Erik és az öregember
Egy Nancy nevű édesanya mesélte el ezt a történetet egy karácsonyi ebédről, amit a nagyszülőkhöz tartva költöttek el útközben egy étteremben, távol az otthonuktól.
Csak mi voltunk kisgyermekkel az étteremben. Eriket egy magas etetőszékbe ültettem, körülnéztem, a vendégek csendben ettek, vagy halkan beszélgettek. Hirtelen Erik széles mosollyal elkiáltotta magát: Szia! Kisbaba tenyerét az etetőszék tálcájához nyomta, mintha ki akarna szállni. A szeme csillogott az örömtől, s tele szájjal vigyorgott. Apró kis hangokat hallatott boldogságában.
Körülnéztem, keresve az öröm forrását. És megláttam. Egy férfi volt. Kabátja kopott, foltos, elviselt. A nadrágja gyűrött, szakadt, cipzárja rég nem működött, valaha cipőnek nevezett lábbelijéből kikandikáltak az ujjai. Az inge is koszos volt, a haja fésületlen, mocskos. Szakállnak nem nevezhető borosta volt az arcán, az orra göcsörtös, pirosas lila foltokkal. Elég távol voltunk tőle, hogy érezhettük volna a szagát, de biztos voltam benne, hogy bűzlik.
Kezét lóbálva integetett vissza Eriknek. „Szia, baba; szia nagyfiú; látlak ám kishaver!” – kiabálta. A férjemmel egymásra néztünk. Most mit tegyünk? Erik továbbra is lelkesen kacagott: „Szia!” – kiáltotta vissza. Az emberek felfigyeltek, előbb ránk néztek, majd az öregre. Ha van össze nem illő pár, az a vén csavargó volt – meg az én gyönyörű kisfiam.
Megjött a rendelésünk, az öreg tovább hangoskodott. „Kerekecske-dombocska, vagy nem is, tudod a csípicsókát? Nézzék, tudja, hogy kell csípicsókázni!” Mindenki azt hitte, nincs ki a négy kereke. Egyértelműen részeg volt. Zavarban voltunk. Csendben fogyasztottuk az ételt, persze csak mi a férjemmel, mert Erik előadta teljes repertoárját a benne gyönyörködő züllött öregembernek, aki mindent lelkesen kommentált.
Végre készen voltunk, s indulhattunk a kijárat felé. A férjem a pulthoz ment fizetni. Mondta, kint megvár a kocsinál. Ahogy mentem kifelé Erikkel az ölemben, az öreg az ajtóhoz közeledett. „Uram, csak jussak ki, mielőtt hozzánk ér” – könyörögtem. Ahogy mellé értem, megpróbáltam neki háttal, oldalazva elmenni mellette, nehogy véletlenül elérjen a lélegzete. Ahogy elfordultam, Erik áthajolt a karomon, s mindkét kezével az öreg felé nyújtózkodott: „Ölbe, ölbe…” Mielőtt észbe kaptam volna, már át is tornázta magát az öreghez, aki kivette a karomból. Egy bűzös vénember és egy nagyon kicsi gyermek szeretetölelését láttam. Erik bizalommal, teljes odaadással rásimult az öreg vállára. Az behunyta a szemét, és két könnycsepp indult el a szemhéja alól. Az egyik, a kegyetlen élettől, nehéz munkától, fájdalomtól göcsörtös öreg kéz gyöngéden, nagyon gyöngéden tartotta kisfiam fenekét, míg a másik a hátát simogatta.
Nincs két emberi lény, aki ilyen rövid ideig ilyen erősen szerette volna egymást. A fájdalomtól döbbenten álltam. Az öreg fél percig még ringatta Eriket, aztán kinyitotta a szemét és belevéste tekintetét az enyémbe. Határozott, parancsoló hangon mondta: „Aztán vigyázzon erre a gyermekre.” Megbabonázva válaszoltam: „Vigyázni fogok”, s a torkom elszorult. Az öreg lefejtette Erik kezét a nyakáról, kényszeredetten, vágyakozva, mintha nagyon fájna. Átvettem a kisfiamat, az öreg pedig elbúcsúzott. „Áldja meg az Isten, asszonyom, köszönöm, hogy én is kaptam karácsonyi ajándékot.” Nem tudtam válaszolni, valami köszönöm-félét motyogtam.
Erikkel a karomban a kocsihoz futottam. A férjem nem értette, miért sírok, miért szorítom a kicsit úgy magamhoz, és miért mondom egyre: „Istenem, bocsáss meg!” Az előbb tanúja voltam Krisztus szeretetének, amit egy törékeny, ártatlan kisgyerek mutatott meg nekem, aki nem ismeri a bűnt, aki nem ítélkezik; itt volt egy gyermek, aki csak a lelket – s az anyja, aki csak a külsőt látja. Egy vak keresztény - ölében egy látó kisgyermekkel. Úgy éreztem, Isten ezt kérdezi tőlem: Átadod egy pillanatra a gyermekedet? – Isten, aki a sajátját egy örökkévalóságig nekünk adta.
A rozzant öregember, tudtán kívül, rávezetett egy addig csak félig értett igazságra: ahhoz, hogy bejussunk Isten Országába, olyanoknak kell lennünk, amilyenek a kisgyerekek.
www.just4kidsmagazine.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése