2010. február 14., vasárnap

2009 december

2009.12.09.



Iz 40:30-31

Örökkévaló Isten az Úr, aki a föld határait teremtette. Nem fárad el, és nem lankad el, bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtnak, és az erőtlennek megsokasítja erejét. Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak, s az ifjak is megbotolva eleshetnek; de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.


Something to think and pray about this week


Scripture makes sense when it meets the non-scriptural world inside us. God works on us and touches us through experience and through scripture - the word of God. So in prayer, when we feel moved either by consolation or by disturbance, it is good to stop, to linger on the movement we feel. It is a theophany, a self-showing of God. We are on holy ground, as Moses sensed before the burning bush on Sinai. God is spirit, invisible, untouchable. But when we are alert we can sense his effect on us.
This can happen when we feel in utter desolation and reach outside ourselves: ‘There must be something beyond this'. It can happen in communion and joy, like that of Peter at the Transfiguration (‘This should go on forever. Let the party never stop.'). It can happen in places of prayer like Lourdes, or Knock, or at Mass or wherever we pray. In all cases it is a gift, a grace, a promise, a lifting of the veil. For many devout people, the veil was seldom lifted. The great mystic John of the Cross wrote, ‘Love is the fruit of faith, that is to say, of darkness.'



Az Írás akkor kap értelmet, ha találkozik a belsőnkben lévő írástalan világgal. Isten tapasztalatok által és szava, a biblia által érint meg és működik bennünk. Ezért imádkozás közben, ha megnyugvást vagy izgatottságot érzünk, álljunk meg, és maradjunk abban, amit érzünk. Ez istenélmény, Isten megmutatkozása. Szent helyen vagyunk, mint ahogy Mózes megérezte a sinai-hegyi égő bokor előtt. Isten szellem, láthatatlan, megérinthetetlen. De ha éberek vagyunk, megérezhetjük hatását rajtunk.

Ez megtörténhet, amikor teljes pusztaságban vagyunk, és túlnyúlunk magunkon: „Lennie kell valaminek ezen túl.” Megtörténhet áldozás és öröm közben, mint Péterrel az Átváltozáskor („Bár örökké tartana, és soha ne érne véget az együttlét”). Megtörténhet olyan imádkozó helyeken, mint Lourdes, Knock, a mise, vagy bárhol, ahol imádkozunk. Minden esetben ajándék, kegyelem, ígéret, a fátyol fellebbenése. Sok szentéletű embernél ritkán lebbent fel a fátyol. A nagy misztikus, Keresztes Szent János írta: „ A szeretet a hit gyümölcse, akarom mondani a sötétségé.”



2009. december 16.

Tegnap egy pillanatra „megállt bennem az ütő”, mert fordítás közben leírtam ezeket a szavakat: „örök élet”. Eddig mindig egybeírva gondoltam rá, s úgy mintha nem sok köze lenne a valósághoz. Egy másik világhoz tartozik, vallásos színezete van, dogma stb. De így külön írva, külön feldolgozva mindkét szó értelmét, majd összekapcsolva őket – egészen más hatása volt.



A mai evangéliummal kapcsolatosan (Keresztelő János a börtönből elküldi két tanítványát Jézushoz, hogy megkérdezzék, ő-e a Messiás, vagy mást várjanak) két dolog tűnt fel. Egyik Jézus válaszából: felsorolja mintegy pontokba szedve azokat a cselekedeteit, amelyeket eddig már elvégzett, és amelyek a Messiást jelzik az Írások szerint. Úgy éreztem, mintha saját magának is bizonyítékként élné át ezeket, ezért nem is mondja ki az igent. Pályája kezdetétől emberként neki is hinnie kell, nem tudnia. A hit és a tudás Benne a lehető legközelebb kerültek egymáshoz, érintették egymást, de nem olvadhattak egybe, hogy megőrizze egyszerre emberségét és istenségét. Az ő meggyőződése sokkal erősebb volt a mienknél, de az is meggyőződés volt: meg kellett győznie magát újra meg újra a jelekkel, amiket véghez vitt úgy, hogy véghezvitelükkor teljes hittel hitte megvalósulásukat. Ez egy állandó, csodálatos lelki küzdelem lehetett a legmagasabb fokon űzve, újra és újra meggyőzetve az igazságról: valóban én vagyok a Messiás: hiszem Atyám, hogy hatalmat adtál, hogy ezt végbe vigyem, köszönöm, Neked – megtörténik a csoda – valóban megtörtént, áldalak Atyám, hogy újra bizonyítottad küldetésemet – aztán ahogy telik az idő, és egyre tökéletesebb a bizonyosság, megrémül, mert tudja, mivel jár ez a végén – kezdi ki is mondani a tanítványainak – aztán ahogy tovább nő a bizonyosság, az erő is nő: meg kell tennem, meg fogom tenni, meg fogom tudni tenni, mert ha én vagyok a Messiás, bár megölnek, fel is fogok támadni – és lassan ebbe az irányba tolódik el a meg-győződés.



A másik, amire felfigyeltem, János bizonyosság-keresésének ereje. Hogyne lett volna neki is életbevágóan fontos, hogy valóban a Messiásért szenved – úgy az egész szenvedése mögött, fölött az öröm töltheti el a lelkét, megnyugodhat, hogy a hivatását végzi. Jézusnak ma már tudnia kell, amennyire egyáltalán tudhatja, hogy ő-e valóban a Messiás. Ezért küldi el most hozzá a tanítványait. Tőle akarja hallani, meddig jutott. De vajon elhiheti azt, amit a kiküldött tanítvány mond? Vajon valóban elmegy Jézushoz? Nem kockáztathatott János, amennyire lehetett, be kellett biztosítania, hogy az igazat fogja hallani – ezért nem egy embert küld, hanem kettőt.



2009. december 30.

Eltöprengtem: Egy kisgyermek panaszkodott, hogy nincs barátja, mire valaki azzal vigasztalta, hogy Jézus a barátod. Ő viszont így válaszolt: De én valóságos barátot szeretnék.

Hogy folytathatjuk ezt a párbeszédet, illetve én hogyan érzem, gondolom? Ha elmész táborba, vagy felnőttként elköltözöl otthonról, és nem találkozol a szüleiddel, - attól, hogy nem látod őket, ők kevésbé valóságosak? – De nem tudok kapcsolatba lépni velük. – Na itt van a nagy különbség. A szüleidre, távol lévő barátaidra szeretettel gondolhatsz, elképzelheted őket akár nagyon élénken is magad elé, főleg, ha tudod, hol vannak, mit csinálnak, viszont kapcsolatba lépni csak valami külső eszközzel – telefon, internet, posta – tudsz velük. Jézust ugyanolyan intenzíven el tudod képzelni, ha elcsendesedsz és rákoncentrálsz, azzal a különbséggel, hogy Ő meghallja, amit mondasz neki akkor is, ha csak suttogod, akkor is, ha csak gondolatban mondasz valamit. S a mondatoknál, szavaknál is fontosabb, hogy belső életerőddel – mi Szentléleknek mondjuk - bele tudsz kapcsolódni az övébe. Átélheted a jelenlétét, mert jelen van. Békesség, öröm önt el, de nagy ritkán abban az ajándékban is részesülhetsz, hogy egy belső képpel vagy gondolattal válaszol. Csak hidd, sőt tudd, hogy jelen van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése