2013. október 27., vasárnap

Lélekerősítő levelek 132

Csavargó hajlam
Amy Carroll

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,2

Volt egy kutyánk, BC-nek hívták, s rengeteget mérgelődtem miatta. Houdini-nak becéztük, és erre a névre teljes mértékben rászolgált. Hosszútestű, rövidlábú vadászkutya volt, igazi szabaduló-művész. Nem volt olyan magas kerítés, nem volt olyan biztonságos ketrec, ami korlátok közt tarthatta volna. BC mászott, ásott, ugrott, valamilyen fondorlattal rendszeresen sikerült kiszabadulnia az udvarból.
Ha visszagondolok azokra a napokra, nevetnem kell. Az egész család imádta csavargó hajlama ellenére, és mindenki azon dolgozott, hogy maradásra késztesse. Kerítést húztunk az udvar köré, a fiúk játszottak vele, dédelgették, egészséges kutyatáppal és ropogós falatokkal kényeztettük, labdákat, játékokat vettünk neki, puha kutyaágya volt.
Mégis megszökött.
Többnyire a szomszédságban bóklászott, de néha sokszáz méterrel messzebbről jelezték, hogy látták. Valahogy mindig hazatért (volt, hogy a sintér hozta haza), de mindig aggódtunk, mikor kiderült, hogy már megint nincs biztonságban otthon.
Mennyire hasonlítok hozzá!
Mindig szíven talál, ha meghallom egyik kedvenc énekem néhány sorát:
Ó mennyivel tartozom naponta a kegyelemnek!
Béklyózd magadhoz jóságoddal csavargó szívemet!
Igen Uram, ismerem csavargó hajlamomat,
újra meg újra elhagyom Istent, akit szeretek.
Itt a szívem, vedd, és rakj rá pecsétet,
ne hagyhassa el többé mennyei udvarodat.
(Robert Robinson: Jöjj, minden áldás Forrása)

Isten biztonságos helyet készített nekem Igéjében. Parancsai védelmemet szolgálják, nem korlátozni akarnak. Irgalmának, kegyelmének, megbocsátásának ajándékaival akar maga mellett tartani. Eláraszt szeretetével, családjába fogad, és mégis…
Mégis előfordul, hogy elcsavarog a szívem.
Nem törődöm igazságaival, olyan döntéseket hozok, amikkel kikerülök irányításának biztonságából. Helytelen, téves, ártó gondolatokat dédelgetek. Szavaim másokat becsmérelnek. Ilyen és más módokon eltávolodom Isten szívétől. Ő ennek ellenére arra vágyik, hogy hazatérjek.
A 103. zsoltár kezdősorai rávezetnek, mivel tarthatom csavargó önmagam Isten közelében: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,1-2).
Azzal, hogy dicsőítem Istent, és újrajátszom gondolatban mindazt a jót, amit velem tett, ránevelem a szívemet, hogy jobban érezze magát Isten közelében, mint távol Tőle.
Amikor feléled bennem a csavargási vágy, fordulhatok a 103. zsoltárhoz, mert a későbbi versek is adnak alapot Isten dicsőítésére.
Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt 103,3-5).
Tizennégy éven át hajkurásztam BC-t a szomszédságban. Szeretetem arra sarkallt, hogy keressem, és hogy mindenfélét kitaláljak, hogy az otthon biztonságában tartsam. Ilyen Isten szeretete is irántunk. Gyertek, dicsőítsük őt, gondoljuk át mindazt a jót, amit tett értünk, hogy így könnyebben megmaradhassunk védelmező közelségében. Ez a gyakorlat összeköti csavargó szívünket Istennel, és megőriz azokon a táplálékgazdag helyeken, amelyeket számunkra tartogat.

Uram, Istenem, köszönöm, hogy annyi mindent köszönhetek Neked, annyi mindenért dicsőíthetlek. Telepítsd le szívemet Otthonod biztonságában hűséges, jóleső örömben. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Prone to Wander
Encouragement for today, 2013.06.25.
www.proverbs31.org/devotions


Szavainak ereje van
Glynnis Whitwer

Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? - mondja az Úr. Nem olyan-e szavam, mint a tűz? - mondja az Úr -, és mint a sziklát szétzúzó pöröly? Jer, 23,28-29

„Szerinted mit tegyek, Glynnis?”
Két kezemmel átfogtam a kávés csészét, hátradőltem a székben, s egy korty után igyekeztem olyan pózt elfoglalni, ami bölcsességet áraszt.
Kívülről nézve nyugodt voltam és összeszedett… Egyik lábamat átvetettem a másikon, s hátradőlve merően barátnőmre néztem.
Belül viszont… ó, ott egészen más zajlott. Megszédített, hogy valaki a tanácsomat kéri. Mekkora öröm ez egy mindig-nekem-legyen-igazam beállítottságú lánynak! Összeszedtem a gondolataimat, mély levegőt vettem, és elkezdtem kiselőadásomat, mely bizonyára meg fogja változtatni az előttem ülő életét!
Reagálása alulmúlta várakozásaimat.
„Hmmm … jól van.” – Ennyit kaptam.
Napokon át kínzott a bizonytalanság. Újragondoltam mindazt, amit mondtam neki… Megbántottam volna valamivel? Vagy túlságosan lekezelő, esetleg ítélkező voltam? Minden mondatomat tudatosan építettem fel, nem értettem, hol hibáztam.
Hosszú éveken át azt szerettem volna, ha az emberek hozzám fordulnának kérdéseikkel. Ha elismernének. Ha mindenre meg lenne a válaszom. Mégis újra meg újra süket fülekre találtak a tanácsaim. Míg valaki más is nem tanácsolta nekik ugyanazt néhány nap múlva. Akkor igen, akkor azt ragyogó ötletnek vélték. Hát nem felháborító?
Jó ideje zavart már ez a reakció. De aztán rájöttem, hogy Isten ezzel is tanítani akar valamire. Fel akart fedni bennem egy attitűdöt, ami a cselekedeteimet mozgatta. Nem Isten Szavára, hanem saját szavaimra akartam fordítani mások figyelmét. Az én szavaim viszont nem alkalmasak arra, hogy formálják mások életét.
Fiatal keresztényként felfogtam az Ige jelentőségét. A bibliaolvasás életem központi részévé vált. De évekig rutinszerűen olvastam a Bibliát, nem vártam tőle életformáló gondolatokat. Azért olvastam, mert „jó keresztény” akartam lenni. Hitem hatalmasat lépett előre, mikor rájöttem, hogy Isten Igéjének ereje van, ha hiszem és aszerint cselekszem. Ereje van, mert maga az igazság. Hatalma van, mert a menny áll mögötte teljes súlyával.
Egyik első lecke, amire Isten megtanított, a Jakab 1,5-6-ban található, és arra vonatkozik, mennyire fontos, hogy ne kételkedjünk, mikor bölcsességért imádkozunk: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél.”
Rájöttem, hogy én mindig kételkedtem. Egy nap elhatároztam, hogy szaván fogom Istent, és nem kételkedem abban, hogy megadja a bölcsességet, amiért imádkozom. Mikor iránymutatást kértem, bíztam abban, hogy megérzésem Isten válasza – mindaddig, míg nincs ellentétben az Igével. Minél inkább leküzdöttem a kételkedést, annál biztosabb voltam abban, hogy Isten szól hozzám. És annál inkább észrevettem Isten működését az életemben. Isten Igéjének ereje gyökeresen átalakította az életemet attól kezdve, hogy eldöntöttem, hinni fogok benne, és aszerint cselekszem. És bár még mindig szeretem, ha az emberek hozzám fordulnak tanácsért, már nem az a fontos, hogy az én szavaimat fogadják el, hanem hogy Isten Igéjére irányítsam a tekintetüket. És a válasz mindig kihat az illető életére.

Mennyei Atyám, Te vagy az igaz hatalom és bölcsesség forrása. Bocsásd meg, hogy annyiszor magamban kerestem az erőt. Szeretnék olyan emberré válni, aki tükrözi Igéd életformáló és megújító erejét. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: There’s Power in His Words
Encouragement for today, 2013.06.26.
www.proverbs31.org


Hogyan viseljük el a nyári stresszt
Tracie Miles

„Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.” Zsolt 29,11

Valósággá vált, hogy kezdődik a nyári őrület. Leültem a konyhaasztal mellé, magam elé raktam a különféle meghívókat, értesítéseket, amik mind valamilyen nyári programról, munkahelyi kötelezettségekről, sport- vagy egyházi rendezvényről, missziós kirándulásról szóltak. Elővettem a családi határidőnaplót és elkezdtem beírni a naptárba az eseményeket.
Mikor elkészültem, fellapoztam a nyári heteket, lényegében minden oldal tele volt írva. Egyetlen szabad hetünk maradt egész nyáron. Gondolataim kavarogtak, nagyot sóhajtottam, mert éreztem, ahogy a stressz, a feszültség halad a gyomromtól felfelé, és összeszorítja a torkomat.
Rémülten kérdeztem magamtól: de hát a nyár nem lazításra, kikapcsolódásra való? Hová tűntek a reggeli szunyókálások, a felszabadulás, a leeresztés? A nyári elernyedés már a múlté?
Mert mivel van manapság tele a nyarunk? Unatkozó, nyafogó gyerekekkel, elmaradt táborokkal, a tervezett szabadság idejére beugró munkahelyi felszólításokkal, elromlott légkondival, hőségben bedugult forgalommal. Olyan napokkal, amikor elveszítjük a türelmünket, amikor sündisznók vagyunk, amikor elegünk van a közös családi programokból. Olyan napokkal, amikor leterít a túl sok program okozta kimerültség, és a stressz veszi át az uralmat minden fölött.
Tényleg úgy tűnhet, hogy vége a laza nyaraknak. Pedig van rá mód, hogy átvészeljük a hektikus napokat, és békesség legyen bennünk a külső káosz ellenére. A Zsolt 29,7-ben Isten megígéri, hogy segít minden bajunkban: „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.
Vannak megoldások arra, hogy Isten békéje felülírja a zűrzavart. Ha nem feledkezünk meg a Rá figyelésről, arról, hogy hálát adjunk jóságáért ahelyett, hogy a körmünket rágnánk idegességünkben a határidőnaplónkat lapozva, akkor sikerülne pozitívan szemlélnünk a nyári hajtást. Isten nyugalma elérhető az év legzűrösebb időszakában is. Lássunk néhány módszert:
Fordítsuk figyelmünket a jó dolgokra, amikkel Isten megajándékozott, és ne ragadjunk le a nyár kihívásainál.
Imádkozzunk Istenhez békességért, még mielőtt összeomolnánk a család és az élet elvárásainak nyomása alatt.
Kérjük Istent, adjon nyugalmat és erőt, mikor kezdjük érezni, hogy túlfeszül a húr.
Ezen kívül néhány gyakorlatot is bevezethetünk az életünkbe, hogy elviselhető szinten tartsuk a nyári stresszt:
Rendszeresen tartsunk szünetet, lehetőleg óránként öt percre kapcsolódjunk ki, nyújtózzunk egyet-kettőt, sétáljunk egy kört a ház körül.
Amikor sikerül egy-két napra kiszakadnunk a mókuskerékből, kapcsolódjunk ki teljesen: semmi telefon, semmi email.
Írjunk részletes listát minden tennivalóról, hogy ne kelljen az egészet észben tartani.
Hetente egyszer kényeztessük magunkat: egy lazító fürdővel, egy jó könyvvel, hosszabb sétával, nappali ejtőzéssel.
A rohanás, a stressz hamarabb kimelegít, mint a nyári nap. De bensőnket hűvösen tarthatjuk. Akár a hangulatunk, akár az energiaszintünk áll alacsonyan, ha Istenre kapcsolódunk, ha naponta ellátjuk magunkat az Ő erejével és békességével, kevésbé fogjuk stresszesnek, kimerítőnek érezni a nyarat.

Drága Jézus, néha bizony hagyom, hogy a nyári napok káosza elvonjon a Veled töltött időtől. Elhanyagolom a békességért, a nyugalomért való imádkozást, és hagyom, hogy az év ezen szakával járó rohanás eluralkodjon az életemen. Ahelyett hogy dédelgetném az együtt töltött időt, csak idegesítenek a gyermekeim. Segíts, kérlek, hogy Feléd forduljak azonnal, mikor érzem, hogy túlfeszül a húr, és add, hogy minden felkelő nappal a Te békességedet találjam meg. Nevedben kérem ezeket, Ámen.

Tracie Miles: How to Survive the Stress of Summer
Encouragement for today, 2013.07.01.
www.proverbs31.org


Egy gyöngéd érintés
Glynnis Whitwer

„Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Mk 1,41

Második gyermekem születésénél nem tartott hosszú ideig a vajúdás, az első fájás után két órával már a szülőszobában voltam előkészítve a kitolásra. Meglepett és kimerített a fájdalom intenzitása. Mivel gyorsan zajlott az egész, nem kaptam semmilyen fájdalomcsillapítást.
Míg bal kezemet a férjem tartotta kezében, felnéztem a fiatal nővérre, aki a jobb oldalamon állt, és segített a szülés levezetésében. Egy kíméletlen összehúzódás után megkérdeztem: „Megfogná a kezemet?” Rám mosolygott, és megfogta a jobb kezem, mialatt a fájdalom egy újabb hulláma hömpölygött végig a testemen.
Szánalmasan hangozhatott a kérés, de ott és akkor szükségem volt az ő megerősítésére.
Van valami a testi érintésben, ami jóleső érzést, biztonságot nyújt ebben a bizonytalan világban. Az Újszövetség tele van olyan jelenetekkel, amikor Jézus megérint valakit: megvetett asszonyokat, a lábánál hancúrozó gyermekeket, leprásokat, akik szégyellték az arcukat.
Virtuális kapcsolatokkal teli világunkban, mikor elektronikus eszközökön át beszélgetünk, és rettegünk az illetéktelen érintésektől, vajon nem veszítjük-e el a testi kapcsolatot egymással? Isten úgy alkotott minket, hogy vágyjunk az érintésre. Mind érzelmi, mind testi egészségünk számára meghatározó. A babáknak létfontosságú az érintés agyuk megfelelő fejlődéséhez, a gyermekeknek egészséges érzelmi világuk kialakulásához. A tudósok alapvető fontosságúnak tartják az érintést az agyi idegsejtek hálózatának programozásához, rugalmasságához.
Ideje volna odafigyelni, hogy helyénvaló, szeretetteljes érintéssel kinyúljunk egymás felé. Szükségünk lenne rá, és mégis furán érezzük magunkat, amikor elfogadjuk, vagy felajánljuk az érintést. Közvetlen családtagjaimnak nem jelent problémát, a gyermekeim rengeteg testi gyöngédséget kaptak. De nekem tudatosan kell figyelnem rá, hogy kedvesen, kreatívan kinyúljak mások felé.
Az Újszövetséget olvasva felfedeztem, hogy az első keresztények nagyon szeretetteljesen érintkeztek egymással. Az ApCsel 20 végén egyenesen azt olvassuk, hogy minden híve megölelte, megcsókolta Pált, mikor elbúcsúzott tőlük. Pál biztatta is a keresztényeket, hogy szent csókkal üdvözöljék egymást.
Tudom, hogy nem mindenki fogadja szívesen ezt a közelséget, de igyekeznem kell, hogy az egészséges érintést beiktassam kapcsolataimba. Legyen bár egy ölelés, a fej megérintése, egy simogatás a karon vagy egy szent csók, az érintésre szükségük van az embereknek. Talán ha az egészséges érintés nagyobb szerepet kapna az emberek között, kevésbé állna fenn a veszélye, hogy nem megfelelő módon próbálják kielégíteni gyöngédség utáni vágyukat.
Miért-miért nem, Isten úgy alkotott minket, hogy szükségünk van mások érintésére. Legközelebb, ha olyan társaságban vagy, akár egy templomi összejövetelen, akár egy családi eseményen, próbáld meg, hogy a felnőttek közül két-három embert megajándékozol egy érintéssel. Te tedd meg az első lépést, ne várd, hogy ők közeledjenek.

Uram, tudom, úgy alkottál, hogy igényeljük mások érintését. Nem mindig könnyű belátni, hogy szükségünk van rá, hogy valaki megfogja a kezünket, vagy átöleljen. Segíts, hogy jobban oda tudjak figyelni a körülöttem élők ilyen igényeire, és természetes módon tudjak kedves érintéssel nyúlni feléjük. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: A Gentle Touch
Encouragement for today, 2013.07.02.
www.proverbs31.org


Erre nem iratkoztam fel
Karen Ehmen

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt.” Ter 50,20

„Erre nem iratkoztam fel!” morgolódott a barátnőm, ahogy megkapta a tanulmányi osztályon a nyomtatott órarendjét.
Nekem minden órám rendben volt, az övén viszont szerepelt egy tantárgy, amit esze ágában se lett volna féléven át hallgatni. El se tudta képzelni, hogy viseli el az előadásokat valamiről, amit ki nem állhat.
Próbáltam együttérezni vele, de az igazat megvallva az volt a véleményem, hogy egy apróság miatt borult ki. Az én szememben az ő élete fantasztikus. Jómódú családból származik. Szülei boldog házasságban élnek már több mint 25 éve. Kiterjedt rokonsággal rendelkezik, gyakran vesz részt nagycsaládi összejöveteleken. Szabályos fogsora van, az autója egészen új.
Az én családomat viszont válások és anyagi küzdelmek rendítették meg. Egy fivérem van, de nem jövünk ki jól egymással. Csúnya, öreg autóm van. Fogszabályzóra lett volna szükségem, de sosem volt rá keret. Társam panaszkodása egy fölöslegesen bekerült tantárgy miatt elindított lefelé az önsajnálat lejtőjén, mert a magam helyzetével vetettem össze az övét.
Ahogy tovább gondolkoztam nyomorúságos életemen, ugyanarra a következtetésre jutottam, mint ő, mikor észrevette a többlet-tantárgyat: „Erre nem iratkoztam fel!”
Mindketten fogságban éreztük magunkat. Bár persze egyikünk helyzete sem volt életveszélyes. Mindkettőt fel lehet dolgozni, változtatni lehet rajtuk. Megtanulhatjuk a leckét, amire Isten tanítani akar azzal, hogy nem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ha végképp nem lehet változtatni a helyzeten, akkor változtathatunk a hozzáállásunkon.
A Szentírásban is van egy fiatalember, aki ott találja magát egy nagy halom gond és baj között, amikre egyáltalán „nem iratkozott fel”. Féltékeny testvérei eladják rabszolgának. Idegenek idegen földre hurcolják. A tetejében még meg is vádolják, hogy elcsábította gazdája feleségét, pedig mindent megtett, hogy szabaduljon az asszonytól. Végül börtönbe kerül.
Ezek a bajok méltán válthatták volna ki belőle a panaszkodást, hogy „Erre nem iratkoztam föl!” Bosszút forralhatott volna azok ellen, akik belesodorták mindebbe. De nem tette.
Megőrizte istenfélő, méltó magatartását a vesződségek közepette, még szabadulásról álmodni se merő rabszolgaként is.
Élete vége felé belepillanthatunk krisztusi hozzáállásába. Okosságának és bölcsességének köszönhetően rabszolgából Egyiptom egyik első embere lett. Mikor testvérei az éhínség idején az egyiptomi hatóságokhoz fordultak gabonáért, megdöbbenve ismertek régen halottnak hitt öccsükre ebben a magas pozícióban. Féltek, hogy meg fogja torolni kegyetlenségüket, amivel elbántak vele annak idején. Ám József mit mond nekik? „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt” (Ter 50,20).
József nem engedte, hogy az élet ütései kibillentsék egyensúlyából, letérítsék az Istennek tetsző élet útjáról. Hitt Istenben, és abban, hogy mindent jóra fordít. Tudva, hogy Isten kiszabadítja a szörnyű helyzetekből, lelkileg szabadon élt, nem kötözte meg az önsajnálat, a harag, a bosszúvágy. Megtestesítette azt, amit az Úr vár el tőlünk a Mikeás 6,8b szerint: „hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj az igazság szerint, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.”
Ma már, ha érzem, hogy sajnálni kezdem magam, mikor összevetem az életemet máséval, Józsefre gondolok, akit erővel rabszolgává tettek. Hasonló hozzáállást szeretnék, mint az övé, lelki-szellemi szabadságot, és az Isten útján való járást.
Mindegy, milyenek a körülményeink, sosem késő kiszabadulni. Ha tekintetünket máshová irányítjuk, s ennek köszönhetően tudunk Isten útján járni, elérhetjük a lelki szabadulást. Tetteinkkel pedig segíthetünk másoknak, akik valódi rabságban szenvednek, megtalálni a fizikai, szellemi, érzelmi szabadságot.

Uram, segíts, kérlek, hogy tekintetemet elfordítsam a bajaimról, egyes egyedül Rád és a Te terveidre figyeljek, hogy elérhessem a teljes lelki szabadságot, és másoknak is segíthessek a felszabadulásban. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: I Didn’t Sign up for This
Encouragement for today, 2013. 07.03.
www.proverbs31.org


Imádsággal megváltoztathatjuk a történelmet
Sharon Glasgow

„Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom…” 1Sám 1,10-11a

Aznap este, mikor megfogantam, édesanyám térdre borulva így imádkozott: „Uram, ha ma megajándékozol egy gyermekkel, neked és a te szolgálatodnak fogom szentelni őt egész életében. Ámen.” Isten meghallgatta a kérését még aznap éjjel, és életem úgy alakult, hogy minden napját Istennek szentelhetem, főleg édesanyám buzgó imáinak köszönhetően.
Sok millió édesanya nyomába lépett ő, akik mind imádkoztak gyermekeikért. Sámueltől napjainkig számos nagyhatású keresztény hős vált történelmet formáló alakká édesanyja imáinak köszönhetően. Sámuel anyja, Hanna, éveken át fohászkodott Istenhez egy fiúgyermekért. Isten végül Sámuellel válaszolt a könyörgéseire, akit Hanna átadott az Úrnak. A fiú növekedett bölcsességben, nagy próféta és vezető vált belőle, és győzelemre vitte Izrael népét a hatalmas filiszteusok ellen.
Susanna Wesley Isten igéjének és az imádságnak szentelt otthonban nevelte fel fiait, Johnt (az 1700-as évek egyik legnagyobb evangelizátorát, aki húszezres tömegeknek prédikált), és Charles-t (aki több mint 9000 éneket írt, melyeket ma is éneklünk a gyülekezetekben). 10 gyermek nevelése közben naponta két órát a személyes imádságnak szentelt. Ha nem sikerült magányos időt kiszakítania a napból, a kötényét hajtotta fel a fejére, hogy egyedül lehessen Istennel.
George Washington híres volt alázatosságáról, kitartásáról, méltóságáról. Édesanyja, Mary, egyedül nevelte őt és testvéreit, miután a férje meghalt, amikor a kis George 10 éves volt. Feljegyezték róla, hogy nem messze a házuktól egy sziklás helyre járt ki rendszeresen imádkozni. George több levelet is írt édesanyjának a háborúból, ahol elkerülte a halált, bár puskagolyók szakították át a kabátját, és lovakat lőttek ki alóla. Egyik csoda a másik után történt vele, és imádkozó édesanyját ezekkel a szavakkal ismerte el: „Mindazt, ami vagyok, anyámnak köszönhetem.”
Billy Graham majdnem hárommillió embert vezetett el a szabadságra Krisztusban, és élete során több mint 80 millió embernek hirdette az evangéliumot. Azt vallotta, hogy mindazok közül, akik hatottak az életére, édesanyjának, Morrow-nak, köszönhet a legtöbbet. Összeterelte mindig a családot, hogy együtt olvassák a Bibliát és imádkozzanak. A férjével ketten minden reggel 10 órakor imádkoztak Billyért.
Minden keresztény édesanyában, aki kiáll, közbenjár és imádkozik a gyermekeiért, megvan a lehetőség arra, hogy megváltoztassa a történelem folyását Isten dicsőségére. Világunknak nagy szüksége van Istennel feltöltött történelemcsinálókra. Minden eddiginél szorgalmasabban fogok imádkozni gyermekeimért és a jövőjükért, Isten alábbi ígéreteire hagyatkozva:
Mt 21,22: „És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.”
Jn 14,13-14: „és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”
Imádkozni fogok, mint édesanyám, Hanna, Susanna, Mary és Morrow tették a gyermekeikért. Lankadatlan szenvedéllyel és kitartással fogok imádkozni a gyermekeimért és a jövő nemzedékekért. Csatlakozol hozzám?
Emeljük fel fejünket, és kapjunk erőre az Úrból és az ő hatalmából, aki mérhetetlenül több dologra képes, mint amit mi elgondolni vagy elképzelni tudunk.

Atyám, te meghallod imádságainkat, és válaszolsz rájuk akaratod szerint. Taníts meg, hogyan imádkozzam gyermekeimért és mások gyermekeiért, hogy emberek halászává legyenek, és dicsőségedet szolgálják. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Changing History through Prayer
Encouragement for today, 2013.07.05.
www.proverbs31.org


2013. október 12., szombat

Boldog a méh, mely hordozott - boldogok, akik az Isten szavát megtartják

Lk 11,27-28
Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: ,,Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!'' Erre ő azt mondta: ,,De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!''

Hogyan válik értelmezhetővé Jézusnak ez a mondása? Nincs itt szó Máriáról, arról, hogy megtagadja őt Jézus. Ugyanakkor az üzenet Máriának is szól, csak őt egy kicsit másként érinthette, konkrétabban. Az ellentét nem ott van, hogy földi anyám tartozik hozzám jobban vagy ti, akik hallgattok engem. Ez az oldala Jézus tanításának egy másik jelenetben jön elő, amikor rokonai érte mentek, mialatt tanított a zsinagógában, és haza akarták vinni, mert azt beszélték róla, hogy meghibbant. Az a jelenet merül fel bennünk, mikor a Lk 11,27-28-at olvassuk, és ezért értelmezzük annak párjaként.
Itt nincs szó Máriáról. Arról van szó, hogy az anya addig boldog, míg méhében tudhatja gyermekét, míg karjában tarthatja, s saját testéből táplálhatja. De a gyermek leszakad anyjáról, és ezzel a boldogság véget ér. Aki viszont az Igét fogadja be lelke méhébe, és vigyáz rá, gondozza, mint az anya gyermekét, az nem veszíti el soha, annak a boldogsága megmarad.
Gyakran félreértelmezik ebben az igeszakaszban a „megtart” igét, úgy értjük, úgy tanítják, hogy ennek jelentése itt: „aszerint cselekszik”. Pedig nem erről van szó. Az előbbiek igazsága (hogy azért boldogabbak, akik az Igét hallgatják és megtartják, mert az nem hagyja el őket, mint az anyát a gyermek) akkor válik egyértelművé, ha az eredeti kifejezést megvizsgáljuk. A görög phylasso igét használja itt a Szentírás, melynek jelentése: őrködik felette, őrzi, mint a pásztor a nyáját, mint a katona a bástyát, nem veszi le róla a tekintetét. Ezt az igét használja Lukács a karácsonyi jelenetben például: „Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.” (Lk 2,8.). Vagy „védelmezzétek, őrizzétek meg magatokat” értelemben a 12,15-ben: „Majd a néphez fordult: ’Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól’”. Utóbbi értelemben használja Pál apostol is a phylasso igét a 2Tim 4,15-ben: „Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegül tanításunknak.”
Jézus szavai tehát arra biztatnak, hogy ha boldogok akarunk lenni, hallgassuk Isten szavát, és amit hallottunk, meg amit megtapasztaltunk, átéltünk általa, azt őrizzük, óvjuk, tartsuk meg elménkben, szívünkben.

(Ennek a szónak szinonimája, még erősebb, tökéletes őrzés, kincsként őrzés értelemben a diatereo, amit épp Máriával kapcsolatban használ Lukács a 2,51b versben: „Szavait anyja mind megőrizte szívében.”)

2013. október 9., szerda

Lélekerősítő levelek 131

Istent keresve
Suzie Eller

„Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát.” 1Krón 16,11

Elle, a kisunokám, hároméves. Nemrég egy családi összejövetelre ő és a szülei előttünk érkeztek. Hetek óta nem találkoztunk, és ez nem jellemző. Mikor beléptünk az ajtón, fülig futott a szája, és odaszaladt a karjaimba.
A következő percekben azzal foglalkozott, hogy körbe-körbejárkált a szobában, és minden kör után odajött hozzám, rátette a kis kezét a térdemre, s ragyogó szemmel közölte: „Megvagy!”
Mintha tudtomra akarta volna adni, hogy bár sokan vannak körülötte, nagyon örül annak, hogy én ott vagyok.
Szoktam én így örülni a Megváltóm jelenlétének? Szoktam úgy keresni, ahogy az 1Krón 16,11 tanítja?
Tennivalóim tömegében szánok időt rá, hogy megkeressem?
Az igazság az, hogy ha nem figyelek oda, a Vele töltött idő harmadik, negyedik helyre szorul vissza a tennivalóim között, határidők, kifizetetlen számlák, kötelező körök, események furakodnak Elé. Pedig ha keresem, ha a jelenlétében tartózkodom, újra meg újra átélem, milyen csodálatos Vele lenni, imádni Őt, érezni Mennyei Atyám örömét és szeretetét.
Gondolataim kavargása közt megállok-e, hogy kimondjam: „Megvagy!”
Vagy hagyom, hogy a szorongás, a düh, az idegesség, az aggódás kerüljön a középpontba, s elfeledkezem ígéreteiről, amik harmóniáról, erőről, vihar közben is békességről szólnak? Igen, Ő mindig ott van, erről biztosított minket (Józs 1,9; Róm 8,38-39; Zsid 3,15). De szoktam kérni, hogy gyújtson fényt kavargó gondolataim között?
Meg szoktam hívni zsúfolt életem minden egyes sarkába?
Az Istennel töltött idő nem szorítkozhat az imaórára, a bibliaolvasás perceire. Arra hív, hogy Benne éljünk, mozogjunk, legyünk (ApCsel 17,28). Ez azt jelenti, hogy velünk van, mikor gyermekeinket rendezzük, mikor munkába megyünk, mikor gyönyörködünk egy csodás naplementében, vagy vigasztaljuk egy barátunkat. Hívőkként, mi nem csak úgy élünk: Benne élünk, és Ő mibennünk.
Elle-nek volt választási lehetősége. Nagynénik, nagybácsik fordultak felé kitárt karral. Játékok, képeskönyvek között válogathatott. Unokatestvérek puszilgatták.
Ő mégis nekem fejezte ki örömét. Nem igényeltem, én enélkül is minden idegszálammal szeretem ezt a kis tündért. De hogy ennyire szeret ő is, az végtelen örömmel tölti el nagyanyai szívemet.
Mikor fejezted ki legutóbb örömödet az Úrban? Vagy érezted meg az Ő örömét, hogy veled lehet? Szeret téged, ezt tudjuk mindketten. De mi volna, ha ma félretolva kergetőző gondolataidat, zsúfolt programodat, elragadtatva odakiáltanál Neki: „Megvagy!”

Drága Mennyei Atyám! Örülök Neked. Nem azért, amit kapok Tőled, hanem azért, hogy vagy nekem, azért, Aki vagy. Szeretlek szívemből, lelkemből, elmémből. Mindegy, kik vesznek körül, arra vágyom, hogy Veled legyek. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Looking for God
Encouragement for today, 2013.06.18.
www.proverbs31.org/devotions


Feltámadt életünk
Wendy Blight

„Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

Türelmetlen családban nőttem fel. Édesanyám rokonai úgy emlegették apám családját, hogy „a lobbanékony Capkáék”. Ezt tartottam természetesnek, és saját új családomban is követtem a hagyományt.
A gond csak az, hogy ez a tulajdonság boldogtalanná teszi a családot. Könnyen dühbe gurultam a férjemtől, a gyermekeinktől. Olyan szavakat mondtam rájuk, amit már a kimondás pillanatában megbántam. Gyakran összecsaptam a lányunkkal, láthattam, hogy a nyomdokaimba lépve viszi tovább a hazugságot, amit én is elhittem: mi márpedig ilyenek vagyunk: lobbanékonyak, türelmetlenek.
A Bibliát tanulmányozva kirajzolódott végül az igazság a lobbanékonyságommal kapcsolatban. Nem kell tényként elfogadnom, hogy ez nálunk öröklődik. A Galatákhoz írt levél 2:20-ban azt olvassuk, hogy ha alávetjük életünket Krisztusnak, régi énünk meghal, és új életre támadunk Krisztusban. Isten mindenestül átalakít! Az Ige azt mondja, régi (halott) természetünk elmúlik, és helyébe új – élő – természet léphet!
Az átalakulás valóságosan megtörténik. Mivel Krisztus bennem él, a türelem is bennem él. Nem muszáj lobbanékony anyukának lennem, aki csúnya szavakat köpköd valahányszor valami nem az ő elképzelése szerint történik. Még ha olyan családban nőttem is fel, ahol ez volt a minta, Isten ereje van bennem, azzal meg tudom fékezni a nyelvemet, képes vagyok gondolkozni, mielőtt megszólalnék, és igazságot mondani szeretetben, ha beszélek. Ez ugyanaz az erő, amelyik feltámasztotta Lázárt a halálból, és kettéválasztotta a Vörös-tengert. Ez az erő él benned és bennem!
„Feltámadt életnek” nevezem.
Krisztus bennem való életének – a Feltámadt életnek – a valósága először engem alakított át, majd az otthonomat.
Ha te is hiszel magadról hasonló hazugságokat, mint én hittem magamról, figyelj, és sose felejtsd:
A Feltámadt élet egy állapotot jelent, azt, hogy
feltétel nélkül szeretnek,
mindent, de mindent megbocsátottak neked,
a váltságdíj teljes összegét kifizették érted: kiváltottak, megváltottak,
új teremtmény vagy,
mindenestül átalakítottak.
A Szentléleknek ez az átalakítása valóságos. Azt ígéri az Ige, hogy „mindeneken diadalmaskodunk” Krisztus által, aki szeret minket (Róm 8,37). Új, „élő” énünk diadalmaskodik régi, „halott” énünk fölött.
Amikor tehát régi énünk csámcsogna a hallott pletykán, most témát váltunk. Ahol régebben egy kis hazugsággal úsztunk volna meg valamit, most simán annyit mondunk: „Nem”. Olyankor, amikor régi énünk dühbe gurulna, és odamondana, most hallgatunk, és szeretettel átitatott szavakat szólunk. Olyan helyzetben, amikor régebben, bár házasok voltunk, belementünk volna a veszélytelen flörtölésbe egy másik férfival, most új határokat húzunk, amitől nem csorbul férjünk és házasságunk méltósága.
A 139. zsoltár szerint Isten csodálatosnak alkotott. A bűn megrontotta a teremtett világot, de a jó hír az, hogy attól, amit Jézus a kereszten véghezvitt, visszakaptuk az erőt a teljes élethez, az eredetihez, amire Isten megteremtett. Erőt a bűntől szabad élethez. Indulj tovább, bízva a benned élő új, Feltámadt életben!

Atyám, köszönöm Neked, hogy Krisztus bennem él! Add, hogy tudatában legyek állandóan, hogy mindenestül átformált, új teremtmény vagyok. Segíts, hogy teljes mértékig éljek a bennem lakozó Szentlélek erejének hihetetlen ajándékával. Ezt kérem Tőled Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Resurrection Life
Encouragement for today, 2013. június 19.
www.proverbs31.org/devotions


A „nagy Ő” tényleg létezik?
Lynn Cowell

„Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Jn 7,37-38

Mikor már elég idősek voltunk, hogy megértsük a tündérmeséket, minden arra buzdított, hogy várjuk a „nagy Őt”.
Egy napon eljön a Herceg.
Egy nap rátalálok a szerelemre.
Ahogy telt az idő, a Herceg bűvölete sokat változott. Tinédzser szívünk hevesen dobogott, ahogy a legfrissebb slágerek ígéreteit hallgattuk: ránk fog találni, és szerelmünk majd örökké tart.
Bármerre néztünk, minden azt üzente, szívünk szerelme, lelki társunk valahol vár ránk. És az egész világ azt sugallta, hogy kevesebbet érünk, ha mégsem találjuk meg azt, aki kiegészít minket. És ez azóta sem változott, legyünk bár 14, 45 vagy 75 évesek, az egyenlet ugyanaz: „1 srác+én=értékes élet”.
Ha tehát a filmeknek, a könyveknek, a slágereknek igazuk van, mitől van az, hogy ha rátalálunk az igazira, nagyon hamar újra érezni fogjuk, hogy valami mégis hiányzik? Miért van az, hogy házastársak olyan ürességet hordoznak magukkal, amit nem tud a házasság kitölteni? Ha a valóság nem egyezik a képzeletünkkel, szívünk összezavarodik, s eltöprengünk: vajon ő mégsem „a nagy Ő”? És akár házasok vagyunk, akár egyedülállók, felvetődik bennünk a kérdés: vajon az igazi még mindig rám vár valahol?
Ebben a bizonytalanságban a szívünk könnyen zavarba jön. Ha épp ilyen kérdések foglalkoztatnak, és hirtelen felbukkan valaki az életünkben, nagy kavarodást okozhat.
Ha házasságban élünk, felmerülhet bennünk, vajon nem kéne elhagynunk tökéletesnek hitt férjünket, hogy csatalakozzunk a még tökéletesebbhez? Ha egyedül vagyunk, azt gondolhatjuk, hogy az ő felbukkanása talán Isten válasza a kéréseinkre, a Tőle kapott ajándék.
Saját kutatásaim a nagy Ő után sikerrel jártak: felfedeztem, hogy minden egyes ember számára létezik a nagy Ő.
Maga Jézus! Jézus a nagy Ő, aki után a szívünk áhítozik. Ő az Igazi, aki be tudja tölteni az űrt a lelkemben, aki eloszlatja a bizonytalanságot.
Mindegy, mi zajlik hullámvasút-szívemben, Jézus szeretete irántam szilárd és állandó. Amikor úgy érzem, a férjemmel való kapcsolat minden vágyamat kielégíti, Jézus a nagy Ő. Amikor a házasságom zsákutcába ér vagy félresiklik, Jézus még mindig a nagy Ő.
Ó, micsoda megkönnyebbülést hoz Jézus a kapcsolataimba! Amikor Felé fordulok, hogy kitöltse az űrt a szívemben, ezzel a többiek felszabadulnak a nyomás alól! Míg állandóan szeretetre vágyó szívem elriaszthatja tőlem a családomat, Jézus a feltétel nélküli szeretet állandó, kiapadhatatlan forrásaként csillapítja szomjúságomat. Nem egyszeri feltöltéssel, hanem folyamatos ellátást biztosítva napról napra.
Hallgasd csak, mit ígér a Jn 37-38-ban: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.”
Micsoda megújulást jelent, mikor rájövünk, hogy Ő az, akit keresünk!
Milyen felszabadulást él át a szívem, mikor végre már nem úgy nézek a többiekre, hogy tőlük várom, töltsék ki a szeretetűrt a lelkemben, mert megtaláltam Jézust, mint szeretetéhségem állandó kielégítőjét!
Szakíts ma időt arra, hogy Jézushoz térj, kérd, hogy töltse ki az üres helyeket a szívedben, üdítse fel a kiszikkadt területeket. Ő a nagy Ő, az Egyetlen, aki képes feltölteni és kiegészíteni minket.

Uram, segíts, hogy felismerjem, Te vagy az Igazi, aki után a szívem vágyakozik. Tanítsd meg, hogy minden egyes nap Hozzád forduljak, ha ki kell tölteni a szeretetűrt a szívemben. Ámen.

Lynn Cowell: Is There Really „The One”?
Encouragement for today, 2013.06.21.
www.proverbs31.org/devotions


Nyugtalan a szív
Lysa TerKeurst

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” Zsolt 143,6

Néhány évvel ezelőtt egy fiatal nő ült velem szemben, arcán csorogtak a könnyek. Féléve még teljes volt az élete: szerető férj, egészséges kisgyerek, jókedvű barátok, új otthon.
A szíve egy részében mégis nyugtalanságot érzett, mintha még nem állapodott volna meg, mintha még az a rész üres lenne. Nem tudta megfogalmazni. A barátnőinek próbált róla beszélni, de csak megmosolyogták, biztosra vették, hogy el fog múlni.
Ám az érzés nem múlt el.
Lassacskán eltávolodott a férjétől, csalódást okozott neki, hogy a férfi szerelme nem elégíti ki. Miért nem érezteti jobban a szeretetét? A házasságot gondolta mindig a szerelem beteljesülésének. Arra számított, hogy majd a férje kiegészíti az ő hiányosságait, biztossá teszi azt, ami addig bizonytalan volt.
Kérdések rajzottak a gondolatai közt: Mi a gond a férjemmel? Miért nem azt mondja, amit kellene? Biztos miattam. Nem talál elég csinosnak, elég okosnak, elég jónak?
Aztán egy nap találkozott valakivel, akitől mindazt megkapta, amire a férjétől hiába várt. A jelenlétében csinosnak, okosnak érezhette magát. Le is vonta a következtetést, hogy soha nem is szerette igazán a férjét. Eljutott odáig, hogy házasságát téves döntésnek vélte. Ez a férfi volt az igazi.
A karjaiba vetette magát. Hazugságok hálóját kezdte szőni. Az új szerelem izgalma minden döntését, gondolatát elhomályosította.
Nem akart eljönni a női lelkigyakorlatra. Tudta, hogy rosszul érezné magát, felébredne a lelkiismerete, amit már régen elaltatott. Már csak a megfelelő időpontra várt, amikor otthagyhatja a férjét, és új életet kezdhet élete igazi szerelmével.
Látta, hogy a közösségi társak gyanakodva néznek rá, mikor vonakodik elmenni a lelkigyakorlatra, ezért elhatározza, hogy inkább mégis elmegy.
A hét folyamán a gondosan felépített falak, amelyek arra szolgáltak, hogy másokat távol tartsanak s elrejtsék a titkát, repedezni kezdtek. Szombat este mellém ült, és mindent bevallott.
Mindenképpen meg akarta tudni, hogyan lehet olyan közel kerülni Isten szeretetéhez, amilyen közel én vagyok. Ő – mondta - sosem volt Vele ilyen szoros kapcsolatban. A lelkigyakorlaton jött rá, hogy nem egy másik férfi szerelmére vágyott eddig a szíve, hanem Istenére.
Ez, szerintem, sokunkra igaz. Évekig kergetünk mindenfélét, csak hogy szeretve, értékelve érezzük magunkat. De amit a világ kínál, az mind múlékony. Minden. És utána a szívünk ott marad szikkadtan, s felkiáltunk Istenhez: „Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld” (Zsolt 143,6).
A szívünk tartós, örökké tartó szeretetre vágyik. Ilyen szeretettel pedig csak Isten tudja megtölteni.
Ha Isten akaratát félretéve keressük a szerelmet, a szeretettel ellentétes dolgok tömkelege árasztja el az életünket. Az 1Kor 13,4-8 Isten tökéletes szeretetének képe. Jóságos és türelmes. Nem irigykedik. Nem keresi a maga javát. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindig támogat, és nem múlik el. Tökéletes.
Ez nem annak a szeretetnek a leírása, ami egy friss szerelemmel automatikusan együttjár. Ez Isten szeretete.
Mivel a lelkünket úgy tervezték, hogy befogadja Isten szeretetét, ha nem állunk szoros, állandó kapcsolatban Istennel, a szívünk érezni fogja, hogy valami hiányzik. Nyugtalan lesz. Kielégítetlen. Szikkadt.
Sose gondoljuk, hogy minket már nem érhet kísértés. Ha őszintén magunkba nézünk, bevallhatjuk, hogy alig néhány lépésre vagyunk attól a zűrzavartól, amiből kis barátnőm igyekszik kikecmeregni.
A világban soha nem fogjuk megtalálni azt a szeretetet, ami után a szívünk vágyakozik. Akkor fogunk rátalálni a tartós, kielégítő szeretetre, ha abbahagyjuk más emberek tetszésének vagy birtokolható tárgyaknak a keresését, és Isten dolgai után indulunk.

Uram, segíts, hogy házasságomat szent ajándéknak tekintsem. Segíts, hogy dicsőségedre válva hűséges maradjak, s ezzel örömöt árasszak otthonunkba. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Restless, Unsettled Heart.
Encouragement for today, 2013. 06.13.
www.proverbs31.org/devotions


Nem tudok magamnak megbocsátani
Suzie Eller

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden igaztalanságtól. 1Jn 1,9

Vége volt a foglalkozásnak. Legtöbb anyuka elhagyta már a termet, ő még a táskájával bajlódott. Láttam rajta, hogy menekülne, de erőszakkal visszatartja magát, mert szabadulni akar valamitől.
Kértem, üljön mellém, s ekkor ki is tört belőle: „Évek óta azt hallom, hogy ha sikerül megbocsátanom magamnak, újra szabad leszek. De nem megy. Pedig igyekszem.”
Tenyerembe vettem a kezét. „Átvizsgáltam a Bibliát. Nincs benne.”
Csodálkozva nézett rám: „Micsoda?”
Az, hogy meg kell bocsátanunk magunknak. Nincs benne.
Számtalan helyen olvasunk a Bibliában arról, hogy bocsássunk meg másoknak, és hogy fogadjuk el a bocsánatot. De azt sehol sem írják, hogy nekünk magunknak kéne ezt a terhet leemelnünk a szívünkről.
Szerencsére az 1Jn 1,9-ben kapunk egy komoly ígéretet: ha a bűneinket odaadjuk Istennek, ő hűséges és igazságos, és mindet megbocsátja.
Hűséges hozzánk? Igen, hozzánk. De hűséges önmagához is, saját tervéhez, hogy megbocsátja bűneinket, amelyeket Jézus hordozott, mikor feláldozta magát értünk a kereszten.
Ám itt még nincs vége. Isten megbocsát nekünk, de bűnünk új formát nyer. Igen, újra megtörténik. Isten viszont elhajítja tőlünk, olyan messzire, „amilyen távol van napkelet napnyugattól” (Zsolt 103,12). Olyan, mintha az irgalom beborítana minket, megóvna a büntetéstől, amit el kellene viselnünk.
Ez a fiatal nő évek óta próbálkozik valamivel, ami nem az ő dolga. Mivel nem sikerül, szégyelli magát. Ez a szégyenérzet élete minden megnyilvánulását befolyásolja: kapcsolatait, anyaságát, még hitét is, mert igyekszik mindenféle szolgálattal kedvére járni Istennek, s közben végig azt érzi, nem érdemli meg a szeretetet.
Megkérdeztem tőle, hajlandó-e megengedni Krisztusnak, hogy elvégezze azt, amit ő maga már tíz éve nem tud megtenni. Ahelyett, hogy magának akarna megbocsátani, próbálja meg elfogadni a megbocsátást, amit Krisztus annyira át akar neki nyújtani.
Pár nap múlva emailt kaptam tőle. Leírta, hogy mikor aznap este hazaérkezett, s belépett az ajtón, a férje megjegyezte, hogy valami megváltozott rajta.
Három hónap telt el azóta, hogy ez a fiatal anyuka abbahagyta a próbálkozást, hogy megbocsásson önmagának, és inkább átvette Isten irgalmának nagylelkű ajándékát. Még mindig csodálkozik a változáson, amit ez hozott. A családja meg azt hiszi, hogy valami csodára lelt.
Igen, csodára, ami már régóta a lába előtt hevert.
Talán te is cipelsz magaddal valamilyen szégyent. Próbálsz magadnak megbocsátani, de újra meg újra rájössz, hogy nem lehet a múltat meg nem történtté tenni. Bocsánatot kértél. Megváltoztál. De a bűntudat vagy lelkiismeret furdalás tovább nyomaszt.
Nyújtsd oda ma a szégyenedet Megváltódnak. Engedd, hogy hajítsa el messzire, amilyen távol napkelet van napnyugattól.
Nem kell már tovább cipelned a terhét.

Uram, Jézus, nagy árat fizettél a bűnömért, én meg még mindig viszem magammal, mintha nekem kéne magamat feloldoznom. Bocsánatot kértem már. Igyekszem megváltozni. De a teher tovább nyomaszt. Szeretném ma örömmel átvenni Tőled irgalmad ajándékát, és tisztának látni magam Neked köszönhetően. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: I Can’t Forgive Myself
Encouragement for today, 2013.05.28.
www.proverbs31.org/devotions

Nem vagyok egyedül
Whitney Capps

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.” Préd 4,9-10

A gépnél ültem, és írtam egy emailt, majd kitöröltem, és újraírtam. Legalább háromszor. Nem lett túlságosan elkeseredett, nem túl panaszkodó? Ennyire azért nem állnak rosszul a dolgok. Talán csak a hozzáállásommal van baj. Abbahagytam hát, és körülnéztem.
Százféle játék szétszórt darabjai szanaszét a padlón. Két- és hároméves gyermekeim még pizsamában. Mindjárt fél tizenegy, és ők a tévé előtt ülnek, már jóval hosszabb ideje, mint amennyit egy rendes anyuka megengedhet a gyerekeinek.
Ráadásul a pici is felsír. Berakom a hintába, mert muszáj szünetet tartanom. Két napja nem zuhanyoztam. Azt hiszem legalábbis, hogy két napja volt. Kizökkentem az időből, fogalmam sincs már, mi mikor volt. Az biztos, hogy nem is vettem magamra azóta tiszta ruhát. Felismerhetetlen eredetű foltok vannak a pólómon, a rövidnadrágomon.
Kit akarok becsapni? Igenis, ennyire rosszul állnak a dolgok.
Visszafordultam a géphez, és őszintén leírtam a helyzetet. Rákattintottam a Küldés gombra, mielőtt a büszkeségem megint közbeszólna, és megvétózná segélykiáltásomat. Nem akarom tovább megjátszani magam. Éreznem kell, hogy mellettem állnak a többiek, hogy nem vagyok egyedül.
Ha nem írom meg az S.O.S. levelet, a dolgok csak rosszabbra fordulhatnak. Azt tettem hát, amit a Préd 4,9-10 tanácsol, barátokhoz kiáltottam, hogy segítsenek kikerülni ebből a büdös, ragacsos felfordulásból.
Lányok, nagyon igyekszem. Irtózatosan nehéz három 4 év alatti gyerekkel. Ryder annyira jó baba, hogy szégyellek panaszkodni. Cooper és Dylan is aranyos kisfiúk. Nem számítok rá, hogy bármi megváltozik egyik napról a másikra, csak ki akarom mondani, hogy ez az egész nagyon próbára tesz. Tudom, az anyaság minden fázisának megvannak a nehézségei.
Nem nehezebb az én életem a tiéteknél. Ezért is hagytam abba annyiszor ezt a levelet. Úgy érzem, csak kényeztetni akarom magam azzal, hogy leírom, mennyire kiszikkadt a lelkem. De belefulladok a pelenkákba, a bilire szoktatásba, az etetésbe.
Percek múlva már jó néhány levél érkezett. Azt kértem a barátnőimtől, ismerőseimtől, hogy imádkozzanak értem, és húzzanak ki ebből a gödörből. Remekül teljesítettek ezek a drága lányok. Mókásnál mókásabb történeteket osztottak meg velem saját életükből, és körülöleltek azzal az együttérzéssel és megértéssel, amire egy fiatal anyának akkora szüksége van. Éreztem, hogy kapcsolatban vagyok másokkal, hogy elfogadnak, hogy szeretnek.
Az ő szavaikat forgatva az agyamban pelenkát cseréltem, orrokat töröltem, kirámoltam a mosogatót, s közben ismételgettem magamban:
Nem vagyok egyedül
Isten kegyelméből mindenre futja.
Csak a következő tennivalóval törődj.
Miért nem fordultam korábban segítségért? Mitől féltem?
Tudom a választ. Nem akartam, hogy csalódjanak bennem, hogy kevesebbnek lássanak. Ha megismerik, milyen is vagyok valójában, vajon továbbra is szeretni fognak? A büszkeségem üvöltött, de a szívem remegett.
A levél elküldése előtti percekben nagyon, de nagyon egyedül éreztem magam. A következő napokban rájöttem, hogy az a bajtársiasság, amit kaptam, igazán megérte azt a rossz érzést, amivel a gyengeségem, a félelmeim bevallása járt. Kiderült, hogy ezek a drága lányok nem kevésbé szeretnek a vallomásom után, hanem sokkal jobban.
Kedves szavaik azt érték el, amire leginkább szükségem volt: hogy a tekintetemet elfordítsam saját magamról, és felemeljem Jézusra. Fogadjam már el végre, hogy ne saját erőmre hagyatkozzam, hanem az Övére.
Érdekes, hogy nem éreztem jobb anyukának magamat azután sem. És továbbra sem tudtam naponta zuhanyozni. Teljesen alkalmatlannak éreztem magam az összes tennivaló elvégzésére. Valóban túl voltam terhelve, és ez kimerített. De rengeteget számított, hogy nem vagyok egyedül mindebben, és hogy az én helyzetem egyáltalán nem kivételes.
A lányok megígérték, hogy nem hagynak magamra, és felfedeztem, hogy sok lúd igenis disznót győz. A félelem, az elvárások hangja ott belül gyakran elnyomja Isten igazságát. De jöttek a lányok, és az ő nagyhangú kórusukat az igazságról már nem lehetett nem meghallani. Épp erre volt szükségem.
És azzal sem törődtek, hogy ma még nem mostam fogat.

Uram, köszönöm a biztatást, amit Igéd és Szentlelked által nyújtasz. És köszönöm a barátságokat is, amik felemelnek, ha padlóra kerülök. Jézus nevében, Ámen.

Whitney Capps: I Am Not Alone
Encouragement for today, 2013.06.24.
www.proverbs31.org/devotions

2013. október 7., hétfő

Ellentmondás?


„Senki sem jut az Atyához, csak általam” – mondja Jézus.
„Tedd ezt, és élni fogsz” – azaz szeresd Istent teljes szívedből stb. és felebarátodat, mint önmagadat, és megkapod az örök életet – mondja ugyancsak Jézus az irgalmas szamaritánus történetének elején (Lk 10,25-).

Jézus által az Atyához jutunk el, Jézus nélkül nem lehetünk szülő-gyermek kapcsolatban Istennel, testvéri kapcsolatban egymással.
De örök életük van azoknak is, akik nem szülő-gyermek, hanem teremtmény-teremtő kapcsolatban vannak Istennel, felebaráti kapcsolatban egymással és komolyan veszik a szeretet kettős parancsát.

2013. október 1., kedd

Lélekerősítő levelek 130

Feltételezett hátsó gondolatok
Samantha Evilsizer

„Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?” 1Krón 19,3b

Szépiaárnyalat vonja be napsütötte arcát a tengerparton. Ugyanez alakítja a tegnap esti vacsoráról készült fotót, meg még a dívány előtt szundikáló kiskutya képét is.
Bárhova nézek, Instagramon, Facebookon, Twitteren, Tumblr-on sárgás-barna szűrővel szerkesztett fényképeket látok – a régies hangulat elérése végett. Értékelem a művészi törekvéseket, de hova tűntek a ragyogó, élő színek? Miért fedi be a sápadt-sárga szín egy édes kisgyermek tiszta kék tekintetét, s mutatja őt másnak, mint amilyen valójában? Vagy veszi el a rózsaszínben és narancssárgában pompázó napnyugta csodáját, s alakítja át valamivé, ami más, mint az eredeti látvány?
Én is használok néha szépiát a fotók szerkesztésénél. De már igyekszem a dolgokat olyannak látni, amilyenek. Nem csak fényképen, a valóságban is.
Túl sokáig színeztem át mindent saját képzeletem, hangulatom, ötleteim szerint, épp mint a férfiak az 1Krón 19-ben. Mert ugye, mi történt? Dávid király kedvességből elküldött néhány embert egy szomszéd királyhoz, hogy kifejezze együttérzését édesapja halála fölötti fájdalmában. Mikor ennek a királynak az emberei meglátták Dávid közeledő küldötteit, a legrosszabbra gondoltak. A 3. versből kiderül, mit mondtak a királyuknak: „Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?”
Gyanakvásuk, feltételezéseik alapján ellenségként fogadták Dávid embereit, és ez háborúhoz vezetett a két ország között – mindez azért, mert a király emberei Dávidot előnytelen, hamis árnyalattal színezték át.
Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, én is hajlamos vagyok erre.
Amikor a férjem azt mondja, sárgarépa helyett inkább brokkolit kér, levonom a következtetést, hogy valójában azt akarja mondani, nem tudok finom sárgarépát készíteni. Nem főzök úgy, mint Julia Child, s ez a feltételezett tüske tovább gyengíti önbizalmamat. Feltételezésem az érzelmek egész lavináját indítja el bennem, s mielőtt észrevenném, kitör a belső háború a képzelet és a valóság között. Meg kell tanulnom, hogy ne keressek férjem megjegyzései mögött hátsó gondolatot, hanem vegyem őket annak, amik, minden ráaggatott feltételezés nélkül.
Másutt is előfordul, nemcsak odahaza. Elér hozzánk a híre egy összejövetelnek, amit közösségünk egy tagja rendez, s amire minket nem hívott meg. Könnyen levonjuk a következtetést, hogy valamiért neheztel ránk, nem szeret minket. Elhúzódunk tőle, megszakad a kapcsolatunk. Hajlamosak vagyunk a háta mögött kibeszélni a többiekkel, akik szintén nem voltak hivatalosak a partira, s ezzel szakadást idézünk elő. Pedig valójában csak egy bensőséges vacsoráról volt szó, ami akkor lehet az, ami, ha csak néhányan vesznek részt rajta a legszűkebb baráti körből. A rosszindulatú feltételezések helyett – hogy az illető fennhordja az orrát -, inkább lépjünk hátra, s lássuk annak, ami: szűkkörű összejövetelnek, nem közösségi alkalomnak.
Nagyon könnyű feltételezésekkel beárnyékolni mások valódi szándékait. Egyedül Isten tudhatja, mit gondol az illető. Ha mi is szeretnénk tudni, kérdezzünk rá, és tegyük félre a mögöttes szándékról szóló képzelődéseinket, amik az igazság elé falként tornyosulnak (2Kor 10,5). Ahelyett, hogy könnyen megsértődünk, lépjünk túl a vélt vagy valós sérelmeken, s próbáljuk visszaállítani a harmóniát (Péld 19,11).
A negatív feltételezések szinte mindig háborúhoz vezetnek: háborúhoz másokkal vagy önmagunkkal. Határozzuk el, hogy mindig a legjobbat hisszük a legrosszabb feltételezése helyett. És más szűrőt használunk ezentúl: Isten Igéjének a szűrőjét. Akkor a kék újra kék lesz, nem sárgított!

Uram, segíts, hogy ne tegyek hozzá magamban ahhoz, amit hallottam. Ha kérdéseim vannak, adj ajkamra szavakat, hogy megfelelően kérdezzek a tisztánlátás végett. Így foglak, Uram, mindenben Téged megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: What Were You Thinking?
Encouragement for today, 2013.06.07.
www.proverbs31.org/devotions


És akkor elengedtem
Suzie Eller

„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.” Iz 40,31a

Magasságiszonyom volt mindig. Talán köze lehet egy gyermekkori élményemhez. Tízéves voltam, mikor édesapám kilógatta hároméves öcsémet a Grand Canyon mélysége fölé, és én iszonyodva láttam lelki szemeim előtt, ahogy a kicsi lezuhan, és eltűnik a szemünk elől.
Mindegy, hogyan kezdődött, a félelem ott volt a maga valóságában.
A fiam egy akción vásárolt egy két személyre szóló kötélcsúszda-jegyet. Ezzel megpecsételődött, hogy itt az ideje legyőznöm a magasságiszonyomat. Mikor megérkeztünk, különböző magasságú tornyokat láttam összekötve cikkcakkos kötélpályákkal, amiken emberek suhantak szíjakkal felcsatolva. A szívem a torkomba ugrott, mikor felszólítottak, hogy másszunk fel egy közepes magasságú toronyba.
Minél feljebb jutottunk, annál inkább jelezte az agyam a félelem valóságát. Ennek ellenére kitartóan rakosgattam egyik lábamat a másik elé. Fel, egyre feljebb.
A fiam könnyedén átrepült a következő toronyig. Én következtem. Felléptem az igencsak kicsi platformra. Öt centivel a lábam előtt megszűnt az, ami elválasztott engem a sokszáz lábnyi mélységtől.
Kesztyűs kezemet rátettem a kötélre. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy forduljak meg, vissza a biztos talajra. Ám én elengedtem a kötelet…
… és csodálatos élményben volt részem.
Suhantam a levegőben, és szinte játszi könnyedséggel érkeztem meg a toronyhoz, ahol a fiam a levegőbe csapott az öklével: „Megcsináltad, anya!”
Jó volna, ha a magasságiszonyom lenne az egyetlen kihívás, amit le kell győznöm, ám nem ez a helyzet. Isten újra meg újra lehetetlennek látszó feladat elé állít. Olyankor van ez, ha a hitem legnehezebb területeivel szembesülök.
Mindenkinél másutt van ez a terület, nekem a legnehezebb az, hogy meg kell bocsátanom azoknak, akik a múltban vétkeztek ellenem. Isten noszogat, hogy induljak, merjek szárnyalni, de ehhez el kellene engednem valamit, s rábíznom Istenre azt, ami ezután következik, mert Ő tudja, mi az.
Isten kérése ellentétes azzal, ahogy érzünk, vagy csak lehetetlennek látszik, mert túlmutat azon, ami „természetes”. De ha vállaljuk a kötélcsúszás-hitet, megtanuljuk elengedni vagy túllépni a dolgokat, amik különben fogva tartanának.
Hogy könnyű-e a kötélcsúszás-hit (végigmenni az engedelmesség nehezebb szakaszain)? Nem. Komoly kihívás lehet bárkinek. Kiemel, s akár messzire el is visz a komfortzónádból. El is eshetsz gyakorlás közben. De ettől is csak növekedni fogsz, néha egészen meglepő módon.
Néhány héttel a kötélcsúszás-élményem után egy felhőkarcoló szállodában voltam. Kiléptem az erkélyre, mert zenét hallottam lentről. Áthajolva a korláton néztem az alattam elvonuló nászmenetet.
Hirtelen felfogtam: nincs bennem félelem!
A kötélcsúszás előtt még az erkélyre se mertem volna kilépni, nemhogy a korláthoz merészkedni. Azzal, hogy le mertem lépni a peremről, és átsuhantam a mélység fölött a következő toronyig, le tudtam győzni a félelmet, ami azelőtt legyőzhetetlennek tűnt.
Azért azt hiszem, a bungee jumping ideje még nem jött el…
Arra jó volt a kötélcsúszás, hogy rájöjjek, nem törvényszerű, hogy fogva tartsanak a félelmeim, bármilyen erősek, nincs hatalmuk örökre uralkodni rajtam.
Ha Isten kér ma tőled valamit, mersz-e elindulni fel, fel, egyre feljebb a kötélcsúszás-hit nehéz – és felszabadító – útján?

Jézusom, lelkem suhanni szeretne. Előre is köszönöm, hogy velem jössz hitem nehezebben megmászható területeire, és velem örülsz, mikor sikerül feljutnom a csúcsra, és ellöknöm magam a túloldalon, készen a suhanásra. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller. But Then I Let Go
Encouragement for today, 2013.06.10.
www.proverbs31.org/devotions


Amikor a nyomás összezúz
Glynnis Whitwer

„módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. …/mindez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” 2Kor 1,8b, 9b

Minden oldalról éreztem a nyomást. Egy pillanatra sem engedett. Anyagi terhek aggasztottak. A gyermekeim viselkedése idegesített. Az elvégzendő munkák miatt késő éjjelig fennmaradtam. Legszívesebben máglyán égettem volna el mindent, ami előttem tornyosult.
Alapvetően elégedett szoktam lenni a teljesítményemmel, s ez arra indított, hogy még keményebben húzzam az igát. Hogy tudnék pénzt keresni? Milyen módszerrel tudnék hatni a gyerekemre, hogy másként viselkedjen? Ha kihagynék egy éjszakai alvást, kezelhető szintre csökkenthetném elintézetlen ügyeimet, emailjeimet.
Magasabb sebességbe kapcsoltam. Nekiláttam. Kevesebbet aludtam. Logikus következményeket léptettem életbe gyermekemmel szemben. Átcsoportosítottam a tennivalóimat. Eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Hisz mindig is hatékony voltam.
Régebben a hasonló nekibuzdulásaim hatottak. Most viszont nem.
Tartozásaink nőttek. A gyermekek egyre elviselhetetlenebbek lettek. Még inkább éreztem, hogy nem bírom a tempót. A nyomás egyre jobban szorított, ahelyett, hogy lazult volna.
Soha az életben nem éreztem még ennyire kilátástalannak, hogy kézben tartsam a dolgokat. Minden irányban olyasmibe ütköztem, amit nem tudok pikk-pakk elintézni, nem tudok összerakni – beleértve a saját érzelmeimet is.
Úgy éreztem, kudarcot vallottam, és borzasztóan szégyelltem magam, hogy nem tudom ellátni a feladatokat, amiket Isten rám bízott. Végül, mikor semmi kiutat nem láttam, leomlottam Isten elé, kétségbeesve zokogtam, tudva, hogy éppúgy csalódott bennem, ahogy én magamban.
Hisz azt hitte, számíthat rám. Rám lehetett támaszkodni. És most itt vagyok összetörve.
Kavarogtak bennem az érzések, és én az egészet úgy, ahogy volt, a félelmeimet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat kiborítottam Isten elé. Még az imádságom is zavaros volt, összefüggéstelen. Könnyek közt vallottam be: „Még imádkozni sem tudok úgy, ahogy kéne!” Soha még így nem kellett Isten. Ami azt illeti, eddig soha nem kellett Isten.
Kiborulásom után valami változás kezdődött bennem. Alig észrevehetően, finoman, mint a hajnal, mikor az alaktalan fekete foltok kezdenek formát ölteni. Önelégültségem átadta helyét az Istenre hagyatkozásnak. Olyan pontokon éreztem békességet, ahol nem számítottam rá. Nem változtak meg a körülmények, de az én értelmezésem átalakult. Nem Isten számít rám – én számíthatok Őrá.
Hiába voltam hosszú évek óta keresztény, szerettem és követtem Istent – úgy hittem – teljes szívemmel, valamit végig visszatartottam Tőle. Akkor, a nagy nyomás idején jöttem rá, hogy nem bíztam igazán Istenben. Azt a préselő nyomást használta fel Isten, hogy a Tőle való totális függésre elvezessen.
Nemrég olvastam egy szakaszt a 2. korintusi levélből, ami tökéletesen összefoglalja mindazt, amit akkor Isten megtanított nekem: „módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. … /ez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket” (8b,9b-10).
Az élet nyomása sosem könnyű. De ha hagyjuk, Isten felhasználhatja arra, hogy közelebb vigyen Önmagához. Nálam azzal kezdődött, hogy beláttam elégtelen voltomat, és rájöttem, hogy nem okozok csalódást Istennek, ha ezt elismerem. Hisz Ő akarja, hogy szükségem legyen Rá.

Mennyei Atyám, bocsásd meg nekem, hogy oly sokszor azt hiszem, elég vagyok a feladathoz, és tetteim azt sugallják, hogy nincs szükségem Rád. Elismerem, hogy nem tudom egyedül intézni az életemet, és a segítségedre van szükségem. Köszönöm, hogy Te teljesen elég vagy, mindenre képes vagy, és annyira szeretsz, hogy sosem kell szégyellnem magam Előtted, ha valami nem sikerül. Szeretlek. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: When the Pressure Crushes You
Encouragement for today, 2013.06.11.
www.proverbs31.org/devotions


Jobb, mint az én elképzelésem
Van Walton

„Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsolt 138,8

Ötéves koromban édesanyám beíratott az óvodába a második félévtől. Azzal igyekezett felkészíteni a változásra, hogy jó mulatást, sok barátot ígért az új helyen. Kettős érzelemmel, egyszerre félő és mégis reménykedő izgalommal léptem be a gyerekek közé.
Míg próbáltam megismerni a környezetet, elhatároztam, hogy a „sok barátod lesz” folyamatot felgyorsítom. Türelmetlenül akartam, hogy észrevegyenek, hogy elfogadjanak, hogy befogadjanak. Ezért izgalmas tervet ötlöttem ki, aminek az lesz az eredménye, hogy minden társam a tenyeremből eszik majd – szó szerint.
Reggelente az első szünet előtt a gyerekek felsorakoztak a büfénél, hogy reggelijüket megvásárolják. Láttam, hogy a fánk a kedvenc, gyorsan számolni kezdtem.
Hazafelé menet a hátsó ülésen kettesben maradva édesanyám táskájával, kidolgoztam a tervet. Kezecskémmel benyúltam a pénztárcába, és kivettem belőle egy dollárt. Ennyi biztos elég lesz fánkra az összes gyereknek.
Másnap majd szétvetett a türelmetlenség, előrefurakodtam a sorban, felmutattam a pénzt, és azt mondtam: „Egy zacskó fánkot kérek!”
„Biztos vagy benne, kicsi lány? Egy egész zacskóval? Az nagyon sok. Senki se szokott egy egész zacskó fánkot venni!”
„De igen – bólintottam -, minden csoporttársamnak meg az óvónéninek is.”
A nagy zacskó lassan lecsúszott hozzám a pultról.
Ez az!
Oldalt léptem, és elkiáltottam magam: „Mindenki a vendégem!”
Leesett állak. Tágra nyílt szemek. Kinyújtott kezek. A csoporttársaim körbevettek – máris a figyelem középpontjába kerültem!
Nagyon jó érzés volt! Épp, ahogy elterveztem. Most már vannak barátaim.
A nap végén, mikor értem jövő édesanyám belépett a csoportszobába, az óvónéni megkérte a gyerekeket, hogy kórusban köszönjék meg neki az ajándékot. Édesanyám meglepett arca mindent elárult. A titkomra fény derült.
Tolvaj voltam. Megloptam az anyukámat!
Egy tökéletesen kidolgozott terv ellenkező irányban sült el.
Találunk a Bibliában is látszólag tökéletes terveket. Sokszor nem vált be a stratégia – ahogy az enyém se. Más történetekben viszont az emberek bölcsen Istenre hagyatkoztak.
A Zsolt 138,8 biztosít róla, hogy Isten „végigviszi az ügyemet”, azaz a rólam alkotott tervét. Nem kell ügyeskednem, ötletelnem, manipulálnom.
Bármilyen kétségbeejtők is a körülmények, bármilyen erős a türelmetlenségem és a vágyam, van jobb megoldás az enyémnél. Egy közismert bibliai történet is arra tanít, hogy imádkozzam, s aztán várakozzam Istenre.
Mózes édesanyja és nővére is bíztak Istenben, hogy megvédi a kicsi gyermeket, akit kosárba raktak, és rátettek a Nílusra, hogy így elrejtsék a vérszomjas elöljáró elől.
Miriam leste, ahogy lefelé úszik a kosár, követte, mialatt várta, hogy Isten valamilyen módon úrrá legyen ezen a kilátástalannak tűnő helyzeten. Mózes nővérének hitét úgy jutalmazta Isten, hogy egészen váratlan fordulatot adott a történetnek. Egy édesanya bizalma Istenben oda vezetett, hogy a zsidó rabszolga gyermekből Egyiptom nagyhatalmú vezetője lett (Kiv 2,1-10). Ez nem történhetett volna meg Mózes anyjának és testvérének türelme, Istenre hagyatkozása nélkül.
Hányszor nem bírjuk, s kezünkbe akarjuk venni a dolgokat, kieszelünk valami gyors megoldást a helyzet megszüntetésére. De bizony sokszor az lesz belőle, hogy valami zűrzavaros, állandóan bonyolódó hálót építünk magunk köré, amiből már ki se tudunk kecmeregni. Tanuljuk meg Mózes bölcs családjától a mintát, amit követnünk kell:
- Számítsunk rá, hogy Isten intézkedik.
- Várjuk türelemmel, hogy Isten lépjen.
- Bízzunk benne, hogy Isten időzítése tökéletes.
Nem tudom, mi késztet most ügyeskedésre, szervezkedésre, manipulatív eszközök használatára. Ha egy kicsit is hasonlítunk, minden olyan helyzet, amikor tehetetlennek érzed magad, türelmetlenné tesz, és elkezdesz mesterkedni, terveket kiagyalni a helyzet erőszakos megoldására.
Gyere, kérlek, határozzuk el együtt, hogy hinni fogjuk ezt az igazságot: „Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsolt 138,8.
Nyugodjunk meg Isten ígéreteiben, ne hagyjuk, hogy bizalmunk meginogjon, és hogy türelmetlenségünkben nekilássunk befolyásolni a számunkra kedvezőtlen helyzeteket.

Uram, Istenem, tudom, hogy végigviszed terveidet az életemről, mégis kérlek, erősítsd meg bizalmamat a nehéz szituációk idején. Jézus nevében kérlek, adj erőt, hogy elfogadjam időzítésedet és minden lépésedet életemnek ebben a kemény időszakában. Ámen.

Van Walton: A Better Way Than My Own
Encouragement for today, 2013.06.12.
www.proverbs31.org/devotions


Ha szökött menyasszonynak érzed magad
Samantha Evilsizer

„Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében.” Zsolt 116,14

Ahogy vége volt a kezdő imádságnak, rádöbbentem, hogy ott kell hagynom a saját esküvőmet. Gyorsan bocsánatkérést suttogtam, megfordultam, és futni kezdtem.
Vadonatúj bőrcipőm csikorgott, a vőlegényem összezavarodva ott maradt az oltár előtt. Futás végig a padok között ugyanazon az úton, ahol apám karján nemrég bevonultam. A meghívottak kíváncsi tekintete kísért a bejáratig. Rohanás az öltözőbe, ahol a kabátom s a táskám várakozott.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ott volt az asztalon a lap, rajta kézzel írt fogadalmaim, amiket fel kell olvasnom. A készülődés hevében itt maradt.
Visszasiettem Joshuához, aki türelmesen várt rám az oltárnál. Odaálltam a férfi elé, akit szeretek, és felolvastuk egymásnak fogadalmainkat.
Nem minden nap kötelezi el magát az ember lánya egy életre. De minden nap be kell tartania fogadalmát. És nemcsak a férjének, hanem Istennek tett ígéreteit is.
Szomorú tény, hogy bár évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy követem Istent, előfordult, hogy félretettem a fogadalmamat. Szökött menyasszony lettem, otthagytam Jézust és az ígéretemet a porban, s zöldebbnek hitt mezők felé vettem az irányt.
Ő egész idő alatt türelmesen várt rám. Várta, hogy visszatérek, és azt mondom: „Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében” (Zsolt 116,14).
Futhatunk egész életünkön át, nem fogunk addig megállapodni, míg meg nem tesszük, és meg nem tartjuk életre szóló fogadalmunkat Annak, akihez a szívünk igazából tartozik. Benne a miénk minden, ami jó, beleértve a szeretetet, Isten szeretetének ajándékát.
Mialatt hangosan felolvastam házassági fogadalmaimat, tudtam, hogy szívem ezeket az ígéreteket Jézusnak is meg kell, hogy tegye. Sorba vettem tehát földi férjemnek tett ígéreteimet, átcímeztem őket Jézus felé, szívemben szövetséget kötöttem Megváltómmal fogadalmam szavai szerint:
Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Akkor jöttem rá erre az igazságra, amikor irántad való szeretetem, Jézus, növekedni kezdett. Nálad a legjobb. Nálad van az otthon. Ahol Te vagy, ott érzi a szívem, hogy megérkezett, hogy jó ott lenni, mert szeretik.
Fogadom, hogy mindig Te leszel otthonom alapja. Nem fogok otthonról elkalandozni sem érzelmileg, sem fizikailag, sem gondolatban.
Fogadom, hogy Te leszel otthonom középpontja. Minden nap teljes szívemmel, elmémmel, lelkemmel Téged foglak keresni, és szolgállak teljes valómmal.
Fogadom, hogy otthonomat tisztán tartom a kételkedéstől, a viszálytól és szükségtelen aggódástól, és megtöltöm mindazzal, amit számodra jónak gondolok, alázattal, imádsággal.
Fogadom, hogy elfogadlak családunk és életem fejének, Rád támaszkodom, nem fogok makacskodni. És engedni fogom, hogy Te is szolgálj engem.
Fogadom, hogy igyekszem egészséges és aktív lenni, és készen állok megosztani Veled napi tevékenységeimet.
Fogadom, hogy közös jövőnkről fogok álmodni, azt fogom tervezni, azért fogok imádkozni.
Fogadom, hogy szeretetem irgalmas lesz, cselekedeteim igazak, én magam alázatos Veled.
Fogadom, hogy minden nap kimutatom, mennyire szeretlek, mennyire tisztellek. És megköszönöm neked mindazt a csodálatos dolgot, amitől te: Te vagy.
Ha ott az otthon, ahol a szív van, az én szívem mindig Veled lesz.

Nem tudom, milyen éppen az Istennel való kapcsolatod, mennyire vagy közel vagy távol. De azt tudom, hogy minél messzebb kerülsz, annál elveszettebbnek érzed magad. Fussunk ma vissza Krisztushoz, és tegyünk Neki fogadalmat, vagy újítsuk meg, amit már megtettünk.

Uram, egyedül Te vagy érdemes arra, hogy egész szívem, lelkem, elmém Neked adjam. Segíts, kérlek, hogy be tudjam tartani Neked tett ígéreteimet. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: When You’re a Run-Away Bride
Encouragement for today, 2013.06.14.
www.proverbs31.org/devotions


Összecsapás a másikkal
Karen Ehman

„A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” Péld 10,12-13a

A férjemmel gyakran mulatunk azon, mi lett volna, ha hajdani főiskolás korunkban már működtek volna társkereső oldalak, ahova be lehet küldeni a profilodat, és ők kiválasztanak a beküldők közül egy hozzád illő párt. Egészen biztos, hogy ha a mi személyiségünket összevetik, ahelyett, hogy egymáshoz raktak volna, nagy piros betűkkel letiltották volna, hogy valaha is találkozáson törjük a fejünket. Teljességgel össze nem illő pár lettünk volna a szemükben.
Olyanok vagyunk, mint a két gyertyatartó az öltözőasztalomon. Mindkettő rézből készült, biztos, kerek támaszon áll, de ezen kívül semmi sem hasonlít rajtuk.
Egyik egyenesen nyúlik felfelé, inkább a funkcióra összepontosít, mint a fantáziára. Világos, erős vonalak alkotják a díszítését. A másikhoz egy kis dilit is hozzáraktak. Két rézzsinór fut végig rajta körbe-körbe kacskaringózva, magához vonzva a tekintetet.
Más-más bolhapiacon találtam a két gyertyatartót. Bár nagyon különböznek, eklektikusságukban érdekes párt alkotnak. És ami még fontosabb, a férjemnek és nekem a kettőnk házasságát jelképezik.
A férjem az első gyertyatartó. Kacskaringók nélkül. Egyenesen előre. Csak a funkció számít. Én meg a másik vagyok, a dilinyós. Szanaszét kanyarogva, mindenben szórakozást keresve és találva. Bár mindkettőnket „rézből öntöttek”, ugyanazon a szellemi alapon állunk Krisztusban, a személyiségskála ellentétes végeiről érkezve katasztrofális párosításnak számítunk.
A szokásos férfi-nő ellentéteken túl nagyon sok vonásunk van, amik állandóan összeütközésbe kerülnek, és ez a másikon csattanó szókorbácsokban tud megnyilvánulni – főleg nálam.
A házasságban, munkahelyen, szülő-gyermek kapcsolatban össze nem illő párok sokszor okoznak bonyodalmat, feszültséget, gyakran bántást, fájdalmat. A másik, akit másként huzaloztak, mint minket, másként működik, olyan döntéseket hoz, úgy viselkedik, olyasmiket tesz, ami nekünk álmunkban se jutna eszünkbe, és ez gyakran helytelen reakciókat vált ki belőlünk. Berzenkedünk ellene, gondolataink nem igazán hízelgőek vele szemben.
Amikor családon kívüli kapcsolatban történik mindez, többnyire civilizáltak tudunk maradni, visszatartjuk, aminek a kimondását megbánnánk. Otthon bezzeg, a házastársunkkal, a gyerekeinkkel nem vagyunk ilyen visszafogottak: kitör a láva, égető szózuhatagok, megalázó kifejezések, ítélet és vád ömlik ki a szánkon. A test veszi át a hatalmat, már nem a „Lélek szerint” élünk, hanem „a test kívánsága szerint” (Gal 5,16). Ha nem ügyelek, testi oldalam kielégülésre vágyik, és semmi nem alkalmasabb erre, mint egy alapos kis odamondás mindenben-másként-gondolkodó-és-cselekvő férjemnek.
Pedig Isten nem ilyen reakciót vár el tőlem. Alapigénk mutatja az irányt, hogyan kéne két különböző típusú személyiség együttélését alakítani: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” (Péld 10,12-13a).
A szeretet a kulcsa a bölcs reakcióknak egy kapcsolatban. Mivel szeretjük Istent, és szeretjük a másikat, észre kell, hogy vegyük, miből lesz az összecsapás. Kérjük Istent, segítsen megérteni a másikat. Akarjuk szeretni. Nem olyan öntyöm-pöntyöm-cuncimókus módra, hanem „kedvesen, nyugodtan fogok vele viselkedni, ahogy Isten szeretné”-módra. Ha sikerül az agyunkba belebetonozni ezt a hozzáállást, sikerül majd méltóképpen reagálni éles helyzetben is. Akkor, mikor valaki egészen másként gondolkozik és cselekszik, mint mi.
El kéne határozni már most, hogy nem hagyjuk, hogy a hozzánk közelállók kihozzanak sodrunkból, mit szólsz? Szeretni akarjuk és megérteni őket, ugye? Főleg, mikor ők az olaj, mi meg a víz, vagy fordítva. Igen. Még a férjünkkel is így fogunk viselkedni.

Uram, segíts, add meg a képességet és készséget, hogy kedves és nyugodt maradjak, és tartsam a számat. Úgy szeretném, ha szavaim, tetteim, reakcióim örömet okoznának Neked, és a Te szeretetedet tükröznék! Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Clashing with Others
Encouragement for today, 2013.06.17.
www.proverbs31.org/devotions