2011. január 30., vasárnap

Max Lucado

Bízol Benne?

Isten biztosan tudja, mi a legjobb.
Én pedig nem.
Tudom, hogy Ő törődik velünk.

Ilyen és hasonló mondatokat könnyű kimondani, amikor szélcsend van. De ha az összetört kocsidat szemléled, vagy felfedezel magadon egy gyanús anyajegyet,vagy amikor kitör egy háború, vagy a rablók betörnek, olyankor tudsz bízni Benne?
Az Írás az Ószövetségtől az Újszövetségig, a prófétáktól a költőkön át a szónokokig egyszólamú kórusként zengi: Isten intézi az emberiség ügyeit. Egy falevél sem hull le a tudta nélkül. Egy kisdelfin sem születik az engedélye nélkül. Nincs olyan hullám, ami az Ő számításait megkerülve csapódik a parti sziklákhoz. Istent sosem érik meglepetések. Sohasem.
„Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR, cselekszem mindezt.” Iz 45,7
Egyesek képtelen elfogadni ezt a gondolatot. Egy kedves asszony például. Egyik előadásom után, amelyen ezeket a gondolatokat fejtegettem, odajött hozzám, mert beszélni akart velem. Férjével az oldalán elmesélte szörnyű gyermekkorát. Az apja eleinte verte, majd elhagyta. Elképzelhetetlen és meg nem érdemelt szörnyűségek feketítik be gyermekkori emlékeit. Könnybe lábadt szemmel kérdezte: „Azt akarja mondani, hogy Isten mindezt végignézte?”
A kérdés vibrált a levegőben. Mocorogtam a széken, de válaszolnom kellett: „Igen, végignézte. Nem tudom, miért engedte meg mindezt, de egyet tudok. Szeret téged, és veled szenvedett.” Nem örült a válaszomnak. De mondhatunk egyebet? Mondjuk azt, hogy Isten elszundított? Elhagyta az őrhelyét? Mondjuk azt, hogy az ég mindent lát, de képtelen a cselekvésre? Hogy Atyánk kedves, de erőtlen? Vagy erős, de közömbös irántunk?
Milyen jó lenne, ha ez az asszony beszélgethetne Józseffel. Őt is bántották a testvérei, eladták rabszolgának. Látta ezt Isten? Igen. És a mi hatalmas Urunk ezeket a fellázadt szíveket használta arra, hogy megmentsen egy népet az éhhaláltól, a Messiás családját a kipusztulástól. Ahogy József mondta: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.” (1Móz 50,20).
Persze, legjobb az lenne, ha Jézussal beszélgethetne. Jézus kérte Istent, hogy változtassa meg a forgatókönyvet: hagyja ki belőle a kereszthalált. A Getszemáni kertben Jézus egy szögek nélküli B tervért könyörgött. „’Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.’ Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt.”(Lk 22,42).
Hallotta Isten a Fia könyörgését? Kellően ahhoz, hogy egy angyalt küldjön Hozzá. Megkímélte Fiát a haláltól? Nem. Isten dicsősége felülírta Jézus jól-létét. Krisztus hát szenvedett, és Isten kegyelme beindult és megmutatkozott.
Getszemáni-szerű időszakot élsz? Ugye „nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte” (Fil 1,29)? Ha így van, gyere szomjasan, és igyál bőven a vele való egység italából. Minden forgatókönyvnek Ő a szerzője. Ő tudja, mi a legjobb. Semmilyen csatába nem fogsz kerülni az ő akarata, jelenléte, engedélye nélkül. Mennyi bátorságot lehet ebből nyerni! Sosem vagy a természet vagy a vak sors áldozata. A véletlen nem létezik. Nem vagy szélkakas, amit a szerencse fuvallatai forgatnak. Azt hiszed, odadobna téged Isten drogőrült rablóknak, pénzsóvár bankároknak, gonosz vezetőknek? Felejtsd el ezt a gondolatot!
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened.” (Iz 43, 2-3a).
Egy teljhatalmú király védő tenyere alatt élünk, aki felügyel minden történést, minden körülményt az életünkben, és örül, hogy jót tehet velünk.
Semmi nem kerül az utadba, ami előbb át nem ment az Ő szeretetének szűrőjén.
Jegyezd hát meg: Isten tudja, mi a legjobb. Imádkozd alázatosan a bizalom imáját: „Bízom Benned, Uram. Tied vagyok. Semmi nem érhet a Te engedélyed nélkül.”
Óvatossági szabály: a teljhatalom tételét nem könnyű megemészteni. Fokozatosan kell megbarátkozni vele. Ne oszd meg bármikor bárkivel. Ha valaki, akit szeretsz, valami nehézségről panaszkodik, ne bökd oda neki: ez Isten akarata. A pökhendi hangnem szétrepeszti az igazságot. Légy óvatos.
És ne csüggedj. Isten útjai mindig helyesek. Lehet, hogy értelmetlennek tűnnek. Lehetnek különösek, megmagyarázhatatlanok, nehezek, fájdalmasak. De akkor is helyesek. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28).

Részlet a Come Thirsty c. könyvből (Thomas Nelson Kiadó, 2004)
Upwords with Max Lucado, 2011. 01. 28.
www.crosswalk.com

2011. január 29., szombat

Lélekerősítő levelek 35

Csitítva, csendesítve a lelkem
Van Walton

„Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.” Zsolt 131,1

Néztem a fiatal édesanyát a konyhában. Ámultam, milyen ügyesen tud fél kézzel dolgozni. Bal karján a kisbabáját ringatta. Jobb kézzel, könyökkel, vállal, csípővel fiókokat nyitott ki és tolt vissza; csészéket, tányérokat, kanalakat szedett elő; kávét mért és vizet töltött.

Mialatt a készülő kávé illata betöltötte a helyiséget, süteményt hozott elő a kamrából, üdítőt szedett ki a hűtőből. Amikor épp nem beszélgettünk, halkan dúdolt a gyermekének. Végül letelepedtünk az asztalhoz, hogy élvezzük a déli együttlétet, s akkor láttam, hogy pici mélyen alszik, nem zavarja a csörömpölés, anyja munkálkodása.

Oh, elcsitulva, békésen pihenni, míg körülöttem dúl a káosz! Milyen titkot rejt ez a pici szív?

A választ egy rövid, egyszerű zsoltár adja meg nekünk, amelyikből mai igénket is vettem. „Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermeké, olyan most a lelkem.”

Menekülni szeretnék az élet kihívásai elől. Néha olyan erővel törnek rám, hogy úgy érzem, összeroppanok.

Az idei év történései és próbatételei odáig vezettek, hogy azt gondoltam, ha nem nyílnak meg a zsilipek, megfulladok. Felemeltem a karom, mint a rendőr, ha leállítja a forgalmat, s azt kiáltottam Istennek. „Elég! Könyörülj rajtam, nem bírom tovább! Hogy gondoltad, hogy mindezzel megbirkózom?”

És akkor Isten a fülembe súgta: „Ahogy a gyermek nyugszik anyja ölében, csitítsd el a lelked.”

És minden művészek legnagyobbika elém festette a fentebb leírt jelenetet. Egy emlékképet a fiatal édesanyáról, aki gyöngéden és biztonságban tartja karján a gyermekét, mialatt az élethozta kötelességek egyre dagadnak körülötte.

Úgy érzed, elveszíted a lábad alól a talajt? Próbálsz úrrá lenni a káoszon? Ha hasonlítunk, akkor közel vagy ahhoz, hogy a kétségbeesés szélén állva Isten felé tárd a kezedet, s azt kiáltsd: „Uram, feladom!”

Igen, ezt kell tenned. Add fel.

Erről beszéltem.

Add fel, mint a gyermek az anyja ölében, bízz és pihenj.

Vannak dolgok, amiket magunktól nem tudunk megérteni. Hagyd, hogy Isten nyissa ki és csukja be az ajtókat. Hidd, hogy mindent elkészít, mindennel ellát. Ő alkotott téged, szeretett gyermekét. Erős, biztonságos karjával védelmez téged.

Mennyei Atyám, Igéd biztosít arról, hogy erős védelmünk vagy. Nem raksz rám több terhet, mint amennyit el bírok viselni. Engedelmesen hiszek neked, elcsitítom, lecsendesítem a lelkem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.24.
www.proverbs31.org



„Legyetek tökéletesek”

Rachel Olsen

„Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség.” Róm 8,5-6

Van egy pillanat, amit nagyon utálok, ha elmegyek állapotfelmérésre az orvosomhoz. Nem azt, hogy magamra kell vennem a tévesen köpenynek nevezett selyempapír zacskót. Még csak azt sem, amikor az ujjamat bökdösik, hogy elvégezzenek valami vérteszteket – bár kedvem volna sikítozni közben. Az az a pillanat, amikor a nővérke befejezi a kérdezősködést, mert kitöltötte papírokat, felveszi a mappáját, közli velem, hogy az orvos rövidesen behív, és magamra hagy. Becsukódik mögötte az ajtó, és én egyedül maradok a képzeletemmel.

Tudom, mit fog mondani az orvos, számtalanszor hallottam már. Azt, hogy nem vagyok megfelelő. Most sem értem el a szintet. Nem vagyok ideális. A testtömeg indexem magasabb annál, aminek lennie kéne. Magasságomhoz mért súlyom fölötte van az ideálisnak.

Nincs kegyelem. Nincs méltányosság. Nem számít, hány éves vagyok, hány gyereket hordtam ki és hoztam világra, azt sem, hogy a férjem minden este három emberre való mennyiséget eszik, mégsem hízik egy dekát sem. Csak a tökéletesség számít.

Néhány éve feltűnt egy ige, ami mintha a bibliai megfelelője volna a testtömeg indexnek. Egyetlen mondat, amihez mérhetem magam, és ami táplálja tökéletességre való igényemet. „Legyetek tökéletesek, amiként mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Úgy gondoltam, ez a vers igazolja igyekezetemet, hogy gyermekeimre egymáshoz illő pulóvereket adjak, hogy július közepén elkészíttessem a karácsonyi képeslapra való fényképemet, mert épp tökéletesen sikerült a frizurám. Ebből nyertem felhatalmazást arra, hogy méregdrága fogfehérítőt használjak, ami eltünteti a kávé és teafogyasztás nyomait. És ezt hozhatom fel igazolásul, mikor megőrjítem családomat a teljes ház nagytakarításával, mert legújabb barátnőm jelezte, talán beugrik hozzám.

Egyik részről tehát ez a bibliai vers igazolta törekvésemet a tökéletesen fehér fogakra, a tökéletes fényképre vagy a tökéletesen tiszta otthonra, másrészt viszont fokozta csalódottságomat, bűntudatomat, olykor utálatomat, ha az életem, a testem vagy a családom nem felelt meg a fejemben kirajzolódó tökéletes képnek. Ahelyett, hogy segített volna a tökéletesség elérésében, önkritikámat táplálta. Az biztos, hogy nem ez volt Jézus szándéka!

Azóta, hogy először olvastam azt az igét, évek teltek el, és kialakult bennem a meggyőződés, hogy ha Isten életet alkot, annak lehetőségeit pontosan beszabályozza. Ez a meggyőződés segített megértenem, mit is értett Jézus azon, hogy „legyetek tökéletesek”.

Máté írta le ezt a mondatot. És az a szó, amit használt a tökéletességre, mást jelent, mint ahogy mi értelmezzük a „tökéletes” szót. Az itt használt görög teleos szó jelentése: „teljes, érett, fejlődő”.

A meghatározás első két fogalma valami beteljesedett dolgot jelent, a harmadik egy folyamatot. Az a tökéletesség tehát, amire Jézus sarkall, már teljes, és közben mégis fejlődik. Benne teljes; bennünk fejlődő. Megengedi, hogy alakulóban legyünk!

A meghatározás minden eleme ugyanakkor a jellem érettségére vonatkozik, nem a hibátlan testalkatra vagy egy feladat pontos elvégzésére. Jézus nem igazán törődik azzal, hogy poros a polc, sárgás a fogunk vagy meg van karcolva az autónk. Nem érdekli, hogy illik-e az ágytakarónk színe a függönyhöz: a lelki-szellemi érettségünkkel foglalkozik. Azt tanítja, hogy nem akkor válok értékessé, ha elérem az ideális testtömeg indexet, ha hibátlanul elvégzem a napi teendőimet, hanem ha az ő jellemét tükrözöm. Ha jószívvel adom és kapom a szeretetet.

Ez bizony jó hír egy gyógyulásban lévő maximalistának. Hozzátehetjük, amit János ír első levele 3, 18-19-ben: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.”

Édes Istenem, köszönöm, hogy jó vagy! Köszönöm, hogy irgalmas vagy! Köszönöm, hogy erőt adsz, hogy Igédnek alávetve magam egyre jobban hasonlítsak Hozzád. És köszönöm, hogy nem törődsz a porcicákkal meg a foltos pólókkal. Segíts, hogy engem is kevésbé érdekeljenek, és figyelmemet egyre inkább Rád irányítsam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.27.
www.proverbs31.org

Maradj, kedvesem
Micca Monda Campbell

„Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” Jn 15,9

Valóban lehetséges Isten állandó jelenlétében élni, félelem nélkül, az Ő szeretetének védelmében? Csodálatos módon, lehetséges. Gondtalanul élni Isten szeretetében megvalósítható.

Így élt Jézus a földön, és ezt az életet kívánja mindnyájunk számára. „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15,9).

Minden nap szeretném megtapasztalni Isten szeretetét és kegyelmét. Mivel hiszünk, életünket Isten szeretete kéne, hogy körbeburkolja, és mégis sokan élünk félelemben, sokan érezzük legyőzöttnek magunkat. Hol van hatalmunk, hol van győzelmünk? Hol van békénk, mely folyamként hömpölyög? Ha Istennel szeretetkapcsolatban vagyunk, miért nem tükröződik ez rajtunk?

Sokan azért tűnünk erőtleneknek, azért tükrözünk szorongást szeretet helyett, mert nem ápoljuk hűségesen Istennel való kapcsolatunkat. Isten árnyékában állunk, de nem húzódunk közelebb Hozzá. Talán zavarban vagyunk, elhagyatottságot, csalódást érzünk, félünk Istentől. Vagy egyszerűen túlságosan el vagyunk foglalva mással, azért nem megyünk közelebb. Ez nem az Úr kívánsága. Ő vágyik arra, hogy velünk legyen.

Hogy valóban megtapasztaljuk Isten személyes szeretetét és jelenlétét, több időt kell Vele töltenünk. Istenről való ismereteink és az Ő személyes ismerete két különböző dolog. Olvashatjuk a Bibliát, tanulhatunk Isten szeretetéről, de ez nem jelenti azt, hogy megtapasztaljuk az Ő szeretetét. Az, hogy tudunk valakinek a dolgairól vagy személyes kapcsolatban állunk vele, két nagyon különböző élmény, tapasztalat.

Én nem szeretném, ha csak ismereteim lennének Istenről és az Ő szeretetéről. Meg akarom nyitni Felé a szívemet, meg akarom osztani Vele fájdalmaimat és örömeimet. Azt is ismerni szeretném, Ő mit érez. Hallani akarom, mit mond, ne csak én beszéljek állandóan. Olyan kapcsolatot szeretnék, amilyen Jézusé volt Mennyei Atyjával, míg itt élt a földön. És erre lehetőségem van, ha Benne lakom. És neked is lehetőséged van.

A valahol lakás azt jelenti, hogy tartósan ott vagy. A Kolosszé 3,3 pontosan megmondja, hol kéne lennünk: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.”

Ott van a helyünk: Krisztusban kell maradnunk. Nem csak odaszaladunk Hozzá, amikor megijedünk. Krisztusban lakni azt jelenti, hogy egész nap az Ő jelenlétében maradunk – minden időszakban, minden élethelyzetben.

Az ottlakás több, mint imádságok elmondása, bibliai szövegek olvasása, dicsőítő énekek éneklése. Ugyanakkor az ottlakás nem azt jelenti, hogy többet kell cselekednünk, hanem hogy többet kell keresnünk Istent, és kapcsolatban kell állnunk Vele. Ma talán azt jelenti, hogy lubickolsz feltétel nélküli szeretetében. Holnap talán az erejéből táplálkozol. Bármire van szükséged, megtalálod Isten állandó jelenlétében.

Lehet úgy élni, hogy Istennel és az Ő szeretetével egész napon át kapcsolatban legyünk? Jézusnak lehetséges volt. Akkor nekünk is lehetséges kell, hogy legyen.

Uram, annyira vágyom rá, hogy minden nap Veled éljek, a Te szeretetedben, hatalmadban, békességedben, erődben. Uram, Rád akarok gondolni most mindaddig, míg megérzem a Veled való kapcsolatot. Jöjj, Uram, találkozz velem. Taníts meg, hogyan maradhatok állandóan Veled. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.28.
www.proverbs31.org

Fontos az elszámoltatási kötelezettség
Marybeth Whalen

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” 2Kor 5,10


Ültem az ágyam szélén, és nagyon csalódott voltam. Önmagamban csalódtam. Egy összejövetelről értem haza, ahol ahelyett, hogy tartózkodtam volna az egészségtelen ételektől, teletömtem velük magam. Miért nem tudom betartani az egészséges táplálkozást, amit elhatároztam? Tavaly döntöttem el, hogy kitartok a helyes étkezési szokások mellett, és sosem csalok. Elfogadtam a fogyás és a helyes táplálkozás előnyeinek az árát. Mialatt figyeltem arra, hogy nézek ki, s ami még fontosabb, hogy érzem magam, az akaraterőm egyre csökkent. Miért? Mi változott? Végiggondolva az elmúlt évet, rájöttem, hogy egy fontos feltétele a folyamatnak csökkent az idők folyamán: az elszámolási kötelezettség.

Tavaly minden héten elmentem az orvoshoz, aki megmért, és felvázolta a lehetőségeimet. Szó szerint el kellett számolnom mindennel, s gyakran ez a heti elszámolási kötelezettség tartott vissza attól, hogy olyasmit egyem, ami árt nekem. Rájöttem, hogy az elszámoltatás tudata nagyon sokat számít.

Ez a felfedezés arra késztetett, hogy körülnézzek életem más területein is, ahol szerepe lehet az elszámoltatásnak. Például, mikor végre eldöntöttem, hogy megírom a regényemet, amit már régóta dédelgettem magamban, volt egy barátnőm, akinek rendszeresen számot kellett adnom a haladásról. Ez a tudat annyira hatott rám, hogy be tudtam fejezni a könyvet, bár már semmi kedvem nem volt hozzá. Ugyanez a barátnőm számon kéri tőlem, hogy mivel töltöm az időmet. Rávesz, hogy figyeljek a fontossági sorrendre, s aszerint szervezzem az életemet. Olyan a kapcsolatunk, hogy mer kemény szavakat használni velem szemben akkor is, amikor nagyon nem akarom hallani őket.

Néha próbálunk ellenállni az elszámoltatásnak, bár tudjuk, hogy a javunkra szolgál. A férjem nemrég feltett a gyerekek laptopjára egy programot, ami rögzíti, milyen oldalakat nyitnak meg, és mennyi ideig ülnek a gép előtt, majd elküldi nekünk az adatokat. Tiltakoztak az állandó felügyelet ellen, de meggyőztük őket, hogy ez a helyes géphasználat szokásainak kialakulását segíti elő. Ha tudom, hogy valaki figyel arra, amit teszek, adott esetben rákérdez, mit csinálok, Krisztus jó intézője válhat belőlem. Néha ki kell alakítanunk valakivel ilyen elszámoltatási kapcsolatot, nem azért, mert kedveljük az elszámoltatást, hanem azért, mert hasznunkra válik.

Miről kéne elszámolnod? Talán több időt kéne a családdal lenned, talán a szavaidra kéne ügyelned, a férjeddel szembeni tisztelettel van gondod, vagy hasztalan dolgokra fecsérled az idődet, esetleg rendszeresen kéne úsznod, vagy le kéne szoknod valamiről, netán akaratod gyenge pontjaira kellene jobban odafigyelni?

Egy magányos ismerősöm több barátnőjét megkérte, hogy hívják fel és számoltassák be minden találkája után. Az a tudat, hogy ki fogják kérdezni, segített elkerülni a rossz döntéseket, amik a pillanat hevében könnyen megtörténnek. Néha az egész ügy kimenetelét befolyásolja, ha tudjuk, hogy felelni fogunk a tetteinkért.

Időnk végén Krisztus előtt fogunk elszámolni. A 2Kor 5,10 figyelmeztet, hogy minden, amit teszünk vagy jónak, vagy rossznak fog számítani. A „rossz” itt „értéktelent” jelent. Kijózanítólag hatott rám ez a felismerés. Jól elvoltam magammal, hisz amíg nem csinálok valami ténylegesen „rosszat”, minden rendben van. Ez a mondat viszont azt mondja, hogy Isten másként fog kérdezni. Valahogy így: „Értékesen töltötted az idődet? Amit cselekedtél számított Országom építésében?”

Ha majd valamikor el kell számolnom Neki, úgy gondolom, ideje volna már mostani életemben is figyelni erre. Helyes szavak, helyes döntések, helyes hangnem. Az elszámoltatás kötelezettsége bőségesebbé teszi az életet. Ha alávetem neki magam.

Uram, kérlek, mutasd meg nekem azokat az embereket, akik jók volnának elszámoltató társaknak az életemben. Segíts, hogy észrevegyem, mely területeken volna hasznos számomra az elszámoltatás. Szeretném, hogy ha bármit teszek, az a Te dicsőségedet és Országod építését szolgálná. Segíts elfogadnom az elszámoltatási kötelezettséget, és alávetnem neki magamat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.29.
www.proverbs31.org




Merjünk remélni

Wendy Pope

„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek.” JSir 3,21


Sírtál már addig, míg elapadtak a könnyeid, s a szíved darabokra tört? Mondtad már: „Minden reményem elveszett”? Ha igen, akkor már hárman vagyunk: te, én és Jeremiás.

Sosem felejtem el azokat a hosszú éjszakákat, amikor álomba sírtam magam. Néha csendben hulltak a könnyeim, máskor hangos kiáltásokkal dörömböltem az Úr ajtaján: „Miért, Uram? Mit vétettem? Miért nem segítesz?” Az imádság végén a „legyen úgy, ahogy Te akarod” közben reméltem, hogy nem az az akarata, ami annak látszik.

Ezeken az éjszakákon néha a paplan alatt összegömbölyödve a fal felé fordultam, s reméltem, hogy imádságom meghallgatásra talál. Máskor, míg álomba sírtam magam, úgy éreztem, minden elveszett, a helyzet reménytelen.

Jeremiás, a siránkozó próféta, szintén reménytelen helyzetben találta magát, amikor végignézte, hogy a babilóniaiak lerombolják az Úr Templomát. Összetört a szíve. A Templom egyes elemeit, a víztartályokat, a koppantókat elrabolták, Babilonba vitték, és hamis istenek imádásához használták fel.

Jeremiás Isten üzenetét hirdette Júda és Jeruzsálem népének. A közvetlen jövő Isten népe számára a fenyítés volt, valamint Jeruzsálem és a Szent Templom lerombolása. Jeremiás elvégezte a feladatot, de büntetés, nevetségessé válás, üldözés, börtön volt a jutalma.

Jeremiás sírt, amíg minden könnye elapadt. Szívét hasogatta a fájdalom Jeruzsálem és Isten népe miatt. Gyötrődve panaszolta: „Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban!” (JSir 3,18).

Aztán a kétségbeesése reménykedésre váltott. Remélni kezdett abban, amire emlékezett.

Mind ismerünk valakit, akinek reményre van szüksége; talán nekünk magunknak van rá szükségünk, ezért jól fog ma, ha megtudjuk, mire emlékezett Jeremiás. Mert ami eszébe jutott panaszkodása közben, arra bátorította, hogy reménykedni kezdjen. Az emlék megváltoztatta a jelen szituációhoz való viszonyulását. Jeremiás reménykedni kezdett, és mi is reménykedhetünk, bármilyen helyzetben vagyunk. A Siralmak 3, 21-24-et olvasva szinte halljuk, ahogy Jeremiás hangjában a panaszt felváltja az optimizmus. Lelki szemeink előtt látjuk, hogy arcvonásai felderülnek. Ami eszébe jutott, kiemelte őt a kétségbeesés verméből a reménykedés szintjére. Ezt teheti velünk is. Mire emlékezett Jeremiás? Hogy a Szövetség Istene:

- változatlanul, mindig szereti őt

- új meg új kegyelmekkel árasztja el

- hűsége nem ér véget

- Ő az ő öröksége, osztályrésze.

Isten Igéje él és cselekszik. Arra szolgál, hogy teljesen átalakítson minket. Igazsága megváltoztatja szavaink hangnemét, perspektívánk irányát. Kétségbeesésem éjszakáin szerettem volna, ha a körülményeim megváltoznak. Sírtam, míg elapadtak a könnyeim. Gyakran tovább rostokoltam a fájdalom szakadékában, mint kellett volna. De ha eszembe idéztem Isten hűségét és a Tőle kapott kegyelmeket, arcvonásaim megenyhültek.

Megváltoztak-e a körülmények attól, hogy emlékeztem? Nem. Én változtam meg. A reménykedés azt jelenti, hogy bizalommal várakozol. Azokon a nehéz éjszakákon ezt választottam végül.

Ha szükséged van most reménységre, válaszd ezt te is: emlékezz Isten hűségére, szeretetére, kegyelmére, amit megtapasztaltál, mikor a körülményeid mostohák voltak. Kezdj el reménykedni!

Uram, úgy szeretnék reménykedni, de a körülöttem zajló élet ijesztő és bizonytalan. Segíts, kérlek, hogy tudjak remélni. Segíts, hogy újra meg újra eszembe jusson hűséged, szereteted, kegyelmed, amit már annyiszor bizonyítottál. Előre megköszönöm Neked mindazt, amit tenni fogsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.01.
www.proverbs31.org

Ráharapok a nyelvemre
Rachel Olsen

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Milyen nehezet kér Pál apostol a Róma 12,18-ban…

Néhány évvel ezelőtt valaki, aki közel állt hozzám, bizalmasan elmesélte a terveit. Volt még néhány ember, akiknek beszélt róluk. Mind úgy gondoltuk, hogy butaság, amire készül, de nem szólt neki senki.

Engem kivéve.

Nem gondolta át eléggé, nem az Ige tanítása szerint igazította, féltem, hogy meg fogja bánni, és másokat is meg fog bántani. Nem akartam, hogy barátnőm elkövessen egy ekkora hibát. Ezért hát megpróbáltam logikusan és szeretettel felvázolni neki, miért ellenzem a szándékát. Szavaimat személyes sértésnek vette, megharagudott. Számítottam erre, hisz senki se szereti, ha terveinek útját állják, s megkérdőjelezik a döntéseit.

Amire viszont nem számítottam, hogy szavakkal nekem támad, pocskondiázza a jellememet, a házasságomat, a szolgálatomat. Pedig ezt tette, s ráadásul alaptalan vádaskodások, nyilvánvaló hazugságok is elhangzottak.

Utálok veszekedni, de ha kihoznak a sodromból, nagyon tehetséges vagyok benne. (Nemhiába oktatok kommunikációt.) Ha elérem a forrpontot, robbanok. Régebben meg se próbáltam kontrol alatt tartani az indulataimat, a szavaimat hasonló helyzetben.

Tele volt a tárházam, lett volna munícióm bőven a válaszlövésre, s a készségem is majdnem elég volt hozzá. De Isten Lelke rajtam volt, s Pál fenti mondatát valamikor jól megjegyeztem. Úgy döntöttem hát, hogy inkább ráharapok a nyelvemre.

Nem volt könnyű.

Éreztem Isten csitítását, nem vágtam vissza, nem kértem számon az illetőtől mindazt, amit mondott rám. Nem hivatkoztam arra, hogy amit én mondtam, az mindenki - köztük az ő - javát igyekezett szolgálni. Nem hánytorgattam fel, hogy az ő válasza az én jóindulatomra gyűlölködés volt. Ehelyett fogtam a dühömet, a sérelmeimet, az el nem mondott kiselőadásomat, és odavittem őket Jézus elé.

Imádkoztam, míg megbántott szívem igyekezett utolérni az értelmemet, mely arra indított, hogy nézzem el ezt a támadást. Az érzelmek sérülései lassan múlnak el.

Úgy éreztem, ez a legtöbb, amit tehetek.

Évekbe telt, míg ő is visszatért, de végül ez is megtörtént. Semmi sem lett azokból a terveiből. A csoport többi tagja annak vette kitörését, ami volt: a pillanat hevében kirobbant alaptalan támadásnak.

Ma már jó a kapcsolatunk, és nem volt kifogása az ellen, hogy leírjam ezt az esetet. Biztos vagyok benne, azért lehet ez így, mert inkább ráharaptam a nyelvemre és imádkoztam, semhogy felégessem kapcsolatunk hídját. Megkérdőjelezték a jellememet, ezért kértem Istent, legyen a tanácsadóm és védőügyvédem: segítsen, hogy cselekedeteim önmagukért beszéljenek. És ennek az egész folyamatnak egy momentumát sem bántam meg - nem úgy, mint azelőtt, amikor szabadjára engedtem az indulataimat.

Egy dolgot megtanultam életem során, azt, hogy nagyon nehezen tudunk békében élni egymással. De ha Isten Lelkének helyt adunk megsebzett szívünkben, Ő kegyesen kezeli konfliktusainkat, és segít, hogy elfelejtsük a támadásokat. Nem könnyű, de megéri.

A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12,14). Engedjük hát, hogy életünkben uralomra jusson a béke, és láthatóvá váljék Krisztus.

Uram, néha olyan nehéz kezelni a kapcsolatokat. Mutasd meg, kérlek, mikor tartsam a számat és imádkozzam inkább. Segíts, hogy ne törődjek a szándéktalan sértésekkel, sem azokkal, melyek a vita hevében születnek. És segíts, kérlek, abban is, hogy észrevegyem, mikor kell megszólalnom, kiállnom valami mellett. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.04.
www.proverbs31.org

2011. január 23., vasárnap

Hazafelé fordított szívvel

Max Lucado

Ha keresgéltek a Cap Haiti árvaház honlapján, rátalálhattok Carinette-re. Őt már adoptálták. Befogadó szülei a barátaim. Vittek neki fényképeket, plüss mackót, müzliszeleteket, kekszet. Carinette szétosztotta az édességet, megkérte az igazgatót, hogy őrizze a mackóját, de a fényképeket magánál tartotta. Ezek emlékeztetik leendő otthonára. Egy, legfeljebb két hónap múlva már ott lesz ő is. Tudja, hogy közeledik a nap. Minden csengetéskor megdobban a szíve. Bármelyik nap megjelenhet az apja. Megígérte, hogy visszajön érte. Egyszer eljött, hogy kikérje. Újra el fog jönni, hagy hazavigye magával.
Addig hazafelé fordított szívvel él.
Nemde nekünk is így kellene? Carinette sorsa a miénket tükrözi. Minket is meglátogatott Apánk. Minket nem kértek ki? Nem adoptáltak? „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, akik által kiáltjuk: ’Abba, Atya!’” (Róm 8,15).
Isten felkutatott téged. Mielőtt tudtad volna, hogy adoptálásra van szükséged, Ő már kitöltötte a papírokat, és kiválasztotta a tapétát a szobádhoz. „Mert akiket előre kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között.” (Róm 8,29)
Elhagyottan egy apátlan világban? Szó sincs róla. Akik hozzáférnek, olvashatják nevedet Isten családi bibliájának hátoldalán. Felírta oda. Sőt még az adoptálási összeget is letette. Sem te, sem Carinette nem tudjátok kifizetni az árvaház elhagyásának díját, ezért „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Gal 4,5b-6).
Adoptáltak már, de még nem vittek el. Új családunk van már, de még nem élünk mennyei otthonunkban. Ismerjük Atyánk nevét, de még nem láttuk az arcát. Már kikért minket, de még ezután fog értünk jönni.
Itt vagyunk hát. Aközött, ami van, és ami lesz. Már nem vagyunk árvák, de még nem vagyunk otthon. Mit teszünk időközben? Igen, erről van szó: időközben. Egy időszak, amit nyomorúságossá tehet a kemoterápia, a kelleténél több sört ivott sofőrök, késsel hátba támadók, akik miatt olyan rettegésben élhetünk, mintha Afganisztánba mentünk volna nyaralni. Hogyan tudjuk szívünket hazafelé fordítva tartani?
Pálnak van néhány ötlete.
Szerinte a „Lélek” egyfajta előízlelés, az üdvösség „zsengéje” (Róm 8,23). Egészséges étvágyú embernek nem kell megmagyarázni, mit jelent ez. Most is, mialatt ezt írom, képzeletem oda-odakanyarodik egy-egy előíz zamatára. Egy óra múlva Denalyn konyhájában szippantok bele az ebédelőkészítés illatába – ahogy egy Labrador szimatol vadászat előtt. Mikor Denalyn nem néz oda, bele is kóstolok az ételbe. Csak egy falatnyi pulyka, egy kiskanálnyi chili, egy törésnyi kenyérsarok – az ebéd előtti kóstolás meghozza az étvágyat.
A mennyei konyha előfalatkái ugyanezt érik el. Vannak pillanatok, talán túl kevés, amikor eltűnik az idő, hangol az öröm, és a menny átnyújt neked egy falatka előételt.
Például amikor
- nyugtalan újszülött gyermeked elcsendesedik. A holdfénynél lágyan megsimítod ujjaddal a lecsukott pillákat, és azt kérdezed: nekem adott téged Isten? Egy kortyintás a mennyei pince borából.
- belemélyedsz a munkába, amit szeretsz. Hátralépsz a még nedves vászontól, a felásott kerttől, a megjavított motortól, mint friss forrásvíz ömlik el lelkedben az elégedettség, és az angyal megkérdi: „Még egy kortyot?”
- egy dal szövege épp azt mondja el, amit te szerettél volna kifejezni, de nem voltak szavaid rá, s egy percre, egy csodálatos percre megszűnnek a háborúk, a sebek, az adóbefizetés réme. Csak te vagy és Isten, és a csendes bizonyosság, hogy minden rendben van a világban.
Ahelyett, hogy elűznéd, vagy szerencsének tekintve lefokoznád ezeket a pillanatokat, tárold el őket. Segítenek ráhangolódni a mennyre. Ezt teszik a nehéz pillanatok is.
„Bár bennünk van a Lélek, mint az eljövendő dicsőség előíze, sóvárgunk rá, hogy megszabaduljunk a fájdalomtól és a szenvedéstől. Türelmetlenül várjuk a napot, amikor Istentől megkapjuk a nekünk, mint gyermekeinek járó teljes örökséget, beleértve az új testet is, amit megígért.” (23. vers)
Emésztési zavarokkal küzdő tested emlékeztessen az örökkévaló testedre; a stressz okozta savasodás a végtelen békére terelje gondolataidat. Hamisan vádolnak? Együtt kell élned az erőszakkal? A földomlás hozzátartozik ehhez a világhoz, de nem a következőhöz. Ne sajnálkozz az élet bajai miatt, inkább figyelj oda rájuk.
„és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúlnak.” Jel 21,4
Kösd a reményedet ezekhez az ígéretekhez. Ne sirasd a múló időt, ujjongj neki. Minél többet iszol Isten forrásából, annál gyorsabban ketyeg az óra. A másodpercmutató minden kattanása közelebb visz téged a teljes adoptációhoz. Áldás és teher. Mindkettő felébreszthet a szunnyadásból. Az ajándékok felkeltik honvágyunkat. Ezt teszik a küzdelmek is. Minden otthontalanul töltött perc közelebb hozza a napot, amikor Apánk eljön értünk.

Részlet Max Lucado Come thirsty (Thomas Nelson, 2004) c. könyvéből.

Upwords with Max Lucado, 2011.01.21.
www.crosswalk.com

2011. január 21., péntek

Lélekerősítő levelek 34

A meghallgatás ajándéka
Renee Swope

„Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet!” Zsolt 17,6


Egyik este lefekvés után az ágyban olvastam, mikor hallom, hogy a férjem a kutyánkat szólítja. Oda akarta adni neki a szokásos esti csemegéjét. Valójában szerette volna becsábítani 13 éves nőstény tacskónkat az éjszakai fekvőhelyére. A kutya mélyen aludt kedvenc foteljében, s füle botját sem mozdította a szólongatásra, még a csemege ígérete sem bírta rá, hogy elhagyja kényelmes pozícióját.

Mikor a gyermekeim bejöttek elbúcsúzni, megkérdeztem tőlük, mit gondolnak, szelektív hallása van-e a kutyánknak, mert nem akar elmozdulni onnan, ahol van, vagy pedig öregségében kezd megsüketülni. Felidéztünk régi emlékeket, s jókat nevettünk azon, hogy régebben a legkisebb zajt is meghallotta Chelsea, a hűtő bekapcsolásától a ház előtti fa levelének hullásáig.

Kilenc éves Andrew fiam aggódva nézett rám: „Anyu, remélem, mikor te megöregszel, nem leszel olyan süket, mint Chelsea”.

Nevetve válaszoltam, hogy lehet, mindenki jobban jár, ha nem hallok meg mindent, amikor megöregszem. Chelsea is így, hogy nem hall jól, sokkal többet tud aludni, s nem bánkódik, hogy gúnyolódunk rajta vénsége miatt.

Viccelődésem nem oszlatta el az aggódás felhőjét kisfiam homlokáról, ezért megkérdeztem, miért fél attól, hogy meg fogok süketülni. Gondolkodás nélkül válaszolt: „Azért, mert mostanában is megtörténik, hogy nem hallod, amit mondok. Mint mikor a számítógépnél ülsz, és kérdezek valamit. Nem mindig hallod meg.”

Ejha! Eszembe nem jutott volna, hogy a fiam azt hiszi, nem hallom, amikor szól hozzám. Már-már kezdtem a rossz-anya-vagyok hangulatba süllyedni, mert láttam magam, ahogy e-mailezés vagy facebookozás közben annyira lekötött valaki más, hogy nem tudok figyelni a gyermekem szólítására.

Sikerült fölülkerekednem a pillanatnyi bűntudaton, magamhoz vontam Andrewt, és bocsánatot kértem tőle, amiért nem mindig hallottam meg. Mondtam neki, ne féljen attól, hogy ez súlyosbodni fog, ahogy öregszem. Elmagyaráztam, hogy amikor a gépnél ülök, az olyan, mint mikor ő valami izgalmas filmet néz, vagy egy videojátékra koncentrál. Annyira belemélyed, hogy nem veszi észre, mi történik körülötte, s nem hallja meg, ha például vacsorázni hívom. Elmosolyodott, mert így már értette a „hallásvesztésemet”.

De nem akartam, hogy ez mentség legyen. „Andrew, ígérem, hogy ezentúl nagyon igyekezni fogok, és azonnal abbahagyom, amit éppen csinálok, ha odajössz hozzám. Elfordulok a monitortól, és csak rád figyelek majd. Nekem nagyon fontos, amit te mondani akarsz.”

A mai igénk tükrözi a vágyunkat, hogy Isten ránk figyeljen. Ahogy én Istenhez fordulok, mert azt szeretném, ha meghallgatna, és válaszolna nekem, ugyanúgy jön hozzám a gyermekem vagy valaki más, mert azt szeretné, hogy rá figyeljek. Ha abbahagyom, amit addig csináltam, és rájuk figyelek, azt sugárzom feléjük, hogy ők, és a mondandójuk fontosak számomra.

Mai kultúránkban, mikor állandó kapcsolatban tudunk lenni bárkivel, könnyen megoszlik a figyelem, elterelődik azokról, akikkel egy szobában vagyunk. Testileg jelen vagyunk, de a tudatunk távol van. Velem legalábbis ez gyakran megtörténik.

Akkor este Isten megmutatta, milyen nagy ajándékot adhatunk gyermekeinknek, házastársunknak, barátainknak, munkatársunknak, és akár idegeneknek is. A figyelmünket. Mindig ajándékozunk, amikor abbahagyjuk, amit épp csinálunk azért, hogy teljes figyelmünkkel afelé forduljunk, aki megszólít minket. Ezt az ajándékot Isten is mindig odaadja nekünk, amikor szólunk Hozzá.

Uram, köszönöm, hogy meghallgatsz. Segíts, hogy jobban tudjak meghallgatni másokat. Könnyű fél füllel hallgatni valakit, míg a figyelmünk többi részét leköti a számítógép, a tévé vagy a mobiltelefon. A meghallgatás ajándékát szeretném adni azoknak, akik ezt szeretnék, mert ezzel azt közvetítem feléjük, hogy értékesek számomra. Segíts, hogy abbahagyjam, amit csinálok, amikor valaki megszólít, amikor valaki szeretné, hogy rá figyeljek. Úgy szeretnék másokat meghallgatni, ahogy Te mindig meghallgatsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.14.
www.proverbs31.org


Se több, se kevesebb

Rachel Olsen

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Mt 5,5

(Fordító megj.: Eugene Peterson megpróbálta úgy lefordítani a Biblia eredeti héber és görög szövegét, hogy az a mai ember számára ugyanolyan olvasható legyen angolul, mint volt a korabeli embereknek az eredeti nyelveken. Mivel az angol nyelv struktúrája egészen más, mint az említett nyelveké, nem a szó szerinti fordítást választotta, hanem megpróbálta mai angol nyelven elmondani ugyanazt, ami az eredeti üzenet volt. Nem a szavak, hanem a mögöttük lévő jelentés szintjén próbált hiteles de könnyen emészthető fordítást nyújtani a mai olvasóknak – azoknak, akik még nem olvasták a Bibliát, mert idegenül hangzott, s azoknak, akik igyekeztek ugyan olvasni, de nem sokat értettek belőle. Így született meg a „The Message” (Az Üzenet). Rövidítése angol bibliai idézetek végén MSG. 2002-ben adta ki a NavPress, U.S.A.

Rachel ebben a bejegyzésében az MSG szövegéből indul ki. A fenti ige magyarítva így hangzik az MSG-ben):

„Boldogok vagytok, ha elfogadjátok magatokat, ha nem akartok se többek, se kevesebbek lenni annál, ami vagytok. Ha ez sikerül, boldog tulajdonosai lesztek mindennek, amit pénzért nem lehet megszerezni.”

Uram, hogy tudnék elégedett lenni azzal, ami vagyok? Hogyan ne akarjak se több, se kevesebb lenni?

Többnyire minden területen vagy többet szeretnék, vagy kevesebbet. Szeretnék csinosabb, érdekesebb, fittebb lenni. Szeretnék többet alkotni, energikusabb lenni. Ugyanakkor szeretnék higgadtabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, összeszedettebb lenni.

Szeretnék öntudatosabb lenni, szeretném, ha kevésbé érdekelne, mit gondolnak rólam mások.

Szeretnék jobban főzni, szebben énekelni, rendben tartani a lakást anélkül, hogy túl sok időt fordítanék rá. Azt nem is említem, hogy dúsabb, fényesebb haj is jó lenne. Íróként is jobb szeretnék lenni: kreatívabb és egyben rendszerezettebb gondolkodású. Jó volna, ha kevésbé volnék hajlamos a késésre, az elkedvetlenedésre, a halogatásra.

Igen, van, amiből többet szeretnék, van, amiből kevesebbet.

Jézus rám pisszeg, ahogy önmagam megváltoztatására vonatkozó igényeim végeérhetetlen listáját sorolom. Azt, ahol fejlődni szeretnék, mert szerintem úgy jobb lenne az életem. Azt kéri, hogy alázatosan béküljek ki mindezzel. Szakítsak a jobb emberről-jobb életről alkotott felfogásommal, s hagyjam, hogy mindezt Ő ítélje meg. Egyszerűen fogadjam el, amit kaptam, és ajánljam föl Neki, alárendeltként szolgálatra készen. Tudatosítsam, hogy elég vagyok – megvan mindenem, ami egy nagyszerű élethez szükséges. Olyanhoz, ami tetszik Istennek, és tetszik másoknak.

A mai igénk egyike azoknak a Bibliában, amelyek táplálják egyik fontos meggyőződésemet: ha nem próbálkozom tovább életem felépítésével, megtalálom azt az életet, amelyet Isten épít fel nekem. Ez, drága barátnőm, egy erőteljes igazság, isteni titok. Az életemet felemészti a törtetés és a bűn, de Isten kegyelme és ereje újjáéleszt. Erőt adó bennem lakozása ellát mindennel, amire valóban szükségem van, és nem nyújt semmit, amire valójában nincs szükségem.

Szeretnél te is elégedett lenni azzal, ami vagy Krisztusban – se több, se kevesebb? Jézus hozzánk intézi szavait a Máté 23,11-12-ben (MSG): „Ki akarsz tűnni? Akkor lépj egyet lefelé. Legyél szolga. Ha felfuvalkodsz, a szelet kiverik belőled. De ha megelégedsz azzal, hogy önmagad légy, sokat fog érni az életed.”

Isten kegyelme - különös módon - megszelídít anélkül, hogy megalázna, és felemel anélkül, hogy gőgössé tenne. A Benne megtalált élet a boldog tulajdonosává tesz annak, amit nem lehet megvenni: az elégedettségnek.

Istenem, segíts, hogy elhallgattassam kritikus, törtető énemet, és hálásan fogadjam el magamat olyannak, amilyen vagyok, ott, ahol vagyok. Mert Te itt vagy, készen arra, hogy erővel töltsd fel az életemet, hogy sokat érjen itt, ahol vagyok. Segíts kérlek abban is, hogy ne felejtsem el a „sok” jelentését, ami szerinted: „se több, se kevesebb”. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.16.
www.proverbs31.org


Ahol a kincsed

T. Suzanne Eller

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják.” Mt 6,19

17 évesen már magamat tartottam el. Két munkahelyen is dolgoztam, s közben egy kis vidéki főiskolára jártam, majd azt is ott hagytam, mert nem jutott rá. Három évvel később férjhez mentem. A következő években gyermekeim születtek, sok pénz ment el az orvosokra. Aztán megbetegedtem: rákos lettem. Talán mindezeket figyelembe véve érthető, mennyire vágytam az anyagi biztonságra.

Egymásra rakosgattam a filléreket. Utolsó centig kiszámoltam a számlákat. Hónap végén összesítettem a tartozásainkat, ötleteltem, hogyan tudnánk mielőbb törleszteni őket. Pénzügyi guruk azt mondanák, a jó úton jártam, de lehetek őszinte? Az anyagi biztonság utáni mérhetetlen vágy közben kialakított számolgatás szokásommá vált, a fillérekhez való ragaszkodás már nem csak a családom fenntartására fordított gondomat jelentette, hanem lelki életem adakozási területét is befolyásolta.

Ott maradt azután is, hogy anyagi helyzetünk helyreállt. Azután is, hogy biztonságban érezhettem volna magam.

Adakoztunk. Adtunk áldozatok árán is. De a szívem nem volt benne az adományban. Mialatt a pénzes borítékot a gyűjtőládába tettem, ilyen gondolatok jártak a fejemben: És a megtakarítás? Nem kéne félre tennünk valamennyit? Vehetnénk valami új holmit magunknak. A kocsink is régi. Sok mérföldet megtett már.

A barátaim nagyon elcsodálkoztak volna, ha megtudják, milyen harcomba került az adakozás. Szégyenkeztem miatta. Ők nagylelkűnek tartottak, de én tudtam az igazságot. Olyan hosszú ideig kellett keményen dolgoznom mindenért, hogy úgy éreztem, csak magamra számíthatok. Engedelmeskedtem Istennek ezen a téren, de bíztam-e Benne?

Nagyon vágytam arra, hogy nagylelkű legyek függetlenül attól, mennyi van a bankszámlánkon.

Az első dolog, amit Isten kért tőlem, az volt, hogy hagyjam abba az aggódást. Imádkozás közben végigtekintettem azokon az alkalmakon, amikor Isten gondot viselt rám. A 17 éves magányos, bizonytalan lányt Ő vezette napról napra. A túlterhelt, fiatal édesanyát biztonságos kegyelmébe takargatta. A 31 éves rákos fiatalasszonyba bizalmat öntött, ami csak Jézustól származhatott.

Istenben való bizalmamnak semmi köze nem volt a pénzhez – az életemben való jelenlétéből származott.

Letettem az aggódást, a félelem helyett Istenben akartam lakni, ehhez kértem erőt.

A második dolog, amit kért tőlem Isten, hogy tegyem le a keserűséget. Oh, Atyám, ez nagyon kemény szó. Biztos vagy benne, hogy a szívem meghatározó állapota a keserűség? Az volt. Mások nem látták, de számomra és Megváltóm számára világos volt, mint a nap.

Évek teltek el azóta a sorsfordító találkozó óta Jézussal. Nemrég egyik lányommal beszélgettem. „Emlékszel, mikor úgy aggódtál a pénz miatt?”- kérdezte. Mosolyogva bólintottam. „Úgy megváltoztál egy ideje, anya. Pedig tudom, mennyire szűk anyagi keretek között gazdálkodtok apával most is, főleg, hogy ő újra tanulni kezdett. Van valami olyan anyagi forrásod, amiről nem tudok?”

Igen, drágám, van. De ennek semmi köze a bankszámlámhoz. Másfajta kincs ez, annak elismerése, mennyire gazdag vagyok, hogy van étel az asztalunkon, van autónk, ami elindul, ha elfordítom benne a kulcsot, van családom, aki nagyon szeret engem, és van nagyon mély hitem. Ez a kincs bent fészkel a lelkemben, s örömmel tölt el, ha könyveket adok oda egy menhelyen, ha pénzt küldök a Compassion Internationalhez a szponzorált gyermekemnek, ha Isten arra hív, hogy ne csak a legkisebb összeget adjam, ha adakozom. Ez a kincs mély bizalom Isten gondviselésében.

Sok tekintetben ugyanaz a 17 éves lány maradtam, aki biztonságra vágyik. De rátaláltam egy egészen másfajta biztonságra. Lehet, hogy sosem leszek vagyonos, de hidd el, mérhetetlenül gazdag vagyok. Isten áldása az enyém.

Drága Jézus, te belelátsz a szívembe. Ismered félelmeimet, aggódásaimat, szomjamat a biztonságra. Könyörgök, hadd lássam meg a hatalmas gazdagságot, ami körülvesz, amit talán nem mindenki tart vagyonnak, de ami megfizethetetlen érték. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.17.
www.proverbs31.org


A férjem miért …

Melanie Chitwood

„Magasztallak téged, mert hatalmas és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” Zsolt 139,14

Kérdezted már magadtól értetlenkedve, hogy ezt vagy azt miért csinálja vagy nem csinálja a férjed? Zavar néha, hogy miért olyan a hangulata vagy az ízlése, amilyen?

Miért akadékoskodik, hogy nincs mivel elvégeznie egy feladatot, mikor szerinted tíz megfelelő szerszám is van hozzá? Vagy hogy miért nem fekteti le időben a gyerekeket, pedig te megkérted rá? Tudnia kéne, mennyire fontos a napirend betartása. Esetleg te állsz a túloldalon, és azt nem érted, miért nem érzi jól magát társaságban, s miért akar hazamenni már egy órányi együttlét után, mikor pedig arról volt szó, hogy végig ott maradtok a bulin?

Egy pár tagjai közti különbségeknek sok okuk lehet, de a legfontosabb az, ha más-más személyiségtípusba tartoznak. Mikor legutóbb olvastam erről – Florence Littauer Personality Plus for Couples című könyvében -, úgy éreztem, lámpás gyúl az agyamban, mely megvilágítja férjem egyéniségét. Ami annyira más, mint az enyém.

Azt olvastam, hogy négyféle személyiségtípus van, ezek valamelyikébe tartozik mindenki születésétől haláláig: szangvinikus, kolerikus, flegmatikus és melankolikus. Legtöbb embernek van egy elsődleges és egy másodlagos személyiségtípusa, mindkettő hordozza a maga pozitív és negatív vonásait.

A szangvinikus a „népszerű ember”. Szeret eljárni otthonról, kalandvágyó, igényli a figyelmet, beszédes, társaságkedvelő. Lehetséges gyengéi, hogy nem szívesen vállal olyasmit, ami nem szórakoztatja, hajlamos a késésre, és arra, hogy nem fejezi be, amibe belefogott.

A kolerikus az „erős egyéniség”, ő a mindent felvállaló vezető. Szereti a kihívásokat, motivált, határozott. Erős egyéniségéből adódó gyengéje lehet a makacsság, csökönyösség, érzéketlenség másokkal szemben.

A melankolikus a „tökéletes egyén”. Introspektív, kreatív, komoly, könnyen és szívesen elemzi a dolgokat, helyzeteket. Gyengéje, hogy könnyen maximalistává válik, sértődékeny, kritikus másokkal szemben (is).

Végül a negyedik a flegmatikus, a „békés ember”. A flegmatikus kényelmes, stabil, nyugodt, kellemes ember. Békére vágyó természete gyakran segítség, de zavaró is lehet, ha mindenáron el akarja kerülni a konfliktusokat, retteg minden kockázattól, és halogat, elmulaszt fontos tennivalókat.

Ahogy újraolvasom ezt a felsorolást, kuncogok magamban, mert eszembe jut egy nemrég történt „eset” a férjemmel. Szabadtéri főzőcskézést készítettünk elő a barátainkkal. Scott, aki szangvinikus-kolerikus, szörnyen dühös lett, mert nem találta meg azt a kést, amivel fel akarta szeletelni a zöldségeket. Én, aki flegmatikus-melankolikus vagyok, nem láttam át az ügy súlyát, nekem bármilyen ócska kés is megfelel a zöldségszeleteléshez. Később az est folyamán, mikor jobban megnyilvánult a személyiségem befelé forduló, melankolikus oldala, hálát adtam férjem élénk, beszédes, szangvinikus tulajdonságaiért, aki végig fenn tudta tartani a társaság jó hangulatát.

Megértvén férjem személyiségtípusát el tudom fogadni, hogy Isten őt ilyennek alkotta. Ahogy végiggondoltam, milyen erősségeket és gyengeségeket adott mindkettőnknek, rájöttem, hogy kiegészítjük egymást, s hogy mennyivel többek vagyunk együtt, mint külön-külön.

Uram, előfordul, hogy nem értem, miért csinál vagy miért nem csinál a férjem valamit. Kérlek, segíts mindkettőnknek, hogy elfogadjuk a másik sajátos személyiségét. Uram, bízunk abban, hogy különbségeinket jóra használod mind házasságunkban, mind egyéni életünkben. Uram, nem csak elviselni szeretném a férjem személyiségvonásait, amelyek mások, mint az enyémek, de elfogadni és magamhoz ölelni is szeretném őket. Bízni akarok abban, hogy különbözőségeink kiegészítik egymást, és együtt többé válunk általuk. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. szeptember 20.
www.proverbs31.org


Bizonyságtétel

Marybeth Whalen

„Parancsolj, Isten, hatalmaddal, isteni hatalmaddal, amellyel értünk munkálkodsz!”
Zsolt 68,29


Első nap történt az általam vezetett Bibliakörben. Még nem ismertem jól a résztvevő asszonyokat, lányokat. Feltettem a szokásos kérdést: mikor szokták megtapasztalni Isten jelenlétét. Hagyományos válaszokat kaptam: imádkozás közben, bibliaolvasás közben, szép zenét hallgatva. Aztán egy hölgy jelentkezett: „Amikor bizonyságot teszek”- mondta.

Tudom, hogy az arcomra kiült a meglepettség. „Amikor bizonyságot teszel?”- kérdeztem. Azt tudtam, hogy a bizonyságtétel azt jelenti, hogy elmeséli a saját történetét, hogyan találkozott Jézussal, vagy hogyan alakította Jézus az ő életét, de nem egészen értettem, mit akar mondani. „Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a bizonyságtételeden keresztül?”- faggatóztam.

„Valahányszor bizonyságot teszek, az Ő hűsége jut az eszembe” – mondta csillogó szemmel. „Emlékszem arra, amit tett, és érzem, hogy most is ott van, és biztosít róla, hogy legközelebb is mellettem lesz. Bizonyságtételem felidézi Isten jelenlétét az egész életemben, és azt, hogy mindig számíthatok Rá”.

Legszívesebben megkértem volna, hogy vegye át tőlem a Bibliakör vezetését, hisz lenne mit tanulnom tőle.

Sokszor eszembe jutnak a szavai. Felidézem saját bizonyságtételemet – a sok történetet, amit megoszthatok másokkal, imameghallgatásokat, a halk, biztató hangot, amikor elkedvetlenedem, a lelkemet felforgató istenélményeket, a kinyilatkoztatásokat, amikor kétségbe voltam esve. Nagyon sok példát tudnék sorolni, amikor éreztem Isten jelenlétét az életemben, és azok az élmények megtanítottak arra, hogy számíthatok Rá. Ott volt, ott van, ott lesz. Igen, a bizonyságtételeink nem kerek történetek, amiknek elejük és végük van. Az élő Istennel való, fokozatosan kibomló, élethosszig tartó szerelmi történetek.

Mindig úgy gondoltam a bizonyságtételre, mint eszközre, amivel másokat lelkesíthetek, bátoríthatok, de sosem jutott eszembe, hogy önmagamat lelkesítsem vele. Isten hűséges, és ezt újra meg újra bebizonyítja. Ha visszatekintek az életemre, észrevehetem kezének nyomait, érezhetem jelenlétét, bízhatom vezetésében.

Próbáld meg te is. Hogyan tud hatni rád saját bizonyságtételed? Mit tudsz felidézni a múltadból, ami mai életedet megszólítja? Tégy ma önmagadnak bizonyságot!

Édes Istenem, köszönöm, hogy mindig jelen vagy és működsz az életemben. Ha elcsüggedek, juttasd eszembe, hogy mellettem voltál, és mellettem vagy most is. Add, hogy felidézzem bizonyságtételemet, és általa megérezzem jelenlétedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.21.
www.proverbs31.org


Jó, mint új korában?
Glynnis Whitwer

„Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Jn 12,40


Néhány éve spórolni akarván, megtanultam hajat vágni. Négy hímnemű lénnyel a családban, úgy gondoltam, egy elektromos hajnyíró jó befektetés. És igazam lett. Az első néhány au! és jaj! után belejöttem, és azóta is én vágom fiaim és férjem haját.

Múltkor mikor épp befejeztem a nyírást, leejtettem a készüléket, s a pengék kimozdultak a helyükről. Fölszedtem, helyre raktam őket. Észrevettem, hogy egy pici műanyag darabka lepattant valahonnan, de úgy tűnt, minden él a helyén van. Összetakarítottam a szemetet, átkeféltem a hajnyíró gépet, s elraktam a dobozába. Jó, mint új korában, gondoltam.

Eljött a következő hajvágás ideje, előszedtem a hajnyírót. A védőgallért a fiam vállára terítettem, beállítottam a hosszúságot, és nekiláttam. A megszokott elektromos zúgás helyett fémes kattogás hallatszott. Úgy látszik, az a letört kis műanyag darabka mégiscsak fontos volt. Nélküle nem működött rendesen a hajnyíró.

Elgondolkoztam, hogy sokan olyanok vagyunk, mint az a hajnyírógép. Valamikor leestünk. Érzelmileg. Megbántottak, megcsaltak, becsaptak, elutasítottak, átnéztek rajtunk. Magunkon hordjuk régi kapcsolatok, munkahelyek, régi döntések nyomait. Legtöbbünket úgy neveltek, hogy felálljunk, és továbbmenjünk. Elő a mosollyal, és tegyünk úgy, mintha nem tört volna le belőlünk egy darabka. A gond csak az, hogy legtöbb eltört holmi nem tudja önmagát helyrehozni, s míg meg nem javítják, nem működik megfelelően.

A két hajvágás közt eltelt időben az a kis műanyag darabka nem ugrott vissza a helyére. Nem jellemző, hogy egy csöpögő csap egyszercsak abbahagyja a csöpögést. A leszakadt gombok nem varrják vissza magukat. Valahányszor elromlik valami, törődni kell vele.

Szomorúan látom, hogy sokan járnak körülöttünk eljátszva, hogy minden rendben van a lelkükben. Ahelyett, hogy elismernék a fájdalmat, és gyógyulást keresnének Annál, aki meg tudja őket gyógyítani, nem foglalkoznak vele. Ahelyett, hogy szakemberhez fordulnának segítségért, eltemetik a fájdalmat, s remélik, elég mélyre kerül ahhoz, hogy ne bántsa őket újra. De a seb nem gyógyul be. Újra meg újra felnyílik. És ilyenkor hatással van az új kapcsolatra, lehetetlenné teszi az önátadást.

Valljuk be, senki sem olyan jó, mint új korában. Valamennyire mind töröttek vagyunk. Mindnyájunknak vannak sebei, amelyeket próbálunk elfelejteni. De a seb nem tudja meggyógyítani magát. Jó hír, hogy van megoldás.

Olyan Isten szolgálatában állunk, aki szeret gyógyítani, aki szereti az egész-séget. Tudja, hogy fájdalmas a múlt sebeivel foglalkozni. De segíteni akar. Egyikünk sem lesz „jó, mint új korában”, míg el nem ér a mennyországba, de már itt a földön meggyógyulhatunk érzelmileg. Lehet, hogy össze kell hozzá szednünk a letört darabkákat, s a tenyerünkön odanyújtanunk őket Jézusnak.

Nem valószínű, hogy könnyű lesz, az is lehet, hogy időbe telik. De lehetséges az érzelmi megújulás. Ő, aki legyőzte a halált, csak meg tudja javítani a sérüléseinket.

Uram, csak te ismered fájdalmam és kétségbeesésem mélységét. Próbáltam eltakarni előled is néha, de többé nem fogom. Megvallom ma neked, hogy fáj a seb, és megkérlek, hogy gyógyítsd meg. Ha nekem kell lépéseket tennem, kérlek, mutasd meg, merre induljak. Köszönöm azt, amit tenni fogsz bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.22.
www.proverbs31.org

2011. január 14., péntek

Lélekerősítő levelek 33

Skatulyázás és szeretet
Karen Ehman

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” Fil 4,5


Nagyon könnyen általánosítok. Tudod, miről beszélek: sztereotípiákról. Amikor egy embercsoport tagjait egy kalap alá veszed, berakod őket egy fiókba, s aztán címkét ragasztasz rá.

Péládul: „A ----------------k (népnév) --------------k (rossz tulajdonság). Vagy: A ----------k (korcsoport) ezt vagy azt csinálnak (furcsa magatartás). Nagyritkán esetleg valami jó vélemény is megjelenik a skatulyázásban.

Nemrég a kávézó-étkezdében voltam, ahova a munkahelyemről szoktam kilépni egy kis agyszellőztetésre. Előttem a sorban egy törékeny idősebb hölgy állt, ételt rendelt elvitelre. Szórakozottnak látszott, arca zavart tükrözött, ahogy előszedte az aprót a pénztárcájából, kifizette az eladót, átvette a nagy papírzacskót az ennivalóval, másik kezébe fogta az innivalót. Ahogy elindult a kijárat felé, hatalmas táskája kezdett lecsúszni a válláról, az ételt és őt magát is leeséssel fenyegetve.

„Jaj…hogy csináljam…óh,…nem bírom….” Motyogta maga elé, mialatt próbálta egyben tartani a csomagjait, s egyúttal a vállával az ajtót is megtolni.

Végre rám került volna a sor a vásárlásnál, de Isten megkocogtatta a vállamat a fenti idézettel – tedd félre a pillanatnyi tennivalódat. Gyorsan kiléptem a sorból, „Segítek”, mondtam, mialatt kitámasztottam az ajtót, és megtartottam az italát. „Segítsek elvinni ezeket a kocsihoz?”

A drága néninek földbegyökerezett a lába, majd hálásan rám nézett világoskék szemével: „Óh, aranyoskám, biztos él még a nagymamája, hogy ilyen kedves egy öregasszonyhoz.”

„Nem, nem él már,” válaszoltam, „de Jézus a barátom, és Ő szólt, hogy segítsek magának”.

Vonásai ellágyultak, bólintott egyet, majd határozottan kijelentette: „Hát persze! Maguk mindig segítenek nekem. Nem is tudom, mire mennék maguk nélkül.”

Maguk.

Úgy értette: „maguk, keresztények”.

Önmagát nem sorolta közéjük, nem azt mondta, hogy „köszönöm, testvérem, hogy segít nekem”. Úgy említett engem – és másokat, akik szeretik Jézust - , hogy „maguk”. Nem tudom, más keresztények hogyan segítették őt azelőtt. Bevásároltak neki? Elseperték a lehullott levelet vagy télen a havat a háza elől? Elkísérték az orvoshoz? A régi igazság jutott eszembe: többet érnek a tettek a szavaknál. És újra tudatosult bennem: az emberek figyelnek minket.

És skatulyáznak.

Mit látnak rajtunk? Azt talán, hogy együttérzőbbek vagyunk másoknál? Sajnos, más emlékeim is vannak. Egy pincérnő mondta egyszer: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót; főleg nagy vasárnapi ebédek után. Néha nem is adnak semmit.”

Egy kollégiumi társam szavai: „Keresztény vagy? Te is ott állsz a tudomány épülete előtt, és bibliai idézetekkel bombázod, kijelentve, hogy pokolra jut, aki hisz az evolúcióban? Én nem hiszek az evolúcióban sem. Csak megpróbálom elvégezni az egyetemet.”

Egy kedves, félrevezetett kamaszlány mondta, aki zilált, erőszakos otthoni háttérrel rendelkezik, s szeretetéhségét az öltözködésével is kifejezi: „Egyszer megpróbáltam bemenni egy templomba. A bejáratnál volt egy tábla ezzel a felirattal: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözetben lépjen be’. Nem tudom, mit jelent a ’megfelelő’, de tudtam, engem nem látnának szívesen. Így hát nem mentem be.”

Ha azok, akik figyelnek minket, közömbös és élesen kritizáló keresztényekkel találkoznak, hogyan kapnának kedvet ahhoz, hogy közénk tartozzanak? Azért imádkozom, hogy ma te is meg én is, igazi Krisztus-követőkként, a néniféle „maguk” csoportba tartozzunk.

Az együttérző keresztények közé. Akik Istent, Krisztust és az Ő testét is jónak mutatják. Azok, akik hisznek, tudják, hogy Ő jó. De a többiek? Ők figyelnek. És skatulyáznak. Milyennek látnak téged?

Istenem, bocsásd meg, hogy néha az ítélkezést a szeretet elé helyezem; vagy úgy döntök, hogy nem csinálok meg valamit, amit pedig meg kéne. Kérlek, kocogtasd meg a vállam, kopogtass a szívemen, hogy tegyem félre, amit terveztem, és cselekedeteim pontosan tükrözzenek Téged. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.03.
www.proverbs31.org

A munka ünnepe

Rachel Olsen

„Azután megáldott és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.” 1Móz 2,3


1882-ben Peter McGuire előjött egy új nemzeti ünnep ötletével: „Legyen egy ünnepnapunk, melyen utcai felvonulással fejeznénk ki tiszteletünket az amerikai ipar iránt.” Tizenkét évvel később Cleveland elnök aláírásával törvénnyé szentesítette, hogy szeptember első hétfője a Munka Ünnepe (Labor Day). A mai napon számos amerikai távol marad a munkahelyéről, kihasználhatja a szép nyári időt egy kis szabadtéri sütögetésre, bóklászásra.

A munka nélkül töltött nap nem volt újdonság, mikor McGuire felvetette. A pihenőnapot először Isten vezette be a Teremtés Könyvében. A világ megteremtése után, a hetedik napon, megpihent, és szentté nyilvánította a pihenés napját. Nem a Munka Ünnepének nevezte, hanem a Sabbath nevet adta neki.

A Sabbath nem a munkásoknak, hanem az Alkotójuknak való tiszteletadás napja. Pihenőnap a tested számára, megújulás a lelkednek azáltal, hogy figyelmed fókuszába az Alkotódat és a Vele való kapcsolatodat helyezed. A zsidó hagyományban Sabbath a hét fénypontja, nem a nagymosás napja, vagy az elmaradt tennivalók pótlásának napja. A zsidók három napig készültek a Sabbathra, és utána három napig elmélkedtek annak tanulságairól, amit Sabbathon Istenről hallottak. A Sabbathra figyelő, és ezáltal Istenre figyelő emberek voltak.

Keri Wyatt Kent, a Breathe (Lélegezz) szerzője írja: „Ily módon egy ritmus alakul ki az életünkben, aminek fókuszában nem a mindennapi dolgaink, tennivalóink elvégzése áll, hanem az Istennel való találkozás lehetősége.” Ezt írja még:

„Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, és életmód-mintát mutatott nekünk saját teremtésünkkel. Nézzétek, ezek az élet tánclépései, mondta: dolgozz, légy kreatív, használd a képzeletedet, vesd bele magad abba, amit csinálsz, legyen bár mosogatás, meseolvasás a gyermekeidnek, háztartás-vezetés, kereskedelem, céges jelentések feldolgozása, vállalatirányítás. Minden nap végén állj meg. Pihenj, egyél jól, aludd ki magad, frissülj fel. Szakíts időt arra, hogy átgondold az elmúlt napodat, megkeresd benne Isten jelenlétét és áldását, és „lásd, hogy jó”, amit elvégeztél aznap. Aztán másnap folytasd. Hat nap után egy egész napot pihenj. És mondd: „Ez valóban jó”. Tölts egy egész napot azzal, hogy szünetelsz a munkáddal, gyönyörködsz abban, ami „jó”, aztán kezdd újra a táncot egy tartható ritmus szerint a tanult lépésekkel.”

Ez nagyon jól hangzik. Akár itt vagy velem az Egyesült Államokban, akár valahol másutt Isten Földjén, legyen ez a mai Munka Ünnepe emlékeztető, határozzuk el mindnyájan, hogy pihenni fogunk, és Istenre összpontosító emberekké válunk.

Uram, szeretnék megpihenni Benned. Mutasd meg, hogyan lehet így élni. Találkozz velem imádságom, elmélkedésem, kontemplációm idején. Jézus nevében Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.06.
www.proverbs31.org

Az igazgyöngy ára
Rachel Olsen

„Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Mt 13,46

Pierre Cartier, a neves ékszerész 100 dollárért vette meg azt az Ötödik sugárúton álló házat New Yorkban, ahol ma az ékszerüzlete van. Adott még érte egy kétsoros igazgyöngysort.

Az igazgyöngy sokkal értékesebb és drágább a termesztett gyöngynél. Azt a dupla gyöngysort, amivel Mr. Cartier fizetett 1917-ben, akkor egymillió dollárra becsülték!

Pár éve elhatároztam, hogy veszek magamnak egy gyöngysort – olyan elegánsat, ami a déli vidékeken alapkiegészítőnek számít. Hamar felfedeztem, hogy a kiskereskedelmi árrés az egyszerű ékszerboltokban is háromszorosa az interneten rátett árrésnek. A különbözetet hasznos dolgokra fordíthatnám. Igen ám, de ez azzal jár, hogy látatlanban veszek meg egy gyöngysort. Eléggé kockázatos vásárlás.

Mit tegyen az ember lánya? Fizesse ki a teljes kiskereskedelmi árat, de legalább biztos lehet abban, hogy minőséget kap, vagy spóroljon meg más vágyaira valamennyi pénzt, kockáztatva hogy rossz minőségű terméket, esetleg valami bóvlit kap a pénzéért.

Ez a kérdés egész életünk kérdése is.

Miért érdemes kiskereskedelmi árat fizetni? Jézus szerint Isten Országáért. A Máté 13-ban megtalálod, mire gondolok. Jézus felbecsülhetetlen értékű igazgyöngyhöz hasonlítja Isten Országát: „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Jézus ékszerhez hasonlítja az országát – ez nagyon kedvemre való…

Az ékszerkereskedő, akiről Jézus beszél, elszántan kereste a legnagyobb értékű kincset. Nem térítette el szándékától a csillogó, még megfelelő áru: a legjobba akarta fektetni pénzét. És amikor megtalálta, nem tétovázott, hogy kifizesse érte a teljes árat. Bármilyen áldozatra képes volt érte.

Csodálom ezt az embert – képes mindent feláldozni azért, amit arra méltónak talál. Tudta, mi a legértékesebb, és nem tágított. Bátran odadobott érte mindent, és elégedett volt a döntésével. Ilyen akarok lenni én is: tántoríthatatlanul befektetni egész életemet Isten Országába, tétovázás, bánkódás nélkül.

Annyi minden el akar téríteni. Csillogó holmik a piacon igyekeznek magukra vonni a figyelmemet. Kultúránkban nagy tiszteletnek örvendő értékek vonzanak a dicsőség felé. Élvezetes dolgok az életemben azt sugallják, hagyjam abba a törekvést az eredeti cél felé, lazítsak, érezzem jól magam.

Matthew Henry, a bibliakommentátor, írja: „Minden ember hajt valamiért … egyik, hogy gazdag legyen, másik tekintélyre vágyik, a harmadikat a tudás vonzza; de legtöbbjük beéri a hamis gyönggyel, amit rátukmálnak … Jézus Krisztus a nagyértékű igazgyöngy … ha Ő a miénk, elég vagyonunk van, hogy boldogok legyünk itt és most és mindörökké.”

Valóban hisszük, hogy Jézus elég a boldogsághoz – nem csak az örökkévalóságban, de itt is? Hajlandók vagyunk mindent befektetni abba az igazságba, hogy Jézus a páratlan igazgyöngy? Ez a kérdés húzódik meg az ékszerkereskedőről szóló példabeszéd mögött, és ez húzódik meg a mi életünk mögött is.

Azóta sem vettem magamnak gyöngysort. Viszont megpróbálok úgy élni, mintha Jézus lenne a gyöngyök gyöngye, amire bárki rátalálhat. Bele akarom vésni a lelkembe, hogy Jézus és az Ő Országa százszor többet ér, mint az idő, pénz és energia, amit megszerzése kíván tőlem.

Jézust akarom, mint millió dollárt érő gyöngysort viselni minden nap, amíg élek.

Hát te? Hajlandó vagy kiárusítást tartani az egyetlen igaz dologért, ami érdemes arra, hogy mindent odaadj érte?

Jézusom, te vagy a legnagyobb, mindent felülmúló gazdagság! Segíts, hogy ezt mindig így lássam, és ennek megfelelően éljek, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.07.
www.proverbs31.org

A konfliktus jó oldalán
Lysa TerKeurst

„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” (Péld 15,1)

Húszas éveim elején semmit sem utáltam jobban, mint a konfliktust. Nem akarom az ősi szólást használni, hogy „kerültem, mint a leprásokat”. De mert mégis használtam, elismerem, hogy minden áron igyekeztem elkerülni a konfliktusokat.

„Nyelj egyet, és mosolyogj”, volt a jelszavam. Ha csak megjátsszuk, hogy minden rendben van, s közben nem ez a helyzet, olyan, mintha elzárnánk a gőz útját, ami egyre nagyobb nyomással akar kitörni. És valahol ki is fog. Ha volt már olyan, hogy túl közel tartottad a kezed a kiáramló gőzhöz, tudod, mennyire éget.

Sokkal egészségesebb megközelítése az elkerülhetetlen konfliktusnak, ha azonnal szembenézünk vele, méltósággal és alázattal, s egyetlen kérdést teszünk fel magunknak. Ez a kérdésfeltevés annyira fontos, hogy az elmaradása a kapcsolat helyreállítása helyett a konfliktus kirobbanásához vezethet.

Mi hát ez a döntő kérdés?

Mi a cél: hogy bizonyítsam saját igazamat, vagy hogy gazdagítsam a kapcsolatomat a másikkal? („prove” vagy „improve” angolul)

Ha a magam igazát védem, a konfliktushelyzet arra szolgál, hogy teljes fegyvertárammal támadjam a másikat. Ügyem védelmében felsorakoztatok minden régi fájdalmat, sérelmet. Össze akarom törni az "„ellenfelet". A düh és a sértettség talaján állva olyasmiket mondhatok, amiket később nagyon megbánok.

Ha viszont azt szeretném, hogy javuljon, fejlődjön a kapcsolatunk, megpróbálok rájönni, ő hol áll. A kapcsolatért harcolok, nem ellene. Ahelyett, hogy első dühömből reagálnék, megállok, és hagyom, hogy a Szentlélek megszakítsa kitörésemet. A problémával foglalkozom, nem a személlyel.

Íme néhány kérdés segítségül, ha úgy akarjuk kezelni a konfliktust, hogy közben épüljön a kapcsolatunk a másikkal:

- Segíts, hogy megértsem, miért érzel így.

- Egyezzünk meg, kérlek, hogy a mostani dologról beszélünk, s nem hozzuk fel a régieket.

- Mit szeretnél, mi legyen a vége ennek a helyzetnek?

- Milyen köztes megoldásban tudnánk megegyezni?

Férjemmel új nevet adtunk csatározásainknak. Eddig „küzdelmek” voltak, ezentúl „növekedési alkalmaknak” nevezzük őket. S minél tovább gyakoroljuk ezeket a praktikákat, annál ritkábban kerülünk konfliktusba egymással.

De nem akarom egy rózsaszín szalaggal átkötni, és lezárni ezt az elmélkedést. Igaz, hogy Art és köztem mostanában kevesebb a „növekedési alkalom”, de a másokkal való konfliktusok mintha mindig lesben állnának. Tehát nehogy úgy értelmezd, amit leírtam, hogy ez egy könnyű dolog. Szó sincs róla. Épp múlt héten is volt néhány „növekedési alkalmam”, amik közben mintha tűz folyt volna az ereimben, annyira feldühödtem.

De. Amit mondani akarok az, hogy ezek a helyzetek előre is vihetik a kapcsolatainkat. Gazdagíthatják őket. Ezt nevezem a konfliktus jó oldalának.

Uram, segíts megértenem, hogy minden konfliktusban, amivel találkozom, választhatom azt, hogy gazdagítom a kapcsolatunkat, s ne mindenáron a magam igazát akarjam bizonyítani. Ez nehéz nekem, Uram, nagyon nehéz. De szeretnék fejlődni, és tudom, hogy első lépésnek ez nagyon jó. Segíts, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.09.
www.proverbs31.org

Túl a várón

Susan Meissner

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Józs 1,9

Képzelj el egy magánorvosi várószobát: fotelek, kis asztalkán színes magazinok, lágy zene a fejed fölött, a sarokban akvárium színesen csillogó halakkal.

Miért alakít ki az orvos ilyen megnyugtató környezetet? Mert tudja, hogy az emberek nem szeretnek ott üldögélni és várni a sorukra. Az igazság az, hogy sehol sem szeretünk várakozni.

Az meg, hogy Istenre kell várnunk, nagyon le tud hangolni. Jobban, mint bármilyen más várakozás. Isten nem szokott sietni. Mi pedig nem akarunk a Rá várakozással türelmet tanulni – pedig gyakran ez a legjobb módja a türelem fejlesztésének.

Lássuk az ellenkezőjét. Képzeld magad elé azt a pillanatot, mikor kinyílik a rendelő ajtaja, de mi még mindig üldögélünk, gyönyörködünk a kis halak játékában, s nagyon nem akaródzik felkelni, és elhagyni a várószoba biztonságát.

Néha azon kapjuk magunkat, hogy bár érezzük Isten noszogatását: vége a várakozásnak, indulj el – mi inkább maradnánk, húzzuk az időt, azt remélve talán, hogy majd akad valaki, aki megteszi helyettünk a ránk váró feladatot.

Igen, vannak időszakok, amikor Isten várakozásra késztet, és van, amikor felszólít a cselekvésre. Ahogy hallgatnunk kell rá várakozás közben, engedelmeskednünk kell, amikor jelzi, hogy vége a várakozásnak.

Mikor Isten szólt Mózesnek, hogy küldjön kémeket Kánaán földjére, a tizenkettőből csak ketten tértek vissza készen a feladatra. A többiek inkább a várószobában maradtak, kézbe vettek egy magazint, vagy a halacskákat kezdték nézegetni. Féltek hittel nekiindulni, pedig számtalanszor látták már, hogy Isten előkészíti útjukat a pusztaságban, és végigvezeti őket rajta. Isten azt kérte ezektől az emberektől, hogy bátran álljanak fel, és bizalommal lépjenek be a várón túli világba. Nem rugdosta ki őket a váróból. Csak kérte őket, és ők nemet mondtak. A történet folytatásából tudjuk, mit szalasztottak el ezzel (Szám13,26-14,25).

Volt rá eset, hogy kértél valamit Istentől, aztán mikor lehetőséged lett tenni érte, visszakoztál? Maradtál a várószobában – talán mert engedted, hogy a rettegés beszivárogjon a lelkedbe, s meggyőzzön, hogy jobb a biztonság és a semmittevés, mint kockáztatni, hogy Isten eszköze légy?

A várószobának megvan a maga rendeltetése. Itt készülsz fel lelkileg arra, ami következik. Nem arra szolgál, hogy ott élj. Arra van, hogy túllépj rajta, ha nyílik az ajtó. A várón túli világ vár rád!

Istenem, segíts minket minden nap, hogy levessük félelmeinket, kételyeinket, és engedelmeskedve Neked, azt az életet éljük, amit Te szántál nekünk. Tölts fel Szentlelkeddel, erősíts meg, hogy megtegyünk mindent, amire hívsz, s amire felszereltél minket. Bocsáss meg, ha a váróban maradtunk, mikor kinyílt az ajtó, és Te szólítottál. Add, hogy szenvedéllyel éljük a hitünket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.08.
www.proverbs31.org

Megszentelő fenyítés

Wendy Blight

„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” Zsid 12,11


A fenyítés fáj.

Ha mi kapjuk, gyűlöljük. Sírunk. Nyögünk. Panaszkodunk. Bűnös természetünk védekezik, lázad, igazolja magát.

Mindezt a Zsidókhoz írt levél szerzője is ismeri. Azt írja: „Semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek.”

Igen. Tetszik, ahogy Isten igazolja érzéseinket. A fenyítés fáj!

De a második részében a mondatnak kapunk egy ígéretet is Istentől. Azt ígéri, hogy „később az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa”. Isten azt ígéri, hogy gyümölcsöt hoz a fenyítés. Ez a gyümölcs az Ő isteni fenyítésének hatása. Valahányszor megfenyít Isten, egyre közelebb vezet minket a szentséghez, az igaz élethez.

De annyira tud fájni. Nemrég végignéztem és végighallgattam, ahogy a férjem szerintem kemény szavakkal intette a fiamat a viselkedése miatt. Úgy éreztem, hogy a fiam gyermekes viselkedését túlreagálta az apja. Ezt meg is mondtam, ott helyben – a fiunk jelenlétében. Visszatekintve persze látom, hogy ezzel csorbítottam a férjem tekintélyét, tiszteletlen voltam vele. De akkor nem ezt néztem. Csak azt láttam, hogy meg kell védenem a gyermekem lelkét, azt hittem, helyesebb, jobb módszerem van, mint amit a férjem alkalmazott.

Később, mikor magunkra maradtunk, a férjem felhozta ezt a jelenetet. Úgy éreztem, kioktat. Na, ennek megfelelően reagáltam… Védekeztem, igazolni próbáltam a szavaimat.

Isten – mert Ő Isten – már előre megszervezett nekem másnap délutánra egy közös kávézást egy kedves barátnőmmel, aki a gyermeknevelésben tíz évvel előttem jár. Kávézás közben megkérdeztem, hogy van a legkisebb fia. Hosszan beszélt róla, s beszéde oda vezetett, hogy az asszonynak tisztelnie kell a férjét, és bízza rá a fia fegyelmezését. Külön hangsúlyozta, hogy a feleség ne csak tisztelje a férjét, de bízzon is benne, és imádkozzon érte – hogy adja meg neki Isten a bölcsességet és erőt a gyermekek, különösen a fiúk fegyelmezéséhez.

Huhh! Nem tudott semmit a tegnapi történetről, amikor megosztotta velem ezeket a gondolatokat. Könnyek gyűltek a szemembe, mikor rájöttem, hogy Isten általa szól hozzám.

Isten meglágyította a szívemet. Miért hagytam? Ha őszinte akarok lenni, azért, mert nem a férjem szájába adta ezeket a szavakat.

Rádöbbentem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon. Barátnőm szavai megmutatták, hogy férjem intése azzal kapcsolatban, amit tettem, Isten fegyelmező és megszentelő munkája volt rajtam. Ezzel az új szemlélettel készen álltam elfogadni a fenyítést, együtt akartam működni Istennel, nem ellene tenni.

Együttlétünk végén barátnőm gyönyörű szavakkal imádkozott értem, és ez szívemet bűnbánatra indította. Alig vártam, hogy este hazajöjjön a férjem, és megosszam vele, mire tanított Isten.

Az ígéret nem áll meg itt. A Zsid 12:12-ben így folytatódik:

„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.”

Isten gyógyít a fenyítéssel. Ő a legjobbat akarja nekünk. Szeret minket. Gyönyörködik bennünk. Terve van számunkra. Csak ha tudatosan engedjük, hogy megszentelje a szívünket, és kiemelje onnan a bűnt (gőgöt, keserűséget, félelmet, bizalmatlanságot, szégyent, bűntudatot, dühöt, stb.), akkor tud felhasználni minket, és véghezvinni tervét bennünk és általunk.

Mennyei Atyám, adj nekem olyan szívet, ami boldogan veti alá magát fenyítésednek. Atyám, bármibe kerül, formálj egyre hasonlóbbá Hozzád. Hozd létre az igazság és a béke gyümölcsét az életemben. Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.13.
www.proverbs31.org

2011. január 10., hétfő

Ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
...Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta:..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! – mondta a férfinak.
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk a derűt és a boldogságot.
Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!!

2011. január 8., szombat

Max Lucado: Isten ölelő karjaiba térve

Mi van meghalt szeretteimmel? Hol vannak most? Haláluk és Krisztus visszajövetele között mi történik?
A Szentírás meglepően hallgatag életünknek erről a szakaszáról. Amikor a test halála és a test feltámadása közti időszakról beszél, a Biblia nem kiabál. Csak suttog. De ha összefolynak a suttogások, határozottá válik a szó. Ez a tekintélyes hang arról biztosít minket, hogy a keresztény ember halálakor azonnal Isten jelenlétébe kerül, és tudatos együttlétnek örvend az Atyával és azokkal, akik előtte mentek el.
Nemde ezt ígérte Jézus a latornak a kereszten? Ez az ember korábban káromolhatta Jézust. Most viszont megbánta ezt, és bocsánatot kér. „Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz királyságodba”- kéri. (Lk 23,42). A rabló valami távoli időpontra gondolt a jövőben, amikor megvalósul Jézus királysága. Nem számított azonnali válaszra. De megkapta: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” – 43. v. Elsődleges üzenete ennek a résznek Isten végtelen, megmagyarázhatatlan irgalmáról szól. De a másodlagos üzenet is egyértelmű: a megváltott ember azonnal Isten jelenlétébe kerül halála után. A hívő ember lelke hazatér, míg a teste a feltámadást várja.
Vannak, akik nem így látják. Egyesek azt mondják, lennie kell egy tisztító helynek, egy „tartálynak”, ahol büntetést kapunk bűneinkért. Ez a „purgatórium” egy olyan hely, ahol határozatlan ideig tartózkodunk, megfizetünk vétkeinkért, hogy megtisztulva járulhassunk Isten elé, és átvehessük, amit nekünk készített.
Két bökkenője van ennek a tanításnak szerintem. Egyik, hogy senki sem viselné el azt, amit bűneinkért érdemlünk. A másik, hogy Jézus már elviselte helyettünk. A Biblia azt tanítja, hogy a bűn zsoldja a halál, nem a purgatórium (Róm 6,23). Azt is tanítja, hogy Jézus lett a mi tisztító helyünk azzal, hogy magára vállalta a büntetésünket. „Miután bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.” (Zsid 1,3b). Nincs szükség purgatóriumra, mert a tisztítás megtörtént a Kálvárián.
Mások úgy gondolják, hogy mialatt a halott test eltemetve várakozik, a lélek alszik. Becsületesen a Bibliára hivatkoznak. Hét különböző helyen, két levélben is, Pál apostol mint alvásról beszél a halálról (1Kor 11,30; 15,6;18;20; 1Tessz 4,13-15). Ebből tényleg következtethetnénk arra, hogy a halálunk és Krisztus újraeljövetele közötti időt alvással töltjük. (Ugyan ki panaszkodna, ha így lenne? Ránk fog férni a pihenés!)
Van viszont egy probléma. A Biblia említést tesz olyanokról, akik már meghaltak, s bizony nem alvás közben látjuk őket. A testük alszik, de a lelkük nagyon is éber. A Jelenések Könyve 6,9-11-ben arról olvasunk, hogy a mártírok lelkei hatalmas hangon kiáltanak igazságért a földön. A Máté 17,3 Mózest és Illést említi, akik Jézussal beszélgettek a Színeváltozás Hegyén. Még Sámuel is, amikor egy halottlátó asszony megidézte Saulnak, palástba burkolva, „Isten-féle” alakban jelenik meg (1 Sám 28,13-14). Vagy mit gondoljunk a „bizonyságtevők fellegéről”, akik körülvesznek minket (Zsid 12,1)? Nem hitünk hősei ők és szeretteink, akik előttünk távoztak el?
Szerintem azok. Amikor didergünk itt a földön, vigasztalódjunk azzal, hogy halottaink Isten ölelő karjaiban melegszenek. Nem szeretünk búcsút venni azoktól, akiket szeretünk. Jogosan siratjuk el őket, de kétségbeesnünk nem kell. Itt szenvedtek. Ott már nem szenvednek. Mi kérdezhetjük, miért vette őket magához Isten. Ők nem kérdezik. Ők már értik. Őket Isten jelenlétének békéje veszi körül.

Részlet az Amikor eljön Krisztus c. könyvből
Max Lucado: When Christ Comes: The Beginning of the very Best, Thomas Nelson Kiadó, 1999

Upwords with Max lucado
www.crosswalk.com

Nyissunk egymás felé - gondolatok az ökumenikus imahét előtt

Mk 9, 38-40 (- 100.)

Aki nincs ellenünk, az velünk van

Kádár János a levert forradalom után többek között ezzel a jézusi mondattal indította saját konszolidációját: „aki nincs ellenünk, az velünk van” (Mk 9, 40).

Kádár elvtárs bőven építhetett az akkori felnőttek még meglévő vallásosságára – érzelmileg így manipulálva őket -, s ugyanakkor hiányos Biblia-ismeretükre is. Márk evangéliumában ugyanis ez a mondat az alábbi szövegkörnyezetben olvasható:
„Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van.” (Mk 9, 38-40)
Jézus nagylelkűsége a tanítványok - és persze Kádár János - szűkkeblűségével szemben nyilvánvaló. Értjük azonban azt is, hogy itt az „idegen ördögűző” „Jézus nevében”, azaz Jézus életét, tanítását – és nem valamely más, mégoly népszerű vagy divatos szellemi irányzatot – befogadva cselekszik. Ez az ember Krisztusé, még akkor is, ha nem tartozik a szűk tanítványi körhöz.
Az Apostolok cselekedeteiben olvasható egy történet, ami világosan megmutatja, hogy „Jézus neve” nem mágikus formula, varázsszó, amit bárki, bármikor, bármilyen ideológiát hitelesítve használhat. „A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: „Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet.” Egy zsidó főpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból.” (ApCsel 19, 13-16)
Ennek a történetnek a vége aztán az lett, hogy „sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket. A bűbájosok közül sokan könyveiket is elhozták, és mindenki szeme láttára elégették őket. Ezek értékét ötvenezer ezüstre lehetett becsülni.” (ApCsel 19, 18-19) Isten gyermekei itt nagy győzelmet arattak a gonosz lélek, és annak „tudománya” (az okkultizmus és babonaság) felett. (Ma is sokan beszélnek Jézusról, kihasználva a szent név vonzerejét, miközben a Megváltó tanításával gyökeresen ellentétes tanokat hirdetnek. Csak reménykedhetünk, hogy még azelőtt észhez térnek, mielőtt munkájuk „gyümölcse” ellenük fordul…)
A márki tanításnak azonban nem az a lényege, hogy kivel nem azonosulunk, hanem az, hogy kivel igen. Jézus világossá teszi, hogy mindazok Hozzá tartoznak, akik az Ő nevében – azaz életét és tanítását követve, az Egy Test részeként – szolgálnak. Az apostoloknak meg kell érteniük, hogy a tanítványi kör sokkal szélesebb és sokrétűbb lehet, mint amit ők egyáltalán átláthatnak és ellenőrzésük alatt tarthatnak.
Így van ez ma is. Én mélységesen hiszem az „egy, szent, katolikus anyaszentegyházat”, hiszem, hogy a katolikus egyház szilárdan őrzi a teljes hitet és Isten ajándékait hitelesen és hatékonyan képes közvetíteni az embereknek (már ahol megteszi). A római katolikus egyház az Egyház szíve és középpontja. De!
Azt is el kell ismernünk, hogy nagyon sok olyan keresztény felekezet, gyülekezet létezik, működik, amelyek nem „római katolikusok”, de szintén az Egy Test részei, és jogosan részesülnek Jézus nevében. Feléjük nem tiltással, hanem megértéssel és szeretettel kell közelíteni (és persze nekik is felénk – vagy legalábbis ez lenne az ideális).
Bár az elmúlt évszázadokhoz képest nagyon sokat enyhült a gyanakvás és a szembenállás a keresztény felekezetek között, még távol vagyunk a krisztusi közösségtől. Pedig bármennyire eltérőek is a nézeteink, Jézus Krisztus megváltó művét mindannyian valljuk. Hiszünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek szentháromságos közösségében is, a mennyek országában… és még sorolhatnám. Vannak köztünk teológiai nézeteltérések, és biztosan vannak olyan szektás vonások is, amiket nem szabad elfogadnunk. De imádságban és a szeretet-szolgálatban minden különbségünk ellenére is közösek lehetünk. Mérhetetlenül több az, ami összeköt minket – Isten szeretete, amely Jézus Krisztusban lett nyilvánvaló számunkra -, mint ami elválaszt.
Nevezhetjük ökumenikus törekvésnek, felekezetközi párbeszédnek vagy bárminek: ma, amikor az egész világ Krisztus ellen fordul, nekünk egymásra kell találnunk!

Sípos (S) Gyula
www.zarandok.hu

2011. január 5., szerda

A túloldalon

Egy újonnan megnyílt rendelőből kifelé menet egy nagybeteg férfi visszafordult orvosához, és így szólt: „Doktor Úr, félek a haláltól. Mondja meg nekem, mi van a túloldalon.” Az orvos csendesen azt válaszolta: „Nem tudom”. „Nem tudja? Pedig maga keresztény ember, mégsem tudja, mi van a túloldalon?”
Az orvos már az ajtónál állt, keze a kilincsen. Hirtelen vad kaparászás és nyüszítés hallatszott kívülről. Ahogy kinyitotta az ajtót, egy kutya robbant be a szobába, lelkesen ugrándozott gazdájára, mindent megtett, hogy kifejezze örömét.
Az orvos ekkor a pácienshez fordult. „Látja a kutyámat? Még sosem volt ebben a szobában. Nem tudhatta, mi van idebent. Egyet tudott, hogy a gazdája itt van, s mikor kinyitottam neki az ajtót, félelem nélkül beugrott rajta. Nem tudom, mi van a halál túloldalán, de egyet tudok: ott vár a Gazdám, és ez elég.”


Provided by Free Christian Content.org

2011. január 3., hétfő

Lélekerősítő levelek 32

Szeretetlevél
T. Suzanne Eller

Mivel pedig fiak vagyunk, Isten elküldte a szívünkbe Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: "Abba, Atya!" Gal 4,6

Néhány cetlit őrzök még belőlük. Tintával írt szavak tizenéves koromból. Akkoriban lettem keresztény, s egy kaotikus otthonban próbáltam megélni hitemet. Édesanyámnak idegösszeomlása volt. Apám elbújt az újságja mögé, onnan szólt ki néha: „Diliházban a helyed”, amivel csak egyre lejjebb taszította édesanyámat a dühkitörések és a reménytelenség örvényébe.

Kettős életet éltem. Egyiket a szétesett otthonomban. Másikat, a hitéletet, olyan emberek között, akik szerették Jézust, s akiknek az életén ez a szeretet meg is látszott. A templom számomra több volt egy épületnél. Szentély volt, menedék az otthoni hullámvasút elől. Órákat töltöttem az oltárnál sírva – nem fájdalmamban, magamat sajnálva, hanem mert felfedeztem a legcsodálatosabb igazságot: Isten VAN.

Két évvel Krisztussal való első találkozásom után egy levelet találtam a párnámon.

Drága Suzie! Figyellek egy ideje, s tudom, hogy amit felfedeztél, valóság. Kincs, amihez remélem, ragaszkodni fogsz…

Az ágy szélén ülve döbbenten olvastam tovább a levelet. Édesapám írta. Egy ember, aki nem igazán tudta kifejezni az érzéseit. Egy ember, aki egész életében próbált küzdeni a benne feltörekvő démonok ellen, aki hiszi, hogy a szeretet rak ételt az asztalunkra, és aki minden reggel 7 órakor munkába indul.

Az azóta eltelt idő tükrén át visszanézve két felnőtt embert látok, fiatalabbakat, mint én vagyok most. Küzdenek. Anyám szenved. Apám nem tudja, hogy segíthetne. Az a levél egy reménysugár volt. Megőriztem a fakó lapokat, mert akkor kaptam őket, mikor nagy szükségem volt rá. Sokszor imádkoztam a családomért, mégis minden nap ugyanarra a cirkuszra értem haza. Gyakran gondoltam, hogy elszököm otthonról, de inkább Jézushoz szöktem, s végig arra vágytam, bárcsak a szüleim is felfedeznék, amit én találtam.

Édesapám sosem említette a párnámra tett levelet. De a következő évben megkeresztelkedett. Édesanyámmal együtt elkezdtek járni a templomba. Hosszú, nehéz út volt, de idő múltával édesanyám meggyógyult. Újra tudott mosolyogni, megszépült.

Az elmúlt 30 évben sokszor olvastam levelet egy apától: Mennyei Édesapámtól.

A Biblia folyamatos kommunikációt jelentett köztem és Jézus között. Számtalanszor előfordult, hogy a Bibliával a kezemben bátorítást, jó irányba fordító lökést éreztem. Parancsot, amit teljesítenem kell, ígéretet, hogy sosem kell egyedül végrehajtanom. Nem speciálisan nekem íródott, de a Szentlélek mindig megjelöli a nekem szóló igazságokat.

Amikor szükségem volt rá. Amikor épp iránymutatásért imádkoztam. Amikor úgy éreztem, üresjáratban van a hitem.

Lehetek őszinte? Voltak olyan időszakok, amikor hagytam, hogy félrerakva heverjen a sokat érő Levél. Félretoltam, rá-rápillantva, mikor elmentem mellette, tudva, hogy majd később előveszem. Egy nap mégis rájöttem, hogy a Biblia ugyanolyan értékes, épp olyan megerősítő levél, mint azok az elrongyolódott lapok földi édesapámtól. Valójában az üzenete nagyon hasonló. A Szentírásban azt találom, hogy Jézus tudja, mit érzek, és eszembe juttatja, hogy lát és figyel engem. Megerősít abban, hogy valódi kincsre bukkantam, és bátorít, hogy tartsak ki mellette a legnehezebb időkben is. Főleg a nehéz időkben.

Talán már jó ideje nem vetted kézbe Szeretetleveledet. Azért imádkozom, hogy ma újra vedd elő, fogd a kezedbe, és olvasd újra, mintha először olvasnád.

Drága jó Atyám, Te ismered mindazt, ami rám nehezedik. Ismered gyengeségeimet is. Köszönöm, hogy tudod, mire van szükségem. Állítsd vissza lelkemben a megváltásom fölött érzett örömöt. Állítsd vissza a vágyat, hogy kommunikáljak Veled. Köszönöm a Szeretetlevelet, amit írtál nekem. Kérem, hogy Szentlelked jelölje meg vele az életemet. Jézusom nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.24.
www.proverbs31.org

Az igazság a táskában van
Shari Braendel

„Mert te vagy az én sziklaváram, vezess és terelgess engem nevedért!” Zsolt 31,4


Nemrég kénytelen voltam végignézni, ahogy egy vásárló hölgy végtelen zavarban kotorászott a táskájában valami speciális kulcsot keresve. Ahogy egyre mélyebbre ásott, a legkülönfélébb tárgyak kerültek elő a pultra, némelyik le is esett a földre. Aztán kapkodva dobált vissza mindent.

Elgondolkoztam a táskáján: szép, csinos külseje teljes kuszaságot rejtett. Rájöttem, mennyire hasonlítanak egymásra a nők és a táskák.

Te talán egy apró, kecses táskához hasonlítasz, amibe kevés holmi fér. Viszont megpróbálsz úgy élni, mint egy puffadt kézitáska, többet gyömöszölsz az életedbe, mint amit be bírsz fogadni, s csodálkozol, hogy nem megy. Talán a begyömöszölt holmik közt Isten is ott van egy sarokba szorítva. Nem akarsz neki nagyobb helyet adni, nehogy átvegye az uralmat, jobban érzed magad, ha te irányítod az életed.

Talán egy nagy táskához hasonlítasz, amiben sokminden elfér. Csak mert képesnek tartod rá magad, felvállalsz egy csomó tennivalót anélkül, hogy valami kitűzött célod volna velük. Végül úgy jársz, mint a zavart vásárló, aki nem tudja kibányászni a kulcsát a nagy felfordulás mélyéről. Nem hagytál időt magadnak, hogy rendet és rendszert vigyél az életedbe, beleértve a lelki életedet is.

Tudom persze, hogy nem vagy táska, de ha jelképként használnánk, leginkább milyen táskára hasonlítanál?

Isten azt szeretné, ha külsőnk és belsőnk összhangban lenne egymással. Azt szeretné, ha szívünk Felé lenne fordítva, s a dobbanásai összhangban lennének azzal, amit Ő cselekszik bennünk.

Hol kezdjük el az összegabalyodott szálak szétfejtését, irányító hajlamaink ellazítását, s elfoglaltságaink ütemének Isten ritmusára hangolását?

Kezdd azzal, hogy lenyugszol. Némelyikünk minden idegszála borzolódik a nyugalom gondolatától is. De próbáljuk meg. Talán azért zűrzavaros az életed, mert el akarod fedni azt, ami valóban zajlik benned – ahogy a csinos táska elfedi a benne lévő rendetlenséget. Ülj le, maradj csendben, és kérd Istent, segítsen, hogy tudj Rá fókuszálni. Bármit érzel is, Istent nem leped meg vele.

Azután lazulj el, és bízz az Úrban. Néha a félelem a kontrollvesztéstől arra sarkall, hogy mindent magad körül kézben akarj tartani. Engedd el a félelmeidet, a kétségeidet, az aggódásait, amik elfoglalják Isten helyét az életedben.

Végül takarítsd ki a határidőnaplódat. Már megszokásból is túlszervezzük a napjainkat, heteinket. Ma azt tartják normálisnak, ha állandóan programja van valakinek. Miért hajtod magad? Félelemből? Értékesnek akarsz látszani? Ilyen az egyéniséged? Mérlegeld újra, hol és mivel töltöd el az idődet, hol és mire költöd el az energiádat. És mindezt miért.

Nem könnyű változtatni, de sikerülhet. Istenre időt szakítani, megtanulni bízni Benne, újragondolni az értékrendünket, a tennivalóink fontossági sorrendjét, eleinte kellemetlen és nehéz lehet, de biztosítlak, hogy távolról sem olyan nehéz, mint túlhajszoltan és szétszórtan élni.

Határozzuk el együtt, hogy rendet rakunk a „táskánkban”!

Atyám, kérlek, gyere, találkozz velem itt és most, csendesítsd el a lelkemet, segíts pihenni és újrarendeződni. Köszönöm, hogy tudhatom: még ha néha elveszítem is az irányt, Te soha nem veszed le a szemed rólam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.25.
www.proverbs31.org

A tanulás istene
Marybeth Whalen

„Összerogyott Bél, leroskadt Nebó, állatokra és barmokra rakták szobraikat, amelyeket nektek kellett hordoznotok; most fáradt állatokra kerültek teherként.” Ézs 46,1

Fontos az oktatás. Ezzel mind egyetértünk. De mennyire fontos? És milyen szerepet juttassunk neki az életünkben, főleg szülőként élt életünkben?

Állandó kérdés ez számomra, mialatt próbálom összebékíteni magamban az igényt gyermekeim jó oktatására és azt a vágyamat, hogy „a legjobbak” legyenek. Egyik oldalról felismerem, hogy a jó iskola ajtókat nyit ki előttük, ugyanakkor azt is érzem, hogy talán nem igazodom mindig ahhoz, amit Isten vár el tőlem, mint szülőtől.

Beismerem, hogy néha előbbre helyeztem a tanulást a jellemnevelésnél.

Egyszer egy barátnőm így fogalmazott: a Biblia nincs a vizsgatárgyak között. Megkérdeztem, hogy érti ezt. Azt válaszolta, hogy ő gyakran mondja gyermekeinek, függetlenül attól, milyenek az érdemjegyeik, vannak fontosabb dolgok, amiket nem lehet osztályzatokkal mérni. Gyermekeink jellemfejlődése és ragaszkodása az Úrhoz sokkal fontosabb bármilyen vizsgaeredménynél, de társadalmunk ezt nem veszi tudomásul.

A mai igénkben Nebo, az isten, akinek súlya alatt roskadoznak a babiloniaiak, a tudás istene. Elállt a lélegzetem, amikor elolvastam ezt a megjegyzést a Bibliámban. Isten rámutatott, hogy a tanulás istenének terhétől földre rogytak a babiloniaiak. Tudom, szülőként engem is megnyomoríthat a tanulás istene.

Fiatal szülőként, mikor arra figyelek, hogy gyermekeim mindent megkapjanak, ami felkészíti őket az óvodára; az otthontanulásra esküdő szülőként, aki azon igyekszik, hogy a megfelelő tanterv szerint haladjanak gyermekei; közoktatásban résztvevő gyerekek szülőjeként, mikor gyötröm őket a jó jegyekért - teher alatt nyögünk, mert istenünkké tesszük a tanulást.

Fontos, hogy odafigyeljünk gyermekeink tanulmányaira. Arra, hogy milyen iskolába küldjük őket, hogy felkészüljenek a továbbtanulásra. De sokkal jobban kellene figyelnünk arra, hogy Istennel való kapcsolatuk szoros legyen. Nagyon szeretném, hogy kialakuljon bennük a szomjúság Isten igéje iránt, hogy szenvedélyesen keressék az Ő útjait. De ahogy a barátnőm mondta, ezek nem vizsgatárgyak. Legalábbis a világ szemében nem azok.

Az örökkévalóságot tartva szem előtt lerakhatom a tanulás istenének terhét, ha az egyetlen igaz Istenre figyelek, és ehhez segítem gyermekeimet is.

Uram, szülőként azt szeretném, hogy mindenekelőtt Téged ismerjenek meg a gyermekeim. Segíts, kérlek, hogy mindig szem előtt tartsam a fontossági sorrendet, és ne hangsúlyozzam túl az iskolai haladást. Segíts, hogy mindent (beleértve a tanulást is) úgy végezzek, mintha érted végezném, és úgy neveljem a gyermekeimet, hogy Téged akarjanak követni elsősorban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.26.

www.proverbs31.org



Mert Ő azt mondta

Rachel Olsen

„Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk.” 2Jn1,6a

„Ezt most abbahagyod, kicsim, nem akarok több szót hallani hazáig.”

Négyéves kislányom egy gyülekezeti alkalmon volt az apjával. Este indultak haza. Extrovertált gyermekemet felpörgették az egész napi események, be nem állt a szája az autóban hazafelé. Minél többet beszélt, annál élénkebb lett. Ekkor döntött úgy a férjem, hogy kimondja a fent idézett mondatot.

„De miért?”- kérdezett vissza a kislány.

„Mert késő van, elfáradtál, le kell nyugodnod, hogy majd el tudj aludni.”

„Egyáltalán nem vagyok fáradt,” – erősködött.

„Nem tudod, de fáradt vagy; rég elmúlt a lefekvési idő, le kell nyugodnod.”

Pillanatnyi csend után a kislány közölte:

„Nem tudhatod, hogy mit érzek.”

Kommunikációból doktorált férjem azzal nyitott be az ajtón, hogy óvodás kislányunkkal szemben alulmaradt a vitában.

A kicsi meg akarja érteni a terveinket, indítékainkat, mindent megpróbál értelmezni. Ha nem érti valaminek a logikáját, nagyon nehezen fogadja el. Szeret minket, igyekszik a kedvünkben járni, de mielőtt engedelmeskedne, tudni akarja a miértet.

Ha meghallgatta az érveinket, engedelmeskedik. Ezzel együtt, a krédésözönt hallgatva-válaszolva nemegyszer kedvem lenne kimondani a hírhedt szülői érvet: „Azért mert azt mondtam!”

Vajon Istennek is kedve volna olykor használni velem szemben ezt a mondatot?

Néha megkérdőjelezem a felállított szabályokat. Ne ölj – rendben. Ne vedd hiába az Úr nevét – oké. Tiszteld apádat és anyádat – hm, rendben. Ne beszélj másokról a hátuk mögött – hm, még úgy sem, ha imát kérek értük? Ne hazudj – úgy érted, soha? És ha egy ártalmatlan kis hazugság megóv valakit a fájdalomtól? Ne irigykedj – ez egyáltalán teljesíthető?

Máskor megkérdőjelezem a módszereit. Nem lenne egyszerűbb az éhínség megoldása, ha mindenütt lehetővé tennéd a bőséges növénytermesztést? Miért lehet gyermekük a hitetlen, drogfüggő nőknek, Téged hűségesen követő barátnőm meg nem tud teherbe esni? Miért nem láttál el bőségesebben szervezőkészségekkel, ha ezt az embert és ezt az állást rendelted nekem? Biztos, hogy nem voltál nagyon szétszórt, mikor megalkottál engem? Vagy amikor ezt a csupakérdés gyermeket adtad nekem?

Isten végtelenül türelmesebb szülő nálam, és bőségesen rendelkezik irgalommal és szeretettel. Higgadtan fogadja a kérdéseimet, soha nem merül ki tőlük. Azért kíváncsi lennék, nem szeretné-e, ha egyszerűen csak bíznék benne és engedelmeskednék – azért, mert Ő az Isten?

Én is ezt szeretném!

Azt mondja az írás: „Szerintem a király parancsát meg kell tartani, márcsak az Istenre tett eskü miatt is. Ne hagyd el őt elhamarkodottan, ne állj rá semmi rosszra, mert mindent meg tud tenni, amit akar! Mert a király szava hatalmas, és ki mondhatná neki: Mit művelsz? Aki a parancsot megtartja, nem ismeri meg a veszedelmet, mert a bölcs ember tudja, hogy eljön az ítélet ideje.” (Préd 8, 2-5).

De jó lenne ilyen bölcsnek lenni!

A Biblia különben helyére teszi feleselési hajlamomat: „Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: ’Miért formáltál engem ilyenre?’ Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” (Róm 9,20-21).

De igen, hatalma van. Szeretnék álomszép edény lenni, de bíznom kell abban, hogy akkor fogom legjobban érezni magam, ha elfogadom azokat a célokat, melyekre engem formált.

Ma tehát nem kérdőjelezek meg semmit Istennél, hanem bízom és engedelmeskedem – még ha nehezemre esik is, és akkor is, ha nem értem, miért történik valami. Elfogadom, amilyennek alkotott, és a célokat, amiket elém tűzött.

Igen, tudom, hogy bármit megkérdezhetek az Úrtól, és Ő szeretettel fog a problémáimmal foglalkozni, de ma azonnal engedelmeskedni akarok a parancsainak – megteszem csak azért, mert Ő mondta.

Uram, segíts, hogy megismerjem parancsaidat, és engedelmeskedjem nekik. Adj ma nekem krisztusi lelkületet és engedelmességet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.27.
www.proverbs31.org



Gondolatápolás

Zoe Elmore

„Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti
engedelmességre” 2Kor 10,5


Ahogy beléptem, rám tört szokásos kisebbrendűségi érzésem. Imádkoztam, hogy mások ne vegyék észre a fejem búbján kibukkanó önértékelési mérőszalagot, ami a többiekhez mér engem. „Nem vagy elég csinos, nem vagy elég karcsú, nem vagy elég szép…”, visszhangzott az agyamban, s hamar rájöttem, hogy megint magamat másokkal összehasonlító gondolatokat ápolok elmémben.

Érted? Hagytam, hogy a tudatom „ápolja” azokat az ártalmas gondolatokat.

Elvárhatnánk, hogy ötven-egynéhány évesen már abbahagyom az ilyen gondolatok „ápolását”, felismerem és elvetem az ellenség hazugságait. Mégis rajtakapom magam néha, hogy még mindig elhiszem őket.

Te hogy állsz ezzel? Ápolsz magadban ellenségünktől, a Sátántól érkező hazugságokat? Ápolsz magadban méricskélő, elbizonytalanító gondolatokat?

Ha igen, kérlek, tanuld meg és alkalmazd a 2Kor 10:5-ben található igeverset: „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, meg kell tudnunk különböztetni az igazságot a hazugságtól. Ha egyszer felismertük őket, vessük el a hazugságokat, és helyettesítsük őket Isten igazságával.

Isten újra meg újra bizonygatja, hogy szépnek tart minket - és nem csak külsőleg. Figyeld meg, mit olvashatunk az Efézusiakhoz írt levél 1,3-6-ban: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtt szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”

Kedves barátnőm, a kritikus gondolatok, melyek összehasonlítanak és elbizonytalanítanak, nem mennyei Atyától származnak, aki kiválasztott és szeret téged. Amikor a Sátán a füledbe súgja őket, azonnal válaszolj neki: „Ezt a gondolatot visszautasítom, mert hazugság. Csak Isten igazságából származó gondolatokat ápolok magamban.”

Ha ápolunk egy hazugságot, segítünk az ellenségnek, hogy elültesse azt az elménkben. Ha egyszer megfogant, nehéz nem ápolni őket, és még nehezebb nem venni tudomást róluk. A Sátán hazugságai ugyanúgy ellepik elménket, mint a gaz az elhanyagolt kertet. Vegyük komolyan a védekezést a Sátán hazugságai ellen. Védelmezzük éberen az elménket az igazság pajzsával, amiről visszapattannak a hazugságok.

Hallottam egyszer ezt a mondatot: „Minden lelki-szellemi csata a tudat küszöbén dől el.” Bár hiszem, hogy győzni tudunk a hazugság fölött akkor is, ha már a küszöbön belül került, sok gyötrődéstől óvjuk meg magunkat, ha időben felismerjük a Sátán hazugságát, visszaverjük, és Isten igazságát állítjuk a helyére. Keresztényekként segítségünk is van ebben a csatában: a Szentlélek. A mi feladatunk, hogy túljárjunk a hazugság atyjának eszén, és igazsággal helyettesítsük azt, amivel támad minket.

Uram, bevallom, hogy szoktam olyan gondolatokat ápolni, amikről tudom, hogy nem igazak. Összemérem magam másokkal, táplálom magamban az elutasítottságot, az aggodalmaskodást. A Szentlélek erejével vissza akarom verni az ellenség hazugságait, amint megjelennek tudatom küszöbén. Segíts, hogy behelyettesítsem őket a Te igazságaiddal, és azokat tápláljam inkább. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.30.
www.proverbs31.org



Amikor becsapnak

Melanie Chitwood

„Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” Zsolt 62,9

A csalódás olyan, mint egy nehéz kő, ami lesüllyed a lelkem mélyére. Sokféle helyzetben éreztem csalódást: ha nem jött be egy üzleti vállalkozás, amikor visszautasított egy kiadó, amikor fiatal szívemet összetörte egy kapcsolat vége.

A legsúlyosabbak mindig azok a csalódások voltak, amiket emberek okoztak. És nem bármilyen emberek, hanem azok, akiket legközelebb éreztem magamhoz. Olyanok, akikről kiderült, hogy nem azok, akiknek hittem, akiknek reméltem őket.

Tudom, nem csak az én problémám, hogy hogyan viszonyuljak azokhoz, akik becsapnak, akikben csalódom. Épp a héten mondta elcsukló hangon egyik barátnőm: „Szeretném, ha szorosabb lenne a kapcsolatom anyámmal, de nem hiszem, hogy ez lehetséges.” Egy másik asszony csüggedten vallotta be: „Sosem beszélgetünk a férjemmel.” Hányszor hallottam, ahogy valaki keserűséggel a hangjában fogadkozott egy nagy csalódás után, hogy soha többé nem tud megbízni senkiben. És majd mindegyikőnk átélte már a „Pedig azt hittem, ő az igazi” reménytelenségét.

Többféleképpen próbáltam már kezelni a csalódást. Előfordult, hogy nem vettem róla tudomást, mintegy bezártam egy dobozba, s reméltem, hogy csukva marad. Máskor megpróbáltam okoskodással túljutni rajta: „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.” Ez igaz, de vajon segít túljutni a csalódáson?

Egyik reggeli imádkozásom közben kiöntöttem a lelkemet: szomorúságomat, dühömet, csalódottságomat egy közeli barátommal kapcsolatban. Míg folytak a könnyeim, könyörögtem Istennek, mutassa meg, mit tegyek. Legyen bármi, amit kér, meg fogom tenni, mert hiába próbálkozom, nem sikerül túljutnom rajta.

Tisztán, mintha egy csengő szólalt volna meg a lelkemben, Jézus így szólt: gyászolj, sirasd el.

Ez lenne a megoldás? – kérdeztem magamban. Felidéztem Jézus életének azokat a pillanatait, amikor megtapasztalhatta, mi a csalódás: Péter tagadását, Júdás árulását, azt, amikor a tanítványok elaludtak, míg ő vérrel verítékezett a megfeszítése előtt. Felidéztem más alakokat a Bibliából, akiket nagyon szerettem, s akiket cserbenhagytak, elárultak, Józsefet, Jóbot például. Ezek a példák megerősítettek abban, hogy Jézus nem értette félre a kérésemet, szomorúságomat nem vette hitetlenségnek.

Ezért hát sírtam, átéltem a csalódás minden momentumát. Elmondtam Istennek mit vártam ettől a kapcsolattól, milyennek hittem azt az embert, milyen vétkeket tudok a számlájára írni, mit vártam volna el tőle.

Amikor a fájdalom alábbhagyott, túl voltam a csalódáson. A sírás, a kapcsolat gyászolása volt az a híd, amin át kellett mennem, hogy túljussak rajta. A túlsó parton higgadtan tudtam már szemlélni a kapcsolatot, annak láttam, ami valójában volt.

A gyászolás túloldalán már tudjuk, hogyan viszonyuljunk ezentúl ahhoz az emberhez, aki csalódást okozott. Ennek többféle módja van. Van, amikor beszélnünk kell vele, vagy tanácsot kell kérnünk valakitől. Máskor ép, egészséges kapcsolattá kell alakítanunk, vagy egyszerűen hagynunk kell az egészet. Csak ha megengedjük magunknak a bánkódást, akkor tudunk úgy viszonyulni az illetőhöz, ahogy Isten várja tőlünk. Akkor válik üres közhelyből erősítő igazsággá, hogy „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.”

Uram, olyan, jó, hogy amikor úgy érezzük, senki sem ért meg, te megértesz. Te átélted, milyen az, ha elárulnak, de te ennek ellenére szeretted őket. Szeretném a példádat követni. Köszönöm, hogy tudod, hogy ez a szomorúság hozzátartozik a csalódás fájdalmából való gyógyuláshoz. Irányíts kérlek, mutasd meg, hogyan lépjek tovább – hiszem, hogy Te jót tudsz kihozni ebből is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010-09-02
www.proverbs31.org