2010. november 29., hétfő

Üzenet

Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek forrását keresi, Valakire talál. Ha ez a Valaki ember, akkor valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra találhat, mint Szent Pál, és sokan mások.
Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden, ami van a Földön, minden Isten ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden - minden Isten ajándéka.
Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, mindent. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott a színek világával.
És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két - háromféle íz: - "saláta és retek, osszátok be!" - mondhatta volna az Isten. Ha te elmész valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk, hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor? Nincs az autónál vaníliás meg kakaós üzemanyag, egyetlen fajta üzemanyag van, és az autó milyen jól megvan vele! Túláradó szeretetében elhalmoz a Teremtőnk ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a földön. Maga a lét is ajándék szeretetből!
Aztán ott vagy te magad: Csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed, Isten szép ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol, és úszni is tudsz vele, ajándék, ingyen kaptad. A szíved! Egyik gyermekemnek születési rendellenessége volt az egyik szívbillentyűjével. A sikeres műtét két és félmillió forintba került. Az én szívem, mind a négy billentyű, szépen csendben dolgozik negyvenhét éve, csak a négy billentyű tíz millió forint. Ajándék, semmit sem adtam érte.
Olyan jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, és elkezdte formálni, alakítani, szépíteni, hogy neked adja, ajándékba. Igazából Isten teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy csinálhatott volna 2-4 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. Minek komplikálni? De minden ember más. Mindenki a maga módján egyetlen, és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott az Ő jósága. A bőség gazdagsága!
Jó dolog ajándékot kapni!? Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása. Isten nagyon szeretne téged boldoggá tenni, és ezért megajándékoz a kedveseddel, menyasszonyoddal, feleségeddel. Isten legcsodálatosabb ajándéka a te kedvesed, menyasszonyod, vőlegényed, ki elfogad, értékel, és boldoggá tesz.
Persze fontos tudni, hogy nemcsak a másik ajándék számomra, hanem én is ajándék vagyok számára. Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Te vagy a válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának. A te simogatásod, Isten hálája jóságáért, becsületes tiszta életéért. Üljél le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék.
Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára? Tedd fel a kérdést: - Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?" Egészen biztos Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok legyen, nehézség, vagy keserves botrány ezen a földön. Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk. Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!

Csaba testvér

2010. november 27., szombat

Lélekerősítő levelek 30

Hogy áll a házasságod?
Melissa Taylor

„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” Mt 7:7


Nemrégiben írtam egy bizonyságtevő levelet, melyben megemlítettem múltam néhány szakaszát, amelyek máig befolyásolják a házasságomat. Aztán egy másikat is írtam arról a küzdelemről, amely bennem és közöttünk zajlik az intim együttlétek körül. Százával kaptam a leveleket különböző korú asszonyoktól, akik mind hasonló élményeket éltek át. Mivel arról is írtam, hogy most virágzik a házasságunk, rengeteg kérdés is érkezett:

„Hogyan jutott el a halódó házasságotok a virágzásig?”

„Mi van akkor, ha a férjed nem hajlandó elmenni tanácsadásra?”

„Már nem szeretem a férjemet; mit tegyek?”

„Már nem jó együtt lenni a férjemmel; észre sem vesz.”

„Kimerültem az állandó boldogságkeresésben.”

„A férjem folyton csak a szexet akarja. Nem bírom már, fáradt vagyok.”

„Mi van akkor, ha a férjed nem keresztény?”

„Nagyon jó, hogy neked sikerült, de velem mi lesz?”

Jó lett volna, ha tudom a választ ezekre a kérdésekre. Hát nem csodálatos lenne, ha lenne Valaki, akihez mindig fordulhatnánk tanácsért, aki megválaszolná a kérdéseinket? De hát van ilyen.

Egyetlen dolog segített: az imádság. Tudom, ez túl egyszerűen hangzik. Azt is tudom, hogy nem könnyű. Néha nehéz imádkozni, és nehéz elégedettnek lenni Isten válaszával. Előre el kell döntenünk, hogy elfogadjuk, amit kapunk, és nem csak azt várjuk, amit kérünk.

Évekig azt kértem imádságaimban, hogy Isten változtassa meg Jeffet, a férjemet. Őt hibáztattam boldogtalanságomért.

Ha jobban rám figyelne, boldog lennék.

Ha csak egy kicsit romantikusabb lenne, elégedett lennék.

Úgy szeretném, ha megértene.

Jobban szereti a munkáját, mint engem.

Olyan jó lenne, ha ő is olvasná a Bibliát, és együtt imádkozhatnánk.

Megvettem „Az imádkozó feleség hatalma” című könyvet, biztos voltam benne, hogy ha szorgalmasan imádkozom a férjemért, minden rendbe jön. Kinyitottam a könyvet, készen arra, hogy az ima erejével megváltoztatom a férjemet. Mennyire meglepődtem, mikor az első tanács, amit olvastam, az volt, hogy imádkozzam magamért! De én Jeffet akartam megváltoztatni az imádkozással, nem magamat. Felnyílt a szemem. Lehet, hogy Isten nem Jeffet akarja megváltoztatni, hanem engem??

Ettől kezdve arra fordítottam a figyelmemet, mit tehet Isten bennem és általam. Már nem azt kerestem, hogyan illik az Ige tanítása másokra (főleg Jeffre), hanem azt, hogyan illik rám. Mekkora különbség!

Ahogy elkezdtem magamért imádkozni, Jeffért is imádkoztam. Félreálltam Isten útjából, és hagytam, hogy mindkettőnk lelkén dolgozzon. Nem volt gyors, de tartós lett a változás. Összehasonlítva azt az időt, amikor először határoztam el, hogy jobban figyelek a magam szerepére a házasságunkban, mint a Jeffére azzal, ami ma van, hát ég és föld a különbség.

Feleség vagyok, de még ennél is fontosabb: Isten gyermeke vagyok. Azért imádkozom, hogy örökké tartson a házasságom, de erre nincs garancia. Viszont arra van, hogy Jézussal való kapcsolatom örökké tart. Elsősorban ezen a kapcsolaton kell dolgoznom. S csodálatos módon, ha ezt rendben tartom, minden más is a helyére kerül. Nem azt jelenti, hogy minden jó lesz, de én jól leszek.

Legközelebb, ha azon kapod magad, hogy a házasságodon és a férjeden rágódsz, gondolj erre. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd magadtól: „Milyen a házasságom?” vagy „Milyen a kapcsolatom a férjemmel?, kérdezd azt, hogy „Mi van velem?” „Milyen a kapcsolatom Jézussal?”

Uram, segíts, hogy szívem minden vágyát kiönthessem eléd. Dolgozz rajtuk és a kapcsolataimon, és kezdd velem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2009.02.23.
www.proverbs31.org

Feltöltve hittel
Wendy Pope

„Nincs semmim sem a házamban, csak egy kis olajom.” 2 Kir 4:2


Már szinte egy éve súlyos beteg volt a férjem. Mindent az előírások szerint csináltunk. Először elmentünk a háziorvoshoz. Az utasításai szerint jártunk el, de semmi sem változott. Ő általános orvos volt, elküldött egy specialistához. Annak az utasításait is betartottuk. Nem javult semmi. Hónapokig ingadoztunk remény és bizonytalanság között, minden új orvos vagy új gyógyszer bizakodással töltött el. Semmi sem változott. Úgy tűnt, nincs megoldás a betegségére. A hitem is hullámzani kezdett. Hittem, hogy Isten képes csodát tenni, de kételkedtem benne, hogy megtörténhet.

Ez a hosszú folyamat mind fizikailag, mind mentálisan és spirituálisan kimerített. Szerte az egész világon voltak emberek, akik imádkoztak értünk. Miért nem hallotta meg Isten, a Nagy Gyógyító, népe könyörgését, miért nem válaszolt rá? Miért nem történhet meg a csoda a férjemmel? A csodába vetett remény utolsó morzsáival a lelkében a férjem elment egy másik városba egy specialistához. Képtelen voltam már vele menni. Nem is sejtettem, hogy Isten itthon készíti elő nekem a csodát.

Azon a héten olvastam a bibliában egy asszonyról, aki hosszú ideje szenvedett már, a hite a végét járta. Kétségbe volt esve. Saját sorsom párhuzamát láttam a történetében. Ennek az özvegynek a férje még életében felhalmozott egy csomó adósságot, amit az asszony nem tudott megfizetni. Jöttek a végrehajtók, hogy elvigyék a fiait rabszolgának az adósság fejében. Maradék hitét összeszedve elment az egyetlen emberhez, aki talán még segíthetett: Elizeushoz. Elizeus meghagyta neki, hogy kérjen kölcsön üres edényeket a szomszédasszonyoktól, majd töltse meg őket azzal a kis olajjal, amije van, s adja el az olajat, hogy az árából kifizethesse az adósságát. Az asszony engedelmeskedett. Csodálatos módon az edények megteltek olajjal, s az értük kapott pénz bőven elég volt a tartozás megfizetésére.

Mialatt eltöprengtem ennek az özvegyasszonynak a kétségbeejtő helyzetén, Isten arra indított, hogy kövessem példáját. Arra kért, hogy - képletesen szólva - vigyem az üres edényeimet az oltárhoz a következő vasárnap reggeli istentisztelet végén. Nem értettem, és nem is akartam engedelmeskedni. Szomorúságom mély volt, hitem sekély. Egész héten éreztem a közelségét, és a noszogatását, hogy vigyem Elé az üres edényeket. Egész héten ismételgettem, hogy nem. Megrémültem. Nem akartam, hogy mások velem foglalkozzanak az oltárnál. És nem akartam megint csalódni.

Eljött a vasárnap reggel, és én még mindig vitáztam az Úrral. Képzeljétek a csodálkozásomat, mikor a lelkész megszólalt: Nyissátok ki a Bibliátokat a Királyok 2. könyve 4. rész 38-44. verseknél. Isten megtette nekem a csodát. Nem azt a csodát, hogy meggyógyítsa a férjem, hanem azt, hogy meggyógyítsa az én hitemet, hogy feltöltse a bennem lévő ürességet új hittel, amivel végig tudom kísérni a férjemet bizonytalan jövője útján. A prédikáció végén félve és remegve odavittem üres edényeimet az oltárhoz. Nagyon személyes, nagyon értékes percek voltak. Mintha egyedül lennék a szentélyben az Úrral. Találkozott velem, és feltöltött hittel.

Szeretnél eltelni hittel? Mély a szomorúságod és sekély a hited? Szedd össze az edényeidet, és vidd el őket az Egyetlenhez, aki segíteni tud. Az Úr találkozni fog veled. Személyes lesz és értékes a találkozás. Elég hitet fog tölteni az edényeidbe, hogy túljuss azon, amit tudsz, és túljuss az ismeretlenen is. Csak Isten tud feltölteni.

Uram, drága Jézus, hiszek Benned. Segíts ma, hogy higgyek Benned. Eléd hozom hitem kiürült edényeit, hogy feltöltsd őket. Nem akarok mély szomorúságban és sekély hitben élni. Tudom, hogy Te vagy az Egyetlen, aki segíthetsz. Segíts tudnom, hogy jó vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.10.
www.proverbs31.org

Szépségsebek
Shari Braendel

„Isten meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi a sebeiket.” Zsolt. 147:3

Az utóbbi időben több barátnőm is mesélt régi sebekről, amik máig fájnak. Egyikük elmondta, hogy több mint húsz éve dolgozik azon, hogy tompítsa magában a nyers szavak okozta fájdalmat. „Anyám mindig túlsúlyosnak tartott. Elefántnak hívott. Mindig összehasonlított a nálam sokkal kisebb húgommal. Még azzal is megvádolt, hogy bulímiás vagyok, ami 13 éves sérülékeny lelkemnek nagyon rosszul esett.”

Egy másik kedves fiatalasszony így mesélt: „Édesanyám barátnője egyszer megkérdezte tőlem, milyen érzés, ha az embernek ennyire tökéletes szépségű testvére van. Szánakozva mondta, milyen nehéz lehetett felnőni egy ilyen gyönyörű, csinos nővér mellett, merthogy én nem olyan voltam. Pedig nem voltam kövér. Csak egészen más volt a testalkatunk. Emlékszem, mennyire meglepett, hogy ezt mondja, s nem értettem azt sem, miért mondta. Az az egyetlen megjegyzés hosszú évekre meghatározta önértékelésemet, és még ma is fáj, ha rágondolok.”

Szépségsebek. Mindegyikünk tudna ilyet mondani. Némelyik mély fájdalommal jár, másik csak felszínes horzsolás, ami olykor gondot okoz. Így vagy úgy, de mindegyik rosszul esik.

Sokmindennek kell történnie, hogy meggyógyuljon legbenső énünk, és hogy ne kövessük el mi magunk is ezeket a hibákat szeretteinkkel vagy olyanokkal, akiket nem is ismerünk igazán.

Fontos, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántottak. Tudom, könnyebb mondani, mint megtenni, de Krisztussal minden lehetséges. Gyakran előfordul, hogy annak, aki fájdalmat okozott, fogalma sincs róla, hogyan hatottak ránk a szavai. Néha belegondolok, hányszor megbánthattam valakit akaratlanul, és csak reménykedem meg imádkozom, hogy megbocsássanak, s elfelejtsék meggondolatlanságomat.

A Biblia azt tanítja, a szavaknak hatalmuk van. De hatalmuk van a gondolatoknak is. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk múltbeli párbeszédeknek, amik újra meg újra elhangzanak az emlékeinkben. Meghallgatjuk a visszatérő fájdalmas gondolatokat, amik ismétlődnek, mint egy sérült lemez hangjai. Abban a pillanatban, ahogy felbukkannak, kapjuk el őket. Azonnal helyettesítsük a sérült gondolatot valamivel, ami erősebb, amiben szeretet van.

Nekem az segített, hogy megtanult bibliai részleteket tartottam készenlétben ilyen alkalmakra. Például, ha a külsőmre, a testsúlyomra vonatkozó kritikus megjegyzés jut az eszembe, igyekszem azonnal felismerni, és rögtön a 45. zsoltár 12. versét mondom magamnak: „Szépséged elbűvölte a királyt”.

Arra szeretnélek biztatni, ne hagyd, hogy a csúnya gondolatok uralkodjanak rajtad. Isten, a legnagyobb Úr, odavan érted. A kincse vagy. Nem hibázott, amikor megalkotott téged! Könyörgök, hidd ezt el, és állj szilárdan ebben az igazságban, barátnőm. Abban is biztos lehetsz, hogy Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa az összetört szívűeket, és bekötözze a sebeinket, a szépségsebeinket is.

Istenem, tudom, hogy Te a szívem legmélyebb rejtekeit is látod, ismered azokat a szavakat, azokat a hazugságokat, amelyek üldöznek és gyötörnek engem. Vedd el, kérlek a fájdalmat, amit okoznak, jó? Gyógyíts meg, és segíts, hogy megértsem és elfogadjam, hogy nem hibáztál, mikor megteremtettél engem. Csodálatosnak alkottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.11.
www.proverbs31.org

Vannak álmaid?
Lysa TerKeurst

„Aki kicsiben hű, a nagyban is hű.” Lk. 16:10

Álmodsz valamiről? Valamiről, amit szeretnél elérni, megcsinálni? Húszas éveim elején már öt állást próbáltam ki és hagytam ott, mielőtt a Proverbs 31 Ministries (Példabeszédek 31 Szolgálatok) megalapításában segédkeztem volna. Sokan kérdezték már tőlem e-mail-ben, hogy kerültem kapcsolatba a Szolgálatok elindításával. Jó volna ilyenkor meghatározni három konkrét lépést, ami oda vezetett, ahol most vagyok, ahhoz a munkához, amire érzem, hogy teremtettem. De az út idáig nehezen körülhatárolható, és nem tudok felsorolni határozott, könnyű lépéseket. Inkább úgy mondhatnám, idebotorkáltam.

A szolgálatot az a barátnőm nevezte el, aki felkért a létrehozására. Már majdnem négy hónapja dolgoztam benne, mikor felötlött a gondolat, talán ideje lenne elolvasnom a Bibliában a Példabeszédek 31-et. Azelőtt sosem tettem.

Miután elolvastam, vitatkozni kezdtem Istennel, figyelmeztettem, hogy nem a megfelelő csajt hívta meg egy olyan szolgálatba, amelyik nevében a tökéletes nő leírását viseli.

Akkor épp egy gyermekem volt, aki minden nap megríkatott, teljesen kimerített, és ráadásul a házasságomben is harcok dúltak.

Isten nem tágított.

Szeretem ezt a mondatot. Ő utat csinál ott, ahol nincs út. Szeret alkalmatlannak látszó embereket rakni a feladatokhoz, mert így bármi jó származik ügyetlen próbálkozásaikból, az egyértelműen Neki tulajdonítható. Biztos vagyok benne, hogy nem egy jól képzett nőt keresett, hanem egyszerűen egy olyat, aki igent mer mondani Neki.

Hogyan növesztette Isten ezt a szolgálatot aprócska magból azzá, ami mára lett?

Meggyőződésem, hogy az én feladatom végig nem az volt, hogy létrehozzak majd vezessek egy sikeres szolgálatot. Az én munkám végig az volt, hogy engedelmeskedjem Istennek. Az én dolgom az engedelmesség volt, az eredményesség Istené.

Ez igaz mindenre, amit csinálunk: munkára, házasságra, hivatásra, az álmainkra.

Engedelmeskednem kellett Istennek a kicsi dolgokban és a nagy dolgokban. Néha a szolgálatom abból állt, hogy pelenkákat cseréljek, és elnézést kérjek a férjemtől makacsságomért. Máskor abból, hogy együtt kávézzak valakivel, és meghallgassam, ami a szívét nyomja. Megint máskor az volt a szolgálat, hogy cikket írjak szerény kis újságunkba, aminek akkor 35 olvasója volt.

Isten sosem hagyta, hogy ez a szolgálat túlnőjön engedelmességem korlátain.

Amikor összeválogattam a csapatot, olyanokat kerestem, akik ugyanilyen szenvedélyesen mondanak igent Istennek. Ahogy Ő hűségesnek talált engem és kis csapatomat a kicsi dolgokban, nagyobb kihívások következtek. Nem volt könnyű, és nem tudtunk minden nap tökéletesen engedelmeskedni, de azt tudtuk, hogy nem adjuk fel.

A Példabeszédek 31 Szolgálatok lassan bontakozott ki. 17 éve kelünk fel minden nap úgy, hogy felajánljuk engedelmességünket arra a napra Istennek, és azt, hogy igent mondunk, bárhova vezet minket aznap.

Ha érzel a szívedben valami indíttatást egy álom megvalósítására, hagyd, hogy lassacskán bontakozzék ki. Vedd észre, hogy elkezdheted még ma. Kérd Istent, hogy tegye eléd az engedelmességi nyilatkozatot, és írd ma alá. Ki tudja, mi kezdődik el ezzel az igennel…

Segíts, Istenem, hogy függetlenül a nagy álmoktól, amelyeknek a csíráit a szívünkbe ültetted, a kicsi dolgokban mutatkozzunk hűségesnek. Emlékeztess mindig arra, hogy a mi dolgunk az engedelmesség, és Te majd gondoskodni fogsz az eredményről. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.12.
www.proverbs31.org

Sérült áru

Carol Davis

„Isten előtt kedves áldozat: töredelmes lélek; az összetört és alázatos szívet, oh Isten, nem veted meg.” Zsolt 51:19.

A diszkontbolt polcai közt keresgéltem egy akciós terméket, amire nagy szükségem lett volna. „Amíg a készlet tart” – típusú üzlet volt: vagy sikerül elkapnod időben, amit akarsz, vagy nem. Most ez utóbbi jött be…

Csalódottan mentem tovább, amikor észrevettem egy kosarat a földön. A felirata tűnt fel: „Sérült áru”. Horpadt és címke nélküli konzervdobozok voltak benne, kisebbek, nagyobbak, kövérek, soványak, minden rendszer nélkül. Olyanok, amik nem méltók arra, hogy a polcra kerüljenek. Hirtelen megéreztem, milyen lehet nekik ott a kosárban.

Az élet néha váratlan üzeneteket küld. A kemény ütések iskolájában horpadások keletkeznek rajtunk, olvashatatlanná válik vagy lemállik a feliratunk. Úgy érezzük, bekerültünk egy kosárba, névtelenül, méltatlanul arra, hogy a polcra tegyenek. Valakik egyre azt hajtogatják rólunk, hogy másodosztályú selejtek vagyunk, kár velünk foglalkozni, reménytelen.

Együttérzéstől vezérelve lehajoltam, és kiemeltem egy bádogdobozt, amin semmi felirat nem volt. Hazavittem, ráillesztettem a konzervnyitót, s izgatottan vártam az eredményt. Végre belehatolt a konzervnyitó kése a fedélbe, és kiderült: őszibarackkonzerv volt! Hangosan felujjongtam, mint egy kis csitri örömében. Hát nem csodálatos: kinyitom a névtelen dobozt, és a kedvenc kompótomat találom benne! A doboz sérült, de ami benne van, ép… és édes.

Isten biztos mosolygott rajtam, mert abban a pillanatban beragyogott egy napsugár a konyhaablakon. A szívem mélyén tudtam, hogy ez egy lecke volt.

Én is sérült vagyok. Valamilyen szinten mindnyájan azok vagyunk. Nem azt az életet élem, amiről gyermekkoromban álmodoztam. A sérülések viszont, amelyeket elszenvedtem, a bensőmet édesebbé, együttérzőbbé, Jézuskeresővé tették. Sokan lenéztek és elítéltek, akik csak a hiányzó címkét látták, s büszkén mutogatták a magukét.

Úgy megmondtam volna nekik: „Ne ítélj túl korán. Nem a sérülések határoznak meg, hanem az, amit létrehoztak bennem.” Lehetek én az élet kosarának mélyén, de Jézus ugyanazt az árat fizette értem, mint azokért, akik a polcon sorakoznak.

Nézz körül. Van a környezetedben: családodban, barátaid közt, a gyülekezetben valaki, akit „sérült árunak” tartasz? Ne mulaszd el, hogy utána nyúlj, hogy biztosítsd a szeretetedről. Barátságra lelhetsz, ami ép… és édes.

Uram, az életem nem egészen olyan, amilyennek elképzeltem. De tudom, hogy te így is használni tudsz engem. Bocsásd meg, ha másokat a címkék, a külső körülmények alapján ítélek meg, s nem azt nézem, hogy Te milyen munkát végzel bennük. Segíts, hogy sose felejtsem el: mindnyájunkon vannak horpadások, de ezek őrzik meg a vágyunkat a Megmentőre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.16.
www.proverbs31.org

Magasra célozz az imádságban
Glynnis Whitwer

„’Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is átadom őt az Úrnak. Egész életére az Úrnak szentelem.’ És (Éli) imádta ott az Urat.” 1 Sám 1:27-28

Öt tizenéves gyermek édesanyjaként az egyes gyermekeimért való imádságaimban újra meg újra ugyanaz a kérés ismétlődik. „Atyám, kérlek, őrizd meg …..-t épségben itt és itt (ahol éppen van).” Ha kell, megjegyzem, miért kell különösképpen vigyázni ma rá, aztán tovább lépek a következőhöz.

Mondhatjátok, hogy aggodalmaskodó vagyok. A statisztikák nem csökkentik aggódásomat. Hiába tudom, hogy az emberek 99%-a nem sérül meg, mialatt elmegy a McDonalds-ba, de ott van az 1%, aki igen. Mindig azon izgulok, hogy olyan valaki lesz az 1%-ban, akit szeretek.

Az évek során Isten jelentkezett életemnek ezen a területén, és megvilágította, hogy nem bízom eléggé az ő őrző hatalmában. A bénító félelmet csodálatos gyógyítással ellenpontozta. Mindemellett a gyermekeimért való könyörgéseim továbbra is az épségük megőrzésére irányultak elsősorban. Aztán egyszer hallottam egy prédikációt, amelyben a lelkész arra ösztönözte a szülőket, hogy célozzanak magasra, amikor gyermekeikért imádkoznak.

Nem kellett részletes táblázattal, statisztikával igazolnom magamnak, hogy az én könyörgéseim közös nevezője a testi épség volt. Azzal együtt, hogy ez rendkívül fontos, kénytelen voltam beismerni, hogy a jövőjükről alkotott látomást a jelenükért való aggódással cseréltem fel. Tizennyolc éve igyekszem a gyermekeimet gondozni, ami néha annyira kimerítő, hogy örülök, ha végére jutok egy napnak.

Bár tudom, mennyire fontos lenne többért imádkozni, gyakran nagyon nehéz fölülemelkedni a mindennapok gondján, s kitekinteni a jövő felé. A Biblia szerencsére bemutat egy anyát, aki mert előre nézni, és csodálatos jövőt képzelt el gyermekének. Hannára gondolok.

Hanna történetét a Sámuel első könyvében olvashatjuk. Elkána szeretett felesége volt, de nem fogant gyermeket. Hanna elment az Úr házába, s gyermekért könyörgött. Megígérte, hogy visszaadja az Úrnak a gyermeket „élete valamennyi napján” (1Sám 1:11). Isten meghallgatta az imádságot és az ígéretet, és Hannát egy fiúgyermekkel áldotta meg, akit Sámuelnek neveztek el.

Hanna betartotta ígértet: miután elválasztotta a gyermeket, felvitte az Úr házába, Silóba, és átadta őt Élinek. Az anya továbbra is áldotta az Urat fia elhívásáért, és minden évben gyolcs köntöst készített és vitt neki a templomba, amikor férjével felmentek bemutatni az áldozatot.

Hanna abbahagyhatta volna a könyörgést, amikor megszületett a gyermeke. Aki küzdött a meddőséggel, tudhatja, mennyire felemészti az embert. De Hanna többet akart, mint gondozni és szeretni egy kisgyermeket. Nem olyan gyermeket akart, akit megtart magának. Olyan gyermekről álmodozott, aki az Urat szolgálja élete minden napján. És Isten meghallgatta és teljesítette a kérését.

Úgy imádkozni, mint Hanna más, mint ahogy én szoktam. Minden este, mikor beesem az ágyba, hálát adok, hogy a gyermekeim túlélték ezt a napot. Egy unokahúgomat veszítettük el egy autóbalesetben, úgyhogy minden egyes lélegzetvételért hálás tudok lenni. Ám ha leszűkítem imádságomat az életben maradásukra, elvesztegetem a lehetőséget, hogy Istenhez társulva építsem a jövőjüket.

Az új tanév elején kitágítom kéréseim körét. Szeretném újra Isten szolgálatára ajánlani a három fiamat és a két lányomat. Imádkozni fogok azért, hogy Isten használja fel őket országa építéséhez, hogy világító lámpások legyenek a sötétségben. Persze hogy folytatom az épségükért való imádkozást. De nem fogok itt leállni. Ha felszedem a korlátokat az imádságom elől, határtalan perspektíva nyílik meg, ahol együttműködhetek Istennel.

Drága Mennyei Atyám, köszönöm, hogy meghívsz magadhoz az imádságban. Néha elfelejtem, hogy te többet akarsz tenni az életemmel és gyermekeim életével. Segíts lerombolnom imádságaim korlátait, s hagynom, hogy a Szentlélek vezesse könyörgésemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.16.
www.proverbs31.org

2010. november 16., kedd

Zákeus

Lk 19, 1-10

„Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.”

Kistermetűek vagyunk, és nem látjuk Jézust a sokaságtól. Kinek-kinek megvan a maga sokasága: gondjaink, elfoglaltságaink, feladataink, programjaink. Ha szeretnénk látni Jézust, ki kell emelkednünk ezekből. Mindig megtalálhatjuk azt a vadfügefát, ami erre lehetőséget ad, ha valóban látni akarjuk Jézust. Nem is kell megszólítanunk. Csak várakozzunk csendben. Jézus meglát. Ránk néz, megszólít, és eljön hozzánk. Ha pedig Velünk van, véghezviszi bennünk azt a változást, ami szükséges, hogy állandóan Vele maradjunk. És attól kezdve „üdvössége lesz” a lelkünknek, mely befogadta Jézust.

2010. november 12., péntek

Végső idők?

Lk 17:26-37

Kommentár a Sacred Space-ről, ami a Vörös iszap katasztrófa után nekünk, magyaroknak, különös jelentőséggel bír:

„Jézus nyilvános élete vége felé közeledik. Rövidesen bekövetkező szenvedése és halála traumaként éri követőit, nem számítanak rá, sokkolja majd és megrémíti őket.
Később, de még mielőtt Lukács összeállította volna evangéliumát, egy kataklizma sújtotta Jeruzsálemet, a város összedőlt hatalmas templomával együtt. A katasztrófa képeit a Titus császár győzelmét hirdető római diadalíven örökítették meg, domborműveken ábrázolták, ahogy a Templom kincseit hadizsákmányként elhurcolják.
A harmadik fajta vég az, amikor minden véget ér, világunk nem lesz többé. Hogy ez hogyan és miként történik majd, arról semmit nem tudunk.
Jézus mai figyelmeztetése valami módon mindhárom véghez kapcsolódik. Fő tanítása, hogy legyünk készen, ne higgyük, hogy halogathatjuk az előkészületeket. Amikor itt a vég, már túl késő lesz.
Jézus a vízözön képét hozza példaként, amikor az emberek a katasztrófa kezdetén még ettek, ittak. (Sajtóhírekből mennyit hallunk arról, hányszor éri felkészületlenül az embereket egy-egy áradás vagy más hirtelen természeti katasztrófa.) Hasonlóképpen Lót idejében, az emberek mindennapi életüket élték, mikor tűz és kénkő hullott az égből (akár egy földrengés vagy vulkánkitörés idején) a gonosz Sodoma városára. Csak Lót és családja menekült meg, akiket előre figyelmeztettek. Majd minden nap olvasunk hasonló tragédiákról.
Amikor „az Emberfia megjelenik”, azaz, amikor az idők végén újra eljön, már túl késő lesz katasztrófa elhárítási intézkedéseket hozni. Vagy készen lesz valaki, vagy nem. Ha valaki a háztetőn pihen (ami gyakori azon a vidéken), ne akarjon lemenni a házba, hogy mentse a holmiját. Egyik embert elviszik, aki mellette volt, ott marad. Ez a kép is ismerős a híradásokból, nemcsak Jeruzsálem összeomlásánál, hanem a természeti katasztrófák pillanatában, mikor egyik embert elviszi az ár, a másik pedig közel hozzá, megmenekül. A szövegünkben ennek értelme, hogy egyik ember Istenhez kerül, a másik nem.
Ezeket a képeket nem azért tárja elénk Jézus, hogy rémülettel töltsenek el rettegjünk egy kiszámíthatatlan Istentől. Időben történő figyelmeztetés ez, hogy ne henyéljünk, legyünk állandóan készen az Úrral való találkozásra. Jó tanács ez, nemcsak életünk utolsó szakaszára, hanem minden napra és minden percre életünk során. Ha most mindig készen állok, akkor is készen leszek.
Folyamatosan, tudatosan Isten jelenlétében élve, a 21. versben említett „Isten országában”, az örökkévaló MOSTban tartózkodva, semmi sem fog meglepetésként érni. Nem hogy félelem nincs bennünk, de várva várjuk a napot, teljesen Istenre bízva, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Gyakorlatilag az a végső hívó szó nem bolygónk pusztulásával esik egybe, hanem azzal a pillanattal, amikor egyéni életünk a földön véget ér. Ennek a pillanatnak a bekövetkezése felől pedig nem lehetnek kétségeink.”

Hogyan értelmezzük az evangéliumi szakasz utolsó mondatát, ami mintha kilógna a sorból, mintha nem lenne válasz a feltett kérdésre: ’„Hol, Uram?” Ő pedig így felelt: „Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is.”’ A kommentár utolsó szakasza erre vonatkozik. Jézus másutt úgy fogalmazza meg ugyanezt, hogy akinek sok van, annak még többet adnak, akinek kevés van, attól azt is elveszik, amije van. Vagy: "hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat". Holtak azok, akik nem a „köztünk lévő” Isten országában, az „örökkévaló MOSTban” élnek. Ők úgy fogják megélni az utolsó pillanatot, mintha saskeselyűk tépnék szét testüket, hisz nekik csak testük van - ez az a "kevés", amit elvesznek tőlük. Az „élők” nem kell, hogy féljenek a saskeselyűk támadásától - nekik "sok" van, ők még többet kapnak. A „Hol?” kérdésre tehát ez a válasz: mindenütt, ahol „holtak” vannak. A végső időknek nincsenek földrajzi határai.

2010. november 7., vasárnap

Tarts szünetet

Max Lucado

„Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” Mk 6,31

Az ifjabbik Ernie Johnson ért a baseballhoz. Az apja három évtizeden át közvetítette az atlantai Milwaukee Bátrak csapatának nagy liga-mérkőzéseit. Az elmúlt negyedszázadban, mióta Ernie örökölte a mikrofont, hatféle sportágban küldött beszámolókat három kontinensről, megszólaltatva győzteseket és kiesetteket, körmüket rágó vagy ujjongó szurkolókat. Egy meccs mégis kiemelkedik a többi közül. Nem azok miatt, akik játszottak, hanem azokért, akik abbahagyták a játékot. A 9 éves ifjú Ernie lelkiismeretes shortstop játékos volt. Az ellenfél egyik ütője olyat lőtt, hogy a labda átrepült a kerítésen. Ketten a külső játéktérről azonnal nekilendültek, és átmásztak a kerítésen a labda után, hogy folytatódhasson a játék. (Egyértelműen szűkös költségvetésből tartotta fenn magát a liga.)
A két csapat várta, hogy a külsősök visszatérjenek. Vártak és vártak, de senki nem jött. Egy idő múlva az érintett játékvezetők odasiettek a kerítéshez, és felmásztak, hogy megnézzék, mi történt. Ernie és más kíváncsi játékosok, követték a példájukat. Mit látnak? A két eltűnt játékos ott áll pár méterre a kerítés túloldalától, kesztyűik a földön, a megkerült labda a lábuk előtt, arcukon mosoly és szétkenődött szeder.
A két játékos kilépett a játékból.
Te mikor tettél ilyet utoljára? Mindenkinek szüksége van feltöltődésre. Arról nem is beszélve, hogy ki ne örülne pár szem szedernek? Autót és üzletet vezetsz, gépeket, szervezeteket, családot irányítasz, projekteket és költségvetéseket tervezel és tartasz mozgásban. Állandó rohanás az életed.
Jézus megért téged. Ő is mozgalmas életet élt. Az emberek végeláthatatlan sorban álltak előtte igényeikkel. De értett hozzá, hogyan lehet félreállni, kiszállni egy időre a játékból.
Miután sikeresen ellenállt a Sátán kísértésének a pusztában, és kibírta földijei kemény elutasítását, Jézus Kapernaumba ment, ahol az emberek tárt karokkal fogadták.
Elámultak tanításán (Lk 4,31).
Tetteinek híre szétterjedt az egész vidéken (Lk 4,37).
Az emberek az egész városból sorra vitték hozzá a betegeiket. Bármilyen bajuk volt, Jézus kezének érintése meggyógyította őket (u.o. 40).
Kívánhatott Krisztus ennél többet? Elbűvölt tömegek, frissen gyógyult hívők, emberek ezrei, akik követni akarták, ahova megy. Ezért hát Jézus –
Elindított egy mozgalmat?
Összeállított egy igazgatóságot?
Politikai akciókra mozgósította a társadalmat?
Nem. A PR szakértőket semmibe véve hátat fordított a tömegnek, elment tőlük egy vadrezervátumba, egy rejtett barlangba, egy üresen álló épületbe – „egy lakatlan helyre”.
A 42. versben magyarázatot találunk tettére: a tömeg vissza akarta tartani, „tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük”.
Máskor is előfordult, hogy visszautasította a tömeget. „Amikor Jézus meglátta maga körül a sokaságot, úgy rendelkezett, hogy keljenek át a túlsó partra” (Mt 8,18). Mikor a jelenlévő sokaság kineveti magabiztosságát, hogy fel tudja támasztani a halott lánykát, Jézus kiutasította őket a házból. „Amikor aztán kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felébredt” (Mt 9,25).
Egész napi tanítás végén „Jézus elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba” (Mt 13,36).
Mintegy húszezres rajongói tábort küldött el egy másik alkalommal, a kenyérszaporítás után. „Ezek után elbocsátotta a sokaságot” (Mt 15,39).
Krisztus újra meg újra elmenekül a tömeg zsivajától, hogy meghallhassa Isten hangját.
Ellenállt az emberek okozta áramlásnak azzal, hogy küldetése sziklájához rögzítette hajóját: arra használta egyediségét, hogy Isten ügyét („az Ország építését”) minél több helyszínen előbbre vigye („A többi városban is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem” Lk 4,43).
Ugye örülünk, hogy ezt tette? Képzeljük el, hogy engedett volna a nyomásnak, és tábort üt Kapernaumban, így gondolkodván: „Igaz, hogy azt hittem, küldetésem az egész világnak szól és a kereszt a sorsom, de az egész város azt kéri, maradjak Kapernaumban. Ennyi ember csak nem tévedhet?”
De igen, tévedhet. Dacolva a tömegakarattal Jézus hátat fordított a kapernaumi lelkipásztorkodásnak, és Isten akaratát követte. Ezzel egy csomó beteget gyógyítatlanul, összezavarodott embereket sötétségben hagyott. Nemet mondott a jóra, hogy igent mondhasson a helyesre: egyedülálló küldetésére.
Senkinek sem lenne könnyű ez a döntés.
Isten talán azt akarja, hogy hagyd el Kapernaumodat, de te maradsz. Vagy azt akarja, hogy maradj, de te elmész. Hogyan másként tudnád meg, mi a helyes, ha nem úgy, hogy elcsitítod a tömegzajt, és követed Jézust egy lakatlan helyre?
A „lakatlan” nem föltétlen jelent elhagyott helyet, csak csendeset. Egy olyan helyet, ahova, mint Jézus, eltávozol. „Napkeltekor pedig elindult, és kiment…”. Az „elindult” szándékot, döntést feltételez Jézus részéről. „El kell vonulnom. Gondolkodni. Töprengeni. Újra kijelölni az utamat.” Eldöntötte az időpontot, kiválasztotta a helyet. Nagy elhatározással megnyomta a szünetgombot az életén.
A Sátán taximétert ültet az agyunkba. Halljuk a szakadatlan tiktakolást, ami egyfolytában sürget: siess, siess, siess, az idő pénz… aminek eredménye az a bömbölő zűrzavar, amit emberiségnek* nevezünk.
Jézus szemben áll az árral, és szavai ellene szegülnek a versenytempónak: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Kövessük Jézus példáját, aki gyakran „visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lk 5,16). Isten is megpihent hatnapi munka után, és a világ nem dőlt össze. Miért gondoljuk, hogy ez megtörténik, ha mi megállunk? (Vagy épp attól félünk, hogy nélkülünk is minden megy tovább?)
Kövesd Jézust a pusztába. Ezer és egy hang fogja rikácsoló majomhangon üvölteni, hogy ne tedd. Ne törődj velük. Járj Jézus nyomában. Tedd félre a te munkádat, és gondolkozz el az Övén. Fogadd el Teremtőd meghívását: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé” (Mk 6,31). S mialatt ott vagytok, szedjetek pár szem szedret.

Upwords with Max Lucado 2010. nov. 5.
www.crosswalk.com

*Angolul itt szójáték szerepel. A „human race” (=emberiség, emberi nem) szóban a „race” másik jelentése „versenyfutás”.

Lélekerősítő levelek 29

Erőnk forrása
Tracie Milles

„Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít” Fil 4:13.


Mikor meglátogattuk a kórházban, az ágyban volt, gyengének, törékenynek látszott. Küszködtem a könnyeimmel, mialatt néztem, ahogy ott fekszik, tehetetlenül a kórral szemben, amely megtámadta szervezetét. Úgy szerettem volna segíteni, de nem tehettem semmit azon kívül, hogy teljes szívemmel vágytam rá, bár fel tudnám tölteni erővel a folytatáshoz.

De az én erőm nem segíthetett rajta.

Később a nap folyamán elővettem a Bibliámat, hogy vigasztalást keressek benne. Rátaláltam néhány versre, melyek betömték szívemben az Isten kedvességét áhító repedéseket. A 4Móz 11:8-9-ben olvastam: „tartsátok meg tehát minden parancsát, amelyet ma meghagyok nektek, hogy elérhessétek, s elfoglalhassátok azt a földet, amelyre átkeltek, és hosszú ideig élhessetek azon a tejjel s mézzel folyó földön, amelyet esküvel ígért az Úr atyáitoknak s utódaiknak.”

Mózes száján keresztül az Úr utasításokat ad az izraelieknek az Ígéret Földjére való bejutásukkal kapcsolatosan. Eszükbe juttatja a vándorlásuk során történt csodákat. Engedetlenségeik történetét ismerve, Isten tudta, hogy könnyen kísértésbe esnek, könnyen elfordulnak Tőle, s ezzel elveszítik lelkük erejét.

A Mózes 4. könyvében az Úr a prioritásokra hívja fel az izraeliták figyelmét. Figyelmezteti őket, hogy az engedelmesség az egyetlen út, ami erőt ad ahhoz, hogy belépjenek az ígért helyre. Meg akarta értetni velük, hogy nem fognak erőt kapni abból, ha vágynak a jóra, ha elhiszik az Ő létezését, ha különböző rituálékat és áldozatokat mutatnak be a tiszteletére. Csak akkor lesz erejük, ha engedelmeskednek Neki és az Ő igéjének. Ki is mondja a 18. versben: „Véssétek e szavaimat szívetekbe-lelketekbe”. Erejük onnan származik, hogy teljes szívvel engedelmeskednek Isten parancsainak.

Isten meg akarja értetni velünk, mennyire fontos, hogy minden nap engedelmesen kövessük Őt. Azt kéri, hogy engedelmeskedjünk Neki életünk nagy dolgaiban, de az apró mindennapi dolgokban is. Ha így teszünk, állandóan feltölti lelkünket erővel. Ez az erő alkalmassá tesz a nehézségekkel való szembenézésre akkor is, ha úgy érezzük, egy-egy helyzet felülmúlja emberi erőnket. Akár mi fekszünk a kórházi ágyon, akár mellette állunk.

A napi engedelmességben találjuk meg azt az érzelmi erőt, amivel az Ő békéjében maradunk a kételyek és félelmek között; amivel az Ő örömében maradunk, ha nem találunk okot az örvendezésre; erősek maradunk a hitben akkor is, ha a dolgok reménytelennek látszanak; és erősek akkor, amikor életünkben a fájdalmas történések veszik át a főszerepet.

Akár ahhoz kell az erő, hogy megvigasztaljunk valakit, akit szeretünk, akár saját küzdelmünkhöz, az Istennek való engedelmességre fókuszált élet rátapad a forrásra, ahonnan erőt szívhat magába – annyit, amennyire szüksége van.

Minden reggel, mikor felkelünk, eldönthetjük, honnan jöjjön az erő az aznapi tennivalókhoz, megpróbáltatásokhoz. Magunkra támaszkodunk vagy Istenre?

Ha fizikailag gyengék vagyunk is, lelkünk erős maradhat, ha a végtelen erő igaz forrására tapasztjuk szívünket.

Uram, kérlek adj erőt a mai naphoz. Segíts, hogy Rád támaszkodjam. Fáradt és gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy szembenézzek ezzel a nehéz helyzettel, hogy elviseljem a fájdalmat. Vonj közelebb magadhoz ebben az egészben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.július 30-
www.proverbs31.org

Fékevesztett szeretet

Tosca Lee

„Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka.” Eféz 2:8


Pár éve életem legnehezebb döntése előtt álltam. Nyugtalanított, mi lesz, ha tévedek? Mi lesz, ha nincs igazam, ha helytelenül választok? Ha Isten ezt nem bocsátja meg?

Egy bölcs tanácsadó erre ezt reagálta: „Vagy elég neked Isten kegyelme, vagy nem.”

Megdöbbentem.

11 éves korom óta hittem Krisztus megváltó munkájában, jóformán a templomban nőttem fel. Hányszor énekeltem, hogy Jézus szeret engem. Tanúságot tettem, hogy Krisztus Isten Báránya volt, és ajándékát ingyen kapjuk. Ebben a percben azzal kellett szembesülnöm, hogy évekig a saját jóságomra hagyatkoztam.

Mindig „jó” voltam, míg felnövekedtem. Egész életemben nagyon igyekeztem, hogy mindig helyesen cselekedjem. Talán nem annyira szeretetből, mint inkább félelemből – féltem megbántani Istent. Tökéletességre törekedvén rettegtem a hibáktól, a tévedésektől. Kedvébe akartam járni mindenkinek, de ha az okokat nem nézzük, tényleg jó voltam. Nem tökéletes, de jó. És ezért talán kicsivel kevesebb kegyelemre volt szükségem. Persze, hogy a hit segített. Persze, hogy az üdvösség Isten ingyen ajándéka volt ezalatt is. De ebben a percben döbbentem rá, hogy sosem bíztam rá teljesen Istenre legszörnyűbbnek vélt tévedéseim, legutálatosabb énem egész súlyát.

A tévedések sötét pillanataiban a félelem uralkodott el rajtam, nem a megkönnyebbülés és a hála. Rendszeres templomba járóként gyermekkorom óta gyakran hallottam az ingyen kegyelemről, ami jól bejáratott nyomvonallá vált az elmémben. Igen, Jézus szeret. Igen kegyelemből üdvözülünk. De igazából inkább a félelem, semmint a szabadság működtetett, mert önmagamra hagyatkoztam.

Ebben a helyzetben viszont nem tehettem mást, minthogy bízzam Isten nagyvonalú, fékevesztett szeretetében. Hogy végiggondoljam, milyen korlátlan a kegyelem. Felfoghatatlan, mert nem lehet kiérdemelni és nem lehet viszonozni. Fékevesztett szeretet egy fékevesztett Istentől. Nem érdemelhettem ki jóságommal, helyes döntéseimmel, vagy egy életen át tartó templomba járással. Csak egyszerűen megkaphattam.

Isten kegyelme több, mint amit gyengécske dalainkban éneklünk róla. Be tudja fedni legnagyobb eséseinket és lázadásainkat, megbocsátja, amit megbocsáthatatlannak vélünk. Elég ahhoz, hogy kiszabadítson saját igazságosságunk terhe alól.

Mivel kerültél ma szembe? Mitől félsz? Isten kegyelme elég neki – és neked is.

Szent Isten, mutasd meg nekünk korlátlanságodat. Hadd öleljük magunkhoz kegyelmedet, ne akarjunk saját jóságunkra, helyes döntéseinkre hagyatkozni. Fékevesztett szereteted indítson hálára, szabadítson fel, és ez a hála és szabadság vezesse lépteinket, ne a rettegés, hogy tökéletesen kell teljesítenünk, hogy nem hibázhatunk. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.02.
www.proverbs.31.com

Szól még Isten az „egyszerű emberekhez”?

Glynnis Whitwer

„Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, aki az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Jn 14:25-26

A Biblia izgalmas történeteket mesél olyan esetekről, mikor Isten közvetlenül szólt az emberekhez. Együtt sétált és beszélgetett Ádámmal. Az égő csipkebokorban beszélt Mózeshez, később, miután a régiek prófétáihoz szólt, a néphez is volt közvetlen üzenete. Fiatal koromban többször gondolkoztam rajta, vajon abbahagyta Isten a bibliai idők után, hogy szóljon az emberekhez? Én legalábbis soha nem hallottam beszélni.

Teltek az évek, hitemben is felnőtté váltam, férjhez mentem, tanítani kezdtem a Vasárnapi Iskolában, énekeltem a templomi kórusban, szerettem Istent és az Ő népét. De sose hallottam, hogy megszólított volna. Igazából nem is foglalkoztam vele, úgy gondoltam, amit el akart nekünk mondani, benne van a Bibliában. Mi mást kellene hallanom?

Úgy látszik, Istennek még volt mondanivalója. Mikor elköltöztünk az ország túlsó felébe, kiderült, hogy személyesen hozzám is szólni akar.

Tizenkét évvel ezelőtt Phoenixből Charlotte-ba költözött a családunk. Nem akartam elköltözni, de kelletlenül beleegyeztem, mert férjem álma az volt, hogy valahol másutt éljük. Ahelyett, hogy izgalmas kalandként éltem volna át, csak a veszteséget éreztem: az állásom, a gyülekezetem, a barátaim, a nagy család. Teljesen össze voltam törve.

Ebben az állapotban kezdtem meghallani, hogy Isten szól hozzám. Nem hallható hangon, nem valami szokatlan módon, csak egy tiszta hangként a lelkemben. Ami nem volt ott azelőtt. Bibliai idézetek jutottak eszembe, amiket emlékezetem szerint soha nem tanultam meg. Bátorító szavakat mondott, amik csak nekem szóltak. Olyan lépésekre késztetett, amiket magamtól nem tettem volna meg. Mondok egy példát.

Néhány hete kerestük már a megfelelő templomot, amikor Isten egy kis gyülekezetbe vezetett. Egy kedves fiatal nő tartotta a tanúságtételt. Megérintett. Ugyanazon a héten a rádióban újra hallottam beszélni. Isten olyan tisztán szólt hozzám, ahogy azelőtt még soha, és egyértelműen kérte, hogy hívjam fel ezt a fiatal asszonyt, és ajánljam fel neki az önkéntes segítségemet.

Megijedtem, de engedelmeskedtem. Több hívásba került, de végül sikerült elérnem Lysa TerKeurst-öt, a Proverbs 31 Ministries (Példabeszédek 31 Szolgálat) elnökét.

„Szia Lysa,” mondtam. A következő szavak csak úgy özönlöttek ki a számon, ahogy izgatottan magyaráztam. „Nemrég költöztünk Charlotte-ba, láttalak a templomban, aztán hallottalak a rádióban. Újságíró végzettségem van, nem tudom, nem tudnátok-e hasznomat venni önkéntesként.”

Csend volt a vonal túlsó végén, mielőtt Lysa megszólalt. „Azért imádkoztunk, hogy találjunk valakit újságíró végzettséggel.”

Izgalmas dolog volt felfogni, hogy Isten szólt hozzám, s kezdtem megérteni, mit is értett Jézus azon, hogy elküldi a Szent Lelkét, hogy Ő kommunikáljon velünk. Szinte láttam, ahogy Isten karmesterként összehangolja a dolgokat, miután hallgattam a bennem lévő Szentlélekre, és engedelmeskedtem neki. Egy otthoni barátnőmnek elmeséltem ezt az élményemet. Azt mondta, a költözésünk előtt túl zsúfolt volt az életem ahhoz, hogy meghalljam Isten hangját. Ez igaz, de még más is volt. Nagyon független voltam, úgy hoztam döntéseket, hogy előtte nem konzultáltam Istennel. Igazából nem nagyon volt szükségem Rá vagy a tanácsára. Legalábbis ezt gondoltam. Mikor mindent elvesztettem, amire addig támaszkodtam, kiüresedve és kétségbeesetten vágytam arra, hogy Isten feltöltsön. A szükséghelyzetben Isten Lelke lett a tanácsadóm, a vigasztalóm, a vezetőm.

Néhány éve segítséget kértem Istentől ezen a területen. Tudtam, hogy bennem van a lehetőség a visszaesésre, a függetlenedésre, és én továbbra is hallani akartam a hangját. Kértem, hogy tartson mindig olyan körülmények között, ahol alázatos vagyok, és érzem, hogy szükségem van Rá. Nehéz volt ezért imádkozni, és még nehezebb megélni, mert Isten rábólintott a kérésemre. De ha ez az ára, hogy halljam Istent, örömmel megfizetem.



Drága Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Szentlelked által szólsz az egyszerű emberekhez. Bocsásd meg nekem, ha néha elfoglalttá és függetlenné válok. Mindennél jobban szeretném, hogy szólj hozzám, halljam a hangodat. Segíts kipakolnom az életemből mindazt, ami elfoglalja Előled a helyet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.03.
www.proverbs31.org

Bezzeg, ha …
Zoe Elmore

„A távolból megjelent nekem az Úr: ’Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.’” Jer 31:3


Serdülőlány koromban Thea nevű unokatestvérem volt számomra a női eszménykép. Magas volt és karcsú, a legutóbbi divat szerint öltözködött, a frizurája mindig tökéletes. A jegyei kitűnőek, a szobáját tisztán és rendben tartotta. Mozgása kecses volt, mintha mindig pár centivel a föld felett lebegett volna. Királyinak tartottam szépségét, alakját, méltóságteljes viselkedését.

Jómagam az ellenkezője voltam. Alacsony és duci. Nem engedhettük meg magunknak, hogy a legújabb irányzatok szerint öltözködhessem, a hajamat nem lehetett tökéletesre vágni, szeleburdi fürtökben, fésülhetetlenül nőtt a fejemen. A jegyeim közepesek voltak, és utáltam takarítani a szobámban. Nem lebegtem járás közben, ügyetlenül botladoztam az élet útján. Mire felnőttem, úgy gondoltam, senki sem lehet nálam távolabb a királynői méltóságtól, és biztos voltam benne, hogy mindig csak bosszúságot és csalódást jelentettem a szüleimnek.

Néha arról ábrándoztam, bezzeg, ha olyan volnék, mint Thea. Megpróbáltam utánozni a viselkedését, a mozgását, a kellemes beszédét, tetszeni igyekeztem a szüleimnek, remélve, hogy egy nap érdemes leszek a szeretetükre, s nem csak rossz érzést okozok nekik.

Szomorúan állapíthatom meg, hogy sok évnek kellett eltelnie, míg szépséges hercegnőként láthattam magamat, és talán még több időnek, hogy abbahagyjam, a „bezzeg ha” lelkületű életszemléletet. El kellett jutnom oda, hogy nem az öltözéken és a frizurán múlik a szépség, hanem a szívnek kell megváltoznia, megszépülnie.

Napi rendszerességgel kell a „bezzegeket” félretenni, de sikerül, ha komolyan vesszük az Efézusi levél 5:1 versét: „Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját”.

Látod már? Nem a megfelelő példát utánoztam. Figyelmemnek Mennyei Atyám személyiségvonásaira kellett volna irányulnia, nem egy másik emberre. A mennyei Atya utánzására összpontosított figyelem és a napi igyekezet minden Krisztusban hívő ember lényegi kötelessége.

Könnyű egy másik nőt figyelni, hozzá igazítani elképzeléseinket a sikerről, az értékesről. Látjuk a vonzó, kellemes külsőt, figyeljük a másik nő sikereit, és beleesünk az utánzás csapdájába: azt akarjuk magunknak is, ami neki van, olyanok akarunk lenni, mint ő. Elábrándozunk a lehetőségen: „bezzeg, ha…” Pedig ahhoz, hogy isteni szépségűek legyünk, csak az 1 Kor 11:1-et kéne gyakorlatba átültetnünk: „Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok”.

Bármilyen nehéz lenyelnünk, nem arra teremtettünk, hogy tökéletes külsőnk legyen, és ezzel magunkra vonjuk a világ figyelmét. Arra teremtettünk, hogy hivatásunkhoz méltó életet éljünk, és az Úr Jézus Krisztus szépségét tükrözzük. Ha ezt tesszük, másokat is eljuttathatunk Jézus megismeréséhez, mely az örök életet jelentheti nekik. Ez pedig messze túlmutat mindazon, amit a „bezzeg ha” álmainkkal elérhetnénk.

Úgyhogy elmondhatom, már nem Thea az ideálom, hanem Jézus. Te kihez próbálsz hasonlítani?

Uram, bocsásd meg nekem a „bezzeg ha” álmodozásokat. Elégedettségemet és teljességemet Benned akarom megtalálni. Segíts arra összpontosítanom, hogy Téged tükrözzön életem. Te vagy az én Uram és Megváltóm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.04.
www.proverbs31.org

A hála mindent átalakít

Lysa Terkeurst

„Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” Eféz 6:12

Ültem az ágyon, csorgott a könnyem, negatív gondolatok kavarogtam az agyamban… Miért tud néha ilyen nehéz lenni a házasság? Miért nem próbálja az én oldalamról is látni a dolgokat? Miért nem próbál megváltozni? Nem kellett volna hozzá mennem…

Házasságunk első öt évében újra meg újra lejátszódott ez a jelenet. Kedvetlen voltam, túlhajszolt, ki akartam szállni. És mégis itt vagyok, rövidesen ünnepeljük 18. házassági évfordulónkat, és nagyon-nagyon örülök, hogy nem adtam fel.

Az Efézusi levél 6:12 fontos emlékeztető, hogy a férjem nem az ellenségem. Lehet, hogy úgy érzem néha, de az igazi ellenségem a Sátán, aki gyűlöli a házasságot, s terveket sző ellenem s Art ellen.

A Sátán mindenképpen szét akar minket választani. Ellentétek szításával, sértésekkel, félreértésekkel, és mindenféle zavarkeltéssel. De el akar választani a szomszédainktól is, a barátainktól is, a munkatársainktól, a szüleinktől, a párunktól, a gyermekeinktől is. És mindenekelőtt Istentől. El akar fordítani Istentől.

Egyik legjobb módszere, hogy belecsábít egy panaszkodós örvénybe, ami észre sem vesszük, elkap és nem enged, csak elégedetlenkedünk, morgolódunk és siránkozunk egyre. Ha sikerül rávennie, hogy csak a rosszat lássuk az életünkben, apró repedések keletkeznek minden kapcsolatunkon. Mindenki fűje zöldebb lesz, mint a miénk.

Olyan tisztán látszik ez, ha visszatekintek házasságunk első öt évére. Annyira elvakított a férjemmel kapcsolatban a rosszra való fókuszálás, hogy semmit nem láttam abból, ami jó. Mindenért zúgolódtam, panaszkodtam, szüntelen nyaggattam, meg akartam változtatni Artot. És közben szinte tönkretettem a házasságomat. A Sátán egyre inkább teret nyert, ahogy Art és köztem tágult a szakadék.

Aztán egy nap, mikor könnyek között kértem Istent, hozza helyre a dolgokat, arra éreztem késztetést, hogy számba vegyek mindent, amiért hálás lehetek a férjemmel kapcsolatban.

Eleinte nehezen ment. Régóta hallgattam és el is fogadtam a Sátán suttogását, hogy csak negatív oldala van a kapcsolatunknak, s úgysem találok benne semmi jót. De ahogy egyenként eszembe jutottak a pozitív vonások, lassan, fokozatosan a mérleg átbillent. Mintha a negatív felhők kezdtek volna felszállni, újra látszottak a jó tulajdonságok. Annyi, de annyi jó tulajdonsága van; megdöbbentett, hogy vakulhattam így el.

Milyen kár, hogy öt évig azt hittem, zöldebb lenne a fű valaki mással. Pedig ez nem igaz. A fű ott zöld, ahol gondozzák, öntözik, trágyázzák. A hálás lelkület – amikor szándékosan összegyűjtjük azokat a dolgokat, amikért hálásak lehetünk – kiváló kezdet ahhoz, hogy öntözzünk, gondozzunk, és megváltoztassunk bármit az életünkben.

Istenem, köszönöm, hogy megmutattad, milyen jótékony hatása van, ha észrevesszük és számontartjuk szeretteink jó tulajdonságait. Segíts, kérlek, hogy felismerjem a Sátán mesterkedéseit, és őszintén hálás szívvel verjem vissza a támadásokat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 210.08.05.
www.proverbs31.org

Sötét szemüveg
Melanie Chitwood

„Lerontunk okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek; és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztusnak való engedelmességre.” 2Kor 10:5

Este 6 óra van, s az asztalon gőzölög a finom vacsora, amit a családnak főztél. Fél hétkor felhív a férjed, hogy közölje, egy percre hazaugrik, bekap egy szendvicset, s átöltözik a tréningruhájába, mert 7-kor kezdődik a focimeccse.

Focimeccs? – kérdezed magadtól. Miféle focimeccs?

Még le sem tetted a kagylót, s az elmédben már ott kavarog egy csomó sötét gondolat a férjedről és a házasságotokról. Úgy utálok vacsorát főzni, mikor úgysem eszi meg. Biztos említette a focimeccset, de kiment az eszemből, különben is itthon lenne a helye. Szuper, megint egyedül fektetem a gyerekeket, egyedül rakok rendet a konyhában, a régi lemez. Majd én is kitalálok valamit egyik estére, s „elfelejtem” megmondani neki.

Talán te is éltél már át hasonlót. A részletek talán mások, de a sötét szemüveg ismerősnek tűnik. Azon kapod magad, hogy újra meg újra ugyanazok a romboló gondolatok keringenek az agyadban. Ilyenek:

„Borzasztóan önző. Sosem gondol arra, hogy nekem mi a jó, csak az a fontos, hogy neki jó legyen.”

„Most már igazán tudhatná, mi az, amire nekem szükségem van. Már öt éve házasok vagyunk.”

„Ez a házasság nem működik. Akkor voltam hülye, amikor hozzámentem.”

Ha sötét szemüvegen át nézzük a házasságunkat, könnyen gyökeret ver a lelkünkben a keserűség és a sértődöttség. Ezek a sarjak elszívják a levegőt a gyöngédségtől, a békességtől, a házassági közösségtől. Észrevétlenül ingerlékennyé, nyerssé, távolságtartóvá, dühössé, engesztelhetetlenné válunk a társunkkal szemben. Még tán azon is rajtakapjuk magunkat, hogy a váláson gondolkozunk, vagy lépéseket teszünk abba az irányba.

Ha szembe akarunk szállni a sötét gondolatokkal, Isten ellát a szükséges fegyverzettel. Mindenekelőtt kérjük Őt, segítsen észrevenni azt a gondolkodásmódot, ami árthat a házasságunknak. Másodszor, valljuk be Neki destruktív gondolatainkat. Harmadszor, kérjük meg, hogy ejtse foglyul ezeket a gondolatokat (2 Kor 10:5), és végül, negyedik lépésként helyettesítsük a hazugságokat Isten igazságával.

A fenti szituációban ez a stratégia ilyen gondolatokhoz vezethet:

„Elfáradtam, s rajta akarom kitölteni a haragomat. Uram, adj türelmet, s ne hagyd, hogy felhúzzam magam.”

„Tudom, hogy szüksége van egy kis kikapcsolódásra, amikor olyasmit csinálhat, amit szeret.”

„Segíts, hogy találjunk időt egy kis nyugodt beszélgetésre, amikor elmondhatom, hogy nekem is szükségem van felfrissülésre. Esetleg találunk egy estét jövő héten, amikor együtt elmehetünk valahová.”

Azért nagyon fontos, hogy állandóan figyeljünk a férjünkkel és a házasságunkkal kapcsolatos gondolatainkra, mert a gondolatok alakítják a viszonyulásunkat, az attitűdünket, és az attitűd alakítja a cselekedeteinket. Ha a gondolatainkat alávetjük Krisztusnak, cselekedeteink nem rombolni, hanem építeni fogják a férjünkkel való egységünket.

Uram, szavaid szerint, ha hiszek, akkor a Te értelmed van bennem (1Kor 2:16). Mutass rá minden olyan gondolatra, ami nem a Te igazságodat tükrözi. Segíts, hogy levegyem a sötét szemüveget, mikor a férjemre nézek. Add nekem a Te gondolataidat róla és a házasságunkról, ezek a gondolatok segíteni fognak, hogy megőrizzük az egységünket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.09.
www.proverbs31.org