2012. szeptember 26., szerda

Lélekerősítő levelek 95

Hagyjuk, hogy Isten töltse be az űrt
Renee Swope

„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” Zsolt 63,1

Egy forrás, amelytől függött. Egy hely, ahova menni szokott, hogy kielégítse szükségletét. De sosem volt elég, amit innen magával vitt, minden nap vissza kellett térnie.
Miután megtöltötte korsóját vízzel, feltekintett, s hallotta, hogy a férfi inni kér tőle. Viszonzásul felajánlott valamit: élő vizet. Azt mondta, hogy szemben a vízzel, amiért naponta ki kell jönnie az asszonynak, az a víz, amit ő ad neki, örökre ki fogja elégíteni a szomjúságát.
Nem volt könnyű hinni egy ilyen ígéretnek. „Hisz vödröd sincs, a kút meg mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11) – kérdezte.
Nem fogta fel, hogy Jézus a lelke mélyén meglévő szomjúságról beszélt – egy Általa teremtett vágyról, mely arra szolgál, hogy az asszonyt Jézushoz vezesse: az Egyetlen Forráshoz, aki a lelkét kielégítheti.
Csak a Szentlélekre volt szükség, hogy felhúzhassa – nem a vizet a kútból, hanem az asszony lelkét Önmagához. És amilyen mélyen volt a víz a kútban, olyan mély volt a szív, amibe beletekintett. Az asszonytól függött, engedi-e, hogy Jézus elérjen lelkének azon pontjaihoz, melyeknek legnagyobb szükségük volt Rá.
Tudom, milyen az, amikor arra van szükségünk, hogy Jézus mélyen a lelkünkbe tekintsen, s megmutassa az űrt, amit csak Ő tud kitölteni.
Én is, mint az asszony a kútnál, más forrásokból próbáltam kielégíteni szükségleteimet. Pedig ha ezeken a forrásokon tartom a tekintetemet ahelyett, hogy Jézusra néznék, soha semmi nem lesz elég.
Embereknél kerestem: családban, barátok közt, főnökök és fiúk közt, tanárok és mentorok közt, a férjemben, a gyermekeimben. Vártam, mikor érzem azt az elégedettséget, azt a jóleső érzést, hogy feltétel nélkül elfogadnak, ami együtt kéne járjon lelkem szomjának oltásával.
De kerestem tulajdonban és pozícióban, egy ideig még a hírnévben is. „Ha csak ezt megkapnám…” – gondoltam.
De mindegy, mennyit teszek, mennyit kapok, sosem elég arra, hogy feltöltsön. És kár is erre számítani.
Miért? Mert a szívünkben lévő űrt úgy alkotta meg Isten, hogy csak Ő tölthesse be. A lelkünk legmélyéről fakadó szomjúságot csak Ő elégítheti ki.
Ezt a mélyről jövő szomjúságot Dávid király is érezte, akinek pedig mindene megvolt: a legmagasabb pozíció, határtalan vagyon, óriási hatalom, de mindez nem elégítette ki. Kiaszott, Isten után szomjazó földként ír önmagáról:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.”
Majd leírja, mit él át, miután nagyot kortyol Isten szeretetéből: „Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem” (4-5 vk).
Ezt élte át az asszony is, aki Jézussal találkozott a kútnál. Nagyot kortyolt Jézus szeretetéből, s csordultig megtelt vele. Velünk is megtörténhet ez.
Mint a szamariai asszony szívébe, a mi lelkünkbe is belehelyezte Isten a vágyat azzal a céllal, hogy visszavezessen Hozzá. Csak az Ő feltétel nélküli elfogadása tudja kitölteni az űrt a szívünkben, kielégíteni az égető szomjúságot a lelkünk mélyén. Semmi nem fog kielégíteni, amíg meg nem elégszünk Isten szeretetével és elfogadásával.

Uram, mutasd meg az űrt a lelkemben, s azt, hogy mivel próbálom kitölteni. Azután vezess vissza, kérlek, Önmagadhoz, s taníts meg úgy állítani szívem edényét, hogy megteljen és beteljen igéreteiddel és szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.09.
www.proverbs31.org

Abbahagyom
Lysa TerKeurst

Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki nem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” 2Kor 7,10

Azt súgja a szívem ma reggel, hogy ideje abbahagyni.
Nem a szolgálatot.
Nem egy kapcsolatot.
Azt, hogy állandóan bíráljak valakit, akit nagyon szeretek.
Az benne a furcsa, hogy alapjában nem is vagyok kritikus hajlamú ember. Mégis azon kaptam magam, hogy szép lassan olyanná vált a viselkedésem ezzel az illetővel, amilyen az övé velem.
Mindig kritizál.
Ezért én is ezt teszem. Jó sokszor.
Ma reggel egészen biztosan érzem, hogy más viselkedésmintát, más hozzáállást kell követnem.
Nemrég a lelkészünk egy nagyon meggyőző igazságot állított a prédikációjában. Azt mondta: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”
Megváltozzunk.
Elég nagy különbség van a bánkódás és a megváltozás között.
Ha bánkódom, rosszul érzem magam. Egy ideig fáj a szívem.
A megváltozás tartós, csak akkor következik be, ha megbánom a bűneimet. A megbánás mélyebb a bánkódásnál. Meggyőződés, ami arra vezet, hogy ténylegesen helyrehozzak valamit, megváltoztassam a viselkedésem vagy egy szokásomat, rossz hajlamomat.
A 2Kor 7,10 arra tanít, hogy az Isten szerint való bánkódás a szabaduláshoz vezető bűnbánatot eredményezi, és nem marad utána megbánás. A világi szomorúság a halálhoz vezet.
„Senki nem bánja meg” – erőteljes szavak.
Szeretnék olyan életet élni, hogy ne kelljen megbánnom semmit.
És ez a mai nap igen alkalmas arra, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami elvezet egy jó adag bűnbánathoz.
Elhatározom tehát, hogy valahányszor érzem, hogy kritikus szavak készülnek elhagyni a számat, tartsam ezt meghívásnak valami biztató üzenet közvetítésére.
Még van egy-két dolog, amit tisztáznom kell ezzel az illetővel, de azzal fogom kezdeni, hogy az erősségeit s az azokkal járó felelősséget hangsúlyozom először, és nem a gyengeségeire fókuszálok.
Például: „Te nagy hatással vagy az emberekre! Észrevetted már, hogy mikor boldog vagy, másokra is kisugárzod a boldogságot? Ha viszont negatív vagy, a körülötted lévőket is azzá teszed. Nekem most arra van szükségem, hogy pozitívan lássam a dolgokat, ehhez kérem a segítségedet. El tudod vállalni ezt a vezető szerepet? Hogyan tudnál pozitív hatással lenni erre a mostani helyzetre és rám?”
Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, mindez könnyen megy majd. Kegyelemre lesz szükségem. Neki is kegyelemre lesz szüksége. De ha tudom, hogy meg kell változnom, van esély rá, hogy a változás elkezdődik.
Te szeretnél abbahagyni valami régi szokást, negatív hozzáállást, rossz hajlamot? Én biztosan. Legközelebb, ha valami alkalom adódik rá, jussanak eszünkbe a lelkészem szavai: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”

Uram, kész vagyok abbahagyni. Kritizáló szavak helyett kedves, bátorító szavakat szeretnék mondani. Segíts, kérlek, hogy végrehajtsam ezt a fordulatot. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.10.
www.proverbs31.org

Édesanyám keze
T. Suzanne Eller

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” 1Kor 13,13

Felém nyújtotta a rózsaszín szalaggal díszített, puha, fehér kötött takarót. „Nem biztos, hogy oda akarom adni neki” – mondta. A szemek talán kicsit tágabbak voltak, mint édesanyám régebbi kézimunkáiban, de a takaró minden megkötött darabkája szeretetről beszélt.
Megfogtam édesanyám kezét. Valaha karcsú ujjai most görbék, az ízületeknél egyenetlenek voltak. Elképzeltem, ahogy a kötőtűket tartja s kattogtatja órákon, napokon át, hogy elkészüljön a takaró. Ajándék első dédunokájának, amit fájdalommal és szeretettel készített.
Valahogy magától értetődőnek veszem anyám kezeit. Arcomat simogatták. Rám adták a kabátot (hiába tiltakoztam három gyermekes anya koromban is). Tartották az egyszerre szeretett és gyűlölt mobiltelefont, hogy beszélhessen „az ő Suzie-jával”. Képeslapokat írtak, amik az emailes postafiókomban kötöttek ki egyszavas üzenettel: „Szeretlek”.
Egy régi, hetvenes évekbeli slágerben ezt éneklik: „Az idő suhan, suhan a jövő felé.” Igaza van a dalnak. A suhanó időt látom anyám kezein. Látom a perceket, ahogy összeállnak órákká, majd napokká egy pillantás alatt.
Mindig rohanunk. Ebben a hónapban is tele volt a hűtőn lévő tábla a tennivalók listájával: gyülekezeti alkalmak, fogászati időpont, meghívások, esküvők és ballagások, s közönséges dolgok, mint a számlabefizetés, fűnyírás, nagytakarítás.
Nemrég jöttem rá, hogy édesanyám egyre lejjebb kerül a listán. Eltelt egy hét. Elrepült egy hónap. Cseng néha a telefonom. „Szia Suzie, csak azért hívlak, hogy megmondjam, nagyon hiányzol.”
Egyik nap emailt kaptam egy barátnőmtől. Arról értesített, hogy beteg az édesanyja. A következő hetekben minden nap imádkoztam érte, s követtem az eseményeket. Egyik este aztán kaptam egy emailt, amiben barátnőm a haldokló édesanyja iránti szeretetéről ír, s azért imádkozik, hogy ereje legyen a búcsúzáshoz.
Hirtelen rádöbbentem, milyen kevés időmet szentelem drága édesanyámnak. Csak ültem a megnyitott levél előtt, és sírtam. Másnap felhívtam édesanyámat, és megbeszéltünk egy találkozót. Gyermekként örült és nevetgélt, mialatt megbeszéltük a részleteket.
Nagyon jól éreztük magunkat a közös ebéden, s elhatároztam, hogy listámra minden héten felkerül valami lehetőség, amivel kifejezhetem szeretetemet.
Képeslapot küldök neki.
Benézek hozzá, csak hogy átöleljem és megfogjam a kezét, vagy megsimogassam a haját.
Segítek a kertben, vagy együtt ebédelünk, beszélgetünk.
Fel-felhívom, hogy mondjak neki valami szépet, biztatót, hogy szeretem, s hálás vagyok neki.
Azért imádkozom, hogy be tudjam tartani az elhatározásomat. És hogy nagyon sok alkalmam legyen az együttlétre vele. És még inkább azért imádkozom, hogy ne tekintsem magától értetődőnek, hogy ő van nekem.
A rohanás minden bizonnyal nem fog lelassulni. De ha olyasmikre akarom szánni az időmet, amire érdemes, ezek között előkelő helyen kell szerepelnie annak, hogy kezemben tartsam édesanyám kezét.

Uram, hálát adok Neked szeretteimért. Az élet néha összekuszálódik, s nehéz lelassulni, hogy kimutathassam, mennyire fontosak nekem. Segíts, kérlek, hogy összeszedett maradhassak, s felismerjem, mi az, aminek alig van értéke, s így több időt szánjak azokra az emberekre, akiknek az értéke felbecsülhetetlen. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.11.
www.proverbs31.org

Elrejtettem könnyeimet
Ali Smith

Te számon tartod szenvedéseim útját. Palackba gyűjtötted könnyeimet, feljegyzed őket a könyvedbe.” Zsolt 56,8

Hosszú éveken át mindig rejtegettem a könnyeimet. Visszatartottam őket, nem akartam sírni. Az egész egy kis tejfoggal kezdődött.
„Hajtsd hátra szépen a fejedet, hunyd be a szemed, tátsd nagyra a szád, számolj magadban háromig. Rendben? Egy – kettő – három!”
Hat éves voltam. Túl kicsi még ahhoz az éles fájdalomhoz, ami belém hasított. A legtermészetesebb dolog, hogy elkezdtem sírni.
„Bőgő masina!” Ennyit apámról. A nagy, hős foghúzó nevetett.
Hüppögve próbáltam magyarázni: „De fáj!” Átázott papírtampont szorongattam az ínyemben tátongó lyukon. Hősiességem bizonyítása fájdalmas bukással végződött. Nyámnyila kis alak lettem mások előtt.
Ez a nap pecsételte meg a fájdalomhoz való viszonyulásomat. A sírás szigorúan magánüggyé vált, ha egyáltalán lehetett létjogosultsága. Így nőttem fel. Valahányszor úgy éreztem, kitörni készülnek a könnyeim, erőszakkal visszatartottam őket a helyükön: szívem mélyén, ahol senki se látja.
Aztán szemem elé kerültek a fenti drága sorok, s minden megváltozott. „Te számon tartod szenvedéseim útját. Palackba gyűjtötted könnyeimet, feljegyzed őket a könyvedbe.” Zsolt 56,8.
Hihetetlen volt. Van Valaki, aki össze akarja gyűjteni a könnyeimet! Sokkal jobb helyen, mint a szívem szöglete. Hát nem gyönyörűséges arra gondolni, hogy minden könnycsepp, amit az évek során minket ért fájdalmas élményeink során ejtettünk (beleértve az első foghúzást is), össze vannak gyűjtve egy drága edénybe? Mennyei Atyánk szíve közelében, aki értékesnek tarja őket.
Látod, Isten nem nevet, ha sírunk. Nem mondja, hogy uralkodjunk magunkon, hogy lépjünk tovább, hogy felejtsük el könnyeinket. Inkább ölbe vesz, szerető karjával átölel, és mi kiönthetjük neki szívünket. Urunk szereti, ha megosztjuk Vele legmélyebb érzéseinket.
Nem tudom, mi okod van most a könnyezésre – hasztalan könyörgések, csalódások, az élet bizonytalanságai – ezt mind látja és megőrzi Az, aki vigaszt nyújt, és törődik velünk minden szükségünkben.
Ha valami visszatart, hadd biztassalak. Nyisd fel szíved zsilipjeit, engedd szabadjára sírásodat, csendesedj el az Úr közelében, add át neki a könnyeidet. Vagy írd ki magadból. Sétálj egyet, és könnyeidet add oda Neki. Kitárt karral várja, hogy Hozzá térj.

Uram, köszönöm, hogy könnycsatornákkal teremtettél. Ne hagyd, hogy mások véleményétől félve visszatartsam az érzelmeimet. Adj bátorságot a síráshoz, juttasd eszembe, hogy Te mellettem állsz, megvigasztalsz, elcsitítod a szívemet, bármi fájdalom érjen is. A Te szereteted nem lankad, és én nagyon hálás vagyok érte. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.14.
www.proverbs31.org

Ami nem rajtunk múlik
Samantha Reed

Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta.” 1Kor 3,6

Könyökünkig földesek voltunk. Kiegyenesítettük sajgó hátunkat, s végignéztünk munkánk eredményén. A szemünk elől talaj fedte magok jó termést ígértek. Több órányi tervezés után elkészítettük a megfelelő talajkeveréket, majd a megemelt ágyásokat – készen voltunk. Megtettük, ami rajtunk állt. Hogy a zöldségmagok mihez kezdenek ezután, az nem rajtunk múlik.
Máskor is előfordult, hogy Isten elvégzett valamit, ami már nem rajtam múlott. A körülményeket én nem alakíthattam, de Ő életet lehelt beléjük. Egyes kapcsolatokért én semmit sem tehettem, de Ő irányítása alatt tartotta őket.
Javierral egymás melletti szobákban laktunk a kollégiumban évtizedekkel ezelőtt. Szobatársaink összejártak, így gyakran voltunk egy társaságban. Együtt főztünk, laza délutánokon együtt mentünk moziba, együtt szurkoltunk focimeccseken. Mikor elkezdtem gitározni, Javier megmutatott néhány akkordot. A sok együtt töltött idő alatt, szomorúan vallom be, nagyon ritkán hoztam szóba az Úrral való kapcsolatomat.
Ballagásunk óta, az elmúlt tizenkét évben nagy ritkán hallottunk egymásról. Ezért lepett meg nagyon a következő email, amit nemrég kaptam tőle:
Sam, szeretném neked megköszönni, hogy része voltál az életemnek a kollégiumban. Kb. négy éve befogadtam lelkembe Krisztust, s ha visszanézek az életemre, szívesen gondolok azokra az emberekre, akiket példaképnek tartottam, akiket követni akartam.
Bár alig beszélgettünk Krisztusról, tudtam, hogy keresztény vagy, és csodáltalak érte. Az elvetett mag, ami hosszú ideig nem hozott termést. Tíz évig készülődött. Örülök, hogy elmondhatom azoknak az embereknek, akik Krisztushoz segítettek engem, mennyire fontosak számomra. – Javier

Sosem gondoltam volna, hogy a csend ennyire beszédes lehet. Alapigénk szerint, ha hűségesen vetjük a hit magját, Isten hűségesen segít annak szárba szökni, s meghozni a termést: a Vele való kapcsolatot.
Szoktál imádkozni valaki megtéréséért? Vagy szoktad kérni Istent, hogy vezesse vissza Magához a gyermekedet, valamelyik szülődet, testvéredet vagy a házastársadat?
Talán mindent megtettél, amit tudtál. Elvetettél minden magot, ami eszedbe jutott. Alázatos voltál. Megosztottad az Igét. Továbbküldtél online bizonyságtételeket. Meghívtad bibliakörbe. Bibliát, lelki könyveket ajándékoztál nekik. Dicsőítő CD-ket küldtél. S még mindig nem bukkant elő a csíra szívük megkeményedett talajából.
Jó volna, ha adhatnék neked egy 5 pontból álló ültetési útmutatót. Ha azt mondhatnám, tedd, amit én is tettem Javier-rel. Elhívtam a bibliakörbe. Az imádkozó kiscsoportunkba. Együtt tanultuk az új gitáros dicsőítő énekeket. Kedvenc igeverseimet összekapcsoltam mindennapi életünk történéseivel.
Igen, ezek mind csodálatos dolgok, de ezek nem a magok, amiket elvetettem a kollégiumban. Akkor én egyszerűen csak megéltem a hitemet, a Jézussal való kapcsolatomat. A példa, amit mutattam, néha látványosabb volt, máskor kevésbé, de akárhogy is, a mag elvetődött. Javier láthatta, hogy mindennapjaimat az Úrban való bizalommal élem meg, hogy számítok isteni beavatkozására, hogy örömmel gondolok Rá.
Nem tudhatom, mennyit imádkoztál, milyen magvakat vetettél el a szeretett személy érdekében. Egyet tudok: ha hűségesen, kitartóan vetjük a magot, Isten méltányolni fogja. Másokat is odavezet szerettünkhöz, hogy megöntözzék az elvetett magokat. És mindenekfölött, meg fogja adni a növekedést. Nyugodtan rábízhatjuk a végeredményt, ami már nem rajtunk múlik.

Uram, köszönöm, hogy szereteteddel veszed őt körül, hogy gondot viselsz megmenekülésére jobban, mint én magam. Segíts, használj fel magvetőként, küldj másokat, akik megöntözik, és kérlek, add meg a növekedést. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.15.
www.proverbs31.org

Ha Isten szeret, akkor miért…?
Renee Swope

Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” Jer 29,11

Nem sokkal azután, hogy átadtam életemet Krisztusnak, küzdeni kezdtem múltam fájdalmas emlékeivel, amik kételkedni késztettek Isten jövőmre vonatkozó ígéreteiben. Ha Isten valóban szeret, miért engedte meg, hogy ennyi fájdalom érjen? – töprengtem.
Ha szeretett, miért hagyta, hogy családomat szétszakítsa a hűtlenség és a válás, tönkretegye a zűrzavar, a káosz, az alkohol, a drog és annyi más? És miért engedte meg azokat a fájdalmas dolgokat, amiket magamnak okoztam, miért hagyott a depresszió sötétségében?
Egyik nap vettem a bátorságot, és megosztottam Wanda barátnőmmel a kételyeimet, kérdéseimet. Meglepetésemre, nem lekicsinylő vállveregetéssel válaszolt, hanem megértően nézett rám, s azt mondta, együttérez velem. Aztán elmondta a maga történetét, ami szintén tele volt csalódásokkal, fájdalommal. Mégsem éreztem kételkedést vagy szomorúságot a hangjában. Bizalom és remény volt benne.
Fellapozta a Bibliát a Jeremiás 29-nél, és felolvasta mai alapigénket nekem szánt ígéretként: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőled – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok neked.”
Azzal folytatta, hogy Isten meg akarja gyógyítani a sebeimet, múltbeli tapasztalataimmal kövezi ki az utat jövőmre vonatkozó terve felé. De én nem akartam, hogy Isten a múltamat vagy a fájdalmaimat használja erre. Ugyan miféle jó származhatna mindabból bárki számára, beleértve engem is?
Érezted már ezt sebeiddel vagy múltaddal kapcsolatosan? Kérdezted már, hogy „Ha Isten szeret, akkor miért …?”
Ezek a kérdések felbukkanhatnak, ha fájdalom vagy csalódás ér. S a be nem gyógyult sebek megkeseredéshez, megkötözöttséghez vezethetnek.
A Jézussal való kapcsolatunk biztonságában Isten mégis arra hív, hogy tegyük fel ezeket a kemény kérdéseket, és keressük a választ, ami elvezet az Ő megváltó szeretetének és gyógyító erejének mélységeibe.
Megengeded, hogy egy kis reményt suttogjak most a szívedbe? Ha élsz és lélegzel, életed még nem teljesedett be. Mindegy, hogy mit tettél, vagy mit követtek el mások ellened, Istennek terve van még az életeddel.
Hogyan fedezhetjük fel ezt a tervet? Olvassuk el, mi következik a Jer 29-ben talált ígéret után. „Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek.” (12-13. vk.)
Rálelünk Isten tervére, ha a magunkét napról napra alávetjük Neki. Ez egy percről percre tartó közeledés Felé, beszélgetés Vele, hit abban, hogy meghallgat, és engedés, hogy reményre és gyógyulásra szeressen.
Isten szeretete nem azonnali ír a sebeinkre, de megváltó ereje van, és el tud vezetni a bizalommal teli reménykedés állapotába. Ha hagyjuk, hogy a Szentlélek élő vízként mélyen átitassa sebeinket, meg fogja gyógyítani a szívünket legbelülről kezdve egészen a felszínig.
Mialatt múltbeli fájdalmainkkal foglalkozunk, vagy a ma csalódásait éljük meg, a kételkedés újra meg újra feltörhet, fenyegetve megszerzett reménységünket. De amikor ez megtörténik, mindig megállhatunk, és ott helyben megkereshetjük Istent. Kérhetjük, hogy mutassa meg a célját, fedje fel, kik vagyunk, és mi történt velünk, hogy kételkedni kezdtünk.
Kérjük azután, hogy segítsen újraértékelni a jövőképünket, nem a múltunkból és fájdalmunkból kiindulva, hanem az Ő életadó igazságának fényében. Tudod, mi történik, ha ezt tesszük percről-percre, napról-napra, kételyről-kételyre? Isten így szól: Megtalálsz … jóra fordítom sorsodat … és visszahozlak a számkivetésből. (Jer 29, 14).
Újra és újra meg fogjuk találni. Megtaláljuk Azt, aki ki akar vezetni kételyeink számkivetéséből, és vissza akar hozni a szabadság és remény helyére. Azért tudom, hogy így van, mert sokszor megtapasztaltam. Küzdöttem, ellenálltam, majd megadtam magam Neki. Isten szeretete nem csak nem múlik, de mindig megszabadít és újraépít. Igazsága csatába száll küzdelmeinkben, célt hoz fájdalmainkba, megvált a múltunktól, és reményt ad a jövőnkre nézve.

Uram, gyógyítsd meg sebeimet, tölts el reménységgel, miközben bízni igyekszem rám vonatkozó terveidben. Hozzád jövök ma, és szívem mélyéből kereslek. Szabadíts meg, kérlek, a kételyeimtől, és vezess a bizalommal teli reménység helyére. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.16.
www.proverbs31.org

2012. szeptember 20., csütörtök


Mt 8,30-35

Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.'' Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Jézus emberségének, embervoltával való küzdelmének tanúja egy mondat ebből a jelenetből. Nem véletlenül jön elő újra a Távozz tőlem,Sátán! parancs, hisz amit itt Jézus átélt, emlékeztet a pusztabeli megkísértésre. Nem tudjuk, mit mondott Péter Jézusnak, amikor félrehívta azután, hogy Jézus az eljövendő szenvedéséről beszélt. Valami olyasmi lehetett, hogy ne beszéljen már ilyen sötét dolgokról, mikor az emberek annyira bíznak benne. Ne törje le a lelkesedésüket. Meg különben is, miért kéne mindez megtörténjék? Majd ők megvédik az ellenségektől. Akkor válik igazán hasznára a népnek, ha életben marad, tanítja és gyógyítja őket.
Jézus egy pillanatra, a pillanat töredékére, megtorpan a maga útján. Megcsillan előtte a csábító lehetőség. Mint akkor ott a pusztában. Akkor egyedül volt szemben a Sátánnal, egyetlen kapaszkodója az Írás volt. Azzal verte vissza a támadást. Most nincs egyedül. Nem az írásból merít erőt a kísértéssel szemben. „Megfordult, a tanítványaira tekintett.” Az ő látványuk adott neki erőt. A nép, akinek nemcsak pillanatnyi baját kell megoldania, nem aktuális szenvedését orvosolnia, nem egyes embereket kell felemelnie, hanem meg kell fizetnie az árat, hogy mindegyikük megszabaduljon. Ezek is, akik itt vannak koszosan, fáradtan, benne-bizakodón a szeme előtt, de mindazok is, akik ezután fognak hinni benne, azután fogják követni őt.
Legyőzi a kísértést, nagy levegőt vesz, magához hívja a tömeget (nemcsak a tanítványokat), és kimondja a végkövetkeztetést, amit magából kiindulva hozott meg, de amit mindnyájunkra nézve érvényesnek hirdet: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

2012. szeptember 14., péntek

Lélekerősítő levelek 94


Amikor elrontott múltad tanúságtétellé válik
Micca Monda Campbell

Gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok, mert te vagy egyetlen reménységem.” Jer 17,14

Fivérem gyógyult drogfüggő. Húsz évig hiányzott családunkból kábítószerproblémái miatt. Sokszor hittük halottnak, s a statisztikák alapján már nem is élhetne.
De Isten a restaurációs szakmában dolgozik. Fel akar újítani, meg akar gyógyítani mindenkit, aki Hozzá tér. Mindegy, ki vagy, mit csináltál, vagy mit tettek veled. Isten győzelemmé tudja és akarja alakítani a kudarcokat, a tragédiákat. Fivérem az élő példa.
Sok elvonó programot elkezdett és fejezett be eredmény nélkül, míg végre rátalált a megoldásra: Jézusra. Csak mikor találkozott az Úrral, akkor kezdődött el a gyógyulás, a valódi változás. Hirtelen mintha minden újrakezdődött volna. És ebben az a legizgalmasabb, hogy bárki megtapasztalhatja ezt a mámorító szabadságot!
Valljuk be, nincs erőnk, akaratunk, képességünk rá, hogy magunk szakítsuk szét a köteléket, ami fogva tart, legyen az bármi: drog, érzékiség, falánkság, büszkeség, harag vagy félelem. Amíg el nem ismerjük betegségünket, és át nem adjuk magunkat Krisztusnak, nem fogjuk megtapasztalni a szabadságot. Viszont ha Jézus Királynak adjuk elrontott múltunkat, Ő azt bizonyságtevő üzenetté alakítja.
Nem múlik el nap, hogy a testvérem ne szolgálná ily módon Istent, és ne osztaná meg valakivel a remény üzenetét.
Pár éve történt a példa, amit elmesélek. Egyik este a Vörös Rák étterembe mentünk családunkkal vacsorázni. A huszonhat éves Tiffany szolgált fel az asztalunknál. Két dolgot azonnal észrevettünk. Tiffany kedves volt a vendégekhez, és a várandósság utolsó heteiben járt. Jólesően fogadtuk kedves kiszolgálását, és nem is gondoltuk, hogy Isten tarsolyában már ott van a viszonzás részünkről.
Azzal kezdődött, hogy a nővérem nem akarta hagyni, hogy a fivérem fizesse a számlát. Jellemző nővéremre, hogy szívesen ad, de nehezen fogadja el az ajándékot. Én felfogtam, milyen nagy örömöt jelent a fivéremnek, hogy ő vendégelhet meg minket. Dehogy akartam megfosztani őt ettől a boldogságtól!
Szegény Tiffany a vita kellős közepén lépett az asztalhoz. Fivérem, igyekezetében, hogy ő nyerjen, odafordult a lányhoz: „Tudja, én évekig kábítószerfüggő voltam. A testvéreim rengeteget segítettek nekem. Most szeretnék ebből egy icipicit visszaadni, és kifejezni, mennyire hálás vagyok nekik.”
Tiffany szeme tágra nyílt: „Maga drogfüggő volt? Sosem gondoltam volna.”
„Igen – válaszolta a fivérem. – De Jézus mindent megváltoztatott.” És elmesélte a történetét.
„Elveszett voltam, de rám találtak, hajléktalan voltam, s most van egy házam, alkalmazott voltam, most saját vállalkozásom van, a kábítószer rabja voltam, de Krisztus kiszabadított.”
Tiffany szeme könnybe lábadt, ahogy megosztottuk vele Isten szeretetének üzenetét. Még azon a héten más módon is kimutattuk ezt a szeretetet, egy baba-mama csomagot küldtünk neki.
Drága barátnőm, ha te és én és mindnyájan megengedjük, mint a fivérem, hogy Isten bizonyságtevő üzenetté alakítsa elrontott múltunkat, nemcsak a mi életünk változik meg, de mások életét is alakítani tudjuk.

Uram, irgalmad csodálatra késztet. Jóságodat árasztod rám, mikor Hozzád kiáltok: „Gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok!” Adj, Uram, alkalmakat, amikor másokba is reményt csöpögtethetek, s beszélhetek nekik jóságodról, szabadításodról. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.27.
www.proverbs31.org


Konfliktuskezelés másként
Amy Carroll

Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél, nyelve jósággal tanít.” Péld 31,26

Mintha nem ugyanazt a nyelvet használnánk. Bár mindketten angolul beszéltünk, nem értettük egymást. Amikor elindítottam a témát, azt hittem, egyet fogunk érteni, de aztán az érzelmek fellángoltak, ütköztek a vélemények, sebek ejtődtek. Hogy juthattunk idáig?
Pár nap múlva, mikor már lecsillapodtam, felhívtam egy bölcs barátnőmet, aki mindig őszintén beszél velem. Röviden vázoltam a beszélgetés fonalát, miközben igyekeztem semleges maradni. Végül megkérdeztem, hogy szerinte hol rontottuk el. Ő visszafordította a kérdést: „Mit tudtál volna másként tenni?”
Először semmi sem jutott eszembe. Kezdjük azzal, hogy szerintem nem bennem volt a hiba! Ahogy viszont tovább gondolkodtam, Isten kezdte meglágyítani a szívemet, s rávilágított a hibákra, amiket elkövettem.
Egy olyan időszakban hívtam a barátnőmet, amikor rengeteg határidős tennivalója volt, s amit felvetettem neki, az még rátett volna a túlterheltségére. Ahelyett, hogy rá figyeltem volna, csak erőltettem és erőltettem a saját elképzelésemet. Ahogy belelendültünk a vitába, védekezésem támadásba csapott át, megjegyzéseim élesek, csípősek lettek.
Bölcs barátnőm jóindulatúan nógatott tovább: „Képes lettél volna figyelmesebben hallgatni, amit mond? Ha odafigyeltél volna, együtt tudtál volna érezni vele? Hogyan tudtál volna jóindulatúbban válaszolni?”
A délután további részében Isten új konfliktuskezelési módszert vésett a szívembe. Két mondatból állt: „Hallgass együttérzéssel. Válaszolj jóindulattal.”
Hallgass együttérzéssel
Néhány éve a lelkészünktől tanultam egy konfliktuselemzési módot. Tegyük fel magunkban a kérdést: „Ahogy az illető viselkedik, összhangban van a jellemével, a személyiségével?”
Ha most ezt a kérdést a barátnőmmel való beszélgetésünkre alkalmazom, először fel kell idéznem kedves, szolgálatkész, nyugodt természetét. Akkor elgondolkozhatom rajta, mi váltotta ki az alaptermészetének ellentmondó, heves reakciót részéről? Lehettem volna együttérzőbb, átérezhettem volna, mekkora súly van rajta. Figyelhettem volna az ő érdekeire, ahelyett, hogy a magamét erőltetem.
Az együttérző hallgatás mélyén az önmagunknak meghalás bibliai parancsa van (Jn 12,24-25), s az a kérés, hogy másokat helyezzünk magunk elé (Filippi 2,3).
Beszélj jóindulattal
„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt” (Péld 15,1)
A higgadt, jóindulatú válasznak nincs negatív oldala. Zavarban vagyok, de el kell ismernem, hogy az ilyen reagálást gyakran kudarcként fogom fel. Ez viszont egyszerűen nem igaz. Az igazságot igenis meg lehet mondani méltósággal, kedvesen is. Elég arra gondolnom, hogyan viselkedett velem bölcs barátnőm, akihez tanácsért fordultam.
Mielőtt felhívtam a másik barátnőmet, hogy bocsánatot kérjek, és tisztázzam a félreértéseket, jézusi együttérzésért és jóindulatért imádkoztam.
Azóta is újra meg újra ismételgetem magamban: „Hallgass együttérzéssel – Beszélj jóindulattal”. Múlt héten alkalmam volt gyakorlatba is átültetni, amikor kaptam egy bántó emailt. Első reakcióm az volt, hogy na majd én megmondom neki, de aztán elkezdtem ismételgetni magamban a megtanult leckét, mindaddig, míg át nem tudtam érezni a másik helyzetét, és együttérzéssel, jóindulattal tudtam válaszolni.
Nagyon élvezem, hogy Isten lehetőséget adott rá, hogy gyakoroljam új módszeremet: végy egy nagy levegőt, tarts szünetet, ismételd magadban az új mottót, és azután válaszolj. Az életünk, a kapcsolataink tele vannak konfliktusokkal, biztos vagyok benne, hogy még sok-sok esélyem van a gyakorlásra. Azért imádkozom, hogy legközelebb készen álljak.

Encouragement for today, 2012.04.30.
www.proverbs31.org

Amikor összetör az élet
Samantha Reed

Alapvető ténye a létezésnek, hogy ez a bizalom Istenben, ez a hit mindannak biztos alapja, amiért érdemes élni. A látható dolgokon lévő fogantyú, amibe kapaszkodunk.” Zsid 11,1 alapján

Nagyon nehéz év volt. Szívet tépően nehéz.
Tíz év óta dédelgetett álmom füstbe ment. Ez az álom, ez a remény nem hirtelen fellángolás volt. Végig biztos voltam benne, hogy Isten ígérete számomra.
Állni a sarat, és bízni ilyen hosszú ideig, nagyon kimerítő. És izgalmas. Aztán egy villanásnyi idő alatt elszállt az álom. Megszűnt létezni. A szívem kiégett, s én belehulltam a hamuba.
És hosszú, hosszú ideig ott maradtam szomorúan, süketen minden biztatásra. Reménytől kiüresedett szívem hamut markoló öklökkel telt meg.
Tudtam, hogy fel kell kelnem. Csak nem tudtam összegyűjteni egy hoppányi erőt. A fájdalom tűnt az egyetlen természetes érzelemnek, a bánat kényelmes volt.
Tudtam ugyanakkor, hogy a hamuban fetrengésbe én is belehalok. És ami jó: Isten is tudta. Mellettem térdelt, tántoríthatatlanul, kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. Ezt mondta: Ez még nem a vég. Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.
Százféle módon hozta mindezt tudomásomra. Aztán elhallgatott, és ekkor ért el hozzám az üzenet egy hangversenyen.
Alig lehetett észrevenni. Az előttem ülő lány lábára volt tetoválva; a női bőr ruganyos hátterén férfiasan fekete festékkel ez állt: Szépséget a hamvaknak.
Megértettem. A jóvátétel, a feltámasztás Istene újra kimondta időtlen üzenetét.
Nekem. Neked. Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.
Mindez évekkel ezelőtt történt. Szívesen kötnék végül egy szépséges masnit a történetemre. Mondjuk, hogy összeszorított öklömet megnyitottam, átadtam Istennek a kormot, a hamut, és boldogan élek azóta is. De nem mondom ezt. Nem tudom ezt mondani.
Hű akarok lenni a valósághoz. És a valóság az, hogy nem múlt el nap azóta, amikor ne keresném az akkori összeomlás megváltásra mutató jeleit. Az igazat megvallva, máig nem sok szépséget látok ekkora pusztításban.
De mint mondtam, hű akarok lenni a valósághoz. És a valósághoz tartozik a bizalmam is, a hitem is egy olyan Istenben, aki élni érdemessé tudja tenni az életet. Amikor nem tudom megragadni érzelmeim fogantyúját, amikor értelemmel nem tudom körbefogni a kérdéseket, akkor sem adom fel, hogy…
Szaván fogjam (pontosabban Igéjén), a körülmények ellenére. Higgyem, hogy Ő Teremtő Isten. Reméljem azt, amit nem látok.
Továbbra is keresni fogom biztos alapunk: jósága jeleit, még a hamuban is. Őszintén mondom, a legszebb, amit az elmúlt években és amit a fájdalomban találtam: a hűséges Isten.
Aki kitart mellettem. Aki jóvá tesz – mindent. Aki műalkotást hoz létre a hulladékból is.
Olyan Isten, aki vette a legreménytelenebb helyzetet, a végső halált – és feltámasztotta belőle a reményt. A mi Reményünket: Jézust.
Ez az a szikra, amire szükségünk van, hogy újra láng lobbanjon bennünk. Csak Add át nekem a hamvakat. Kezdeni fogok velük valamit. Valami nagyon szépet.

Uram, nem látom, milyen jó eredhet a fájdalmamból. De Te kreatív Teremtő vagy, és tudom, hogy a hulladékból is képes vagy mesterművet alkotni. Újra elkötelezem magam a Benned való remény és hit mellett, és tekintetemet Rád emelem. Köszönöm, hogy hűségesen mellettem térdelsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.01.
www.proverbs31.org

Gyermekeink hite
Lynn Cowell

Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor fölkelsz.” MTöv/5Móz 6,6-7

„Elvárod tőle, hogy 44 éves hite legyen, pedig alig töltötte a 14-et!”
Bizony, férjem fején találta a szöget. Szeretném, ha a gyermekeink átvennék a mi hitünket, de nem könnyű megtalálni a hatékony átadás módját. Gyakran esem abba a hibába, hogy elvárom gyermekeimtől, hogy ugyanúgy átéljék és cselekedjék a hitet, mint én magam, s a férjemnek kell emlékeztetnie, hogy ők még csak kamaszkorúak.
De az élet rohan, az idő rövidnek tűnik. Szeretném a legtöbbet kihozni a drága percekből, amíg anya lehetek, anélkül, hogy állandóan kegyes szöveg áramlana belőlem, valahányszor kinyitom a szám.
Hogyan tudom hát csendesen beleszivárogtatni az igazságot gyermekeim szívébe, ahelyett, hogy tűzoltó tömlőből zúdítanám rá? Isten Igéje választ ad: sződd bele az Igazságot a mindennapok szövetébe, amikor ülsz, amikor jársz, amikor lefekszel, amikor felkelsz. Minden perc tanúskodhat. Néhány ötlet, ami nálam működik:
Oszd meg gyermekeddel, hogyan munkálkodik Isten a te életedben
Egyik kedvenc elfoglaltságom, mikor leülünk a lányaimmal, s ők beszámolnak a napjukról. Még jobb, ha sikerül ezt valahogy különleges alkalomhoz kötni. Múlt pénteken például beültünk egy tejturmixra a kedvenc éttermünkbe.
Mikor osztatlan figyelmemmel ajándékozom meg gyermekeimet, s hallgatom beszámolójukat, alkalom adódik arra, hogy én magam is elmondjam, ha történt valami, amiben Isten keze munkáját tapasztaltam meg, vagy amit az Ő tanításaként értékelek. Valójában nem oktatom őket, csak megosztom az élményeimet, és ez sokkal hatékonyabb.
Olvassátok együtt az Igét.
Minden nap, mialatt reggeliznek, felolvasom nekik a napi áhítatot egyik könyvünkből. Fegyelmezett hallgatóságom van, mert a reggeliző asztal fogva tartja őket.
Alakíts kiscsoportot a barátaikból
Hétfőnként Madi és 5 barátnője összegyűlnek nálunk bibliaolvasásra. Ezek az együttlétek alkalmat adnak nekem, hogy elmondjam nekik, Jézus milyen őrülten szereti őket, s egyúttal érintkezésben maradok tinédzser világukkal.
„Vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor fölkelsz.” Isten bölcsessége tökéletes abban is, ahogy elrendezi, hogy igazságát befektessük gyermekeink életébe. Használjuk ki a mindennapi pillanatokat, és keressünk ötleteket, hogy gyermekeink nyitottá váljanak, és azok is maradjanak.

Uram, nyisd meg a szememet, hogy lássak meg minden alkalmat, amikor megoszthatom igazságodat. Szeretném, ha ez természetes részévé válna az életemnek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.02.
www.proverbs31.org

A kétségbeesés határán
Glynnis Whitwer

Hátulról hozzáférkőzött, megérintette a ruhája szegélyét, és abban a pillanatban elállt a vérzése.” Lk 8,44

Öt éven belül három kicsi fiú – ez betett nekem. Szó sem lehetett napirendről, bármennyire igyekeztem kialakítani. Mikor úgy tűnt, lerendeztem egy magatartásbeli problémát, már fel is bukkant a következő.
A szülőknek írt könyvek segítettek valamelyest, de nem foglalkoztak azzal, hogyan lehet három különböző személyiségű gyermeket párhuzamosan kezelni. Ami egyiknél bevált, a másiknál nem működött. Fuldokoltam, kétségbe voltam esve.
A férjemmel jelentkeztünk egy nevelési tanfolyamra a gyülekezetben. Egynél több alkalomra lett volna szükségünk, de nem volt, aki vállalja a csoportvezetést. Pasztorációs csoportunk túlterhelt volt a meglévő feladatokkal. Hiába szerettek volna többet tenni, időkorlátba ütköztek. Így hát, mikor egyik lelkészünk megkérdezte, nem segítenénk-e, elég kétségbeesettek voltunk ahhoz, hogy igent mondjunk a szolgálatra.
Amint vezetői szerepkörbe kerültünk, kiderült, hogy azok, akik szintén készek lettek volna segíteni, arra hivatkoztak, hogy nincs meg hozzá a képesítésük. „Nekünk sincs”- feleltük. De hajlandók voltunk mindent megpróbálni, hogy támaszt kapjunk, még ha mindenki számára nyilvánvalóvá válik is, hogy nem vagyunk tökéletes szülők.
A csoportvezetés néhány éve alatt jócskán túlléptük komfortzónánk határait, sokat kockáztattunk, csak hogy megkapjuk a segítséget. De működött. Ahogy elkezdtük megosztani gondjainkat más szülőkkel, bölcs tanácsokat, gyakorlati megoldásokat kaptunk, amik sokat változtattak a helyzeten.
Kétezer évvel ezelőtt élt egy másik asszony, aki szintén elég kétségbeesett volt ahhoz, hogy segítséghez folyamodjon. Tizenkét éve szenvedett már vérfolyásban, és senki nem tudott segíteni rajta. Mikor tehát megtudta, hogy Jézus a közelben tartózkodik, újra akart próbálkozni. El tudom képzelni, mennyire zavarban volt, s mennyire legyengítette az állandó vérzés. Energiája és bátorsága minden szikráját össze kellett gyűjtenie, hogy Jézushoz férkőzzön.
Azt mondja a Biblia, hogy nagy tömeg kísérte aznap Jézust. Ez a kétségbeesett asszony mégis oda tudott furakodni Jézus közelébe, megérintette a köntösét, és a Biblia tanúsága szerint azonnal meggyógyult.
Hiába tolongtak körülötte az emberek, Jézus érezte, hogy valaki szándékosan érintette meg. Mikor megállt, az emberek egymásra torlódtak, nyakukat nyújtogatva próbálták megtudni, mi történt. Jézus szelíd szóval ennyit kérdezett: „Ki nyúlt hozzám?”
A körülötte lévők tagadták, hogy ők tették volna, s akkor az asszony remegve jelentkezett. Elmondta Jézusnak és a körülállóknak, miért érintette meg, és hogy Jézus meggyógyította őt. „Lányom, a hited meggyógyított téged. Menj békével”- hangzott az Úr válasza.
A kétségbeesés sokmindenre ráveszi az embert. Vannak, akik rossz irányba nyúlnak. Vannak, akik elrejtőznek, remélve, hogy majd csak elmúlik a baj.
Megint mások elég kétségbeesettek ahhoz, hogy bármilyen kockázatos, bármennyire meg kell alázkodniuk, segítséget kérnek. Isten néha más embereket használ fel, hogy segítsenek nekünk, máskor Ő az egyetlen, akinél megoldást találunk.
Nehézségeink közepette sokan találkozunk olyan problémákkal, amik a kétségbeesés szélére sodornak. Azért könyörgök, hogy a kétségbeesés ne győzzön le, hanem motiváljon arra, hogy segítséghez folyamodj. Hogy maga Isten könnyít-e a terheden, vagy valakit felhasznál erre, nem tudhatjuk, de bízz Benne, már megvan a terve számodra.

Uram, csak te tudod, mit élek át. Csak Te látod a súlyát mindannak, ami rám nehezedik. Bevallom, nincs elég erőm, nem vagyok elég bölcs, hogy megoldást találjak. De bízom abban, hogy Te már tudod, hogy fogsz könnyíteni rajtam. Bízom tökéletes időzítésedben. Mutasd meg, kérlek, a következő lépést, és irányíts a segítség forrásához. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.08.
www.proverbs31.org

Jogom van haragudni
Tracie Miles

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát.” Jak 1,19.20

Hazudott nekem, elárult, megbántott. Haragudtam, s úgy gondoltam, teljes joggal tehetem.
A harag napról napra újra meg újra elnyomta békülési szándékomat. Igaz, kértem Istent, hogy töltse fel szívemet irgalommal, az eszem közben egyre sorolta az érveket, amik miatt haragudhattam, s ezek állandóan felülírták üres imáimat.
Mintha a fejemben hangok vitatkoztak volna. Egyik szerint helyes, ha mérges vagyok, a másik arról győzködött, hogy meg kell bocsátanom.
Hónapokon át a leghangosabban az szólt, amelyik megsérült érzelmeimhez igazodott, és amelyikre sajnos hallgattam is. Igen, jogom van haragudni. Mindenki igazat adna.
A keserűség és engesztelhetetlenség hangjára hallgatva egyre gyakrabban meglátszott cselekedeteimen is a türelmetlenség, a rosszindulat. Ó, egy darabig mindig sikerült eljátszanom a jó keresztény szerepét, elfedve érzelmeimet. De ha elhangzott vagy történt valami, ami felszínre hozta visszafojtott fájdalmamat, a düh és a neheztelés kibuggyant a felszínre.
Egyik reggel a fenti mondatot olvastam Jakab leveléből, s éreztem, hogy Isten rá akar világítani, vegyem már észre, mennyire rossz irányba hajtanak negatív érzelmeim, s mennyi kárt okozok velük. Nem tudtam elvonni figyelmemet arról, hogy „minden ember” legyen késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.
Ez a kifejezés áthúzta a mentségeimet, kapaszkodásomat a „jogom van haragudni” állításba, hiába gondoltam logikusan, hogy okom van a neheztelésre. Aztán jött a 22. vers: „Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.”
Tudtam, hogy világi szemmel nézve minden okom megvan a haragra. De Isten oldaláról haragommal csak tetéztem a rosszat, a bűnt. Engesztelhetetlenségem visszatart attól, hogy megéljem az Evangélium valóságát, azaz hogy továbbadjam az irgalmat és megbocsátást, amit Isten adott nekem Jézus által.
Jakab szavaival Isten meglágyította a szívemet, felismertem, hogy bár szavaimmal megbocsátottam az illetőnek, lelkemben tovább ápoltam a haragot, és ennek ideje véget vetni, s továbblépni.
Isten azt mondja, hogy az élet minden területén, beleértve legerősebb érzelmeinket, indulatainkat is, legyünk gyorsak a hallásra (Isten és mások meghallgatására), lassúak a megszólalásra, és még lassabbak a megharagudásra. Ha ezt átültetjük a gyakorlatba kapcsolataink terén, nemcsak „hallgatói” leszünk az Igének, hanem „megtartói” is, s közelebb jutunk ahhoz az igazsághoz, amit Isten szeretne látni bennünk.

Kérlek, Uram, bocsásd meg, hogy haragot tápláltam a szívemben. Láss el, kérlek, természetfölötti képességgel a megbocsátásra, s arra, hogy őrt álljon szívem ajtajánál, mikor régi érzelmek ki akarnak törni rajta. Ragadd el a haragot szívemből, s tölts örömöt a helyére. Segíts, hogy Érted irgalmasabb legyek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.07.
www.proverbs31.org

2012. szeptember 8., szombat

Mikor a segítő szorul segítségre


Rebecca Barlow Jordan

Fiatal lelkészfeleségként hamar rájöttem, hogy íratlan munkaköri kötelességeim egyike a „segítő” funkció. A férjem első gyülekezete ezen kívül a „vezető” címet is nekem adományozta, bár alig múltam 20 éves.
Vannak viszont olyan időszakok, amikor a segítő szorul segítségre. Alkalmanként mindnyájunkkal előfordul, hogy a depresszió vagy a csüggedés kéretlenül beállít hozzánk.
Valami szoros határidő nyomaszt? A technika ördöge megint akcióba lépett? Nehezen tudsz talpon maradni munkahelyi és otthoni kötelességeid súlya alatt? Kiürült belső energiatankod? Mit szoktál tenni, ha vezetőként, tanárként, szülőként, nagyszülőként, barátként vagy házastársként nem érzel motivációt, sem energiát arra, hogy támogasd azokat, akik gondjaidra vannak bízva? Hova fordulsz te magad támogatásért?
Az idők során különböző lehetőségeket találtam a feltöltődésre. Ha segítő vagy, és most épp te szorulsz segítségre, támogatásra, bátorításra, bemutatok neked három egyszerű módszert, amik talán neked is segítenek:

1.Keress támaszt az Úrban
Hogy hogyan? Ne magaddal beszélgess, hanem Isten beszéljen hozzád. Az 1 Sámuel 30 írja le ezt a titkos módszert, amit a Zsoltáros Dávid még pásztorfiú korában tanulhatott, mikor énekeket szerzett a hárfáján. Később Saul királyt segítette a zenéjével, amivel próbálta enyhíteni a király depresszióját, mikor az érte küldött. De Saul depressziós hangulata gyakran féltékenységi dührohamokba váltott. Még mikor a király ellenségeivel küzdött is, az ő szolgájaként, Dávidnak végül saját életéért kellett menekülnie Saul lándzsája elől.

Dávid, a segítő, segítségre szorul
Egy nap Dávid arra tér haza a harcból, hogy egy másik ellenség, az amalekiták megtámadták és kifosztották a várost, elrabolták a nőket és a gyermekeket, köztük Dávid szeretteit is. Dávid és az emberei annyit sírtak, hogy már nem maradtak könnyeik. A gyász különös dolgokat tud művelni az ember lelkével. Bajtársai Dávid ellen fordultak, őt, a vezérüket okolták a bekövetkezett tragédia miatt.
A 6. vers írja le, mi történt ezután. „Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.” Más fordításban: erőt talált az Úrban. Minden bizonnyal Dávid máskor is így tett.
Ifjú anyaként találtam rá én is erre a lehetőségre, amikor azonosulni tudtam Dávid panaszaival, küzdelmeivel a zsoltárokban. Első gyermekünk születése után súlyos gyermekágyi depresszióba estem, amit az érzelmi és fizikai kimerültség váltott ki. Csak 7 hétig tartott, de akkor örökkévalóságnak tűnt. Emlékszem, néha úgy éreztem, mintha egy szál fonalon csüngenék. Mialatt próbáltam kielégíteni az újszülött és egyetemre járó férjem igényeit, sikerült mindig megragadnom olyan pillanatokat, amikor egyedül lehetek az Úrral, és újra meg újra olvashatom a zsoltárokat. Úgy kapaszkodtam azokba az erőt adó szavakba, mint egy mentőövbe. Azt hiszem, azok a percek, amikor hallottam Isten szavát, segítettek a gyógyuláshoz, és adták meg azt a támogatást, amire akkor szükségem volt.

2. Pihenj és töltekezz
Így van. Ha szükséged van rá, vonulj el, engedd, hogy a tested összeszedje magát. Ha rég nem voltál erőnlét-felmérésen, talán érdemes elmenned. Ha a testünk kimerült, az érzelmeink és még a lelki koncentráló képességünk is kárt szenvednek. Senki sem várja el tőled, hogy képességeid fölött teljesíts. Ha túl sok tevékenységre, feladatra igent mondasz, elérheted, hogy tested is, lelked is lemerül, s újratöltés nélkül nem tudsz továbbmenni.
A hatékonyságod és a kapcsolataid is megszenvedik, ha nem kezeled jól a stresszt. Lehet, hogy meg kell osztanod a feladataidat egy családtaggal, egy munkatárssal. Pont, mint az autó, te sem jutsz előre üres tankkal, hiába nyomod a gázt.
Egy nagy műtét után nagyon elkeseredtem, mert tovább tartott a felépülés, mint amire számítottam. Egy barátnőm hozott néhány kazettát dicsőítő dalokkal, s arra biztatott, pihenjek lelkiismeret-furdalás nélkül, ne tegyek mást egy ideig, csak „hagyjam, hogy Isten szeressen”. Azóta is, amikor meghallom valamelyik dalt azok közül, mindig eszembe jut, milyen gyógyító hatásuk volt akkor ezeknek az énekeknek.

3.Beszélgess egy meghitt baráttal vagy szerető családtaggal
Legtöbben nem szeretjük elismerni gyengeségünket. Mit fognak gondolni rólam? Légy szíves, nyeld le a büszkeségedet, felejtsd el a magaddal szembeni elvárásaidat, és találj egy megfelelő embert, aki objektíven meghallgat. Van egy tévhitünk, hogy az emberek kevesebbre fogják tartani hitünket, keresztény voltunkat, ha nem tudunk mindent tökéletesen megoldani az életünkben. Pedig a Biblia figyelmeztet gyengeségünk értékére. „De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” 2 Kor 12,9.

Kettő több az egynél
John Donne híres mondása igaz: egy ember sem sziget. Azt mondja a Prédikátor 4,9: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.” Ezért is jó az Istenszeretők egy csoportjához tartozni, akik imádkozni tudnak érted, segítenek a teherhordozásban. Még a vezetői pozícióban lévőknek is szükségük van barátokra, akikre számíthatnak, akik készek a szolgálatra ítélkezés nélkül, akik objektíven meghallgatnak, és támogatnak.
Ha házas vagy, a férjed/feleséged lenne erre a legalkalmasabb. Sajnos a házastársak sokszor takargatják egymás elől hibáikat és gyengeségeiket, ahelyett, hogy megbeszélnék, és együtt próbálnának segíteni rajta. Tanuljátok meg építeni egymást, meghallgatni a másikat kieresztett tüskék nélkül, kedves biztatással segíteni egymást a megoldás felé, a véglegesség, tökéletesség igénye nélkül.
Csak Isten tudja megadni azt a gyógyulást, amire elménknek, testünknek, lelkünknek szüksége van. De Ő felhasznál másokat, hogy megmutassák nekünk a helyes irányt.
Akár a munkáddal, akár családoddal, betegséggel vagy más személyes üggyel kapcsolatos a nyomás, amiben vagy, nem bírod a terhet sokáig egyedül anélkül, hogy összeesnél. Tarts szünetet. Merülj el Isten Igéjében, hagyd, hogy szeressen egy darabig. Fordíts időt a pihenésre, a töltekezésre, keress erősítést, bátorítást valakinél, akiben megbízol. Érezni fogod a különbséget – és mások is tapasztalni fogják.

Személyes ima magadért

Uram, amikor kimerülök a kemény igyekezetben, Nálad találok bátorítást. Taníts meg Tőled függeni, Benned megpihenni, sütkérezni Jelenléted melegében. Segíts, hogy bölcsen kezeljem az időt és a forrásokat, amiket adtál nekem, és elégedjem meg minden nap feladatával. Bocsásd meg büszkeségemet, ami akadályozza, hogy megtaláljam gyógyításodat. Köszönöm, hogy barátokat és családot adtál nekem, akikkel megoszthatom a terheket. És leginkább azt köszönöm, Uram, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.
Ámen

©2012, Rebecca Barlow Jordan. Used by Permission, All Rights Reserved.

For more from Rebecca, please visit www.rebeccabarlowjordan.com. To sign up for Rebecca's new encouraging blog/newsletter, or to purchase her newest devotional books from Zondervan - Day-votions™ for Women, Day-votions™ for Mothers, and Day-votions™ for Grandmothers - please click here.
Rebecca's Daily in Your Presence Devotional is available through Crosswalk.com. Sign up for email delivery here.
Publication date: September 4, 2012

2012. szeptember 5., szerda

Mérlegkészítés 40 évesen


Stanley J. Ward

„Az összehasonlítás mérgezi az örömöt.” Sokszor hallottam ezt a figyelmeztetést, és igaznak tartom. Mégis most, hogy ezen a nyáron betöltöm a negyvenet, rajtakapom magam, hogy „mérleget” akarok készíteni, fel akarom mérni, mennyire volt „sikeres” az életem. Végül is azt tartják, hogy azt tudjuk fejleszteni, amit először felmérünk.
De hogyan tegyem?
Dilemmám részben abból adódik, hogy az első dolog, ami ilyenkor eszünkbe jut, az anyagi siker, pedig a pénzügyi helyzetről való mérlegkészítés téves kiindulópont. Ennek két oka van. Először is, mert számos olyan munka, hivatás van, ami nem kecsegtet anyagi sikerrel, bár rendkívül hasznos a közösség számára. Mindannyian tudjuk, hogy a tanárok, a rendőrök, a tűzoltók ebbe a körbe tartoznak, de ide sorolhatjuk számos nonprofit helyi szervezet munkatársait és vezetőit is, akiknek a munkája szó szerint élet-halál jelentőségű a társadalom perifériájára szorultak számára. Másodszor, amit a piac „értékel”, azaz jól megfizet, nem föltétlen tekinthető „értéknek”. Ne értsetek félre, vannak jól fizetett szakmák, amik igen hasznosak (orvosok, mérnökök, és ismerjük el, néhány ügyvéd munkája is ide sorolható). Ugyanakkor viszont a címlapok tele vannak olyan tőzsdei, banki, stb. botrányokkal, melyekben dúsgazdag menedzserek etikátlan eszközökkel igyekeznek gyarapítani vagyonukat. Nem azt mondom, hogy minden vezérigazgató korrupt, hanem azt, hogy az anyagi jólét nem megfelelő mérce az élet sikerességének felméréséhez.
Mégis miért szoktuk akkor az anyagiakkal mérni a sikert? Hát mert például könnyű megbecsülni. Könnyű számokban meghatározni a pénzbeli, vagyoni helyzetet, és így nagyon alkalmas az összehasonlításra. Egy ház mérete, a bankszámla végösszege, egy új luxusautó, vitorlás, stb. rögtön jelzi a sikerességet. Ezzel könnyen célponttá is tehető („Akkor fogom magam sikeresnek tartani, ha lesz egy….”). Krisztus óva int ettől a gondolkodástól a Lukács 12,15-20-ban és a Jelenések 3,17-ben. Az 1 János 2,16-17 is rávilágít, hogy ostobaság az anyagiakkal büszkélkedni, amik veszendő dolgok. Értsük meg egymást, nem eleve a vagyon ellen ágálok. A pénz sok jó dolgot tesz lehetővé. Mindnyájan tudunk példákat mondani. Nem a pénztől, hanem a pénz szeretetétől, a pénzhez való ragaszkodástól óv a Biblia (1 Timóteus 6,10).
Inkább, kedves olvasóm, egy másfajta mérlegkészítést javasolok. Próbáljuk felmérni sikerességünket más módon, ami szintén meghatározható mennyiségileg, de nem a vagyonunkat veszi alapul.
Először is, azt vedd számba, amit termelsz, nem pedig azt, ami fogyasztasz. A fogyasztói társadalom bírálata közhelynek számít a keresztény írásokban, ezért ezzel itt most nem foglalkozom. Mégis azt kérem, hasonlítsd össze, milyen arányban termelsz, illetve fogyasztasz. Költöd a pénzt, fogyasztod az ételt, töltöd az időt – de mit hagysz magad után? Amikor kilépsz egy szobából, mi marad mögötted, a te munkád, a te erőfeszítéseid után? Ha csak annyit tudsz válaszolni, hogy „az a nagy televízió” – nagyon sajnállak.
A termelés nem csak tárgyi dolgokat jelent. Van egy ismerősöm, aki hintaszékeket készít – ez valóban produktív munka. De legalább annyira az, hogy másokat is megtanít a fával való bánásmódra, faragásra, esztergálásra.
Nem-anyagi dolgokat is hagyunk magunk után. Hány nagyszerű emlék kapcsolódik hozzád másokban? Hányszor sikerült mosolyt csalnod mások arcára? Hány embert érintett meg az élettörténeted?
Másodszor vedd számba azt, amit megőriztél. A klasszikus oktatásban a tanítók arra nevelték a nebulókat, hogy megtanulják, értékeljék és megőrizzék a jót, a szépet, az igazat. Milyen értékelést adnál magadnak, ha azt kéne felmérned, mennyire kerested a jó, a szép és az igaz dolgokat (függetlenül az esetleg rajtuk függő árcédulától)? Tudjuk, hogy az „igaz”, a „jó” és a „szép” fogalmának meghatározása nem könnyű, én nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy megpróbálkozzam vele itt és most. Rád hagyom, gondolkozz el rajta.
Végül tedd mérlegre mindazt, amin sikeresen túljutottál, amit legyőztél. Most elsősorban a jellemalakulásra gondolok. Milyen alkalmak adódtak, amikor le tudtál győzni valamilyen romboló vágyat? Milyen kihívásokkal, feladatokkal találkoztál, amik leküzdhetetlennek tűntek, s te mégis sikeresen túljutottál rajtuk? Ahogy ezekre visszagondolsz, maradj ott egy pillanatig, próbáld újraélni az örömöt, amit a siker jelentett. A jó történethez szükség van konfliktusokra. Ha voltak az életedben konfliktusok, amelyeken sikeresen túljutottál, akkor a te életed jó történet. Konfliktus híján nincs történet. Mi volt a legutóbbi ilyen sikered?
Összefoglalva tehát: mit alkottál/termeltél? Mit kerestél/őriztél meg? Min jutottál túl sikeresen? Készíts egy listát ezekről. Olvasd el kétszer a listádat. Azután tedd fel magadnak a kérdést: „Sikeres ember vagyok?”
Biztatlak arra is, hogy oszd meg másokkal, mire jutottál, mit alkottál, mit őriztél meg, mit győztél le? Nem azért, hogy felhívd magadra a figyelmet. Osszátok meg egymással a történeteiteket, hogy tanuljatok belőlük, hogy építsétek a kapcsolatokat, mutassatok példát egymásnak.
Álljunk meg egy pillanatra, mert óvni akarlak a farizeusi magatartástól. Könnyen válhatunk legalistává, mialatt felmérjük a fenti dolgainkat, ha közben lebecsüljük azokat, akik kevesebbet alkottak, őriztek meg, kevesebb sikert arattak önmaguk fölött. Jó alkalom ez arra, hogy emlékezzünk Krisztus parancsára: „Ne ítélj!”, mert ahogy Aslan mondja a Narnia szereplőinek: „Senkinek nem mondok el más történetet, csak a sajátját.” Ne próbáljuk hát a mások sikereit felmérni, sem a lelkieket, sem a többit.
Ha már a „lelkieknél” tartunk, nem túlságosan világi gondolkodásra vall ez az egész méricskélés? Nem föltétlen. A Szentírásban azt a parancsot kapjuk, hogy „növekedjünk kegyelemben” (pl. 2 Péter 3,18), ahhoz pedig, hogy felfogjuk a növekedést, szükségünk van mérési eszközökre. Ha megkérdezzük magunktól, mit alkottunk, mit őriztünk meg, mit győztünk le az életünkben, ezzel alkalmunk van belegondolni Isten kegyelmének működésébe az életünkben – a segítségébe, az ajándékaiba, a fenntartó erejébe.
Amit tehát itt javasoltam, nem más, mint egy praktikus eszköz azoknak, akik hasznosat, jót akarnak tenni, de nem kapnak érte komoly anyagi megbecsülést. Nem hiszem, hogy én volnék az egyetlen, aki 40 évesen mérleget szeretne készíteni az életéről. Remélem, hogy a fenti gondolatok arra biztatnak, hogy hidd el, jól éltél, vagy motiválnak, hogy az elkövetkező időkben még jobban élj.


Stanley J. Ward is the Director of Campus Life and Ministry at The Brook Hill School in Bullard, TX. He is also author of Worldview Conversations: How to Share Your Faith and Keep Your Friends.
Publication date: August 30, 2012

http://www.crosswalk.com/faith/spiritual-life/measuring-life-success-at-40.html?utm_source=facebook&utm_medium=fbpage&utm_campaign=dailyupdate&p=2