2012. március 27., kedd

Lélekerősítő levelek 78

Mi a te üzeneted?
Lynn Cowell

„Mindenképpen vigyázz magadra, és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.” 5Móz/MTörv 4,9

A szívem szakad meg, ahogy szemlélem lányaim küzdelmeit. Az iskola tengerén evezve az elutasítás hullámai csapkodják szívük csónakját.
Gyakran érzem, hogy velük élem át a viharokat. Miért van az, hogy én érzem sérülékenynek magam, mikor könnyeket látok a szemükben?
Talán mert nincsenek távol saját zűrzavaros serdülőkori éveim. Felszínre bukkannak a felcseperedés fájdalmas emlékei: a bizonytalanság, egy fiú lelépése, a túlzásba vitt önelemzés.
Mindamellett, lányaim küzdelmei hálát is ébresztenek bennem. Hálás vagyok Istennek a barátokért, akiket az utamba küldött, mikor fiatalasszony voltam. Nem felejtem el őket, akik rávezettek, hogy egy férfi, legyen bár édesapa, barát vagy férj, nem tudja kitölteni az űrt a szívemben. Csak Jézus képes kitölteni azt, amit Ő teremtett.
Hálás vagyok Istennek azért is, mert része lehetek a lányaim életének, és ezt az igazságot megoszthatom velük. Tudod, mikor Jézus rávezetett, hogy a bennem lévő űrt csak Ő töltheti ki, ezt nem csak velem akarta közölni.
Azért ajándékozott meg ezzel az igazsággal, hogy szeretetüzenetét továbbadjam gyermekeimnek, és ha Isten is úgy akarja, egy napon az unokáimnak.
Ahogy mai igénk mondja: „Mindenképpen vigyázz magadra, és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.” Lehetőségünk van rá, hogy befolyásoljuk gyermekeink és mások életét.
Mi az az igazság, amit Isten azért adott neked, hogy továbbadd gyermekeidnek, gyermekeid gyermekeinek, és a körülötted élő fiataloknak? Az Igéből kapott megvilágosodások, kincsek, bepillantások az Ő lelkébe? Ha kaptál ilyeneket, ezek nem csak a te javadat szolgálják, hanem családodét is és mindazokét, akikre hatással lehetsz.
Talán sikerült megértened a megbocsátás mibenlétét? Vezesd rá gyermekedet, amikor neheztel valakire.
Megtapasztaltad az Úr gyógyító erejét? Légy azok mellett, akik elindultak a gyógyulás útján.
Átéled a remény ajándékát, mert Isten jókedvre hangolt? Oszd meg valakivel, akit elkeserítenek a körülmények.
Ne tartsuk természetes, magától értetődő dolognak, amit az Úr velünk tesz. Akarjuk, és kérjük Istent, mutassa meg, hogyan oszthatjuk meg természetes módon tapasztalatainkat, hogy Isten igazsága, a hűségét igazoló történetek nemzedékről nemzedékre továbbadódjanak.

Uram, kérlek, keltsd fel bennem a szándékot, hogy megosszam gyermekeimmel és életem más szereplőivel azt az igazságot, amit a szívembe ültettél. Add, hogy a legtöbbet tudjam kihozni belőle, s tudjam továbbadni üzenetedet a következő generációnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.12.
www.proverbs31.org

Gumigyűrűk Rináért
Karen Ehman

Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Mt 25, 37-40

„Anyu, miért kaptam a gumigyűrűket?”
Kíváncsiság csillant 9 éves fiam szemében, ahogy előkotorta karácsonyi zoknijából a drapp színű köteget. Egymás után mindhárom gyermekünk felfedezte, hogy a fényes burkolatú édességek, csillogó apróságok között ott lapul egy csomó gumigyűrű.
„Ha végeztetek, elmagyarázzuk apátokkal”- válaszoltam férjemre kacsintva.
Gyermekeim, mialatt ők a megajándékozottak, leckét fognak kapni az ajándékozásból.
Azok a gumigyűrűk többet jelentenek valami eszköznél, amivel összefoghatunk, leszoríthatunk széteső vagy laza dolgokat. Egy szegénységben élő gyermeket jelképeznek.
Családunk támogat egy indonéziai kislányt a Compassion International-hoz tartozó ottani gyülekezeten keresztül. Rina mosolygó arcocskája a hűtőnkre mágnesezett fényképen emlékeztet rá, hogy szolgálnunk kell „a legkisebbeket”, és legyünk hálásak a lehetőségért. Minden hónapban küldünk egy csekket imádsággal töltött borítékban. Ezzel járulunk hozzá Rina neveltetéséhez, lelki fejlődéséhez, egészségügyi ellátásához.
Rendszeres tájékoztatást kapunk iskolai előmeneteléről, a vasárnapi iskolai tevékenységéről, egészségi állapotáról. A Compassion International lehetővé teszi, hogy bepillantsunk a kislány és családja életébe, kedvenc elfoglaltságaiba. Nem sokkal Karácsony előtt kaptam egy ilyen beszámolót, amiből egy mondat szíven ütött. „Rina segít a ház körül, vigyáz a kisebb testvéreire, segít a főzésben és az állatok gondozásában. Szeret gumigyűrűkkel játszani.”
Elszorult a szívem. Micsoda? Nem babákkal? Nem labdákkal? Még csak nem is ugrókötéllel? Mikor elvégezte különféle feladatait, ez a drága kislány leül, és gumigyűrűkkel játszik. Könnyes szemmel pillantottam gyermekeim csordultig telt játékos ládájára. Sok játékot hónapok óta nem vettek elő.
Azon a karácsonyon férjemmel úgy döntöttünk, kevesebbet költünk a tervezettnél a család ajándékaira, a maradékot inkább elküldjük a Compassion-nek, vegyenek ajándékot Rinának. Imádkoztam, hogy jusson belőle egy babára is.
Miután a gyermekeink befejezték az ajándékok bontogatását, felolvastuk nekik a Rináról szóló beszámolót. „El tudjátok képzelni, hogy valaki örömét leli abban, hogy gumigyűrűkkel játszik? – kérdeztem. - Mikor édesapátokkal ezt olvastuk, elhatároztuk, hogy abból a pénzből, amit nektek szántunk ajándékra, elveszünk egy részt, és elküldjük, hogy Rinának vegyenek ajándékot belőle.”
Gyermekeink közül ketten azonnal velünk örültek, a harmadik egy kicsit duzzogott. Hónapok múlva viszont mindnyájan fellelkesültünk, mikor megérkezett Rina saját kézzel írt levele, mellette az angol fordítással: „Nagyon köszönöm az új ruhákat, amit kaptam. És a babát.” Elmosolyodtam. Az a gyermekem, aki még karácsonykor duzzogott, most megkérdezte, nem válhatna-e ebből hagyomány.
Akár a szomszédban, akár a világ túlsó végén, szegények mindenütt vannak. Mai igénk arra hívja fel a figyelmet, hogy vegyük észre azokat, akiknek nem jut pihenés, bátorítás, gondoskodás. Azt olvassuk, hogy ha akármelyik szenvedőnek vagy szűkölködőnek nyújtunk valamit, azt nemcsak egy szomszédnak, egy munkatársnak, egy harmadik világbeli gyermeknek adjuk, aki gumigyűrűkkel szeret játszani – hanem Jézusnak is.
Ez az ige arra késztet, hogy megálljak az ünnep előtti rohanásban, és gondolkozzam el, hogyan tudnék odafordulni mások felé, hogyan tehetném bár egy picit jobbá az életüket. Mindig tehetünk valamit – legyen szó egy rossz anyagi helyzetben élő család megvendégeléséről, a játékok megosztásáról egy szegényebb sorsú gyermekkel, vagy egy magányos emberrel töltött időről. Nem az ajándék nagysága számít, hanem a mögötte lévő szeretet.
Isten úgy döntött, hogy azon az első Karácsonyon jobbá teszi az életünket. Nekünk ajándékozta Fiát, hogy mi, akik a bűn rabságában éltünk igazságra áhítozva és élő vízre szomjazva, elnyerhessük az örök életet. Most rajtunk a sor. Egy egyszerű gesztus kell. Amit az Ő nevében teszünk. Egy élet változhat meg ettől örökre.
Nemcsak esetleg valaki másnak az élete – a miénk biztosan.

Uram, vannak olyanok, akikhez szeretnéd, ha odafordulnék ezen a Karácsonyon? Szólj, kérlek. Figyelek Rád. Mutasd meg, hol és hogyan adhatok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.13.
www.proverbs31.org

Szívem jászlában
Renee Swope

Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezik el.” Ézs/Iz 7,14

Ahogy rövidülnek a napok decemberben, mintha az Istennel töltött időm is egyre kurtább lenne. Vágyom a jelenlétére. Tudom, hogy szükségem van az Ő perspektívájára és békéjére. De ahogy készülök az ünnepekre, gondolataimat egyre inkább lefoglalja a tervezés, az ajándékvásárlás, úgyhogy már-már elfelejtem kicsomagolni a legfontosabb ajándékot, azt, aki Emmánuel – Velünk az Isten.
A nagy nyüzsgésben könnyen feltöltjük szívünket minden mással, és nem vesszük észre csendes jelenlétét. Pár évvel ezelőtt a szokásosnál is jobban éreztem az űrt az ünnepek körül, ezért írtam egy karácsonyi imádságot, hogy ott tartsa a szívemet, ahol lennie kell. Az ünnepek közeledtével kirakom valami feltűnő helyre, hogy mindig emlékeztessen, mi az, ami mindennél fontosabb.
A szívem jászlában
Idén Karácsonykor, kérlek Uram, jöjj el a szívem jászlába. Már a készülődés legelején tölts el jelenléteddel. Mialatt az ünnepre készülök, és ajándékokat csomagolok, emlékeztess a Te ajándékodra, Fiadra, akit elküldtél hozzánk a mennyből. Az első karácsonyi ajándék volt mind közül a legnagyszerűbb. Csecsemőként érkeztél, jászolba fektettek. Becsomagolva, mint a karácsonyfa alatti ajándékok, vártad, hogy felbontsanak, és láthatóvá váljék szereteted irántunk. Add újból felfognom a csodát, amit Jézus születése jelentett, Aki elhagyván a Menny pompáját, beburkolózott a Föld porába. Emmánuel, Velünk az Isten, Te jöttél el hozzánk azon az éjszakán. Az angyalok jelentették: Isten elküldi világosságát a sötétségetekbe. „Ne féljetek”, biztatták a pásztorokat. Szólítsd meg a szívemet, Uram, és segíts, hogy teljesítsem, amit kérsz. Tégy olyanná, mint a pásztorok, akik engedelmeskedtek a szónak. Félreteszem a szórakozást és a gondokat, mindet alávetem a Te hatalmadnak. Végy körül jelenléteddel, Uram, vágyom hallani hangodat. Tisztítsd meg gondolataimat a sok elfoglaltságtól, az ünnepi zajongástól. Lassíts le engem ezen a Karácsonyon, nem akarom végigrohanni. A találkozások és a tervezés közben is a Te csendedet akarom érezni. Jöjj el, Jézus, lelkem jászlába ezen a Karácsonyon. Mint hajdan Betlehemet, töltsd be most szívemet békéddel. Lakj bennem és körülöttem, ahogy naponta felbontom ajándékaidat. Tarts közel magadhoz, Uram. A Te szent nevedben kérem, Ámen.

Kétezer éve Isten nekünk ajándékozta egyetlen Fiát, aki egy szerény jászolban született. Ha helyet készítünk Neki a szívünkben az ünnep forgataga közt, ezzel Őt is és magunkat is megajándékozzuk. Most, ahogy olvasol, csendesítsd el a szívedet, és egy pillanatra éld át az Emmánuel nyugalmát: Velünk az Isten. Az Ő jelenléte életünkben olyan ajándék, amit az év minden napján felbonthatunk.

Uram, köszönöm Neked Jézusban nyújtott ajándékodat: Istenem velem van. Segíts elcsendesednem, mikor úgy érzem, kimerít a készülődés, juttasd eszembe, hogy Te Isten vagy. Szeretnék helyet készíteni Neked szívem jászlában ezen a Karácsonyon, és vágyom arra, hogy naponta kibonthassam jelenléted ajándékát. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.14.
www.proverbs31.org

Egy csésze karácsonyi kakaó
Tracie Miles

Megemlékeznek végtelen jóságodról, és ujjonganak igazságosságodon.” Zsolt 145,7

Az ünnepek nyüzsgésében mindig van valami, ami megnyugtatja szívemet és száguldó gondolataimat – egy csésze forró kakaó. Ki ne érezné a testében szétáradó meleget és békességet, mialatt egy csésze forró, tejszínhabos kakaót kortyol?
De valami másért is szeretem a kakaót. Kedvenc téli italom elnevezésének (cocoa) betűi Krisztusra irányítják a figyelmemet karácsonykor. Figyeld csak: (a fordításban nem akartam eltérni Tracie eredeti gondolataitól, így viszont csak az eredeti angol szavakkal érvényes a leírás)
C – Christ (Krisztus)
„Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.” Mt 1,18
Tudjuk, hogy a mostani ünnep középpontjában Krisztus áll, mégis könnyen elterelődik Róla a figyelmünk, át a vásárlásra, a készülődésre. Kívánom, hogy ebben a hónapban annyit foglalkozzunk Istennel gondolatban, amennyit a tökéletes ajándékok felkutatásával.
O – Ornaments (díszítés, díszek)
„Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében a rejtett ember az értékes, romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével.” 1Pét, 3,3-4
Hajlamosak vagyunk több időt tölteni otthonunk dekorálásával, hogy minél inkább megközelítse a magazinokban látott képeket, mint azzal, hogy bensőnket díszítsük fel Isten szeretetével és együttérzésével. Kérjük Istent, díszítse fel szívünket türelemmel és kedvességgel. Aztán árasszuk ki a kapott ajándékokat azokra, akik körülöttünk élnek, különösen a szükséget szenvedőkre.
C – Cheerfully celebrate the season (vidáman ünnepelj)
„A vidám szív derűssé teszi az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.” Péld 15,13
Ahogy szaporodnak a nevek ajándékozási listánkon, és egyre csak telik a határidőnaplónk a találkozókkal, energiaszintünk könnyen elindul lefelé. Bár a Karácsony örömünnep kellene, hogy legyen, sokan küzdünk depresszióval, csüggedéssel ebben az időszakban. Tudatosan szánjunk arra minden nap egy kis időt, hogy gondolkozzunk el, mennyire szeret, mennyire értékesnek tart minket, gyermekeit, Isten. Az ünnep csak egy múló időszak, de Isten szeretete irántunk folyamatos és örökké tart.
O- Overjoyed not Overwhelmed (nagy öröm, nem pedig nagy fáradtság)
„Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Mt 2,10-11
Nagy örömet érzel, mikor közeledik Karácsony, de az utolsó napokban már inkább kimerült vagy? Szánjunk időt minden nap decemberben arra, hogy megköszönjük Jézusnak, hogy Megváltónk lett, és kimerülés helyett merüljünk bele a szeretetébe. Ha figyelmünket arra szögezzük, mi mindent tett értünk Isten, nehezebben fáradunk el a sok tennivalótól.
A – Abundance – (bőség)
„Azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” Jn 10,10b
Valahányszor a karácsonyestére gondolok gyermekkoromtól máig, a bőség jut eszembe. Bőség ajándékokban, ételekben, tevékenységben. De ezek mind múlékonyak. Amire igazán szükségünk van, az a bőség, amit életünkbe Jézus adhat, amiért eljött közénk. Szívünknek szüksége van az Ő irgalmára, békéjére, szeretetére, nemcsak Karácsonykor, hanem az év minden napján.
Nem ismerem az ízlésedet, de tudom, hogy én most készítek magamnak egy karácsonyi kakaót. Velem tartasz? Gondolkodjunk el ezeken a karácsonyi igazságokon, mialatt a csokis édesség átmelegíti a testünket, és engedjük, hogy Isten szeretetének melege járja át a szívünket, és a Jézus-hozta bőség árassza el életünket meg azokét, akik körülöttünk élnek.

Istenem, köszönöm a Fiadban nekünk adott ajándékot. Segíts, hogy ne süllyedjek bele a karácsony világias megünneplésébe, hanem azt ünnepeljem, amit Krisztusban kaptam. Emlékeztess szeretetedre minden nap, és mutasd meg, hogyan oszthatom meg másokkal is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.16.
www.proverbs31.org

Aki szinte kimaradt a Karácsonyból
Rachel Olsen

Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.” Mt 1,18b-19

Van egy férfi a Bibliában, aki szinte kimaradt a Karácsonyból.
Nem azért, mert az ünnepi mulatságok, a rokonlátogatások, az ajándékvásárlások elvonták a figyelmét. Nem rostokolt egy repülőtéren, nem döntötte le a lábáról az influenza.
Egyszerűen nem látta, hogy a jelen történések Istennek az ő életéről szóló tervéhez tartoznak.
József jegyben járt Máriával, a fiatal lánnyal, akit Isten Jézus anyjának választott. Az ő kultúrájukban a jegyesség épp olyan elköteleződést jelentett, mint a házasság. Így hát, amikor Mária három hónap távollét után közölte Józseffel, hogy gyermeket vár, a férfi egyetlen gondolata az volt, hogy csendben elbocsátja.
József tudta, hogy még nem volt testi kapcsolata Máriával, vigyázott mindkettőjük tisztaságára. Mária gömbölyödő pocakja csak azt jelenthette, hogy a lány hűtlen volt hozzá. És nem csak ő vonta le ezt a következtetést. Kicsi városukban mindenki tudta, hogy Mária nélküle volt távol három hónapig.
A törvény szerint megkövezés járt neki, amiért megcsalta a vőlegényét. Ezt nem akarta József, ezért döntött úgy, hogy inkább csendben felbontja a jegyességet, és senkinek sem szól a váratlan terhességről. Nagylelkű, becsületes ember volt.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy nem fogta fel Isten tervét, és szinte lemaradt arról, hogy ő maga is része legyen a Tervnek.
A Szentírás nem tér ki rá, de Mária feltehetően elmesélte Józsefnek, hogy a Szentlélek erejéből fogant a gyermek a méhében. József könnyebbnek látta kihátrálni ebből a helyzetből, mint elfogadni, hogy mindez egyenesen Istentől származik.
A Szentírás elmeséli, mi történt ezután: „Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: ’József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.’” (Mt 1,20-21)
Arról, ami először óriási problémának, mindent felborító eseménynek, jóhírüket veszélyeztető körülménynek tűnt, kiderült, hogy Isten perspektívájából nézve a legcsodálatosabb dolog József életében.
Ebből az új szemszögből nézve József felfogta, mekkora megtiszteltetés számára, hogy felvállalhatja ezt a terhet. Mekkora élmény lesz felnevelni, megismerni Isten saját Fiát!

Lehet, hogy hozzánk nem érkezik hírhozó angyal, de attól még elgondolkozhatunk a párhuzamon. Hányszor átéltem, hogy történik valami, ami látszólag letérít az utamról, vagy akár lerombolja a terveimet. Ilyenkor fel sem merül bennem, hogy Isten valami jót fog kihozni abból, amit csak bajnak látok.
József története reményt adhat. Újra rájövök, hogy Isten útjai nem az én útjaim. És hogy néha a legnagyobb nehézségekről kiderül, hogy a legcsodálatosabb lehetőségek, a legáldottabb felelősségvállalások.
Józsefé lett a megtiszteltető feladat, hogy Jézusnak nevezze el a kisbabát – és máig ezen a néven szólítjuk meg. Ha akkor József másként dönt, csendben elbocsátja Máriát, ebből is kimaradt volna.
Kimaradt volna a Karácsonyból. És elszalasztotta volna az ember életét meghatározó leckét, hogy Isten tervei nem mindig tűnnek logikusnak emberi szemmel nézve, de mindig érdemes bízni bennük.
Valami nagy problémával küszködsz? Nem lehet, hogy ez is hozzátartozik Isten neked szánt tervéhez?

Uram, köszönöm Neked Jézust. És köszönöm, hogy nekünk készült terveid a jóra irányulnak, nem a rosszra – arra, hogy reményt és jövőt nyújtsanak. Rád bízom az életemet és a körülményeimet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.20.
www.proverbs31.org

Egyedül
Samantha Reed

Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” Zsolt 25,15-16

Ne nézz rá - óvna a szívem, az agyam.
Nem akarok ránézni. Aztán mégis megteszem. Nem néztem meg, kit rejt a „lehetséges társ” ablak a meghívón, de most már bánom. Bár ne jöttem volna egyedül. Talán akkor nem vonzana annyira.
Könyörtelen és destruktív. Nagyon jól tudom, de ő az egyetlen, akivel kapcsolatban vagyok. Próbálom kerülni a tekintetét, elhitetni vele, hogy már nincs szükségem rá.
Sikerül is, míg be nem lép a terembe egy újabb összefonódott pár. Határozottságom elszáll. Ő már megint mellettem van, felém nyújtja jól ismert kezét. Az ujjaink egymásba kulcsolódnak, beleestem a csapdájába. Hányingert érzek. Gyűlölöm. Igen, gyűlölöm Magányosságot. Utálom egyedül érezni magam, és magányosan élni az életemet.
Egyik pártól a másikhoz vonszol. Házasság, kisbaba, utazás, nagystílű élet – az elcsípett történetfoszlányok egy sárgalacsinba állnak össze. Magányosság felém löki a sárgolyót: Ebben sosem lesz részed. Mindig egyedül leszel.
Látni sem bírom az örömüket. Inkább elfordulok, s összeszorított fogakkal, összeszorult szívvel ismételgetem: nem szabad sírnod.
Mélyet lélegzem, ez visszatartja a magányos könnyeket, a magányos éveket, a magányos félelmeket. Hideg lehelete behatol a pórusaimba, ahogy járkálunk a beszélgető csoportok között. A háttérben karácsonyi dalok szólnak az év legszebb időszakáról, a szeretteinkkel való szánkózásról. Kedves dolgok ezek, de csak növelik magányosságomat a zsúfolt teremben. Hogy tűnhet két óra harminc évnek?
Mikor végre az óraütések megengedik, hogy udvariatlanság nélkül búcsút mondjak, kimenekülök. Alig csukom be az ajtót magam mögött, éberségem lankadni kezd. Túl hamar. Magányosság most van igazán elemében. Vadul csapkodja hozzám hazugságait, míg el nem hiszem neki: egész életemben magányos leszek.
Ezzel Magányosság lelép, otthagy – ugye, milyen ironikus – egyedül.
Ekkor egy kéz nyúl le értem együttérzőn. Egy gyöngéd, gyógyító kéz. Hadd segítsek. Nehéz ez az éjszaka, ugye?
Feltekintve látom a tenyerén a sebhelyeket. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
Elmeséli, hogy ott volt végig a közelemben. S bár mindent tud, kikérdez a részletekről, az álmaimról, a kétségbeeséseimről. Addig beszélgetünk, míg biztatása át nem töri Magányosság csüggedésből épített kőfalát.
Szívem sivár üregei lassan megtelnek Jézus bátorságának melegével. Az igazság átverekszi magát a gondolataimon, pajzzsal véd a félrevezetés ellen. És már tudom, hogy nem Magányosság a „lehetséges társ”. Az Egyetlen Társra kell támaszkodnom, akit úgy is hívhatok: Mindig Melletted.
Ideje szakítanom Magányossággal. Nemcsak társaságban, utazáskor vagy a tervek nélküli hétvégéken. Mert az igazság az, hogy Magányosság azokat a barátaimat is megkörnyékezi, akik házasságban élnek, gyermekeik vannak, mindenük, amire én annyira vágyom. Magányosság jelen lehet akkor is, ha egyedül van valaki, de akkor is, ha családdal vagy barátok közt, ünnepeken és hétköznapokon egyaránt.
Egyetlen módja van, hogy megvédjük magunkat Magányosság állandó jelenlététől. Szememet az Úrra szögezem, mert „ő szabadítja ki lábamat a csapdából”, a magányosság érzésének csapdájából. Szólnom kell Neki, maradjon mellettem, amikor egyedül vagyok, fogja a kezem, töltsön el állandó jelenlétének igazságával.
Mi lesz, ha újra társaságba hívnak? Nem fogok egyedül menni. Meghívom az Urat, Ő legyen a „lehetséges társam”.

Uram, szemem állandóan Rád néz, mert csak te szabadítod ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, légy kegyelmes hozzám, mert magányos és letört vagyok. Könnyíts a szívem terhén, és szabadíts meg a gyötrelemtől. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.21.
www.proverbs31.org

2012. március 25., vasárnap

Az imádság gombja

Állok egy fal mellett, amin van egy kapcsoló. Ha megnyomom a gombot, kigyúl a fény, és kellemesen meleg lesz. Minél inkább eltávolodok a faltól, annál homályosabb és hűvösebb a környezet, míg egészen hideg és sötét nem lesz. És ez így marad, míg vissza nem térek a gombhoz, hogy megnyomjam, s újra kigyulladjon a fény, szétáradjon a meleg. Minél távolabbra kerülök, annál nehezebb visszajutni a gombhoz, mert fázom és nem látok. Maga a gomb a sötétben is fénylik, icipici világító pont.
Ha mellette maradok is, újra meg újra meg kell nyomnom a gombot, legalább naponta egyszer, mert egy napra való fénnyel és meleggel tölti fel a környezetét. Ahogy telik az idő, halványul és hűvösödik, egy nap alatt kihűl és besötétedik körülötte.

Szabadság

A szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek negatív következmények nélkül.
Amikor azt mondjuk, Isten szabadnak teremtette az embert, azt jelenti, hogy nem úgy élem az életemet, mint az állatok: beprogramozva. Ők teljesítik a programot anélkül, hogy akarnák vagy nem akarnák. Ilyenek – szerintem – az angyalok is.
A szabadság lehetőség a választásra – és emiatt minden idegbaj forrása. Ezelőtt száz-kétszáz évvel még az emberek túlnyomó többsége az állati szint közelében élt szabadság szempontjából. Boldogan, elégedetten. Volt az út, amire rászületett, és ment rajta. Az út határozta meg őt, nem ő az utat. Föl sem merült, vagy legalábbis csak kivételes esetekben, hogy aki beleszületett egy életformába, mást is választhatna. Persze ez nem a szabadság, a választási lehetőségek hiánya volt, hisz ha korlátozottan is, de volt választási lehetősége: hogy pl. a szóba jöhető két lány közül melyiket vegye feleségül, illetve hogy krumplit vagy káposztát főzzön vacsorára. Hasonlítsuk össze az utóbbi példákkal mai lehetőségeinket. Bele lehet bolondulni, míg eldöntjük, melyiket részesítjük előnyben a végtelen választékból.

A szabadság tehát nem azt jelenti, hogy választásomnak nincs következménye. Attól még, hogy büntetés jár érte, szabadságom van azt választani, ami ezzel a következménnyel jár.
Boldogságunkat mi magunk korlátozzuk be azzal, hogy azt akarjuk, mindig érezzük jól magunkat. És erre nagyon odafigyelünk. A jóérzést azonosítjuk azzal, hogy nincs felelősség, nincs erőlködés, nincs fáradság, nincs fájdalom, nincs lemondás, nincs szomjúság és éhség, nincs fázás. A 200 éve élt emberek számára ez nem volt szempont, ezek a dolgok éppúgy hozzátartoztak az élethez, mint a nappal és az éjszaka. Mi meg”szabad”ultunk ezektől a kellemetlenségektől, és helyettük kaptuk az állandó szorongást, nehogy mégis át kelljen élnünk őket.

Azt mondjuk, Jézust követjük, keresztények vagyunk. Jézus szabad volt. Isten szabadságával rendelkezett. Amikor emberré lett, ezzel nem mondott le a szabadságról. Választott. Aztán megint és megint. Az otthontalanságot és nincstelenséget. A mások szolgálatát. Az engedelmességet. Az üldöztetést. A megöletést. Ezeket mind ő választotta szabadon. S mert ő választotta önként, és magához ölelte ezeket az életállapotokat, mindig kapott erőt az elviselésükhöz. Békességet, amit másokkal is meg akart osztani. Válaszd az én utamat, mondja, és nem kell félned többé. Alakítsd át szabadon a gondolataidat, a hozzáállásodat, az értékrendedet, igazítsd az enyémhez, akkor követni tudsz az úton, és boldog leszel. Rajtad áll. Szabad vagy.

2012. március 23., péntek

Túl a szavakon

Karen Penner Mayes

Nyugalom körülöttem.
A napfény átragyog az ágakon, reggeli áldását szórja szét.
A távolból egy gerle éneke hallatszik. A búgó hangok édes gyermekkori emlékeket hoznak a felszínre.
Készülök a napra, egy himnuszt dúdolok. Szeretet ihlette, mintha a lelkemnek írták volna.

Pásztorként vezess minket, drága Megváltóm, szelíd gondoskodásodra vágyunk;
Táplálj a zöldellő mezőkön, vezess az akolba, amit készítesz nekünk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.

Intenzív munkával teltek az elmúlt hetek. Imádságban munkálkodtam. Irgalomkérő imában – a fájdalomtól való szabadulásért könyörögtem.
Nagyobbik fiamért imádkozom, akinek nincsenek hozzá saját szavai. Esedezem, hogy éjszakai sóhajtásai jussanak el a Mester fülébe.
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. Róm 8,26

Szürreális érzés megélni olyasmit, amit nem tudnak átfogni a szavak. Semmilyen ékesszólás nem tudja leírni a göröngyös utat, amelyen járok. Csak azok tudják, akik ugyanott járnak.
Mégis jóleső érzés tudni, hogy a titkos helyen, ahol botladozom, velem van Mesterem. Ő vezetett ide. Ahelyett, hogy elhúzódnék, megtanultam nekifeküdni az útnak – teljes súllyal nekidőlni, reménységben. Nekidőlök, elsuttogom félelmeimet, vágyaimat, és megnyugszom látva, hogy Megváltóm mindig vet elém annyi fényt, ami a következő lépéshez kell a szoros úton.

Atyánk, köszönjük neked
A lábunk körül nyíló virágokat
Atyánk, köszönjük neked.
A zsenge füvet, a frisset, a jót,
Atyánk, köszönjük neked.
A madárdalt, a méhzümmögést,
minden szépet, mit szemünk-fülünk befogad,
Mennyei Atyánk, köszönjük neked.

De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?
Róm 8,18-25

http://www.akmayes.com/2012/03/beyond-words.html

2012. március 18., vasárnap

Nemzet és Isten országa

Krisztus követőiként a nemzetek fölötti Isten országának tagjai vagyunk. Feladatunk az ország építése önmagunk tökéletesítése által, amit viszont csak testvéreinkkel való kapcsolatunkban végezhetünk.
A nemzetünkhöz tartozásunk olyan, mint a virágnak a talaj. Van, amelyik agyagos, kötött talajban, van, amelyik laza, homokos talajban virul; egyiket megöli a meszes talaj, a másik csak abban virágzik; egyiknek gyökerei vízben állnak, másik a sivatagban pompázik. Nemzetünket így kapjuk éltető talajként: mindenki számára a saját nemzete a legalkalmasabb közeg, ahol kibontakozhat, ahol saját értékeit kiteljesítheti. Ezért óvja, védi, szereti, gazdagítja, hogy utódainak is értékes éltető közegként hagyja hátra.

2012. március 16., péntek

Lélekerősítő levelek 77

A pásztorok és az asszonyok feladata
Karen Ehman

Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, elhíresztelték azt is, amit már előbb megtudtak a gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén.” Lk 2, 16-18

„Mesélj még a pásztorokról, anyu. Nagyon szeretem ezt a részt” – kérte hároméves kisfiam, Mitch. A Hálaadás utáni héten történt, mikor elkezdtük szokásos decemberi rituálénkat: a karácsonyi történetet meséltük esténként a csillogó karácsonyfa alatti kosárból válogatva. Több tucat, szebbnél szebb képekkel illusztrált könyvet gyűjtöttünk össze az évek során a születés történetéről.
Mitch kedvence a pásztorokról szóló epizód volt. Attól kezdve, hogy ügyetlen ujjacskáival már lapozgatni tudta a kemény karton babakönyveket, újra meg újra rákeresett a pásztorok képére, hosszan nézegette a pusztában élő, nyájukat őrző marcona, mégis szelíd embereket.
Kisfiam lelkesedése arra indított, hogy mélyebben elgondolkozzam arról, mit tanulhatunk a pásztoroktól.
Az első Karácsony éjjelén ezek a lenézett, szegény emberek szokásos feladataikat végezték: etettek és itattak; terelték és védelmezték a rájuk bízott állatokat; ápolták a sebesülteket, bátorították a félénkeket. Közben éberen lesték, nem közeledik-e valamilyen ragadozó, hogy ártson a báránykáiknak.
Mikor a pásztorok meghallották a mennyei kórust, életük egyszerre megváltozott. Elsőre talán zavaró lehetett a különös közjáték. A juhokra egyfolytában figyelni kell. Ha csak egy pillanatra szem elől tévesztik őket, az végzetes lehet.
Nem tudhatták, hogy rövidesen találkozni fognak Mindenek Pásztorával, aki rongyokba pólyálva egy jászolban rejtőzik.
Mi asszonyok, főleg akiknek gyermekeik vannak, néha úgy érezzük, mintha pásztorok lennénk egy megváltozott korban. Hisz mi mást teszünk mi is, mint etetünk és itatunk, terelünk és védelmezünk, ápolunk és bátorítunk, és éberen lessük, nem fenyegeti-e valami drága báránykáinkat. Néha koszos, vagy kellemetlen a mi munkánk is, és ritkán kapunk érte vállveregetést, társadalmi elismerést. Mégis lényeges, amit teszünk. Még azoknak az anyáknak a munkája is, akiknek a gyermekei készen állnak a karám elhagyására.
Gyermekeinknek, legyenek bármilyen korúak, fontos a Karácsony alapüzenete: Krisztus eljött a földre, hogy reményt és új életet adjon azoknak, akik Felé fordítják szívüket. Eleinte képeskönyvek illusztrációi segítik a bevésést, később lehetőség nyílik arra, hogy velük együtt életre keltsük az üzenetet.
Amikor felnőttek a gyermekeink, mindig izgalommal vártuk, hogy alkalmunk legyen a karácsonyi üzenet továbbadására. Segítettünk szegények konyháján, hajléktalan szállókon. Egy-egy családnak ételt és ajándékot vittünk karácsonyra. Járdasepréssel, takarítással járultunk hozzá egy magányos özvegyasszony karácsonyi készülődéséhez.
Mit tehetünk még, hogy megéljük ezt az időtlen üzenetet, amit kicsi bárányom olyan élvezettel hallgatott évről évre?
Hagyjuk abba egy pillanatra a lázas készülődést. Tegyük le az ezüstlamét vagy a portörlőt. Kapcsoljuk ki a karácsonyi dalokat, és legyünk csendben, egyedül. Engedjük, hogy Isten megszakítsa napi menetrendünket, és bemutasson újra a Jó Pásztornak. Szüneteljen a munka, csodálkozzunk el, mint a pásztorok, és aztán – mint ők is – beszéljük el környezetünknek, milyen csoda ez a Krisztus-gyermek. Aztán együtt segíthetünk, hogy mindenütt visszhangozzék a tartós reménység örömhíre:
„Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek Dávid városában, ő Krisztus, az Úr” (Lk 2,10-11).
Uram, segíts, hogy megálljak a rohanásban, és eltöprengjek a csodán, hogy a Földre küldted a Krisztus-gyermeket. Hadd tudjam gyermekeimnek átadni a szeretetet és a vágyat, hogy másokat is odavezessenek tökéletes, önfeláldozó Fiadhoz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.03.
www.proverbs31.org


A fák beszéde
T. Suzanne Eller

Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.” Zsolt 1,3

„Suzie, nézd azt a fát!” Vera barátnőm egy hatalmas, haldokló fára mutatott. Néhány levél még próbált megkapaszkodni, de az ágak többsége már elszáradt, sok letört.
„Forró és száraz volt a nyár – mondta Vera. – Nem nyúltak elég mélyre a gyökerei – pont, mint nekünk.” Tovább sétáltunk, s ő arról beszélt, hogy ha sekélyen gyökerezünk a hitben, ha nem jut a lelkünk elég táplálékhoz, könnyebben megsínyli a nehéz idők tikkasztó hőségét.
A fák beszéde. A barátnőm érti. A természet minden jelenségében meglát valami mélyebb értelmet. Néha én is próbálkozom, de ha nem mondja, én most is csak egy kiszáradt fát láttam volna.
Vera most nehéz időket él. Nagy a hőség. Rákos.
Mialatt imádkozom érte, bátorítást kapok az első zsoltár fent idézett szavaiból. Az Istenhez hűséges ember eszerint olyan, mint a folyópartra ültetett fa. Annyi táplálékot kap, hogy állandóan tud teremni, levelei nem száradnak el. Mindegy, milyen az időjárás a folyótól távolabb, a fa virul. Mint a barátnőm.
Vera átesett a műtéten. Majd a kemoterápián. Kihullott a haja, egy ideig nagyon beteg volt. De nem vesztette el az örömét, a mosolyát. Nem vesztette el a hitét. Mikor először jött templomba, csinos kis rózsaszín kalappal a kopasz fején, ölelésre kitárt karral fordult felém.
Ma már, ha séta közben erős, árnyat adó, gyümölcsöt hozó fát látok, Vera jut eszembe. Megtanított a fák beszédére figyelni.
Ápoljuk úgy hitünket, hogy gyökereink egyre mélyebbre nyúljanak, egyre erősebbek legyenek. Most még talán elvagyunk sekély gyökereinkkel, de honnan vesszük a táplálékot, ha égetni kezd a nap, hogyan maradunk meg, ha vihar tombol?
Verától megtanultam, hogy akkor jutunk elegendő táplálékhoz, ha olvassuk a Bibliát, és imádkozunk. Így növekedhetünk Istenről alig tudó csemetéből felnőtt hitű fává, aki árnyat ad a hozzá fordulónak.
Megmutatta Vera azt is, hogyan lehet állandóan gyümölcsöt hozni. Jó időben, rossz időben. Verát mélyre nyúló gyökerei megtartották egy könnyűnek igazán nem nevezhető időszakban, nem veszített erejéből, nem töredeztek le az ágai.
Néhány hete egyedül sétáltam. Egy fa megállított. Levelei a piros, narancssárga, sárga különböző árnyalataiban tündököltek. Isten fenségének üzenetét hozták egy kemény nyár után.
Eszembe jutott Vera. Alig vártam, hogy hazamenjek, és megosszam örömömet a barátnőmmel. Most már én is értem a fák beszédét!

Uram, testemet étellel táplálom meg pihenéssel, de gyakran megfeledkezem lelkem táplálásáról a Te jelenléteddel. Segíts, hogy naponta egyre mélyebbre eresszem gyökereimet Beléd, hogy erős legyek, és teremhessek bármilyen évszakban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.05.
www.proverbs31.org

Az ajándék
Rachel Olsen

A bűn zsoldja ugyanis a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)

Minden évben, így december közepe táján egy könyvesboltban találom magam. Karácsonyi dzsessz zsong a hangszórókból, a kávézórészlegből áradó frissen pörkölt kávé aromája elegyedik a levegőben az új könyvek jellegzetes illatával. Nyami. Alapítványoknak gyűjtő kedves emberek szolgálatkészen jelentkeznek a megvásárolt kincseim díszes csomagolására.
Ajándéknak valót keresgélek – édesapám és a kislányom szeretnek könyvet kapni karácsonyra. Gőzölgő, fahéjjal ízesített kávéval a kezemben rájuk gondolva indulok körülnézni az üzletben.
Ám nem jutok messzire a kávézótól. Mindig megállít ugyanaz a pult. Az, amelyiken a karácsonyi regények vannak. Hópelyhek, szánkók díszítik a címlapokat. Hóba burkolózó kisvárosi terek, egy viktoriánus ház ablakaiból meleget sugárzó kandallófény hívogat. Vágyakozással töltenek el a szívmelengető képek.
Beleképzelem magam az egyik jelentbe. Puha takaróba burkolózva ülök egy fotelben a karácsonyfa mellett, és elmerülök a könyvből áradó ünnepi hangulatban.
Aztán magamhoz térek, eszembe jut, hányadika van.
Egy hét választ el karácsonytól, ami azt jelenti, hogy még hátravan a fiam születésnapi bulija. Hiába kezdeném ma el, nem fogom befejezni a regényt az ünnepig. Valami irracionális okból, kudarcként élem meg, ha nem tudok végigolvasni egy karácsonyi történetet Karácsony előtt. (Csak én érzem úgy, hogy nem esne jól az ünnep után folytatni a történetet?)
Visszarakom a könyvet az asztalra, szipogok egy kicsit, aztán folytatom a keresgélést. Ez a jelenet már sokszor ismétlődött az elmúlt évek során, és jó eséllyel fog még a jövőben is.
Ám itt jön a fordulat. Igenis, minden évben ott ülök betakarózva a fotelben a karácsonyfa mellett, és olvasok egy csodálatos karácsonyi történetet. Egyfajta útleírást. Van benne dráma, intrika, szeretet és gyilkosság is. Máté evangéliuma 1,18-23, Krisztus születésének és élete első éveinek története.
Nincsenek benne hópelyhek és szánkók. Nincsenek Viktória-korabeli házak. Senki nem süt benne mézeskalácsot, nem aggat díszeket egy fenyőfára. De van benne kölcsönös ajándékozás. Bölcsek adnak ajándékot a kisded Jézusnak, hogy kifejezzék megbecsülésüket, hogy ünnepeljék megszületését. De nem csak ez történik, mert a folytatásban előviláglik az igazi, a végső kölcsönös ajándékozás: mi adjuk a bűneinket, Krisztus a megigazulást. A hitünket adjuk cserébe az örökéletért. Ez az az ajándék, amit mindnyájan keresünk, akár tudunk róla, akár nem.
Ez a karácsonyi történet, amiből a fenti ige is származik, arról szól, hogy Jézus Isten nekünk adott legnagyszerűbb ajándéka. Az életem alapján napjaim sorának végén a halált érdemlem. Jézus élete alapján az örök életet kapom! Nincs az a megvásárolható ajándék, ami megközelíthetné ezt. Nincs olyan karácsonyi történet, bármennyire tehetséges lenne is az írója, amit ezzel össze lehetne mérni.
Isten írta meg a világ legcsodálatosabb karácsonyi történetét. Minden évben elolvasom, és hagyom, hogy Jézus öröme betöltse a lelkemet. Ez a történet nemcsak a szívünket melegíti föl, de meg tudja változtatni az életünket is.

Uram, köszönöm Neked az örök élet ajándékát, amit Jézus Krisztusban adtál. Köszönöm, hogy biztosítottad, hogy az Ő élettörténetét papírra vessék, és így én is olvashatom. Tölts el közben, kérlek, jelenléteddel, és segíts, hogy olyan nagylelkű, adakozó és megbocsátó legyek, amilyen Te vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.06.
www.proverbs31.org


Agyonzsúfolt élet
Glynnis Whitwer

Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Péld 27,23

Felpakoltuk a bőröndöket, hátizsákokat, szatyrokat egy poggyászkocsira, és irány a jegypénztár. Késésben voltunk, úgy gondoltuk, gyorsabb, ha egy kocsira halmozunk mindent, és rohanunk.
Valami minden lépésnél kezdett lecsúszni a halomról. A férjem tolta, én húztam a targoncát, s közben mindketten próbáltuk egyensúlyban tartani a csomagokat. A liftig nem is volt nagyobb baj.
Legidősebb fiúnk, aki akkor hétéves volt, tartotta a liftajtót. Ám miközben átmentünk a küszöbön, az egymásra gyömöszölt csomagok kezdtek lecsúszni. A hároméves Robbie, aki törött, begipszelt lábbal jött velünk, megállt a kocsi előtt. A férjem nem vette észre, s ahogy előreugrott egy lecsúszó szatyorért, rálépett a lábára.
Robbie felordított, a férjem segítségért kiáltott, a lift sípolásba fogott, jelezve, hogy túl sokáig tartottuk nyitva az ajtót. Josh ijedtében sírni kezdett. Katasztrofális helyzet volt.
Ha… ha kicsit hamarabb indultunk volna el a szállodából, ha számítottunk volna rá, hogy sorba kell állni az autókölcsönzőnél, mikor leadjuk a kocsit, ha nem terheltük volna túl a poggyászkocsit, ha nem borítottak volna ki az ijedtségtől vagy fájdalomtól ordító gyermekek…
Súlyosan nehezedtek ránk ezek a gondolatok, mialatt a repülőhöz igyekeztünk. Másodperceken múlott, hogy még elértük a járatunkat.
Örülnék, ha csak ez az egy eset lett volna. De akkoriban rendszeresen belegyömöszöltem még valamit az időmbe, mielőtt kiléptem az ajtón, még egy találkozást a már amúgy is túlzsúfolt délutánba, vagy több feladatot elvállaltam, mint amit reálisan el tudtam végezni.
Mi volt a gond? Túlterhelt életet éltem.
Vállalásaim meghaladták lehetőségeimet. Állandóan feszült voltam – magammal, az otthonommal, a férjemmel, a gyermekeimmel. Miért nem tudnak semmit megoldani? Miért nem állnak már le a kérésekkel? Miért rám van szüksége mindenkinek?
Aztán eljött a nap, amikor szembe kellett néznem a helyzettel. Nem vádolhattam senkit, nem mentegetőzhettem, nem halasztgathattam tovább. Az összeomlás szélén voltam, és a családom szenvedett. Abba kellett hagynom ezt az életformát.
A Példabeszédek 27,23 azt mondja: „Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Igen, ezt kell tennem. Bármily fájdalmas, őszintén számba kell vennem összes tennivalómat, terveimet, a fontossági sorrendemet, feladataimat, szembe kell néznem azzal, mit végzek el jól, mi az, amit elhanyagolok.
Listát készítettem az otthoni, a munkahelyi, a családi tennivalókról. Mi az, ami nem tűr halasztást, mi az, amit elodázhatok. Önkéntes vállalásaimat is számba vettem az iskolában és a gyülekezetben. Még napok múlva is jutottak eszembe fel nem jegyzett feladatok, amikről pillanatnyilag megfeledkeztem. Mikor elkészültem a listával annyira megterhelő volt a mennyiség, hogy el akartam égetni az egészet, és nekifogni újból.
Ehelyett elkezdtem átszerkeszteni. Sokat imádkoztam, kértem Istent, mutassa meg, mi az Ő szándéka velem az adott időszakban. Kihúztam azokat a feladatokat, amelyekhez már nem éreztem hívást, és azokat, amiket más is elvégezhetett. Lefaragtam a listámat, hogy csak a valóban fontos dolgok maradjanak, amiket feleségként és három kisgyermek édesanyjaként el kell látnom.
Néhány dolgot azonnal törölhettem az életemből, és voltak folyamatban lévő ügyek, amiket még be kellett fejeznem, mielőtt törölném őket. Végül az életem kezelhetővé vált. Az állandó nyomás, hogy valamit még meg „kell” tennem, megszűnt. Soha véget nem érő listám egy tervezetté alakult, amit hetente újraértékeltem, és be tudtam osztani heti és napi tennivalókra.
Azóta Isten még két kislányt küldött a családunkba, akiket örökbe fogadtunk, így most már ötgyermekes anyuka vagyok. És még mindegyiknek szüksége van rám. De mert ismerem juhaim állapotát, kézben tudom tartani az előre látható eseményeket, és így kevésbé borítanak ki a váratlan történések.
Úgy sejtem, életem végéig küzdeni fogok azzal a késztetéssel, hogy többet vállaljak, mint amennyit teljesíteni képes vagyok. De már tudom, hogy ez a fajta könnyelmű optimizmusom árt a szeretteimnek, ha nem ötvözöm kellő bölcsességgel, a pillanatnyi állapotom gondos mérlegelésével. Kemény lecke volt, de megtanultam. Az agyonzsúfolt élet összeomláshoz vezet, a rendezett élettel viszont kiegyensúlyozottság és béke jár.

Uram, Te tudod, mennyire zűrzavaros és rendezetlen tud lenni az életem. Arra hívtál, hogy rakjak rendet benne. Segíts, hogy jól kezeljem, ami rajtam áll, és így fel tudjak készülni arra, amire nincs rálátásom. Adj, kérlek, bölcsességet és tisztánlátást. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.07.
www.proverbs31.org

365 napi áldás
Holly Good

Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.” Kol 4,12

Szolidan becsomagolva egy szeretettel lepecsételt borítékba – a legemlékezetesebb karácsonyi ajándékom. Életem 44 karácsonyán még sosem kaptam olyan értékes kincset, mint pár évvel ezelőtt. Egy olyan ajándék volt, ami 365 napra biztosított jó érzést, békét, örömöt. És azóta sem felejtettem el.
Az irodánkban egy dobozba gyűjtjük az egymásnak szánt ajándékokat, és a karácsonyi közös ünnepélyen mindenki húz közülük egyet. Egyszerűen csomagolt kis doboz volt, ami a kezembe került, ahogy belenyúltam az ajándékok közé. Egy kísérőlevél is volt benne, amit hangosan olvasni kezdtem:
„Tegnap este, ahogy csomagoltam az ajándékodat, Isten súgott nekem egy ötletet, amit teljes szívemmel elfogadtam. Te, aki ezt az ajándékot kicsomagoltad, nemcsak egy általam készített karácsonyfadíszt kapsz, hanem egy ígéretet is tőlem. Kitüntetés és megtiszteltetés számomra, hogy a következő év minden napján imádkozhatom érted. Akár rossz napod lesz, akár jó, mindig tudhatod, hogy én név szerint fogok imádkozni érted. Szeretlek. Boldog Karácsonyt. Szeretettel Melissa.”
Könnybe lábadt szemmel, szavak nélkül öleltem magamhoz drága barátnőmet. Írott üzenete balzsamként simogatta meg szívemet. Nem tudtam szavakba önteni, mit érzek. Csendben összehajtogattam a levélkét, és visszacsúsztattam a borítékba. Csak mosolyogni tudtam.
Valaki minden nap imádkozni fog értem! Kihagyás nélkül. Mekkora ajándék!
Még senkitől sem kaptam ilyen ígéretet. Persze, szokták mondani a barátnőim, barátaim, hogy imádkoznak értem, ha beszámolok nekik valamilyen küzdelmemről. Előfordul, hogy felhív valaki, hogy elmondja, hirtelen eszébe jutottam, és imádkozott értem. Mások is mondják néha, hogy meg szoktak rólam emlékezni imáikban. De azt a biztonságot, hogy van egy imaharcos, aki minden egyes nap küzd értem imáiban, ezt még elképzelni sem tudtam.
Nagyon jó érzés volt.
Bátorságot, önbizalmat, optimizmust éreztem.
De mindenekelőtt azt, hogy szeretve vagyok. Mekkora elköteleződés. Nekem és értem. Minden nap.
Tudod, ismerem az ima erejét. Tapasztaltam gyógyulást, növekedést, csodákat, békességet magányos ima, családi vagy közösségi imádkozás hatására. Eljutottam arra az alázatos felismerésre, hogy minden nap teljesen Tőle függjek, és ez az imádkozással kezdődik.
Az imádsággal teli élet nem azt jelenti, hogy meggyőződésem, hogy Isten mindent pontosan úgy tesz majd, ahogy kérem Tőle. Azt jelenti, hogy tudom, hogy meghallgat, és tudja, mi a legjobb nekem. Bizalom abban, hogy vezetni, irányítani fog, ha keresem az akaratát. Teljes szívemmel ráhagyatkozom erre a bizonyosságra.
Túláradó hálával a szívemben mentem haza aznap a karácsonyi ünnepségről, boldoggá tett az egy évig tartó imaajándék. Eldöntöttem, hogy viszonzásul én is minden nap imádkozom Melissáért. Mint kiderült, kihívásokkal teli év következett számára, szüksége volt az imáimra.
Amikor hálásan rágondolok, mindig eszembe jut a kolosszéieknek írt levél fent idézett mondata Epafrászról, Krisztus Jézus szolgájáról: „Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.”
Sosem felejtem el Melissa csodálatos, önzetlen ajándékát.

Uram, köszönöm, hogy olyan barátokat adsz, akik a Te szereteteddel szeretnek minket. Köszönöm, hogy meghallgatod kéréseinket, és úgy válaszolsz rájuk, ahogy jónak látod. Bízunk Benned, szeretünk és magasztaljuk Szent Nevedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.08.
www.proverbs31.org


Amikor nehéz a karácsony
LeAnn Rice

Meggyógyítja a megtört szívűeket”. Zsolt 147/3a

A naptárra néztem, s kiszámoltam, hány nap van még karácsonyig. Minden évben így szoktam, türelmetlenül várom Krisztus születésének megünneplését, s azt, hogy egy tökéletes ajándékkal örömöt szerezzek valakinek.
Abban az évben mégsem jóleső izgalom volt bennem, sokkal inkább rettegés.
Férjem, Ron, áprilisban hunyt el. Ez a karácsony lesz egyike a félelmetes „első” alkalmaknak, amiket nélküle, a fiammal kettesben töltünk el.
Törékeny, elesett, magányos – ezek a jelzők illettek rám azon a télen. Úgy tűnt, mindenkit elkapott a készülődés boldogsága, a közelgő családi együttlétek fölött érzett örömük csak még hangsúlyosabbá tette a veszteségemet.
A mindent uraló fájdalom mellett még aggódtam is. Hogy tudom eltartani magunkat? Hogyan biztosíthatom a kisfiamnak az örömteli ünnepet, mikor egyfolytában sírni szeretnék? Túl sok volt az egész.
Talán megértesz, mert neked is nehéz a karácsonyod. Valaki elment, akit szerettél, valaki talán súlyosan beteg. Esetleg ez az első ünnep, mióta elhagytak, vagy mióta elváltál. Te sem érzel mást, csak mint én akkor: fájdalmat, rettegést, aggódást.
Az az első karácsony a férjem halála után 14 évvel ezelőtt volt. Időbe telt, de sikerült kialakítanom néhány módszert, amivel örömöt tudok csempészni az ünnepekbe. Szeretném ezeket megosztani most veled.
Mutasd ki, hogy fontos neked az, aki elment. Férjem hiánya annyi év után is ránehezedik a szívemre bizonyos alkalmakkor. Az ő emlékére Nick fiammal felakasztunk egy különleges díszt a karácsonyfára. Jól látható, központi helyre kerül, jelzi, hogy Ron is része az ünnepünknek, hisz hozzánk tartozik. Akassz fel te is egy emlékeztető díszt a fára, vagy adj ajándékot valakinek az ő nevében, vagy adományozz egy olyan szervezetnek, amelyik kedves volt neki. Készítsd el vacsorára a kedvenc ételét, elevenítsétek fel az emlékét, beszélgessetek róla az asztal körül.
Teremts új hagyományokat. Mindig szerettem a nagy, közös ünneplést, zajongással, felfordulással. Kiterjedt családom messze lakik, Nick-kel elhatároztuk, hogy új család után nézünk a közelben. Az évek során Isten új embereket küldött, akik kitöltik az űrt az életünkben, a szívünkben, az ünnepekkor. Egyik kedvenc új hagyományom, hogy egyik nap meghívom a barátaimat, és nagy karácsonyi vacsorát készítek nekik. Együtt ünnepelünk, jókat eszünk, és részem van mindabban a zenebonában és felfordulásban, amire áhítozom.
Oszd meg a karácsony jó érzését. Megtapasztaltam Isten ígéretének valóságát, hogy meggyógyítja az összetört szívet, épp ahogy fenti igénk írja. A gyógyulás többnyire mások szeretetén át érkezett. Ezért hát nyitott szemmel járok, hogy meglássam, ha valaki bánkódik, szomorú az ünnepen. Ha másokat vigasztalok, én is vigasztalódom.
Mialatt most az idei karácsonyra készülődöm, tudom, újra átélem a sokféle érzés már ismerős kombinációját. Rám tör a szomorúság, mert a férjem nélkül kell ünnepelnem, de ugyanakkor hálásan ünneplem azt, amit csak Krisztus tud nyújtani: a megtört szív gyógyulását. Ezért a jó érzésért, amit csak Ő tud adni, ezért is ünnepeljük a születését ilyenkor, Karácsonykor.

Uram, hálát adok Neked, mert jelen vagy, és jelenléted jó érzéssel tölt el akkor is, ha szomorú vagyok. Könyörgök Hozzád, hogy különösen ebben a karácsonyi időszakban, nyíljon meg a szemem, vegyem észre mások fájdalmát. Segíts, hogy szeretni tudjam őket Érted. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.09.
www.proverbs31.org

2012. március 7., szerda

Lélekerősítő levelek 76

Az én Hálaadásom
Rachel Olsen

Adjatok hálát az Úrnak, mivel jó, mivel szeretete örökre megmarad.” (1Krón 16,34)

Ezen a hálaadásnapi reggelen hálát érezve akarok felkelni. Nem azért, mintha az életem tökéletes lenne, és mindenem megvolna, amit szeretnék, vagy amire szükségem van, hanem azért, mert elhatároztam, összeszámlálom életem áldásait, és hálát adok értük Istennek.
- Hálás vagyok, mert ma nem kell munkába mennünk a férjemmel, és hogy van munkánk, ahova majd visszatérhetünk.
- Hálás vagyok, hogy a gyermekeim itthon tölthetnek egy napot játékkal, hálás vagyok a tanítási napokért, amik előttük állnak, amik segítenek azzá alakulniuk, amivé Isten tervezi őket.
Lemegyek a földszintre. A konyha felé menet az íróasztalom melletti polcról kiválasztok egy bibliát.
- Hálás vagyok Isten Igéjéért, amit ebben az országban szabadon olvashatok, megoszthatok és taníthatok.
Valószínűleg beteszek majd egy dicsőítő CD-t, akárcsak tavaly ilyenkor, amin a barátaim kórusa énekel.
- Hálát adok majd a barátaimért, közeliekért és távoliakért, akik által gazdagodom, akik kihívások elé állítanak, akik segítenek, imádkoznak értem, nevetnek velem. Különösen is hálás leszek Isten barátságáért.
- Hálás leszek a zenéért, ami felemel, ha lehangolt vagyok, megérinti a szívemet, felélénkíti a testemet, lelkemet összekapcsolja az örök Istennel.
Bekapcsolom a fényt a karácsonyfámon – Hálaadás napjára már fel szoktam díszíteni. Az örökzöld ágak sötét háttere előtt sziporkázni fognak a díszek a világító füzér fényében.
- Megköszönöm Istennek, hogy vannak fáink, olyanok is, amik egész évben, a téli fagyban is zöldek maradnak.
- Megköszönöm Neki, hogy nappalt és éjszakát adott, s az égen pislákoló csillagokat. Köszönetet mondok a világ Világosságáért, s az örök világosságért, amit magával hozott a földre, s amit karácsonyfánk örökzöldje és díszítése szimbolizál.
Aztán főzni kezdek, hogy elkészüljenek hálaadásnapi étkeink. Töltött pulyka lesz nálunk, édesburgonya-ragu, párolt zöldborsó, áfonyamártás, krumplipüré, töltött tojás.
- Hálás leszek Istennek a táplálékért – hálás a gazdák, az élelmiszergyártásban dolgozók, a kamionsofőrök és a boltosok munkájáért, azért a kedves családtagért, aki minden évben ellát hálaadásnapi pulykával és egy láda édesburgonyával.
- Nem felejtem el, hogy hozzájáruljak a kevésbé szerencsések ünnepi asztalához a gyülekezetünkön keresztül, és hálát adok azokért az emberekért, akik Krisztus kezeként és lábaként tevékenykednek a szolgálatban – példát adnak nekem.
Mikor főzés közben kidobom a szelektív hulladéktárolóba az elhasznált műanyagzacskókat, kartondobozokat,
- hálát adok életet adó csodálatos bolygónkért, aminek Isten meghatalmazása alapján gondnokai vagyunk, s a vízért, amivel ellát minket. Átélem a vágyakozást a nap után, amikor a Jelenések Könyve szerzőjével együtt meg fogom pillantani az Isten által újjáteremtett, a Sátán befolyásától megszabadított új földet.
Aztán megérkeznek családunk tagjai, akik velünk ünnepelnek, körülüljük az asztalt, és együtt eszünk. Nem vagyunk olyanok, mint egy Norman Rockwell festmény, a mi családunkban is vannak konfliktusok, mint mindenütt. De ezen az estén félreteszünk mindent, ami elválaszt, együtt nevetünk, beszélgetünk, együtt imádkozunk és étkezünk.
- Hálás leszek a családi kötelékekért, ezekért az emberekért, akik ismernek, és mégis szeretnek. És hálás leszek Isten nagy családjáért, amihez Krisztus által tartozom.
Vacsora után kártyázni fogunk, és társasjátékokat játszunk, esetleg megnézünk egy filmet. Aztán elbúcsúzunk távozó vendégeinktől, gyermekeimet ágyba dugom, leülök, és elgondolkozom az elmúlt napon. Megkérem Istent, juttassa eszembe azokat az áldásokat, amiket nem vettem észre, amik mellett elmentem, mert biztos vagyok benne, hogy mindnyájunknak sokkal több okunk van a hálaadásra, mint amennyit számon tartunk.
Legyen ez a nap alkalom arra, hogy mindent észrevegyünk, és köszönetet mondjunk érte.

Köszönöm, Uram áldásaidat – segíts, hogy észrevegyem őket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.23.
www.proverbs31.org


Az ünnep feszültsége
T. Suzanne Eller

Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak.” Zsolt 106,3

„Nem szeretem az ünnepeket” – suttogtam.
Régebben, mielőtt férjhez mentem, szerettem. Mielőtt éreztem volna a nyomást, hogy egyszerre sokfelé kell teljesítenem. Mielőtt azt tapasztaltam volna, hogy bármennyire igyekszem, valaki mindenképpen kimarad, megsértődik, rosszul érzi magát.
Úgy szerettem volna otthon maradni, új hagyományokat kialakítani csak magunknak, kis családunknak a férjemmel és apró gyermekeinkkel. Mindkét családban a miénk volt az első házasság a fiatalabb generációban, mi törtük meg a „mindig így szoktuk” rendjét.
A Hálaadás Napja arra szolgál, hogy hálásak legyünk. Ehelyett én csak a stresszt éltem át. A Karácsony az öröm ünnepe, én viszont csak a rohanást érzékeltem.
Ahogy jöttek a gyermekek, feszültségemet igyekeztem lelkesedéssel álcázni. Jó móka volt a töklámpások készítése, a ház kidíszítése, de belül végig nyugtalan voltam, mert tudtam, micsoda stressz vár rám, amikor egyszerre kell mindenkinek megfelelnem. Visszagondolva nem értem, miért nem szóltam. Csak hagytam, hogy elfekélyesedjen a seb. Nem gondoltam rá, hogy ha nem szólok, semmi sem fog megváltozni. Csak belül fortyogtam az idegességtől.
Harminc év múltán értékes kincsem az ünnepi időszak. Időbe telt, de megtanultam megosztani a gondjaimat. Összeszedtem a bátorságot, hogy elmondjam tágabb családunknak, mennyire kimerítő, ha ilyen rövid idő alatt mindenki igényt tart a jelenlétünkre.
Mindnyájan megpróbáltuk figyelembe venni a többiek igényeit. Nyugodtak maradtunk, őszintén és kedvesen akartuk megoldani a konfliktusokat. Egyesek nyitottak voltak. Mások, főleg eleinte, kevésbé. Nagyon örültünk, ha valaki rugalmasnak mutatkozott. Ha meg nem, azt sem vettük zokon, nem éreztük személyes támadásnak. Tudtuk, hogy a változtatáshoz idő kell.
Talán a legnagyobb ajándék később érkezett. Mikor gyermekeink megnősültek, férjhez mentek, újabb családok kerültek a képbe. Elmondtuk a gyermekeinknek, hogy nem a dátum számít, nem az teszi különlegessé az ünnepet. A szív a fontos, amivel megéljük az ünnepet. Az, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk.
Így hát előfordul, hogy Hálaadás napján összejövünk, de olyan is, hogy csak hetekkel később. Talán csak Karácsony napján, s a Hálaadást más családtagokkal töltjük. Ha egy bizonyos napon nincs nálunk senki, a férjemmel új hagyományokat alakítunk ki, csak kettőnk számára.
Felfedeztük, hogy ha elengedjük a gyermekeinket, gyakrabban jönnek látogatóba. Nem érzik a kötelesség nyomását. Minket is beengednek saját családjuk szokásaiba. A dátumtól függetlenül bármikor, ha együtt vagyunk, jól érezzük magunkat. Az együtt töltött idővel megajándékozzuk egymást és magunkat is.

Uram, köszönöm Neked a családomat. Annyi mindenért hálás vagyok, többek közt a családomért, azokért, akik szeretnek, és szívesen vannak velem. Segíts, hogy meg tudjam osztani érzéseimet, igényeimet szeretteimmel, és hogy ezt kedvesen és méltósággal tegyem. Segíts, hogy ne vegyem személyem elleni támadásnak, ha küzdenek a változtatásokkal. Ha pedig én vagyok merev, segíts meghajolnom és növekednem. Segíts, kérlek, hogy minden nap hálás legyek azért, amit kapok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.25.
www.proverbs31.org


Jelentéssel teli ajándékok
LeAnn Rice

Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz.” Lk 2,10

Advent elkezdődött, ideje előszedni a karácsonyi ajándékok listáját. Lehetek őszinte? Vannak olyan oldalai az ajándékozásnak, amiket nem szeretek.
Mielőtt elkönyvelnétek fösvénynek, hadd magyarázzam meg. Nem szeretem azt a mentalitást, amelyik igyekszik „letudni”, a listáján kipipálni az ajándékokat. Ez személytelen, üzleties, nem őszinte. És nem szeretem azt a nyomást sem, amit néha érzek, hogy többet költsek, mint amennyit a pénztárcám megenged.
Jelentést hordozó ajándékot adni viszont nagyon szeretek. Főleg olyanokat, amik a karácsony lényegét tükrözik. Az ajándékozás hagyománya a legnagyobb Ajándékra, Jézus Krisztusra emlékeztet bennünket. Ő a nagy örömhír, amiről a fenti igében olvasunk. Születése mindnyájunknak azt kiáltja: Szeret téged az uraknak Ura, a királyok Királya!
Karácsony körül az emberek nyitottabbak erre az örömhírre, ezért igyekszem apró, jelentést hordozó ajándékok által megosztani másokkal.
Élelmiszerutalványt és egy kis kosár házi süteményt teszek egy-egy szegény család küszöbére. Névtelen ajándékkísérőt írok mellé: „Boldog Karácsonyt! Szeretettel, Jézus”.
Szeretek nyalókákat hordani a táskámban, amit odaajándékozhatok azoknak, akikkel kapcsolatba lépek: pénztárosokkal, kiszolgálókkal. Egy szalaggal kis kártyát kötök a nyalóka nyakára, rajta a karácsony bibliai történetével.
Az ajándékok jelentést nyernek, ha Isten szeretetét közvetítik a megajándékozott felé. Az átgondolt ajándékok ezt üzenik életünk kiemelt szereplőinek: Isten lát, szeret téged, és tudja, minek örülnél.
Tavaly decemberben egy barátnőm hosszadalmas betegséggel küszködött, nem volt energiája felvállalni az ünnepekkel járó vesződséget. Mint tudjátok (www.shecooks.org), én nagyon szeretek sütni-főzni, dekorálni, elmentem hozzá, feldíszítettem a lakását. A nap végén jó volt látni a család örömét, ahogy megcsodálták a lakás ünnepi köntösét, és élvezettel kanalazták a tyúkhúslevest, amit délután készítettem nekik. Örültek ők is, örültem én is.
Ezen a héten, ahogy a karácsonyi ajándékozás felé fordítjuk a figyelmünket, jusson eszünkbe, hogy nem az ajándék ára számít, nem a vásárlói értéke közvetíti Isten és a mi szeretetüzenetünket.
Adjunk időt magunknak az imádkozásra, kérjük Istent, segítsen, hogy kreatívak és ötletesek legyünk, és ajándékaink jelentést hordozzanak, ne csak a mi szeretetünket tükrözzék, hanem „nagy örömet hirdessenek”, a Karácsony örömhírét.

Uram, köszönöm, hogy úgy döntöttél, lejössz közénk, hogy megismerhessünk, és megtudjuk, mennyire szeretsz minket. Segíts, hogy megtaláljam a módját, hogyan mutathassam ki szeretetemet és a Te szeretetedet másoknak ezen a karácsonyon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.28.
www.proverbs31.org

Különc vagy?
Lynn Cowell

„Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők.” Kol 2,20


„Miért kell nekünk mindig másként viselkedni, mint a többiek?”
Még középiskolás korában a lányom engedélyt kért, hogy egyik barátjával a tónál tölthesse a hétvégét. Sem én, sem a férjem nem ismertük sem a barátot, sem a szüleit. Még többet nyomott a latban, hogy arról a családról sem tudtunk semmit, akikhez mentek volna. Nemleges válaszunk összetörte kislányunk szívét. Képtelen volt megérteni, miért mondunk nemet.
Bár kimondtam a tiltó szót, én is bizonytalankodtam. Feltettem magamnak a kérdést: „Miért nem vagy olyan szülő, mint a többiek? Miért óvatoskodsz, miért vagy elővigyázatosabb? Miért döntesz így, amikor tudod, hogy fájdalmat okozol a gyermekednek?”
Máskor is töprengtem már ezeken a kérdéseken. Amikor nemet mondtam, hogy a sötétben egyedül autózzon a barátnőjéhez. Amikor megtiltottam, hogy a mobilján képeket küldözgessen. Akkor is ugyanez a dilemma okozott gondot. Nemcsak azzal kell megküzdenem, hogy a gyermekem be akar illeszkedni, hanem azzal is, hogy én magam is be szeretnék illeszkedni.
Jézus kérdése a fenti versben így szól hozzám: „Miért küzdesz, mintha még mindig a világhoz tartoznál?” Ilyen küzdelmekre gondolok:
- Engedjem, hogy a gyermekem a mostani divat szerint öltözködjön – de túl kihívónak találom. De hát azt akarjuk, hogy beilleszkedjen, nem?
- Adjuk meg nekik, amit mások megadnak a gyermekeiknek: iPhone, laptop, márkás cuccok. Ugye nem akarjuk, hogy kisebbségi érzésük legyen?
- Adjunk szabadságot nekik olyan dolgokban, amik nem nekik valók, mások is ezt teszik. Azt akarom, hogy a társaik kirekesszék őket?
Jézus így bátorít ebben a harcban: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe.” 1Pt 2,9
Választott, szent, különleges tulajdon. Ez így, ahogy van, azt jelenti, hogy más, mint a többi, mondhatjuk úgy is: különc, minden pejoratív felhang nélkül. De különc Jézus kérése is, hogy úgy éljünk, azt modellezzük a gyermekeink elé, hogy érdemes felvállalni a különcséget.
Nem fog könnyen menni minden alkalommal. Talán a lányod nemrég kiabált veled, mivel azt merted mondani, hogy túl rövid a szoknyája vagy túl kivágott a blúza. A fiad az előbb csapta rád az ajtót, mert kérted, kapcsoljon át más csatornára, ne nézze a valóság show-t, amit minden más gyerek nézhet, és mindig erről társalognak az iskolában.
Miért akarunk különcködni, ha ezzel szétszakítjuk a családot? Miért akarunk különbözni másoktól?
Azért hozzuk meg ezeket a kemény döntéseket, mert Jézus választott népnek tart minket, az Övéi vagyunk. És azt akarjuk, hogy a gyermekeink is azok legyenek.
Utálom, hogy különcnek kell lennem, és ezzel kockáztatom, hogy a gyermekeim ne szeressenek. Az vigasztal, hogy tudom, Jézus szereti a döntéseimet. Büszke rám, hogy vállalom, hogy olyan modellt állítok a gyermekeim elé, ami azt jelzi nekik, hogy az Ő tulajdona vagyunk. Ha Jézus örül a különcségemnek, nekem is van okom az örömre.

Uram, segíts nekem, mikor húz a vágy, hogy azt tegyem, és azt mondjam, amit a társadalom elvár tőlem. Szentlélek, nyisd meg a fülemet, hogy meghalljam bölcsességedet nem csak családi életemben, hanem minden másban is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.29.
www.proverbs31.org

Megtelve, mégis üresen
Samantha Reed

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” Jn 1, 1;14

Hogy vagy? Naponta sokszor teszik fel nekem a kérdést, de rég nem gondolkoztam el rajta. Kevesen vannak, akiknek őszintén válaszolnék. Akikkel pedig megosztanám a választ, azok meg se hallanák első szavaimat. Lelkük pereméig megteltek, ki kell önteniük valakinek. Homorúvá formált tenyerembe töltik gondjaikat, vágyaikat. Míg a kezem el nem nehezül. Belefáradtam, hogy egyre csak befogadok, és nem tudom kiönteni, ami bennem van. Megértem őket, most nem alkalmasak rá. De órákon át csak hallgatni, hallgatni… nem biztos, hogy én alkalmas vagyok most rá.
A sors iróniája, hogy a nevem jelentése: „meghallgató”. Arról nem beszélve, hogy a múlt évről áthozott életversem: „Aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25b). De nem tudok többet befogadni, ha egyszer csordultig tele vagyok. És nem tudom nyújtani azt az üdítő szót, ami nincs bennem: megteltem, mégis üres vagyok.
Így hát önző módon beteget jelentek önmagam épsége jegyében. Visszavonulok magamba, távol a fájdalommal, gonddal, problémával tele szavaiktól. Messze minden szótól. Amíg a Szó, az Ige rám nem talál homorúvá formált tenyérrel, ami elég nagy ahhoz, hogy beleférjen szükséget szenvedő lelkem, elnyűtt baráti énem, kicsiny világom. Beleöntöm magam az Igébe, a határtalan edénybe, ami be tudja fogadni a szavaimat. Felteszi nekem a kétszavas kérdést, amire annyira szomjazik kiaszott lelkem: „Hogy vagy?”
Elfáradtam. „Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézs 41,10b.
Egyedül érzem magam. „Íme, én veled vagyok mindennap, a világ végéig.” Mt 28,20b.
Nem bírok ennél többet. „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve; én felüdítlek titeket.” Mt 11,28.
Én kiöntöm, Ő feltölt. Ár-apály, mely természetesebb az óceán mozgásánál. Kiszikkadt lelkem az Ő igéjére, az Igére szomjazik.
Isten adja nekünk a közösséget, ahova tartozunk. De a barátok és a család képessége a támogatásra árad és apad. Ezért van az, hogy lelkünk legnagyobb szükséglete: az Úr barátsága. (Szívd mélyen magadba elragadtatással: Isten a barátunk!) Barátság a változatlan természetű Igével, Jézussal.
Fogadd hát el feléd nyújtott nyitott tenyerét, amivel megtart téged, amibe lerakhatod gondjaidat, családod és barátaid gondjait. Fogd meg a kezét, és járd végig vele Őt magát, az Igét. Öntsd Belé őszinte válaszaidat. Felüdülés vár. Hallod kérdését: „Hogy vagy?”?

Uram, köszönöm, hogy Te nem változol. Köszönöm, hogy meghallasz és meghallgatsz. Köszönöm hűséges barátságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.30.
www.proverbs31.org


Mikor a legrosszabb a legjobbá válik
Lysa TerKeurst

(Jézus) rájuk szólt: ’Mit féltek, ti kicsinyhitűek?’ Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, mire nagy csend lett.” Mt 8,26

Megbuktam esküvőszervezőként.
Senkinek sem kell olyan szervező, akit úgy felbosszant a menyasszony idegbeteg anyukája, hogy elhányja magát a bejárati ösvény mellett, ahol érkeznek az első vendégek. Ez aztán az üdvözlés.
Megbuktam kütyüárusként.
Senkinek sem kell olyan ügynök, aki belevág a hüvelykujjába pizzaszeletelés közben, mialatt a vágóeszköz biztonságosságát ecseteli.
Szörnyű.
Megbuktam iskolai menzavezetőként.
A segédem az olajspray-jel kente be a karját, mert száraznak ítélte a bőrét. Később meg, mikor ki akartuk üríteni a szemetest, megtámadtak a darazsak, s megfeledkeztünk a sütőbe rakott pizzáról.
A gyerekek nem igazán szeretik az égett pizzát.
Megbuktam recepciósként.
Nem jó ötlet megadni magunkat a koradélutáni álmosságnak, s lehajtani fejünket a karunkra a pultnál. A főnökök nem rajonganak a munkaidőben horkoló alkalmazottért. Még akkor sem, ha babát vár az illető.
Hát igen, sokszor megbuktam azokban az években, amikor próbáltam kitalálni, mihez kezdjek az életemmel. Az adott helyzetben mindig úgy éreztem, hogy a lehető legrosszabb történt velem. Most úgy látom, hogy mindegyik a legjobb volt, ami történhetett.
Ha bármelyik sikerült volna, nem ismerhettem volna meg a mostani szolgálatom örömét.
A Biblia történetei közül is soknak ez a tanulsága: ami pillanatnyilag a legrosszabb, később a legjobbá válik.
A Mt 8,23-24-ben Jézus csónakba száll a tanítványaival. „Egyszerre csak heves vihar támadt a tavon, úgy hogy a hullámok elborították a bárkát.” A legrosszabb.
De a 26. vers szerint Jézus felkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, mire minden elcsendesedett. A tanítványok elámultak Jézus hatalmán. Legjobbá vált a legrosszabb.
Az ApCsel 5,18-ban azt olvassuk, hogy az apostolokat elfogják, és börtönbe vetik. A legrosszabb. Ám az 5,19-ben az Úr angyalát látjuk, ahogy megnyitja a börtön ajtaját, és kivezeti őket. Olyan hitet nyernek, hogy később bátran kijelentik: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek!” (5,29). A legrosszabból a legjobb lett.
Nem mondom, hogy értem, miért kell végigszenvednünk ezeket a megpróbáltatásokat. Azt is tudom, hogy az említetteknél sokkal kegyetlenebb helyzetek is vannak. Elromlott világban élünk, tele elromlott emberekkel. De bátorságot nyerhetünk abból, hogy Isten sosem romlik el. Sosem éri valami váratlanul, meglepetésként, sosem döbben meg attól, amit tapasztal.
Kézbe veszi a legrosszabbat, ami történik velünk, és azzal, amit hozzátesz, a legjobbá alakítja. Nekünk csak az a feladatunk, hogy maradjunk Vele, és kövessük az utat, amin vezet minket.

Uram, tudom, hogy Te képes vagy a legrosszabbat a legjobbá alakítani. Üdítsd fel, kérlek, a lelkemet ezzel a bizonyossággal. Követni akarlak mindig és mindenütt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.01.
www.proverbs31.org

2012. március 4., vasárnap

A kétség árnya

Max Lucado

Vasárnap reggel. Korán szoktam kelni, jóval azelőtt, hogy a család mozgolódni kezd, még nem is hajnalodik, s az újságot se csapták le a bejárati ajtó elé. Hadd aludjon még a világ. Én nem teszem. A vasárnap az én nagy napom, amikor megállok egy gyülekezet előtt, olyan emberek előtt, akik azért jöttek el, hogy kiszakítsanak 30 percet az idejükből töltekezésre, arra, hogy biztatást, reményt kapjanak.
Legtöbbször könnyedén nekilátok. Néha viszont nem megy. (Zavar, hogy ezt elárulom?) Néha azon a pirkadati órán, mikor már nem sok választ el a pulpitustól, belém vág az abszurditása annak, amiben hiszek. Szíven szorít a félelem: hátha nincs is Isten. Hátha nincs válasz a miértre? A kétség sötét völgyébe kerültem.
Valamilyen szinten mindenki el-elkalandozik arrafelé. A Lukács evangélium végén azt látjuk, hogy ez az orvosból lett történész az utolsó fejezetet annak a kérdésnek szenteli, hogy mit tesz Jézus, ha kételkedünk benne. Ugyanazt kapják az Emmauszba tartó tanítványok (Lk 24,13-35), mint azok, akik a felső szobában gyülekeznek (Lk 24, 36-49): egy közös étkezést, tanítást a Bibliából. A tanítványok bátorságra lelnek, mi meg két gyakorlatias választ kapunk kérdésünkre, hogy mit akar Jézus, mit tegyünk, amikor kételkedünk. A válasza: érintsd meg a testemet, és gondolkozz el a történetemen. Még mindig ez a válasz. Még mindig megérinthetjük Jézus testét. Nagyon jó lenne, ha megérinthetnénk a Názáreti fizikai valóját, sebeit, bőrét. De amikor részt veszünk az egyház életében, éppen ezt tesszük: az egyház „az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben” (Ef 1,23).
Krisztus a közösségen keresztül osztja szét a bátorságot; a közösség által oszlatja el a kételkedést. Nem egyetlen emberbe táplálja be a tudást, hanem mint egy puzzle darabjait, szétosztja sokak között. Amikor te elmondod nekem, amit megértettél, amikor megosztjuk egymással felfedezéseinket… Amikor összejövünk, együtt vagyunk, megvalljuk bűneinket, és imádkozunk – Jézus beszél.
A tanítványok egymáshoz való ragaszkodása példa számunkra. Ők együtt maradtak. Összetört reménységgel is beszélgető közelségben maradtak. Egyre csak „beszélgettek egymással mindarról, ami történt” (Lk 24,14). Ez ugye az egyház előképe? Megosztjuk gondolatainkat, ötleteinket, töprengünk a lehetőségeken, biztatjuk egymást. S mialatt ezt tették, Jézus megjelent, és tanította őket, bizonyítva, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

UpWords with May Lucado, 2012.03.02.
www.crosswalk.com