2013. szeptember 28., szombat

Kincset találtam


Egy Jézusban a Messiást felismerő rabbi beszéde a megváltásról az idei Jom Kippur ünnepén.

http://zsidokjezusert.org/yomkipur2013.html

Leírtam a szinkrontolmácsolással készült videó szövegét:

… a Jom Kipur az engesztelés napja. A ros hasánának a központi üzenete a megtérés. A kürtnek a hangja Isten kiáltása felénk, hogy térjünk meg Hozzá. Ezután tíz nap önvizsgálat következik, mialatt átgondoljuk kapcsolatainkat is. Ez az időszak az engesztelés napjával, a mai nappal zárul. Az engesztelés napja tökéletes képe annak az abszolút kiengesztelődésnek, amiben részünk van Krisztusért, a Messiásért. Tökéletes képe a Messiás halálának és feltámadásának értünk.
Amíg a templom állt Jeruzsálemben, ez volt az egyetlen nap az évben, amikor a Főpap belépett a Szentek Szentjébe. Vérrel lépett be, amit feláldozott önmagáért, a családjáért és az egész népért. Aztán kijött a Szentek Szentjéből, és mivel élve jött ki, mindenki, aki a Templom udvarán volt, örömujjongásban tört ki. Miért? Mert tudták, mit jelent az, hogy életben jött ki. Azt jelentette, hogy az áldozat, amit helyettük és értük mutatott be, elégséges és elfogadható áldozat volt. Milyen fantasztikus képe annak, amit értünk Jézus, a Messiás tett! A Templom volt az egyetlen hely, ahol a szent Isten találkozott a nem szent, bűnbánó néppel. Így Jézus is, Jesua, a Messiás, a testben megjelent Isten lejött hozzánk. Ő a Templom, Ő az a hely, ahol a szent és igaz Isten találkozik a nem szent, bűnbánó emberrel. Éppen úgy, ahogy a Főpap közbenjárt értünk, az Írás azt mondja, hogy Jézus örökké él, hogy közbenjárónk legyen. Éppen úgy, ahogy a Főpap egyszer belépett a Szentek Szentjébe, hogy áldozatot mutasson be értünk, úgy jött Jézus a maga tökéletes életével, mint egyetlen végső áldozattal minden bűnért. És ahogy a Főpapnak élve kellett kijönnie, jelezve, hogy az áldozat elégséges volt és elfogadható, Jézusnak vissza kellett jönnie a halálból. Ez a bizonyítéka, hogy az áldozat, amit Jézus megtett értünk, elégséges és elfogadható volt Istennek.
Honnan tudhatjuk, hogy Jézus ezt valóban megtette értünk? Onnan, hogy ezt a próféták előre megmondták. 700 évvel azelőtt megjövendölték, mielőtt Jézus a földön járt volna. A zsidó iratokban megjövendölték. Ézsaiás próféta könyvében, abban az igeszakaszban, amit ma este már hallhattunk.
Szeretném alaposabban megvizsgálni ezt az igét ma. Három kérdést szeretnék maguknak föltenni. Mit tett az Úrnak ez a Szolgája értünk? Miért tette ezt? Hogyan kellene erre válaszolnunk?
Vegyük magunk elé az Ézsaiás 53-at.
Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma? Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Mit tett valójában a Messiás, az Úr Szolgája értünk? E szöveg szerint meghalt, kifizette a váltságdíjat a mi bűneinkért, és föltámadt. Hatszor találjuk leírva ebben a rövid igeszakaszban, hogy a mi bűneinkért ő fizette meg az árat. Hatszor! Ha Isten csak egyszer mond valamit, akkor is oda kellene figyelnünk, de ebben a részben, Ő hatszor mondja ezt el nekünk! Olvassuk el a 4-5. verset.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Most a 6-ot.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Hallgassuk meg újra a 8. verset.
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!
Most a 10. verset.
Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.
A 11-et.
Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.
Hallgassuk meg újra a 12. verset.
Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.
Hatszor említi meg ez az igeszakasz, hogy a mi bűneink árát Jézus fizeti meg.
Röviddel ezelőtt, evangéliumi füzetkéket osztogattam a Keletinél, és beszélgettem egy fiatalemberrel, aki nagyon érdekes kijelentést tett. Azt mondta nekem: „Én nem szoktam vétkezni. Soha nem követtem el bűnt.” „Biztos vagy benne?”- kérdeztem. „Tökéletesen.” „Soha nem érezted, hogy meg kellett volna tenned valamit, amit nem tettél meg? Nem tettél olyat, amit nem kellett volna megtenned? Nem okoztál csalódást senkinek?” Mire ő: „Nem, soha”. „Egészen biztos vagy benne?” „Igen, biztos vagyok. Én sosem vétkezem.” Kérdeztem: „Honnan tudod?” Azt mondja, hogy „Ha bűnt követnék el, akkor érezném, és pontosan tudnám.” „Tényleg?” - kérdeztem. És akkor elmagyaráztam neki valamit.
Egyik módja, ahogy a Biblia megmagyarázza, mi a bűn, az, hogy egy betegség. Pontosabban: lepra. A lepra egyik legrettenetesebb vonása, hogy a betegség elpusztítja azt a képességünket, hogy fájdalmat érezzünk. Ezért tudnak az ujjak elrohadni és leesni. Nincs fájdalom, ami figyelmeztetne, hogy veszélyben vagyunk. Ez az egyik kép, amivel a Biblia lefesti a bűnt. Olyan, mint egy betegség, ami morálisan érzéketlenné tesz. Nem érezzük, amikor bűnt követünk el. Gondoljátok, hogy a gyilkos átérzi, hogy ő most gyilkol? Többnyire nem. Igazolva érzi magát, mentséget talál tettére, vagy az egészet lényegtelennek tartja. A bűn betegsége morálisan érzéketlenné tesz minket. Három dolgot jegyezzünk meg a bűnről, mint betegségről.
Bennünk van, akár érezzük, akár nem. Akár elhisszük, akár nem. És halálos betegség. Ugyanúgy, mint a lepra.
Egy másik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségéről, hogy nevetséges azt gondolni, hogy meg tudjuk gyógyítani jócselekedetekkel, helyes élettel. Ha itt állnék önök előtt leprásan, és megkérdeznék tőlem, mit teszek a gyógyulásomért, mit gondolnak, mit válaszolnék? Hát én jócselekedeteket hajtok végre, kedves vagyok az emberekhez, igaz életet élek, mindenkit szeretek. Mit szólnának ehhez? Oké, ez rendben van, rabbi, de ez nem gyógyítja meg a betegségedet, ami közben megöl téged. Annak, ahogyan élsz, semmi köze ahhoz, hogy meg fogsz halni! Bármennyi jócselekedetet viszel végbe, az nem fogja meggyógyítani a betegséget, ami megöl téged! Ezt mondanák nekem.
A harmadik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségről, a következő: mi szeretjük a bűneinket. Inkább maradunk a betegségünkben, a bűnben. Ha pszichológiai betegségben élnénk, a pszichológus azt mondaná, hogy tagadásban élünk. Morális értelemben valóban tagadásban élünk. Azt mondjuk, minden rendben van, jól vagyunk, mert valójában szeretjük azt, ahogy élünk. Szeretem a bűneimet, amikhez ragaszkodom. És nem akarom, hogy bárki azt mondja, hogy ezeket föl kell adnom.
Betegek vagyunk. A bűn halálos betegsége van rajtunk. De Jézus biztosította számunkra a szellemi-lelki gyógyulás lehetőségét. Hogyan? Térjünk vissza újra a 4-5. versekhez.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Hogy tudott ő lelkileg meggyógyítani minket? Úgy hogy elviselte a gyászunkat, hordozta fájdalmainkat, átszúrták a mi bűneink miatt, összetörték a mi vétkeink miatt. Erről írnak ezek a versek. Lehetővé tette tehát számunkra, hogy szellemi értelemben jól legyünk, azzal, hogy kifizette a büntetést a mi bűneinkért. Az 5. vers második részében azt mondja, Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Miért? Miért tette ezt? Miért szenvedett? Miért vette át a mi büntetésünket? Mert ennek meg kellett lennie.
Azt mondja a 6. vers, hogy olyanok vagyunk, mint az eltévelyedett juhok. Az eltévelyedés nem csak azt jelenti, hogy rossz irányba megyünk. A sorsunkról van szó. Azok a juhok, amelyek elcsatangolnak, elpusztulnak. Nem tudnak életben maradni, ha letérnek az útról, amin a pásztor vezeti őket. Nem találnak élelmet, nem találnak vizet, nem tudják megvédeni magukat a farkasoktól. Az eltévelyedett juhok halott juhok.
Miért fizette meg Jesua a bűneink árát? Mert ennek meg kellett történnie, hogy megmentsen minket. Hogy visszarakjon minket a helyes útra. De miért tette meg ezt értünk? Mert túlságosan szeret minket ahhoz, hogy hagyja, hogy meghaljunk. Hogyan állhatna ott, és hagyja, hogy mi megöljük magunkat? Szeret minket. Nagyon. Azt mondja az írás, hogy örömmel töltötte el a Messiást, hogy a bűneinkért meghalt. Hogy ellenállás nélkül, önként ment a halálba. A szívében való szeretet miatt.
Néhányan tudjátok, hogy három gyermekem van. Nagyon szeretem őket. A legidősebb Lea, már fiatal hölgy, Joel a fiúnk neve, és Elisabeth a harmadik gyermekünk, a kisebbik leányunk. Tételezzük fel, hogy halálos betegek. Hogy ez a betegség megfosztotta őket az érzékelő képességüktől. Ha szólítanám őket, nem hallanák. Belépnék a szobába, de nem vennék észre, hogy jövök. Megérinteném a vállukat, és nem éreznék az emberi érintést. Ha gyengéden elsimítanám a hajukat a homlokukról, ők önkéntelenül megütnének, hogy elkerüljék a veszedelmet. Tételezzük fel, hogy ez a betegség teljesen tönkretenné a velük való kapcsolatomat. Néhány hónap múlva meghalnak, és elveszítem őket örökre. Mit éreznék ezzel a betegséggel kapcsolatban? Ha szeretem a gyermekeimet, hogy viszonyulnék ehhez a betegséghez? Minden sejtemmel gyűlölném ezt a betegséget. És minden lehetséges módon meg akarnám szabadítani őket ettől a betegségtől, és helyreállítani a kapcsolatomat velük. Képzeljük el, hogy egy nap olyan hangosan tudnék kiáltani, hogy meghallanának belőle valamit. „Figyeljetek, ti most haldokoltok, de nem kell, hogy meghaljatok! A betegségnek szüksége van egy testre, amit megölhet. Adjátok át a betegséget! Adjátok ide nekem! Én halok meg! Ti megszabadultok! Add nekem a betegségedet! És ők megkérdezik: miért teszed meg ezt? És én azt mondanám, azért, mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjalak meghalni. Hogy állhatnék itt, hogy nézzem, ahogy meghaltok. Adjátok nekem a betegséget! De papa, ha tied lesz ez a betegség, te fogsz meghalni. Én erre azt mondom, ez így igaz. Meg fogok halni. De nem maradok halott. A halál nem tud fogva tartani. Visszatérek. Három nap múlva. Adjátok ide a betegséget! Ti megszabadultok, én visszajövök a halálból, és soha semmi nem fog többé elválasztani minket egymástól. Sem magasság, sem mélység, sem angyalok, sem démonok, sem a jelenkor, sem az eljövendő, sem semmi az egész teremtett világon. Semmi nem fog többé elválasztani titeket tőlem. Csak adjátok ide a betegséget.
Ezt tette. Magára vette a bűnünk betegségét. Mert ezt meg kellett tenni. Mert eltévelyedtünk, és haldokoltunk. És túlságosan szeretett minket, hogy csak álljon, és hagyja, hogy meghaljunk. És visszajött a halálból. Miért? Ugyanúgy, mint a Főpap Jom Kippur ünnepén, hogy tudhassuk, hogy az áldozat, amit értünk bemutatott, elégséges volt és elfogadtatott. Visszajött a halálból, hogy hozzá mehessünk. Hogy bocsánatot kérhessünk tőle a bűneinkért. Hogy megköszönhessük neki az áldozatot, amit értünk hozott. Visszajött a halálból, hogy újraépülhessünk általa.
Mit kezdünk a hallottakkal? Azt kérdezi a próféta a szakasz elején, hogy ki hiszi el az üzenetet, amit mondunk? Mihez kezdünk azzal, amit Jézus értünk tett? Megtehetjük, hogy nem törődünk vele. Csak elmegyünk mellette. Azt mondja a 2. vers, hogy nem volt vonzó a külseje, megvethetjük, amiért elmondja rólunk az igazat. A 3. vers azt mondja, hogy megvetett volt, lenézték az emberek. Elfordulhatunk tőle, megtagadhatjuk, attól félve, hogy mit mondanak majd az emberek. Azt mondja a 3. vers, hogy elhagytuk őt, néhányan még az arcukat is eltakarták, hogy ne hozhassák őket kapcsolatba vele. Mondhatjuk, hogy nekünk nincs szükségünk Jézusra, majd mi meggyógyítjuk magunkat, a betegségünket, megtalálom én a saját utamat. De a Példabeszédek könyvében Isten azt mondja, van olyan út, ami helyesnek tűnik az emberek szemében, de a halálba visz. És Jézus könyörgött nekünk, amikor a földön járt: én vagyok az út, mondta, az igazság, az élet. Senki nem mehet az Atyához, csakis rajtam keresztül.
Mit kezdünk azzal, amit értünk tett? Ó, titokban én hiszek. Hiszek benned, és követni akarlak, szeretlek. De nem akarom, hogy bárki tudjon erről, nem mondom el senkinek, rendben? Nem, nincs rendben. Ezzel Jézusból prostituáltat csinálunk. Titkos szeretőt. Olyan valakit, akihez titokban osonunk éjszaka, és azt mondjuk neki: szeretlek, szeretlek. De nem akarjuk, hogy erről tudjanak a barátaink vagy a családtagjaink. Ha kérdezik, letagadjuk. Nem, nem, dehogy hiszek benne, dehogy követem. Nem is ismerem.
Azok, akik házasságban élnek, akik szerelmesek, mit szólnátok hozzá, hogy ha az, akit minden képzeletet felülmúlóan szeretsz, azt mondaná, én is szeretlek, és vágyom rád, de ezt nem ismerem el senki előtt. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről. Mert szégyellek. Ezentúl is szeretni foglak titokban, jó? Mit mondanál erre? Azt mondanád, hogy nem, nem jó.
Jézust nem lehet titokban szeretni. Nyíltan kell, hogy kövessük.
És van még valami, amit tehetünk azzal, amit ő tett értünk. Elhihetjük az üzenetét. Megtérhetünk. Kérhetjük, hogy bocsásson meg, és állítsa helyre az életünket. Olvassuk újra figyelmesen a 4-5-6. verseket.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Mit tett Jézus értünk? Meghalt a mi bűneink büntetéseként és feltámadt a halálból. Miért tette ezt? Mert túl szenvedélyesen szeret minket ahhoz, hogy hagyjon meghalni. Mit kezdünk tehát ezzel az üzenettel? Sok évvel ezelőtt Németországban éltem. Egy zsidó hölggyel beszélgettem, Mirjammal. Megmutattam ezt az igeszakaszt neki. Elolvasta a saját Bibliájában, és hatalmasra nyitotta a szemét. Én tudom, hogy ez Jézust írja le, mondta. Igen, mondtam, pedig 700 évvel azelőtt íródott, hogy Jézus itt járt a földön. A népünk miért nem hisz ebben? – kérdezte. Mirjam, mondtam, nem helyesen teszed fel a kérdést. A helyes kérdés ez: miért nem hiszel te? Miért nem hiszel te ebben az üzenetben? Bátran azt mondta: hiszek. Te miért nem hiszel? És te, te miért nem hiszel? Miért?

2013. szeptember 24., kedd

Lélekerősítő lvelek 129

Gondodat viseli

Renee Swope

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1Pt 5,7


Amikor túlcsordulnak a gondok, eszedbe jut néha, hogy vajon észreveszi-e Isten, mi történik? Látja, mennyire igyekszel helytállni és gondot viselni mindenre és mindenkire? Hogy késő éjjelig fenn vagy, hogy ki tudd fizetni a számlákat, kettészakít az otthoni és a gyülekezeti szolgálat, közben gondoskodsz idős szüleidről, ingázol a munkahelyedre, és szállítod a gyerekeidet?
Néhány éve odajutottam, hogy ha így folytatom, megfulladok a felelősségek terhe alatt. Az attól való szorongás, hogy nem sikerül mindenütt helytállnom, lassan átszőtte minden gondolatomat.
Kimerültem, s már-már ott tartottam, hogy feladom az egészet. Nem volt elég energiám, hogy mindenütt megfeleljek. A hitem is kiszikkadt, ettől kételkedni kezdtem önmagamban is. Megkérdőjeleztem alkalmasságomat, hogy képes vagyok kezelni az élethelyzeteket, hogy képes vagyok meghallani Isten szólítását, és betölteni minden szerepet, amit szerintem nekem szánt.
Elfáradtam, és eltöprengtem: vajon Isten látja, mekkora terhet cipelek, és egyáltalán, érdekli ez Őt? Miért nem tesz semmit, hogy könnyebb legyen az életem? Hisz, ha belegondolok, az Ő és az emberek szolgálatában emésztődik fel az életem.
Egyik alkalommal, mikor a Bibliát olvastam, odaértem, ahol Márta töpreng azon, hogy miért nem törődik vele Jézus. A testvére, Mária, ráhagyta a konyhát az összes tennivalóval együtt, ő maga meg a szobában Jézust hallgatja. Ezt olvassuk a Bibliában: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban?” (Lk 10,40b).
Figyeld, hogy felel neki Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (41-42. v.)
Jézus e szavai rávilágítanak, mennyire törődik Mártával. Nem csak azzal, hogy milyen sokat dolgozik, hanem a pihenéssel, amire szüksége lenne. Nem azt adja neki, amit kér, hanem megmutatja, mire volna szüksége, és hogyan kaphatja azt meg.
Jézus segített Mártának belátni, hogy Mária nem ráhagyta a munkát, hanem félretette azt, ami elvonja a figyelmét, hogy megragadjon valamit, amit senki nem vehet el tőle.
Ez az egyetlen dolog, ami megmarad azután is, hogy Jézus elmegy: a jelenlétében töltött idő, ráhangolódás az Ő látásmódjára, ígéreteinek meghallgatása.
Péter írja első levelében: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7).
Elolvasva ezt az igeverset és Márta történetét, felismertem, mennyire más az, amit Isten ajánl nekem, és az, amit én teszek. Cipeltem gondjaim hatalmas súlyát, pedig Jézus arra hív, adjam át neki a terheket, hogy gondomat viselhesse.
Ha egyfolytában én intézkedem, én adom az utasításokat, nem adok esélyt Istennek. Megmutatta, hogy ahelyett, hogy felsorolnám neki, mire van szükségem, mondjam ezt: „Uram, ezek foglalkoztatnak. Ezek miatt aggódom.” Azután álljak meg egy pillanatra, és kérdezzem meg Jézust: „Uram, merre tart a lelkem? Te mit gondolsz mindezekről? Mi az, amire szükségem van, mit kellene tennem?”
Mialatt tanulom Istenre hagyni a gondjaimat, egyre nagyobb biztonságban érzem magam, tudva, mennyire törődik velem az Úr. Ettől az új hozzáállástól csökkent a teher súlya, és a szívem is megkönnyebbült.

Jézusom, segíts, hogy mialatt szolgálni szeretnék, legalább annyira akarjak a Te közeledben lenni. Szeretném Rajtad egyensúlyban tartani az életemet, a munkámat, tudva, hogy te gondomat viseled, és hogy ebben is nagyon jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: He Cares About You
Encouragement for today, 2013. május 29.
www.crosswalk.com/devotionals/encouragement


Milyen akarsz lenni?

Lynn Cowell


„A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezek ellen nincs törvény.” Gal 5,22-23


Emlékszel, mikor fiatalabb voltál, rokonok, ismerősök kérdezgettek: „Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?”
Harmadikos koromban bábozni akartam. Hogy szerettem anyukámat, mikor beíratott egy bábszakkörbe! Negyedikben már más vonzott, sok-sok füzetlapot töltöttem meg kezdetleges rajokkal különböző alakokról.
Ahogy növekedtem, velem együtt nőttek nagykoromról alkotott elképzeléseim is.
Bár így visszagondolva, élveztem a figyelmet, ami a „Mi akarsz lenni?” kérdéssel járt, mégis most azt mondom, bár egy másik kérdést tett volna fel nekem valaki. Ahelyett, hogy azt hangsúlyozták volna, hogy MI akarok lenni, mivel akarok majd foglalkozni, mennyivel hatékonyabb lett volna, ha a felnőttek érdeklődése arra irányul, hogy MILYEN akarok lenni.
De még nem késő feltennem magamnak ezt a kérdést. És már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy tudjam, hol keressem a tökéletes választ.
A Gal 5,22-23 felsorol jó néhány tulajdonságot, ami jellemzi azt, aki Isten útján jár: szeretet, öröm, béke, megbocsátás, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom. Ezek a „Lélek gyümölcsei” a Biblia szerint. Magokként kerülnek szívünkbe, mikor Isten Lelke beköltözik oda, és ahogy az Úr dolgaival foglalkozunk, azokkal törődünk, a magok kicsíráznak, felnövekednek.
Gondozzuk őket bibliaolvasással, imádkozással, Istenre figyeléssel, a tanultak életre váltásával. Minél többet gyakorlom őket, annál inkább azonosulni tudok velük, és egyre inkább azzá válok, akinek Isten látni akar.
Már rég nem illik rám a kérdés: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Most már rajtam a sor, hogy kérdezzek. 16 és 18 éves lányaim rövidesen kirepülnek, megkezdik felnőtt életüket. Sokkal lényegesebb azt kérdeznem tőlük, kivé akarnak válni, mint azt, hogy mivel akarnak majd foglalkozni.
Olyan ember akarsz lenni, aki szereti a gyengéket, az elveszetteket? A Lélek mely gyümölcsei legyenek az ismertetőjegyeid: az a lány leszel, aki a bajban is mosolyog? A hűséges barát, aki kitart bármi áron?
Ha ilyenekről beszélgetünk gyermekeinkkel, figyelmüket a karrierépítésről a karakterépítés felé tereljük. Megtanítjuk nekik, hogy mindegy, mivel foglalkoznak, olyan egyéniséggé válhatnak, aki minden körülmények közt biztosan megállja a helyét.
Ma meg fogom kérdezni a gyermekeimet: „Milyen ember akarsz lenni, ha nagy leszel?” Ha még nem tudják megfogalmazni, majd segítek nekik. Legjobb kiindulópont a Lélek gyümölcseinek felsorolása: olyan, aki szeret, aki tud örülni, aki megbocsát, akiben békesség van, kedvesség és jóság, aki hűséges, szelíd és uralkodik önmagán.


Uram, segíts, hogy inkább törődjek karakteremmel, mint karrieremmel. Adj, kérlek szavakat, hogy továbbadhassam bölcsességedet, azt, hogy miként élhetünk Neked tetsző életet. Jézus nevében, Ámen.


Lynn Cowell: Who do you want to be?
Encouragement for today, 2013.06.03.
www.rpoverbs31.org/devotions



Elég vagy Te, Istenem?

Melissa Taylor

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Fil 4,19


Elég vagy Te, Istenem? Bizony sokszor feltettem már ezt a kérdést. És egy élet alatt odajutottam, hogy nem csak hogy elég Isten, de elég is kell, hogy legyen. Rá kell vennem a szívemet, hogy legyen biztos ebben az igazságban.
Gyerekkoromban még nem fogtam fel, hogy szükségem van Istenre, de arra hamar rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik. Hétévesen szexuális bántalmazás ért, tizenegy éves koromban apa elhagyott minket. Mindkét eset után úgy éreztem, kifosztottak, és nem értettem, hogyan lenne képes Isten valaha is meggyógyítani összetört szívemet. Évekig próbálkoztam tehát egyedül gyógyulgatni, igyekeztem jól érezni magam. De semmi sem volt elég, semmi sem működött.
Később aztán pusztán hívő keresztényből Krisztust aktívan kereső és követő kereszténnyé lettem. Ettől kezdve érezhető volt a változás.
Mivel már közvetlenül beszélgettem Istennel imádságban és rendszeres bibliaolvasás közben, a hitem növekedni kezdett. Rájöttem, hogy mikor kemény ütés ér - és ilyenek mindig lesznek -, tegyem fel magamnak a kérdést: Elég vagy Te, Istenem?
Amikor elárul egy barátom –
Amikor meg kell bocsátanom a megbocsáthatatlant –
Amikor nem tudom valamitől visszatartani a gyermekem –
Amikor a szakadék szélén billeg a házasságom –
Amikor édesanyám rákban haldoklik –
Amikor senki nem értékel –
Amikor munkahelyi harcokat vívok –
Amikor szándékosan meg akar bántani szavaival valaki, akit szeretek –
Amikor tele vagyok adóssággal, és nem tudom, miből fogom kifizetni a számlákat –
Amikor üldöz a múltam –
Amikor padlón vagyok, és nem akarok tovább élni –
- Elég vagy Te, Istenem?
Valahányszor felteszem a kérdést, kinyitom valahol a Bibliát, és olvasni kezdem, figyelve minden egyes szóra. Bár gyakran erősen kételkedtem eleinte, Isten igéje mindig elnyugtatta bénító gondolataimat.
A Bibliában a beteljesült vagy állandó ígéretek mind arra mutatnak, hogy egyetlen válasz létezik az „Elég vagy Te, Istenem?” kérdésre: Igen, Ő elég.
Semmi sem biztos itt a földön, egyetlen dolgot kivéve: Jézus mindig velünk van. És ha megértjük, kicsoda Ő, kétkedéseink kezdenek elsorvadni.
A Biblia szerint Jézus elég nekünk. A Fil 4,19-ben olvassuk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Felismertem, hogy ez így van. Jézus ott van, megválaszol és eltüntet minden szükséget, kételyt, alkalmatlanságot, félelmet.
Ha mindent elveszítenék is, kibírnám, mert Jézusomat senki nem veheti el tőlem.
Éljek bár domboldali palotában, vagy sátorban egy nyomortelepen, Jézus nálam lakik. Ha földre ütnek, térden állva megtalálom Jézusom.
Ha úgy érzed, többel sújt az élet, mint amit elbírsz viselni, ne add fel. És főleg ne dőlj be a hazug szónak, hogy Isten nem elég. Tedd fel magadban a kérdést: „Elég vagy Te, Istenem?” Aztán ültesd az Ő Igéjét mélyen a szívedbe, hogy mindig megtaláld az azonnali választ: Igen, Ő elég. Elég nekem, és elég neked. Ő a mi Istenünk, „aki betölti minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Fil 4,19).

Uram, segíts megértenem és megjegyeznem, hogy a mindenkori elégedettség titka Te vagy. Segíts felismernem jelenlétedet minden körülmények között. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Taylor: God, Are You Enough?
Encouragement for today, 2013.05.31.
www.proverbs31.org/devotions


Mikor a félelem megbénítja a hitet

Renee Swope

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,1-2


Összegömbölyödtem a takaró alatt, és rám tört a rettegés. A férjem nem volt itthon, mert a munkája elszólította a városból, és én nem mertem elaludni. Mikor a férjem nem tudott hazajönni éjszakára, mindig társul szegődött mellém a félelem.
Istenre kellett volna bíznom magunkat, de nem ezt tettem. Mindent megcsináltam, amit üdvösnek tartottam: imádkoztam, olvastam a Bibliát, igeverseket ragasztottam az éjjeli szekrényemre, a fürdőszobatükörre, de a párnám mellé raktam a telefonomat, az éjjeli szekrényre a Bibliát és rá egy telefonkönyvet.
Egyik alkalommal még tovább mentem. Különböző játékokat helyeztem el a lépcsőn, hogy megbotoljanak bennük az esetleges betörők, a gyermekeket lehoztam, hogy velem aludjanak, és eltorlaszoltam a háló ajtaját az öltözőasztalkával.
A félelem továbbra sem hagyott aludni. Úgy gondoltam, ura vagyok a helyzetnek, mégis a félelem uralkodott rajtam. Idegesített, hogy nem tudok aludni, ezért elővettem a bibliámat, felütöttem, s a jól ismert szavak tűntek elém:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ézs 43,1-2).
Isten azon az éjszakán megtanított valamire, amit addig nem vettem észre: a félelmeim lángnyelvek voltak, előrelátó, önvédelmi cselekedeteim meg benzin rájuk. Minden gyenge próbálkozás rettegésem enyhítésére csak tovább növelte a tüzet, s most már a félelem engem emésztett. A Szentlélek szelíden figyelmeztetett, hogy Istentől nem a félelem lelkét kaptam, hanem az erő, a szeretet, a józanság lelkét (2Tim 1,7).
Csak úgy szabadulok meg a félelemtől, ha túllépek rajta.
Vonjam vissza az elővigyázatossági lépéseket, amelyekben bízni akartam, s bízzam magunkat Istenre, tudva, hogy még ha valóra válnának is félelmeim, Isten akkor is ott lenne velünk. Kimásztam az ágyból, helyreraktam a dolgokat. Az öltözőasztalka visszakerült a fal mellé, a gyermekeim a szobájukba, a telefonomat távolabb tettem a párnámról, lefeküdtem, és elaludtam.
Olyan volt, mintha a félelem lángjait taposnám közben, hogy túljussak rajtuk, s megtegyem, amit Isten kér: ne féljek. S tudod, mi lett a végén? Jobban aludtam, mint hetek óta bármikor.
A rettegés hatalma megtört, mikor életre váltottam bizalmamat Istenben és az Ő ígéreteiben.
Hogy félelemtől szabadon járjuk a hit útját, bele kell kapaszkodnunk Isten igazságaiba, természetünkből fakadó tettek helyett tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek felé Ő irányít.
Kérjük Istent, mutasson rá félelmeinkre, amelyek bénítják hitünket, és akadályozzák, hogy bizalommal éljünk az Ő békéjében és szabadságában. Aztán nyújtsuk ki Felé a kezünket, hogy mellénk állhasson, és vezessen, védelmezzen, őrizzen meg, mialatt kezét fogva bátran haladunk lépésről-lépésre a félelmeinken át.

Jézusom, segíts szembenéznem a félelmeimmel, és leküzdenem őket ahelyett, hogy átadnám nekik magam. Egész lelkemmel akarok kezedbe kapaszkodni és bízni a szeretetedben. Adj bátorságot, hogy már ma megtegyem az első lépést. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When Fear Paralyzes Your Faith
Encouragement for today, 2013.06.05.
www.proverbs31.org/devotions


Ne rúgj bele a hangyabolyba!

Lysa TerKeurst

„Az óvatos azért bölcs, mert átgondolja a dolgát, az ostobák pedig bolond módon becsapódnak.” Péld 14,8


Álltam, és bámultam a hangyabolyt. Nagyon szorgoskodtak. Én egyáltalán. Igen lassan telt a délután. Néhány játszótársamat uszodába vitték, egy másik táborban volt. Még az utolsó reménységem, az alattunk lakó kis lófarkos sem jött játszani. „Alszik” – mondta az anyukája, mikor megkérdeztem.
Töprengve indultam tovább. Hatéves. Alig két évvel fiatalabb nálam, és még aludnia kell délután? Ez a legszörnyűbb dolog, amit egy anya elkövethet a gyermeke ellen! És ez a legszörnyűbb délután, ami létezik!
Beültem a hintába a háztömbünk mögötti játszótéren. Lassan lógattam magam előre-hátra, s közben néztem, hogy piros tornacipőm orra csíkokat húz a hinta alatti homokba. Ha egy gyermek meghalhat az unalomtól, én már a végét jártam.
És akkor megpillantottam a hangyabolyt.
Odamentem, és megálltam előtte. Épp mikor azon elmélkedtem, milyen jó a hangyáknak, hogy ennyi barátjuk van, a hátam mögött megszólalt egy ismerős, vékonyka hang:
„Fogadjunk, hogy nem mersz belerúgni a hangyabolyba!” A lófarkos felébredt a délutáni szunyókálásból. És Isten ments, hogy olyan valakivel szemben maradjak alul, aki még alszik ebéd után.
Az eszem azt mondta, ne rúgjak a hangyabolyba. A szívem azt mondta, ne rúgjak a hangyabolyba. A lelkem mélyén valami azt súgta, ne rúgjak a hangyabolyba. Minden porcikám arra indított, menjek el onnan.
De valami ostoba darabja a számnak kitolt velem:
„De igenis bele merek rúgni!” – közöltem, és Hádesz kellős közepébe lódítottam a lábamat. Pillanatokon belül ezer és ezer tüzes tűhegy szúródott belém irgalmatlanul.
Azóta nem rúgtam hangyabolyba. Legalábbis a szó eredeti értelmében.
De életem során sokszor vontam magamra bajt, amit elkerülhettem volna. Főleg mert igent mondtam valamire, amire egyértelműen nemet kellett volna.
Az eszem azt mondta: nem. A szívem azt mondta: nem. A lelkem mélyén biztosan tudtam: nem.
De a szám kitolt velem: „Persze, elvállalom, megcsinálom.”
Hogy mi következett ez után?
Három erős szúrás.
A rettegő szorongásé – miközben még valamit feljegyzek a tennivalóim sűrű listájára.
A rossz érzésé, hogy csalódást okozok – csak úgy fér be, ha valami más vállalásomat elhagyom.
A feszültségé – mert a szorongás és rossz érzés miatt felgyűlt indulataim feszültté tesznek, és ez a feszültség akkor fog kirobbanni, amikor az enyémek között vagyok.
Ezt az igazságot próbálom beverni a fejembe: az, hogy képes vagyok megtenni, elvégezni valamit, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennem.
Három ok vitt rá, hogy belerúgjak a hangyabolyba. Bebizonyítom, hogy vagyok valaki. Elnyerem a kis szundis elismerését. És nem gondoltam át mindennek az árát.
Azt olvassuk a Péld 14,8-ban: „Az óvatos azért bölcs, mert átgondolja a dolgát, az ostobák pedig bolond módon becsapódnak.” Játszótéri gyerekként nem voltam sem óvatos, sem bölcs. Ma már tudom, hogy Isten bölcsessége mindig rendelkezésre áll.

Ma már tudom, hogy mielőtt első fellobbanás alapján döntenék, kérdezzem meg Istent, és Ő válaszol. Igazából néhány kérdést kaptam tőle, amik segítenek ilyenkor eldönteni, hogy a felvillant lehetőség Tőle származó feladat, vagy hangyaboly, ami csak kellemetlenséget okoz.
Mielőtt tehát újabb feladatot vennék fel a listámra, megkérdezem magamtól:
Be akarok bizonyítani ezzel valamit?
Ki akarom vívni vele valakinek/valakiknek az elismerését?
Átgondoltam, mi az ára az „Igen”-nek?
Nem eleve rossz dolog igent mondani. De mindenképpen gondoljuk át a dolgainkat, és döntsük el, hogy egy feladatról vagy hangyabolyról van-e szó.
Vállald el a feladatot, ha neked szól. De kerüld el a hangyabolyt.

Uram, a Te segítségedet kérem, hogy mindig meg tudjam különböztetni a feladatokat a hangyabolyoktól. Köszönöm, hogy vezetsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Don’t Kick the Anthill
Encouragement for today, 2013.06.06.
www.proverbs31.org/devotions


Fáj az összevetés

Lysa TerKeurst

„Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg. Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve. Mert kiki a maga terhét hordozza.” Gal 6,3-5 (Károli)


Az összevetés fáj. Szinte mindig.
Amikor végre úgy vélem, sínen van az életem valamelyik területe, megjelenik valaki, s beszámol valamiről, ami az enyémhez képest sokkal jobb. Jóérzésem meginog, elkezdek kételkedni, s lelkem békéje szépen tovaszáll.
Szívem legmélyén tudom, hogy Isten mindent jóra tud és jóra akar fordítani az életemben, azokat a vonásaimat is, amikre érzékeny vagyok. De legyünk őszinték, akkor is nehéz.
Nemrég egy előnytelen adottságom, amit pontosan számon tartok, túlzottan előtérbe került a gondolataimban, mert mások tökéletességével vetettem össze. Strandon voltam barátnőkkel, akiknek mind táncosnő-lábuk van. Táncosnő-lábuk, azaz húszéves balerina-tökéletességű lábuk. Mert ugye mondhatnánk, hogy nekem is táncosnő-lábam van a Madagaszkár táncoló vízilójához képest…
Egyértelmű, hogy genetikailag nem hoztam magammal hosszú, karcsú lábakat, egyek bármilyen egészségesen, sportoljak bár kétszer annyit, mint táncosnő-lábú barátnőim.
Ott voltam tehát a strandon, összevetve a magam egyik gyengeségét az ő egyik erősségükkel.
Legbelső gondolataim kicsiny kamrájában sírva fakadtam. Vesztesnek éreztem magam, és tudtam, hogy ez már mindig így lesz ezen a téren.
Persze, tudok én fejlődni. Isten a megmondhatója, mennyit dolgozom rajta. És legtöbbször tudatában vagyok, hogy Isten mindenből jót hoz ki. De mikor az összevetés közbeszól, nagyon nehéz visszatérni a biztonságba. Rosszabb, mint nehéz. Képes vagyok elfelejteni mindent, amik viszont az én erősségeim.
És ha ezekre nem gondolok, a szívem félrelép. A hála helyét átveszi az emésztő rágódás a hiányosságokon.
A Sátán mindig igyekszik arra mutatni, ami „rossz”, hogy ezzel ne adjon teret annak, ami „jó”. És suttogásai néha nagyon meggyőzően hangzanak.
Ám ez egy nagyon veszélyes leszállópálya a gondolataink számára.
Ilyen pillanatokban meg kell merítkeznem a fenti igénk igazságában: „Ha valaki azt hiszi, hogy ő valami, holott nem az, becsapja magát. Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit. Csak önmaguk alapján dicsekedjenek, ne másokkal összevetve, mert mindenki a maga terhét kell, hogy hordozza.” Gal 3,5-6 alapján.
Ahogy tovább gondolkoztam azon, amit a strandon átéltem, rájöttem, hogy nem voltam eléggé felvértezve imádsággal. Tudhattam volna előre, hogy ilyen összehasonlítgatós gondjaim lesznek, kérnem kellett volna Istent, hogy segítsen csak Rá figyelnem. Ehelyett dagonyáztam az önsajnálatban, az pedig nem az Úrtól való. Így van? Így.
Azért osztottam ezt meg veled, hogy lásd, mind küszködünk. Én is tanuló vagyok. Akárcsak te.
És óriási szükségem van Isten igazságára, hogy minden nap itassa át gyöngeségeimet. Csak így tudok előlépni a kételyek árnyékából a valóság életadó világosságába, hogy az legyek, akinek Isten megteremtett. És lássam, hogy ez jó. Nem tökéletes. Közel se. De jó. És a jó, az jó.

Uram, kérlek, bocsáss meg nekem, hogy sokszor összevetem magam vagy az életemet másokkal. Tudom, hogy Te raktad össze minden vonásomat. Segíts, hogy mindenben szereteted nyomát lássam, aki kislányodnak teremtettél. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Comparisons Sink
Encouragement for today, 2013. 05.30.
www.proverbs31.org/devotions

2013. szeptember 17., kedd

Lélekerősítő levelek 128

Kitartás
Sharon Glasgow

„Boldognak mondjuk azokat, akik hűségesen kitartanak. Hallottatok Jób türelméről, és tudjátok az Úr célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és könyörületes.” Jak 5,11

Erős vízsugárral mostam a házunk elülső oldalát, koszcsíkok, bogarak folytak le a falon. Örömittasan néztem, ahogy gyönyörű fehér lett minden. A víz ereje mindent levitt. Egy méretes pókháló kivételével.
Hoztam egy széket, felálltam rá, közelebbről próbálkoztam. A háló selyemszálai jobbra-balra hajladoztak a víz erejétől, de sem a pók, sem a pókháló, sem a tojások nem mozdultak.
Maradtak, ahol voltak.
Hüledezve néztem, s ezt gondoltam: „A pókok tudnak valamit. Velük született ösztön a kitartás. A legnagyobb nyomás alatt is kitartanak.”
Eszembe jutott erről egy ismerősöm, aki pár éve feldúlt állapotban keresett fel. A férje megmondta neki, hogy nem szereti, sőt igazából soha nem is szerette.
„Vége” – mondta.
Beszélgettünk még, s aztán azt kérdeztem tőle: „Egy kis ideig ki tudnál még tartani a házasságban? Nem veszíthetsz semmit. Őt már elvesztetted.”
Azt tanácsoltam, legyen férje legnagyobb csodálója. Gyűjtse össze, ami jó benne. Megtette. Nem ért semmit.
Azt tanácsoltam, készítse mindig a férje kedvenc ételeit, süteményeit. Megtette. Nem ért semmit.
Azt tanácsoltam, olyan szerető legyen, mint még soha. Megtette. Nem ért semmit.
Azt tanácsoltam, tegyen mindent úgy, ahogy a férje szereti. Megpróbálta. Nem ért semmit.
Azt tanácsoltam, szünet nélkül imádkozzon érte. Megtette. Nem ért semmit.
Azt tanácsoltam, mondja neki: „Megesküdtem neked, hogy kitartok melletted, bármi történjék.” Megmondta neki. A férjét nem érdekelte.
Egy hónap után újra eljött, sírással küszködve mondta: „Nem működik, Sharon”.
„Ugye, még nem ment el, nem hagyott ott? – kérdeztem. – Tudom, hogy nehéz, de folytasd, a szeretet mindig védelmez, mindig remél, mindig kitart.”
Nagy levegőt vett.
Úgy döntött, folytatja. És lassacskán a dolgok kezdtek megváltozni. A férjének ízleni kezdett az étel, és minden más, amit a felesége csinált, beleértve a gyöngéd pillanatokat is.
Egy év múlva szenvedélyesen szerették egymást. Először életükben.
Tudom, hogy ez nem mindig, nem mindenkinél működik így. Másoknak is javasoltam hasonlókat - eredmény nélkül. De egy biztos tanácsot jószívvel adhatok: ha jönnek a viharok – és jönni fognak –, kapaszkodj erősen, tarts ki, mint a pókok az ereszem alatt.
Isten olyan szeretetre szólít fel, amelyik kitart, és nem veszíti el a reményt. Az nem rajtunk múlik, hogy a másik fél milyen szeretettel viszonozza a miénket, de az Isten-féle, kitartó szeretetnek ereje van.
A kitartás azt jelenti, hogy erősen kapaszkodsz a viharban. Ha a szél lesöpör a helyedről, kérd Istent, adjon erőt, hogy visszakerülj, és kapaszkodj tovább.
Végül sikerült minden pókhálót leszednem a falról. Szép lett. Ahogy szedtem össze a tisztítószereket, örömmel nyugtázva munkám eredményét, észrevettem, hogy a pókok elindultak visszafelé a falon.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy nem szabadulok meg tőlük, de legalább tanultam tőlük valamit!

Uram, adj olyan szeretetet, ami ki tud tartani a nehéz időkben. Segíts, hogy úgy szeressek, ahogy Te akarod. Adj reményt, erőt, bölcsességet – amilyet csak Te tudsz adni. Tudod, mennyire szükségem van rá. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: To Have and to Hold
Encouragement for today, 2013.05.10.
www.proverbs31.org/devotions

A legfontosabb tanulnivaló
Lysa TerKeurst

„Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek őket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon! Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha fölkelsz.” MTörv 11,18-19

Anyaságom elején rájöttem, hogy gyermekeim legtöbb összekapását meg tudom oldani. Nem minden problémájukat, de általában, ha csatáztak valamin, közbeléptem egy megoldással, és minden rendbejött.
Arra is rájöttem aztán, hogy van egy másik választásom. Támogathatom, felszerelhetem gyermekeimet olyan eszközökkel, amik segítenek nekik megoldani a problémáikat. Ez a hozzáállás sokkal több időt igényel, kifacsarja az agyunkat, és néha nagyon-nagyon idegesítő.
Szerintem a legnagyobb dolog, amire megtaníthatom a gyermekeimet, az, hogy hogyan gondolkozzanak. Olyan ez, mint a közismert példa a halról meg a szegény emberről. Adj a szegénynek egy darab halat, s egy napra lesz ennivalója. Tanítsd meg halászni, és egy életre elláttad.
Nem akarom, hogy gyermekeim megszokják, hogy minden gondjukkal hozzám fussanak, mert én majd megoldom. Azt szeretném, hogy a biblia igazságai alapján gondolkozzanak, egészséges érzelemviláguk legyen, és megalapozott, érett döntéseket hozzanak. Adott esetben nekik kell megtalálniuk a megoldást. Ha mindig megmondom nekik, mit tegyenek, és mit ne, szabályokat alkotok, amiket követhetnek. Ez is része a nevelésnek, természetesen, de a nevelés nem szólhat csak erről.
Ha megtanítom őket gondolkozni, olyan probléma-feldolgozási mintákkal látom el őket, amik akkor is kéznél lesznek, amikor én nem vagyok a közelükben.
Például sms-ezni vezetés közben életveszélyes dolog. Ezt a szabályt megtanítottam nekik. De hogy segítsek átgondolni a figyelmetlen vezetés veszélyeit, közös családi fórumot hívtam össze.
Megkértem mindegyik gyermekemet, hogy készüljön fel egy közös vacsora utáni beszélgetésre, ki-ki gondolja át a vezetés közben való sms-ezés veszélyeit.
Egyenként számoltak be a gondolataikról, láttam a kis villanásokat, ahogy megvilágosodnak gondolkodás, érvelés közben. Nem egyszerűen betanultak egy szabályt, azt is felfedezték, hogyan gondolhatják át egy veszélyes szokás következményeit. Szenvedély volt az érvelésükben. S a legjobb az egészben az volt, hogy mindegyik önállóan döntött egy rossz szokás elkerüléséről.
Sajátjukká, belső meggyőződésükké vált. Nem azért, mert én prédikáltam egy szabályról. Én csak rásegítettem őket, hogy maguk gondolják végig a veszélyeket.
A Biblia arra tanít, hogy adjuk át gyermekeinknek Isten igazságait, beszélgessünk róluk minden helyzetben, minden napszakban. Tudom, az sms-ezés vezetés közben nem bibliai téma, de példázza, hogyan alkalmazhatunk egy bibliai igazságot a mindennapok gyakorlatában.
Tehát akár bibliai igazságokról, akár az élet gyakorlati kérdéseiről van szó, a nevelés titka ott rejtőzik alapigénk szépséges szavaiban: „Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek őket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon! Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha fölkelsz. Írd fel őket házad ajtófélfájára és a kapudra, hogy sokáig élj te is, gyermekeid is azon a földön” (MTörv 11,18-21).
Igen, legyenek számosak együtt töltött napjaink. Tanulva, gondolkozva, minden kérdést átengedve Isten Igazságának szűrőjén.

Uram, köszönöm a lehetőséget, hogy megtaníthatom gyermekeimnek, hogyan gondolkodjanak oly módon, hogy az a Te dicsőségedre váljék. Használj fel, Uram, hadd példázhassam a Te szeretetedet és irgalmadat az életükben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Important Lesson
Encouragement for today, 2013.05.09.
www.proverbs31.org/devotions


Megéri a fáradságot
Lynn Cowell

„Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember felszínre hozza.” Péld 20,5

Két lányom kétféle egyéniség. Egyikük könnyedén, szabadon beszél a gondolatairól, nem nekem kell kitalálnom, mit gondol, hogyan érez. A másik lányom visszafogottabb, érzelmeit, elképzeléseit megtartja magának.
Egyik fajta egyéniség sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindketten mélyen éreznek, mélyen gondolkoznak. De óriási különbség van abban, ahogy mindezt kifejezik, kimutatják. Az egyikkel úgy érzem, együtt dobban a szívem, mert minden nap megosztja örömeit, küzdelmeit. A másik – hát, ahogy édesanyám szokta volt mondani édesapámról: „Lassú víz partot mos”.
A Példabeszédek 20,5 arra buzdít, vegyük a fáradságot, és „hozzuk a felszínre” az emberek belső világát. Hallgatagabb lányomról is megtudhattam, mennyi szépség, mennyi ifjúi bölcsesség rejlik a szíve mélyén. És bár néha fáradságos dolog elérni a mélyben fakadó forrást, legtöbbször érdemes megpróbálni, jutalommal jár.
Mai kultúránkban, ahol a beszélgetések többnyire beleférnek 140 karakteres csiripelésbe a Twitteren, 2-3 mondatba a Facebook-on vagy egy sms-ben, a valódi beszélgetés kihalófélben van. A kapu előtti üldögélések, a vasárnapi ebédmeghívások úgy tűnik, elmúltak. Pedig Isten Igéje szerint is mély víz az ember szíve, nem valami sekélyes dolog, amit kedves, rövid üzenetekben össze lehetne foglalni.
Akár gyermekeinkről, akár szomszédokról, barátnőkről van szó, szükségünk van lassított időszakokra, amikor merhetünk szívük mély vizéből. Idő kell ahhoz, hogy meghalljuk Isten bölcsességét, munkálkodását a másik életében. A két feladat közé betüremkedő, Hogy vagy?-gyal induló beszélgetések általában nem alkalmasak erre. Inkább akkor kerülhet sor rájuk, ha előre rászánjuk az időt a másik meghallgatására.
A „terv”-nek fordított eredeti héber szó célt, tanácsot is jelent. Amikor odafordítjuk a figyelmünket a másikra, megtudhatjuk, milyen terveket babusgat a szívében, milyen célok lebegnek a szeme előtt. Talán szeretetszolgálatra készül, börtönökben, kórházakban akarja megosztani az Örömhírt. Kiderülhet, hogy gyermeked önállóan is tanulmányozza a Bibliát, s megosztja veled a gondolatait.
Nekünk is adhat reményt, bölcsességet, bátorítást a másik mélységének felszínre hozása, egy beszélgetés, találkozás, az, ahogy nyilvánvalóvá válik előttünk Isten működése a másik életében. Tanácsot, eligazítást kaphatunk, miközben hallgatjuk Istennek egy másik gyermekét.
Vedd elő a határidőnaplódat. Válassz ki egy időpontot – ma este, holnap, a hétvégén, és hívj meg valakit egy jó kis beszélgetésre. A lányodat, akinek az élete jórészt már az otthonodon kívül zajlik, egy barátnődet, akivel már hónapok óta nem kávéztatok együtt. Lépj feléjük. Küldj sms-t, hívd fel, állapodjatok meg egy időpontban, amikor felhozhatsz valamennyit szíve mély vizéből.

Jézusom, segíts, hogy lelassuljak, és figyelni tudjak. Jelen akarok lenni a jelenben, és meg akarok hallgatni másokat. Segíts, hogy tudjak meríteni mások mély vizéből. Ámen.

Lynn Cowell: Worth the Effort
Encouragement for today, 2013.05.14.
www.proverbs31.org/devotions


Bizalommal imádkozni
Renee Swope

„Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.” 1Jn 5,14

Mindig bizonytalankodtam imádkozás közben, keresgéltem a szavakat, mikor Istenhez szóltam. Főleg akkor nem tudtam, hogy fejezzem ki magam, mikor épp elbizonytalanodással, kételkedéssel küszködtem.
Minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam a helyes szavakat, úgy gondoltam, ha a megfelelő kifejezéseket használom, Isten teljesíti, amit kérek tőle, úgy ahogy én elképzelem.
Beletelt egy időbe, mire fel mertem hozni a témát egy barátnőmnek, s elmondtam neki félelmeimet, küzdelmeimet. Kiderült, régebben ő is ugyanígy érzett. Elmesélte, idővel rájött, hogy az imádkozás nem azt jelenti, hogy helyesen fejezzük ki magunkat, vagy megfelelően kérünk valamit: az ima az Istennel való kapcsolatunk építése beszélgetés által.
Azt is megmutatta, hogyan alakíthatom a Biblia egyes verseit erőteljes imádsággá. Az, hogy Isten Igéjét használtam vezérfonalnak, újfajta biztonságot adott, és irányt mutatott, mikor nem tudtam, hogy milyen szavakat használjak.
Egyik nap az 1Jn 5,14-et olvastam, és ebből rájöttem, hogy bizalommal imádkozhatunk, ha olyasmit kérünk, ami Isten akarata szerint való: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.”
Idővel, ahogy folytattam a Biblia alapú imádkozást, bizalmam tovább erősödött, mert hisz mikor Isten Igéjével imádkozom, biztos, hogy az Ő akaratát imádkozom.
Mostanában, ha azt akarom, hogy erő legyen az imádságomban és hit járja át a szívemet, a Szentírásban keresem Isten akaratát, Isten megoldásait. A Zsidókhoz írt levél szerint például „Isten igéje eleven és átható”(Zsid 4,12). Ezt az igazságot imádkozom, amikor kérem Istent, hogy Igéje hasson át egy helyzetet, vagy váljék elevenné valakinek az életében, akiért könyörgöm – beleértve magamat is.
Ma már gyakran jutnak eszembe odaillő igeversek, amikor imádkozom. Olyankor például, amikor úgy tűnik, minden elképzelésem, tervem szétfoszlik, s nem látom, mindez hova vezet, a Jeremiás 29,11-re gondolok. Ilyenkor így imádkozom:
Uram, Te ismered a velem kapcsolatos terveidet: békére és reménységre vonatkoznak terveid, nem pusztulásomra. Azt mondtad, ha Hozzád megyek, és imádkozom, meghallgatsz és vezetsz engem. Ezért ma terveimet a Te terved alá rendelem. Segíts döntéseimben, gondolataimban, hogy mindig igazodjanak a Tieidhez, és így reményt érjek meg, ne pusztulást. Ha nem is vesznek ma jó irányt az események, bízom, Uram, a terveidben.
Isten nem vár el tőlünk tökéletesen megfogalmazott kéréseket, nincs szabály vagy képlet arra, hogy kell „helyesen” imádkozni. Azóta, hogy a megfelelési kényszer nyomása eltűnt rólam, az imádság egyik kedvenc tevékenységemmé vált, akár egyedül, akár egy baráttal. Néha csak csendben ülök, és hagyom, hogy Isten suttogásai elérjék a gondolataimat, majd azok teljesülését kérem Istentől.

Uram, úgy örülök, hogy nem kell tökéletesen fogalmaznom ahhoz, hogy felém forduljon figyelmed. Köszönöm Szentlelkedet, aki bennem él, és vezet mindennapi tevékenységeimben és az imádkozásban is. Mutass nekem igeverseket, amikkel imádkozhatom Hozzád, hogy megéljem, hogyan válik élővé és hatékonnyá Szavad életem alakulásában. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Praying with Confidence
Encouragement for today, 2013.05.15.
www.proverbs31.org/devotions


Születés, magatartás vagy vérvonal
Glynnis Whitwer

„Gondoljatok tehát arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.” Ef 2,11-13

Van úgy, hogy meg vagyok elégedve magammal. Van úgy, hogy minden együtt van. Sikerül a napot Istennel töltött csendes percekkel kezdenem, amikor csak mi ketten vagyunk. A szokásos reggeli rohanás három gyerekkel nem borít ki. Egész nap kiegyensúlyozott vagyok, határozott a döntéseimben, bízom a képességeimben.
Más napokon feszült, ideges vagyok és elégedetlen önmagammal, különösen, ha másokon vezetem le a dühömet. A bosszúság már akkor elkezdődik, mikor kiderül, hogy a kelleténél később ébredtem, vagy túl korán, és az agyam rápörög az aznapi elintéznivalókra. A kedvesség tovaszáll, mert hagyom, hogy az élet követelései határozzák meg a hangulatomat. A bizonytalanság beindítja a védekező magatartást. A kételkedés beárnyékolja a hitet.
Egyik nap mosolygós és kedves vagyok – máskor összevont szemöldökkel zsörtölődöm naphosszat. Melyik vagyok igazából?
Mindnyájan elgondolkozunk néha azon, kik is vagyunk valójában, főleg, amikor nem sikerül úgy viselkednünk, ahogy szeretnénk. Ha pedig a válasz napról napra más és más, hajlamosak vagyunk feladni a próbálkozást arra, hogy megváltozzunk, hogy jobbá váljunk.
Mélyre le kellett ásnom, hogy rendet tegyek ebben a dologban. Megpróbáltam, mert hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy tudjam a választ. Ha tudom, ki vagyok valójában Isten szemében, megváltozik a játék menete. Más lesz a motivációm, ez megváltoztatja a céljaimat, és arra indít, hogy hű legyek valódi önmagamhoz, és következetesen ahhoz igazodjam. Isten igazsága rólam szűrőként szolgál a világ hazugságai, az emberek véleménye ellen, megvédi szívemet a sérülésektől.
Mi tehát az, ami meghatározza, ki vagyok?
Az, hogy hova születtem? Hogy kik a szüleim? Az ő szakmai és személyes sikereik vagy bukásaik döntik el, ki vagyok? Számít, hogy hol és kik közé születtem? Két fogadott gyermekem egy afrikai háborús övezetben született. Ez dönti el, hogy kik ők?
Vagy a magatartásunk határoz meg? Évekig a sikereimen, az elvégzett feladatokon mértem le, ki vagyok. Minél több kipipálandó feladat volt a tennivalóim listáján, annál jobban éreztem magam.
Mindkét megközelítéssel van valami probléma. Az első kívül esik a hatáskörömön. Nem szólhatok bele abba, hova születek, kik a szüleim. Hamis jogokkal vagy jogtalansággal ruházhat fel. A másodikra megint csak nem támaszkodhatom. A körülmények, amik meghatározhatják viselkedésemet gyakran szintén nem tőlem függnek. De még ha tudatos a magatartásom, akkor is befolyásolhatják embervoltomból adódó gyengeségek.
Szerencsére van egy más módja is önmeghatározásomnak. Ezt pedig istengyermekségem vérvonala adja. Egy olyan származási vonal, melyet Jézus a halálával vásárolt meg nekem. Ezt olvassuk az efezusiaknak írt levélben: „Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.”
Az ő áldozata határozza meg kik vagyunk: Isten szeretett gyermekei. Kiválasztottak. Kincsek. Akikért kifizették a váltságdíjat. Akiknek megbocsátottak. Akik érdemesek Isten szeretetére. Ha végiggondolom, elfogadom, és hiszem ezeket a meghatározó személyiségjegyeket, méltóvá akarok válni rájuk. Meg akarok változni. Elhiszem, hogy ez lehetséges.
Istennek hála, nem kell a „megfelelő” helyre születnünk, nem kell „megfelelően” viselkednünk, hogy ezek a személyiségjegyek határozzanak meg. Nem függnek a pénztárcánktól, a bankszámlánktól, a magasságunktól, vagy ismerőseink véleményétől. Ezzé az új személlyé válunk, amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak.
Születés, magatartás vagy vérvonal? Én már tudom, melyik határozza meg, ki vagyok. Ti is tudjátok?

Mennyei Édesapám, köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy meghaljon értem, és így helyre álljon Veled a kapcsolatom. Segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Te vérvonalad határozza meg, ki vagyok valójában. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Birth, Behavior or Bloodline
Encouragement for today, 2013.05.27.
www.proverbs31.org/devotions

Válaszirigység
Karen Ehman

„Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.” Jer 33,3

Szoktad irigyelni, hogy Isten mások imáját bezzeg meghallgatja?
Emlékszem, hányszor belém sajdult, mikor újabb meghívó érkezett egy babaköszöntő buliba. Fiatalasszony koromban alig vártam, hogy anya lehessek, de a pozitív terhességi teszt feletti örömöm pár hét múlva elszállt egy vetéléssel. És bár őszintén örültem mindig, ha egy barátnőm állapotos maradt, mégis mindig meggyötört, hogy azokon a rózsaszín vagy világoskék meghívókon nem az én nevem szerepel anyaként.
Ezt hívom én válaszirigységnek. Azt a „szegény én” mentalitást, ami szétárad bennem, mikor azt tapasztalom, hogy mások kéréseit hamarabb megválaszolja Isten, mint az enyémeket. Vagy a válasza „Nem”-nek vagy „Még nem”-nek tűnik.
Életem különböző korszakaiban gyakran tört fel bennem válaszirigység.
Gyermekkoromban irigyeltem azokat a társaimat, akik édesapjukkal és édesanyjukkal éltek, mert a mi családunkat kettészakította egy válás. Bármily erősen kulcsoltam is össze apró ujjaimat, és könyörögtem Istenhez, apu nem jött vissza hozzánk.
Az iskolában a többi lány csinossága, jó cuccai, fiúbarátai után vágyakoztam. Nekem átlagos kinézetem volt, a ruháim turkálókból származtak. És az iskolaújság sportszerkesztőjeként minden fiú a haverom volt, de barát egy sem akadt köztük.
A főiskolán azokat irigyeltem, akiknek Isten meghallgatta imáját egy fényes fegyverzetű lovagért (aki gyémántgyűrűt is hozott), én meg senkinek sem kellettem.
Szívem tele volt kérdésekkel. Istenem, miért hagyott el apukám? Az én lovagom hol van? Miért nincs egy kisbabám, akit a karomon tarthatnék? Uram, én mikor következem?
Megtanultam az évek során, hogy a válaszirigységet nem könnyű orvosolni. Ahelyett, hogy beleragadnék a csalódásba, vállaljak aktív szerepet a gyógyulásban.
Helyezzem át figyelmem fókuszpontját. Mikor Istenhez kiáltok, ahogy Jer 33,3 buzdít, higgyem, hogy Ő megtartja a szavát. „Nagy és megfoghatatlan titkokat” fog nekem mondani, amiket még nem ismerek. Néha ezek lesznek a válaszok a kéréseimre. De többnyire tudod mik a „nagy és megfoghatatlan titkok?” Ők az ok, amiért mintha nem válaszolna Isten a könyörgéseimre.
Míg Isten jóságosan válaszol, magamnak is fel kell tennem néhány kérdést. „Mit akar megtanítani nekem Teremtőm, amit soha nem tanulhatnék meg, ha azonnal kiszabadítana ebből a szituációból?” „Milyen jellemvonásokat épít bennem a várakoztatásával? Türelmet? Bizalmat? Együttérzést? Elégedettséget?”
A válaszirigység gyógyszerét nem lehet mikróban gyorsan elkészíteni, hosszasan kell pepecselni rajta.
Hinnünk kell, hogy Isten válaszol. Egyértelmű lesz a válasza: lehet „igen”, „nem” vagy „még nem”. Ő képes, hajlandó és készséges a válaszadásra – és ezt szoktuk elfelejteni: – amikor jónak látja, amikor leginkább alkalmas a válasz arra, hogy Fiához hasonulásunk folyamatában hasznunkra váljék.
Előfordulhat, hogy hosszasan kell Isten várótermében tartózkodnunk. Én is voltam ott, tudom, mit jelent: arra szolgál, hogy ne csak a választ lessem a könyörgéseimre, hanem igyekezzek mélyebb kapcsolatra lépni a Válaszadóval.

Köszönöm, Uram, tökéletes terveidet, tökéletes időzítésedet, s a tökéletes módot, ahogy fejlődésemet segíted várakozás közben. Jézus nevében, Ámen.
Karen Ehman: Answer Envy
Encouragement for today, 2013. 05.17.
www.crosswalk.com/devotionals/encouragement

2013. szeptember 15., vasárnap

Megtért a fiú


"Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz." Lk 15,18-21

Mennyire megalázó lehetett hazamenni koldusként, miután büszke, pökhendi királyfiként indult útra, maga mögött hagyva apját, testvérét, otthonát, a régi életét.
Hogy valóban megváltozott, és nem csak kihasználja apja szeretetét, az bizonyítja, hogy mikor dobogó szívvel, a visszautasítástól félve hazaérkezett, és az apja nemhogy semmit nem kért számon, hanem azonnal “nyakába borult és megcsókolta”, nem megkönnyebbülten felsóhajtott, és nyeregben érezte magát, hanem igenis kimondta a bocsánatkérő szavakat, amiket elhatározott, s amiket nagyon nehezére eshetett kimondani.

2013. szeptember 5., csütörtök

Lélekerősítő levelek 127

Lángként
Luann Prater

„Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” Jak 3,5-6a

Láttam mostanában egy képet ezzel a felirattal: „Uram, karodat tedd a vállamra, kezedet pedig a számra.” Elmosolyodtam a mondaton, de egy kora reggeli telefonnal Isten megbökte a szívemet, hogy felfogjam szavaink hatalmát.
Mikor a kijelzőn megláttam a nevet, az Ének az esőben vidám reggeli dalával jelentkeztem be.
„Beszélnünk kell. Erre most nem vagyok vevő” – válaszolta a barátnőm.
Ez nem az volt, ahogy a napom indítását elképzeltem. Minden erő kiment belőlem, ahogy hallgattam a beszámolót a kiborulásáról. Rájöttem, hogy egy félreértés, egymás mellett elbeszélés okozta az egészet, és első gondolatom az volt, hogy megvédem magam.
Ám ébredéskor épp Jakab levelét olvastam, és ebben a kritikus pillanatban ez az ige ugrott tudatom felszínére: „A nyelv is tűz” (Jak 3,6a).
Ez az igevers mindig felidézi bennem azt a kilencedikes technikaórát, amikor hegeszteni tanultunk. Akkor tanultam meg azt is, hogy aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is. A hegesztőpisztoly végén lévő koncentrált lángocska pusztító erejű. A kezemben volt a hatalom, hogy kettészeljek egy fémdarabot, hogy mint késsel a vajat, átvágjak egy forrasztást.
De ezzel az aprócska, ragyogó kék és izzó sárga fényű lángocskával másfajta erőm: gyógyító hatalmam is volt. Meg tudtam vele javítani azt, ami eltört, újra egésszé tudtam tenni azt, ami szétesett.
Nekünk is, neked és nekem is, van egy ilyen apró lángunk – lángnyelvünk – a szánkban. Gyógyíthatunk, lelkesíthetünk vele összetört szíveket, vagy fájdalmasan megégethetünk valakit egy meggondolatlan szóval.
Hogyan uralkodjunk a nyelvünkön? Kezdőknek már az is elég, ha visszatartják a mondandójukat, míg a lelkükben felcsapó érzelemlángok el nem csitulnak, kavargó gondolataik össze nem rendeződnek. „Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, áltatja magát, és vallásossága mit sem ér” (Jak 1,26).
A „fékez” szó az eredetiben is visszatart, visszahúz jelentéssel bír. Tartsuk vissza első reakciónkat, ha úgy érezzük köpni, okádni fogunk. Légmentesen zárjuk le ajkunkat a haszontalan szavak előtt. Éljük meg kereszténységünket kedvességgel, szeretettel, önuralommal.
A következő szinten válogassuk meg bölcsen a szavainkat. „Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk” (Jak 3,3).
Ha megzabolázzuk beszédünket, olyan szavakat mondhatunk, amik továbblendítik a beszélgetést, biztató, felemelő érzést adnak, építenek rombolás helyett.
Végül pedig áldjunk vele, ne átkozzunk. A Jak 3,9-ben ezt találjuk: „Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve”.
A Biblia korában az átok az áldás ellentéte volt, lássuk be ma is, mekkora felelősséget hordoznak szavaink. Előfordul, hogy bántó szavak okozta mély sebek sohasem gyógyulnak be.
Mikor barátnőmből kirobbant a keserűség a telefonba, Isten segített, hogy megzabolázzam első reakcióimat, amíg eljön a megfelelő pillanat a válaszadásra. Éreztem, hogy két szóhoz vezet, melyek őszintén kimondva képesek megfordítani a beszélgetés irányát:
„Nagyon sajnálom.”
És ez igaz is volt, mert eszembe nem jutna megbántani a barátnőmet egy akaratlan félreértéssel. Eldöntöttem, hogy nem lángvágóként, hanem hegesztőpisztolyként használom a nyelvemet, és egész szívemből azt kívánom, hogy meggyógyuljon a kapcsolatunk. Szerinted is így kéne? Sose feledd: aki uralkodik a lángon, irányítja a végeredményt is.

Uram, kérlek, juttasd eszünkbe minden nap, hogy beszédünket a Te dicsőítésedre és mások buzdítására használjuk. Jézus nevében, Ámen.

Luann Prater: Torched
Encouragement for today, 2013.04.30.
www.proverbs31.org/devotions

Szülőnek lenni néha kimerítő
Sharon Slasgow

Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” Zsid 12,11

Már késésben voltunk a templomból, mikor a csata kezdődött. Egyik lányom kiborult, mert a másik hazudott. Nagyot sóhajtottam. Nem járja, hogy épp most, indulás előtt! Nehéz hét állt mögöttem, fáradt voltam. De a hazugság tilos a Glasgow családban, olyasmi, amit azonnal el kellett intéznem. Odahívtam mindkét lányt a Rózsaszín Kanapéra – a gyermekeinkkel való beszélgetés kijelölt helyére a házban.
Mindketten leültek, és ki-ki előadta a maga változatát. Világos volt, melyikük mond igazat, és melyik nem. Útjára engedtem azt, aki nem hazudott, a másikat pedig megkértem, vallja be, és kérjen bocsánatot. Nem akarta. Eltelt tizenöt perc, és még mindig hajthatatlan volt. Csak négyéves volt, de ne engedd, hogy egy négyéves bolonddá tegyen, tudta ő jól, hogy azonnal indulnom kell: az ő vezetője is én voltam a vasárnapi iskolában.
Egyszerűbb lett volna sutba dobni a hazugságot, de úgy döntöttem, nem tágítok. „Dale – szóltam a férjemnek -, foglalkoznál ma az én csoportommal is? Nem mehetek, míg ezt el nem intézzük.” Mialatt a család többi tagja kivonult az ajtón, megmondtam a kislányomnak, addig marad a Rózsaszín Kanapén, míg el nem mondja az igazságot. Eltelt egy óra, majd kettő, majd három. Hogy képes az én állandóan nyughatatlan gyermekem órákon át egyhelyben ülni? Bár csak üldögéltünk, a várakozás nagyon kimerített.
Végül megtört a jég, elismerte, hogy hazudott, és őszintén bocsánatot kért. Megöleltük egymást, és attól a naptól fogva sosem hallottam hazudni.
Ma már öt majdnem felnőtt lányom van. Huhh! Felnevelésük fegyelmezés része sok munkát jelentett, de egy dolog végig nem változott, akár négyévesek voltak, akár tizennégy: a fegyelmezés mindig időt igényelt, bölcsességet, tisztánlátást és szeretetet.
Könnyebb lett volna, kevesebb energiába került volna, ha hagyom az egész hazugságot. De a Biblia is megmondja: „Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli” (Zsid 12,11).
A fegyelmezés nem élvezet annak, aki kapja, de annak sem, aki adja. Valljuk be, szülőnek lenni kimerítő! De a következetesség jutalma óriási. Az időráfordítás és a mindig azonos következmények jó gyümölcsöt teremnek gyermekeink életében.
Körtefáink vannak a kertben. Némelyik évekig nem terem, de a gondozás, metszés, öntözés, trágyázás végül meghozza az eredményt.
Legtöbb szülő szeretné, ha gyermekei növekedésük, majd életük során az Úrral békességben lennének. Pontosan ezt az eredményt ígéri a Zsid 12,11, ha nem adjuk fel már kicsi korukban. Ahelyett, hogy az adott helyzetre pillanatnyi, gyors megoldást keresnénk, úgy kell kezelnünk a kényes helyzeteket, hogy hosszútávra határozzuk meg gyermekeink lelki fejlődését.
Ahogy ott üldögéltünk a kanapén négyéves gyermekemmel, tudtam, hogy még bimbajában kell elfojtanom, ami elkezdődött, mert különben negatív folyamatok indulnak el az életében. Mostmár felnőtt nő, és szívesen elmondja nektek, milyen mély nyomot hagyott benne az a négyéves kori fegyelmezés a Rózsaszín Kanapén.
Hihetetlen energia kell a keresztény gyermekek felneveléséhez. Ti is tehetitek azt, amit én tettem: lélekben éjjel-nappal térden állva imádkoztam, és elmélkedtem az Igén, hogy biztatást, energiát, bölcsességet kapjak gyermekeim neveléséhez. Kimerítő lehet, de hatalmas jutalom jár érte!

Uram, adj bölcsességet, tisztánlátást, időt és szeretetet gyermekeim fegyelmezéséhez, amire szükség van, hogy olyan emberekké neveljem, amilyennek Te szeretnéd látni őket. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Parenting Can Be Exhausting
Encouragement for today, 2013.05.01.
www.proverbs31.org/devotions



Isten komolyan gondolja
Tracie Miles

Tudd meg hát, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsait.” MTörv 7,9

A rövid Biblia-sorozatot néztem a tévében, és megint felragyogott előttem, hogy Isten komoly Isten. Amikor mond valamit, azt úgy is gondolja.
Amikor figyelmeztette a népet Noé idejében, hogy térjenek le bűnös útjaikról, mert különben büntetéssel sújtja őket, komolyan gondolta. Nem hallgattak rá, és így Noé családján kívül mindnyájan odavesztek az áradatban. Mikor Isten megígérte Ábrahámnak, hogy felesége meddősége ellenére fia fog születni, komolyan gondolta, és Sárának fia született. Amikor szabadságot ígért az izraelitáknak, komolyan gondolta, a fáraó útnak engedte őket.
Nehéz helyzetekben könnyen kételkedni kezdünk Istenben. De Isten komolyan gondolja, amit mond: örökké hűséges, örökké igaz, sosem téved. Olyan Isten, aki betartja a szavát.
Tavaly, mikor férjem munkáját megnyomorította a gazdasági válság, nem voltam biztos benne, hogy nem megyünk tönkre anyagilag. De mert Isten komolyan veszi ígéreteit, bíznom kellett benne, hogy gondoskodni fog rólunk. Kételyeim és kérdéseim ellenére (Hogy fogunk fennmaradni? Hogy tud Isten pénzt rakni a bankszámlánkra?) megtapasztaltam, hogy Isten komolyan veszi ígéretét, hogy gondoskodik gyermekeiről.
Egész váratlan helyekről érkezett segítség, csodálatos módon, mind anyagiakban, mind lelkiekben. Isten békességet és reményt adott, mikor mindkettőnknek legnagyobb szükségünk volt rá.
Mai sérült világunkban, mikor sosem tudhatjuk, kiben bízzunk, mit higgyünk el, könnyen átterjed bizalmatlanságunk Istenre is, meginoghat hitünk az Ő ígéreteiben.
Mikor úgy tűnik, Isten nem válaszol imáinkra, eszünkbe juthat, hogy talán nem gondolta komolyan, mikor azt ígérte, meghallgatja kéréseinket. Arra gondolunk, Igéje talán nem ránk vonatkozik, nem alkalmazható a mi helyzetünkre.
Ilyenkor két dolog közt választhatunk. Levonhatjuk a következtetést, hogy nem lehet megbízni Isten ígéreteiben. Vagy hihetjük, hogy amikor Ő ígér valamit, azt komolyan is gondolja, és megtartja mindig, ahogy mai alapigénkben is olvassuk. „Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsait” (MTörv 7,9).
Isten többezer ígéretet tett a Bibliában, és mindet megtartotta. Pontos nyilvántartása van ígéreteinek tökéletes betartásáról, bizonyítva, hogy ha mond valamit, azt komolyan gondolja.
Komolyan gondolja, amikor a Jeremiás Siralmai 3,22-23- ban hűségéről biztosít.
Komolyan gondolja, amikor a Zsolt 30,2-ben gyógyulást ígér.
Komolyan gondolja, amikor az 1Jn 1,9-ben azt mondja, megbocsát.
Komolyan gondolja, amikor a Jer 29,11-ben azt állítja, terve és célja van mindennel a világon.
Komolyan gondolja, amikor pihenést ígér a Mt 11,28-ban.
Komolyan gondolja, mikor a Jer 29,12-ben biztosít róla, hogy meghallgatja imáinkat.
Isten Igéje bizonyítja, hogy Isten komolyan vesz minket, komolyan veszi mindazt, ami velünk történik. És komolyan veszi, amit mond. Ha valami komoly dolgok történnek az életedben, tudd, hogy Isten komoly Isten, aki komolyan gondolja ígéreteit.

Uram, bocsásd meg, hogy néha kételkedem Benned, a gondoskodásodban. Segíts, hogy sose felejtsem el megvalósult ígéreteidet az életemben, add, hogy ezek töltsenek fel hittel a megpróbáltatások idején. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Serious Matters Need a Serious God
Ecouragement for today, 2013.05.03.
www.proverbs31.org/devotions

Élj ott, ahol laksz!
Suzie Eller

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van.” Fil 4,11

Friss, tavaszi levegő volt. Épp alkalmas egy kis hegymászásra, fel a Sparrow Hawk-ra. Kiálltunk Richarddal a szikla peremére, és néztük a völgyben kanyargó folyót.
Mikor három éve ide költöztünk, hamar megkedveltük ezt a helyet. „Annyira szép – mondtam, majd sóhajtottam egyet. – Vajon itt maradunk, miután végeztél?”
Richard megfogta a kezemet. „Most itt lakunk, Suzie – mondta. - Nem látod?”
Őszintén bevallva, nem láttam. Akkor költöztünk ide, az egyetemhez tartozó kis lakóközösségbe, mikor Richard elhatározta, hogy megszerzi a mesterfokozatot. Utána maradtunk még, hogy a 3000 órányi gyakornokidejét is kitöltse. Közelinek éreztem az elköltözést, s hiába laktunk itt már három éve, mentálisan végig indulásra készen álltam.
Gyakran töprengtem a következő helyünkön. Vajon hova vezet Isten? Közel lesz ide? Talán sikerül visszamennünk régi barátaink közelébe. Egyre álmodoztam, tervezgettem. Nem tudtam, merre megyünk tovább, s ettől állandó nyugtalanság volt bennem. Nem éreztem révben magam, nem volt békességem.
Aznap, miután lejöttünk a hegyről, csupa nagybetűvel ezt írtam a naplómba: ÉLJ OTT, AHOL LAKSZ!
Ideje jelen lennem ott, ahol vagyok, ideje elégedettnek lennem ma, függetlenül attól, hová vezet Isten a jövőben.
Pál apostol sosem tudta előre, hova fog menni. Néha rendkívül nehéz körülmények között volt pár napig, máskor új barátoknak örvendezett. Néha egyből megnyílt a következő ajtó, máskor évekig egyhelyben várakozott. De Pál mindig ott volt elégedett, ahol volt, legyen az bárhol, bármilyen körülmények között.
Mi volt a titka? Egy kommentárban olvastam: „Pál megtanulta, hogy másokra hagyja az elégedetlenséget, ha azok azt akarják. Ő, a maga részéről megtanulta a Szentlélek tanítása és a Gondviselés működése (Zsid 5,8) által, hogy minden helyzetben elégedett legyen.”
Mióta elhatároztam, hogy „ott élek, ahol lakom”, és nem a láthatatlan jövő köré font gondolatok és érzelmek közt, valahogy így szoktam kezdeni a napot:
Atyám, mutasd meg nekem mára vonatkozó tervedet, és segíts, hogy elfogadjam.
Istenem, add, hogy ne legyek távolba néző, aki nem veszi észre a csodákat maga körül.
Uram, segíts, hogy örülni tudjak a mai nap apró ajándékainak.

Lassan megnyílt az elégedettséghez vezető ajtó. Foglalkozni kezdtem a közösséggel, akikkel együtt éltünk, még inkább gyönyörködtem a tájban, kapcsolatokat építettem a körülöttünk élőkkel.
Két év telt el azóta. Múlt hónapban derült ki, hogy költözni fogunk. Isten valóban megnyitott előttünk egy új ajtót, amin át új államba, új közösségbe, új barátok , új lehetőségek közé érkezünk majd.
Most épp csomagolok, készítem elő a holmikat az induláshoz. Tegnap beugrott a szomszédasszonyom a kislányaival.
A hatéves Trinity megmutatta, milyen kisteknőst talált. A kétéves Macey felmászott a virágágyás szélén, hogy közelről is belenézzen egy lila-fehér csíkos petúniába.
Igen, új kalandok várnak, de most annak örülök, hogy vannak jó szomszédaim, és élvezek üldögélni a kertben egy csöppséggel az ölemben, akinek lila-fehér petúnia van a hajába tűzve.

Drága Jézus! Te vagy a jövőm Istene. Te suttogod a terveket, a célt a szívembe, de az út, ami odavezet, épp olyan fontos. Segíts, hogy jelen legyek a mában, elégedett legyek azzal, ami most van, és bízzam Rád a holnapot. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Live Where You Live
Encouragement for today, 2013.05.13.
www.proverbs31.org/devotions

Át tud formálni
Wendy Pope

„Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.” Gal 5,25

Örömmel keltem aznap, fodrászhoz készültem hajvágásra. Isten mást is tervezett: azt akarta, hogy a fejemen lévő loboncon kívül a jellemem is alakuljon át.
Egyesek a tornácon töltött verőfényes tavaszi napokban lelik örömüket, mások a családdal közös mályvacukor-sütögetésben hűvös őszi estéken, vagy a barátokkal való együttlétben.
Én pedig? Azokat a napokat szeretem, amikor fodrászhoz mehetek.
Közönséges napnak indult, hajvágással megspékelve. Már egy hete esedékes lett volna, alig vártam, hogy megátalkodott fürtjeimet rendbe tegyék. A szalon felé menet egyfolytában mosolyogtam a volánnál, elképzelve az élményt, ami rám vár.
Nem is sejtettem, hogy Isten egy ennél fontosabb élményt is tervezett nekem aznapra.
Mikor vége volt a vágásnak, formára szárításnak, csinosításnak, elővettem a pénztárcámat, hogy kifizessem az új frizurámat. „Mielőtt elmennék – mondtam a fodrászomnak -, használhatnám a toalettet?”
Ahogy beléptem, rögtön feltűnt a koszgyűrű a vécékagyló körül a padlócsempén, a mosdókagyló pereménél és más szokásos helyeken.
Undorodva szidni kezdtem magamban az egészségügyi előírások be nem tartását a szalonban. Zsörtölődésem közben megéreztem a Szentlélek nógatását, de nem akartam meghallani.
„Na ne. Nem gondolhatod komolyan” – szálltam vitába Vele.
De újra éreztem a biztatást. Én meg újra ellenkeztem. Tétovázni kezdtem: kövessem a Lélek indítását, vagy gyorsan intézzem el a dolgomat, és tűnjek ki innen?
Mintha lebénultam volna, nem tudtam az ajtó felé indulni. Egyetlen választásom maradt: engedelmeskednem kell. Körülnéztem a szekrényben álló tisztítószerek között, nagy levegőt vettem, s egy kopott, nyeles kefével, papírtörlőkkel felszerelkezve nekiláttam a kapott parancs végrehajtásának.
Nem tudott lelkesíteni, igazából nem is törődtem azzal, hogy alapos munkát végezzek. Sietni akartam, és kijutni az ajtón. De mialatt térden állva súroltam-töröltem, a jellembeli átalakítás továbbfinomodott. Hallani véltem a suttogást: „Mint otthon a magadét”.
Nem volt elég Istennek, hogy engedelmeskedtem. Azt akarta, hogy a szívemet is beletegyem. Így hát újult erővel, alaposabban sikáltam tovább, mintha saját fürdőszobámmal tenném. Míg én azon dolgoztam, hogy átalakítsam a szalon toalettjét, Isten engem formált át. Büszkeségem alázattá változott, és arra az emberre gondoltam, aki majd utánam fog belépni ide. Elképzeltem a kifejezést az arcán, mikor megérzi a tisztaság üde illatát, meglátja a csillogó krómfelületeket – és öröm töltött el. Feloldotta ellenállásomat, ahogy megtapasztaltam Isten örömét.
Ma, holnap vagy bármikor a jövőben esélyt fogsz kapni, hogy kövesd a Szentlélek irányítását, ahogy a Gal 5,25 ajánlja nekünk. Talán nem arra indít majd, hogy takaríts ki egy fürdőszobát, de a döntésed, hogy megragadod, vagy figyelmen kívül hagyod a lehetőséget, egész jellemed alakulására hatással lesz. Hogy fogsz válaszolni?

Uram, köszönöm a lehetőséget, hogy megláthatom: Te vagy a Szabadító, te vagy az Úr. Ma és minden nap meg akarok ragadni minden alkalmat, hogy egyre inkább hasonlítsak Hozzád. Bocsásd meg nekem, ha régebben nem mindig válaszoltam igennel a lehetőségekre. Köszönöm, hogy formálni akarod a jellememet. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Reshaping Me
Encouragement for today, 2013.05.07.
www.proverbs31.org/devotions


Tanulj meg pihenni
Wendy Blight

„Felüdíti a lelkem.” Zsolt 23,3a

Könnyeimet nyelve osztottam meg barátnőmmel elkeseredésemet. „Úgy igyekszem rendet tartani az életemben. Esténként végiggondolom a másnapi tennivalókat. Reggel dühös elhatározással nekilátok, hogy mindent elvégezzek. Sosem elég a nap 24 órája, hogy mindennek végére érjek. Másnap reggel ugyanígy nekilendülök, de akkor már a tegnapról elmaradt tennivalók is hozzáadódnak a maiakhoz. Nagyon elfáradtam.”
Drága barátnőm és mentorom nyugodt hangon félbeszakított: „Wendy, meg kell tanulnod pihenni.”
Nagyot sóhajtva kérdeztem csendesen: „A pihenés olyasmi, amit tanulni kell?”
„Igen – válaszolt határozottan. – Meg kell tanulnod pihenni.”
„Oké – mondtam, - ezentúl korábban fekszem le, s naponta is szundítok egyet, ha nagyon fáradtnak érzem magam.”
Azt gondoltam akkoriban, hogy kimerültségemet fáradt testem pihentetésével enyhíthetem, s azzal, ha egy-egy délutáni szundítással megszakítom a rohanást. De ő nem erre gondolt. Ő tudta, mi a különbség aközött, mikor fizikailag fáradtak vagyunk, és egy kis szunyókálásra van szükségünk, meg aközött, mikor a szívünk, a lelkünk, az elménk fáradt el.
Az igazság az, hogy nem csak azért vagyunk fáradtak, mert túl sok a tennivalónk. Kimerültségünket lelkünk ki-merült, azaz kiszáradt volta okozza. Mindnyájunkban ott egy lélek, mely fonnyadozva sóvárog a felfrissülésre, a felüdülésre, a megújulásra, valamire, amit tennivalókkal telezsúfolt napunk nem mindig ad meg neki.
Könnyű elrejteni lelkünk kimerültségét. Külsőleg rendezettnek, érzelmileg stabilnak, higgadtnak tűnünk. Belül viszont gyakran reménytelenül túlterheltek, kifacsartak vagyunk. Kimerültségünk írja nem a délutáni lepihenés: egyedül Istenben találhatunk gyógyulást.
A 23. zsoltár Istent pásztorként mutatja be. Kiemelt igénk szerint Pásztorunk „felüdíti” a lelkünket. Utánanéztem a „felüdít” szó eredetijének, és azt találtam, hogy sokkal több van benne, mint első hallásra gondolnák.
Az itt használt héber szó a „shub”, amit főleg visszatérésnek fordítanak. Visszatér és újrakezd. A „felüdít” azt jelenti tehát, hogy visszatérünk Istenhez erőt gyűjteni a továbbinduláshoz.
Az Újszövetségben Jézus azt állítja magáról (Jn 10,14), hogy Ő a mi Jó Pásztorunk. Az itt használt görög „poimen” szó jelentése „pásztor”, valaki, aki vezeti, oltalmazza és gondozza a nyájat. Amikor visszatérünk Pásztorunkhoz, Jézushoz, ő vezetni, oltalmazni fog, és gondoskodik minden szükségletünkről.
Jó Pásztorunk csak akkor tudja felüdíteni a lelkünket, ha szívünket és elménket elfordítjuk a világ zajától, nyüzsgésétől, vissza Őfelé. Az Úrral kettesben töltött idő békességre vezet, és erőt ad a folytatáshoz.
Szükséged van felüdülésre? Végezd el ezt a kis tesztet:
A férjed minden megnyilvánulása felbosszant?
Ha neked kell intézned a gyermekeid ügyes-bajos dolgait, többnyire sértődés a vége?
Minden reggel stresszes vagy, szorongva ébredsz?
Ha igennel válaszoltál akárcsak egyre is a fenti kérdések közül, üres tankkal próbálsz előre jutni, végső tartalékaidat éled fel.
Tanulj meg pihenni.
Fordulj vissza a Jó Pásztorhoz.
Kérd meg, hogy üdítse fel a lelkedet.
Fogadd be szeretetének, irgalmának, kegyelmének új adagját.
Ha ezt teszed, Ő kicseréli fáradtságodat erőre, sértődöttségedet hálára, ingerlékenységedet türelemre, szorongásodat békességre.
Az Úr vár rád.
Menj el a találkára. Felfrissít és megújít majd, lehetővé teszi, hogy békességének, szeretetének és örömének újra megtapasztalásával térj vissza a világba, hogy tovább szolgáld családodat, barátaidat.

Uram, segíts, hogy elcsendesedjek előtted. Adj nyugalmat, amilyet csak Te tudsz adni. Újítsd meg, üdítsd fel fáradt lelkemet. Tölts fel csordulásig. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Learn to Rest
Encouragement for today, 2013.05.08.
www.proverbs31.org/devotions