2010. december 9., csütörtök

Történetek Adventre 8

Tanulhatunk a természettől, még a farkasoktól is

Nincs még egy emlős, mely olyan odaadást mutat a családja, a közössége iránt, mint a farkas. A farkasfalka tagjai együtt vadásznak a csoport fennmaradásáért, de együtt is játszanak, énekelnek, alszanak, dulakodnak és védelmezik egymást. A farkas létezésének értelme, hogy biztosítsa a falka fennmaradását.
A falkát a szülők, nagynénik, nagybácsik, testvérek és féltestvérek alkotják – igazi nagycsaládi szervezet. És bár általában csak az alfahím és az alfanőstény hoz világra utódot, a fiatalok nevelésében és gondozásában minden falkatag részt vesz. Minden falkatag felelősséget érez a fiatalok élelméért, kuckójáért, tanításáért, védelméért, játékáért, mert ösztönösen tudják, hogy a kicsik jelentik a falka jövőjét.
A falkahűség régóta ismert, dokumentált jelenség. Ám Twyman Towerytől, aki éveken át farkasok megfigyelésével töltötte a nyarakat Alaszkában, olyan esetről hallottam, ami gazdagította a falkahűségről kialakított képemet. Egy házaspárról szól a történet, akik Alaszka egy eldugott sarkában éltek két fiúkkal egy maguk ácsolta faházban. Két farkasuk volt, akiket kölyökkoruktól neveltek. A kisfarkasok anyját valaki orvul megölte, s a két kölyköt sorsára hagyta. A kisfarkasok náluk nőttek fel, más családot nem ismertek, az emberek voltak a falkatársaik.
Egy nap a szülők fát vágni mentek, úgy egy mérföldre az otthonuktól. Egyik fiú véletlenül felborított egy kerozinlámpát (nem volt villany a házban), és a fellobbanó lángok pillanatok alatt belekaptak a faszerkezetekbe. A farkasok az égő ház felé rohantak, ahol a két fiú megbénulva a félelemtől, csapdában maradt. A szülők messze voltak, ezért a farkasok kúszva-mászva behatoltak a lángok közé, és épségben kiráncigálták a fiúkat. Mindkét farkas nagyon megégett, de ösztönük a „falkatagok” mentését követelte tőlük akár saját életük feláldozásával is.

A Farkasok Hitvallása, amit Del Goetz írt, híven tükrözi a farkasok világát:
Tiszteld az idősebbeket.
Tanítsd a fiatalabbakat.
Működj együtt a falkával.
Játssz, amikor tudsz.
Vadássz, amikor muszáj.
Pihenj a kettő között.
Mutasd ki a szeretetedet.
Adj hangot érzéseidnek.
Hagyj nyomot magad után.

©Del Goetz

Twyman Towery: A farkasok bölcsessége
www.ciadvent.ie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése