2013. január 26., szombat

Lélekerősítő levelek 107



Fennmaradni a csapások hullámain
Tracie Miles

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” Zsolt 46,2-4

Kisfiam a barátjával lelkesen rohant az óceán felé vadonatúj gumicsónakjukkal. Mindenképpen ki akarták próbálni, a szokatlanul erős szél ellenére. Néztem, ahogy a felfújt csónak vadul táncol a levegőben, szinte felemelte a fiúkat a földről.
Jó sokáig próbálkoztak, hogy uralmuk alá vonják a csónakot, és beszálljanak, de a hullámok inkább hasonlítottak szökőárhoz, mint csendes dagályhoz. Néha már sikerül felkapaszkodniuk, de a következő pillanatban a csónak, mint valami hínárokat, már vissza is löttyentette őket a tengerbe.
Miután jó néhányszor elmerültek a hullámokban, a fiúk végül elismerték vereségüket. A hullámcsapások megviselték a csónakot meg a hangulatukat is, tehetetlenül leeresztettek.
Ahogy figyeltem fáradozásukat, védtelenségüket a tajtékok ellen, felmerült az emlékezetemben egy időszak, amikor én is erőtlennek éreztem magam az egyre-másra érkező csapások hullámai közt hánykolódva.
Nem csak egy oka volt az idegességnek és aggódásnak, hanem egy lélekmérgező elegye a problémáknak. A lefelé tartó gazdaság komoly hatással volt a családunkra. Anyukám elvesztette az állását. Nővérem krónikus betegsége súlyosbodott. A rák gyötrelmeivel küzdött valaki, aki közel állt hozzám. Egyik gyermekemről kiderült, hogy komoly egészségi problémája van, közben ott voltak a három kisgyermek nevelésével járó mindennapi szokásos kihívások. A mosógép elromlott, az autóm elektromos hálózata feladta, egy jégeső komoly károkat okozott a tetőnkben.
Úgy tűnt, mindegyik nap újabb adag problémát borít a többi tetejére, én meg egyre kevesebb levegőt kaptam alattuk.
Hosszú időszak volt ez, míg az áradatban vergődtem, s próbáltam a fejem a víz fölött tartani.
Tehetetlen voltam, mint a fiúk gumicsónakja, s minden levegőm elfogyott.
A 46. zsoltár 2-4. versei voltak a kapaszkodóm ebben az időszakban. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.”
Ezek a szavak ellátnak bölcsességgel a nehéz időszakokra. Figyelmeztetnek, hogy ne feledjük, mekkora szükségünk van Istenre, s egyikünk sincs arra felszerelkezve, hogy egyedül intézze az életét.
Bármilyen erősnek képzeljük is magunkat, jönni fog olyan idő, amikor nem bírunk a gondokkal, amikor mindent megadnánk egy helyért, ahová biztonságban visszahúzódhatnánk. Ahol menedékre találunk a viharokban, ahol van Valaki, aki megérti, min megyünk keresztül.
Én megértettem a két kisfiú erőfeszítését majd csalódását, akik szerették volna kipróbálni a gumicsónakjukat. Miután megpihentek, s a szél is enyhült, biztattam őket, menjenek ki újra a vízre. Megpróbáltak bemászni a csónakba, s végre sikerült is: benn voltak, s nem csak tehetetlenül csüngtek rajta.
Isten megérti, min megyünk keresztül. Igéjében megígérte, hogy segít a gondokkal teli időszakokban. Ha csapások zúdulnak ránk, Isten menedéket kínál, s erőt ad, hogy kiálljuk az élet viharait.
Bármilyen gonddal küzdjünk is, nem kell úgy éreznünk, hogy csak tehetetlenül csüngünk a csónak oldalán. Bizalmunkat helyezzük Abba, aki békét és erőt nyújt nekünk, hogy segítségével elérjük a biztonságosabb partokat.

Uram, rám zúdultak az élet viharai, gondok és csapások tengerében fuldoklom. Hozzád kapcsolódom ma, Aki megmentőm vagy. Reményemet és bizalmamat Beléd helyezem, mindig, minden időben Rád csatlakozva akarok élni. Jézus nevében. Ámen.

Tracie Miles: Mastering the Waves of Adversity
Encouragement for Today, 2012.10.04.
www.proverbs31.org/devotions


Könnyebb a másikat hibáztatni
Lysa TerKeurst

„Ahol a kevélység tanyáz, ott veszekedés van, az alázatosaknál bölcsesség lakik.” Péld 13,10

Tudjátok, melyik az a szó, amit legnehezebb kimondani? „Tévedtem”.
Olyan könnyű észrevenni, ha a másik hibázik. Olyan könnyű akarni, hogy valami az ő hibája legyen. Olyan könnyű bírálni, cinikusan reagálni, beszorulni saját perspektívánk korlátai közé.
És milyen nehéz, lányok, elismerni saját hibáinkat. Azt, hogy mi tévedtünk. Azt, amiért nekünk kell felelni.
Én sokat küzdök ezzel. Nemrég egyik gyermekemet kellett kiigazítanom, mikor másra próbálta hárítani a felelősséget. Könnyű volt meglátnom a büszkeséget, a bizonytalanságot, a félelmet ítélkező szavai mögött. Hogy miért?
Mert mindezt magamban is látom.
Nehéz elismerni, ugye?
Beszélgetésünkben el kellett magyaráznom valamit a gyermekemnek, amit én is csak most tanulok. Az ítélkezésről. A hiba áthárításáról. S arról a veszélyről, ahova ez vezet.
Legtöbb konfliktusban lehetőségem van választani:
A büszkeség útján haladok, azaz a másikat hibáztatom, az ő tévedéseire összpontosítok, nem ismerem el a magam szerepét az ügyben. Ha így teszek, táplálom büszkeségemet, s csökkentem az Úr áldásait az életemben.
Vagy választom az alázat útját: őszintén elismerem a magam szerepét a konfliktusban, belátom, hol hibáztam, és bocsánatot kérek. Ha így teszek, növelem alázatosságomat és az Úr kegyelmét az életemben.
A Bibliát át- meg átszövi ez az elv:
Jak 4,6: "Az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad".
Péld 29,23: „Az embert a gőgje (porig) megalázza, de az alázatost megbecsülés éri.”
Mt 23,12: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Tudom mindezt. Hiszem is. Akkor miért olyan nehéz mégis követni néha?
Az én agyam ilyen irányba szokott elindulni, mikor egy-egy konfliktust elemzek magamban: „Na de ha egyszer nem az én hibám? Az nem igazság, hogy magamra kell vegyem, mikor a másik tette/mondta ezt és ezt.”
Ez az irány téves. Nem arról van szó, hogy magadra kell venned a hibát. Csak ismerj el annyit, amivel te járultál hozzá a konfliktushoz. Ha alázatos szívvel gondolkodom egy konfliktusról, arra kell figyelnem, én mit tettem hozzá.
Ha a másik nem látja be a hibáját, az Úr majd intézkedik. Lásd a fenti igéket.
A konfliktus kemény dolog, de vannak rejtett ajándékai. Áldás és hála járhat vele. De ezeket az ajándékokat csak akkor veszem észre, ha abbahagyom a másik szidását, és a magam szerepét kezdem kivizsgálni.

Uram, szeretném ebben is tanításodat követni. De nagyon nehéz. Dühös vagyok, ideges, és szenvedek. Az utolsó dolog, amit szeretnék ebben az állapotban az, hogy a saját hibámat, tévedéseimet próbáljam megtalálni. Pedig tudom, hogy ezt kéne. Kérhetlek, hogy lágyítsd meg a szívemet? Hogy segíts a fájdalom mögé látni? Segítenél, hogy abbahagyjam a másik ócsárlását, az ítélkező gondolkodást? A te dicsőségedre szeretnék élni ebben a helyzetben is. Igazán ezt akarom. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When It Feels Better to Blame Someone Else
Encouragement for today, 2012.09.11.
www.proverbs31.org/devotions

Fogadalmaim megújítása
Stephanie Clayton

„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt 50,14-15.

Fiatal lányként nagyon szerettem volna karcsú lenni. Ehelyett én voltam a „duci lány” az úszócsapatban, az enyhén túlsúlyos a tánccsoportban, és mindig rosszul éreztem magam kétrészes fürdőruhában. 15 évesen felfedeztem a fogyasztó turmixokat, és rengeteget tornáztam, sportoltam, mozogtam.
Működött! Jó sok kilót leadtam, s végre együtt járhattam szórakozni azokkal, akikkel mindig is szerettem volna.
Ekkor tettem magamnak egy fogadalmat: soha többé nem leszek kövér.
Első terhességem alatt annyira rettegtem a hízástól, hogy napi 5 km-t futottam minden nap a szülésig. Bármilyen áldozatra képes voltam, csak tartani tudjam magam a fogadalmamhoz. Karcsúság utáni vágyam szolgálatában álltam.
Ryan születése után még vékonyabb szerettem volna lenni. Elsősorban cukormentes italokból és keménycukorkából állt a diétám. Néha megengedtem magamnak egy-egy étkezést vagy pár falatnyi valódi ételt. Gyorsan leadtam újabb 5 kilót.
A kislányommal való terhesség alatt egy belső seb miatt ágynyugalomra ítéltek, abba kellett hagynom a testmozgást és a diétázást. Lauren megszületése után az ellenkező végletbe estem, mindent megettem, amit láttam, és felszedtem magamra 18 kilót.
Sokáig nem értettem küzdelmemet a kilókkal, mígnem egy prédikációt hallottam a generációs megkötözöttségek és a belső fogadalmak kapcsolatáról.
Emlékszem, hogy a szüleim állandóan küzdöttek a túlsúlyukkal. Sőt, tudomásom szerint a családban ez már nemzedékek óta probléma. Olyan minta volt, amit fogadalommal akartam leküzdeni.
De ahelyett, hogy az Úr elé vittem volna megkötözöttségemet, és az Ő szabadítását kerestem volna, megfogadtam, hogy magam leszek úrrá a helyzeten. SOHA többé nem leszek kövér.
Csakhogy ez a fogadalom nem csak az egyik, hanem mindkét végletbe belehajszolt. Egészséges egyensúlyt csak úgy fogok találni, ha átadom küzdelmeimet az Úrnak.
Új fogadalomra volt szükségem, olyanra, amit nem magamnak, hanem Istennek teszek. Ami arra vonatkozik, hogy átadom neki az irányítást. Mindig.
Mai alapigénk arra emlékeztet, hogy bajban mindig fordulhatunk az Úrhoz, és Ő megszabadít, mi meg dicsőítjük őt az életünkkel. Mi viszont többnyire magunk akarjuk legyőzni a nehézségeket.
Mi lenne, ha felajánlanánk az egyik legnagyobb hálaáldozatot? Ha feláldoznánk irányítási igényünket?
A belső fogadalmak önmagunkra összpontosító állandó belső küzdelemmel járnak.
Az Úrnak tett fogadalmak Krisztusra összpontosító békességet hoznak.
Jut eszedbe olyan fogadalmad, amit azért tettél, mert akár generációkon át tartó fájdalmakat, küzdelmeket tapasztaltál a családodban? Vannak olyan minták, amiktől szabadulni akarnál? Nem föltétlen a túlsúlyra gondolok. Lehetnek másfajta generációs megkötözöttségek: erőszakosság, idegesség, szexuális kicsapongás, függőség, vészmadárkodás, pletykálás, stb.
Felszínesen nézve hasznosnak tűnhet a belső fogadalom, de hátrányára lehet lelki fejlődésünknek. A fogadalmainkat kezdjük szolgálni az Úr helyett. Az egészségemnek jót tett, hogy nem akartam tovább vinni az egészségtelen táplálkozás mintáját, amit családomban tapasztaltam, de nem tudtam sikert elérni, nem leltem békességre, míg át nem adtam teljesen életemnek ezt a területét is az Úrnak.
Már nem állok messze az egészségesnek mondható testsúlytól. Nem saját erőmből, hanem mert Jézusnak tettem fogadalmat. Azóta is napról napra tanulom, hogy életem minden területén – beleértve az ételek iránti vágyakozásomat is - az Ő segítségében bízzam.

Uram, ha a saját erőmre hagyatkozom, kifáradok, és elesem. Segíts, hogy Benned bízzam. Igéd biztat, hogy ha Hozzád fordulok, megszabadítasz! Köszönöm, hogy a Te Neved ereje szabadságot ad. A Te erődre és irányításodra akarok ezentúl hagyatkozni. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: Renewing My Vows
Encouragement for today, 2012. okt. 5.
www.proverbs31.org/devotions


A pletykáról
Nicki Koziarz

„Teljék örömöd számnak szavaiban, s engedd, hogy szívem szándéka elérjen hozzád, Uram, menedékem, üdvözítőm!” Zsolt 19,14

Pár hete találkoztunk utoljára, alig vártam hát, hogy halljak barátnőm élete folyásáról. Megérkezvén az étterembe megöleltük egymást, elhelyezkedtünk az asztalnál, és rendeltünk valami finom teát. Beszélgetni kezdtünk, mi történt velünk az utóbbi időben, elsoroltuk az elmúlt hetek eseményeit. Alig telt el néhány perc, s felmerült egy név (valakié, aki nem igazán állt közel hozzám). Barátnőm elmondott róla egy történetet, amitől nem sikerült jobban megkedvelnem, sőt. Aztán én is elmondtam róla valamit, amitől a barátnőm sem kedvelte meg jobban, sőt.
És a társalgásunk folyt tovább…
Mikor kiléptem az étteremből nagyon rosszul éreztem magam. Gondolatban felidéztem a beszélgetésünket, s rájöttem, hogy nem volt több ostoba csevegésnél.
Az zavart legjobban, hogy menet közben semmit nem vettem észre. Abban éltem, hogy jót beszélgetek valakivel, akit rég nem láttam. Pedig valójában pletykáltunk.
De jó volna most azt mondani, hogy ez a felismerés mindent megváltoztatott, és soha többé nem mondtam rosszat senkiről. De hát én olyan ember vagyok, akinek folyamatosan szüksége van Isten kegyelmére, irgalmára, megbocsátására.
Mai alapigénk, a Zsolt 19,14, segített felismernem, mennyire szeretné Isten, hogy szívem és szavaim örömöt okozzanak Neki, az Ő dicsőségét szolgálják.
A Bibliában sok tanítást találunk a beszédünkkel kapcsolatban. Számadással tartozunk Istennek szavainkról (Mt. 12,36). Ha vigyázok arra, mit mondok, sok bajtól óvom meg magam (Péld 12,13). Meg kell értenem, hogy szavaim életet vagy halált hordhatnak magukban (Péld 18,21).
Ahogy átelmélkedem ezeket az igazságokat, s hagyom, hogy formáljanak, megértem, hogy félresiklásaim (vétkeim) eltávolítanak Istentől. A bűn egyik legnagyobb csapdája, hogy menet közben gyakran nem fogjuk fel, mit teszünk, mi történik, csak akkor, amikor már túl késő.
De hála Neki, Isten mindig kész a megbocsátásra, és segít, hogy erősebben megálljunk Benne.
Mit tehetünk tehát hasonló helyzetekben?
Legjobban úgy kerülhetjük el a pletykálást, ha megelőzzük. Van úgy, hogy azzal kell indítanom a napot, hogy kimondom: „Ma senkit nem akarok megbántani, gyalázni a szavaimmal.” Kérem Istent, hogy jelezze rögtön, ha valami olyasmit akarok mondani, ami méltatlan Hozzá és hozzám. „Az okos ember nem fitogtatja tudását, az esztelen pedig kérkedik bolondságával.” (Péld 12,23).
Egy másik módja a pletykálás elkerülésének, ha nem foglalkozunk vele. Attól még, hogy egy friss, zaftos történetet hallottam, nem muszáj továbbadnom. „A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot.” (Péld 11,13).
Végül fontos megbeszélnem a dolgot azzal, akiről hallottam valamit. Ha hallunk valami rosszat valakiről, elsőként hozzá forduljunk tisztázásért. Persze, ehhez nagyobb bátorság kell, mint a legyintéshez vagy a háta mögötti kibeszéléshez. Ha zavar valami, azzal beszéljük meg, aki a zavart okozza. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.” (Mt 18,15).
Mindezeken még dolgozom. Szörnyen éreztem magam az éttermi beszélgetésünk után. De igyekszem ezentúl megelőzni, figyelmen kívül hagyni a pletykát, illetve magával az illetővel megbeszélni azt, amit hallottam. Azt szeretném, ha Istennek öröme telne szavaimban és szívemben.

Uram, köszönöm kegyelmedet, irgalmadat és megbocsátásodat, amivel kíséred küzdelmeimet rossz szokásaim ellen. Segíts, kérlek, hogy a kapott igazságok beágyazódjanak a szívembe, és szavaimmal mindig méltó legyek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Gossip
Encouragement for today, 2012.10.09.
www.proverbs31.org/devotions


Egycsészényi élet
Glynnis Whitwer

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Préd 3,1

Lisztporos kötények, ragacsos kezek, boldog arcok vettek körül egyik délután, amikor közös sütögetést rendeztem a lánykáimmal. A pultokon tálak, kanalak, mérőedények gyűltek a hozzávalókkal, ahogy a gyermekeim lelkesen kivették a részüket az előkészületekből.
A tanfolyam egyik szakasza az értő receptolvasás volt, a hozzávalók és az eszközök előkészítése. Amikor odaértünk, hogy másfél csésze tejre van szükség, megkértem egyik kislányomat, vegye elő a szekrényből a hozzávaló mérőedényt. Oda is hozta az egycsészényi űrtartalmú poharat. Tudta, hol keresse, de nem figyelt a jelzésre.
Nem küldtem vissza, demonstrálni akartam, miért nem alkalmas az 1 csésze jelzésű edény, meg akartam mutatni, hogy nem lehet másfél csészényi folyadékot beletölteni egycsészényi helyre.
Ahogy belegondoltam a mérés menetébe, rájöttem, hogy nemcsak a tejjel nem megy a dolog, de nem működik az életben sem. Pedig hányan próbálunk belegyömöszölni 12 órányi munkát 8 órába. Több könyvünk van, mint amennyi a polcon elfér, több ruhánk, mint amennyi hely a szekrényünkben.
Több tennivalóra mondunk igent, mint amennyi belefér az időnkbe, több feladatot vállalunk, mint amennyire futja az energiánkból. Aztán csodálkozunk, miért nem tudunk kiegyensúlyozott életet élni.
Én is évekig túlvállaltam magam. Kimondtam az igent, gondolkozás és imádkozás nélkül. Este kimerülten és elégedetlenül zuhantam az ágyba. Kinti életem háttérbe szorította a családot, a háztartást. Fárasztó életforma volt, amiben egyfolytában azt éreztem, hogy valami mást is meg kell még csinálnom. Amikor meg azt csináltam, már valami más tennivaló nyugtalanított.
Állandóan azt éreztem, hogy csalódást okozok valakinek, végső soron Istennek, és ettől mindig vesztesnek éreztem magam.
Egyik nap elővettem egy papírt, hogy felírjam tennivalóim sorát, de végül két lap kellett hozzá. Feljegyeztem a szükséges telefonhívásokat, a megírandó emaileket, a különböző feladatokat, amikhez hozzá kellett kezdenem, vagy amiket be kellett fejeznem. Rajta voltak az aznapi tennivalók, de olyanok is, amikre egy hónapom volt. Felírtam a folyamatos feladatokat, mint a vásárlás, s az egyszerieket, mint az őszi pólóvásár megszervezése gyermekeim iskolájában.
Fájt, majdnem agyonnyomott a lista. De valamire mégis jó volt. Így egyben látva egyértelmű volt, hogy másfél csészényit akarok beletölteni egy egycsészényi életbe. Sosem fog beleférni, így sosem fogom megtalálni az egyensúlyt, a békességet.
Le kellett egyszerűsítenem az életemet, csökkentenem kellett az elvárásokat. Egy évig dolgoztam azon, hogy vállalásaim körét leszűkítsem, s az eredmény egy működőképes, irányítható, termékenyebb élet lett. Voltak nehéz döntéseim, de az így nyert békesség megérte.
Az alatt az év alatt megtanultam, hogy éppen annyi időm van, amennyi szükséges mindazon dolgok elvégzéséhez, amiket Isten rám bíz. Több időm nincs. Azt mondja a Prédikátor 3,1: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Az egyensúly kulcsa, hogy keressem Isten szándékát az időmre, és ne töltsem az időt olyan feladatokkal, amiket másnak szánt.
Személyiségemből adódóan valószínűleg mindig is küzdeni fogok a túlvállalással. De Isten bölcsességére hagyatkozva, s figyelve tennivalóim listájának rendszeres áttekintésére, alkalmazkodni tudok a valóságos igényekhez. Nem vagyok nagy matekos, de azt én is tudom, hogy kétcsészényi folyadék sosem fog beférni egycsészényi helyre.

Uram, Te egyedileg felszereltél mindennel, ami Általad meghatározott szolgálatomhoz szükséges. Mégis gyakran elvállalok olyasmit, amit nem nekem szántál. Segíts, kérlek, hogy elégedjem meg a magam feladataival, és örömmel teljesítsem azokat. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: A One-Cup Life
Encouragement for today, 2012.10.10.
www.proverbs31.org/devotions


Csak Ő töltheti ki a benned lévő űrt
Lynn Cowell

„Mert maga a Teremtőd lesz a hitvesed, a Seregek Ura a neve. Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” Iz 54,5

Más szavakkal: „Én alkottalak. Én vagyok a hitvesed. Nevem a Mindenség Ura. Én vagyok Izrael Szentje. Megváltottalak: felszabadítottalak. Én vagyok az egész föld Istene.”
Nem hittem volna, hogy az a srác lesz a férjem, akibe hatodikos koromban belehabarodtam, s ha tehettem, a nevét firkálgattam a füzeteim hátsó lapjára. Huszonöt évvel később, bár sok gyermeknevelési feszültséggel küzdünk, és bár nem tökéletes, mégis erős a házasságunk. Ennek egyetlen titka van, s ezt a titkot próbálom serdülő lányaimmal is megosztani.
Egy férfi, egy ember soha nem lesz képes kitölteni az űrt a szívünkben.
Legtöbb nőnek szüksége van arra, hogy valakihez gyöngéd legyen, s hogy ezt viszonozzák. Áhítozunk arra, hogy valaki kielégítse szeretetéhségünket. Találhatunk alkalmas embereket erre a szerepre, s mégis állandó elégedetlenséget érzünk. Szívünk tovább vágyakozik arra az Egyetlenre, akinek szeretetére szívünk teremtve lett. Az Iz 54,5 megmondja, ki az, aki ki tudja tölteni a bennünk lévő űrt: az Úr, Alkotónk és Hitvesünk.
Ő az egyetlen, aki tökéletes, és aki tökéletesen szeret. Azt is olvassuk, hogy felszabadított arra, hogy az Ő szeretetével töltekezzünk fel, és ne keressük másokban azt a szeretetet, amit csak Tőle kaphatunk meg.
Ahogy lassan felnőtté válunk, a mozi, a tévé, a slágerek és könyvek mind igyekeznek meggyőzni róla, hogy megtalálhatjuk a tökéletes férfit. Hatásukra egyre erősebb a meggyőződésünk, hogy teljesülhetnek álmaink a királyfiról, aki majd megjelenik, és figyel ránk, és elfogad, és imádni fog. Idézhetnénk slágerszövegeket, amik mind azt erősítik bennünk, hogy találkozhatunk azzal az emberrel, aki aztán a mindenünk lehet.
Előfordul, hogy azt hisszük, rátaláltunk. Talán férjhez is megyünk hozzá. Aztán kiderül, hogy ez nem egészen így működik. Mások rá sem találnak arra az emberre, aki kimondja nekik: „örökké szeretni foglak”. Mi következik ezután? Üresnek érezzük magunkat, kielégítetlennek, csalódottnak.
Voltak barátnőim, akik családi házról, két gyermekről, kutyáról álmodoztak. Nem jött össze. De mialatt olyan életet élnek, amit nem álmodtak maguknak, boldogok, mert rájöttek ők is, hogy emberek nem tölthetik ki a szeretetűrt a lelkükben.
Csak egy Valaki alkalmas erre: maga a Szeretet.
Mióta Jézust keresem, már nem érzem magányosnak magam, nem érzem, hogy elutasítanak, öröm és biztonságérzés vette át ezek helyét a lelkemben. S hiszem, hogy azzal, hogy minden nap Hozzá fordulok elfogadásért, a férjem is felszabadult a nyomás alól, hogy mindig bizonyítania kell.
Nemrég beszéltem erről egyik barátnőmnek, aki elsírta magát: „Bárcsak tudtam volna, hogy nem várhatom el a férjemtől, hogy betöltse vágyaimat! Bárcsak tudtam volna, hogy egyedül Jézus elégítheti ki szeretetéhségemet! Nem váltam volna el tavaly.”
Nagyon sajnáltam. Bárcsak felfognánk ezt az igazságot, és megosztanánk a fiatal nőkkel, akikhez közünk van! Mindegy, mi történik az életünkben, meg tudjuk találni az igaz szeretetet; azt a szeretetet, amely sosem okoz csalódást, soha nem múlik el, nem utasít vissza. Hűséges szeretet, mely ki tudja tölteni a szívünkben lévő űrt.

Szabadíts fel, Uram, hogy az elfogadást, a biztatást, a szeretetet Nálad keressem. Tudom, hogy Benned nem fogok csalódni, nem utasítasz el, nem mész el tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Filling the Gaps?
Encouragement for today, 2012. szeptember 5
www.proverbs31.org/devotions

2013. január 17., csütörtök

Lélekerősítő levelek 106


Felfogtam valójában, kicsoda Isten?
Micca Campbell

„Mert ő alkotta a hegyeket, s ő teremtette a szelet; az embernek tudtára adja terveit. Ő teremti a hajnalt és a sötétséget, fenn jár a föld magaslatai fölött: az Úr, a Seregek Istene az ő neve.” Ám 4,13

Házimunka.
Gyerekek gondozása, nevelése.
A férjemmel való jó kapcsolat ápolása.
Még a telefonbeszélgetések is.
Gyakran érzem úgy, hogy mindez tőlem függ, rajtam áll. És őszintén bevallva, nem hiszem magamról, hogy képes vagyok mindenütt tökéletesen helytállni. Pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Ki nem érezte még a növekvő élelmiszerárak, az egyre szaporodó éhes szájak miatti nyomást? Ki nem cipeli magával a jól végzett munka igényének terhét? Melyik szülő nem retteg attól, hogy gyermeke megadja magát a kortársak, a drog, a szex csábításának?
Ez a sok aggódó gondolat szorongáscsomókat köt a lelkünkön. Ha úgy érezzük, mindenért mi felelünk, hatalmas terhet hordozunk magunkkal.
De figyelj csak. Te meg én nem vagyunk magunkban, nem egyedül felelünk azért, hogy minden tökéletesen működjék. Rájöttem, hogy amikor egyedül érzem magam, elfelejtem, hogy Isten mindig velem van.
Amikor alkalmatlannak érzem magam, olyankor elfelejtem tudatosítani az Ő jelenlétét, hatalmának működését az életemben. Pedig így mennyire másként fest minden. Ám hiába vagyok tudatában Isten jelenlétének és hatalmának, ha ezt a valóságot rosszul értelmezem. Helyesen kell látnom, mennyire hatalmas Isten, és mennyire odafigyel ránk.
Könnyen a magam korlátaiból indulok ki, és emiatt úgy érzem, Neki is vannak korlátai. Ilyenformán az a kép alakul ki bennem Istenről, hogy Ő olyan, mint én, csak nagyobb, jobb, erősebb, és bölcsebb nálam egy kicsivel. Alapvetően egy túlméretezett önmagamnak látom.
Ez viszont nagyon összezsugorítja Istent. Ha pedig Istent kicsinek vélem, úgy érezhetem, hogy tőlem, tőlünk függ, hogy mennyire tudja jól végezni a dolgát.
Főleg akkor éreztem ezt, mikor anya lettem. Úgy véltem, ha minden okos könyvet elolvasok a gyermeknevelésről, és én is mindent beleadok, akkor minden sikerülni fog. Ha minden csínját-bínját elsajátítom a nevelésnek, ha tökéletesen eleget teszek a szakértők előírásainak, akkor jó szülő leszek. Bedőltem annak a hazugságnak, hogy a sikeres gyermeknevelés rajtam áll. Ettől stresszes lettem, és egyedül éreztem magam.
Akkor kezdtem végre felfogni, kicsoda Isten, mikor beiratkoztam egy Biblia-tanfolyamra. Ott kezdtem látni, mit jelent az Ő bölcsessége és gondviselése. Attól kezdve, hogy megtanultam az Ő gondoskodásától és iránymutatásától függeni, megszűnt az az érzésem, hogy gyermekeim felnövekedését az én tudásom és anyai teljesítményem határozza meg.
Istennek sosem állt szándékában, hogy stressz és nyomás alatt tartson minket, hogy azt higgyük, minden rajtunk áll. Ha magunk helyett Rá hagyatkozunk, meg fogjuk tapasztalni természetfeletti erejét és gondoskodását. Olvasd el újra alapigénket, és elmélkedj egy pillanatig Isten hatalmas voltán:
„Mert ő alkotta a hegyeket, s ő teremtette a szelet; az embernek tudtára adja terveit. Ő teremti a hajnalt és a sötétséget, fenn jár a föld magaslatai fölött: az Úr, a Seregek Istene az ő neve.” Ám 4,13
Ha Isten mindezt meg tudta tenni, hogyne tudna ellátni mindennel, ami a napi feladataink elvégzéséhez szükséges, legyen az mosogatás, gyermeknevelés, egy munkahelyi projekt elkészítése, egy előadás megtartása, vagy a vasalt ruha elrakása.
Ha viszont magunkat állítjuk minden mércéjéül, sosem fogjuk megtapasztalni Isten áldásának teljességét, nem érezzük nagyszerűségének jótéteményeit. De ez nem kell, hogy így legyen. Ha helyesen fogjuk fel Isten valóságát, ez megszabadít a rajtunk lévő tehertől, és lehetővé teszi, hogy megpihenjünk hatalmas jelenlétében.

Uram, fordítsd tekintetemet nagyságodra. Segíts, hogy a Te jelenlétedben éljek, hogy életem minden napján a Te iránymutatásodra bízzam magam. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Do I Really „Get” God
Encouragement for today, 2012.09.25.
www.proverbs31.org


Uram, szükségem van a segítségedre
Renee Swope

„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam az Istenhez.” Zsolt 18,6

Nem tudnám megmondani, mikor kezdődött, de emlékszem, hogy heteken át szinte mindennap felhúzott valamivel a férjem.
Egyik este, egy elég intenzív „beszélgetés” végén J.J. azt mondta, hogy teljesen mindegy, mit tesz, mennyire igyekszik, sosem vagyok megelégedve. Igaza volt. Állandóan találtam benne kivetnivalót férjként is, apaként is.
Az viszont, hogy szerinte én olyan vagyok, akinek semmivel sem lehet a kedvére tenni, a már addig is felpörgetett indulataimat kitörésre késztették, felkaptam a kabátomat, s az ajtót becsapva magam mögött elviharzottam. Forró könnyek csorogtak az arcomon, ahogy újra-meg újra végigjátszottam magamban a veszekedésünket.
Rá akartam jönni, mi baja van J.J-nek, Jézusra akartam bízni, hogy tegye már rendbe, ezért elkezdtem panaszkodni róla Istennek.
Egyre csak soroltam a sérelmeimet, mígnem egyszer csak meghallottam saját belső hangomat. Ez a sok mocsok, amit elmondok, mind belőlem fakad. Minden, amit kiokádok magamból.
Nos, akkor jöttem rá, hogy nekem van szükségem segítségre.
Istenre volt szükségem, hogy megvilágítsa, mi folyik itt. Hogy segítsen megfejteni, hogyan jutottunk idáig hét év boldog házasság után.
Nem csak sírtam már, hanem az Úrhoz kiáltottam segítségért.
Dávid király nálam sokkal jobban értett ehhez. Ő mindig Istenhez kiáltott nyomorúságában. Barnes így ír a Kommentárban a Zsolt 18,6-ról: „A ’nyomorúságomban’ kifejezés valószínűleg nem egy bizonyos alkalomra vonatkozik, hanem arra a természetes beállítódásra, hogy bármilyen komoly baj vagy veszélyhelyzet esetén ő mindig Istenhez kiáltott, és nála segítséget talált.”
Azon az estén, mikor végre abbahagytam a mondókámat, és figyelni kezdtem, megéreztem, hogy Isten rámutat, miszerint én J.J.-től azt várom el, amire az én apám nem volt alkalmas sem apaként, sem anyám férjeként.
Összetört szívű gyermeki éveim egy szétesett családban erős hiányérzetet és mély csalódást hagytak bennem. Sosem sirattam el a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire vágytam, de soha nem is volt részem benne.
A beteljesületlen vágyak megkeseredett elvárásokká váltak.
Próbáltam megalkotni a magam verzióját a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotra, és ettől irányítóvá, ítélkezővé váltam. Azt hittem, ha J.J.-ből olyan férjet és apát faragok, amilyet elképzeltem, akkor a saját régi csalódásaimról megfeledkezhetem.
Hordasz-e magadban olyan sebeket, amiktől ellenséges vagy? Elvárásokat, amiknek senki sem tud megfelelni? Meg akarsz javítani valakit, helyrehozni egy szituációt? Szükséged van segítségre?
Nekem szükségem van, és Isten ott van, hogy segítsen.
Várja, hogy kiáltsunk Hozzá. Nem csak egyszer, gyors válaszra várva. Hanem ahogy Dávid király, kialakult Isten-függőséggel. Isten segítségére rendszeresen szükségünk van.
Mialatt végiggondoltam, mit éltem át gyermekkoromban, és ez hogyan befolyásolta házasságomat, megtanultam, hogy a gyógyulás útján tett minden lépés előtt Isten segítségét kérjem. Kértem, segítsen megtalálnom az áhított biztonságot Benne, mint Apámban. Kértem, segítsen elsiratni mindannak hiányát, amire vágytam apámtól, és soha nem kaptam meg. Kértem, segítsen megbocsátanom apámnak, és eleresztenem a düh, az elhagyatottság, a megsebzettség érzését. Kértem, segítsen elengednem férjemmel szembeni irreális elvárásaimat, feladnom a harcot a magamképzelte „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotért.
Idő kellett mindehhez, sok-sok imádság és nagy bátorság, de Isten mindig jelenvaló segítség volt a folyamatban, aki megmutatta, hogyan engedjem el múltamat és fájdalmaimat, hogy megragadhassam a reményt, a gyógyulást.
Csak hogy tudd, odavagyok a férjemért. És nagyon-nagyon hálás azért a napért, amikor végre az Úrhoz kiáltottam segítségért.

Uram, Hozzád kiáltok. A segítségedre van szükségem, hogy……. Kérlek, mutasd meg, hogyan kezdjem el, és segíts minden lépésnél, amit meg kell tennem az úton. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Lord, I Need Your Help
Encouragement for today, 2012.09.26.
www.proverbs31.org

A valaha volt legjobb tanárom
Glynnis Whitwer

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” Mt 11,28-29.

Ötödikben minden pénteken dolgozatot írtunk természettudományból. Minden csütörtök este fájt a gyomrom. Az ötödik osztállyal kezdődött számomra a „felső tagozat”, és ezt nem tudtam megfelelően kezelni. Az elvárások megnőttek, a tanterv már nehezebb volt, a teljesítménykényszerem magas. Belebetegedtem az izgulásba.
Ez a képlet jellemezte a következő 12 évet. A testi tünetek néha alábbhagytak, de a belső kényszer, hogy jól teljesítsek a teszteken, a vizsgákon, kemény munkára ösztönzött. Sajnos, ezt nem annyira a tudásszomj ihlette. Az érdemjegy elérése hajtott – egy teljesítmény, amire aztán büszkén rámutathatok.
Az egyetem után ezt a beállítottságot továbbvittem a munkahelyemre, sőt az Isten-szolgálatomba is. Bármilyen feladatot kaptam, tanulmányoztam az elvárásokat, elsajátítottam a szabályokat, és igyekeztem tökéletesen megfelelni nekik. Egy gond volt csak. Ez az életstílus nagyon kimerített.
Mélyen a lelkemben az önbecsülésem, saját értékem az elért „érdemjegyekhez” kapcsolódott. Az élet menete az egyik teljesítményértékeléstől a másikig tartott, és sosem éreztem érzelmi vagy lelki megnyugvást. Mindig ott volt valami újabb teljesítenivaló, amivel bizonyíthatok.
Bibliatanulmányozásom során, ahogy az egy jó tanulóhoz illik, felfedeztem, hogy nem csak nekem fontos, hogy „helyesen”, „megfelelően” éljek. A zsidó nép is mintha ilyen lett volna. Rengeteg szabályt és törvényt követtek. Tanulmányozták az Írást, és büszkék voltak, ha engedelmeskedtek neki. Zsinórmértéknek tartották a törvényt. Saját értékes voltuk bizonyítása emésztette őket, főleg azokat, akik vezető emberek voltak.
Vajon ezt látta meg rajtuk Jézus? Megérezte a helyesen élés terhének hatalmas súlyát? Látta lelküket görnyedezni a mesterséges elvárások terhe alatt? Elöntötte a szomorúság, tudva, hogy fontosabbak nekik a szabályok, az emberalkotta hagyományok, mint Isten megismerése? Vajon erre gondolt, mikor így szólt hozzájuk: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29)?
Nagyot sóhajt a lelkem Jézus szavait hallva. Mekkora megkönnyebbülés rejlik az ígéretében! Szinte érzem, hogy a tenyerébe veszi az arcomat, a szemembe néz, és így szól hozzám: „Ne a szabályok betartásában lásd a saját értékedet. Ne a törvényhez mérd magad. Ezt nagyon nehéz magaddal cipelni. Soha nem fogsz megfelelni minden elvárásnak. Nézz rám. Tőlem tanulj.”
Mekkorát változtatott az életemen ez a felismerés! Ha a tekintetemet a szabályokról, a vizsgákról, a teljesítményről Jézusra fordítom, a súly, ami nyom, felemelkedik. Jézus feloldja teljesítmény kényszeremet, s a megfelelésért való küzdelmet felváltja az Ő elfogadó szeretete. A büszkeség kemény terhét felváltja Jézus alázatának könnyű igája.
Jézus meghívása nem egyszeri alkalomra szólt. Fáradt vagy? Kimerít a próbálkozás, hogy mindenki elvárásainak eleget tégy? Jézus igája most is könnyű, Ő most is felajánlja a megnyugvást, a megpihenést. Tanulj Tőle, Ő a valaha volt legjobb Tanítómesterem.

Uram, köszönöm, hogy látod igényemet a megnyugvásra, és hívsz, hogy Tőled tanuljak. A magam fejétől én mindig másutt keresem a tudást, a rám-bólintást. A lelkem arra vágyik, amit Te ajánlasz nekem. Segíts, hogy tekintetemet rajtad tartsam. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: The Best Teacher I Have Ever Had
Encouragement for today, 2012.09.27.
www.proverbs31.org

Mikor begurulok
Lysa TerKeurst

„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” JSir 3,19-23

Nemrég a férjem úgy döntött, hogy kivágat egy fát a házunk előtt. Kihívott egy szakembert, aki megállapította, hogy a fa beteg, és egy nagyobb vihar akár le is döntheti. Nem beszélve a rengeteg lehulló, apró, tüskés termésről, ami nagyon idegesítette a férjemet.
Így hát egy gyors döntés és néhány tagbaszakadt férfiember segítségével a fa ledőlt.
Én nem voltam jelen, mikor a fáról beszélgettek.
Nem tudtam, hogy beteg.
Nem tudtam, hogy egy vihar rádöntheti a házunkra vagy az autónkra.
Engem nem zavartak a tüskés termések.
Csak annyit tudtam, hogy mikor kiléptem az ajtón, ott láttam darabokra hasítva azt a drága, árnyat adó fát a ház előtt. A látványtól elakadt a lélegzetem. Jesszusom, mi történt? Rémülten hívtam a férjemet.
Nyugodt, magabiztos hangja nem sokat javított a helyzeten. Valahányszor kinéztem, csak azt a csonkot láttam. A nagy űrt a megszokott tájban az ablak előtt. A hiányzó árnyékot.
Nem tudtam nem gondolni rá, s mielőtt észrevettem volna, harapós lettem tőle. Csak arra fókuszáltam, ami hiányzott, s ez megakadályozta, hogy a teljes képet lássam. Vidéken élünk, sok fa van a házunk körül. Mondhatnám rengeteg. De minél jobban felhergeltem magam a hiányzó egytől, annál kevésbé vettem észre a többit, ami ott maradt.
Egyetlen rossz dolog elvonta a figyelmemet minden jóról.
Azt hiszem, ez a gonosz szokásos taktikája velem. Meg veled. Meg velünk. A sátán szereti a szemünk elé helyezni a kicsi rosszat, hogy ezzel eltakarja a sok jót, ami rajta van a teljes képen.
Nemrég szemembe ötlött valami a Siralmak 3. fejezetében, a 19-23. versekben, s új stratégiát tanultam belőle. Figyeld meg, hogyan változik meg az író depressziós hangulata, ahogy szándékosan a jó dolgokra irányítja a figyelmét:
„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”
Elhatároztam, hogy amikor észreveszem, hogy kezdek felhúzódni, leállítom magam, és erre gondolok: „igen, DE…” majd sorolni kezdem a jó dolgokat. Igen, hiányzik a fa a házunk elől, DE… a férjem megígérte, hogy ültet egy újat. Olyat, ami nehezebben betegszik meg, és nincs tüskés termése.
Igen, a férjem nem mondta el nekem, mit tervez, DE… védelmezte a családját. Annyira védelmezi, hogy csak arra koncentrál, mit kell tennie, hogy megvédelmezze. Bízhatom benne.
Igen, könnyen dühbe gurulok apróságok miatt, DE … ma új nap kezdődik, új lehetőségekkel. És megpróbálok csak a jó dolgokra koncentrálni, nem az esetlegesen meglévő apró rosszra.

Uram, követni szeretném tanításodat, az áldásokra szeretnék koncentrálni, amit az életembe helyezel. Segíts, kérlek, megtanulnom, hogy úgy lássam a dolgokat, ahogy Te szeretnéd, a mai napon is arra figyeljek, milyen új kegyelmi ajándékokkal halmozol el. Engem és másokat. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When I Get in a Twit
Encouragement for today, 2012.09.27.
www.proverbs31.org


A békesség receptje
Tracie Miles

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem mindenkor imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7

Egy éven át tartó orvosi vizsgálatok sem tudták megállapítani, mi bajom van. Nem mintha azt akartam volna, hogy valami komoly dolgot kimutassanak. Nem volt szükségem egy újabb okra, ami miatt stresszelhetném magam. Békességreceptre lett volna iszonyatosan szükségem.
Visszatekintve látom, hogy a stressz fő forrása a munkahelyem volt. A nyomasztó elvárások, a képtelen perfekcionizmusból adódó követelések a főnököm részéről testileg-lelkileg leterheltek.
Éles kritikái, gúnyos megjegyzései miatt alkalmatlannak éreztem magam, önbecsülésem minimumra süllyedt. Körülöttem a káosz, bennem a stressz dúlt, az egészségem megingott. De nem ismertem fel az okot. Mivel nem kaptam orvosi diagnózist az állapotomra, elhitettem magammal, hogy a túlzott stressz egy természetes állapot, csak meg kell tanulnom együtt élni vele.
Aztán mikor már éreztem, hogy a bennem lévő feszültség veszélyessé kezd válni, eltöprengtem, hogy vajon valóban Isten akarata-e ez az életemről. Nem voltam biztos benne, hogy a Biblia foglalkozik-e egyáltalán a stresszel, de kétségbeesésem arra indított, hogy a Bibliában kezdjek választ keresni a problémára. Véget kellett vetni valaminek, s nem akartam, hogy az életem legyen az.
Rátaláltam a Filippiekhez írt levél 4,6-7-re. „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem mindenkor imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseiteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.”
Olvastam már máskor is, de most, mintha villany gyúlt volna az agyamban. Megkötözött az állandó aggódás. Védelemre, gyógyulásra vágytam. Szerettem volna elérni, hogy én irányítsam a stresszt, és ne az engem. Kétségbeesve áhítoztam békesség után.
Ahogy ezek az igék átmosták a lelkemet, rájöttem, hogy eddig embereknél kerestem a megvilágosító választ, a diagnózist, és nem fordultam Istenhez gyógyírért. Egyik orvostól a másikhoz jártam, s nem vettem észre az Egyetlent, akinek receptje van a gyógyulásomhoz: Jézus Krisztust.
Imádkozni kezdtem, hogy képes legyek leállni az aggódással, igyekeztem több időt tölteni Istennel, hogy feldolgozzam Vele a problémámat, s ugyanakkor hálát adtam Neki, hogy munkahellyel látott el. Megkérdeztem Tőle, eljött-e az idő, hogy váltsak. Ki kellett szabadulnom, és beláttam, hogy Ő az egyetlen, akinek hatalma van a megmentésemre. Elköteleztem magam a követésére, akkor is, ha nem mindig értem, miért az adott úton vezet.
Nem jött el a békesség egyik napról a másikra, de végül is megérkezett. Nem azért, mert megváltoztak a körülményeim, hanem mert minden nap rátapadtam az Ő békességére a legkevésbé békés körülmények között is. Lassan megéreztem, hogy Isten gyógyítja a lelkem, szívembe az ott lévő stressz helyére az Ő igazságát és szeretetét árasztja. És mikor pár hónap múlva világossá tette, hogy itt az idő a váltásra, már képes voltam vállalni az újfajta stresszt, ami ezzel a döntéssel járt.
Ha neked is szükséged van békességreceptre, arra biztatlak, hagyd gondolataidat Isten ígéretein megnyugodni, pihenj meg a Jelenlétében imádkozás közben.
Kérd, segítsen elengedni az aggódást. Adj Neki hálát mindazért a jóért, amit kapsz Tőle, s beszélj Neki a gondjaidról, a küzdelmeidről. Keresd Isten akaratát életed minden területén, add át teljesen magad a Belé vetett bizalomnak, hogy képes legyél meghozni a változásokat, amik felé gyengéden tologat téged.
Az igazi békesség akkor jön el, ha bízunk Istenben, ha megpihenünk Benne, nem pedig akkor, ha konfliktusmentes életet élünk. Minden nap egy adag Isten jelenlétéből és ígéreteiből – ez a békesség legjobb receptje.

Uram, feszültségben élek. Tudom, hogy változtatnom kell az életemen, kész vagyok elfogadni azt a gyógyírt, amit csak Te írhatsz fel. Árassz belém egy adag derűt a mai napra, olyan derűt, amit sehol másutt nem találhatok meg, csak Nálad. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: A Prescription for Peace
Encouragement for today, 2012.10.02.
www.proverbs31.org


A bűz forrása
Lysa TerKeurst

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.” Róm 12,2

Nemrég egy barátnőm annyira megbántott, hogy teljesen kifordultam magamból. És bizony, angyalom, mindenki tudta a házban, hogy anyunak rossz kedve van. Próbálkoztam én mindennel, hogy visszatérjen a kedvesség a hangomba s a hangulatomba.
Igeverseket mondtam magamban.
Összeszidtam a Sátánt.
Körberaktam érzéseimet igazság-idézetekkel.
Még aludtam is egyet délután.
Semmi se használt.
Ami végülis kizökkentett, az egy újonnan megjelenő bűz volt a lakásban, amit három erős illatgyertya sem tudott elnyomni. Igencsak érzékeny vagyok a szagokra.
És a szag egyre csak terjedt, és sehogy sem voltam képes felfedezni a forrását: sem azt, hogy micsoda, sem azt, hogy honnan jön.
Végül rájöttem, hogy egyik lányom előkotort valahonnan egy régi fürdőszobai szemetest, a hálószobám közepére állította, hogy rábiggyesszen különféle cédulákat, amiket az iskolai projektjéhez készített. Valamikor valami belekerülhetett abba az elfeledett szemetesbe, ami hulladékból végül rohadékká érett.
Vagy valami belebújt, aztán nem tudott kiszabadulni, s megdöglött.
Nem akartam megtudni, mi van benne, csak azt tudtam, hogy a szemetest ki kell dobni. Azonnal.
A bűz külső megnyilvánulása volt egy belső állapotnak.
Azért nem tudtam magam megnyugtatni az igeversekkel, önuralommal, a Sátánnal való veszekedéssel, de még bóbiskolással sem, mert Isten észre akarta vétetni velem, hogy bűzlök – valami romlott dolog van bennem – valami rothadásnak indult.
Megbántott egy barátnőm, és én nem akartam ezzel szembenézni, nem akartam megbocsátani az illetőnek. Belegyömöszöltem a szívembe a keserűséget, s úgy tettem, mintha ott se lenne. Pedig ott volt, a rothadás beindult, s a bűz a szívem mélyéről egyre csak szivárgott kifelé.
Isten nem azt várta tőlem, hogy elfedjem egy időre ezt a helyzetet pillanatnyi jóérzésekkel. Azt akarta, hogy foglalkozzam a bűz forrásával: lássam meg, ismerjem el, tárjam fel, engedjem, hogy Ő megtisztítsa és lezárja. Azonnal.
Egy apró rothadás nagyon gyorsan el tud terjedni, ha nem kezeljük azonnal, ha nem vesszük komolyan.
Ezért annyira fontos, hogy mindig figyeljünk a megnyilvánulásainkra. Reakcióink biztos indikátorai annak, ami bennünk játszódik.
Természetes dolog, hogy rosszul esik, ha emberek vagy történések megzavarják boldogságunkat. De ha ettől a reakcióink túldimenzionáltakká válnak, mérget vehetünk rá, hogy kitörésünk mélyén valami rothad.
Íme néhány tünet, ami a belső rothadást jelzi:
- Odamondogatás: Igen, mert te mindig….; Mert képtelen vagy…; Miért nem lehet bár most az egyszer…
- Régmúlt dolgokra kezdek hivatkozni, hogy védjem az álláspontomat.
- Olyan szavakat és hanghordozást használok, amik nem jellemzők rám.
- Azzal érvelek, hogy mennyire nehéz most az életem.
- Elvárom a bocsánatkérést, miközben tudom, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem.
Nem öröm belátni ezeket a dolgokat, de azért van benne valami jó: minél gyorsabban rálelünk a bűz forrására, annál gyorsabban kidobhatjuk, és megszabadulunk tőle.


Uram, köszönöm, hogy rávilágítasz szívem rothadásnak indult rejtett zugaira. Segíts, kérlek, hogy kegyelmeddel és igazságoddal kitisztíthassam ezeket a helyeket. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Root of My Rot
Encouragement for today, 2012.10.03.
www.proverbs31.org/devotions/

2013. január 9., szerda

Lélekerősítő levelek 105



Kérlek, hagyd a kegyes szöveget
Lysa TerKeurst

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó.” Péld 25,11

Szeretem Jézust. Szeretem Istent. Szeretem az Ő igazságát. Szeretem az embereket.
De nem szeretem az előrecsomagolt kegyes szövegeket. Amiken olyan tökéletes kis masnik vannak. És kicsit túl simának mutatják az életet.
Mert egyáltalán nem sima minden, ami ezen a megromlott világon történik. A nemrégiben a coloradói Aurorán történt lövöldözés például iszonyatosan szomorú és hihetetlenül gonosz dolog volt.
És Isten őrizzen, hogy azt higgyem, bármi javulni fog, ha egy szép kerek, kegyes mondással járulok hozzá az erről folyó beszélgetéshez. Isten bizonyára nem várja el, hogy olyan emberek, mint én, a maguk korlátolt látómezejével, korlátolt elméjével, sekélységével értelmet keressenek olyasmiben, ami abszolúte értelmetlen.
Akkor Isten igazságának nincs helye ezekben a történésekben? Dehogy nincs. De hagyjuk, igen, hagynunk kell, hogy Isten irányítson. Az Ő idejében. Az Ő módján. Az Ő szeretetében.
És ha szörnyű dolgok történnek, mondjuk ki nyugodtan: „Ez borzasztó.” Amikor a dolgok nem állnak össze, ne szégyelljük kimondani, hogy „Ennek így semmi értelme”.
Nagy különbség van a rosszkor mondott, oda nem illő szó és a jókor mondott, helyénvaló szó között.
Mikor a húgom tragikus körülmények között meghalt, ez azért történt, mert az orvos olyan gyógyszert írt fel neki, amit sosem szabadna gyermeknek adni. Ennyi indította el az események láncolatát, ami odáig vezetett, hogy ott álltunk a rózsaszín szalagos koporsó körül.
Zokogva.
Szenvedve.
A gyász, a düh, a veszteség feldolgozásának igényével.
Zsenge lelkem méregbe gurult valahányszor odajött valaki, és ilyen mondásokkal próbálta összeseperni életünk szertehullott darabjait: „Úgy látszik, a Jóistennek eggyel több angyalkára volt szüksége a Mennyországban.” Ezzel csak mélyebbre nyomták, s megforgatták szívemben a gyász éles, szúró cserépdarabkáit.
Értem én, hogy miért mondtak ilyeneket. Mert mondani akartak valamit. Hogy javuljon a helyzet. Együttérzésük közel hozta őket hozzánk. És én vágytam is arra, hogy ott legyenek. Aztán már nem vágytam.
Minden összezavarodott, tele volt ellentmondásokkal. Egyik percben hisztérikusan zokogtam, másikban már nevetni tudtam. Rögtön utána kedvem lett volna falba verni a fejem a lelkiismeretfurdalástól, mert nevetni mertem. Aztán dicsőítő énekeket énekeltem. Egyik pillanatban az öklömet ráztam Isten felé, a másikban úgy éreztem, órákon át olvasnám a Bibliát.
Hát ez minden volt, csak nem „sima”.
Tudod, mi volt a legjobb dolog, amit mondott valaki akkoriban?
A temetés napján ott álltam fekete ruhák, fekete öltönyök, könnyek és könnyező emberek között a fűben. Egy hangyabolyt bámultam. A hangyák őrülten rohangáltak össze-vissza, mert valaki rálépett a bolyra.
Az járt az eszemben, hogy ha beleállnék a bolyba, és hagynám, hogy milliónyi helyen összecsípjenek, vajon az a fájdalom enyhítené-e ezt, amit most érzek. Azt legalább tudnám, mivel lehet a fizikai fájdalmat csillapítani.
Hirtelen mellettem termett egy lófarkos kislány, s csak ennyit mondott: „Utálom a hangyákat!”
Na, ez volt a legjobb mondat, amit aznap hallottam.
Oda talált, ahol én magam is voltam. Észrevette, hogy épp mi foglalkoztat, és valami alapvető dolgot mondott ki. Valami természeteset. Nyilvánvalót.
Igen, van létjogosultságuk a kegyes szavaknak. Föltétlen van.
De van olyan helyzet, amikor csak sírni kell, jelen lenni, szavak nélkül.
Isten segítsen, hogy mindig felmérjük a különbséget.

Uram, köszönöm, hogy velem voltál a legsötétebb időszakban. Tudom, hogy valóságos vagy, tudom, hogy Te vagy az egyetlen, aki vigasztalást adhatsz akkor is, amikor ez lehetetlennek látszik. Segíts, kérlek, hogy mindig a Te igazadat mondjam a körülöttem élőknek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.09.13.
www.proverbs31.org


Szeretet az, amikor…
Suzie Eller

„Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned…” Iz 62,4

Megkérdeztek néhány gyereket, szerintük mi a szeretet. Egyik azt válaszolta, szeretet az, amikor az anyuka babát vár, és az apuka kilakkozza az anyuka lábujjkörmeit. Egy másik szerint az a szeretet, mikor az apja hazajön munka után koszosan, büdösen, és az édesanyja megdicséri, milyen jóképű.
Egyik gyerek viszont ilyet mondott: „Szerintem az a szeretet, amikor a neved biztonságban van valaki szájában.”
Erről eszembe jutott Candy. Egyik nap megjelent az iskolában. Ugyanolyan reggel volt ez számára, mint a többi. Korán felkelt, elkészítette a testvérei reggelijét, elindította őket az iskolába. Felkapta a földről a farmerját, és sietve felöltözött. Candy anyja drogfüggő volt, az apja nem volt a láthatáron, nem mindig sikerült kimosni a napi szennyest.
Ahogy belépett, szemközt találta magát az egyik anyukával, aki megszólította: „Miért jársz mindig ilyen koszosan?”
Candy szégyenében lehorgasztotta a fejét, mást nem tehetett. Hogyan oszthatná meg titkát ezzel az ítélkező nővel.
Az Izaiás 62-ben egy egész nép szégyenkezik. A prófétán keresztül Isten tudatja a néppel, hogy le akar szállni közéjük a nyomorúságba. Igen, látja rajtuk, milyen állapotban vannak, de ugyanakkor annak is látja a népet, akik ők Isten számára.
A szégyen sok mindent taníthat nekünk.
Maradj csendben.
Amit nyújtasz, nem elég.
Tartsd meg a titkaidat.
De ha Isten megjelöli az életedet, új jelzők fognak meghatározni. Kedves vagy nekem. Enyém vagy. Csodálatos és gyönyörű alkotásom.
Candy kamaszkorában keresztény lett. A hitről még keveset tudott, de azt már igen, hogy Valakinek a szájában a neve biztonságban van.
Idővel oda tudta nyújtani szégyenét a Mennyei Atyának, aki azonnal átvette tőle, mert Ő mindnyájunkat értékesnek tart, és sosem akarja, hogy a szégyen terheink között szerepeljen.
Talán te is valaki más szemével látod magadat, aki lenéz, megvet téged. Vagy úgy érzed, a múltad határoz meg. Vagy annak a cselekedetei, akitől szeretetet vártál, de ő nem azt nyújtotta.
Amikor a szégyen találkozik Isten szeretetével, valami erő lép működésbe. A szeretet felemeli, és egy biztonságos helyre rakja a szégyenkezőt, oda, amit Isten neki készített, ahol nem éri utol a szégyen.
Terhed átkerül Isten széles vállára, s ezzel Ő készen áll, hogy befejezze a „jó munkát, amit benned elkezdett” (Fil 1,6).
Isten gyermekeként nincs helye a szégyennek sem az életedben, sem a szívedben. Neved biztonságban van az Ő szájában. Gyönyörű vagy. Szeretve vagy. Az Övé vagy.

Uram, az a régi dolog, vagy azok a szavak, amiket rám mondtak, nem határoznak meg engem. A Te szavaid és a Te szereteted mondják meg, ki vagyok. Mától, Uram, olyannak akarom látni magam, amilyennek Te látsz. Jézus nevében, Ámen.

Suzi Eller: Love Is…
Encouragement for today, 2012.09.14.
www.proverbs31.org


De tényleg hogy vagy?
Samantha Reed

„Kezdetben volt az Ige (a Szó), és az Ige (a Szó) Istennél volt, és Isten volt az Ige (a Szó). … És az Ige (a Szó) testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Jn 1,1.14

De tényleg hogy vagy? – kérdezte tőlem valaki a minap, de megkerültem a választ. Az igazság az, hogy nagyon kevés olyan ember van, akivel ennyire őszinte akarnék lenni. Azok viszont, akikkel meg tudnám osztani a mélységeket, most épp kimerítő heteket élnek. Képességeik határát feszegetik, s szükségük van valakire, akinek kiönthetik a gondjaikat. Nyitott kézzel fogadtam szavaikat, aggodalmaikat, igényeiket. Amíg a kezem és a szívem el nem nehezült.
Kimerített, hogy mind csak befogadom mások gondjait, s én magam nem nyílhatok meg. Értettem, hogy most nem képesek rám figyelni. De órákon át csak hallgatni másokat – nem voltam biztos benne, hogy én alkalmas vagyok-e még rá.
A sors iróniája, hogy a nevem jelentése: „meghallgató”. Kettős irónia, hogy az elmúlt évi életigém ez volt: „és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25b). De nem tudtam több szót befogadni egy pereméig megtelt lélekbe. És nem tudtam felüdíteni mást, mert magam is ki voltam száradva.
Teljesen teli voltam, és egyben teljesen üres.
Így hát önző módon kiszálltam saját épségem megóvására hivatkozva; visszavonultam önmagamba, távol a fájdalomtól, gondoktól, problémáktól elnehezült szavaiktól.
Távolságot tartottam minden szótól.
Mígnem rám talált a Szó, nyitott tenyérrel, amelyre elfért kimerült lelkem, a barátaim gondja-baja, és egész sérült világunk.
Belemerültem a Szóba, a határtalan medencébe, ahol az én szavaim is pihentek. Kimondta a négy szót, amire úgy áhított a lelkem: „De tényleg hogy vagy?”
Kimerült vagyok. „Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézs 41,10b
Egyedül érzem magam. „Bizony mondom, én veled vagyok a világ végezetéig.” (Mt 28,20b)
Elfáradtam. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28
Én kiöntöttem, Ő betöltött. Apály és dagály, mely az óceánok mozgásánál is természetesebb. A lelkemnek az Ő szavaira volt szüksége; Rá volt szüksége: a Szóra.
A közösséget Isten adja. De a barátok és a család képessége a támogatásra apad és dagad. Azért igényli annyira lelkünk az Úr barátságát. (Lélegezd be jó mélyen ezt az örömteli valóságot: Isten barátai vagyunk.) Barátok vagyunk a soha nem változó természetű Szóval, Jézussal.
Vegyük hát nyitott tenyerét, amit felénk nyújt, hogy átvegye gondjainkat, barátaink, szeretteink gondjait. Azután kézen fogva tegyünk egy sétát az Igében. Mondjuk ki őszinte válaszainkat, és szívjuk magunkba az Írás mezejének frissítő levegőjét. Felüdülés vár ránk. Ő már feltette a kérdést: „De tényleg hogy vagy?

Uram, köszönöm, hogy Te sosem változol. Köszönöm, hogy meghallgatsz, és figyelsz rám. Köszönöm, hogy hűséges barátom vagy. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Reed: How Are You Really?
Encouragement for today, 2012. 09.18.
www.proverb31.org

Vágyunk rá, hogy keressenek
Lynn Cowell

„Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak; neveden szólítottalak: enyém vagy. … Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért.” Iz 43, 1.4

Vadul ver a szívem: „Gyorsabban, gyorsabban! Elkésel!”
Azt gondolhatod, hogy még sosem láttam a filmet. Pedig láttam, és megnézem újra meg újra. Tudom, hogy a főhős megérkezik az utolsó pillanatban, és odakiált a kapitánynak és a csapatnak: „Engedjétek szabadon!” Tudom, hogy az életét teszi kockára, hogy megmentse a lányt.
Hiába tudom előre, mi fog történni. A keresés izgalma, a hősies kiszabadítás mindig megdobogtatja a szívemet.
Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Számtalan nő kuporog izgatottan a fotelben, és nézi meg ugyanazt a jelentet újra meg újra, főleg az olyanokat, ahol a hős az életét kockáztatja egy lány megmentéséért. Azonosulunk a történettel, kívánjuk, hogy vágyakozzanak utánunk, hogy harcoljanak értünk – hogy keressenek. És ez meg is történik.
Teremtőnk és Királyunk keres minket, de ez sokkal több, sokkal jobb, mint amit a moziban látunk. Életét adta, nagy árat fizetett azért, hogy ideérjen, és kiszabadítson minket.
Sokszor előfordult, hogy megmentőmnek, pásztoromnak, barátomnak láttam Jézust. De csak akkor döbbentem rá irántam való szeretete nagyságára és mélységére, arra, hogy mennyire értékes vagyok számára, amikor elolvastam ezeket a verseket a The Message átiratában:
„Ne félj, mert megváltottalak. Neveden szólítottalak. Enyém vagy. Ha elborít a gond, ott vagyok veled. Ha tajtékzó víz vesz körül, nem süllyedsz el. Amikor sziklák közé szorítva érzed magad, van kiút… Mert én vagyok a te Istened, a te személyes Istened, Izrael Szentje, a Szabadítód. Nagy árat fizettem érted: egész Egyiptomot, Kust és Sébát odaadtam. Ilyen sokat jelentesz nekem! Ennyire szeretlek! Az egész teremtett világot odaadnám cserébe érted.” Iz 43,1b-4
Mindent odaadna értem? Ez őrültség! Ám ez a radikális szeretet az, ami forradalmasította az életemet.
Mikor megtanultam ezeket a verseket, látni kezdtem Jézusnak egy olyan oldalát, ami azelőtt homályban volt. Keres engem. Mindennél jobban szeret. És mindenem szeretne lenni.
Mélyről jövő vágyakozást elégített ki bennem ez az igazság, olyat, aminek a létéről nem is tudtam. Pedig mindig is ezt akartam tudni. Ez az a szeretet, mely kitölti az űrt a szívemben, és választ ad a kérdésre: „Elég értékes vagyok én arra, hogy engem is keressenek?” Igen. És te is az vagy, barátnőm. Te is az vagy.

Uram, énemnek ezt a részét is, mely arra vágyik, hogy keressék és megmentsék – Te alkottad. Te teremtetted, hogy aztán megtöltsd feltétel nélküli szereteteddel. Köszönöm, hogy sosem fáradsz el abban, hogy keress engem. Vágysz rám, s én vágyom Rád. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Longing to be Pursued
Encouragement for today, 2012.09.19.
www.proverbs31.org


Az elutasítás ragályos
Lysa TerKeurst

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Kol 3,13

A székek műanyag huzata zöld volt. Az asztalé drapp. Tökéletes halvány alap, amin jól látszik a firkálás.
Ezért láthattam meg, min vihognak az előttem ülő lányok. Rám néztek, aztán még kiegészítették Jennifer asztalrajzát: egy göndör hajú, lófogú, villámló tekintetű pálcikaalakot. Mielőtt alákanyarították volna a nevet, tudtam, hogy engem ábrázol. Rólam készült ronda karikatúra.
Évek múltak el azóta, hogy utoljára ültem a drapp asztalnál. De nem számolhatom években az időt, mióta ugyanazt az elutasítottságot és fájdalmat legutóbb átéltem. Persze most már nem firkáló lányok okozzák. Az aljas bánásmód fáj minden korban, minden formában.
A lányokat kiemelheted az iskolából, de az iskolát nem szakíthatod ki egyes lányok lelkéből.
Ha neked is volt ilyen élményed, tudod, miről beszélek. Ha lágyabb anyagból gyúrtak, elmenekülsz, igyekszel távol tartani magad a bántás forrásától. Ha keményebb, robbanékonyabb vagy, vissza akarod adni, amit kaptál, hadd szenvedjenek ők is.
Innentől viszont bonyolódik a dolog. Jézus szembecsapja a konvencionális logikát, és azt mondja: „Szeresd ellenségedet”. Komolyan? Mélyen bennünk ott suttog egy hang: „Ne próbáld szeretni. Ő a kivétel.”
Kezdődjön hát el a belső harc.
Mi van akkor, ha Jézus nem kegyetlen, nem közömbös, és nem is naiv, mikor ezt a szeretetparancsot adja nekünk? Ha igazából megmutatja a módját, hogyan szedhetjük ki magunkból a másik által belénk döfött tüskét? Ha megbántanak, választhatjuk a gyógyulást azzal, hogy szeretettel fedjük el a sebet. De vissza is utasíthatjuk a gyógyulást, és hagyjuk, hogy a seb elfertőződjék, és ragályként terjedjen tovább.
Fontoljuk meg a következő három dolgot:
Parancs
Az én dolgom nem az, hogy az ellenségemet megbüntessem. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, és úgy kezeljem a helyzetet, ahogy Ő mondja: „Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,44)
Óvatosság
Ha erőszakos cselekményről van szó, messziről szeressünk. Hogyan? Megbocsátva annak, aki bántott: engedjük el a bántást, tegyük át Isten kezébe. Bízzunk abban, hogy Isten nyilvánvalóvá teszi számukra, hogy hibáztak, és foglalkozni fog a tetteikkel.
De ne higgyük azt, hogy a megbocsátás és a gyógyulás mindig kéz a kézben járnak. Megbocsáthatsz valakinek, mégsem akarsz mindennap együtt lenni vele. Kérd Istent, mutassa meg, mikor és hogyan jobb távolról szeretned.
Katalizátor
Térjünk hát vissza Jenniferre és a bántó rajzra. Szeretném a mai tudásom birtokában újraélni a jelenetet. Jennifer a maga bizonytalanságát vitte bele abba a rajzba. Bár tényleg nehéz együttérezni valakivel, aki épp szándékosan fájdalmat okoz nekünk, az ő nyilvánvaló szenvedése mégis szánalmat ébreszthet. A sebzett emberek másokat sebeznek.
Áss egy kicsit az aljas módon viselkedő lány lelkébe a felszín alá, és látni fogod, mennyire utálja saját magát.
A Róm 12,20-ban ezt olvassuk: „Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”
Jennifer éhezett és szomjazott az elismerésre. Úgy gondolta, ezt csak úgy tudja megkapni a környezetétől, ha engem kifiguráz.
Mi lett volna, ha felállok, odamegyek hozzá, és adok ennek a kétségbeesett lánynak egy kortyot az élő vízből? „Jennifer, ne félj. Igazán szép vagy, hidd el.”
Nem hiszem, hogy erre bárki is képes lenne középiskolás korában. De már nem vagyok középiskolás.
Ideje felismernem ezt.

Uram, köszönöm, hogy van türelmed hozzám. Segíts, hogy szeretni tudjam azokat, akik bántanak. Mutasd meg, mikor kell azon igyekeznem, hogy helyrehozzak egy kapcsolatot, és mikor kell elengednem. Azt akarom, hogy a kapcsolataim is a Te dicsőségedet szolgálják. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Rejection Infection
Encouragement for today, 2012.09.20.
www.proverbs31.org

Kiürül és megtelik a fészek
Van Walton

„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” Préd 3,1.6b

Idén tavasszal végignéztem egy pintypár fészekrakását: ahogy megépítették, őrizgették, melengették a tojásokat, táplálták a fiókákat. Aztán egy nap apuka és anyuka biztató csiripeléssel kivezényelték az apróságokat a fészekből. Minden mozzanatot megörökítettem a fényképezőgépemmel. Ahogy elnéztem az utolsó képet – az üres fészket -, elöntött a szomorúság, mert saját kiürült házamat idézte fel.
Az elmúlt idők emlékei mély bánatot okoztak. Úgy éreztem, elvesztettem életem célját, szemem zsilipjei megnyíltak. Harsogó csend vett körül.
Hogyan tovább?
Azt hittem, könnyen túljutok rajta. Hát nem.
Azt hittem, meg tudok róla feledkezni. Hát nem.
Azt hittem, vissza tudom majd téríteni magam a mindennapokhoz. Nem sikerült.
Végül elmentem tanácsadásra, segítsenek feldolgozni a kiürült fészekkel járó szomorúságot, ami már-már lebénított.
A tanácsadónak sikerült kipréselnie belőlem néhány szót, mialatt ömlöttek a könnyeim. Megkérdezte, mivel szeretek foglalkozni, mi okoz örömöt, miről álmodozom. „Az álmai valóra váltak – mondta. A fiai lediplomáztak, elmentek otthonról, s elkezdték az új életüket, amire felkészítette őket.”
Hmmm… Nem vigasztaltak meg a szavai.
Arról is beszélt, hogy én magam nem változtam meg. Megmaradtak a képességeim, adottságaim, új irányban kell gyümölcsöztetnem őket.
Először nem fogadtam el a tanácsát. Nem akartam elhinni, hogy egy új irány ugyanazt azt örömet tudná okozni, mint fiaim felnövekedése a szárnyaim alatt.
A tanácsadó nem tágított, tovább biztatott a szomorúságban. Választhattam: leragadok a megélt veszteségnél, vagy odafordíthatom figyelmemet Isten perspektívájára, arra, hogy Neki mi a célja az életemmel.
Hát igen, Isten rólunk alkotott terveiben nem szerepel a visszatekintés, a múlt utáni vágyakozás, a letűnt napok visszasírása.
De kérhetjük hűséges Atyánkat, hogy mutassa meg, milyen új célt szánt az életünknek. Meg fogja mutatni jövőbeli életünket a maga perspektívájából, egy olyan jövőt mutat, melyben életünk középpontjában már nem a gyermekeink állnak.
Imádkoztam Isten perspektívájáért. Igéje által rávezetett, hogy az életnek szakaszai vannak, és én most egy új időszakba léptem.
„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” (Préd 3,1.6b.)
Azután arra is rámutatott, hogy jó anya voltam.
„Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád.”(Mt 25,23.)
Végül rávezetett, hogy nőként az a feladatom, hogy lépjek elő, s felhasználva tapasztalataimat, amiket anyaként szereztem, segítsek másokat a nyomomban járni.
„Kiterjeszti tenyerét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a kezét nyújtja. Erő és méltóság árad róla, vidáman néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” (Péld 31,20. 25-26.)
Anyaként különböző életszakaszokon megyünk át. Sose feledjük el, amikor kérjük Istent, mutassa meg nekünk a következő lépést, amit meg kell tennünk életünkről készített terve szerint, hogy mások is vannak a gyermekeinken kívül, akiknek szükségük van a szeretetünkre, az adottságainkra.

Uram, vezess át, kérlek, az új lehetőségekre nyitott ajtón. Mutasd meg, hogyan örüljek a múltnak, s hogyan fogadjam mosollyal a holnapot. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Emptying and Filling My Nest
Encouragement for today, 2012.09.21.
www.proverbs31.org