2014. szeptember 24., szerda

Lélekerősítő levelek 160

Túlcsordult benne a szeretet
Sharon Glasgow

„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)

Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban.
Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük.
Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.
„Egy volt kábítószerfüggő. Néhány hónapja átadta életét Krisztusnak, és most már megszabadult a függőségtől. Túlcsordult benne a szeretet Jézus iránt.”
Ekkor egy idősebb asszony és egy férfi is csatlakozott hozzá, és együtt táncolt vele. A nagyszülei voltak. Ez az idős házaspár éveken át állhatatosan imádkozott unokájáért.
Ahogy néztem ezt a felszabadult fiatalembert és örvendező nagyszüleit, ahogy Istenben ujjonganak, Dávid király jutott eszembe, mikor visszatért Jeruzsálembe. Dávidból is kirobbant az Úr iránti szeretet. Nem bírta magában tartani Isten iránti csodálatát és háláját mindazért, amit tett vele: győzött egy hatalmas csatában, visszaállította a szövetség ládáját, és felkente őt királlyá. Aki arra járt, mindenki láthatta: „hogy Dávid király ugrálva táncol az ÚR színe előtt” (2Sám 6,16).
Csodálatosak azok történetei, akikben túlcsordult az Isten iránti szeretet. De van egy, amelyik mindegyik fölött áll: a kereszt ajándéka. Tudom, hogy ezerszer hallottátok már a Jn 3,16 versét, de épp ezért könnyen átsiklunk rajta. Olvassuk el újra, és közben gondoljunk Isten szeretetére irántunk.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
A fiatalember és nagyszülei levetették önuralmukat, hogy táncolva fejezzék ki Isten iránti szeretetüket. Alapigénkben azt olvassuk, hogy Dávid király levetette büszkeségét, hogy látható módon imádhassa az Urat. „Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a). Feláldozta méltóságát az Úrért.
Isten, az Atya, feláldozta a számára legdrágábbat, a Fiát. És Jézus lemondott életéről értünk!
Miért? Mert túlcsordult bennük a szeretet.
Öt kislány anyjaként megdöbbent engem Isten szeretetének mélysége, mellyel Jézust felajánlotta helyettünk. Abszolút lehetetlennek érzem, hogy én bármelyik gyermekemről lemondjak valaki másért. Saját életemről nem is beszélve!
Felfoghatatlan szeretettől vezérelve Isten mégis ezt tette: Jézust kereszthalálra adta, hogy kifizesse bűneinkért a váltságdíjat. Áldozatával Jézus örökéletet biztosít mindazoknak, akik átadják neki az életüket. Ettől az igazságtól bennem is túlcsordul a szeretet!
Mindenkiben másként nyilvánul meg, ha túlcsordul bennünk Isten szeretete. Van, aki csendben imádja az Urat a szívében. Mások teli torokból énekelnek, és fel-alá rohangálnak a templomhajóban. Akárhogy fejezed is ki Isten-dicséretedet, szánj időt most arra, hogy végiggondold, mi mindent tett eddig az Úr az életedben, és adj hálát túlcsorduló szeretetéért. Egyszer csak észreveszed talán, hogy megmozdul a lábad, és táncra akarsz perdülni.

Uram, köszönöm, hogy mindent feláldoztál értem, hogy elküldted egyetlen Fiadat, hogy meghaljon bűneimért a kereszten. Köszönöm, hogy szeretsz, és felajánlod nekem az örök életet. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Overcome by Love
Encouragement for today, 2014.04.18.
www.proverbs31.org

Kereszténynek lenni
Lysa TerKeurst

Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Mt 15,8-9

Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele. De mit jelent ez valójában?
Pár éve egy konferencián, ahol én voltam a főelőadó, összeismerkedtem egy asszonnyal. Nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy régóta jár templomba.
Szolgált, adakozott, mindent úgy tett, ahogy kell.
De valami hiányzott.
„Mindaddig nem tudtam, mi az, amíg nem hallottam a beszédedet” – mondta. „Nem tudtam, mennyire számít, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal. De ahogy te beszéltél róla, valami kattant. Ma előre mentem. Odaadtam a szívemet Jézusnak.”
Elgondolkoztam, vajon a napi program melyik része okozhatta ezt a „kattanást” a szíve mélyén.
Végülis mindegy, hisz a Szentlélek műve volt. Ahogy én megosztottam saját élettörténetem széttört darabkáit, benne valami összeállt.
Továbbgondolva, eljutottam hozzánk, akik a Lélekerősítők által naponta összejövünk. Majd’ minden nap együtt töltünk egy kis időt az interneten, tanulgatjuk, hogyan éljünk Jézus lányaiként. De ez a sok beszéd mit sem ér, ha a szívünk távol van Jézustól.
Nem arról szól ez az egész, hogy pillanatnyi lelkesítést kapunk, amivel átvészelhetjük a napot.
Nem elegáns idézetekről, amin elmélkedhetünk, és gyakorlatba átültethetünk.
Nem kapcsolati taktikákról, kulcsrakész megoldásokról.
Nem falatnyi békességről, amitől élhetőbb lesz az élet.
Nem arról, hogy az életünk egy kicsivel kívül-belül jobbá válik.
Jézusról kell, hogy szóljon. Arról, hogy szívünket az Ő valóságába helyezzük. Az Ő kegyelmébe. Szeretetébe. Reményébe. Megbocsátásába. És mindenekelőtt az Érte és Általa történt megmenekülésünk ingyen ajándékába.
Érezted már, hogy valami hiányzik, de nem tudod, mi az?
Egyik vallásos tevékenységből a másikba mész, de a szívedet távol érzed Istentől? Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk!
Isten nem azt akarja, hogy vallásosak legyünk. A vallás arról szól, hogy vannak szabályok, amiket követünk, remélve, hogy így helyesen élünk, és kötelességből szolgáljuk Istent, mert úgy tudjuk, ez a dolgunk.
Isten azt akarja, hogy kapcsolat legyen Közte és köztünk. Kapcsolat, amiben követjük Őt. Kapcsolat, amiben szolgáljuk Őt – nem kötelességből, hanem abból fakadó örömmel, hogy felfogtuk, kik vagyunk mi Őbenne. Kapcsolat, melyben engedelmességünk szeretetből fakad.
Évekig azért jártam templomba, hogy valami jó ragadjon rám. De ez olyan volt, mint mikor friss festéket raksz a korhadó fára. Úgy éltem, mint azok, akikről a Mt 15,8-9 beszél: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”
Aztán rájöttem, hogy nem szabályokat kell követnem – hanem Jézust. Istent magát.
Nem „valami jóra” van szükségem, ami kifényesít kissé – Istenre van szükségem, Aki átjár lelkem mélyéig.
Térdre borultam zilált életem közepén, és elindult a kapcsolatom Vele, azzal hogy kimondtam: „Igen”.
Igen, bűnös vagyok, akinek megváltásra van szüksége.
Igen, Jézust Isten Fiának tartom, akit keresztre küldtek meghalni, és aki a harmadik napon feltámadt, mindezt azért, hogy megszabadítson engem a bűneimtől.
Igen, akarom, hogy Jézus legyen életem Ura és Mestere.
Igen, én most és mindörökké a Mindenható Isten megváltott gyermeke vagyok, akinek megbocsátottak.
Igen, Jézust követem ma, holnap, és minden nap, amit Isten áldásából a földön élhetek.
Elnyomom a Sátán hangját, aki azt üvölti, ne vállaljam fel ezt a folyamatot. Azzal akar elbizonytalanítani, hogy kár elkezdeni, mert úgysem tudom tökéletesen véghezvinni. De Jézus nem a tökéletességet várja ebben tőlünk. Viszont azt szeretné, ha életünket tökéletesen átadnánk Neki. Gyakran kell így imádkoznom: „Ó Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal.”
És megteszi.
És mindig meg fogja tenni.
Az én tökéletlenségem biztonságban pihen az Ő tökéletességének valóságában.
Én meg csak nyomulok előre egyik tökéletlen percről a másikra, egyik tökéletlen napról a másikra – igent mondva.

Drága Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Unsaved Christian
Encouragement for today, 2014.04.17.
www.proverbs31.org

Fogok-e valami nagy dolgot véghezvinni?

Leah DiPascal

„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2,10

Megfogalmazódott-e már benned az a gondolat, hogy: „Engem semmire sem tud használni Isten”? Én már sokszor jutottam ide.
Évekig figyeltem az oldalvonalon túlról, hogy legközelebbi barátaim, barátnőim valami nagyszerű dolgot hajtanak végre. Fényes karriert építenek. Sikeres családjuk van. Virágzó egyesületeket alapítanak.
Talán ha okosabb lennék. Ha összeismerkednék egy fontos emberrel. Ha bátrabb volnék. Akkor Isten biztos engem is fel tudna használni.
Miben különbek ők nálam, mijük van, ami nekem nincs? Szeretem Istent. Ő szeret engem. Akkor miért nem tesz fel azok listájára, akik alkalmasak rá, hogy használja őket? Mi velem a gond? Eljön valaha az én időm?
Abban a tévhitben éltem, hogy ha Isten valami nagy dologra kiválasztana, az valami részletesen kidolgozott, harsonákkal meghirdetett elképzelés lenne. Mekkorát tévedtem!
Nem mondom, Isten nagyon ért ahhoz, hogy grandiózus, az utolsó részletig kidolgozott jelenségekben nyilvánuljon meg. Hósapkás hegyorom. Hihetetlen színekben pompázó naplemente. Vadvirágos rétek. Embereknek is ad alkalmat, hogy részt vegyenek csodálatos tervei megvalósításában. Az ő nevüket mindenki ismeri.
Isten olyanokat is kiválaszt, mint te vagy én, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk végbe az ő dicsőségére. Csakhogy feladataink erősen különbözhetnek attól, ahogyan mi elképzeljük. Míg a világ a híres emberekre figyel, a magas beosztásúakra és a reflektorfényben állókra, Isten a szív szándékát tartja szem előtt.
Mialatt csodáltam mások sikertörténeteit, és azon rágódtam, engem miért nem választ ki Isten, valami nagyon fontos dolog elkerülte a figyelmemet. Használ engem – mint mesterművét –, hogy jó dolgokat vigyek végbe, amiket előre eltervezett nekem, és bennük éljek (Ef 2,10).
Míg én nagyságról álmodoztam, Isten egy hálás szívre várakozott.
Míg én reflektorfényre vágytam, Isten egy alázatos lelket keresett.
Míg én sikerről álmodtam, Isten az engedelmesség szándékának megcsillanására vágyott.
Hálás szívre pelenkacsere közben, és amikor a szoba padlója tele van szétszórt játékokkal.
Alázatos lélekre, mikor halomban áll a mosásra váró szennyes, és el kell készíteni a vacsorát.
Az engedelmesség szándékára, mikor hallom lelkemben Isten suttogását: „Kérj bocsánatot, mondd ki, hogy sajnálod.
Az elmúlt évekre visszatekintve, látom, hogy a legnagyobb teljesítményeket otthonunk falai között értem el. Azzal, hogy a családomnak éltem, hogy néha szétszórtságban, de szolgáltam őket, és nem álltam le, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább.
Igent mondani, amikor nemet szeretnénk. Kimerültség határán is segíteni a házi feladatban. Egyszerű családban, mely egyik napról a másikra él, és igyekszik azt tenni, ami Isten szemében helyes.
Téged milyen nagy dolgokra szánt Isten? Ne feledd, te az ő alkotása vagy, egyetlen a teremtésben, olyan tervezett feladatokkal, amiket rajtad kívül senki sem tud elvégezni.
Istentől kapott feladatod baseball sapkát és tornacipőt visel?
A nagy pillanatokban királylánynak való tiarát készítesz, esti mesét olvasol?
Mikor fáradhatatlanul szolgálod a családodat, és eszedbe jut, hogy senki nem törődik vele, tudd, hogy Isten látja. Úgy néz rád, mint egyik csodálatos kincsére. Nagy-nagy örömmel tölti el, hogy készségesen szolgálod családodat.
Hogy mikor jön el a nagy pillanat? Mikor esik ránk a fény?
Én úgy képzelem, hogy azon a napon, amikor alázattal letérdelünk Mennyei Atyánk előtt, Ő megsimogatja a fejünket, és szeretettel így szól: „Jól van, leányom. Hűséges voltál, nagy dolgokat vittél végbe a nevemben.”

Uram, segíts, hogy mindazt véghezvigyem, ami a terveidben rólam szerepel. Adj bölcsességet és helyes ítélőképességet, hogy mindig tudjam, melyik úton szeretnéd, hogy járjak. Köszönöm, hogy megalkottál, és add, hogy örüljek Benned, mialatt jól szolgálom a családomat. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: Will I Ever Accomplish Something Great?
Encouragement for today, 2014.04.09.
www.proverbs31.org

Unom már, hogy mindig ugyanazért imádkozom

Lynn Cowell

„De Hanna ezt válaszolta: „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok, sem bort, sem mámorító italt nem ittam, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt.” 1Sám 1,15-16

Rossz napom van. Unom már, hogy mindig ugyanazért imádkozzam!
Belegondoltam, mi lenne, ha megosztanám a facebook-on, hogy érzem magam. Vannak rossz napjaink. Ez a mai különösen annak tűnt, ahogy ott ültem, imanaplómmal a kezemben. Nincs bennem semmi késztetés, hogy újra elmondjam ugyanazokat az imádságokat. Elegem van. Kimerültem. Esetleg olvasom a Bibliámat, de imádkozni nem imádkozom. Ma nem.
Eldöntöttem: megosztom a lelkiállapotomat a facebook-on. Talán van valaki, akinek jól esik, hogy nincs egyedül abban, hogy rossz napja van, és nem tud már imádkozni azért, amiről annyira fáj beszélni.
Volt egy asszony, akinek szintén nehéz volt a szíve, mikor imádkozott. Hannának hívták, és éveken át könyörgött és vágyakozott hasztalan, hogy gyermeke lehessen. Hanna minden évben felment a férjével imádkozni az Úrhoz. Egyik évben különösen erősen nehezedett rá a teher imádkozás közben. Azt írja a Biblia: „(Hanna) elkeseredettségében az Úrhoz könyörgött, és nagyon sírt” (1Sám 1,10).
Míg imádkozott, az ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott. A pap azt hitte, részeg! „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok… nagy bánatomban és szomorúságomban imádkoztam ilyen sokáig” (15,16, versek).
Éli, a pap, átérezte Hanna fájdalmát, és bátorító szavakkal támogatta: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél” (17.v.). A folytatásból tudjuk, hogy Éli szavai hatottak, Hanna szomorúsága elmúlt.
Az én facebook bejegyzésemre nem pap válaszolt, hanem kedves barátnőm, Julie. Olvasta, amit írtam, és felhívott: „Jól vagy?”
Ez a két szó felszakította önuralmam gátját. „Nem, nem vagyok jól.” És kiömlött belőlem a meg nem hallgatott könyörgések fájdalma.
Julie biztosított, hogy imádkozik értem, de nem is ez, hanem a javaslata segített a legtöbbet, és hozta helyre a szívemet. Lehetővé tette, hogy Éli szavai szerint, amivel elbocsátotta Hannát, én is „békével menjek el”.
Arra biztatott Julie, hogy fogjam az imanaplómat - nem azért, hogy újraismételjem szokásos könyörgésemet, hanem hogy visszalapozzak, és szembesüljek Isten hűséges szeretetével a múltamban.
„Menj végig rajta, és olvasd el azokat az imádságaidat életed során, amiket meghallgatott Isten.” Julie úgy gondolta, ha így feltöltekezem Isten jóságának emlékeivel, ez energiát fog adni, hogy tovább imádkozzam, és bízzam Isten válaszaiban, amik ezután fognak bekövetkezni.
Felismertem a javaslat bölcsességét, vettem az imanaplómat, és végigolvastam Isten hűségének bizonyítékait irántam és családom iránt. Ami azt illeti, hangosan felolvastam mind. Ettől hozzáállásom teljesen megváltozott.
Isten végül válaszolt Hanna sokéves imádságára, kisfia született. Én ugyan nem szeretnék évekig várni, de Hanna története bátorítólag hat, hogy folytassam Isten dicsőítését, a könyörgéseket, és válaszai keresését.
Neked van olyan kérő imádságod, amit már nagyon unsz? Ideje elővenned emlékeidet Isten hűségéről életed során.

Drága Jézus! Te hűséges vagy. Mindig. Lehet, hogy én belefáradok a könyörgésbe, a várakozásba, hogy válaszolj, de Te sosem fáradsz el. Lehet, hogy nem látom, mit teszel, de tudom, hogy működsz az életemben. Szeretnék ma megpihenni múltbeli hűséged emlékeiben, és a bizalomban, hogy a jövőben is meghallgatsz. A Te nevedben, Ámen.

Lynn Cowell: I’m Tired of Praying the Same Prayers
Encouragement for today, 2014.04.24.
www.proverbs31.org

Feltámadt az irgalom

Tracie Miles

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Siral 3,22-23

Nagyon rémültnek hallottam a hangját, ahogy beleszólt a telefonba.
Azért hívott a kislányom, hogy megkérdezze, nem hagyta-e az iPodját az autóban. Végigkutattam mindent alaposan, hiába. A készülék nem lett meg.
Azonnal bementem az iskolába, hogy az igazgatói irodában kitöltsek egy nyomtatványt a hiányzó iPodról, ugyanis az utóbbi időben több lopás történt az intézményben. Mikor bejött a kislányom, láttam a szomorúságot az arcán, a hangján éreztem a veszteséget, mérhetetlen bánat sugárzott róla.
Leült mellém a székre, s tudtam, mennyire ostorozza magát gondolatban. Az elveszett tárgy különleges ajándék volt. És most eltűnt.
Nem sokáig tudta visszatartani a könnyeit, és zokogva foglalta szavakba, amit érzett. Ó, ha inkább a kocsiban maradt volna, vagy otthon! Bár ne hagyta volna a táskáját őrizetlenül! Bárcsak jobban odafigyelt volna!
Szorosan magamhoz öleltem, azután visszaküldtem az osztályba. Követtem tekintetemmel, s látva a veszteség súlya alatt meghajlott vállait, mély anyai érzelmek kerítettek hatalmukba.
Legszívesebben hős anyaként végigfutnék a hallon, felnyalábolnám, és hazarepíteném, ahol puha takarókba burkolózva forró csokit szürcsölgetnénk a dívány sarkában, buta rajzfilmeket nézve a tévén. Mérhetetlen szánalom lett úrrá rajtam.
Lányom fájdalmát egy pótolható, anyagi jellegű dolog elvesztése okozta ugyan, de ettől még én ugyanúgy el akartam mulasztani bánatát és lelkiismeret-furdalását. Vajon az ilyen szülői szánalom emlékeztet arra, amit Isten érez irántunk?
Mai igénkben azt olvassuk, hogy Isten végtelen irgalommal tekint ránk, ami messze meghaladja azt, amit mi érezni tudunk. A Siralmak 3-ban Jeremiás (akit szerzőnek gondolunk), arról beszél Isten népének, hogy bár hosszú évekig hűtlenek voltak Hozzá, Isten mégis irgalommal tekint rájuk. És ennek az irgalomnak köszönhetően reménységük lehet.
Ahogy visszagondolok arra a napra ott az iskolában, eszembe jut, hány éven keresztül bánkódtam én is, mennyire kívántam, hogy bár visszamehetnék az időben, és mindent újrakezdhetnék. A szégyen és a lelkiismeret-furdalás fogságban tartotta a szívemet.
Felidéztem a súlyát a sok „Mi lett volna, ha…?” kérdésnek és „Bárcsak….!” sóhajtásnak, mialatt ostoroztam magam belülről, és tudtam, hogy nem változtathatom meg a múltat.
Ám ezek szorítása megenyhült, mikor felfogtam Isten feltétel nélküli megbocsátásának és szeretetének ígéretét. Mikor végre megértettem szánalmát-irgalmát, rájöttem, hogy az én múltbeli tévedéseim éppúgy a történelemhez tartoznak már, mint kislányom iPodja.
Mikor saját bárcsakjainkkal küzdünk, Isten meg akarja mutatni nekünk hűségét, meg akar fürdetni irgalmában még akkor is, ha meg sem tudjuk számlálni, hányszor voltunk hűtlenek, hányszor zavartuk össze a rendet az életünkben. Ha elfogadjuk Őt Megváltónkul, ezzel kinyitjuk előtte az ajtót, és Ő egyszer s mindenkorra kisöpri belőlünk a bűntudatot és a szégyent.
Múlt héten, mikor az irgalom valaha véghezvitt legnagyobb cselekedetét – Jézus halálát és feltámadását - ünnepeltük, szembesülhettünk Isten irgalmának mélységével.
Isten hős apa volt, akiben túláradt a szánalom irántunk, karjaiba akart szorítani minket, és jóvátenni minden vétkünket, hogy történelemmé váljanak örökre. Meghalt, hogy rólunk levegye, és magára rakja terheinket, és mi szabadon élhessünk békességben, bűntudat nélkül.
Jézus feltámadt, hogy megtapasztalhassuk minden nap megújuló irgalmát. Ezt az irgalmat méltán ünnepeljük húsvétvasárnap.

Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten, hogy megszabaduljak a múltam terhétől, és örökéletem legyen Benned. Áldalak meg nem érdemelt együttérzésedért és irgalmadért. Szeretlek. A Te nevedben, Ámen.

Tracie Miles: A Resurrection of Compassion
Encouragement for today, 2014.04.28.
www.proverbs31.org

Egyetlen lépéssel kezdődik minden
Shelene Bryan

„Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés?’” 1Kir 19,13

Tizenhárom éves koromban a családdal és barátokkal a gyönyörű Hawaii szigeteken nyaraltunk. Hallottuk, hogy van a közelben egy vízesés, ami mellé kialakítottak egy sziklákba vájt vízi csúszdát. Kalandra vágyva elindultunk felfedezni a helyet.
A vízi csúszda nagyon látványos volt. Felmásztunk a sziklákon, hogy elérjünk a tetejére, s közben észrevettük, hogy a közeli peremről a helyi lurkók a vízbe ugrálnak. Nagyon izgalmasnak tűnt!
Miután vagy egy órát csúszkáltunk a természetes csúszdán (aminél szebb vízi csúszdát azóta se láttam), figyelmünk egyre inkább a szomszédos sziklára és az ugró gyerekekre fordult. Egymásra néztünk: ki veszi a bátorságot, hogy elsőként a külföldiek közül felmásszon és leugorjon.
Mindig is versengeni szerettem a fiúkkal, hát jelentkeztem.
Felmásztam a szikla oldalán kialakított ösvényen. Kiléptem a peremre, ahol egy sziklanyelv nyúlt ki 20 méter magasan a víz fölé, és lenézve komolyan tisztelni kezdtem a magasságot, ahol álltam. Más szóval: kezdtem bepánikolni.
A csoportunkból egy nálam kisebb fiú, Tim, velem jött a sziklára, és most megszólalt mögöttem:
- Ha nem akarsz leugrani, legalább állj félre, hogy én ugorhassak. Nyuszika!
Mialatt vissza tudtam volna vágni, egy férfi a helyiek közül, aki kicsit arrébb már öt perce figyelte, mit fogok tenni, így szólt:
- Tegyél egy lépést előre.
- Mit mond? – ordítottam.
- Lépj előre – ismételte.
- Igen – visszhangozta Tim. – Csak lépj előre.
Könnyű feladat egy lépést tenni. Egész nap ezt csináltam, raktam egyik lábam a másik elé. Mi olyan nagy dolog ebben? Tessék lépni egyet. Azzal kiálltam a szikla szélére, összeszorítottam a szememet, és tettem előre egy kis lépést. A testem rögtön a levegőbe került, és én szabadeséssel, az izgalomtól visítva zuhantam lefelé. Mikor kijöttem a vízből, úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi akrobata egy lélegzetelállító gyakorlat után.
Te is egy „szikla” peremén állsz, és nem tudsz leugrani? Érzed, hogy Isten elvárná, hogy radikálisan változtass valamin, de képtelen vagy rá? Vannak emberek, akik ugrásra születtek. Mások olyanok, mint én: lefagynak a sziklacsúcson, nem akarnak ugrani, de arra hajlandók, hogy megtegyenek egy kis lépést.
A történelem folyamán Isten kérdésekkel, ötletekkel noszogatta népét, hogy észrevegyük, mit vár tőlünk. Mint annak az embernek a megjegyzése ott fenn a sziklán.
Hasonló céllal hangzott el egy kérdés egyik kedvenc bibliai szereplőmhöz, Illés prófétához. Illés mélyen szerette Istent. Az 1Kir 19-ben Isten harsány figyelemelterelés után halk szellő suttogásában szólt hozzá.
Egyszerű kérdést tett fel neki:
- Mit csinálsz itt, Illés?
A kérdés nem Istennek volt hasznos, nem információt akart szerezni Illéstől. Tudta a választ, mielőtt elsuttogta a kérdést. Illéshez szólt, hogy ráébressze, szedje össze magát, és vegye észre, mit akar csinálni.
Úgy háromezer évvel később tőlem is megkérdi Isten:
- Mit csinálsz itt, Shelene?
A kérdés azt szolgálja, hogy gondoljam át, hol tartok. Döntsem el, merre kell továbbmennem. És noszogat, hogy tegyem meg a következő lépést.
Nem kell ugranom. Csak lépjek egyet.

Uram, segíts, hogy felismerjem hangodat, ha szólítasz. Segíts, hogy lássam hűségedet, és bízzam benne, hogy a legjobbat akarod nekem. Égesd szívembe a vágyat, hogy mindig el akarjam végezni a feladatot, amit rám bízol. Adj erőt és bátorságot, hogy megtegyem az első lépést afelé, amit elvársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Shelene Bryan: Every Doing Starts With a Step
Encouragement for today, 2014.04.29.
www.proverbs31.org


2014. szeptember 15., hétfő

Lélekerősítő levelek 159

Töröltem a barátaim közül
Nicki Koziarz

Fiam, ne téveszd szemed elől soha, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra. Ez élteti lelkedet…” Péld 3,21-22a

- A nők nevetségesek! – mondtam a férjemnek, mialatt szipogva bebújtam az ágyba. Egyetértő pillantással nézett rám, nem volt mivel enyhítenie szívem fájdalmát.
Pár órája tudtam meg egy barátnőmről, hogy hazudott nekem. Valami lényegtelen dologban, de ettől csak rosszabb volt az egész. Múltak az órák, és az agyam tovább zakatolt a történteken.
Most ezt miért kellett?
Ennek fényében, valaha is barátnők voltunk egyáltalán?
Mérgező egyveleggé kavarodott a megbántottság és a késő éjszakai töprengés, erősen énközpontúvá tette a gondolkodásomat. Úgy döntöttem, hogy nincs helye az életemben annak, aki hazudott nekem. Szívemben tehát töröltem a barátaim közül.
Mások is vannak, akikkel barátkozhatom, gondoltam, mialatt elnyomott az álom.
Másnap reggel rájöttem, mennyire eltorzították a józan ítélőképességet az érzelmeim. Bántott, milyen könnyedén leírtam a barátnőmet, pedig mennyi mindenen mentünk keresztül együtt. És igazán értékesnek tartom a kapcsolatunkat.
Újragondoltam a szívemben kavargó érzelmeket.
Mai kiberkultúránkban csak ülünk a képernyő előtt – legyen az számítógép, laptop vagy telefon –, és elvetünk magunktól egy csomó valós dolgot, például az igazi barátságokat. A facebook profilom szerint 900 „barátom”* van. A szociális média meggyőz róla, hogy van 900 ember a tarsolyomban. Pedig dehogy van 900 barátom, akiket bármikor felhívhatnék a bajban, vagy akárcsak egy kávéra a sarki presszóban. És a „töröl” gomb igencsak vonzóvá válik, ha valaki megbánt valamivel. Pedig valójában egy kapcsolat törlése sokkal, de sokkal összetettebb folyamat, mint amit a szociális média sugall: hogy csak könnyedén kattintsak egy ikonra.
A szociális média kapcsolattartási eszköz, de nem valóságos kapcsolat.
Minden eddiginél fontosabb most, hogy gondoljam át baráti kapcsolataimat, eresszem át őket a valóság szűrőjén. Segítségül hívom a Péld 3,21-22a versét: „Fiam, ne téveszd szemed elől soha, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra. Ez élteti lelkedet…”
Isten két megbízható szűrőt épített belénk, hogy a dolgokat tisztán lássuk: a bölcsességet (más fordításokban: okosságot) és a megfontoltságot (a megkülönböztetés képességét).
A jelen esetben az okosság így szól: Igazából távolról sincs 900 barátod, de van egy-kettő, akikre mindig számíthatsz. Ezeket a kapcsolatokat ápolnod kell jó időben, rossz időben.
Ha el akarom vetni a kapcsolatunkat, mert megbántottak, a megfontolás figyelmeztet: barátnőd is ember. Szíve mélyén biztos szeret téged, és nem akart megbántani.
Kapcsolatainkban könnyen félreértelmezünk dolgokat. De ha ragaszkodunk ahhoz a valósághoz, amit Isten az okosság és megfontolás által tár elénk, bölcsebben fogunk ítélni.
Azzal, hogy indulataim helyett Isten igéjén szűrtem át a történteket, fel tudtam dolgozni ezt a fájdalmas esetet a barátnőmmel. Ez a tapasztalat megértőbbé tett, erősítette a barátságunkat, így remélem, ha legközelebb én rontok el valamit (és ez bármikor megtörténhet), akkor meg fog nekem bocsátani.
Uram, nagyon köszönjük ajándékaidat, a bölcsességet/okosságot és a megfontolás képességét. Add kegyelmedet, hogy használjuk ezeket a szűrőket, mikor zavarossá válik valami az életünkben. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: I Just Unfriended My Friend
Encouragement for today, 2014.04.07.
www.proverbs31.org

*Ford. megj.: Az (amerikai) angol „friend” szó egyaránt jelent ismerőst és barátot.


Mindennapi dicsőség
Lisa-Jo Baker

„Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” Kol 1,17


Késő van. De még csak 9 óra. Akkor is nagyon késő van. Mindjárt indul az esti műszak, a nappali turnus pedig fürdetéssel és a szokásos fogmosás-küzdelemmel véget ér. Kihasználom, hogy Peter, a férjem, végre hazajött, visszahúzódom rövid időre a szobámba egy kis elcsendesedésre, talán szundikálásra az esti menet előtt.
Persze rám találnak.
Lábujjhegyen osonnak végig a folyosón, s ahogy befordulnak a sarkon, a falon hosszú árnyékok nyúlnak a szobám felé, aztán már hallom is a suttogást: „Mama, idejöhetünk hozzád?” Szendvicsként közrefognak, és elkezdődik az eleve vesztes csata a beszélgetés ellen.
Ennyi erővel akár a dagályt is megpróbálhatnánk visszatartani. Előjönnek a napi történések, a hol fent-hol lent érzelmi hullámok, a titkos vágyakozások. Eleinte halkan, majd egyre bátrabb nyilatkozatokban. Ha felnőnek, kamionsofőrök lesznek, meg építőmesterek, rendőrök és bajnokok, apák és hősök.
A folyosói fény hátterén kirajzolódik arcélük, mely egyszerre tud gyermeki és férfias lenni. Lábammal érzem a behordott homokot és kavicsport, ami nappal még a homokozóban fészkelt, majd rákerült a zoknikra, s most lakást vett a szobám padlóján az ágyam előtt. Egy-két puki és böfi teszi változatossá a hangokat, a sötéttől az egész olyan, mintha egy öltözőszekrénybe bújtam volna be egyre fiúsabb fiaimmal.
Az ő szemszögükből nézve élek újra jeleneteket az elmúlt napból, s rácsodálkozom, hogyan nő nagyra kis lelkükben egy-egy apróságnak hitt téves reakció, és hogy mekkora súlya van, hogy ki megy elöl a délutáni sétán az óvodában.
Ki gondolná, hogy ennyit jár a szájuk a kisfiúknak?
És igen, a sötétség, a fáradtság, a kicsinység és mindennapiság e perceiben meg szoktam érezni. A dicsőség súlyát. A mindennapi dicsőséget, mely Isten ajándéka. A Kol 1,15-17 Isten mindenütt jelenvaló dicsőségéről beszél: „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.”
S ahogy ott kucorgok szendvicsbe fogva két szószátyár kisfiam között, tudom, hogy nincs olyan része az életünknek, beleértve a gyerekek és a szennyes mosását-szárítását, a vitákat és aggódásokat, a játszóidőt és óvodába menetelt, a munkát, a házasságot, a szerelmet, a sarjadó új életet és az elalvás előtti összebújást, amibe ne tekintene be Jézus, és ne mondaná: „az enyém”.
Benne áll fönn minden. Minden. Ez a rendetlen otthon, a félelmeim, a káosz az életemben, a vége-nincs tennivalóim listája.
És kiderül, hogy engem nem a szülői képességeim határoznak meg, és nem is a nevem egy névjegykártyán. Nem az határoz meg, hogy mit sikerült ma bevégeznem, hogy higgadt maradtam, vagy elveszítettem a türelmemet. Nem az határoz meg, hogy nagyobb számú farmert hordok, mint amilyet szeretnék, vagy hogy a gyermekeim néha nem engedelmeskednek.
Engem Isten határoz meg, aki tudja a nevemet, Isten, aki azt ígéri, hogy bármit teszek, vagy nem teszek, semmi sem választhat el engem az Ő szeretetétől, mely Jézus Krisztusban van.
Ott, ahol épp vagyunk, egy hosszú nap, hosszú lista, hosszú, álmatlan éjszaka végén Jézus fogad minket, és gyöngéden, türelmesen, szeretettel magába ölel. Mi pedig készen állunk a folytatásra.

Drága Jézus, köszönöm, hogy mikor rám nézel, nem tartod unalmasnak, közönségesnek, amit látsz. Nem látod kudarcnak, jelentéktelennek. A Király egyedi gyermekeinek látsz minket. Köszönjük, hogy belépsz életünk minden területére, hogy örülsz mindannak, amit mi néha robotnak érzünk, hogy velünk együtt ünnepelsz és szenvedsz, hogy tanácsot adsz és vigasztalsz minden lépésünknél. Olyan jó, hogy a mindennapi rutinunkat is szívesen nézed, és összetartasz, amikor úgy érezzük, szét fogunk esni. Szeretünk, Jézus. Ámen.

Lisa-Jo Baker: Everyday, Ordinary Glory
Encouragement for today, 2014.04.08.
www.proverbs31.org


Érettebben imádkozni

Stormie Omartian

„Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, de nem a tiétek, mert nem kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok.” Jak 4,2-3

A megtérésem utáni első években valahogy így imádkoztam:
„Istenem, segíts, hogy megkapjam az állást.”
„Jézus, gyógyítsd meg a torkomat, kérlek.”
„Uram, küldj elég pénzt a számlákra.”
„Atyám, szabadíts meg a félelemtől.”
Időbe telt, míg rájöttem, hogy ezek az időszakos, rövidke imák nem sokat érnek. Talán úgy gondolkoztam, hogy én megteszem, amit megtehetek, aztán ha mentőkötélre van szükségem, belekapaszkodom Istenbe. Igen ám, csakhogy egyfolytában szükségem van a mentőkötélre.
Kedvencem volt az az igevers, amelyik így szól: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7). Szaván fogtam Istent, és kértem, kerestem, zörgettem napi szinten. Felfigyeltem arra is, hogy: „…nem a tiétek, mert nem kéritek” (Jak 4,2b). Nagyszerű! Ezen ne múljék, gondoltam, és tovább kértem Istentől mindenfélét. Mégsem éreztem boldognak magam, nem láttam, hogy a kéréseimre válasz érkezne, ahogy szerettem volna.
Egyik nap, ahogy a Jakab levél 4. részét olvastam, szemembe tűnt egy mondat: „Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok” (Jak 4,3).
Lehet, hogy Isten nem ilyennek képzeli az imádságomat, hogy „Istenem add meg ezt, tedd meg azt, lengesd meg varázspálcádat a gondjaim felett stb.”? Összezavarodtam, és így kértem az Urat: „Mutasd meg, kérlek, hogyan kéne imádkoznom!”
És megmutatta!
Megértettem, hogy az imádkozás nem arról szól, hogy kérünk valamit – bár ez is hozzátartozik. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy beszélgessünk Istennel. Lépjünk oda Ahhoz, akit szeretünk, és maradjunk a közelében. Először Őt keressük, Őt akarjuk jobban megismerni, Vele akarjunk lenni, az Ő jelenlétére vágyakozzunk. Az imádság nem más, mint annak elismerése, hogy Ő az erőforrás, akitől függünk. Nem más, mint hogy időt szakítunk arra, hogy hívjuk: „Szólj, Uram, a lelkemhez, mondd el, amit hallanom kell.” Nem más, mint partnerség Vele. Nem más, mint hogy akaratunkat hozzákapcsoljuk az Övéhez, hogy láthassuk, hogyan teljesül be az Ő tökéletes szándéka. Nem más, mint hogy rácsatlakoztatjuk magunkat és az életünket Istenre.
Csak az imádság által kaphatjuk meg a maga teljességében, amit Isten nekünk szánt, és tarthatjuk vissza magunktól azt, ami nem szerepelt az Ő terveiben. Nem bízhatjuk a véletlenre az életünket. Állandóan, mindenről imádkoznunk kell, nem csak akkor és arról, ha valami rossz történik.
Mindent hozzunk szóba imádságunkban: nagy dolgokat - „mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37), és a legkisebbeket is, mert – „Nektek minden szál hajatokat számon tartják” (Mt 10,30).
A Biblia megtanítja, mi a legfontosabb az imádságban: „aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi” (Zsid 11,6b).
Minél többet imádkozol, annál több témát találsz hozzá, és annál inkább szeretsz másokért is imádkozni.
Ne engedd, hogy elbizonytalanítson egy megválaszolatlan imádság, s kételkedni kezdj abban, hogy Isten figyel rád. Ha befogadtad Jézust, és az Ő nevében imádkozol, akkor meghallja Isten, és valami történik, akár felismered az életedben, akár nem. Valójában, valahányszor imádkozol, előrébb viszed Isten akaratának teljesülését az életedben. Imádság nélkül nem tud valóra válni Isten teljes célja veled.

Uram, segíts ma, hogy közelebb kerüljek Hozzád szavaimmal, gondolataimmal tetteimmel. Segíts, hogy még jobban megosszam Veled az életem, és segíts, hogy így fel tudjam ismerni tökéletes akaratodat. Az Ő szent Nevében kérlek, Ámen.

Stormie Omartian: Maturing in Prayer
Encouragement for today, 2014.04.15.
www.proverbs31.org


Aggódásom felajánlom
Karen Ehman

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.” Péld 31,25


Szerintem génjeimben van az aggódás. Biztosan anyukámtól örököltem. Mint a halványkék szememet, enyhén görbülő mosolyomat.
Fiatalabb koromban nem tűnt fel. Kamaszként sosem értettem, miért nem tud anyu elaludni, amíg haza nem érek. Aztán nekem is lettek kamaszaim, és most rajtam a sor: ülök a díványom, mintha nézném a tévét, de a gondolataim a mentők, kórházak, sőt egy elképzelt temetés körül járnak.
Amikor még nem voltak gyermekeim, érthetetlenek voltak számomra anyukám történetei az egészségem miatti aggodalmairól. Totyogó koromban elvitt az orvoshoz, mert mindegyre elestem. Miután megfigyelte, hogyan játszom a rendelőben, az orvos közölte anyukámmal, hogy a lábam nem tudja követni a gondolataim sebességét. Meg akartam nézni valamit, elindultam felé, de közben valami más ragadta meg a figyelmemet, és inkább az kellett volna.
Azt gondolhatnánk, hogy ez az emlék segített, mikor én magam lettem anyuka. Szó sincs róla. Mikor első gyermekem elmúlt egyéves, és még nem kúszott, biztos voltam benne, hogy valami nagy baj van, s elvittem orvoshoz.
Az aggódnivalók végtelen sorával rendelkezem ma is. Gyerekek. Házasság. Anyagiak. Egészség. Kapcsolatok. A jövő. Ha szabadjára engedem a gondolataimat, a legvadabb forgatókönyveket tudom elképzelni, melyek címe a Mi lesz, ha…? kérdés lehetne. Mi lesz, ha kiteszik a férjemet? Mi lesz, ha idősödő szüleimet otthonba kell rakni, vagy hozzánk költöznek? Mi lesz, ha megbetegszem, és nem tudom ellátni a családomat?
Az idő múlásával rájöttem, hogy régi aggodalmaim 99%-a nem valósult meg. Mégis rengeteg időt és energiát elvesztegettem rájuk. De sajnálom! Milyen jó lenne valami hasznosat kezdeni velük! Mi lenne, ha az aggódásomat felajánlanám Istennek?
Állítsuk szembe az én hozzáállásomat mai igénk főszereplőjével: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé” (Péld 31,25). Gondolatai, cselekedetei nem voltak csüggedtek, fáradtak. Nevetve nézett a holnap elé! Nem nemtörődömséggel, hanem bizalommal Istenben.
Erőt és méltóságot adott neki hite Istenben, és ez mosolyt csalt az arcára, kuncogást a szívébe, amikor a jövőre gondolt. Bízott Istenben, akinek múltbeli hűsége biztosíték volt a jövőre nézve.
Hányszor megtapasztalhattam én is az életemben! Akár azt is, hogy aggódásaim tárgyából áldás származott. Például, mikor a kisfiúnk harmadikos volt, súlyos diszlexiát állapítottak meg nála. Ó, mennyit aggódtam tanulmányi előmenetele miatt! Még más gyermekek sikerei is összeszorították a szívemet. Vajon ő át fog menni az erdei tájékozódási vizsgán? És a jogosítványhoz szükséges írásbelin? Tud-e majd főiskolára vagy egyetemre járni?
Kisfiam tanulási nehézségét Isten az én hitem erősítésére használta. Mialatt igyekeztem a rám törő pánikot átfordítani imádságba és dicsőítésbe, és bízni Isten tervében és időzítésében, a Vele való kapcsolatom egyre szorosabbá vált. Az is egyértelmű volt, hogy a kognitív nehézségeken átvergődve gyermekünk minden megtett lépéssel erősebb és magabiztosabb lett.
Ez volt az egyik módszere Istennek, hogy aggódásgénemet Benne való bizalommá formálja át. Valahányszor felajánlom Neki az épp aktuális aggódnivalómat, egyre könnyebb mosolyogva tekinteni a jövő felé, mint ahogy Példabeszédek-beli nővérem is teszi.
Isten ismeri a jövőmet, és ismer engem. Az én dolgom, hogy azon igyekezzem, hogy egyre jobban megismerjem Őt, miközben a jövőt újra meg újra a kezébe helyezem.
És az én dolgom az is, hogy kicsit többet nevessek…

Uram, segíts, hogy aggódásomat mindig fel tudjam Neked ajánlani, imádságra és dicsőítésre tudjam fordítani, tudva hogy a jövőt egyedül Te ismered. Hadd pihenjek meg szerető karjaidban, tudva, hogy Te a legjobbat akarod nekem, nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Turning Worry into Worship
Encouragement for today, 2014.04.16.
www.proverbs31.org


Ha igazán szeretnél, akkor…
Glynnis Whitwer

„Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róm 5,8

Hogy tehette ezt velem?
Pörögtek a gondolatok a fejemben, ránéztem az órára, éjjel 1:25 volt. Legközelebb 2:15. Átfordultam, hogy ne világítson rám a számok piros fénye, és reméltem, hogy vissza tudok aludni, mielőtt az ébresztőóra megszólal. De a gondolataim nem hagytak nyugton.
Napközben megtudtam valamit a fiamról, és volt egy nagy vitánk emiatt. A hír megrendítette anyai önbizalmamat, és mindenféle kérdést támasztott bennem: El fogom veszíteni a fiamat? Elindult lefelé a lejtőn, elhagyván a helyes utat? Mit csináltam rosszul?
A sötét éjszakai órában gyötrődve sikerült egy igen veszélyes helyre érkeznem: kételkedni kezdtem fiam szeretetében.
Ami azt illeti – érvelt álmos tudatom -, ha igazán szeretne, sosem tette volna ezt meg. Tudta, mennyire ellenzem, és mégis mellette döntött. Hogy volt képes?
Ahogy ez a gondolat megfogant, a szívem sebezhetővé vált, és védelemre volt szüksége. Valami azt súgta: burkolózz be – és falak kezdtek felépülni a szívem körül.
Nem először fordult elő, hogy el akartam zárkózni az elutasítás elől.
Sajnos, hajlamos vagyok rá, hogy elvárjam azoktól, akiket szeretek, hogy úgy viselkedjenek, ahogy nekem megfelel – hogy olyan döntéseket hozzanak, amiket elvárok. De legalább kérjék ki a véleményemet, és vegyék is figyelembe, amit mondok. Ha ez nem történik meg, akkor levonom a tanulságot: nem szeretnek.
A fájdalmas felismerés nehéz perceiben az tűnik biztonságosnak, ha falat húzok a szívem elé, mikor úgy érzem, elutasítanak vagy nem törődnek a véleményemmel. Csakhogy ez egy nagyon magányos út. És távol van attól, amit Isten szánt nekem.
Évek óta harcolok ezzel a hozzáállással, és Isten egyfolytában igyekszik rámutatni, mennyire hazug az a biztonságérzet, amit el akarok érni.
Másokat szeretni nem könnyű. Isten nem arra hívott, hogy védekezzem, ha szeretetet érzek. Arra hívott, hogy támadjak.
Ami azt illeti, Isten elém élte ezt a fajta szeretetet, Ő maga mutatta meg nekem.
Róm 5,8: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Hogyan értelmezem ezt a mondatot? Így:
Mialatt én olyan döntéseket hoztam, amik fájdalmat okoztak Neki - Isten elküldte értem a Fiát, Jézust.
Mialatt én elutasítottam Isten útjait - Fiát felszegezték a keresztre.
Mialatt én az önzés könnyebb és kényelmesebb útját választottam - Jézus meghalt értem a kereszten.
Énérettem! És teéretted! Nem mindig hozunk jó döntéseket. Távolról sem vagyunk tökéletesek. Néha zavaró, kockázatos, nehéz szeretni minket. Isten mégis támadó hadműveletet indított szeretetével.
Az én rossz döntéseim éppúgy fájdalmasak Istennek, mint a gyermekem rossz döntései nekem. De Isten sosem akart nekem lelkiismeret furdalást okozni azzal, hogy így szól: „ha igazán szeretnél, akkor ezt nem tetted volna”.
Ami azt illeti, Isten épp az ellenkezőjét tette. Mikor oka lett volna elítélni engem szándékos, önző döntéseim miatt, ő ahelyett, hogy rám rakta volna, inkább fel akart szabadítani a bűntudat alól.
Térdre kényszerít ez az igazság. Hogy állíthatok mások elé súlyos elvárásokat, ha Isten nem akar ilyeneket állítani elém? Hogyan tarthatok vissza csak egy csipetnyi szeretetet is az igazam védelmében, ha én magam olyan sokszor hibázom?
Akkor éjjel bevallottam Istennek önző gondolataimat, kértem, segítsen, hogy tudjak bátran irgalmas lenni az ítélkezés helyett. Legyek olyan anya, aki a valódi szeretetet éli gyermeke elé, és nem azt, ami csak annak látszik.
Másnap reggel átöleltem a fiamat, mielőtt elindult az iskolába. Nem mondtam neki semmi rosszat, nem emlegettem, ami előző nap történt köztünk. Délelőtt sms-t írtam neki: „Szeretlek, kisfiam”. Ő válaszolt: „Szeretlek, anya”.
Délután bejött a konyhába. „Szia, anya, beszélhetnénk?”
Leültünk a nappaliban, és ő elmondta, belátta, mennyire helytelen döntést hozott. Látszott rajta a bűntudat, nagyon sajnálta, amit tett. Megígérte, hogy ez nem ismétlődik többé, és megköszönte a szeretetemet.
Nem minden helyzet alakul ilyen szépen. De most nagyon hálás vagyok Istennek, hogy időben közbelépett az én szívemben is, és a fiaméban is.
Bonyolult dolog másokat szeretni, és én persze nem vagyok ebben olyan jó, mint Isten. De az Ő erejével igyekszem legalább. Mindenképpen megéri a kockázatot.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem hibás gondolataim, szavaim, tetteim ellenére. Segíts, kérlek, hogy szeressek másokat az ő hibás döntéseik dacára, és segíts, hogy ezzel jobban Feléd tudjam fordítani a szívüket. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: If You Really Loved Me, You Would …
Encouragement for today, 2014.04.14.
www.proverbs31.org


Hat imádság a húsvét utáni hétre

Lysa Terkeurst

„Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam.” Mt 28,5-7

Számomra még nincs vége a húsvétnak.
Tudom, hogy mi e szent nap dicső üzenete általában a világnak.
De Jézus mit szeretne nekem külön tudtomra adni, miről akarja, hogy gondolkozzam, elmélkedjem az évnek ebben a meghatározó szakaszában? Az új kezdet időszakában.
Hogy ezt megtudjam, még elidőzöm itt egy kicsit.
Úgy érzem magam, mint a kislány, aki másnap is az ünneplő ruháját akarja hordani az iskolában.
Vége a húsvétnak. Ideje visszarakni a fiókba. De számomra még nincs vége. Újra viselni akarom ma, meg holnap, meg még több holnapon át.
Ami azt illeti, számomra a húsvét nem egy vallásos rítus. Számomra a húsvét megvilágosodás. Jézus felrepeszt a szívem mélyén egy régi forradást: nem kívánt gyermeke voltam vér szerinti apámnak.
Nem kívánt.
Jézusnak viszont… Ő az életet adta értem, hogy éljek. Annyira személyesnek érzem. Tudom ugyan, hogy Isten a világot szerette annyira, hogy egyszülött fiát adta érte, mégis nagyon személyesnek élhetjük ezt át, ha hagyjuk, hogy megszólítson.
Merj személyeskedni.
Jézussal.
Igen.
Mialatt tehát a világ elrakja a húsvétot, mi tartsuk még magunknál egy kicsit, jó?
Nyitva hagyom a Bibliám annál a helynél, ahol az angyal beszél az asszonyokkal a sírnál. És míg gondolkozom a szavain a Mt 28,5-7 szerint, hat imádság fogalmazódik meg bennem.
- „Ne féljetek” -, Istenem, átadom neked mindazt, amitől félelem szokott eltölteni. Újítsd meg hitemnek azokat a területeit, melyeket el akar nyomni a félelem.
- „Tudom, hogy ti Jézust keresitek” -, Uram, add, hogy jusson eszembe mindig, mikor a lelkem keres valamit, hogy minden vágyakozás Benned teljesedik be.
- „Feltámadt” – Istenem, az, hogy feltámadt Jézus, fel kéne, hogy emelje homlokomat, lelkemet, hangulatomat. Segíts, hogy ma egész nap úgy éljek, mint aki ezt lénye minden porcikájával hiszi.
- „Amint megmondta” – Jézus, te megtartod ígéreteidet. Segíts, hogy ezt teljes lélekkel higgyem, és eszerint is éljek. Segíts, hogy jobban bízzam Benned, hogy jobban engedelmeskedjem Neked, és hogy egyre jobban hasonlítsak Hozzád.
- „Gyertek, nézzétek meg” – Jézus, Te az angyalokkal meghívattad az asszonyokat, hogy nézzék meg saját szemükkel, hogy feltámadtál, már nem vagy a sírban. Engem is meghívsz minden nap ilyen megvilágosodásokra. Bocsásd meg, kérlek, hogy gyakran a nagy rohanásban megfeledkezem arról, hogy jöjjek, és nézzem meg – szavaidat, üzeneteidet, Téged.
- „Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak” – Jézus, nem akarom titokban tartani a hitemet. Bátran és méltósággal akarom hirdetni az igazságot. Érted. Veled. Miattad. Én, a nem kívánt gyermek, akit te szerettél, megváltottál, akartál.
Jézus nevében, Ámen.
Igen, engedjük, hogy ez a csodával teli húsvét személyes legyen. És imádságos. Időzzünk még vele.

Uram, szeretném, ha Igazságod mélyen átjárná ma a szívemet, a lelkemet. Segíts, hogy figyelmem időzzön Nálad. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 6 Prayers to Pray the Week After Easter
Encouragement for today, 2014. ápr. 21.
www.proverbs31.org