2011. július 24., vasárnap

Lélekerősítő levelek 51

Kanával harcolunk
T.Suzanne Eller

„Amikor azután Jézus bement egy házba, mikor maguk között voltak, tanítványai megkérdezték tőle: ’Mi miért nem tudtuk kiűzni?’ Ő pedig ezt mondta nekik: ’Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal és böjttel.’” Mk 9, 28-29

Nem tudtam, mit tehetnék, hogyan segíthetnék. Tehetetlennek éreztem magam. Valaki, aki közel állt hozzám, súlyos betegséggel küzdött. Egyik reggel csak ültem a csendben, én, a Bibliám és Isten édes jelenléte, imádkoztam ezért a valakiért. Eközben hirtelen nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy böjtölni kezdjek.

A böjtre használt héber szó a Kana, azt jelenti, hogy alávetni, legyűrni. Az Írás szava arra, ha legyűrünk egy ellenséget harc közben, vagy a lelkünket egy alázatos cselekedetben. Az első évszázadban a heti kétszeri böjt természetes volt. Voltak kisebb böjtök (napkeltétől napnyugtáig), de van példa mind az Ó- mind az Újszövetségben hosszabb, több étkezésen vagy napokon át tartó böjtre is. Jézus maga is negyven napig böjtölt a pusztában.

Én mennyi ideig böjtöljek? A kezelés hónapokig eltarthat, ezért nem tudtam, mit tegyek. Senki nem bír olyan sokáig böjtölni, és nem is tanácsos. Mennyei Atyám nem azt kérte, hogy valami bolondságot csináljak, hanem, hogy legyűrjem az ellenséget, a Kanával küzdve ellene. Ahogy mélyebbre ástam a témában, kiderítettem, hogy a Kanát nemcsak ételmegvonással gyakorolták. Volt, aki alacsonyabb rendűeknek való helyre ült a templomban, mint ami őt megillette volna, a főhelyről mondott le mások javára. Volt, aki apró kedvteléseivel hagyott fel egy időre. Rájöttem, hogy egyszerre tudnék hagyományos módon és egyben kreatívan böjtölni barátnőm gyógyulása alatt.

Nem azt tanítják, hogy mások számára észrevétlenül böjtölj (Mt 6,16)? Dicsekszel vele? – kérdezhetnéd. Nem dicsekvésből osztom meg ezt a történetet, hanem mert hirtelen megtapasztaltam a böjtben rejlő erőt. Mikor elkezdtem a Kanával küzdeni, nyilvánvalóvá váltak a fegyelem rései az életemben. Némelyiken meglepődtem. Hagyjam abba a cukorfogyasztást? Könnyű lenne. Ne panaszkodjam többé? Semmiség. Ne tévézzek? Ez meglepően nagy küzdelemnek bizonyult.

Egyik héten úgy éreztem, nem valami megvonással kell küzdenem, hanem vessem bele magam a Bibliába.

Ahogy teltek a hetek, újra meg újra hívtam Istent, mutassa meg, hogyan böjtöljek, milyen területet ürítsek ki az életemből, lehetővé téve, hogy Ő feltöltse azt. A Kana megmutatta erősségeimet és gyengeségeimet. Nem egy mennyei mutatóujjat képzelj el, ami szabályokra mutatott rá, hanem egy lehetőséget, hogy őszintén szembenézzek megkötözöttségeimmel, s azzal, hogyan tudnék fejlődni, növekedni.

A barátnőm kezelése nemsokára véget ér, de én közben megkedveltem a Kana folyamatát. Imádkozom, hogy legyűrjük az ellenséget, ahogy barátnőm egyre egészségesebb lesz, de tudom, hogy böjtölésem nemcsak az eget érinti meg barátnőmért, engem is megérint és átalakít.

Uram, segíts, hogy jobban halljalak, hogy legyűrjem az ellenséget a lelkemben, és feltárjam életem repedéseit a Te érintésed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.28.
www.proverbs31.org

Félelem az ismeretlentől
Micca Monda Campbell

„Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.” Józs 3, 4b

Félni szoktál az ismeretlentől? Talán az egészségedért vagy a bizonytalan jövőért aggódsz. Vagy azért, hogy gyermekeid Istent vagy a haverokat fogják-e követni. Az ismeretlentől való félelem értékes energiákat rabolhat el tőlünk, miközben a legrosszabbat képzeljük el. Két gond van ezzel a félelemmel:

- A jövő nem most van.

- A jövő nem a mienk.

Míg a jövő a mi kezünkből kicsúszik, ha megpróbáljuk megragadni, nem csúszik ki a mi igaz, hűséges Istenünk kezéből. Ha valami szorongató, ismeretlen helyzettel szembesülünk, gondoljunk Józsuéra, aki példát ad az Istenbe vetett bizalomra a bizonytalanságban.

Józsué könyvének első fejezetében olvashatjuk, hogy mielőtt Mózes meghalt, Isten a vezetést átadta Józsuénak. Az izraeliták negyven éven át vándoroltak a pusztában Mózes vezetésével. Most közel értek útjuk végéhez. A Jordán folyó túlsó partján ott feküdt az Ígéret Földje – a föld, amit Isten Ábrahámnak és utódainak ígért.

Elérve a Jordánt Józsué és az izraeliták letáboroztak, és várták Isten irányítását. Ahogy annak idején a Vörös tengernél, most is meg kell, hogy mutassa Isten, hogyan kelhetnek át a Jordánon.

A harmadik napon Isten azt mondta az elöljáróknak, közöljék a néppel, hogy amikor meglátják a szövetség ládáját (Isten jelenlétét), kövessék azt, hiszen még soha nem jártak azon az úton (Józs 3,4). Lényegében így szólt Isten üzenete: Kövessetek engem, s én átvezetlek ezen az ismeretlen földön.

És ez még nem minden. Azt is utasításba kapták, hogy milyen távolságról kövessék a ládát. Ha ezt nem mondják nekik, a tömeg ott tolongott volna a szövetség ládája körül, Isten viszont azt akarta, hogy minden egyes ember láthassa az ő jelenlétét, amíg átvezeti őket az ismeretlenen. Hát kaphattak volna ennél nagyobb bátorítást, mint hogy az Úr, az ő Istenük, Isten, aki velük van?

Ebből is láthatod, kedves barátnőm, hogy Isten megérti a mi félelmünket az ismeretlentől. Tudja, hogy ha olyan helyzetbe kerülsz, amit még nem tapasztaltál meg soha, félni kezdesz. Talán először fordul elő, hogy nincs munkád. Valami új betegséget diagnosztizáltak nálad, vagy a gyermeked lázadni kezdett ellened. Még sosem voltál ilyen helyzetben, nem tudod, merre indulj el, mit tegyél. Isten meg fogja mutatni az utat.

Józsué élete tele volt előre nem látható, új és ismeretlen eseményekkel, épp mint a tiéd vagy az enyém. Mégis sikerült úrrá lennie a félelmen, mert tekintetét Istenre szegezte, nem a körülményekre. Ahogy Isten átvezette az izraelitákat az ismeretlen földön, úgy vezet át minket is életünk ismeretlen területein.

Ahogy Ézsaiás könyve 43. fejezetében biztosít róla, ha olyan helyre érkezünk, ahol még sohasem jártunk, Ő jelen lesz, és segíteni fog. Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! (2-3. v.)

Izrael gyermekeinek senki nem mondta meg, hogy fognak átjutni a folyón, ők mégis bizalommal elindultak. Menjünk hát mi is előre, bízva Isten ígéretében, hogy jelen van, jelen lesz, és átvezet minket az ismeretlen helyzeteken, körülményeken.

Uram, köszönöm, megígért jelenlétedet. Megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül, Te mindig velem vagy. Vezess át, Uram, életem ismeretlen területein. Világítsd meg előttem az utat, és én követlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.30.
www.proverbs31.org

Idáig

Wendy Pope

„Ekkor bement Dávid király az úr színe elé, leült, és ezt mondta: ’Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?’” 2Sám 7,18

Átélted már azt a rácsodálkozást, amit ez az „idáig” jelent? Valahová eljutottál, ahol teljes bőségével tapasztalod meg Isten áldását és kegyelmét. Nem a világ szerinti bőséget vagyonban, anyagiakban, hanem az Úr értelmezése szerinti bőséget gondviselésben, védelemben, ellátásban, békességben, ami az Ő jelenlétében való életből adódik.

Szeretnék a hitnek ezen a pontján lenni, mint Dávid, követni az Úr hívását és vezetését, az Ő irányításában bízni, nem a magam akaratában. Újra meg újra le akarok ülni a színe elé, számbavenni mindazt, amit értem tett. Hálával és alázattal kérdezni: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Mi mindent élt meg Dávid! A füves réttől a csillogó palotáig. A sáros legelőtől, ahol juhokat terelt, a barlangokon át, ahol az életét mentve bujkált, a trónig - „idáig” eljutott élete során. Minden létező érzelmet megtapasztalt, a bizalomtól a rettegésig, a szerelemtől a gyűlöletig, a szomorúságtól az örömig. Mindazok után, amiken keresztülment, egyáltalán nem csodálkozom, hogy az Úr színe előtt ülve felteszi a kérdést: „Ki vagyok én?”

Elkápráztatta az Úr jósága és hűsége, amit megtapasztalt. A legkeményebb megpróbáltatásokon jutott túl, amit csak ember megélhet, de állhatatos maradt, s Istentől megkapta jutalmát. Bár szerintem a kapott királyság és a pompa elhalványult Isten jóságának és hűségének megtapasztalása mögött.

Tehát voltál már ilyen helyzetben? Tekereg életed útja, hol erre, hol arra, mindig változik, ám egy időre eljutsz „idáig”, ahol Isten eláraszt áldásaival. Hálás vagy, de valójában Isten jóságának és hűségének megtapasztalása kápráztat el.

Függetlenül jelen körülményeinktől, Élő Istenünkkel járva mindig számíthatunk egy helyre a kanyaron túl, ahol elcsodálkozhatunk, hogy eljutottunk „idáig”. Ez az ünneplés, a dicsőítés „helye”, a mélységes alázaté és a hálaadásé. Magam is megtapasztaltam, hogy a nehézségek, amiken átmegyünk, mindig megérik azt az élményt, amikor eljutunk „idáig”. Hálás szívvel áldjuk az Urat, és felkiáltunk: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Uram, bocsásd meg nekem, hogyha nem ülök le számbavenni mindazt a jót, amit juttattál nekem. Amit Te adsz, messze felülmúl mindent, amit a világ adhat. Segíts, hogy jusson mindez eszembe olyankor, amikor más kanyart vesz az életem, és minden ingatagnak tűnik, amikor nem a látható valóság, hanem a hit alapján élek. Fogadd el, Uram, hálaáldozatomat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.01.
www.proverbs31.org

Rejtett lehetőségek
Tracie Miles

„Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám, valami új jött létre.” 2Kor 5,17

Krisztus ismeri értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. Te tisztában vagy velük?

Azután töprengtem el ezen a kérdésen, miután ágyba dugtam a kisfiamat.

Lefekvéskor minden este ugyanaz a jelenet játszódik le. Rám néz nagy kék szemekkel, alsó ajkát kicsit csücsöríti a kellő érzelmi hatás kedvéért, és arra kér, hogy esti mesét mondjak neki. Tegnap is így történt. Ilyenkor gyorsan körbejár a tekintetem a szobájában. Keresek valamit, ami megihlet, egy tárgyat, amiről kitalálhatok egy történetet. A szürke posztómajmon akadt meg a szemem.

Gondolatban azonnal szőni kezdtem a történetet egy rőfös bolt polcán évek óta kornyadozó régi, szürke anyagmaradékról. A mese könnyedén alakult képzeletemben, míg a kisember tágra nyílt szemmel üldögélve várta a történet kibontakozását. Amikor véget ért a mese, megpusziltam a gyermekemet, jó éjszakát kívántam neki, s még be sem csuktam az ajtót, mikor halk suttogást hallottam a lelkemben, ami a fenti igevers igazságára figyelmeztetett: „Te épp olyan kicsi, értéktelennek látszó anyagmaradék voltál, de Isten belőled is valami újat formált.”

Az esti mese arról szólt, hogy ez az ócska kis szürke anyagdarab napról napra ott fekszik csendesen a polcon, s nagyon vágyik rá, hogy végre valaki észrevegye. Onnan, ahol feküdt a porlepte polcon, az egész helyiséget láthatta, mindazt a sok értékes méterárut, amik felgöngyölve, egymásra helyezve várták a biztosan meg is érkező vásárlókat. Bennük sokkal több lehetőség rejlett.

Csodálta az élénk narancssárga meg a rózsaszín pöttyös anyagokat, melyek egy napon habos kislányruhákká változnak át; az elegáns csíkosakat, melyekből szépséges otthonok függönyei lesznek; a rojtosokat, csilingelő szélűeket, és a számtalan, különböző, színes rajzfilmfigurákkal díszített, könnyű textíliát.

Ő csak egy egyszerű, szürke posztódarab volt.

Semmi különös, semmi elegancia, semmi, ami értékessé tenné. Kopott. Divatjamúlt. Értéktelen.

Arra biztosan alkalmatlan, hogy bármi új vagy tetszetős dolog készüljön belőle.

Egy tavaszi napon törékeny, idősödő asszony lépett a boltba. A nyakába akasztott mérőszalagról és az ujján lévő gyűszűről a szürke anyag rögtön tudta, hogy a néni varrónő.

Értő szemmel pásztázta a polcokat, közben mindegyre kisepert a homlokából egy rakoncátlan hófehér tincset. Látszott, hogy valami különlegeset keres. Tekintete egyszercsak megpihent a polc végében szégyenlősen meghúzódó szürke posztódarabon, aki még elképzelni sem merte, hogy valaki lehetőséget lásson benne.

Ahogy a varrónő közeledett felé, a kis posztó szíve vadul verni kezdett. Az asszony gyöngéden alányúlt, felemelte, és a pénztárhoz vitte, különféle gombokat, szalagokat, cérnákat válogatva hozzá menet közben.

Mikor a varrónő hazaérkezett, szorgalmasan munkához látott. Lassacskán aranyos, új posztómajommá alakította a szürke anyagmaradékot, unokái majdani nagy gyönyörűségére. Azóta már több generációnyi gyermek lelte örömét benne.

A kis szürke posztódarab, aki magát értéktelennek, életét céltalannak hitte, a varrónő értő kezei között újjászületett. Értéktelennek hitte magát, de az asszony túlnézett a látható valóságon, azon, hogy csak egy kevés régi posztómaradék. Valami újat látott bele, és segített életre hívni a benne rejlő lehetőséget, értéket.

Miután elmondtam fiamnak a mesét, Isten gyengéden eszembe juttatta, hogy én is úgy éreztem magam valamikor, mint a régi posztódarab a poros polcon. Szégyenlős voltam, úgy éreztem, mindenki átnéz rajtam, jelentéktelennek, másokhoz képest fakónak hittem magam. Nem hittem, hogy bennem vagy a múltamban bármi értékes lehetne. Úgy éreztem magam, mintha kidobnivaló textilmaradék lennék.

Aznap éjjel, míg kisfiam ágya szélén ültem, Isten szárnyalásra késztette a képzeletemet. Segített felidéznem, hogyan alakított át, és hogy mialatt én hosszú éveken át vak voltam a bennem rejlő lehetőségekre, Neki végig terve és célja volt velem.

Ahogy az a régi kicsi posztódarab valami újjá alakult a varrónő kezében, úgy válunk mi is új teremtményekké Krisztusban.

Ne feledd, Krisztus látja az értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. És segíteni akar, hogy mindezt te is észrevedd.

Uram, segíts megjegyeznem, hogy új teremtménnyé váltam, amikor elfogadtalak Téged Megváltómnak, és hogy Általad és Benned van minden értékem. Köszönöm, hogy terved és célod van velem. Segíts, hogy örömmel öleljem magamhoz és váltsam valóra rólam alkotott tervedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.06.
www.proverbs31.org

Kiszűrjük vagy beszűrődik

Karen Ehman

„Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok.” Zsolt 85,9

Nagyon éberen alszom. Ha mindegyre felébredünk éjjel a különböző zajokra, egyenes út vezet a kimerüléshez. Ezért szeretem annyira a „fehér zaj” gépemet, ami egy kis lekerekített, elektronikus kütyü az éjjeliszekrényemen. Ő az ép elmém éjszakai őrzője.

Mielőtt hozzájutottam ehhez a kis készülékhez, nem hagyott aludni a férjem horkolása vagy valamelyik tinédzser gyermekem éjféli nassolása. Ettől aztán házsártos voltam és ingerlékeny, lanyha és energiátlan. Az álom megvonása lelkemtől terméketlenné tett, nem tudtam figyelni, nem voltam képes hatékonyan teljesíteni.

Mostanában már éjszakai segítőm pillanatok alatt elszenderít duruzsolásával, a nyugalom szigetére úszom, és ott is maradok a belőle hallatszó tengerparti hullámzás, halk madárcsicsergés, távoli szélzúgás hatására. Én állítom be, hogy mit szeretnék hallani. Az állandó csillapító hanghatás varázserővel szűr ki minden más háttérzajt körülöttem.

Rájöttem, hogy ugyanez érvényes a lelki életünkre is. Ha fontos nekünk, hogy Istenre találjunk az imában, a bibliaolvasásban, vagy hogy csendesen a jelenlétébe helyezkedjünk, ki kell szűrnünk mindent, ami elvon Tőle. Ha nem zárjuk ki tudatunkból egy időre a sürgető tennivalókat, takarításra váró otthonunkat, kifizetetlen számláinkat vagy az internetet, nem fogunk eljutni abba a nyugalmi állapotba, ahol megkaphatjuk Isten irányítását az adott napunkra.

Jézus mestere volt a „kiszűrésnek”. Ha átlapozzuk az Újszövetséget, feltűnhet, hányszor vonul vissza egy magányos helyre, kora reggeli imádkozásra vagy csendes elmélyedésre, ahol nem éri utol a tömeg harsogása. Jézus szándékosan kereste a nyugalmat a zűrzavarban, a sátán palotájában.

Az Ószövetségben a zsoltáros gyakran említi a békességet és a nyugalmat, mint Isten ajándékát az Őt keresőknek. Mai igénkben is egy ilyen ígéretről olvashatunk: Isten békességet hirdet népének, híveinek. Hogy megtapasztaljuk ezt a békességet, meg kell hallanunk Isten szavát, s hogy meghalljuk Isten szavát, lehetővé kell tennünk, hogy hallatszódjék: figyelmünket el kell vonnunk mindentől, ami zavarná a Ráhangolódást.

Ahogy bekapcsolom minden este a készüléket, úgy kell naponta kikapcsolnunk egy időre a telefont, a tévét, a számítógépet/laptopot, az iPad-ot. Ne törődj a mosatlan edényekkel, az előtted álló papírmunkával, a sürgős tennivalókkal, hanem húzódj el egy csendes helyre, ahol a drága Jézus vár reád – és azt szeretné, hogy csendben maradj, s adj magadnak időt, hogy meghalld, amit mondani szeretne neked.

Rengeteg minden szűrődik be az életünkbe, lehetetlenné téve, hogy meghalljuk Isten hangját. Határozzuk el együtt, hogy kiszűrjük a figyelemelvonó dolgokat, s ráhangolódunk az egyetlen életadó Hangra. Ő az egyetlen forrása az igazi, tartós békességnek.

Uram, adj kérlek bátorságot, hogy kikapcsoljam a figyelmemet magukhoz ragadó készülékeket, adj szándékot, hogy Rád figyeljek, és türelmet, hogy meghalljalak. A Te békességedben szeretnék sütkérezni, s a Te utaidon akarok járni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.08.
www.proverbs31.org

Találkozás Henryvel
Holly Good

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak.” Fil2,3

Egyik túloldali ülésen ült, és motyogott magában. Egy hajnali gépre szálltam fel Texasban a hétvégi konferencia után, ahol együtt szolgáltam Lysával. Átpillantottam a motyogó férfira, s azt gondoltam magamban: „Na fiam, ez érdekes lesz.” Aztán lehunytam a szemem, hogy megnyugodjam.

Pár pillanat múlva rájött, hogy rossz helyen ül, összeszedte a holmiját, és áthurcolkodott a mellettem lévő ülésre. „Kezdődik”- gondoltam.

Őszintén megvallva, kicsit ideges lettem. Szokott udvariassággal tudomásul vettük, hogy együtt fogunk utazni, majd újra lehunytam a szemem, várva, hogy felszálljon a gép. Tovább beszélt magában, mialatt kibámult az ablakon. Így telt néhány perc. Próbáltam elaludni. Végül valahol a lelkem mélyéről éreztem, hogy beszélgetnem kell a mellettem ülővel, bár énem egy része még mindig meg akart győzni arról, hogy hagyjam csukva a szemem, s maradjak bezárva a komfortzónámba.

„Mondjon valamit magáról”, adtam meg magam mosolyogva.

Elmondta, hogy Henrynek hívják. Aztán legalább annyi kérdést tett fel nekem, mint én őneki. Minden válaszomra kedvesen mosolygott: „Ez jól hangzik”.

Bocsánatkérően néztem körül, mert Henry nagy hangon társalgott velem.

Ekkor éreztem meg, hogy három szó kristálytisztán jelenik meg az elmémben: „Ez én vagyok”.

Meglepődtem. Elgondolkoztam és nagyot nyeltem. Párat pislogtam, majd tétován megkérdeztem: „Te, Uram?”

„Ő én vagyok”, éreztem újra tisztán a szelíd választ. Majd: „Nézz rám.”

Ekkor eszembe jutottak a szavai: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” Máté 25,40.

Tekintetem azonnal meglágyult. Kutatva néztem Henryre, mialatt csevegett. Minden részletet megvizsgáltam az arcán. Észrevettem ápolatlan szakállát, bozontos szemöldökét, mélyen a szemébe néztem, azt mondta, nem lát túl jól.

Henry a nagymamája temetésére utazott pár állammal odébb. Nemsokára találkozik az apjával, akit 25 éve nem látott. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy Poland szindrómával született. Bal kezén, mely kisebb volt a másiknál, ujjai nem mozogtak, felső testének bal oldala le volt bénulva. Abbahagyta a középiskolát, mert nem bírta a társai gúnyolódását.

Érdeklődéssel hallgattam, amikor a számítógép iránti szenvedélyéről beszélt. Megkapó volt a tudása, számos további kérdést tettem fel neki. Boldogan rágcsáltuk a nálam lévő ropogtatnivalót, miközben ő beszélt, én pedig hallgattam. Korábbi fenntartásaim nyomtalanul eltűntek.

Utolsó szavai hozzám ezek voltak: „Mások soha nem beszélgetnek így velem.”

Könnyeimmel küszködve segítettem neki elolvasni a gép adatait, amire át kellett szállnia. Kedvesen mosolyogva búcsúztam el tőle, de a szívem szomorú volt, ahogy leszálltunk a gépről. Tudtam, milyen kevés választott el, hogy én is úgy viselkedjem, mint „mások”. Nagyon kevés. És hányszor megtörtént már, hogy olyan voltam, mint mások.

Egész hétvégén lelkigyakorlatot vezettem asszonyoknak, s most nehezemre esett beszélgetést kezdeni egy törékeny lélekkel, aki mellém ült, és titokban könyörgött figyelmemért.

A Henryvel való találkozás megváltoztatott.

Megtanított rá, hogy naponta imádkozzam mélyebbre néző szemért, élesebben halló fülért, és az új megvilágítást alázatosan befogadó szívért. Nyisd meg szívem szemét, Uram. Úgy akarok nézni másokra, ahogy Te nézel. Mert ha ezt teszem, megtanulok valamit. És minél többet tanulok, annál közelebb jutok Ahhoz, Aki mindeneket teremtett.

Vedd észre a te Henrydet, ha találkozol vele.

Uram, egyre jobban akarlak ismerni Téged. Segíts, hogy a felszín mögé lássak, és alázatosan öleljem magamhoz a körülöttem élőket, vágyva arra, hogy újra meg újra tanuljak valamit. Kérlek, taníts, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.11.
www.proverbs31.org

2011. július 17., vasárnap

Sietsz?

Mielőtt lassítani kezdett, Jack ránézett a sebességmérőre: 73 mérföldet mutatott a megengedett 55 helyett. Pár hónapon belül már negyedszer. Miért kapják el ennyiszer?
Mikor lelassult 10-re, félrehúzódott a kocsival, de épp csak annyira, hogy a rendőr izgulhasson a mellettük haladó forgalom miatt. Majd egy autó hátulról megkarcolja a tükrével. A kopó kiszállt, kezében a blokkal. Bob lenne az? Bob a templomból? Jack mélyebbre csúszott az ülésen. Ez rosszabb, mint a bírság, amit majd fizetnie kell. Egy rendőr elkap valakit a saját gyülekezetéből. Valakit, aki csak igyekszik hazafelé egy fárasztó munkanap végén. Valakit, akivel holnap majd együtt golfozik.
Jack kiugrott az autóból, és elindult a hittársa felé, akivel minden vasárnap együtt volt a templomban, akit még sosem látott egyenruhában. „Szia, Bob. Fura, hogy így találkozunk, nem?”
„Szervusz, Jack.” A mosoly elmaradt.
„ Képzeld, elkaptál, pedig csak igyekszem haza a feleségemhez és a gyerekekhez.”
„Igen, én is így gondoltam.” Mintha bizonytalanság lenne Bob arcán. Ez jó jel.
„Az utóbbi időben sokat túlórázom. Lehet, hogy kicsit megszegtem a szabályt, de csak most az egyszer történt meg” – szólt Jack, miközben egy kavicsot rugdosott a cipője orrával. „Diane marhasültet meg krumplipürét ígért vacsorára. Érted, ugye?”
„Igen, értem. De azt is tudom, hogy már benne vagy a nyilvántartásunkban visszaesőként.” Ohó! Nem a jó irányba tart a beszélgetés. Ideje taktikát változtatni.
„Mennyit mértél?”
„Hetvenet. Kérlek, ülj vissza a kocsiba.”
„Várj egy percet, Bob. Megnéztem az órát, amint megpillantottalak. Még 65 sem volt.” Egyre könnyebben ment a hazugság, ahogy szaporodtak a rajtakapások.
„Kérlek, Jack. Ülj be a kocsiba.”
Jack bosszankodva engedelmeskedett. Magára csapta az ajtót, s a műszerfalat kezdte bámulni. Kopogás az ablakon, odafordult. Ott állt Bob, egy kettéhajtott papírdarabbal a kezében. Jack kétujjnyira letekerte az ablakot, épp csak annyira, hogy Bob be tudja csúsztatni a lapot.
„Köszönöm”- mondta Jack, s nem tudta visszatartani a szarkazmust a hangjából.
Bob szó nélkül megfordult, és visszament a rendőrautóhoz. Jack a tükörből figyelte, ahogy beült. Majd a kezében lévő lapra nézett, és kinyitotta. Vajon most mennyit sóznak rá? Várjunk csak. Ez meg mi? Valami tréfa? Amit a kezében tartott, nem csekk volt. Olvasni kezdte:
„Kedves Bob! Egyszer volt nekem egy kislányom. Hat évesen ütötte el egy autó. Meghalt. Igen, egy gyorshajtó volt. Pénzbüntetés, három hónap börtön, és kiszabadult. Mehetett haza, hogy átölelje a gyermekeit. Mind a hármat. Nekem csak egy volt, és majd csak a Mennyországban ölelhetem meg újra. Ezerszer próbáltam már megbocsátani annak az embernek. Ezerszer hittem, hogy sikerült. Talán igen, de most újra meg kell próbálnom. Még mindig itt tartok. Imádkozz értem. És kérlek, Jack, légy óvatos, mert csak a kisfiam maradt nekem. Bob.”
Jack gyorsan hátrafordult, és még látta távolodni Bob autóját. Nézte, míg el nem tűnt. Úgy 15 perc múlva elindult ő is, és lassan hazahajtott, imádkozva megbocsátásért. Mikor hazaért, a szokásosnál hosszabban ölelte át meglepett feleségét és a gyermekeit.

freechristiancontent.org

2011. július 12., kedd

Lélekerősítő levelek 50

Ha szabad vagyok
Lynn Cowell

„Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.” Gal 5,13


„Anyu, hiába hívom a kutyát! Úgy látszik, megint kiszaladt.”

NE. Ez most az ÉN időm. Miért nekem kéne törődnöm a kutyával? Soha nem is akartam, hogy legyen kutyánk! Ilyen és hasonló pocsék gondolatok suhantak át a fejemen este fél tízkor, egy kötelező tennivalókkal zsúfolt nap után. Épp azt a pár percet szerettem volna élvezni, amit nem azzal töltök, ami „kell”, hanem amit „szeretnék”. Nem akartam, hogy félbeszakítsák!

Míg felkászálódtam a díványról, a lányom megkérdezte: „Mi baj van?” Úgy éreztem, mintha Maga a Szentlélek kérdezné. Mi bajod van?

A bajom én magam vagyok.

Te is szenvedsz néha az én-szindrómától? Tudod, mikor a napnak vagy a hónapnak van egy szakasza, amiről úgy érzed, ez most az enyém. Én igen. Mondhatni gyakran. Ha valami nem esik jól, vagy nincs hasznomra, nem akarom megcsinálni! Szerintem ezért ugrott a szemem elé ez a mondat (Gal 5,13), amikor nemrég olvastam a Galatákhoz írt levelet.

„Testvéreim, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

Hát ez fájt! A szabadságot azért kaptam, hogy szolgálni tudjak. Rendben, Uram, mutasd meg, mitől akarsz megszabadítani, hogy szolgálni tudjak.

Íme egy rövid lista, ami két perc alatt feltöltődött szívem képernyőjére, mikor a válaszra rákerestem:

Ha ambícióimtól megszabadulok, örömmel tudok szolgálni.

Ha megszabadulok az önzéstől, akkor az érzékenységtől is szabaddá válok.

Ha megszabadulok a féltékenységtől, örülni tudok a jónak, ami mással történik.

Ha megszabadulok az ítélkezéstől, tiszta szívvel tudok imádkozni.

Ha megszabadulok attól, hogy elvárásaim legyenek, mindennek tudok örülni.

Ha megszabadulok attól, hogy irányítani akarjak másokat, észre tudom venni a csodát bennük.

Ha valóban szabad vagyok, felismerem Isten Országát az életemben.

Igen, ezt akarom látni: hogy eljöjjön Isten Országa az életemben. Mivel fog ez járni? Megszabadulok saját önző gondolataimtól és érzéseimtől. Isten szemszögéből fogom látni a dolgokat. Megkapom Isten segítségét. Ahhoz, hogy szabad legyek, magamtól kell megszabadulnom.

Akarsz szabad lenni? Szabad ahhoz, hogy kiteljesedj Jézusban? Milyen lépéseket teszel ezen a héten, hogy ez valósággá váljék?

Atyám, ha nem sikerül elvégeznem azt, amit „kell”, ingerlékeny és ideges leszek. Ha fáradt vagyok, és valaki kér még valamit, dühös leszek és ingerült. Csak Te tudsz megszabadítani önmagamtól, Jézus. Tedd meg, kérlek, megengedem! A Te hatalmas nevedben kérem, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.18.
www.proverbs31.org

Amikor én nem vagyok velük, Isten ott van akkor is

Glynnis Whitwer

„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” Zsolt 91,11


A szokásosnál izgatottabban hallgattam az időjárásjelentést. Általában remek hírnek tartjuk, ha hóvihart jeleznek a Fehér Hegyekben, mert azt jelenti, hogy rövidesen megnyitják a sípályákat, s amúgy eléggé száraz éghajlatú államunk földje egy kis jótékony nedvességhez jut. Ma viszont a hírnek sokkal nagyobb jelentősége volt, mert Dylan fiam a vihar haladási irányában tartózkodott.

A gimnázium birkózó csapatával edzésre ment néhány napra a hegyekbe. Nemsokára indulniuk kellett hazafelé, s elképzeltem, hogy ezek a síklakó emberkék egy hegyi hóviharban próbálnak úton maradni. Bepánikolt képzeletem elém idézte a tévében, rádióban hallott rémtörténeteket diákokat, sportolókat szállító elakadt, felborult, szakadékba zuhant autóbuszokról. Magam előtt láttam a szerpentint, ahol a kavargó hótól egy méterre sem lehet látni. A szívem a torkomban dobogott.

A telefon csengése szakította meg beteges képzelődésemet, majd meghallottam a fiam hangját a vonal túloldalán. „Szia, anya”, mondta, „most indulunk, hogy ne érjen utol a vihar.” Hálaimát rebegtem az edzőkért, akiknek fontosabb a gyermekek biztonsága, mint hogy befejezzék az edzésprogramot, de azért nem szűnt meg az aggódásom.

Sosem vágytam még így arra, hogy itt legyen velem a fiam. De hát ez lehetetlen volt. Dylannak még nagy utat kellett megtennie, mialatt mások viselték gondját.

Hála Neki, Isten eszembe juttatta, hogy Dylanra nemcsak az edzők vigyáznak, hanem Ő is.

A gyermekeimért való aggódással azóta küszködöm, hogy megszülettek. Hajlamos vagyok a szorongásra, s így a szülői túlzott féltésre is. Isten már évekkel ezelőtt rávilágított, hogy félelmeim nem egészséges aggódásból, hanem a bizalom hiányából fakadnak. Valójában azt hittem, a gyermekeim csak mellettem vannak biztonságban. Pedig az igazság az, hogy elesett világunk körülményei közt biztonságukat egyedül Isten közelsége, az Ő gondviselése garantálja.

Sokan aggódunk gyermekeink biztonságáért és még sok más miatt is. Megtanultam, hogy a félelem eluralkodása mindig abból ered, hogy rossz irányba fordult a bizalmam. Ilyenkor még hevesebben imádkozom, erősítem a bizalmamat Istenben, és megnyitom a szívem a gyermekeimért érzett öröm előtt.

Egyébként Dylan és a birkózó csapat épségben hazaért, és imaéletem azóta még erősebb, még gazdagabb lett.

Drága Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gondját viseled gyermekeimnek, sokkal jobban, mint ahogy én teszem. Köszönöm, hogy meghallgatod imáimat, és vigyázol rájuk. Segíts, hogy egyre jobban bízzam Benned, és imádkozni tudjak a legapróbb dolgokért is velük, az életükkel kapcsolatban. Olyan ember és olyan anya szeretnék lenni, aki mindenben Rád számít, a segítség egyetlen forrására. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.22.
www.proverbs31.org

Maradni
Amy Carroll

„Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!” Zsolt 33,22

Cserbenhagytam a barátnőmet. Szeretném ugyan azt mondani, hogy mellette álltam, jelenlétemmel bátorítva és gyakorlatban is segítve őt élete legsötétebb időszakában, de ez nem volna igaz.

Nem értettem a döntéseit. Nem tudtam helyeselni a cselekedeteit. Féltem elhatározásának következményeitől, ezért inkább leléptem. Fizikai értelemben nem mentem sehová, de nem álltam rendelkezésére, és bezárkóztam. Szívemet egy biztonságos kis dobozba helyeztem, és kisétáltam a helyzetből, amibe került.

Mindez hosszú évekkel ezelőtt történt, de ma is szomorúsággal, megbánással gondolok vissza rá. Többször próbáltam azóta újra közeledni hozzá, kiengesztelni, de barátnőm érthető módon óvatos lett velem szemben, védelmezi a még mindig sajgó sebet, amit ütöttem rajta. Remélem, hogy majd egyszer újra helyreáll a barátságunk, de addig is igyekszem levonni a tanulságokat. Meg kell tanulnom maradni.

Maradni konfliktusban is.

Maradni küzdelmek között is.

Maradni a szenvedésben.

Maradni, ha rosszul érzem magam.

Maradni, ha értetlenül állok.

Mária Magdolna ékes példája az állhatatosságnak. Mert nagyon szerette Jézust, maradt.

Maradt, miután Jézus kiszabadította.

Maradt a vándorlásai során.

Maradt, mikor megkínozták Jézust.

Maradt a kereszt lábánál.

Maradt a temetésen.

Maradt, hogy továbbadja a feltámadás hírét.

Mária Magdolna az állhatatos hűség jelképe.

Nekem néha nehéz maradnom.

Ha egy gyülekezet nem felel meg az elvárásaimnak, szeretnék egy „boldogabb” közösséghez tartozni. Mikor egy barátom saját, általam meg nem értett döntései miatt bajba kerül, nem tudok mellette maradni. Amikor Isten olyasmit tesz, amit nem értek, vágyom a kényelmesebb, kellemesebb megoldásokra. A visszavonulás könnyebb és kevésbé fájdalmas, mint a maradás.

Kedvenc énekem a Jöjj minden áldás forrása, valószínű az utolsó versszakáért, amelyben azt kérem Istentől, bilincselje Önmagához tévelygő szívemet, rakjon rá pecsétet, hogy örökre az égi királysághoz tartozzon.

El akarok menni, de maradni szeretnék. Arra vágyom, hogy állhatatosan szeressem Istent, a családomat, a barátaimat, olyan szeretettel, amely túlnő önmagán, mely Annak erejéből táplálkozik, aki soha nem hagy el. Aki megtanít engem is maradni.

Uram, néha nagyon nehéz maradni, amikor összecsapnak a hullámok, felerősödnek a konfliktusok, ellentétek, különbségek. Adj kérlek erőt, hogy feltétel nélkül tudjak szeretni, s bölcsességet, hogy jól szeressek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.23.
www.proverbs31.org

Néha elég egy-két mondat

Lysa TerKeurst

„Fiam, figyelj bölcsességemre, hallgasd meg értelmes szavaimat!” Péld 5,1

Előfordult már veled, hogy leülsz a bibliáddal, és hirtelen nem tudod, hogyan fogj az olvasáshoz? Annyi könyv, annyi mély gondolat, szellemi táplálék, sorsfordító igazságok… Ma hol nyissam ki?

Ősrégi konyhaasztalom hosszú-hosszú évek óta megosztja velem a korareggeleket. Veszem a bibliámat és a laptopomat, igyekszem úrrá lenni az álmosságon, ami még vissza akar küldeni az ágyba. Nézem a viseltes könyvet, Isten szerelmes levelét hozzám.

Ne érezd ezt édeskés-csöpögős vallomásnak, mert nem úgy értem. Az Ő szavai életet adnak nekem. A Királyom szól hozzám. Személyes üzenet. Kincs.

De most olyan időszakot élek, amikor nem falom a fejezeteket. Néha csak egy-egy mondatot, igét olvasok, hogy kövessem a Példabeszédek 5,1 tanácsát. Valóban oda akarok figyelni. Nagyon kell figyelnem, hogy megértsem, mit mond Isten. Keresek egy igét, aminek minden szavát ízlelgethetem, hagyom, hogy mélyen belém ivódjon – átírjon, újrarendezzen, új irányt adjon.

És imádkozom.

„Istenem, mit terveztem a mai napra, amit át akar írni ez az ige?”

„Istenem, milyen gondolatokat hoztam tegnapról, amiket át akar rendezni szavad?”

„Istenem, milyen érzelmeket akarsz másfelé irányítani bennem?”

Isten igéje terveim, elmém, szívem védőburka. Ha nélküle indulnék el, belefutnék az önzés, a bizonytalanság, az elgyengülések csapdájába. A Szerelmes levél arra int, hogy tartsak szünetet, álljak meg, és várjak.

Álljak meg, és hagyjam, hogy a Szentlélek szóljon közbe, mielőtt ösztönösen cselekednék.

Álljak meg, hogy ne mindig magamról beszéljek.

Álljak meg, és tudatosítsam, hogy nem mindig nekem van igazam.

Álljak meg, és vegyem észre az áldásokat, a rengeteg kegyelmet, s legalább egyszer óránként adjak hálát értük.

Álljak meg, hogy szolgálhassak, hogy adhassak, hogy bátorítsak valakit, mikor mindenki más elrohan mellette.

„Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, … majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.” (Péld 2, 1-3; 9).

Ne zavarjon, ha túl sok, ha túl mély a Biblia.

Az is elég, ha egy vagy két igét olvasol egy nap.

De annál, hogy olvassuk, még fontosabb, hogy befogadjuk az igét. S ami a legfontosabb, hogy éljük is, amit olvastunk és befogadtunk.

Uram, segíts, hogy akár egyetlen szóban, vagy egyetlen igében meglássalak. Hatalmas vagy, és minden lehetséges általad. Igéid és igazságod szivárogjanak bele minden tervembe és minden gondolatomba a mai napon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.24.
www.proverbs31.org

Csüggedés

Marybeth Whalen

„Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk,
nem csüggedünk el.” 2 Kor 4,1


Valamikor a 90-es évek közepén a fenti verset választottam életem igéjévé. Abban az időszakban Isten komoly leckét adott, hogy megtanuljam őszintén értékelni a helyet, ahová az életben állított. Több apró gyermek anyjaként gyakran panaszkodtam a rendetlenség, a zsivaj miatt, azért, mert nem jutott időm magamra. Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy elmenekülök, beülök az autómba, s irány a horizont, amíg véget nem ér az út.

Isten lassacskán rávilágított, hogy az anyaság szolgálat, ezeknek a kicsiny emberkéknek a szolgálata, akiket nekem adott. Mikor erre az igeversre rátaláltam, úgy éreztem, ez az egy sor mindazt összefoglalja, amit meg kell jegyeznem, amit szem előtt kell tartanom: az Ő kegyelméből vannak a gyermekeim, és e szolgálat közben nem csüggedhetek el – amire pedig hajlamos voltam. Mint egy szellemi mentőövbe, úgy kapaszkodtam ebbe a mondatba.

Ugorjunk egy nagyot az időben, egyik napra a múlt héten, mikor a Bibliát tanulmányoztam. A körülmények megváltoztak, ahogy általában szoktak. Már nem vagyok zaklatott fiatal anyuka. Most valami mással harcoltam, amikor megint a szemem elé került a 2 Kor 4,1. Tekintetem az évekkel ezelőtt odaírt bejegyzésre esett. „ÉLETEM IGÉJE” – csupa nagybetűvel. Újra meg újra elolvastam a jól ismert mondatot, de most a jelen szituáció fényében. Annyi év után ugyanolyan könnyen elcsüggedek. Szolgálatban állok most is, de ez a szolgálat más, mint az akkori. Új kihívások, másfajta alkalmatlanság-érzés. Újra fel kellett idéznem, hogy ezt a szolgálatot is Isten irgalmából kaptam. És ebben a szolgálatban sem szabad elcsüggednem, bármily nagyok a kihívások, bármennyire alkalmatlannak érzem is magam.

Mit tehetünk, ha az Istentől kapott szolgálatban – akármi legyen is az - ránk tör a csüggedés? Az Íráshoz fordultam, és a következő válaszokat kaptam:

Lukács 18,1: mindig imádkozni kell, és nem szabad belefáradni.

A 2 Kor 4,16 azt kéri, ne feledjük, hogy napról napra megújulunk bensőleg.

A Gal 6,9 arra int, gondoljunk az aratásra, amikor majd megtérül fáradozásunk, ha nem adjuk fel.

Az Ef 3,12-13, kér, hogy ne csüggedjünk, mert bátran és szabadon járhatunk a Jézusban való hit által, és ez dicsőségünkre szolgál.

A 2 Tessz 3,13 azt kéri, ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe.

Végül a Zsid 12,3 figyelmeztet, gondoljunk Jézusra, s mindarra, amit Ő értünk elszenvedett. Bármin megyünk is keresztül, nem hasonlítható ahhoz.

Ezek az igék segíteni szoktak felülkerekednem a csüggedésen, s remélem neked is hasznosak lesznek. Lehetsz bár magányos asszony, aki beteg, idős szüleit ápolja, vagy kisgyermekek édesanyja, nehéz, felelősségteljes pozíciót tölthetsz be, vagy zűrös házasságban élő feleség vagy, esetleg hiába próbálod megvalósítani az álmaidat – a csüggedés időről időre utolér. Nem az a kérdés, elcsüggedünk-e, hanem az, hogy mit teszünk, ha igen. Ezekkel az igékkel felfegyverkezve gondoljunk arra, hogy Isten kegyelméből szolgálhatunk, s teljesítsük szolgálatunkat csüggedés nélkül, újra meg újra Hozzá fordulva erőért és kitartásért.

Uram, tudom, hogy ott állok, ahova Te akartál tenni engem, Tőled kaptam a szolgálatot. Tudom, azt akarod, hogy tartsak ki, és ne csüggedjek el. Segíts, hogy Feléd forduljak, ha el akarok menekülni, és kapjak Tőled erőt a folytatáshoz. Hála Neked kegyelmeidért. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.25.
www.proverbs31.org

Utam idáig
Melanie Chitwood

„Hiszen kegyelemből üdvözültetek a hit által, s ez nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.” Ef 2, 8-9.


Szeretek visszagondolni az útra, amin Isten a Vele való mostani kapcsolatomig vezetett. Próbáltad már? Végiggondoltad már, milyen eseményeket, milyen találkozásokat, kiket használt erre Isten a múltban?

Ahogy számbaveszem Isten működését az életemben, eszembe jutnak helyzetek, emberek, akik hozzájárultak Isten iránti szeretetem kialakulásához. Édesanyám és édesapám, akik a templomba járás fontosságára szoktattak. Nagymamám gyengéd szeretete Isten gyöngédségéről beszélt. Megjelenik előttem Kathy néném, aki annyiszor hallgatott végig és sírt velem együtt zaklatott kamaszéveimben. Ifjúsági vezetőim hétről hétre mellettem álltak akkor is, ha tudták, hogy többször nyúlok az italhoz, mint a Bibliához, nem adták fel, és Isten sem adta fel.

Egy Ifjúsági élettáborban töltött hét hatására szemem és lelkemben új módon nyílt meg Isten előtt. Egy sziklán ültem, fölöttem a csillagos ég, és elgondolkoztam életem üres foltjain. Egész nap azért küzdöttem, hogy csinos, kedves, népszerű legyek, de bármennyire igyekeztem, éreztem, hogy egyikben sem vagyok elég jó.

Egyetlen menedékem a termosznyi bor volt, amit a szekrényemben rejtegettem. Ha eleget ittam, legalább egy időre elhittem, hogy megfelelek a magam állította mércének, olyan vagyok, amilyen lenni szeretnék.

A sziklán ülve el kellett ismernem, hogy az elégedettség, amit az italtól kaptam, csak ideig-óráig tart, és csak árnyéka annak, amire valóban vágyom. A vágyott elismerést és szeretetet csak Abban találom meg, aki feltétel nélkül szeret engem. Tudtam, hogy ez a személy Jézus.

Valahogy így imádkoztam: Jézus, nem ismerlek teljesen, de azt tudom, hogy annyira szeretsz, hogy meghaltál a kereszten, csak hogy megszabadíts a megérdemelt büntetéstől. Köszönöm, hogy ezt tetted értem. Szeretnék a gyermeked lenni most és mindörökké. Köszönöm, hogy Uram, Megváltóm és a Barátom vagy.

Ennek a meghatározó percnek és a Jézushoz vezető lépéseknek az emléke hálával tölt el. Jézus iránti szeretetem megújul tőle, és újra meg akarom Őt találni, ahogy felidézem, Ő hogyan talált rám.

Próbáld meg te is, szakíts rá időt ma vagy a héten, hogy felidézd azokat az embereket, azokat a helyzeteket, amiket Isten jelzőtáblákként az utadra helyezett, hogy Hozzá vezessenek. Állj meg az egyes állomásoknál, és köszönd meg Istennek azt az embert vagy azt az eseményt. Adj hálát a szeretetért, amivel Isten kinyúlt érted, és ami soha nem hagy el.

Mialatt ezt olvasod, talán eszedbe jut olyan időszak, amikor a mostaninál teljesebben szeretted és követted Istent, de azóta valami visszahúzott és eltávolított Tőle. Imádkozz, kérlek, hogy életedet visszafordítsd Isten követésére.

Nem ismerem a történetedet, de azt tudom, hogy Isten keres téged. Hát nem csodálatos, hogy Ő figyel ránk akkor is, amikor mi nem veszünk Róla tudomást? Állandóan működik az életünkben, hogy közelebb húzzon a szeretetéhez.

Uram, hála tölt el, ahogy felidézem, hogyan kerestél engem szereteteddel. Köszönöm, hogy Te előbb szerettél engem, már akkor, amikor én még nem is figyeltem Rád. Köszönök minden embert és minden eseményt, amiket az utamra helyeztél, hogy Hozzád vezessenek. Szítsd fel újra lelkemben szereteted tüzét, hadd lobogjon egyre erősebben. Add, hogy minden, amit teszek, mondok, ami vagyok, mind a Te soha nem múló szeretetedre mutasson. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.28.
www.proverbs31.org

2011. július 10., vasárnap

Útravaló

Az írországi jezsuiták online imaoldalának indító gondolatai erre a hétre.

Megteremtvén, életre lehelvén engem, Isten végig velem marad életem során. Az imádság az én erőfeszítésem, hogy tudatosítsam ezt az isteni, áldott csodát, ami mindig velem van, előttem áll. „Ó, Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem… Ahogy mindig is itt voltál, attól kezdve, hogy megfogantam anyám méhében, itt vagy most is, bensőségesen, folyamatosan jelenvalóként.” (139. zsoltár alapján). Isten jelenléte ígéret is, szövetség, amit velem kötött, hogy életemre vonatkozó célja meg fog valósulni. Hatalmas ígéret, ami kifejezi Isten elszánt akaratát az életemmel. Mert szava, amit az életembe szól, és amivel megnevez, „nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,11). Isten életembe szórja igéit, áldásának és jóságának magvait, hogy azok kikeljenek, felnövekedjenek, és bő termést hozzanak az éveim során (Mt 13,1-23). Igen, előfordul, hogy rossz, köves talaj vagyok… „De Uram, segíts megtisztítanom életem talaját, hogy szereteted céljai meggyökerezhessenek benne. Segíts, kérlek, itt és most, hogy felismerjelek, felfogjam üzenetedet. Add tudnom, hogy a többi a te dolgod, mert a növekedést te adod. Hadd teljesedjék ki az életem azzá, amivé te szántad. Irányíts és vezess. Add hinnem ígéretedben, szövetségedben, hogy életemet addig alakítod, míg eléri a maga teljességét - a Te dicsőségedre és néped javára.”

www.sacredspace.ie

2011. július 6., szerda

Lyukas csónakjaink

Lisa Wingate

„Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megragadta, és azt mondta neki: ’Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?’” Mt 14,31

Van valami az életedben, ami lefelé húz, ha nem lépsz ki belőle?
Évekkel ezelőtt banki ajánlatra megvettünk egy megüresedett házat. Valamikor nagy reményekkel felépítették, aztán el kellett hagyniuk. Utóbb sok szóbeszédet hallottunk róla. Kábítószerezés, verekedések, elhanyagolt gyermekek, családfő a börtönben.
Mialatt mi a felújításon dolgoztunk, a gyermekeink felfedező útra indultak új birodalmukban.
Egyik este behoztak egy kincset, amit az udvar végében találtak. Elnyűtt, cipzáros táska volt, az időjárás megviselte. Sikerült kinyitnom, és megvizsgáltam a tartalmát. Két cseréppipa volt benne, és valami magok, amiket biztosan nem visznek magukkal a diákok, ha tudják, hogy másnap kábítószer szimatoló kutyával fogják végigfürkészni az iskolát.
Olyan pillanat volt, amikor érzed, hogy a világ, a maga valóságában egészen más, mint amilyennek te szeretnéd. Meg kell magyarázni két kisfiúnak, hogy a kincsüket sürgősen a legközelebbi szeméttárolóba kell dobni, mielőtt bárkit letartóztatnának.
Lefekvéskor még mindig az elveszett kincs foglalkoztatta őket.
„Szerencsétlen emberek”, szólalt meg a nagyobbik. „Én sosem fogok kábítószerezni. Olyan buta dolog.”
„Igen, nagyon szomorú,” értettem egyet vele.
Tovább töprengett összeráncolt szemöldökkel. „De miért nem dobták el, mielőtt valaki megvette a házat?”
„Nem tudom,” feleltem. „Néha jól esnek olyan dolgok, amik ártanak nekünk. Néha nem fogják fel az emberek a kárt, amit okoznak.”
A fiatalabbik felénk fordult. „Mintha csónakban ülnének.”
Bátyja szemét forgatva hurrogta le: „Hahó, kábítószerről beszélünk, nem horgászásról.”
„Ühüm,” a kicsi feltűnően komoly maradt. „Egy lyukas csónakban ülnek, ami el fog süllyedni, és nem akarnak kiszállni belőle. Mint a bibliai történetben, amikor az az ember süllyedni kezdett, mert félt Jézushoz menni a vízen. Ugye ez is olyan, anyu?”
Gombócot éreztem a torkomban. „Igen, kisfiam,” suttogtam, és a lyukas csónakokra gondoltam – ártalmas szokásokra, fájdalmas kapcsolatokra, önmarcangolásra, tartozásokra, kéjvágyra, féltékenységre, étel-, alkohol-, vásárlási függőségre. Rengeteg van belőlük.
Új regényem, a Dandelion Summer, a lyukas csónakokról szól. Azokról, amelyek káros döntésekre vezetik a nőket a férfiak kedvéért, meg amik miatt öreg korukban sokan fájdalomban, magányban élnek, haragban Istennel. A regény szereplői, Norman és Epie, olyan könnyen felismerik a másik lyukas csónakját, de a magukét nem veszik észre.
Mindkettőjükben magamra ismerek. Hányszor kihajózom a viharos tengerre, kapaszkodom a süllyedő csónakba, pedig Jézus ott áll egy lépésre. Őt nem zavarják a hullámok, szilárdan áll az áradásban, várja, hogy segítségével legyőzzem a vihart, de én nem veszem észre, csak az óceánt figyelem.
Süllyedő csónakban ülsz? Romboló kapcsolatban élsz? Káros szokás rabságában? Fordulj oda Jézushoz, kérd meg, segítsen kiszállni, s utána menj tovább mellette.

Uram, segíts, kérlek, felismernem a lyukas csónakokat az életemben. Segíts, hogy ne a tomboló vizet bámuljam úgy érezve, menthetetlen vagyok, azt ismételgetve, hogy képtelen vagyok a szabadulásra. Segíts, hogy összeszedjem a bátorságomat, és nyújtsam feléd a kezemet, hogy tudjam, függetlenül attól, hol vagyok, mekkora viharban hánykolódom, a biztonságot nem a csónak nyújtja, hanem Te, Uram. Jézus nevében, Ámen.
www.lelekerosito.hu

2011. július 3., vasárnap

Mt 11,28-30
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve… Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem… Az én igám édes, az én terhem könnyű.

Régebben, mikor ezt az igét olvastam, vagy amikor eszembe jutott - hisz egyike azoknak, amiket mindenki megtanul, megjegyez, magával hordoz -, úgy képzeltem, hogy Jézus a gazda, aki rám, az ökörre (úgy értve: munkatársára, aki vele, érte, illetve aki által ő végzi a munkát) teszi az igát, majd mögöttem felül a szekérre, s vezet, hajt az ostorral. Vagy fogja az eke szarvát mögöttem, s haladunk előre a szántással.
Most másként értelmezem. Amikor egy fiatal ökröt munkára fognak, a tapasztalt, idősebb ökör mellé kötik, közös igát raknak rájuk, hogy az öregebbik mellett megtanulhassa, merre kell menni, hogyan kell haladni úgy, hogy az iga ne nyomja a vállát. Eleinte még próbálna a maga feje szerint fordulni, de az iga azonnal ránehezedik, sérti a bőrét, ha viszont arra megy, amerre a másik, akkor alig érzi az iga terhét.
Jézus nem mögöttünk ül a szekéren, hanem közös igában együtt halad velünk. Ha arra megyünk, amerre ő húzza a szekeret, az igánk könnyű lesz. Ő tudja, merre kell menni, mert ismeri a Gazda akaratát. Ha bedugjuk a fejünket az ő igájába és tanulunk tőle, ahogy kéri, nem is érezzük a terhet.
Jobban értjük a Mt 11,30 jelentését, ha így fogalmazunk: A munka, ha velem végzed, nem nehéz, a teher, ha velem viszed, könnyű. Más nyelvekben külön szóval jelölik, ha valaminek az elvégzése könnyű, illetve ha egy súly könnyű. Magyarul rosszul hangzik egy mondatban kétszer a "könnyű", ezért nehéz lefordítani pontosan. (Európai világnyelveken easy, facile, sanft szavakkal fordítják az eredeti görög chrestos ill. a latin suave szót, ami az első részmondat állítmánya.)

*2014.07.17.
Ma is ez a napi evangélium a misében, és ahogy a sacredspace.ie oldalán olvasom a szöveget, feltűnt, hogy az angol szöveg központozással kiemeli, hogy úgy értelmezik ezt az igét, ahogy fentebb leírtam. Tehát magyarul így lenne az angol központozás szerint: Vegyétek magatokra az igámat, és tanuljatok tőlem; mert én szelíd vagyok és alázatos szívű. Régebben én ezt úgy olvastam, hogy:Vegyétek magatokra az igámat; és tanuljatok tőlem, mert...

2011. július 2., szombat

Lélekerősítő levelek 49.

Mialatt alszol
Renee Swope

Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. Szof 3,17

A csendtől megrettenve feltápászkodtam az ágyban, hogy lássam az ébresztőórámon a piros neonfényű számokat – hajnali három óra, ideje megetetnem a picit. De Andrew hallgat. Valami baja van? Vagy létezik, hogy átalussza az éjszakát??

Pánik és öröm közt hánykódva mentem át a hallon a gyermekszobába, s odahajoltam Andrew bölcsője fölé. Hallgattam a lélegzését, a tenyeremet óvatosan a piciny mellkasára helyezve figyeltem, hogyan emelkedik-süllyed a légzés ritmusára.

Holdfény szivárgott át a redőnyön, láthattam is, hogy tökéletesen jól van a gyermekem. Normális édesanyák ilyenkor szépen visszamentek volna aludni. Na én nem, csak álltam, és figyeltem alvó gyermekem. Már-már sok volt az a szeretet és öröm, amit abban a percben éreztem. Hogy is lehet valakit ennyire szeretni? Csak arra vágyott a szívem, hogy itt legyek a kislegény mellett, aki a sírásaival és mosolyaival mozgásban tartja a napjaimat.

Röviddel ezután már kialakult a rend, Andrew átaludta az éjszakákat, de én még sokáig lestem hajnalban, hátha felsír, s ezzel okot ad arra, hogy átmenjek hozzá. Be-beosontam a szobájába, csak hogy vele legyek. Aztán lábujjhegyen átmentem Josh-hoz is, és figyeltem alvó „nagyfiamat”.

Arcukat nézve elképzeltem, hogyan fogja Isten alakítani őket. Suttogva imádkoztam, hogy ismerjék meg Jézust, s szeressék Őt teljes szívükből. Kértem Istent, hogy csillapítsa félelmeiket, teljesítse álmaikat, s irányítsa Maga felé lépteiket.

Ma már tinédzserek a fiaim, de még mindig be-bejárok hozzájuk, hogy alvás közben nézzem őket. Ugyanúgy tele a szívem szeretettel, mint mikor még egészen kicsik voltak. Semmi olyasmit nem tesznek, ami különösen büszkévé vagy boldoggá tenne. Az elmúlt nap talán fel is húztak valamivel, de ez nem gátolja elragadtatásomat, hogy ők az én gyermekeim.

Isten ugyanígy van velünk, veled és velem is. Szeret velünk lenni, figyelni minket még alvás közben is. Nem azért, amit Érte teszünk, hanem azért, mert az Övéi vagyunk. Talán még csalódást is okoztunk neki aznap, de ez nem változtatja meg szeretetét irántunk.

Érzem, hogy Isten azt akarja ma neked üzenni, hogy nagy örömét leli benned. Veled van most is, hogy szeretetével csillapítsa félelmeidet, aggódásaidat, bizonytalanságodat, kételyeidet. Érzem, hogy az örömteli énekek, amiket fölötted énekel, kizárólag neked íródtak, a csodálatos embernek, akinek teremtett, és teremt gyöngéden vezetve szívedet, hogy egyre jobban megismerd, és támaszkodj a szeretetére napról napra.

Milyen fontos ezt számon tartani olyankor, amikor mintha minden összedőlne körülöttünk, mikor úgy érezzük, minden és mindenki ellenünk fordult, és senki nem érti, min megyünk keresztül. Szeretném, ha legközelebb, mikor ilyen napod lesz, magad elé tudnád képzelni az alvó gyermekét figyelő édesanya szeretetét, és elhinnéd, hogy Mennyei Atyád még ennél is jobban szeret, még ennél is nagyobb örömét leli benned.

Uram, köszönöm, hogy eszembe juttattad, hogy Te mindig velem vagy, szeretsz nézni engem minden nap és minden percben, még akkor is, amikor alszom. Segíts, hogy meggyőződésemmé váljék ez az igazság irántam táplált szeretetedről. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.02.
www.proverbs31.org

Totális függés
T. Suzanne Eller

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." 1Pt 5,7


Jóbarátom, Ronnie, meg az öccse szemtanúi voltak egy autóbalesetnek, és kiugrottak segíteni. Ronnie átbújt egy leszakadt elektromos kábel alatt, hogy hozzáférjen a bajbajutott autó kilincséhez, s ekkor több ezer volt feszültség érte az oldalát, haladt át a lábain, és szögezte a földhöz. Az öccsének sikerült kiszabadítania egy lábtörés árán. Rövidesen mentő száguldott vele a legközelebbi égéscentrumba. Mikor eljutott hozzám a hír, hogy mindkét lábát amputálják, emlékszem, az volt az első gondolatom, hogy ezt nem éli túl. Nem úgy értettem, hogy meghal, hanem hogy teljesen összeomlik. Atléta volt. Lételeme volt a függetlenség. Egyetemista korunkban egy motorbalesetben megsérült a lába, s nagyon nehezen viselte a másoktól való függést gyógyulása alatt.

Elmentem a kórházba, ott álltam az ágya mellett. Sírva néztem eszméletlen barátomat. A következő hónapokban Ronnie több műtéten esett át.

Egy időre elvesztettük a kapcsolatot, mígnem egyszer megjelent a templomunkban. Családjával, mely mostanra egy kisfiúval és egy kislánnyal gyarapodott, a közelbe költöztek.

Ronnie sok szempontból megváltozott. Halántékánál őszülni kezdett a haja. Felszedett néhány kilót. De a szép az volt benne, ami nem változott. A humorérzéke a régi volt. A hite mélyebb, mint azelőtt.

Elmondta, hogy sötét napokat élt át, különösen eleinte, mikor rájött, mennyire függ a feleségétől és az orvosoktól. De megtanulta azt is, mennyire függ Istentől, s hogy Mennyei Atyánk el tudja venni a tragédiákat, és valamiképpen törleszti őket.

Ronnie vakok iskolájában tanít. Eleinte az élettörténete kapcsolja össze velük, de a tanítás iránti szeretete mélyíti el a tanár-diák viszonyt Ronnie és látássérült tanítványai között. Nem csak járni tud a műlábakon, de kertészkedik, traktort vezet, missziós utakra indul. Járni tanítja azokat, akik nemrég veszítették el lábukat, szó szerint segíti talpra állítani őket.

Határozottan vallja, hogy bár majdnem függetlenül tud már élni, Istentől való függése egyre mélyül, és ez nagy ajándék.

A totális függésben teljesen megadod magad – nem a körülményeknek vagy a veszteségnek, hanem – Istennek. Max Davis írja: „A totális függés az, amikor megszűnünk saját erőnkből élni.” Amikor felfedezzük Isten erejét bennünk és általunk.

Hát ez történt Ronnie barátommal. És megtörténhet bármelyikünkkel.

Uram, nehéz helyzetben vagyok. Megszoktam, hogy magamra támaszkodjam. Most feléd nyújtom a kezem. Kérlek, segíts, hogy bizalmamat teljesen beléd vessem, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.08.
www.proverbs31.org

Hit a számokban
Marybeth Whalen

„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” Zsolt 20,8

Nemrég arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen nehezen tudunk egy vésztartalékot összegyűjteni és fenntartani. Különféle bonyodalmak, kocsijavítás, a légkondicionáló rendszer kicserélése, a férjem hathónapos munkanélkülisége felemésztették minden félretett pénzünket. Amint úgy tűnt, hogy sikerült valamennyit megtakarítani, mindig történt valami, ami elvitte. Hangot is adtam aggódásomnak a férjem előtt: „Ha sikerülne betennünk egy nagyobb összeget” – mondtam -, „nem kéne tovább izgulnunk.”

Vonzott az aggódás nélküli élet. Szerettem volna érezni a biztonságot. A stabilitást. Olyan jónak tűnik.

De nem ide mutatnak az események. Vajon mire akar ezzel tanítani Isten?

Pár nappal később Gedeon történetét olvastam. Isten őt hatalmas harcosnak nevezte, pedig épp bujkált és rettegett az ellenségtől. A Bírák 7. részében Isten meggyőzi Gedeont, hogy gyűjtsön sereget az izraelitákból, és nézzen szembe az ellenséggel. Gedeon bizonyára meglepődött és örült, hogy 32000 férfi válaszolt a hívására. Úgy képzelem, hogy nagy számuk ereje jóleső érzés volt ennek a távolról sem magabiztos katonának. Ám Isten azt parancsolta, csökkentse a létszámot. Aztán újra csökkentenie kellett. Végül Gedeon 32000-ről 300-ra kurtította a harcosok számát. Állítsuk szembe ezzel az ellenség tömegét, akikről azt olvassuk a Bírák 7,12-ben, hogy „annyian voltak, mint a tenger partján a föveny.” Csak sejtem, mit érezhetett Gedeon. Arra gondolhatott, hogy mennyivel biztosabb a győzelem, ha az embernek nagy létszámú serege van.

Mialatt ezt a történetet olvastam, eszembe jutott egy másik eset, amikor egy hadvezér tudni akarta, hány emberre számíthat. Az 1Krónikák 21,1 leírja, hogy a Sátán rávette Dávidot, tartson népszámlálást az emberei között. Tudta a Kísértő, hogy ha Dávid figyelmét Istenről a számokra tereli, uralmat nyer Dávid gondolatai és bizalma fölött.

Ez a két bibliai hely megvilágosított. Isten arra akar tanítani, hogy bizalmamat ne a vésztartalékunkba, hanem Belé vessem. Nem kell aggódnom a pénzügyi egyensúlyunk vagy hadseregem létszáma miatt. Elég hinnem, hogy Ő ellát mindennel, amire szükségem van.

Isten hatalmasnak mond minket akkor is, amikor bujkálnunk kell. Akkor is, ha erőnk ingadozik. Isten gazdagnak mond minket akkor is, ha anyagi helyzetünk félelemmel tölt el. Isten a lehetetlenen is uralkodik. Erősebb a legsötétebb helyzetnél, mert fényével bármit meg tud világítani. Aggódsz a számok miatt? Hívd segítségül az Ő hatalmát.

Ne higgy a számokban, amik úgy hullámzanak, mint a tenger vize. Bízz Istenben, Aki nem változik. Kérdezd csak meg Gedeont, aki döntő csatát nyert 300 férfival. Te is győzedelmeskedhetsz, függetlenül attól, mit mutatnak a számok.

Istenem, gondot okoznak nekem a számok. A statisztikák ellenem fordultak. Az anyagi egyensúly fogalma ismeretlen számomra. Lehetetlen kihívások elé kerültem. Ma mégis felcsillant egy reménysugár. Szítsd fel, kérlek, a teljes bizalom lángjává – nem a számokban, Benned akarok hinni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.11.
www.proverbs31.org

Nagy ügy?
Melanie Chitwood

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” Ter/1Móz 2,24

Mikor a férjemmel első közös otthonunk berendezésén fáradoztunk, Scott azt szerette volna, hogy legyen egy tévé a hálószobában. Az én szabályrendszerem szerint a hálóban nincs helye tévének. Scott ugyan nem értette, miért csinálok ebből olyan nagy ügyet, de kegyesen beleegyezett, hogy úgy történjék, ahogy én szeretném.

Belegondoltam a tévével kapcsolatos „szabályba”, s rájöttem, hogy abból származik, hogy otthon, gyermekkorom, ifjúkorom éveiben így szoktam meg. A mi családunk inkább olvasni szeretett, ritkán tévéztünk, ezt tartottam volna természetesnek a házasságom után is. Mikor sportrajongó férjem tévézni szeretett volna a hálószobában, egyszerűen nem értettem, miért fontos ez.

Minden házaspár megtapasztalhatja, hogy a hátunkon otthonról hozott szokásokkal, berögződésekkel teli hátizsákkal lépjük át új otthonunk küszöbét. Ezek nagy eséllyel ellentétekhez fognak vezetni köztünk. Olvasás közben már sorolod is a tieiteket, ugye? Egyik ismerős házaspár a dekoráción kapott össze. A férj tele akarta aggatni a falakat számára nagyon értékes vadásztrófeáival és sportemlékeivel, mert így volt szülei otthonában is. A feleség egy vagy két szép festménnyel szerette volna lakájosabbá, elegánsabbá tenni otthonát.

Más példák is eszembe jutnak. A te családod a tévé előtt vacsorázott, a férjedé mindig a konyhaasztalnál. A te családod szabadnapokon meccset nézett a tévében, az övé a szabadban töltötte az időt. A te érzelmes családod ragaszkodott az apró kis emléktárgyakhoz, az övé rendszeresen kidobta a haszontalannak minősített dolgokat. Az ő családja nem sokat törődött a karácsonyi ajándékozással, a te családod még a távoli rokonoknak is kedveskedett valami kis ajádékkal.

Ezek csak apróságok. De az apró dolgok összeadódnak, elválasztó falakká nőhetnek, és veszélyeztetik azt az egységet, amit Isten szándéka szerint a házasságnak jelentenie kéne. Mai igénk megoldást javasol erre az eltávolodással fenyegető problémára. A Teremtés Könyve 2,24 azt mondja, hogy a férj (és a feleség) „elhagyja apját és anyját”.

Bár elsődlegesen ezt a mondatot fizikai „elhagyásként” értelmezzük, a hagyományok és szokások elhagyását is jelenti.

Amikor összeházasodunk, szívünket eredeti családunkról az új felé kell fordítanunk. A férjünkkel alkotott családunk válik elsődleges kapcsolatrendszerünkké. Ezt azzal is kifejezhetjük, hogy új szokásokat, új hagyományokat fogadunk el vagy alakítunk ki együtt.

Hogy néz ez ki a mindennapokban? Például úgy, hogy beengedem a tévét a hálószobába, és sok más, nagyobb változásba is beleegyezem. A dekorációs ellentéttel küzdő pár kompromisszumot kötött: a trófeák a nappaliba, a képek a hálószoba falára kerültek.

Isten meg fogja mutatni nektek, hogyan és min változtassatok. Lesz olyan, hogy átveszitek egyik vagy másik család régi szokásait, lesz úgy, hogy teljesen új hagyományokat alakíttok ki magatok számára. Megszokott cselekvéseink, szokásaink átalakítása, a tévéről vagy a dekorációról való megegyezés fontos módja házastársunkkal kötött szövetségünk megerősítésének. Míg a hagyományok és szokások át- és kialakításáról egyezkedünk, nem távolságot, hanem új egységet fogunk megtapasztalni.

Uram, köszönöm Neked a férjemet és a házasságunkat. Mutasd meg, kérlek, mi az, amit hátra kell hagynom, hogy eggyé válhassak a férjemmel. Segíts minket, hogy megtaláljuk a kompromisszumokat és az új hagyományokat, amelyek családdá szilárdítanak minket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.14.
www.proverbs31.org

Hely a kegyelemnek
Lysa TerKeurst

„Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”
Hós 10,12

Az élet jó. Az élet nehéz. Az élet tele van csodálatos pillanatokkal. Az élet tele van apró eseményekkel, melyek foltokat ejtenek a boldogságomon. Egyszer fent, másszor lent. Megint fent, megint lent. Ismerős érzés?

Vidáman kelek fel, elhatározom, hogy ma egész nap jókedvű leszek, aztán valaki tesz egy csípős megjegyzést. Belerondít valami szépbe, s eszébe se jut megállni és feltakarítani a mocskot. Váratlan számla érkezik, a pulzusom az egekbe szökik. Kapok egy e-mailt, ami így kezdődik: „Szégyellhetnéd magad!” Szép.

Ezek a dolgok úgy támadnak rám, mint a szökőár. Váratlanul, és azonnal elborítanak. A szívem összeszorul. Az indulataim felkorbácsolódnak. Hangulatom viharos gyorsasággal zuhan.

Gondolom, érted, miről beszélek.

Tegnap reggel a „Szégyellhetnéd magad!” e-mail után egy rövid imával Jézushoz fordultam. Őszinte ima volt. Egyszerű. „Drága Jézus, mi ez az egész? Miért kell minden nap ilyen kis zuhanásokat átélnem? Látni szeretném a Te szempontodból, vagy segíts, hogy kitörjek belőle.”

Nem kaptam választ.

Nem kaptam azonnal eligazító igét.

Semmit.

Ma reggelig.

Fonnyadt lélekkel ültem ma a konyhaasztalnál, és felütöttem agyonhasznált Bibliámat. Ezt olvastam: „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat...” Hós 10,12

Vessetek magatoknak igazságot…

Azaz, vessek igazságot az életembe – helyes döntéseket, amik méltók Istenhez. Tudnom kell, hogy mindig van lehetőségem helyesen dönteni. Minden körülmények között választhatom Jézus útját. Akkor is, ha megaláznak, Hozzá méltóan viselkedhetem.

Arassatok hűséget – megingathatatlan szeretetet…

Minden Isten szerinti döntésnek van gyümölcse. A Római levél 8. fejezete biztosít róla, hogy semmi nem választhat el Isten szeretetétől. Pedig ez a Sátán nagyszerű taktikája, hogy bonyolódjam bele az apró kis történésekbe, amik elfeledtetik velem Isten hűséges szeretetét, vagy arra késztetnek, hogy kételkedjem benne.

Ellen kell állnom ezeknek a kihívásoknak, megkötözéseknek, ebben a mostani helyzetben is Istenhez méltóan kell reagálnom.

Szántsatok föl új szántóföldet…

Ezeknek a kis ütéseknek az értelme, hogy segítenek feltörni lelkem szántóföldjét. Ha lelkem ugaron hagyott részét feltörik, új élet, új növekedés, új termés sarjadhat belőle.

Mert ideje, hogy keressétek az Urat…

Ideje, hogy keressem Istent jobban, mint bármikor. Ennek a keresésnek része, hogy helyet adjak lelkemben a kegyelemnek. Mikor a körülmények hatására üresnek érzem a szívem, ezt az űrt esélynek láthatom. Ahelyett, hogy az ürességet hagynám uralkodni hangulatomon, hagyjam, hogy feltöltse Isten kegyelme, s ezzel mélyüljön, gazdagodjék kegyelmi életem.

Ha ezzel a kegyelemmel válaszolok azoknak, akik nem érdemlik meg, a mennyei kegyelem visszaszáll rám. És óh, mennyire szükségem van a mennyei kegyelmi zuhatagra!

„…és hullatja rátok az igazság esőjét”

Eső

Ami meghozza a növekedést. Ha helyes döntéseket hozok, amik Istenhez méltóak, új szemszögből kezdem látni az életet és az embereket, meg a zavaró eseményeket. Megváltozom. Teljesebbé válok. Új, szorosabb kapcsolatba kerülök Istennel. Nem bukom alá olyan könnyen, amikor az élet hullámai megrohamoznak, és átcsapnak rajtam.

S még arra is képes leszek, hogy köszönetet mondjak, amikor olyasmi történik, amitől újabb kis űr keletkezik a lelkemben a kegyelem számára.

Uram, mutasd meg, hogyan kereshetlek és találhatlak meg az élet mindennapi történéseiben. Segíts, kérlek, hogy a bennem keletkező űrt lehetőségnek lássam. A kegyelem helyének az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.03.
www.proverbs31.org

Adta
Marybeth Whalen

„Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: ’Kiáltozzatok, mert nektek adta az Úr a várost!’” Józs 6,16

Valahányszor házasságom történetéről mesélek, megosztom azt a pillanatot, amikor bizonyossá vált számomra, hogy maradjak benne, pedig már-már ki akartam lépni belőle. A jerikói csatáról olvastam éppen Józsué könyvének 6. fejezetében. A fent idézett vers ugrott elém. Pontosabban egyetlen szó belőle: „adta”.

Múlt időben. Már megtörtént, bár onnan, ahol az izraeliták álltak, ebből még semmi sem látszott. Isten ezt mondta nekik: „Hé, ezt én már elvégeztem. Részetekről csak a szándék kell, hogy megtegyetek egy ostobaságnak tűnő dolgot, s akkor a tiétek lesz. Járjatok körbe a falak körül hét napon keresztül.” Biztos vagyok benne, hogy akik a várfalról nézték, ahogy az izraeliták körbe-körbe járnak, azt hitték, ezek megbolondultak.

Akik ismerik a Jerikóról szóló régi dalt, tudják, hogy az izraeliták megtették, amit az Úr kért tőlük, s hatalmas diadal volt a jutalmuk. Józsué megvívta a harcot, és Jerikó falai leomlottak.

Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, amikor Isten népe már bizonyosságként tekinthetett valamire, aminek még semmi jele nem volt. A Bírák 7-ben Gedeon beosont az ellenség táborába, s kihallgatta a katonák beszélgetését. Egyikük megálmodta, hogy csúfos vereséget fognak szenvedni. Bár a látszat mindent felvonultatott a győztes csata eltakarására, Isten működött a színfalak mögött saját terve megvalósulásán, oly módon, amit az izraeliták elképzelni sem tudtak. Bírák 7, 15: „Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát!” Megint ugyanaz a szó: „adta”. Gedeon egy még le nem aratott győzelemre számított, és bizalommal tette meg a szükséges lépéseket.

Gedeon reakciója szerintem kulcsfontosságú. Azonnal dicsőíteni kezdte Istent, mintha a győzelem már megtörtént volna. Tökéletesen bízott Istenben a látszólag bizonytalan helyzetben is. Miután befejezte Isten dicsőítését, cselekedni kezdett. Isten hűsége, nem saját látószöge alapján intézkedett.

És a klasszikus példa Jézus életéből a Jn 11,41-43-ban: „Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem." Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: "Lázár, jöjj ki!"”

Mi az, amit Isten már neked adott, pedig még nincs a kezedben, s aminek megszerzése nem is látszik még onnan, ahol most állsz. Anyagi függetlenség? Meggyógyult kapcsolat? Helyrejött házasság? Biztos munka a bizonytalan munkaerőpiacon? Egy álom, amit a szívedbe súgott? Tudsz-e továbblépni őt dicsőítve, Benne bízva, úgy számítva arra a dologra, mintha már megkaptad volna? Arra gondolva, ami lesz, és nem arra, ami van? Adta. Már megtörtént. Tudsz ilyen szemlélettel élni?

Uram, eszembe jutnak dolgok, amiket adtál nekem, s én nem vettem át, mert nem bíztam úgy Benned, ahogy kellett volna. Tartsd tekintetemet ígéreteiden, hadd ragadjam meg őket Benned bízva és nem magamban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.15.
www.proverbs31.org