Lélekerősítő levelek 145.

Jogom van haragudni
Tracie Miles

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” Jak 1,19-20

Hazudtak nekem, becsaptak, megsebeztek. Dühös voltam, s úgy éreztem, minden jogom megvan rá. A harag összetörte a megbocsátási szándékot. Bár kértem Istent, hogy segítsen megbocsátani, adjon irgalmat a szívembe, gondolataim egyfolytában azon jártak, ami a mérgemet okozta, s ez mindig felülírta üres imáimat.
Belső párbeszédem egyetlen nagy vita volt. Egyik hang igyekezett igazolni tartós haragomat, a másik hang arról próbált meggyőzni, hogy az irgalom a helyes út. Hónapokon át a hangosabbik hang volt a kedvesebb sérült érzelmeimnek: igenis, jogom van haragudni. Mindenki igazat adna. A keserűség és sértettség hangjára figyelve gyakran előfordult, hogy türelmetlenül, közönségesen viselkedtem. Rövid ideig játszani tudtam a jó keresztény szerepét, de ha valami megpiszkálta elfojtott indulataimat, ellenségesen tört a felszínre minden sérelmem.
Egyik reggel, mikor a Szentírást olvastam, éreztem, Isten ráirányítja a figyelmemet az útra, amire a haragom vezet, s a kárra, amit ezzel okozhatok. Ahogy olvastam Jakab szavait, nem tudtam szabadulni attól a kifejezéstől, hogy „minden ember” legyen késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Isten Igéjének ez az igazsága nem hagyott helyet az én igazságosnak vélt felháborodásomnak. Kicsit lejjebb ezt olvastam: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jak 1,22.)
Világi szempontból, tudtam, teljes joggal dühöngök. De Isten nézőpontjából a dühöm csak tetézte a helyzetben már meglévő bűnt. Az, hogy nem voltam hajlandó olyan irgalommal és megbocsátással nyúlni az illető felé, ahogy Isten nyúl felém, megakadályozta, hogy cselekvője legyek az evangéliumnak.
Jakab szavai által Isten meglágyította szívemet. Elismertem, hogy bár azt mondtam, megbocsátottam, ezek szavak maradtak, a szívemben nem bocsátottam meg. Eljött az ideje annak, hogy ez megtörténjen, és továbblépjek.
Életünk minden területén, beleértve legerősebb érzelmeink kezelését, Isten azt kéri, legyünk gyorsak (Isten és mások) meghallására, késedelmesek a szólásra, és késedelmesek a haragra. Ha mindezt a gyakorlatban alkalmazzuk kapcsolatainkra, nem csupán hallgatói leszünk az igének, hanem cselekvői is, és közeledünk ahhoz az igazságossághoz, ami az Istené, amit Ő látni szeretne.

Uram, kérlek, bocsásd meg, hogy őrizgettem a neheztelést. Vértezz fel természetfeletti képességgel, hogy tudjak megbocsátani azoknak, akik bántanak. Töröld el szívemből a haragot, és adj örömet helyette. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: But I Have a Right to Be Angry
Encouragement for today, 2013.10.11.
www.proverbs31.org


„Ártatlan” kis hazugságok?
Glynnis Whitwer

„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.” (Lk 16,10)

Rengeteg munkám volt, de azt akartam, hogy jó munkaerőnek tartsanak. Frissdiplomásként örültem, hogy van állásom. De idővel mind a vállalkozás, mind a munka túlnőtt rajtam, süllyedni kezdtem. A dolgok előrehaladtával, kezdtem apró füllentéseket mondani a főnöknőmnek.
Ő nagyon rendes volt, figyelt rám, gyakran behívott, hogy megkérdezze, hogy állok a tennivalókkal. Rettegtem ezektől a találkozásoktól, féltem, hogy elégedetlen lesz a haladásommal. Így aztán az apró kis hazugságok beindultak. „Igen, nagyon jól haladok.” „Már szinte kész van.” „Már csak néhány információra van szükségem.”
Az ilyen találkozások után visszarohantam az asztalhoz, és gőzerővel nekiláttam, hogy a valóságot közelebb hozzam a hamis tájékoztatáshoz. Idővel az igazság és hamisság összekuszálódott. Túlléptem a becsület és a tisztességtelenség között húzódó határt, a lelkiismeretem állandóan tiltakozott, de nem elég hangosan ahhoz, hogy változtassak a dolgokon. Mígnem egy nap a főnökasszonyom kéréssel fordult hozzám: hazudjak a kedvéért.
Valamit nem tudott elvégezni, és megkért, hogy én vegyem fel az illetővel a kapcsolatot, és hazudjak neki. Pedig még el sem kezdte a munkát. Nekem kéne fedeznem őt? Olyan volt, mintha Isten sarkon fordított volna, hogy hátranézve vegyem észre, hol húzódik a tisztesség határa, amit magam is átléptem.
A lelkiismeretemmel kötött kompromisszum egyszerre csak egy féligazságot, egy hiba-eltusolást, egy magyarázkodást viselt el. Többet nem. Döntenem kellett. A tisztesség ezentúl álarc lesz számomra, amit a templomban viselek, a munkahelyen meg leteszek? A karrierem fontosabb, mint a jellemem?
Nehéz kérdések voltak ezek annak a fiatal nőnek. De kellettek. Isten ezt a helyzetet is felhasználta, hogy az általa elképzelthez alakítsa a személyiségemet.
Bár tudatában voltam, hogy az állásomba kerülhet, szerényen és tisztelettudóan közöltem a főnökömmel, hogy nem tudok, nem fogok hazudni érte. Meglepő, de nem háborodott fel. Egy sóhajjal s egy legyintéssel tudomásul vette a döntésemet.
Arra nem voltam képes, hogy bevalljam neki korábbi hazugságaimat, de Istennek bevallottam. Azon a napon elköteleztem magam a becsületesség mellett, bármennyire kínos lenne is az adott szituációban.
Isten azzal is törődik, amit csak ártatlan kis hazugságnak vélünk. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is” (Lk 16,10.)
Figyelt engem akkor, és figyel most is. Ezért van súlya minden szónak, amit kimondok. Nehéz az igazságot választani néha, főleg, ha valamilyen gyengeségünkre derül így fény. De Isten segítségével jó úton haladok, hogy az a tisztességes ember váljék belőlem, amilyennek Ő akar látni.

Uram, te vagy minden igazság forrása. Bocsásd meg, hogy mások véleményét manipulálva csaltam néha. Szeretném, ha a Te igazságoddal lenne tele a szívem. Mutass rá, kérlek, mindenre, ami ezt akadályozza. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: „Harmless” Little Lies?
Encouragement for today, 2013.10.16.
www.proverbs31.org


Egy gyógyír a magányra
Van Wallton

„… aki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld 11,25

Az életem jó részét újgyerekként éltem le. Apukámat a munkája állandóan más-más országba szólította, mi mentünk vele, s így távoli, idegen helyeken telt a gyermekkorom. Mikor „haza” érkeztünk, hogy végre gyökeret verjünk az Egyesült Államokban, magányosnak, kívülállónak éreztem magam.
A nomádélet felnőttkoromban is elkísért, férjemnek az Államokon belül akadt hol egyik, hol másik államban munkája.
Újgyerekként az iskolában, majd a bibliakörökben és munkahelyeken megtapasztaltam, milyen az, ha nincsenek barátaid, ha kirekesztettnek vagy „másnak” érzed magad.
Bár ezek az elkülönülten élt időszakok nagyon kemények voltak, valami csodálatos dolog sarjadt ki belőlük: az Istennel való kapcsolatom. Mialatt Vele voltam, és olvastam a Szentírást, a magány új perspektívája nyílt meg előttem. Egy igevers különösen megragadott: „… aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25).
Kihívásnak éreztem. Ahelyett, hogy azon bánkódom, hogy mások nem lépnek felém, én is léphetnék feléjük. Ha ezt teszem, az nekik is jó, és én magam is „felüdülök”. Időbe telt, de az évek során kialakítottam néhány módszert, hogyan élhetem meg ezt a verset: hogyan lehetek jóbarát, hogyan tudok bevonni másokat, hogyan fejleszthetem ki az érdeklődést az iránt, ami idegen számomra.
Tavaly történt, hogy az iskolánk által évente megrendezett családi esten észrevettem egy édesanyát, aki egyedül üldögélt egy teremben. Isten megbökött, és tudtam, mi a dolgom. Mikor közelebb léptem, már nem csodálkoztam, hogy egyedül van, felismertem benne egyik külföldi diákunk édesanyját.
A különbözőség széles skálája jellemzett minket: szakadéknyi életkorkülönbség, nyelvi akadályok, amik nehezítették, hogy megértsük egymást, kultúránk mássága. De kitartottunk, s előbb-utóbb rátaláltunk a közös pontra. Elismerte, hogy külföldiként magányos egy idegen országban. Ezt ismertem, megértettem. Ugyanakkor mindketten nők vagyunk, feleségek, anyák, ismerősök. És ami a legfontosabb, van egy közös hitünk. Aznap este szert tettem egy új barátra.
Elkezdtünk rendszeresen találkozni. Mesélt a nemrég történt megtéréséről, tele volt kérdésekkel. Kevés barátja volt, inkább olyanok, akik szintén ide hozták külföldről a gyermekeiket, hogy amerikai oktatást kapjanak. A többieket is foglalkoztatta a kereszténység, a Biblia, Jézus kérdése. Csatlakozhatnának hozzánk?
Elhatároztuk, hogy hetente összejövünk Isten Igéje körül, beszélgettünk a teremtésről, Dávid királyról, a kegyelemről.
Vége lett az iskolaévnek. Megkezdődött a nyári szünet. Hazarepültek. De megígértük egymásnak, hogy ősszel folytatjuk.
Most, hogy elkezdődött az iskola, alig várom az együttléteket. Hiányoznak új barátnőim, a boldogság, a nevetés, amit átélünk, mikor együtt vagyunk.
A magány, ha nem foglalkozunk vele, elkülönüléshez vezethet, ami legyengít, elszomorít, elcsüggeszt. Isten nem ezt tervezte az életünkkel. Ő arra hívott, hogy közösségben éljünk, kinyúljunk egymás felé, szolgáljuk, vigasztaljuk a másikat, társak legyünk.
Biztatni szeretnélek, hogy nézz körül, figyelj oda másokra – a szomszédságodban, a gyermekeid iskolájában, a templomban. Kérd Istent, vezessen oda olyan asszonyokhoz, akik magányosak. Mindenki vágyik arra, hogy tartozzon valahová, hogy befogadják, hogy legyenek törődő barátai. Leginkább úgy tudjuk kielégíteni ezt a vágyunkat, ha „felüdítünk” valakit. Nem tapasztalhatod meg a másik csodálatos barátságát, üdítő társaságát, ha nem nyúlsz ki felé, és nem hívod be az életedbe.

Mennyei Atyám, te barátja vagy az idegennek, a vándornak, a magányos embernek. Bocsásd meg, hogy komfortzónámban üldögélek, és nem törődöm azokkal, akik körülöttem közösségre vágynak. Juttasd eszembe, hogy ne csak a barátaimnak legyen nyitott a házam ajtaja, hanem idegeneket is lássak vendégül. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: A Remedy for Loneliness
Encouragement for today, 2013.10.09.
www.proverbs31.org

Szavak
Lysa TerKeurst

„Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve.” Jak 3,9

Egyik nap két gyerekem „növekedési alkalmat” rendezett – így nevezzük magunk között a veszekedést.
Ez a két gyerek szereti egymást, de ebből semmi se látszott a vita hevében. Felálltam láthatatlan szónoki emelvényemre, csípőre tettem a kezemet, és beszélni kezdtem hozzájuk. Nézzenek ki az ablakon, mondtam. Szerte az otthonunkon kívüli világban rengeteg ember él, akik vagy kedvesek lesznek hozzánk, ha találkozunk, vagy nem. Nincs garancia egyikre sem.
„De ebben a házban – és merően ránéztem külön-külön mindkettőjükre -, igenis vannak garanciák. Mióta megszültelek titeket, állandóan ugyanazt prédikálom a szavakról, amik az otthonunkban elhangzanak. Egyszerű tanítás: mielőtt kinyitnád a szádat, kérdezd meg magadtól: amit mondani akarok, kedves, szükséges és igaz? Ha mindhárom kérdésre ’igen’ a válaszod, akkor beszélhetsz. De ha csak egyikre is ’nem’ a válasz, akkor állítsd le a szavakat, mielőtt kimondanád.”
Azt jelenti ez, hogy sosem kerülhetnek szóba kényes kérdések nálunk? Nem. De itthon mindig a kedvesség jegyében közelítjük meg őket, olyan szavakkal, melyek szükségesek és igazak.
Aztán kitereltem őket a házból, mondtam, üljenek le a padra az udvaron, rendezzék el a dolgaikat egymással. Ide a házba csak akkor jöjjenek vissza, ha kedves, szükséges és igaz szavakat hoznak magukkal. Köszönöm szépen. Érezzétek jól magatokat ezen a meleg kis padon ezen a meleg kis napon.
Jakab levelében van néhány mondat, amit jó volna a tenyerembe írni, és hasonló „növekedési alkalmakkor” elég lenne csak felemelni a kezem, hogy olvashassák: „/Nyelvünkkel/ Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie!” (Jak 3, 9-10.) És aztán ugyanott később: „Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság” (16. vers).
Isten ments! Nem akarok zűrzavart és mindenféle hitványságot az otthonomba engedni. És ha az irigység és önzés (az egymásnak mondott csúnya szavak forrása) a kulcs, mely megnyitja otthonomat a hitványságnak, akkor mindent megteszek Jézus bennem lévő erejével, hogy megszabaduljak tőle, és hogy megszelídítsem a nyelvemet.
Ámen! – mondják erre Jézuskövető barátnőim.

Uram, segíts, hogy megtanítsam gyermekeimnek, hogyan tudnak egyre inkább hasonlítani Hozzád. Segíts, hogy tetteimmel, reagálásaimmal, minden szavammal Téged szemléltesselek. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Words
Encouragement for today, 2013.10.17.
www.proverbs31.org


Add azt, amire szükséged van
Nicki Koziarz

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,38

Egyik nap a múlt héten elfogyott itthon a tej, így hát mind az öten elindultunk a boltba. Bár az idő szorított, igyekeztem a legtöbbet kihozni a kirándulásból, a tejen kívül még egy-két dolgot be akartam szerezni. Az üzletben szétváltunk: a férjem toalettpapírért ment, nagyobbik lányunk kenyérért, a középső gyümölcsért állt sorba, a legkisebb pedig, Grace, velem jött a hűtőpulthoz tejért.
Mindenki gyorsan összeszedte, amit kellett, s találkoztunk a pénztárnál – a férjemet kivéve. Kiraktam a nálunk lévő árut a pultra, remélve, hogy férjem pillanatokon belül megérkezik. De csak nem jött. Mögöttem a sor hossza és türelmetlenségi szintje egyre nőtt, már azon gondolkoztam, visszapakolok mindent, és kiállok a sorból.
Ám az idő sürgetett. Már késésben voltunk. Így hát ebben a feszült pillanatban megkértem Grace-t fusson már oda az apjához, vegye el tőle a toalettpapírt, s hozza ide gyorsan. Grace elfutott, megtalálta az apját, a hóna alá vette a papírgurigát, s igyekezett visszafelé. Útközben egy pillanatra elvonta a figyelmét valamilyen csillogó gabonapehely, ezért megállt.
Nyugodt, de határozott hangon szóltam oda neki: „Grace, most gyere ide.”
Ő odanézett, és úgy döntött, a leggyorsabb módja, hogy hozzám kerüljön a vécépapír az, ha odagurítja. Azonnal cselekedett, és a guriga épp a lábam előtt állt meg. A körülöttünk állók mulatságosnak találták a jelenetet. Egy asszonyt kivéve.
Grace nevetgélve, ugrándozva érkezett mellénk a pénztárhoz, s én tudtam, hogy ez nem az a pillanat, amikor helyes viselkedésre kell oktatnom a gyermekemet, így csak halkan rászóltam, hogy nyugodjon le.
Az a bizonyos asszony másként gondolta, szerinte neki kell megleckéztetnie a gyermekemet, ha már az anyja nem teszi. „Hát nem akármi ez a gyerek!” – kezdte rosszalló hangon.
Nem akartam vitába keveredni, úgy tettem, mintha nem hallottam volna, szatyorba raktam a leszámlázott árut.
Ekkor Grace-hez fordult a nő: „Miért bohóckodsz ennyit?” „Mert fáradt vagyok” – jött a válasz.
És akkor elhangzott egy mondat, amit soha nem volna szabad egy túlfeszített anyukának meghallania: „Jó volna, ha anyukád időben ágyba dugna!”
Jól hallottam? Beleüti az orrát a nevelésembe? Felfújtam magam, vettem egy nagy levegőt, és készen álltam a visszavágásra.
Ebben a kaotikus pillanatban, a feszültség csúcsán azt éreztem, hogy Isten visszatart egy gondolattal: Add neki, amire a legnagyobb szükséged van.
Tessék, Atyám? Arra van szükségem, hogy jól odamondjak ennek a nőnek! – visította a lelkem.
De nem igaz. Ezekben a napokban nagy szükségem van valamire: kegyelemre. Kegyelemre. Irgalomra. Áldásra.
Így hát nem szóltam. Kegyelmet gyakoroltam. Rámosolyogtam, majd megfogtam Grace kezét, és kimentünk az üzletből, mialatt a Lk 6,38-on töprengtem: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Nagyon sok hibát követek el. Fontos dolgokról feledkezem meg. Én is szoktam ítélkezni túlfeszített anyukák fölött, akiknek rosszalkodnak a gyerekei a boltban. De a Szentírás arra int, hogy ha azt adjuk másnak, amire nekünk is szükségünk van, valami felemelő, felszabadító dolog történik: mi is megkapjuk, amire vágyunk.
Ha jóságot nyújtunk mások felé, olyan helyzetet teremtünk, melyben Isten erőteljesen megnyilvánulhat – nekünk és általunk. Nem mindig akarom adni, amire nekem is szükségem van. Első reakcióm az, hogy azt adom, amit megérdemelnek.
Visszavágást. Egy villámló tekintetet. Haragos megnyilvánulást.
De ezek sosem hozták magukkal, hogy én is megkapjam, amire szükségem van. Úgy tudom megélni ezt az igeverset, ha mások szükségleteire figyelek, annak alapján reagálok, nem indulataim szerint.
Mindenesetre legközelebb egyedül megyek tejért.

Jézusom, segíts, hogy azt adjam másoknak, amire nekem is szükségem van. Segíts nagylelkűnek lennem, hogy áldást tudjak nyújtani a konfliktus hevében is. Ámen.

Niki Koziarz: Give What You Need
Encouragement for today, 2013.10.18.
www.proverbs31.org


Éjszakai küzdelem
Lynn Cowell

„Nappal az Úr adja kegyelmét és éjjel neki énekelek, áldom éltető Istenemet.” Zsolt 42,9

Hogy történhetett meg? Megakadályozhattam volna?
Egyik gyermekem olyan döntést hozott, amitől érzelmeim mélyrepülésbe fogtak, s egy újabb álmatlan éjszaka várt rám. A gondolataim nem akartak elnyugodni. Nappal tudtam Isten ígéretébe kapaszkodni, hogy Ő mindent jóra fordít. De ahogy leszálltak az árnyak, a bizalomért vívott küzdelemben egyre inkább alulmaradtam.
Sokszor előfordul, hogy éjjel a gondolataim kavarogni kezdenek a gondjaim körül. Ilyenkor legerősebb a küzdelem. A hitem és a rettegésem hadakozik egymással.
Mi lesz, ha a gyermekem – vagy másvalaki, akit szeretek - soha nem jut el Jézushoz?
Mi lesz a következménye gyermekem mostani rossz döntésének?
Hogy tudnék segíteni barátnőmön, aki a rákkal küzd?
Hiába pihen a testem, a gondolataim hadakoznak.
Te szoktál csatákat vívni az éjszaka csendjében? Talán azt gondolod, másoknak kevesebb bajuk van. Mások láthatóan élvezik, hogy élnek. A te életed pedig annyira nehéz. Küzdelmeink, amiket ilyenkor vívunk, valóságosak, megfosztanak az örömtől – és a pihentető álomtól.
Nagyon szeretem Dávid király biztató szavait a 42. zsoltárban. Nappal engedte, hogy Isten szeretete vezérelje. A tudat, hogy Isten szereti, erőt adott neki a nehéz, de jó döntések meghozatalára. Éjjel félretette a gondokat s a gondolatokat, és átadta magát Isten dicsőítésének.
Én is ezt akarom tenni. Mikor leoltom a lámpát, kiválasztok egy dicsőítő, hálaadó éneket, ennek igazságával és érzéseivel vértezem fel magam, s imádom az Egyetlent, aki hordozni és helyrehozni tudja bajaimat, gondjaimat. Mikor egy gondolat újra be akarja fészkelni magát a tudatomba, hogy aztán csak forogjon, forogjon körbe-körbe, leállítom, és énekelni kezdek – még ha csak hangtalanul is.
A minap kipróbáltam, miközben kavargó gondolataimmal küszködtem. Eszembe jutott róla az a felirat, amit édesanyám falán olvastam: „Mielőtt lefekszel, add nekem a gondjaidat. Én amúgy is ébren maradok.” – Aláírás: Isten.
Válassz ki egy éneket, amit énekelhetsz, ha kopogtatnak a zavaró gondolatok, ha az aggódás meg akarja gyötörni szívedet és elmédet. Ének legyen az imádságod, és aztán egész nap énekelj magadban az Úrnak ébredéstől elalvásig. Figyeld meg, hogyan veszi át szívedben a hit a félelem helyét, ha rendíthetetlenül bízol az Úrban.

Uram, nappal erősebb vagyok, mint éjjel. Juttass eszembe, kérlek egy dicsőítő éneket, ami felemeli a szívemet, elhessegeti zavaró gondolataimat, és erősíti hitemet. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Battle in the Night
Encouragement for today, 2013.10.21.
www.proverbs31.org