2012. november 30., péntek

Nagy örömöt hirdetek - Bevezetés


Mit szeretne Jézus erre a Karácsonyra?
„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.” Jn 17,24
Mit szeretne Jézus Karácsonyra?
A választ megtaláljuk imádságaiban. Mit kér Istentől? Leghosszabb imádságát a János 17-ben olvassuk. Vágyai csúcspontja a 24. versben van.
A világ összes érdemtelen bűnöse között ott vannak azok, akiket Isten „Jézusnak adott”. Ők azok, akiket Isten a Fiúhoz vonzott (Jn 6,44; 65). Ezek a keresztények – emberek, akik „befogadták” Jézust, mint keresztre feszített és feltámadt Megváltójukat, Urukat, életük Kincsét (Jn 1,12; 3,17; 6,35; 10,11.17-18; 20,28). Jézus azt kéri, azt szeretné, ha ők vele lennének.
Egyesek azt mondják, hogy Isten azért teremtette az embert, mert magányos volt. „Isten megteremtett minket, hogy vele legyünk” – mondják. Jézus is így látja? Nos, valóban azt mondja: azt akarja, hogy vele legyünk! Igen, de miért? Gondoljuk át az ige folytatását. Miért akarja Jézus, hogy vele legyünk?
„…hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.”
Különös megfogalmazása lenne ez a magányosságnak. „Legyenek velem, hogy lássák dicsőségemet.” Valójában ez nem a magányosságról szól. Azt fejezi ki, hogy Jézus nem saját társaságra vágyását akarja kielégíteni, hanem a mi vágyakozásunkat.
Jézus nincs egyedül. Ő, az Atya és a Szentlélek mélységesen elégedettek a Szentháromság közösségével. Mi vagyunk azok, akik szomjazunk valamire. Amit Jézus Karácsonyra szeretne, az nem más, mint hogy megtapasztaljuk, amire teremtettünk: ízleljük és lássuk az ő dicsőségét.
Adná Isten, hogy ez lehatolna lelkünk mélyéig! Isten arra alkotott minket Jézus által (Jn 1,3), hogy lássuk az ő dicsőségét.
Közvetlenül azelőtt, hogy elindulna a kereszt felé, Jézus legbelső vágyairól könyörög az Atyához: „Atyám, azt akarom (akarom!), hogy ők … ott legyenek, ahol én vagyok, hogy lássák a dicsőségemet.”
De ez csak egy része annak, amit Jézus imádságának ebben a csúcsponti részében kér. Imént mondtam, hogy arra teremtettünk, hogy lássuk és ízleljük az ő dicsőségét. Ez az, amit szeretne – hogy ne csak lássuk, de ízleljük meg, ízlelgessük, élvezzük, fogadjuk be és szeressük az ő dicsőségét? Gondoljunk a 26. versre, a legutolsóra:
„És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”
Így végződik az imádság. Mi Jézus végső célja velünk? Nem az, hogy egyszerűen csak lássuk az ő dicsőségét, hanem hogy ugyanazzal a szeretettel szeressük, amivel az Atya szereti őt: „hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen.”
Jézus vágya és célja az, hogy lássuk az ő dicsőségét, és azután képesek legyünk azzal a szeretettel szeretni azt, amit látunk, amely szeretettel az Atya szereti a Fiút. Ezt nem úgy érti, hogy mi majd eljátsszuk, utánozzuk az Atya szeretetét a Fiú iránt. Úgy érti, hogy magának az Atyának a Fiú iránti szeretete lesz bennünk – hogy azzal a szeretettel szeretjük a Fiút, amivel az Atya szereti. Ez az, amit a Szentlélek hoz létre és ültet el az életünkben, ez bennünk az Atya szeretete a Fiú iránt a Szentlélek által.
Amit legjobban szeretne Jézus Karácsonyra az, hogy választottjai összegyűljenek benne, és megkapják, amire leginkább vágynak (ők!): hogy lássák Jézus dicsőségét, és megízlelvén örüljenek neki, ahogy az Atya örömét leli a Fiúban.
Amit én legjobban szeretnék ezen a Karácsonyon, hogy együtt legyek veletek (és még sokakkal), együtt nézzük Krisztust a maga teljességében, és hogy együtt képesek legyünk szeretni, amit látunk, halvány emberi képességeinket messze meghaladó szeretettel. Ez a célunk ezekkel az adventi elmélkedésekkel. Hogy együtt lássuk és ízleljük Jézust, akinek első „adventjét” (eljövetelét) ünnepeljük, és akinek második adventjét várjuk.
Ez az, amiért imádkozik Jézus értünk ezen a Karácsonyon: „Atyám, mutasd meg nekik az én dicsőségemet, s add meg nekik ugyanazt az örömöt, amit Te lelsz bennem”. Bárcsak láthatnánk Krisztust Isten szemével, bárcsak ízlelhetnénk őt az Atya szeretetével! Ez a mennyország lényege. Ez az az ajándék, amit Krisztus szerzett a bűnösök számára azzal, hogy meghalt helyettünk.

Good News of Great Joy – Daily Readings for Advent
www.desiringgod.org

2012. november 29., csütörtök

Adventi elmélkedések - Nagy örömöt hirdetek - Előszó

Találtam egy 2012 adventjére készült ingyen letölthető e-könyvet. Nagy örömöt hirdetek a címe. Szeretném megosztani veletek, lefordítani napról-napra az aznapi elmélkedést. Remélem, sikerül, és szeretni fogjátok. A magyar helyesírási szabályoktól eltérően az ünnepek nevét nagybetűvel írom, nem az angol írásmód szolgai követése kedvéért, hanem hogy ezzel is kiemeljem az ünnepeket a hétköznapokból. A fordításból kihagyom, ami nekünk, magyaroknak nem sokat mond, kivéve pl. az előszó végi hivatkozást, amit az angolul tudók használni tudnak.

Előszó

Advent Jézus imádásáról szól. Legalábbis mi, a Desiring God munkatársai, ezt látjuk benne.
Az Advent évente visszatérő időszaka a türelmes, reményteli várakozásnak, lelkünk vizsgálatának, a naptári napok figyelemmel követésének, amit sok egyház, sok keresztény család és egyéni Jézus-követő számon tart. A Biblia nem bízta ránk az Advent megünneplését. Nem kötelező – hagyomány, mely az egyház története során fejlődött ki a karácsonyi felkészülés idejeként. Sokunknak jelent személyes örömöt, sokan érzünk lelki fejlődést az adventi időszak megtartásával.
„Advent” szavunk a latin adventusból ered, mely „eljövetelt” jelent. Elsősorban Jézus első, mintegy kétezer évvel ezelőtti eljövetelére figyelünk ilyenkor decemberben. De Jézus második eljövetele is egyre közeledik.
Advent Karácsonytól visszafelé számolva a negyedik vasárnapon kezdődik, ami 2012-ben december 2-ra esik, és Karácsony este ér véget. Ez azt jelenti, hogy attól függően, milyen dátumokra esnek a vasárnapok, az adventi időszak leghamarabb november 27-én, legkésőbb december 3-án kezdődhet. Míg a Nagyböjt (a Húsvétot előkészítő időszak) 40 napos, az adventi időszak hossza 22-29 nap.
A világ keresztényei sokféle módon ünneplik Adventet. Gyertyát gyújtanak. Énekelnek. Cukorkákat szopogatnak. Megajándékozzák egymást. Koszorút akasztanak vagy helyeznek el a hagyomány által meghatározott helyen valahol a házukban. Sokan ezeket mind együtt gyakoroljuk. A keresztények szükségét érezték, hogy meghosszabbítsák Jézus földre érkezésének ünneplését, nem elégedtek meg december 25-e röpke huszonnégy órájával. Isten Fiának megtestesülése értünk, a megmentésünkért, ahogy már régen is hitték, jóval nagyobb esemény annál, semhogy ünneplését egyetlen napra szűkítsük. Olyasmi ez, amit a keresztények az egész örökkévalóságban ünnepelni fognak.
Imádkozunk azért, hogy ez a kis lelki e-könyv segítsen titeket abban, hogy adventi időszakotok központi szereplője Jézus maradjon. Ezek az elmélkedések mind Krisztus, az Úr imádásáról szólnak. Természetesen megjelennek a karácsonyi történet más szereplői is, de a középpontban Jézus alakja áll: a Betlehemben született kisbaba, a pólyába tekert Isten-ember, akit jászolba fektettek, akit a Kálváriára szántak, akit Atyja elküldött, hogy meghaljon és feltámadjon a népéért.
Az olvasmányokat John Piper sokéves szolgálatából merítettük, akinek több mint harminc éven át született írásait, prédikációit megtaláljátok a desiringGod.org oldalon. Ha megkedvelitek ezeket a rövid napi elmélkedéseket, szeretettel ajánljuk Advent után a „Solid Joys” ingyen letölthető napi olvasmányait szintén John Piper lelkipásztortól.
Kérjük Istent, hogy mélyítse el, és tegye örömtelivé Jézus-imádásunkat ezen az Adventen.

David Mathis
ügyvezető szerkesztő
Desiring God

2012. november 24., szombat

Lélekerősítő levelek 102

A házastársad – a legjobb barátod?
Melanie Chitwood

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.” Préd 4,9-10

Bár most kijelenthetem, hogy a férjem, Scott, a legjobb barátom, nem mindig volt így. Mikor összeházasodtunk, annyira közel álltam ikertestvéremhez, hogy Scott kirekesztettnek érezte magát, mikor hárman voltunk. Fokozatosan aztán mindkettőnknek sikerült mélyítenünk a barátságunkat.
A nagy fordulat akkor kezdődött, mikor elköltöztünk Atlantából, ahol felnőttem, majd férjhez mentem. Összepakoltunk, s Floridába mentünk, ahol Scott repülős karrierje folytatódott. Az új környezet, ahol senkit sem ismertünk, rákényszerített, hogy egymás felé forduljunk, egymás barátságára alapozzunk, amire addig nem volt alkalmunk.
Ma már Scotthoz fordulok először, ha barátra van szükségem. Nem olyan barát, amilyenek a lánykori barátnők, hanem olyan, amilyen csak egy férj lehet. A Prédikátor könyvében olvashatunk arról, mekkora támaszt jelent ez a fajta barátság: „Jobban boldogul kettő, mint egy”.
Az elmúlt évek alatt felismertem néhány lehetőséget, hogyan építhetjük barátságunkat a házastársunkkal. Először is, érdekeljen minket, hogyan zajlik az élete ott, ahol ébrenléte jó részét tölti: a munkahelyén. Említette, hogy van egy különösebb, erőfeszítést igénylő feladata, esete? Beszélt arról, hogy fellelkesítette egy dicséret? Figyeljünk oda, tegyünk fel kérdéseket, és imádkozzunk érte ezekben a helyzetekben. Ha elismered a munkája nehézségét, fontosságát, érezteted vele, milyen nagyra becsülöd!
Másodszor, nagyon sokat lendít egy barátságon, ha közös elfoglaltságot, érdeklődést találtok. Mi az, amit mindketten szívesen végeztek? Jusson eszetekbe, mit csináltatok együtt az udvarlás idején.
Barátaink, Tracey és Ron például szeretnek hegyet mászni. Főleg Tracey hobbyja volt, de mellette Ron is megszerette. A szüleim mindketten szeretnek főzni, együtt hihetetlen dolgokat tudnak kitalálni. Mi Scottal számtalan baseball meccset néztünk már meg. Ha még nincs közös hobbytok, próbálkozzatok ezzel-azzal, míg rátaláltok az igazira. A mindennapok tennivalói könnyen kiszorítják napirendünkből a lazítást és a nevetést, ezért céltudatosan kell a közös szórakozásra törekedni.
Végül, tegyük fel magunknak a kérdést, mennyire tartjuk fontosnak a házastársunkkal való barátság ápolását? Tartalékoljuk rá az energiánkat, vagy túl elfoglaltak és fáradtak vagyunk hozzá? Néha nemet kell mondanunk más terveinkre, hogy legyen időnk ápolni, védelmezni a barátság ajándékát házasságunkban.
A barátság ma elvetett magvai házasságunk későbbi szakaszában fognak virágba szökkenni. Mindnyájan láttunk már idős házaspárokat, akik úgy fogyasztották el az ebédjüket az étteremben, hogy közben egy szót sem szóltak egymáshoz. Én nem szeretném, ha mi is ilyen néma párrá válnánk, és gondolom, ti sem szeretnétek azzá válni. A férjemmel való barátságban szeretnék megöregedni: a hosszú évek alatti közös érdeklődés, egymás előtérbe helyezése által táplált barátságban.

Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan táplálhatnám a házastársammal való barátságomat, hogy az évek múltával is örömmel tudjunk együtt lenni. Szeretném mától a legfontosabb céljaim közé helyezni barátságunk ápolását. Mutass rá majd, kérlek, ha valamilyen tevékenységről, valamilyen tervemről le kell mondanom, hogy időm legyen a férjemmel való barátság ápolására. Köszönöm az életre szóló barátságot, amivel megajándékoztál! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.20.
www.proverbs31.org

A „Meddig még?” időszakban
Wendy Pope

„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcád előlem?” Zsolt 13,1

Néhány évvel ezelőtt a férjem az életkorához képest szélsőségesen nehéz, váratlan egészségi problémákkal szembesült. Fogalmunk sem volt róla, mikor jut túl rajtuk. Hetek, hónapok vonszolták magukat előre. A „Meddig még?” kérdés eluralkodott az életünkön.
A bizonytalan jövővel szembesülve hitem gyengének bizonyult, úgy éreztem, Isten talán megfeledkezett rólam. Kétségbeesett voltam, fáradt és magányos, s szerettem volna már túllenni az egészen.
Mint alapigénkben látjuk, Dávid király is került olyan helyzetbe, amikor kérdőre vonta Istent. „Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcád előlem?” (Zsolt 13,1). Az ígéretes jövő bizonytalanba fordult.
Amikor Dávid megírta a 13. zsoltárt, Saul király elől menekült éppen, és kezdte elveszíteni a reményt. Biztatásra, erőre volt szüksége. Kétségbeesésében kérdezte meg Istent: „Meddig tart még ez?” Ami a szívét betöltötte, ajkaira került, és odakiáltotta az Úrnak.
A „Meddig tart még ez?” elviselhetetlen napjait éled? Meddig tart még, hogy nem kapok munkát? Meddig tart még, hogy tékozló fiú/leány a gyermekem? Meddig áll még fenn az életet fenyegető diagnózis? Meddig tart még a magányosságom?
Néha nem látszik a „Meddig még?” időszak vége. Elcsüggedünk, már nem reménykedünk a feloldódásban.
Biztatást kaphatunk látva, hogy Dávid király is eljutott oda, hogy kérdőre vonja Istent: „Meddig tart még?” Isten ezt az igét használta fel, hogy erősítse a hitünket. A 13. zsoltár szavait imádkozva javult a kommunikációnk Istennel, segített rájönnünk, hogy nem csak szép szavakkal, „helyes” módon lehet imádkozni. Hagyjuk, hogy a szívünket betöltő szavak az ajkunkra jussanak, és kiáltsuk őket Isten felé segítségért. Szilárdabb hittel könnyebben lépkedtünk a diagnózis-kezelési terv útvonalán, és bízni tudtunk Isten hűségében a „Meddig tart még ez?” időszakon át.

Uram, hálát adok neked Dávid király esendőségéért. Szavai erőt adnak, remélni tudom, hogy egyszer vége lesz a „Meddig még?” időszaknak. Segíts, hogy ne felejtsem el, amit ma tanítottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.23.
www.proverbs31.org

Furdal a lelkiismeret?
Lysa TerKeurst

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2,10

Összeszedtem az éttermi zacskókat, s egy sóhajtással belegyűrtem őket a szemetesbe. Egyik barátnőmtől kaptam aznap emailben egy receptet, ami egy csomó hámozással, szeleteléssel, párolással járt volna. Elképzeltem az ő szemetesét, ami papírzacskók helyett friss zöldséghulladékkal s egyéb olyan szeméttel van tele, ami bizonyítja, hogy az ő asztalán sokkal több otthon készült finomság fordul elő, mint az enyémen.
S ettől egy picit furdalni kezdett a lelkiismeret.
Előfordul bizony, hogy inkább érzek lelkiismeret-furdalást attól, ami nem vagyok, mint örömöt attól, ami vagyok.
De lélekmelegítő kegyelem várt rám aznap este egy tejcsárdában. Nemrég a lányom megkért, tartsak előadást egyik este a bibliakörben, aminek egyik szervezője volt. „Anyu, biztos sokan eljönnek akkor.”
Ezért hát akkor este vacsorafőzés helyett rendelkezésre álltam. Megint. Elkocsikáztam a tejcsárdához oldalamon kislányommal, akinek a szíve tele volt izgalommal, reménységgel. Sokan voltak. Fiatalok, meghívottak, szülők. Legalább kétszázan összegyűltek a boltban és az előtérben. Kislányom boldogan mosolygott.
Aztán vettem a mikrofont, és beszélni kezdtem. Szívből. Elmondtam a történetemet. Közvetítettem az igazságot. Meghívtam a jelenlévőket, fogadják be Jézust a szívükbe.
Sokan mondtak igent aznap este Istenre, olyanok, akik azelőtt nem tették. Egy tinédzser lány, aki egy éve öngyilkosságot kísérelt meg. Előrejött, hogy befogadja Jézust. Egy fiatalember könnyekkel a szemében. Egy anyuka és apuka. Előrejöttek Jézusért. És még sokan mások.
A tejcsárdában.
Egy olyan asszony segítségével, akinek a szemetese éttermi zacskókkal van tele.
Aki nem kiváló szakács. De aki meg akarja tanulni, hogy azért legyen hálás, amilyen ő, és ne azon keseregjen, amilyen nem.
Talán te olyan vagy, mint a barátnőm a sok zöldséghulladékkal a szemetesében, az ínycsiklandó illattal a konyhájában.
Örülj neki.
Vagy olyan vagy, mint én. A mi adományaink kevésbé illatoznak.
Örülj neki.
És a kegyelem ollójával vágd el a lelkiismeret-furdalás fonalát, ami a szívedre akar tekeredni.

Uram, Te a képmásodra alkottál, és erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Segíts, kérlek, hogy abban leljem örömömet, amilyennek Te alkottál, és ne azon keseregjek, hogy nem vagyok olyan, amilyen lenni szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.25.
www.proverbs31.org

Téves identitás
Karen Ehman

„Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit.” Jn 8,47

Kitöltöttem a kávémat, s bekapcsoltam a laptopot, hogy megnézzem egy barátnőm Facebook oldalát.
Szerettem volna látni a legújabb képeit, de mikor beírtam a nevét a keresőbe, nem jelent meg. Nem értettem a dolgot. Eddig mindig működött. Aztán mikor a képernyő tetejére pillantottam, megértettem, mi történt. Nem voltam bejelentkezve. A fiam elfelejtett kilépni, ezért az ő nevében léptem be a Facebookra.
Nem jutottam el oda, ahova akartam, mert nem én voltam én. Egy-két egérkattintással váltottam, és elkezdhettem facebookozni saját nevemben. Amikor önmagam voltam, már hozzáfértem a képekhez, megjegyzéseket küldhettem, s bárhova eljutottam, ahova akartam.
Néha a valós életben is így járunk. Nem vesszük észre, hogy nem vagyunk önmagunk. Bejelentkezünk a mai napunkba, és téves ösvényen indulunk el, ami elfeledteti velünk, ki is vagyunk valójában. Olyankor történik ez meg, ha egy emlék vagy a negatív hangvételű belső párbeszédünk eltérít attól a valóságunktól, aki Krisztusban vagyunk. Ha ez megtörténik, különféle kételyek meggátolják, hogy eljussunk oda, ahova Isten hív: az Ő gondolataiban gyökerezetten átélt biztonságunkba, értékes életünkbe.
Ehelyett mit hallunk:
„Úgysem tudom megcsinálni. Alkalmatlan vagyok.”
„Képtelen vagyok megváltozni.”
„Bár olyan lennék, mint…”
„Nem vagyok elég okos/ügyes/szép/bölcs…, sőt.”
Ha belesüvít lelkünkbe a kishitűség önmagunkkal szembe, ha kezdünk elcsüggedni, gyorsan jelentkezzünk ki a hazugságokból, s lépjünk be Isten igazságába. Csak itt élhetünk igazi önmagunkként, csak itt lépkedhetünk szabadon az Isten Igéje által kijelölt utunkon.
Itt ezt halljuk:
„A Magasságos Isten szeretett gyermeke vagyok.”
„Meg vagyok váltva, újjá születtem.”
„Kiválasztott vagyok, tisztára mosott, szent.”
„Nagy árat fizettek értem.”
„Isten tökéletesen ismer, mégis tökéletesen szeret.”
„Terve van számomra, ami a javamra szolgál, nem a romlásomra, reménységre, nem kárhozatra.”
„Hozzá tartozom.”
Ezt olvassuk a Jn 8,47-ben: „Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit.” Csak oda kell figyelnem Igéjére, hagynom kell, hogy gyökeret verjen bennem, s elfoglalja a hamis, destruktív gondolkodási minták helyét. Ha bátorító szentírási részletekkel helyettesítem a negatív belső párbeszédet, azok szelíden, de határozottan beléptetnek az istengyermekség valóságába.
Igen, ha Istenhez tartozunk, ha „Tőle vagyunk”, meghalljuk, amit mond. Ha naponta bejelentkezünk az Ő igazságába, nem fogjuk összekeverni az identitásokat. Magabiztosságot kapunk, ha azt a valónkat éljük, aki Krisztusban vagyunk.

Kérlek, Uram, emlékeztess mindig, hogy ki vagyok, és Kihez tartozom, amikor megkísértenek az önmagammal kapcsolatos hamis, ártó gondolatok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.26.
www.proverbs31.org

Választhatunk
Rachel Olsen

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.” 1Pét 1,3

Nézem, ahogy Samantha Brown, a Travel Channel háziasszonya, végigvezet Ecuador fővárosának, Quitónak óvárosi részén. Meseszép szállodákat, ínycsiklandó ételeket mutat be, trópusi kalandokban vesz részt –kicsit irigykedem. De ahogy továbbhalad a kamera e dél-amerikai város látnivalóin, gondolataim elkalandoznak. Vissza az időben.
Én is jártam Quitóban. Igaz, nem azért, hogy az ételekben s az épületekben gyönyörködjem, hanem hogy olyan embereket látogassak meg, akiket Jézus különösen szeret.
Ahogy a kamera pásztázza az utcákat, keresem azt a helyet, ahol meglátogattam Mariát, az egyedülálló édesanyát. A szoba, amiben pici gyermekével élt, kisebb volt az irodámnál. Volt benne egy duplaágy, egy fiókos szekrény és egy villanyrezsó.
Banánt sütött nekem. Nem is akartam elfogadni, mert tudtam, hogy kevés tartalékából áldozott fel értem. Ahogy boldogan tüsténkedett, eltöprengtem, vajon tudnék ilyen jó szívvel másnak adni, ha olyan kevesem volna, mint neki.
Maria elbeszélte, hogy befogadta Jézust, és most épp csecsemő- és gyermekgondozást tanul a Compassion International támogatásával. A banánt is tőlük kapta. Mariából sugárzott a remény, hogy az ő és a gyermeke élete most már sínen van.
A házuktól nem messze, a sarkon túl lakik egy kisfiú, akit szintén megérintett Jézus. Ő egy szponzorált gyermek a Compassion keretében. Mikor találkoztunk, elmesélte, hogy lelkész szeretne lenni. Emlékezetből idézett szentírási részleteket – nyolcévesen.
Nem terveztem a vele való találkozást, csak épp befutott Mariához, mialatt ott voltam. Rövid beszélgetésünk végén benyúlt a hátsó zsebébe, előhúzott egy apró Újszövetséget, és odanyújtotta nekem. Kérte, fogadjam el. És olvassam is.
Azt mondta, reméli, hogy mindig eszembe jut majd, mikor előveszem a bibliát, és imádkozni fogok azért, hogy lelkész legyen belőle.
Nem árultam el neki, hogy van otthon egy csomó, különböző formátumú bibliám. Azt sem, hogy aligha tudom majd olvasni ezt, hisz spanyolul van. Ehelyett átvettem tőle a kicsi piros könyvet, „gracias”, mondtam, és imádkoztam érte meg jövendő hivatásáért. Boldogan mosolygott, majd kiszaladt az ajtón.
Tudom, hogy még nagyon sok fiatal édesanya és cseperedő kisfiú él a környéken, akiknek a mosolya nem tükröz ennyi reménykedést. Csapdában érzik magukat, szomorúak és tehetetlenek, talán éhesek és koszosak is.
Azért imádkozom, hogy ők is szülessenek újjá „Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre”.
Samantha Brown felfedezte Ecuador zamatos gyümölcseit, hírneves kalapkészítő iparát, romantikus gyarmati építkezését. Én is felfedeztem valamit:
- Mindig választhatunk remény és kétségbeesés között, bármilyen körülmények között élünk.
- Mindig választhatunk félelem és hit között, bármilyen sivárnak látszik a jövő.
- Mindig választhatjuk, hogy adunk és szolgálunk, bármilyen kevés az, amiből ezt tehetjük.
Jézus – és a Földön munkálkodó egyháza – teszi számunkra lehetővé ezt a választást.
Őszintén mondom, nem cserélném fel ecuadori utazásomat Samantha Brown akárhány luxusélményével sem. Akkor sem, ha ő láthatta az elbűvölő felhőerdőt is. Lesznek nekünk felhőerdőink a mennyországban, amiket majd élvezhetünk – reményeim szerint sok-sok ecuadori emberrel együtt.
Azt hiszem, hogy nyolcéves kis barátom is ezt szeretné. Biztos vagyok benne, hogy ő megteszi a magáét ezért – vajon mi is megtesszük a magunkét? Rajtunk áll.

Uram, köszönöm az élő reménységet. Köszönöm az élő vizet, amivel csillapítod örök szomjúságunkat. Kend fel az ifjú Eduardót, hogy másokkal is megoszthassa reménységét Ecuadorban. Mutasd meg, hogyan oszthatom meg én is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.27.
www.proverbs31.org

Láthatatlan küzdelem
Tracie Miles

„Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” Ef 6,17

Egy mezőn voltam, éjszaka. Nem voltam egyedül, de nem tudtam kivenni az arcokat, csak a hold halvány sugarai törték át a sötétséget.
Hirtelen a semmiből valami ellenséges erő a földre döntött, nem tudtam védekezni. Gyűlölet áradt a tarkómra. Félelem szorította össze a szívemet. Meghallottam Isten suttogását, azt mondta, hogy az Ige az egyetlen reménységem. Annak ereje megvéd a gonoszságtól.
Ahogy az csak egy álomban történhet meg, hirtelen ceruzányira zsugorodtam. Rávetődtem egy nyitott bibliára, összefogtam néhány lapját, és minden erőmmel tépni kezdtem. Ahogy szakadtak ki, a lapok rám hajoltak, s körém tekeredtek. Ott voltam, tetőtől talpig Isten szavába göngyölve. Abban a pillanatban, az arctalan ellenség eltűnt.
Vadult vert a szívem, ahogy felébredtem, s ránéztem a világító számlapra a sötétben, 3 óra volt. Egymást kergették a gondolataim, próbáltam felfogni, mi történt. Tudtam, hogy biztonságban fekszem az ágyamban, de még mindig az előző jelenet hatása alatt remegtem.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem az imádkozásra, s a következő órát Jézussal töltöttem. Félelmek, fájdalom, vágyakozás csordult ki a szívemen. Egy idő múlva felszabadulás és béke mosta át a lelkemet, olyan, amilyet már nagyon régen nem éreztem.
Egy ideje lelki csatározásokat vívtam a családommal. Az elmúlt évben egyik csapás jött a másik után. Ahelyett, hogy a valódi okokat kerestem volna, az egészet az „életre” fogtam.
Isten rávezetett, mintegy álmomban, hogy elnyomás alá kerültünk. Megláttatta velem, hogy anélkül, hogy tudomásom lett volna róla, a csalódások, neheztelések, a stressz súlya alatt vergődve próbáltam előre haladni.
Valaki megbántott, akit szerettem, s az ebből adódó negatív érzelmek, az idegesség, az életem eseményei miatti csüggedés mind-mind falat építettek közém és Isten közé. Belefáradtam a látszólag hiábavaló imádkozásba. Érzelmeim beárnyékolták hitemet, és saját fegyvereimmel próbáltam harcolni, ahelyett, hogy Isten bölcsességét kerestem volna.
Ezzel aztán lehetőséget adtam az ördögnek, hogy megvesse lábát a lelkemben. Annyi időt fordítottam az életemre és az érzelmeimre, hogy észre sem vettem, mennyire elhanyagolom Isten Igéjét és igazságát, ami szabadulást hozhatott volna.
Magányosnak éreztem magam, pedig Isten nem mozdult mellőlem. A tudatom mélyén továbbra is tudtam, hogy csak Neki van ereje kiszabadítani engem az elnyomásból.
Ezzel az álommal Isten felnyitotta a szememet, rámutatott, hogy nem a megfelelő fegyverzethez nyúltam a hadakozásban. Az Ő Kardjára (Igéjére) volt szükségem, hogy kitörhessek a stressz és elnyomás alól, ahogy mai igénk is rámutat.
A győzelemhez az kell, hogy Jézussal töltsem az időt, az Ő Szavát válasszam fegyveremül – nemcsak az élettel szemben, hanem az ellenséggel szemben is, aki el akarja rabolni a lelkemet.
Isten sosem hagy minket magunkra a küzdelemben. Igéje gyakran emlékeztet, hogy a harcot Ő vívja, de mi odaállhatunk mellé, magunkra öltve ígéreteit, tudva, bízva, hogy Ő a Védelmezőnk, aki halálig küzd a gyermekeiért.
Ami azt illeti, ezt már meg is tette.

Uram, szabadíts meg, az ellenségtől, aki fogva tartja a szívemet. Bocsásd meg oktalanságomat, hogy azt hittem, magam is megvívhatom ezt a harcot, segíts magamra öltenem a fegyverzetet, amit Igédben kínálsz. Lépj közbe, ha az élet és a körülményeim szorongatnak, és vezess győzelemre, kérlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.30.
www.proverbs31.org

Biztonságban

Megint angol szavak gondolkoztattak el.
Saviour – Megváltó – elsődleges jelentése: megmentő
save - megment
safe – biztonságos
to be safe - biztonságban lenni
Átélem-e, hogy Megváltómnak köszönhetően állandó biztonságban élek? Ahogy visszagondolok a tegnapi napra, vagy előre, valamire, amit meg kell tennem, ahol teljesítenem kell, érzem-e, hogy nyugi, biztonságban vagy?
Hogy Jézus maga („és én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig”), vagy Szentlelkében („elküldöm nektek a Vigasztalót/Közbenjárót”), vagy Isten az ő angyalaiban („És angyalai megerősítenek téged, hogy kőbe ne üssed lábadat”) – de valamiképpen velem van, nem ronthatok el semmit, ha elrontom, azt jelenti, hogy Ő hagyta, tehát nem lényeges.
Biztonságban vagyok… Kimentett a veszedelemből, olyan helyre tett le, ahol nem érhet semmi baj… Semmi…

2012. november 19., hétfő

Saját képére és hasonlatosságára


Ne úgy értsük ezt, hogy olyanok vagyunk, mint Isten, hanem úgy, hogy olyanná kell lennünk. Minden megadatott nekünk (a testi mivoltunktól, az adottságainkon, a programunkon át a körülményeinkig), ami lehetővé teszi, hogy olyanná legyünk.

Ugyanakkor viszont „az ember” az egész emberiséget is jelentheti.
Az egész emberiség Ádámtól kezdve Az ember. Akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett. Isten teste. A Szentlélek temploma.
Ádám volt az ondósejt, Éva a petesejt, amiből létrejött az embertest.
Minden egyes valaha élt ember egy sejtje a testnek. Testünk sejtjei létrejönnek, szaporodnak, megbetegednek, megöregednek, elpusztulnak, újak keletkeznek. Mint az emberiség egyedei.
Innen nézve hatalmasnak tűnik ez a test. Az egyes anyagi részecskék között (ahogy a mikroszkópok felfedték) tér van, amit az embersejtek között levegő tölt ki, mozgásukat érzelmeik, ösztöneik irányítják, stb. Ha az egész világegyetemet tekintjük, az emberiség távolról sem tűnik hatalmasnak, s könnyen elhisszük, hogy mi magunk csak sejtnyi/atomnyi? részecskék vagyunk.
Amikor a Biblia a test tagjairól beszél, hogy egyenértékűek, hogy nem lehet mindenki szem vagy kéz, elképzelhetjük, hogy a sejtekről beszél – nem kéz vagyok, csak egy sejt a kézből. Nem is ismerem a többieket, akik szintén a kézhez tartoznak, még a velem egyidőben élő sejteket sem. Csak azt tudom, hogy minden egyes ember Isten testéhez tartozik, és mint ilyenre vigyázzak rá.

2012. november 17., szombat

Lélekerősítő levelek 101



Ha kételkedsz magadban
Renee Swope

„Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” Bír 6,15

Hát nem nagyszerű lenne, ha attól kezdve, hogy kereszténnyé lettünk, minden kételkedésünk, minden félelmünk elszállna?
Néhány éve elvállaltam valamit, amit még sohasem csináltam, de rövidesen szinte megbénított az önbizalomhiányból fakadó szorongás. Kértem Istent, töltsön fel biztonságérzéssel, de mivel ez nem történt meg, azért imádkoztam, mutassa meg, mi okozza ezt a bizonytalanságot, ezt a bizalmatlanságot önmagammal szemben.
Gedeon jutott eszembe, akit meghívott Isten, de aki úgy érezte, alkalmatlan a feladatra. Elolvastam a történetét a Bírák 6-ban, amiből kiderült, úgy győzte le az önbizalomhiányt, hogy arra koncentrált, mit tart Isten róla, nem pedig arra, hogy ő mit tart önmagáról.
De mindenekelőtt nagyon őszintén fel kellett dolgoznia Istennel a kételyeit. Az utóbbi idők konfliktusai, vereségei késztették Gedeont arra, hogy kételkedjék Isten jelenlétében és ígéreteiben. Mikor megjelent az angyal, és felszólította, hogy menjen, és győzze le Midiánt, Gedeon így felelt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bír 6,15).
Bizonytalanságát az a kép okozta, amit önmagáról alkotott. Megcsalt érzelmeink, múltunk vereségei nagy hatással vannak mai énképünkre.
Tudtam én is, hogy itt az ideje az őszinteségnek Istennel. Nem csak egy felületi csiszolásra van szükségem. Fel kell fejtenem a felszínt, hogy rátaláljak, mi indította el önbizalomhiányomat, mi vezetett ide, a feladattól való szorongáshoz.
Nem kellett messzire mennem. A hét elején volt egy konfliktusom, ami után már abban is kételkedtem, hogy alkalmas vagyok-e a szolgálatra, amit végzek. Az önbizalomhiány ezt suttogta a fülembe: Ha még arra sem vagy képes, hogy mindig, minden területen egészséges kapcsolatokat ápolj, hogyan tudnál segíteni másokon?
Ugyanazon a héten tettem közzé egyik új munkámat, s izgatottan vártam a fogadtatást. Egyetlen kemény kritika felülírt minden jót, amit mondtak róla, és elvonta a figyelmemet a pozitív megjegyzésekről.
Összehasonlítottam magam a többi előadóval, akit szintén meghívtak a közelgő eseményre, s úgy láttam, mindegyikük tehetségesebb nálam. Az önbizalomhiány meggyőzött.
Konfliktus – kritika – összehasonlítás: ezek taszítottak a bizonytalanság, a kételkedés mocsarába.
Te hogy vagy ezzel? Veled is megesik, hogy egy otthoni vagy munkahelyi konfliktus elbizonytalanít, úgy érzed, nem vagy alkalmas a munkádra, a hivatásodra, de másra sem? Meg tud bénítani a negatív kritika? Ilyenkor úgy érzed, semmit sem tudsz megfelelően elvégezni? Szoktad magad összehasonlítani a nálad jobbakkal, legalábbis akiket te annak tartasz? Aztán úgy látod, mindenki jobb nálad abban, amiről épp szó van? A legutóbbi könyvem épp arról szól, hogyan engedjük Istent, hogy átalakítsa gondolkodásmódunkat, amivel aztán megváltoznak érzéseink, sőt akár az életünk is.
Ez nem tüneti kezelést jelent, hanem egy hatékony folyamatot, aminek során azonosítjuk önbizalomhiányunk kiváltó okait, és megtanuljuk, hogyan adjuk át magunkat Isten hatalmának, ami el tud vezetni az Ő ígéreteinek biztonságába, ahol már nem kételkedünk önmagunkban.
Legközelebb, ha alkalmatlannak érzed magad, kérdezd meg Istentől kételkedésed kiváltó okát. Aztán gondold át az egészet Isten szemszögéből nézve. Kérd meg, mutasson rá a hazugságokra, amiknek bedőltél, kérd, hogy cserélje le őket igazságokkal. Engedd, hogy alakítsa át gondolkodásodat, hogy ezentúl azt lásd, amit Ő gondol rólad, ne pedig azt, amit te gondolsz magadról. Például:
Mikor úgy érzed, valami túl nehéz ahhoz, hogy el tudd végezni, jusson eszedbe, hogy Isten azt mondta, mindenre képes vagy Krisztusban, aki megerősít téged (Fil 4,13).
Mikor kételkedsz saját képességeidben, gondolj arra, hogy Isten csodálatos alkotása vagy, az Ő művei mind csodálatosak, és te egy vagy közülük (Zsolt 139,14).
Egy dolog biztos: Jézus azt akarja, hogy bízz Benne és bízz önmagadban! Van, amikor az a kérdés, mire hív téged, mit kell tenned, de többnyire arról szól a történet, hogy Ő mit akar véghezvinni benned, mialatt megtanulsz teljesen ráhagyatkozni.

Uram, belefáradtam már abba, hogy nem bízom magamban. Mutasd meg, kérlek, mi váltja ki ezt a kételkedést, és segíts, hogy ne az én, hanem a Te szemeddel lássam magamat. Meg akarom tanulni, hogyan támaszkodjam ígéreteidre, hogyan éljek ezek biztonságában. Segíts, kérlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.12.
www.proverbs31.org


Tiszta szív
Luann Prater

„Ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.” Mk 7,15

Mikor kicsi voltam, és csúnyán beszéltem, szappanos vízzel kimosták a számat. Szörnyű íze volt! Egy dolgot biztos nem mosott ki belőlem: azt a hajlamot a szívemben, ami a csúnya szavak kimondására késztetett.
Jézus így folytatta az oktatást: „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” Mk 7, 21-23.
Nem akármilyen lista! De miért tartotta fontosnak Jézus, hogy ezeket a rossz dolgokat egyenként mind felsorolja? Tudjuk, hogy a Bibliának egyetlen szava sem hiábavaló, tehát oka van annak, hogy Jézus felsorolta a bűnöket. Talán tudta a hallgatóiról, hogy ha kívülről rendeseknek látszanak is, a szívük tisztátalan.
Gondolom, ők sem lepődtek meg, hogy a gyilkosság, a házasságtörés, a lopás szerepel a felsorolásban. De kíváncsi vagyok, mit szóltak hozzá, hogy ilyen rejtett bűnök is belekerültek, mint a kevélység, az irigység, a kapzsiság.
Az értelmező szótár szerint kevély az, „aki magát alaptalanul és túlzottan nagyra tartja, másokat pedig bántó módon lenéz.”
Első látásra, nem illik ránk. De ha engedjük, hogy Szentlélek fénycsóvája bevilágítson a rejtekbe is, talán eszünkbe jutnak ilyen gondolataink: „ Azért nála még én is ügyesebb vagyok.” Vagy „Csodálom, hogy tudott ilyen jó gyerekeket nevelni.”
Az irigység is alattomosan el tud bújni a szívünkben. Amikor megcsap az elégedetlenség szele, ha valakinek a sikeréről hallunk. Új autót vett a barátnőd, nagyon jól néz ki, szép az otthona? Volt úgy, hogy ennek nem tudtál felhőtlenül örülni, irigyelted kissé, vágyakoztál hasonlóra, vagy sajnáltad magad? Ha igen, akkor ez irigység, tudjál róla.
Aztán a kapzsiság –mikor valaki „nagyon vágyódik egy tárgyra, dologra, minden áron meg akarja magának szerezni,( … ) aki minél több vagyont igyekszik magának szerezni”. Talán úgy gondoljuk, nem visszük túlzásba a vágyakozást a több után, de belegondoltál, mennyi időt töltesz azzal, hogy több pénzt keress, vagy hogy vásárolj? És mennyire tudunk ragaszkodni ahhoz, amink van!
Próbáljuk meg ezt a három dolgot kitisztítani a szívünkből. Legalább egy napra. A kevélység ellentéteként tegyünk meg jó szívvel valami önzetlen dolgot, ahol mi nem számítunk. Az irigység ellen gondoljuk végig hálásan, mi mindenünk van: tárgyakban, kapcsolatokban, áldásban. A kapzsiság ellen nézzük át, mi mindenen tudnánk túladni, ami másnak örömöt szerezhetne.
Tisztább szív egy napra!
Ma tehát kihívásként értelmezem Jézus szavait: „Ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.” Megpróbálok alázatos, elégedett, adakozó lenni. Első lépésként a tisztaszívűség felé.

Uram, köszönöm, hogy átvilágítod a szívemet, hogy meglássam benne a tisztátalanságot. Mutass rá azokra a hajlamaimra, amelyekkel beszennyezem magam, és mosd át, kérlek, szívem belsejét. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.13.
www.proverbs31.org

Gond van az apaképemmel?
Glynnis Whitwer

Ugye két verebet adnak egy filléren? A Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre.” Mt 10,29

Egyik barátnőm édesapja elhagyta a családját, mikor a gyerekek még kicsik voltak. Ennek a kislánynak felnőtt korában is nehezen ment Istenre apaként tekinteni. Egy másik barátnőm apja kemény, kritikus ember volt. Évekbe telt, amíg ez a lány hinni tudott Isten feltétel nélküli szeretetében.
Fiatal keresztényként én nem éreztem, hogy gond lenne az apaképemmel. Édesapám nem volt ugyan keresztény, de hagyta, hogy anyukám elvigyen minket a húgommal a templomba. És bár apámtól sosem hallottam azt a szót, hogy „szeretlek”, sosem láttam iskolai ünnepélyen, ahol én is szerepeltem, mégis tudtam, hogy szeret a maga módján. Apám jó ember volt, keményen dolgozott a családjáért, hűséges volt hozzánk. De valahogy nem volt igazán jelen az életemben.
Ha valami gondom volt, édesanyámhoz fordultam. Ha bajba kerültem, anyát hívtam. Ha tanácsra volt szükségem, sejted már, kit kérdeztem. És ez így volt természetes.
Éveken át büszke voltam magamra, hogy semmi neheztelés nincs bennem apám távolságtartása miatt. Tökéletesen tudtam, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, s hálát adtam Istennek a boldog gyermekkoromért. Úgy tíz évvel ezelőtt aztán kicsit mélyebbre kezdtem ásni a témában, hogyan befolyásolja földi apánkról alkotott képünk Istenképünket. Hogyan viszonyulunk emiatt Mennyei Atyánkhoz.
Arról beszéltek akkor sokan, hogy „apa-problémájuk” van Istennel (eredendően bűnös) földi édesapjuk miatt. Szerettem volna félresöpörni a kérdést, de aztán úgy döntöttem, foglalkozom vele. Vajon igaz rám is ez a képlet? Lehet, hogy hiányzik valami az Istennel való kapcsolatomból? Mélyre ásva felismertem, hogy bár bízom Isten szeretetében, igazából nem számítok a jelenlétére a bajban. Közbelépne, ha bajba kerülnék? Egyáltalán észrevenné, törődne vele?
Mindegyik kérdés ugyanarra a zavaró igazságra mutatott rá: a szívem mélyén nem tudok valóban, igazán, mélyen bízni Istenben. Hinni? Igen. Szeretni? Igen. De bízni benne? Szavak szintjén megy, de a szívem nem visszhangzott rá.
Ez a felismerés árnyékot vetett egy csomó dologra, amivel addig nem igazán foglalkoztam. Például, hogy nehezen tudok önmagamért imádkozni. Vagy a sok-sok félelemre a gyermekeimmel és magammal kapcsolatban, meg hogy nem fordultam Isten bölcsességéhez tanácsért, amikor döntéseket kellett hoznom.
Úgy látszik, mégis vannak „apa-problémáim”, amelyek hatnak az Istennel való bensőséges kapcsolatomra. Nincsenek élményeim, milyen az, ha édesapámhoz fordulok, mikor valami jó vagy rossz dolog történik velem. De meg akartam tanulni. Nagyon szerettem volna Istent a tökéletes apaként megismerni.
Így, bár idegenkedtem tőle, mégis próbáltam változtatni a kapcsolatunkon. Személyesebbé tettem az imádságaimat, még azzal is kísérleteztem, hogy az Atyát apunak, sőt apucinak szólítsam (Mk 14,36). Amikor valami kérdés merült fel, még az apróságokkal is Istenhez fordultam (Jak 1,5). Ha valami félelem kerített hatalmába, például mielőtt repülőgépre szálltam, így szóltam magamban: „Nem a pilótában bízom, nem a szerelőkben, akik a biztonsági övet felrakták az ülésre, nem az időjárásban, Benned bízom, Istenem!” (Zsolt 91).
Lassacskán a hitem és a bizalmam mélyülni kezdett. Elkaptam a kételkedő gondolatokat (2Kor 10,5), és tudatosan kicseréltem őket olyanokkal, amik Isten megbízhatóságáról szóltak a nehéz helyzetekben. Évekbe telt, míg beépítettem a tudatomba, hogy Isten akar és képes Mennyei Édesapám lenni. És bevallom, még mindig nem készültem el vele teljesen.
Mikor vissza-visszacsúszom eredetei függetlenségembe, tudatosítom újra meg újra azt, amit igaznak hiszek: van egy Mennyei Apukám, aki a hősöm, a bajnokom, a védelmezőm, a bizalmasom lehet – ha hagyom.

Mennyei Atyám, Te mindenben tökéletes vagy. Igéd azt mondja, szerető Apa vagy, és én ilyennek akarlak megismerni. Csak Te tudod, milyen hiányosságok vannak a kapcsolatunkban, amik az én tökéletlen ismereteimből származnak. Mutass rá ezekre, kérlek, és segíts feldolgoznom őket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.16.
www.proverbs31.org

Mikor nincsenek szavaid
Lysa TerKeurst

„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van azokra, akik bíznak benne.” Náh 1,7

Nemrég megállt egy költöztető teherautó a barátnőm háza előtt. A költözés járhat örömteli izgalommal, de mély fájdalommal is.
Ez a költözés valaminek a végét jelentette. Néhány órás rakodás után egyik költöztető kihozta a házból a barátnőmék bekeretezett esküvői fotóját, és megkérdezte: „A képeket válasszuk külön a többitől?”
„Igen”, mondta, érzékelve a szavak iróniáját. Különválva. Ez a mostani állapota. Különválva a szomszédságtól. Különválva a férjétől. Különválva megálmodott életétől.
Kézbe vette az esküvői képet, és elbizonytalanodott. Könnyeivel küszködve felhívott. „Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a képpel. Te mit csinálsz azokkal a dolgokkal, amiknek már nincs helyük az életedben? Együtt építettük fel az életünket, de ez az „együtt” nincs többé.”
Tudtam, hogy ez nem a kegyes tanácsadás pillanata. Pár éve, amikor a haldokló nővérem ágya mellett álltam, valaki így akart vigasztalni: „Egyszerűen ereszd el, és fogadd be Istent.” Jót akart, de csak feldühített. Nem, nem fogok odabökni valamit csak azért, hogy ne legyek csendben. A közhelyszerű szövegek nem fognak odabújni mellé éjszakánként, nem ölelik át nyugtalan szívét.
Biztos voltál te is hasonló helyzetben. Akármelyik oldalon álltál is – a fájdalom nyomasztott, vagy az, hogy nem tudod, mit mondjál –, megértem. Néha tudomásul kell vennünk, hogy egy darabig nem érezzük jól magunkat. Olyankor, amikor nincs mód arra, hogy jobb legyen, vessük meg lábunkat az egyetlen biztos ponton: Isten igazságán.
Szavai nem múlnak el úgy, mint az érzelmek.
Az ő igazságát nem nyelik el a könnyek.
Az ő igazsága veled marad akkor is, amikor belülről fakadó szavaid nem tükrözik kereszténységedet.
Végül ezt mondtam: „Nincsenek szavaim. De imádkozni még tudok. Le fogom írni Istennel való beszélgetésemet, abból látni fogod, hogy Ő most sem hallgat. Lát és hall téged. És vigasztalni akar az Ő igazságával.”
Elővettem a Bibliámat, és kiöntöttem magamból a fájdalmat és szomorúságot. „Uram, mutasd meg a válaszaidat. Használd a kezemet, hogy valami vigasztalót írhassak ki Igédből a barátnőmnek.”
ÉN: Uram, olyan rossz nézni, hogy szenved a barátnőm. Kért Téged, hogy mentsd meg a házasságát, és őszintén megmondom, nem értjük, miért esett szét mégis.
Az ÚR: Olyasmit érzel, mint Jób? „Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.” (Jób 7,11).
ÉN: De Uram, hát nem látod a könnyeit? Ha nekem megszakad a szívem ettől, biztos a tiéd is.
Az ÚR: Jusson eszedbe, milyen jó érzés bízni Abban, aki látja, mi van, és azt is, ami ezután jönni fog. „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van azokra, akik bíznak benne.” Náh 1,7
ÉN: Bízom benned, Uram. De nagyon nehéz elviselni, hogy így legyen vége. Olyan értelmetlennek látszik.
Az ÚR: Semmi nem értelmetlen, amit én megengedek. A legnagyobb szomorúság idején is munkálkodom érte: most is, és a jövőben is. Nagyszerű tervem van számára. „Hallgass a tanácsra, és fogadd el az intést, hogy végre bölcs légy! Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr célja valósul meg.” Péld 19,20-21
ÉN: Tudni szeretném, miért kell mindezt elszenvednie.
Az ÚR: Nem kell mindenre tudnod a választ. Bíznod kell. „Magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs 55,9b.
ÉN: De mi lesz a vágyaival, Uram?
AZ ÚR: Egyedül én tudom teljességgel, mire irányulnak a vágyai. Új vágyakat adok neki, és segítek, hogy megvalósuljanak. Te csak biztasd, hogy bízzon bennem, és hogy bölcs döntéseket hozzon. „Bízzál az Úrban, és tedd a jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Zsolt 37,3-4.
Elküldtem a barátnőmnek ezt a lejegyzett párbeszédet. Levelem nem szüntette meg a fájdalmat, nem adott választ a kérdéseire. Nem mutatta meg, hova tegye azokat a dolgokat, amiknek már nincs helyük az életében. De arra indította, hogy nyissa fel a Bibliáját, és kezdjen el beszélgetni az Úrral ő maga. S most hogy tovább indul, ez egy jó irányba tett első lépés.

Uram, Feléd nyújtom szenvedő barátnőmet. Te vagy az Egyetlen, aki felemelheti. Élete hullámvölgyeiben segítsd, hogy személyes közelségbe kerüljön Veled, és tudjon bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.17.
www.proverbs31.org

A kiborulás nem föltétlen rossz dolog
Lysa TerKeurst

„Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek.” Róm 6,12-13

Mindig úgy gondoltam, hogy ha kiborulok, ha ingerülten reagálok, az rossz dolog. Persze az is, hogyha ártok vele valakinek. De nemrégiben felismertem valamit nyers érzelmeim hátteréről. Megnéztem néhány képet egy csodálatos házról, ami a rossz elektromos vezetékek miatt a tűz martaléka lett. Ezek hatására jöttem rá egy lényegbevágó igazságra.
A szépen berendezett ház még nem jelent jól megépített házat. Egy ideig megkapó látvány lehet, de idővel a rossz alapozástól megrepedezhet, a sérült vezetékektől lángra kaphat, függetlenül attól, hány gyönyörű festmény lóg a falakon. Az egész ház összeomolhat.
Ugyanez áll a szépen berendezett életekre is. Álcázhatom a mosolyt, de ha egyre mélyülő repedések vannak a felszín alatt, előbb-utóbb összeomlok.
A töredezettség jele lehet az ingerlékenység, az érzelmi feszültség, aminek akár okát sem látom. A kiborulás olyan, mint mikor a mélyben fortyogó érzelmek buborékai a felszínre kerülve kipattannak. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha ezt tapasztaljuk.
Ezért nem egyértelműen rossz dolog a kiborulás.
Mint mikor hiába várjuk, hogy kigyulladjon a fény, miután megnyomtuk a kapcsolót, arra gondolhatunk, hogy valami baj van a vezetékkel, ugyanígy egy kiborulás, egy túlreagálás azt jelezheti, hogy talán újra kell huzalozni a bensőnket.
A külső reagálás a belsőre utal.
Ha a látható megnyilvánulás ingerült, odabenn valami sérülés rejlik. Olyasmi, amiről tudomást sem veszünk, míg rá nem kényszerülünk, hogy foglalkozzunk vele. Bármilyen fájdalmas is a szembesülés a problémával, a látás - önmagunk csupasz, mély, őszinte szemlélése – igen jó dolog.
Mikor benézek ingerült reakcióim ablakán, talán büszkeséget látok, amit nem akarok elismerni. Régóta fennálló neheztelést. Mélyen ülő keserűséget. Elfojtott dühöt. Örömrabló féltékenységet. Elmarasztaló szégyenérzetet. Sajgó lelkiismeret-furdalást. Érthetetlen elutasítottságot. De láthatok egy túlcsordult napirendet, túlfeszített élettempót is. Vagy azt, hogy magától értetődőnek veszik, és nem méltányolják fáradozásaimat.
Meg kell néznünk, mi van a felszín mögött. A Római levél 6,12 azt kéri, ne engedjük, hogy uralkodjék rajtunk a bűn – de ehhez az kell, hogy felfedezzük a jelenlétét odabenn. Ahhoz, hogy jóra forduljanak a dolgok, el kell ismernünk annak a valóságát, ami a felszín alól táplálja ingerlékenységünket.
Nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látunk, de legalább tudni fogjuk, mivel állunk szemben. Nevén nevezhetjük, és Isten elé vihetjük segítségét kérve.
Dühösen szoktam reagálni, Istenem. Mit tegyek?
Idegesít a jelenlétük, Istenem. Mit tegyek?
Mindig csak szidom őket, Istenem. Mit tegyek?
Az igazat megvallva, nem fordulok elég gyakran Istenhez, hogy megkérdezzem, mit tegyek. Te hogy vagy ezzel? Talán ha tisztább képet kapok a felszín alatti önmagamról, az segít gyakrabban járulni Isten elé – gyakrabban, őszintébben, alázatosabban.
Ezek után egyetértesz, hogy nem föltétlen rossz dolog a kiborulás, ha közelebb tud vinni Istenhez? És fényt vet arra, ami rág belülről, ami tönkreteszi az alapozást? A kiborulás áldás lehet, ha neki köszönhetően a sérült állapotból újra egészek – egész-ségesek – lehetünk.

Uram, nyisd meg, kérlek, a szívem és a szemem, hogy megláthassam a sérüléseket, és töltsd rájuk gyógyító erődet és igazságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement fot today, 2012.07.18.
www.proverbs31.org

Korlátok
Lynn Cowell

„Az Úristen parancsot adott az embernek: ’A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.’” Ter 2,16-17

Néhány éve megadatott nekem és a férjemnek, hogy ne a fotelből nézzük végig a Super Bowl bajnokságot, hanem harsány szurkolóként a helyszínen. Tudtuk, hogy ilyen egyszer van az életben, ezért már fél nappal a kezdés előtt megérkeztünk, hogy láthassuk az előkészületeket.
Mindent megnéztünk, azt is, ahogy a pályakarbantartó csapat tagjai kocsijukat tolva felfestették a pályát és a pálya egyes részeit határoló hófehér vonalakat. Ezek a vonalak egy-egy játszma során meg az időjárástól állandóan megrongálódnak.
Eső, hó, rúgások, lecsapódó testek koptatják őket. A játszma végén már nem mondhatók sem fehérnek, sem egyenesnek. Egyes szakaszok el is tűnhetnek teljesen. De mikor a következő hétvégi meccs közeledik, a pályakarbantartók megjelennek, és újrafestik a vonalakat.
Háromgyerekes anyaként gyakran fárasztó újra meg újra meghúzni a határvonalakat. A kortársak, a tévé, a zeneszámok, a Facebook egyre rongálják a védelmező meg a keresztény értékrendet tükröző korlátokat, amikkel karbantartom gyermekeim játékterét.
Mikor elindulnak otthonról kezükben a kocsikulccsal, megkísért a gondolat: Nem kell újra szólnom, hogy ne bömböltessék a zenét, hisz tudják. Már annyiszor mondtam.
Aztán eszembe jut, hogy a világ is állandóan hajtogatja, amire rá akarja venni őket. Ezért hát újra csak meghúzom a fehér vonalakat, amiknek kijelölését az életükben az Úr rám bízta szülőként. Ezek a korlátok arra szolgálnak, hogy megvédjék őket rossz döntéseik következményeitől.
Néha, amikor fáradtak vagy elfoglaltak vagyunk, nehéz tartani magunkat a határokhoz, amiket meghúztunk. Vagy amikor túl sok meztelenséget látnak a tévében, s azzal védekeznek, hogy „nincs más, mit nézni”. Vagy ha egy szám tele van közönséges szavakkal, de „mindenki ezt hallgatja”. Igen, egy-egy fárasztó nap végén könnyebb lenne lazítani a korlátokon, de tudom, nem hagyhatom, hogy elmosódjanak a fehér vonalak a pályán.
Isten maga a legjobb példa, amikor korlátokat állítunk gyermekeinknek. Az Édenkertben világosan megparancsolta gyermekeinek, hogy ne egyenek a jó és rossz tudásának fájáról. Ádámon és Éván múlott, hogy engedelmeskednek-e. Átléptek a vonalon, amit Isten húzott, és viselniük kellett bűnük következményeit.
Nemrég megint volt egy vitám a gyermekeimmel, de kitartottam a korlátozás mellett. Nem örültek neki! Nekem viszont eszembe jutott egy korábbi megjegyzése egyiküknek: „Anya, köszönöm, hogy sosem engedtél későig kimaradnom. Sok mindent megúsztam azzal, hogy időben haza kellett jönnöm.” Azt is láttam ebből, hogy a gyerekeim, még ha pillanatnyilag bosszankodnak is, tudják, hogy ha – szeretettel – meghúzom a korlátokat, ezzel csak őket féltem, őket akarom védeni.
Jó volna azt mondani, hogy sosem lépik át a korlátokat. De ez nem volna igaz. Felnőtté érve nekik maguknak kell meghúzni a határokat, s nem mondhatom, hogy mindig azt teszik, amit szerintem Isten vár tőlük. De ha ilyen van, s a szívem majd megszakad, akkor is jólesik arra gondolni, hogy én megtettem, amit Isten tőlem, anyaként várhatott. A többi az Ő kezében van. Naponta imádkozom értük, és várakozva nézem, hogyan alakítja Isten az útjukat.
Érted is imádkozom, hogy mikor egy hosszú napon megpróbálsz egyszerre főzni a családnak, kimosni a szennyest, rendet rakni, számon tartani a gyermekek programját, ne fáradj bele, ne add fel, hogy meghúzd a fehér vonalakat. És hogy egy napon a gyermekeid visszajöjjenek, és megköszönjék kitartásodat.

Uram, segíts. Belefáradtam, hogy mindig szembe menjek az árral, a világgal, ami nem ismer korlátokat. Hatalmaddal segíts szeretettel mutatnom a helyes utat a gyermekeimnek. Lágyítsd meg a szívüket, hogy elfogadják, és bízzanak bennem, amikor Téged követlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.19.
www.proverbs31.org

2012. november 9., péntek

Lélekerősítő levelek 100



Kényszerű irányváltás
Van Walton

Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.” Iz 42,16

Újonnan felállított tábla jelezte, hogy nem fordulhatok be balra, nem juthatok ki a megszokott útvonalon a városrészből, ahol lakom. Fehér-narancssárga csíkos új korlát kígyózott végig az út mentén. Útépítés zavarta meg és terelte el megszokott útvonalamat.
Mikor szembesültem az akadállyal, ami akár heteken át hosszabb utazásra kárhoztat, olyan ideges lettem, hogy rácsaptam a kormánykerékre. Újra kell terveznem az útvonalat, kerülnöm kell, hogy eljussak a munkahelyemre, s ez nagyon kiborított.
Úgy egy hónap múlva, mikor már annyira haladtak a munkálatokkal, hogy néha átengedték a forgalmat, befordultam balra, hogy lássam, mire jutottak. Nem hittem a szememnek. Nyoma sem volt a kis erdőnek. Nem voltak már hívogató ösvények. Eltűntek a régi fakorlátos hidak.
Mintha hurrikán söpört volna végig a tájon.
Nem sokkal ezután az életem szokott rendje is megszakadt, mert valaki, akit nagyon szerettem, szörnyű traumát élt át. Egy telefonhívás minden tervemet megakasztotta. Bombaként robbant a rossz hír, testem, lelkem belerendült.
Azzal, hogy a körülmények megváltoztatták egyik szerettem életét, az enyém is irányt váltott. Hónapokon át zavart volt a lelkem. Meg se tudom számolni, hányszor borultam ki ez idő alatt. A szörnyű trauma elterelt az útról, amin menni szerettem volna.
„Meddig tart még, hogy nem járhatok az utamon?” – kérdeztem dühösen az Úrtól.
Visszavágytam az irányváltást megelőző időszakba. Lassacskán aztán látni kezdtem, hogy a terveim elterelése valójában lelki építkezés, épp mint az útépítés a környékünkön.
Mikor a fehér-narancssárga korlátok eltűntek, elégedett voltam az eredménnyel. Sima aszfalt terült elém, két sávban zavartalanul haladt a forgalom. A „hurrikán sújtotta” részt parkosították. Fákkal szegélyezett járdák vezették a gyalogosforgalmat a baseballstadion illetve a közeli templom felé. Míg csodáltam a tájat, arra gondoltam, hogy bár egy ideig kényelmetlenséggel járt, megérte a változás.
Mai alapigénk arra emlékeztet, hogy Isten velünk van, vezet minket, utat készít nekünk az ismeretlenben. „Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön; világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.” Iz 42,16
Utamat továbbra is keresztezik előre nem látott körülmények, terveim cikkcakkossá váltak. De már tudom, hogy Isten felhasználja a fehér-narancssárga irányváltókat, hogy rávezessen egy igazságra: Ő ott van elől, dolgozik életem tájának átépítésén. Lehet, nem látom előre, milyen lesz az eredmény, de hiszem, hogy Ő vezetni fog, elsimítja a göröngyös utat, és végig velem lesz. Kezem a kezébe teszem, segítségével haladok tovább akkor is, ha le kell térnem a megszokott, jól bevált utamról.

Uram, Te tudod, mennyire nehéz. Úgy érzem, összeroppant a megakasztás, a rázós útszakasz, amire terelődött az életem. Add, hogy tudjak bízni Benned, és hálásan kövessem az utat, amit kijelölsz és megépítesz számomra. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.03.
www.proverbs31.org


A morális tekintély alapja
Glynnis Whitwer

Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,14.15

Egyik nap a fiammal beszélgetve megjegyeztem, hogy jó ügyvéd lehetett volna belőlem. Szeretek kideríteni dolgokat, igazolni az állításaimat, kiállni az igazság mellett. Nem vágyként említettem, csak egy futó megjegyzés volt egy kellemes, spontán délutáni beszélgetés közben.
Fiam nem késett a határozott válasszal: „Csapnivaló ügyvéd lettél volna”.
Kíváncsian és meglepetten néztem rá. Ő folytatta: „Te sosem szoktál hazudni. Bezsebelhetted volna a legsikertelenebben védőügyvéd címet. Látlak magam előtt, ahogy odaállsz a bíró elé, és közlöd: A védencem bűnös!” Jót nevettünk, s egyet kellett értenem ügyvédi képességeimről alkotott véleményével. Azt hiszem, jó választás volt, hogy inkább írásra adtam a fejem.
A fiam sarkítva ugyan, de véleményt mondott a jellememről. Mindketten tudjuk, hogy vannak nagyon tisztességes ügyvédek. Itt nem erről van szó. A lényeg az volt, hogy az ő anyja nem hazudik.
Szavai a szívemig férkőztek, és megültek benne. Sok hibát követek el szülőként, de úgy látszik, valamit mégis jól csináltam. A fiam olyannak ismer, amilyen vagyok – ismeri a jót, a rosszat, a csúnyát. És levont egy fontos következtetést: szavaim összhangban vannak a jellememmel.
Észrevettem, hogy főleg azok az emberek tudnak hatni rám, akiknek a tettei egyeznek a szavaikkal. Ezek az emberek többnyire Isten dicsőségére teszik azt, ami helyes, a világ legtermészetesebb módján. Rám gyakorolt hatásuk ebből a természetes Istendicsőítésből fakad, meg tudok változni szavaik és tetteik látható összhangjának hatására.
Jézus tekintélye és hatása abból fakadt, hogy jelleme és tettei tökéletesen egyeztek a szavaival. Tizenkét tanítvány leste minden mozdulatát. Mivel nem tapasztaltak következetlenséget, bízni kezdtek Jézusban. Ez adott Jézusnak olyan morális tekintélyt, ami jóval meghaladta kora vallásos vezetőinek tekintélyét.
Ilyen anya, feleség és barát szeretnék lenni. Egész szívemmel Isten akaratát kutatva szeretném megalapozni morális tekintélyemet azok között, akik közel állnak hozzám. Tudom azt is, hogy hiába van tekintélyem, ha nincs az életemben következetesség, nem tudok hatással lenni rájuk.
Egyik legnagyobb vágyam az életben, hogy a szavaim és a tetteim összhangban legyenek. Biztos vannak még következetlenségek az életemben, amik gyöngítik a hatásomat. Előfordul, hogy kapunk egy esélyt, hogy befolyásoljunk valakit a környezetünkből. Sajnos, az elveszített morális tekintélyt nagyon nehéz visszaszerezni.
Nincs mindig igazam. Sokszor előfordul, hogy egy-egy tettem nincs összhangban a szavaimmal. De fiam megjegyzése arra sarkall, hogy megvizsgáljam az életemet, s megkeressem a következetlenségeket. Mikor találok valamit, beismerem, és kérem Isten segítségét a változtatáshoz. Ez az egyetlen módja, hogy azzá az emberré legyek, akivé Isten akarata szerint válnom kéne: akinek nem kell felemelnie a hangját, hogy hallgassanak rá, akinek a tettei hangosabban beszélnek minden kimondott szónál.

Drága Mennyei Atyám, a segítségedre van szükségem. Olyan ember szeretnék lenni, akinek a tettei tökéletes összhangban vannak a szavaival. Te tudod, hogy vannak területek az életemben, ahol ez nem teljesen működik. Átadom neked ezeket a területeket, és erőt kérek ahhoz, hogy azzá váljak, akinek látni szeretnél engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.04.
www.proverbs31.org

Nevem Isten tenyerén
Shaunti Feldhahn

Íme, tenyerembe véstelek.” Ézs 49,16

Honnan tudhatom, hogy Isten foglalkozik velem? Annyi ember él a földön, miért érdekelném éppen én?
Nem olyan rég nagyon megérintett valami, amit egy lelkész házaspár osztott meg velem, mialatt kocsival körbejártuk a lepukkadt belvárosi környéket, ahol szolgálatukat végezték. Autóroncsok az utcákon, betört ablakú raktárépületek, falaikon obszcén graffitikkal, itt-ott munkanélküli, hajléktalan férfiak és asszonyok az élet minden jele nélkül. A reménytelenségtől súlyos volt a levegő.
A lelkész itteni élményeiről mesélt. Hajléktalanokkal és értelmi sérültekkel foglalkozott. Egyik nap, amikor a parkban egy rövid prédikációt mondott Isten szeretetéről, az istentisztelet után odajött hozzá egy asszony, akit Mae-nek hívtak. A drogok kiölték a fényt a szeméből, de nem fedték el a gyötrelmet, ami tükröződött benne. Abból, amit elmesélt, egyértelmű volt, hogy örök életében a szeretetet kereste, és soha nem találta meg.
Az apja kiskorában elhagyta, szegénységben élt, kora gyermekkorától drog és alkohol vette körül. Az iskolából kitették, miután több gyermeket fogant különböző apáktól. Harmincas éveinek elején járhatott, az élhető élet minden reménye nélkül.
„Nem tudom, hogy szerethet engem az Isten”, mondta a lelkésznek. Kicsinek érezte magát, elveszettnek a kétségbeesés tengerén. Hogyan vehetné észre, hogyan ismerhetné és szerethetné őt az Isten?
Beszélgetés közben a lelkész észrevette, hogy a nő bal tenyere tele van firkálva. „Ezt miért csinálod?”, kérdezte tőle.
„Hogy eszembe jussanak a dolgok. Nagyon nehéz észben tartani őket.”
„És ez segít?”
„Igen. Ha papírra írnám, biztos elveszne, vagy elfelejtenék ránézni. De az igazán fontos dolgok, ha ide felírom, mindig a szemem előtt vannak. Látom, és eszembe jut. Nem tudom elveszíteni és elfelejteni.”
A lelkész együttérzéssel nézett rá. „Testvérem, épp ezt mondja neked Isten a Bibliában: ’Nézd, a tenyerembe írtam a nevedet.’ Mae, ez azt jelenti, hogy a te nevedet az Ő tenyerébe. Érted, mennyire fontos vagy Neki?”
Kezébe vette Mae tenyerét, és a feljegyzésekre mutatott. „Ahogy ezek mindig előtted vannak, ugyanúgy van a neved mindig Isten előtt. Mindig az eszében tart. Mindig maga előtt lát téged. Ennyire szeret.”
Mae sírni kezdett, zokognia kellett megsejtve, hogy Isten valóban nagyon szereti őt. Nem azért, mintha különösen jó dolgokat tett volna, hanem mindannak ellenére, ami rosszat elkövetett. Isten a tenyerébe véste a nevét.
Mi is reményt kaphatunk ebből az ígéretből.
Milyen érzés rájönni, hogy neved ott van Isten tenyerébe vésve? Csodálatos, ugye? Felszabadító. Ő valóban lát minket, törődik velünk, nevünkön szólít!

Uram, olyan csodálatos arra gondolnom, milyen hatalmas vagy, és mégis számon tartasz engem. És nem csak számon tartasz, de belevéstél a tenyeredbe. Köszönöm, Uram, ezt a biztonságot. Segíts, hogy majd jusson eszembe ez az igazság, amikor úgy érzem, senki sem gondol rám, senki sem szeret. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.05.
www.proverbs31.org

Maradandó nyom
Lynn Cowell

„Hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság helyett meg ünnepi öröméneket.” Iz 61,3

Ahogy a bőröm ég hosszabb napozás után, ugyanazt éreztem a kezeimen is órákig. Hogy kedvezzek a családnak, elkészítettem a Carol néni-féle Jalapeno paprikát. Egy éles késsel tizennyolc méregzöld paprikából ízletes csónakocskákat alkottam a vágódeszkán. Nem vettem számításba, hogy a tíz percnyi érintkezés a maró paprikaolajjal több órán át fennálló égető érzést fog eredményezni a száraz bőrömön.
Ahogy néztem kipirosodott, repedezett bőrű kezemet, eszembe jutott, hogy néhány hónapja hasonlóan kiszáradt, alultáplált volt bennem valami más is.
Rossz állapotban volt a lelkem. Mint egy kő. Elmentem a templomba, énekeltem, végeztem a mozdulatokat. De a szívem nem dicsőítette Jézust.
Úgy gondoltam, az istentisztelettel van a baj. Változtatni kell. Új énekekre van szükség, valamire, ami felfrissíti a megszokottat. De kiderült, nem a dicsőítést kell megváltoztatni – nekem kell megújulnom.
Tudtam, hogy ez nem megy magától. Újra meg kell találnom az öröm olaját, amit alapigénk említ. Elhatároztam, hogy mindennap az Úr jelenlétébe helyezem magam, s kérem, cserélje le a gyászruhámat az Ő örömére, szomorúságomat az Ő öröménekére.
Előtte is olvastam a Bibliát, imádkoztam is naponta, de nem töltöttem időt Isten jelenlétében, nem kértem, hogy újítsa meg a szívemet.
Így hát ettől kezdve minden napomat az Úrral indítottam, dicsőítettem Őt. A lelki kalauz, amit használok, különböző ötletekkel szolgált: ismételgessem az Úrra vonatkozó jelzőket (hűséges, szerető, jóságos stb.), szólongassam különböző nevein (Gyógyító, Gondviselő, Őriző stb.), énekeljek himnuszokat és dicsőítő énekeket, s ami a kedvencem: hangosan olvassam a zsoltárokat.
Az, hogy Királyom dicséretével indítottam minden napot, átalakította a szívemet. Minden reggelt egy énekkel kezdek, ami segít elterelni gondolataimat önmagamról Őrá. Azután elmélkedem Jézus személyéről. Öröm oson a szívembe, ahogy kimondom, ki Ő nekem: a reménységem, a biztonságom, az erőm. Aztán felidézem, hogy bár az élet tele van megpróbáltatásokkal – akár megszokottsággal is– Ő állandóan működik bennem és általam. Minden nap ki tudja cserélni szívem törődöttségét új perspektívákkal.
Miután hetek óta gyakoroltam ezt az új formáját Jézus megtapasztalásának és imádásának, észrevettem, hogy másként kezdem látni az előttem álló napot. Jelenlétének parazsa maradandó nyomot hagyott a szívemen, épp mint bőrömön a csípős paprika olajának égetése.

Uram, segíts, hogy minden nap örömmel lépjek be kapudon, dicsőítéssel Jelenléted udvarába. Jóságos vagy, Uram, méltó mindennapi szívből jövő imádásomra. Szeretlek! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.06.
www.proverbs31.org

Lelki tisztesség
Lysa TerKeurst

„A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” Jak 3,17

Ha valaki mond vagy tesz valamit, amivel megbánt, mi a helyes, a keresztényhez méltó reagálás? Ha úgy teszek, mintha mi sem történt volna, csak hogy megmaradjon a békesség? Vagy az, hogy szembeszállok, és bizonygatom a magam igazát?
Egyik sem.
Ha bármikor azon kapom magam, hogy alakoskodom vagy veszekedek, tudhatom, hogy nem a megfelelő módon reagáltam a bántásra.
A helyes út a lelki tisztességé: úgy válaszolok, hogy egyszerre legyek becsületes és békeszerető. Mit mond Jakab apostol? „A felülről származó bölcsesség először is tiszta (becsületes), aztán békeszerető…” Igen, ez az a bölcsesség, amire vágyom – ez a lelki tisztesség. Egyszerre akarok becsületes és békeszerető lenni. De hogyan?
Mindenekelőtt fontos szem előtt tartanom, hogy a valódi becsületességet kell a valódi békességszerzéssel összekapcsolnom.
Valódi becsületesség
Érzelmeim őszinte kifejezése nem mindig számít valódi becsületességnek. Az én őszinte érzelmeim nem biztos, hogy a helyzet helyes megítéléséből fakadnak. Lehet, hogy őszinte vagyok azzal kapcsolatban, amit érzek, ugyanakkor eltúlozhatom, félreértelmezhetem a tényszerű igazságot. Igazolva érzem meztelen érzelmeimet, hogy nem takarok el semmit, és büszke vagyok az őszinteségemre, pedig ezzel csak elkerülöm a helyzet valódi tisztességes megítélését.
Pedig az a becsületesség, ami nem az igazságból fakad, nem is becsületesség. Talán csak egy érzelmi kitörés. Ezért van szükségünk a békeszerető becsületességre – olyan becsületességre, amit a Szentlélek vezet -, ha autentikus lelki tisztességre vágyunk.
Ha tehát valódi becsületességre vágyom, kérjem meg a Szentlelket, mutassa meg nekem a valódi igazságot. Látnom kell a dolgokat a másik ember szemével is. Kérdéseket kell feltennem, nem azért, hogy megvádolhassam, hanem hogy jobban megérthessem. A végső célom az legyen, hogy becsületességemet békeszeretővé tegyem.
Valódi békességszerzés
Mennyire fájhat Istennek a békeszerzés sok bóvli változata, amiket nem a becsületesség ösztönöz. Amikor duzzogunk, de eljátsszuk, hogy minden rendben van. Kívülről békességszerzőnek tűnünk. De ha a békességgel elfedjük a valóságot, olyan keserűséget gyűjtögetünk magunkban, ami belülről rothasztja a békénket, s adott pillanatban ki is robbanhat a felszínre. Kikezdheti az egészségünket, és később lelki vagy - szorongás okozta - testi betegségekben nyilvánulhat meg, esetleg lassan felgyűlhet, s a békességszerző egyszercsak azzal lepi meg környezetét, hogy indokolatlan erővel robban ki belőle az indulat. Azt mondani, hogy jól vagyunk, miközben távolról sem vagyunk jól, nem becsületes dolog.
Többnyire azt tartjuk tisztességtelen dolognak, ha valaki olyasmit mond, ami nem igaz. De tisztességtelen az is, ha elhallgatjuk azt, ami igaz.
Pillanatnyilag kegyesnek is tűnhet a hallgatás. De ez hamis kegyesség. Az igazság és a kegyesség kéz a kézben járnak. Ha szétválasztjuk őket egymástól, elfordulunk a lelki tisztességtől, megrendül az alap, bizonytalanná válik minden, és ez óhatatlanul kiboruláshoz vezet.
Igen, törekedjünk a lelki tisztességre – a becsületességre, ami egyben békességszerző, és amiből ilyenformán valódi jámborság származik. Az igazi lelki tisztesség egyensúlyt eredményez, ami gátolja a kiborulást. Valódi békességszerzők leszünk, akik nem a maguk igazát szajkózzák, nem játsszák meg magukat, hanem szelíden – kegyesen -, őszintén számolnak be az érzéseikről.
A valódi békességszerzés nem akármilyen termést hoz majd az életünkbe: igazságot, kegyességet, egészséget.

Uram, Általad képes vagyok kirobbanó vagy duzzogó önmagamat a Te irányításod, a Te igazságod alá helyezni. Köszönöm Szentlelkedet, aki bölcsességével segít túllépnem kezdetleges reakcióimon. Segíts, hogy teljesen Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.10.
www.proverbs31.org


Mi az, ami bosszantja Jézust
Lysa TerKeurst

Emlékezem az Úr tetteire, gondolkodom a hajdani csodákról” Zsolt 77,12

Jól esik arra gondolni, hogy ha Jézus korában éltem volna, csodáit látva-hallva megrendültem volna. Megváltoztam volna. Annak hatására, amit tettei bizonyítottak, bűnbánatra indulva elhatároztam volna, hogy másként élek ezentúl. Ő Isten Fia – a Csodatevő.
De biztos, hogy így reagáltam volna?
Ami azt illeti, gyakran úgy cselekszem, mintha Jézus képes lenne csodát tenni mások életében, de nem az enyémben. Nem az én ügyeimben.
Tavaly ráébredtem, hogy egyik dolog, amit le kéne küzdenem, a közvetlen környezetemmel szemben gyakorolt gyors, csípős reakcióim. Nyers érzelmeim újra meg újra kiborítottak engem is, a családomat is. A stresszre fogtam, a kimerültségre, a havi hormonális hullámzásra. Újra meg újra mentegetőztem, s ígérgettem, hogy holnaptól másként lesz. Aztán a holnap kihívásai és konfliktusai ugyanazokat a reakciókat váltották ki belőlem, s megint jöhetett a lelkiismeret-furdalás.
Rögtön tapsoltam, ha azt láttam, hogy valaki bűnbánatot tart, s megnyitja szívét Jézus csodáinak. De úgy éltem, mintha azok a csodák velem nem történhetnének meg.
És ez a fajta hozzáállás bosszantja Jézust. „Akkor korholni kezdte a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tartottak bűnbánatot.” Mt 11,20.
Néha jót tesz, ha kilépek megszokott környezetemből, mert ez segít tudatosítani azokat a dolgokat, amiket meg kell változtatnom magamban. Tavaly elmentem egy hétre segíteni a Dream Centernek - Álomközpontnak - nevezett menedékhelyre. Ezt a Los Angeles-i központot Matthew Barnett lelkész és a gyülekezete működteti. 120 különböző program indul ki innen, havonta több mint 40000 emberrel foglalkoznak valamilyen formában. Egy régi kórházépületből alakították ki a 700 ágyas komplexumot, egy részében hagyományos hajléktalanszálló működik családoknak, van egy drogrehabilitációs részlegük és egy menedék a szex-kereskedelem áldozatainak.
Azért mentem, hogy segítsek. De hamar rájöttem, hogy én szűkölködöm. Én vagyok az, akinek szüksége van Isten valóságának új, súlyos, közeli, valós, és igen, letagadhatatlan megtapasztalására.
Láttam Isten csodás gyógyító erejét megnyilvánulni az Álomközpont sok lakójának életében. Láttam. És akartam.
Isten csodás ereje a nyolc golyónyomot testében hordó bandatagot Jézus szerető szolgájává alakította.
A volt prostituáltat az utcáról kimenekített fiatal lányok tanácsadójává formálta.
Isten csodatevő ereje változtatta a drogfüggő férfit szerető édesapává, aki igyekezett megtanítani fiának, hogyan vezethet másokat Jézus követésére.
Mi gátolt abban, hogy elfogadjam, Isten engem is meg tud változtatni?
Valamiért már nem vártam el Istentől, hogy csodákat tegyen velem.
A menedékhelyen tapasztalt életátalakulások hatására lelkem felfogta a meztelen valóságot: megváltozhatok. Valóban kezelhetem másként is nyers indulataimat. Tudtam, nem fog egyből tökéletesen menni, de a csoda bekövetkezhet. Új reménység töltött el.
Természetem szerint nem vagyok szelíd, de az lehetek engedelmességből. Természetem szerint nem vagyok türelmes, de türelmessé válhatok engedelmességből. Alaptermészetem nem békés, de az lehetek engedelmességből.
Képes leszek rá. És be fog következni.
Hisztis természetem kedvessé, türelmessé, békéssé változik. Segíts, Istenem. Bocsáss meg nekem. A felismerés és a bűnbánat árnyékában ki tud bontakozni a csoda.

Uram, segíts észrevennem azokat a vonásaimat, amiket a Te segítségeddel meg kéne változtatnom. Tudom, sok mindennel beburkoltam egyéniségemet, amik mind nem Tőled származtak. Akarom, hogy ezek a durva, tökéletlen vonások megváltozzanak, kérlek, alakítsd át őket. Segíts, hogy azzá váljak, akinek teremtettél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.11.
www.proverbs31.org

2012. november 8., csütörtök

Lk 15,10


Talán nem tartjátok annyira fontosnak, de én úgy érzem, hogy ha Isten kinyilatkoztatásának tartjuk a Bibliát, csak akkor van esélyünk rá, hogy jól értjük, ha az eredeti értelme szerint szól hozzánk. Elég változás az, hogy héber (arám?) helyett görögül maradtak ránk Jézus szavai. Legalább ezt ne változtassuk meg a fordítással.

„Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Bibliatársulat)
„Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” (Szt István Társulat)
„Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” (Károli Gáspár)

A jövő idő használata – ami azt sugallhatja, hogy csak majd halálunk után, esetleg csak majd a végidőkben, vagy még azután – téves fordítás. Az eredeti görög „ginetai chara” jelentése: öröm jön létre. Általános jelen idő, de nem a létige, a „van”, hanem a mozgalmasabb „létre jön” jelentésű ige szerepel ezen a helyen. Legközelebb Károli fordítása van az eredetihez ebben az esetben.

http://interlinearbible.org/luke/15-10.htm

2012. november 4., vasárnap

Lélekerősítő levelek 99



Néha kedvem volna megszökni
Glynnis Whitwer

„De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába és imádkozott.” Lk 5,15-16

Kicsi volt még mindhárom gyermekem, mikor egyszer a könyvesboltban megakadt a szemem egy címen. Pontosan kifejezte azt, amit éreztem akkor. Megvettem hát, hazavittem, és elrejtettem az éjjeliszekrényem fiókjába anélkül, hogy kibontottam volna a csomagolásból.
Ez volt a címe: Néha kedvem volna megszökni.
Zavart volna, ha a férjem meglátja. Legnagyobb fiam akkor tanult olvasni, előle is elrejtettem. Mit gondolnának rólam? Hogy magyarázzam meg, hogy igazából nem is akarok megszökni, csak néha jó volna, ha nem érne hozzám senki, ha nem rángatnának, ha nem kérdeznének. Szerettem a családomat, de úgy éreztem, elveszítem önmagamat.
Ettől pedig bűntudatom lett.
Valaki, aki három éven át küzdött a meddőséggel, és most három egészséges gyermek édesanyja, hogy érezheti azt egy percig is, hogy legszívesebben elmenekülne tőlük? Hát nem örülnöm kellene minden egyes mogyoróvajas puszinak és lekváros ölelésnek? Biztosan bennem van a hiba.
Nem olvastam el a könyvet azóta sem, csak őriztem a fiókban. De emlékszem, mit éreztem akkoriban:
- alkalmatlanságot
- túlterheltséget
- kimerültséget.
Sosem foglalkoztam komolyan a szökés gondolatával, de azért jó lett volna néha felfrissülni. 24 órás szolgálatomban szükség volt rá, hogy érezzem, fontos vagyok. És hogy természetes, ha szánok időt magamra, arra, hogy feltöltekezzem.
Emlékszem, mikor kezdett megváltozni a helyzet. Nem egy különleges lelki élmény hatására történt. A cipős boltban voltan, megálltam néhány csinos, „lányos” cipő előtt. Három kisfiú anyjaként tele volt az életem fiús, férfias holmikkal. Arrébb is mentem, ezek túl nőies lábbelik voltak. Két lépéssel odébb megálltam. Várjunk csak. De hát én nő vagyok.
Beraktam a cipőket a kosaramba, és eldöntöttem, hogy újra felfedezem önmagamat. Csak apróságokra volt lehetőségem, de ezek is segítettek túljutni a keményebb napokon. Minden nap igyekeztem kiszakítani pár percet önmagamra. Néhány csendes perc a bibliámmal vagy egy könyvvel a kertben, napi vásárlás egyedül, egy csésze kávé, friss virág a vázában, egy kis horgolás. Apró szépségtapaszok a káoszon, rövidke békepillanatok. Az életem ugyanolyan rohanás volt, de azok a percek mégis segítettek.
Voltak persze olyan napok, amikor a túlterheltséget, az alkalmatlanság érzését a 24 órás szolgálatra nem lehetett elfedni egy csésze gőzölgő kávéval. Mai igénkben Jézus a leghatékonyabb módszert mutatja be: elvonulás, egyedüllét – a Mennyei Atyával.
Semmi nem helyettesítheti azt a békét, amit csak Isten hozhat az életünkbe. Vannak azonban olyan életszakaszaink, amikor nem szabadulhatunk ki hosszabb időre a mindennapokból. Olyankor próbáljunk kreatívak lenni. Meg kell találnom a módját, hogy összekapcsolódjam Istennel, és feltöltsem a lelkemet a mindennapi tennivalók közepette is. Ezt senki nem teheti meg helyettem.
Mialatt gondoskodsz azokról, akiket szeretsz, ne feledkezz meg magadról sem. Értékes vagy, fontos vagy. Megérdemelsz egy kis törődést. Nagyszerű munkát végzel, szükséged van a felfrissülésre.
Nemrég megtaláltam azt a könyvet, és elmosolyodtam, mert az idő múlására figyelmeztetett, arra, hogy bizonyos távlatból nézve mindent másként látunk. Szükségünk van a kikapcsolódásra, hogy Isten szemével láthassunk, és megtaláljuk az Ő békéjét. Fel kell töltekeznünk, hogy legyen mit továbbadnunk másoknak. Ha kiürülnek a tartalékaink, ha kiszárad a lelkünk, mit adhatnánk nekik?

Uram, köszönöm, hogy belekerült a Szentírásba, hogy Jézus is elvonult néha. Segíts elfogadnom korlátaimat, elismernem szükségleteimet. Te tudod, mennyire kimerült vagyok néha, tölts fel újra, kérlek, frissíts fel Szentlelkeddel, mert ez a legfontosabb. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.19.
www.proverbs31.org

Az aggódástól kimerülten
Renee Swope

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” Mt 11,28

Hazafelé tartottunk a hegyekben töltött hétvégéről, s hirtelen rám tört a rettegés és a szomorúság. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájára, s így szóltam J.J-hez, a férjemhez: „Nem akarok hazamenni.”
Elkezdtem mondani az okokat, s rá kellett jönnöm, hogy a sokféle otthoni és munkahelyi kötelességem nyomása és feszültsége összeszorítja a szívemet. Visszavágytam pihenni a hegyekbe.
J.J. arra biztatott, írjam fel egy lapra, mi minden van a tányéromon, s kérjem Istent, mutassa meg, mi az, amit le kell vennem róla. Előbb vonakodtam. Úgy éreztem, megint valami, amit meg „kell” csinálnom. De tudtam, hogy J-J-nek igaza van, s végül elkészítettem a listát.
Aztán odaálltam Isten elé, és kértem, mutassa meg, min kell változtatnom. Meglepetésemre az, amit érzésem szerint sugallt, nem a listámra vonatkozott, hanem rám.
Nem mutatott rá semmire, amit otthon vagy a munkahelyen félretehetnék. Nem jelezte, hogy túl sok tevékenységet szerveztem a gyerekeknek. Nem indított arra, hogy lelkigyakorlatra menjek, pedig titkon számítottam erre.
Éreztem, hogy rámutat, nem a feladatok, hanem a miattuk való aggódás az, ami kifáraszt. Visszagondoltam az elmúlt hónapokra, s rájöttem, hogy legalább annyi időt töltöttem a határidők, a tennivalók miatti izgulással, mint a tényleges elvégzésükkel. Voltak napok, amikor a bevállalt feladatok, az elvárásoknak való megfelelés miatti aggódás felemésztette minden energiámat.
Hagytam, hogy a tudatom egyszerre foglalkozzon mindazzal, ami vár rám, a különböző események lehetséges kimeneteleivel, s ez kimerített agyilag, érzelmileg, fizikailag.
Meg kell vallanom, hogy mindaddig, amíg nem vittem Isten elé, és nem beszéltem Vele a gondjaimról, nem döbbentem rá, hogy mentális kimerülésem fő oka az aggódás.
Az agyam állandó gondolkodásra van programozva, hozzászoktam a pörgéshez, ami benne játszódik. Ám a szorongás lassacskán beszivárgott a gondolataim közé, elakasztotta őket, megfeszült bele a vállam, görcs állt a nyakamba. Volt, hogy képtelen voltam leállítani gondolataim állandó ugrálást az ÖSSZES tennivalón, ami rám várt.
Ahelyett, hogy visszaküldött volna a hegyekbe, Isten felajánlotta a megpihenést az Ő jelenlétében mindennapi tennivalóim közepette. Mai igénk, a Mt 11,28 által meghívott, vigyem Hozzá aggódásaimat, amik a kimerülésemet okozták.
Érzed talán, hogy téged is erre hív?
Azt ígéri, hogy Nála nyugalmat találsz: „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” Zsolt 91,1-2.
Azt ígéri, kiszabadít gondjaid fogságából, ha hozzáfordulsz: „Megtaláltok engem, ha kerestek, ha teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek” a száműzetésből. (Jer 29,13-14).
Ma, ahelyett, hogy hagynánk, hogy az aggódás kiszívja minden erőnket, válaszoljunk Isten hívására, és menjünk Hozzá, hogy nyughelyet kérjünk, keressünk és találjunk nyughatatlan gondolatainknak.

Uram, segíts, hogy mikor emésztenek a gondok, jusson eszembe hívásod, s mondjak el neked mindent, ami aggaszt, amivel foglalkozom. Figyelmeztess, mikor a feladataimon és gondjaimon való aggodalmaskodás okozza kimerültségemet, és segíts, hogy mindent Rád tudjak bízni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.20.
www.proverbs31.org


Isten látja

Samantha Reed

Ekkor kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi Vagy!” – az Isten, aki rám tekint (1Móz 16,13)

Mindennapi dolog. Ő azt mondja, semmiség, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló apa tincsenként nézi át kislánya haját, míg a kisfia ott áll mellette. Késő van, de be kell fejezni az átvizsgálást a „hívatlan” vendégek távoltartására. Fésülés, mosás, aztán újra fésülés, mígnem apa, lánya és fia kimerülten ágyba kerülnek.
„Fontos emlékeket állítasz ezzel” – írom neki sms-ben. Emlékezni fognak a gyermekek, hogy biztonságban alhattak édesapjuk szárnyainak védelmében.
Nem hisz nekem. Szerinte elfelejtik a gyerekek ezt a vakációt, hajnali kelése, későig fennmaradása áldozatát, a tetvek elleni kimerítő harcot. Három és ötéves gyermekei csak a fáradtságra fognak emlékezni.
Hogy ő mire fog? Apró lábacskáktól összerugdalt sípcsontjára, a forrótejes lélegzetre az arca mellett, sajgó szemeire, amik ébren érték meg a következő pirkadatot. Ő erre fog emlékezni, amiről másoknak fogalmuk sincs.
Pedig én jobban tudom. Az egymásra épülő mindennapi pillanatok nagyszerű életeket építenek fel. Ezek ingyen percek, mégis sokba kerülnek. Milyen valutában? Idő, energia, önzetlenség, áldozatvállalás, álmok, alvás – ezeket fizetjük értük. Egy helyes szeretetből, mély alapokra épülő élet elemei.
Nicole Jonson egyik írása jut eszembe, amit évekkel ezelőtt olvastam. Felnyitotta a dohányzóasztalon heverő könyvet a világ nagy katedrálisairól. Megragadta az ajánlás: „Hódolattal munkád nagyszerűsége előtt, amit úgy végzel, hogy senki sem látja”.
Beljebb a könyvben megtaláljuk a magyarázatot. „Senki sem tudja megmondani, kik építették a hatalmas katedrálisokat – nem jegyezték fel a nevüket sehova. Ezek az emberek egész életüket erre a munkára szentelték. Az építés iránti szenvedélyüket hitük táplálta, hogy Isten mindent lát.
Valaki egyszer meglátogatta az építkezést. Észrevette, hogy egyik munkás épp egy madárkát farag az egyik tetőgerendára. Megkérdezte tőle: „Miért fárad azzal, hogy kidíszítsen valamit, amit aztán úgyis eltakar a tető?” Az ember így válaszolt: „Mert Isten látja”.

Igen, én jobban tudom. Tudom, hogy gyermekeit egyedül nevelő barátom és az álmatlan éjszakák valami nagyszerűt építenek. Tudom, hogy bár magányosnak érzi magát, nincs egyedül. Isten látja őt, ahogy rátekintett a mai igénkben szereplő asszonyra is. Aki magányos volt a sivatagban. Arra emlékeztet ez az ige, hogy Isten egyik neve: El Roi – az Isten, aki lát.
Igen, Isten látja minden egyes napi erőfeszítésünket saját gyermekeinkért vagy mások gyermekiért. Amikor virrasztva várjuk, hogy biztonságban hazaérjenek. Amikor már a sokadik mosásnyi ruhát hajtogatjuk össze ma. Amikor ebédet vagy vacsorát főzünk, s nem hangzik el egy „köszönöm” sem. Mikor rúgjuk a labdát a szomszéd gyerekekkel, vagy kísérőnek vállalkozunk a nyári táborba. Sokat áldozunk, de sokszorosan meg fog térülni, mert felépítünk egy gyermeket, aki tudni fogja, hogy szeretik, hogy értékes, hogy tartozik valahová.
Akár saját gyermekedbe, akár másokéba „fektetsz be”, becsüld meg a mindennapi pillanatok nagyszerűségét. Lehet, hogy semminek tűnik, de nagyon sokat ér. Építkezés. Valaki látja.

Uram, nagyon fárasztó néha a kitartás, hogy nagyszerűt építsek a mindennapok pillanataiból. Gyakran úgy érzem, hogy senki sem veszi észre, senki sem értékeli a törődésemet. Köszönöm, hogy biztosítasz róla, hogy Te látsz engem. Segíts, hogy legyen ez elég számomra. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.22.
www.proverbs31.org


Köszönd meg
T. Suzanne Eller

„A barátságos beszéd méznek folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.” Péld 16,24

A gyermekeim megjegyezték egyszer, hogy akkor vagyok a legundokabb, mikor egy dicséretre reagálok.
„Anya, jól nézel ki.”
„Köszi, drágám – szoktam mondani erre -, kedves tőled, hogy ezt mondod, mikor ilyen rondán áll a hajam.”
Vagy ránézek azzal a tekintettel, ami azt üzeni: „Persze, higgyem is el…”.
Mondhatja valaki, hogy ez szerénység, hogy nem szeretek a középpontban leni. De nem erről van szó. Ez egyszerűen egy rossz szokás, egy negatív visszajelzés szépséges lányaim felé.
Kedves szavukat negatív töltettel dobom vissza. Olyan jelzést küldök, ami nem méltó az ő szavaikhoz.
Egy nap meghallottam, hogy a lányom ugyanígy reagál, s ettől észbe kaptam. Ő annyira szép. És intelligens. Mélyen érző. Hogyan reagálhat negatívan egy dicséretre?
Aha. Tőlem tanulta.
Attól kezdve nagyon vigyáztam, igyekeztem mérlegelni a szavaimat. Közben másokra is figyeltem hasonló szituációkban. Sikeres, szép nőktől ilyesmiket hallottam:
„Csodaszép a cipőd.”
„Ez? Egy kiárusításon vettem. Alig került valamibe.”
„Nagyszerű munkát végeztél!”
„Pedig nagyon ideges voltam. Nem látszott?”
„Jól nézel ki.”
„Látod ezt a pattanást? Épp az orromon jött elő.”
Mintha pingpongoznánk a szavakkal. Negatív reagálásunkkal leütjük a jó labdát.
Megköszönni valamit a hála kifejezése. Igaz, ezzel elismerjük a dicséret jogosságát, ugyanakkor viszont a másik kedvességét is, aki örömöt akart szerezni nekünk a szavaival.
De még többről van szó.
A legújabb statisztikák szerint lányaink önbizalma 9 éves koruktól zuhanórepülésbe kezd. Könnyű volna más okokat találni, de nézzünk magunkba. Lányaink, s más fiatal nők, akikre hatással vagyunk, mit hallanak tőlünk?
Ha valaki őszintén megdicsér, te hogyan reagálsz?
Ha valaki elismeri valamelyik jó tulajdonságodat, te rögtön felhívod a figyelmét valamire, amin változtatni szeretnél?
Ha valamiben tehetségesnek tart, rögtön rámutatsz a gyengeségeidre?
Sok év telt el azóta, hogy a lányaim szavai elgondolkoztattak. Felnőttek már, szépek, nagyon tetszenek nekem. Ezt ki is szoktam mondani.
Gyönyörű vagy – mondom.
Sugárzol.
Ragyogsz, mikor ránézel arra, akit szeretsz.
És ők ennyit válaszolnak kedvesen mosolyogva: „Köszönöm”.
Legközelebb, ha ezt hallod: „Anyu, szuper a palacsinta!” vagy „Édesem, nagyon jól nézel ki!” vagy „Köszönöm, nagyon figyelmes vagy” – fogadd el.
Szívesen felhívnád a figyelmét a mosatlan edényekre, a rosszul bevetett ágyra, vagy egy mulasztásodra – ne tedd. Valaki rámutatott valamire, ami tetszik neki benned. Ez ajándék.
Gyere, mondjuk együtt:
Köszönöm.

Uram, hálás akarok lenni, ha valaki időt szán arra, hogy valami kedveset mondjon. Segíts, hogy őszintén meg tudjam köszönni. Segíts, hogy szavaimmal felemeljem azokat, akik körülöttem élnek, és ne a negatívumokat mutogassam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.25.
www.proverbs31.org

Isten nem vesztegeti el a fájdalmainkat
Glynnis Whitwer

Azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9

Megint elárult. Fájdalom és düh kavargott bennem, ahogy otthagytam, mialatt előbb tízig számoltam, majd húszig. Uram, túl nehéz a feladat! Úgy érzem, alkalmatlan vagyok rá. Szégyelltem magam a reakcióm miatt, amikor kigúnyolt a gyermekem. Hát nem kéne már fölötte lennem ezeknek? – kérdeztem magamtól. Nem kéne már düh nélkül elviselnem a visszautasítást, a csalódást? Miért nem tudok úgy örvendeni a megpróbáltatásoknak, mint Jézus első követői?
Azon a napon is, mint már annyiszor, Isten hagyta, hogy szabadjára engedjem az indulataimat. Miután elmondtam neki mennyire fáj, és milyen dühös vagyok, eltöltötte lelkemet békével. Nem változtak meg a körülmények, de a szívem újraéledt, biztatást kaptam.
Nem először foglalkozunk ezzel, Isten meg én. Bármennyit kapok is miatta, az én feladatom, hogy gondot viseljek erre a sebzett kislányra.
Hét évvel ezelőtt ugyanis, nemzetközi adoptáció útján kiegészült a családunk két kislánnyal. Nekünk fogalmunk sem volt, mit éltek át ezek a gyermekek, de Isten tudta. Sok befogadás gördülékenyen zajlik, de mi nagy árat fizettünk érte. Keserves utat jártunk be az elmúlt hét évben, miközben igyekeztünk lányaink szenvedésében osztozni. Több szenvedést és tehetetlenséget éltem át ezalatt a hét év alatt, mint előző életemben összesen. Keményen meg kellett küzdenem Istennel kapcsolatos gondolataimmal is.
Legtöbbször azért kellett mélyre ásnom, hogy lássam, hiszem-e, hogy Isten jót tud kihozni a fájdalomból, vagy szenvedésünk – a lányoké és a miénk is – teljesen hiábavaló.
Arra jutottam végül, hogy Isten nem vesztegeti el szenvedéseinket, én viszont igen.
· Amikor nem ismerem be, mennyire nehéz az életem, elvesztegetem Isten felajánlott békességét.
· Amikor a magam erejéből akarok megoldani valamit, elvesztegetem Isten felajánlott hatalmát.
· Amikor fájdalmamat magamban tartom, s úgy teszek, mintha minden tökéletes lenne, elvesztegetem a lehetőséget, hogy segítsek másoknak, akik hasonló cipőben járnak.
De ha bevallom, hogy alkalmatlannak érzem magam, hogy tehetetlen vagyok a gondjaimra bízottak fájdalmának enyhítésében, akkor függő helyzetbe kerülök – és Isten ezt akarja. Mert ebben a tehetetlenségben Isten központi szerephez jut. És ha Ő átveszi a vezetést, megtörténnek a csodák.
Bár azt szeretném, hogy a fájdalom, a trauma egy csettintésre eltűnjön, tudom, hogy Isten a fennmaradó szenvedésben is működik.
Főleg ott.
Beszélhetek én egész nap Isten hatalmáról, de ha meg is tapasztalom, akkor ott változás kezdődik. Bennem is, a környezetemben is.
Mint alapigénkben Pál, én is kezdek örömöt találni gyengeségemben. Nem a bűnnek örülök, nem a sebzettségnek, amiben lányaim és én is élünk. De annak látom a szenvedést, ami: e bukott világ állapotának, amiben Isten hathatósan munkálkodik. A gonosz tervei sikertelenek, mert a csatát már nem én vívom. Isten ereje átveszi a harcot, ha én hátralépek.
Ez a perspektívaváltás segít szembenéznem a következő nappal. A körülményeim nem változtak, de remény szivárgott be a repedéseken. Semmilyen fájdalom nem vész kárba, ha alávetem magam Isten terveinek. És akkor meglátjuk Isten gyógyító erejének hatását drága kislányaink életében.

Uram, nem először állok itt könnyítésért esedezve. Segíts elfogadnom gyengeségemet ebben a szituációban, és engedd, hogy a Te hatalmad vegye át a harcot. Belátom, nem értem, hogyan működik mindez, de bízni fogok Igédben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.26.
www.proverbs31.org

Gyógyulás elutasítás után
Tracie Miles

„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?

Uram, bölcsességedért, biztonságodért könyörgöm, hogy meg tudjak küzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor elutasítottnak, értéktelennek érzem magam, és nagyon szenvedek ettől. Tölts fel, kérlek, szereteteddel, hogy szeretni tudjak akkor is, ha nem érzek viszonzást. Juttasd mindig eszembe, hogy az egyetlen, akinek az elfogadása számít, az Te vagy, az egyetlen, akiben teljesen megbízhatom, aki mindig értékesnek tart, és feltétel nélkül szeret. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.29.
www.proverbs31.org