2010. február 14., vasárnap

2010 január

2010. január 2.

Jn1:19-28

Egyenesítsétek ki/egyengessétek el/tegyétek egyenessé az Úr útját…:

Hordjátok el, dobjátok ki lelketekből az aggodalmaskodást, a félelmeket, a gonosz indulatokat, a rendetlen kötődéseket, hadd áradjon szabadon belétek és belőletek az Úr szeretete, békéje, öröme.



2010.01.04.

Átvett gondolat:

Ha a Sátán kopogtat szívünk ajtaján, kérjük meg a bennünk élő Krisztust, menjen ajtót nyitni.



2010.01.13.

Mk 1:29-39



Kafarnaumba érkezik Jézus, meggyógyítja Péter anyósát, majd még sokakat, lefekszenek. Hajnalban, még sötétben Jézus kimegy egy magányos helyre imádkozni, de Simonék felhajkurásszák, hisz sokan várják már a gyógyulást. Menjünk máshová, hogy ott is hirdessem az üzenetet, mert azért jöttem – válaszol a Mester.

- Jézus tud nemet mondani, amikor segítséget kérnek tőle

- Célja az üzenet továbbadása, nem a testi szenvedések enyhítése – az üzenet minden emberhez szól, aki akkor és attól kezdve a földön él, és a jóhírben benne van az a lehetőség, hogy a lelket meggyógyítva a testi szenvedést is csökkentse. A betegségek konkrét gyógyítása csak ráadás, figyelemfelkeltés, együttérzés.

- Simon lelkivilága: nem a Mester nyugalma izgatja, hanem az, hogy megmutassa a környezetének, hogy neki milyen hatalmas barátja van. Ekkor még olyan, mint egy cirkuszigazgató, akinél a reklám, a szenzáció, a taps előrébb van, mint a fellépők állapota. Persze, az együttérzés is benne van ebben a mondatban: várj csak, majd én hívom az én barátomat, és segít rajtad. De hogy ennél többre volt hívatott, mutatja, hogy mindent maga mögött hagyva, ment tovább Jézussal.



2010.01.15.

Ókori bölcsesség

Demokritosz: . [B 3.] „Aki lelki derűben akar élni, annak nem szabad sokfélével foglalkoznia sem a magán-, sem a közéletben, s azt, amivel épp foglalkozik, nem szabad erején és természetes képességén felül vállalnia; hanem annyira óvatosnak kell lennie, hogy még ha a szerencse be is üt, és látszólag a túlzás felé akarja vezetni, ezt figyelmen kívül hagyja, és ne fogjon többe bele, mint amennyi lehetséges. Mert [mindenből] biztosabb az illő terjedelem a nagynál.”



2010.01.15.

Mk 2:4-12

A mennyezetről leeresztett béna meggyógyításával Jézus igazolta, hogy a betegség a bűn következménye. Előbb kimondja, hogy megbocsáttattak a béna bűnei, majd, mivel nem hiszik, hogy erre neki felhatalmazása van, azt mondja: hogy lássátok, hogy az Emberfiának van hatalma a bűnt megbocsátani, mondom neked, kelj fel stb. Tehát a gyógyulás azt bizonyítja, hogy bűnök meg lettek bocsátva.

Igazak ezek az állítások?:

- minden betegség valami bűn következménye (saját bűn vagy másé?)

- nem minden bűnt követ betegség (ha valaki jól van, nem azt jelenti, hogy nincs vagy kevés a bűne)

- a betegségből való gyógyulás a bűn megbocsátását jelenti (?)

- a betegség nincs arányban a bűn nagyságával (?)

- emberi értelemmel nem tudjuk eldönteni egy bűnről annak a nagyságát (vannak más szempontok is? A tiszta Jób kevés bűne nagy büntetést kapott, vagy van olyan betegség, ami nem a bűn következménye?)

Majd valamikor megkapjuk a válaszokat…



2010.01.17.

Mi játszódhatott le Jézusban a kánai menyegzőn?

Élete ezt megelőző eseményeiből tudjuk, hogy édesanyjával való kapcsolata nem olyan volt, amilyennek ma az anya-gyermek kapcsolatot elképzeljük. Független, önálló döntéseket hozott már serdülő korában (Jézus a templomban 12 évesen), nem uralkodott rajta a szülői tekintély, bár ha tehette, engedelmeskedett.

Kánában is az anyjával volt harminc évesen, ez következett abból, hogy rokonok menyegzőjére hívták a családot. Jézus még nem indult el messiási útján. Várta a jelet, ami „az ő idejét” elindítja.

Mária kapcsolata Istennel az emberileg elérhető legtökéletesebb volt: rá volt hangolódva Isten üzeneteire, és mindig engedelmeskedett a hívásnak. Nyitott volt Isten akarata felé, s bár néha tévedett (pl. mikor később a rokonokkal – valószínűleg az ő unszolásukra – elment, hogy hazavigye Jézust, akit bolondnak tartottak), azonnal elfogadta Isten útmutatását, s ráállt az általa kijelölt útra.

Mária megszólal a kánai menyegzőn: Nincs boruk. Ez egy egyszerű ténymegállapítás is lehetne, de ismervén valamelyest Mária lelkét, feltételezhetjük, hogy nagyon sajnálta őket a szégyenért, amiben maradnak ebben a helyzetben, s a rövid kis mondatban benne volt a segíteni akarás teljes energiája.

Jézus veszi a jelet. Nem azt mondja, hogy „jé, tényleg, szegények, nem számítottak ennyi vendégre”. Magáról beszél, sőt magukról: mi közünk hozzá – megérezte anyja szavaiból a segítségkérést. Ők ketten tehetetlenek. És én? – kérdezhette magától, majd talán megrettenve a lehetőségtől, önmagát biztatva mondta: nem, nem, még nem jött el az én időm. De Mária egy lépéssel előrébb járt. Ő tudta, érezte, hogy itt a pillanat. Ő már látta a zöld jelzést az úton. És úgy reagált, mintha Jézus nem ellenkezett volna: tegyetek meg mindent, amit mond – szólt a szolgáknak.

Anyján keresztül érkezett Jézushoz a jelzés? Vagy már az ellenkezéskor megérezte, hogy ez bizony nem piros, hanem sárga lámpa? Ha emberileg érez, ha a fiú-anya kapcsolatuk átlagos, akkor most a csak-azért-sem következett volna. De Jézus emberként ugyanolyan tökéletes, sőt tökéletesebb, mint Mária : csak az számít, amit Isten akar. S amint lelkében kigyullad a zöld fény: cselekszik – és rálép a Messiás halálhoz, majd feltámadáshoz vezető, mindnyájunkat megváltó útjára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése