Lélekerősítő levelek 71

Nincs időm a fájdalomra
Renee Swope

„Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” Zsolt 18,7

Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.
Nincs időm a kiborulásra. Különben is mindez nagyon régen volt, és reménykedtem, hogy magától el fog múlni.
Volt már olyan, hogy nem akartál valamilyen sebeddel foglalkozni, mert túl sok időt venne igénybe? Vagy előfordult, hogy megpróbáltál imádkozni azért, hogy múljon el a fájdalom, ám kiderült, hogy a gyógyulás egy folyamat, amit nem biztos, hogy be akarsz vállalni?
Bár valóban nem mehetünk vissza a múltba, hogy eltöröljük, ami történt, arra van mód, hogy visszatérjünk, és Jézussal együtt feldolgozzuk a fájdalmunkat. Az igazság az, hogy nem fogunk meggyógyulni, míg ezt meg nem tesszük. Ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, tegnapi fájdalmaink beszivárognak a mába, és elzárják a lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, mit készített a holnapunk számára Isten.
Ez történt éveken át a házaséletemben. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdődött, de tudom, hogy sokszor éreztem dühöt a férjem, JJ iránt, és rájöttem, hogy nagyon kritikus vagyok vele szemben. Egyik nap éreztem, hogy Isten rávilágít azokra a sérülésekre gyermekkoromból, amikkel nem foglalkoztam, s amik még nem gyógyultak be. Múltam történései elhomályosították jelenemet, és a félelem és bizonytalanság árnyékát vetették a jövőmre.
Elhatároztam, készítek egy folyamatábrát az életemről, és bejelölöm a legfontosabb „érzelmi történéseket”. Imádkoztam érte, majd papírra vetettem minden fájdalmas eseményt, jelenetet stb., amire emlékeztem.
Bár féltem tőle, mégis kértem a Szentlelket, juttasson eszembe minden élményt, minden kapcsolatot, amik megsebesítettek, világítsa meg, milyen hatással voltak rám, milyen messzire taszítottak Istentől, mennyi fájdalmat okoztak nekem vagy másoknak.
A szétesett otthonban összetört szívvel élő gyermek éveken át felgyülemlett csalódásai óriási hiányérzetet keltettek bennem. Mégsem gyászoltam el soha a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire annyira vágytam, és nem kaptam meg. A beteljesületlen remények keserű elvárásokat ébresztettek bennem.
A feldolgozás alatt Isten megmutatta, hogy JJ-től vártam el, hogy mindaz legyen, amit apám nem teljesített felém apaként vagy anyám felé férjként. Elvártam, hogy teljesüljön a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” az én verzióm szerint, s ettől kritikussá és ítélkezővé váltam.
Azt hittem, hogy ha JJ olyan férj és apa lesz, amilyennek szeretném, ezzel széttört álmaim újra összeállnak, megvalósulnak. Biztosíthatja számomra azt a biztonságot és védelmet, amire a bennem rejtőző kislány áhítozott.
De a stratégia nem működött. Arra volt szükségem, hogy Istenhez kiáltsak szükségemben, és Őt hívjam segítségül. És időt kellett szánnom rá, hogy reagáljak, hogy feldolgozzam mindazt, amit megmutat nekem.
Időt szánnom arra, hogy Istentől kérjem a biztonságot és a reményt, s hagyjam, hogy Ő legyen számomra az apa, akire vágytam. Időt, hogy elsirassam mindazt, amire apámtól számítottam, és nem kaptam meg. Időt, hogy behívjam Istent a sebeimbe, hogy meggyógyítsa sérült érzelmeimet, és felszabadítson attól való félelmemtől, hogy sosem ismerem meg a boldogságot.
És végül, meg kellett bocsátanom apámnak, és ezzel elengednem a dühöt, az elhagyottság érzését, a csalódottságot, a fájdalmat. Be kellett vallanom irreális elvárásaimat, el kellett engednem elképzelt jogomat a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapothoz.
Ez a folyamat sok időt vett igénybe, sok imádkozást, bátorságot és könnyet, de végül megérte. Lassacskán el tudtam ereszteni a múltamat és a fájdalmamat, miközben megnyíltam a remény és a gyógyulás felé. Elértem, hogy elfogadjam JJ-t olyannak, amilyen, és rábízzam Istenre, hogy olyan férjjé tegye, amilyenre Szerinte szükségem van, és nem amilyet én képzeltem magamnak.
Ha engedjük, hogy Jézus átkutassa a szívünket, és az Ő perspektívájából mutassa meg fájdalmainkat, eljön a megváltás. Legyen szó múltbeli sérüléseinkről vagy mai fájdalmainkról, ha időt hagyunk Jézusnak, hogy az Ő igazságát öntse a sebeinkbe, szeretete átjárja fájdalmunkat, és újra összeállunk egésszé.

Uram, adj kérlek bátorságot, hogy szánjak időt a feldolgozásra, hagyván, hogy meggyógyítsd sebeimet, és újra reménnyel töltsd fel a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.12.
www.proverbs31.org


Egy jobb út
Wendy Blight

„Én vagyok az út.” Jn 14,6a

Előfordul néha, hogy tétovázol, merj-e Isten elé járulni? Talán mert szeretet nélkül beszéltél valakivel. Vagy olyasmit tettél, amit nem kellett volna. Vagy úgy érzed, nem tudsz megbocsátani. Szoktad ilyesmik miatt úgy érezni, hogy vétked méltatlanná tesz arra, hogy Isten előtt megjelenj?
Az ószövetségi törvény megtiltotta a zsidóknak, hogy Isten jelenlétében tartózkodjanak. A törvény szerint Isten dicsősége a Templomban, azon belül is a Szentek Szentjében székelt, ahova csak a Főpap léphetett be. Isten kiválasztotta ezt a férfit, és megbízta azzal, hogy belépjen a Szentek Szentjébe évente egy alkalommal, hogy engesztelő áldozatot mutasson be a nép bűneinek bocsánatáért.
Miért volt erre szükség? Mert a bűn korlátot emelt Isten és az ember közé. A Főpap a nép nevében áldozatot mutatott be, mert ahhoz, hogy a korlát leomoljon, véres áldozatra volt szükség. Az emberek nem csak egyszer vétkeztek egy évben. Naponta vétkeztek, és vétkeik súlyát cipelték magukkal. Az áldozatbemutatásnak ez a módja egész évben ébren tartotta a bűntudatukat, csak évente egyszer szabadulhattak meg tőle.
El tudod képzelni azt a lelkiállapotot, mikor egyfolytában emlékeztetned kell magadat a bűneidre?
Én el tudom. Nem is olyan régen jöttem rá, hogy én is ilyen lélekkel élek. Valahányszor ingerült voltam, tiszteletlenül beszéltem a férjemmel, vagy nem akartam valamit megbocsátani, falat emeltem önmagam és Isten közé. Szégyent és bűntudatot éreztem, mert nem tudtam jóvátenni, és nem tudtam megváltozni. Beszámoltam róla Istennek, mondtam, mennyire sajnálom, aztán pár nap múlva újra elkövettem.
De nekünk – és ebbe te meg én is beletartozunk – nem kell úgy élnünk, mint az ószövetségi zsidóknak. Jézusban Isten új utat nyitott elénk. Elküldte a Legnagyobb Főpapot, aki maga az Út. Egy jobb út. Isten elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon értünk a kereszten. Ő egyszemélyben a Főpap és az áldozati Bárány. Jézus áldozatát nem kell megismételni évente, havonta, hetente. Jézus elvégezte az áldozatot, és ez egyszer s mindenkorra megszabadított minden bűntől, amit elkövettek - elkövettünk, vagy el fognak - el fogunk – követni. Vére ontásával Jézus megbocsátotta bűneinket, tisztára mosott, szentté tett Isten szemében.
Jézus így szól: „Én vagyok az út”. Kereszthalála utat nyitott neked és nekem, hogy elérjük őt, a jelenlétében legyünk, és bátran, bízó lélekkel elé tárjuk minden szükségünket, beleértve a bűntudatot is, ami nyomasztja szívünket.
Ha vétkezünk, egyszerűen járuljunk őszinte szívvel Isten elé, kérjük és fogadjuk el bocsánatát, és ezzel bűneink el vannak törölve. Soha többé nem kell éreznünk miattuk szégyent vagy bűntudatot. Drága barátnőm, megszabadultunk! Jézusban Isten egy jobb utat nyitott előttünk!

Drága Jézus, köszönöm Neked, hogy elhagytad égi trónodat, hogy a néped között éljél. Köszönöm, hogy Te lettél a Főpapunk. Köszönöm, hogy lebontottad a falat, utat nyitottál bűneim bocsánata előtt. Adj, kérlek, bátorságot, hogy félretéve szégyenkezésemet és bűntudatomat, trónod elé járuljak, átvegyem bűneim bocsánatát, és ennek szabadságában éljek most és mindörökké. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.13.
www.proverbs31.org

Süteményt vagy sarat?
Rachel Olsen

„A rágalmazó/pletykáló szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe.” Péld 18,8

A családi vagy baráti összejövetelek általában ugyanúgy zajlanak. A férfiak összegyűlnek a grill vagy a TV körül, zenéről vagy sportról beszélgetnek. Ezalatt mi lányok begyűlünk a konyhába egy kis hagyományos női csevegésre.
A nők számára az emberek és a kapcsolatok jelentik a beszélgetések fő témáját. Érzelmesebbek, kapcsolatfüggőbbek vagyunk a férfiaknál. És hát persze a konyhában, az otthon szívében gyűlünk össze. Na meg ott van az étel is. Egy csésze kávé vagy egy sütemény kellemesen feldobja a társalgást.
Van viszont az asszonyi csevegésnek egy veszélyes és függőséget okozó válfaja.
Pletykának hívják.
Miért szoktunk pletykálni? Azt hiszem ugyanazért, amiért más dolgokat is megteszünk, amikről tudjuk, hogy nem kéne - például flörtölünk a főnökünkkel, vagy rávetjük magunkat a sajttortára: azért, mert jólesik.
Pletykálás közben jólesik, hogy úgy érezzük, megtudunk valamit. Egy pillanatig bár, de mindenki ránk figyel. A szemek tágra nyílnak, az adrenalin száguld, ahogy megosztjuk barátnőinkkel a hihetetlen újságot. Lesik minden szavunkat.
Ha más mondja a pletykát, az legalább olyan érdekes, olyan, mint mikor megosztanak velünk egy titkot. A pletykálás mindenkinek jólesik, annak is, aki mondja, annak is, aki hallja, kivétel csak az lenne, aki a pletykálásunk tárgya.
Ha magamba nézek, és megvizsgálom, mi motivál a pletykálásra, nem örülök annak, amit találok. Büszkeséget látok, felelőtlenséget, ítélkezést. Egy önző attitűdöt, ami kedveli az érzést, amit a pletykálás kivált. Bár pillanatnyilag jóleshet a pletykálás, ugyanúgy, mint a túl sok sajttorta, megterhelheti a gyomromat. A pletykálás behatol lelkem belsejébe, a lelkiismeretfurdalás és a bűn súlyával lehúzza azt.
Rá kellett jönnöm, hogy amikor feltálalom a sarat, vagy akár csak meghallgatom a pletykát, sárral táplálom a lelkemet.
Elhatároztam, hogy legközelebb, ha összejövünk a lányokkal, pletykaböjtöt fogok tartani. Megpróbálom elterelni a beszélgetést, vagy elnézést kérve kimegyek a mosdóba, ha a pletykálás elkezdődik. Nem akarok sarat feltálalni vagy magamhoz venni. Ha a szívem érzékeny Isten igazságára, később csak hányingert okoz mások kibeszélése.
De egy csésze kávét vagy egy darabka süteményt biztosan magamhoz veszek.
Te mitől éreznéd jobban magad – egy kanál sártól vagy egy szelet sajttortától?

Uram, kérlek, bocsásd meg a pletykálásomat. Tudom, hogy bántok vele másokat, és rosszat teszek magamnak is. Segíts észrevennem, mikor pletykálni kezdek, tégy bátorrá, hogy tartsam a számat vagy témát váltsak. Tölts fel bölcs, együttérző, biztató szavakkal. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.14.
www.proverbs31.org

Üres tevékenység
Glynnis Whitwer

„Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.” 2Tessz 3,11

Szeretem az üres kalóriákat. Bevallom, így van. Kedvencem a csokis browny. Próbálom nyugtatgatni magam, hogy a benne lévő tojástól egészséges étel, de igazából nem sok van benne, ami jótékony hatással van a szervezetemre. A pillanatnyi élvezeten túl mást nem kapok tőle, mint egy kis kalóriát, de a szervezetemet igazából nem táplálja.
Gyakran ilyen a tevékenykedésünk. Meg tudjuk tölteni a napjainkat különféle foglalatosságokkal, s vacsora után kimerülten és kiüresedve zuhanunk a fotelbe. S mégis, körülnézve azt látjuk, hogy felgyűltek a megválaszolatlan levelek az íróasztalon, koszos ruhák vannak a karfára dobva, a konyha kövezete foltos, ragadós. Pedig egész nap nyüzsögtünk!
Hasonlóan a nőhöz, aki elkölt 100 dollárt az élelmiszerboltban, és mégsincs miből vacsorát főznie, ha nem gondoljuk át tevékenykedésünket, elkeseredhetünk, milyen kevés az egész napi munkánk eredménye. Mint a browny a maga üres kalóriáival, a tevékenykedésünk gyakran semmi hasznot nem hajt.
Az üres foglalatosság egyik kísértője a számítógépem. A munkám megköveteli, hogy sok időt töltsek a gép előtt. Ha nincs előre elgondolt tervem, amikor leülök, akár két óra is eltelik úgy, hogy nem jutottam előre – mert például aranyos kutyakölykökről készült videókat nézegettem. Ha viszont vettem a fáradságot, s előre beosztottam a gép előtt töltendő időmet, jobban tudok koncentrálni a tennivalóimra.
Ugyanez a helyzet a házimunkával is. Ha szánok pár percet reggel arra, hogy sorba rakjam az elvégzendő feladatokat, több esély van rá, hogy estig mindent befejezzek. Különben megtörténik, hogy este 7-kor ébredek fel, hogy fogalmam sincs, mi legyen vacsorára.
Nemrég tűnt szemembe a mai igénk. Rájöttem, hogy nem különbözünk a régiektől, akiknek szól a figyelmeztetés. Csak a tétlenségünk különbözik: tevékenységnek látszik. Többnyire meg is győzzük magunkat, hogy fontos volt elolvasni a híreket, körülnézni a barátnőnk blogján, vagy rákeresni a jövő évi üdülési lehetőségekre. Persze, fontos. De nem biztos, hogy ma kellett volna.
Megvan az ideje a csokis sütizésnek, a barátokkal való csevegésnek, az internetes keresgélésnek. Megvan az ideje a pihenésnek. Végül is Isten rendelt nekünk egy pihenőnapot. Megvan az ideje a játéknak. A termékeny tevékenykedés kulcsa, hogy tudjuk, mikor minek van itt az ideje.
Ahelyett, hogy maga töprengene rajta, Isten bölcs leánya az Atyához fordul eligazításért. Én úgy tudom elkerülni az üres tevékenységeket, hogy minden nap megkérdezem, Isten mit szánt nekem arra a napra. A reggeli imámban mindig szerepel az időbeosztás. Azon túl, hogy élvezni akarom Isten jelenlétét, eligazítást kérek Tőle az adott napra.
Leülök a konyhaasztalhoz egy csésze kávéval s a jegyzetfüzetemmel, kezemben egy toll, és kérem Istent, sorolja fel, mit vár el tőlem aznapra. Mindig segít összeállítani az időbeosztásomat, a tennivalók listáját – nem másnapra vagy a következő hétre, hanem az adott napra.
A nekem – munkára, játékra, pihenésre - jutott idő gondos intézője akarok lenni. Túl sok időt elfecséreltem hiábavalóságokkal. Jó dolog a tevékenykedés, de csak akkor, ha nem üres. A sütievés is jó dolog a maga idejében.

Uram, Te teremtetted az időt, s én mégis olyan ritkán keresem eligazításodat, hogy mire használjam fel. Időbeosztásom intézőjévé, gondnokává tettél, szükségem van a segítségedre. Mutasd meg kérlek, hogyan töltsem termékenyen az időm – és mikor tegyem félre a tennivalókat, hogy pihenjek vagy játsszam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.17.
www.proverbs31.org

Belefáradtam az Istenre való várakozásba
Tracie Miles

„Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek születtek.” Ter/1Móz 25,26b

Érezted már, hogy belefáradtál a várakozásba, hogy Isten meghallgassa kérésedet?
Nemrég volt egy időszak, amikor elbizonytalanodtam, és egy kicsit bizony el is fáradtam a várakozásban.
Belefáradtam, hogy napról napra, hónapról hónapra, évről évre ismételgessem ugyanazt a kérést. Hogy újra meg újra elmondjam Istennek ugyanazt a régi problémát, ami sehogy sem akar megoldódni. Belefáradtam saját elkoptatott szavaimba, és az is eszembe jutott, Istent is fárasztja már, hogy mindegyre ugyanazt a kérést hallgatja tőlem.
Lehajtott fejjel bevallottam Istennek, hogy elfáradtam a várakozásban.
Az érzelmi kimerültségnek ebben az állapotában lapozgatni kezdtem a Bibliámat. Reméltem, hogy Isten majd kiemel néhány igét, ami a szemem elé ugrik olvasás közben, s egyből utat talál a szívembe.
Azt a részt kezdtem olvasni, amikor Rebeka ikerfiúkat szült Izsáknak. Egy mondat különösen megragadott, újra meg újra elolvastam. A szívem felujjongott, mikor rájöttem, hogy Isten ezzel a rövidke mondattal akar reményt adni a lelkemnek. Lelki kiemelő filcét használta, ahogy számítottam rá.
A Teremtés Könyve 25,26-ban azt olvassuk, hogy Izsák hatvan éves volt, amikor az ikrek megszülettek. Egyszerű bibliai tény, de nekem abban az állapotban nagyon sokat jelentett. Tudjuk, hogy Izsák türelmesen várt a tökéletes feleségre – 40 éves volt, amikor elvette Rebekát. Egy kis matematikával kiszámíthatjuk, hogy 20 évig várakozott, hogy fia szülessen! Vehetett volna ágyast magához, aki fiút szülhetett volna neki. De nem, ő kitartóan várt Istenre. És végül megkapta türelmes hite jutalmát.
Izsák sosem adta fel a reményt, hogy Isten a lehetetlent is lehetségessé tudja tenni. Megtanulta, hogy Isten mindig gondoskodik róla. Ezért napról napra, hónapról hónapra, évről évre szenvedélyesen imádkozott Hozzá egy fiúgyermekért. A Ter 25,21-ben azt olvassuk, „könyörgött az Úrnak”, ami azt jelenti, hogy minden erejével imádkozott. Nem csak úgy félszívvel kérte Istent, hanem „könyörgött” egy fiúgyermekért! Szenvedélyesen, minden erejével. Elképzelem a korosodó Izsákot az alatt a húsz év alatt, ahogy kitárt karral, könnyes szemmel térdel arccal a forró porban, s esedezik Istenhez, hogy hallgassa meg kérését. Bizonyára nagyon fáradt volt már, de nem hagyta abba az imádkozást, nem adta fel a reményt, hogy álma valóra válik. És Isten tökéletes időzítésében ez be is teljesedett.
Belefáradtál te is a várakozásba? Esedezz tovább Istenhez, ahogy Izsák tette. Eltelhet húsz év, de elég lehet húsz perc is, hogy Isten válaszoljon imáinkra. Találjunk békességet Izsák történetében, türelmes hitében, és reményünket táplálja a tudat, hogy Isten nem fárad bele könyörgésünk hallgatásába. Ő csak vár a válasszal a megfelelő pillanatra, a tökéletes időzítésre.

Uram, segíts, hogy türelmes legyek, hogy ne lankadjon a hitem, mialatt várom válaszodat. Segíts, hogy izgatott várakozással nézzek annak a napnak elébe, mikor végre kiderül, hogyan válaszolod meg könyörgésemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.18.
www.proverbs31.org

A remény ajándéka
LeAnn Rice

„Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.” 1Tim 6,17

Biztos, hogy nem vagyok gazdag. 14 éve lettem özvegy, azóta egyedül nevelem a gyermekemet, nincs pénzem olyan extrákra, mint egy új ruha vagy hétvégi üdülés. Ezért nem sokat adhattam másoknak se, és ez fájt. Legalábbis, míg rá nem jöttem, hogy nem az ajándék mérete számít.
Az számít igazán, hogy mennyi reménységbe tudom az ajándékot csomagolni.
Egy kisfiú segített megtanulnom, mi az igazi gazdagság, egy kisfiú, akivel Ecuadorban találkoztam egy missziós kiránduláson a Compassion International szervezésében.
Miguel egy egy helyiségből álló házban lakik az édesanyjával és három testvérével. A padlótlan földre rakott közös ágyon alusznak mindannyian. Nincs fürdőszobájuk, nincs villanyáramuk. A zöldségek, pontosabban a héjak és a bomló zöldségmaradványok, amikből édesanyjuk vacsorát főz nekik, bizonyára nem kerülnének be a fazekamba. Gondolkozás nélkül kidobnám őket.
Könnybe lábadt a szemem a szomorúságtól, mikor szembekerültem a valódi szegénységgel. De Miguel tekintete különleges, drága örömtől ragyogott. Egy szponzor, egy támogató a reménység ajándékát lehelte Miguel életébe, és ez mindennek más színt adott.
Ez az élmény elgondolkoztatott. Meg kell találnom a módját, hogy szponzora lehessek egy gyermeknek, s ugyanezt a hatást érjem el nála. A világ minden problémáját nem tudom megoldani, de a remény ajándékával fényt vihetek valakinek az életébe, és ez indulásnak nagyszerű.
Rövid találkozásom Miguellel rávilágított a gazdagság igazi értelmére, és gyakran gondolok arra, amit ott tapasztaltam. Miguel jut eszembe, ha rajtakapom magam, hogy lakásom méretére panaszkodom, vagy ha a villanyszámla többet mutat, mint amire számítottam. De főleg arra volt jó a találkozás, hogy megtanuljam a reménység ajándékának felbecsülhetetlen értékét.
Kedveseim, még pár hét, és benne leszünk a karácsonyi sürgés-forgásban. Karácsonyfát állítunk, égőket, díszeket aggatunk rá. Elővesszük a családi betlehemet, ajándékokat csomagolunk, a fa körül állva karácsonyi dalokat énekelünk. S mialatt karácsonyi hagyományainkat követjük, Arra gondolunk, Akiért mindez lehetségessé vált, Arra, Akit ünnepelünk.
Mi mással tudnánk szebben ünnepelni, mint reménységbe csomagolt ajándékokkal a nálunk nagyobb szükséget szenvedők számára.
Reményünket megoszthatjuk, ha segítünk a meleg levesek kiosztásában, vagy ha apró ajándékokkal megtöltünk egy cipős dobozt, s eljuttatjuk egy segítő szervezethez. Valaki nagyon fog örülni neki karácsony este.
Kabátokat, pokrócokat gyűjthetünk a környék hajléktalan családjainak.
Vagy szponzorai lehetünk egy távoli gyermeknek, olyannak, mint Miguel, s ezzel biztosíthatjuk számára a tanulás és a lelki nevelés, az egészségügyi ellátás és a ruházkodás kellékeit.
Akár kevés, akár sok a bevételünk, valamit mindnyájan tehetünk. Ahogy Jézus Nevében odafordulunk a körülöttünk élők felé, olyasmit nyújtunk nekik, ami minden földi kincsnél értékesebb: a remény ajándékát!

Uram, add nekem a Te szemedet, hogy meglássam, és a Te füledet, hogy meghalljam a körülöttem élők szükségleteit – nem csak karácsonykor, hanem állandóan. Meg akarom osztani szeretetedet a szegényekkel, a rászorulókkal. Segíts megjegyeznem, hogy az igazi gazdagságot nem a bankbetét, hanem a szív nagyságával mérjük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.19.
www.proverbs31.org