2011. szeptember 28., szerda

Lélekerősítő levelek 58

Lassíts
T. Suzanne Eller

„És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így lett este, és lett reggel: első nap.” 1Móz 1,5

Egyik nap a Bibliámat olvasva észrevettem egy komoly „tévedést” az Írásban. Mindenki tudja, hogy előbb jön a reggel, az este csak azután. Nemde? De itt fehéren feketén más áll. A Teremtés Könyve elején azt olvassuk: „és lett este, és lett reggel.”
Hát persze, hogy nem tévedés. Isten az estével indított, a feltöltődéssel, és következett belőle egy termékeny nap.
A mi kultúránkban a pihenést gyakran rossz dolognak tartják. Ha dolgozunk, igyekszünk keményen dolgozni. Amikor játszunk, teljes gőzzel játszunk. Tudjuk, hogyan töltsük fel az időnket emailekkel, autómosással, takarítással, edzéssel, és mindennapi feladatainkkal. De azt tudjuk-e, hogyan kell pihenni?
Tizenkilenc éve, zsenge 32 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Mikor megtudtam, kitörtem: „Erre most nincs időm!” De a rákot nem érdekelte a határidőnaplóm. Az életem megváltozott, kikerült belőle egy csomó minden, amit addig életbevágónak tartottam, s jött helyette a kemó, a műtét, a sugarazás.
Ennek a nehéz korszaknak egyik szépséges gyümölcse az új fontossági sorrendem. Megtanultam, hogyan tegyem félre a tennivalókat és az aggodalmaskodást. Hogyan pihentessem az agyamat és a testemet. Hogyan lassítsak, ha összecsapnak felettem a hullámok, s mérlegeljek, mi a fontos, mi nem az. Egy idő múlva már az éjszaka vált napjaim kezdetévé. A pihenésből következett a nappal, a megérdemelt munka.
Ez a felfogás megváltoztatta az életemet. Nemcsak testileg, lelkileg is. Nemrég úgy alakult, hogy egy nap két különböző helyen kellett előadást tartanom. Ahogy közeledett a nap, a Mennyei Atyával töltött időm „estévé” változott. Készültem az előadásra, de Istennel való találkozásom lelkemet felüdítő, csendes egyesülés volt. Amikor megérkeztem a városba, ahol az előadásokat tartottam, becsuktam szállodai szobám ajtaját, s ahelyett, hogy a jegyzeteimmel foglalkoztam volna, Atyámhoz bújtam. A pihenésből valódi evangelizáció fakadt. Friss voltam, nem saját erőfeszítéseim, hanem az Ő jelenléte készített fel.
Hányszor lemerülünk, mert kilengünk az egyensúlyból. Szívesen mondanám, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyultam a rohanásból, de nem mondhatom. Előfordul, hogy lassítanom kell, újraértékelnem a prioritásokat. S ha a testi vagy lelki felüdülés a fontossági sorrend végén szerepel, mindent föl kell raknom az asztalra, s kérnem kell a Nagyfőnököt, válogassa szét a dolgaimat, segítsen visszarakni az „estét” az őt megillető helyre.

Uram, ha az utolsó helyre száműzlek, sosem fogom meghallani a hangodat. Ha kifulladásig űzöm magam, minden össze fog kuszálódni. Tudom, az élet feladatokból áll, de segíts kialakítanom a megfelelő fontossági sorrendet. Szervezd át az életemet, s adj igazi pihenést, olyat, amit csak Te tudsz adni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.10.
www.proverbs31.org

A hit, amely meghatja Istent
Glynnis Whitwer

„A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy.” 2Sám 22,26

„Félsz?” kérdezte a lányom. Körmeit rágva nézett a kampókon csüngő nyergekre, majd a hegyre, s aztán rám, hogy lássa, hogyan állok az előttünk álló kalandhoz.
Tenyeremmel árnyékolva a szemem igyekeztem felnézni a csúcsra, már amennyi az ágak között látszott belőle. Pár perc múlva nyeregbe szíjazva ott fogunk csüngeni egy vékony huzalon. Látszott, hogy a lányom pontosan tudja, mi vár rá.
„Nem, nem félek”, feleltem őszintén. Bíztam a szíjakban, a kábelben, bíztam a személyzetben, akik több ezer emberrel elvégezték már ugyanezt a mutatványt. Különösebb indoklás nélkül, már természetemből adódóan is - nem szeretek fölöslegesen adrenalint termelni -, hittem, hogy villámgyorsan feljutunk a csúcsra.
Miközben soromra vártam, hogy befűzzenek a nyeregbe, meghallottam Isten suttogását: „Szeretném, ha mindig ezzel a hittel élnél – ezzel a hittel Bennem.” Ez a gondolat befészkelte magát a szívembe, s arra késztetett, hogy foglalkozzam vele. Első reakcióm valami védekezésféle volt. Néha erős a hitem. Hányszor beleugrottam különböző helyzetekbe, úgy hogy csak a Te gondviselésedben bízhattam? – kérdeztem vissza Istentől. Mielőtt példákat hoztam volna fel, a Szentlélek arra indított, hogy ássak mélyebbre. Megtettem.
Szívem legeslegőszintébb csücskében el kellett ismernem, hogy még azokban az esetekben is, amikkel elő akartam hozakodni, bíztam ugyan Istenben, de saját lehetőségeimben, stratégiámban is.
Bíztam Istenben, de bíztam saját lehetőségeimben is, fizikai erőmben vagy helyzetmegoldási képességemben. Mintha így szóltam volna: „Bízom Benned, de hadd csatoljam be én a szíjakat, és akasszam fel a horgot a kábelre”.
Tudtam, hogy Isten olyan hitről beszél, amihez nincsenek háttérintézkedések. Olyan hitre, amire felfigyel, amihez nem tartozik nyereg és kábel. Sem hozzáértő, tapasztalt személyzet. Csak Isten van. Megízleltem már azt a hitet, de nem elég gyakran.
Isten a hit magasabb fokára hív. Oda, ahol valóban hiszem, hogy Isten valóban tud és valóban akar gondot viselni rám. Ez egy szilárd hely. Bár életemet eddig is arra a hitre alapoztam, hogy Isten mindent képes megtenni, de valahogy túl merésznek tűnt hinni, hogy valóban meg is teszi értem.
Alázatosságnak álcázott kételkedés. És ez, kedveseim, elszomorítja Istent, s behatárolja működését az életemben.
A Szentírásban azt látjuk, hogy Istent meghatja követőinek hite. Nincs hely itt most arra, hogy felsoroljak csodákat, amiket Isten azok életében vitt végbe, akik igazán hittek Benne. És arra sincs hely, hogy olyan eseteket soroljak fel, amik azt példázzák, milyen hatása van a kételkedésnek.
Isten suttogása arra késztetett, hogy hitetlenségemet újra felajánljam neki, s igyekezzek valóban a hit emberévé válni. Szívem arra vágyik, hogy teljesen átadja magát Jézusnak, hogy a legkisebb kétely nélkül kövesse Őt. Ugyanazzal a hittel akarok Isten felé fordulni, amivel elrúgtam magam a 100 láb alatti mélységben lévő dzsungeltalaj felé, s csak a szárnyalás örömét éreztem. Igen, így akarok hinni Istenben. Mindig.

Uram, Te hűséges vagy, méltó a teljes hitre. Soha nem hazudsz, soha nem szeged meg az ígéretedet. Segíts, hogy teljes bizalommal kövesselek. Oszlasd el, kérlek, minden kételyemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.14.
www.proverbs31.org

Megosztani a kegyelmet
LeAnn Rice

„Szolgáljatok egymásnak azzal a kegyelmi ajándékkal, amit ki-ki nyert, mint Isten sokféle kegyelmének hű közvetítői.” 1Pét 4,10

Öt éve kitöltöttem egy tesztet a kegyelmi ajándékokról - és elbuktam. Úgy értem, magam előtt.
Nagy reményekkel fogtam neki, ez a teszt majd bizonyára igazolni fogja, hogy rendelkezem a bölcsesség, az ítélőképesség, az evangelizálás, az irgalom lelki ajándékaival. Érted, valami jó, hasznos ajándékkal. Olyan világmegváltó ajándékkal. Magamba roskadtam látván az eredményt, hogy egyet sem birtoklok az általam jónak vélt ajándékok közül.
De hát én biztosan jobban ismerem magam, mint ez a butácska teszt, úgyhogy kitöltöttem még egyszer. Végül összesen ötször rugaszkodtam neki. Sajnos, az eredmény nem változott, beleragadtam egyetlen, haszontalannak tűnő ajándékba: a vendégfogadás, vendéglátás ajándékába. Nehogymár! Én bölcs, lélekhalászó evangelizátor akarok lenni, nem házigazda!
Nem sokkal a maratoni tesztírás után találkoztam a fenti verssel. Mikor másodszor is elolvastam, megakadt a szemem az „azzal a kegyelmi ajándékkal” kifejezésen. Nem azt mondja, hogy „csak ti szolgáljatok a többieknek, akik meg vagytok áldva a vezetés vagy az evangelizálás ajándékával,”. Töprengésem rávezetett, hogy Krisztus testének tagjaiként sokkal kevesebbre jutnánk akkor, ha mindenki ugyanazokkal az ajándékokkal rendelkezne. Magamhoz öleltem az én ajándékomat, és Isten megmutatta, hogyan használhatom ezt a képességemet, hogy egy különleges fogással, egy szépen megterített asztallal boldoggá tehetek másokat. Isten kegyelmét közvetíthetem azzal, amit én semmiségnek hittem.
Neked milyen kegyelmi ajándéko(ka)t adott Isten? Ha még nem tudsz erre válaszolni, szánj rá egy kis időt, gondold végig, mi az, amit jól csinálsz, milyen rejtett tehetséged lehet, milyen tevékenység nyújt neked különösen nagy örömöt, jó érzést. Kérdezd meg azokat, akik jól ismernek téged, hogy szerintük te miben vagy ügyes.
Azután kérd meg Istent, mutassa meg, hogyan használhatod ajándékodat az Ő kegyelmének közvetítésére. Ha zenélsz, gondolkozz el rajta, nem játszhatnál-e egy nyugdíjas otthonban vagy egy melegkonyhán. Ha rendszerezni szeretsz, ajánld fel a segítségedet valakinek, aki az emlékeit vagy a könyveit szeretné rendbe rakni, de nem képes rá. Ha jól kezeled a számítógépet, talán segíthetsz önéletrajzot írni, megtaníthatod a használatát egy munka nélkül maradt asszonynak, vagy egy mozgássérültnek, hogy ezzel segítsd munkához jutni.
Megtanultam, hogy haszontalannak hitt ajándékom nem is olyan haszontalan. A vendéglátás, akár egyszerű, akár különleges, alkalmat ad Isten szeretetének a közvetítésére barátok, családtagok, munkatársak vagy épp ismeretlenek felé. Minden reggel imádkozom azért, hogy Isten mutassa meg, a mai napon hogyan használhatnám a rám bízott ajándékot az Ő dicsőségére, az Ország építésére.

Uram, köszönöm Neked, hogy mindnyájunkat más-más módon ajándékoztál meg. Segíts felfedeznem a nekem juttatott ajándékokat, hogy közvetíthessem segítségükkel kegyelmedet mindenki felé, akivel találkozom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.15.
www.proverbs31.org

Látogassátok meg LeAnnt a honlapján, ahol ismeretlenek felé is közvetíti ajándékát: www.shecooks.org

Mielőtt válaszolnánk
Lysa TerKeurst

„Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” 1Pét 2,15

Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk. „Azokról” az e-mailekről. „Azokról” a kommentekről. „Azokról” a szavakról, amiktől a szívünk remegni kezd, a torkunk összeszorul, a mosoly lehervad az arcunkról.
Igen, „azokról”.
A kemény hozzászólások annyira értelmetlenek. Egyszerűen nem látom át, mire jó a sárdobálás, az otromba kifejezések használata valakivel kapcsolatban. A Szentírásban sincs semmi utalás, ami erre feljogosíthatna bárkit. Ezek a fröcsögések mégis valóságosak az életemben. Apró kis valóságok, de ott vannak. Attól félek, hogy sajnos, te is tudod, miről beszélek.
Be kell vallanom, hogy semmivel sem vagyok különb bárkinél, akinek első reakciója az, hogy helyére tegyem az illetőt. Hogy visszaüssek, ha megütöttek. Ki kéne találni egy pofongombot a számítógépen. Nem valami kegyes gondolat, mi?
Nos, hát ezért nem reagálok érzelmi alapon. Csak arra volna jó, hogy beindítson egy lavinát, ahelyett, hogy megállítaná.
Várok, amíg a bántással már nem csak érzelmi szinten tudok foglalkozni. A fájó dolgok az agyam érzelmi központjába érkeznek, mielőtt a logikus gondolkodás fel tudná dolgozni őket. A válaszadáshoz az érző és a gondolkodó területnek egyaránt működnie kell, ezért szoktam várni. És az Írást is be kell vonnom, mielőtt válaszolnék.
Péter első levelének második fejezetében egész kincsesbányát találunk a témával kapcsolatban.
Következzék három dolog, amit szem előtt kell tartanom, mielőtt válaszolnék.
Először is: szükséges-e egyáltalán válaszolnom?
„Istennek ugyanis az az akarata, hogy jótetteitekkel elnémítsátok az oktalanok tudatlan beszédét.” (1Pét 2,15).
Néha nagyon hasznos a Törlés gomb. Nem kell minden levélre válaszolni. Nem kell minden kritikára reagálni. Főleg, ha a valaki névtelenül ír. Ne hagyjuk, hogy a hozzászólásaik letérítsenek a pályáról. Használjuk őket arra, hogy eszünkbe juttassák, mennyivel hasznosabban tudnánk tölteni az időnket valami mással. Tegyünk valami jót, s hagyjuk, hogy jótetteink adjanak választ a hazug támadóknak.
Másodszor: fontos különbséget tenni a reakció és a válasz között.
„Mikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem mindent az igazságos bíróra hagyott.” (1Pét 2,23).
Nehéz megállni, hogy ne vágjunk vissza. Igazságosnak érezzük, ha bántjuk azt, aki bántott. De attól még, hogy valami igaznak tűnik, nem biztos, hogy helyes. Első, kemény reakciónkat gyengéd válasszá szelídíthetjük, ha várunk. Adj időt magadnak, hogy le tudj higgadni. Próbáld a másik ember szemszögéből nézni a dolgot. Hidd el, gyakran sokkal több fájdalom van a szívükben, mint amennyit mi valaha is érezni fogunk – és eredeti fájdalmuknak igen kevés köze van hozzánk. Próbáljuk kedvességbe és igazságba csomagolni a válaszunkat. Az ítélkezést bízzuk Istenre. Ő tudja. Ő látja. És megtiszteli azokat, akik tisztelik Őt.
Harmadszor: az alázatosság hatékonyan szét tudja oszlatni az indulatot.
„Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondozójához.” (1Pét 2,25).
Néha arra való egy kemény megjegyzés valakitől, hogy hátralépjünk, és őszintén elgondolkozzunk, nem mi hibáztunk-e valamiben. Kérjünk bocsánatot. Kedvesen, szeretettel próbáljuk tisztázni a helyzetet. Mi is bocsássunk meg. A megbocsátás nem tesz igazzá valamit, ami nem az. De kifejezi, hogy mindkét félnek szüksége van a megbocsátásra, és én magamtól, szabadon felajánlom.
Ó, drága barátnőm, remélem, nem volt épp ma szükséged ezekre a tanácsokra. De majd ha lesz, imádkozom, hogy legyen segítségedre.

Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan keresselek egyre jobban. Segíts, hogy ezt a mai sértést lehetőségként fogjam fel arra, hogy irgalmat kérjek és adjak, példát mutassak a szeretetre, és túllépjek ösztönös reakcióimon. Helyes döntéseket szeretnék hozni, amik méltók Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.16.
www.proverbs31.org



Gonosz lányok

Lynn Cowell

„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen.” Énekek 4,7

„Olyan ronda vagy! Kövér és idegesítő! Utállak!” - ugrottak elé a szavak a Facebook-on. Lindsay csak ült a képernyőt bámulva, megkövülten. „De hát mit mondtam neki? Vagy mit csináltam?”
Talán a te gyermekeddel is megesett már ez, vagy valami más formában tapasztalta meg a fájó elutasítást. Esetleg te magad érezted már. Nemrég láttam egy pólót ezzel a felirattal, „Senki vagy, míg nem beszélnek rólad.” Lehangoló állapotok.
Olyan világban nőnek fel gyermekeink, ahol a „Mean Girls” (gonosz, aljas lányok, a filmcím magyarul: Bajos csajok) és a „Gossip Girl” (pletykás lány, pletykafészek) mozi- és tévéfilmek címei, nem csoda hát, ha a „gonosz, aljas” jelző sok nő viselkedését jellemzi. Hogyan tudjuk megvédeni ettől a lelkünket? Mit tehet egy anya, ha látja, hogy az aljasság összetöri a gyermeke szívét?
Nem új dolog az elutasítottság. Az Énekek éneke 1,6a-ban egy lányról olvasunk, aki így szól: „Ne nézzétek, milyen barna vagyok…” Ne nézzetek le ezért. Kirekesztettnek érezte magát. Ez az érzés annyira más, mint amit mi is, gyermekeink is érezni szeretnénk. Mind arra vágyunk, hogy elfogadjanak.
Matthew Henry írja az Énekek éneke-beli barna bőrű lány kapcsán: „gyakran megvetésre vagy szánalomra méltónak tartanak mások, de Isten szemében kiválóak vagyunk.”
Semlegesíthetjük az aljasság mérgét, ha arra gondolunk, milyennek lát minket Isten. Kiválóak vagyunk Isten szemében: te is meg én is. Az Énekek 1,5-ből pontosan látjuk, hogy a barna bőrű lány tisztában van ezzel, tudja, hogy Isten őt szépnek látja. Ha tudom, hogy Isten olyannak fogad el, amilyen vagyok, le tudom seperni magamról a bántó szavakat, és gyermekemnek is segíthetek, hogy ezt tegye.
Hatodikos korában a lányom 178 cm magas volt. Egyik nap, mikor leszállt a buszról, láttam, hogy a könnyeivel küszködik. Mint már annyiszor, megint csúfolták a magasságáért.
Aznap nem volt mellette a lelkész. Nem volt mellette az osztályfőnöke, a tanácsadója, a kisközösség vezetője. De ott volt az édesanyja. Elmondtam neki, milyennek látja őt az Atya, Isten, aki megalkotta.
„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád nincsen.” Énekek 4,7
„Szerelmesem az enyém, s én az övé vagyok.” Énekek 2,16a
„Szépségedet a király kívánja, mert ő a te urad, borulj le előtte!” Zsolt 45,12
Megosztottam kislányommal ezeket az igazságokat, s azóta is igyekszem sokszor emlékeztetni rájuk. Kiragasztottam őket a ház különböző pontjaira, hogy újra meg újra elolvassuk őket. Amikor úgy érezzük, elutasítanak, ezek a mondatok emlékeztetnek, hogy igenis, a Legfontosabb elfogad és szeret. Örülnék, ha a fenti idézetek segítenének a te és lányod lelkébe is beoltani ezt az igazságot.

Uram, segíts, hogy céltudatosan beépítsem a lelkembe a Te igazságodat arról, hogy ki vagyok, s ne befolyásoljon mindig mások véleménye. Add, hogy megfelelő időben tudjam megosztani ezt gyermekeimmel és barátaimmal is. Ha a gyermekem úgy érzi, társai elutasítják, élhesse át, hogy Te elfogadod és magadhoz öleled őt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.17.
www.proverbs31.org

Gyógyító szavak
T. Suzanne Eller

„Élet és halál van a nyelv hatalmában. Amelyiket szereti az ember, annak gyümölcsét eszi.” Péld 18,21.

A férjem fehérneműs fiókjában rendezgettem, mikor a kezembe akadt egy ismerős fehér boríték. Feltettem a szemüvegemet, leültem az öltözködő asztalhoz, és olvasni kezdtem.
Eleredtek a könnyeim.
„Apa, te hős vagy. Az én hősöm.” Akkor írta ezt Ryan, mikor az apja sikeresen befejezte posztgraduális tanulmányait. Háromoldalnyi szó, melyek azt jelezték, hogy ez a fiatalember nem fél megnyitni a szívét az édesapja előtt, engedi, hogy belelásson.
Miután befejeztem az olvasást, kedvem kerekedett levelet írni a fiamnak. El akartam mondani neki, hogy emlékszem a száguldó autóból odadobott puszikra, amiket akkor kaptam, mikor háromévesen elszaladt mellettem. A féloldalas mosolyára, Kermitet, a békát utánzó mély kacagására, ami boldoggá tette a három totyogó gyermek mindennapjaival küzdő, kimerült édesanyát. Szerettem volna elmondani, hogy emlékszem a hangjára, amivel igyekezett felhívni magára a figyelmet, ritmikusan skandálva: „mam-mam-mama!” Szerettem volna megosztani vele, mennyire bántott, amikor éreztem, nem tudok elég türelmes lenni vele. De mindenekfölött azt akartam, hogy tudja, milyen büszke vagyok rá látva, ahogy férfivá cseperedik, s apja sok szép vonása megjelenik rajta és a jellemében.
Miért hallgatjuk el ezt a sok értékes szót? Szavakat, melyek gyógyítanak. Szavakat, melyek megosztják, mit érzünk. Szavakat, amelyek kinccsé válnak egy nap, amikor már csak a szavak maradnak meg.
Mai igénk, a Példabeszédek 18,21, figyelmeztet, hogy a nyelv erejét és hatalmát nem a vastag izomszövet adja, hanem a szavak, amelyeket kiejt. Gyakran beszélünk a negatív kifejezésekről, amiket vissza kellett volna fojtanunk, de mi van azokkal a kincset érő szavakkal, amiket szabadon kimondhatnánk szeretteinknek?
Azoknak is hatalmuk van, valóságos hatalmuk.

Uram, az Írások tele vannak olyan szavakkal, melyek a Te szeretetedről szólnak. Add, hogy az én nyelvem is erősítsen, bátorítson, felemeljen, tudja kimondani az egyszerű „szeretlek” szót azoknak a drága embereknek, akiket életem részévé tettél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.20.
www.proverbs31.org

2011. szeptember 27., kedd

Küzdelem az öregedés ellen

Napfényben fürdik a kertem. A levelek mégis fonnyadnak, ráncosodnak, a szirmok lehullanak. Hiába öntözném, tápoldatoznám a virágaimat, hiába trágyáznám a fáimat, nem tudnám pompájukat megőrizni. Itt az ősz. Elfogadom, és gyönyörködöm a szépségében.
Hiába próbáljuk kitolni az őszt sportolással, "korszerű táplálkozással", étrendkiegészítőkkel. Az öregedésnek is megvannak a szépségei. Elmegyünk mellettük, ha minden erőnkkel küzdünk az idő múlásának jelei ellen.

2011. szeptember 26., hétfő

Mindkettő

Akik a feszületre nézve elmélkednek, azokat a hála, akik a feltámadt Krisztusra összpontosítanak, azokat az öröm viszi közelebb Istenhez.

2011. szeptember 21., szerda

Lélekerősítő levelek 57

Szálljak ki?
Lysa TerKeurst

„Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr!” Zsolt 116,7

Hányszor átéljük, hogy de jó lenne hangosan, tisztán hallani Isten hangját, amint egyértelmű jelzést ad: „Azt akarom, hogy ebbe és ebbe az irányba menj.” Akkor tudnánk, ki kell-e még tartanunk, vagy hagyjuk abba, s induljunk el egy másik irányba.
Ugye te is átélted már, hogy szerettél volna abszolút bizonyosságot?
Velem mindenesetre többször megtörtént már.
Jó tudni, mit kell tennünk.
Néha túl sokáig időzünk egyhelyben. De azt hiszem, nagyobb kár akkor ér, ha túl hamar kiszállunk. És aztán élhetünk tovább a gyötrő gondolattal: mi lett volna ha…? Mi lett volna, ha vártam volna még egy évet – egy hónapot – egy napot?
Mi lett volna, ha Dávid úgy megsértődik, amiért az apja kihagyta a sorból, hogy nem hajlandó bejönni a mezőről, hogy találkozzék Sámuellel? (1Sám 16)
Mi lett volna, ha nem a Mindenható árnyéka, hanem a Góliáté szerint dönti el, szembeszáll-e a nagyra nőtt ellenféllel? (1Sám 17)
Mi lett volna, ha a büszkeség vagy a félénkség megakadályozta volna Abigélt, hogy leboruljon Dávid előtt? (1Sám 25)
Tudni, mikor kell megállni, s mikor kell kitartani, az egyik legfontosabb megtanulni való az életben.
Jézus így bátorít a Mt11,28-ban: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve: én pihenést nyújtok nektek.”
Mindig zavart ez a vers, mert úgy gondoltam, én nem akarok pihenni. Nekem biztatásra van szükségem! A terhem most az, hogy döntenem kell. Nem akarom összekuszálni az életemet azzal, hogy nem veszem észre a jelt, amit küldesz, Istenem!
Az a pihenés, amit Jézus ajánl fel itt nekünk, nem puszta henyélés. A görög anapauo szó, amit itt olvasunk, többek közt azt jelenti: „nyugodt, türelmes várakozás”.
Jézus tehát más szavakkal azt üzeni: Ha hozzám jössz, kimerültségedet, bizonytalanságodat átalakítom türelmes várakozássá.
De hogyan? Mi az, ami akadályozza, hogy megnyugodjam? Az én. Figyeljük csak a következő gyakran megfogalmazott mondatainkat:
Nem tudom, mit tegyek. Nem értem. Kimerült vagyok. Mindent megpróbáltam már. Feladtam a reményt.
Ugye ismerjük, ezeket az én-ről szóló megállapításokat? Sokszor mondtam ki őket én is.
Csak úgy találhatunk rá az anapauo pihenésre – a felfrissült reményre -, ha nem vánszorgunk tovább, hanem átvesszük Jézustól a következő feladatot. Azt, ami épp most következik.
A Mt 11,29-ben Jézus azt a feladatot adja, hogy vegyük fel az Ő igáját, és tanuljunk Tőle. Kérjük hát meg Tanítónkat, mutassa meg a következő lépést. Csak azt az egyet: a következőt. Nem tízet, nem végig az egész utat, nem a Google-térképet a kiemelt útvonallal. Csak egyetlen lépést, azt, ami következik.
Végezd el azt a lépést tökéletesen, nyitott, alázatos szívvel. Figyelj, találd meg, mire akar Jézus tanítani ezzel a lépéssel. Ez a te oldalad az egyenletben.
A feladat kimondása után jön a biztatás a 30. versben: „Az én igám édes, az én terhem könnyű”. Nem kell ismernünk minden választ. Csak maradjunk állandó kapcsolatban azzal, aki ismeri őket. Ahol a mi erőnk végződik, ott kezdődik az Övé. Ez Isten oldala az egyenletben.
Mindent meg kell tennem, amire képes vagyok. Aztán bízzam Istenben, hogy Ő is megteszi, amire Ő képes.
Maradjak? Menjek? Talán inkább így tegyük fel a kérdést: „Istenem, mi a következő lépés, amit meg kell tennem? Megteszem, ami az én részem. A többit Rád bízom.”

Uram, fáradt vagyok, és vannak dolgok, amiket nem látok tisztán. Kérlek, hadd lássam meg, hogy az egyenletnek két oldala van: ahol az én erőm végződik, ott kezdődik a Tied. Segíts, hogy mindig Rád nézzek a következő lépés előtt. Nyugodtan, türelmesen fogok várakozni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.02.
www.proverbs31.org

Az elégedettség titka
Micca Monda Campbell

„Megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van.” Filippi 4,11b

Észrevetted, hogy ha túlnyújtózol a takaródon, ezzel nemkívánatos feszültséget gerjesztesz az életedben?
Néha úgy gondolom, azért törjük annyit magunkat a nagyobb keresetért, hogy elfogadjanak a társaink, jobb helyet vívjunk ki a társadalomban, és mindenféle bőséghez jussunk. Abban az illúzióban élünk talán, hogy ezek a javak teszik az embert teljessé, elégedetté, felhőtlenül boldoggá. Amikor pedig rájövünk, hogy ez nem így van, ürességet, csalódottságot érzünk.
Az elégedettséget és a biztonságot nem a címek vagy az autómárkák adják. Kocsink márkajelzése arról árulkodik, hogy milyen autót vezetünk, nem arról, hogy kik vagyunk. Valódi elégedettséget kizárólag Isten gazdagságának a felfogása adhat, az a bőség, amit az Ő kegyelme áraszt ránk.
Nemrég Isten megmutatta, hogy ha mindig többre vágyom, ezzel azt bizonyítom, hogy elégedetlen vagyok Vele. Mintha azt mondanám: „Nem vagyok elégedett azzal, amit adsz nekem. Többet akarok.”
Azzal, hogy többre vágyom, nyomás alá helyezem magam, hisz olyasminek a megszerzésével próbálkozom, amit Isten nem adott nekem. Természetszerűleg következik ebből a szorongás, az aggódás, mert nem Istenre figyelek, és nem arra, amit Ő akar kezdeni az életemmel.
Az egyre-többet nyomása olyan utakra vezet, ahova soha nem akartam eljutni. Mialatt próbáljuk kitölteni a lelkünkben lévő légüres teret, rájövünk, hogy minden külső luxus csak szánalmas utánzata a lelki teljességnek. Mai igénk rámutat, hogy Pál felfedezte az elégedettség titkát: „Megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van.”
Ne feledjük, hogy Pál ezt igen nehéz körülmények között jelenti ki. Börtönben ül, olyasmivel vádolják, amit nem követett el. Nem tudom, hogy én be tudnám-e érni azzal, amije neki ott volt. Talán öklömmel verném börtönöm ajtajának rácsát, s közben panaszkodnék az ismert dal szavaival: „Nobody knows the trouble I’ve seen, Nobody knows my sorrow.” (Senki sem ismeri a bajt, amibe kerültem. Senki sem ismeri a fájdalmamat.) Az elégedettség nem azt jelenti, hogy kedveljük jelen körülményeinket, arra viszont szükség van, hogy értékeljük azokat. Hadd magyarázzam meg.
Pál megtanulta, hogy az elégedettség gyümölcse akkor érik be, ha hálásak vagyunk Istennek azért, amit nyújtott nekünk, függetlenül attól, hogy ezt szeretjük-e vagy sem. Isten jelenléte számít a feszültségben, amiben élünk, és a mi viszonyulásunk az Ő gondoskodásához. Azzal, hogy kifejezte háláját, Pál nem a birtoklás, hanem a létezés gazdagságát tapasztalta meg.
Talán épp nehéz helyzetben vagy, és szabadulni szeretnél. Talán megingott a munkahelyed – vagy épp két funkcióban kell helyt állnod. Talán nagyon kis területen kell meghúzódnod a családoddal, és ezt utálod. Nem ott vagy, nem azt teszed, amire számítottál, amire vágytál, és persze ezt nem szereted.
Az igazság az, hogy nem kell szeretnünk azt, ahol vagyunk, vagy azt, amink van, de ha úgy döntünk, hogy hálát adunk Istennek mindazért, amivel ellát – akár szeretjük azt, akár nem – megtapasztalhatjuk ugyanazt az elégedettséget, amiről Pál tett bizonyságot.
Az, hogy hálásak vagyunk, nem jelenti föltétlen, hogy Isten csak erre várt, és mostmár kihúz a csávából. Lehet, hogy megteszi, lehet, hogy nem. Meglévő dolgaink értékelése abban segít, hogy megszabaduljunk a még-többre-vágyástól, és megpihenjünk az elégedettség gazdagságában. S ha eljutunk az elégedettséghez, már nincs szükségünk földi javak bőségére.
Isten lesz a legnagyobb kincsünk. Benne mindenünk megvan, ami kell.

Uram, köszönök mindent, amivel ellátsz engem. Tölts fel békességeddel, hogy valóban elégedett legyek áldásaiddal. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.03.
www.proverbs31.org

Eljövendő örömök
Marybeth Whalen

„Rajta hát, mondjátok csak: ’Ma vagy holnap abba a városba indulunk, ott töltünk egy évet, kereskedünk, nyerészkedünk.’ Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap!” Jak 4,13-14a

Teljes-gőzzel-előre élem az életem, rohanok, tennivalóim listájával a kezemben, tekintetem mindig a következő feladatokon. Élvezek célokat kitűzni, és elérni őket. Kevés dolog tesz olyan boldoggá, mint mikor kihúzhatok valamit a listámról egy elégedett vonallal: elvégeztem.
Egyik délután a nyáron egy barátnőmnél lazítottam, úgy döntöttünk, tévézni fogunk. Van egy olyan funkció a készülékén, amivel meg lehet nézni a következő időszakban vetített filmek, műsorok előzeteseit. Az volt a tervünk, hogy megnézünk egy filmet, de végül az idő jórészében az előzeteseket nézegettük. „Legtöbbször ezeket nézem, s nem jutok oda, hogy végignézzek egy műsort” – kuncogott a barátnőm.
Megérintettek a szavai, mert rájöttem, hogy gyakran erről szól az egész életem. Arra koncentrálok, ami előttem áll, és megfosztom magam a főműsor – a ma, a most – adta egyszerű örömöktől.
Új regényem, a She makes it look easy (kb.: Úgy tesz, mintha könnyű lenne) főszereplője nagy iramban előre él. Azt a házat látja maga előtt, amiben majd élni szeretne, azt az életet, amilyet elképzel magának, azt a tökélyt, amit el akar érni. Kikéri egy befolyásos szomszédja tanácsát, hogyan juthatna el minél előbb a megálmodott tökéletességre. Nem jut eszébe, hogy mialatt egyre gyorsabban fut az egyre jobbért, elveszíti az itt és most ajándékait és áldásait.
Szomorúan vallom be, hogy a regény saját tapasztalataimon alapszik. Az egész életem arról szólt, hogy leküzdjem a jelennel való elégedetlenségemet, és elnyomjam az állandó késztetést a tünékeny jövő megragadására.
Pár hónapja megkaptam az első, gyorshajtásért járó büntetésemet. Mialatt a rendőr visszaszállt a kocsijába, dermedt csendben próbáltam felfogni, mi történt. Autóvezetői tisztaságomon folt esett, mert képtelen voltam lassítani, és élvezni az utazást. Állandóan az előttem álló cél felé száguldó szokásom csapdájába estem. Ahelyett, hogy gyönyörködtem volna a körülöttem lévő tájban, az egészet lefokoztam az ablakom előtt elsuhanó homályos folttá. A sokk elmúltával levontam a tanulságot: ha lassítok, ha megnyomom a szünet gombot, nemcsak gazdagabbá válik az életem, de a sérülésektől is jobban megóvom magam.
Azóta igyekszem meg-megállni, figyelni Isten működését a jelenben, észrevenni apró kis kacsintásait, amiket küld felém, ha rápillantok. Keresem az Igében, és minden reggel megkérem, segítsen megmaradni a felfedezett igazságok mellett. Néha megállok a rohanásban, csendben elmosolyodom, s csak ennyit mondok: Köszönöm, Uram. Megtanulok a főműsorra koncentrálni, és abbahagyom az előzetesek pörgetését.

Uram, a mai nap a Te kegyelmed ajándéka. Segíts felfedeznem, mi mindent adtál vele nekem. Tudom, hogy a holnapjaimat a kezedben tartod, s nyugodtan élhetek a mostban, amit kaptam Tőled. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.06.
www.proverbs31.org

Lelki társ

Rachel Olsen

„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.” Péld 10,9

Barátnőm egyedülálló volt, és ez nem zavarta. Békességben élt, míg azok a bizonyos szavak fel nem kavarták lelkét, felélesztve a magányosság érzését, a vágyat, hogy szeressék, s hogy szerethessen. A férfi családos ember volt.
Egy keresztény nő, akinek égető szüksége volt tisztánlátásra és támaszra, belesodródott egy érzelmi kapcsolatba, és beszélni akart velem erről.
Hajdani barátja tűnt fel a semmiből. Rég elmúlt érzésemlékek villantak fel, mikor meghallotta a hangját, jól esett, hogy megkereste. De a férfi rövidesen arról kezdett beszélni, mennyit gondolt rá az eltelt időben, mennyire hiányzott neki.
Elmesélte, hogy nem boldog a házasságában, s arra vágyik, hogy újra vele legyen. Érthető, hogy a nő lelkében felszínre törtek a régi érzelmek buborékjai. Elmondta nekem, hogy nem találkozott személyesen a volt barátjával, de a számítógép és a telefon újraépítette az érzelmi és a gondolati kapcsolatot közöttük.
Érezted már valakivel kapcsolatban, hogy ő a neked rendelt lelki társ?
Ha két ember elkötelezi magát egymásnak Isten előtti házasságban, ők ketten lelki társakká válnak. „Az ember ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, s a kettő egy lesz. Úgyhogy már nem ketten vannak, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” (Mk 10,7b)*
Évekkel ezelőtt beszélgettem egy másik asszonnyal, aki érzelmi kapcsolatba lépett egy férfival, akivel „sokkal több közös volt bennük”, mint a férjével. Az nem számított, hogy iskoláskorú gyermekeik voltak közösen a férjével. A gyülekezet tagjai óva intették, de a nő nem szakította meg a kapcsolatot. Most elváltan él.
Legyünk őszinték önmagunkkal és Istennel. Jézus megmondta, hogy gondolatban is elkövethetünk házasságtörést (Mt 5,28). A lelkünk is paráználkodhat. Arról nem is beszélve, hogy az érzelmi egyesülés csak egy lépcsőfok a testi kapcsolat felé.
Barátnőm, aki most ezzel a helyzettel küszködik, egyedülálló, ám a férfi nős. Ez tehát nemcsak a férjes asszonyok gondja. Mindnyájunknak őriznünk kell a szívünket. A biblia szerint szívünk az életünk forrása.
Ha úgy érzed, hogy amit most leírtam, az a jelen életed problémája, igyekezz megszakítani a kapcsolatot. Ne tápláld tovább a függőséget. Fordíts hátat a tisztességtelenségnek. Válts telefonszámot, emailcímet, ha kell, keress új munkát, változtasd meg napi szokásaidat. Istennek hála, a fent említett barátnőm abbahagyta a beszélgetéseket régi barátjával.
Ha jelenleg nem érzed érintve magad, akkor is vigyázz, nehogy beleess a csapdába. Ne lépj csúszós pályákra. Ne keresd az interneten régi szerelmeidet. Ne ossz meg mással, különösen ne a másik nem képviselőivel belső, személyes gondolatokat, érzéseket, főleg házasságbeli problémákat. Ha szükséged van beszélgetésre, keress erre egy barátnőt, vagy menj el tanácsadóhoz. Legyen egy megbízható valaki az életedben, aki időnként rákérdezhet, hogy állsz az érzelmeiddel. Ha házasságban élsz, tápláld, gondozd a házasságodat.
Végezetül forduljunk Ahhoz, aki a Szeretet (1Jn 4,8), és aki jobban ismeri szívünket, mint bárki más. Húzódjunk Krisztus közelébe, aki valóban a lelki társunk. Az Ő szívével való egyesülés biztonságban kielégíti szívünk vágyait.

Uram, adj erőt azoknak, akik ezt olvassák, hogy azt tegyék, ami jó, ami helyes. Segíts tisztán maradnunk gondolatainkban, érzelmeinkben, testünkben, lelkünkben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.07.
www.proverbs31.org

*A pontos értelmezés végett kihagytuk a szövegből a „test” szót, mert az az eredeti értelmében nemcsak a fizikai testet jelenti, ahogy ma értenénk, hanem a teljes embert.

Fölkelünk
Renee Swope

„Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel.” Péld 24,16a

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik nem félnek a kudarctól. Tudod, akiknek eszükbe sem jut, hogy valami nem sikerülhet; akik egy kedvezőtlen fordulatot kihívásnak, újabb legyőzendő akadálynak látnak.
Hát én nem mindig vagyok ilyen bátor. Az igazat megvallva, nagyon elszontyolodom a kudarcoktól, még az apróbbaktól is. Úgy szoktam mondani, hogy van bennem egy kis piszkálódó alak, aki újra meg újra végigjátszatja velem gondolatban a tévedéseimet, s emlékeztet rá, hogy mekkora csalódást okoztam valakinek, hogy türelmetlen voltam a férjemmel, kemény a gyerekekkel, vagy egyéb gyenge pillanataimra a nap folyamán.
Leginkább akkor van baj, ha engedem, hogy egy rossz döntés, egy félresikerült találkozás, valami komolyabb tévedés kapcsán meggyőzzem magam, hogy ne is próbáljam helyrehozni a hibát, mert úgysem sikerül. Talán veled is megtörtént, hogy egy kudarc leterített, a bűntudat megkötözött, és túszként fogva tartott.
1200 nővel készítettem felmérést készülő könyvemhez, s levontam a következtetést, hogy leginkább múltbeli botlásaink és félelmünk az újabb bukástól okozzák kételkedésünket önmagunkban.
A fenti ige, a Példabeszédek 24,16 segített elengednem a nyomasztó lelkiismeretfurdalást, bűntudatot, félelmet és szégyenérzetet, amik nem engedtek előre lépni. Szánj rá egy percet, és olvasd el figyelmesen: az igazak elesnek. Ez így van. Azok is elesnek, akik megkapták Krisztus igazságának és megváltásának ajándékát. De nem azért esünk el, hogy lent is maradjunk.
Ahelyett, hogy feladnánk, hagyjuk, hogy Jézus ereje felemeljen.
Fölkelés közben bocsánatot kérhetünk. Fölkelés közben megújult türelemmel fordulhatunk gyermekeink felé, új erővel foghatunk a munkánkhoz, folytathatjuk szolgálatunkat, a házaséletünket, helyrehozhatjuk hibáinkat. Mert bízunk abban, hogy ha elesünk is, Isten segíteni fog. Figyeld meg, mit ígér neked a 37. zsoltár 23-24. versében. Olvasás közben a hiányzó helyekre illeszd be a nevedet: „Az Úr irányítja …… lépteit, akinek útja tetszik neki. Ha elesik is ……., nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja.”
Fölkelés után bukásunk segít azzá a magabiztos emberré válni, amilyennek Isten alkotott, mert a bukás és felkelés erőssé és jobbá tesz, ha Istenhez fordultunk segítségért. A bukás hatására többre leszünk képesek, mint amit képzeltünk magunkról, új megoldásokat keresünk, mert rájöttünk, hogy a régi nem működik.
Igen, a bukás fáj, de jótékony hatása is van. A bukás bölcsességet ad, ha kérjük, és érettséget, ha tanulunk belőle.
Jézus követése nem azt jelenti, hogy mentesülünk a tévedésektől, és tökéletesek leszünk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk gyengeségeinket, hagyjuk, hogy egyre inkább függjünk Isten bennünk működő szeretetétől és erejétől. Legközelebb tehát, ha nem sikerül olyannak lenned, amilyennek Isten elhívott, vagy amit te magad vársz el magadtól, kérd Őt, hogy emlékeztessen erre az igazságra. Néha nem sikerül olyannak lennünk, amilyenek lenni szeretnénk, de minden elesésünkkel közelebb kerülünk hozzá, ha Isten kezébe kapaszkodunk, hogy fel tudjunk kelni.

Uram, köszönöm kegyelmedet, ami emlékeztet rá, hogy nem esik ítélet alá, aki Jézus Krisztusban van. Lépteimet Te szilárdítod meg, Uram, ezért hiszem, hogy akkor sem vetsz el magadtól, ha elesem vagy elbukom. Kezedbe akarok kapaszkodni, és bízni akarok szeretetedben, miközben felemelsz, és felhasználod eleséseimet, hogy azzá a magabiztos emberré váljak, akinek teremtettél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.08.
www.proverbs31.org

Vágyaink kielégítésének csábítása
Lysa TerKeurst

„Az én Istenem, dicsőséges gazdagsága szerint Jézus Krisztusban, kielégít mindennel, amire szükségetek van.” Filippi 4,19

A kísértés a Sátán késztetése vágyaink kielégítésére Isten akaratától függetlenül.
Kifinomult módszereinek egyike, hogy kételkedő gondolatokat ültet el bennünk: Isten hátha nem adja meg, amire szükségünk van – Isten talán nem elég.
A Sátán azt akarja, hogy egyedül, elhagyatva érezzük magunkat, s figyeljünk oda az ő ajánlataira. Ez vágyaink kielégítésének csábítása.
Az agyunkban lévő képlet valahogy így szól: „vágyom rá – tehát jár nekem.”
Ez a képlet küldi a családanyát vásárló körútra lemerült folyószámlával. Ott helyben átéli a vásárlás izgalmát. De mikor hazaérve igyekszik eldugni férje elől a csomagokat, feléled benne a szégyen.
Ez űzi az üzletasszonyt dolgozni és még többet dolgozni, anélkül, hogy határt szabna a munkájának. Fut az új megbízás, az új siker után, amiből soha nem elég.
Ez hajtott engem a nassolás felé. Hangosak a gyerekek, fut a ház, nem látom a végét a tennivalóknak. Igazán jár nekem pár perc öröm, amit egy tejszínhabos süti, vagy egy csokibonbon nyújthat. Ám csak megvastagodott derék, elhájasodott szív az eredmény.
A Sátán e finom kis csalására azonnal fény derül, ha megértünk valamit: vágyaink nem a szükségleteink.
A fenti példákban mind vágyak szerepelnek, és nem szükségletek. Nem untatlak a két szó meghatározásával, mindnyájan tudjuk, melyik mit jelent. Ó mennyire szeretné a Sátán, ha eggyé olvadna a kettő.
Mikor a két fogalom közti különbség kezd bennünk elmosódni, előjövünk a kompromisszumokkal. Magyarázkodunk, mentegetőzünk. És szükségletnek hitt vágyainkat kezdjük elválasztani Isten akaratától. Az elégedetlenség örvénye hívogat, s azzal fenyeget, hogy egész világunkat sötétbe borítja, szétforgácsolja.
Figyelj, tudjuk, hogy a Sátán fő vonása az, hogy hazudik. Minél inkább feltöltenek az általa sugalmazott ferde vágyak, annál üresebbnek fogjuk érezni magunkat. Ez a fenti esetekre is igaz. Minél többet költekezünk, minél többet dolgozunk vagy eszünk, annál üresebbnek érezzük magunkat. Ne feledd, a Sátán el akar minket szakítani Isten velünk kapcsolatos terveitől. El akar szakítani Isten megfelelő gondoskodásától. El akar szakítani Isten békességétől.
Isten gondoskodása fenntartja az életet. A Sátán kísértése elszívja az életet.
Isten rövidtávú gondoskodása hosszútávú áldással jár. A Sátán-sugallta rövidtávú kielégülés hosszú távon fejfájást okoz.
Isten gondviselése a lelket elégíti ki. A Sátán kísértése a testet jutalmazza.
Drága testvérem, jusson eszedbe mindez, amikor ma döntéseket hozol. Isten azt mondja, mindennel ellát, amire szükségünk van dicsőségének gazdasága szerint Jézus Krisztusban. Bízz Istenben. Öleld magadhoz az igazságot. Élj az ígéretei szerint.

Uram, kérlek, segíts, hogy a Te gondviselésedben bízva éljek. Nem akarom, hogy bármi elválasszon Tőled, a terveidtől, a békességedtől. Segíts, hogy észrevegyem, ha az ellenség hamis vágyakkal támad rám, hisz kielégítésük, tudom, csak ürességhez vezet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.09.
www.proverbs31.org

2011. szeptember 19., hétfő

Bevezető elmélkedés erre a hétre

Isten misztérium – név nélküli Valaki, akit nem tudok elérni, felfogni. Néha ez a misztérium végtelennek tűnik, bárhogy próbálok belehatolni, valamilyen sötét nem-tudás vesz körül. Ez akkor is megtörténik, ha közben nem szűnik a vonzás Isten felől, a vágy bennem, hogy felkutassam azt, ami túlmutat rajtam, és szemtől szembe „te”-nek szólítsam az egyre nagyobb misztériumot. A szakadékot, a tátongó mélységet köztem és az engem vonzó Valaki között talán a próféta által hallott szavak fejezik ki legjobban: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én utaim nem a ti utaitok – mondja az Úr. Igen, olyan magasan van a menny a földtől, mint amilyen magasan vannak az én utaim a ti utaitok fölött, az én gondolataim a ti gondolataitok fölött” (Iz 55,8-9). És mégis, a hatalmas távolság ellenére, csodálatos módon a legnagyszerűbb közelség is ott van – Isten jelenléte, aki Jézus személyében közeledik felém, és belép szívem hajlékába. Mert a felfoghatatlan, a teljes misztérium közel jön hozzám Krisztusban, nevemen szólít, az igazság és szeretet szavak nélküli szavait suttogja legmélyebb valómba. Azért mondhattam ki a Te-t a sötétségbe, mert már megközelített, és te-nek szólított. A legfelfoghatatlanabb misztériumban létrejött egy találkozás, egy párbeszéd, egy imádság. Ahogy Szent Ágoston írta: „Isten közelebb van hozzám, mint én saját magamhoz”.

Uram, Jézus, a sötétség, amit tapasztalok, egyáltalán nem sötétség, hanem a te közeledésednek fénye. Kérlek hát, hadd fogjam fel imádságban, hogy soha nem hagysz el, hogy velem vagy hűséges szeretetben.

sacredspace.ie

2011. szeptember 14., szerda

Sokakért vagy mindenkiért?

„Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” (Szám 21,8)
„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,16)

A rézkígyó ott volt mindenkiért. De csak az menekült meg a haláltól, aki föltekintett rá.

2011. szeptember 10., szombat

Lélekerősítő levelek 56

Meg akartam tapasztalni Isten hűségét
Holly Good

„Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet.” Zsolt 10,17

A szívem a torkomban dobogott. Összeszorítottam a fogam. A kezem görcsösen markolta a szék karfáját. Napsütéses hétköznapi délután volt, egy izgalmakkal teli focimeccset néztem, amiben a 15 éves fiam is játszott.
A fiúknak sok keserves tapasztaltuk volt már a mostani agresszív ellenféllel. Minden szezonban megismétlődtek a kemény, durva jelenetek, a nyomdafestéket nem tűrő nyelvhasználat, amitől égnek állt a hajam, s mindezek után a szülői és edzői vállvonogatások, akik igyekeztek lényegtelennek feltüntetni azt, ami a pályán történt.
Egy órát tartott az utunk a meccsre, próbáltam lelket önteni a fiamba, biztattam, hogy őrizze meg a hidegvérét, játsszon becsületesen, Isten gyermekéhez méltóan. „Egyfolytában imádkozz, kérlek”, búcsúzott a fiam, amikor kiszállt az autóból, és elindult a pálya felé. Tudom, hogy ez csak egy focimeccs, de elkezdtem imádkozni, és nem hagytam abba. Imádkoztam a testi épségükért. Imádkoztam a helyes viselkedésért. És önző módon imádkoztam azért, hogy végre egyszer győzzék le a mieink ezt a csapatot.
Örömmel és hálával a szívemben láttam, hogy a fiam összegyűjti a társait egy röpke imára, mielőtt kivonulnak a pályára.
Újra kértem Istent, adja meg, hogy győzzenek a fiúk. Bizonyságra vágytam Isten hűségéről. Azt akartam, hogy a fiam és a csapat többi tagja megtapasztalja, hogy ha imádkozol, ha Hozzá fordulsz segítségért, Isten meghallgat.
Pedig nem mindig a győzelem az, amin keresztül Isten hűsége megnyilatkozik. Jó lecke volt a fiamnak – és jó lecke volt nekem is.
A mérkőzés elkezdődött, és ahogy várni lehetett, az ellenfél egyre erősödő agresszivitása és a mieink méltóságának földbe döngölése uralta a pályát.
„Uram, kérlek, mutasd meg, hogy hűséges Isten vagy”, könyörögtem.
Sorozatos fellökések, ocsmány kiabálások, az ellenfél kapitányának értelmetlen üvöltözése jellemezte a játékot. Ott akartam hagyni az egészet, de tudtam, hogy a fiamért nem tehetem.
Nagyon nehéz mérkőzést veszített el aznap a csapatunk. A fiúk elkeseredettek és kimondhatatlanul csalódottak voltak.
Hazafelé a kocsiban igyekeztem lelket önteni a fiamba, de a szívem mélyén én is azt éreztem, hogy Istennek közbe kellett volna lépnie. Azt akartam volna, hogy Isten bizonyítsa be megbízhatóságát azon a délutánon. Azt akartam, hogy a csapatunk nyerje meg a meccset. Azt akartam volna, hogy fiam tapasztalja meg: Isten meghallgatja, és teljesíti imáinkat.
Istent olyannak hisszük, aki megvéd, utat mutat, meghallgat, és mindig megérti a legapróbb részletek mögött rejlő mozgatórugókat is. Röstelkedve vallom be, hogy ez után a meccs után időbe telt, míg mindezeket az igazságokat újra hinni kezdtem, s a fiam felé is közvetíteni tudtam.
Isten hűségének bizonyítékai nem mindig szembeötlőek. Mindig rájövök erre, amikor az Iz/Ézs 55,9-et olvasom: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Figyelmeztetnem kellett magamat, hogy az Ő válaszai nem mindig azonnaliak és nyilvánvalóak.
Szeretete, ereje és hatalma olyan utakon-módokon nyilvánulhat meg, amiket mi nem mindig veszünk észre, és nem mindig fogunk fel. Görcsösen akartam, hogy azon a meccsen mutassa meg hűségét. Ám nem föltétlen a győzelem az egyetlen mód, ahogy az Ő hűsége megmutatkozhat.
Meghallotta imáinkat, és válaszolt rájuk, bár nem minden ponton úgy, ahogy mi szerettük volna. Senki nem sérült meg. Mindenki épen érkezett haza. Isten hűséges volt. Ez biztos.

Uram, köszönöm hűségedet, még akkor is, amikor nem veszem észre a jeleit. Tudom, hogy mindig jelen vagy – szeretsz és vigyázol rám. Kérlek, segíts bíznom Benned és az útban, amelyen vezetni akarsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.24.
www.proverbs31.org

Ki a gödörből
Lysa TerKeurst

„Ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” Dán 6,11b

Voltál már gödörben? Én tegnap ott voltam. S tudod, milyen érzést vált ki belőlem azon túl, hogy lehangolt vagyok és nyugtalan? Éhséget.
Gödörbe többnyire akkor kerülök, amikor olyan körülmények gyűrűznek be az életembe, amiket nem tudok uralni.
Ezt a helyzetet tudat alatt úgy próbálom elviselhetővé tenni, hogy olyasmiben keresek menedéket, ami viszont az én hatásköröm. Ilyen például az étkezés, amitől viszonylag könnyen jól érezhetjük magunkat.
Igen ám, de azok az ételek, amik a jó érzést kiváltják, ritkán tartoznak az egészséges diétához, ami mellett elköteleztem magam.
A gyorséttermi kaják bűntudatot váltanak ki bennem. S ha a bűntudat csatlakozik hozzám a gödörben, ahelyett hogy javítaná, csak tovább bonyolítja a helyzetet. Ha tehát nem tudok az ételek hátán kimászni a gödörből, mi mást tehetek?
Ha valóban éhséget érzek, valami egészséges és mégis finom dolog mellett döntök. Aztán tudatosan keresek valamit, amiért hálát adhatok, s munkát adok a számnak Isten magasztalásával.
Bár a gödörben nem sok kedvem van hálaadásra, mégis ha meglátom a kisebb-nagyobb kegyelmeket a gondok között, a rossz lassan törlődni kezd a szívemből, a hangulatomból. Minden egyes dolog, amiért szavakba foglalva köszönetet mondok, egy-egy lépcsőfokot jelent felfelé a gödörből.
És ez nem az én ötletem. Benne van a Bibliában. Nézd, mit tesz Dániel, mikor gödörbe kerül.
A Dániel 6,10-ben épp tudomására jut, hogy ha valakit rajtakapnak, hogy bárkihez imádkozik Darius királyon kívül, azt bedobják az oroszlánok vermébe. Ez pedig gödör a javából! De Dániel reakciója meghökkentő.
Hazamegy, kitárja az ablakokat, és imádkozik. Nem hiszem, hogy azért teszi, mert könnyű a szíve. Szerintem ugyanúgy érezte magát, mint bárki más hasonló kétségbeejtő helyzetben. De felülemelkedve hangulatán, döntésre jut.
És tudod, hogyan imádkozott? Így talán?
„Istenem, ments meg!”
„Istenem, ez nem fair!”
„Istenem, ez már több a soknál!”
„Istenem, sújts le ellenségeimre, és töröld el őket a föld színéről!”
„Istenem, tudod, hogy ezt csak egy jó adag csokoládéval tudom kezelni!”
Na, nem. Egyiket se mondta.
Dániel imája nagy tanulság volt nekem.
Dániel így imádkozott: Dicsőség Néked, Istenem! „ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta”(Dán 6,11b).
Mivel Dániel reakciója annyira más, mint amit hasonló helyzetben elvárhatunk, megállít és elgondolkoztat. Első reakcióinkat mindig bevett szokásaink határozzák meg. Dániel megrögzött szokása az Istennek való hálaadás volt.
Kicsoda Isten, és mit köszönhetek neki – ez töltötte ki a központi helyet Dániel szívében és gondolkozásában. Akkor is, amikor kétségbeejtő helyzetbe került.
Nagy kihívásnak érzem ezt. Én hova futok, amikor az élet terhe rám nehezedik? Ki vagy mi az, amitől függök? Olyan szokást alakítottam ki, ami még bűntudattal is súlyosbítja a gödörbeli állapotot? Mi történne, ha ahelyett, hogy valami jóleső testi érzésre vágynék, kipróbálnám, milyen hatása van a hálaadásnak?
Igen, az élet számos gödröt rejt. De ez nem jelenti azt, hogy bennük kell maradnom, vagy hogy valami testi kívánság teljesítésével próbáljak kievickélni belőlük.

Uram, tudom, hozzátartozik az életünkhöz, hogy néha gödörbe kerülünk. De nem kell benne maradnunk, és nem kell testi örömökkel próbálkoznunk kimászni belőlük. Köszönöm, Uram, hogy örökérvényű Igéddel rámutatsz az útra, az igazságra, az életre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.26.
www.proverbs31.org

Magányosan
Amy Carroll

„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” Zsolt 25,16


Magányos. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ezzel a jelzővel illethetem magam. Pedig hát így volt.
Egy fájdalmasan nehéz költözés után hosszú évekig egyedül éreztem magam.
Azelőtt mindig voltak közeli barátaim, volt társaságom, s most a szoros barátság hiányától nagyon fájt a szívem. Vágytam valakire, akivel spontán összefuthatunk egy kávéra, vagy akivel kitölthetem az ingyen letelefonálható perceket. Áhítoztam egy barátnőre, akivel értjük egymást, aki meghallgat, és aki megosztja velem gondolatait.
Az idők folyamán megtanultam újrakötni elszakadt barátságszálakat, újakat kialakítani, s már sosem mondom, hogy nincs kapcsolatom az emberekkel és elégedetlen vagyok. Nemrég olvastam egy értékes, de elszomorító felmérésről a USA Today-ben. Az Amerikai Társadalmi Szemléből (American Social Review) átvett tanulmány szerint az amerikai népesség felének csak két közeli barátja van. Még szívszorítóbb, hogy minden negyedik ember úgy nyilatkozott, nincs közeli barátja. Egyetlenegy sem. Ez rengeteg magányos lelket, szomorú szívet jelent. Hogyan tudnánk ennek a járványszerű jelenségnek az orvoslásában közreműködni?
Ha magányos vagy…
Adok egy jó tanácsot, amit én is újra meg újra megszívleltem magányos időszakomban, mert hittem az igazságában. Ha nincs barátod, legyél te olyan barátja másoknak, amilyen barátra te magad vágysz. Újra meg újra elismételtem magamnak azokban a nehéz időkben: „Amy”, mondtam,
- szeretnéd, ha lenne egy barátnőd, aki felveszi a telefont, csak hogy megkérdezze, hogy vagy? Hívj hát fel valakit, és kérdezd meg, hogy van.
- Szeretnél egy barátnőt, akiben megbízhatsz, aki megőrzi, amit elmondasz neki? Légy hát megbízható és titoktartó.
- Szeretnél egy barátnőt, aki hirtelen ötletből elhív vásárolni (vagy moziba, vagy sétálni egyet stb.)? Akkor hívj el valakit magaddal, amikor ilyesmit tervezel.
Néha könnyebb elkülönülve élni, mint kilépni a biztonságból. Főleg ha valami csalódás ért, és szenvedsz. Nagyon jól tudom, milyen az. De biztatni szeretnélek, hogy merj elmozdulni a holtpontról, mutasd ki a szeretetedet és a törődésedet mások iránt.
Isten sokmindenre megtanított magányos éveim alatt. Közelebb vont magához. Jobban megbecsültem családtagjaim közelségét, barátságát. Szembenéztem olyan vonásaimmal, amik nem voltak túl vonzóak, és igyekeztem változtatni rajtuk. Magányos időszakodban tudatosan közeledj Isten és mások felé. Nagyon sokat lehet tanulni ezekben az időszakokban.
Ha nem vagy magányos…
Jusson eszedbe, hogy nagyon sok a magányos ember. Gondolj bele, hogy négy nő közül egy azt felelte, nincs egyetlen közeli barátnője, barátja sem. Gondolkozz el ezen a szomszédságod viszonylatában. Tegyük fel, hogy él 40 nő földrajzilag közel hozzád. Közülük 10-nek nincs egyetlen barátja sem. Talán arra hív Isten, hogy te légy a barátjuk?
Gondolkozz el, hogyan nyithatnátok meg baráti körötöket mások felé. Vedd észre azt az asszonyt, aki mindig egyedül ül a templomban, a kolléganődet, aki magányosan szokott ebédelni, a szomszédasszonyt, akihez sosem érkeznek vendégek. Nyiss valaki felé, amint lehet, hogy eggyel kevesebb ember érezze magányosnak magát.

Uram, Te olyan barát vagy, aki a testvérnél is közelebb állsz hozzám. A magány és a barátnélküliség mai világában mutasd meg, milyen értékes lehet a Te barátságod. Kérlek, taníts meg mindenre, amit ebben az időszakban meg kell tanulnom. Készíts fel, kérlek, valakit, hogy a barátom legyen, és alakíts engem is hűséges, értékes baráttá. Jézus nevében, Ámen

Encouragement for today, 2011.05.27.
www.proverbs31.org

De mi lesz, ha…
Glynnis Whitwer

„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” Jn 14,27

Évente egyszer ott szoktam ülni a váróban. Látszik az igyekezet, amivel valakik megpróbálták könnyeddé, vidámmá tenni a környezetet. Nehéz, mikor az itt üldögélő nők azzal a tudattal várakoznak, hogy a teszt eredménye sarkából fordíthatja ki az életüket.
Arcomon mosoly, amikor bejelentkezem, de az agyamban ott zsongnak a kérdések: „Mi lesz, ha rossz az eredmény? Mi lesz, ha visszahívnak újabb vizsgálatokra? Mi lesz, ha felmerül a gyanú? Mi lesz, ha…?”
Tudom, milyen az, ha visszahívnak. Megtörtént már. De akkor valami apró eltérés volt, amit ellenőrizni akartak. De mi lesz, ha most nem erről van szó? Most, hogy kiderült, volt már mellrákos a családban, ezek a „mi lesz, ha?” kérdések jócskán felerősödtek.
Szerencsére, nem ez az első vesszőfutásom – már néztem szembe a félelemmel. Voltak olyan időszakaim, mikor sem enni, sem aludni nem tudtam az aggódástól. Egy egészséggel kapcsolatos félelem pár évvel ezelőtt a szorongás örvényébe sodort. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem józan eszemet, nem sok hiányzott. Be kellett látnom, hogy egyedül nem tudok megküzdeni a félelemmel. Emberi próbálkozásaim túlságosan gyengének bizonyultak a legyőzéséhez. Nem tudtam gondolkodással, okoskodással kivergődni az örvényből.
A félelem nem mindig logikus. Ha az lenne, elég volna megismerkednem a statisztikai adatokkal, s békésen várhatnám a vizsgálatok eredményét. Vagy megnyugtatna a jószándékú barátok biztatása: ”Nyugi, nem lesz semmi baj”.
A szívem mélyén jól tudom, hogy nem mentesülünk a gondoktól életünk során. Többnyire vagy épp kijutok a bajból, vagy benne vagyok, vagy a következő a sarkon túl vár rám.
Hála érte, hogy Jézus ezalatt mindig ott van és várja, hogy feladjam gyenge, hatástalan próbálkozásaimat a megnyugvásra. Amint lazul görcsös kapaszkodásom a helyzet uralásába, Ő belép a szívem és a hazugságok között keletkezett űrbe, és feltölti az Ő igazságával.
Saját módszeremet, saját utamat kerestem, ami elvezet a békességhez, pedig végig az Ő útjára volt szükségem.
Mai igénkben olvashatjuk Jézusnak ezt az ígéretét: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” (Jn 14,27). Erről a békességről mondja máshol a Biblia, hogy minden értelmet meghalad. (Filippi 4,7).
Megtanultam, hogy a magam erejéből kiváltott béke és bátorság nem állja ki a próbát. Az én békém a körülményektől függ. Attól, mennyire látom át, mennyire uralom a helyzetet. Az én nyugalmamban mindig meg tud szólalni az a kis hang: „de mi lesz, ha?”
Jézus békéje viszont elhallgattatja ezt a kételkedő hangot, mert a hang tudja a választ: „Én leszek az ő békéje” – feleli Jézus. Ma már jobban fel vagyok fegyverkezve az élet „mi lesz, ha” kérdéseivel szemben. Ahelyett, hogy arra figyelnék, amit nem tudok, arra összpontosítok, amit tudok. Tudom, hogy Jézus békéje velem lesz. Jöhetnek viharok, felkorbácsolhatják a vizet, de a békém megmaradhat. Olyan Valaki ígérte ezt meg nekem, aki sohasem hazudott.
Lehet, hogy nem ismerem a jövőt, de belekapaszkodhatom Abba, aki ismeri. Abba, aki készen áll, bármi történjék is. Hiszem, hogy Jézus nem hagy el, Ő még mindig képes csodát tenni, és biztosít róla, hogy törődik velem. Ez az, amit tudhatok.
Fel-felmerülnek még bennem aggódó gondolatok, elszorul a szívem egy-egy hír hallatán, hazudnék, ha tagadnám ezt. De ezek az indulatok már nem tudnak eluralkodni rajtam. Amikor felfedezem, hogy közelednek, leállok, és imádkozni kezdek: Jézusom, add nekem a Te békédet, az enyém már megint nem működik.

Uram, Te magad is mondtad, hogy sok baj és gond ér minket a világban. Látod azt, ami közelít felém, s látod, hogy kezd eluralkodni rajtam a félelem. A vihar alatt is tudni akarom, hogy Neked megvan a hatalmad, hogy békét adj nekem. Kérlek, Uram, békéd áradjon most be a lelkembe. Csak a Te békéddel tudok bátran szembenézni azzal, amit a jövő hozhat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.30.
www.proverbs31.org

Erszény, tarisznya és saru nélkül
Marybeth Whalen

„Aztán tovább beszélt hozzájuk: ’Mikor erszény, tarisznya és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e hiányt valamiben?’ ’Semmiben’ – felelték.” Lk 22,35

Bizonyára dobogós helyen végeznék, ha megrendeznék a gondos előkészületek bajnokságát. Tudom, hogy utazáskor mindig csomagoljak fehérjeszeleteket, ha elakadnánk valahol, ne legyen gond az étkezéssel. Ha csak egy napra megyek is, legyen nálam mindig váltóruha, mert sosem lehet tudni. Jó előre beszerzem a megfelelő méretű toalettszereket, ha repülővel utazom. Egyszóval, mindig fel vagyok készülve. A gondos előkészítés táplálja bennem az illúziót, hogy bármikor ura tudok maradni a helyzetnek.
A Máté 10-ben Jézus összehívja apostolait, felruházza őket hatalommal az Ő nevében, és szétküldi őket, hogy menjenek, vigyék az örömhírt Izrael elveszett juhaihoz. Azt az utasítást adja, hogy ne vigyenek magukkal semmit, még csak egy táskát sem a holmijukkal, sőt még szandált sem. El tudod képzelni, hogy valaki így bocsát útra téged? Nincs idő csomagolni. Nincs idő vásárolni. Nincs idő listát írni. Menni kell. A bennem lévő örök tervezőt a hideg is kirázza a gondolattól.
A tanítványok mégis úgy tesznek, ahogy Jézus mondja. Majd később visszatérnek, és a Lukács 22,35-ben olvashatjuk a folytatást. Jézus semmi nélkül küldte őket, és nekik semmi sem hiányzott.
Ez a mondat kiugrott elém a szövegből. Belegondoltam saját körülményes készülődéseimbe. Elképzeltem a pánikot, ami rám törne, ha Jézus azt mondaná: indulj azonnal. Aztán az is eszembe jutott, hogy a felkészülési idő hiányára hivatkozva hányszor előfordult, hogy nem engedelmeskedtem a küldésnek.
Ahelyett, hogy indultam volna, maradtam. A kifogásaim logikusnak tűntek, sőt néha egészen biblikusnak. Imádkoznom kell még. Át kell gondolnom, mi szól mellette, mi ellene. Meg kell beszélnem valakivel, bölcs tanácsra van szükségem. Több időre van szükségem, hogy olvashassam a Bibliámat, és igazolást nyerjek belőle.
Ezek jó dolgok, de nem vagyok biztos benne, hogy Isten azt akarja, hogy ezek minden alkalommal előzzék meg az indulásomat. Néha csak azt várja, hogy egyszerűen engedelmeskedjünk, ahogy a tanítványoktól kérte. Az igazság az, hogy már a gondolat, hogy vállaljam Jézus hívásának kalandját, bízva abban, hogy Ő majd mindennel ellát – nos, veszélyesnek tűnik. Ellene mond felkészülési igényünknek, erős vágyunknak, hogy irányíthassuk a történéseket.
Ahogy a tanítványaitól, tőlünk is azt várja Jézus, hogy így válaszoljunk: „Igen, uram, indulok.” Azt akarja, hogy teljes mértékben bízzunk az Ő gondviselésében, hogy ellát mindennel, amire szükségünk van, túljuttat minden bonyodalmon, megkapunk időben minden információt.
Talán érzed Isten hívását valamire, ami olyan, mintha erszény, tarisznya és saru nélkül indítanának útra. Talán egy nagyon ijesztő missziós útra küld, el kell érned valakit, akitől félsz, neki kell látnod egy előtted tornyosuló probléma megoldásának – és úgy érzed, nem készültél még fel.
Jézus azt várja tőlünk, hogy induljunk neki hittel, és mint az apostolok, a küldetés végén elmondhatjuk: nem volt hiányunk semmiben. Gyakran nincs szükségünk erszényre, tarisznyára, sarura. A Jézusban való hit az, amit nem nélkülözhetünk.

Uram, nem akarok előre tervezni, ha tudom, hogy Te indítasz. Meg akarom hallani az indító jelzést, el akarok menni oda, ahova küldesz. Nem a gondos előkészületben akarom megtalálni biztonságomat, hanem a Te gondviselésedben. Segíts, hogy bizalmamat, hitemet csak Beléd vessem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.31.
www.proverbs31.org

Nem is tudtak róla
T. Suzanne Eller

„A szeretet türelmes. A szeretet jóságos.” 1Kor 13,4a

Tudtam, milyen az, sírva üldögélni egy járdaszegélyen, mert el akarok menekülni otthonról. Tudtam, milyen érzés, ha egy nagyobb testvér bezár a vécébe. Tudtam, mennyire lehet félni, mikor egyik szülőd a halántékához nyomja a pisztolyt, és öngyilkossággal fenyegetőzik.
De mikor 15 évesen keresztény lettem, nem tudtam, mit jelent keresztény módon élni.
Nem értettem Jézust, nem értettem a szeretetét. Gyermekcipőben járt a hitem, de néhány felnőtt abban kicsi gyülekezetben láttatni kezdte, milyen az Ő szeretete. Anélkül, hogy ismerték volna történetemet, kinyúltak értem, és megérintették az életemet.
Isten és a Lélek jelenléte vezetett el a hitre, de hitem növekedését jószándékú emberek gondoskodásának köszönhettem. A vasárnapi iskolában és ifjúsági csoportokban tanítottak. Összetereltek egy-egy busznyi tizenévest, és vasárnap délután elvittek minket a szeretetotthonokba, ahol énekeltünk, és hagytuk, hogy ráncos kezek tenyerükbe vegyék a mi sima, fiatal kezünket.
Így visszagondolva látom, nemegyszer próbára tettem a türelmüket. Például amikor megcsókoltam egy fiút az ifjúsági közösségnek szervezett éjszakai kocsikázáson. Vagy mikor először tettem bizonyságot nyilvánosan, és a beszédem közepén kimondtam egy káromkodást. Összezavarodva kirohantam a teremből, de egyik asszony rám talált odakint. „Legközelebb majd másképp mondod”, nyugtatott mosolyogva. Átölelt, és én megéreztem a biztonságot, az elfogadottságot.
Talán van a környezetedben egy kamasz, akinek a viselkedése kiborít néha. Aki pillanatnyi indulata szerint cselekszik. Olyanokat mond, amitől ökölbe szorul a kezed. Futna Isten után, de nagyokat esik loholás közben.
De te továbbra is szereted, egyengeted Isten felé az útját, igazolod, hogy Istennek nagyon is számít, mi van vele. Otthoni élete talán titok előtted, ahogy az enyém is az volt mások előtt. Sok tinédzsernek van szüksége lelki szülőkre, talán te vagy az egyetlen, akiben megláthatják Jézust.
Pár éve úgy alakult, hogy ellátogathattam abba a régi gyülekezetbe. Amikor köszönetet mondtam egy őszhajú házaspárnak mindazért, amit értem tettek, azt válaszolták: „Nem tettünk mi semmi különöset. Egyszerűen csak szerettünk titeket.”
Nem is tudtak róla, hogy szeretetüknek köszönhetően az a gyakran idegesítő kamaszlány jó édesanyává, szerető feleséggé és nagymamává érett, akinek az élete Jézusba ágyazódik. Akarom, hogy tudják, minden szó, amit leírok, minden alkalom, amikor beszédet mondok, vagy amikor együtt térdelve valakivel imádkozom, hogy megismerje Krisztust, onnan gyökerezik abból a régi felnőtt közösségből, akik olyannak fogadtak el, olyannak szerettek, amilyen voltam. Türelmük példája Jézust mutatta nekem. Arra indított, hogy éveken át fiatalokkal foglalkozzam, és megnyissam az otthonomat krízishelyzetben lévő tinédzsereknek.
Valamikor az örökkévalóságban lesz egy pillanat, amikor mindezt megértik. Most azt szeretném, ha tudnák, hogy ők változtatták meg az életemet.
Örökre hálás leszek nekik ezért.

Uram, segíts, hogy hűséges maradjak Hozzád, s mindig készen álljak megmutatni szeretetedet egy kamasznak, egy gyermeknek, akinek szüksége van rá. Segíts, hogy türelmes legyek, és példát mutathassak. Mi nem ismerhetjük mindegyikük történetét, de Te ismered. Köszönöm, Uram, hogy ezek az apró jelei a hűségnek a Te kezedben megsokszorozódnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.01.
www.proverbs31.org

2011. szeptember 9., péntek

Honnan tudjam, hogy Isten hangja, amit hallok

Lysa TerKeurst gondolatai

Szerdán volt egy egyórás élő internetes beszélgetés Yes to God címmel, aminek két előadója közül egyik Lysa TerKeurst volt, a Proverbs31 Ministries elnöke. (Sokféle tevékenységük egyike az Encouragement for today levelek írása, amiket Lélekerősítő címen szoktam fordítani.)
Az előadások utáni interjúban a hallgatói levelek alapján feltették Lysának a kérdést, honnan tudja megállapítani, ha valami késztetést, indíttatást érez, hogy az Istentől érkezik-e.

Válaszában a férjével való kapcsolatát hozta fel példaként. Évtizedek óta vannak együtt, nagyon sok időt töltenek egymás társaságában, sokat beszélgetnek, jól ismerik egymást. Ha a férje a szomszéd szobából szól hozzá, hiába nem látja, mégis tudja, hogy ő az. Ha hagy neki egy cetlit a konyhaasztalon, bár nem írja alá, tudja, hogy tőle származik, mert ismeri az írását. Ahhoz, hogy ez kialakuljon, sokszor kellett hallania hangját, sokszor kellett látnia a betűit. Így van Isten hangjával is. Minél régebb óta, minél gyakrabban töltjük Vele az időt imádságban, annál ismerősebb lesz a hangja a lelkünkben, nem fogjuk összetéveszteni mással.

De ha még a közös utunk elején járunk, feltehetünk magunknak néhány kérdést, amik segítenek az eligazításban.

1. Az, amiről szó van, összhangban van-e Isten Igéjével, a Biblia tanításával?
Ez a legfontosabb kérdés. Ha nincs összhangban, sőt netán ellenkezik vele, a késztetés biztosan nem Istentől származik.

2. Összhangban van-e Isten természetével?
Isten semmit nem kér tőlünk, semmit nem mond, ami nincs harmóniában saját természetével. A Galatákhoz írt levél 5. fejezetéből ismerjük a Lélek gyümölcseit, amik Isten természetére utalnak: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság stb. Ami ezzel ellentétes, nem Istentől való.

3. Összhangban van-e más késztetésekkel, üzenetekkel, amiket mostanában kaptam?
Ha Isten rá akar venni valamire, nem csak egyszer szól, addig nógat, míg választ nem adok. Előfordulhat tehát, hogy a mostani késztetés, üzenet rímel másokra, amiket már kaptam, csak nem figyeltem rájuk.

4. Túlmutat-e rajtam a feladat?
Isten gyakran olyasmivel bíz meg, amire saját magamtól nem volnék képes, amihez az Ő közreműködésére van szükségem.

5. Tetszene-e Istennek az eredmény?
Ezzel visszakanyarodunk az első kérdéshez, ez a kettő a legfontosabb. Biztos, hogy nem kér tőlem Isten semmi olyasmit, ami - a Bibliából származó istenismeretem szerint – nem örvendeztetné meg, nem tetszene neki.