2010. április 30., péntek

2010.04.30.
„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van…elmegyek helyet készíteni számotokra…ismeritek az utat, ahova én megyek…nem tudjuk hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?...Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14, 1-6)

Utak. Jézus Istenként maga az út: benne teremtetett minden, ő maga a „projekt”, az emberre vonatkozó program, a maga idő és tér dimenziójával együtt az első embertől az utolsóig, úgy, ahogy Isten „elképzelte”, lebontva a történelem minden egyes emberére, és mégis egységes egészben.
Ezen belül minden embernek megvan a maga előre meghatározott útja. Jézus emberként a számára eredetileg elképzelt, tökéletes, legkeskenyebb úton járt. Ezt kéri tőlünk is: nem az ember-Jézus útját kell járnunk, hanem a magunk útját az Isten-Jézusban, aki maga az út, az igazság és az élet.

Utunknak szélességi fokozatai vannak. A legkeskenyebb az igazi, jó volna azon járni, azon megmaradni. Ehhez állandóan Jézusra kell szögeznünk a lelkünk tekintetét, még ha közben végezzük is a magunk mindennapi tevékenységét. Szélesíthetjük is az utat, szabadságunk van rá, hogy a széles úton járjunk. De ott több veszély vár ránk, sérülékenyebbek vagyunk. Bízhatunk benne, hogy ha már megismertük Jézust, nem tudjuk teljesen elhagyni az utat, bármennyire lázadozunk. Ha másért nem, mert imádkoznak értünk.

2010. április 26., hétfő

2010.04.26.

Pete-, majd hernyóállapot: gyermek- és ifjúkorunk – csak táplálkozunk és növekedünk.

A gubó felépítése: felnőtt korunk – dolgozunk, hogy létrehozzuk önmagunkat.

A pihenő gubó: öreg korunk – pihenünk, és alakítjuk lelkünket, felkészülünk a nagy kalandra.

A meghalás a pillangó kitörése a gubóból.
A Messiás keresése 2. rész

Max Lucado

Voltak, akik nem vették észre.

Vannak, akik még mindig nem veszik észre.

Arra számítunk, hogy Isten a békességgel üzen, de előfordul, hogy a fájdalomban hallatszik a hangja.

Azt hisszük, hogy Isten az egyházban szól hozzánk, de olyan is van, hogy az elveszetteken keresztül szólít meg.

A protestánsoknál keressük válaszait, de tudjuk, hogy sokszor szólt a katolikusokon keresztül.

A katolikusok között keressük a hangját, s ő a kvékerekben szólal meg.

Úgy gondoljuk, hogy a napkeltében fedezzük fel Őt, de néha a sötétség közvetíti a hangját.

A győzelem harsonáiban véljük felismerni, pedig tisztábban hallatszik tragédiák közben.

Hagyjuk, hogy Isten maga jelezze, hogyan akar szólni hozzánk.

Ha Istenre hagyjuk, hogyan közelítsen hozzánk, egy egészen új világ nyílik meg előttünk. Hogy hogyan? Hadd világítsam meg egy történettel.

Élt egyszer egy ember, akinek nagyon nyomorúságos volt az élete. A nappalok borúsak voltak, az éjszakák hosszúra nyúltak. Henry nem akart boldogtalan lenni, de az volt. Az évek múlásával minden megváltozott az életében. A gyermekei felnőttek. A szomszédai kicserélődtek. Az élet a városban egyre mostohább lett.

Boldogtalan volt. Elhatározta, hogy megkérdezi a gyülekezet lelkipásztorát, mi lehet szenvedésének az oka.

„Valami bűn miatt vagyok boldogtalan, amit elkövettem?”

„Igen”, válaszolt a bölcs lelkész. „Bűnt követtél el.”

„De mi lehetett az a bűn?”

„A tudatlanság”, hangzott a válasz. „A tudatlanság bűne. Valaki a szomszédságodban a Messiás, álruhában, és te nem ismerted fel Őt.”

Az öregember zavartan távozott. „Egyik szomszédom a Messiás?” Eltöprengett a lehetőségen, ki lehet az vajon.

Talán Tom, a hentes? Nem, ő nagyon lusta. Mary, az unokahúgom az utca végén? Nem, ő túlságosan büszke. Aaron, az újságos fiú? Nem, ő túl gyenge ahhoz. Nem találta a választ. Mindenkinek volt valami hibája. És mégis, valaki közülük a Messiás. Vajon melyikük? Elkezdte keresni a Messiást.

Olyasmiket fedezett fel, amiket addig nem vett észre. A boltos gyakran segített kicipelni a csomagokat idős nénik kocsijához. Talán ő a Messiás. A sarkon lakó hivatalnoknak mindig van néhány kedves szava a gyerekekhez. Ő lenne az? Vagy ott van az ifjú pár, aki nemrég költözött a szomszédba. Olyan rendesen bánnak a macskájukkal. Egyikük lenne?

Ahogy telt az idő, egyre több dolgot fedezett fel az emberekben, amit nem látott addig. És ahogy telt az idő, a külseje is kezdett megváltozni. Visszatért a ruganyosság a járásába. A szemében barátságos fény gyúlt. Odafigyelt, ha mások beszéltek hozzá. Hiszen lehet, hogy a Messiást hallja. Ha bárki segítséget kért, azonnal válaszolt: végülis lehet, hogy a Messiásnak van rá szüksége. Annyira feltűnő volt a változás, hogy valaki megkérdezte tőle, mi teszi olyan boldoggá. „Nem tudom”, válaszolta. „Annyit tudok, hogy minden megváltozott azóta, hogy keresni kezdtem Istent.” Ez furcsa, nem? Az öregember meglátta Jézust, mert nem tudta, hogy néz ki. Jézus kortársai nem vették Őt, mert azt hitték, tudják, milyen.

És a te szomszédaid? Ők milyenek?

Részlet az A Gentle Thunder c. könyvből

Upwords with Max Lucado, 2010.01.22.

www.crosswalk.com

Lélekerősítő levelek 8. 2010.01.14-01.25.

Majd hétfőn újrakezdem

Lysa TerKeurst

„De mindezekben felettébb diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett.” Róm 8:37



Újévi fogadalmak… van aki kedveli, van aki utálja őket. Az igazság az, hogy sokan teszünk újévi fogadalmat.

Manapság a fogadalmak listáján előkelő helyen állnak az egészséges étkezéssel és a testedzéssel kapcsolatos elhatározások. Az első néhány nap lelkesen tartjuk az önmegtartóztató étrendet. Aztán elhívnak egy buliba. A házigazda nem késik a biztatással: „Ó, csak egyet, légy szíves, egy nem fog megártani. Ez egy különleges alkalom.”

Nagyon jól néz ki az a sajttorta. A sült krumplinak sem lehet ellenállni. Ez egy kivételes este. Majd hétfőn újrakezdem.

Erős a kísértés arra, hogy visszalépjünk az úton, hogy úgy tegyünk, mintha nem számítana. Pedig számít. És nemcsak a fizikai és mentális visszaesés miatt. Egy lényeges spirituális igazságot tagadunk meg, amikor újra meg újra visszatérünk régi rossz szokásainkhoz. Hogy mi ez az igazság? „Többre vagyunk hivatottak.” Többre annál, hogy elessünk, hogy kialakuljon ez a visszaesés-újrakezdés ciklus, többre, semhogy az ízlelő bimbóink kormányozzanak. Győzelemre vagyunk hivatva. Gyakran csak rá kell találnunk az útra, ami ehhez az igazsághoz elvezet.

Az érettségi évében egyszer meghívtak egy főiskolai bulira. Volt egy barátnőm, aki egy évvel előttem végzett, s nagyon fontossá vált az életemben attól kezdve, hogy meghívott a diákegyesületi partijára. Az est vége felé azon vihorásztunk, milyen állhatatosan figyel minket két jóképű főiskolás fiú. A buli végén meghívtak, menjünk el hozzájuk.

Az énem hiúbbik részének nagyon hízelgett az ajánlat, és el is akart menni. Az énem nagyobbik fele viszont tiltakozott. Gyorsan összeállt a terv, s mielőtt észbe kaptam, már bent ültünk a kocsijukban, útban az otthonuk felé. Akkori önmagamat nem nevezhetem erős kereszténynek. Gyengének is alig. Az biztos, hogy sosem éltem át, hogy Isten szólt volna hozzám, de ott, ebben a helyzetben ez megtörtént.

„Ez nem te vagy Lysa. Te ennél többre vagy hivatott.”

Igazság. Egy becsomagolt igazságajándék. Mélyen a bensőmben, akkor került oda, amikor Isten megalkotott engem – és most kibontotta, s átnyújtotta a megfelelő pillanatban.

Összeszedtem magam, hirtelen kitaláltam valami kifogást, kiszálltam az autóból, és egyedül visszagyalogoltam a kocsimhoz. Közben szidtam magam, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerekes gimnazista, aki képtelen helytállni főiskolás bulizós csajként. Visszanézve legszívesebben felállnék egy szék tetejére, hogy tapssal ünnepeljem szegény kis gimnazista magamat!

Felnőtté válásom során még többször hallottam tisztán és hangosan ugyanezt a figyelmeztetést, de sajnos, akkor már nem hallgattam rá. Életem legsötétebb évei voltak. Nem arra voltam hivatva, hogy olyan életet éljek, amely meggyalázza az Urat.

Egyikünk sincs olyan életre hivatva.

„Többre vagy hivatott, Lysa, többre vagy hivatott.” Ezt a mondatot ismételgettem az egészségesebb élet választása utáni első hetekben, amikor mindegyre megkísértettek édességre beállított ízlelő bimbóim. Egyre csak azt ismételgettem: többre vagy hivatott. Többre vagy hivatott!

S bár a helyes étkezés elhagyásának kihívása elhalványul jelentőségében ahhoz a gimnáziumi kísértéshez képest – az éhség éhség. A kísértés kísértés. A vágy vágy. A lényegben nem is olyan nagy a különbség.

Többre vagyunk hivatottak.

Egy nagy igazság, amit mindannyiszor elővehetünk, amikor kísértés idején az agyunkban beindul a tetteinket irányító forgatókönyv. Ennek a forgatókönyvnek az átírása hatalmas lépés az állandó fejlődés felé. Emlékszel milyen forgatókönyvet mutattam be az írásom elején? A mentségeket? A magyarázkodásokat? A „majd hétfőm elkezdem”- féle önbecsapást?

Át kell írnunk ezt a forgatókönyvet, új mondatokat kell ismételgetnünk magunkban, s ezek közül az első: „többre vagyok hivatott”.

Hallgasd csak a Példabeszédek könyvének (3:5-8) tanácsát: „Teljes szívvel bízzál az Úrban, és ne támaszkodj a saját belátásodra! Minden utadon rá gondolj, s ő majd egyengeti útjaidat. Ne légy bölcs önnön szemedben, féld az Istent, és kerüld a rosszat. Ez egészség lesz testednek és életerő csontjaidnak.”

Bízzál az Úrban, mert többre vagy hivatott. Minden utadon rá gondolj, mert többre vagy hivatott. Ne akarj okos lenni és saját erődből megtartani a fogadalmadat, kapaszkodj erősen az Úrba, távozz a kísértéstől, mert többre vagy hivatott. Ez egészséget és életerőt, s végül győzelmet hoz számodra - mert többre vagy hivatott!

Uram, többre hívtál engem, mint hogy újra meg újra hagyjam magam legyőzni. Bízom Benned, és MINDEN utamat a Te vezetéseddel szeretném járni. Minden döntésem előtt juttasd eszembe, hogy többre vagyok hivatott. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. január 14.

www.proverbs31.org



Szívének vágyai


Jennifer Erin Valent

„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit.” Zsolt 37:4

Fiatal lány koromban barátnőimmel gyakran játszottunk egy olyan játékot, ahol mi választhattuk ki, milyen eszményi életet képzelünk magunknak: kihez akarunk férjhez menni, milyen autónk, házunk legyen, stb. Milyen egyszerűnek tűnt az élet! Egy kisded játék lehetővé tette, hogy végigéljem az életemet. Furcsa mód, azóta sem mentem hozzá Johnny Depphez, nem lakom palotában, sosem vezettem Porschét.

Hát igen, fiatal voltam, s most áldásként élem meg, hogy nem olyan lett az életem, amilyennek akkor elterveztem. És most? Felnőttként is sokat álmodoztam az életemről. Eléggé intuitív vagyok saját magammal kapcsolatban, mindig határozott elképzelésem van arról, minek kéne bekövetkeznie. Az Írás azt mondja, az Úr adja szívünkbe vágyainkat - nem kéne hát azoknak teljesülniük?

Nem föltétlen. Az Úr sokkal többet tud, mint amit mi feltételezünk Róla, s könnyen lehet, hogy amit Ő eltervezett az életünkről, nem egyezik azzal, amit mi terveztünk el.

A Jeremiás 29:11-ben ezt olvassuk: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok, - mondja az Úr: - békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek.”

Micsoda ígéret! Ez a néhány szó megmutatja, mennyire szeret minket Isten, mennyire meg akarja áldani életünket. Azt akarja, hogy ezen a rövidke földi utunkon érdemes legyen élni! Akkor mi a helyzet azokkal a bizonyos vágyakkal a szívünkben? Hol illenek a képbe?

Érdekes gondolatokat vet fel a 37. zsoltár 4. versében használt „gyönyörködjél” szó héber eredetije, ami valami olyasmit is jelent, hogy legyél lágy, hajlítható, képlékeny. Dolgoztam apró agyagtömbökkel, amiket egy ideig a tenyeremben kellett melengetnem, hogy meglágyuljanak, s olyanná formázhassam őket, amilyenné szeretném. Ugye ismerős? „De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian” Iz 64:7.

Mialatt a Fazekas formáz minket, egyre inkább megismerjük Őt. Az Ő gondolatai a mi gondolatainkká válnak. Előbb-utóbb már nemcsak engedélyezi a vágyainkat, hanem Ő maga adja legjobb szándékainkat. Bárcsak ujjongani tudnánk a hitben, hogy Atyánk a legjobbat akarja nekünk, és hogy nincs az az álom, ami jobb lenne számunkra, mint amit Ő maga nyújt. Milyen béke áradna szét a lelkünkben. Milyen gyönyörűséget jelentene ez Urunknak.

Micsoda ajándékokat kapnánk, ha Ő adná és teljesítené is vágyainkat!

Uram, add, hogy lássam, mennyire szeretsz engem, s mi mindent akarsz adni nekem. Vedd szívemet a kezedbe, és formáld át a te szíved mintájára, hogy lássam meg a szépségét annak, amilyennek Te tervezted az életemet. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2010. január 18.
www.proverbs31.org

Gazdag? Szegény?

Shari Braendel

„Az egyik kelleti magát, holott semmije sincsen, a másik adja a szegényt, és mellette dúsgazdag.” Péld. 13:7

Néztem Mariát, ahogy átöleli és magához vonja a kisfiát. A gyermek boldogan simult hozzá. Kevés anyagi eszközzel rendelkező család az övék, végigmenve a házon még a legkeményebb szív is összefacsarodik. A kunyhó tetejét éles, háromágú bádogdarabokkal fedték, amiket összefonva rétegeztek. Nem tudta kívül tartani a természeti elemeket, s ahogy felnéztem az itt-ott bekukkantó fénysugarakra, arra gondoltam, mit csinálhatnak, mikor esik az eső.

A padló néhol cementből, másutt szemétből állt. Téglák voltak szanaszét a ház körül, s elmosolyodtam, mikor Erik büszkén mutatta a szobáját, amin anyjával és két testvérével osztozik. Ezután egy szegényes kis konyhába vezettek, néhány régi lábos, egy zsák krumpli, pár szál répa és egy mosogató állt benne, aminek a lefolyója már réges-régóta nem ereszti át a vizet.

Nem volt fürdőszoba vagy mosdóhelyiség, a ház előtt elrongyolódott kötélen néhány kiterített ruhadarab lógott. A környezet sivárságával éles ellentétben a gyermekek derűsek, vidámak voltak. Ahogy anyjukba fogózva álltak ott, az a melegség sugárzott róluk, amit csak az anya-gyermek kapcsolat adhat, s amit sem pénz, sem más anyagi eszközök nem tudnak pótolni. Ez a család gazdag volt: egymáséi voltak, és övék volt Jézus.

Ecuador rendkívül szegény ország, ha az anyagi javakat számítjuk. Mégis az jutott eszembe, hogy nagyon sok amerikai, bár mindene megvan, sokkal szegényebb az itteni családoknál. Az ecuadori családok nincsenek tudatában szegénységüknek. Bizony, sokan élnek körülöttem, akik szintén nem tudják, mennyire szegények – lelki értelemben.

Ecuadorból hazajőve, új értelmet kapott az áldásról alkotott fogalmam. Tudjátok, azok a családok, akiknél jártam, nincsenek megáldva anyagi javakkal, de nagy kincsnek tartják, hogy ismerik Jézust. Ha az emberek nem a birtoklást, hanem Jézust tartják a legnagyobb értéknek, a remény életét nyerik meg. A vég nélküli reményt. Mindent megvehetek, ami pénzen megvásárolható, de ha nincs reményem, semmi értékkel nem rendelkezem.

Istenem, köszönöm azt a gazdagságot és azt a teljességet, amim attól van, hogy elküldted hozzánk Fiadat. Segíts, hogy Jézuson tartsam a szememet ahelyett, hogy egyre több dolgot akarnék magaménak tudni, amik sosem elégítik ki a vágyaimat úgy, mint Te, Uram. Tudom, hogy csak Krisztus által válhatok valóban gazdaggá. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2010.01.19.
www.proverbs31.org

Ne féljetek

Zoe Elmore

„Mert Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.” 2 Tim. 1:7

Az egészséges félelem figyelmeztet bennünket a veszedelemre, és segít, hogy megfelelően reagáljunk. Ebben az igében nem erre a félelemre utal Pál apostol, hanem a beteges félelemre, amely útjába áll az ajándéknak, amit már megkaptunk Mennyei Atyánktól: az ő erejének, szeretetének és józanságának.

A beteges félelem eláraszt bennünket kételyekkel, bizonytalansággal, kiszívja lelki és testi erőnket. Elrabolja Isten békéjét a szívünkből, megfoszt az örömtől mindennapi életünkben. Lemerevít, nem engedi, hogy továbblépjünk az úton, amit Isten eltervezett számunkra. Véssük eszünkbe, hogy a beteges, lemerevítő, irányító félelem nem Istentől van. Ez a félelem a Sátán fegyvere, amivel megszakítja, elbátortalanítja, tönkreteszi kapcsolatunkat mennyei Atyánkkal.

Úgy érzed, beteges félelem, aggódás, szorongás gyötör? Sámuel első könyvének 17:32 versében ezt mondja Dávid Saulnak: „Senkinek se csüggedjen el a szíve emiatt; én, a te szolgád elmegyek, és megvívok azzal a filiszteussal.”

Dávid bekuporodhatott volna a sarokba beteges, bénító félelemben, a hatalmas túlerő miatt. Ehelyett Istenbe vetett bizalma arra késztette, hogy önként vállalkozzon a harcra az óriással.

Dávid – szó szerint: - óriási problémáját Isten szemszögéből nézte, és tudta, hogy mindene megvan a győzelemhez. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy ráhagyatkozzék Isten hatalmára és kimeríthetetlen erejére ellensége legyőzésében. Mivel Dávid nem magában bízott, hanem Abban, aki minden szükségessel ellát, legyőzte az óriást.

Ha Dávid példáját követve, Isten szemszögéből nézzük óriási problémáinkat, ugyanúgy biztosak lehetünk abban, hogy Isten jelenléte fenn fog tartani minket, miközben az általa előre biztosított eszközöket használjuk.

Évekig küszködtem beteges félelemmel, hagytam, hogy megszakítsa kapcsolatomat Istennel és másokkal. Megfosztott lelkem békéjétől és az örömtől a mindennapokban. Mostmár a 91. zsoltár 14-15-re hagyatkozom: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám – mondja az Úr -, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában, megmentem és megdicsőítem őt.”

Barátom, beteges félelem gyötör? Hajlandó vagy lecserélni a bátorító, biztos reményre, amit csak az Isten iránti bizalom adhat? Azzal, hogy reményünket nem a körülményekbe, hanem egyedül Istenbe vetjük, képesek vagyunk elhárítani a beteges félelmet. Istennel együtt bármilyen óriással szembe tudunk szállni utunk során.

Istenem, áldalak Téged, szabadítómat, menedékemet, pajzsomat. Mikor feltör bennem a félelem, juttasd eszemben állandóan jelenlévő segítségedet, ami hatalmas szárnyaid árnyékába rejt engem. Jézus nevében, Ámen

Encouragement for today, 2010. január 20.
www.proverbs31.org

Természetfölötti erő

Micca Monda Campbell

„hogy adja meg néktek az ő dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő lelke által a belső emberben” Ef 3:16

Múlt ősszel nagyon kimerültem. A mindennapi feladatok is komoly küzdelmet jelentettek. Ráadásul zsúfolt programom volt, sok előadást kellett tartanom. Éreztem, hogy a szokásosnál is több energiára, kegyelemre, ihletre volna szükségem, hogy folytathassam a szolgálatot, ezért Istenhez kiáltottam segítségért.

Ő úgy intézte, hogy útban hazafelé Houstonból Nashville-be olyan találkozásban legyen részem, ami annyi erővel és lelkesedéssel töltött fel, amiről álmodni sem mertem volna.

A houstoni repülőtéren várakozva nem messze tőlem megpillantottam egy jól ismert arcot. Hamar előkaptam a mobilomat, és felhívtam a férjemet: „Nem fogod elhinni, ki ül itt velem szemben a repülőtéren – Beth Moore*!”

„Ne mondd!”- válaszolta.

„De mondom!”

„Menj oda hozzá, és köszönj neki” – bátorított. Hallgatva a jó tanácsra, odaléptem Beth-hez, és bemutatkoztam. Örültem az alkalomnak, hogy köszönetet mondhatok neki hűséges szolgálatáért. Olyan volt, amilyennek ismertem képernyőről: kedves és szerény. Rövid beszélgetésünk után visszamentem a helyemre, de néha felnéztem, és láttam, hogy mások is odamennek köszönni hozzá.

Pár perc múlva elkezdődött a beszállás. Felkeltem, összeszedtem a holmimat, s elindultam az ajtó felé. Meglepetésemre, Beth is arra a gépre szállt fel. Míg sorunkra vártunk, Beth megszólított. Tudtam, hogy értékes, de rövid lesz a beszélgetésünk, mert nekem az 1-A helyre szólt a jegyem.

Mikor felszálltam a gépre, újabb meglepetés ért: egy törékeny idős férfi ült a helyemen. A légikisasszony elmagyarázta, hogy az úrnak különleges figyelemre van szüksége, ezért udvariasan megkért, cseréljek vele helyet.

Most őszinte leszek. Igaz, hogy alacsony vagyok, de ragaszkodtam mindig az A-1-es helyhez, mert ott ki tudtam nyújtani a lábamat. Most viszont közvetlen mögöttem ott állt Beth. Nagyot nyeltem, s úgy tettem, mintha szívesen mondanám: persze, helyet cserélhetünk.

Az utaskísérő megköszönte kedvességemet, s átadta a jegyet: „Az 5-C lesz az ön helye” – mondta. Ekkor megszólalt Beth: „Nahát, Micca, egymás mellett fogunk ülni!”

Hihetetlen volt. A következő két órában abban a különleges kegyben volt részem, hogy négyszemközt beszélgethettem Beth Moore-ral. Sokminden szóba került, egyszerű női témák, mint a gyermeknevelés. Valamikor a beszélgetésünk alatt egyszercsak mintha Isten a fülembe súgta volna: Na, milyen vagyok? Nem azt mondtad, hogy lelkesítésre van szükséged?

Csodálatos vagy, válaszoltam, többet adtál, mint amit megérdemlek, többet, mint amit kérni mertem volna.

Néha előfordul, hogy valamiről, amit kellemetlennek tartunk - például, hogy át kell adnunk a kedvenc helyünket -, kiderül, hogy valamiképpen Isten mindennapi életünkben való működését akarja megmutatni általa. Isten válaszolt a kérésemre. Ha ellenkeztem volna, nem tapasztaltam volna meg a válaszát.

Nem is álmodtam arról, hogy az erőért, inspirációért való imádságra olyan ajándék érkezhet, mint Beth Moore – de hát ilyen a mi Istenünk! Ha gyengeségünkről panaszkodunk neki, nem azt mondja: szedd össze magad! Természetfölötti erőt sugároz felénk, Szentlelkén keresztül. Úgy küldi, ahogy jónak látja, nincsenek korlátai.

Néha csendesen, apró léptekkel közelít, máskor olyan erővel amitől a Vörös tenger is kettéválik. Bárhogyan jelentkezik, az Ő megtapasztalása feltölt belső békével és erővel utunk folytatásához.



Uram, te vagy az én erőm ma, holnap és mindörökké. Néha úgy látogatsz meg, hogy minden kétely elszáll belőlem szereteteddel, gondviseléseddel kapcsolatban. Köszönöm neked azokat a kedves perceket, és segíts, hogy eszembe jussanak, amikor meg kell erősítenem a hitemet. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2010.01.21.
www.proverbs31.org

*Beth Moore az Egyesült Államok legismertebb, legnagyobb hatású női evangelizátora, számos állandó rádió- és tévéműsorban, országos előadássorozatokban tesz bizonyságot az evangélium szellemében való életről, elsősorban nők számára. Az általa alapított egyesület már túlnőtt Amerikán, Európában és Afrikában is vannak közösségeik.


Zűrzavarból üzenet

Micca Monda Campbell

„Gyógyíts meg engem, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg engem, és megszabadulok, mert dicsőségem te vagy!” Jer 17:14

A bátyám kigyógyult drogfüggőségéből. Húsz évig hiányzott a családból drogozása miatt. Sokszor hittük azt, hogy meghalt, és a statisztikák alapján már nem kéne élnie.

De Isten az újjáépítési üzletágban is benne van. Fel akar újítani, meg akar gyógyítani mindenkit, aki Hozzá fordul. Mindegy, ki vagy, mit tettél, vagy mit tettek veled. Isten át akarja, és át tudja fordítani a tragédiákat győzelemmé. Bátyám ennek élő bizonyítéka.

Számos sikerrel kecsegtető és kudarccal végződő program után a bátyám végül rátalált a megoldásra: Jézusra. Csak akkor kezdődött el a gyógyulás és a gyökeres változás az életében, amikor találkozott az Úrral. Hirtelen minden megújult.

Az ebben a legizgalmasabb, hogy mindenki megtapasztalhatja ezt a szabadságot!

Valljuk be, hogy nincs erőnk, akaraterőnk és képességünk arra, hogy magunk szabaduljunk ki megkötözöttségünkből, bármi legyen is az: kábítószer, bujaság, falánkság, büszkeség, harag vagy félelem. Míg le nem mondunk arról, ami megkötöz, és át nem adjuk magunkat Krisztusnak, sosem fogjuk megtapasztalni a szabadságot. Másrészt pedig, ha Jézus Király átveszi az uralmat a zűrzavar fölött, ő azt üzenetté alakítja át.

Bátyám egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy kérkedjék Istennel, és továbbítsa a remény üzenetét.

Például múlt nyáron. A családjával hazajött látogatóba. Egyik este együtt elmentünk vacsorázni a Vörös Rákba. Az ő vendégsége volt! A huszonhat éves Tiffany szolgált ki minket. Két dolgot azonnal észrevettünk a lányon. Nagyon természetesen viselkedett, és nagyon várandós volt. Míg örömmel nyugtáztuk kedvességét, nem is sejtettük, hogy Isten meg fogja cserélni a szerepeket, és mi fogjuk őt megkínálni valamivel.

Úgy kezdődött, hogy a nővérem nem akarta engedni, hogy a bátyám fizesse a számlát. A nővérem nagyon szeret adni, de az elfogadás nehezen megy neki. Én tudtam, mekkora öröm a bátyámnak, hogy megvendégelhet bennünket, nem akartam volna ettől az örömtől megfosztani.

Szegény Tiffany, amikor a csekket hozta, egy vita közepén találta magát. Mivel bátyám mindenképpen győzni akart, odafordult a pincérlányhoz: „Tudja, az a helyzet, hogy évekig drogfüggő voltam. Abban az időben nővéreim rengeteget segítettek nekem. Most én csak ezt szeretném egy kicsit viszonozni.”

Tiffany szeme tágra nyílt. „Drogos volt?” – kérdezte. „Sosem gondoltam volna.” Erre bátyám már mondta is élete átalakulásának történetét.

„Elveszett voltam, és megtaláltak; hajléktalan voltam, s most van egy házam; alkalmazott voltam, most saját cégem van; a drog rabja voltam, de Krisztus megszabadított.”

Tiffany szeme könnybe lábadt, ahogy Isten szeretetéről meséltünk neki. Pár nappal később azzal is bizonyítottuk ezt a szeretetet, hogy egy csomagnyi babaholmit vittünk neki ajándékba.

Ó, drága barátaim, ha te és én, és mi mindnyájan engedjük, hogy Isten üzenetet kovácsoljon a zűrös dolgainkból, nemcsak a mi életünket fogja átalakítani, hanem a másokét is.

Istenem, irgalmad elképesztő. Jóságod elborít, ahogy Feléd kiáltom: „gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok.” Adj, Uram, alkalmakat, hogy beszélhessek a Benned megtalált Reménységről, hogy mások is megismerjék gyógyításod és szabadításod jó hírét. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.25.
www.proverbs31.org

2010. április 23., péntek

2010.04.22.

Jobb adni, mint kapni
Adrian Rogers

„… megemlékezvén az Úr Jézus szavairól, aki maga mondta: Jobb adni, mint kapni.” ApCsel 20:35

A boldogtalanság a tükörből ered. A boldogság az ablakból.
Ha rosszul akarod érezni magad, mindenekelőtt önmagaddal foglalkozz:
- mire vágysz,
- mások mit mondanak rólad,
- mit kellett volna tenned a magad érdekében,
- milyen nyomott a hangulatod,
- milyen jó a hangulatod.
Csak magadra fókuszálj. Még mindig jól érzed magad? Akkor valamit nem jól csináltál. Az énközpontúság és a boldogság nem tudnak kéz a kézben járni.
Ha szerinted jobb kapni, mint adni, sosem leszel boldog. Soha nem tapasztalod meg az adás boldogságát, amiről Jézus tanított.
Nyújtsd ki a karod, szorítsd ökölbe a kezedet, és tartsd úgy legalább egy percig. Most lazítsd el. Melyik jobb érzés – az ökölbe szorított, vagy a kiengedett, ellazult kéz?
Képzeld el a lelked összeszorított ökölként, és gondolkodj el, mennyire megnehezíti ez az Ő munkáját az életedben. Most lazítsd el, és add át lelkedet Annak, aki valóban boldoggá tudja tenni.

crosswalk.com

2010. április 17., szombat

2010.04.17.

Jn 6,16-21

Kölcsönös kiábrándulás, és ami utána következik

Túl vagyunk a – ha Jézus jelen van, öt kenyér-két hal elég ötezer embernek – élményén. Nem volt szemfényvesztés, mind a tizenkét tanítvány kosara tele lett a maradékkal.
Az emberek lelkesek: „ez az a próféta, aki eljön a világra!” és „arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék”. Mekkora csalódás nekik, hogy Jézus ezt nem fogadja el, otthagyja őket, és egyedül felmegy a hegyre.
Jézus visszavonulásában is ott lehetett a csalódás: mennyire félreértették, mennyire más lett a hatása a csodának, mint amit szeretett volna.
Konfliktussal ér véget az első kenyérszaporítás.
A tanítványok épp olyan értetlenek, épp olyan kiábrándultak voltak, mint a tömeg. Másként nem történhetett volna meg, hogy ott hagyják Jézust. Duzzogva hajóra szállnak: Induljunk el, nézzétek, már sötét van, gyülekeznek a fellegek, el kell érnünk Kafarnaumba, hogy ott éjszakázzunk. Nem jött, hát nem jött. Már úgyis mindegy. Nem kockáztathatjuk az éjszakai nyugalmunkat miatta. Tudta, hogy menni akarunk, ideérhetett volna sötétedés előtt.
Elindultak, sötét volt, pár kilométerrel beljebb már háborgott a tenger.

Hányszor előfordul, hogy elhagyjuk Jézust. Nem azt tette, amit elvártunk volna tőle. Nem fogjuk fel, hogy az Ő ideje nem a mi időnk. Távolodunk, egyre csak távolodunk, a viharfelhők pedig gyűlnek az életünkben.

Mit tesz Jézus?
Ő is csalódhatott bennünk, hisz megint rosszul használtuk szabadságunkat. Magunk erejében bízva nekivágtunk valaminek nélküle. Hátat fordítottunk, elhagytuk.
De Jézus nem sértődékeny.
Ő, a természet és életünk Ura, utánunk jön és megszólít: Ne félj!
És amint legyőzve félelmünket, bűntudatunkat, kitárjuk felé a karunkat – fel akarjuk venni a bárkába –, révbe érkezünk.

Másik oldalról.
Megbántottak. Mást várnak tőlem, mint amit adni tudok. S amit adok, nem fogadják el. Nagyot csalódtam.
Ha ebben a lelkiállapotban visszavonulok a csendbe, a magányba – nem sündisznóként a tüskéim mögé, hanem a belső hegyre, ahol Istennel találkozom -, elmondom az Atyának fájdalmamat, és feltöltődöm az Ő szeretetével, fel tudok állni, odafordulok ahhoz, aki szintén csalódottan hátat fordított nekem, és meg tudom tenni felé a békülés első lépését.
Révbe nem juttatom, de együtt tudjuk folytatni az utat.

2010. április 15., csütörtök

Lélekerősítő levelek 7. 2010.01.04-01.13.

Újévi imádság neked, érted

Wendy Blight

„Nékem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.” Mt.28:18

Újévi fogadalmak.

Mi jut eszedbe erről a két szóról?

Bármerre nézünk ezekben a napokban, a média ontja ránk a kívánatosnál kívánatosabb újévi fogadalmakat. Diéta. Fogyókúra. Testedzés. Külsőd megújítása. Életed megváltoztatása. Új év – új te! Felemelő, nem?

Éveken át nekem is voltak újévi fogadalmaim, de soha nem tudtam betartani őket. Néhány hónapig sikerült, de aztán leálltam. Mivel nem sikerült betartanom, rosszabbul éreztem magam, mint mikor megfogadtam a változtatást. Úgyhogy pár évvel ezelőtt abbahagytam az újévi fogadalmasdit. Ehelyett, írtam egy imádságot. Azóta mindig csodálattal figyelem Isten működését az életemben, és másokéban is, az én egyszerű imádságom által.

Ma érted szeretnék imádkozni. Olvasd el ezt az imádságot, és kérlek, ennek mintájára írd meg a magad újévi imádságát.

Mennyei Atyám, köszönöm neked, hogy Tiéd minden hatalom a mennyben és a földön. Köszönöm, hogy idevezetted azt, aki olvassa az imádságot. Te tudod, mire van szüksége, mik a legrejtettebb vágyai, mik a fájdalmas pontok az életében. Uram, mindketten szeretnénk minél jobban megismerni Téged, add, hogy meglássuk a Te utaid minden gyönyörűségét!

Add, hogy szívünk mindenekelőtt Utánad és a Te igazságod után vágyakozzék. Azt mondja Igéd, hogy ha a Bölcsességre szomjazunk, csak kérnünk kell, és Te szívesen megadod nekünk. Most hát kérjük, Uram, tölts meg minket a Te Bölcsességeddel. Adj erőt, hogy a Te Igazságodban járjunk bármi áron. Őrizd meg szívünket, és tartsd Magadon a tekintetünket. Növeld bennünk Szentlelked gyümölcseit: azokat a tulajdonságokat, amelyek Hozzád tesznek hasonlóvá minket. Ahogy tanulmányozzuk Igédet, áradj szét bennünk, enyhítsd az élő víz iránti szomjúságunkat.

Atyám, ma letesszük a múltunkat, és a jövő felé nézünk, hálát adva az újjászületésért. Nem számít, mit tettünk tegnap, bízunk abban, hogy Te mindent összeszedsz, és felhasználod a Te dicsőségedre, országod javára. Köszönjük, hogy bízhatunk Benned. Köszönjük, hogy tervezhetünk, de Te fogod irányítani a lépteinket. Bízunk abban, hogy bennünk és általunk hatékonyan munkálkodsz ebben az évben, és ezt folytatod addig a napig, míg átlépjük Veled az örökkévalóság küszöbét.

Istenem, szeretünk Téged. Tedd életünket Szereteted élő bizonyítékává. Mindezeket a mi Urunk, Jézus Krisztus erős és hatalmas nevében kérjük tőled, Aki végtelenül többre képes, mint amit mi kérni vagy akár elképzelni tudunk. Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.01.
www.proverbs31.org

Hullámzás a házasságban

Melanie Chitwood

„Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.” Kol 1:17

Érezted már, hogy a házasság nehezebb, mint amire számítottál, több benne a kihívás, mint amit szeretnél? 18 éves házasságom Scottal ezen a héten egy hullámvasúthoz hasonlított, s most bizony szeretném, ha többet lennénk fent, mint lent, de legalábbis ha kiszámíthatóbb lenne a kapcsolatunk. Vitáztunk azon, milyen gyakran éljünk házaséletet, és milyen gyakran beszélgessünk. Vitáztunk azon, ki dolgozik többet, és ki tesz többet a kapcsolatunkért. Kulcsfontosságú dolgokon veszekedtünk.

Magamban már sokszor töprengtem a házasságunkon. Hogyan lehet elégedett a házasságban két ember, akik ennyire különböznek egymástól? Mi fog minket együtt tartani az elkövetkező években, mi tudja erősíteni a házasságunkat?

Mindenek tetejébe jött ez a feladat, amiről megkérdeztem magam: „Melanie, a házasság a témád. Nem tudtad volna valahogy elkerülni? Hogy jössz ahhoz, hogy a házasságról írj?” Lelkem legmélyén tudtam, hogy épp ezért kaptam Istentől ezt a feladatot. Sok kérdésre nem tudom a megoldást – amint ez ezen a héten is kiderült.

De ismerem Azt, aki tudja. Ismerem Azt, aki megalkotta a házasságot. Ismerem Azt, aki megáldja a házasságomat. Ismerem Azt, aki fenntartja a házasságomat – ahogy a fenti ige is emlékeztet.

Ma reggel, ahogy beszélgettem Istennel a Scottal való házasságomról, így imádkoztam: „Uram, nem akarom, hogy zsákutcában legyen a házasságunk. Szeretném, hogy huzamosan béke legyen köztünk. Hogy megtaláljuk az egységet. Segíteni szeretném a férjemet, nem hátráltatni.” Egész lelkemmel Istenhez fordultam, és Ő válaszolt. Átalakított.

Gyakorlatias választ adott az imádságomra. Azt kérdeztem: „Hogyan tudnék, Uram, kedvedben járni ma, a házasságomban?” Isten sugallata így hangzott: „Vigyél Scottnak ebédet. Készíts neki egy nagy adag ízletes, egészséges salátát, amit olyan nagyon szeret.”

„Tényleg ezt akarod, Istenem? Nem kéne Scottal megbeszélnünk a dolgainkat?” És éreztem, hogy Isten így válaszol: „Eljön annak is az ideje, most azt kérem, engedelmeskedj nekem”.

Újra megtapasztaltam, hogy ha átengedem Isten kezébe a szívemet, hogy Ő formálja tetszése szerint, és engedelmeskedem neki, Isten szeretete és hatalma betölti a házasságomat, és oda vezet minket, ahol lennünk kell. Lesz majd alkalom beszélgetésre, most azt akarja Isten, hogy megtegyek egy lépést, és engedelmeskedjem Neki.

Jól van, Uram, indulok salátát készíteni.

Istenem, hálát adok Neked a házasságomért, a férjemért. Köszönöm, hogy együtt tartasz minket a házasságunk hullámzásai közben. Segíts, hogy állandóan Rád figyeljek, a Te dicsőségedre éljek, és áldást jelentsek a férjem számára. Uram, amikor beszélgetnünk kell, add, hogy ezt őszintén és békésen tegyük. Ha meg kell bocsátanunk, add, hogy mindketten szabadon és azonnal készek legyünk megbocsátani a másiknak. Ha valamiben nem értünk egyet, kérlek, Uram, mielőbb juttass minket közös nevezőre. Ha irgalmasságot kell gyakorolnunk a másikkal, tegyük ezt, emlékezve a Te bőséges irgalmasságodra, amivel befedsz minket. Rád bízom a házasságunkat, Uram, add, hogy hozzon Neked dicsőséget. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.04.
www.proverbs31.org

Barátságprojekt

Whitney Capps

„De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ’De ki az én felebarátom?’” Lk,10:29

Tele volt a terem egymást alig ismerő emberekkel, akik nem voltak barátoknak nevezhetők – addig a napig. Azt kértem a jelenlevőktől, hogy mialatt felolvasok egy listát különböző, mások által megélt élményekről, álljon fel, aki személyesen érintve érzi magát. Szipogva, sírva álltak fel a lányok, asszonyok, egyik a másik után, ahogy előrehaladtam az olvasásban. Családtagok voltak bizonyos értelemben – ugyanazon gyülekezet családjába taroztak, akik összegyűltek egy nőknek szervezett lelkigyakorlatra, ahol én voltam a vendégelőadó.

Tizenketten álltak fel, amikor azt kérdeztem, volt-e valakinek vetélése. Egy nő eltemette a férjét. Öten jöttek hitetlen családokból. Egyvalaki átélte házastársa hűtlenségét. Hárman menekültek ki olyan kapcsolatból, ahol gyakran érte őket szóbeli, testi vagy szexuális erőszak. Három hölgy küzdött depresszióval. És a lista még hosszan folytatódott. Mire befejeztem, mindenki állt a teremben.

Térdig álltunk egymás szemetében, de még soha nem éreztem ennyire szorosnak a kapcsolatot egy csoport tagjai között. Mikor befejeztem az előadást, kértem őket, hogy az asztaloknál ülve folytassák élményeik megosztását egymással. Járkálva a teremben azt láttam, hogy olyan asszonyok, akik nemrég még idegennek tartották a másikat, elmélyülten beszélgetnek, együtt sírnak, simogatva, átölelve vigasztalják, erősítik egymást. Isten összekapcsolta a szíveket. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket.

Rá kellett jönnöm, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő nők valamennyien áhítoznak a barátságra. És mégis legtöbben úgy érezzük, hogy nincsenek igazi, mély kapcsolataink. Hogyan lehetséges, hogy egy templomnyi azonos hitben élő nő nem barátkozik egymással? De ami ennél is rosszabb, ha nem vagyunk barátok, hogyan reméljük, hogy azoknak, akik vasárnaponként betévednek a templomunkba, igazi kapcsolatot tudunk felajánlani?

Félek, hogy erre csak egy válasz van: Sehogy. Hacsak meg nem változunk, és nem hozunk meg néhány elengedhetetlen áldozatot.

Nemrég néhány fontos tanulságot sikerült levonnom az irgalmas szamaritánus történetéből. Lukács evangéliumában (10:30) Jézus nem valami vonzó képet fest a vallásos, a tiszteletreméltó emberekről. Félek, hogy nem volna sokkal enyhébb az ítélete mai gyülekezeteinkről sem. A pap túlságosan elfoglalt (volt), hogy segítséget nyújtson a bajba jutottnak.

Lehetek őszinte? Én is gyakran beleesem ebbe a bűnbe. Templomozás előtt és után a férjemmel együtt nagyon leköt minket a gyermekek rendezése, a gyülekezeti tennivalók intézése. Úgy megyek el láthatóan szomorú emberek mellett, hogy elfoglaltságom miatt nem állok meg megkérdezni, mi történt. Nem szállok le a lóról. Én vagyok a pap.

A levita is elporoszkált a sebesült mellett. Túlságosan tisztának tartotta magát ahhoz, hogy a könyörület kosszal járó cselekedeteivel bepiszkítsa magát. A fájdalomban gyötrődő ember ellátása tisztátalanná tette volna a szertartások elvégzéséhez. Fontosabb volt neki, hogy helyét, pozícióját megőrizze.

Hadd folytassam az őszinteséget. Nem nagyon akarok térdig merülni mások szemetébe. Ha nem keveredem zavaros történetekbe, kapcsolatokba, nemcsak a magam szemetéről tudok megfeledkezni, de a másokéról is. Úgyhogy inkább nem szállok le a lóról. Én vagyok a levita.

Itt van a gond. Az igaz kapcsolatok időigényesek és átlátszóak. Ha tovább akarunk lépni a felszínes kapcsolattól az igaz barátság felé, őszinte, áldozatkész módon kell, hogy megosszuk fájdalmainkat és örömeinket. Én hiszem ezt, de jelen pillanatban számomra ez csak elmélet.

Kíváncsi vagyok, mi történne, ha szövetséget kötnénk, hogy együtt leszállunk a lóról, és térdig gázolunk egymás szemetébe. Felrobbanna a templomunk? Mindannyiunk élete örökre megváltozna. Talán az egyházról is lepattogzana a kétszínűség máza.

Érdekel, hogy mi történne? Még nem késő elkezdeni az újévben. Határozzuk el, hogy megváltoztatunk életeket a barátságunkkal. Csökkentjük a tempót. Meghallgatjuk egymás történeteit. Térdig merülünk.

Édes Istenem, adj, kérlek, látó szemet, hogy észrevegyem, ha valakinek szüksége van rám, s legyen bátorságom odamenni hozzá. Uram, szeretnék résztvenni életfordító barátságokban, amelyek a Te kegyelmedet és irgalmadat közvetítik. Azt kéred, szeressük egymást, mint önmagunkat. Segíts, hogy engedelmeskedjek mindent felemésztő parancsodnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.05.
www.proverbs31.org

Legyél ma az...

Amy Carroll

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Zsolt 90:12

Ahogy leszállt a gépem, azon töprengtem, ott lesz-e. Nélküle nem ugyanaz a lelkigyakorlat. Előadásom közben hiányozna bátorító mosolya, s a gyülekezet tagjainak is fájna a szíve, ha nem tudnák maguk között. Egész évben gondolkoztam a múlt ősszel mondott szavain, s nagyon szerettem volna még néhány lényegbevágó kérdésben kikérni a véleményét. Titka van, amit tudni szeretnék.

Sok nővel kapcsolatban lett volna kérdésem a rendezvény szervezőjéhez, mialatt a csomagunkra vártunk, de ezzel kezdtem: „Ruth Clark ott lesz?” Örömre gyulladt a szívem, ahogy meghallottam a mosolygó választ: „Sok problémája volt év közben az egészségével, de biztosan eljön!”

Ahogy beléptem a terembe, tekintetemmel keresgélni kezdtem a beszélgető csoportok között. Hamar megtaláltam kedves, mosolygó arcát, és rögtön felé indultam. Szélesre tárt karral fogadott, megölelt, és így szólt: „Egész évben imádkoztam érted”. Kérte, várjak egy percet, kotorászni kezdett a táskájában, előszedett egy elnyűtt, rózsaszín könyvet tele apró cédulákkal, s lapozgatni kezdett benne. Megtalálta, és kiemelte azt a cédulát, amit keresett. Fekete-fehér fényképem volt rajta, alul a nevemmel. „Ez a könyv emlékeztet minden nap arra, hogy kikért kell imádkoznom – magyarázta. - Téged is beletettelek az őszi lelkigyakorlat után, és minden nap imádkoztam érted.”

Ránéztem a sok mosolygástól és szelíd pillantástól szarkalábakkal, mosolyráncokkal televésett arcára. Láttam ősz haját, a botot a kezében, a kényelmes cipőt a lábán, s csak egy szó jutott eszembe róla: - „Gyönyörű!”

Ruth olyan, amilyen én is lenni szeretnék, ha a kor rávési nyomait az arcomra, és meglassítja a lépteimet. Szépsége egy belső fényből ered, amely az idő és a tapasztalatok hatására ahelyett, hogy fakulna, egyre ragyogóbb. Az, hogy megismertem Ruthot, megváltoztatta az életemet, elindított egy úton. Első találkozásunkkor már tudtam, olyan kincse van, amit én is birtokolni szeretnék.

Miután egy ideig hallgattam ezt az elbűvölő asszonyt, megkérdeztem tőle: „Mi a titkod? Hogy tudtál egyfolytában növekedni az Úrban? Hogy tudtál derűs, sugárzó maradni?” Azonnal válaszolt: „Legyél ma az, aki holnap szeretnél lenni.”

Milyen mély bölcsesség!

Hogyan tudjuk Ruth tanácsát alkalmazni, amíg még fiatalabbak vagyunk? Kérhetjük Istent, mutasson rá bűneinkre, vétkeinkre, bánjuk meg őket, és kérjük az Úr irgalmát, hogy mától új életet kezdhessünk. Én kaptam Tőle egy nagyon személyes, egyéni listát arról, honnan kell kiindulnom! Kérjem Isten segítségét, hogy hagyjam abba a siránkozást a mostoha életkörülmények fölött, s rendszeresen dicsőítsem őt azért, mert jellememet próbatételekkel alakítja. Kérjem Tőle az önuralom lelki ajándékát, hogy tudjak leállni, mielőtt komoly indok nélkül kirobbannék valamiért. Kérjem, hogy állítsa le szavaim szabad folyását, és segítsen odafigyelni másokra, mielőtt én megszólalnék. Folytathatnám, de ebből is látod, miről beszélek. Megpróbálod Te is összeállítani a magad listáját?

Bár saját öregedésünk s szeretteink öregedése néha félelemmel tölt el, határtalan reménnyel és hittel nézhetünk előre, ha tudjuk, hogy holnapjainkat már ma elkezdhetjük kialakítani. Őszintén hiszem, hogy ha betartjuk Ruth tanácsát, azzá a bájjal, szeretettel, bölcsességgel teli idős hölggyé válhatunk 70-80 éves korunkra, akivé lenni szeretnénk.

Uram, szeretném, hogy utolsó leheletemig fejlődve, egyre szentebb idős asszonnyá váljak. Segíts, hogy már ma elkezdjem kifejleszteni magamban azt a jellemet, azokat a szellemi képességeket, amelyekkel akadálytalanul tudlak követni Téged egész életemen át. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.06.
www.proverbs31.org

Az elégedettség titka

Micca Monda Campbell

„mert én megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.” Fil 4:11b

Észrevetted már, hogy ha többet akarunk elérni, mint amink van, nő a nemkívánatos nyomás az életünkben? Általában az foglalkoztat, hogy többet keressünk, hogy elfogadjon a környezetünk, hogy jobb állásunk legyen, hogy mindenféle anyagi javakra tegyünk szert. Abban az illúzióban élünk, hogy ha ezek a javak a mieink lesznek, kiteljesedik az egyéniségünk, elégedettek és felhőtlenül boldogok leszünk. Amikor meg rájövünk, hogy ez nem így van, üresnek, elégedetlennek, csalódottnak érezzük magunkat.

Az elégedettség és a biztonság nem a karrierünkből fakad, vagy abból, hogy milyen autóval járunk. Autónk logója csak azt mutatja másoknak, hogy milyen autót vezetünk, nem azt, hogy kik vagyunk. Az igazi elégedettséget, legtisztább formájában az a gazdagság adja, amit Isten jelent, és azok a javak, amelyekkel Ő kegyelmével elárasztja életünket.

Nemrég megmutatta Isten, hogy ha állandóan többre vágyom, mint amit Ő adott nekem, ezzel azt bizonyítom, hogy elégedetlen a szívem. Ezt üzenem Neki: „Nem elég nekem annyi, amennyit adtál. Többet akarok.” Azzal, hogy többet akarok, hiábavaló nyomás alá helyezem magam, hisz azt akarom, amit Ő nem adott. Természetes következmény a nyugtalanság, az aggodalom, ha olyasmire összpontosítok, ami az Ő terve és akarata szerint nem része az életemnek.

Az egyre többet birtokolni, egyre többet dolgozni feszültsége olyan utakra vezet, amin soha nem akartam járni. Mialatt a lelkünkben lévő űrt akarjuk kitölteni, rájövünk, hogy a külső luxus csak értéktelen pótléka a szellemi gazdagságnak. Ahogy a fenti ige is mutatja, Pál tudta az elégedettség titkát. „… mert megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.”

Ne felejtsük, hogy ezeket a sorokat Pál egy igen feszült élethelyzetben írta, amikor börtönben ülve az ítéletet várta egy olyan bűntettért, amit nem követett el. Nem hiszem, hogy én az ő helyében elégedett tudtam volna lenni. Valószínűbb, hogy egy kővel pengetném a börtönöm ajtaját szánalmasan énekelve a közismert gospelt: „Nobody knows the trouble I’ve seen. Nobody knows my sorrow.” (Senki sem tudja, min megyek keresztül, senki sem ismeri a fájdalmamat.) Az elégedettség nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell azt, amiben vagyunk, hanem hogy értékeljük aktuális élethelyzetünket. Hadd magyarázzam meg.

Pál megtanulta, hogy az elégedettség gyümölcsét az növeszti, ha hálásak vagyunk Istennek azért, amit adott, függetlenül attól, hogy örömünkre szolgál-e vagy sem. A békesség nem a rajtunk lévő nyomás hiánya. A békesség Isten jelenlétéből és az ő adományaihoz való hozzáállásunkból fakad a feszültségek közepette. Azzal, hogy háláját kifejezte, Pál a létezés gazdagságát tapasztalta meg, nem a birtoklás gazdagságát.

El tudom képzelni, hogy most is nehéz helyzetben vagy, szabadulni szeretnél belőle. Talán a munkád nyomaszt, esetleg kétfelé kell helytállnod! Lehet, túl szűk a tér, amiben élsz a családoddal, és ezt utálod. Nem ott vagy, nem azt teszed, amit terveztél, amit reméltél, és ezt nagyon nem szereted.

Az igazság az, hogy nem kell szeretnünk azt, ahol vagyunk, és azt, amink van, de ha hálával fordulunk Isten felé azért, amit adott nekünk, függetlenül attól, hogy mik az érzelmeink az adományai iránt, akkor meg fogjuk tapasztalni ugyanazt az elégedettséget, amiben Pál élt.

Azt is vegyük észre, hogy azzal, hogy hálásak vagyunk, még nem késztetjük Istent arra, hogy megváltoztassa a körülményeinket. Talán megteszi, talán nem. Viszont a hála felszabadít minket a birtoklás vágya alól, és engedi, hogy megpihenjünk az elégedettség gazdagságában. És ha már elértük az elégedettséget, nem lesz többé szükségünk az anyagi javak bőségére. Isten válik legnagyobb kincsünkké. Benne mindent birtoklunk, amire szükségünk van.

Drága Istenem, tudom, hogy a helyzet mindig lehetne rosszabb, mint amilyen. Hálás vagyok azért, amit nyújtottál nekem. Tölts be a Te békességeddel, hogy valóban elégedett lehessek a Te áldásaiddal. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. január 7.
www.proverbs31.org

Javaink zsugorgatása

Wendy Pope

„Ezért félelmemben elmentem, elástam a földbe, íme itt van, ami a tied.” Mt 25:25


A valóságshow-k a mai világ őrülete. Különböző amerikai műsorokban megnézheted, hogyan nevelik problémás gyermekeiket a legszigorúbb szülők; ha meguntad a feleségedet, lecserélheted egy időre, mialatt milliók lesik minden mozdulatodat. Már az alkohol- és drogelvonás legintimebb pillanatainak szemlélésére is meghívják az embereket.

Egyik legújabb valóságshow, ami terjed az éter hullámain, a Zsugorgatók. A műsorban szereplő emberek életstílusának lényege, hogy mindenhez ragaszkodnak, mindent megőriznek, ami valaha a tulajdonukba került. A Zsugorgatók szembesíti ezeket az egyéneket a problémájukkal, a segítők beavatkoznak, bátorítják őket arra, hogy megszabaduljanak a felgyűlt lomtól.

Kiinduló igénk három szolgának a történetéből való, akikre távollétében uruk rábízta a vagyonát. A két első szolga a pénz megszaporításával örvendeztette meg urát, a harmadik viszont csalódást okozott neki. Eldugta a pénzt, hogy biztonságban legyen, de ezzel a gyarapodásnak is elejét vette. Másszóval „zsugorgatta”, amit urától kapott. Miért tette?

Az Írás válaszol erre a kérdésre. A szolga félt. Annyira eluralkodott rajta a félelem, hogy nem tett semmit. Félt, hogy nem fog neki sikerülni. Lebénította a gondolat, hogy elront valamit, és a gazdája haragudni fog rá. Rettegése arra késztette, hogy elássa a pénzt, majd sértetlenül visszaadja gazdájának.

Míg a fenti eseményeken töprengtem, egy kép jelent meg előttem, egy olyan kép, aminek nem igazán örültem. A képen én hajlongok az Uram előtt, visszaadva neki érintetlenül azt, amit kaptam tőle. Felmerült bennem a kérdés: úgy cselekszem én is, mint a példabeszédbeli szolga? Felhasználtam-e, felhasználom-e, sőt gyarapítom-e a képességeket, a talentumokat, amiket rám bízott? Vagy elrejtem őket, mert félek, hogy elrontok valamit?

Te hogy látod? Hogy válaszolnál ezekre a kérdésekre? Könnyű azt gondolni, hogy nem vagyunk képesek valamire, vagy hogy nem érdemeljük meg Isten ajándékait. Negatív gondolataink foglyul ejtenek, azt sugallják, hogy nem tetszene Urunknak, ha megpróbálnánk gyarapítani az adományait. Ez a mai levél legyen a mi beavatkozásunk. Itt az ideje, hogy kiszórjuk, amit zsugorgattunk, amit rejtegettünk. Istennek hála, a mi beavatkozásunkból nem lesz milliók szeme előtt zajló dráma. Nekünk egyetlen nézőnk van – az Egyetlen, aki számít.

Uram, bocsánatot kérek, amiért rejtegettem, zsugorgattam bármit abból, amit Te adtál nekem. Segíts, hogy jó intézője legyek a vagyonnak, amit rám bízol. Használj fel engem is Országod építésére. Tölts fel a szükséges önbizalommal, hogy feltárjam és kiürítsem rejtekhelyeimet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.01.11.
www.proverbs31.org

Válaszúton

T. Suzanne Eller

„És így felelt: Kicsoda vagy, Uram? És az így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.” ApCsel 9:5-6

Lysa TerKeurst a színpadon állt, megosztotta velünk „A kiválóság nyomában” című tanúságtételét, de az én lelkem színpadának közepén a Szentlélek adott elő. Az az este, a szokásos éves She Speaks Conference (A nő beszél konferencia) estje, egyike volt a néhány válaszút-élménynek, amit átéltem: tudtam, hogy Isten szól hozzám, és kéri, hogy döntsem el, melyik irányba indulok tovább.

Lysa felszólította a közönséget, hogy tegyenek félre mindent, ami akadályozza, hogy a legtökéletesebb úton kövessék Isten hívását. Azon az estén a Szentlélek gyengéden jelezte, hogy valami visszatart a kiválóság útjáról. Nem valami nagy bűn. Nem egy titkos cél. De valami, ami Isten előtt számított.

Vajon nekem is számított? S mit tegyek vele? Visszavonultam az imaszobába azon az éjszakán, s mikor kijöttem, tudtam, milyen lépéseket kell megtennem.

Amikor hazatértem, hamar rájöttem, hogy keményebb lesz a harc, mint amire számítottam. Isten megmutatta, hogy valami „ártalmatlan” dolog elvonta az időmet és a figyelmemet, eltérített attól, amire Isten meghívott: hogy könyveket írjak, tanúságtételeket dolgozzak ki, s hogy több időt töltsek Jézussal.

Nem a szuper-kereszténnyé válást céloztam meg, csak elindultam egy felfedezőúton: merre hív Isten engem, az ő leányát?

Az Apostolok Cselekedetei 9. részének elején Saul küldetést teljesít: Damaszkuszba siet, hogy foglyul ejtse Krisztus követőit. Egy hang és egy Fény megállítja az úton. Földre esik, és megkérdezi: „Ki vagy te, Uram?”

Ez volt Saul személyes válaszútja. Maradjon-e azon az úton, amelyen elindult, vagy álljon meg, és engedje, hogy Isten vegye át az irányítást? Nem volt könnyű, de Saul átadja Istennek az uralmat az élete fölött, és a többi már történelem. Mi lett volna Saullal, ha figyelmen kívül hagyta volna Isten hangját?

Előkelő ember volt, római polgár. Sokan tisztelték, sokan féltek tőle. Maradhatott volna az eredeti úton, élvezve hatalmát és hírnevét. Ehelyett egészen más irányba fordult, egy olyan útra, ami a végzete felé vitte. Új utakat fedezett fel. Felfedezte, amit Isten mindig is tudott, hogy ki és mi ő valójában.

Talán te is megérezted mostanában azt a szent zúgolódást. Talán te is válaszúthoz értél.

Nekem az segített leginkább, hogy magam is feltettem Saul kérdését: „Kicsoda vagy, Uram?”

Felmértem az időmet. Felmértem az álmaimat. Felmértem kapcsolatomat az engem szerető és ismerő Istennel. Mi az, ami vezeti az életemet?

Amikor megtaláltam a választ, már tudtam, milyen irányba kell tovább indulnom. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan Istenem van, aki megállít az úton, és megmutatja, merre menjek tovább.

Atyám, köszönöm, hogy annyira szeretsz minket, hogy megállítasz az úton. Köszönöm, hogy ismersz minket. Tudod, mire vagyunk képesek, ismered gyengeségeinket. Köszönöm, hogy egy gazdag, általad teljes életre vezetsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. január 12.
www.proverbs31.org

Az érzelmek színei

Susanne Scheppmann

„Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.”

1 Jn 3:19-20

Az én érzelmi állapotaim gyakran végigpásztázzák a teljes színskálát. Vannak boldog napjaim. Máskor nem akarok kikelni az ágyból – belesüppedek a bánatba, a depresszióba. Nagyot sóhajtok, s a férjem már tudja, hogy ilyenkor nagyon mélyen vagyok. Blues - mondják angolul, s ez a szomorkás zenestílusról ismert szó jelenti a kék színt is.

Igen, én ilyen „színes” egyéniség vagyok. Talán te is ilyen vagy. Angolul sokféle hangulatot jellemzünk színekkel.

Ha szomorú vagyok, azt mondom: I’m feeling blue. – Kéknek érzem magam.

Ha dühös vagyok: I’m seeing red. – Vöröset látok.

Ha irigyelek valakit: I’m green – zöld vagyok. Magyarul: sárga vagyok az irigységtől.

A kétségbeesés fekete angolul: I’m in black despair.

Hangulataink gyakran nem a valóság, hanem a valóság pillanatnyi érzékelése alapján alakulnak. Jeremiás próféta írta: „Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan; ki ismeri azt?” (Jer 17:9). Nem mindig tudom, honnan ered pillanatnyi hangulatom. Okozhatja kimerültség, hormonok, egy váratlan esemény.

Szerencsénkre, míg a szívünk gyakran kifog rajtunk, színes érzelmekkel csap be minket, Isten nagyobb, erősebb a mi szívünknél. Azt mondja az igénk: „Erről ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugodhat a szívünk. Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent” (1 Jn 3:19-20). Erre csak egy válaszom lehet: Alleluja!

Valamennyire azért felelősek vagyunk gondolatainkért és érzelmeinkért. Így int a Példabeszédek 4:23: „Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad!” Hogyan óvhatjuk? Figyeljünk oda, milyen könyvet nyitunk ki, milyen filmet, tv-műsort nézünk, mert ezek mind befolyásolják gondolatainkat. A pletyka, a szenzációs hírek, az elégedetlenség, amit barátaink, ismerőseink szájából hallunk, negatív érzelmeket keltenek bennünk.

Az érzelmi gyorsételek helyett tápláljuk értelmünket istenes hatásokkal. Olvassuk a Szentírást, beszélgessünk hitüket megélő barátokkal, hallgassunk dicsőítő zenét. Minél több örömteli, jó érzést keltő hatást szűrünk át tudatunkon nap mint nap, annál tartósabb derű árad szét a lelkünkben. Hogy a színeknél maradjunk: „rózsaszínben fogjuk látni a világot”.

Istenem, segíts, hogy felismerjem érzelmeim, hangulataim csalóka voltát. Segíts, hogy tudatosítsam, hogy amit érzek, az nem a valóság. Köszönöm, hogy Te erősebb és hatalmasabb vagy csalóka szívemnél. Taníts, kérlek, hogyan tudjam megőrizni a szívemet a változékony hangulattól, az ingadozó érzelmi állapotoktól. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. január 13.
www.proverbs31.org

2010. április 13., kedd

Adj egy mosolyt
Adrian Rogers

„A jókedv felderíti az arcot” Péld 15:13

Mi a mosoly?
Egy névtelen forrásból idézek:
A mosoly semmibe se kerül, mégis sok jót hoz létre.
Gazdaggá teszi azt, aki kapja, anélkül, hogy elszegényedne az, aki adja.
Egy pillanat műve, emléke mégis örökké tarthat.
Senki se gazdag annyira, hogy nélkülözni tudná.
Senki se annyira szegény, hogy ne érezné gazdagnak magát, ha megkapja.
Nyugalom a fáradónak, fény a reményvesztettnek, napsugár a szomorkodónak, s a természet legjobb gyógyszere a bajok ellen.
És mégsem lehet megvásárolni, elkérni, kölcsönvenni vagy elrabolni.

Ma reggel, mikor felkelsz, ne feledd magadra ölteni a mosolygást. Viseld egész nap, azzal a belső örömmel, amit csak Jézus adhat. Nem érzed a belső örömet? Kérd!
2010.04.07.
Emmausi tanítványok

Feltámadása után Jézus úgy jelent meg Mária Magdolnának, majd az emmauszi tanítványoknak, hogy először nem ismerték fel. Miért?
- ellenőrizni akarta, mennyire szeretik Őt?
- rá akart vezetni, hogy másokban is Őt keressük? Sosem tudhatjuk, hogy a másik emberben nincs-e jelen Jézus, viselkedjünk úgy, mintha benne lenne?

Ezt fokozta az emmauszi út végén: mikor elérkeztek a tanítványok házához, „úgy tett, mintha tovább akarna menni”. Úgy tett, mintha… Miért? Hogy lássa, behívják-e az idegen vándort? Úgy viselkednek-e, ahogy életében tanította őket? Mi történt volna, ha nem hívják be? Sosem tudták volna meg, hogy Jézussal voltak. De behívták, s csak a „kenyértörésben” ismerték fel.

Hogyan jelzi Jézus, hogy jelen van?
- Nevünkön szólít, mint Máriát – keresztelés
- Tanít, értelmezi a szentírást – „lángolt a szívük” a tanítványoknak
- A kenyértörésben – úrvacsora, eucharistia
De nem csak ezekben van jelen, itt csak érzékelhetővé válik. Jelen van a beszélgetéseinkben, a találkozásainkban. És csak akkor válik érzékelhetővé, ha szeretjük, és ha szeretjük az „idegent” is.

2010.04.13.

A mózesi ember a törvény parancsai szerint kellett, hogy éljen. Aki aszerint élt, igaznak számított, aki megszegte, bűnt követett el.
Jézus ezt „beteljesítette” – Ő vált törvénnyé.
Ennek újabb igazolása: Jn,18-21
Jézus a világosság – a világosságban látszanak gonoszok sötétségben elkövetett tettei – aki az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, „hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.”
Az Istenben cselekedett tettek az igaz tettek.
Ha a világosságban vagyunk – Jézusban élünk és Ő mibennünk – tudni fogjuk, melyek az Istenben cselekedett tettek, mikor döntés előtt állunk.

Felfogtuk már ennek az ígéretnek a súlyát – ami felemel: „Aki hisz benne (az Isten Fiában), az nem esik ítélet alá.” Jn 3:18 ?

2010. április 7., szerda

Lélekerősítő levelek 6. 2009. dec. 21-29.

Pásztorok és asszonyok munka közben

Karen Ehman

„Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elbeszélték nekik, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik.” Lk 2:16-18.

„Anyu, mondd el a mesét a pásztorokról. Az a legkedvencebb…” – kérte a három éves Mitchell. Decemberi esték visszatérő rituáléja volt, hogy a fa alá tett kosárból kiválasztottunk egy könyvet karácsonyi történetekkel, és felolvastunk belőle a gyermekeknek. Édesanyám honosította meg azt a hagyományt, hogy minden évben kaptunk egy könyvet, ami Jézus születéséről szól. Számtalan szebbnél-szebb kötet volt a kosárban a kis Jézusról, az angyalokról, a pásztorokról, a bölcsekről.

Mitch mindig a pásztorokról akart hallani. Azóta, hogy dundi ujjacskáival először kezdte nyitogatni a legkisebbeknek való vastaglapú képeskönyveket, különös varázzsal hatottak rá ezek a nyers, hajlott hátú keleti férfiak, akik vándorolnak nyájaikkal a pusztában, s őrzik őket az éjszakai veszedelmek ellen. Amikor karácsonykor a kicsik előadták a nagyszülőknek a betlehemi történetet, ő mindig pásztornak akart öltözni. Nagyobbik nővére, aki a „darabot” rendezte, mindig igyekezett a kedvében járni, még akkor is, amikor egyik évben egy játéktraktoron akart berobogni a történet színhelyére.

Gyermekeim rajongását látva a születéstörténet e rokonszenves szereplői iránt, eltöprengtem azon, mit is tanulhatnának a mai modern édesanyák a pásztoroktól. Rájöttem, hogy nagyon sok közös vonásunk van velük!

Azon az első karácsonyi éjszakán ezek a szerény, a társadalomban háttérbe szorult emberek szokásos napi teendőiket végezték. Megetették, megitatták az állatokat, irányították, ha kellett védelmezték őket, gondozták a gyengélkedőket, nógatták az elmaradókat. Lesték az éhes ragadozókat, akik megsebesíthették, vagy megölhették drága báránykáikat. Mikor meghallották a mennyei kórust, nem is sejtették, hogy életük gyökeres fordulatot fog venni. Talán még bosszankodtak is, amiért valami megzavarja a megszokott éjszakai rendet. A juhoknak állandó felügyeletre van szükségük. Végzetes lehet, ha csak egy percre is elvonják róluk a tekintetüket. Nem sejtették, hogy rövidesen találkozni fognak Valakivel, aki rongyokba göngyölve fekszik egy jászolban, s aki egyszer s mindenkorra jobbá teszi az életüket, hatékonyabbá pásztori munkájukat.

Néha a mai édesanyák is pásztoroknak érezhetik magukat. Mi is kivesszük a részünket az etetésből-itatásból, a védelmezésből és nógatásból, a gondozásból és bátorításból, s éberen lessük, hogy semmi ne veszélyeztesse drága báránykáink épségét. És néha az édesanyák munkája is mocsokkal jár, néha kényelmetlen, fárasztó, s bizony ritkán kapunk dicséretet vagy társadalmi elismerést hivatásunk teljesítése közben.

De Isten határtalan bölcsességgel készen áll arra, hogy a mi mindennapi robotunkat is megszakítsa. Talán nem halljuk testi fülünkkel az angyalok karát, de az üzenet a régi. Krisztus megszületett, hogy megkeresse és megmentse azt, aki elveszett; hogy reményt és új életet nyújtson azoknak, akik hajlandók megállni a mindennapi tevékenységek közepette, és szívükkel felé fordulnak. És ugyanúgy, mint a pásztoroktól, tőlünk is kéri, hogy menjünk, és meséljük el másoknak is a Szent Gyermek csodálatos történetét.

Hajlandó vagy megállni ezen a tennivalókkal agyonzsúfolt héten? Tedd le a portörlőt, hagyd abba a díszítést, tedd félre a készülő pásztorjelmezt, rakd le a fakanalat. Kapcsold ki az édes karácsonyi zenét, vonulj félre teljes magányban és csendben.

Hallod az angyalok magasztos énekét? A kórus mélyéről Isten szól hozzánk, szegény kis mindennapi önmagunkhoz: hozzád és hozzám. Azt kéri, álljunk meg egy pillanatra, mert be akar mutatni egy különleges Valakit: a Krisztusgyermeket, aki tökéletes szerepet szán történetében a mindennapi asszonyoknak.

Állj meg egy percre, figyelj, majd mint a pásztorok, menj és beszéld el másoknak is, hogy találkoztál a Gyermekkel. Részesévé válsz így a minden időkben érvényes üzenet terjesztésének:

„ Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2:10-11)

Istenem segíts, hogy meg tudjak állni, és elgondolkozzam a Krisztusgyermek világrajövetelének csodáján. Te küldted Őt. Adj alkalmat rá, hogy beszéljek másoknak is a Te tökéletes, áldozatra kész Fiadról. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today 2009. december 21.
www.proverbs31.org


Mária-pillanat

Wendy Pope

Erzsébet „hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? … És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott néked.” Lk 1:42-45


Mondtál már igent Istennek valamire, amiről hitted, hogy életre szóló feladat lesz? Amikor igent mondtál, tudtad, hogy az életed gyökeresen megváltozik? Szeretem Mária, a fiatal, kedves, ártatlan Mária történetét, aki elvállalta az életre szóló feladatot.

Elképzelem, mit gondolt, mikor Gábriel kijelentette neki, hogy ő lesz az anyja a Magasságbeli Fiának. Mária a fiú fogantatásának részleteit is megismerte. Habozás nélkül válaszolt az életre szóló feladatra: „legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1:38).

Mária azt tette, amit legtöbben teszünk, ha valami „nagy dolog” történik: elszaladt egy barátnőjéhez. Nem tudom, hogy a vele történt különös esemény kiváltotta félelmében vagy izgalmában szaladt. Talán csak félre akart vonulni, míg megemészti a történteket. Vagy egy ölelésre vágyott valakitől, aki szereti őt, és megnyugtatja, hogy minden rendben lesz.

Az Írás azt mondja, hogy „sietve elment” az 5-6 órányira a hegyek között lakó Zakariás és Erzsébet házához – egy menedékhelyre. Amikor megérkezett, unokatestvérének, Erzsébetnek a szavai igazolták, hogy őt, Máriát valóban kiválasztotta Isten, hogy világra hozza a régóta várt Messiást. „Hangosan felkiáltott: ’Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.’”( Lk 1:42-44).

Ez volt Mária pillanata. Amit elhitt az angyal szavának, az most bebizonyosodott. Válaszul Mária dicsőítette Istent, mondván: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve” (Lk 1:46-49).

Történt már veled valami hasonló? Szólt már hozzád az Úr az igéje által, imádkozás közben, és lelkedben érezted, hogy amit mond, az félelmetes? Kérte-e már hogy igent mondjál valamire, ami az egész életedet egyszer s mindenkorra megváltoztatja? Megráztad magad, hogy szabadulj a kötelékektől, és mindentől, ami akadályozhatja a pontos megértést. Vadul járkáltál napokig, nem tudván, jól hallottad-e. Újra meg újra lejátszottad az átélt jelenetet, de csak nem akart megvilágosodni. Aztán egyszerre, váratlanul igazolódott, amit addig csak sejtettél. Isten egy lelkipásztor, egy szentírási részlet, egy ének, egy barát, egy családtag szavaival vagy egy eseménnyel igazolta azt, amit a szívedbe súgott. Ha így történt, tudtál, mint Mária tette, Isten dicsőítésével válaszolni?

Talán ma szól hozzád Isten, és hív egy isteni feladatra? Talán ez a levél igazolja „Mária-pillanatodat”?

Vagy talán még vársz az életre szóló feladatra. Isten mindig a legalkalmasabb időben bízza ránk a feladatot. Maradjunk Isten és az Ige közelében, hogy készen álljunk az igenre, amikor szól hozzánk.

Uram, Veled ünneplem a feladatokat, amiket adsz nekem, kicsiket és nagyokat egyaránt. Felidézem valaha volt Mária-pillanataimat. Félve, remegve és izgalommal várom a következőt. Te a megfelelő idő Istene vagy. Köszönöm, hogy kiválasztottál, hogy része legyek az általad elgondolt történetnek. Minden feladatnál add, hogy úgy válaszoljak, mint Mária: „legyen nekem a te igéd szerint”. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2009. december 22.
www.proverbs31.org



Karácsonyi ajándéklista
Amy Carroll

„Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé.” Fil 4:6



A gyermekeim mindig terveznek. Tele vannak ötletekkel. Előre néznek, és álmodoznak – főleg, ha Karácsony közeledik! Karácsonyi kívánságlistájukat valamikor március táján kezdték összeállítani, de a letisztázott változat mostanra készült el. Édesapjukkal együtt lelkesen hallgatjuk egész évben a kívánságokat, s összedugjuk a fejünket, hogyan tudnánk minél több álmot megvalósítani.

Gondoltál már arra, hogy a Mennyei Atya is örömmel fogadja a kívánságainkat?

Volt egy időszak lelki életemben, amikor úgy gondoltam, nem elég „kegyes” dolog saját magamért imádkozni. Másokért buzgón könyörögtem, és úgy gondoltam, Isten jó néven veszi önzetlenségemet, ha kihagyom magam a sorból. A Filippi levél 4:6 nem erről tesz tanúságot. Isten arra bátorítja gyermekeit, hogy kérjenek. Ahogy mi örömmel adunk gyermekeinknek és másoknak, Ő is örömmel ad nekünk. Máté evangéliumában erről olvasunk: „Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” (Mt 7:11).

Isten megtanította, hogy ő várja tőlem a kívánságlistát, de azt is megtanultam, hogy vigyáznom kell, mit kérek. Mindnyájan tapasztaltuk, hogy tönkre tudják tenni a Karácsony örömét az elkényeztetett, akaratos gyermekek, akik mindent maguknak akarnak. MINDENT és MOST AZONNAL. A jó szülők válogatnak az adható ajándékok között. Soha nem adnának olyasmit, ami ártalmas vagy veszélyes a gyermeknek.

Atyánk is ilyen. Ő a legnagyvonalúbb adományozó, de bölcsen ad. Olyasmit akar adni, ami segít, tanít és fejleszt minket, az Ő gyermekeit. Mik a legnagyobb ajándékai? Kiszabadít a bűn fogságából, megóv a gonosztól, belénk leheli a Szentlelket, bölcsességet, tisztaságot, szentséget, valódi szabadságot ad – íme néhány ajándék, amit kérhetnek tőle a gyermekei, és aminek nagyon örül, ha kérjük.

Van egy imádság, amit biztos, hogy mindig meghallgat. Ha azt kérjük, hogy legyen meg az Ő akarata.

Ezen a Karácsonyon úgy készítsük el hosszú kívánságlistánkat, hogy közben Isten akaratára figyelünk. Íme felnőttkori karácsonyi kívánságlistám legfontosabb elemei: gyermekeim védelme, egyre nagyobb szeretet Jézus iránt és vágy az Ő megismerésére, Jézus csodálatos örömhírének továbbadására való alkalmak – és ehhez szükséges bátorság, áldás a gyülekezet vezetőire és tagjaira, béke és szeretet a barátaimnak és családjuknak, bölcsesség a mindennapi feladatokhoz. Jó érzéssel tölt el, hogy bizalommal letehetem a listámat Atyám lába elé, mert Ő minden jó és tökéletes ajándék adományozója.

Istenem, sokáig nem akartalak zavarni magamra vonatkozó kérésekkel. Ma már tudom, hogy ez gyakran büszkeségből és önelégültségből fakad. Néha abból, hogy nem bízom Benned eléggé. Kérlek, add, hogy mindennel Hozzád forduljak: örömeimmel, fájdalmaimmal, szorongásaimmal, szükségleteimmel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2009. december 23.
www.proverbs31.org



Jézus fogadására készülve

Glynnis Whitwer

„Márta pedig sürgött-forgott a sok házi munkában.” Lk 10:40



Én magamat inkább Márta típusú egyéniségnek tartom. Nem Martha Stewartra gondolok, mikor ezt mondom. Az a Martha szerintem már októberben kész volt mindennel karácsonyra.

Nem, én nem hasonlítok Martha Stewartra. Ami azt illeti, pár éve még a fát sem tudtam feldíszíteni. Fény is csak azért volt rajta, mert előre rátették az égőket. Néhány ajándékot sikerült alátennem, de csak azért, mert a gyermekeim újra meg újra rám emelték reményteli pillantásukat: kezdjek már becsomagolni valamit. Ennyi is volt a készülődés. Nem voltak ajándékkártyák, nem volt karácsonyi koncert, de még éneklés sem. Nem jártuk be a várost gyönyörködve a kivilágításban. Nyüzsgés volt, talán a szokásosnál kicsit még intenzívebben.

Akik ismerik Lukács 10. fejezetéből Márta és Mária történetét, azoknak mondom, hogy én arra a Mártára gondolok. Az a Márta abban a kegyben részesült, hogy Jézust láthatta vendégül. De ahelyett, hogy leült volna a lábaihoz, mint a nővére, Mária, Márta dolgozott, és panaszkodott Jézusnak, hogy Mária nem segít neki.

Képzeljük bele magunkat egy pillanatra a jelenetbe. Jézus eljött a TE házadba. Hogy meglátogasson TÉGED. De nem csak nem hagysz magadnak időt arra, hogy Vele legyél, hanem a kevés idődben még panaszkodsz is. „Valakiről” nem végzi a munkáját, és emiatt neked kell mindent megcsinálnod, és ha „valaki” segítene, akkor te is le tudnál ülni Jézus elé, hogy vele legyél, és bla-bla-bla…

Márta egy csodálatos lehetőséget szalasztott el. És ez velem is gyakran megesik. Hagyta, hogy a mindennapi tennivalók elfedjék az isteni hívást. Jézus végülis kedvesen megdorgálta Mártát, és Máriának adott igazat, aki félretéve a sok tennivalót, leült, és Vele töltötte az idejét.

A 42. versben azt olvassuk, hogy Mária azt tette, ami „szükséges”. Jézus szerint tehát, amit Márta tett, az ott és akkor nem volt szükséges – akár azért tette, hogy imponáljon Jézusnak, akár hogy kényeztesse, vagy csak hogy kiszolgálja. Jézus azt szerette volna, ha csak mellé ül, és Vele van.

Képzeld el, hogy elutazol valahová messzire meglátogatni egy régi barátodat. Mivel nagyon kedves akar lenni hozzád, egyfolytában sürög-forog, és nem ül le veled beszélgetni. Ismersz ilyeneket? Szeretnél rászólni: „Ülj már le nyugodtan, nem kell nekem semmit készítened. Azért jöttem, hogy veled legyek, hogy egymásra figyeljünk, hogy beszélgessünk.”

Ezt mondta Jézus is Mártának. Más szavakkal:

Márta, köszönöm, hogy ki akarsz szolgálni, de ne idegeskedj annyit. Egyetlen dologra vágyom most, arra, hogy itt legyél mellettem. Mint Mária. Gyere, ülj ide mellé. Az ebéd várhat. Nem sokáig lehetünk már együtt.

A nagy sürgölődésben Márta alig figyelt Jézus érkezésére. Mi viszont figyelhetünk. Ahogy egy különleges vendég fogadására készülünk, ezen a karácsonyon készüljünk úgy Jézus fogadására.

Megesett már veled, hogy a mindennapi tennivalók elvontak Istentől? Hogy valami jó dolgot választottál a legjobb helyett? Ebben nem vagy egyedül. Arra kérlek, tedd félre a sürgés-forgást, az egyéb tennivalókat, és telepedj le ma Jézus elé, töltsd Vele az idődet.

Nem kell semmi különöset tennünk ahhoz, hogy élvezzük Jézus jelenlétét. Csak le kell állítanunk a napi rohanást, vegyünk egy mély levegőt, és hagyjuk, hogy Jézus békéje és öröme szétáradjon a lelkünkben. Ezt megtehetjük úgy, hogy kiülünk a ház elé, és bámuljuk a csillagokat, hallgathatunk karácsonyi zenét, kortyolgathatunk egy csésze kávét a kandalló előtt. Csak üljünk le, ne csináljunk semmit, és hívjuk Jézust magunk mellé.

Ha elképzelem a Lukács 10-ben leírt jelenetet, nem nehéz kitalálnom, melyik nővérnek volt nagyobb béke a lelkében. Nem Mártának, az biztos. Ezen a karácsonyon, én valóban Jézus fogadására akarok készülni – ez az, amire valóban szükségem van.



Mennyei Atyám, köszönöm neked az ajándékot: Fiadat, Jézust. Ezen a karácsonyon, és a következő évben is segíts, hogy a neked tetsző dolgokat helyezzem előtérbe. Segíts, hogy Jézus fogadására készüljek, és a sok apró részlet ne vonja el erről a figyelmemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2009. december 24.
www.proverbs31.org

Oltalom

Melissa Taylor

„Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik” Zsolt 91:1

Megint csak megtörtént. Drága kicsi tíz éves fiam újra mélyen megsebezve érkezett haza. Néhány gyerek kinevette, csúfolta az iskolában. Majd megszakadt a szívem, ahogy próbáltam lelket önteni gyermekembe, kisimítani a gyűrődéseket Isten nekem adott ajándékán.

Alig volt egy éves Dylan, amikor elvégeztek egy műtétet a fejbőrén. Jól látható nyoma van a homlokán. Őt sosem zavarta, mert nem látja. Tudja, hogy ott van, de mert nem látja, elfeledkezett róla. Aztán valaki felhívta rá a figyelmét: mutogatott rá, kinevette, s mások is csatlakoztak hozzá. Nevetésük belefúródott kisfiam szívébe, egy biztonságos helyre volt szüksége, ahol meghúzódhatott sebeit nyalogatva.

Imádkoztam Dylanért, próbáltam neki elmagyarázni, hogy bizony előfordul, hogy olyasmit mondanak ránk, ami fáj. Igyekeztem megvigasztalni, de láttam, hogy miután elhallgattam, újra visszatértek a rossz érzések: más, mint a többiek. Sosem felejtem el, milyen tehetetlennek éreztem magam, mialatt hosszan hallgattam szipogását, s kértem az Urat, vegye el a fájdalmát.

A férjem felhívta Dylant a hálószobánkba. Egy idő múlva feltűnt, milyen csend van. Mintha visszatért volna a békesség a házunkba. Felmentem, hogy megnézzem, mit csinálnak, s amit láttam, könnyeket csalt a szemembe. Ott voltak ők ketten, apa és fia, egy kuckóban, amit Jeff épített Dylannek. Dylan Rejtekhelyének nevezték el. Takarók, párnák és Jeff karjai alkották a falát és a tetejét. Dylan az apja karjára dőlve feküdt, arcán a legteljesebb béke és nyugalom. Az az ember jött megmentésére, akiben a leginkább bízik, s biztonságot, védettséget nyújtott neki. De gyönyörű példája annak, hogyan szeret az Atya minket! Sosem fogom elfelejteni.

Amikor utolér minket a világ kegyetlensége, jusson eszünkbe, hogy van egy Atyánk, akinek az oltalmában mindig meghúzódhatunk. Vár ránk, készen arra, hogy biztonságot, védelmet nyújtson, ha hozzá menekülünk. S ahogy az idézett zsoltárvers mondja, ha az ő oltalmában lakunk, elárad bennünk a nyugalom. Isten soha nem mondta, hogy gond és baj nélkül fogunk élni, de azt megígérte, hogy segít, ha bajba kerülünk.

Kétely, csalódás, félelem, gond gyötör? Isten karjai kitárva várnak. Az Ő oltalmába húzódva biztonságban leszel.

Uram, köszönöm, hogy a te menedéked mindig készen áll, hogy megoltalmazzon. Add, hogy csak Benned keressek oltalmat és menedéket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2009. december 28.
www.proverbs31.org

Kelj fel az elesettségből

Micca Monda Campbell

„Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek - azoknak, akik az ő végzése értelmében elhívottak - minden javukra válik.” Róm 8:28

Nemrég volt egy aha-élményem, az Apostolok cselekedetei 9. fejezetének olvasása közben. Először szürkének tűnt a jól ismert történet. Mint mikor ugyanazt az elbeszélést sokadszor hallod vagy olvasod újra. Aztán egyszerre egy új üzenet emelkedett ki a szövegből. Az „elutasítás” szó jelent meg lelki szemeim előtt, pedig ez így nem is szerepelt a történetben. Talán azt láttam meg, amit egész nap éreztem: az elutasítottságot.

Annál a résznél tartottam, amikor Saul, a gyilkos, átalakul Pállá, Krisztus tanítványává. Bár a személyisége gyökeresen megváltozott, új ember lett belőle, sokan elutasították gyilkos múltja miatt. Ez csak a kezdete volt Pál gyötrelmeinek. Szolgálata során Pál nemcsak az elutasítást élte meg, hanem súlyos szenvedésekben, üldözésekben is része volt. Az újjászületés után igazságtalannak tűnnek a csapások.

Pál odaadta magát Jézus szolgálatára. Feláldozta műveltségét, életét, nőtlen maradt, hogy teljesebben szolgálhassa az Urat. És mégis, többször hajótörést szenvedett, hamisan megvádolták, nem egyszer börtönbe került. Nem furcsa ez egy Isten által elhívott ember életében? Isten jóindulata nem kellett volna, hogy megvédelmezze ezektől a viszontagságoktól?

Eszembe jutott a betegségem, ami egész nyáron át tartott. Olyan súlyos volt, hogy hónapokig nem tudtam felkelni az ágyból, nem tudtam élni az életemet, végezni a szolgálatot. Kezdtem úgy érezni, hogy Isten elfordult tőlem. Nem értettem. Számtalan formában igyekeztem szolgálni Istent. Aztán minden előjel nélkül kitört a vihar. Sűrű fellegek borították be az eget, dörgött-villámlott. Mielőtt észbe kaptam volna, „hajótörést” szenvedtem. Veled is megesett már.

Némelyikünktől a család, a barátok, a munkatársak fordultak el. Másokat hamis vádak érték. Van, aki börtönben ül pénzügyi okokból, vagy mások bűnei miatt üldözik. Nagyon igazságtalannak tűnik ez az egész. Megpróbáltál helyesen élni. Engedelmeskedsz a parancsoknak, amennyire csak bírsz. Hiszel Isten Igéjének, bízol az ígéreteiben. Ez a hit nem érdemelne csendes vizeken hajózást a viharos tengeren hánykolódás helyett?

Izajás figyelmeztet, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. Az Ő gondolatai és tervei fölötte vannak a mieinknek (Iz 55:8). Kemény dolog szembesülni Istennel, amikor nem a mi szabályaink, nem a mi ütemtervünk szerint működik. Elfelejtjük, hogy Isten az összképet látja.

Ha végigkísérjük Pál életútját, észrevehetjük, hogyan működik Isten az elutasításokon, a megpróbáltatásokon, a bebörtönzésen, a hajótöréseken keresztül. Ezek a nehézségek tették ismertté Pált. Nem a hírnév, hanem Isten Országa építésének kedvéért. Elutasítottsága és bebörtönzése tette lehetővé, hogy tanúságot tegyen a farizeusok előtt. Az emberek Isten hatalmának bizonyítékául fogták fel Pál túléléseit a tengeri vihar és a kígyómarás után, vagy amikor megrendültek a börtönfalak, kinyíltak az ajtók és leoldódtak a bilincsek. Az Úr mások meggyőzésére, Isten hatalmának bizonyítására használta a nehézségeket, amelyekkel Pál találkozott.

Pál hagyta, hogy Isten használja őt. Nem állt félre telve önsajnálattal és kételyekkel. Ehelyett, ahogy az ApCsel 16:22-31-ben olvassuk, miután levetkőztették, megverték, megbotozták, belökték a börtöncella mélyére, lábukat kalodába zárták, Pál és társa hangosan imádkozott, és himnuszokat énekelt Istenhez. A közelben lévők hallgatták. Isten ereje olyannyira működött, hogy a börtönőr megkérdezte: „Mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Azok azt felelték: „Higgy az Úr Jézusban”.

Isten nem vesztegeti el fájdalmainkat, elutasítottságainkat, „hajótöréseinket”. Felhasználja őket terve véghezvitelére: olyan helyzetbe hoz, hogy mások lássák az ő átalakító hatalmának működését az életünkben, és higgyenek az élő Istenben.

Ha ez így van – és így van -, a mi dolgunk, hogy felkeljünk az elesettségből, mint Pál tette, hogy életünk tanúsága másokat a Mesterhez vezessen. Mától nem fogok félreállni a sebeimet nyalogatva, telve önsajnálattal. Felállok, imádkozom és dicsérem Istent, hogy az Ő dicsőségét sugározzam mások felé, hogy ők is higgyenek.

Istenem, bocsásd meg, hogy élvezettel hemperegtem az önsajnálatban, az elutasítottságban. Hiszem, hogy Te az összképet látod. Hiszem, hogy értelme van a fájdalmamnak. Erősíts meg, hogy fel tudjak állni hamvaimból, hogy lássák mások, Te vagy az én segítségem és megváltásom. Jézus nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2009. december 29.
www.proverbs31.org

2010. április 6., kedd

Győzelemre születve
Adrian Rogers

„Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán körbejár és keresi, hogy kit nyeljen el.” 1 Pét 5:8

Amikor újjászülettél, a győzelemre születtél! Jézus Krisztusban való újjászületésed felvértezett a győzelemre.
• Felismerheted a Sátán taktikáit, legyőzheted világrendjét.
• „Egy új zenész dobverésére gyalogolhatsz”.
• Legyőzheted tested kívánságait.

Szokások, attitűdök, tisztátalan vágyak, aggódások, képességeid eltékozlása, mind-mind megadják neked magukat, ahogy átveszed és gyakorlod az uralmat gondolataid, érzelmeid és akaratod fölött.
• El tudod űzni a Sátánt és angyalait.
• Nem kell félned tőle – ő fog félni tőled!

Úgy érzed, gyenge vagy, legyőzött valami? Mondd hangosan: „Győzelemre születtem!”
És most gondolkozz el János I. levele 4. rész 4. versén: „nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van”. Hát nem jó érzés? Állj a tükör elé, és mondd újra: „Győzelemre születtem!”

2010. április 1., csütörtök

2010.04.01.
Jn 13:1-15

A lábmosás

Jézus emberként elért élete végéhez. Felfejlődött Isten-voltához, emberi énje elérte a tökéletességet: összeért benne az emberi és az isteni. Amit innentől tesz, az már a végakarata.
Az utolsó vacsorát minden nap ünnepeljük a templomokban, de a végakarat ezt megelőző momentumára csak húsvétkor emlékezünk. Nem jó ez így, mert Jézus ugyanazt mondja ennek a jelenetsornak a végén is, mint a kenyértörésnél: azért tettem, hogy ti is így cselekedjetek.
Mit tett Jézus?
Igen, szolgált is. Rabszolgamunkát végzett az Isten. Akarjuk és merjük mi is így szolgálni egymást.
De nemcsak ezt tette. Jézus állandóan két szinten beszélt, amit mondott, amit tett, az egyszerre szólt a testnek és a léleknek. „Nem vagytok mind tiszták.” Eddig csak a testi tisztaságról beszélt, ebből a megjegyzéséből látjuk, hogy a lábmosás is, a fürdés emlegetése is, a lélekre is vonatkozik. Aki megfürdött, az tiszta, annak csak a lábát kell megmosni. Aki Jézussal él, megfürdött a Szentlélekben, csak a napi koszt kell lemosnia lelkéről – lelkének arról a részéről, ami napról-napra bekoszolódik a mindenkori találkozások során. Lemoshatja imádsággal, Jézussal való találkozással. És ebben is segítenünk kell egymást.
És még valamit tett Jézus. Az Isten rabszolgai munkáig alázza magát tanítványaiért, akik Őt szeretik, akik mindenben vele vannak, akik mindenben követik – vagy követni akarják. Mondhatnánk, megajándékozza őket szeretetükért. Igen ám, de ott van köztük Júdás. Nem mondhatjuk, hogy Jézus nem tudja, mit forral magában Júdás. Nem véletlenül hangzik el az a mondat, hogy „nem vagytok mind tiszták”. Nézzétek, mondja nekünk Jézus, tudom, hogy Júdás mit tervez ellenem, de ez nem befolyásolja az én szeretetemet. Látjátok, megmosom az ő lábát is, nem vetem meg, nem szégyenítem meg. „Ti is így cselekedjetek.”