Lélekerősítő levelek 56

Meg akartam tapasztalni Isten hűségét
Holly Good

„Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet.” Zsolt 10,17

A szívem a torkomban dobogott. Összeszorítottam a fogam. A kezem görcsösen markolta a szék karfáját. Napsütéses hétköznapi délután volt, egy izgalmakkal teli focimeccset néztem, amiben a 15 éves fiam is játszott.
A fiúknak sok keserves tapasztaltuk volt már a mostani agresszív ellenféllel. Minden szezonban megismétlődtek a kemény, durva jelenetek, a nyomdafestéket nem tűrő nyelvhasználat, amitől égnek állt a hajam, s mindezek után a szülői és edzői vállvonogatások, akik igyekeztek lényegtelennek feltüntetni azt, ami a pályán történt.
Egy órát tartott az utunk a meccsre, próbáltam lelket önteni a fiamba, biztattam, hogy őrizze meg a hidegvérét, játsszon becsületesen, Isten gyermekéhez méltóan. „Egyfolytában imádkozz, kérlek”, búcsúzott a fiam, amikor kiszállt az autóból, és elindult a pálya felé. Tudom, hogy ez csak egy focimeccs, de elkezdtem imádkozni, és nem hagytam abba. Imádkoztam a testi épségükért. Imádkoztam a helyes viselkedésért. És önző módon imádkoztam azért, hogy végre egyszer győzzék le a mieink ezt a csapatot.
Örömmel és hálával a szívemben láttam, hogy a fiam összegyűjti a társait egy röpke imára, mielőtt kivonulnak a pályára.
Újra kértem Istent, adja meg, hogy győzzenek a fiúk. Bizonyságra vágytam Isten hűségéről. Azt akartam, hogy a fiam és a csapat többi tagja megtapasztalja, hogy ha imádkozol, ha Hozzá fordulsz segítségért, Isten meghallgat.
Pedig nem mindig a győzelem az, amin keresztül Isten hűsége megnyilatkozik. Jó lecke volt a fiamnak – és jó lecke volt nekem is.
A mérkőzés elkezdődött, és ahogy várni lehetett, az ellenfél egyre erősödő agresszivitása és a mieink méltóságának földbe döngölése uralta a pályát.
„Uram, kérlek, mutasd meg, hogy hűséges Isten vagy”, könyörögtem.
Sorozatos fellökések, ocsmány kiabálások, az ellenfél kapitányának értelmetlen üvöltözése jellemezte a játékot. Ott akartam hagyni az egészet, de tudtam, hogy a fiamért nem tehetem.
Nagyon nehéz mérkőzést veszített el aznap a csapatunk. A fiúk elkeseredettek és kimondhatatlanul csalódottak voltak.
Hazafelé a kocsiban igyekeztem lelket önteni a fiamba, de a szívem mélyén én is azt éreztem, hogy Istennek közbe kellett volna lépnie. Azt akartam volna, hogy Isten bizonyítsa be megbízhatóságát azon a délutánon. Azt akartam, hogy a csapatunk nyerje meg a meccset. Azt akartam volna, hogy fiam tapasztalja meg: Isten meghallgatja, és teljesíti imáinkat.
Istent olyannak hisszük, aki megvéd, utat mutat, meghallgat, és mindig megérti a legapróbb részletek mögött rejlő mozgatórugókat is. Röstelkedve vallom be, hogy ez után a meccs után időbe telt, míg mindezeket az igazságokat újra hinni kezdtem, s a fiam felé is közvetíteni tudtam.
Isten hűségének bizonyítékai nem mindig szembeötlőek. Mindig rájövök erre, amikor az Iz/Ézs 55,9-et olvasom: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Figyelmeztetnem kellett magamat, hogy az Ő válaszai nem mindig azonnaliak és nyilvánvalóak.
Szeretete, ereje és hatalma olyan utakon-módokon nyilvánulhat meg, amiket mi nem mindig veszünk észre, és nem mindig fogunk fel. Görcsösen akartam, hogy azon a meccsen mutassa meg hűségét. Ám nem föltétlen a győzelem az egyetlen mód, ahogy az Ő hűsége megmutatkozhat.
Meghallotta imáinkat, és válaszolt rájuk, bár nem minden ponton úgy, ahogy mi szerettük volna. Senki nem sérült meg. Mindenki épen érkezett haza. Isten hűséges volt. Ez biztos.

Uram, köszönöm hűségedet, még akkor is, amikor nem veszem észre a jeleit. Tudom, hogy mindig jelen vagy – szeretsz és vigyázol rám. Kérlek, segíts bíznom Benned és az útban, amelyen vezetni akarsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.24.
www.proverbs31.org

Ki a gödörből
Lysa TerKeurst

„Ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” Dán 6,11b

Voltál már gödörben? Én tegnap ott voltam. S tudod, milyen érzést vált ki belőlem azon túl, hogy lehangolt vagyok és nyugtalan? Éhséget.
Gödörbe többnyire akkor kerülök, amikor olyan körülmények gyűrűznek be az életembe, amiket nem tudok uralni.
Ezt a helyzetet tudat alatt úgy próbálom elviselhetővé tenni, hogy olyasmiben keresek menedéket, ami viszont az én hatásköröm. Ilyen például az étkezés, amitől viszonylag könnyen jól érezhetjük magunkat.
Igen ám, de azok az ételek, amik a jó érzést kiváltják, ritkán tartoznak az egészséges diétához, ami mellett elköteleztem magam.
A gyorséttermi kaják bűntudatot váltanak ki bennem. S ha a bűntudat csatlakozik hozzám a gödörben, ahelyett hogy javítaná, csak tovább bonyolítja a helyzetet. Ha tehát nem tudok az ételek hátán kimászni a gödörből, mi mást tehetek?
Ha valóban éhséget érzek, valami egészséges és mégis finom dolog mellett döntök. Aztán tudatosan keresek valamit, amiért hálát adhatok, s munkát adok a számnak Isten magasztalásával.
Bár a gödörben nem sok kedvem van hálaadásra, mégis ha meglátom a kisebb-nagyobb kegyelmeket a gondok között, a rossz lassan törlődni kezd a szívemből, a hangulatomból. Minden egyes dolog, amiért szavakba foglalva köszönetet mondok, egy-egy lépcsőfokot jelent felfelé a gödörből.
És ez nem az én ötletem. Benne van a Bibliában. Nézd, mit tesz Dániel, mikor gödörbe kerül.
A Dániel 6,10-ben épp tudomására jut, hogy ha valakit rajtakapnak, hogy bárkihez imádkozik Darius királyon kívül, azt bedobják az oroszlánok vermébe. Ez pedig gödör a javából! De Dániel reakciója meghökkentő.
Hazamegy, kitárja az ablakokat, és imádkozik. Nem hiszem, hogy azért teszi, mert könnyű a szíve. Szerintem ugyanúgy érezte magát, mint bárki más hasonló kétségbeejtő helyzetben. De felülemelkedve hangulatán, döntésre jut.
És tudod, hogyan imádkozott? Így talán?
„Istenem, ments meg!”
„Istenem, ez nem fair!”
„Istenem, ez már több a soknál!”
„Istenem, sújts le ellenségeimre, és töröld el őket a föld színéről!”
„Istenem, tudod, hogy ezt csak egy jó adag csokoládéval tudom kezelni!”
Na, nem. Egyiket se mondta.
Dániel imája nagy tanulság volt nekem.
Dániel így imádkozott: Dicsőség Néked, Istenem! „ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta”(Dán 6,11b).
Mivel Dániel reakciója annyira más, mint amit hasonló helyzetben elvárhatunk, megállít és elgondolkoztat. Első reakcióinkat mindig bevett szokásaink határozzák meg. Dániel megrögzött szokása az Istennek való hálaadás volt.
Kicsoda Isten, és mit köszönhetek neki – ez töltötte ki a központi helyet Dániel szívében és gondolkozásában. Akkor is, amikor kétségbeejtő helyzetbe került.
Nagy kihívásnak érzem ezt. Én hova futok, amikor az élet terhe rám nehezedik? Ki vagy mi az, amitől függök? Olyan szokást alakítottam ki, ami még bűntudattal is súlyosbítja a gödörbeli állapotot? Mi történne, ha ahelyett, hogy valami jóleső testi érzésre vágynék, kipróbálnám, milyen hatása van a hálaadásnak?
Igen, az élet számos gödröt rejt. De ez nem jelenti azt, hogy bennük kell maradnom, vagy hogy valami testi kívánság teljesítésével próbáljak kievickélni belőlük.

Uram, tudom, hozzátartozik az életünkhöz, hogy néha gödörbe kerülünk. De nem kell benne maradnunk, és nem kell testi örömökkel próbálkoznunk kimászni belőlük. Köszönöm, Uram, hogy örökérvényű Igéddel rámutatsz az útra, az igazságra, az életre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.26.
www.proverbs31.org

Magányosan
Amy Carroll

„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” Zsolt 25,16

Magányos. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ezzel a jelzővel illethetem magam. Pedig hát így volt.
Egy fájdalmasan nehéz költözés után hosszú évekig egyedül éreztem magam.
Azelőtt mindig voltak közeli barátaim, volt társaságom, s most a szoros barátság hiányától nagyon fájt a szívem. Vágytam valakire, akivel spontán összefuthatunk egy kávéra, vagy akivel kitölthetem az ingyen letelefonálható perceket. Áhítoztam egy barátnőre, akivel értjük egymást, aki meghallgat, és aki megosztja velem gondolatait.
Az idők folyamán megtanultam újrakötni elszakadt barátságszálakat, újakat kialakítani, s már sosem mondom, hogy nincs kapcsolatom az emberekkel és elégedetlen vagyok. Nemrég olvastam egy értékes, de elszomorító felmérésről a USA Today-ben. Az Amerikai Társadalmi Szemléből (American Social Review) átvett tanulmány szerint az amerikai népesség felének csak két közeli barátja van. Még szívszorítóbb, hogy minden negyedik ember úgy nyilatkozott, nincs közeli barátja. Egyetlenegy sem. Ez rengeteg magányos lelket, szomorú szívet jelent. Hogyan tudnánk ennek a járványszerű jelenségnek az orvoslásában közreműködni?
Ha magányos vagy…
Adok egy jó tanácsot, amit én is újra meg újra megszívleltem magányos időszakomban, mert hittem az igazságában. Ha nincs barátod, legyél te olyan barátja másoknak, amilyen barátra te magad vágysz. Újra meg újra elismételtem magamnak azokban a nehéz időkben: „Amy”, mondtam,
- szeretnéd, ha lenne egy barátnőd, aki felveszi a telefont, csak hogy megkérdezze, hogy vagy? Hívj hát fel valakit, és kérdezd meg, hogy van.
- Szeretnél egy barátnőt, akiben megbízhatsz, aki megőrzi, amit elmondasz neki? Légy hát megbízható és titoktartó.
- Szeretnél egy barátnőt, aki hirtelen ötletből elhív vásárolni (vagy moziba, vagy sétálni egyet stb.)? Akkor hívj el valakit magaddal, amikor ilyesmit tervezel.
Néha könnyebb elkülönülve élni, mint kilépni a biztonságból. Főleg ha valami csalódás ért, és szenvedsz. Nagyon jól tudom, milyen az. De biztatni szeretnélek, hogy merj elmozdulni a holtpontról, mutasd ki a szeretetedet és a törődésedet mások iránt.
Isten sokmindenre megtanított magányos éveim alatt. Közelebb vont magához. Jobban megbecsültem családtagjaim közelségét, barátságát. Szembenéztem olyan vonásaimmal, amik nem voltak túl vonzóak, és igyekeztem változtatni rajtuk. Magányos időszakodban tudatosan közeledj Isten és mások felé. Nagyon sokat lehet tanulni ezekben az időszakokban.
Ha nem vagy magányos…
Jusson eszedbe, hogy nagyon sok a magányos ember. Gondolj bele, hogy négy nő közül egy azt felelte, nincs egyetlen közeli barátnője, barátja sem. Gondolkozz el ezen a szomszédságod viszonylatában. Tegyük fel, hogy él 40 nő földrajzilag közel hozzád. Közülük 10-nek nincs egyetlen barátja sem. Talán arra hív Isten, hogy te légy a barátjuk?
Gondolkozz el, hogyan nyithatnátok meg baráti körötöket mások felé. Vedd észre azt az asszonyt, aki mindig egyedül ül a templomban, a kolléganődet, aki magányosan szokott ebédelni, a szomszédasszonyt, akihez sosem érkeznek vendégek. Nyiss valaki felé, amint lehet, hogy eggyel kevesebb ember érezze magányosnak magát.

Uram, Te olyan barát vagy, aki a testvérnél is közelebb állsz hozzám. A magány és a barátnélküliség mai világában mutasd meg, milyen értékes lehet a Te barátságod. Kérlek, taníts meg mindenre, amit ebben az időszakban meg kell tanulnom. Készíts fel, kérlek, valakit, hogy a barátom legyen, és alakíts engem is hűséges, értékes baráttá. Jézus nevében, Ámen

Encouragement for today, 2011.05.27.
www.proverbs31.org

De mi lesz, ha…
Glynnis Whitwer

„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” Jn 14,27

Évente egyszer ott szoktam ülni a váróban. Látszik az igyekezet, amivel valakik megpróbálták könnyeddé, vidámmá tenni a környezetet. Nehéz, mikor az itt üldögélő nők azzal a tudattal várakoznak, hogy a teszt eredménye sarkából fordíthatja ki az életüket.
Arcomon mosoly, amikor bejelentkezem, de az agyamban ott zsongnak a kérdések: „Mi lesz, ha rossz az eredmény? Mi lesz, ha visszahívnak újabb vizsgálatokra? Mi lesz, ha felmerül a gyanú? Mi lesz, ha…?”
Tudom, milyen az, ha visszahívnak. Megtörtént már. De akkor valami apró eltérés volt, amit ellenőrizni akartak. De mi lesz, ha most nem erről van szó? Most, hogy kiderült, volt már mellrákos a családban, ezek a „mi lesz, ha?” kérdések jócskán felerősödtek.
Szerencsére, nem ez az első vesszőfutásom – már néztem szembe a félelemmel. Voltak olyan időszakaim, mikor sem enni, sem aludni nem tudtam az aggódástól. Egy egészséggel kapcsolatos félelem pár évvel ezelőtt a szorongás örvényébe sodort. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem józan eszemet, nem sok hiányzott. Be kellett látnom, hogy egyedül nem tudok megküzdeni a félelemmel. Emberi próbálkozásaim túlságosan gyengének bizonyultak a legyőzéséhez. Nem tudtam gondolkodással, okoskodással kivergődni az örvényből.
A félelem nem mindig logikus. Ha az lenne, elég volna megismerkednem a statisztikai adatokkal, s békésen várhatnám a vizsgálatok eredményét. Vagy megnyugtatna a jószándékú barátok biztatása: ”Nyugi, nem lesz semmi baj”.
A szívem mélyén jól tudom, hogy nem mentesülünk a gondoktól életünk során. Többnyire vagy épp kijutok a bajból, vagy benne vagyok, vagy a következő a sarkon túl vár rám.
Hála érte, hogy Jézus ezalatt mindig ott van és várja, hogy feladjam gyenge, hatástalan próbálkozásaimat a megnyugvásra. Amint lazul görcsös kapaszkodásom a helyzet uralásába, Ő belép a szívem és a hazugságok között keletkezett űrbe, és feltölti az Ő igazságával.
Saját módszeremet, saját utamat kerestem, ami elvezet a békességhez, pedig végig az Ő útjára volt szükségem.
Mai igénkben olvashatjuk Jézusnak ezt az ígéretét: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és ne szorongjon.” (Jn 14,27). Erről a békességről mondja máshol a Biblia, hogy minden értelmet meghalad. (Filippi 4,7).
Megtanultam, hogy a magam erejéből kiváltott béke és bátorság nem állja ki a próbát. Az én békém a körülményektől függ. Attól, mennyire látom át, mennyire uralom a helyzetet. Az én nyugalmamban mindig meg tud szólalni az a kis hang: „de mi lesz, ha?”
Jézus békéje viszont elhallgattatja ezt a kételkedő hangot, mert a hang tudja a választ: „Én leszek az ő békéje” – feleli Jézus. Ma már jobban fel vagyok fegyverkezve az élet „mi lesz, ha” kérdéseivel szemben. Ahelyett, hogy arra figyelnék, amit nem tudok, arra összpontosítok, amit tudok. Tudom, hogy Jézus békéje velem lesz. Jöhetnek viharok, felkorbácsolhatják a vizet, de a békém megmaradhat. Olyan Valaki ígérte ezt meg nekem, aki sohasem hazudott.
Lehet, hogy nem ismerem a jövőt, de belekapaszkodhatom Abba, aki ismeri. Abba, aki készen áll, bármi történjék is. Hiszem, hogy Jézus nem hagy el, Ő még mindig képes csodát tenni, és biztosít róla, hogy törődik velem. Ez az, amit tudhatok.
Fel-felmerülnek még bennem aggódó gondolatok, elszorul a szívem egy-egy hír hallatán, hazudnék, ha tagadnám ezt. De ezek az indulatok már nem tudnak eluralkodni rajtam. Amikor felfedezem, hogy közelednek, leállok, és imádkozni kezdek: Jézusom, add nekem a Te békédet, az enyém már megint nem működik.

Uram, Te magad is mondtad, hogy sok baj és gond ér minket a világban. Látod azt, ami közelít felém, s látod, hogy kezd eluralkodni rajtam a félelem. A vihar alatt is tudni akarom, hogy Neked megvan a hatalmad, hogy békét adj nekem. Kérlek, Uram, békéd áradjon most be a lelkembe. Csak a Te békéddel tudok bátran szembenézni azzal, amit a jövő hozhat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.30.
www.proverbs31.org

Erszény, tarisznya és saru nélkül
Marybeth Whalen

„Aztán tovább beszélt hozzájuk: ’Mikor erszény, tarisznya és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e hiányt valamiben?’ ’Semmiben’ – felelték.” Lk 22,35

Bizonyára dobogós helyen végeznék, ha megrendeznék a gondos előkészületek bajnokságát. Tudom, hogy utazáskor mindig csomagoljak fehérjeszeleteket, ha elakadnánk valahol, ne legyen gond az étkezéssel. Ha csak egy napra megyek is, legyen nálam mindig váltóruha, mert sosem lehet tudni. Jó előre beszerzem a megfelelő méretű toalettszereket, ha repülővel utazom. Egyszóval, mindig fel vagyok készülve. A gondos előkészítés táplálja bennem az illúziót, hogy bármikor ura tudok maradni a helyzetnek.
A Máté 10-ben Jézus összehívja apostolait, felruházza őket hatalommal az Ő nevében, és szétküldi őket, hogy menjenek, vigyék az örömhírt Izrael elveszett juhaihoz. Azt az utasítást adja, hogy ne vigyenek magukkal semmit, még csak egy táskát sem a holmijukkal, sőt még szandált sem. El tudod képzelni, hogy valaki így bocsát útra téged? Nincs idő csomagolni. Nincs idő vásárolni. Nincs idő listát írni. Menni kell. A bennem lévő örök tervezőt a hideg is kirázza a gondolattól.
A tanítványok mégis úgy tesznek, ahogy Jézus mondja. Majd később visszatérnek, és a Lukács 22,35-ben olvashatjuk a folytatást. Jézus semmi nélkül küldte őket, és nekik semmi sem hiányzott.
Ez a mondat kiugrott elém a szövegből. Belegondoltam saját körülményes készülődéseimbe. Elképzeltem a pánikot, ami rám törne, ha Jézus azt mondaná: indulj azonnal. Aztán az is eszembe jutott, hogy a felkészülési idő hiányára hivatkozva hányszor előfordult, hogy nem engedelmeskedtem a küldésnek.
Ahelyett, hogy indultam volna, maradtam. A kifogásaim logikusnak tűntek, sőt néha egészen biblikusnak. Imádkoznom kell még. Át kell gondolnom, mi szól mellette, mi ellene. Meg kell beszélnem valakivel, bölcs tanácsra van szükségem. Több időre van szükségem, hogy olvashassam a Bibliámat, és igazolást nyerjek belőle.
Ezek jó dolgok, de nem vagyok biztos benne, hogy Isten azt akarja, hogy ezek minden alkalommal előzzék meg az indulásomat. Néha csak azt várja, hogy egyszerűen engedelmeskedjünk, ahogy a tanítványoktól kérte. Az igazság az, hogy már a gondolat, hogy vállaljam Jézus hívásának kalandját, bízva abban, hogy Ő majd mindennel ellát – nos, veszélyesnek tűnik. Ellene mond felkészülési igényünknek, erős vágyunknak, hogy irányíthassuk a történéseket.
Ahogy a tanítványaitól, tőlünk is azt várja Jézus, hogy így válaszoljunk: „Igen, uram, indulok.” Azt akarja, hogy teljes mértékben bízzunk az Ő gondviselésében, hogy ellát mindennel, amire szükségünk van, túljuttat minden bonyodalmon, megkapunk időben minden információt.
Talán érzed Isten hívását valamire, ami olyan, mintha erszény, tarisznya és saru nélkül indítanának útra. Talán egy nagyon ijesztő missziós útra küld, el kell érned valakit, akitől félsz, neki kell látnod egy előtted tornyosuló probléma megoldásának – és úgy érzed, nem készültél még fel.
Jézus azt várja tőlünk, hogy induljunk neki hittel, és mint az apostolok, a küldetés végén elmondhatjuk: nem volt hiányunk semmiben. Gyakran nincs szükségünk erszényre, tarisznyára, sarura. A Jézusban való hit az, amit nem nélkülözhetünk.

Uram, nem akarok előre tervezni, ha tudom, hogy Te indítasz. Meg akarom hallani az indító jelzést, el akarok menni oda, ahova küldesz. Nem a gondos előkészületben akarom megtalálni biztonságomat, hanem a Te gondviselésedben. Segíts, hogy bizalmamat, hitemet csak Beléd vessem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.31.
www.proverbs31.org

Nem is tudtak róla
T. Suzanne Eller

„A szeretet türelmes. A szeretet jóságos.” 1Kor 13,4a

Tudtam, milyen az, sírva üldögélni egy járdaszegélyen, mert el akarok menekülni otthonról. Tudtam, milyen érzés, ha egy nagyobb testvér bezár a vécébe. Tudtam, mennyire lehet félni, mikor egyik szülőd a halántékához nyomja a pisztolyt, és öngyilkossággal fenyegetőzik.
De mikor 15 évesen keresztény lettem, nem tudtam, mit jelent keresztény módon élni.
Nem értettem Jézust, nem értettem a szeretetét. Gyermekcipőben járt a hitem, de néhány felnőtt abban kicsi gyülekezetben láttatni kezdte, milyen az Ő szeretete. Anélkül, hogy ismerték volna történetemet, kinyúltak értem, és megérintették az életemet.
Isten és a Lélek jelenléte vezetett el a hitre, de hitem növekedését jószándékú emberek gondoskodásának köszönhettem. A vasárnapi iskolában és ifjúsági csoportokban tanítottak. Összetereltek egy-egy busznyi tizenévest, és vasárnap délután elvittek minket a szeretetotthonokba, ahol énekeltünk, és hagytuk, hogy ráncos kezek tenyerükbe vegyék a mi sima, fiatal kezünket.
Így visszagondolva látom, nemegyszer próbára tettem a türelmüket. Például amikor megcsókoltam egy fiút az ifjúsági közösségnek szervezett éjszakai kocsikázáson. Vagy mikor először tettem bizonyságot nyilvánosan, és a beszédem közepén kimondtam egy káromkodást. Összezavarodva kirohantam a teremből, de egyik asszony rám talált odakint. „Legközelebb majd másképp mondod”, nyugtatott mosolyogva. Átölelt, és én megéreztem a biztonságot, az elfogadottságot.
Talán van a környezetedben egy kamasz, akinek a viselkedése kiborít néha. Aki pillanatnyi indulata szerint cselekszik. Olyanokat mond, amitől ökölbe szorul a kezed. Futna Isten után, de nagyokat esik loholás közben.
De te továbbra is szereted, egyengeted Isten felé az útját, igazolod, hogy Istennek nagyon is számít, mi van vele. Otthoni élete talán titok előtted, ahogy az enyém is az volt mások előtt. Sok tinédzsernek van szüksége lelki szülőkre, talán te vagy az egyetlen, akiben megláthatják Jézust.
Pár éve úgy alakult, hogy ellátogathattam abba a régi gyülekezetbe. Amikor köszönetet mondtam egy őszhajú házaspárnak mindazért, amit értem tettek, azt válaszolták: „Nem tettünk mi semmi különöset. Egyszerűen csak szerettünk titeket.”
Nem is tudtak róla, hogy szeretetüknek köszönhetően az a gyakran idegesítő kamaszlány jó édesanyává, szerető feleséggé és nagymamává érett, akinek az élete Jézusba ágyazódik. Akarom, hogy tudják, minden szó, amit leírok, minden alkalom, amikor beszédet mondok, vagy amikor együtt térdelve valakivel imádkozom, hogy megismerje Krisztust, onnan gyökerezik abból a régi felnőtt közösségből, akik olyannak fogadtak el, olyannak szerettek, amilyen voltam. Türelmük példája Jézust mutatta nekem. Arra indított, hogy éveken át fiatalokkal foglalkozzam, és megnyissam az otthonomat krízishelyzetben lévő tinédzsereknek.
Valamikor az örökkévalóságban lesz egy pillanat, amikor mindezt megértik. Most azt szeretném, ha tudnák, hogy ők változtatták meg az életemet.
Örökre hálás leszek nekik ezért.

Uram, segíts, hogy hűséges maradjak Hozzád, s mindig készen álljak megmutatni szeretetedet egy kamasznak, egy gyermeknek, akinek szüksége van rá. Segíts, hogy türelmes legyek, és példát mutathassak. Mi nem ismerhetjük mindegyikük történetét, de Te ismered. Köszönöm, Uram, hogy ezek az apró jelei a hűségnek a Te kezedben megsokszorozódnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.01.
www.proverbs31.org