2010. szeptember 28., kedd

Lélekerősítő levelek 25

A munkánál több
Zoe Elmore

„Hívjatok engem, jöjjetek és imádkozzatok hozzám, akkor meghallgatlak titeket! Keressetek engem, és megtaláltok, ha teljes szívetekkel fordultok hozzám!” Jer. 29:12-13

A mostani gazdasági helyzet talán hazaköltözésre kényszerítette a te gyermekedet is, mert nem sikerült munkát találnia. Legfiatalabb fiúnk, Joseph, majd fél éve hazatért, s míg örömmel tölt el minket a férjemmel, hogy újra itt tudjuk magunk mellett, küszködve keressük a bölcs választ, amikor megkérdezi: „Miért tart ilyen sokáig? Elfeledkezett rólam Isten? Fogok-e valaha is pilótaként állást találni?”

Tom is, én is, próbálnánk bátorítani anélkül, hogy prédikációnak hasson a szavunk. És ez bizony gyakran nehéz. Eszembe jut, hogyan könyörgött Salamon bölcsességért a Királyok első Könyvében (3:7-9):

„Igen, Uram és Istenem, királlyá tetted szolgádat apám, Dávid helyett; de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudom, miként kell uralkodni. Ráadásul kiválasztott néped élén áll szolgád, egy nagy nép élén, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet. Adj hát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat. Hisz ki tudná kormányozni e népet, a te hatalmas népedet?”

Isten válaszolt Salamon kérésére, gazdagsággal és hatalommal ruházta fel. A világ összes királyai látni akarták bölcsességét. Mindmáig az Ószövetség legbölcsebb emberének tartjuk.

Bár én nem közelíthetem meg bölcsességben Salamont, lehetőségem van kapcsolatba lépni minden bölcsesség forrásával, Jézus Krisztussal.

Fiamnak munkára van szüksége, de biztos vagyok benne, hogy legalább annyira szüksége van arra, hogy elmélyítse kapcsolatát Azzal, aki a bölcsességet nyújtja. Amikor Joseph rájön, hogy Krisztussal való kapcsolata fontosabb, mint hogy munkát találjon, meg fogja tapasztalni a bölcsesség áldásait épp úgy, mint Salamon.

Nehéz dolog látni gyermekünk küzdelmét a hittel. Nehéz imádkozni anélkül, hogy prédikálnánk neki. Tudom, hogy a Krisztussal való mély, élő kapcsolatot én nem tudom átadni a fiamnak. Josephnek magának kell dönteni a kapcsolat mélyítése mellett. Tudom, hogy Isten közelebb húzódik hozzánk a megpróbáltatás és reményvesztés idején, és nagyon szeretném, ha a gyermekem ezt megtapasztalná. Úgy vágyom rá, hogy Joseph bízzon Isten tökéletes időzítésében, ahogy a színfalak mögött mindent az ő javára rendez el.

Mialatt várom, hogy növekedjen a fiam Krisztusba vetett hite és tudása, Isten ígéretébe kapaszkodom: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok - mondja az Úr -, békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek” (Jer. 29:11).

Istenem, minden erőmmel kérlek, adj szeretteimnek tudást, tisztánlátást, biztos ítélőképességet és kitartást, amivel követik. Segítsd őket, hogy a várakozás közben is bízzanak Benned. Segítsd őket, hogy meghallják suttogásodat. Engedd, hogy megérezzék jelenlétedet, és lássák, hogy célod van mindennel, ami történik velük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.18.
www.proverbs31.org

Hívhatlak Apukámnak?

Glynnis Whitwer

„Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadottság lelkét, amelyben azt kiáltjuk, ’Abba! Atyánk!’” Róm 8:15


Victoria megragadta a telefont, és veszettül tárcsázni kezdett. „Vedd fel, vedd fel, vedd fel…”- mormolta. Aztán megszólalt egy mély férfihang a vonal végén.

Victoria már mondta is: „Apu, bajban vagyok. Szükségem van rád.”

Jelenet egyik kedvenc sorozatomból. Nem mondom, hogy a legintellektuálisabb műsor, amit valaha láttam, de nagyon szeretem a szereplőit. Egyiket különösen. A fenti bepánikolt nő édesapját. Nem tökéletes apa, legtöbb esetben még jó apának sem mondanám. Ám a gyermekei tudják, hogy ha bajban lennének, felbérelne egy kisebb hadsereget, elköltene bármilyen összeget, beülne azonnal a magánrepülőgépébe, hogy a segítségükre siessen, és kiszabadítsa őket a bajból.

Az apa készsége gyermekei megvédésére valamit mélyen megmozgat bennem. Nekem jó édesapám volt, de sosem kértem tőle segítséget. Tudós típus volt. Tanárember, aki imádta a könyveit, a klasszikus zenét és a pipáját. Tudtam, hogy szeret – de nem erről van szó. Egyszerűen nem volt aktív résztvevője az életemnek. Édesanyámhoz fordultam gondjaimmal, ő volt a segítőm, a megmentőm.

Nem volt köztünk konfliktus édesapámmal. Legalábbis én nem tudtam róla. Mindaddig, míg valaki észre nem vette, hogy földi apámmal való kapcsolatom befolyásolta mennyei Atyámmal való kapcsolatomat. Igazán? Azt hittem az olyan, amilyennek lennie kell. Elkezdtem imádkozni és gondolkozni róla.

Bár mélyen szerettem Istent, rájöttem, hogy nem úgy tekintek rá, mint egy közeli édesapára. Talán, mint egy távolira. De nem olyanra, akihez odafutok, ha bajban vagyok. Nem olyanra, aki ölbe vesz és megsimogat, ha sírok. Aki megmozgatja az eget és a földet, vagy beindítja a magánrepülőgépét, hogy a megmentésemre siessen.

Nem volt ilyen apaképem. A szívem mélyén tudtam, hogy Isten meg tudna szabadítani, de vajon meg is akar? Ugyanazzal a szenvedéllyel akar segíteni, ahogy én a gyermekeimen? Szomorúan vettem tudomásul, hogy nem igazi gondoskodó édesapaként tekintek Istenre. Pedig szeretnék.

Ezért elkezdtem másként imádkozni. Jézus megmutatta, milyen szoros kapcsolatban él Mennyei Atyjával. Abbának, azaz apámnak, apukámnak szólította (Mk 14:36). Megpróbáltam így imádkozni. Furcsa volt, és néha még mindig az. De közelebb kerültem Istenhez ezzel a gyöngéd megszólítással, és rájöttem, hogy Ő már régóta ezt várta tőlem.

Kezdem érteni, hogy Isten szeretete irántam olyan, mint amit én érzek a gyermekeim iránt. 18 éves fiam túl nagy már ahhoz, hogy anyucira lenne szüksége, de bennem még mindig ott a vágy, hogy védelmező, gondoskodó szeretettel vegyem körül. És ahogy én szeretném, hogy felnövekvő gyermekeim odajöjjenek, az ölembe bújjanak, és fejüket a vállamra hajtsák, így vágyik Isten arra, hogy hozzá menjek.

Még tanulom ezt a kapcsolatot. Azt viszont biztosan tudom, hogy a vele való értékes, szoros kapcsolatra hív mennyei Édesapám. Azt várja, hogy „Apukámnak” szólítsam.

Drága Apukám, úgy szeretném felfogni irántam való szeretetedet. Eszemmel tudom, hogy gyengéd édesapa vagy, de a szívemmel még nem értem teljesen. Kérlek, mutasd meg gyöngédségedet. Segíts, hogy le tudjam bontani a korlátokat, amik megakadályozzák, hogy a te drága kislányodnak érezzem magam, és akként is éljek. Szeretnélek jobban megismerni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.21.
www.proverbs31.org

Tiszteletadás
Micca Monda Campbell

„Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.” Lev 19:18

Szégyellem, de mikor harmadik gyermekünket vártam, egy alkalommal tiszteletlenül viselkedtem egy rendőrrel. Szerda délután volt, késve igyekeztem a templomba. Útközben le kellett tennem legnagyobb fiamat, akinek baseball edzése volt. Ingerült voltam már amiatt is, hogy a gyülekezeti napon van az edzése, a szemerkélő esőről nem is beszélve.

Hogy behozzam az elvesztegetett időt, teljes gőzzel hajtottam át a parkon, amikor megállított egy rendőr. Gyorshajtás! Micsoda ember az, aki egy esős napon sebességmérőt rak a parkba, hogy elkapjon egy állapotos asszonyt, aki a templomba siet! A mindenit! – mondtam magamban.

Elegem volt. Mielőtt odaért volna a rendőr, kiszálltam az autóból, elindultam felé az esőben. „Meg akar büntetni?” – kérdeztem, egyik kezemmel rámutatva, másikkal a csípőmön. Nem szólt, arcizma se rándult, úgyhogy folytattam. „Azt hittem elég nagy csapás, hogy a fiam edzését szerdára tették, amikor templomba kéne jönnie, most még ez is! Sebességcsapdába esni a parkban, ez már mindennek a teteje!”

„Sajnálom, asszonyom”- válaszolta.

„Sajnálhatja is”- dünnyögtem az orrom alatt.

„Nem tehetek semmit a fia edzése ügyében, de biztosíthatom, hogy a maga gyorshajtásának lesz következménye”, mondta, mialatt előszedte a csekkfüzetét a kabátzsebéből. „Nem beszélve arról, hogy ha így folytatja, a hatósággal szembeni tiszteletlen magatartása sem marad következmény nélkül.”

Hatósággal szembeni tiszteletlenség? Ezt tettem volna? Sajnos, pontosan ez történt. A hormonjaimra foghatnám, de nem tehetem. Egyértelműen hibás voltam. Ahogy visszaoldalogtam a kocsihoz, láttam, hogy a gyerekek a hátsó ablakra tapasztott képpel figyelik a történteket. Hát leckét kaptak a hatóság elleni fellépésről – az anyjuktól.

Hagytam, hogy a feltételezett jogaim elvakítsanak. Kötelességem lett volna engedni a rendőrnek. Sajnálatos módon ez a magatartás jellemző a mindennapokban munkahelyeken, otthon, és még a gyülekezetekben is. Miért? Talán mert mai társadalmunkban nem érték már az egymás iránti tisztelet.

Isten azt parancsolja, bocsássunk meg, ne tápláljunk haragot magunkban egymás iránt, szeressük a másik embert, mint önmagunkat. Úgy mutathatjuk ki Isten iránti tiszteletünket, hogy egymást tiszteljük. Az Isten iránti tisztelet arra kéne, hogy sarkalljon, hogy szitkozódás helyett bátorító szavakat mondjunk egymásnak. Általában azok, akik leordítják a másikat, magukat sem tisztelik. Durvaságukkal próbálják leplezni saját vélt vagy valós gyengeségeiket. Nem tudják, hogy magatartásukkal csak még jobban megvilágítják azt, amit takarni szeretnének.

El tudod képzelni, milyen lenne a világunk, ha Isten parancsát követnénk? Képzeld magad elé, hogy a házastársak mind tisztelik egymást, gyerekek a szülőket, szülők a gyerekeket; a polgárok tisztelik Isten és az állam törvényeit. Mennyire más világ lenne! Biztonságban éreznénk magunkat, szabadon adnánk és fogadnánk a szeretet jelzéseit. A dicséret, a kedvesség feltámadna halottaiból. Próbálnánk megismerni egymást, segítő kezet nyújtanánk az idegennek. A „félelem” és „szorongás” szavak kivesznének a szótárunkból. A létezés mellkasában a béke és a jóakarat szíve lüktetne.

Ne csak álmodozzunk arról a világról, ahol az emberek Isten szándéka szerint egységben, szeretetben, egymás és önmaguk iránti tiszteletben élnek. Meg is valósíthatjuk, ha ezt az egy szócskát használni kezdjük: tisztelet.



Uram, bevallom, nem mindig tisztelem mások jogait, érzéseit, tulajdonát, terét és idejét. Segíts, hogy Szentlelked ereje által jobb legyek. Jézus nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.22.
www.proverbs31.org

Életöröm
Rachel Olsen

„Ki az, aki örül az életnek? Aki szereti a napokat, hogy jót láthasson?” Zsolt 34:13

Milyen a mai napod?

Vajon szép idő van-e nálatok, vagy felhős égre ébredtél, kicsit borús kedvvel? Vajon felbosszantott-e ma valaki – családtagod, munkatársad, a főnököd? Elrontották a kedved? Rágódsz valami kellemetlen incidensen, szorongsz egy feladattól, nem hagy nyugodni ma reggel valami?

Nemrég olvastam, hogy az amerikaiak 80 %-a nem leli örömét a munkájában. Te tudsz lelkesedni a munkádért? Látsz benne valami szépet? Legyen bár irodai munka, magánvállalkozás vagy kisbabák, betegek tisztába tétele, konyhatakarítás – tudsz boldogan dolgozni? Tudnál? Mi kéne hozzá?

A körülötted élőkhöz hogy viszonyulsz? Családod, barátaid, közösségi társak, szomszédok – találkoztál ma valakivel? Vagy mostanában? Szereted azokat, akikkel együtt vagy?

Vajon észrevettél-e ma valami szépséget magad körül? Kerested? Egyáltalán felnéztél? Körülnéztél?

Isten a szépségiparban dolgozik. Nézz ki az ablakon, hogy lásd, mire gondolok. Még ha borús az idő, vagy esik, akkor is lehet valami szépet találni. És érezni. Megtapasztalni. Mikor sétáltál utoljára egy parkban vagy erdőben csak a séta, a környezet szépségének kedvéért? Hogy belélegezd a friss levegőt.

Isten szépségét leginkább a természetben csodálhatjuk meg, de benne van abban is, ahogy egy anya ringatja csecsemőjét, ahogy egy lány rajongva néz a vőlegényére, vagy ahogy egy gumicsizmás lurkó tapicskol a pocsolyában.

Hallani is lehet – a madarak énekében, a „Szeretlek” halk suttogásában, az Istent dicsőítő kórus összhangjában. Hallottad már ma?

Szerte a Bibliában, főleg a Zsoltárokban összekapcsolódik az öröm és Isten imádása. Parancsban kaptuk az örömöt, az áldást. Hiszem, hogy a Biblia életörömre szólít fel minket, „örömös életre”, mely naponta keresi Isten szépségét, és hálát ad érte. „Ki az, akiben életöröm van? Aki szereti a napokat, hogy jót láthasson?”

Azzal a vágyakozással ébredtél ma reggel, hogy találkozz valamiben Isten nagyszerűségével? Azzal az örömteli várakozással lógattad a lábadat az ágy szélén, hogy felfedezd, milyen szépséget rendelt neked Isten a mai napra? Örülsz az életnek, vagy duzzogva teszed a dolgod, s gépiesen kipipálod a tennivalókat?

Ha nem örülsz, ha gépiesen élsz, sosincs késő változtatni. Kérd Istent, hogy nyissa meg szívedet, hogy lásd és ízleld az Ő szépségét a csodában és a mindennapiban egyaránt.

Uram, köszönöm a szépséget, amivel mindennap mindnyájunkat körülveszel. A füvek és levelek zöldjét, a paradicsom és az eper pirosát, a levegő illatát eső után. Csodálatos, Istenem, szépséged és jóságod! Áldalak áldásaidért. Nyisd fel a szemem, hogy észrevegyem őket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.23.
www.proverbs31.org

Ételhulladék-kincs
Lysa TerKeurst

„De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által.” 1Kor 15:57

Ha van valami, ami lehetővé teszi, hogy egy szituációban Isten békéje szétáradjon bennünk, akkor az az őszinte hálaadó lelkület, amit kifejleszthetünk magunkban. Jackson fiam tudja, hogy így van. Akkor értettem ezt meg, mikor nemrég elolvastam egy dolgozatát, amit ideadott javításra. Jackson nem töltötte egész eddigi életét a mi otthonunk biztonságában. Első 13 évét egy Isten háta mögötti árvaházban élte a harmadik világban, Libériában, Afrikában.

A dolgozat a korrupcióról és haszonlesésről szólt, ami a szülőföldjén dúló polgárháborúhoz vezetett. Alapos munkát végzett a tények feltárásával, felidézésével. A különbség Jackson és más fiatalok múltbeli eseményekről írt dolgozata között az előéletében volt: mielőtt hozzánk került , ennek a háborús környezetnek a borzalmai között élt.

A dolgozat egy pontján beszámol arról, milyen érzés volt gyermekként meztelenül ásni a hordalékban ételhulladék-kincs után.

Ételhulladék-kincs.

Nehezen tudom sírás nélkül leírni ezeket a szavakat. Ő az én fiam.

Gyermekkora szörnyűségei ellenére a történet felidézéséből megmagyarázhatatlan békesség árad. Isten jelenlétének megtapasztalásából eredő hatalmas béke.

Az igazán hálás emberben béke van. Minden körülmények között. Kialakítottak magukban egy szokássort, amit, bármi történik velük, követni tudnak. Ennek lépései: körülnézés, megállás, döntés.

Akármilyen helyzetbe kerülnek, körülnéznek, és észreveszik azokat a dolgokat, amelyekért hálát adhatnak.

Megállnak, hogy Isten jelenlétét tudatosítsák ezeken a dolgokon keresztül.

Eldöntik, hogy Isten felfedezett jelenlétére figyelnek mindaddig, míg a béke szét nem árad a lelkükben.

Kétlem, hogy bármelyikünk kincsként gondolna az ételhulladékra. De tudunk-e figyelő, megálló és döntést hozó emberek lenni – olyanok, akik bármilyen helyzetben hálát tudnak adni?

A hálaadás erejének igazsága újra meg újra szembe tűnik a Szentírásban. Mi volt Dániel imádsága közvetlenül azelőtt, hogy az oroszlánok ketrecébe dobták, ahol az oroszlánok békén hagyták, és ezzel tett tanúságot Istenről? Hálaadás.

A cet gyomrában töltött három nap végén, közvetlenül szabadulása előtt mi volt Jónás kiáltása? Hálaadás.

Hogyan tanít a Filippiekhez írt levél 4:6, hogyan imádkozzunk, ha aggódunk? Adjunk hálát.

És mi következik mindezen helyzetekben, ahol megszólal a hálaadás? Béke. Hatalmas, megmagyarázhatatlan, visszatarthatatlan béke.

„Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban,” (Fil 4:7).

A Webster szótár meghatározása szerint a hálaadás: „az isteni jóság nyílt elismerése és ünneplése”.

Vajon ma hogyan ünnepelhetnénk Isten isteni jóságát?

Mi lenne, ha elhatároznánk, hogy bármilyen körülmények között vagyunk, körülnézünk, észrevesszük, amiért hálát adhatunk, megállunk és őszinte hálaadással szemléljük Isten jóságát?

Uram, segítenél, hogy megtaláljam azokat a dolgokat, amikért ma hálát adhatok? Segíts, kérlek, hogy jusson eszembe ezekről a dolgokról a Te jelenléted. És segíts, hogy a te felfedezett jelenlétedre összpontosítsak mindaddig, míg a béke szétárad a lelkemben, és ezáltal mindent tisztábban látok. Köszönöm Neked, hogy a hála hatására valóban minden átalakul. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.24.
www.proverbs31.org

Kezed érintése
Glynnis Whitwer

„Jézus megkönyörült rajta, kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ’Akarom, tisztulj meg!’” Mk 1:41

Második gyermekem gyorsan jött a világra. Az első fájás után három órával a szülőszobában voltam, készen a szülésre. Bár a férjem ott állt az oldalamnál, az erős fájdalom meglepett és kimerített. Az első vajúdásom 13 órát tartott, egy csomó fájdalommentes szünettel. Most viszont, a gyorsaság miatt, nem volt közben megkönnyebbülés.

Sosem felejtem el a fiatal szülésznő arcát, aki mellettem állva vezette a szülést. Egyik nagyon erős összehúzódás után megkérdeztem: „Ideadná a kezét?” Elmosolyodott, és megfogta a kezem, mialatt egy újabb összehúzódás rángott át a testemen.

Tudtam, hogy szánalomra méltó megkérni egy vadidegent, hogy fogja meg a kezemet, de abban a pillanatban szükségem volt az ő erejére.

Máskor is előfordult, hogy meg kellett fognom valakinek a kezét. Mikor életemben először búvárkodtam, azt hittem végem van, annyira gyorsan vettem a levegőt. Egyik kezemmel a férjem, másikkal a fiam kezét fogtam, amíg helyreállt a lélegzésem üteme, és élvezhettem a csodálatos környezetet. Mikor az Angyalok Útján másztunk felfelé a Sion Nemzeti Parkban, fognom kellett valakinek a kezét, ha nem kapaszkodhattam a sziklákba. Amikor valakit, akit szerettünk elvesztettünk, fájdalmamban édesanyám és a húgom kezét fogtam.

A fizikai érintésnek van valami megnyugtató, biztonságot adó hatása szétesett világunkban. Az Újszövetség tele van olyan történetekkel, amikor Jézus megérintett valakit a körülötte lévők közül. Rátette kezét megvetett asszonyokra, a lába előtt játszó gyermekekre, külsejük miatt szégyenkező leprásokra. Úgy látom magam előtt, mint aki mindig kinyújtja a kezét valaki felé.

Virtuális kapcsolatokkal, elektronikusan zajló beszélgetésekkel teli, helytelen érintésektől félő világunkban vajon elveszítjük a testi érintés ajándékát? Isten úgy tervezett minket, hogy igényeljük a testi kapcsolatot. Valójában az egészségünknek is fontos, érzelmileg és fizikailag egyaránt. A csecsemők agya fejlődik a testi érintéstől, a gyermekek gyakori érintéstől tudnak egészségesen fejlődni érzelmileg. A kutatók szerint a helyes érintésnek komoly hatása van az agy programozására és újraprogramozására.

Talán itt az ideje, hogy tudatosabban közeledjünk szeretettel, helyes érintéssel egymáshoz. Mindnyájunknak szükségünk van rá, s mégis gyakran idegenkedünk attól is, hogy adjuk, attól is, hogy kapjuk. Gyermekeimnek nem okoz gondot a testi érintés, sokat kaptak belőle, amíg felnőttek. De nekem tudatosan kell rávennem magam, hogy megérintsek másokat gyöngéd, szeretetteljes érintéssel.

Az Újszövetséget olvasva észrevettem, hogy az első keresztények nagyon gyengédek voltak egymáshoz. Az Apostolok cselekedetei 20. fejezetének végén az egész közösség ölelgeti, csókolgatja Pált, aki hosszú útra indul. Pál arra bátorította őket, hogy egymást szent csókkal köszöntsék.

Tudom, hogy nem mindenki áll készen ilyen intimitásra, mégis megpróbálok nagyobb mértékben élni a gyengéd érintés eszközével kapcsolataimban. Legyen bár egy ölelés, egy simogatás a fejen vagy a karon, egy szent csók, az embereknek szükségük van az érintésre. Talán ha nagyobb teret kapna kapcsolatainkban a helyes érintés, kevésbé fordulnának az emberek a helytelen testi kapcsolatok felé.

Miért-miért nem, Isten úgy alkotott minket, hogy igényeljük egymástól a testi érintést. Ha legközelebb szükséged van valakire, aki megfogja a kezed, szólj, készen állok.

Istenem, tudom, hogy úgy alkottál minket, hogy szükségünk legyen egymás érintésére. Nem mindig könnyű elismerni, hogy kell valaki, aki megfogja a kezünket, aki átöleljen. Segíts, hogy éberebben figyeljem a körülöttem élők igényeit, és tudjam természetes módon, szeretettel megérinteni őket, ha szükségük van rá. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.28.
www.proverbs31.org

2010. szeptember 23., csütörtök

Mit tehetsz, ha Isten nem akar meggyógyítani
Whitney Hopler

A szerkesztő megjegyzése: Alább Joni Eareckson Tada új könyve alapján összeállított praktikus tanácsokat olvashatunk. A könyv 2010-ben jelent meg David C. Cook Kiadójánál, címe: A Place of Healing: Wrestling with the Mysteries of Suffering, Pain, and God’s Sovereignty. (Megbirkózni a szenvedés, a fájdalom és Isten szuverenitásának titkával – egy lehetőség a gyógyulásra)


Természetes vágyunk, hogy gyógyulni szeretnénk betegségekből vagy balesetek után. A beteg test tudata által okozott fájdalom és frusztráció nagyon erős lehet. Imádkozol szabadulásért. Hiszed, hogy Isten meg tud gyógyítani, ha akar, ahogy néha másokkal is megteszi. De mi van akkor, ha nem érkezik a gyógyulás? Azt jelenti vajon, hogy nem elég erős a hited ahhoz, hogy meggyógyulj?
Nehogy azt hidd. Sok mély hitű ember nem kapja meg Istentől a gyógyulást, amire számít. Isten úgy határoz, hogy testi szenvedésben hagyja őket egy magasabb cél érdekében, önmaguk és az őket gondozók hasznára. Ha imádkoztál már testi gyógyulásért, és nem lettél jobban, ne hagyd abba az imádkozást: ha akar, Isten meggyógyít a kellő időben. De ennél többet is tehetsz – akkor is, ha sosem fogsz meggyógyulni. Íme a lehetőségeid, ha Isten úgy dönt, hogy nem gyógyít meg:

Fogadd el a fájdalmat, és általa öleld át Istent. Ne harcolj a fájdalom ellen, amit Isten beengedett az életedbe. Fogadd el, és kérd Istent, adjon erőt az elviseléséhez, kegyelmet, hogy hasznát vehesd, és hálás lelkületet, hogy minden körülmények között köszönetet tudj mondani Neki. Ne feledd, hogy akárhol vagy, Isten vár téged és átölel, ha kinyújtod felé a kezedet.

Hagyd abba a szégyenkezést. Ne engedd, hogy rossz hangulatot okozzon, ha egyesek azt hiszik, szenvedésed vagy baleseted gyenge hited következménye. Biztos lehetsz benne, hogy egyedül Isten ismeri hited mértékét, mások ítélkezése ne számítson. Fogadd el, hogy Istennek joga van eldönteni, hogy meggyógyulsz-e vagy sem, ahogy a terveiben szerepel, függetlenül attól, mekkora a hited. Fejezd ki a hitedet azzal, hogy imádkozol a gyógyulásodért, aztán bízd rá Istenre, hogyan és mikor válaszol, tudva, hogy ő mindig a legjobb megoldást választja. Annak az embernek, aki rá tudja bízni Istenre, hogy azt tegye, amit legjobbnak lát, ahelyett, hogy megpróbálná manipulálni Őt, - nos annak az embernek van hite.

Kérd Istent, hogy te is azt akard, amit Ő. Imádkozz Istenhez, hogy cserélje ki énközpontú vágyaidat az Ő elképzelésére az életedről, mert abból nagyobb jó származik. Ennek eredményeként békességre lelsz a szenvedés közben is.

Fedezd fel szenvedésed előnyeit. A szenvedés elfordíthat egy veszélyes, bűnös útról, amin elindultál volna lefelé; ráébreszthet, hogy erőd abban rejlik, hogy Isten találkozik veled gyengeségedben, és megerősít téged; visszakapod Tőle lelked tisztaságát, amit elveszítettél, míg e tévelygő világban éltél; megerősíti szomjadat Jézusra, aki egyedül képes vágyaidat kielégíteni; megnöveli a jó mennyiségét, amivel Isten országa építéséhez hozzájárulsz.

Szerezz erőt a folytatáshoz. Ha szenvedésed nem szűnik is meg, elbírod, mert Isten minden lépésednél veled van. Bízz az ígéreteiben, abban, hogy tudja, min mész keresztül, és együttérez veled. Tudd, hogy Isten a törött hangszerekből is – amilyen a sérült, beteg emberi test - csodálatos zenét tud előcsalni. Kérd a Szentlelket, hogy naponta újítsa meg elmédet, és töltsön el lélekerősítő gondolatokkal, hogy folytatni tudd. Ne feledd, hogy mindennek, amit mondasz vagy teszel, döntő szerepe van a szellemi világban most is dúló háború szempontjából – ezért szenvedésed közben dönts a hitet sugárzó szavak és cselekedetek mellett.

Használd a fájdalmadat Isten dicsőségére. Bár sérült vagy beteg voltod korlátokat állít eléd, határtalan a dicsőség, amit Istennek adhatsz azáltal, hogy bízol Benne szenvedésedben is. Adj hálát minden percért, tudva, hogy minden levegővételed Isten ajándéka. Kérd, hogy tanítson meg neked mindent, amit a szenvedésed által meg kell tanulnod. Alázatosan és gyermeki csodálkozással tekints a világra, amit Isten alkotott, és mindenre, amit megismerhetsz belőle. Teljes szívvel akard szolgálni Őt, bármilyen módon kéri ezt tőled. Vállald el a kalandok kockázatát, melyek felé Isten vezet téged.

Térj vissza a helyes szemléletmódhoz, ha érzed, hogy csüggedni kezdesz. Imádkozz bátorításért, amikor szükséged van rá, és Isten megadja neked. Ne foglalkozz félelmeiddel. Összpontosíts Isten állandó jelenlétére, és az ígéretére, hogy átsegít minden nehézségen, amivel szembesülsz. Ahelyett, hogy a magad szenvedésével foglalkozol, fordulj más szenvedők felé, s próbálj segíteni rajtuk. Énekelj dicsőítő énekeket, amelyek Isten állandóságáról szólnak a változó körülmények között. Ha hittel élsz és cselekedsz, megtanulod helyzetedet Isten szemével látni, és megtapasztalod azt a békességet, amire szükséged van.

Leld meg a végső gyógyulást. Örömmel várd a mennyei együttlétet, amikor megszűnik minden testi szenvedésed – és ami még ennél is jobb, sosem kell többé megküzdened a bűn nyomasztó erejével.

Segíts mások szenvedésén. Keresztényként olyan szorosan kötődsz társaidhoz, hogy szenvedésed az ő szenvedésük, s az ő szenvedésük a tiéd. Kérd Istentől, adjon erőt, hogy viselni tudd más hívő emberek szenvedéseit, akikkel találkozol. Járj közben értük imádsággal, és segítsd őket minden módon, amit Isten megmutat neked.

www.crosswalk.com

Ha többet szeretnél tudni Joni tevékenységéről, vagy látni-hallani szeretnéd őt, a következő címen érheted el:
http://www.joniandfriends.org/welcome/

2010. szeptember 18., szombat

Halálfélelem

1Kor 15,35-37

Mennyire irreális dolog a halálfélelem, és mégsem tudunk szabadulni tőle. Lényünk legmélyéből gyökerezik, talán, hogy életben tartson, hogy ne vegyük el magunktól az életet tömegesen.
Az öngyilkos merénylők le tudják győzni.
Pedig ha Pál apostol gondolatait olvasva elképzeljük pl. a tátika porszemnyi magját, vagy a szotyit, amit mindenki ismer: földbe kerül, meghal, de azelőtti önmagához képest milyen csodálatos új alakban látjuk viszont – igazán vágyhatnánk erre! Mert így lesz velünk is Pál apostol szerint. A földi életünk csodái – mint a pillangó vagy a virágok születése – szimbólumok. Rólunk szólnak.

Kéréseink az imádságban

Legyen meg a Te akaratod. Néha, mikor fellángol bennünk a szeretet, az alázat, a bizalom Isten iránt, csak ennyit szeretnénk imádkozni. Pedig ez nem elég.
Jézus nem állt le a Miatyánk tanításakor ennél a kérésnél. Pedig ha elég lenne, megállt volna. Akkor az alázatosságunk és lustaságunk által sugallt imádság ennyi lenne: „Dicsőítelek Atyám, legyen meg a Te akaratod”. Aztán megülnénk.
Ne áltassuk magunkat. Istennel való kapcsolatunk ennél többet követel.
Melyek azok a területei életünknek, amelyeket külön-külön megnevezve Isten elé kell hogy vigyünk Jézus tanítása szerint?
1. A mindennapi kenyér – munkánk, anyagi helyzetünk, a természeti csapások, de ide tartoznak pl. tanulmányaink, amiket szintén a holnapi kenyérért végzünk. De kérnünk a mai nap ezekkel összefüggő feladataihoz kell kérnünk Isten segítségét.
2. Bűnbocsánat – ez sem magától értetődően érkezik. Ez a kérés teszi lehetővé – nemcsak azt, hogy megbánjuk bűneinket, vétkeinket, hanem azt is -, hogy átelmélkedjük Jézus Krisztus megváltó művét. Bűnbocsánatot csak Benne és Általa kaphatunk. De ide tartozik a másokkal való kapcsolatunk is, akikkel szemben nem dédelgethetünk neheztelést, ha magunk számára bűnbocsánatot várunk Istentől.
3. Szenvedéseink és a bennük lévő rossz hajlamok. Ez egy kérésbe került a Miatyánkban. Isten mindenható erejét kérjük a bennünk lévő rossz legyőzésére - legyen az bár a Sátán bármilyen csábítására való rábólintás -, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen megszenvednünk érte. Ne a megpróbáltatások gyógyítsanak és erősítsenek meg.
Ezeknek és a hozzájuk kapcsolódó témáknak mind helyük van imádságainkban. Ezekhez mind szükség van a mi megfelelő hozzáállásunkra ahhoz, hogy Isten jóságos akarata érvényesüljön.

2010. szeptember 17., péntek

Isten jelenléte az imádságban

A Sacred Space-ről:

A keresztény imádság központi meggyőződése, hogy Isten aktívan van jelen az imádságban. Nem annyira önfejlesztésünk vágya hajt a meditációhoz, mint inkább szellemünk megnyitása Mennyei Atyánk felé, aki vár reánk. Háromszáz évvel ezelőtt de Caussade a Jelen Pillanat szentségéről írt. Istent csak a MOSTban tudjuk elérni. A múltba vagy a jövőbe tekintés tornáztatja az elmét és a képzeletet, de elvon az imában való találkozástól az Úrral, aki jelen van lelkem legmélyén. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten” (46. Zsolt.). Az imádságnak van egy fázisa, amikor túllépünk a szavakon, a gondolatokon. Nehéz megállítani a gondolkodásunkat. Egy misztikust szoktak idézni, akihez így szólt Isten: „Ne a gondolataidat küldd hozzám magad helyett.” Ahogy öregszünk, imádságunk egyre kevésbé bőbeszédű, egyre kevésbé okoskodó. Hasonló lesz a parasztéhoz, akit az Ars-i plébános látott többször a templomban, s aki így foglalta össze imádságát: „Nézem a Jóistent és a Jóisten néz engem”.

www.sacredspace.ie

2010. szeptember 15., szerda

Lélekerősítő levelek 24

Megerősítésre vágyva
Lysa TerKeurst

„Csak ami igaz…azokról gondolkodjatok…és a békesség Istene veletek lesz.” Fil 4:8-9

Az utóbbi hónapokban minden eddiginél jobban vágytam arra, hogy érezzem Isten gyöngéd szeretetét. Nem mintha valami krízishelyzetet éltem volna át. Egyszerűen csak kétségbeesetten vágytam Rá.

Ha már hallottátok a bizonyságtételemet, tudjátok, hogy emlegetni szoktam azt a kicsi lányt, aki voltam, aki az apja körül forgolódva leste bár a legkisebb jelét a szeretetének. Talán a maga módján szeretett engem. De valami elszakadt a kapcsolatunkban, és emiatt egész életemben kétségbeesetten vágytam az elismerésre, a biztatásra, a megerősítősre.

Az évek során Isten csodálatos módon gyógyítgatta sebeimet. Szívembe súgott mindent, amit édesapámtól hallani szerettem volna. Biztosan tudom, hogy Isten szeretete irántam mély, megingathatatlan, szilárd.

És mégis vannak olyan időszakok, amikor azon kapom magam, hogy újra forgolódom. Újra kiáltozom. Újra vágyom a tökéletes biztonságra. Utálom a bizonytalanságomat. És megőrjít, hogy a harc, amiről azt hittem, végleg lezárult, újra feltör a lelkemben.

Talán nem is szűnik meg soha teljesen.

És talán ez nem is olyan rossz dolog.

Fenntartja bennem a megerősítés utáni vágyat, amit semmi más nem tud kielégíteni. Táplálja vágyakozásomat Istenre.

Hallom, ahogy a férjem százszor elmondja, hogy szeret, és hogy nem is olyan nagy a fenekem…, s mégis érzem, hogy a szívem szüntelenül forgolódik.

Egyetlen dolog szünteti meg ezt a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a forgolódást – ha a Szentlélek végigsimít a szívemen, és elcsendesíti. Az Ő jelenlétének és védelmének takarója tudja egyedül befedni a belém vésődött mély gyűrődéseket és hasadékokat.

Nem tudhatom, hogy te milyen nehéz időszakokon, élményeken estél át, kedves húgom, de azt tudom, hogy a lelki törések mindenkit érintenek. Mindegyikünk életében vannak olyan dolgok, amik forgolódásra, az elismerés utáni vágyakozásra késztetnek.

De hadd mondjak valami csodálatosat.

A széttörtség egyetemes, ám Isten megváltása is mindenkié, aki Krisztust Úrnak vallja. Mindegy, milyen gyűrődések és hasadások vannak a szívünkben, ha mindenekelőtt Isten igazságát keressük, Ő elég ahhoz, hogy feltöltse a réseket a lelkünkben. „Csak ami igaz…azokról gondolkodjatok…és a békesség Istene veletek lesz.”

Észrevetted mostanában, hogy lelked forgolódik megerősítésre vágyva? Engedd ma néhány percig, hogy az alábbi igazságok beszivárogjanak a szívedbe, és betöltsék az ott keletkezett hiányt:

„Az Úr, a te Istened veled van, erős ő és megszabadít, örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” (Szof. 3:17)

„Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, adja meg nektek, hogy megerősödjetek az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, és megismerhessétek Krisztus szeretetét, mely minden ismeretet meghalad…” (Eféz 3:17-18. alapján).

„Minden gondotokat Ő reá vessétek, mert Ő gondot visel rátok” (1 Pét 5:7).

„A távolból megjelent nekem az Úr: ’Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel’” (Jer 31:3).

Istenem, kérem, hogy lelked ereje újra járjon át ma mindegyikőnket. Figyelmeztess Önmagadra. Öleljen át biztonságod. Maradj velünk. Segíts megpihennünk Atyai szeretetedben. Jézus nevében, Ámen

Encouragement for today, 2010.06.10.
www.proverbs31.org

Add át a gondjaidat

Micca Monda Campbell

„Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” Fil 4:19

Isten biztosan előre látta azokat az eseményeket gyermekei életében, amelyek miatt ők majd aggodalmaskodni fognak. A legérettebb keresztények is gyakran eltúlozzák, és szorongva nyögnek gondjaik terhe alatt. Aggódunk a személyes dolgaink, a családi problémák, anyagi gondjaink miatt, szorongással töltenek el múltbeli és eljövendő történések.

Péter apostol komoly tehernek látta ezt az aggódást, és bölcs tanáccsal látott el minket a kezeléséhez. Péter tanácsa, hogy vessük minden gondunkat Istenre. Bízzuk Isten bölcs és irgalmas gondviselésére problémáinkat, amelyek lekötik figyelmünket, nyomasztanak, megsebzik testünket-lelkünket. Megteheted, mert „Ő gondot visel rád” (1 Pét 5:7). Hát nem lenyűgöző? Nem kell magunkkal cipelnünk gondjaink terhét. Neked se, meg nekem se. Isten ki akar szabadítani a gondok súlya alól, és át akarja venni őket.

Ez nagyon jól hangzik. Nekem nem esik nehezemre Istennek átadni a gondjaimat. Először úgy érzem, megkönnyebbülök. Mindaddig, míg azt nem tapasztalom, hogy Isten nem úgy válaszol, ahogy én elképzeltem. Olyankor aztán nehezemre esik, hogy vissza ne vegyem a terhet.

Miután elvesztettem a férjemet, sokat fájt a gyomrom. A testem így reagált a stresszre. Úgy gondoltam, ha átadom Istennek a gondjaimat, és megkérem, hogy Ő vigye tovább, majd szépen elmúlnak a gyomorproblémáim. Azt reméltem, hogy nem kell többet a méregdrága terápiára járnom hetente. De mindez nem így történt. Továbbra is fájt a gyomrom, ami azt jelezte, hogy tovább kell járnom a tanácsadásra. Abban is bíztam, hátha a terapeuta csökkenti a tartozásomat, ehelyett emelte a tarifát.

Mi értelme volt átadnom Istennek a gondjaimat, ha nem változik semmi? – töprengtem.

Jegyezzük meg: amikor te vagy én átadjuk Istennek a gondjainkat, az jár a fejünkben, hogy az Ő felelőssége, hogy törődjék velünk. Elfelejtjük, hogy Isten nagy vásznon fest. Ő látja az egész képet. Mi csak azt, hogy mi történik velünk ott és akkor. Ez az oka, hogy Isten hagyja, hogy bizonyos történések megessenek velünk – jó dolgok és rossz dolgok, olyanok, amelyeknek látjuk az értelmét, és olyanok, amelyeknek nem.

Valamit, amit mi ketten fájdalmasnak, rombolónak élünk meg, Isten jóra használja az életünkben – építi általa a szentséget viselkedésünkben, jellemünkben. Semmit nem enged meg, amit előzőleg át nem szűrt védelme hálóján.

A legnagyobb rossz, ami történhetne velünk, ha Isten olyannak hagyná meg a jellemünket, amilyen akkor volt, amikor Rátaláltunk. A nehéz időszakokban erre az ígéretre számíthatunk: „Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk” (2Kor 4:8-9). Isten nem fogja megengedni, hogy nehézségeink tönkretegyenek. Lehet, hogy önmagukban tragikusak, de Isten jóra fogja használni őket.

Igen, te is, én is Istenre bízhatjuk a gondjainkat, mert az Ő felelőssége, hogy vigyázzon ránk. Ha átadjuk életünket, hogy helyezze be azt a nagy képbe, amit alkot, a súly felemelkedik lelkünkről, és a béke elmossa szorongásunkat.

Istenem, ha nehéz idők jönnek, nem fogok félni. Hiszek szerető gondviselésedben, abban, hogy törődsz velem és a családommal. Vedd át, Uram, a terhet, és tölts békét a szorongás helyére a lelkemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.11.
www.proverbs31.org

Szívemre szorítva a Bibliámat

Karen Ehman

„Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.” Zsolt. 139:23-24

Átlagos délután volt. Laurel barátnőm úgy döntött, hogy mint annyiszor, előveszi a Bibliáját, s mialatt feleségként és anyaként éli a napját, egy időre összekapcsolódik Istennel. Előrehajolt, hogy fél kézzel felvegyen valamit, s közben a másik kezével a nyitott Bibliát a szívére szorította. És akkor észrevette. A vékony bőrfedélen keresztül apró csomót érzett a mellében.

Felkeresett egy orvost, elvégezték a teszteket, és félelmei beigazolódtak. Mellrákja volt.

Napok, hetek, évek következtek kórházi bennfekvésekkel, sugarazással, tesztelésekkel, szurkálásokkal, bizonytalansággal, rosszullétekkel.

A megpróbáltatások ideje óta évek teltek el, drága barátnőm testéből kitisztult a gyakran halálos kór. Egészséges gimnáziumi nyelvtanár, aki Jézus iránti mély szeretettel és örök hálával éli mindennapjait. Mindenekelőtt azért hálás Istennek, mert úgy intézte a dolgokat, hogy még nagyon korai stádiumban felfedezhette a rákot - azáltal, hogy a szívére szorította a Bibliáját.

Nemrég elgondolkoztam Laurel élményén. Kényes szituációba kerültem egy barátommal, s tele voltam nehezteléssel. Úgy éreztem, kihasznált, megbántott, nem értékelte, amit tettem érte. Leültem imádkozni, hogy majd elnyöszörgöm bánatomat Istennek, s kiöntöm neki a lelkemet. Ebben az állapotban juttatta eszembe a fenti igét. Megkerestem egy olyan kiadásban, ahol az eredeti görög és héber szavak segítségével világítják meg a mondatok értelmét. Ott akadt meg a szemem a hangsúlyozott személyes névmáson: Vizsgálj meg engem, van-e bennem valami bántó, gonosz …

Ahelyett, hogy a barátom cselekedeteivel foglalkoztam volna, elhatároztam, hogy Isten igéjét a szívemre – az én szívemre – szorítom, hogy lássam, nincs-e bennem – és nem a barátomban – valami gonosz. Isten azonnal megmutatta, hol hibáztam. Mélyen bennem gyökerező minták, amik felütik fejüket, és kellemetlen magatartásban nyilvánulnak meg; úgy viselkedtem, ahogy Jézust-követő lányoknak nem szabad viselkedniük. Rájöttem, hogy én legalább annyira hibás voltam ebben a történetben, mint ő.

A Bibliával, mint szikével, Isten nyitott szívműtétet hajtott végre rajtam aznap – és azóta több alkalommal. Ma már rendszeresen járok ellenőrzésre a Nagy Doktorhoz, és Ő hűségesen újra meg újra rámutat hibáimra, s arra ösztönöz, hagyjam, hogy az Ő gondolatai sugarazzák át a lelkemet, s öljenek ki minden burjánzást, ami rákként akar elterjedni és tönkretenni barátságokat, szeretetkapcsolatokat.

Vajon hány kapcsolati betegséget lehetne meggyógyítani, ha hajlandók lennénk még a kezdeti stádiumban a szívünkre szorítani a Bibliánkat, hogy megérezzük a bűn aprócska csomóját a lelkünkben?

Édes Istenem, segíts, hogy feltétel nélkül tudjak szeretni, és csak a magam hibáival törődjem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.14.
www.proverbs31.org

Itt az idő!
Amy Carroll

„…én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, mely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.” 1 Sám 26:11

Kiváló alkalom lett volna, nem is egyszer, hanem kétszer, ám Dávid kivárt. Kétszer szembesült a kísértő lehetőséggel. Ölje meg a fegyvertelen, sebezhető királyt, vagy várjon Isten időzítésére? Dávid a várakozást választotta, bár úgy tűnhetett, hogy ez a „B terv” része.

Dávid évekig várt attól kezdve, hogy felkenték Izrael királyává, addig míg hivatalosan viselhette a címet. Ezek az évek a juhok között teltek a legelőn, majd a palotában az uralkodó zenészeként, és a barlangokban a dühöngő Saul elől menekülve. A Zsoltárok igazolják, hogy Dávid mégsem vesztette el a reményt. Ahelyett, hogy kétségbe esett volna, hogy az „A terv” ideje sohasem jön el, Dávid kijelentette: „Én azonban olyan vagyok, mint a termékeny olajfa Isten házában, bízom Isten irgalmában, mindörökkön örökké. Áldalak téged mindörökké, hogy így cselekszel, remélek nevedben, mert jó vagy szentjeid színe előtt” (Zsolt 52:10-11).

Hitte, hogy Isten számára nincs hiábavaló perc, hiábavaló esemény, hiábavaló megpróbáltatás. Állhatatosan bízott benne, minden történés hozzájárul Isten évekkel ezelőtt tett ígéretének beteljesüléséhez. Erősen kapaszkodott a reménységbe, hogy majdan király lesz, anélkül, hogy az ügyek irányítását a saját kezébe vette volna.

És az a nap végül elérkezett. Elsiratta Sault és Jonatánt, s megkérdezte Istent. Követte az útmutatást, és királlyá nyilvánította magát. Dávid készen állt arra, hogy Isten tökéletes tervébe lépjen Isten tökéletes időzítésével. Nem nézett vissza többé a legelőkre, a barlangokra, előre haladt sorsa útján mindazzal a tapasztalattal és bölcsességgel, amivel Isten ellátta az idevezető lépések során.

Nekem is hasonlóképpen döntenem kellett: várjak, míg Isten ígérete az Ő idejében teljesül, vagy tegyek valamit, hogy megtörténjék az én erőmből? Mialatt várok, hogy beléphessek abba teljességbe, amire hiszem, hogy Ő hívott, bízom-e Benne, hogy minden lépés, ami oda vezet, az én javamat és az Ő dicsőségét szolgálja? És amikor eljön az ideje, hogy a teljesült ígéretek földjére lépjek, előre haladok-e az izgalmas, új hely felé, vagy visszafordulok, s inkább azt választom, ami ismert és biztonságosnak látszik?

Ezek a döntések foglalkoztattak ebben az évben. Több mint egy éve meghallottam Isten halk hívását és ígéretét a szívemben. Visszafelé tekintve azt láttam, hogy a tanulmányaim, korábbi munkám és tapasztalataim gátolni akarják ezt az álmot. Néha úgy tűnt, az a hely a „B tervhez” tartozik, pedig ez sosincs így. Az engedelmesség minden lépése az új hely felé irányított.

Februárban döntenem kellett: maradok a régi állásomban, vagy kilépek valami új felé. Amit eddig dolgoztam, arra is hívást kaptam annak idején, de most azt mondta Isten: „Nem”. Ráébresztett, hogyha az eddigi állásomat választom, a „B terv” mellett döntök, és ez engedetlenséget jelent. Isten mindig az „A tervre” hívj a gyermekeit. Lehet, hogy kényelmetlenség, várakozás, megpróbáltatások vannak az úton, de az engedelmesség mindig az „A terv”, és áldás azt kíséri!

Istenem, segíts, hogy mindig az „A terv” szerint éljek, ha nehézséggel jár is. Olyan döntéseket akarok hozni, ami a Te tökéletes időzítésed szerint történik, s amelyekben Veled járhatok, ahelyett, hogy egyszerűen ott maradnék, ami biztonságosnak tűnik. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.15.
www.proverbs31.org

Testünk, Isten temploma
Tracie Miles

„Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és Isten Lelke lakik bennetek? Ha valaki az Isten templomát lerombolja, lerombolja azt az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.” 1Kor 3:16-17.

Nem mondom, furcsa beszélgetés volt.

A templom felé autóztunk tizenhat éves lányommal, aki menet közben közölte, hogy éhes. A gyorsétterem elé hajtottam, s lányom a lehúzott ablakon át rendelt egy dupla szalonnás Combo szendvicset, tudjátok, azt a hamburgert, amiben 6 szelet bacon, sajt, öntetek vannak, hozzá nagy adag sült krumpli és Cola.

Szelíden figyelmeztettem, hogy az egészségtelen étkezés megárthat neki. Aztán érdekes fordulatot vett a beszélgetés.

Nemrég tanulmányoztam a Leviták Könyvét, amiben az izraeliták felépítik Isten templomát az Egyiptomból való szabadulás után, s a jelek szerint az agyamra ment a templomépítés.

Elmagyaráztam a lányomnak, nem szabad elfelejtenie, hogy a teste Isten temploma; vigyáznia kell rá, és ehhez az egészséges étkezés is hozzátartozik. Erre – igazi tinédzseres arcjátékkal – megkérdezte: „Azt akarod mondani, hogy bűn, ha megeszem egy hamburgert?!”

Néhány percig még eltartott ez a komikus párbeszéd, mialatt próbáltam meggyőzni róla, milyen fontos, hogy Isten templomaként kezelje a testét, ő pedig kitartott amellett, hogy a hamburgerevés nem bűn.

A Szent Sátorról való megszámlálhatatlan apró részlet elolvasása után friss képzetem alakult ki annak szent voltáról. Alátámasztotta ezt, hogy az Úr valóságosan a Templomban lakott. Elkápráztatott a rengeteg munka, amit belefektettek a Sátor megépítésébe, s a számtalan szabály és elvárás, amit Isten a sátor iránti tiszteletről és gondoskodásról felállított.

Az Újszövetség sok helyen figyelmeztet, hogy mi vagyunk Isten lakóhelye. Már nincs szükség arra, hogy egy bizonyos helyre járjunk Istent dicsőíteni, imádkozni, Vele beszélgetni, mert Ő bennünk lakik.

Első látásra az 1 Kor 3:16-17 hatalmas felelősséget ró ránk: értsük már meg, hogy mi valóban Isten temploma vagyunk, csak mi magunk tudjuk e templomnak gondját viselni, és Isten ezt meg is parancsolta nekünk. De szerencsére egy templomról való gondoskodás nem jár annyi vesződséggel, mint az izraeliták számára. Lássuk csak, hogyan kell gondoznunk ma Isten templomát.

- Az eredeti templomnak szövetből volt a fala. Arra szolgált, hogy megvédje a szent dolgokat, amik benne voltak. Ugyanígy, a mi dolgunk is az, hogy megvédjük templomunk tartalmát: a bennünk lakó Szentlelket.

- A templomot gyakran ki kellett takarítani. Mi a szívünk és elménk tisztán tartásával takaríthatjuk a templomunkat.

- A templom az imádás helye volt. Isten arra hív, hogy naponta dicsőítsük Őt, naponta szánjunk időt Rá és Igéjére.

- Isten szólt a templomban, és szavát meghallották. Az Úr ma is szól hozzánk, a szívünkben, s akkor halljuk meg a hangját, ha szoros kapcsolatot ápolunk Vele.

Az 1Kor 6:20 azt kéri tőlünk, hogy dicsőítsük meg Istent a testünkben. Ez azt jelentené, hogy soha nem ehetünk hamburgert vagy fánkot? Dehogyis! Isten nem azt parancsolja nekünk, hogy tökéletes alakunk legyen, hogy hibátlan étkezési szokásaink legyenek. Azzal sem foglalkozik, hogy mit veszünk magunkra, milyen színű a hajunk, hány ránc van az arcunkon.

Mit mond Sámuelnek (1 Sám 16:7)? „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt. Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.”

Isten a szívünket nézi, az Ő Templomát. Arra hív, hogy naponta gondozzuk a Templomát, igen, egészséges evéssel is, de elsősorban szívünk és elménk tisztán tartásával.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Te templomod, a Te lakhelyed vagyok. Segíts, hogy megdicsőítselek minden cselekedetemmel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.16.
www.proverbs31.org

Cidri cica

T. Suzanne Eller

„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.” 2 Tim 1:7

Ott álltam a sziklafal szélén, mindkét kezemmel a vékony rúdba kapaszkodva. Egy régi gyermekdal jutott eszembe, ahogy túl a szikla peremén a két működő vulkánból előtörő füstcsíkokat néztem.

Cidri cica, cidri cica...

El Salvadorban voltam a polgárháborúban árván maradt gyermekekkel. King Castle volt a kedvenc helyük, s egy nehéz nap végén néhány gyermek és egy segítő felcipelt engem is a káprázatos látványt ígérő sziklára.

„Ugorjon!” - kiabálták. Közben a mélyben lévő kráterre mutogattak, ami egyszerre vonzott és töltött el rémülettel. Felhívták a egy lent köröző csónakra, hogy bátorságot merítsek. Aztán egyenként megragadták a botokat, és ellökték magukat a szikláról, majd pillanatok múltán nagyot csobbantak a lenti tóban.

Munkatársaimra néztem. Egyikük sűrű fejmozdulatokkal integetett: hajrá.

Megragadtam a rudat, éreztem, hogy remegnek a térdeim. Behunytam a szemem, ellöktem magam, s egy kiáltással zuhanni kezdtem. Nagy csobbanással értem a jéghideg vízbe. Fejem fölött gyerekek kiabáltak, tapsoltak nekem. De alig hallottam őket elragadtatásomban.

Akkor ott nem is annyira magától az ugrástól féltem, mint az ismeretlentől. A folyamat néhány eleme ismerős volt: a víz, a műugrás, de a magasság és a vulkánok közelsége minden biztonságérzetemtől megfosztott.

Hasonlót éreznek néha a tinédzserek szülei. Mikor három gyermekem elmúlt tizenhat éves, hirtelen sokminden megváltozott. Voltak ismerős elemek, de egy csomó új dolog is bekerült a folyamatba: autóvezetés, találkák, a szabadság igénye. Ragaszkodni akartam a megszokotthoz. Én vagyok a főnök, az lesz, amit mondok. Nem érdekel, másoknak hányra kell otthon lenni, a te kötelező hazaérkezésed időpontja nem változik.

Egyik nap észrevettem, hogy legidősebb lányom, Leslie, elzárkózik előlem. Nagyon fájt. Tizenhat éves volt, és minden okom megvolt, hogy büszke legyek rá. Kincsként őriztem a kapcsolatunkat, ezért nagyon zavart a hallgatása.

Aztán rájöttem a probléma gyökerére. Bennem volt a hiba. Félelemből neveltem.

Cidri cica, cidri cica…

Nem azért mondtam neki nemet, mert a jelleme vagy a magatartása bizalmatlanságra adott volna okot, hanem azért, mert féltettem a rossz hatásoktól, attól, hogy elmenjen, hogy kézbe vegye a maga sorsát. Láttam néhány tinédzsert, akik részt vettek életmód-változtató programjainkon, s megijedtem tőlük. Ezért szorosabban tartottam a lányomat. Nem távolodhatott el egy arasznyira sem.

Noha húsz éven át serdülőkorú fiatalok ezreivel dolgoztam, a magaméval nagyot hibáztam. Nem gondoltam arra, hogy amikor Leslie-vel bánok, abból induljak ki, milyennek ismerem őt. Hagytam, hogy a félelem alakítsa a kapcsolatunkat.

Még ennél is rosszabb, hogy viselkedésemet úgy értelmezhette, hogy nem bízom benne.

Azon a napon felléptem a tinédzsert nevelő szülők sziklájára, és körülnéztem. Számbavettem az ismerős dolgokat. Leslie jó döntéseket szokott hozni. Lassan nővé érik. Nem volt tökéletes, de nagyon igyekezett a helyes úton járni, nem az én kedvemért, hanem saját meggyőződéséből.

Néha rémisztő dolog szülőnek lenni. Lazítani a gyeplőn nagyon nehéz, de egyik legfontosabb hozzávaló a magabiztos, jellemes felnőtté válás receptjében.

De mi van, ha visszaél a bizalmammal? Ereszd el a gyeplőt. Engedd, hogy vállalják a felelősséget tetteikért. Aztán hagyd, hogy visszanyerjék a bizalmat.

Ma már Leslie 28 éves férjes asszony, ügyvéd, várja első gyermekét. Szívesen mondanám, hogy azóta soha nem féltem szülőként, ám ez egyszerűen nem lenne igaz. De legalább helyén tudom kezelni a félelmemet: nem más az, mint egy hasztalan reakció, ami eltorzítja a valóságot, elhomályosítja a döntéshozatalt.

Azzal, hogy hátraléptem, s egészében tekintettem át a képet, lehetővé vált, hogy igent mondjak a fejlődési lehetőségekre – esélyt adjak magamnak szülőként és a gyermekemnek serdülőként.

Édes Istenem, segíts, hogy tisztán lássam a gyermekemet. Ha korlátokat kell felállítanom, add, hogy szeretettel és bölcsességgel tegyem. Ha itt az idő arra, hogy bátorítsam gyermekem önálló fejlődését, nyújtózkodását, hadd legyek elég bátor, hogy elengedjem. Köszönöm Neked gyermekem sorsát. Köszönöm, hogy van egy terved serdülő gyermekem életére. Ebben a tervben akarok bízni. Jézus nevében, Amen.

Encouragement for today, 2010.06.17.
www.proverbs31.org

2010. szeptember 14., kedd

Bűnös gondolatok

Luther mondta, hogy az nem a te bűnöd, ha egy madár elrepül a fejed fölött, de az igen, ha hagyod, hogy fészket rakjon a fejeden.

2010. szeptember 8., szerda

Örömök

2010.09.08.
Lk 6,20-26

Jézus 4 boldogmondása + 4 „jaj nektek”-mondása a „sík vidéken”

A kábítószer a dohánytól a marihuanán át az ópiumig egy olyan örömállapotot nyújt, amit más nem. Aki ezt megtapasztalja, az utána állandóan vágyik, szomjazik rá. Testileg és lelkileg. Akkor is, ha már „tiszta”, ennek az örömnek az emléke nem hagyja el. Sok-sok egyéb szempont, amibe tudatával, akaratával kapaszkodik (a „tisztaság”, a bűntudat-nélküliség öröme, a rokonok, barátok megnyugvása, stb.), tudja megtartani, hogy ne élje át újra azt az örömöt. A kábítószer okozta öröm erőteljes, felkavaró, ráterül minden másra, eltompít, elhalványít minden más örömöt. Szó szerint magával ragad. Ezért szűnik meg a szabadság, nem ad teret más lehetőségnek, nincs választás, csak ő van.
Ez az öröm a végletes formája annak, amit akkor érzünk, ha kapunk valamit, ha meg tudunk vásárolni valamit, ha új lakásba költözünk, ha új autót veszünk – ha gazdagok vagyunk. Ezt a fajta örömöt érezzük, amikor nevetünk egy viccen, egy komikus jeleneten, ezt a fajta örömöt érezzük, amikor valami finomat eszünk, és ezt a fajta örömöt érezzük, amikor megdicsérnek, amikor sikerünk van.
Ez az öröm éles, harsány, erős. A kábítószerek ezt még fölfokozzák, állandósítják, a pillanatnyi érzést általános állapottá rögzítik.
Isten országában nem ez az öröm uralkodik. Érzésként kevésbé harsány, kevésbé élénk. De épp ezért könnyebben állandósítható. Földi életünkben is átélhetjük, a lelkünk mélyén állapotként őrizhetjük. A Béke, a Szépség, a Tisztaság, a Jóság, a Szeretet, a Biztonság öröme és boldogsága.
Egyik öröm az, amit egy világvárosi pezsgő éjszakai élet nyújt, a másikat egy balatoni naplemente, egy hegyi patak csörgedezése a napsütötte, virágos rét szélén, egy festmény, egy szép vers válthatja ki bennünk. De ezt az örömöt éli át a vajúdó asszony, amikor a születés pillanatában megszűnik a görcsös fájdalom. Vagy amikor épen hazaérkezik a kedves hosszas távollét után.
Aki megszokta az első, a „magával ragadó” örömöt, nem élvezi a másikat, a szelídet, kevésnek tartja, hiányérzete van, szomjazik az erőteljesebb, harsányabb élvezetre.
Talán ezt tanítja Jézus ezekkel a mondásaival.
Isten országában szenvedni fog, aki megszokta a gazdagság, a nevetés, a jóllakottság, a siker örömét. Szomjazni fog, állandó hiányérzete lesz.
Az viszont, aki szegénységben élt, akit Jézus (és nem saját vétkei) miatt üldözés és gyűlölködés vett körül, akinek testi-lelki fájdalma volt, aki soha nem lakott jól, az végre átélheti a biztonság, a béke, a fájdalommentesség, a szeretet tartós, szelíd örömének állapotát.

2010. szeptember 6., hétfő

Lélekerősítő levelek 23.

Nincs harag
Susanne Scheppmann

„Minden keserűség, düh, harag, szóváltás és istenkáromlás pusztuljon ki közületek minden gonoszsággal együtt. Inkább legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Eféz 4:31-32

Egyszercsak azt hallottuk, hogy hároméves unokám felvisít. Majd egy újszülött borjú bőgéséhez hasonló hang következett. Menyemmel együtt odarohantunk. Emily karján bíborszínű ovális folt éktelenkedett. Kiderült, hogy kishúga megharapta, miközben egy játék megszerzésén hadakoztak egymással.

Ez a gyermekek életében gyakori helyzet elgondolkoztatott. Isten nézi, hogyan viselkedünk egymással, és dorgálva szól: „Ne dühöngjetek, ne bántsátok egymást, az fáj a másiknak. Ne okozzatok fájdalmat ilyen apróságok miatt.”

Sajnos, a másik bántása – főleg szavakkal – nagyon könnyen megy. Felhúz egy munkatársunk, egy szomszéd, vagy akár egy hittársunk, és máris szapulni kezdjük. A szemébe vagy a háta mögött. A nyelvünk mérge kifakad, és megsebzi a másikat, gyakran épp azokat, akiket legjobban szeretünk. A szavak néha egész életen át tartó sebeket okozhatnak.

Miért tesszük meg mégis? Azért bántjuk egymást, mert szavainkon tudunk a legkevésbé uralkodni. Jakab apostol írja: „Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes ember, s az ilyen féken tudja tartani egész testét is” (Jak 3:2). Kérnünk kell a Szentlelket, hogy bökjön belénk mindig, mikor valami becsmérlő szó készül elhagyni az ajkunkat.

Másik oldalról viszont, ha megbántanak, legyünk kész a megbocsátásra. A mai igénk is ezt tanácsolja: „bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban”. Nem olyan nehéz, mint gondolnánk. Jusson eszünkbe, hogy a szavakat mindenki másképpen érti, s talán a szándék nem is volt olyan bántó, mint ahogy mi hisszük. Értsd meg, hogy a keserűség, amit magadban a csúnya szavak miatt ápolsz, neked árt, nem annak, aki megbántott.

Unokáim megmutatták, hogyan kell megbocsátani. A kisebbik, aki harapott, teljesen lesújtva állt, megijedt, majd nagyon elszomorodott. „Ne haladudd”, mondta, és a lányok megölelték egymást.

Később, Emily, akit megharaptak, kijelentette: „nagyon fájt, de most már nem fáj”. Hát igen, két dolgot megtanulhatunk a fenti igéből és ettől a két kis tündérkétől: ne bántsuk egymást, és bocsássunk meg.

Drága Szentlélek, kérlek, legközelebb bökj meg, ha bántó szót készülök kimondani. Add, hogy ne borítsa el a harag az értelmemet, s uralkodjak a nyelvemen. Abban is segíts, kérlek, hogy meg tudjak bocsátani annak, aki megbántott a szavaival. Alakíts a Te képmásodra, mely szelíd és irgalmas. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.02.
www.proverbs31.org

Megnyerni a főnyereményt – vagy inkább ne!
Wendy Blight

„…s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélessége és a hosszúsága, a magassága és a mélysége, és megismerhessétek krisztus szeretetét, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.” Eféz 3:17b-19

Mire vágysz mindennél jobban az életben? Egészségre? Boldogságra? Jólétre? Sikerre? Békességre? Jó házasságra? Engedelmes gyermekekre?

1997-ben, joggyakornok koromban, a texasi cégnél, ahol dolgoztam, néhányan úgy döntöttek, összedobják a pénzt, és vesznek néhány lottószelvényt. Én is társulhattam, meg is tettem volna, de nem volt nálam készpénz. Kérjek kölcsön valamelyiküktől, hogy beszálljak a lottóvásárlásba?

A tervek szerint ezentúl minden héten meg fogják ismételni, úgyhogy azzal biztattak, lesz még alkalmam részt venni a játékukban. Úgyhogy aznap kimaradtam. És nyertek. Tizenhárman osztozhattak 33 millió dolláron!!!

Nem is tudom szavakba foglalni, mit éreztem, hogy ilyen közel kerültem ekkora összeg megnyeréséhez, pontosabban szólva, ekkora összeg elvesztéséhez. Napról napra, ahogy bementem az irodába hallgathattam a tervezgetéseket, ki mire fogja költeni a nyereményt. Elöntött az irigység. Irigyeltem tőlük, amijük van, s az érzést, ami bennük volt. Egyre nehezebb volt munkába járni. Miért nem volt nálam készpénz azon a napon? Miért nem kértem kölcsön azt a fránya 5 dollárt?

Arra koncentráltam, amit elvesztettem, ami az enyém lehetne. Ami az enyém kellene, hogy legyen. Visszatekintve, tisztán látom, mire vágytam.

Istennek hála, úgy alakult, hogy elköltöztünk Dallasból Charlotte-ba, Észak-Karolinába. Feladtam a jogi pályát, hogy otthon maradjak a gyermekeinkkel. Azokban az években Ő megfosztott minket egy csomó lehetőségtől, amivel Dallasban rendelkeztünk. Mindenre kevesebb jutott. Aztán elvezetett az első Bibliatanfolyamra. Belém csepegtette a Biblia tanulmányozásának és tanításának szenvedélyét. Végül meghívott a Proverbs 31 Szolgálatba.

Férjemmel együtt biztosak vagyunk abban, hogy ha megnyertük volna azt a pénzt, és Dallasban maradunk, ezek mind nem történtek volna meg. Sosem vált volna alkalmassá a szívem arra, hogy meghalljam a hívást. Isten elköltöztetett, hogy új irányt szabjon a vágyainknak.

Még egyszer megkérdem. Mi az, amire mindennél jobban vágysz?

Figyeld csak a dicsőítő ének szavait:

Adj, Uram, egyetlen tiszta, szent szenvedélyt.

Adj egyetlen csodálatos megszállottságot.

Adj egyetlen dicső célt az életemben,

Hogy megismerjelek, és a nyomodban járjak.

Pár éve egyik konferenciánkon elénekeltük ezt a dalt. Olyan volt, mintha először hallanám. Sosem gondoltam, hogy Isten megismerése lehetne a legnagyobb vágyam. Igen, vágytam sokmindenre Istentől – de nem magára Istenre.

A konferencia után Isten arra indított, hogy elkezdjem olvasni Pál apostol efézusiaknak írt levelét. Huhh, micsoda utazásra indultam! A következő hetekben, hónapokban Isten csodálatos gazdagságot tárt elém, ami mind az enyém lehet Krisztus Jézusban. Megszakadt a szívem arra gondolva, mennyi ideig éltem úgy, hogy fogalmam sem volt arról a mesés kincsről, ami az enyém – ami a mienk – Krisztusban!

Mennyei Atyám, a mennyei seregek Istene, királyok Királya, uraknak Ura, adj nekem egyetlen tiszta és szent szenvedélyt, egyetlen csodálatos megszállottságot, egyetlen dicső célt az életemnek, hogy megismerjelek, és a nyomodban járhassak. Alakítsd át a szívemet, hogy Te legyél a legnagyobb vágyam az életben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.03.
www.proverbs31.org


Miért akasszam fel a köntösömet

Glynnis Whitwer

„De semmivel sem gondolok, sőt még az életem sem olyan drága, mint az, hogy elvégezhessem futásomat, azt a szolgálatot, amit az Úr Jézustól kaptam…” ApCsel 20:24

Először csak le akartam tenni a vasalt ruhát a komód tetejére. Elvégre tele volt a karom a frissen vasalt holmival, nehéz lett volna fél kézzel egyensúlyozva a másikkal kihúzni a fiókot. Volt tehát mentségem arra, hogy a szekrény tetején hagyom a ruhát. Mégis, legyőztem ezt az indíttatást, és alig egy perc alatt szép rendben beraktam mindent a helyére.

Sajnos, sokszor előfordul, hogy félig-meddig végzek el valamit. A köntösömet ledobom az ágyra, a farmert a kád szélére, a távirányítót lerakom a legközelebbi vízszintes felületre. Néha azért veszem a fáradságot, és megteszem azt a pár többletmozdulatot, ami a rendhez szükséges.

Évekkel ezelőtt fedeztem fel, hogy leállok a tennivalókkal röviddel a befejezésük előtt. Ez állandó felfordulást eredményezett otthon és munkahelyemen egyaránt. Rengeteg félbehagyott feladattal éltem együtt. Nem csak ilyen egyszerű dolgokra gondolok, mint a ruhák elpakolása, hanem látványosabbakra is– például egy félig lefestett falra a kamrában.

Valamit elkezdeni izgalmas dolog, teli vagyok energiával. Aztán a kezdeti energia elszáll, mielőtt a végére érnék a feladatnak. Ahelyett, hogy a tökéletességre törekednék a munkavégzésben, megelégszem az elfogadhatóval. Sajnos az „elfogadható” melletti tartós lecövekelés a középszerűséggel való együttéléshez vezet. A középszerűség elfogadása távolról sem az, amit Isten vár tőlem. Annak a befejezése, amit elkezdtünk, nemcsak jó szervezési, háztartásvezetési képességet tükröz. Lelki fegyelem kérdése is.

Mikor felismertem a leállási hajlamomat, rájöttem, hogy az életem sok területét érinti. Régebben megelégedtem az Istenhez kötődő távoli kapcsolattal, nem vágyódtam szoros együttlétre. Elégedett voltam, hogy felszínesen ismerem a Bibliát. Másokkal való kapcsolatom sem vált mélyebbé a „Szia! Hogy vagy?” köszönés-szerű rutinjánál. Ahelyett, hogy arra törekednék, hogy kiaknázzam az élet Isten adta lehetőségeit, amint lehet, leállok. Talán biztonságosabbnak érzem. Egyszerűbbnek. Kevesebb bajlódással és személyes odaadással jár.

Érdekes, hogy nem esett nehezemre ehhez a témához nyúlni. Elismerem a bennem lévő hajlamot a leállásra, a „megülésre”, és szigorú elhatározást teszek. Mostantól, ha le szeretnék állni félúton, ha ott hagynám a megszáradt ruhát a szárítón, a félig kész e-mailt a gépemen, azt mondom magamnak: „Fejezd be, amit elkezdtél”. Tudatos döntéssel befejezek minden feladatot, mielőtt újba kezdenék. Biztos, hogy egyes dolgok ennél több energiát igényelnek, de így is sok mindenben működni fog ez a terv.

Nem tudom az összes okát annak, miért hagyom félbe a megkezdett munkát, de tudom az eredményét. Ott állok egy csomó be nem tartott ígérettel, félig kész tárgyakkal, felszínes kapcsolatokkal. Milyen messze van ez attól a teljes és bőséges élettől, amit Jézus adni akar nekünk! Ő nem a félig élt élet lehetőségét nyújtja, hanem a végsőkig kiaknázott, a lehetőségek határáig nyúló, teljes életet.

Úgy tűnhet, ez mélyebb tanulság, mint amit a szekrényen hagyott ruhákból vagy a mosogatóban lévő koszos edényekből le lehet vonni. De a jól végzett munka fegyelme átitatja - vagy épp nem itatja át - az egész életünket.

Azt hiszem, veszem a fáradságot, és felakasztom a köntösömet. Egy öltés a jól végzett munka terítőjén, amit Isten próbál az életemben kihímezni.

Istenem, köszönöm, hogy Jézus élete által megmutattad a jól végzett munka eredményességét. Tudom, Jézus is megállhatott volna, mielőtt befejezte a megváltás művét. De nem tette. Ezért végtelenül hálásak lehetünk. Segíts, kérlek, hogy túljussak a középszerűségen az életem alakításában, és létrehozzam azt a teljességet, amit Te elterveztél, amire szántál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.04.
www.proverbs31.org


Most már nekem is van kövem

Jennifer Rotschild

„Olaj és tömjénillat gyönyörűség a szívnek, a barát jótanácsa pedig édesség a léleknek.” Péld.27:9

„Most már nekem is van kövem” – jelentettem ki egy ebéden néhány hónappal ezelőtt. Patty néha összehívja régi barátnőit, hogy valamit együtt megünnepeljenek – most épp Billie születésnapja volt soron. Úgy alakult, hogy én voltam a legfiatalabb a társaságban. Élvezem hallgatni ezeket a tapasztalt, bölcs hölgyeket, sokat lehet tanulni tőlük. Beszélgettünk lelki dolgokról, lakásdíszítésről és persze az unokákról.

Aztán eljött a pillanat, amikor megosztottam velük az újságot: „Most már nekem is van kövem.”

Kínos csend következett

Nem értettem, miért nem reagálnak. Talán nem ismerik a sütőkövet, pedig mennyivel jobb a szokásos tepsiknél. Biztos nem tudják, mennyivel finomabb, ropogósabb a kövön sütött pizza.

Töprengéseimet elvágta a legbátrabb idős hölgy kérdése: „Kedvesem, és hol van a kő, a vesédben vagy az epédben?”

Elnevettem magam. „Én sütőkőre gondoltam!” Meglepődtek, de végülis érthető, hogy az ő korukban a kövekről nem a sütés jut először eszükbe. A tündéri öreg hölgyek nem sokáig voltak zavarban, sorban adták a jó tanácsokat a sütőkő használatához.

„Nehogy mosószerrel tisztítsd!”- oktatott az egyik. „Szörnyű hangja van, ha elpattan a sütőben, ne ijedj meg tőle” – figyelmeztetett a másik.

Azóta másként gondolok a sütőkövemre. Mindig eszembe jut a beszélgetés, és hálát adok Istennek: „Köszönöm, Uram, hogy vannak asszonyok, akik összejárnak, beszélgetnek, részt vesznek egymás életében, együtt sírnak, együtt nevetnek, együtt növekednek.”

A te életedben van valaki, aki virágba borítja a lelkedet? A Szentírás is megjegyzi, hogy „Olaj és tömjénillat gyönyörűség a szívnek, a barát jótanácsa pedig édesség a léleknek.” Növekedni fog a hited, ha olyan hűséges barátokhoz kötődsz, akik ellátnak jótanáccsal. Akár a sütőkőről mondanak valami okosat, akár felvezetnek „a megközelíthetetlen kősziklára” (Zsolt 61:2), gazdagabbá teszik az életedet. S ha úgy érzed, nincs ilyen barátod, válj te azzá. Valaki alig várja, hogy egy kedves kertész gondozásba vegye szétzilált lelkét. Ha van olyan barátod, aki közelebb áll hozzád egy testvérnél, hajtsd a vállára a fejed, soha nem fog elhagyni vagy megtagadni téged.

„Óvj meg engem Uram, mert tebenned van reményem. Azt mondom Istennek: ’Légy az én Uram!’ Nélküled minden értelmetlen. És ezek a csodálatos emberek körülöttem – mennyi gyönyörűség van a barátságukban!” (a Zsolt 16:1-3 alapján).

Édes Istenem, segíts, hogy olyan barát legyek, amilyen barátot én szeretnék magamnak. Jézus barátsága tegyen szilárddá és bölccsé, hogy olyan barát legyek, és olyan barátot kapjak, aki dicsőségedre szolgál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.07.
www.proverbs31.org

A megbocsátás áldásai
Marybeth Whalen

„Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok.” Mt 6:14

Ültem, s hallgattam a bibliatanárunkat, ahogy a Teremtés könyvéről magyarázott. Figyelnem kellett volna, de a gondolataim mindegyre visszakanyarodtak a fájó szavakhoz, rossz emlékekhez. Hetek múltak el azóta, hogy az illetővel utoljára beszéltem, de a fájdalom még mindig friss volt.

Szerettem volna túljutni rajta, de nem ment. Csapdába estem, és nem tudtam szabadulni. A fájdalmas jelenet végeérhetetlen vetítésként újra meg újra lejátszódott az agyamban.

Aznap József történetéről beszélgettünk a bibliaórán. Döbbenetes az a pillanat, mikor a testvérei leomlanak előtte, mert rájöttek, kicsoda ő – és ők mit tettek ellene (Ter. 50:18). Emberi indulataim, megvallom, azt kívánták, hogy József viszonozza nekik azt a fájdalmat, amit ők okoztak neki. Legalább küldje el őket, ahogy megérdemelnék. Bár jól ismertem a történetet, reménykedtem, hogy másképp folytatódik.

De hát ugyanaz történt, mint amire emlékeztem. József felajánlotta testvéreinek – azoknak, akik rabszolgának adták el – a megbocsátást. Utánuk nyúlt, és olyan helyzetbe hozta őket, amit nem érdemeltek meg. Nem értük - Istenért tette. Tudta, milyen az, ha megbocsátanak nekünk, és ismerte a megbocsátás továbbadásának erejét. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor meghallottam Isten szavát: „Bocsáss meg, ahogy József megbocsátott”.

Bevallom, nem akartam megbocsátani. Isten rámutatott, hogy úgy kapaszkodom a haragomba, mint egy mentőövbe. Ideje volt felajánlanom a megbocsátást – nem azért, mert az illető megérdemelte, hanem mert Isten kérte, hogy bocsássak meg Iránta való engedelmességből. Ahogy Ő is megbocsátott nekem. Ez a legkevesebb, amit megtehetek.

Mailbox (Postaláda) című regényem főszereplője a történet folyamán sokszor kell, hogy megbocsásson. Megtanulja, hogy a megbocsátás pillanatában szabadság és béke árad szét a lelkében, ami arra készteti, hogy máskor is megbocsásson. Velem is ez történt. Azt mondta valaki, hogy az engesztelhetetlenség olyan, mint mikor magadat mérgezed, s közben várod, hogy a másik haljon bele. Mennyivel jobb szabadon eleget tenni Isten kérésének, s hagyni, hogy a többire Neki legyen gondja. Isten a büszkeségem feladását kérte, cserébe békességet kaptam. Százszorosan megérte, és máskor is meg fogja érni.

Uram, segíts megbocsátanom azoknak is, akik szerintem nem érdemlik meg. Az igazság az, hogy én nem érdemeltem meg a Te megbocsátásodat. Köszönöm, hogy megbocsátottál, és kérlek, segíts, hogy én is olyan szabadon tudjak megbocsátani, mint Te. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.08.
www.proverbs31.org

Ne feledd!
Luann Prater

„Egy másik tanítványa pedig ezt mondta: Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és temessem el atyámat.” Mt 8:21

A Bolt című filmben egy öntelt hollywoodi ügynök mindegyre ezt mondja a gyermeksztárnak: „Ezt majd felszögezzük”. Ilyenkor úgy tesz, mintha egy rajzszöget tartana a két ujja között, és feltűzne valamit egy képzeletbeli fali parafatáblára. Azt akarja jelezni ezzel, hogy az adott gondolatot/kérést/kérdést megjegyzi, és majd később visszatér rá. De valójában az az üzenete ezzel, hogy „Menj a csudába a kéréseddel! Hagyj békén vele!”

A mai igénkben említett tanítvány lényegében ugyanezt üzeni Jézusnak: „Ó, mester, szavad ne feledd. Kedvelem, amit csinálsz, szeretnék is részt venni benne, komolyan. Csak előbb elmegyek, elvégzem, amit elterveztem. Megértesz, ugye?”

Persze, nagyon sok dolgunk van. Ha elmondanám neked, mi mindent kell megtennem, nem hiszem, hogy kérnél tőlem valami újat. Talán azt gondolod, nagyon lelkes vagyok, hogy ennyi mindennel foglalkozom. Ne hidd.

Amikor legtevékenyebbnek látszom, valójában nagyon szétszórt vagyok. Őszintén akarok most beszélni. Amikor nagyon sok a tennivaló, gyakran a legfontosabb dolgokat félresöpröm, vagy meg is feledkezem róluk.

Gondoltál már ilyet: „Csak ezen legyek túl, s helyreáll az életritmusom”? Nem vagy egyedül. Könnyen beleesünk a túl sok vállalás csapdájába, és nehezen kecmergünk ki belőle.

Szia, engem Luann-nek hívnak, és munkamániás vagyok. Zavartan ismerem el, de ez most az őszinteség pillanata veled. Isten egyszerű kérése az én életemben és a tiédben is: „Kövess engem”. Ám az az öt szó: „engedd meg nekem, hogy előbb …” gyakran hagyja el az én ajkamat is. Folytathatod a mondatot bármivel, amit az elé helyezel, amire Jézus épp hív téged. Ahelyett, hogy azt mondaná: „hagyd a holtakat, hogy eltemessék halottaikat”, talán így szól:

„Kövess engem, majd várnak egy percet a gyermekek.”

„Kövess engem, hadd csengjen az a telefon.”

„Kövess engem, a főzés megvár.”

„Kövess engem, tedd át máskorra a találkozót.”

„Kövess engem, hagyd, hogy a facebookos és twitteres barátaid csodálkozzanak, hova lettél.”

„Kövess engem, és minden mást tegyél emögé a tennivalóid listáján.”

Ideje lenne, hogy ne szögezzük Istent az emlékeztető parafatáblára. Ideje lenne, hogy ne bújjunk különböző „kötelességeink” mögé ahelyett, hogy először a legfontosabbal törődnénk.

Ne feledd… , hogy boruljunk térdre, és kérjük Istent, ajándékozzon meg azzal a vággyal, hogy mindig Őt tegyük az első helyre.

Istenem, nagyon sajnálom, hogy néha valami más átveszi Tőled az első helyet az életemben. Bocsáss meg, és taníts, hogyan kezdjek mindig mindent Veled. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.09.
www.proverbs31.org

2010. szeptember 1., szerda

A remény

Max Lucado



Az egyik leglebilincselőbb történet a Bibliában. Lukácsot annyira lenyűgözte, hogy úgy döntött, részletesen beszámol róla.

Két tanítvány tart a poros úton Emmaus felé. A megfeszített Krisztusról beszélgetnek. A szavak akadozva jönnek elő, igazodnak gyászmenet lassúságú baktatásuk ritmusához.

„Nem tudom elhinni. Vége van.”

„Most mihez kezdünk?”

„Péter hibája, nem kellett volna …”

Ekkor éri utol őket egy idegen, és megszólal:

„Nem tehetek róla, de hallottam, mit mondtatok. Kiről beszélgettek?”

A tanítványok megállnak, és odafordulnak az ismeretlenhez. Mások is utolérik őket, elmennek mellettük, ahogy ott hárman állnak az úton. Végül egyikük megkérdi: „Miért, te hol voltál az utóbbi napokban? Nem hallottál a Názáreti Jézusról?” És elmeséli, mi történt. (Lk24,13-24).

Elbűvöl ez a jelenet – két őszinte tanítvány elmeséli, hogyan verik az utolsó szöget Izrael koporsójába. Az álruhás Isten türelmesen hallgat, átszúrt kezét mélyen a köntöse alá rejtve. Bizonyára megérintette a két tanítvány hűsége. De talán bosszankodott is. Pokolra ment és onnan tért vissza, hogy a mennyországot a földre hozza, s ezek ketten Izrael politikai helyzetéért aggódnak.

„Azt reméltük, hogy fel fogja szabadítani Izraelt.”

Azt reméltük… Hányszor hallottad már így ezt a két szót?

„Azt reméltük, hogy az orvosok meggyógyítják.”

„Azt reméltem, hogy sikerül a vizsgám.”

„Azt reméltük, hogy a műtét eltávolítja az egész daganatot.”

„Azt reméltem, hogy már enyém az állás.”

A csalódástól szürkére mázolt szavak. Nem az lett, amit akartunk. Az eredmény? Elveszett remény. Világunk alapjai megrendülnek.

Szandálunkat a porban húzva cammogunk az emmausi úton, és azon töprengünk, mit tettünk, hogy ezt érdemeljük. „Milyen Isten az, aki így cserbenhagy?”

Szemünket úgy elfedik a könnyek, látásunk annyira beszűkül, hogy nem vennénk észre, ha a mellettünk haladó emberben Isten jönne velünk.

Két, nehéz szívvel bandukoló barátunkból nem a hit hiányzott, hanem a látás. Kérésük arra korlátozódott, amit el tudtak képzelni: egy földi királyságra. Ha Isten hallgatott volna könyörgésükre, ha beváltotta volna a reményüket, a hétnapos háború kétezer évvel ezelőtt zajlott volna le, és Jézus a következő negyven évet azzal tölti, hogy apostolaiból kormánytagokat farag. Gondolkozz el azon, hogy Isten legirgalmasabb cselekedete néha, ha nem válaszol a könyörgéseinkre.

Nem sokban különbözünk a fáradt vándoroktól, ugye? Az önsajnálat sarában dagonyázunk a kereszt lábánál. Kegyes képpel kérjük, hogy legyen meg az ő akarata, aztán van bátorságunk duzzogni, ha valami nem a mi akaratunk szerint történik. Ha eszünkbe jutna a mennyei test, ami vár ránk, nem panaszkodnánk, ha ezt a földit nem gyógyítja meg.

Nem is az a gond, hogy Isten nem adja meg, amiben reménykedünk, hanem az, hogy nem tudjuk, mi az, amiben reménykednünk kéne. (Ha gondolod, olvasd el újra ezt a mondatot.)

A remény nem az, amit elvárunk, amire számítunk; a remény az, amiről még csak nem is álmodnál. Egy féktelen, valószerűtlen, csípj-meg-hogy-nem-álmodom történet. Ábrahám, ahogy felveszi a szemüvegét, nem azért, hogy fiát, hanem, hogy az unokáit lássa. Mózes, ahogy az ígéret földjén áll – nem Áronnal vagy Miriammal, hanem Illéssel és az átváltozott Krisztussal. A néma Zakariás, aki ősz hajú, állapotos feleségét nézi. És a két emmausi vándor, akik a kenyér után nyúlnak, és meglátják az átszúrt kezet, ami nyújtja nekik.

A remény nem egy biztosnak hitt vágy, egy szívesség, ami teljesülni fog. Nem, sokkal nagyobb annál. A remény egy eszement ráhagyatkozás az előreláthatatlanra, Istenre, aki szeret a végsőkig meglepni minket, s hús-vér valójában mellettünk állva lesni a reakciónkat.



Részlet a God Came Near: Chronicles of the Christ c. könyvből

Upwords with Max Lucado, 2010. augusztus 20.
www.crosswalk.com