2010. május 27., csütörtök

Bartimeus hite
Mk 10,46-52.

Ül az út szélén köpenyébe burkolózva, vakon, csak a fülével érzékeli a tömeg közeledését. Mondják, hogy a Názáreti Jézus jön a követőivel. Nem látja, de ordítani kezd: Názáreti Jézus, szánj meg engem! Könyörülj rajtam! Csitítják, talán lökdösik is, ő annál jobban kiabál: Názáreti Jézus, szánj meg engem! Jézus megáll – kéri, hogy vezessék oda hozzá.
Miért nem ő megy oda?
Egyrészt, mert úgy kettejük ügye lett volna, így viszont bevon többeket, akik részesei lesznek a csodának, érintetté válnak, mert szerepet játszanak benne.
Másrészt, mert így olyan bizonyítékot kap Bartimeus hitéről, amit másképp nem kapna. Mert mit tesz Bartimeus? Ledobja a köpenyét, felugrik, és indul Jézus felé.
A vak koldus egyetlen ingósága a köpenye, ami megvédi a széltől, hidegtől. Vakon soha nem találná meg, ha ledobja. Különösen ekkora tömeg elvonulása után. Ő mégis megválik tőle, mert tudja, hogy Jézus meggyógyítja a látását, nem kell tovább vakon koldulnia. Ha kell neki a köpeny, megkeresheti majd. De ha látni fog, nem is lesz rá szüksége, dolgozik, és szerez jobbat. Ezt mind valószínűleg nem gondolta végig, ösztönösen cselekedett: testével-lelkével, nem csak a tudatával hitt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése