2010. február 23., kedd

2010 február

2010.02.09.



Mk 7:1-13

A farizeusok számonkérik, miért nem mosnak kezet a tanítványok étkezés előtt.

Nem a kézmosással és a többi – mi már úgy tudjuk, hogy – higiéniai szabállyal van a gond. Nem akarja Jézus ezeket eltörölni. Nem azért szidja a farizeusokat, mert ők betartják ezeket a szabályokat, hanem azért a lelkületért, amelyik nem a saját lelkére, Istennel való kapcsolatára, a felebaráttal való szeretetkapcsolatra figyel, hanem azt lesi, hogy a másik mit csinál rosszul, hol hibázik, s rögtön haraggal, számonkérően, a magas lóról lecsap rá. Képzeljük el a jelenetet. Meghívnak vendégségbe, különböző emberek vannak együtt, de én nem a beszélgetésre, a másik személyiségére figyelek, nem azzal a boldog izgalommal ülök közéjük, hogy új embereket, új, érdekes tanításokat fogok megismerni, hanem azt figyelem, jó helyen vannak-e az evőeszközök a tányér mellett, ki van-e vasalva az abrosz, a szemben ülőnek nincs szépen manikűrözve a keze, a másik már régen nem volt fodrásznál, stb. Észrevehetem ezeket a dolgokat, abban nincs semmi rossz, de rögtön elterelem a figyelmemet a lényegesebb dolgok felé, nem ragadok le, nem kezdem magamban szidni, lenézni, megvetni a másikat, s különösen nem teszem szóvá mások előtt.



2010.02.14.



Miért nem nevetett, humorizált, viccelődött Jézus?

Jelenits tanár úr idézte ma reggel Pilinszkyt, aki olyasmit mondott, hogy ha pl. Oscar Wilde mondta volna a „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok” vagy más boldogmondást, akkor az lapos, édeskés szöveg volna, hamis kő, és nem csillogó gyémánt.

Mi adja Jézus tekintélyét, szavahihetőségét, amiért egy ilyen mondaton fél napig töprengünk, és még mindig nem gondoltunk végig mindent, amit jelenthet?
Az, hogy Jézus soha nem mondott ki egyetlen kétértelmű szót, soha nem gúnyolódott, soha nem tett senkit nevetségessé. Ha megszólalt, az teremtő szó volt. Nem lehetett félresöpörni, nem meghallani, és nem kellett mögötte kétes szándékot keresni. Az ő szavait nem lehet különböző árnyalatokban kimondani, amik mind-mind mást jelentenek. Az Ő szavai az Igazság.



2010.02.18.

Olvastam egy mesét az ördögről.

Az ördög egy alkalommal árverésre bocsátotta az eszközeit. Komoly ára volt a büszkeségnek, a lustaságnak, a gőgnek, a gyűlöletnek, az irigységnek, a féltékenységnek.

De volt ott egy eszköz, amin egy cédula lógott: „Nem eladó”. Valaki megkérdezte tőle: „Mi ez az eszköz? Miért nem eladó?” „Hát,” válaszolta az ördög, „a többitől megválhatok, de ettől az egytől nem. Ez a legfontosabb eszközöm: a csüggedés. Ezzel fel tudom nyitni a szíveket. S ha egyszer bejutottam, már bármit megtehetek.”



2010. február 19.



A Zsoltárok könyvét olvasva:

vajon amiatt látok én és sokan mások nyilvánvaló ellentétet az Ószövetség Istene (haragvó, népén is bosszúálló, a népéért mindenki mást feláldozó, a hozzáfordulónak megbocsátó, de bűnét az utódain megbosszuló, stb.), és az Újszövetség Istene (az irgalmas Atya) között, mert abból indulok ki, hogy a Biblia minden szava kinyilatkoztatás? Összekeverem az Isten és az istenkép fogalmát? Azt, ahogy a szerző és környezete látta Istent, és azt, amit valóban Isten mondott magáról? Nem Isten volt más, hanem az ember lelke esett át egy mérhetetlen fejlődésen a primitív (aki csak a saját törzsét tartja embernek) felfogástól a mindent teremtő és átölelő Szeretet megtapasztalásáig saját lelke mélyén? Ezért jár el helyesen a katolikus egyház, amikor nem elveti az Ószövetséget, hanem szemezget belőle, kiemeli azt, ami Jézus istenképével összhangban van, ami Jézus megváltói munkáját előkészíti, értelmezi? „Hiszek a Szentlélekben, … Ő szólt a próféták szava által” – csak az ő szavuk által az Ószövetségi írásokban?

Hisz például a mai, Izaiás próféta szavait idéző ószövetségi olvasmányt Jézus is mondhatta volna – mondta is, rövidebben -, vagy elhangozhatna bármelyik keresztény prédikációban, ha kihagyjuk belőle a „Jákob háza” kifejezést:

„Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! Engem keresnek nap mint nap, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, mely igazságot cselekszik, és Istene döntését nem hagyta el. Igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének közeledni Istenhez. ,,Miért böjtöltünk, ha nem láttad, miért sanyargattuk lelkünket, ha nem tudsz róla?'' Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: ,,Íme, itt vagyok!'' Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet.”

2010.02.21.
Jézus megkísértése (és a mienk):
Uralkodás a természet fölött
Uralkodás az emberek fölött
Uralkodás Isten fölött

2010.02.21.
Egy karthauzi elöljáró, Guigo összefoglalása a lectio divina négy fázisáról:
„Elolvasunk egy szakaszt a szentírásból, egy komoly versből, vallásos irodalomból. Meditációval igyekszünk a szöveg értelmét megragadni egész mélységében. Imádságban válaszolunk Istennek a megértett igazság fényében. A kontemplációban egyszerűen csak megpihenünk Isten jelenlétében, nincs szükségünk további szavakra. Az olvasás olyan, mintha a szánkba tennénk a falatot. A meditációval megrágjuk, szétmorzsoljuk az ételt. Az imádkozás kivonja az ízét. A kontempláció maga az édesség, mely örömöt ad és felüdít.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése