2010. április 1., csütörtök

2010.04.01.
Jn 13:1-15

A lábmosás

Jézus emberként elért élete végéhez. Felfejlődött Isten-voltához, emberi énje elérte a tökéletességet: összeért benne az emberi és az isteni. Amit innentől tesz, az már a végakarata.
Az utolsó vacsorát minden nap ünnepeljük a templomokban, de a végakarat ezt megelőző momentumára csak húsvétkor emlékezünk. Nem jó ez így, mert Jézus ugyanazt mondja ennek a jelenetsornak a végén is, mint a kenyértörésnél: azért tettem, hogy ti is így cselekedjetek.
Mit tett Jézus?
Igen, szolgált is. Rabszolgamunkát végzett az Isten. Akarjuk és merjük mi is így szolgálni egymást.
De nemcsak ezt tette. Jézus állandóan két szinten beszélt, amit mondott, amit tett, az egyszerre szólt a testnek és a léleknek. „Nem vagytok mind tiszták.” Eddig csak a testi tisztaságról beszélt, ebből a megjegyzéséből látjuk, hogy a lábmosás is, a fürdés emlegetése is, a lélekre is vonatkozik. Aki megfürdött, az tiszta, annak csak a lábát kell megmosni. Aki Jézussal él, megfürdött a Szentlélekben, csak a napi koszt kell lemosnia lelkéről – lelkének arról a részéről, ami napról-napra bekoszolódik a mindenkori találkozások során. Lemoshatja imádsággal, Jézussal való találkozással. És ebben is segítenünk kell egymást.
És még valamit tett Jézus. Az Isten rabszolgai munkáig alázza magát tanítványaiért, akik Őt szeretik, akik mindenben vele vannak, akik mindenben követik – vagy követni akarják. Mondhatnánk, megajándékozza őket szeretetükért. Igen ám, de ott van köztük Júdás. Nem mondhatjuk, hogy Jézus nem tudja, mit forral magában Júdás. Nem véletlenül hangzik el az a mondat, hogy „nem vagytok mind tiszták”. Nézzétek, mondja nekünk Jézus, tudom, hogy Júdás mit tervez ellenem, de ez nem befolyásolja az én szeretetemet. Látjátok, megmosom az ő lábát is, nem vetem meg, nem szégyenítem meg. „Ti is így cselekedjetek.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése