2011. november 30., szerda

Történetek Adventre 20

Hogy megmutassa nekünk az utat
- ismeretlen szerző –

Élt egy ember, aki nem hitt a megtestesülésben, Karácsony igazi jelentésében, szkeptikus volt Istennel kapcsolatban is. Egy kis faluban lakott a családjával. A felesége elkötelezett hívő asszony volt, s hitben nevelte a gyermekeit is. A férfi gyakran okozott neki nehéz perceket a hite ócsárlásával, s minden karácsonykor kigúnyolta a vallásos meggyőződéséért. Egy havas karácsonyeste az asszony felöltöztette a gyermekeket, hogy elinduljanak az esti szertartásra. Könyörgött a férjének, menjen velük, de ő szilárdan ellenállt. Kinevette, amiért hisz Krisztus megtestesülésében, ostobaságnak tartotta. „Ugyan hogy alacsonyodna le Isten, hogy olyan ember legyen, mint mi? Képtelen, nevetséges elképzelés!”- mondta. Így hát az asszony a gyerekekkel elment a templomba, a férfi pedig magára maradt.
Alighogy elmentek, kint felerősödött a szél, s hatalmas hóvihar kerekedett. A férfi az ablakhoz ment, kinézett, de csak a kavargó hótömeget látta. Később hallotta, hogy valami az ablakhoz csapódik. Aztán megint. Kinézett, de semmit sem látott. Felkapta a kabátját, s kimerészkedett az udvarra. A háza melletti szabad téren olyasmit látott, amire a legkevésbé sem számított: egy vadlúdcsapatot. Bizonyára dél felé, melegebb vidékekre vonultak, de csapdába ejtette őket a hóvihar. A szél kavarta a havat, elvakította és összezavarta őket, elvesztették az irányt. Eltévedtek, s leszálltak a farmon, sem élelem, sem valami biztonságos hely nem volt, ahol meghúzódhattak volna. Néha szárnyra kaptak, s köröztek a tisztáson vakon, céltalanul.
Megsajnálta őket, és segíteni akart. Gondolkozott. Az udvar végében ott a csűr! Ott meghúzhatnák magukat, míg elül a vihar. Melegben és biztonságban eltölthetnék az éjszakát. Odament hát a csűrhöz, s nem kis fáradsággal kitárta a kétszárnyú kaput. Várt és figyelt, remélve, hogy észreveszik a nyitott csűrt, és behúzódnak. De a ludak csak csapkodtak, köröztek tovább, nem vették észre a nyitott kapukat, vagy nem fogták fel, mit jelentene nekik. A férfi elkezdett fütyülni, hívogatta őket. Semmi. Kiabált, le-föl ugrált, integetett a karjával. A ludak oda se hederítettek. Közelebb ment hozzájuk, hogy felfigyeljenek rá, de csak megijedtek, s arrébb repültek. Bement a házba, kihozott egy darab kenyeret, morzsákra törte, leszórta az útra, hátha az élelem odavonzza őket a csűrhöz. Továbbra sem törődtek vele. Egyre tehetetlenebbnek érezte magát, hátulról feléjük futott, gondolta, sikerül bekergetnie őket a védett helyre. De a ludak csak jobban megrémültek, szétröppentek minden irányba, csak a csűr felé nem. Bármit próbált, nem érte el, hogy berepüljenek a csűrbe. Bármit csinált, nem tudta eljuttatni őket a biztonságba, a melegbe, bármit csinált, nem sikerült rávennie őket, hogy bemenjenek az egyetlen helyre, ahol életben maradhatnak.
Tehetetlenségében felkiáltott: „Miért nem hallgatnak rám? Miért nem követnek? Mi van velük? Miért nem látják meg az egyetlen helyet, ahol túlélhetik a vihart? Hogy tudjam rávenni őket, hogy bemenjenek?” Kis gondolkodás után rájött, hogy egyszerűen nem hajlandók egy ember utasításait követni. „Ó bár meg tudnám menteni őket! Csak úgy tehetném, ha én is vadlúd lennék! Ó bár azzá válhatnék! Akkor meg tudnám mutatni nekik az utat! Akkor meg tudnám menteni őket! Akkor követnének, nem félnének tőlem. Bíznának bennem, s el tudnám vezetni őket a biztonságba.”
Hirtelen elhallgatott, újragondolta az előbbi szavakat, mintha magának mondaná. „Ó bárcsak egy lennék közülük – akkor meg tudnám mutatni az utat – akkor megmenthetném őket.” Eszébe jutott, mit is mondott a feleségének: „Ugyan miért akarna Isten olyan lenni, mint mi? Ez olyan nevetséges!” Fény gyúlt a lelkében, ahogy ezt a két dolgot összekapcsolta gondolatban. Olyan volt, mint egy megvilágosodás – megértette a megtestesülést. Olyanok voltunk, mint ezek a vadludak – vakok, céltalanok, a vesztünkbe rohanók. Isten egy lett közülünk, hogy megmutassa az utat, hogy megtanítson, hogyan menekülhetünk meg. Ez hát a Karácsony értelme, mondta magában.
Ahogy a szél, a hó kavargása elcsendesedett, a szíve is megnyugodott, s hosszan eltöprengett azon, amire rájött. Már értette, miről szól a Karácsony. Már tudta, miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételkedése, hitetlensége szertefoszlott, s ő azon a havas karácsonyéjszakán boldogan ölelte magához a megszületett igazságot.

www.domestic-church.com

4 megjegyzés:

  1. Csodálatos történet és valóságos!!!!
    Egyik héten,amikor már sötétben jöttem haza, felettem gágogó vadlúdcsapat repült...Annyira megható volt !Bár nem láttam őket,de tudom milyen kemény útjuk van.Kedvenc filmem a Vándormadarak.
    Köszönöm,hogy lefordítottad!♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szep!Oh barcsak sokan megvilagosodhatnanak igy!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép, és mély tartalma van! Köszönöm, hogy olvashattam!:)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy bejegyzéseitekkel bátoríttok, remélem, lesz időm folytatni a fordítást. Ha benne van a Tervben, akkor biztos. :)

    VálaszTörlés