Lélekerősítő levelek 130

Feltételezett hátsó gondolatok
Samantha Evilsizer

„Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?” 1Krón 19,3b

Szépiaárnyalat vonja be napsütötte arcát a tengerparton. Ugyanez alakítja a tegnap esti vacsoráról készült fotót, meg még a dívány előtt szundikáló kiskutya képét is.
Bárhova nézek, Instagramon, Facebookon, Twitteren, Tumblr-on sárgás-barna szűrővel szerkesztett fényképeket látok – a régies hangulat elérése végett. Értékelem a művészi törekvéseket, de hova tűntek a ragyogó, élő színek? Miért fedi be a sápadt-sárga szín egy édes kisgyermek tiszta kék tekintetét, s mutatja őt másnak, mint amilyen valójában? Vagy veszi el a rózsaszínben és narancssárgában pompázó napnyugta csodáját, s alakítja át valamivé, ami más, mint az eredeti látvány?
Én is használok néha szépiát a fotók szerkesztésénél. De már igyekszem a dolgokat olyannak látni, amilyenek. Nem csak fényképen, a valóságban is.
Túl sokáig színeztem át mindent saját képzeletem, hangulatom, ötleteim szerint, épp mint a férfiak az 1Krón 19-ben. Mert ugye, mi történt? Dávid király kedvességből elküldött néhány embert egy szomszéd királyhoz, hogy kifejezze együttérzését édesapja halála fölötti fájdalmában. Mikor ennek a királynak az emberei meglátták Dávid közeledő küldötteit, a legrosszabbra gondoltak. A 3. versből kiderül, mit mondtak a királyuknak: „Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?”
Gyanakvásuk, feltételezéseik alapján ellenségként fogadták Dávid embereit, és ez háborúhoz vezetett a két ország között – mindez azért, mert a király emberei Dávidot előnytelen, hamis árnyalattal színezték át.
Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, én is hajlamos vagyok erre.
Amikor a férjem azt mondja, sárgarépa helyett inkább brokkolit kér, levonom a következtetést, hogy valójában azt akarja mondani, nem tudok finom sárgarépát készíteni. Nem főzök úgy, mint Julia Child, s ez a feltételezett tüske tovább gyengíti önbizalmamat. Feltételezésem az érzelmek egész lavináját indítja el bennem, s mielőtt észrevenném, kitör a belső háború a képzelet és a valóság között. Meg kell tanulnom, hogy ne keressek férjem megjegyzései mögött hátsó gondolatot, hanem vegyem őket annak, amik, minden ráaggatott feltételezés nélkül.
Másutt is előfordul, nemcsak odahaza. Elér hozzánk a híre egy összejövetelnek, amit közösségünk egy tagja rendez, s amire minket nem hívott meg. Könnyen levonjuk a következtetést, hogy valamiért neheztel ránk, nem szeret minket. Elhúzódunk tőle, megszakad a kapcsolatunk. Hajlamosak vagyunk a háta mögött kibeszélni a többiekkel, akik szintén nem voltak hivatalosak a partira, s ezzel szakadást idézünk elő. Pedig valójában csak egy bensőséges vacsoráról volt szó, ami akkor lehet az, ami, ha csak néhányan vesznek részt rajta a legszűkebb baráti körből. A rosszindulatú feltételezések helyett – hogy az illető fennhordja az orrát -, inkább lépjünk hátra, s lássuk annak, ami: szűkkörű összejövetelnek, nem közösségi alkalomnak.
Nagyon könnyű feltételezésekkel beárnyékolni mások valódi szándékait. Egyedül Isten tudhatja, mit gondol az illető. Ha mi is szeretnénk tudni, kérdezzünk rá, és tegyük félre a mögöttes szándékról szóló képzelődéseinket, amik az igazság elé falként tornyosulnak (2Kor 10,5). Ahelyett, hogy könnyen megsértődünk, lépjünk túl a vélt vagy valós sérelmeken, s próbáljuk visszaállítani a harmóniát (Péld 19,11).
A negatív feltételezések szinte mindig háborúhoz vezetnek: háborúhoz másokkal vagy önmagunkkal. Határozzuk el, hogy mindig a legjobbat hisszük a legrosszabb feltételezése helyett. És más szűrőt használunk ezentúl: Isten Igéjének a szűrőjét. Akkor a kék újra kék lesz, nem sárgított!

Uram, segíts, hogy ne tegyek hozzá magamban ahhoz, amit hallottam. Ha kérdéseim vannak, adj ajkamra szavakat, hogy megfelelően kérdezzek a tisztánlátás végett. Így foglak, Uram, mindenben Téged megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: What Were You Thinking?
Encouragement for today, 2013.06.07.
www.proverbs31.org/devotions


És akkor elengedtem
Suzie Eller

„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.” Iz 40,31a

Magasságiszonyom volt mindig. Talán köze lehet egy gyermekkori élményemhez. Tízéves voltam, mikor édesapám kilógatta hároméves öcsémet a Grand Canyon mélysége fölé, és én iszonyodva láttam lelki szemeim előtt, ahogy a kicsi lezuhan, és eltűnik a szemünk elől.
Mindegy, hogyan kezdődött, a félelem ott volt a maga valóságában.
A fiam egy akción vásárolt egy két személyre szóló kötélcsúszda-jegyet. Ezzel megpecsételődött, hogy itt az ideje legyőznöm a magasságiszonyomat. Mikor megérkeztünk, különböző magasságú tornyokat láttam összekötve cikkcakkos kötélpályákkal, amiken emberek suhantak szíjakkal felcsatolva. A szívem a torkomba ugrott, mikor felszólítottak, hogy másszunk fel egy közepes magasságú toronyba.
Minél feljebb jutottunk, annál inkább jelezte az agyam a félelem valóságát. Ennek ellenére kitartóan rakosgattam egyik lábamat a másik elé. Fel, egyre feljebb.
A fiam könnyedén átrepült a következő toronyig. Én következtem. Felléptem az igencsak kicsi platformra. Öt centivel a lábam előtt megszűnt az, ami elválasztott engem a sokszáz lábnyi mélységtől.
Kesztyűs kezemet rátettem a kötélre. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy forduljak meg, vissza a biztos talajra. Ám én elengedtem a kötelet…
… és csodálatos élményben volt részem.
Suhantam a levegőben, és szinte játszi könnyedséggel érkeztem meg a toronyhoz, ahol a fiam a levegőbe csapott az öklével: „Megcsináltad, anya!”
Jó volna, ha a magasságiszonyom lenne az egyetlen kihívás, amit le kell győznöm, ám nem ez a helyzet. Isten újra meg újra lehetetlennek látszó feladat elé állít. Olyankor van ez, ha a hitem legnehezebb területeivel szembesülök.
Mindenkinél másutt van ez a terület, nekem a legnehezebb az, hogy meg kell bocsátanom azoknak, akik a múltban vétkeztek ellenem. Isten noszogat, hogy induljak, merjek szárnyalni, de ehhez el kellene engednem valamit, s rábíznom Istenre azt, ami ezután következik, mert Ő tudja, mi az.
Isten kérése ellentétes azzal, ahogy érzünk, vagy csak lehetetlennek látszik, mert túlmutat azon, ami „természetes”. De ha vállaljuk a kötélcsúszás-hitet, megtanuljuk elengedni vagy túllépni a dolgokat, amik különben fogva tartanának.
Hogy könnyű-e a kötélcsúszás-hit (végigmenni az engedelmesség nehezebb szakaszain)? Nem. Komoly kihívás lehet bárkinek. Kiemel, s akár messzire el is visz a komfortzónádból. El is eshetsz gyakorlás közben. De ettől is csak növekedni fogsz, néha egészen meglepő módon.
Néhány héttel a kötélcsúszás-élményem után egy felhőkarcoló szállodában voltam. Kiléptem az erkélyre, mert zenét hallottam lentről. Áthajolva a korláton néztem az alattam elvonuló nászmenetet.
Hirtelen felfogtam: nincs bennem félelem!
A kötélcsúszás előtt még az erkélyre se mertem volna kilépni, nemhogy a korláthoz merészkedni. Azzal, hogy le mertem lépni a peremről, és átsuhantam a mélység fölött a következő toronyig, le tudtam győzni a félelmet, ami azelőtt legyőzhetetlennek tűnt.
Azért azt hiszem, a bungee jumping ideje még nem jött el…
Arra jó volt a kötélcsúszás, hogy rájöjjek, nem törvényszerű, hogy fogva tartsanak a félelmeim, bármilyen erősek, nincs hatalmuk örökre uralkodni rajtam.
Ha Isten kér ma tőled valamit, mersz-e elindulni fel, fel, egyre feljebb a kötélcsúszás-hit nehéz – és felszabadító – útján?

Jézusom, lelkem suhanni szeretne. Előre is köszönöm, hogy velem jössz hitem nehezebben megmászható területeire, és velem örülsz, mikor sikerül feljutnom a csúcsra, és ellöknöm magam a túloldalon, készen a suhanásra. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller. But Then I Let Go
Encouragement for today, 2013.06.10.
www.proverbs31.org/devotions


Amikor a nyomás összezúz
Glynnis Whitwer

„módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. …/mindez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” 2Kor 1,8b, 9b

Minden oldalról éreztem a nyomást. Egy pillanatra sem engedett. Anyagi terhek aggasztottak. A gyermekeim viselkedése idegesített. Az elvégzendő munkák miatt késő éjjelig fennmaradtam. Legszívesebben máglyán égettem volna el mindent, ami előttem tornyosult.
Alapvetően elégedett szoktam lenni a teljesítményemmel, s ez arra indított, hogy még keményebben húzzam az igát. Hogy tudnék pénzt keresni? Milyen módszerrel tudnék hatni a gyerekemre, hogy másként viselkedjen? Ha kihagynék egy éjszakai alvást, kezelhető szintre csökkenthetném elintézetlen ügyeimet, emailjeimet.
Magasabb sebességbe kapcsoltam. Nekiláttam. Kevesebbet aludtam. Logikus következményeket léptettem életbe gyermekemmel szemben. Átcsoportosítottam a tennivalóimat. Eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Hisz mindig is hatékony voltam.
Régebben a hasonló nekibuzdulásaim hatottak. Most viszont nem.
Tartozásaink nőttek. A gyermekek egyre elviselhetetlenebbek lettek. Még inkább éreztem, hogy nem bírom a tempót. A nyomás egyre jobban szorított, ahelyett, hogy lazult volna.
Soha az életben nem éreztem még ennyire kilátástalannak, hogy kézben tartsam a dolgokat. Minden irányban olyasmibe ütköztem, amit nem tudok pikk-pakk elintézni, nem tudok összerakni – beleértve a saját érzelmeimet is.
Úgy éreztem, kudarcot vallottam, és borzasztóan szégyelltem magam, hogy nem tudom ellátni a feladatokat, amiket Isten rám bízott. Végül, mikor semmi kiutat nem láttam, leomlottam Isten elé, kétségbeesve zokogtam, tudva, hogy éppúgy csalódott bennem, ahogy én magamban.
Hisz azt hitte, számíthat rám. Rám lehetett támaszkodni. És most itt vagyok összetörve.
Kavarogtak bennem az érzések, és én az egészet úgy, ahogy volt, a félelmeimet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat kiborítottam Isten elé. Még az imádságom is zavaros volt, összefüggéstelen. Könnyek közt vallottam be: „Még imádkozni sem tudok úgy, ahogy kéne!” Soha még így nem kellett Isten. Ami azt illeti, eddig soha nem kellett Isten.
Kiborulásom után valami változás kezdődött bennem. Alig észrevehetően, finoman, mint a hajnal, mikor az alaktalan fekete foltok kezdenek formát ölteni. Önelégültségem átadta helyét az Istenre hagyatkozásnak. Olyan pontokon éreztem békességet, ahol nem számítottam rá. Nem változtak meg a körülmények, de az én értelmezésem átalakult. Nem Isten számít rám – én számíthatok Őrá.
Hiába voltam hosszú évek óta keresztény, szerettem és követtem Istent – úgy hittem – teljes szívemmel, valamit végig visszatartottam Tőle. Akkor, a nagy nyomás idején jöttem rá, hogy nem bíztam igazán Istenben. Azt a préselő nyomást használta fel Isten, hogy a Tőle való totális függésre elvezessen.
Nemrég olvastam egy szakaszt a 2. korintusi levélből, ami tökéletesen összefoglalja mindazt, amit akkor Isten megtanított nekem: „módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkről is lemondtunk. … /ez azért történt/, hogy ne magunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat. Ő mentett ki bennünket a súlyos életveszélyből, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket” (8b,9b-10).
Az élet nyomása sosem könnyű. De ha hagyjuk, Isten felhasználhatja arra, hogy közelebb vigyen Önmagához. Nálam azzal kezdődött, hogy beláttam elégtelen voltomat, és rájöttem, hogy nem okozok csalódást Istennek, ha ezt elismerem. Hisz Ő akarja, hogy szükségem legyen Rá.

Mennyei Atyám, bocsásd meg nekem, hogy oly sokszor azt hiszem, elég vagyok a feladathoz, és tetteim azt sugallják, hogy nincs szükségem Rád. Elismerem, hogy nem tudom egyedül intézni az életemet, és a segítségedre van szükségem. Köszönöm, hogy Te teljesen elég vagy, mindenre képes vagy, és annyira szeretsz, hogy sosem kell szégyellnem magam Előtted, ha valami nem sikerül. Szeretlek. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: When the Pressure Crushes You
Encouragement for today, 2013.06.11.
www.proverbs31.org/devotions


Jobb, mint az én elképzelésem
Van Walton

„Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsolt 138,8

Ötéves koromban édesanyám beíratott az óvodába a második félévtől. Azzal igyekezett felkészíteni a változásra, hogy jó mulatást, sok barátot ígért az új helyen. Kettős érzelemmel, egyszerre félő és mégis reménykedő izgalommal léptem be a gyerekek közé.
Míg próbáltam megismerni a környezetet, elhatároztam, hogy a „sok barátod lesz” folyamatot felgyorsítom. Türelmetlenül akartam, hogy észrevegyenek, hogy elfogadjanak, hogy befogadjanak. Ezért izgalmas tervet ötlöttem ki, aminek az lesz az eredménye, hogy minden társam a tenyeremből eszik majd – szó szerint.
Reggelente az első szünet előtt a gyerekek felsorakoztak a büfénél, hogy reggelijüket megvásárolják. Láttam, hogy a fánk a kedvenc, gyorsan számolni kezdtem.
Hazafelé menet a hátsó ülésen kettesben maradva édesanyám táskájával, kidolgoztam a tervet. Kezecskémmel benyúltam a pénztárcába, és kivettem belőle egy dollárt. Ennyi biztos elég lesz fánkra az összes gyereknek.
Másnap majd szétvetett a türelmetlenség, előrefurakodtam a sorban, felmutattam a pénzt, és azt mondtam: „Egy zacskó fánkot kérek!”
„Biztos vagy benne, kicsi lány? Egy egész zacskóval? Az nagyon sok. Senki se szokott egy egész zacskó fánkot venni!”
„De igen – bólintottam -, minden csoporttársamnak meg az óvónéninek is.”
A nagy zacskó lassan lecsúszott hozzám a pultról.
Ez az!
Oldalt léptem, és elkiáltottam magam: „Mindenki a vendégem!”
Leesett állak. Tágra nyílt szemek. Kinyújtott kezek. A csoporttársaim körbevettek – máris a figyelem középpontjába kerültem!
Nagyon jó érzés volt! Épp, ahogy elterveztem. Most már vannak barátaim.
A nap végén, mikor értem jövő édesanyám belépett a csoportszobába, az óvónéni megkérte a gyerekeket, hogy kórusban köszönjék meg neki az ajándékot. Édesanyám meglepett arca mindent elárult. A titkomra fény derült.
Tolvaj voltam. Megloptam az anyukámat!
Egy tökéletesen kidolgozott terv ellenkező irányban sült el.
Találunk a Bibliában is látszólag tökéletes terveket. Sokszor nem vált be a stratégia – ahogy az enyém se. Más történetekben viszont az emberek bölcsen Istenre hagyatkoztak.
A Zsolt 138,8 biztosít róla, hogy Isten „végigviszi az ügyemet”, azaz a rólam alkotott tervét. Nem kell ügyeskednem, ötletelnem, manipulálnom.
Bármilyen kétségbeejtők is a körülmények, bármilyen erős a türelmetlenségem és a vágyam, van jobb megoldás az enyémnél. Egy közismert bibliai történet is arra tanít, hogy imádkozzam, s aztán várakozzam Istenre.
Mózes édesanyja és nővére is bíztak Istenben, hogy megvédi a kicsi gyermeket, akit kosárba raktak, és rátettek a Nílusra, hogy így elrejtsék a vérszomjas elöljáró elől.
Miriam leste, ahogy lefelé úszik a kosár, követte, mialatt várta, hogy Isten valamilyen módon úrrá legyen ezen a kilátástalannak tűnő helyzeten. Mózes nővérének hitét úgy jutalmazta Isten, hogy egészen váratlan fordulatot adott a történetnek. Egy édesanya bizalma Istenben oda vezetett, hogy a zsidó rabszolga gyermekből Egyiptom nagyhatalmú vezetője lett (Kiv 2,1-10). Ez nem történhetett volna meg Mózes anyjának és testvérének türelme, Istenre hagyatkozása nélkül.
Hányszor nem bírjuk, s kezünkbe akarjuk venni a dolgokat, kieszelünk valami gyors megoldást a helyzet megszüntetésére. De bizony sokszor az lesz belőle, hogy valami zűrzavaros, állandóan bonyolódó hálót építünk magunk köré, amiből már ki se tudunk kecmeregni. Tanuljuk meg Mózes bölcs családjától a mintát, amit követnünk kell:
- Számítsunk rá, hogy Isten intézkedik.
- Várjuk türelemmel, hogy Isten lépjen.
- Bízzunk benne, hogy Isten időzítése tökéletes.
Nem tudom, mi késztet most ügyeskedésre, szervezkedésre, manipulatív eszközök használatára. Ha egy kicsit is hasonlítunk, minden olyan helyzet, amikor tehetetlennek érzed magad, türelmetlenné tesz, és elkezdesz mesterkedni, terveket kiagyalni a helyzet erőszakos megoldására.
Gyere, kérlek, határozzuk el együtt, hogy hinni fogjuk ezt az igazságot: „Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!” Zsolt 138,8.
Nyugodjunk meg Isten ígéreteiben, ne hagyjuk, hogy bizalmunk meginogjon, és hogy türelmetlenségünkben nekilássunk befolyásolni a számunkra kedvezőtlen helyzeteket.

Uram, Istenem, tudom, hogy végigviszed terveidet az életemről, mégis kérlek, erősítsd meg bizalmamat a nehéz szituációk idején. Jézus nevében kérlek, adj erőt, hogy elfogadjam időzítésedet és minden lépésedet életemnek ebben a kemény időszakában. Ámen.

Van Walton: A Better Way Than My Own
Encouragement for today, 2013.06.12.
www.proverbs31.org/devotions


Ha szökött menyasszonynak érzed magad
Samantha Evilsizer

„Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében.” Zsolt 116,14

Ahogy vége volt a kezdő imádságnak, rádöbbentem, hogy ott kell hagynom a saját esküvőmet. Gyorsan bocsánatkérést suttogtam, megfordultam, és futni kezdtem.
Vadonatúj bőrcipőm csikorgott, a vőlegényem összezavarodva ott maradt az oltár előtt. Futás végig a padok között ugyanazon az úton, ahol apám karján nemrég bevonultam. A meghívottak kíváncsi tekintete kísért a bejáratig. Rohanás az öltözőbe, ahol a kabátom s a táskám várakozott.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ott volt az asztalon a lap, rajta kézzel írt fogadalmaim, amiket fel kell olvasnom. A készülődés hevében itt maradt.
Visszasiettem Joshuához, aki türelmesen várt rám az oltárnál. Odaálltam a férfi elé, akit szeretek, és felolvastuk egymásnak fogadalmainkat.
Nem minden nap kötelezi el magát az ember lánya egy életre. De minden nap be kell tartania fogadalmát. És nemcsak a férjének, hanem Istennek tett ígéreteit is.
Szomorú tény, hogy bár évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy követem Istent, előfordult, hogy félretettem a fogadalmamat. Szökött menyasszony lettem, otthagytam Jézust és az ígéretemet a porban, s zöldebbnek hitt mezők felé vettem az irányt.
Ő egész idő alatt türelmesen várt rám. Várta, hogy visszatérek, és azt mondom: „Teljesítem az ÚRnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében” (Zsolt 116,14).
Futhatunk egész életünkön át, nem fogunk addig megállapodni, míg meg nem tesszük, és meg nem tartjuk életre szóló fogadalmunkat Annak, akihez a szívünk igazából tartozik. Benne a miénk minden, ami jó, beleértve a szeretetet, Isten szeretetének ajándékát.
Mialatt hangosan felolvastam házassági fogadalmaimat, tudtam, hogy szívem ezeket az ígéreteket Jézusnak is meg kell, hogy tegye. Sorba vettem tehát földi férjemnek tett ígéreteimet, átcímeztem őket Jézus felé, szívemben szövetséget kötöttem Megváltómmal fogadalmam szavai szerint:
Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Akkor jöttem rá erre az igazságra, amikor irántad való szeretetem, Jézus, növekedni kezdett. Nálad a legjobb. Nálad van az otthon. Ahol Te vagy, ott érzi a szívem, hogy megérkezett, hogy jó ott lenni, mert szeretik.
Fogadom, hogy mindig Te leszel otthonom alapja. Nem fogok otthonról elkalandozni sem érzelmileg, sem fizikailag, sem gondolatban.
Fogadom, hogy Te leszel otthonom középpontja. Minden nap teljes szívemmel, elmémmel, lelkemmel Téged foglak keresni, és szolgállak teljes valómmal.
Fogadom, hogy otthonomat tisztán tartom a kételkedéstől, a viszálytól és szükségtelen aggódástól, és megtöltöm mindazzal, amit számodra jónak gondolok, alázattal, imádsággal.
Fogadom, hogy elfogadlak családunk és életem fejének, Rád támaszkodom, nem fogok makacskodni. És engedni fogom, hogy Te is szolgálj engem.
Fogadom, hogy igyekszem egészséges és aktív lenni, és készen állok megosztani Veled napi tevékenységeimet.
Fogadom, hogy közös jövőnkről fogok álmodni, azt fogom tervezni, azért fogok imádkozni.
Fogadom, hogy szeretetem irgalmas lesz, cselekedeteim igazak, én magam alázatos Veled.
Fogadom, hogy minden nap kimutatom, mennyire szeretlek, mennyire tisztellek. És megköszönöm neked mindazt a csodálatos dolgot, amitől te: Te vagy.
Ha ott az otthon, ahol a szív van, az én szívem mindig Veled lesz.
Nem tudom, milyen éppen az Istennel való kapcsolatod, mennyire vagy közel vagy távol. De azt tudom, hogy minél messzebb kerülsz, annál elveszettebbnek érzed magad. Fussunk ma vissza Krisztushoz, és tegyünk Neki fogadalmat, vagy újítsuk meg, amit már megtettünk.

Uram, egyedül Te vagy érdemes arra, hogy egész szívem, lelkem, elmém Neked adjam. Segíts, kérlek, hogy be tudjam tartani Neked tett ígéreteimet. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: When You’re a Run-Away Bride
Encouragement for today, 2013.06.14.
www.proverbs31.org/devotions


Összecsapás a másikkal
Karen Ehman

„A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” Péld 10,12-13a

A férjemmel gyakran mulatunk azon, mi lett volna, ha hajdani főiskolás korunkban már működtek volna társkereső oldalak, ahova be lehet küldeni a profilodat, és ők kiválasztanak a beküldők közül egy hozzád illő párt. Egészen biztos, hogy ha a mi személyiségünket összevetik, ahelyett, hogy egymáshoz raktak volna, nagy piros betűkkel letiltották volna, hogy valaha is találkozáson törjük a fejünket. Teljességgel össze nem illő pár lettünk volna a szemükben.
Olyanok vagyunk, mint a két gyertyatartó az öltözőasztalomon. Mindkettő rézből készült, biztos, kerek támaszon áll, de ezen kívül semmi sem hasonlít rajtuk.
Egyik egyenesen nyúlik felfelé, inkább a funkcióra összepontosít, mint a fantáziára. Világos, erős vonalak alkotják a díszítését. A másikhoz egy kis dilit is hozzáraktak. Két rézzsinór fut végig rajta körbe-körbe kacskaringózva, magához vonzva a tekintetet.
Más-más bolhapiacon találtam a két gyertyatartót. Bár nagyon különböznek, eklektikusságukban érdekes párt alkotnak. És ami még fontosabb, a férjemnek és nekem a kettőnk házasságát jelképezik.
A férjem az első gyertyatartó. Kacskaringók nélkül. Egyenesen előre. Csak a funkció számít. Én meg a másik vagyok, a dilinyós. Szanaszét kanyarogva, mindenben szórakozást keresve és találva. Bár mindkettőnket „rézből öntöttek”, ugyanazon a szellemi alapon állunk Krisztusban, a személyiségskála ellentétes végeiről érkezve katasztrofális párosításnak számítunk.
A szokásos férfi-nő ellentéteken túl nagyon sok vonásunk van, amik állandóan összeütközésbe kerülnek, és ez a másikon csattanó szókorbácsokban tud megnyilvánulni – főleg nálam.
A házasságban, munkahelyen, szülő-gyermek kapcsolatban össze nem illő párok sokszor okoznak bonyodalmat, feszültséget, gyakran bántást, fájdalmat. A másik, akit másként huzaloztak, mint minket, másként működik, olyan döntéseket hoz, úgy viselkedik, olyasmiket tesz, ami nekünk álmunkban se jutna eszünkbe, és ez gyakran helytelen reakciókat vált ki belőlünk. Berzenkedünk ellene, gondolataink nem igazán hízelgőek vele szemben.
Amikor családon kívüli kapcsolatban történik mindez, többnyire civilizáltak tudunk maradni, visszatartjuk, aminek a kimondását megbánnánk. Otthon bezzeg, a házastársunkkal, a gyerekeinkkel nem vagyunk ilyen visszafogottak: kitör a láva, égető szózuhatagok, megalázó kifejezések, ítélet és vád ömlik ki a szánkon. A test veszi át a hatalmat, már nem a „Lélek szerint” élünk, hanem „a test kívánsága szerint” (Gal 5,16). Ha nem ügyelek, testi oldalam kielégülésre vágyik, és semmi nem alkalmasabb erre, mint egy alapos kis odamondás mindenben-másként-gondolkodó-és-cselekvő férjemnek.
Pedig Isten nem ilyen reakciót vár el tőlem. Alapigénk mutatja az irányt, hogyan kéne két különböző típusú személyiség együttélését alakítani: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet. Az értelmes ember ajkán bölcsesség található...” (Péld 10,12-13a).
A szeretet a kulcsa a bölcs reakcióknak egy kapcsolatban. Mivel szeretjük Istent, és szeretjük a másikat, észre kell, hogy vegyük, miből lesz az összecsapás. Kérjük Istent, segítsen megérteni a másikat. Akarjuk szeretni. Nem olyan öntyöm-pöntyöm-cuncimókus módra, hanem „kedvesen, nyugodtan fogok vele viselkedni, ahogy Isten szeretné”-módra. Ha sikerül az agyunkba belebetonozni ezt a hozzáállást, sikerül majd méltóképpen reagálni éles helyzetben is. Akkor, mikor valaki egészen másként gondolkozik és cselekszik, mint mi.
El kéne határozni már most, hogy nem hagyjuk, hogy a hozzánk közelállók kihozzanak sodrunkból, mit szólsz? Szeretni akarjuk és megérteni őket, ugye? Főleg, mikor ők az olaj, mi meg a víz, vagy fordítva. Igen. Még a férjünkkel is így fogunk viselkedni.

Uram, segíts, add meg a képességet és készséget, hogy kedves és nyugodt maradjak, és tartsam a számat. Úgy szeretném, ha szavaim, tetteim, reakcióim örömet okoznának Neked, és a Te szeretetedet tükröznék! Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Clashing with Others
Encouragement for today, 2013.06.17.
www.proverbs31.org/devotions