2010. április 17., szombat

2010.04.17.

Jn 6,16-21

Kölcsönös kiábrándulás, és ami utána következik

Túl vagyunk a – ha Jézus jelen van, öt kenyér-két hal elég ötezer embernek – élményén. Nem volt szemfényvesztés, mind a tizenkét tanítvány kosara tele lett a maradékkal.
Az emberek lelkesek: „ez az a próféta, aki eljön a világra!” és „arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék”. Mekkora csalódás nekik, hogy Jézus ezt nem fogadja el, otthagyja őket, és egyedül felmegy a hegyre.
Jézus visszavonulásában is ott lehetett a csalódás: mennyire félreértették, mennyire más lett a hatása a csodának, mint amit szeretett volna.
Konfliktussal ér véget az első kenyérszaporítás.
A tanítványok épp olyan értetlenek, épp olyan kiábrándultak voltak, mint a tömeg. Másként nem történhetett volna meg, hogy ott hagyják Jézust. Duzzogva hajóra szállnak: Induljunk el, nézzétek, már sötét van, gyülekeznek a fellegek, el kell érnünk Kafarnaumba, hogy ott éjszakázzunk. Nem jött, hát nem jött. Már úgyis mindegy. Nem kockáztathatjuk az éjszakai nyugalmunkat miatta. Tudta, hogy menni akarunk, ideérhetett volna sötétedés előtt.
Elindultak, sötét volt, pár kilométerrel beljebb már háborgott a tenger.

Hányszor előfordul, hogy elhagyjuk Jézust. Nem azt tette, amit elvártunk volna tőle. Nem fogjuk fel, hogy az Ő ideje nem a mi időnk. Távolodunk, egyre csak távolodunk, a viharfelhők pedig gyűlnek az életünkben.

Mit tesz Jézus?
Ő is csalódhatott bennünk, hisz megint rosszul használtuk szabadságunkat. Magunk erejében bízva nekivágtunk valaminek nélküle. Hátat fordítottunk, elhagytuk.
De Jézus nem sértődékeny.
Ő, a természet és életünk Ura, utánunk jön és megszólít: Ne félj!
És amint legyőzve félelmünket, bűntudatunkat, kitárjuk felé a karunkat – fel akarjuk venni a bárkába –, révbe érkezünk.

Másik oldalról.
Megbántottak. Mást várnak tőlem, mint amit adni tudok. S amit adok, nem fogadják el. Nagyot csalódtam.
Ha ebben a lelkiállapotban visszavonulok a csendbe, a magányba – nem sündisznóként a tüskéim mögé, hanem a belső hegyre, ahol Istennel találkozom -, elmondom az Atyának fájdalmamat, és feltöltődöm az Ő szeretetével, fel tudok állni, odafordulok ahhoz, aki szintén csalódottan hátat fordított nekem, és meg tudom tenni felé a békülés első lépését.
Révbe nem juttatom, de együtt tudjuk folytatni az utat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése