2013. július 31., szerda

Lélekerősítő levelek 124



Szabadulás a sóvárgás fogságából
Lysa TerKeurst

„Bízd az Úrra a dolgaidat, akkor a terveid valósággá válnak.” Péld 16,3

Emlékszem, tizennégy évvel ezelőtt a sóvárgás fogságába kerültem. Felcsillant előttem egy nagyon ígéretesnek tűnő lehetőség. Egy kiadó komoly érdeklődést mutatott az írásaim iránt. Valósnak, igazinak, helyesnek tűnt a lehetőség. Úgy is éreztem. És vágyakoztam is rá, hogy igaz legyen. Be kell, hogy teljesüljön!
De nem lett belőle semmi.
Amikor éretten gondolkoztam, így szóltam magamban. „Ezek szerint nem ez az utam. Bízom Istenben és az Ő tökéletes terveiben.”
Mikor kevésbé éretten gondolkoztam: „Istenem ez nem ér! Miért mondasz megint nemet?”
Ha meg éretlenül gondolkoztam: „Istenem, érdekel Téged egyáltalán, hogy ez mennyire fáj nekem?”
Ismerős gondolatok?
Nagyon kellemetlen állapot, mikor fogva tart a sóvárgás.
Mikor Isten nemet mond valamire, könnyen úgy érezzük, hogy nem szeret, nem törődik velünk. Pedig valójában épp azért mond néha nemet, mert szeret minket.
Olvasd el újra az utóbbi mondatot, dörzsöld a szívedhez. Ahhoz a részéhez, ami fáj. Ami sóhajtozik és sajog, ha látod, hogy mások épp azt kapják meg, amire te vágyakozol. Mosolyod mögé rejted csalódásodat.
A változást a hozzáállásomban egy süteménykészítési katasztrófával érte el Isten. Legkisebb lányommal történt, Brooke-kal. Egyik este 9-kor odaáll elém, és azt kérdezi, süthet-e valamit a barátnőjével.
Hope, Brooke nővére, felajánlotta a segítségét, én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ellenálljak egy kilencéves szűnni nem akaró unszolásának.
Így hát a lányok nekiláttak.
Brooke öntött és mért, kavart és habot vert, majd a gondosan megtöltött tepsit a sütőbe helyezte. Felkapcsolta a belső villanyt, és nézte, hogy sül a tészta. Figyelme egyetlen tárgya a sütemény lett. Nem tudta levenni róla a szemét, és közben egyre türelmetlenebb lett az időjelző lassúságától.
Semmi sem árt jobban a türelemnek, mint ha minden figyelmedet vágyaid céljára összepontosítod. És sajnos, a türelmetlenség a kompromisszumos megoldások melegágya.
A 45 percnyi sütési időből 30 telt el, de látszólag a süti már készen volt. Az illata is azt jelezte. Brooke és barátnője vágya is az volt, hogy kész legyen. Úgy döntöttek, kész is van!
Hope segített kivenni a tepsit a sütőből, és rátette a pultra.
Nem kellett sok idő hozzá, és a tészta összeesett.
A sületlen közepe nem bírta sokáig a külső nyomást.
Ugyanez áll ránk is.
Ha egyetlen gondunk a sütemény, ha csak rá fókuszálunk, a jellemünk csökevényes marad. De ha figyelmünket az Istenben való növekedésre, és magára Istenre összpontosítjuk, a jellemünk beérik. És az érett jellem elég szilárd, a közepe nem esik össze a nyomás alatt.
Minden nap hálát adok Istennek a NEM-jeiért, amiket megengedett és megenged az életemben. Alapigénk, a Péld 16,3 így tanít: bízz Istenre mindent, amit csinálsz, és ő megvalósítja terveidet. Ha figyelmemet Istenre irányítom, szeretni fogom az Ő terveit, és bízni fogok benne, hogy minden NEM, amit kimond, a javamat szolgálja.
Régen így imádkoztam: „Istenem, add, add, add, hogy….!”
Most így: „Istenem, ne engedd, hogy sikerüljön valami, amire még nem állok készen.”
Igen, Isten azért mond néha nemet, mert szeret minket.


Uram, köszönetet mondok a NEM-jeidért, még ha nem értem is mindig őket. Tudom, hogy akkor használod, ha meg akarsz védeni valamitől. Segíts, Atyám, hogy azt szeressem, ami szerinted a legjobb nekem. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Escaping the Rut of Want
Encouragement for today, 2013.03.28.
www.proverbs31.org/devotions

A házasság lebomlása
Lysa terKeurst

A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” (Róm 12,10)


Volt egy kedvenc pulóverem, nagyon szerettem. Nem olyan pihe-puha, de mégis kényelmes, meleg. Egyetlen gond az volt vele, hogy túl lazák voltak a szemei. Mindegyre beakadt a szál, ügyelnem kellett, mihez érek hozzá.
Vigyáztam rá, mert szerettem, védeni akartam, hogy soká tartson, és élvezettel hordhassam, mikor úgy adódik.
Mindaddig, míg egy reggeli kapkodásban, felkaptam még valamit az asztalról, kirohantam a kocsihoz, beültem, a kezemben lévő holmit, közte egy spirálfüzetet, átraktam az anyósülésre, és akkor történt, hogy a spirál vége beleakadt a pulóverem ujjába. Ahogy visszanyúltam a kormánykerékhez, húztam magammal a füzetet, ami egy jókora hurokba kapaszkodva lógott a könyökömnél.
Kiakasztottam, s megszemléltem a kárt. Átöltözhettem volna, hogy majd később annak rendje s módja szerint oldjam meg a problémát.
Én viszont siettem, s a könnyebbnek látszó utat választottam: letéptem a kihúzódott szálat, s reménykedtem, hogy úgy marad.
Ez a döntés indította el a lebomlási folyamatot, ami aztán szépséges pulóverem életének végét jelentette.
Nemrég vitába bonyolódtunk a férjemmel. A gyerekek előtt. Valami butaságon vesztünk össze. Épp mielőtt randira indultunk volna.
A vita dühében kijelentette, hogy a közös program lefújva. Már nincs kedve hozzá. Az igazat megvallva, nekem se volt.
Legszívesebben beültem volna valahova kávézni egyedül, hogy gondolatban sorbarendezhessem az érveimet a férjem elleni vitához. Hogy miért nekem van igazam. Hogy neki miért nincs. Hogy igazoljam a szempontjaimat.
Az ellenállásnak ezen a pontján elindulhat a lebomlási folyamat.
Hosszú távon nem mindig az a jó megoldás, ami pillanatnyilag legkönnyebbnek látszik.
Ragaszkodtam hozzá, hogy mégis menjünk el a randira. Nem élveztük. Nehéz volt. Könnyek folytak. Nyomasztó csend ült néha közénk. De végül mindketten átnyomakodtunk a belső ellenálláson, és végül tudtunk beszélgetni.
Átbeszéltük a bökkenőket, a feszültségeket, azokat a dolgokat, amik kapcsolatunk lebomlásával fenyegettek.
A házasság érzékeny valami. Erről könnyen megfeledkezünk. Természetesnek vesszük egy idő után, és már nem foglalkozunk vele. Levesszük róla a gondunkat. Elfeledkezünk a védelméről.
A bomlás nagyon hamar lezajlik. És nemcsak a házasságban. Előfordul a legjobb barátok közt, gyermekek és rokonok közt – ilyenkor, ünnepek táján különösen. (…)
Figyeljünk oda, és kapjuk el a meghúzódott szemeket a kapcsolatainkban. Azonnal. Most.
Nekem ez azt jelentette, hogy bocsánatot kell kérnem a férjemtől. Elismerem, hogy tévedtem, és sajnálom a veszekedést.
Így sikerül helyesen rendbe hozni a kihúzódott szemeket. Ha elszakadt, összekötni a végét, és óvatosan visszadugni a kapcsolat szövetébe.

Uram, köszönöm a különleges kapcsolatokat. Néha ugyan engedem, hogy az érzelmeim vezéreljenek, de azt akarom, hogy Te irányítsd a reakcióimat. Segíts, kérlek, Szentlelkeddel, hogy rombolás helyett építsem a velem és körülöttem élőket. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: The Unraveling of a Marriage
Encouragement for today, 2012.12.27.
www.proverbs31.org/devotions


Változtassunk gondolkodási sémáinkon
Renee Swope

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át,” Róm 12,2a


Többnyire csöndesen szólal meg. Valamin töröm a fejem, amit szeretnék megcsinálni, vagy amire úgy érzem, Isten hív, és akkor hirtelen elbizonytalanodom. Megszólal a kételkedés hangja: Úgysem tudod megcsinálni. Nem vagy alkalmas rá. A derült égből lecsap az a szörnyű, nyomasztó érzés.
Nagyon sokszor éreztem régen. És anélkül, hogy észrevettem volna, mindig megadtam magam, egyetértettem a kételkedő szavakkal.
Éveken át nem beszéltem erről senkinek. Úgy gondoltam, ha ismernék az okokat, amiért kételkedem magamban, olyan hibáimról szereznének tudomást, amiket megfeszített munkával igyekszem eltitkolni. Komolyan azt hittem, egyedül én küszködöm önbizalomhiánnyal.
Nem is így neveztem. Talán te sem annak mondod. Néha aggódásként fogalmazom meg – aggódom azért, hogy csalódást okozok valakinek, azért, nehogy hibát kövessek el, és ezért kritika érjen, aggódom, nehogy elkezdjek valamit, aztán sose fejezzem be.
Máskor félelemnek mondom – félek, hogy nem ütöm meg a mércét, hogy visszautasítanak, hogy büszkének tűnök, mert azt hiszem, képes vagyok valami nagyot tenni Istenért.
Arra jöttem rá az évek során, hogy ezek az érzések valóban aggódássá, félelemmé válhatnak, de a gyökerük az önbizalomhiány. Visszatekintve látom azt a gondolkodási mintát, ami a kételkedést kialakította.
Gyerekként úgy gondoltam, nem érdemlem meg, hogy eltartsanak. Nem mertem beülni a körhintán a kocsiba, nehogy apám otthagyjon közben, mert nem éri meg neki, hogy várjon rám. Az iskolában úgy gondoltam, nem vagyok elég okos. Nem jelentkeztem versenyekre, mert féltem a kudarc kockázatától.
Még az esküvőnk után is úgy éreztem, a férjemnek nincs alapja arra, hogy értékesnek tartson. Házasságunk első időszakához kapcsolódó emlékeim tele vannak vitákkal, mert nem tudtam bízni benne, hiába nem adott semmi alapot a félelmeimhez.
A Róm 12,2-ben Pál apostol figyelmeztet, hogy ne gondolkodjunk a világ mintái szerint. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy figyeljünk oda gondolkodási mintáinkra, mert befolyásolják hitünket, önmagunkról és Istenről alkotott képünket, azt, hogy milyennek látjuk Isten hozzáállását másokhoz és hozzánk.
A világi gondolkodási minták alapján értékünket a testsúlyunk, a pénztárcánk, az állásunk, a férjünk, barátaink száma szabja meg, vagy az, hogy például lehet-e gyermekünk. Ha meg van gyermekünk, akkor az, hogy ők hogyan viselkednek.
Mindezek, vagy a felsorolt okok egyike-másika hatott már rád úgy, hogy nem bíztál magadban, úgy érezted, nem vagy alkalmas arra, amire Isten hív?
Ezen a héten is eljutottam arra a pontra, hogy képtelen vagyok megfelelni a kihívásoknak. Tizenéves gyermekem elrontotta a gyomrát, sürgős határidős munkám volt, több terápiás időpontra kellett vinnem a kislányomat, súlyos egészségi problémák merültek fel édesanyámnál.
Eszembe jutott mai igénk bölcs tanácsa, és rájöttem, hogy gondolataim megint nem Isten szándéka szerint valók. Mert például a Fil 4,13-ban Isten biztosít, hogy „mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít”.
Szükségem van Isten ígéreteire, bele kell szőnöm ezeket a gondolataim közé, hogy tudjam, igenis képes vagyok mindent elvégezni, ha Isten erejére támaszkodom, amit ígérete szerint megad nekem. Amint magamévá tettem ezt a gondolatot, Isten átformálta lelkemet, békét és magabiztosságot árasztott belém.
Időbe telik, míg gondolkodási mintáinkat Istenhez igazítjuk. A világ mintái – az aggódás, a félelem – nagy erővel támadnak. De Isten igéje mindig legyőzheti őket. Határozzuk el, hogy félretesszük kételyeinket önmagunkban, s helyettük hisszük, hogy „aki megkezdte /bennünk/ a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi” (Fil 1,6).

Uram, úgy szeretném, ha mindig bízni tudnék Krisztusban, és kitartanék a Te igazságodban, hogy a Te akaratod szerint éljek, a Te ígéreteidben részesüljek. Mikor a kételkedés azt suttogja, hogy nem tudom ellátni a feladataimat, jusson eszembe, hogy mindenre képes, akinek hite van. Jézus nevében, Ámen.


Renee Swope: A New Pattern of Thought
Encouragement for today, 2013.04.02.
www.proverbs31.org/devotions


Ha a házasságban megrendül a bizalom
Stephanie Clayton

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Fil 2,3-4


Rejtsd el! Ez volt az első, ösztönös reakcióm. Ha a férjem rájön, elhagy. Ezért hát minden délben rohantam haza, hogy eldugjam az érkező hitelkártya-kivonatokat és fizetési felszólításokat a postaládából. Minden befizetéssel hátralékban voltam, gyűltek a kifizetetlen számlák. Anyagilag és lelkileg egyre mélyebbre süllyedtem.
A férjemnek fogalma sem volt a tartozásaimról – a mi tartozásainkról. Sosem egyezett volna bele költekezéseimbe, ő sokkal bölcsebben kezeli a pénzt. Ezért titkolóztam előtte.
Egy idő múlva már nemcsak levelek jöttek, hanem telefonhívások is. Vagy feltárom előtte az egészet, vagy próbálom tovább rejtegetni. De meddig? Eljutottam addig a pontig, ahol már nem lehetett tovább titkolózni.
Ha megmondom, el fog válni? Képes lesz még valaha is bízni bennem? Már így is nehéz ezt elviselni, ha megmondom még nehezebb lesz? De hisz csak egy kis műanyag kártyáról van szó! – rágódtam magamban.
Ahogy visszagondolok arra az időre, még mindig van miért bánkódnom. Magas kamatokkal fizetjük meg könnyelműségem árát. De ennél is jobban bánom, hogy férjem bizalmát sértettem meg. Olyan bizalmi réseket ütöttem házasságunk falába, amik mélyre hatoltak, és nagyon sok idő, erőfeszítés és megbocsátás kell hozzá, hogy eltűnjenek. Csak egy kis műanyag kártya volt, de hatalmas rést tudott verni a házasságunkba.
A bizalmi problémák más okból is kialakulhatnak egy házasságban. Van, ami hirtelen csap ránk, ha kiderül egy hazugság, megcsalás, valami függőség, legyen az alkohol vagy pornográfia. Mások lassan csipegetik le a bizalom falát, mint a kései hazajövetelek, a telefonra, számítógépre, tévére fordított nagyobb figyelem, a közös programok sorozatos lemondása, az intim együttlétek gyakori megtagadása.
Legtöbben megtapasztaljuk az apróbb vagy nagyobb bizalomromboló történések valamilyen egyéni kombinációját a házasságunkban, amik aztán réseket ütnek a bizalomban, s végül magányossághoz, haraghoz, elutasításhoz vezetnek.
Hogyan tudjuk helyrehozni a bizalmat egy olyan érzékeny kapcsolatban, mint a házasság? Főleg, ha mi magunk vagyunk a vétkesek?
Kezdjük azzal, hogy elgondolkozunk alapigénken, a Filippiekhez írt levél 2,3-4 versén. Krisztus itt azt kéri, hogy kövessük őt az alázatban. Hogy ne tegyünk semmit önzésből, tartsunk mindenkit magunknál előbbre valónak.
Képzeld el, mekkora változás történne a házasságodban, ha mindketten komolyan vennétek ezt a tanácsot! De ha a párod nem is, képzeld el, hogyan változna meg az életetek, ha te eldöntenéd, hogy az ő érdekeit a magadé elé helyezed! Természetesen nem azt tanácsolom, hogy legyél valakinek a lábtörlője, vagy viseld el az erőszakot. Egészséges határt kell szabni az önzetlenségnek is. Én az egészséges alázatról beszélek. Amikor meggondolod, milyen hangon, milyen szavakkal szólsz a párodhoz. Nem vagy vele tiszteletlen. Biztatod mindig, ha módod van rá. Saját döntéseidet mindig megbeszéled vele, még a legkisebbeket is.
A házasság partnerség. Tedd egyértelművé, hogy értékes és fontos a véleménye. Az alázat, a tisztelet egyik csodája, hogy minél többet adunk belőle, annál több jut nekünk is.
A mi házasságunk gyógyulófélben van. Feltártam a férjem előtt anyagi helyzetünket, átadtam neki pénzügyeink intézését. Nem azért, mert ő akar uralkodni, hanem azért, mert nálam sokkal bölcsebben kezeli a pénzt, úgy költ, és úgy tesz félre, hogy az családunk érdekét szolgálja.
Ahogy haladunk előre, vessük össze mindig cselekedeteinket, döntéseinket a Fil 2,3-4-gyel, igyekezzünk figyelni a párunk érdekeire is, ne csak a magunkéra. Első lépésként kérjük az Úrtól, hogy tudjunk megbocsátani egymásnak, utána beszéljünk nagyon őszintén a férjünkkel, majd folytassuk együtt, és mondjuk el minden olyan dolgunkat a másiknak, ami ha kitudódna, ártana a bizalomnak. A bizalom a házasságban csodálatos, és elérhető érték.

Uram, bocsásd meg, hogy rejtegettem, amit nem kellett volna. Kérlek, készítsd fel a férjem szívét, hogy meghallgassa, amit be akarok vallani neki, adj bölcsességet mindkettőnknek, hogy tovább tudjunk lépni – együtt, a Te irányításoddal. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: When Trust in a Marriage is Violated
Encouragement for today, 2013.04.03.
www.proverbs31.org/devotions

Vedd figyelembe a forrást
Lysa TerKeurst

„Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” Mt 5,44

Szeretnéd, ha Jézus mosolyogna? Én szeretném.
Szeretném ma elterelni a gondolataimat magamról, arról, ami az enyém, ami velem történik, és valaki másra akarok gondolni. Egy barátra. Egy ismerősre. Egy idegenre.
Meg akarom ajándékozni a szavaimmal. Szavakkal, melyek azért jöttek elő, mert rá gondoltam. És a gondolatok abban csúcsosodtak ki, hogy okom van szeretetet mutatni iránta.
De most nem olyasvalakiről beszélek, akit könnyű szeretni.
Olyan valakit akarok megajándékozni, aki megsértett, aki kritizált, ártott nekem, egyszerűen szólva, bántott engem. Igen, neki készítem az ajándékot.
Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt el kell gondolkoznom a szentírási parancson: „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok” (Róm 12,14). És imádkoznom kell.
Őszinteségért imádkozom, mialatt igyekszem szeretni az illetőt. Ez nem azt jelenti, hogy meghívom a belső köreimbe, vagy megosztom vele a mindennapi életemet. De ha sikerül szeretetet nyújtanunk valakinek, akit más a mi helyünkben elutasítana, az dicséretes, és igencsak ritka dolog.
Merj imádkozni túláradó szeretetért. Nem a szituációt akarjuk szeretni, amibe ez az illető belevitt, hanem a lelket benne, melyet Isten teremtett. Ő Istené. Isten szereti. Kincsének tartja, még ha nem ért is egyet a tetteivel.
Kincsének tart minket, még ha nem ért is egyet tetteinkkel.
Mialatt adni próbáljuk a látszólag meg nem érdemelt szeretetajándékot, talán a szemünk is rányílik egy más horizontra. Talán meglátunk valamit, amire nagyon nagy szükségünk lenne. Benne. Magunkban. Jézusban.
Amikor valaki rosszat mond rólam, vegyem észre a forrást.
Ha valaki kapna tőlem egy meg nem érdemelt szeretetajándékot, vajon észrevenné a forrást? Túl tudna látni rajtam, felfogná, hogy Jézus uralkodik bennem?
„Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak,” (ApCsel 4,13).
Bár fel lehetne ismerni az én életemben is! A szavaimban. A szeretetemben azok iránt, akik szeretnek engem. És még inkább a szeretetemben azok iránt, akik nem szeretnek. Jézussal voltam. Úgy szeretek, ahogy Ő szeret. Mert Ő a forrása minden szeretetnek.
Hiszem, hogy ilyenkor mosolyog.

Uram, minden okom megvan rá, hogy áldjalak Téged! Olyan szívért imádkozom, amely áldás akar lenni másokra, azokra is, akik ártottak nekem. Segíts, hogy őszintén meg tudjak nekik bocsátani, hisz te is kegyelmeddel árasztasz el engem. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Consider the Source
Encouragement for today, 2013.04.04.
www.proverbs31.org/devotions

Lomos lélek
Karen Ehman

„De ki látja meg saját hibáit? Tisztíts meg mindtől, ami rejtve maradt!” Zsolt 19,13

A kazánház az alagsorunkban nem mindig szép látvány. Itt, ezen a félreeső helyen tároljuk azokat a holmikat, amikre épp nincs szükségünk, na meg a különböző családi ereklyéket. Hogy valami rendet tudjunk ott tartani, polcokat szereltünk fel, nagy műanyagládákat állítottunk be, ahol szépen csoportosítva tárolni lehet a család lomjait.
Terveim szerint minden láda, polc felcímkézve fogadja magába a különböző ünnepekhez tartozó dekorációkat, a lekvárokat s más házi készítésű, üvegekbe elrakott vagy bedobozolt finomságokat, szépségeket. Ily módon egy áttekinthető, rendezett lomtár+ kamra lehetne a kazánházunk. Többnyire így is néz ki. Mondjuk az idő 82%-ában.
Előfordul ugyanakkor, hogy nem szánunk időt arra, hogy a helyére tegyük az épp odavitt dolgokat, s megelégszünk a nyisd ki-dobd be-csukd vissza mozdulatsorral: kinyitjuk az ajtót, behajítjuk a kezünkben lévő holmit, majd visszacsukjuk gondosan az ajtót, hogy eltakarjuk az egyre növekvő kupacot a szomszédos helyiségben tartózkodók elől.
A végeredmény egy egyre gyarapodó lomhalmaz szépen felcímkézett polcaim, dobozaim között. Muszáj ilyenkor megállnom, időt szakítanom rá, hogy lemenjek, és szépen egyenként mindent helyre rakjak.
Néha bizony a szívem egy ilyen lomtárra emlékeztet, amibe rendszertelenül bedobálnak mindenfélét. A szívemmel sem ez az eredeti szándékom, nem szeretném, ha helytelen hozzáállások, fertőzött gondolatok tárháza lenne, amik aztán akár rejtett bűnökhöz is vezethetnek. Pedig ha nem viszek minden gondolatot és érzést a helyére – azaz Krisztus irányítása alá -, gyökeret verve lelkemben bűnös burjánzásba kezdenek, s tönkreteszik Isten eredeti tervét, hogy Fia példája szerint éljek. A külvilág talán semmit sem lát belőle, de lelkem ajtaja mögött ott egy jókora lomhalmaz.
Ha rendet akarunk tartani lelki dolgaink közt, rendszeresen meg kell kérdeznünk Isten véleményét gondolatainkról, érzéseinkről, hogy időben észrevegyük, ha haszontalan lomokat kezdünk felhalmozni.
Őrizgetünk-e haragot, keserűséget, irigységet, rosszakaratot? Tárolunk-e lelkünkben szellemi restséget vagy rendetlen ragaszkodást, amit többre tartunk Isten szereteténél?
Ha nem távolítjuk el ezeket időben, megvallva őket Isten előtt, olyan lelki lomhalmazt gyűjthetünk fel, ami végül akár súlyosabb bűnbe is torkollhat, amit sosem szerettünk volna elkövetni. Ha rejtett harag gyűl a lelkünkben valaki iránt, az kemény, sértő szavakban robbanhat ki. A titkos irigység ronda pletykáláshoz vezethet. Színfalak mögé rejtett keserűségünk csúnya viselkedésben nyilvánulhat meg.
Tekintsük mai igénket takarításra felszólító intelemnek: „De ki látja meg saját hibáit? Tisztíts meg mindtől, ami rejtve maradt!” Isten a takarítás Mestere, egyedül Ő képes segíteni, hogy rendet rakjunk lelki lomtárunkban.
Engedjük, hogy kidobálja a haszontalan holmit, s megtisztítsa, rendbe rakja, áttekinthetővé tegye lelkünket. Ez az igazi lelki nagytakarítás.

Uram, segíts, hogy időben eléd vigyek minden rejtett bűnömet, mielőtt még összekuszálná bennem a rendet. Napról napra egyre jobban szeretnék Szent Fiadra hasonlítani. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Junk Closet Heart
Encouragement for today, 2013.04.05.
www.proverbs31.org/devotions

2013. július 21., vasárnap

Lélekerősítő levelek 123

Távolról követve
Karen Ehman

„Péter távolról követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.” Mk 14,54-55


A kis vidéki templom hátuljában ülve esetlenül lapozgattam az ott talált öreg Bibliát. Húsvét hete volt az érettségi évében. Több mint egy éve, egy ifjúsági tábor esti tábortüzénél átadtam már magam Jézusnak, de még nem tudtam, mit hol találok meg gyorsan a Bibliában.

Nagypénteken szolgálatot teljesítettem a templomunkban rendezett nyílt napon. Más volt, mint a megszokott szolgálat, mikor adott napokon összejöttünk, énekeltünk. Aznap bárki betérhetett a templomba, és egyénileg, csendben olvashatott valami lelki olvasmányt, elmélkedést és a hozzá kapcsolódó igéket.

Akkor találkoztam elmélkedő olvasás közben az evangéliumban Péter apostollal. Péter viselkedése, aki később olyan bátran tanúskodott Krisztusról, igazán nem volt hősiesnek mondható Jézus elárulásának és keresztre feszítésének idején. Bár azelőtt azt bizonygatta, hogy ha mindenki elfordul is Jézustól, ő hűséges marad hozzá, Jézus tudta az igazságot. Az igazság pedig az volt, hogy Péter meg fogja Őt tagadni, nem is egyszer, de háromszor egyetlen éjszaka alatt.

Péter tagadása előtt még valami létrejött: a növekvő távolság Péter és Jézus között. Bár Péter állandó társa volt, mégis, mikor Jézust letartóztatták, valahogy megszűnt a „mindig melletted leszek” magatartása. Mai alapigénk világosan kimondja: „Péter távolról követte” Jézust.

Fiatal szívem megsajdult olvasás közben. Túl közelről érintettek ezek a szavak. Frissen megtérve lelkesen beszéltem a többieknek Jézusról. Aztán látva, hogy a hit, amelyre rátaláltam, nem szerez osztatlan elismerést, lassacskán visszahúzódtam, s már nem álltam ki nyilvánosan Jézus mellett. Akárcsak Péter, én is távolról követtem.

A gyógyulás forrása a kezemben volt. Olyan közel, hogy szinte elsiklottam fölötte. A Biblia.

Ahhoz, hogy Jézus közelében maradjunk, naponta olvasnunk és elmélkednünk kell Isten Igéjét. Ha szívünket kipányvázzuk a Szentíráshoz, Jézussal való barátságunk egyre mélyül. Ennek eredményeként Ő már fontosabbá válik, mint a többiek, mint az, hogy mit gondolnak mások. Minél jobban megismerjük Istent, annál inkább beleszeretünk, és egyre kevésbé fenyeget a veszély, hogy a tömeg – vagy az ítélkezéstől, az üldöztetéstől való félelem - elsodor mellőle.

Te honnan követed Jézust? Elég közelről ahhoz, hogy ne veszítsd szem elől, de elég távolról, hogy mások ne lássák: Hozzá tartozol? Vedd kézbe a bibliádat. Nyisd fel. Lépj be Isten Igéjébe, hogy az Ige is belépjen a szívedbe. Legyen vége az el-elmaradozásnak. Haladjunk közvetlenül az Úr oldalán, szégyenérzet nélkül, hadd lássák mások is, hogy Jézus közelében akarunk lenni, és reménykedjünk, hogy ettől ők is meg akarják ismerni, ők is közelebb akarnak kerülni Hozzá.

Uram, légy segítségemre, hogy kitartsak elhatározásom mellett, mert bele akarok merülni Igédbe, és melletted akarok haladni mindig, napról-napra. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Following from Afar
Encouragement for today, 2013.03.19.
www.proverbs31.org/devotions



Próbálok erős lenni
Tracie Miles

„Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?” Zsolt 18,31

Más talán csak egy kétbetűs szót látott volna. De én Isteni üzenetnek vettem.

Azon a lelkigyakorlaton mindenki kapott egy borítékot, amiben egy cédulán Isten valamelyik elnevezése szerepelt a Bibliából. Kaptunk időt, hogy elmélkedjünk rajta, hogy tanulmányozzuk, és leírjuk, amit gondolunk róla, amit számunkra mostani állapotunkban az a bizonyos megnevezés jelent.

Bekuporodtam egy kényelmes fotelbe, kinyitottam a borítékot, kihúztam a cédulát, amin ez állt: El – Isten, az Erős. A bibliámban megkerestem a cédula alján található hivatkozási helyeket. Ezek közt volt az a zsoltárvers is, amivel ezt az elmélkedést indítottam.

Imádkozás közben éreztem, hogy szívem ellágyul, ahogy átitatja a szó jelentése. Naplóm lapján sorakozni kezdtek a szavak egymás után: „Jézusom, elfáradtam. Bevallom, mindig erős akarok lenni. Erős édesanyám számára, édesapám számára, a testvéreim számára, a férjem és a gyermekeim számára, a barátaim számára. Az igyekezet, hogy mindig erős legyek, kimerítő, és tele van feszültséggel, stresszel.

Lejegyeztem szeretteim nevét, akikkel szemben kötelességemnek éreztem, hogy erős legyek, és azt is odaírtam, hogy miért. Mintha azzal, hogy igazolni igyekeztem, miért akarok sziklája lenni másoknak, létjogosultságot kapna ez a törekvésem. Leírtam azt is, hogy saját dolgaimban is erős akarok lenni, saját erőmre támaszkodom, és megjátszom magam, mintha képes lennék mindenki terhét magamra venni.

Kimerülten fordultam oda Istenhez, hogy segítsen nekem. Éreztem, hogy biztat, nem kell, hogy mindig én legyek az erős, mert Ő az El, az Erős Isten. Beláttam, hogy én magam akartam a szikla lenni mások számára ahelyett, hogy arra Sziklára támaszkodtam volna, akinek az erejére valójában szükségük van.

A 18. zsoltárban Dávid dicsőíti Istent, erejének forrását. Felidézi mindazt, amit Isten tett, megköszöni nemcsak azt, hogy az Úr kiszabadította ellenségei kezéből, hanem azt is, hogy erőt adott neki, hogy megszabaduljon tőlük. A 32. versben elismeri Dávid, hogy csak azért tudott győzedelmeskedni bármikor is, mert Isten az ő Sziklája. Az Erős. Az ő ereje.

Éreztem, hogy szívem megkönnyebbül. Felszabadult sóhajjal hálásan dicsőítettem Istent. Akárcsak Dávid, én is megköszöntem Istennek, hogy Ő az én erőm, a Sziklám. Nem kellett kiszabadítson valóságos ellenségek kezéből, mint Dávidot, de segített győzedelmeskednem saját elképzelésemen, hogy nekem mindig erősnek kell lennem, a magam erejéből. Rámutatott, hogy Őrá, „El”-re kell támaszkodnom, hogy erőt kapjak, akár mások terhének, fájdalmának hordozására, akár csak arra, hogy végigcsináljam egy stresszes nap összes tennivalóját.

Felajánlhatjuk támogatásunkat, imádságainkat, figyelmünket másoknak, de soha nem lehetünk a sziklájuk. Isten dolga, hogy a Szikla legyen. Ő képes erre, és akarja is, hogy az legyen - ha hagyjuk.


Uram, bocsásd meg, hogy a magam erejére akartam támaszkodni, vagy hogy azt hittem, az én erőm elegendő mások támogatására. Segíts megtanulnom, hogy mindig Rád támaszkodjam. Köszönöm, hogy Te vagy számunkra „El”, AZ Erős ISTEN, aki végig velünk van a győzelem felé vezető úton. Jézus nevében, Ámen.


Tracie Miles: Trying to be Strong
Encouragement for today, 2013.03.25.
www.proverbs31.org/devotions


A nap, amikor a megbocsátás visszaadta szabadságomat
Renee Swope

„Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32

Azt hittem, túl vagyok azon a sérelmen. Biztos voltam benne, hogy továbbléptem. De ahogy a hüvelykujjamat végighúzva a ragasztáson, felnyitottam a borítékot, amiben tízéves érettségi találkozóra hívtak, rádöbbentem: nem bocsátottam meg. Az érettségi előtti utolsó félévben egyik osztálytársnőm kemény hangú, vádló dühe több volt, mint amit sebzett lelkem kezelni tudott, főleg hónapok óta tartó depressziós időszak közepén. Mélységes szomorúságot éreztem, önbizalomvesztést, aminek magyarázata sem volt, kimerült és kiüresedett volt a lelkem.

Számon kért valamit, amit tettem, és mély megvetést tanúsított felém. Nem volt elég erőm ahhoz, hogy feldolgozzam a támadását, hagytam, hogy beletaszítson ítélkezésének szakadékába.

Ha elmegyek a találkozóra, újra látni fogom, s vele együtt azokat is, akik az egésznek tanúi, és részben érintettjei voltak. Ez a lehetőség elindította az emlékek folyamát, feltörtek az akkori érzelmek, és rám tört ugyanaz az utálat, ami véget vetett barátságunknak. Az a nap tönkretette végzős évünk utolsó heteit.

Ahogy a borítékot a kezemben tartottam, a seb újra felszakadt. Ahelyett, hogy azon gondolkoztam volna, milyen szavakkal válaszolok a meghívóra, ott álltam megint a szakadék szélén, közel ahhoz, hogy újra belezuhanjak.

Hetekig foglalkoztatott a meghívó, míg végül eldöntöttem, elegem van a rabságból, a hajdani sérelmen való rágódásból. Fel akartam szabadulni alóla. Arra a szabadságra vágytam, amit az elmúlt tíz évben éltem. A megbocsátás szabadságára, amit Jézustól kaptam, aki meghalt a kereszten, hogy ezt a szabadságot nekem adhassa.

A következő hónapban minden nap órákat töltöttem bibliaolvasással és imádkozással. Dicsőítő énekeket hallgattam és a megbocsátásról szóló elmélkedéseket, tanításokat. Kértem Istent, tegye meg, hogy az Ő szemével lássam magamat s a világot, adjon támaszt, hogy Isten gyermekének szilárd biztonságával tudjak elmenni a találkozóra.

Mikor odaértem, lelkem telve volt Isten kegyelmével és ígéreteivel. Szó szerint akartam a találkozást azzal a lánnyal, hogy helyrehozzam vele a kapcsolatunkat. Meglepetésszerűen ért az az önbizalom és békesség, ami eluralkodott rajtam, mikor követtem Isten parancsát, és kerestem a megbocsátás és kiengesztelődés lehetőségét.

Nehéz megbocsátani azoknak, akik bántottak. Gyakran attól félünk, hogy ha megbocsátunk, újra sebezhetővé válunk. Máskor attól, hogy ha felhozzuk a régi sérelmeket, újra érezzük azt a fájdalmat, amit eltemettünk, így hát inkább nem háborgatjuk.

Pedig tudnunk kell, hogy ha élve temetünk el egy sérelmet, az újra meg újra elő tud jönni, hogy zaklasson minket.

Isten mai alapigénkkel akarta nekem megmutatni, miképpen adhatja vissza a megbocsátás a szabadságomat, hogyan szabadulhatok meg az élve eltemetett sérelemtől. „Éljetek…teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. … Bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4:2, 32

Követtem az igét, rájöttem, hogy nekem épp úgy szükségem van megbocsátásra, mint bárki másnak. Bár nem könnyű megbocsátani egy támadást, lehetséges mégis, ha követjük Isten útmutatását: ha alázatosak és szelídek vagyunk, ha türelemmel viseltetünk azok iránt, akik bántanak. Megéri így tenni azért a szabadságért, amit nyerünk általa.

A megbocsátás olyan ajándék, amit magunknak adunk, mikor másoknak nyújtjuk oda. Mikor ezt tesszük, nem azért bocsátunk meg, hogy elfelejthessük, ami történt. Azért bocsátunk meg, mert Isten nekünk is megbocsátott, kiszabadított múltunk fogságából, s élhetünk tovább, bizakodva nézve a jövőbe.

Uram, a segítségedre van szükségem. Segíts, hogy Veled dolgozzam fel a sérelmet, ami ért, segíts, hogy eleresszek minden keserűséget, ami fogva tart, ami elzárja előlem a szabadságot, a reményt. Adj erőt, hogy megbocsássak, ahogy Te is megbocsátasz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: The Day Forgiveness Set Me Free
Encouragement for today, 2013.03.20.
www.proverbs31.org/devotions


Békességszerzők
Nicki Koziarz

Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” Mt 5,9

Egy William nevű nyolcéves kisfiú ezt írta egyszer a lelkészének: „Kedves lelkész bácsi, tudom, hogy a Jóisten azt akarja, hogy mindenkivel békességben éljünk, de Ő még soha nem találkozott a testvéremmel. Őszinte híve, William.”

Fogadjunk, hogy bármelyikünk írhatna hasonló levelet. Ugye, mindig van valaki, aki nagyon, de nagyon tud irritálni? Egy ilyen világban, ami tele van idegesítő meg bajkeverő emberekkel, szinte lehetetlen feladatnak tűnik a békességszerzés. A bűn világába születünk bele, nem hozunk magunkkal ösztönös békességszerző reakciókat. Inkább védekező mechanizmusunk indul be, és igyekszünk visszaütni, ha megtámadnak. Másik megoldásként magunkba fordulunk, elzárkózunk a világ és a probléma elől, eltemetjük feldolgozás nélkül. Ezért igyekeznek a szülők és nevelők arra szoktatni a gyermekeket, hogy békésen oldják meg a vitáikat.

Bár én már nem vagyok copfos kislány, akinek hülye fiúk rángatják a haját az iskolaudvaron, de még mindig nem sikerül mindig helyesen reagálnom, ha valaki felbosszant. Nehéz békességszerzőnek lenni olyan emberekkel, akiket nem kedvelek.

Pedig Isten mintát adott nekünk, hogyan kell a béke útján járni. Mikor mi engedetlenségünkkel megsértettük, Isten kezdeményezte a kiengesztelődést Fia kereszthalála által. Jézus áldozata és megváltása megszabadít saját védekező reakcióim vagy bezárkózásom rabságából. Megnyílt számomra az út Jézus békessége felé, ami lehetővé teszi, hogy magam is békességszerzővé váljak.

Nemrég volt egy komoly konfliktusom valakivel, s elém került a fenti ige, a Mt 5,9: „Boldogok a békességszerzők…”

Először, mikor elolvastam, így gondolkoztam: „Megtanulom ezt az igét, és bumm: békességszerző leszek”. Meg is tanultam. De - ki hitte volna? – nem lett belőlem békességszerző a következő konfliktusnál sem.

Rájöttem, hogy mélyebben meg kell értenem, mi a békességszerzés, ezért beleástam magam a Szentírásba.

Ha az eredeti szöveget nézzük, kiderül, hogy az itt használt békesség szó harmóniát, biztonságot, nyugalmat jelent.

Ezek a szavak azt az állapotot jelzik, amit Jézus hoz az életünkbe. Azzal, hogy Őt követjük, megkapjuk tőle a békességszerzés képességét. Ha a békességen munkálkodunk, azt ígéri, hogy Isten fiainak fognak mondani. Ábrázolódni fog rajtunk a béke, amit Tőle kaptunk.

Azért mondja tehát Jézus, hogy „boldogok” vagyunk, ha a békességen dolgozunk, mert ha békességszerzők vagyunk, Isten gyermekeiként képviselni tudjuk az Ő lényének mélységét.

Néhány ember nagyon messzire elmegy, hogy bizonyítsa az igazát. A büszkeség, az arrogancia meggyőzi őket, hogy a kompromisszumkeresés, az ellentétek félretolása gyengeséget jelez. Pedig ha felfogjuk, mi Isten fogalma a békességszerzőkről – akik harmóniát, biztonságot, nyugalmat hoznak egy nehéz helyzetbe – biztonságban érezhetjük magunkat, és nyugodtak maradhatunk a konfliktus közben is. Nem ijedünk meg, mert Isten gyermekei vagyunk.

Mikor eleresztjük a sérelmeket, békességszerzők vagyunk. Amikor elsőként mondjuk azt, hogy „Bocsáss meg”, vagy „Sajnálom”, békességet hozunk. Amikor nyugodt hangon beszélünk ordítozás helyett, békésebbé tesszük a szituációt. Ha megtanulunk békességet nyújtani úgy, ahogy Jézus nyújtja nekünk, az Ő békessége át fogja járni az életünket.

Komoly kihívás lehet a békességszerzés, és nem jön mindig magától. De sose felejtsük el, hogy minden konfliktusban megkapjuk a lehetőséget a békés megoldásra. Harmóniát, biztonságot, nyugalmat adhatunk tovább, mert ezt kaptuk Jézus halála és feltámadása által.

Uram, te vagy A Békességszerző. Segíts, hogy Rád tekintsek, ha nehéz helyzetbe kerülök. És hogy békességet hozzak a másokkal való konfliktusokba. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Peacemakers
Encouragement for today, 2013.03.27.
www.proverbs31.org/devotions


Semmi nem vész kárba
Amy Carroll

Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jn 6,12

Ahogy a fény megcsillant az ablakpárkányon álló kis díszes, zöld üvegcsén, eszembe jutott nagymamám. Az övé volt valamikor ez a kis üveg, édes illatú parfüm volt benne.

Nagymama házának alagsori része sok kincset rejtett, ezt a kis üveget is ott találtam kislánykoromban. Homályos szoba, tele polcokkal, a polcokon titkos csodák, olyanok, mint nagyapa fosszíliagyűjteménye vagy nagymama Avon parfümös üvegcséinek sora, amik közé az én kis zöld üvegem is tartozott. Voltak köztük magas üvegek és alacsonyak, díszes porcelántégelyek és csillogó üvegből készültek. A kedvencem egy porcelán volt, amire tizennyolcadik századi pompázatos ruhákba öltözött hölgyeket festettek.

Mindegyik tégely és üveg egyedi volt. Többségük tökéletes állapotban, de volt köztük csorba, kopottas is. Elképzelem nagymamát, ahogy gondosan kiválasztja az épp megfelelőt a katalógusból. Gyűjteménye emberekről és helyekről hordoz illatokat és emlékeket, édeseket és keserűeket.

Ezek az üvegek olyanok, mint életem eseményei. Vannak köztük boldog események, másokat meg átitat a fájdalom. Sok után maradt heg a lelkemen, de még több ahhoz segített, hogy jobbá legyek. Ahogy az üvegek, az életem eseményeinek gyűjteménye is szebb, ha együtt nézem őket, mint ha külön-külön.

Jó érzéssel tölt el, hogy Isten semmit sem pazarol el. Életünk minden darabkája, legyen bár törött, csorba vagy ép, Isten gyűjteményében megszépül és értelmet kap.

Gondoljunk az 5000 éhes ember megvendégelésének történetére a János 6. fejezetéből. Az emberek kitódultak a városból Jézushoz, hogy hallgassák tanítását, és lássák a gyógyításokat. Együtt voltak vacsoraidőben is. A tanítványok rákérdeztek, mi a terve Jézusnak az emberekkel, hogyan tudja megvendégelni őket, és Jézus csodát tesz: egy fiú kosarában lévő öt kenyérből és két halból jól lakatja az egész tömeget.

Mikor az étkezésnek vége volt, úgy tűnt, be is fejeződött az együttlét, de Jézus még valamit meg akart nekik tanítani. Utasította tanítványait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Jézus nem elégedett meg azzal, hogy mindenki evett eleget, minden morzsát össze akart szedetni.

Isten figyelmét semmi nem kerüli el. Minden számít. De nem is csak számít, hanem ha az Ő gyermeke vagy, azt ígéri neked, hogy életed minden darabkáját a javadra és a maga dicsőségére fogja fordítani.

Ezt olvassuk a Róm 8,28-ban: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Azt mondja ez a vers, hogy Isten minden fájdalmunkat és örömünket, minden veszteségünket és nyereségünket, minden kudarcunkat és győzelmünket felhasznál. Semmi nem vész kárba.

A mai nap tartogathat nehézségeket – legyen az egy beteg gyermek, egy morcos főnök, egy barát, aki nem hajlandó megbocsátani. Vagy várhatnak jó dolgok – egy új szerelem, egy jó kis beszélgetés valakivel, egy hozzánk dörgölőző házi kedvenc. Bárhogy alakul is a napunk, tudhatjuk, hogy Isten összegyűjti életünk minden darabkáját, és valami sokkal szebbet alkot belőle, mint amit mi elképzelünk.

Istenem, bízom Benned életem minden eseményével, minden percével kapcsolatban. Mutasd meg, kérlek, ha csak egy-egy pillanatra is, milyen gyönyörűvé alkotod magadnak az életemet. Hiszem, hogy semmit nem pazarolsz el, semmi nem vész kárba. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Nothing Wasted
Encouragement for today, 2013.03.26.
www.proverbs31.org/devotions

Szenvedj velem egy kicsit
Glynnis Whitwer

"Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Mt 26,38

A falat kenyeret belemártottam a bíborszínű lébe, majd a számba tettem. Éreztem a gyümölcsös ízt, a kenyér foszló állagát. „Emlékezni fogok, Uram.” Hangtalanul mondtam, s csendben hálát adtam Jézusnak a kereszten értem hozott áldozatáért.

Pár pillanat múlva a bor utóíze megszakította úrvacsorai elmélkedésemet. Kesernyésebb volt a megszokottnál, s egy pillanatig végigfutott az agyamon, hogy valamit be kéne kapnom, ami elfedi ezt az ízt. Kávét igyak, vagy vizet?

De rögtön megszólalt bennem a Hang: „Szenvedj velem egy kicsit”.

Elöntött a szomorúság, mikor rádöbbentem, milyen gyorsan átsiklottak a gondolataim Krisztus szenvedéséről saját kellemetlen élményemre. Hányszor és hányszor eltéríthet az engedelmességtől az, hogy önmagamra fókuszálok az élet nehéz pillanataiban!

A Biblia három tanítványról tudósít, akik szintén a kényelmet választották az engedelmesség helyett. Elárultatásának éjszakáján Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy virrasszanak, amíg Ő imádkozik. Mialatt a mi Urunk lelke „halálosan szomorú” volt, legközelebbi barátai képtelenek voltak ébren maradni vele. Háromszor tért vissza Jézus hozzájuk, és mindháromszor alva találta őket.

A tanítványokat az álmosság akadályozta, hogy virrasszanak Jézussal. Engem mi akadályoz? Mi nem hagyja, hogy engedelmeskedjem Jézus kéréseinek? Apró akadályokon könnyen átlépek, de amik már a kényelmemet veszélyeztetik, azokkal harcolnom kell.

Egyszer majd élvezhetjük a mennyország tökéletességét. De addig a munka, amire Isten meghív, gyakran kényelmetlen, fizikailag fárasztó, lelkileg kimerítő. Néha egyenesen mocskos és nehéz.

Amíg a testem inkább valami kényelmes feladatra vágyik, saját kezem, mely sosem érintkezett az élet mocskával, nem akarja megfogni Jézus szegekkel átvert kezét – a kezet, mely leprásokat érintett, mely megsimogatta a kétségbeesett, bűnös nő homlokát.

Ilyenkor, Húsvét előtt, gondold át, milyen áldozatokat kér tőled az Úr. Talán valami nehéz szolgálatra hív a gyülekezetben, talán oda kell fordulnod a barátságtalan szomszéd felé, helyre kell hoznod egy elromlott kapcsolatot. Vagy az is lehet, hogy virrasztásra hív, az álom egy részéről kell lemondanod, hogy több időt tölts Vele imádságban és bibliaolvasásban.

Az átállás a kényelmes szolgálatról az áldozatos szolgálatra építi a lelkünket, jellemünket, személyiségünket. És ami ennél is fontosabb, szívünk egyesül általa Krisztussal, a Szenvedő Szolgával.

Jézus azt kérte, hogy naponta vegyük fel a keresztünket. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk mindazt, ami 2000 évvel ezelőtt a kereszten történt, vagy a feltámadást Húsvét hajnalán, meg kell tagadnunk önmagunkat, és követnünk kell Jézust, bárhova vezet minket. Közben pedig nem szabad elaludnunk.

Mennyei Atyám, köszönöm hűségedet. Bocsáss meg, ha engedetlen vagyok, és kéréseid teljesítése helyett saját kényelmemet választom. Adj, kérlek, olyan szívet, mint a Tiéd, mely túllát az élet felszínén, mely az örökkévalóság perspektívájából nézi a tennivalókat. Adj, Uram, bátorságot, hogy kitartó, éber szolga legyek, aki kedves a Te színed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Suffer with Me Awhile
Encouragement for today, 2013.03.29.
www.proverbs31.org/devotions

2013. július 10., szerda

Szeretetek

2013. júl 10.
Azt olvastam a Porverbs31 egy facebook bejegyzésében, hogy az szokta a gondot okozni a házasságunkban, hogy nem tartjuk meg a helyes sorrendet: Isten – a férjünk – a gyermekeink.
Ma reggel, mialatt édesanyámért imádkoztam, eszembe jutott ez a mondat, és az, hogy a szülők hiányoznak a sorból, pedig ők a tízparancsolatban is szerepelnek, míg a házastársak, a gyerekek nem.
Arra jutottam, hogy a párunk és a gyermekeink iránti szeretet érzelmi alapja nagyon erős, az ösztöneinkből fakad. Az Isten iránti szeretetet és a szülők tiszteletét viszont parancsba kaptuk, mert ezek döntések. De olyan fontos döntések, hogy ott vannak a Tízparancsolat elején, együtt a felebarát és önmagunk iránti szeretettel. (Utóbbi szintén ösztönös, magából az életösztönből fakad, de nagyon fontos, annyira, hogy összehasonlítási alapul, mércéül szolgál.)
Isten – felebarát – szülők – ellenségek. Az ellenségszeretetet szintén parancsba kaptuk a történelem egy későbbi időpontjában, de mert Jézus mondta, számunkra éppoly fontos, mint a tízparancsolat.
A házastárs és gyermekek iránti szeretetről is kapunk tanácsokat, de azok inkább eligazítások, „kormányrendeletek”, nem törvények, nem Jézus, hanem az apostolok és más szent írók „jegyzik” őket. A törvény ezekről belénk van oltva.
Jézus is beszél a gyermekekről, de ő mást parancsol velük kapcsolatban. Olyasmit, ami nincs bennünk, ami szintén döntés kérdése:
Engedjétek hozzám őket!
Legyetek olyanok, mint ők!
Ne botránkoztassátok meg őket!

2013. július 3., szerda

Lélekerősítő levelek 122

A siker titka az apróságokban van
Lysa TerKeurst

„Mózes ezután hívta Becaleelt, Oholiábot és a többi hozzáértő embert, akiknek az Úr tehetséget adott, s akiket a szívük arra indított, hogy hozzálássanak a munkához.” Kiv 36,2


A Nemzetközi Keresztény Kereskedelmi Konferencia és Kiállítás hagyományos találkozója mindenkinek, aki keresztény könyvekkel foglalkozik: kiadóknak, szerzőknek, ügynököknek, a médiának, könyvkereskedőknek. Van, aki könyvsátrakat állít, mások vásárolnak, de mindenki nagyon sokat beszél a könyvekről.
Évekkel ezelőtt elmentem erre a konferenciára, akkor, amikor még csak egy kiadói ajánlat és egy nagy álom volt a tarsolyomban. Tavaly, mialatt tizenhatodik könyvem, az Unglued (Csak lazán) tiszteletpéldányait dedikáltam, két gondolat foglalkoztatott.


Az egyik: köszönöm Jézus, hogy eljöttek az emberek a dedikálásomra. Komolyan mondom, nagyon kínos dolog ott álldogálni egy halom nyomdából kijött könyv mellett, tollal a kezedben, és egy árva lelket sem érdekel, hogy ott vagy. Ezért van az, hogy mikor valaki odalép, szívem szerint melegen átölelném. Mindenkit egyenként. De tényleg. És ha volna elég pénzem, mindenkit meghívnék egy steak-ebédre. Nem viccelek.

A másik: vedd észre azokat, akik el vannak keseredve, és akik várják a bátorításodat. Sokan azok közül, akik beálltak a sorba hozzám, azon ábrándoztak, hogy írnak egy könyvet. Én is jártam ebben a cipőben. Tudom, milyen az, hogy csak kóvályogsz a standok között, a szatyrod már tele ajánlatokkal, a szíved meg izgatott reménykedéssel.

Úgy éreztem, kötelességem megadni nekik azt a biztatást, amire annyira szükségem volt nekem is annak idején.

Talán te is itt állsz most. Talán eldöntötted, hogy ebben az évben konkrét lépéseket teszel álmaid megvalósítása felé. Akár író szeretnél lenni, akár más álmokat kergetsz, leírom neked, mi az, amit én megtanultam:

Ne feledd: ha egy ember elutasít, az nem azt jelenti, hogy Isten utasít el.

Ha Isten megáldott az írás adományával: írj! Nincs szükség kiadói szerződésre ahhoz, hogy elkezdj írni. És ugyanez érvényes a többi adottságra is: énekelj, alkoss, taníts, fess, tervezz – ott használd a tehetségedet, ahol vagy, hogy áldás legyél mások számára.

A legtöbb, egy nap alatt beteljesülő sikertörténethez évekig tartó előkészület vezet.

Értékeld az apró lépések, a szorgalmas munka, a tanulás, a gyakorlás, a fejlődés mindennapi fegyelmét. Járj tanfolyamokra. Hagyd, hogy vezessenek. Taszítsd át magad azokon a perceken, amikor abba akarod hagyni. És tedd meg újra meg újra, éveken át.

Válj áldássá mások számára

Ne tartsd meg magadnak, amit alkotsz, amin dolgozol. Keress olyan embereket, akiknek áldás származik a munkádból. Én nagyon szeretek írni. De annál is jobban szeretem, ha látom, hogy valakinek segít az, amit írtam. Az ilyen élmények mindig tovább tudnak lendíteni a nehezebb időszakokon.

Számíts az ellenállásra

A kihívások, a csalódások, a leállások mind-mind hozzátartoznak az úthoz. És őszintén mondom: a nehéz időknek céljuk van. Sokkal többet tanultam a kudarcaimból az írás terén, mint a sikereimből. Használd fel a tanulságokat. Ne pazarold el őket azzal, hogy idejekorán feladod. És ne felejtsd dicsőíteni Istent, akár küzdesz, akár győzöl. Isten mindent jóra fordít.

Keresd a kicsi nyitott kaput, ami ott van előtted.

Mindig fejviszketést okoz, ha azt hallom, hogy valaki írni akar, meg előadást tartani, de nem hajlandó elvállalni először egy rövid biblia-tanfolyam vezetését. Ha Isten hív valamire, mindig megnyit előtted egy kaput. De lehet, hogy ez egy kicsinyke kapu. Keresd meg, és lépj be rajta!

Pontosabban: táncolj be rajta ujjongó örömmel, mert Isten nagy dolgokat készít elő azok számára, akik a kicsiben hűségesek!

Uram, áldalak, mert lehetőséget adsz álmaim követésére. Alázatos örömmel fogadom, ha szolgálatodra hívsz. Segíts, kérlek, hogy ki tudjak tartani, mikor ellenkezéssel találkozom, vagy saját rossz hangulatom akar leállítani az úton, mellyel igent mondanék Neked. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Secrets of Success Found in Small Places
Encouragement for today, 2013. 03. 07.
www.proverbs31.org/devotions


A jó feleség
Sharon Glasgow

„Legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.”

A jó feleség olyan, mint a jó szakács.

Ugyanazon hozzávalókból, ugyanazon recept alapján két ember teljesen más ízű, állagú ételt tud készíteni. Hogyan lehetséges ez?

Nos, a jó szakács az apró részletekre is odafigyel, amik fölött egy átlagos tekintet átsiklik.

Vegyük például a sült almát. Nem kell hozzá más, csak alma, cukor, vaj és fahéj. De nem készítjük ugyanúgy. Én nagyon forró serpenyőben készítem (hogy karamellizálódjék), és soha nem teszek rá fedőt, mert akkor egész más állaga lesz. Ha ugyanezeket az alapanyagokat lassú tűzön, fedő alatt készíted, a végeredmény egyáltalán nem hasonlít az enyémhez. Ugyanaz a recept, mégis egészen más étel.

Ez a különbség a jó feleség és az átlagos feleség között is. Százféle receptje van annak, hogyan legyünk jó feleségek, mind ugyanazokkal a hozzávalókkal: szeretet, tisztelet, kommunikáció, intimitás, idő, szolgálat és imádság. Ha csak egyet is kihagyunk ezek közül, már egészen más eredményt kapunk.

Ha annyira szeretsz, amennyire szerinted képes vagy, a végeredmény nem lesz tökéletes. Alapigénk odaadó szeretetet vár el. Az itt használt szó eredetije feltétel nélküli, viszonzást nem váró szeretetet jelent. Lényed minden apró rezdülésével szeress, és ha elfogyott, facsarj ki magadból még többet.

Úgy nőttem fel, hogy a tisztelet szó értelmét nem ismertem. Szerettem a férjemet, de nem tiszteltem az ötleteit vagy a családban elfoglalt helyét. A Róm 12,10 arra buzdít, annyira tiszteljük férjünket, hogy helyezzük őt önmagunk fölé. Ne az legyen a kiindulópontom többé, hogy mindig az a helyes út, amit én annak gondolok. Mióta megtanultam, hogy gondolkozzam, mielőtt reagálok, és tiszteljem az ötleteit, kiderült, hogy legtöbbször valóban Dale-nek van igaza.

A kommunikáció a beszéd és a hallgatás érzékeny egyensúlya. Ne csak a füleddel hallj, hanem a szíveddel is! Egy szerző így fejtette ki alapigénknek ezt az oldalát: „Tisztelettel beszéljenek egymásról…, vegyék elejét a suttogásoknak, hátbatámadásoknak, célozgatásoknak, gyanúsítgatásoknak. Egymással is tisztelettel beszéljenek.” Ne engedd, hogy bármi kiiktassa ezt a hozzávalót: se közbeszólás, se előfeltevés, se régi beszélgetések megszokott hangneme. Tudnia kell, hogy érdekel téged minden gondolata, terve, gondja.

Ne hanyagold el az intimitást! Minél fűszeresebben készíted ezt, annál könnyebb dolgod lesz a tökéletes recept többi hozzávalójával.

Nem vagyok jó háziasszony, de nagyon igyekszem. A férjemet szolgálom azzal, hogy rendben tartom az otthonunkat, elkészítem a kedvenc ételeit, szeretetteljes közeget teremtek számára – mindettől nagyon finomra sikerül a recept!

Életbevágóan fontos hozzávaló a vele töltött idő is. Ezért lehetőleg mindenhova vele megyek, ha lehetséges. Mikor öt kislányunk még kicsi volt, mindannyian beültünk a kisbuszba, és együtt mentünk tankolni, vagy hogy megvegyük a szögeket, amikre szüksége volt – csak hogy vele legyünk.

Sokszor felébredek éjjel, ilyenkor egy darabig nézem őt, és imádkozom. Imádkozom az egészségéért, a munkájáért, álmai beteljesedéséért. Minden nap szakíts időt arra, hogy imádkozz a férjedért, és napközben is mondj érte egy-egy fohászt. Az Úr hűséges, és meghallgat.

A Jó feleség receptje az egymás iránti odaadó szereteten és tiszteleten alapul. Észrevettem, hogy minél nagyobb gonddal készítem, annál többet kapok magam is. És minél odaadóbb a kapcsolatunk, annál kevesebb munkát igényel: a vágyam, hogy szeressem, egyre nő, képességem arra, hogy tiszteljem, második természetemmé válik, a kommunikációban egyre több az egyetértés, az intimitás édesebb, a vele töltött idő nem kötelesség, hanem várva-várt lehetőség.

Jó feleségnek lenni nagyon hasonlít ahhoz, ahogy jó szakács tud lenni valaki. Ugyanazon recept alapján sokféle házasság születik. A Jó feleség receptjének titka: ne hagyjunk ki egyetlen hozzávalót sem! Ha erre figyelsz, akkor már az apróbb részletek kidolgozásán múlik, mennyire lesz finom a végeredmény.

Uram, segíts, hogy olyan feleség legyek, amilyennek lennem kell. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: The Good Wife
Encouragement for today, 2013.02.05.
www.proverbs31.org/devotions


Rossz hangulatban
Suzie Eller

„A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!” 2 Tessz 3,16

Dühösen csaptam a paplanomra, majd a párnámat is megdögönyöztem, s próbáltam nem odanézni az óra pirosan világító számlapjára: 2:00 a.m.

Gyógyulófélben voltam egy hosszas betegségből, ami nagyon kimerített. A laptopom is elkaphatta, mert mikor bekapcsoltam, csak számok és figyelmeztetések futottak a képernyőn egymás után.

Ez a többnyire vidám leányzó most zsémbes volt, hiperérzékeny, nyűgös és rosszkedvű.

Előző este nagyon csendben voltam. Senkinek sem használt volna, ha kimondom azokat a mondatokat, amik a nyelvemen tolakodtak. Igazán nem akartam ezen a missziós kiránduláson savanyú vagy bántó lenni. Nem tudtam uralkodni a rosszkedvemen.

2:30, majd 3:00. Hadakozni kezdtem az Úrral.

Uram, mi van velem?

Atyám, hogy tudsz használni valakit, aki ennyire rabja a hangulatainak?


És akkor lelki szemeim előtt megjelent az Írás. Szelíden, gyengéden, mint egy suttogás hullámzott át a gondolataimon, le egészen a szívemig.

„Veled van az Úr, a te Istened…” (Szof 3,17).

Éppen itt. Most. Velem van.

Örül majd neked nagy örömmel, megújít szeretetével” (Szof 3,17).

Lát engem. Örvénylő gondolataimat. Kimerült testemet, kiszikkadt agyamat. Ő látja. És mégis örül nekem. Szeretetével elcsitít.

„Örül majd neked ujjongó örömmel” (Szof 3,17).

Ekkor érkeztek meg a könnyek. Hiszen itt, kiborulásom közepén, Isten lát engem, ujjongva örül nekem, és csodálatos altatódalt dúdol kimerült leányának.

Beburkolóztam a takarómba, behunytam a szemem, és végre elaludtam.

Talán neked is rossz kedved van. Ki vagy borulva. A nyelvedet harapdálod, hogy ki ne mondd a bántó szavakat szeretteidnek. Lelkileg, érzelmileg elfáradtál, vagy talán a testednek hiányzik már jó ideje a pihenés.

Ő lát téged. Mindenestül lát. Nem csak a rosszkedvedet látja, de a szívedet is, ami semmire sem vágyik jobban, mint hogy újra önmagad légy.

Azért imádkozom, hogy meghalld a szelíd altatódalt. Hogy megérezd, ahogy magához von. Azért imádkozom, hogy tudd, mindnyájunknak vannak ilyen napjaink, amikor kifordulunk önmagunkból, amikor látszólag minden rosszul sül el. De mindenekelőtt azért imádkozom, hogy tudd, Mennyei Atyánk nem fordul el tőlünk ilyenkor, hanem elcsitítja háborgó gondolatainkat, ha összeszedjük, és őszintén Felé nyújtjuk őket.

Másnap fizikailag fáradtan, de pihent lélekkel ébredtem, rossz hangulatomnak nyoma sem volt.

Tudom, hogy máskor is elő fog jönni. Az élet hoz elénk nehéz napokat. De ha ez bekövetkezik, nem fogom elrejteni rosszkedvemet Isten elől, hanem Hozzá futok, és Felé nyújtom az egészet.

Atyám, néha azért nem közeledem Hozzád, mert szégyellem az érzéseimet, a hangulatomat. Köszönöm, hogy irgalmadban nyugalmat találok, és békességeddel elcsitítod háborgó gondolataimat. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Cranky Pants
Encouragement for today, 2013.03.11.
www.proverbs31.org/devotions


Engedjük uralkodni a Békességet
Samantha Evilsizer

És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.” Kol 3,15

Amennyire képtelenek vagyunk visszatolni az esőt a felhőkbe nyitott tenyerünkkel…

Vagy megnyújtani a szivárványt a két végét húzva…

Vagy visszatartani a dagályt azzal, hogy futunk a tenger felé…

Semmivel sincs inkább hatalmunkban a békesség megszerzése, foglyul ejtése.

Béke.

Amiért a háborúk folynak. Családok összeroppannak. Emberek világgá mennek. Amiért megalkuszunk, ötletelünk, tévézünk: itt van – csak küzdj érte az időddel, a pénzeddel, az életeddel…

De hiába a versenyfutás – a békességet sosem kapjuk el. Mindaddig, míg el nem fogadjuk ezt az öt szóból álló igazságot, ami a békesség kulcsa. Az igazságot, amitől lankad a váll, oldódik a görcs az állban. Ez a mondat rávilágít, hogy létezik a békesség, bőséggel kaphatunk belőle mindnyájan: „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben” (Kol 3,15).

Ha békességet akarunk, váljunk Jézus Krisztus tanítványává, aki a Békesség. Kövessük a tanítást: engedjük, hogy Krisztus békessége uralkodjék a szívünkben.

Ez a tanítás arra int, hogy lassítsunk. A két, látszólag ellentétes értelmű szó: „engedjük” és „uralkodjék” arra tanít, hogy legyünk szívünk játékvezetői. Hagyjuk, hogy pörögjön a meccs, de amikor elfajul a helyzet, fújjunk bele a sípba, tegyünk rendet, állítsuk le a mérkőzést, nyugtassuk le a szívünket.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, ha bensőséges kapcsolatban állunk a Békességgel, ha jól ismerjük Őt.

Krisztus igazságos, ezt mutatja Eszter bátorsága és Hámán veresége (Eszter 7).

Krisztus helyreállít, láthatjuk Jób szörnyű veszteségéből, majd többszörös nyereségéből (Jób 42,7-17).

Krisztus uralkodik a viharokon, ezt igazolja a szél és a háborgó hullámok lecsendesítése (Mt 28,1-10).

Időbe telik, míg felfogjuk, kicsoda Krisztus, és engedjük, hogy uralkodjék bennünk az Ő békessége. A futballbírók sem a Bajnokok Ligájában kezdenek. Nekik is hosszadalmas tanulásra, edzésekre van szükségük. Éveken át kell bizonyítaniuk az apróbb ligákban, mielőtt országos bajnokságokról, nemzetközi nagymeccsek vezetéséről álmodozhatnának.

A mi szívünknek és értelmünknek is ki kell járniuk az iskolát. Kezdjünk az alsóbb szinteken. Szólítsuk fel békességre a szívünket, amikor késésben vagyunk, amikor odaég az étel, horzsolások, zúzódások történnek, koccanásos balesetet szenvedünk. Ezzel gyakorolhatunk, ezzel készülhetünk fel arra, amikor rossz hírt közöl az orvos, amikor átnyújtják a felmondólevelet, amikor megvádolnak.

Felszólítjuk szívünket, hogy hallgasson Rá, és bízzon Benne, Aki hűséges a kis dolgokban is, így újra meg újra megtapasztaljuk, kicsoda Krisztus. Ezzel kellőképpen felerősítjük szívünket, hogy jusson eszébe a Békesség, aki hűséges a nagy dolgokban és a köztes helyzetekben is. Mindig, mindenben.

Minden felszólítás továbbvezet a következőhöz, egyre közelebb a nyugalomhoz. Ahol végetér az üldöztetés. És békességben leszünk.


Uram, Te vagy a Békességem. Tanítsd meg nekem a Te utaidat, vezess a Te igazságodban. Segíts, hogy ellazítsam a vállam, enyhítsem az állam feszülését, csendesítsem el háborgó szívemet. Egyre jobban meg akarlak ismerni. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: How to Let Peace Rule
Encouragement for today, 2013.03.12.
www.proverbs31.org


Szitokgondolatok
Lysa TerKeurst

„Tartsunk ki rendíthetetlenül a reménységben, amiről hitet teszünk, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” Zsid 10,23

Kék volt az ég. Szikrázott a hó. A lejtők tele kihívásokkal. Melyiket válasszuk?

Úgy döntöttünk, hogy a kékkel kezdünk.

A sípályák gondnokai színekkel jelölik a lejtőket. És ellátnak minden információval arról, hogy melyik lejtőn mi vár ránk. Igen, minket, akik elég őrültek vagyunk, hogy holmi istenített lécekkel a talpunkon havas lejtőkön száguldozzunk, el kell látni információkkal.

A zöld színű pálya a kezdőké. A kék közepes nehézségű pálya. A fekete a haladóké, és azoké, akik haladóknak hiszik magukat, s mire rájönnek, hogy mégse, már késő megfordulni. Gáz.

Mi okosak akartunk lenni. Nem vállaljuk be a fekete pályát. De a kéket? Igen, azt kérjük szépen.

Tökéletes síkaland.

Egy darabig.

Míg a császár másként nem dönt.

Néhány kellemes lesiklás után a férjem, Art, úgy gondolta, próbáljunk ki egy másik lejtőt. Tessék? Utálom a változásokat. Allergiás vagyok rájuk. Szeretek rátalálni valamire, ami jó, és ki is tartok mellette. Minek kell lecserélni valamit, ami működik? Ami jól esik?

„Óriási lesz, meglátod!” – és már indult is a másik lifthez.

Választhattam: vele megyek, vagy itt maradok. Ekkor jelentkezett az első, szépnek nem nevezhető gondolatom. Szitokgondolatnak hívom az ilyeneket. Igazából nem mondok ki semmi csúnya szót. Csak a fejemben jelennek meg nagyon negatív gondolatok, amiket nem szeretnék közzétenni.

Tehát új lejtőn csúszunk le.

Eleinte jól indult. Aztán a pálya kezdett érdekes lenni. Hallottad már úti beszámolóban, hogy „minden jól ment addig a buckáig”? Most hát akkor képzelj el egy meredek lejtőt lefelé, amin csak buckák vannak. Olyanok, amikből egy is elég, hogy fejjel előre lerepülj a hegyoldalról. Vagy hogy kettőbe törd mindkét lábad.

Testem minden izomrostját elöntötte a félelem, a fejem tele lett sötét és gyűlölködő gondolatokkal. Ettől persze nem lett könnyebb a lesiklás.

Ellen kellett volna állnom a negatív gondolatoknak, le kellett volna cserélnem őket jókkal. A sötét gondolatok olyanok, mint a fekete lejtő a sípályán. Ha ráálltál a rossz gondolatok fekete lejtőjére, olyan helyekre visznek el, ahova soha nem szerettél volna eljutni.

Akkor, ott, nem váltottam jó gondolatokra. Hagytam, hogy gondolataim fekete lejtője még nehezebbé tegye a pályát.

Így van ez az életben is.

Minden nap találkozunk buckákkal.

Valaki olyasmit tesz, ami rosszul esik. Szitokgondolatok jönnek, vagy kijavított gondolatok?

Nem jutsz hozzá valamihez, ami szerinted téged illetett volna. Szitokgondolatok vagy kijavított gondolatok?

A szitokgondolatot úgy sikerül kijavítani, ha felteszünk magunknak három kérdést:

Illik ez a gondolat az igazsághoz?

Illik ez a gondolat hozzám?

Illik ez a gondolat ahhoz, aki lenni szeretnék?

Isten megtanította, hogyan gondolkozzam az Ő igazsága szerint, de rajtam áll, hogyan váltom valóra, amit tanultam.

Isten azt akarja, hogy megéljem, amit a Zsid 10,23-ban olvasok: „Tartsunk ki rendíthetetlenül a reménységben, amiről hitet teszünk, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.”

„Tarts ki rendületlenül. Tarts ki. Rendületlenül.” Mit jelent ez?

Isten segít, hogy növekedjem az Ő ismeretében, de én döntök, hogy gondolataimban, tetteimben milyen mértékig nyilvánul meg a növekedésem.

Gondolataim illeszkedjenek az igazsághoz. Életem illeszkedjék az igazsághoz. Akkor látszani fog rajtam az Ő reménysége.

Ahogy a hegytetőn dönthetek, melyik pályán indulok el, ugyanígy dönthetek gondolataim pályájáról is. Szitokgondolatok vagy kijavított gondolatok. Rajtam áll.

Uram, hálás vagyok igazságodért. Adj erőt ma is, ha buckának ütközöm. Tisztítsd meg gondolataimat, hogy illeszkedjenek a Te Igédhez. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Cussing Thoughts
Encouragement for today, 2013.03.14.
www.proverbs31.org/devotions


Kevesebb stresszel élni
Stephanie Clayton

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Elküldte szavát, hogy meggyógyítsa őket, életüket kimentette a veremből.” (Zsolt 107,19-20)

Kórlélektan előadáson ülve éreztem, hogy kipirulok, és a szívem hevesebben ver. Eszembe jutott a kis doboz a blúzom alatt. Néhány napja a kardiológustól kaptam egy monitort azzal az utasítással, hogy mindig nyomjam meg a rajta lévő gombot, amikor érzem, hogy gyorsabban ver a szívem. Most is ez történt, mégpedig egy osztályteremben.

Az előadáson olyan emberekről volt szó, akiknek gyakran vannak testi panaszaik, melyek mögött nem lehet szervi okot kimutatni. Hátha nálam is erről van szó? Mi van, ha a szívproblémáimat csak a stressz és szorongás okozza? Inkább szerettem volna, ha az orvos valami szervi okot talál, semhogy ráírja a kórlapomra, hogy „bolond lány”.

A következő hónapokban elvégzett vizsgálatok alapján végül az orvos alacsony pajzsmirigyműködést állapított meg, amely magyarázhatta szívpanaszaimat. Elkezdtem szedni a felírt gyógyszert, de semmi nem változott. Puszta kíváncsiságból elhatároztam, hogy feljegyzem a körülményeket, amikor az erősebb szívdobogást érzem.

Akkor fordult elő, mikor kiselőadást kellett tartanom a csoportunkban, vagy mikor sötétedés után kellett átmennem egy elhagyott parkon. Akkor, amikor valakivel vitáznom kellett, vagy ha bizonyos emberek közeledtek felém. Egy heti jegyzetelés után meg kellett állapítanom, hogy a tünetek részben összefüggnek a szorongással.

Egy keresztény lány nem szoronghat, vagy mégis? Főleg egy olyan, aki épp lelki tanácsadásból szakvizsgázik. Kétségbeesetten igyekeztem elrejteni testi-lelki küzdelmeimet, de ez egyre nehezebben sikerült. A keresztény lelki vezetésből tanultak segítettek feldolgozni szorongásom okait. Belemélyedtem Isten igéjébe is. A 107. zsoltár 19-20. verse különösen megérintett.

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Elküldte szavát, hogy meggyógyítsa őket, életüket kimentette a veremből.”

Úgy döntöttem, hogy ebből az igéből fogok kiindulni, elhiszem, és bízni fogok az itt felvázolt akciótervben. Kiáltok az Úrhoz… bízom benne, hogy megment… szava meg fog gyógyítani… és kimenekülök a veremből.

Első lépésként őszintén megfogalmaztam a gondjaimat, a fájdalmamat. Ő ismeri a szívemet, de az, hogy Hozzá kiáltottam, segített legyőzni büszkeségemet, és elismerni, hogy Ő képes arra, amire én nem.

Másodszor, elhatároztam, hogy bízom abban, hogy megszabadít. Amikor éreztem, hogy kételkedni kezdek, imádkoztam, hogy erősítse meg a hitemet, segítsen legyőzni a kételyeket.

Azután elfogadtam szavainak gyógyító erejét. Felismertem, hogy olyan hazugságok uralkodnak bennem, mint hogy engem nem lehet szeretni, meg hogy sosem leszek elég jó semmiben. Ezeknek a hazugságoknak a hangja sokkal harsányabb volt, mint ez igeverseké, amik az ellenkezőjét állítják. De minél gyakrabban ismételgettem a megtanult igéket, és viselkedésemet hozzájuk igazítottam, lassan észrevettem, hogy hinni kezdem őket.

Végül beleegyeztem, hogy kijussak a veremből. Rájöttem, hogy igazából nem is akartam kiszabadulni, mert a szorongás egy módja az irányításnak. Amíg aggódtam, úgy éreztem, kézben tarthatom a helyzetet, tőlem is függ, ami történik. Ha viszont Krisztusra bízom, hogy kihúzzon a szorongás verméből, fel kell adnom mindenfajta irányítást, és teljesen Rá kell bíznom magam. Ez ijesztőnek tűnt! De még ennél is ijesztőbb volt a lassú testi-lelki haldoklás. Azzal, hogy Krisztusra bízom a szabadítást, meg kell változtatnom tekintetem irányát. Arra kell összpontosítanom, ami jó az életemben, s a nehézségben is azt kell néznem, hogy mi jót tanulhatok belőle. Ha Rá bízom magam, akkor minden pillanatban az örömöt kell választanom a kétségbeesés helyett.

Évek múltak el azóta, hogy a szívmonitort kellett viselnem kórlélektan órán. Rájöttem azóta, hogy bár újra meg újra ki vagyunk téve a stressz, a szorongás, az aggódás támadásainak, nem engedhetjük, hogy átszőjék az érzelmeinket, a gondolatainkat. Ehhez csak Istennek van joga. Szembeszállhatunk a szorongással, tudva, hogy Isten az, akinek kezében az irányítás van, Neki megvannak a tervei az életünkre, és semmi értelme izgulni a dolgok kimeneteléért. Ő ugyanakkor a gyógyítónk, a megmentőnk, a Megváltónk. Ő a szabadságunk, a szabadulásunk a szorongás, a stressz, az aggódás verméből.

Kérlek, Uram, segíts, hogy bízzam Benned, hogy átadjam magam gyógyításodnak, hogy több időt töltsek Igéddel és az imádkozással. Szabadíts meg a félelemtől, ments ki a veremből. Köszönöm, hogy gondot viselsz rám, irányításod alatt tartod az életemet, és megszabadulhatok a stressz szorításából. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: Stressed-Less Living
Encouragement for today, 2013. 03.15.
www.proverbs31.org/devotions


Távolról követve
Karen Ehman

„Péter távolról követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.” Mk 14,54-55

A kis vidéki templom hátuljában ülve esetlenül lapozgattam az ott talált öreg Bibliát. Húsvét hete volt az érettségi évében. Több mint egy éve, egy ifjúsági tábor esti tábortüzénél átadtam már magam Jézusnak, de még nem tudtam, mit hol találok meg gyorsan a Bibliában.

Nagypénteken szolgálatot teljesítettem a templomunkban rendezett nyílt napon. Más volt, mint a megszokott szolgálat, mikor adott napokon összejöttünk, énekeltünk. Aznap bárki betérhetett a templomba, és egyénileg, csendben olvashatott valami lelki olvasmányt, elmélkedést és a hozzá kapcsolódó igéket.

Akkor találkoztam, elmélkedő olvasás közben, az evangéliumban Péter apostollal. Péter viselkedése, aki később olyan bátran tanúskodott Krisztusról, igazán nem volt hősiesnek mondható Jézus elárulásának és keresztre feszítésének idején. Bár azelőtt azt bizonygatta, hogy ha mindenki elfordul is Jézustól, ő hűséges marad hozzá, Jézus tudta az igazságot. Az igazság pedig az volt, hogy Péter meg fogja Őt tagadni, nem is egyszer, de háromszor egyetlen éjszaka alatt.

Péter tagadása előtt még valami létrejött: a növekvő távolság Péter és Jézus között. Bár Péter állandó társa volt, mikor Jézust letartóztatták, valahogy megszűnt a „mindig melletted leszek” magatartása. Mai alapigénk világosan kimondja: „Péter távolról követte” Jézust.

Fiatal szívem megsajdult olvasás közben. Túl közelről érintettek ezek a szavak. Frissen megtérve lelkesen beszéltem a többieknek Jézusról. Aztán látva, hogy a hit, amelyre rátaláltam, nem szerez osztatlan elismerést, lassacskán visszahúzódtam, s már nem álltam ki nyilvánosan Jézus mellett. Akárcsak Péter, én is távolról követtem.

A gyógyulás forrása a kezemben volt. Olyan közel, hogy szinte elsiklottam fölötte. A Biblia.

Ahhoz, hogy Jézus közelében maradjunk, naponta olvasnunk és elmélkednünk kell Isten Igéjét. Ha szívünket kipányvázzuk a Szentíráshoz, Jézussal való barátságunk egyre mélyül. Ennek eredményeként Ő már fontosabbá válik, mint a többiek, mint az, hogy mit gondolnak mások. Minél jobban megismerjük Istent, annál inkább beleszeretünk, és egyre kevésbé fenyeget a veszély, hogy a tömeg – vagy az ítélkezéstől, az üldöztetéstől való félelem - elsodor mellőle.

Te honnan követed Jézust? Elég közelről ahhoz, hogy ne veszítsd szem elől, de elég távolról, hogy mások ne lássák, Hozzá tartozol? Vedd kézbe a Bibliádat. Nyisd fel. Lépj be Isten Igéjébe, hogy az Ige is belépjen a szívedbe. Legyen vége az el-elmaradozásnak. Haladjunk közvetlenül az Úr oldalán, szégyenérzet nélkül, hadd lássák mások is, hogy Jézus közelében akarunk lenni, reménykedjünk, hogy ettől ők is meg akarják ismerni, ők is közelebb akarnak kerülni Hozzá.


Uram, légy segítségemre, hogy kitartsak elhatározásom mellett, mert bele akarok merülni Igédbe, és melletted akarok haladni mindig, napról-napra. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Following from Afar
Encouragement for today, 2013.03.19.
www.proverbs31.org/devotions

2013. július 2., kedd

Jézus az ajtó

Jn 10,1-10
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az őr, és a juhok megismerik hangját, Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután kieresztette saját juhait, megindul előttük, és a juhok követik őt, mert ismerik hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak előle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a példabeszédet mondta nekik, de ők nem értették, hogy mit akar vele mondani.
Jézus tovább folytatta: “Bizony, bizony mondom nektek: A juhok számára én vagyok az ajtó. Mindannyian, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.


Az akol a lelkünk, a „bensőnk”, ahol otthon vagyunk, ahova visszavonulhatunk, ahonnan kirekeszthetjük a világot. Ahol csak mi vagyunk és a pásztor, aki nevünkön szólít.
Jézus az ajtó. Amikor bentről kilépünk a világba, ha Jézuson át tesszük ezt, továbbra is biztonságban leszünk, mert ő velünk marad, vezet. Ha az ablakon kitekintve meglátunk valami vonzót a világban, vagy valami retteneteset, amitől megijedünk, és ott törünk ki „bentről”, akkor félelem, szorongás, üresség, szomjazás, éhség vár ránk.
Visszafelé is csak Jézuson át vezet az út. A juhok nem is tudnak bejárni az ablakon. Viszont ha bármi a világból, legyen az egy találkozás, egy esemény, egy könyv vagy egy film, nem Jézuson át érkezik a lelkünkhöz, akkor nem gazdagodunk általa, elvonja a figyelmünket Jézusról, elveszítjük a békességünket, a biztonságunkat.