2010. február 14., vasárnap

2009 október

2009.10.01.

Angyalok

Kati megint rávezetett valamire. Tegnap felmerült, hogy esetleg EPO kezelést kéne kapnia, ami rendszeres injekciózást jelent. Mire ő: „Csak nem képzelik, hogy majd injekciózom magam?” „Nem te, Kati, majd én” – mondom. „Persze, én is úgy gondoltam.”

Akik velünk voltak Pécsett a sebészeten, emlékezhetnek rá, Kati mennyire szerette a pici babákat. Attól kezdve, hogy kb. hét éves korától ő átkerült a lányszobába, mindegyre kért, hogy menjünk át a picikhez. Amikor nem kelhetett fel, engem küldött. Mindig kért, hogy vegyem ölbe valamelyik babát, s ő boldogan nézte, nem igényelte, hogy ő fogja vagy simogassa meg. Ha nálam volt a baba, az olyan volt, mintha nála lett volna. Sokan nézték ezt értetlenkedve. Számtalanszor megnyilvánul ez az „én ő vagyok” a mindennapokban, különösen felszaporodtak a hasonló kijelentései, mióta Misi megszületett. Így fogalmaz: „főzök neki”, „veszek neki”, „készítek neki” – nem főzünk, veszünk, készítünk, vagy főzöl veszel, stb. Ha én csinálom azt, amit ő szeretne, az olyan, mintha ő tenné.

Ez lehet a szentírásbeli „nevében” értelme. Az angyalok Isten nevében járnak el. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy nekik nincs saját „személyiségük”, ők nincsenek döntési helyzetben, nincs választási lehetőségük, ők azt teszik, amit Isten akar. „Helyette”, az ő képviseletében, az ő nevében – emberi szóval meg sem tudjuk fogalmazni azt a száz százalékosan egy akaratot egy-egy feladat elvégzésében.

Akik látnak minket, és szeretnek engem, gyakran sajnálnak, és próbálnak rászólni Katira, meggyőzni őt, hogy ne „uralkodjék” rajtam, ne tartson szolgájának. Katit ez borzasztóan bántja, és nem érti, hogy gondolhatják ezt róla. Fentiek alapján talán érthető, miért.

Én sem így élem meg. Ülök a gépnél, dolgozom, nemrég jutottam oda, hogy hozzáfoghatok a munkámhoz. Katinak adtam valami ennivalót egy tányéron, ő azt eszegeti, mialatt nézi a TVPaprikát. Mikor elkészült: „Anya, vedd el a tányéromat!” Jó volna azt mondani, tedd le, kislányom, magad elé az asztalra, majd elteszem. De belegondolok, mennyire kellemetlen lenne nekem is egy koszos tányér társaságában ülni az asztalomnál. Nem azért nem teszi a mosogatóba a tányért, mert nem akarja, mert lusta, hanem azért, mert képtelen rá. Ha én nem állok fel, és nem viszem el azonnal, minden hasonló alkalommal átéli, hogy tehetetlen, azt, hogy nincs, aki segítsen neki, és azt, hogy a munkám fontosabb, mint ő. Mennyivel kisebb teher ennél az enyém, hogy fel kell állnom a gép mellől, hisz fél perc múlva már újra itt ülhetek – arról nem is beszélve, hogy mennyire fontos a mozgás az én koromban…

Akkor uralkodna rajtam, akkor tartana rabszolgának, ha olyasmit végeztetne velem, amit ő is meg tudna csinálni, csak lusta, vagy nincs kedve hozzá!



2009.10.03.



Lk 10: 17-24

A tanítványok lelkesen jelentik, hogy Jézus nevére az ördögök is engedelmeskednek nekik, mire Jézus így válaszol: „Láttam a Sátánt: mint villám bukott le az égből.” Itt nem az a lényeg, hogy a Sátán „lebukott”, hanem az, hogy: Láttam. Jézus ott volt, mikor a Sátán megkapta a feladatát, hogy uralkodjék a világ felett. Tehát Ő, akiben és aki által minden teremtetett, ott volt a kezdetekkor, s az Atyával egy lévén hatalma van a szolga Sátán felett is.

De figyelmeztet, hogy a gonosz lelkek feletti győzelemnek két oldala van: egyik, hogy azok legyőzetnek, a másik, hogy aki legyőzi őket, a jó oldalon áll. Ennek az utóbbinak, a megváltottságnak kell örülni, ezért történik az egész küzdelem, ne a káröröm adja a diadal örömízét. A tekintet a győzelem pillanatában ne lefelé irányuljon, a vesztesre, hanem felfelé, az Isten felé megnyílt útra.

Hogy örül Jézus annak, ami most megnyilvánult! Hisz az, hogy a tanítványok Jézus nevére legyőzik a gonosz lelket, megnyitotta „a kicsinyek” előtt a mennyet, beleláthattak az isteni gondviselés tervébe. Jézus - az egyetlen, aki ismeri az Atyát, mert ott volt a kezdetekkor - kinyilvánította hatalmát, megmutatta önmagáról az igazságot azoknak, akiket kiválasztott. Ő az Atya hatalmával érkezett a földre, hogy megszabadítsa az embert a Sátán fogságából, s visszavezesse – ha hisz Benne, és követi Őt – a teremtés utáni ártatlanság állapotába. Az Ő nevében járva el az ember le tudja győzni a nála jóval erősebb, de az Istenember Jézus hatalmának alávetett gonosz lelkeket.



2009.10.04.

„Én vagyok az Út”



Áron beszélt erről a mai prédikációjában.

Egy debreceni teológiai professzor régi álma teljesült, mikor sikerült eljutnia a Szentföldre. Végigjárta a szent helyeket, majd gondolta, ha már itt van, megnézi a sivatagot is. Egy beduin vezetővel vágott neki az útnak. Elérvén a sivatag szélére, a professzor körülnézett. Mindenütt homok és homok, sehol semmi út, ami jelezné, hol kell továbbmenni, hogy biztonságos helyre érjenek. Megállt, és nem akart továbbmenni. „Nincs itt semmi, ami mutatná, hogy merre menjünk, nincs út, amin továbbhaladhatunk.” „Én vagyok az út”, mondta a beduin.



2009-10-05

Döntések előtt

Meg kell tanulnom, hogy ne lépjek vissza rögtön, ha valaminek, amit meg szeretnék tenni, negatív következménye is lehet. Például leírnék egy kérést egy levélben, de hátha az illetőnek van épp elég gondja enélkül is, hátha megneheztel, rossz véleménye lesz rólam, stb. Később nagyon szégyellném magam, hogy miért kellett ezt megtennem. Ha nincs elég információm, nem látom előre a következményeket, de ha jól sülne el a dolog, az nagyon hasznos lenne, bízzam Istenre, hogy Ő rendezze úgy a körülményeket, hogy jó legyen. Ha pedig elrontottam valamit, hozza Ő helyre, alakítsa úgy, hogy ne csak kár származzék belőle. Bízzam benne, hogy megteszi, mert meg tudja tenni, és mert megígérte, hogy segít, ha hozzáfordulok. A szorongással, rettegéssel, szégyenkezéssel semmire se megyek. Adjam át, bízzam Rá, s higgyem, hogy minden rendben lesz – ha nem is úgy, ahogy én elképzeltem.



2009-10-06

Szabadíts meg minket a gonosztól

Olvastam egy angol imát, ami elgondolkoztatott. Két helyen is szerepel benne a „gonosz” fogalma. Egyik esetben „az igazságtalanság, amit az emberek mások gonoszsága (wickedness) miatt elszenvednek”, a másikban: „hogy elviseld a gonoszt (evil), ami a világban van. Az angolban két szó van a gonoszra. A wicked tényszerűbb, érzelemdúsabb, rossz szándékú, a másik gyűlöletéből fakadó „élesebb” gonoszságot jelent, az „evil” elvontabb, „lágyabb”, ugyanakkor félelmetesebb, hatalmasabb gonoszságot. A „wicked” mindig irányul valamire, valakire, az „evil” csak van és ösztönöz a „wicked” cselekedetekre, gondolatokra.

Az angol Miatyánkban a „szabadíts meg a gonosztól” kérésben az „evil” szerepel. A „gonosz” a Miatyánkban főnév, de nem a Sátánra utal. Sehol a Bibliában nem nevezik a Sátánt a Gonosznak. Akkor mit fed a „gonosz” főnév?

A Királyok könyve megadja a választ. Van, aki azt cselekszi, ami kedves az Isten előtt, van, aki a gonoszt cselekszi. A gonosz tehát az, ami nem Isten tetszése és akarata szerint való.

Ilyen értelemben áll szemben az „igaz” és a „gonosz”. Igaz az, aki Isten róla kigondolt tervét valósítja meg az életével, gonosz az, aki ettől eltérő úton jár.

A Miatyánkban azt kérjük, hogy szabadíts meg attól az állandó belső indíttatástól, hogy akaratod ellenében cselekedjem – de ne kísértésekkel, mert ahhoz gyenge vagyok.



2009.10.08.

Lk 11: 5-13



„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. /…/ Ha tehát ti, bár rosszak vagytok, tudtok jót adni fiaitoknak, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”



Az egyetlen biztos adomány ezek szerint a Szentlélek, ha kérjük az Atyától. Szoktuk kérni? Hát…

Pedig megtapasztalhattuk, hiába kérünk valamit állhatatosan, gyakran előfordul, hogy nem kapjuk meg, legyen az valami konkrét dolog vagy eredmény (vizsga, álláskeresés), vagy magunk, szerettünk gyógyulása. Néha valamiért – és az Atya szeretetében bízhatunk, Ő tudja jobban! – nem teljesülhetnek kéréseink. A Szentlélek viszont, amit megkapunk, ha kérjük, segít másként látni a dolgokat, segít feldolgozni a veszteséget, a kudarcot, segít épülni a szenvedéseinkből.



2009.10.10.

Lk 11:27



Boldog a méh, mely hordott… inkább boldog, aki hallgatja és megtartja Isten igéjét.

Ki az én anyám és testvéreim? Azok, akik hallgatják tanításomat.

Ne foglalkozz a temetéssel, ne akarj elbúcsúzni, stb. - kövess engem.

Mária a jobbik részt választotta.

Hányszor megpróbálta Jézus, hogy figyelmünket a mindennapi konkrétumokról felemelje, kitágítsa a végtelen és az örökkévaló felé!

Nem azt jelenti, hogy a mindennapi gondjainkkal nem foglalkozott, hisz borrá változtatta a vizet, megetett ezreket, feltámadása után reggelivel várta a tanítványait a parton, áldottnak mondta azokat, akik enni adnak a kicsinyeknek, felruházzák a szegényeket, meglátogatják a rabokat, a betegeket. Sőt élete utolsó perceiben is gondoskodik édesanyjáról.

Inkább azt tanítja, hogy ne ragadjunk le ezeknél a gondoknál, tevékenységeknél. Végezzük el, amit el kell végeznünk, de ne ez álljon az első helyen az életünkben, ne foglalkozzunk tovább vele, ha már kész vagyunk. Ezek göröngyök az úton, amiket arrább kell tennünk vagy át kell lépnünk, de ne ácsorogjunk mellettük, ne ragadjunk le náluk. S ahogy haladunk tovább az úton, ne a következő göröngyöt lessük, ne az legyen a cél, hogy elérjük, megvizsgáljuk, elemezzük, aztán túl legyünk rajta, s figyeljük a következőt. A cél az út legyen, és az, ahova majd érkezünk. A göröngyök, a mindennapi feladatok, örömök, szenvedések jönnek majd maguktól.



Október 11

Rejts el, ó Megváltóm

„Tarts meg engem, mint szemed fényét, szárnyaid árnyékába rejts el engem” Zsolt 17:8

Egy alkalommal, mikor Charles Wesley az erdőben sétált, villámlás kíséretében zuhogni kezdett az eső. Hatalmas fény villant, s egy rémült kismadár rászállt Wesley kabátjára, és megpróbált bebújni a gallérja alá.

Wesleyt annyira megérintette a jelenet, hogy dalt írt róla, amit amerikai keresztények gyakran énekelnek.

Jézus, én szerelmem, hadd szálljak kebledre,

Míg zúgnak a vizek, és tombol a vihar.

Rejts el, ó Megváltóm, míg elül a szél,

Fogadd lelkem a mennybe, ha utam véget ér.

Igen, ez az, amit az Úr tesz: elrejt, őriz, megtart minket.

Az élet viharai tombolnak körülötted? Rejtőzködj el a sötét felhőben – hisz az csak Isten szárnyának árnyéka. (Adrian Rogers Daily Devotional)





Okt. 16.

Lk 12:4-8

Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

1. A test megölése, ami csak egy pont a földi élet végén, semmi a lélek kárhozatra kerüléséhez képest, ami végtelen, állandósult állapot.

2. Nem azt mondja Jézus, hogy Isten ölében tart, hogy semmi bajod ne essen, hanem azt, hogy „számon tart”: tud rólad, mindenről tud, figyel rád.



Okt. 18.

A szenvedésről

Részletek a mai homíliából

„Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amiből majd én iszom?” – kérdezi Jézus az apostoloktól. Mi hívő emberek, készen vagyunk rá, hogy Őt kövessük a szenvedésben?

A szenvedés értelméről nagyon sokat szoktunk tépelődni, gondolkozni. Hányszor halljuk vagy mondjuk: Miért kellett ennek megtörténnie? Miért éppen velem történik ez? Miért mindig a jó emberek szenvednek? Miért engedi meg Isten ezt a rengeteg szenvedést a világban?”

„Van néhány ígéret az evangéliumokban, ami segíthet elfogadni a szenvedés gondolatát, és mi is tehetünk azért, hogy kevésbé gyötörjön a testi-lelki fájdalom minket, és azokat, akikért imádkozunk.

Az egyik ígéret, amiben biztosak lehetünk, hogy nem kapunk nagyobb terhet, nagyobb keresztet, mint amit el tudunk viselni. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy amikor találkozunk valakivel, aki nagy terhet cipel a vállán – egy betegséget, megromlott kapcsolatot, elzüllött családtaggal él együtt, vagy fájdalommal élő gyermekét, társát, anyját, apját ápolja, esetleg ő maga gyógyíthatatlan beteg - úgy érezzük, mi az ő keresztjét nem bírnánk elviselni. A mennyei Atya pontosan tudja, mennyit bírunk el, és megadja azt az erőt, amire a szenvedés elviseléséhez szükségünk van.”

„Ha mást kérünk: gyógyulást, sikert, nem biztos, hogy megkapjuk azonnal. Nem biztos, hogy a Mennyei Atya akaratával egyezik a mi akaratunk. Lehet, hogy később kapjuk meg, lehet, hogy sohasem. De ha a Szentlelket kérjük, azt megkapjuk az Atyától, és a Szentlélek segíteni fog bármilyen nagy teher elviselésében.

Jézus teljesen kiüresítette önmagát. Nem használta isteni hatalmát, hagyta, hogy az emberek üldözzék, nem volt saját külön akarata, nem voltak saját céljai, vágyai, teljesen eltöltötte a feladattudat: megteszem azt, amit az Atya akar, amit az Atya adott hivatásul. De ez neki is nagyon nehéz volt. Elfogatása előtt kérte az Atyát, hogy ha lehetséges, vegye el tőle a szenvedés kelyhét. De hozzátette: ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te akarsz. És az Atya nem vette el a szenvedés kelyhét, viszont angyalait küldte, hogy bátorítsák, hogy megerősítsék a feladat elvégzésében.”

„Ha Jézusban hiszünk, ha elfogadjuk lelki barátnak, ha az ő parancsai szerint élünk, nem hagy el bennünket. Mindennap szól hozzánk az evangéliumon keresztül, és szól hozzánk ki nem mondott szavakkal, amikor imádkozunk.

Ha fel tudjuk adni saját akaratunkat, és átadjuk a vezetést Jézusnak, feléled bennünk a szeretet minden szenvedő iránt.”

„Ma mindenhonnan ezt halljuk: valósítsd meg önmagadat! Ebbe a jelszóba nem fér bele sem a lemondó szeretet, sem az együttérző szenvedés. Valósítsd meg önmagadat: harcolj, könyökölj, taposd el a másikat, hogy a te akaratod érvényesüljön, élvezd az életet! Ilyen világban élünk. Emiatt van annyi feszültség, agresszió, háborúság körülöttünk. Legalább mi, hívő keresztények éljünk Jézus szavai szerint, még akkor is, ha emiatt naivnak, ostobának, élhetetlennek tartanak.”

„Amikor imádkozunk, kérhetjük szenvedésünk enyhítését, imádkozzunk másokért is, hogy könyörüljön rajtuk az Atya. De imánk legyen alázatos, tudva, hogy az Atya mindenkinél jobban szeret minket, ő tudja, mire készít fel a szenvedéssel minket és másokat.

Egy gyógyíthatatlan beteg, az izomsorvadástól legyengült édesanya testvérének vallomását olvastam. A testvér is hívő keresztény volt, de érezte, hogy kiszárad a hite, már nem tud reménykedni, már nem tud mosolyogni, csak a tehetetlenséget élte át, hogy nem segíthet testvérén és családján, értelmetlennek, gyűlöletesnek találta az életet. Egy alkalommal jelen volt, mikor beteg testvérének gyermekei labdáztak az udvaron, testvére a tolókocsiból nézte őket, nem tudott velük játszani. Egyszercsak odaszalad hozzá 10 éves kislánya, átöleli, s lelkesen azt mondja: Édesanyám, alig várom, hogy a mennyországban együtt labdázzunk veled!

Ez a kislány megértette a szenvedésünk reménységét, amit gyakran el szoktunk felejteni. Jézus szenvedése és halála mit sem ér, ha nem vesszük hozzá a feltámadást, a megváltást. A mi szenvedésünk is csak ideig-óráig tart. Hihetjük, hogy ha követjük Jézust, ha elfogadjuk az életünket olyannak, amilyennek a Mennyei Atya eltervezte, ha Jézussal együtt kiisszuk a szenvedés kelyhét, halálunk után véget nem érő boldogságban, örömben fogunk együtt ünnepelni a feltámadt Üdvözítővel. Addig pedig megkapjuk az erőt a kereszthordozáshoz, csak kérnünk kell magunk és szeretteink számára, főleg azok számára, akiknek már imádkozásra sincs erejük. A magunk szenvedése tegyen alázatossá, hogy észrevegyük a másik szenvedését, és igyekezzünk segíteni rajta. Egy jó szóval, mosollyal, a meghallgatásával, odafigyeléssel, szolgálattal.

Kérünk Atyánk, add, hogy ne veszítsük el a reményt, ha szenvedést látunk, küldd el hozzánk Szentlelkedet, hogy erősítsen meg a keresztünk hordozásában, s mutasd meg a lehetőséget, ha mások kereszthordozásában is segíthetünk.

Ámen”



2009. okt. 19.



Lk 12:16-21

A gazdag ember, aki telerakja bankszámláját, majd hátradől, és élete végéig boldogan él a kamatokból: „aztán elégedetten mondom: ember, van elég vagyonod, sok évre eltart. Nyugodjál meg végre, egyél-igyál, élvezd az életed.

De Isten így szól hozzá: esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet.”

Más fordításokban, más nyelveken: számon kérik, visszakérik, elkérik. Leggyakoribb a „visszakérik” értelmezés.

Én most így értem: születésünkkor ajándékba kapjuk a lelkünket. A feladat: az adott lehetőségeket használva minél gazdagabbá tegyük, kiteljesítsük, hogy végül minél tökéletesebb állapotban tudjuk visszaszolgáltatni. (Másutt így fogalmaz a biblia: hogy Istenben gazdagodjunk.) A feladathoz minden segítséget megkapunk: lelkünk nyitva áll, az anyag: testünk, a környező világ, és mások lelke: szeretteink, azok, akikkel találkozunk, na meg a kor, amelyben élünk, stb. lehetővé teszik, hogy az időben élve napról-napra ellássuk lelkünket a fejlődéséhez, gazdagodásához szükséges dolgokkal. A hogyan-ra megtanított Jézus, a Szentlélek, ha már befogadtuk, szabadon áramlik át a lelkünkön, ha hagyjuk, és „begyűjti” mindazt, ami lelkünk építéséhez szükséges.

Ha ebből a látószögből nézzük életünket, minden az őt megillető helyre kerül, minden értelmet kap: örömeink, bánataink, jól létünk, szenvedésünk, sikereink, kudarcaink.



2009.okt. 20.



Gondolatok a szerelemről

Amikor állandóan vele akarsz lenni. Amikor bármi történik veled, rögtön elmesélnéd neki. Amikor sehol nem tudsz egészen jelen lenni, ha ő nincs ott. Amikor úgy érzed, valami szorít, összenyom, préseli benned a vágyat, hogy vele legyél. Nem úgy. Csak együtt. S ha jelen van, minden a helyére kerül, nyugalom van, béke és öröm. Mindent megadsz neki. Megszűnt minden korlát, minden távolság. Te ő vagy. Imádkozni se tudsz úgy, mint régen, mert a figyelmedet nem tudod róla elterelni. Ott van veled, őt látod, amíg imádkozol.

Boldog, aki mindezt megtapasztalja. Ideig-óráig. Mert a teremtmény nem bírja elviselni, hogy azt az imádatot kapja, ami csak Istennek jár. Vissza fog utasítani. Sok leszel neki. És nem ő lesz a hibás. Te sem. Emiatt ne tartsd vissza magad, ne félj szerelmesnek lenni. De tudd, hogy sokat fogsz szenvedni is.

Aztán elmúlik. Ha elváltatok, szép emlék marad, s előbb-utóbb ugyanezzel a rajongással fogsz újra kapcsolódni valakihez.

Te sem fogod elviselni, hogy így szeressenek. Menekülni fogsz előle. S közben állandó lelkiismeretfurdalásod lesz, hogy visszautasítod a másik szeretetét.

Ha együtt maradtok, szép lassan minden a helyére kerül. Jó esetben. Marad a mély, a másikat és önmagát és kettejük egységét tisztelő szeretet, amire házasságot, gyermeknevelést, együtt megöregedést lehet építeni. Amikor újra lehet imádkozni. Együtt egy irányba fordulva.

De nagyon vigyázz. Hosszú évek után megjelenhet a kísértő, és a füledbe súgja: ugye milyen jó volt szerelmesnek lenni? Hát nem kár, hogy többé nem élheted át? Most még van időd. Ez az utolsó lehetőség, hogy újra átéld a szerelmet.

Azonnal, mielőtt a gondolat megfogan, űzd el. Űzd el egyszer, űzd el sokszor. Hazudik. Amit te szerelemként valaha átéltél, örök állapotként fogod megtapasztalni, véget nem érő rajongásban, csalódástól nem rettegő teljes önátadásban élhetsz mindörökké Isten jelenlétében. Ő nem fog visszautasítani.

Lehet, hogy átélheted újra a szerelmet. Akkor, amikor már rég nem számítottál rá. Ha házasságban élsz, vigyázz, minél biztosabb vagy magadban, abban, hogy veled ez nem történhet meg, annál nagyobb az esélye, hogy meg fog történni. Mert magadban, a saját elveidben, a saját akaratodban bízol. Légy résen. Csak Jézus erősebb a Sátánnál. Hozzá menekülj, ne a saját erődben bizakodj. Ne kockáztasd, hogy elveszíted az örökkévalót pár hónap, pár év szenvedéssel, önmagad megvetésével együtt járó boldogságért.



2009. október 22.



Imádság gyógyulásért

Az alázatos ima általános lelki beállítottságot jelent. Így imádkozhatunk, Isten akaratába helyezkedve bármiért, aminek többféle kimenetele lehet: egy vizsga sikeréért, napi teendőink elvégzéséért, különböző veszélyek elkerüléséért, kapcsolatok alakulásáért, stb.

A gyógyulásért való imádság más.

Jézus, míg köztünk járt, állandóan gyógyított. Az emberek testében-lelkében helyreállította a rendet. Megtanított arra is, szavaival, biztatásával, példájával, hogyan imádkozzunk.

Merjünk teljes hittel imádkozni szerettünk vagy magunk gyógyulásáért. És itt nem a népi vallásossághoz tartozó „mondjunk el érte egy Miatyánkot” gyakorlatra gondolok, hanem az anyák térdre rogyó, szűkölő esdeklésére.

Jézus a főpapi imában azt kérte az Atyától, hogy maradjunk Őbenne, és Ő bennünk marad. Ezt jelenti a Jézus nevében való imádság. „Kérjetek az Atyától az én nevemben, és Ő megadja nektek.” Éljük át, hogy mi Jézusban és Jézus bennünk imádkozik. Mondjuk is ki, hogy Jézus nevében kérjük, amit kérünk. Azzal a biztos hittel kérjük valaki gyógyulását, ami Jézusban volt Lázár feltámasztásakor, amikor megköszönte az Atyának, hogy meghallgatta kérését, mielőtt még Lázár kijött volna a sírból. Azzal a hittel könyörögjünk saját gyógyulásunkért, amivel a vak kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus maga mondta többször: A te hited meggyógyított téged.

A Teremtő Atyának van hatalma a gyógyításra minden helyzetben, csak merjük teljes hittel kérni Jézus nevében. Ha könyörgésünk ellenére nem következik be a gyógyulás, bár emberileg is mindent megtettünk ezért, ne magunkat okoljuk, ne az orvosokat, és ne lázadozzunk Isten ellen. Valami sokkal rosszabbtól szabadult meg betegünk azzal, hogy nem tért vissza közénk egészségesen. Mi csak közelre látunk, addig is csak homályosan, az Atya tisztán látja a távolabbi jövőt, szeretete dönti el, hogy meghallgatja-e imádságunkat. Mi tegyünk meg mindent betegünkért az orvostudomány mai állása szerint, és kérjük teljes hittel a gyógyulást Jézus nevében, a többi Istenre tartozik. S ha bekövetkezik a gyógyulás, ne feledjünk el ugyanígy teljes szívvel-lélekkel hálát adni érte.



2009. október 23.



Lk 12:54-59

Az idők jelei és a tartozás lerendezése

Ez a „purgatóriumról” való tanítás? A „tömlöc” Jézus példázatában? Képletesen beszél Jézus – a végidők jeleit láthatjuk, ismerhetjük fel magunk körül: „Képmutatók, az ég és föld jelenségeit meg tudjátok magyarázni; honnan van, hogy a mostani időket nem tudjátok megítélni?”– a számadás következik: „Mikor pedig ellenfeleddel a hatóság elé mégy…”– béküljünk ki Istennel: „légy rajta, hogy útközben megegyezz vele”, hogy elkerüljük a büntetést: „a bíró elé hurcol téged, és a bíró átad a poroszlónak, és a poroszló tömlöcbe vet.” - ahonnan nem szabadulunk, míg az utolsó fillérig ki nem egyenlítjük a számlát. De akkor igen. „Mondom neked, hogy nem jössz ki onnét, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig.”



Lk 13:1-9

A három dolog, amitől félünk: betegség, emberi támadás, baleset/szerencsétlenség – megjelennek Jézus tanításában, s mindhárom környezetében ugyanaz a kérdés hangzik fel az áldozatokról: bűnösebbek ők a többieknél? Büntetésül érte őket a szenvedés vagy a halál? Jézus válasza mindhárom esetben határozott nem.

A vak koldusokkal kapcsolatban azt mondja tanítványainak, hogy azért ilyenek, hogy Isten dicsősége megnyilvánuljon – és meggyógyítja őket.

A gyilkosságot és balesetet figyelmeztetésnek tekinti a többiek számára. Majd elmondja a példabeszédet a terméketlen fügefáról: a kertész megígéri, hogy még dolgozik rajta, ápolja, táplálja a fát, s csak ha ennek ellenére sem hoz gyümölcsöt, akkor vágja ki a gazda.





2009. október 26.

A törvény és az evangélium összehasonlítása a Crosswalk: Love Worth Finding mai üzenetében:



The law says "if." The gospel says "therefore."

The law says you must earn salvation. The gospel says salvation is a gift.

The law demands holiness. The gospel provides holiness.

The law says run, but it doesn't give us legs.

The gospel says fly, and it gives us wings of grace.



A törvény azt mondja: ha… Az evangélium így szól. Ezért hát…

A törvény szerint ki kell érdemelned a megváltást. Az evangélium szerint a megváltás ajándék.

A törvény szentséget követel. Az evangélium szentté tesz.

A törvény azt mondja: fuss – de nem ad hozzá lábakat.

Az evangélium azt mondja: repülj, s a kegyelem szárnyait adja nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése