Megtért a fiú

"Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz." Lk 15,18-21

Mennyire megalázó lehetett hazamenni koldusként, miután büszke, pökhendi királyfiként indult útra, maga mögött hagyva apját, testvérét, otthonát, a régi életét.
Hogy valóban megváltozott, és nem csak kihasználja apja szeretetét, az bizonyítja, hogy mikor dobogó szívvel, a visszautasítástól félve hazaérkezett, és az apja nemhogy semmit nem kért számon, hanem azonnal “nyakába borult és megcsókolta”, nem megkönnyebbülten felsóhajtott, és nyeregben érezte magát, hanem igenis kimondta a bocsánatkérő szavakat, amiket elhatározott, s amiket nagyon nehezére eshetett kimondani.