2010. augusztus 29., vasárnap

2010.08.29.

Ma megint tanultam valamit Katitól.
Negyedórával korábban értünk a pasaréti templomba, alig egy-két ember lézengett bent. Beültem a padba, Kati mellettem a kocsijában.
„De kár, hogy otthon hagytam a Fülest” – így Kati.
„Itt a templomban úgysem csinálhatnád.”
Fél perc csend után én:
„Beszélgess Jézussal. Itt van. Nagyon jól lehet vele beszélgetni.”
Halk grimasz a válasz.
Újra próbálkozom:
„Kérd, hogy vigyázzon a távol lévő testvéreidre.”
„Minek? Megteszi úgyis.”

Hát igen. Mit szólnék én atyaként, ha a gyermekem minden reggel azzal kelne, hogy vigyázzak rá meg a testvéreire. Azt jelentené, hogy nagyon fél, és nem bízik eléggé bennem.
Mi más lenne egy atya elsődleges feladata, mint az, hogy vigyázzon a gyermekeire. Lehet, hogy nem tudja minden kívánságukat teljesíteni, megadni nekik mindent, amit kérnek, de hogy ne vigyázna rájuk, az elképzelhetetlen.
Akkor meg miért kérjük az Atyát, hogy vigyázzon ránk? Talán gyermekkorunk első imádsága a ludas, amit olyan lelkesen adunk tovább gyermekeinknek, unokáinknak: Én Istenem, jó Istenem, stb. Belénk ivódik, hogy az imádság arról, szól, hogy kérjük Istent vigyázzon ránk és mindenkire, akit szeretünk.
Mennyivel más lenne, ha ehelyett azt mondanánk: Atyám, köszönöm, hogy vigyázol rám és szeretteimre ma is.

2010. augusztus 26., csütörtök

Lélekerősítő levelek 22

Isten nem távolodik el a katasztrófában
Micca Monda Campbell

„Megparancsolom neked: légy erős és bátor! Ne rettegj és ne félj, mert veled van az Úr, a te Istened mindenütt, bárhova mégy.” Józsué 1:9

A Tennessee állambeli Nashville-t katasztrófasúlytotta területté nyilvánították a múlt heti esőzések és áradások miatt. Az, amit a meteorológusok az elmúlt 500 év áradásának neveznek, ezreket ért váratlanul. A károsultak 90%-ának nincs biztosítása árvíz ellen, ami így anyagilag is hatalmas veszteséget jelent az embereknek.

Mi megmenekültünk. Bár volt víz az utcánkon, a házba nem jött be egy csepp sem. Mások nem voltak ilyen szerencsések. Miután megtelt a medre, a Cumberland folyó nem nézte, hol talál helyet magának. A megszámlálhatatlan épület között, amely kárt szenvedett, ott van a híres Opryland szálloda, a történelmi műemlék Grand Ole Opry House, a Nassville-i Szimfonikus Zenekar székhelye, a Schermerhorn Symphony Center. Sokan elvesztették otthonukat, életüket. Katasztrófa idején vannak, akik megkérdőjelezik Isten hűséges gondoskodását irántunk.

A Bibliában Isten megígéri, hogy gondoskodik rólunk és megvéd minket. Miért tűnik akkor olyan távolinak katasztrófák idején? Talán a heverőjén horkol? Vagy kávészünetet tart? Vagy ami még rosszabb: nem is olyan szavahihető és megbízható, mint hittük. Esetleg mi látjuk túl kicsi keretben a képet?

Igen, Isten ígéri, hogy vigyáz ránk. Ugyanakkor egy szóval sem állítja, hogy nem ér baj minket. Krisztus figyelmeztetett: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16:33). Te meg én akkor tudjuk megtapasztalni Krisztus békéjét, ha rájövünk, hogy a békesség nem a ránk nehezedő nyomás hiánya. A békesség Isten jelenléte a káoszban.

A stressz, az aggódás súlya alatt könnyű elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni Isten békéjét. Többnyire mi magunk távolodunk el Istentől – és nem fordítva. De amikor te meg én lecsendesítjük magunkat, és tudatosítjuk Isten jelenlétét, a békesség elmossa az aggodalmat. Az igazság az, hogy Isten mindig közel van a baj idején, és nagyon is törődik fájdalmainkkal.

Neked meg nekem nem olyan Istenünk van, aki érzéketlen a fájdalomra, az érzelmekre. Ő ismer minket, ismeri a fájdalmat. Az ismer (know) szó héberül a dictionary.com szerint „yadaa”. A görögben a „yada” jelentése: „mély emocionális tapasztalat; két ember közti kötődés, mikor az egyik valóságosan érzi a másik érzelmeit.” Ez a mi Istenünk, barátaim! Talán valami magasabb cél áll előtte, amit mi nem ismerünk, de biztos, hogy nincs távol a mi fájdalmainktól. Csendesítse le ez az igazság a félelmeidet, nyugtassa meg a szívedet; Isten mindig is jelen volt, és most is jelen van.

A megpróbáltatások, melyek szenvedést okoznak, gyakran megnyitják a kaput valami jó dolog előtt, amire vágyunk, például mélyül a kapcsolatunk Istennel, növekszik a türelmünk, a toleranciánk, az együttérzésünk mások iránt. A mostani nashville-i katasztrófa például lehetőséget ad az itteni egyházaknak, hogy kezüket nyújtsák az emberek felé, hogy erősítsék közösségeiket. Bármi legyen Isten terve, egy biztos: a terv jó. Míg minket a folyamat hullámai emelnek-süllyesztenek, velünk van megígért jelenléte, gondviselése, megértése. Elisabeth Elliot ezt így fogalmazza meg: „Isten az, aki elkísér utunkon, Ő a cél, de ott van velünk minden megállóban is.”

Uram, Te velem vagy, amikor erős vagyok, és velem vagy, amikor gyenge vagyok. Soha nem lépsz el mellőlem. Ma és minden nap segíts bíznom ígéreteidben, megtapasztalnom jelenlétedet, éreznem szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.24.
www.proverbs31.org


Oktalan istentisztelet
T. Suzanne Eller

„Kérlek azért titeket, testvérek, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek.” Róm 12:1

A Római levél mindig összezavar. Oktalan. Komolyan mondom.

Pál életének legnehezebb szakaszában íródott, amikor börtönben ült, ártatlanul. Akkor írta, amikor a gyülekezeti hívek, akik egykor dicsőítették őt, most összefogtak a megölésére, és köntösüket szaggatva várakoztak az utcákon, őrjöngve, hogy nem tudják agyonkövezni.

Az zavar össze, hogy mindeközben a levél tele van olyan kifejezésekkel, hogy „semmi sem választhat el Isten szeretetétől”, meg hogy örüljünk, ha megpróbáltatások érnek. Az egész levél a reményről, az örömről, az életről szól. Pedig Pál a sötétség helyén írta.

Pál igazi ember volt, nem szuperhős. Mi volt az, amit felfedezett azokban a nehéz időkben, ami ilyen gazdag megfogalmazásokat eredményezett? Azt hiszem, a mai versünkben találjuk meg a felfedezett kincset. Istentisztelet. Tudjuk róla, hogy szeretett énekelni, a Szentírásban azt olvassuk, hogy a börtönben teljes torokból énekelt. Nem hiszem, hogy csak a himnuszokra szorítkozott. Az éneklés az életmódja volt. Az őt körülvevő sötétség ellenére a Fény felé fordult, és ott örömre lelt.

Tíz éve egy részeg sofőr belement a fiam kocsijába. Pár nappal a baleset után a templomban álltam. A csomagtartómban ott volt egy teli szatyor, készültem vissza a fiamhoz a kórházba, amint vége a prédikációnak. Kimerült voltam. Tehetetlennek éreztem magam. Csak azért jöttem a templomba, mert a férjem rávett.

„Kicsim, muszáj kikapcsolnod”, mondta, megígérve, hogy ott marad Ryan ágya mellett.

A fiamnak erős fájdalmai voltak, még hónapokig fog tartani a gyógyulása. A részeg sofőr meghalt a balesetben, alacsony biztosítása kórházi számlák és adósság tömkelegét hagyta ránk.

Sajnáltam a fiamat. Sajnáltam a részeg sofőr családját. Sajnáltam az értelmetlenséget. Sajnáltam az időt.

Egyetlen dologra voltam képes: kitártam a karjaimat és az arcomat az ég felé. Nem a sötétségért dicsőítettem Istent, hanem azért mert Ő volt az egyetlen Fény, amely felé nyújtózkodhattam. „Uram, nem tudom, mit tartogat a jövő. Nem tudom, mi lesz ennek a vége. De ismerlek Téged.”

Testi cselekedet volt – a karom kitárása – és lelki cselekedet. Felkúsztam Atyám karjaiba, és a hála zokogott bennem. Bensőmben táncra keltem, pedig nem bálterem volt körülöttem.

Suz, azt hittem nem érted a Római levelet.

Ezért szeretem annyira. A természetes valóságban nincs értelme, oktalan, de a természetfölöttiben megnyílik az értelme. A sötétségnek nincs hatalma, ha a Fénybe kapaszkodom. Tehetnék mást, mint hogy imádom Őt, amikor rájövök erre a csodálatos igazságra?

Atyám, imádkozom testvéremért, aki elesettnek, túlterheltnek, tehetetlennek érzi magát. Imádlak, mert Te vagy Fényünk a sötétségben. Te látod őt, örömmel fogadod mustármagnyi hitét is, ami elég nagy, ha a Te tenyeredbe helyezi.

Encouragement for today, 2010.05.25.
www.proverbs31.org



Hajléktalanul, nem elhagyatva
Luann Prater

„Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket; hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, és a megkötözötteknek a börtön megnyitását.” Iz 61:1

Sms-t kaptam, hogy a húgom beszél a helyi TV-ben. Odafutottam a számítógépemhez, hogy beindítsam az adást. Bajbajutott fiatal nők otthonának igazgatójaként amellett érvelt, hogy a 2010-es népszámlálásban vegyék számba a hajléktalanokat.

Nem is olyan sok évvel ezelőtt közel jártunk ahhoz a testvéremmel, hogy mi is abban az otthonban kössünk ki. Vehetett volna az életünk olyan fordulatot, mint Maryé. Maryvel egy jótékonysági banketten találkoztam, amit a Mentő Misszió szervezett. Egymás mellé kerültünk az asztalnál, s rögtön beszélgetni kezdtünk. Két évvel azelőtt beszállt egy autóba, amibe nem kellett volna. A férfi megszerezte tőle, amit akart, aztán kitette meghalni az út szélére.

Nehéz élete volt már azelőtt is. Gyermekként fellázadt a szülei ellen, és megszökött otthonról. Huszonegy évig élt az utcán. Aztán egyik hajléktalan társával jelentkezett a Mentő Misszióban. Amit belépésekor tapasztalt, mélyen megérintette. A Misszió munkatársai átölelték a hajléktalan lányt, elmondták neki, mennyire várták már, és hogy sokat imádkoztak a biztonságáért. Huszonegy év alatt senki sem viselkedett így Maryvel.

Ez a hely valahogy más volt. Mary testileg felépült, lelkileg pedig Jézus gyógyította szolgái szeretete által. Felfedezte, milyen a Király leányának lenni, és odaadta szívét Jézusnak. Megtanult okos döntéseket hozni, engedelmeskedni a Misszió szabályainak, hűségesnek lenni önmagához és Jézushoz.

Marynek most két munkája van, saját lakásában lakik, és szolgál a templomban a reggeli kapunyitástól kezdve. Ragyog Isten sugárzó kegyelmétől, és olyan, mintha most lépett volna ki egy divatmagazinból. Mosolya fényt áraszt.

Elmondta, hogy édesanyja sosem szűnt meg imádkozni érte. Mostmár hálát ad Istennek a sok fájdalomért és nyomorúságért, mert ezeknek köszönheti, hogy találkozott a Megváltóval.

Az én szüleim is sokszor térdeltek Isten elé értem és a testvéremért. Talán annak a hajléktalannak a szülei is, akit az utcán látsz, bőrkeményedéseket hordanak a térdükön.

A valaha tévelygő húgom látványa a TV-ben, ahogy felemeli szavát a hajléktalanokért, mosolyra késztette a szívemet. A szüleim is mosolyognának, mert az Úr csodáját tükrözi a Mentő Misszióban.

Te is mellette tanúskodsz? Menj, sugározd szét a fényét, mert látom rajtad kegyelmének ragyogását!

Uram, bocsásd meg nekem, hogy úgy megyek el a szenvedők mellett, hogy észre sem veszem őket. Nyisd meg a szemem, hogy a te szemeddel lássam a világot. Hadd hívjam fel a Nagy Gyógyító figyelmét egy összetört szívű bárányára. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.26.
www.proverbs31.org



Az igazságba kapaszkodva

Lysa TerKeurst

„megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Jn 8:32

Bármivel állunk szemben, mindig belekapaszkodhatunk az igazságba. Engedjünk el minden egyebet. Engedjük el a szorongást, a félelmet, a bizonytalanságot. Összpontosítsunk az igazságra. „…akkor megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”

Káprázatos dolgokat tehet velünk az igazság.

Pár hete épp pakoltam össze a holmimat egy konferencia végén, ahol előadást tartottam. Beth barátnőmmel arról beszélgettünk, hol tartjuk este a csoporttalálkozót. Egyszer csak sietősen hozzánk lép az egyik szervező, s kér, menjünk vele gyorsan, mert szükség van ránk.

Az előadáson részt vevő egyik idősebb hölgy most kapta a hírt, hogy két unokája meghalt egy balesetben.

Odasiettünk. A nénit ismerősei gyűrűjében találtuk, zokogott, alig kapott levegőt. Nemrég vált el négy és nyolc éves unokáitól. Nála töltötték múlt héten a tavaszi szünetet. Az ölében ültek, mesélt nekik, simogatta, puszilgatta őket. Nem lehet, hogy már nincsenek!

Túl sok volt ahhoz, hogy az agya követni tudja.

Mikor odaértünk, a többiek félreálltak, hogy imádkozhassunk fölötte. Könyörögtem Jézus leggyöngédebb irgalmáért. Könyörögtem vigasztalásért, hogy átélje a néni, hogy a gyermekek Jézus ölelő karjában vannak.

Nagyon nehéz helyzet volt. Anyai szívem majd megszakadt ezért az asszonyért. Hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, megállíthatatlanul folytak az arcomon.

Mikor Beth átvette a helyemet az imádkozásban, csodálatos dolgot vettem észre. Valahányszor elhangzott Jézus neve, a néni teste egy pillanatra elernyedt, a sírás enyhült, lélegzése lassult.

Így mikor újra én következtem, nem tettem mást, csak Jézus nevét ismételtem lassan, újra meg újra. A drága nagymama csatlakozott hozzám: „Jézus, Jézus, Jézus”.

Míg Jézus nevét mondogattam, hirtelen világosság gyúlt a szívemben, megláttam az igazságot.

Eszembe jutott, mit írtam múlt héten a Lélekerősítőben a halálfélelemről. A halál csak időleges elszakadás. Újra együtt leszünk.

Eszembe jutott a 2 Sámuel 12-ből Dávid király bizakodó mondata kisgyermeke halálakor: „Én elmegyek hozzá, de ő nem jön hozzám”. Dávid tudta, hogy újra látni fogja a gyermeket – nem egy névtelen, arctalan, személyiség nélküli lelket, hanem az igazi gyermekét. Rá fog ismerni, átöleli, megcsókolja, és a különválás, amit a halál okozott, örökre véget ér.

Az egyetlen dolog, ami lecsitította kétségbeesett testvéremet, Jézus neve volt, és az Ő igazsága.

Kapaszkodj az Ő igéjébe, kedves testvérem. Mondd ki hangosan az Ő igazságát, és az Ő nevét, bármilyen gonddal kerülj is szembe a mai napon. Lelkünk úgy van megalkotva, hogy felismerje Jézus nyugodt biztonságát, és reagáljon rá.

Sosem volt ez világosabb számomra, mint ott, és akkor, imádkozás közben.

Imádkozz, kérlek, ezért a barátnőnkért és a családjáért.

És jusson ez eszedbe, bármivel találkozol is ma.

Mindig belekapaszkodhatunk az igazságba. Engedjünk el minden egyebet. „És megismerjük az igazságot, és az igazság szabaddá tesz”.

Jézusom, feléd nyújtom ezt a testvéremet és a családját. Hozzád emelem a tudatomat is, és megkérlek, juttasd eszembe, hogy kimondjam a nevedet és a Te igazságodat, akármilyen helyzettel kerülök szembe, amit nehéznek érzek – kicsi gondban és súlyos gondban egyaránt. Tudom, hogy a lelkemet úgy alkottad meg, hogy felismerje az Igazság nyugodt biztonságát, és reagáljon rá. Hála Néked ezért, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.27.
www.proverbs31.org



Isten akaratában
Rachel Olsen

„Mindig örüljetek. Szüntelenül imádkozzatok. Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” 1 Tessz. 5:16-18


Eszembe jut, hányszor kerestem kétségbeesetten, mit akar tőlem Isten. Nagyon sokan vagyunk, akik tudni szeretnénk, mi a szándéka Istennek az életünkben. Általában valami kérdést teszünk fel neki, mialatt kínlódva próbálunk döntést hozni – Erre az egyetemre menjek, vagy arra? Fogadjam el, vagy utasítsam el ezt az ajánlatot? Költözzem el, vagy maradjak?

Nincsenek a Bibliában válaszok ezekre a kérdésekre. Az Írás egyértelműen jelzi Isten akaratát, ha bűnre való kísértésről van szó, de az élet „semleges” kérdéseire – például arra, hogy két jó lehetőség közül melyiket válasszuk – nem ad útmutatást.

Így ír erről Nancy Leigh DeMoss: „… mikor felnyitjuk a Szentírást, hogy megtaláljuk benne Isten akaratát azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk, hova menjünk, kivel találkozzunk – nem sokra jutunk. Ez azért van, mert Isten akarata nem egy helyre, egy állásra, a párválasztásunkra vonatkozik, hanem a szívünkre és az életmódunkra.” Helyesen mondja. Az első Tesszaloniki levél fentebb idézett szakasza világosan elénk tárja, milyen az Isten akarata szerint való szív és életmód: „Mindig örüljetek. Szüntelenül imádkozzatok. Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.”

Könnyű olvasni ezeket a mondatokat – átfutunk rajtuk felületesen, s úgy érezzük, egyetértünk velük. Megemészteni a jelentésüket, az már más. Nézzünk hát a szavak mögé.

A szüntelen imádkozást és hálaadást akár már ma elkezdhetjük – akár itt és most, azonnal – ahhoz, hogy belehelyezkedjünk Isten akaratába. Ha átimádkozzuk a napunkat, egész nap Istennel való kapcsolatban, vele való szinkronitásban élünk. Ha szívünk és elménk szinkronban van vele, nyitottabbak vagyunk a vezetésére. A Szentlélek hozzáfér a gondolatainkhoz. Az imádkozásra tehát szüksége van annak, aki Isten akarata szerint akar élni. Ehhez nem kell naponta négyszer imaórát tartani. Csak tartsd Istent a tudatod felszínén, mindegyre beszélgess vele, ahogy előre halad a napod.

Miért van annyira szükség a hálaadásra minden körülmények között? (Na, azért biztos nem, hogy Isten jobban érezze magát a mi „köszönöm”-jeinktől.) A hála ráirányítja figyelmünket azokra a dolgokra, amiknek örvendhetünk. Rákényszerít, hogy Istenről gondolkozzunk: a jóságáról, a hűségéről, a gondviseléséről. Az áldozatáról. A hála az ajándékokért, eszünkbe juttatja az ajándékozót. És segít helyes képet alkotni Róla, aki örömét leli abban, hogy vigyázzon ránk, vezessen minket, gondunkat viselje. Ez elcsitítja a Jaj, Istenem, mit vársz tőlem –féle aggodalmaskodásokat. Helyesen kell látnunk Istent, hogy az akaratában járjunk.

Ez az igeszakasz arra is utasít, hogy örüljünk minden nap. Bizonyos napokon úgy tűnhet, ennek nagyon nehéz eleget tenni. De tapasztalatom szerint a rendszeres imádkozás és hálaadás elősegíti a minden körülmények közt örvendő szív kifejlesztését. Hangsúlyozni szeretném, hogy az öröm a Lélek gyümölcse. Valami, amit Isten bennünk lévő Lelke hoz létre. Sem létrehozni, sem fenntartani nem tudjuk tőle teljesen függetlenül. Amikor imádkozunk, imádkozzunk az örömért. És adjunk hálát, ha megkapjuk.

A Biblia tehát leszögezi, hogy Isten akarata az, hogy imádkozz, adj Neki hálát, és élj örömben. Mindegy tehát, hogy melyik egyetemre jársz, mindegy, melyik állást, melyik ajánlatot fogadod el, hogy itt élsz, vagy amott, légy derűs, imádkozz naponta, adj hálát rendszeresen. Lehetséges, hogy ha ezekre összpontosítunk, az út magától megnyílik előttünk? Vagy hogy Ő mindenből a jót hozza ki, függetlenül attól, mi hogyan döntünk?

Ezzel feloldódik a nyomás rajtunk, hogy muszáj megtalálnunk a helyes utat, mert különben nem teljesítjük maradéktalanul Isten akaratát. És ez máris valami, amiért ma hálát adhatunk Istennek!

Uram, köszönöm a hűségedet, a szerető kedvességet, amit évről évre mutattál felém. Kérlek, fejlessz ki bennem örvendező szívet. Azt választom, hogy Rád bízom az életem, és már ma örvendek a körülményeknek, amelyekben élek. Vezess a döntéseimben, a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.31.
www.proverbs31.org



Még ez is
Marybeth Whalen

„Ne féljetek, én gondoskodom rólatok és gyermekeitekről.” Megvigasztalta őket, és barátságosan, szelíden beszélt hozzájuk. Gen 50:21

Leraktam a kagylót, és még mindig nem hittem el, amit hallottam. A férjem, fő kenyérkeresőnk, nyolctagú családunk eltartója, elvesztette az állását. Megdermedtem. Szomorúságot éreztem, és dühöt a munkáltatója iránt.

Később, délután, ezek az érzések feloldódtak, s már csak egy dolgot éreztem: békességet.

A következő hónapokban megtapasztalhattuk Isten működését. Éreztük a jelenlétét. Megtanultunk jobban bízni, erőteljesebben imádkozni. És átéltük azt a lelki békességet, amit csak a teljes bizonytalanságban élhet át az ember. Gyakoroltuk a gyermeki hitet, amikor fogalmad sincs, mi következik, de bízol. Hitünk megrázkódott, de nem tört össze. Új szintre érkezett a házasságunk, új szinten jártuk egyéni útjainkat is.

Szembesülve a megpróbáltatással, mikor egy nehéz gazdasági helyzetben hat kicsi arc fordul feléd gondoskodásodban bízva, megtanultuk, mit jelent az, hogy nem aggódunk a holnapért (Mt 6:34). Megtanultuk azzal biztatni magunkat, hogy „Mára mindenünk megvan”, és nem tekintettünk távolabb. Nem tudunk jósolni, nem tartjuk ellenőrzésünk alatt a jövőt, de azt tudjuk, hogy Isten már járt ott, elért oda, ahova mi nem, kiegyenesítette a göröngyös utat, ahogy megígérte (Iz 42:16). Isten ebben az állástalan helyzetben valóságosabb lett, közelebb került hozzánk, mint valaha.

Furcsán hangzik, hogy ez az állásvesztés áldás? Egy új út, ami nem nyílt volna meg előttünk, ha minden a régi helyzetben marad? Isten mindent felhasznál az életünkben, ami közelebb vihet Hozzá. A rossz dolgokat is. Azt is, amit magunktól sosem választottunk volna. A megpróbáltatásokat is, amik megváltoztatnak minket.

A The Mailbox (A postaláda) című regényemben Lindsey, a főszereplő rájön, hogy Isten olyan váratlan körülmények elé állítja, amit el se tudott képzelni. Megtanulja, hogy hálás lehet a fájdalomért, és örülhet a tévútnak látszó eseményeknek is. Ezek az utak nem szerepeltek a térképén, de rajta voltak Istenén. Az Ő ujjlenyomata van minden rossz fordulaton, minden könnycseppen, minden elbukáson. Mindennek a közepén érezheti a kegyelmet és irgalmat, ami újra meg újra kinyúlik feléje. Látja a szerető Atyát, aki átveszi rongyos gönceinket, és ünneplő ruhát szab belőlük.

Ebben a nehéz időben azért imádkozom, hogy Isten ezt is fordítsa az Ő dicsőségére. Most, míg ezt írom, fogalmam sincs, hogy alakul férjem állása. Nem tudom, milyen irányba fordítja Isten családunk életét. De egyet tudok, bízhatok Benne, akármerre vezet. És tudom, hogy Ő mindent felhasznál javunkra – még az állásvesztést, a nehéz élethelyzeteket is. A végén bebizonyosodik hűsége és igaz volta. Látni fogjuk, mit tett, és elámulunk, hogyan használ fel mindent veszteség nélkül. Ezt a mostani helyzetet is.

Uram, tudom, hogy még életemnek ezen a szakaszán is át fog ragyogni dicsőséged. Segíts, hogy kevesebbet aggodalmaskodjam, és bízzak jobban Benned. Segíts, hogy rád szögezzem a tekintetemet, mialatt a hullámok csapkodnak körülöttem, mert tudom, hogy Te ott vagy életemnek ebben a viharában is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.01.
www.proverbs31.org

2010. augusztus 23., hétfő

Imádkozás másokért

2 Tessz 1,11-12.

Hogyan imádkozott Pál apostol a tesszaloniki hívekért:
1. „hogy Isten méltónak találja az elhívásra” – azaz, ha már elhívta Isten, viselkedjen, gondolkodjon, cselekedjen méltón az elhíváshoz, ha még nem hívta el, viselkedjen, cselekedjen, gondolkodjon úgy, hogy méltó legyen rá.
2. (itt ellentmondásosak a magyar fordítások, ezért a NIV angolt idézem) „that by his power he may fulfill every good purpose of yours and every act prompted by your faith”.

Miért imádkozzam tehát, amikor másokért imádkozom?

Kérjem,
1. hogy az illetőben jó, nemes, Istennek tetsző, hitből fakadó gondolatok, elképzelések, célok foganjanak, és
2. hogy Isten ereje segítse ezek beteljesítését, végrehajtását (beleértve a mindennapi tevékenységeket is, amennyiben a fenti feltételeknek megfelelnek).

2010. augusztus 19., csütörtök

Lélekerősítő levelek 21.

Csak egy a szükséges
Zoe Elmore


„Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.” Lk 10:41-42


A főiskolán az egészségtan tanárunk azt tanította, figyeljünk oda, hogy minden nap aludjunk nyolc órát, dolgozzunk nyolc órát és szórakozzunk nyolc órát. Szerinte ez a kiegyensúlyozott élet képlete.

Ma már kikerekedne a szemetek, ha ezt mondanák nektek, s hallom is: „Na ne mondd!”

A tanárom képletével nem értek egyet, de azzal igen, hogy életünknek egyensúlyra van szüksége, és hogy ezt elérjük, helyezzük az első helyre az Úrral való kapcsolatunkat.

Emlékeztek a történetre, amikor Jézus figyelmeztette Mártát, Mária és Lázár testvérét, hogy jó volna átgondolnia a fontossági sorrendet? Mártát bosszantotta, hogy Mária letette a kezéből, amit épp csinált, és odaült Jézus lábához. Márta közben folytatta háziasszonyi teendőit, amíg elege nem lett.

„Márta pedig sürgött-forgott a sok házi munkában. Egyszer csak megállt, és így szolt: ’Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!’” (Lk 10:40)

De Jézus megmondta neki, hogy Mária az, aki első helyre tette az életében az Úrral való kapcsolatát. „’Márta, Márta! Sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.’” (Lk 10:41-42)

Márta okos asszony volt, megtanulta a leckét. Legközelebb, mikor Jézus megérkezett, hogy előhívja Lázárt a sírból, Mária maradt a házban, és Márta szaladt Jézus elé.

Nagyon tetszik nekem, hogy Márta volt az, akinek Jézus ezeket mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg hal is, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?’” (Jn 11:25-26).

Márta válasza igazolja, hogy megváltozott számára a fontossági sorrend: „’Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön’” (Jn 11:27).

A fontossági sorrend beállítása mai rohanó világunkban nem könnyű feladat. Próbálunk belegyömöszölni, amennyit csak tudunk, a napi 24 órába. És amikor elegünk lesz, már nem bírjuk tovább, akkor kiáltunk az Úrhoz segítségért. Ha te is olyan vagy, mint én, meg fogod hallani Jézus kedves szavát, amit a lelkedbe suttog: „Csak egy a szükséges”.

Egyszerűen az az igazság, hogy ha Istent rakjuk első helyre az életünkben, minden más is a helyére kerül. Megmarad a felelősségünk, folytatódnak az élet kihívásai, de ott lesz Isten, hogy segítsen rendet rakni a káoszban. „Minden utadon rá gondolj, s ő majd igazgatja lépéseidet.” (Péld. 3:6)

Uram, bevallom, hogy életemet túl sokfelé húzzák a teendők. Amikor igyekszem mindennek eleget tenni, nehezen hallom meg a szavadat. Segíts megőriznem az „egyet, ami szükséges”, és bízzam benne, hogy Te a többit elrendezed. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.14.
www.proverbs31.org

Fogjátok el a rókakölyköket
Melanie Chitwood

„Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Eféz 4:31-32.



Holly nehezen tud beparkolni a garázsba, ami sajátos szögben áll, ezért már számtalanszor nekitolatott a garázs falának. A kocsin számos horzsolás, karcolás viseli ennek a nyomát. Férje, Dan, sokféleképpen reagálhatott volna, dühönghetett volna minden esetben, szidhatta, megalázhatta volna, de nem ezt tette. Újra meg újra elnézte Hollynak az ügyetlenségét. Az ő esetük az Énekek éneke rókakölykeire emlékeztet (2:15): „Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, pedig szőlőnk már virágzik!” Eltávolíthatta volna őket egymástól ez a „rókakölyök”, de Dan szelíd reagálása megmentette „szőlőjüket”.

Ha belegondolsz a házasságotokba, fenyegetik „rókakölykök”? Talán a férjed ingerülten szólt hozzád, nem volt olyan figyelmes, ahogy szeretted volna, nem reagált szerelmes közeledésedre, elfelejtett egy évfordulót, későn jött haza, anélkül, hogy szólt volna telefonon. A házasságok mindennapjaiban számtalan alkalom kínálkozik, amikor választhatunk: sértetten, indulatosan reagálunk, vagy jóságosan, könyörületesen, ahogy mai igénk sugallja.

Megbocsátás nélkül ingerlékennyé, keménnyé, keserűvé válhatunk társunkkal szemben, lassacskán elhidegülhetünk tőle. Egyik barátnőm megtanított egy módszert, amivel biztosan nem jutunk idáig: Abban a pillanatban, amikor megbántva érzem magam, rögtön választhatom a megbocsátást. Ha a párom mond valamit, ami feldühít vagy elkeserít, azonnal kezdjek imádkozni, hogy tudjak neki megbocsátani. Így lehetőséget adok Istennek, hogy meglágyítsa szívemet, mielőtt megkeményedne.

Amellett, hogy a kis megbántásokat kezelni tudjuk, néha nagyobb dolgokat kell megbocsátanunk a házastársunknak. Hűtlenséget követhet el, bizalmunkat megrendítheti, hogy valamit titkol előlünk, érzelmeinket irányában hűthetik a gyakran ismétlődő bántó megnyilvánulások. Ha van valami, ami megkülönbözteti a keresztény házasságot a többitől, az az, hogy választhatjuk a megbocsátást. Talán azt gondoljuk, ártunk vele, ha figyelmen kívül hagyjuk a sérelmeket, olyan, mintha rábólintanánk. Büszkeségünk, félelmünk ágaskodik: Mi lesz, ha újra meg újra megtörténik? Ha úgy gondolja, velem mindent meg lehet csinálni? Mit gondolnak mások, ha látják, hogy megbocsátok?

A megbocsátással Isten parancsának engedelmeskedünk. A megbocsátás választási lehetőség, akár újra meg újra, azt jelenti, hogy nem ragadunk le a megbántottságnál, amitől a keserűség gyökeret verhet a szívünkben. Tehát: ha a házastársad valamit vétett ellened, bocsáss meg neki, de szánjatok időt rá, hogy megbeszéljétek a dolgot, hogy imádkozzatok külön és együtt is, és szükség esetén forduljatok lelki tanácsért.

A megbocsátás a Krisztussal való kapcsolatunkból ered, és ez az egyik legfontosabb magatartás, ami erősíti az egységet a házastársak között.



Uram, kérlek, borítsd be házasságunkat a megbocsátás lelkületével. Megvallom, gyakran neheztelnék, szívesen megtorolnék valamit, azt akarom, hogy elismerje az igazamat, mindezt inkább, mint hogy megbocsássak. De Uram, nem akarom, hogy az ellenség megvesse a lábát a házasságunkban, ezért a Szentlélek segítségével megbocsátok a társamnak, és ezzel becsapom az ajtót a Sátán előtt, mielőtt beférkőzne. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today, 2010.05.17.
www.proverbs31.org



A zúgolódó lélek megfékezése

Glynnis Whitwer



„Ezenközben zúgolódás támadt az Úr ellen a nép között a fáradság miatt. Amikor az Úr ezt meghallotta, megharagudott, és kigyulladt ellenük az Úr tüze és emészteni kezdte a tábor szélét.” Számok 11:1



Éppen csomagoltunk a nyaralásra, mikor egyik gyermekem elém állt, és egy új videojátékot kért, amivel játszhat útközben. Mivel tudtam, hogy minden létező forrásunkra szükség van a nyaraláshoz, nemet mondtam a gyermekemnek, majd tisztán és határozottan elmagyaráztam neki, miért nem költjük a pénzünket videojátékra nyaralás előtt. Elsoroltam, mennyi mindent fogunk látni, mi mindent csinálunk, s mindez mennyibe kerül majd. Biztos voltam benne, hogy megérti: mindezek mellett nem marad pénz videojátékokra.

Attól, amiről azt hittem, tökéletesen logikus érvelés, és a gyermekem egyetért vele, s mindent megtesz, hogy minél csodálatosabb legyen a nyaralásunk – ő megsértődött. Rám. Lemondó hangon annyit közölt, hogy ő soha semmit nem kap meg, amit szeretne. Mindezt mély, drámai sóhajtással, keresztbe tett karral, ajkát lebiggyesztve.

A hangsúly, a bántó szavak, a drámai testbeszéd arra késztetett, hogy felhúzzam a szemöldökömet (csak az egyiket húztam volna fel, ha képes volnék rá). Kihúztam magam, egyik kezem a csípőmre: „Tényleg?” - kérdeztem látszólag nyugodt, halk hangon. „Soha nem kaptál meg semmit? Egy nappal azelőtt, hogy egy csodálatos útra indulunk, amiért apáddal ketten egy éven keresztül gürcöltünk és rakosgattunk félre, hogy lehetővé tegyük neked, képes vagy azt mondani, semmit nem kapsz meg, amit szeretnél?”

Mondjam, mennyire, de mennyire ki tud borítani a hálátlanság? Főleg, mert tudom, mi van mögötte.

Néha arra gondolok, talán Isten is így érez, amikor morgolódom, mert nem kapok meg valamit. Mint akkor, amikor három évig küzdöttem a meddőséggel, mielőtt várandós lettem – háromszor – aztán elfogadtam. Pedig közben Isten megajándékozott három évvel, ami alatt még tízes méretű ruhákat hordhattam, s az agyam képes volt befejezni egy gondolatot. Akkor viszont csak a teljes ürességet éreztem.

Valójában a gyermekem természetes emberi reakcióval válaszolt, úgy, ahogy bárki, amikor az, aki tudja, mit rejt a jövő, azt mondja neki, „nem” vagy „még nem”. Néha Isten is visszatartja az „igent”, mert tudja, hogy még nem készültünk fel az Ő ajándékára. Máskor azért kapunk „nemet”, mert rosszul választottunk mi vagy mások. Visszatartja az „igent”, mert valamire meg akar tanítani. Vagy állandósul a „nem”, hogy megvédjen minket. Akárhogy van, Isten mindig úgy rendezi a dolgokat, hogy a legjobb legyen azoknak, akik szeretik Őt.

Nem tudom, felfogta-e a fiam, hogy miért mondtam nemet a videojátékra. De ahogy múlt az idő, ahogy növekedett és egyre felnőttebb lett, megtanulta, hogy bízhat bennem, s hogy szeretem akkor is, ha nemet mondok. Felnőtt emberekként sem mindig értjük Isten útjait. Vannak dolgok, amiket soha sem fogunk megérteni. Ha nem értek valamit, a következőket teszem, hogy hitem is egyre felnőttebbé váljon. Talán neked is segítenek majd:

1. Nem zúgolódom Isten ellen mások előtt.
2. Őszintén elmondom Istennek, mit érzek, de nem vádolom azzal, hogy szándékosan rosszat akar, fájdalmat akar okozni nekem.
3. Bízom benne. Ha feltörnek a kételyek, megint a bizalom mellett döntök.
4. Énekelek. A dicsőítő énekek felidézik Isten valódi természetét, ami maga a jóság.

Sosem könnyű „nemet” hallani. Mégis, a minket szerető Mennyei Atya gyermekeiként idővel megtanulhatunk bízni abban, hogy Ő valami olyat tervez számunkra, amit jobban fogunk szeretni, mint azt, amit most kívánunk. Ha bízunk abban, hogy Isten értünk dolgozik a színfalak mögött, féken tudjuk tartani zúgolódó lelkünket, mely örömünk elrablásával fenyeget. És vissza tudjuk állítani hitünket Isten jóságában.



Istenem, tudom, sokszor úgy reagálok a „nemre”, mint egy kisgyerek. Segíts, hogy megértsem a tudatommal és a szívemmel, hogy Te valami jót tervezel. Bocsáss meg, ha kételkedem, és ha zúgolódva szavakba is foglalom kételyeimet. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today, 2010.05.18.
www.proverbs31.org



Mássz fel az ölébe
Lynn Cowell



„…biztonságban lakik majd mellette. A Magasságbeli védelmezi egész nap, s az ő vállai között nyugszik.” 5Móz 33:12



Megijedtem, hogy elveszett!

Azt hittem, elvesztettem az egyetlen tárgyat a földön, ami fontos nekem: egy finom kis nyakláncot, amit férjemtől kaptam huszadik házassági évfordulónkra. Megnéztem a sálamat, hátha ráakadt, nem volt ott. Kiborítottam a legutóbbi utamra tákolt ékszeres tasakot. Abban sem volt. Ellopták a hotelszobából? Hátha bekeveredett a fülbevalók közé. Ott se volt. A szívem kétségbeesve fel akarta adni a reményt, de nem hagytam. Tudtam, hogy olyasmit vesztettem el, amit soha nem tudnék pótolni. Imádkozni kezdtem. Igaz, hogy egy földi dologról volt szó, de hittem, hogy Jézus megért.

Hirtelen felerősödött bennem a gondolat: menj vissza, és nézz körül újra. Egy halom szemét között megcsillant valami. Ott volt a láncom.

Néha fáj, hogy elvesztettem valamit, ami értékesebb annál a medálnál. Hiányzik édesapám, aki hazatért Jézushoz. Hiányoznak a régi barátok a szülővárosomból, a Facebook nem tudja visszahozni a közös múltat. Jó volna, ha az élet még mindig egyszerűbb lenne – játszó, nevető kisgyerekekkel körülöttem. Fáj, hogy a testem, az energiaszintem már nem a régi!

Neked vannak olyan napjaid, amikor gyászolod valami számodra fontos időszak vagy dolog elmúlását, elvesztését? Egy házasságot, ami már nincs? Egy barátot, aki messzire költözött? Egy gyermeket, akinek félresiklott az élete? Egy szülőt, aki eltávozott?

A 73. zsoltár szerzője is veszteséget élt át. A 2. versben bevallja: „Az én lábam mégis majdnem megingott, majdnem megtántorodott lépésem.” Majd elmondja, milyen belső harcot vív magával, amikor elnézi azokat, akiknek látszólag minden sikerül. De a 23. versben a lelke újra visszatér Isten igazságához: „De én mindenkor veled maradok, mert te megfogtad jobbomat. Tanácsoddal vezetsz, s aztán dicsőségre emelsz. Hiszen kim van az égben, és miben lelném a földön kedvemet rajtad kívül? Érje bár testemet, szívemet enyészet, szívem ereje, s osztályrészem mindörökké az Isten.”

Más szavakkal ezt mondja az író: „Majdnem elvesztettem! De aztán eszembe jutott, ki vagyok; mint az apa a gyermekét, megfogtad a kezemet. Visszaemlékeztem, ki vagy Te. Te vagy minden, amire szükségem van.” Félretette a fájdalmát, ahogy Isten ereje jóérzéssel és erővel töltötte el. A félelem és reményvesztettség hitté változott.

Néha a fájdalom vagy a mostoha körülmények próbálják eltakarni előlünk legnagyobb kincsünket. Nehéz észrevenni Isten munkálkodását. Azt hihetjük, hogy soha többé nem tudunk szeretni, hogy egy hajdan szoros kapcsolat soha nem áll helyre többé. Ilyenkor kell elővennünk a hitünket, és bíznunk abban, hogy Isten velünk van ott és akkor, és segít újra megtalálni az Ő kincseit.

Talán veszteség ért, vagy mint az én kicsi nyakláncomat a lomok, a jót eltakarják az életnél is nagyobbnak tűnő dolgok körülötted. Vegyél egy mély lélegzetet, és kezdj el imádkozni. Mózes 5. könyve idézett verse azt írja, az Ő vállai között fogunk nyugodni. Tudod, mi van a két válla között? A szíve! A béke, a meleg, a szeretet helye. Fel akar venni az ölébe, hogy nyugalmat és békét találj, amire akkora szükséged van.



Uram, néha rettenetesen fáj a veszteség, máskor azzal fenyeget, hogy elborít, alig kapok tőle levegőt. Szeretnék felmászni az öledbe, a szívedre borulni, hogy megnyugodjam Nálad. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today, 2010.05.19.
www.proverbs31.org



Képzeletbeli temetések

Lysa TerKeurst



„Hát ki az közületek, aki aggodalmaskodásával meghosszabbíthatja az ő életét egy arasznyi idővel?” Mt 6:27



Pár évvel ezelőtt tizenéves fiam odajött hozzám, és megkérdezte, elviheti-e az öccsét és a húgát fagylaltozni. Milyen figyelmes! Szuper ötlet! „Persze”, mondtam, „hozom a kulcsokat, s mehetünk.”

„Nem úgy értettem, anya… Mi magunk szeretnénk menni, csak mi gyerekek,” mondta gyorsan.

„Óh”, ennyit tudtam kinyögni, s az agyam őrült iramban beindult. Képek villantak fel egy szörnyű balesetről, telefonhívás a rendőrségtől, temetés, aztán visszaemlékezés erre a pillanatra, amikor mindezt megelőzhettem volna, ha nemet mondok.

Az a furcsa érzés, hogy minden rajtam és a döntésemen múlik, arra késztet, hogy nemet mondjak. Szó sem lehet róla. Itthon maradtok. Mindnyájan örökre itthon maradtok. Csak velem vagytok biztonságban.

Mi anyák miért csináljuk ezt? Legtöbben ezzel a fájó, szorongató, kétségbeejtő félelemmel élünk, hogy a gyermekeinknek valami baja esik. Magunkra vett teher alatt nyögünk, hogy minden aszerint virul vagy omlik össze, hogy odafigyelünk-e rá, kézben tartjuk-e. És számtalan képzeletbeli temetésre kárhoztatjuk magunkat.

Azért van ez, mert tudjuk, milyen félresiklott világban élünk, ahol számtalan autóbaleset történik. A tragédia nem válogat öregek és fiatalok között. Semmi sem garantálja a holnapot. És ez borzasztóan nyomasztja az anyai szívet.

Ott álltam a házunk kapu felőli ablakában körmömet rágva, s néztem, ahogy anyai szívem teljes tartalmára rácsukódik a kocsiajtó.

És rádöbbentem, hogy megvolt a választási lehetőségem.

Tovább őrjíthettem volna magam azzal a hamis tudattal, hogy minden tőlem függött. Vagy odafordulhattam Istenhez, kérve, hogy segítsen bölcs döntéseket hozni, s ráirányíthattam a tudatomat az igazságra.

Mert az igazság ez:

Isten előre minden gyermekem számára meghatározta élete napjainak a számát.

Az én döntéseim befolyásolhatják életük minőségét, de nem a mennyiségét. Szárnyaim alatt dédelgethetem őket állandóan, de mikor eljön az idő, hogy Jézussal legyenek, el fognak menni.

„Még alakot sem nyertek tagjaim, és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük.” (Zsolt.139:16).

Jézus legyőzte a halált, hogy többé ne féljünk tőle.

Persze, hihetetlenül fájna, ha bárki meghalna szeretteim közül, összetörne a szívem, elborítana a gyötrelem. De nem kell, hogy a halálfélelem foglya legyek.

„Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Zsid 2:14-15).

A halál csak időleges elválás. Majd újra együtt leszünk.

A 2Sámuel 12-ben, Dávid teljes bizalommal így beszél kicsi gyermeke halálakor: „Én hozzá megyek, de ő nem tér vissza hozzám” (23.) Dávid tudta, hogy újra látni fogja gyermekét – nem egy személytelen, alaktalan lélekként, hanem akként a gyermekként, akire vágyott. Meg fogja ismerni, át fogja ölelni, megcsókolja, és a halál által okozott szétválás egyszer s mindenkorra véget ér.

Tudom, kicsit kemény falat ez egy hétköznapi reggelen. Arra sem számítok, hogy ezek az igazságok megóvnak majd a félelemtől. De bízom benne, hogy a lelketek kicsit jobban fogja érezni magát ezután.

S legközelebb, ha a gyermekeim magukban indulnak fagylaltozni, nem rágom le tövig a körmöm, csak bosszankodni fogok egy kicsit, míg vissza nem érnek. Ez is haladás, nem?



Istenem, olyan keserves dolog a félelem attól, hogy valami rossz fog történni a gyermekemmel. Azt hiszem attól ennyire erős, mert tudom, hogy egy romlott világban élünk, és szörnyű dolgok történhetnek a gyermekekkel. De ha benne maradok ebben a félelemben, fel fog emészteni. Ezért inkább Benned szeretnék maradni, hogy a Te igazságod, a Te szereteted, a Te fényed, a Te erőd emésszen fel. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today, 2010.05.20.
www.proverbs31.org



Odavagyunk a szórakozásért

Amy Carroll

„Szentek legyetek számomra, mert szent vagyok én, az Úr, s én elkülönítettelek titeket a többi népektől, hogy az enyéim legyetek.” Lev 20:26

„Hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy olyasmin szórakozzunk, ami miatt Jézus meghalt?” Ez a kérdés keringett a fejemben, a szívemben, ahogy néztem a TV műsorokat, kerestem egy nézhető mozifilmet, egy rádióadást. Egy lelkigyakorlaton hallottam ezt a kérdést még az év elején, és úgy piszkálja a lelkem azóta is, mint egy kavics a zokniban hosszú gyalogút végén. Sokszor eszembe jutott, miközben elmerültem kultúránk különböző szórakozásai lehetőségeiben, és ilyenkor legtöbbször vádolva éreztem magam.

Egy alkalommal különösen erősen hasított belém ez a mondat. A fiam megkapta egy barátjától egyik kedvenc vígjáték-sorozatunk teljes félévi felvételét. Néhány epizód után fészkelődni kezdtem a fotelban. A családunk nemrég csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy közösen végigolvassuk a Bibliát egy év alatt. A Léviták Könyvét épp akkor fejeztük be. Időről időre, ahogy haladt előre a törvények leszögezésében, az Úr így intette népét: „Szentek legyetek számomra, mert szent vagyok én, az Úr, s én elkülönítettelek titeket a többi népektől, hogy az enyéim legyetek” Lev 20:26. Többször olvastuk ezt a mondatot együtt az elmúlt időszakban.

Az Ószövetségi törvény egyértelművé teszi, hogy a bűnt tényleges halál tudja kiegyenlíteni. Míg én magam is nem olvastam ezeket a szakaszokat, azt hittem, Izrael népe évente néhány alkalommal mutatott be áldozatot. A valóság viszont az, hogy évente 1231 állatot öltek meg, hogy eleget tegyenek a törvénynek. Isten kegyelme megengedte, hogy állatokat áldozzanak, ahelyett, hogy a bűnt elkövető emberek életét követelte volna. El tudod képzelni a pap életét, aki naponta látta a halált s a vér spriccelését szerteszét? A Zsidókhoz írt levél (9:22) így értelmezi a törvényt: „A törvény szerint ugyanis majdnem minden dolog vérrel tisztul meg, vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” Isten népének nagyon konkrét, önmérsékletre intő képe volt a bűn következményéről, a bűnbocsánat áráról.

Milyen könnyedén kezelem én a bűnt manapság! Jézus, Isten Báránya kifizette a végső árat élete feláldozásával. Engedte, hogy az Ő vérét ontsák, hogy ő legyen az áldozatok Áldozata. Ő volt a végső, teljes áldozat. Jézus halála szabaddá tett a bűntől, és kikövezte a szent élet útját.

Míg ennek az áldozatnak a fényében néztem a helyzetkomikumra alapozó filmet, rájöttem, hogy döntenem kell. Folytathatom a nevetést olyasmiken, amit a Biblia egyértelműen bűnnek tart és hátat fordíthatok az ajándéknak, amit kaptam, vagy választhatom a szentség útját. Nagyon fájt, hogy Jézus helyett akár csak egy percig is a szórakozást választottam, ezért lenyomtam a kikapcsoló gombot. Ránéztem a fiaimra, és csendesen így szóltam: „Hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy olyasmin szórakozzunk, ami miatt Jézus meghalt?” Szelíden elmagyaráztam, hogyan juttatott el Isten erre a döntésre, és kértem őket, válasszák ők is velem a szentség útját.

Tudom, hogy ez egy folyamatos küzdelem lesz, Isten szórakozásom mérlegelésére hív, de apró, egyszeri győzelmekkel előre haladhatok.



Istenem, naponta eláraszt a szórákozási lehetőségek tömkelege. Meg akarom becsülni áldozatodat. Segíts, hogy bölcsen válasszak. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2010.05.21.
www.proverbs31.org

2010. augusztus 16., hétfő

2010.08.16.

Amikor Jézus azt ígérte, hogy velünk lesz minden nap a világ végezetéig (Mt 28,20), jelen időt használ, nem mint én ebben a mondatban. „Ímé, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig.” Ugyanaz az igealak, amit akkor használt Isten, mikor Mózesnek bemutatkozott. egoµ eimi.
Az abszolút jelenidő.
Amikor valami nagyon fáj, most történt, most fáj - akkor velem van, és enyhíti a fájdalmat.
Amikor valami nagyon nehéz, most érzem a terhét, leroskadnék, de Ő velem van, és felemel, könnyít a terhen.
Ám amikor a képzeletem elkalandozik a jövőbe: mi lesz velem, ha…, mi lesz majd akkor, amikor…, mi lesz a gyermekemmel, vagy hogy fogom kibírni majd, ha… - Ilyenkor nem követ engem a jövőbe. Ő VAN. Nem lesz. Amikor mindaz, amitől félek, jelenné válik, VANná lesz, akkor igen, akkor Ő is ott lesz velem, és könnyebb lesz minden. Könnyebb, mint ahogy most elképzelem, mert a képzelt fájdalmat, a képzelt nehézséget teljes súlyával érzem, hisz ott Ő nincs velem.
És nincs velem akkor sem, amikor valami múltbeli fájdalmat dédelgetek magamban. Ha valóban el akarom engedni a szenvedést valami múltbeli esemény, veszteség, sérelem miatt, akkor igen, akkor segít, és eltörli a jelenbeli szenvedésemet. Ha kérem. Ha igazán, őszintén meg akarok szabadulni a fájdalomtól. Akkor segít. Este kérem, reggelre eltűnik a fájdalom, ami akár évtizedekig is része volt az életemnek. De úgy érezzük, ezek a fájdalmak, ezek a szenvedések hozzánk tartoznak, nem akarunk elszakadni tőlük, úgy érezzük, megcsalunk vele valakit vagy a régi énünket, ha elengedjük a fájdalmainkat. Amíg így érezzük, így látjuk, hiába várunk Tőle enyhülést. Mert ahogy nem a jövőben van, úgy nincs a múltban sem.

2010. augusztus 11., szerda

Lélekerősítő levelek 20. 2010.05.10-05.13.

Családfám alakító metszése
T. Suzanne Eller

„Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.” Jn 15:4


Az Atwoods gondnoka azt hiheti, hogy leskelődni akarok. Én vagyok annak a piros Durangónak a vezetője, amelyik araszolva szokott végigmenni a kert oldalánál, valahányszor a városban járok. Már sikerült kiválasztanom két ellenálló facsemetét a faiskolából, s azt is meg tudom mondani, hova ültetem majd őket, ha eljön az ideje.

Tavasz. Már a szó kimondása is boldoggá tesz. Virágok. Madárének. Boldog ásás a kertben. Tegnap térden állva lestem a sötét kis hajtásokat a Knock Out rózsabokrokon, s a pici zöld bimbókat az évelőkön.

De van egy fa, ami sok fájdalmat okozott már. Családfám ágai függőségek, fizikai és verbális erőszak, és olyan nevelési elvek súlya alatt görnyedtek, amelyek bár nem voltak hatékonyak, tovább hagyományozódtak nemzedékről nemzedékre.

Mikor anya lettem eldöntöttem, hogy más irányt kell vegyenek családfám ágai. Semmire nem támaszkodhattam abból, amit kaptam. A szülői szerephez kapcsolódó tapasztalataim káosszal teli, zilált gyermekkorból eredtek.

Ide illeszkedett be a hit oltványa.

Imádkoztam, mialatt kólikás kisbabámat ringattam. Erőt kértem, mikor lelkileg teljesen lefárasztott a rengeteg szennyes ruha, a babaápolás, három kisgyermek biztatása és fegyelmezése. Bezárkóztam a szobámba a kamaszgyermekemmel való összetűzés után, hogy egyedül legyek Istennel, elismerve, hogy „Nem tudom, mi legyen a következő lépés, Uram”. A hit nem tett tökéletes szülővé, de reményt adott, hogy olyan anya lehetek, amilyen lenni szeretnék.

Az anyaság gyakran volt komoly kihívás, de határtalan áldásokkal is járt.

Ma még mindig anya vagyok, de a szerepem megváltozott. Két vejem van és egy menyem, akit imádok. És úton van a kicsi Elle. Első unokám júliusban fog megszületni, és a nagymama már alig várja, hogy a karjaiban ringassa.

Most is, hogy ezt írom, könnybe lábad a szemem, arra gondolva, hogyan hallgatta meg Jézus egy fiatal édesanya könyörgését.

Talán – mint az enyém – a te családfád is göcsörtös, beteg. Nem egyedül kell megmentened. A hit oltóvesszeje azt jelenti, hogy Jézust meghívod a kertészkedéshez. A hit a remény nedveit bocsátja a fa vérkeringésébe. Lemetszi a gyermeknevelésről hozott mintákat, a vasszigort, ami neked testi-lelki fájdalmat és sebeket okozott, hogy a helyén valami olyan nőjön, ami védi és táplálja gyermeked fejlődését.

És mindenekfölött új vesszők sarjadnak, amelyekből ágak növekednek, s egészen más irányba fordítják családodat.

Jézusom, kérlek, gyere, gondozd a családfámat. Ha valahol törés van rajta, Te légy a balzsam rá. A beteg végeket vágd le, hogy új élet hajtson a helyén. Szegődj mellém az anyaságomban. Hadd gyönyörködjem ezekben a gyermekekben, akiket Te helyeztél a szívembe, az életembe. Köszönöm, hogy mindennap mellettem állsz. Ámen.

Emcouragement for today, 2010.05.10.
www.proverbs31.org


18:47
Marybeth Whalen

„Erre megkérdezte tőlük: ’Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.’ Mikor megszámolták, azt mondták: ’Öt darab, és két halunk.’” (Mk 6:38)

Rápillantottam az órára a képernyő sarkában. 18:47-et mutatott, az e-mailt, amit épp megbontottam, már órákkal előbb elküldték. Dühös voltam magamra, amiért nem néztem meg korábban a postafiókomat, s nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam eleget tenni barátnőm kérésének. Azt kérte, imádkozzam érte, mert a gyülekezet egy kiscsoportja előtt fog bizonyságot tenni. Újra átfutottam a levelet, s megtaláltam a kezdési időpontot: 18:30.

Kellemetlen érzés volt, s gyorsan írtam egy választ:

„Kedves Karen, 18:47 van, és imádkozom azért, hogy a tanúságtételed hatékony legyen a hallgatóid lelkében.” Nem is tudom, miért írtam meg az időpontot, úgy éreztem, így helyes. Talán azt akartam, hogy tudja, amint lehetett, megtettem, amit kért. Másnap reggel a következő e-mail várt:

„EZ NEM LEHET IGAZ!!!!!!!!! Azt mondták, 18:30-ra menjek, mert azonnal kezdünk, ahogy a hölgyek elfoglalják a helyüket. Amikor a vezető szólt, hogy kezdhetünk, ránéztem az órámra: 18:47 volt!!!!!!!!!”

Már sokszor voltam hasonló helyzetben, amikor nem tettem semmit, mert tudtam, hogy nem tudom jól elvégezni. Ilyen gondolatokkal ostorozom magam: Egy igazi jó barát azonnal imádkozott volna, ahogy az e-mail megérkezik. Egy rendszeresebb ember hamarabb megnézte volna a postáját. Hányszor de hányszor érezzük, hogy nem tudunk eleget tenni valaminek, amit keresztényként megtehetnénk. Szeretnénk többet adni, erőteljesebben imádkozni, gyakrabban tanúságot tenni, több időt szentelni valaminek, ami jó és helyes. És végül, mert nem tudunk annyit tenni, amennyit szeretnénk, inkább hozzá se fogunk. Mivel nem tudunk mindent adni, inkább nem adunk semmit.

Ahogy elolvastam a barátnőm levelét, örültem, hogy tettem valamit, fogtam azt a keveset, amim volt, és odaadtam. Az én időm szerint elkéstem, de Istené szerint időben voltam. Lekéstem a lehetőségről, hogy előre imádkozzam a barátnőmért, de Isten csodálatos módon úgy rendezte, hogy épp akkor nyissam meg a levelét, és épp akkor imádkozzam érte, amikor elkezdte az előadását.

A Márk 6:35-44-ben Jézus csodát tesz, megvendégel 5000 férfit. A tanítványok megmondták neki, hogy nincs elég ennivalójuk a tömeg számára. Feladták volna. Nagyon szeretem a kérdést, amit Jézus feltett nekik: „Mitek van? Menjetek és nézzétek meg.” Mikor visszatértek, és átadták Neki, amijük volt, Ő azt megsokszorosította úgy, ahogy nem is álmodták volna.

Hányszor állok Elé ugyanígy: „Nagyon kevés – pénzem, időm, lehetőségem, energiám – van.”

És Ő így válaszol: „Hozd ide, amid van. Csak ennyit kérek. Hadd rendelkezzem én vele.”

Mid van, amit oda tudnál adni? Lehet, nem tudsz 1000 dollárt, de tudsz 10-et. Lehet nem tudsz órákon át a közösségért dolgozni, de tudsz havonta egy órát. Lehet, nem szívesen beszélsz tömegek előtt, de négyszemközt szívesen elmondod, mit tesz Isten az életedben. Talán nem tudsz imacsoportot vezetni. De tudsz imádkozni egy barátodért, akinek szüksége van rá, még akkor is, ha szerinted elkéstél.

Add Istennek a keveset, hogy sokat csináljon belőle. Add oda Neki a 18:47-et, hogy az Ő kezében épp a kezdés időpontja legyen.

Édes Istenem, mutasd meg, mit adhatok, amikor úgy érzem, valamiből nincs elég. Segíts, hogy a kicsit is adjam a Te nevedben, és figyeljem, hogyan sokszorosítod meg. Nyisd meg a szemem, hogy észrevegyem, mikor adjam, amim van, és higgyem, hogy az elég, a többit Rád bízhatom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.11.
www.proverbs31.org

Szégyen helyett
Susanne Scheppmann

„Kétszeres szégyenük és gyalázatuk után ujjonganak majd osztályrészüknek;ezért országukban kétszer annyit birtokolnak, és örök örömben lesz részük.” Iz 61:7


Dühösen és csalódottan hátat fordítottam Istennek. Eltoltam magamtól a szolgálatot, mint élethivatást. Az Úr megbántott, úgyhogy hitemnek új irányt szabtam.

Mindez huszonéves koromban történt. Két totyogó kisgyerek kapaszkodott a lábamba egész nap, és üvöltött megszakítás nélkül éjszaka. Testileg kimerültem. Érzelmi háborgás kezdte ki a házasságomat. Éretlen hitemből hiányzott a kitartás, amivel Istenhez tapadhatott volna. Hét év következett ezután, tévelygés a bűnben, válásban, nyomorúságos katlanokban, amelyeket magam ástam. Lelki aszály ideje volt – a szégyen évei.

Bár én eltávolodtam Tőle, Isten nem hagyott el engem. Megengedte, hogy megtapasztaljam a kétkedés vadonát, de végig ott volt, figyelt és várt rám, hogy visszatérjek ahhoz a szolgálatra-híváshoz, amit tizennyolc évesen kaptam.

Néha megengedtem magamnak, hogy érezzem jelenlétét az életemben. Lassacskán Jézus visszaédesgetett magához. Emlékszem a pontos idejére és helyére, amikor meghallottam, hogy a lelkemhez így szól: „Kezdjük elölről, de most ne rontsuk el.” Megkönnyebbülve sírni kezdtem örömömben. Tanulmányozni kezdtem a Bibliát, és hagytam, hogy megváltoztassa tönkretett szívemet. Most nem az eszemmel, a lelkemmel tanultam.

A hitem újra sínen volt, de nem hittem abban, hogy valaha is méltó leszek a szolgálatra. Nemde túl messzire eltávolodtam az istenes élettől? Isten bizonyára nem tart már igényt a szolgálatomra. Bizonyára vannak felkészültebb lányai, akik az én szennyes, szégyenteljes múltam nélkül tudnak szolgálni másoknak.

De hát Isten nagyon másképp gondolkozik. „Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11:29). Az Úr azt várja, hogy túllépjünk a múltbeli hibáink miatti szégyenen, és kövessük hívását. Ő helyreállít, hogy Országának hasznára váljunk. Időbe telik, nem pillanat, hanem folyamat, de a Mindenható Istennek még terve van az életünkkel. A szégyent örömmel helyettesíti, hogy élő csodának lásson a környezetünk.

Azt hallom, hogy „Úgy legyen”?

Uram, köszönöm, hogy irgalmas vagy hozzám. Mutasd meg szándékodat az életemmel. Tegyél alkalmassá a kegyelmek és a hívás beteljesítésére, hogy mások is megértsék irgalmasságodat és hatalmas erődet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.12.
www.proverbs31.org



Emlékezzél meg

Luann Prater

„Emlékezzél meg szavadról, melyet szolgádnak mondtál, amellyel reménységet nyújtottál nekem.” Zsolt 119:49

Kétségbeesett voltam. Nem láttam kiutat. Teljes súlyával rám nehezedett a tudat, hogy három kisgyermek függ tőlem. Mobilházam padlójára borulva sírtam mérhetetlen magányomban. Nem tudtam, lesz-e mivel táplálnom őket, tudok-e fedelet biztosítani a fejük fölé.

142 dollár volt a gyerektartás összege, de ritkán kaptam meg. Teljes munkaidőben dolgoztam, mosást vállaltam, nyáron pincérkedtem. Ha a három gyermek egyszerre betegedett meg, rémálommá változott az élet. Többször eszembe jutott, hogy levetem magam egy szikláról, de visszatartott a gondolat, hogy milyen következményei lennének ennek gyermekeim hátralévő életére.

Szerettem volna, ha valaki (néha úgy éreztem, hogy AKÁRKI) legalább úgy tenne, mintha törődne velem. Kijutok ebből valaha?

Egyik nap eldöntöttem, hogy megpróbálom megtalálni a jó pillanatokat. A legkisebb gyermekem hajlandó volt bilire ülni (nagy dolog ám ez!). A legnagyobb integetett, mikor elindult az iskolabusszal. A fiam szívmelengetően rám mosolygott. Kerestem az okokat sírás helyett a nevetésre, de néha olyan volt ez az egész, mintha elásott kincs után kutatnék. Mégis, legtöbb nap találtam valami jót; csak kevésbé volt feltűnő, mint a rossz. Mikor sikerült ráirányítanom a figyelmemet, az olyan volt, mintha friss tavaszi levegő áramlana a tüdőmbe.

Carol King Beautiful című száma lett a vezérdalom, aminek egyik sora: „Minden reggel mosollyal az ajkadon kelj fel”. A szürke ború túlságosan régóta jellemezte a napjaimat, ideje volt, hogy újra megjelenjen a napfény az életemben.

Figyeltem azokat az anyukákat, akiknek vidám gyermekei voltak, hogy ellessem a titkukat. Meg azokat, akik nyugodtnak, békésnek tűntek ugyanolyan romhalmaz közepén, amilyen az enyém volt, s ami engem kikészített. Mijük volt, ami jobban működött, mint az én módszerem, hogy saját hajamba kapaszkodva rántsam ki magam a gödörből.

Jézus. Egyszerűen csak rátaláltak a Béke Fejedelmére, aki elküldi szívünkbe a Vigasztalót, ha elfogadjuk Őt. Figyelve ezeket az asszonyokat, egyre jobban vágytam erre a kapcsolatra.

Visszatekintve látom a döntések láncolatát, a pontokat, amelyek egyszerre csak összekötődtek. Ezek vezettek el a mai naphoz. Ehhez a pillanathoz, amikor itt ülök a konyhaasztal mellett, bámulom a sziporkázó csillagokat az égen, és írok neked, barátnőm, egy emlékeztetőt. Így szól: „Te is meg tudod csinálni. Nem láthatjuk az utat magunk előtt, nem mindig értjük, hová vezet, de biztosíthatlak, hogy a világegyetem Teremtője összeköti a látszólag szanaszét álló pontokat.”

Uram, szükségem van a segítségedre, hogy végigvigyem a mai napot. Hogy észrevegyem a jót. Ne hagyd, hogy elfelejtsem, hogy te minden eddigi küzdelmemen átsegítettél. Segíts, hogy megosszam ezt a jó hírt olyanokkal, akiknek szükségük van rá. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. 05 13.
www.proverbs31.org

2010. augusztus 4., szerda

Lélekerősítő levelek 19. 2010.04.29-05.07.

Méltóság és imádás
Glynnis Whitwer

„Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat és egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé, igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek…”
2 Sám 6:21-22a


Hagyományos egyházban nőttem fel, hagyományos vallásos énekeket énekeltem. Számomra természetes volt, hogy valaki keresztény. Keresztény voltam ugyanúgy, mintha azt mondanám, hogy diák voltam.

Kicsiny gyülekezetünkben nem sok minden változott. Vasárnaponként Isten hűséges fiai és leányai tanítottak a vasárnapi iskolában, részt vettek a bizottságok munkájában, limonádét, süteményt és kávét készítettek az istentisztelet utáni együttlétekre. Csodálatos élmény volt, úgy nőttem fel, hogy szerettem Isten igéjét, egyházát, népét.

Gimnazista koromban, a 70-es évek végén megismerkedtem a keresztény rock and roll-lal. Arizonában megcsapott minket a kaliforniai Jézus-mozgalom szele, sok együttest megismertem, akik színpadra léptek: Keith Green, a Second Chapter of Acts és Phil Keaggy dalait hallgattam. Ezek a dalok szenvedélyes, élő hitet tükröztek. Mindig fellelkesített, mikor újra meg újra meghallgattam őket.

Még mindig élénken látom magam előtt, ahogy a bérelt koncertteremben a hallgatóság egyik fele azt üvöltötte: Szeretjük Jézust, igen! Szeretjük Jézus! Hát te?” Én a másik oldalon voltam, s torkomszakadtából kiabáltam a választ együtt a többiekkel. Örömünnep volt, kiabáltunk, fel-le ugráltunk, lengettük a karunkat a ritmusra, mert szerettük Jézust.

Semmi méltóság nem volt a mozdulatainkban, teljesen átadtam magam az élménynek, tudtam, hogy már soha többé nem leszek az, aki voltam. Ilyen hitet akartam. Azt akartam, hogy teljesen átjárjon a Jézus iránti szeretet, nem érdekelt, hogy nézek ki, mialatt imádom Őt.

Pár éve olvastam Dávid királyról, aki táncolt az Úr előtt. Őt aztán nem érdekelte, mit gondolnak róla mások. Felügyelte a szövetség ládájának visszaérkezését Jeruzsálembe, és ahogy közeledett, nem tudta visszatartani örömét. Királyi ruháját egyszerűbbre cserélte, és táncolt minden erejével.

Felesége az ablakból nézte, és elítélte Dávid viselkedését. Visszataszítónak találta, és ezt meg is mondta neki. Dávid nem késett a válasszal, és szavai belém is bátorságot öntenek: „Az Úr előtt, aki inkább engem választott, mint apádat és egész házát, s aki engem rendelt az Úr népének, Izraelnek fejedelmévé, igenis játszom, s akár még alábbvaló leszek…” 2 Sám 6:21-22a.

Dávid szíve annyira egy ritmusra vert Istenével, hogy nem törődött mások ítélkező megjegyzéseivel. Dávid egy dologra figyelt: Istenét akarta imádni őszintén, teljes valójával.

Ez az én reménységem és imádságom a magam számára. El akarom engedni teljesen a félelmet mások véleményétől, és felszabadult örömmel imádni az Urat. Amikor idősebb leszek, egyesek szerint túl öreg ahhoz, hogy táncra perdüljek, remélem, ott fogsz látni göcsörtös kezeimet az ég felé dobva, ősz fejemmel jobbra-balra bólintgatva, egész testemet himbálva az imádásban. A gyermekeim, unokáim lehet, hogy zavarban lesznek. De igen, „akár még alábbvaló is leszek” Királyom kedvéért.

Uram, Dávid király megértett valamit, és én is szeretnék a nyomában járni. Te minden imádásra méltó vagy. Bocsásd meg, ha mások véleménye akadályozott engem imádásodban. Segíts, hogy inkább a Te méltóságodra figyeljek, és ne a magaméra. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.29.
www.proverb31.org

Feltámadt! Valóban feltámadt!

Susanne Scheppmann

„…Valóban feltámadt az Úr!...” Lk 24:34


Múlt hónapban valaki így köszönt rám: „Feltámadt az Úr!” Valahonnan az emlékezetem mélyéről már jött is ajkamra a válasz: „Valóban feltámadt!”

A „Feltámadt! Valóban Feltámadt!” húsvéti, „páska” köszöntés. A „páska” szó a héber pesach szóból ered, mely a zsidók kivonulására emlékeztet. A keresztény hagyományok kutatói szerint a köszöntés közvetlenül a Krisztus feltámadása utáni időkből ered. Máig használják a keleti egyházak, katolikusok, protestánsok. Mikor ketten találkoznak húsvétkor, egyik lelkesen köszönti a másikat: „Krisztus feltámadt!”, mire az örömmel válaszol: „Valóban feltámadt!”

Egy feltámadt Megváltó nemcsak az örök életünket befolyásolja, de a mindennapjainkat is, a mai napot is, itt a földön. Ezen van mit ünnepelni! Ezt az üzenetet nemrég egy vasárnap délelőtt a gyülekezetünk egy színpadi jelenettel elevenítette meg. Ötvenen álltak a színpadon kezükben kézzel festett táblákkal. Először a közönség csak egy fehér reklámtáblát látott a kezükben. Aztán a zene lágy dallamára egyenként megfordították és felemelték a táblájukat. A rajtuk lévő szavak a feltámadt Megváltó erejét mutatták az ő életükben. Ilyenek voltak a táblákon:

Metamfetamin függőség – Szabadulás a drogtól

Rák – Gyógyulás

Öngyilkossági gondolatok – Teljes élet

Magányosság – Közösség

Alkoholizmus – Tiszta tudat

Telve keserűséggel – Megtanultam megbocsátani

Szeretet nélkül, bizonytalanságban éltem – Jézus szeret és biztonságot ad

A színpad lassan megtelt az emberlét legsötétebb kihívásaival és Jézus legcsodálatosabb megnyilvánulásaival. Krisztus erejének ez az alázatos felmutatása sokaknak könnyet csalt a szemébe. Aztán valaki tapsolni kezdett, és pár pillanat múlva az egész teremben zengett a taps Isten dicséretére. János apostol ezekkel a megkapó szavakkal zárja evangéliumát: „Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenként mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.” (Jn 21:25)

Sokszor magától értetődőnek fogadom el, amit Jézus tett az örök életemért és a mai napomért. Nem érzek hálát Jézus halálának és feltámadásának mindig jelen lévő erejéért. Ma újra visszanyertem a csodában való örömöt, hogy a feltámadás erejében élhetek. Krisztus feltámadt … valóban!!

Uram, Te valóban feltámadtál! Segíts, hogy az év minden napján tudatában legyek győzelmes hatalmadnak életem minden területén. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for todas, 2009.05.04.
www.proverbs31.org


Isten, az építő

Wendy Pope

„Mert minden házat épít valaki, aki pedig mindent felépített, az Isten az.” Zsid 3:4

9 éves kisfiam mindent meg tud építeni, ami eszébe jut. Akár Lego, akár szög és kalapács, mindig valami csoda kerül ki a keze alól. Alig volt hét éves, mikor egyszer elém állt, hogy az utca túloldalán folyó építkezésen dolgozó „munkásemberektől” kapott deszkalapból ő közösségi házat akar építeni.

Felsoroltam egy csomó logikus kifogást, miért nem tud közösségi házat építeni. A kislegény meghallgatott, majd felsorolta a maga logikus érveit, hogy miért tudja mégis megépíteni. Tudtam, hogy nekem van igazam, de nem volt esélyem rá, hogy meggyőzzem az én „munkásemberemet”.

Mégsem nekem lett igazam. Megépítette a közösségi házat: volt padlója, négy fala – rajtuk ajtó és ablaknyílások -, és volt teteje. Ezzel számomra bebizonyította, hogy arra született, hogy építsen.

Tudok még valakiről, aki arra született, hogy építsen: Jézus az. Jézus földi apja ács volt, és az akkor hagyományok szerint bizonyára megtanította fiának a mesterség fogásait. Elképzelem Jézust kisfiú korában, ahogy cipeli a szerszámokat, köszörüli a tehetségét. Bizonyára bevert egy-két szöget olyan helyekre, aminek az édesanyja nem örült. Később talán padokat ácsolt szerény otthonukba. Talán ő is tervezte, hogy megépít egy közösségi házat! Igen, Jézus arra született, hogy építsen.

Jézus arra született, hogy építsen, de legfőbb építési porjektjét nem kőből-fából tervezte, nem bútorokat vagy más fából készült dolgot alkotott. Jézus arra született, hogy megépítse Isten élő templomának fenséges csodáját: az egyházat. Isten gyermekeinek életéből építi. Jézus a mi építőnk, aki úgy farag minket, hogy Isten képét tükrözzük.

Fenti idézetünkben az épít, építő szavak eredeti görög jelentése: felszerel, ellát, készít, elkészít; valaki, aki valaki vagy valami számára valamit elkészít; építők, akik felépítenek, s egyúttal feldíszítenek, minden szükségessel felszerelnek. A kommentárok úgy magyarázzák, hogy ebben az idézetben nem egy valóságos házról, hanem egy spirituális, lelki házról van szó.

Isten, a mi építőnk, fel akar építeni minket, fel akar szerelni, el akar látni mindennel, hogy amikor készen vagyunk, az Ő képét tükrözzük. Fel akar díszíteni minket, az ő élő templomait, minden szükséges dologgal, hogy elérhessük azt a célt, amire születtünk. Annyiszor megtagadjuk Tőle, hogy hozzányúljon az életünkhöz, logikus kifogásokat sorolunk, miért nem tud minket a saját képére és hasonlatosságára felépíteni. Ő mindig készen áll logikus érvekkel meggyőzni arról, hogy miért tudunk olyanokká lenni, mint Ő.

Készen állsz igent mondani Isten mesteri tervére az életedről? Ő épített fel mindent. Megrajzolta a te életed tervét is, még mielőtt megszülettél. Hagyod, hogy elkészítse belőled azt a mesterművet, aminek szánt eredetileg?

Uram, átadom neked a kulcsokat a szívemhez, a Te otthonodhoz. Bocsásd meg, hogy bizonyos helyiségeiből eddig kizártalak. Gyere, kérlek, építsd föl a lelkemet, az életemet. Te vagy az Építőmester, engedni fogom, hogy mindent elvégezz rajtam, amire szükség van, hogy azzá a mesterművé legyek, aminek Te elterveztél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.04.
www.proverb31.org

A kegyelem kiterjesztése
Francine Rivers

„’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.’ Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ’Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.’” Mt 22:37-39

Az elmúlt három évben gyakran nézegettem egy fényképet édesanyámról és nagymamámról, ami még azelőtt készült, mielőtt eltávolodtak egymástól. Arról álmodoztam, mialatt egy regényen dolgoztam az anya-lánya kapcsolat komplexitásáról, hogy anya, nagymama és én leülünk egy kávé mellé, és tisztába tesszük a dolgokat. Mindketten komoly keresztények voltak, aktívan részt vettek a gyülekezetük életében. Mindketten odafigyeltek másokra. És mégis, az utolsó időkben a lojalitásaik konfliktusa szakadékot ásott közéjük.

Mi okozta az eltávolodást? Egyszerűen az, hogy apa nyugdíjba menetele után Oregonba akart visszavonulni, ahol sokkal jobb, anyagilag könnyebb helyzetben élhették volna nyugdíjas éveiket. Ez azzal járt, hogy el kellett adni kaliforniai ingatlanukat, s a kis házat, ahol nagymama élt. Anya megígérte nagymamának, hogy mindig náluk lakhat, és úgy tervezték, hogy miután megépítik a házukat, oda viszik magukhoz nagymamát is. Addig Mercedben él majd a másik lányánál. Amikor a ház elkészült, a szüleim újra meghívták nagymamát, hogy költözzön hozzájuk. Úgy készíttették a tervet, hogy a ház kényelmes legyen idősebb lakóknak is: szélesebb előszoba és ajtónyílások, alacsonyabb konyhapult, hogy elérje bárki közülük, aki esetleg kerekes székbe kerül.

Nagymama visszautasította a meghívást.

Szüleim számtalanszor meglátogatták délen, próbálták rávenni döntése megváltoztatására. Ő sosem utazott fel északra, meg sem nézte a szép kis házat, amit a szüleim építtettek. Néhány év múlva nagymama agyvérzést kapott. A szüleim azonnal elindultak hozzá, de mire megérkeztek, nagymama meghalt. Édesanyám nagyon el volt keseredve. Könnyek közt mondta nekem: „Szerintem akarattal halt meg, csak hogy ne kelljen kibékülnie velünk.” Ezek a szavak azóta is üldöznek.

Édesanyám halála után a bátyám válogatta ki a családi papírokat és fényképeket. Beszélgettünk anya és nagymama kapcsolatáról. Mondtam, mennyire szerettem volna, ha kibékülnek, és újra úgy tudják szeretni egymást, mint azon a képen, amit küldött nekem. Bátyám szerint a kép azt mutatta, hogy szerették egymást. Nagynéném szerint viszont nagymama sosem bocsátott meg édesanyámnak.

Nézem az arcukat most, ahogy ezt írom. Látom, ahogy egymásra támaszkodnak. Arcvonásaik szelídek, ellazultak, szemük ragyog. Azért imádkozom, hogy bármilyen sérelem volt is, amihez annyira ragaszkodott nagymama, az utolsó pillanatban hátha eleresztette. Isten utolsó leheletünkig dolgozik rajtunk. Egyben biztos vagyok: nagymama hitt Jézusban. És édesanyám is hitt. Jézus ígéretébe kapaszkodom, aki azt mondta, hogy nem enged egyet sem elveszni az övéi közül.

Mindenesetre, megtapasztalva az ő fájdalmukat, nem akarom ugyanazokat a hibákat elkövetni az én lányommal. Meg akarom osztani vele az életemet, felajánlani tapasztalataimat és a reménységet, és mindenekelőtt a hitet Istenben, aki majd vigyázni fog rá, irányítani fogja, és beteljesíti rajta a tervét, amit az életéről készített. Bátorításul gyakran mondom majd: „Szeretlek”. „Isten ajándéka vagy nekem.” „A Királyok Királyának leánya vagy.”

Uram, köszönöm Neked az édesanyámat és a nagymamámat. Köszönöm a leckét, amit tanítottak nekem. Mindnyájunkkal terved van, Uram, és az a terv a hitünk felépítéséről és nem a lerombolásunkról szól. Szeretlek, Atyám. Bízom Benned. Megpihenek Benned. Legdrágább Fiad, Jézus nevében könyörgök, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.05.
www.proverbs31.org



Verejtékes istentisztelet

Lysa TerKeurst

„Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” Mt 6:7-8


Az utóbbi időben azt tanulmányoztam, mi okozza a zavart egyesek lelki életében. Tudjátok, mi a két legfőbb ok? A bibliaolvasás és az imádkozás.

Mindjárt megmagyarázom.

Jól emlékszem azokra az időkre, amikor kivert a veríték az istentiszteleten, mert úgy tűnt, rajtam kívül mindenki azonnal oda tudott lapozni a Bibliában ahhoz a helyhez, amiről a prédikátor beszélt. Nekem nem ment. Jobban lekötötték a figyelmemet a nyálcseppek, amik beszéd közben mindegyre lefröccsentek az ajkán, mint a tüzes szavak, amelyeket kilövellt magából.

Úgy tűnt, mindenki más el van ragadtatva, lelkesíti őket, amit hallanak. Hangos bekiabálásokkal „Igen! Igen!”, „Ámen! Ámen!” fejezték ki egyetértésüket. Mi hiányzott belőlem?

Aztán ott volt az imádkozás. Illetve a hiánya. Nem a szándék hiányzott, hanem az egész Istennel való beszélgetés olyan furcsa volt. Próbáltam utánozni azokat, akik mintha tudták volna, hogy nem csak a levegővel beszélgetnek.

Ám bolondos énem előrelopózott, s újra csak szégyenkezhettem azért, amit mondtam a világegyetem teremtő Istenének. „Édes Istenem, add, hogy ez az étel táplálja a testemet. (Eddig még elmegy.) Ha lennél szíves kicserélni ennek a sajtos sültkrumplinak a molekuláris szerkezetét, hogy úgy hasson, mintha sárgarépát ennék, az tök jó lenne.” (Hm?)

Hát, sok víz lefolyt a Dunán azóta. Bár biztos vagyok benne, hogy ami a Bibliában való keresést illeti, most is sarokba tudnátok szorítani bizonyos szakaszokkal. És ha hallgatnátok, ahogy imádkozom, most is hallanátok még „tök jó” dolgokat. De annak alapján, amit Jézus mondott a Mt 6:7-ben, szerintem Ő nem bánja.

„Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.”

Számomra két kulcsszó nyitja a lelki zavartság ajtaját mind a bibliaolvasással, mind az imádsággal kapcsolatban. Ez a két szó az őszinteség és az egyszerűség. Miért akarjuk annyira összebonyolítani a dolgokat? A Kol 4:2-ben így tanít Pál apostol: „Az imádságban legyetek állhatatosak, legyetek abban éberek, hálaadással!” Elgondolkoztatnak ezek a szavak. Úgy állok fel bibliaolvasás és imádkozás után, hogy tudatosan tovább keresem Istent? Észreveszem tevékenységét, és eszembe jut megköszönni? Éberség és hála – megint két szó, ami segít megelőzni, hogy túlkomplikáljam a Jézussal töltött időt.

Néhány perc őszinte együttlét Istennel, Igéjét olvasva, megnyitva előtte a szívemet, és hallgatva az útmutatására – ez éppen elég. Hogy azt ne mondjam: tök jó.

Édes Istenem, imádságban és bibliám olvasásával kapcsolatba akarok lépni Veled. Segíts, hogy éber legyek, és észrevegyem tevékenységedet az életemben. Segíts, hogy a szakaszok, amiket olvasok, a szavak, melyeket imádságban mondok, összekapcsolódjanak az eseményekkel, amikkel akaratod szerint naponta találkozom. Köszönöm, hogy szeretsz, Uram, akkor is, ha néha zavarban vagyok a templomban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.05.06.
www.proverbs31.org

A mindennapok

Ariel Allison Lawhon

„Boldog az ember, aki hallgat rám, aki ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját.”
Péld. 8:34


Az élet könnyebb volna, ha nem lennének a mindennapok. Most hogy itt ülök szennyes ruhákkal magam körül, edények garmadájával a mosogatóban, tisztábban látom, mint valaha, hogy az élet naponta lemerít minket.

Morzsák a földön, kosznyomok az ablaküvegen. És még rá kell jönnöm, honnan jön ez a szag. Egy ilyen négy gyerekes anyukának Isten és a Kongresszus segítsége szükséges egy szimpla boltba menéshez – amit csak akkor kockáztatok, ha kifogyunk a tejből és a tésztából. Alig fél órája egy egyéves csöppség kapaszkodott a lábamba, s közben úgy üvöltött – tudod, ami még az utcasarkon túl is hallatszik. Éreztem, hogy problémamegoldó képességeim végére értem. Nem azért, mert ordít, hanem azért, mert minden nap ordít.

A mindennapok.

Az anyasággal járó munka rengeteg, riasztó és véget nem érő. Az a hivatásom, hogy istenfélelemben neveljem ezeket a lurkókat, s vannak olyan napok, hogy még arra sincs időm, hogy kibújjak a pizsamámból, nem hogy rendszeres imaórát tartsak velük. Mindenki el tudná viselni egy kisgyermek hisztijét, egy kamasz lázadását, vagy egy másik gyermek állandó követelőzését, ha egy-egy napról lenne szó. De ezek a dolgok minden nap ismétlődnek. Ám ha őszintén magamba nézek, ezek csiszolják le a természetem éles sarkait. Ha szülő vagyok, nem foglalkozhatom magammal, amikor pelenkát kell cserélni, egy csorgó orrot megtörölni, vagy éppen megágyazni.

Az őszintén magamba nézős alkalmakkor veszek egy mély levegőt, és megköszönöm Istennek életemnek ezt a szakaszát. Ezeket a gyermekeket. Annak a privilégiumát, hogy orrot, feneket, asztalt törölhetek. Sok nő vágyik erre a privilégiumra, és nem kapja meg. Emlékeztetem magam, hogy bár hosszúak a napok, az évek rövidek. És egy nap belepillantok az autóm visszapillantó tükrébe, és üres üléseket fogok látni hátul. A pohár, ami most túlcsordul, lassacskán kiszárad. Az útjelek elkopnak. És észreveszem, hogy egy egészen másfajta napi küzdelem vár rám. És mikor eljön az az idő, ahhoz is lesz erőm, mert Isten minden nap megújítja kegyelmét.

Minden nap.

C.S: Lewis mondta egyszer: „A lényeg, hogy Istenre hagyatkozzunk… De közben tudnunk kell, hogy az Istenre hagyatkozást minden nap újra kell kezdenünk, mintha még soha nem tettük volna.”

A te mindennapjaid valószínű mások, mint az enyémek. Közönséges dolgok. Újabb adag mosnivaló. A vécécsésze pereme. A por az öltözőasztalomon, ami már olyan vastag, hogy a gyerek bele tudja írni a nevét. De ennél sokkal fontosabb, hogy oda tudjak figyelni a fontos momentumokra. A gyermekre, aki lassacskán megtanul olvasni. A férjre, aki az én karjaimban piheni ki magát. A kisbabára, aki járni és beszélni tanul. Mert ezek a dolgok mind az élet részei: földiek vagy mennyeiek. És mindegyiket minden nap megkapjuk.

Istenem, néha annyira nehéz a mindennapokat élni. Fáradt vagyok. Kimerültem. De Te megígérted, hogy az erőnk, a reményünk, az enyhülésünk leszel. Nálad keresem azt, amire szükségem van. Találkozz velem itt, a mindennapokban, és segíts, hogy átéljem kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.


Segítő lépések, gondolatok, tanácsok, bibliai idézetek

Kérd Istent, hogy segítsen átölelni mindennapjaidat, legyen szó bár kisgyermekekről, fizikai fájdalomról vagy anyagi nehézségekről.

Próbáld meg dicsőíteni Istent azzal, hogy bízol Benne életednek ebben a nehéz időszakában.

Hogyan tudná mások figyelmét Istenre irányítani az én Belé vetett bizalmam a napi harcok közepette?

Milyen irányba változna az életem, ha minden napomat hálaadással kezdeném ezért az időszakért, és a hozzá tartozó küzdelmekért?

Mt 6:11 – „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

Lk 9:23 – „Azután mindenkihez szólt: ’Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem’.”

Titusz 3:14 – „De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, a mindennapi szükségletek kielégítésére, hogy életük ne legyen gyümölcstelen.”

Encouragement for today, 2010.05.07.
www.proverbs31.org

2010. augusztus 2., hétfő

2010. augusztus 2.

A Viskóban van egy jelenet, ami másodszori olvasásra fogott meg.
Mack és Jézus át kell, hogy jusson a tó túlsó partjára. Mikor a móló végére érnek anélkül, hogy beszállnának a csónakokba, Mack rádöbben, hogy a vízen járva fognak átkelni. Előbb kétkedve, de aztán – látva, hogy működik – egyre merészebben lépked Jézus mellett, van ideje arra is, hogy tekintetével halakat keresgéljen a lába alatt.
Visszafelé jövet már nem tétovázik, a parthoz érve, leveszi a cipőjét, zokniját, s elindul. Csodálkozva tapasztalja, hogy a tó fenekén lépdel, előbb bokáig, majd lábszárközépig, térdig ér a víz. Hátranéz. Jézus a parton áll, és nézi. Nem történhet semmi baj, hisz Jézus látja őt. Meg tudja csinálni. A következő lépésnél már nem éri a talpa a homokot, majd egészen kiemelkedik a vízből. Ekkor ér mellé Jézus, és csak ennyit jegyez meg Mack próbálkozására: "Mindig jobban megy, ha együtt csináljuk, nem gondolod?"
Nem elég tudni, hogy Jézus nézi, látja. Akkor sikerül, ha "együtt csináljuk".
Őseink tudták ezt. A parasztember nem fogta meg az ekeszarvát, míg keresztet nem vetett, vagy azt nem mondta kalapját levéve: Isten nevében.
De így volt ez minden olyan nagy horderejű tevékenységnél, amin a család élete függött.
Kialakult az étkezés előtti kapcsolatba lépés Jézussal: Jöjj el, Jézus – az étkezés előtt, ami az életet jelentette.
Kialakult a lefekvés előtti ima, nagyobb nyugalommal hajtotta álomra a fejét az ember, ha előtte elmondott egy fohászt vagy a Miatyánkot.
Jézussal együtt dolgozni, étkezni, aludni.
Azóta, amikor ezek a hagyományok kialakultak, változott a kapcsolatunk Jézussal, Istennel. Ma már nem kell, hogy a kötött szavak kapcsoljanak össze, sőt úgy érezzük néha, azok mintha közénk állnának. Ma már úgy tudunk Jézushoz fordulni, mint Mack a Viskóban: csodálattal, tisztelettel, mélységes szeretettel, hálával és nagyon közvetlenül. Ezek egyszerre és váltakozó intenzitással vannak bennünk, hol egyik, hol másik kerül előtérbe aszerint, hogy hol, milyen körülmények között találkozunk.
De jó lenne, ha nemcsak a nagyhorderejű döntéseknél, nem csak kétségbeesésünkben, nemcsak vizsgák vagy valami kockázatos műtét előtt kapaszkodnánk Jézusba, hanem ébren tudnánk tartani a vele való kapcsolatot életünk minden mozzanatában.
Vele könnyebb.
A mosogatás, a fűnyírás, a takarítás, a gyermekfelügyelet, a zenélés. Az ő szavai biztosan célba találnak, ha vele vagyunk levélírás, tanítás, tanácsadás, beszélgetés közben.
Az „Ő előbb szeretett minket” ezt is jelenti. Ott van mindig karnyújtásnyira, csak meg kell szólítanom, meg kell érintenem, rá kell tekintenem.
Segíts Uram, hogy mindig érezzem jelenlétedet, hogy mindent, amit teszek vagy mondok, Veled tegyem vagy mondjam. Ámen.