2014. október 30., csütörtök

Fegyvereink a gonosz ellen - emlékeztető

Isten fegyverzete, amit fel kell öltenünk az ördög ellen (Ef 6,10-20):
- az igazság öve / igazságszeretet
- a megigazulás páncélja
- készség a békesség evangéliumának hirdetésére
- a hit pajzsa
- az üdvösség sisakja
- a Lélek kardja, vagyis Isten szava/beszéde
- mindig imádkozzatok, könyörögjetek a Lélekben
- legyetek éberek
- imádkozzatok kitartóan az összes szentért.

2014. október 22., szerda

Felnőtté válásom újabb lépcsőfoka



Mennyire nem fogja fel az ember, amikor benne van egy állapotban, hogy azon túl kell lépni.
El kell szakítanom a kötelékeket, amik még lefognak. Fel kell szabadulnom teljesen.
Nem én döntöm el, hogy kire-kikre számíthatok, számítok.
Vagyok én – a pillanatnyi állás szerint Katival, mert a most elszakadt kötelékek kettőnket tartottak –, szabadon, függetlenül bárkitől, egyedül, és sosem egyedül. Ahogy a haldokló Kara Tippetts (szeretném ezt a nevet megjegyezni, azért írtam le) írja: Jézus közelsége elég.
Félelem nélkül, állandó készenlétben.
Mostmár érzem azt, amit az állatok átélnek. Mindig azt hittem, folyamatos stresszben, állandó félelemben élnek szegény őzek, impalák. Állandóan azt lesik, mikor kell menekülésre fogni. Nem félelem ez, csak éberség.
Készenlét. Ezzel együtt lehet teljesen békés és nyugodt az ember. Csak nem süpped bele az élete kényelmébe akkor sem, ha látszólag monoton módon telnek a napok, a hetek, a hónapok, az évek.
És nem számít arra, hogy van kire számítania.
Nem ő választja ki.
Ha majd esemény lesz, kiderül, ki az, aki mellette áll majd, és támogatja. Nem lesz egyedül, de nem ő választja ki a segítőit.
A férj, a gyermekek-unokák, a testvérek, a szomszédok, barátok stb. arra vannak, hogy megadják a szolgálat lehetőségét. Nem arra, hogy rájuk alapozzuk a biztonságunkat. Az csak és kizárólag Nála van, és Ő dönti el, hogy az adott pillanatban, kit használ fel közvetlen támogatásunkra.

2014. október 21., kedd

Lélekerősítő levelek 162

Rossz anya vagyok?
Lysa TerKeurst

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46,10a

Megesett már veled, hogy küzdened kellett az önbecsülésért? Úgy látom, Isten nekem nagyon meg akarja tanítani ezt a leckét, mert újra meg újra át kell élnem. Azt akarja, hogy ne a körülmények, hanem Ő határozza meg, ki vagyok én.
Én Isten szent és szeretett gyermeke vagyok.
Tudom. Tanítom. Hiszem. És mégis olyan könnyen megcsúszom, ha a körülmények úgy hozzák.
Évekkel ezelőtt egyik drága, drága, drága, de épp-olyan-bűnre-hajló-mint-mi-mindnyájan gyermekemet behívatták az igazgatói irodába – épp azon a napon, amikor kaptam egy meghívót, hogy tartsak előadást egy országos szülői nevelési konferencián. A tudatom annak látta a helyzetet, ami volt: A gyermekem a formálódás időszakát éli. Erős akarata van, és bár ez jól fog jönni neki felnőtt korában, gyermekkorában még fegyelmezni kell ezt az erőt. Egy aranyos gyermek, aki aranyosnak nem nevezhető döntést hozott.
A lelkem viszont úgy érezte, kudarcot vallottam. Vissza akartam utasítani a felkérést, és elbújni valahová. Úgy éreztem, engem hívattak be az igazgatói irodába, és egy ítélkező hang azt harsogja: Rossz anya vagy. Rossz gyermeked van. Rossz az otthonod.
Csendesen sikerült félrehúzódnom Jézussal, és azt tettem, amit már oly sokszor azelőtt: csokorba fogtam ítélkező gondolataimat, és letettem őket Elé. Kértem, segítsen, hogy úgy ítéljem meg ezt a helyzetet, ahogy Ő szeretné. Nem úgy, ahogy mások látják, nem úgy, ahogy a szívem hajlamos látni, hanem úgy, ahogyan Ő látja.
A Máté 7,24-27-ben kaphatunk egy kis eligazítást: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
Tudod, mi az, ami megfogott ebben a részben? Mindkét emberre, arra is, aki helyesen cselekedett, arra is, aki helytelenül, jönnek nehéz idők. Mindkettőjük életébe betörnek a viharok, ömlik az ár, süvít a szél, és nekizúdul a háznak. Az, hogy mi igyekszünk Isten útmutatása szerint élni, nem jelenti, hogy megússzuk a nehézségeket.
Isten Lelke így szólt hozzám azon a napon: „Engedd, hogy áthassam természetes reakciódat. Ne hagyd, hogy gondolataid felpörögjenek, foglalkozz egy kicsit velem. Csendesedj el, és tudd: én vagyok az Isten.”
Így hát ültem és imádkoztam. A rossz-anya-vagyok tudatból átváltottam abba, hogy imádkozó anya vagyok, aki szembe tud nézni Istennek tetsző módon a nehézségekkel. Idegességem elmúlt azzal, hogy Isten szemszögéből akartam nézni a helyzetet.
Isten igazsága visszaadta önbizalmamat. Nem vagyok rossz anya. A gyermekem nem rossz gyermek. Az otthonom nem rossz otthon.
Ez a helyzet arra szolgál, hogy cselekvésre indítson.
Jelentkezett egy jellembeli probléma a gyermekemnél, amit rendbe kell tennem. És természetes a gyermekeknél, hogy jelentkeznek náluk jellembeli problémák, amiket rendbe kell rakni. Ezért adott Isten nekik szülőket. Ezért adta Isten nekem ezt a bizonyos gyermeket. Isten engem tökéletesnek lát arra, hogy felneveljem ezt a gyermeket.
Ha nehéz idők szelei süvítenek, és nekicsapódnak biztonságunknak, mindig forduljunk Isten igazságához, és cselekedjünk aszerint. Akkor semmi sem döntheti le békességünket, biztonságunkat, valódi önmagunkat.
Nem tudom, van-e még valaki, akinek szüksége volt ezekre a szavakra, de azt tudom, hogy nekem igen. Töröld hát fel könnyeidet, te drága édesanya. Új nap kezdődik. Olyan nap, amikor csak Isten igazsága határoz meg minket, miközben a szülői szerep útvesztőiben botorkálunk.

Istenem, segíts, hogy ma olyan anya legyek, amilyennek Te szeretnél. Minden tettemben Téged szeretnélek megdicsőíteni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Am I a Bad Mom?
Encouragement for today, 2014.05.08.
www.proverbs31.org


Ha nem tudsz mindig a vonalon belül maradni

Alicia Bruxvoort

„’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9


Karom könyökig habos volt, ám négyévesem sírását hallva lecsaptam a mosogatószivacsot, és beviharzottam a másik szobába. Maggie épp színezéssel foglalatoskodott, de mikor beértem, azt láttam, hogy munkáját összegyűrve a padlóra dobta.
- Drágaságom, mi történt? – kérdeztem.
- Nem tudok a vonalon belül maradni – panaszolta.
Felszedtem a gyűrött papírt, a tenyeremmel kisimítottam. A képen lévő kiscica mintha kereszttűzbe került volna.
- Látod? – kérdezte kis óvodásom, és dühösen dörzsölte a viaszkrétával a lyukakat.
Meg tudtam érteni Maggie idegességét, mialatt néztem, ahogy kicsiny válla megfeszül minden mozdulatra. Minél jobban rányomta a lila krétát a lapra, a kép annál kevésbé volt önmaga.
- Semmit se tudok szépen megcsinálni! – közölte kislányom.
Fura megjegyzés egy olyan gyermektől, aki nyálcsorgató finomságokat készít gyurmából, és mesteri krétarajzokkal díszíti a feljárónkat. Kicsi művészem nem tudja még, hogy a szépség nem mindig függ attól, hogy belül maradunk-e a vonalakon.
Maggie sóhajtva letette a krétát, és én a sok hiábavaló próbálkozásokba belefáradt gyermekemben magamra ismertem. Kis négyévesem összeráncolt homloka ugyanazt tükrözte, mint az anyukáé, aki megpróbálta a láthatatlan vonalon belül vezetni az életét.
Senki nem írta elő nekem a jószülőség szabályait. Saját elvárásaimból alakultak ki, jó szándékú, anyáknak írt tanácsadó könyvek, mesés Facebook bejegyzések és személyes jó ember- jó anya- jó feleség evangéliumom alapján.
Az én „vonalaim” szabálya az volt, hogy a jó anya rendben tartja a lakást, semmiből is finomat főz, és mindenhova pontosan érkezik. A jó anya tudja, mit tegyen, ha kamasz gyermeke hallgatásba burkolózik, ha a kétéves nem eszi meg a főzeléket, ha a hatéves hazugsághálót sző a meséivel.
Minden erőfeszítésem ellenére az életem mindegyre túlcsúszott a vonalakon.
Tudtam, hogy egy jó anya sosem rágódik álmatlan éjszakákon, hogy tönkreteszi a gyermekeit. (Velem megtörténik néha.)
Egy jó anya sosem viszi hibás címre, hibás napon, hibás időpontban a gyermekét. (Ez is megtörtént egyszer vagy kétszer.)
Egy jó anya sosem hagyja maszatosan a gyermekeit, ha el kell menniük otthonról, és nem felejt el uzsonnát csomagolni nekik. (Én mindkettőben vétkeztem.)
Talán te is magad-alkotta vonalak között élsz.
Talán úgy véled, a jó feleség gyertyafényes, terített asztalnál vacsoráztatja a férjét, és sosincs mosatlan edény a konyhájában. A jó barát mindig azonnal válaszol az üzenetekre, és sosem feledkezik meg a jeles napokról.
Talán hozzám hasonlóan te is azt érzed, hogy minél inkább akarsz a vonalak között maradni, a lelked annál jobban recseg-ropog erőlködésed nyomása alatt.
De mondok egy jó hírt, ami az ilyen igyekvő lányoknak szól: Istent nem bántjuk meg hibáinkkal, tökéletlenségünkkel.
Az Ő kegyelme így szól hozzánk a 2Kor 12,9a-ban: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’
Ez az ige késztetett végül arra, hogy a magam rajzolta körvonalakat leváltsam együttérző Megváltóm kegyelmének vonalaival. Az, hogy végre abbahagytam a hiányosságaim miatti rágódást, és elkezdtem az Ő hűségére koncentrálni, életemet újfajta szépséggel ajándékozta meg.
Maggie még mindig sírdogált kilyuggatott színezője fölött, megsimogattam az arcát, és kértem, nézze csak, mi történik, majd vettem a papírt, és úgy, festékesen, lyukacsosan rásimítottam az ablaküvegre.
A reggeli napsugarak épp odasütöttek, s a papír lyukjain átkukucskálva csodálatos fényjátékot vetítettek a padlóra a lábunk előtt. Maggie elcsendesedve nézte a pislogó fénypontokat a szőnyegen, és a kezembe csúsztatott valamit, amit addig a markában szorongatott. „Már nem kell a kréta, anyukám. Épp ilyennek szeretem a képemet.”
Még álldogáltunk egy darabig az ablak előtt, és csodáltuk a lyukakon átcsillanó napsugarakat.

Drága Jézus, belefáradtam, hogy elvárásaim kitalált korlátai között éljek. Mutasd meg, kérlek erősségedet az én gyengeségemben, tökéletességedet az én hibáimban. Tedd az életemet széppé Neked. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re Tired of Coloring in the Lines
Encouragement for today, 2014.05.09.
www.proverbs31.org


Selejtből hűséges tanítvánnyá

Derwin L. Gray*

„Megszólította őket: ’Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!’” Mt 4,19


Ha érezted már magad értéktelennek, jó hírem van! Jézus épp téged keres, mert még mindig át akarja alakítani történelemformáló hűséges tanítványokká azokat, akik magukat selejtnek érzik,
Az én életem tökéletes példa rá. Olyan családból származom, amelyet a kábítószer, az iskolázatlanság, a bűnözés tartott a markában. Gyerekkori pajtásaim kuncogva nézték a házunkat, mert egy romhalmaz volt. Sosem jártam templomba. Elveszett lélek voltam.
A Nemzeti Futball Ligához kötődő években sem volt még bibliám, de ahogy a ligával jártuk az országot, észrevettem a hotelszobák éjjeliszekrényén a Gedeon-bibliákat. Egyik hétvégén elhatároztam, hogy elcsenek egyet. Akkor még nem tudtam, hogy a Gedeon Társaság épp azért rakja a bibliákat a hotelszobákba, hogy ingyen elvihesse őket bárki.
Tudtad-e, hogy a maguk korában Jézus apostolai mind lúzernek számítottak? Egyetlen rabbi vagy tanító sem fogadta volna tanítványának az első század zsidó kultúrájában azt a 12 fickót, akiket Jézus meghívott követőinek.
Hadd tágítsam történelmi ismereteidet egy kicsit, hogy megértsd Jézus tettének a jelentőségét. A zsidók számára az oktatás nemcsak hogy fontos volt, de kulcsszerepet adtak neki Isten népe fennmaradásában. A gyerekek 6 éves kortól tanulták, memorizálták a zsidó Írásokat. Akik tehetségeseknek bizonyultak, elindultak a ranglétrán felfelé, és tanítványnak jelentkezhettek egy-egy rabbi mellé. Akik nem jeleskedtek, azok a családi mesterséget tanulták meg.
Jézus az ellenkező utat járta. Nem várt a jobbak közül is a legjobbakra, hogy jelentkezzenek nála, hanem odament a kiesettekhez, és felkérte őket, hogy szegődjenek mellé tanítványnak.
Jézus 12 „selejtes” egyénnel döbbentette meg a világot, és fordította más irányba a történelem kerekét.
Pétert sokkolhatta Jézus kérése, hogy kövesse őt. Jézus életének Máté-féle leírásában ezt olvassuk arról a napról:
„Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: ’Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!’ Azon nyomban otthagyták hálójukat, és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.”
Mikor Jézus hívta Andrást és Pétert, ők azonnal ledobták a hálókat, és követték őt. Péter talán életében először nem érezte magát lúzernek. Kíváncsi vagyok, eszébe jutottak-e azok a régi napok, mikor kiderült, nem elég ügyes ahhoz, hogy potenciális tanítvány legyen. Mikor Jézus megszólította, Péter talán az apjára tekintett, aki megtanította halászni, egymás szemébe néztek szavak nélkül. Az apja arca talán büszkeséget sugárzott, és rábólintott arra, hogy elmenjen a rabbival.
Elképzelem, hogy Péter és András apukája hazatér a feleségéhez, és azt mondja neki: „Drágám, képzeld, mi történt! Nem fogod elhinni! Egy rabbi elhívta a fiainkat, hogy a követői legyenek. Ez a rabbi hisz a fiúkban! Hiszi, hogy olyanok lehetnek, mint ő!”
András és Péter ledobta a hálóját. Otthagyták az apjukat, és követték Jézust. Ezzel együtt levetették régi önmagukat, hogy egy új személyiséget öltsenek fel, melyet Jézus határtalan szeretete szőtt számukra.
Ahogy végignézek az életemen, és mindazon, amit Isten végbevitt, sírni kezdek. Hogyne raknám le én is fájdalmaim, bizonytalanságom, kételyeim és félelmeim hálóját, hogy kövessem Jézust!
Te leraktad a tiedet, hogy követhesd Őt? Vagy maradsz, mert úgy gondolod, nem vagy elég képzett?
Az igazság az, hogy nem vagy képzett a követésére. Én sem vagyok. De Jézus a lúzereket, a „selejtet” hívja, az olyanokat, mint mi vagyunk, hogy váljunk hűséges követőivé!

Uram, köszönöm, hogy leszeded rólunk a címkéket, amiket múltunk vagy a társadalom ránk ragaszt. Köszönöm, hogy megláttad bennem a lehetőséget, és elhívtál követésedre. Jézus nevében, Ámen.

Derwin L. Gray: From Failure to Faithful Follower
Encouragement for today, 2014.05.19.
www.proverbs31.com

*Derwin L. Gray a Dél-Karolinában lévő, gyorsan fejlődő Transformation Church nevű egyház alapítója és vezető lelkipásztora.http://www.derwinlgray.com/


Erősebb vagy, mint hiszed
Glynnis Whitwer

„Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet.” 1Tessz 5,14


Mikor első alkalommal voltam az edzőteremben, az oktató azzal kezdte, hogy nehezebbekre cserélte a súlyzókat, amiket választottam. „Erősebb vagy, mint hiszed!” – mondta, és én próbáltam palástolni szkepticizmusomat.
Mikor tovább ment a következő résztvevőhöz, hitetlenkedve megráztam a fejemet. Nem, gondoltam, gyengébb vagyok, mint hiszed!
Évek óta nem voltam edzeni, nem igazán hittem magamban. Nem vagyok atlétaalkat, még egy fekvőtámasz is nehezemre esik. Már a bemelegítő gyakorlatoktól gumiszalagoknak érzem a lábamat.
Korareggeli időpontra iratkoztam fel, miután eldöntöttem: ezentúl minden másként lesz. Nem ez volt az a hely, ahol kívánságom szerint lenni szerettem volna hajnali fél 6-kor hetente kétszer, de pár héttel korábban Isten egyértelműen jelezte, hogy ki kell törnöm a komfortzónámból.
Mialatt küzdöttem a nehezebb súlyzókkal, gondoltam, megnézem, mit csinálnak a többiek körülöttem. Máskor edzés közben mindig a földet nézem, és igyekszem túllenni az egészen. Most viszont alaposabban megnéztem a társaimat. Voltak köztük idősebbek, akik az unokáikról beszélgettek. Voltak, akik küszködtek a gyakorlatokkal, mint én. Fél füllel hallottam, hogy egyikük a térdprotéziséről beszél.
Hmmm… Ha ők képesek rá, akkor én is. Talán mégis eljövök még egy-két alkalommal, mielőtt feladom.
A következő órán mind megjelentünk, és rögtön volt közös témánk: az izomláz. Nevettünk egymáson, ahogy nyögve próbáltunk felkászálódni a matracról. Valaki előhozta, milyen nehezen tudott felmenni otthon a lépcsőn. Egyetértettem vele.
Úgy látszik, nem csak én érzem gyengének magam. Ez a gondolat mintha erőt adott volna.
Reggelente magam előtt láttam a többieket, ahogy próbálják az álmot kidörzsölni a szemükből, s ez mindig elég motivációt adott, hogy felhúzzam a teniszcipőmet, és elinduljak a terem felé. Lassacskán egyre könnyebb volt elfogadni a gyengeségemet, sőt már nevetni is tudtam rajta.
Egy különösen kemény edzés végén, mikor utolsóként igyekeztem teljesíteni a még hátralévő felüléseket, egyszer csak megszólalt valaki mellettem: „Hajrá, kislány!” Hirtelen elöntött a bátorság: azért is megcsinálom! Az elhatározás ereje átjárta egész testemet, miközben az egész csoport ritmikus számolással biztatott az utolsó felüléseknél.
Meglepett, milyen pozitívan állok hozzá. Honnan ez a változás? Bár fizikai erőnlétem javult, nem ez volt az egyetlen terület, ahol erősebb lettem. Társaim bátorítása lelkileg erősített meg.
Első órán magamba zárkóztam, a fájdalmat sem akartam kimutatni. De ahogy teltek a hetek, minél inkább megosztottam küszködésemet, annál több lehetőséget adtam a többieknek, hogy hozzám szóljanak. Szavaik bátorítást adtak. Jelenlétük biztosított róla, hogy nem vagyok egyedül a küzdelemben. Isten újra rámutatott, hogy milyen jó, ha hagyom, hogy mások is láthassák: nem vagyok tökéletes.
Ez a hozzáállás egész életemben kísértett. Alapigénknek szerettem volna mindig engedelmeskedni: „Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet.” 1Tessz 5,14
Szeretek figyelmeztetni, tanácsot adni, bátorítani, segíteni. A türelemmel nem állok valami fényesen, de a többi elég jól megy. Ám ahhoz, hogy Isten terve tökéletesen megvalósulhasson a tesszalonikai gyülekezetben és a mi mostani életünkben, néha a versben említett helyzetekben át kell kerülnünk a túloldalra.
Ez a szépsége Krisztus testének. Isten egy szeretettel áthatott egyensúlyrendszert tervezett, hogy így mélyítse hitünket és kapcsolatainkat. De hogy ez működhessen, el kell fogadnunk, hogy néha mi vagyunk, akiket megfeddnek, akiket bátorítanak, akiken segítenek – ha hagyjuk, hogy mások lássák tökéletlenségeinket.
Sajnos bennem van egy heves és egyben téves függetlenségi vágy, ami harcol az ellen, hogy a túloldalra kerüljek. Hibás hozzáállásom arra indít, hogy elrejtsem gyengeségeimet, félelmeimet, bizonytalanságaimat, s ez bizony észrevétlenül beengedi lelkembe a hiúságot és a gőgös büszkeséget.
Pedig mekkora szabadságot ad, ha kimondhatom: én is tudok padlón lenni. Ha ezt elismerem, mások imádkozhatnak értem. Mellém állhatnak, bátoríthatnak. Kettős áldást kapok: Istenét és a többiekét.
Isten azt akarja, hogy megtanuljam ezt a leckét. Azzal, hogy elismerem, segítségre szorulok, csökken a büszkeségem. Alázatosságot tanulok, és ez kedves Isten előtt. Egyúttal lehetőséget adok másoknak, hogy velem törődve gyakorolják az engedelmességet.
Tehát erősebb vagyok, mint hiszem? Úgy tűnik, igen. De hogy megtudjam, mennyire vagyok erős, el kell ismernem gyengeségemet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy barátokat hozol az életembe, akik segítségével erősödhetem. Bocsásd meg bűnös büszkeségemet, ami megakadályozta, hogy mások közelebb kerüljenek hozzám. Segíts megértenem, hogy nem leszek gyengébb attól, hogy elismerem gyengeségemet. Inkább így válik lehetővé, hogy megerősödjem. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: You’re Stronger Than You Think
Encouragement for today, 2014.05.20.
www.proverbs31.org


Ki az, aki szereti a házirendet?

Amy Carroll

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.” Jn 15,9-10


Attól a naptól fogva, hogy kézbe vettem frissen nyomtatott jogosítványomat, a szüleim világos szabályokat állítottak elém: ha bármi olyat követek el, amiért büntetés jár, vagy ha balesetet okozok, a felelősség az enyém. Nem is volt ezzel probléma mindaddig, míg végzős diákként a társaimmal együtt le nem utaztunk a tengerpartra, és ott nekitolattam egy parkoló autónak, még mielőtt egyáltalán megpillanthattam volna az óceánt. Bőgni kezdtem, mert tudtam, egész nyáron dolgoznom kell a gyorsétteremben minimálbérért, hogy ki tudjam fizetni a kárt, amit okoztam.
A méltánytalannak tűnő szabály éle tompult, mire szülő lettem, s a nagyfiam lesúrolta az autónkat egyik szomszéd postaládáján. Hirtelen, anyai szemmel nézve, a szabály, ami ellen berzenkedtem fiatal lányként, hasznosnak tűnt, mert felelősségre, óvatosságra neveli a fiamat.
Nem mindig fogjuk fel, hogy Istennel, a legtökéletesebb szülővel szemben ugyanez érvényes. Isten iránymutatása néha önkényesnek, méltánytalannak tűnik. Főleg egy olyan kultúrában, ahol nincs világosan meghúzva a határ helyes és helytelen között. Ilyeneket gondolhatunk: miért ne dönthetném el, mennyit árulok el az igazságból a munkahelyemen, megbocsátok-e annak, aki kritizál, vagy meddig megyek el szexuális szabadságomban. Végül is felnőttek vagyunk. A szabályok gyermekeknek valók.
Isten mégis azt akarja, hogy új oldalról nézzük a parancsok és az engedelmesség kérdését. Az Ő útjai gyakran ellentétesek a miénkkel, például ha megnézzük mai alapigénket, azt látjuk, hogy az Istennek engedelmes élet nem büntetés, hanem jutalom.
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében” (Jn 15,9-10).
Ezekben a mondatokban Jézus arra hív, maradjunk meg a szeretetében – ami egy nagyon biztonságos hely -, azáltal hogy megtartjuk a parancsait.
A „maradjatok meg” a 9. versben azt is jelenti, hogy „szállást vesz”, „lakik”. El tudom képzelni Istent, ahogy behív egy lakásba, melynek védelmező falai az Ő parancsolatainak tégláiból épültek fel.
Minden gondos szülő készít írott vagy íratlan házirendet. És Isten a legszeretőbb szülő. Létrehozott egy gyönyörű helyet, ahova meghív, hogy vele lakjunk, ahol védelem és gondoskodás vesz körül.
Egy olyan valaki elméjében, aki mindig úgy érezte, hogy meg kell dolgoznia Isten szeretetéért, ez a feltételes mondat: „ha teljesítitek parancsaimat” nehezen kerül a helyére. Mélyebbre kellett ásnom, hogy megértsem, hogy az engedelmesség és Isten szeretete az én javamra járnak kéz a kézben.
Isten szeretet, ez tagadhatatlan (1Ján 4,16). A „bőséges szeretet” kifejezést Istenre értelmezve megtalálhatjuk a Kivonulás könyvében, a Számok könyvében, Nehémiásnál, a Zsoltárokban, Joél és Jónás könyvében. „Irgalma (tehát szeretete) örökké tart” – ez több mint hússzor ismétlődik a 136. zsoltárban, és azon kívül is számtalanszor a Szentírásban. Ha Isten annyiszor ismétli ezt Igéjében, kétségtelenül így is gondolja! Biztosra vehetjük, hogy Isten szeretete mindig hozzáférhető.
Nem változik, és mindig velünk van, de választhatunk. Választhatjuk, hogy az engedelmesség feltételét betartva megmaradunk a szeretetében, vagy az engedetlenséget választva kisétálhatunk védelme alól.
Jézus nyilatkozata a szeretetről olyan, mint egy puha meleg takaró, amibe beleburkolózom a hideg világban. Isten, a mi Mennyei Atyánk, hív minket a nekünk teremtett szépséges életbe, melynek fala az Ő parancsaiból épült fel. Válasszuk azt, hogy beköltözünk, és ott lakunk az Atya szeretetének jelenlétében.

Uram, bízni fogok abban, hogy a te szabályaid az én javamat és fejlődésemet szolgálják. Meg akarok maradni szeretetedben, az engedelmesség életét akarom élni Veled. Amikor ellenkezem, segíts, hogy nézzek körül, lássam meg falaid védelmét, és legyek hálás érte. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Does Anybody Really Like House Rules?
Encouragement for today, 2014.05.21.
www.proverbs31.org


Ejtőernyőzés

Suzie Eller

„’Ti adjatok nekik enni’ – válaszolta.” Lk 9,13a

Szerdánként néhányan eljönnek hozzám. Magukkal hozzák történetüket hajdani drogozásról, erőszakról, keserves gyermekkorról, második-harmadik esélyükről.
És hoznak barátságot. Nevetést. Őszinteséget. Nyitottságot.
Egyik alkalommal az volt a feladatunk, ahogy körbeültük a konyhaasztalt, hogy öt dolgot tárjunk fel magunkról. Nem a múltunkból, és nem is abból, amit a tükörben látunk, ha belenézünk. Öt vonást, mely Jézussal töltekező hívő lányokként jellemez minket.
Mikor rám került a sor, három dolgot soroltam fel az ötből: jószívű vagyok, Isten szeret, kalandvágyó vagyok…
A harmadik pontnál példaként megemlítettem, hogy szeretném egyszer kipróbálni, milyen érzés kiugrani egy repülőgépből. Mielőtt tovább sorolhattam volna, monológom beszélgetéssé robbant. Kiugrani egy repülőből? Minek? Mekkora őrültség!
Nem várt fordulatot vett az együttlétünk. Rövidesen felfogtam, hogy ez Isten-akarta fordulat volt, mert az új téma társnőim rejtett, félelmekkel elnyomott vágyait hozta felszínre: megtenni egy lépést, mely kockáztatná a kapcsolatukat; kipróbálni a vezetői szerepet; elmenni missziós útra (ami repüléssel jár). Még a hullámvasút is szóba került.
Múltjuk eseményei és alakjai meggyőzték ezeket a hölgyeket, hogy a kalandos élet nem nekik való, maradjanak múltjuk és félelmeik alkotta korlátaikon belül. Jézus tanítványai is ilyenek voltak?
A Lukács 9-ben nagy gondban voltak a tanítványok. Ott volt körülöttük a tömeg. Távol voltak minden lakott területtől. És nem volt ennivaló.
A tanítványok azt tartották volna helyesnek, ha Jézus hazaküldi az embereket.
Ehelyett Jézus feléjük fordult, és így szólt: „Ti adjatok nekik enni”.
A tanítványok szerint a számukra megtehető lépés az volt, ha kérik Jézust, küldje el a népet. Emberi mérték szerint nem volt elég ennivaló. Emberi gondolkodásuk szerint Jézus az, akinek lépnie kell. Emberi valóság volt, hogy ott van körülöttük 5000 férfi, a hozzájuk tartozó nőkkel, gyermekekkel együtt mintegy 20000 ember.
A „Ti adjatok nekik enni”- parancs kilépett az emberi dimenzióból a természetfölöttibe. A repülőből kiugrás pillanata volt hitük számára.
Jézus nem várta el tőlük, hogy saját erejükből teljesítsék a parancsot. A Jn 15,5b-ben azt mondja: „nélkülem semmit sem tehettek”. Tudomásukra akarta hozni, hogy készen áll sokká tenni a keveset, amit ők fel tudnak ajánlani.
Megkérdeztem a nálam lévő hölgyeket, mi lenne, ha Jézus hívná őket egy kalandra.
Egyikük azt mondta, eljönne velem hullámvasútozni.
Egy másik kijelentette, hogy igyekezne megnyitni szívét olyanok előtt, akik még nagyon az elején járnak az útnak.
Volt köztük egy fiatalasszony, aki még sosem ült repülőgépen, nagyon fél a repüléstől, gyógyuló kábítószerfüggő, és legfőbb vágya, hogy másoknak beszéljen Jézusról. Ő ezt mondta: „Nagyon félnék, de ha Isten arra szólítana, hogy menjek el egy missziós útra, felszállnék a repülőre, mert tudnám, hogy az én Istenem velem van ott is.”
Örömömben legszívesebben táncra perdültem volna! Valami fontos dolog volt kialakulóban. Bármilyen kicsinek látnák is mások a kalandjainkat, Isten mindegyikünkkel tud nagy dolgokat véghezvinni.
Te is úgy érzed, hogy esetleg a múltad vagy mások véleménye miatt korlátok közt élsz? Félelmet keltenek benned, úgy érzed, alkalmatlan vagy arra, hogy Jézus felhasználjon téged?
Túl nehéznek, túl nagynak tűnik?
„Ti adjatok nekik enni.” „Te tedd meg.”
Jézus bizalmat szavaz neked, Ő tudja, hogy minden szükségessel el tud látni.
Felhívás ez, hogy lépjünk ki a pusztán emberiből, és higgyünk a természetfölöttiben. Ismerd meg magadat olyannak, amilyennek Isten mindig is ismert, és figyeld, hogy bontakozik ki a hit csodája a lelkedben.

Atyám, köszönöm, hogy túllátsz félelmeimen, sérüléseimen, és meglátod alattuk igazi énemet. Egy erős lányt látsz ott, Isten hívő gyermekét. Hinni akarom, hogy mindenre képes vagyok Általad, a te segítségeddel. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Jumping Out of Airplanes
Encouragement for today, 2014.05.16.
www.proverbs31.org

2014. október 10., péntek

Lélekerősítő levelek 161

Megmentő-komplexusom halála
Amy Carroll

Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.” Mt 20,28

Hosszú évekig égett bennem a vágy, hogy megmentő legyek: vízi mentő, hegyi mentő, tűzoltó stb. Szívem egy sarkában mindig fellobbant valami, mikor láttam, hogy valakik egy pokróccal felfognak egy zuhanó gyermeket, vagy mentik a földcsuszamlás áldozatait, földre tepernek egy gépeltérítőt. Erre a fajta bátorságra vágytam, amit ezrek csodálnak lélegzetvisszafojtva.
Ez a vágy hajtott végül Kalkuttába, Indiába, ahol meg akartam változtatni az emberek életét saját pozitív hozzáállásommal, ötletességemmel.
Magabiztosan készülődtem, hőstettekről álmodozva utaztam, de ahogy megérkeztünk, önbizalmam rögtön hanyatlani kezdett. Ahogy kiértünk a repülőtérről a sötét éjszakába, azonnal kolduló asszonyok és gyermekek vettek körül. Miért nem alszanak?
Málladozó épületek sorjáztak kátyúkkal teli utcákon, kóbor kutyák és puskás csendőrök vigyázták őket. Orrfacsaró bűz, sosem látott képek támadták meg érzékszerveinket. A szálloda felé menet kocsink egy kivilágított reklám mellett haladt el: „Kalkutta: Az öröm Városa”. Ez a fényreklám ostorként csapott legmélyebb vágyaimra. Mit képzeltem? Örömöt hozni Kalkuttába? Ez nem embernek való, ez Isten-méretű feladat!
Az a perc nemcsak megvilágította, de azonnal össze is törte hősi álmaimat. Mosolyom és pozitív hozzáállásom nem fog enni adni az éhezőknek, nem fogja felszabadítani a nőket az elnyomás alól, nem fogja megmenteni a lelki sötétség rabjait. Nem, egyedül Jézus, a Megmentő tud válaszolni ekkora kihívásra, egyedül Ő tud változást hozni. Én azért vagyok itt, hogy Őt szolgáljam.
Miért akartam megmentő lenni? Volt ennek jó oka is, meg rossz is. Segíteni akartam az embereken, enyhíteni szenvedésüket, megismertetni velük a szerető Istent. De ezt a jó szándékot beárnyékolta a vágyam, hogy hősnek érezhessem magam, hogy kivívjam mások elismerését „nemes” cselekedeteimmel, és hogy érezzem az elégedettséget, hogy megfelelek Isten elvárásainak.
Megmentő-komplexusomból fakadó munkám kívülről jónak tűnhetett, de inkább önelégültségre vezetett, mint Isten iránti engedelmességre.
Jézus a mi igazi hősünk, a mi valódi Megmentőnk. Jézus jó hírt hoz a szegényeknek. Bekötözi a lélek sebeit. Szabadulást hoz a foglyoknak, világosságra vezeti a bűn sötétségének rabjait. Jézus Isten szeretetét hozza, vigasztalja a gyászolókat, gondot visel a szükségben lévőkre. Szépséget visz a porba, örömre váltja a bánatot, dicsőítésre a kétségbeesést (Iz 61,1-3). Jézus csodálatos, hatalmas, méltó arra, hogy A Megmentő legyen.
A Máté 20,28-ban Jézus kinyilvánítja tanítványai előtt szuperhős Megmentő voltának titkát, ami igencsak meglepő: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért.”
A titok a szolgálat. Megmentőnket és a körülöttünk élőket szolgálva színfalak mögötti hősökké válhatunk Isten szemében. Az alázatos szolgálat talán nem kerül reflektorfénybe, de biztosan meg tudja változtatni a világot.
Évekkel a kalkuttai lecke után a régi ragyogó mosolyommal és pozitív hozzáállásommal önkéntesnek jelentkeztem. A különbség abban állt, hogy nem megmentő akartam lenni, hanem szolgálni akartam Megmentőmet.
Jézus a hős, akit csodálni kell; az én dolgom az, hogy feltűrjem az ingem ujját, és beálljak mellé a világot megmentő munkába.

Áldalak Jézus, mint az egyetlen dicsőítésre méltó Megmentőt. Segíts, kérlek, hogy ne arra vágyjam, hogy csodáljanak, hanem hogy Téged szolgáljalak. Cseréld le megmentő-komplexusomat szolgálatkészségre. Népedet szolgálva követni akarom példádat. A Te Nevedben, Ámen.

Amy Carroll: Why My Savior Complex Had to Die
Encouragement for today, 2014.04.30.
www.proverbs31.org


És ha nem kapok több holnapot?

Tracie Miles

„… nem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik.” Jak 4,14

„Nagyon kedvezőtlen az időjárás a felső légtérben. Számítsanak erős turbulenciára.” Legszívesebben az ajtóhoz rohantam volna, de ehelyett becsatoltam az övemet, és biztonságos utazásért imádkoztam. A figyelmeztetés szavai nemsokára valósággá váltak. A repülőgép ide-oda rángatózott, mintha puha felhők helyett kemény falakba ütközne. Rövid, de nehéz utazás volt. A végén több sikertelen leszállási próbálkozás után átvezényeltek minket egy távolabbi repülőtérre, ami aztán órákkal megtoldotta az utunkat.
A váratlanul meghosszabbodott, levegőben töltött idő alatt azon gondolkoztam, mi az, ami legfontosabb az életemben. Nem hittem, hogy le fogunk zuhanni, de a gondolataim mind akörül jártak – mi van, ha megtörténik a legrosszabb? Mi van, ha nem kapok több holnapot?
Gondolatban végigvettem azokat, akik legközelebb állnak hozzám. Mit mondtam nekik utoljára? Kedves szavakat vagy keményeket? Szeretet volt mondataimban, vagy csak utasítások voltak távollétem idejére? Megöleltem mindegyiket, és kifejeztem, mennyire sokat jelentenek nekem? Ha úgy adódna, hogy nem jutok haza, fel vannak készülve a gyermekeim, hogy spirituálisan és érzelmileg kezelni tudják az életet, bízzanak Istenben, és hitben járjanak? Tudja a férjem, mennyire becsülöm őt?
Kinek kell megbocsátanom? Kit kellett volna felhívnom vagy meglátogatnom, de mindegyre halogattam? Fontossági sorrendem és terveim összhangban voltak Isten akaratával? Mindennapi tennivalóimban kértem-e Isten irányítását? Megtettem minden tőlem telhetőt Isten dicsőségére? Készen állok rá, hogy szemtől szemben találkozzam Jézussal?
Hiába tudta a lelkem, hogy Isten felügyeli a történéseket, a gondolataim és érzelmeim megvadultak az ovális ablakon kívül kavargó sötét felhők láttán.
Hogy eltereljem a figyelmemet a hangos bemondóból hallatszó riadt hangról, felnyitottam a Bibliámat, és arra vonatkozó helyeket kerestem benne, hogy Isten ismeri napjaink számát. Az első, amit találtam, mai alapigénk volt.
A 4. fejezet többi részében Jakab korholja a népet önző életmódjuk miatt. Önmagukkal elnéző, másokkal ítélkező és gőgös magatartásuk sok vitára, veszekedésre adott alkalmat. Csak a kereskedelmi haszonnal törődtek, Isten dolgait elhanyagolták.
Saját programjuk érdekelte őket ahelyett, hogy a valóban fontos dolgokkal törődjenek. Úgy éltek, mintha Isten nem is létezne, vagy nem számítana, s mentek a saját terveik után. Nem törődtek azzal, hogy életük fölött Isten uralkodik, sem napjaik számával. Aztán jönnek azok a szavak, amik úgy megérintették a szívemet: „… nem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik” (Jak 4,14).
Ezt nekem is írhatta volna Jakab. Én is anélkül foglalkozom néha a terveimmel, hogy eszembe jutna, egyedül Isten tudja, mennyi időm van rá, hogy megvalósítsam őket. Máskor meg úgy kezdek tervezni, hogy nem is gondolok Isten akaratára, elveszek a jelentéktelen dolgok között, és nem foglalkozom azzal, ami valóban számít.
Jakab azt akarta, hogy olvasói vegyék észre Isten iránymutatását, hogy a Neki tetsző távlatok szerint tervezzenek, tudva, hogy minden lélegzetvételüket Neki köszönhetik. Nem ígér nekünk senki holnapokat, ma kell az örökélet perspektívája szerint élnünk.
Nyugodt maradtam a levegőbeli káoszban, és töprengésem a gép rángatózása közben jót tett, mert figyelmeztetett, hogy ne vegyem magától értetődőnek az időt, amivel rendelkezem. Ne abból induljak ki, hogy mindig lesz holnap, hogy mindig kapok esélyt szeretni azokat, akik a legfontosabbak nekem. Mostantól kezdve figyelni akarok Istenre, mikor eltervezek valamit, és Őt akarom szolgálni legjobb képességeim szerint.

Uram, bocsásd meg, hogy saját terveimet tartottam szem előtt, és nem igyekeztem őket a Te szemeddel látni. Segíts, hogy sose halasszam holnapra, amit akaratod szerint ma kell megtennem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: What if I Don’t Get Any More Tomorrows?
Encouragement for today, 2014.04.11.
www.proverbs31.org


Az 5 legjobb dolog, amit ma mondhatunk valakinek
Lysa TerKeurst

„A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róm 12,12-13

Sosem felejtem el, ahogy ott ülök a büdös, iskolai tornateremben. Mintha tegnap lett volna. Túléltem a tornaruhába átöltözés rettegett perceit a lányöltözőben, és most ott ülök a kemény padon, hallgatom a teniszcipők visítását, a labda egyenetlen pattogását, a tanár sípjának éles füttyét, és a lányok vihogását a hátam mögött. Nem velem nevetnek. Hisz az azt jelentené, hogy befogadtak, szeretnek velem lenni, közéjük tartozónak vallanak.
Nem, ők rajtam nevetnek.
Én vagyok a beszédtéma. Én vagyok vicceik célpontja.
És ez nagyon fáj.
Talán te is ismered ezt a fájdalmat. Cseréljük le a helyszínt és a szereplőket, és szinte mindnyájunk életében megtaláljuk ezt a fajta szenvedést.
- Mikor a munkatársaink egyezkednek, hova menjenek ebédelni, és minket kihagynak.
- Mikor egy másik anyuka az óvodából megszólít: „Épp arról beszélgettünk néhányan, hogy mennyire agresszív a gyermeked a játszótéren”.
- Mikor a szociális média olyan álomszépnek és felettébb romantikusnak mutatja be mások házasságát, te pedig álomba sírdogálod magad este az ágyban.
És ekkor odalép egy barátnő kedvesen mosolyogva, mond néhány egyszerű szót, és hirtelen már nem is vagy egyedül.
Ilyen barátnőd szeretnék ma lenni.
Bármi legyen is, ami a padlóra küldött, szeretném elsuttogni neked azt az 5 legjobb dolgot, amit egy barátnőnek mondhatunk szerintem.
Ez a lista mai igénk, a Róm 12,12-13 alapján született, és a címe: Szeretet.
1. „Te csodálatos vagy.”
(Róm 12,12: „A reményben legyetek derűsek...”)
Olyan kedves dolog, ha derűs reményt fecskendezel barátnőd szívébe azzal, hogy elmondod neki, miért különleges, miért tartod csodálatosnak.
A világ állandóan azon van, hogy hibáinkra, gyöngeségeinkre figyelmeztessen.
Adjuk hát meg egymásnak azt az örömet, hogy elmondjuk, milyen csodálatos barát, milyen csodálatos anya, milyen csodálatos bizonyságtevő, milyen csodálatos feleség, milyen csodálatos munkatárs, milyen csodálatos személyiség a másik.
2. „Én is.”
(Róm 12,12: „… a nyomorúságban béketűrők…”)
Ajándékozzuk meg barátnőnket saját történetünkkel, hisz mindnyájunk életében van nyomorúság, fájdalom, kudarc, sérülés. Mind meg tudunk betegedni testileg-lelkileg.
A béketűrő barát odaajándékozza együttérzését, mert neki is épp erre van szüksége. Az „Én is” kezdetű mondatokkal elismerem, hogy nem vagyok különb nálad, de együtt erősebbek vagyunk. Szeretetet ébreszt a lefegyverző felismerés, hogy mind együtt vagyunk a nyomorúságban.
3. „Imádkozom érted.”
(Róm 12,12: „… az imádságban állhatatosak…”)
Olyan jó az, ha elmondhatjuk valakinek, hogy kitartóan imádkozni fogunk érte. Van egy barátnőm, aki állhatatosan imádkozik értem, el is küldi mindig a kapcsolódó igéket sms-ben.
Nem csak arról van szó, hogy az adott helyzetről imádkozik. Azt szeretem benne, hogy velem van az imádságban, mintegy imával átsegít a szituációkon. Nem is tudom, hogy van türelme ennyi ideje újra meg újra ugyanazokkal a gondjaimmal bajlódni. Én néha már nagyon fárasztom saját magamat… de ő nem fárad. Mekkora ajándék! Tudom, tovább kell adnom azzal, hogy én is így imádkozom másokért.
4. „Segítek.”
(Róm 12,13: „Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak…”)
Ha látjuk, hogy egy barátnőnk, ismerősünk bajban van, hajlandók vagyunk megmozdulni, és segíteni a megoldásban?
Egyik ismerősöm mindenét elvesztette egy gázrobbanásban. Összehoztunk egy „Jób-partit”. Mindenki hozott valamit, amivel segítheti a családot.
Nem tudtunk mindent pótolni azonnal. De segítettünk létrehozni egy alapot, amin újraépíthetik az életüket, és be tudtuk bizonyítani, hogy Isten gondoskodik róluk.
5. „Gyere el hozzám.”
(Róm 12,13: „Gyakoroljátok a vendégszeretetet.”)
Nagy szükség van rá, hogy otthonunk szentélyében fogadjuk egymást. Amikor együtt vagyunk, látjuk és halljuk egymást, valahogy értelmesebbé, mélyebbé válik a kapcsolat. Valódi beszélgetés alakul ki.
Az együtt megtört kenyér felett megtört szívünket is megosztjuk. És örömmel tárjuk fel egyéniségünk épen maradt értékeit. Az asztalon és különbözőségünkön átnyúlva egymáshoz, megfonjuk a barátság csodálatos kötelékét.
Igen, ez az öt jó, talán legjobb dolog, amit mondhatunk egymásnak.
Most hát én neked mondtam őket.
Megvallom, az utolsóval gondban vagyok. Kicsit abszurdnak tűnik, hogy mindnyájatokat ide ültesselek a konyhaasztal köré. De álmodozhatom róla!

Uram, köszönöm neked a barátság ajándékát. Mutasd meg, kérlek, kinek van ma szüksége biztató szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The 5 Best Things to Say to a Friend Today
Encouragement for today, 2014.05.05.
www.proverbs31.org


Amikor úgy érzed, egy romhalmaz az életed
Renee Swope

„De az Úr Józseffel volt, megmutatta jóságát, és feléje fordította a börtönparancsnok jóindulatát.”

Szoktad úgy érezni, hogy az életed tele van zűrös kapcsolatokkal, helyzetekkel? Könnyen romhalmaznak tartod ilyenkor az életedet és magadat is, és arra gondolsz, tud-e Isten kezdeni valamit veled vagy a tapasztalataiddal.
Lelkem védelmében ilyenkor azt kérem Istentől, juttassa eszembe azokat az eseteket, amikor bámulatos dolgokat művelt az életemben vagy mások életében, úgy alakította, ahogy én álmodni se mertem volna. Legutóbb József történetére emlékeztetett (1Móz 37-50), aki szerencsétlenségek sorozatát élte át.
Képzeld el, hogy elvernek, majd bedobnak egy verembe, aztán eladnak rabszolgának, elhurcolnak idegen országba, ott hamisan megvádolnak egy bűnténnyel, amit nem követtél el, és börtönbe csuknak meghalni. S ráadásul mindezt a szörnyűséget a testvéreid kezdeményezték ellened.
De ez József történetének csak az első fele.
A színfalak mögé nézve azt látom, hogy Isten egyik specialitása, hogy a bajban mesterműveivé alakítsa az embereket. Ezt tette itt is:
„Amikor azok messziről meglátták, még mielőtt közelükbe ért, azt indítványozták, hogy öljék meg. … levették József ujjas köntösét, ami rajta volt, őt magát pedig megfogták és a ciszternába dobták.” (1Móz 37,18. 23b-24.)
Józsefet Egyiptomba vitték, és eladták rabszolgának a fáraó egyik tisztviselője, Potifár számára. Lehetne ennél rosszabb? Lett, amikor Potifár felesége megpróbálta elcsábítani, és mert nem sikerült, bosszúból azzal vádolta meg Józsefet, hogy meg akarta őt erőszakolni.
„A héber szolga, akit a házba hoztál, idejött hozzám, hogy erőszakoskodjon velem. De mikor hangosan kiabáltam, itt hagyta ruháját mellettem, menekült, és kiszaladt.” Ura felesége szavának hallatára, hogy a rabszolga – úgymond – így tett vele, haragra gerjedt. Ura elfogatta Józsefet, s abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait őrizték. Ott maradt a börtönben.” (1Móz 39,17b-20.)
Intézőként Potifár házában József megtanulta a szolgáló vezetést és a becsületes munkát; a börtönben megbocsátást, bölcsességet, türelmet tanult. Sokszor elbántak vele, de megtapasztalta, hogy Isten átvezeti a sötétségen, és végül segített neki kijutni a börtönből.
„A felügyelő rábízta Józsefre az összes foglyot, aki csak a börtönben volt. Ami ott történt, annak az ő rendelkezése szerint kellett végbemenni. … Az Úr vele volt, és amihez csak hozzáfogott, azt sikerre vezette.” (1Móz 39,22.23b.)
A verem poklából Potifár házán és a sötét, hideg börtönön át Isten felkészítette Józsefet káprázatos jövőjére, egy olyan szerepre, melyben megmentheti Isten népét, és még a családját is újraegyesítheti.
Végig a történetben József Isten közelében maradt, hagyta, hogy a nehéz körülmények egyre jobban hozzákapcsolják Istenhez, egész lényével Tőle függjön. Isten pedig ezalatt a jellemét gyúrta-formázta, hogy kiváló, kegyes vezetővé váljon – aki alázatos, szerető szívű, megbocsátó, türelmes és bölcs.
Kedves Barátnőm, talán épp most veremben érzed magad, mint József annak idején. Ne utáld a bajt, amibe kerültél – Isten dolgozik a színfalak mögött. Arra készül, hogy benned és általad nyilvánvalóvá tegye korlátlan hatalmát.

Uram, köszönöm, hogy eszembe juttatod, hogy mindig velem vagy, ahogy Józseffel is mindig ott voltál. Amikor nehéz helyzettel szembesülök, Rád szeretnék hagyatkozni, bölcsességet, türelmet, irgalmat várva. Tudni fogom, hogy Az által, aki szeret engem, életem mindig több, mint egyszerű győzelem a bajokon. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When Your Life Feels Like a Mess
Encouragement for today, 2014.05.07.
www.proverbs31.org


Nem választhatod a vereséget

Sharon Glasgow

„Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” Péld 3,11-12

Heather lányom kétéves kora körül gyakran eszembe jutottak hajdani, az anyaság előtti kérkedő gondolataim. Hányszor ítélkeztem bizonyos anyukák fölött, és ígértem meg magamnak, hogy az én gyermekeim biztos nem fognak úgy viselkedni!
Tudjátok: úgy. Hadonászni anya ölében, toporzékolni az élelmiszerboltban, hisztizni a sorban állásnál. Ám kislányom erős akarata komoly próbatétel volt. Állandóan feszítette a türelmemet, és gyakran viselkedett úgy.
Sosem felejtem el az egyik legnehezebb esténket. Kimerítő nap volt, tele hadakozással, és végre eljött a fektetés ideje. (Áldom Istent a fektetési időkért!) Heather megütötte a kishúgát, és mondtam, hogy kérjen tőle bocsánatot. Nem akart.
Minden porcikám arra vágyott, hogy hagyjam annyiban, és fektessem le a lányokat, de tudtam, hogy nem engedhetek. Határozott hangon odaszóltam neki:
- Menj be a szobádba, majd utánad megyek.
Örültem, hogy engedelmeskedik, és elindul a szobája felé.
Bíztam benne, hogy elkerültük a csatát – míg rám nem nézett azzal vaskemény tekintettel. Egyik lába belül volt a szobája küszöbén, másik kint a nappaliban.
- Menj be a szobádba, Heather.
Hangom sürgető volt, de ő rá se hederített. Nagyon fáradt vagyok most ehhez – gondoltam.
Ekkor eszembe jutott a Péld 3,11-12, amit még Heather születése előtt memorizáltam. „Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.”
Míg esélyeimet latolgattam, az Úr szólt hozzám ezzel az igeverssel. Tudtam, mit üzen: Nem választhatod a vereséget. Nagy levegőt vettem, és eldöntöttem, nem számít mennyi ideig tart, de nem hagyom, hogy Heather engedetlensége győzzön a fáradtságom fölött. Ennél sokkal jobban szerettem.
Egy idő múlva leült a küszöbre, félig kint, félig bent. Én vele maradtam a nappaliban. Órákig nem változott semmi. Nem bolondultam meg, csak eltökélt voltam. Ezen az estén a lányom megtanulja, hogy az anyja komolyan gondolja, ha mond valamit. Nem volt tévé. Nem voltak játékok. Még egy darab papír sem, amire firkálni lehetne.
Míg ő üldögélt, én összehajtogattam a tiszta ruhát, kifizettem néhány számlát, megírtam a bevásárlólistát – és néha megkérdeztem, bocsánatot kér-e. Szemhéja egyre nehezebb lett, tudtam, mennyire örülne, ha ő győzne, de nem engedtem.
Végül szokásos lefekvési ideje után három órával bocsánatot kért a húgától és tőlem. Jóéjt puszit adtam neki, mialatt ágyba dugtam. Átölelte a nyakamat, és úgy mosolygott rám, mintha én lennék a világ legjobb anyukája. Minden elrendeződött – legalábbis arra az estére.
Nem ez volt az utolsó csatánk. De ahogy múlt az idő, egyre gyérültek az összekoccanások. Kitartottam gyermekeim fegyelmezésében, ahogy az Úr is megfeddi azt, akit szeret. Miért? Mert azt szeretné, ha bölcsekké válnánk, hogy elkerülhessük a veszélyes hibákat, és növekedjünk az Ő kegyelmében. Ezt szeretném én is öt lányomnak. Nagyon sok időt töltöttem imádságban – és a küszöbökön –, amíg lányaim felnőttek. Mindegyik más volt, mindegyikhez másfajta nevelési stratégiára volt szükség. Mostmár felnőttek, és örömmel kijelenthetem, hogy Heather és testvérei szeretik az Urat, és az Ő útján járnak.
Szeretem a gyermekeimet, és tudom, hogy megérte minden perc, amit a nevelésükre, fegyelmezésükre fordítottam. Még a hosszú, álmatlan éjszakák is.

Uram, jobban kellesz, mint bármikor. Szükségem van az erődre, bölcsességedre, irányításodra, hogy rávezessem gyermekeimet az útra, amelyen járniuk kell. Segíts! Legtöbbször úgy érzem, alkalmatlan vagyok erre. Ugyanakkor tudom, hogy általad mindenre képes vagyok. Köszönöm, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Losing this battle is Not an Option
Encouragement for today, 2014.05.02.
www.proverbs31.org


Az én Hitnyilatkozatom
Wendy Blight

„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.” Róm 8,37

Olyan nap volt, mint a többi. Felkelt, és kezdődött a szokásos program. Felébreszti a gyermekeket. Elkészíti az uzsonnájukat. Becsomagolja a táskákat. Elkocsikázik velük az iskolába. Munkahely. Hazatérés.
Úgy, mint máskor. Mindaddig, míg a konyhába lépve meg nem hallotta, hogy sms érkezett. Nem az ő telefonjára, hanem a férjéére. Nem ismerős a név. Női név. Biztos egy új munkatárs. Vagy ügyfél. Bízott a férjében. Okkal?
Valami arra késztette, hogy megnyissa az üzenetet. Ahogy az intim szavakon végigfutott a tekintete, szédülni kezdett, s a gyomra felkavarodott. Régebbi üzeneteket is megnyitott – a szavak tőrként döftek a szívébe.
Hallotta, hogy a férje befejezte a zuhanyozást. Mit mondjon neki?
Nem mondott semmit.
Este kitálalt. A férje vallomást tett, bocsánatot kért, ígérte, hogy véget vet a kapcsolatnak. Ő hinni akart neki, de tudta, mennyire nehéz lesz. Az a nő egy másik államban lakott. Gyakran dolgoztak, utaztak együtt.
„Fogok-e még valaha bízni benne?” – kérdezte magától.
Teltek a hetek, hónapok. Újabb üzeneteket, emaileket talált. Végül megkérte a férjét, költözzön el, legalább egy időre.
Sírva csengetett be hozzám. Kiöntötte a szívét, elmesélte, hogy megcsalták. Az árulás lelke mélyéig megrázta. Nekem is nagyon fájt.
Elhagyatva, magányosnak érezte magát. Nem voltak vigasztaló szavaim. De tudtam, nem is az én szavaimra van szüksége. Annak az igazságai és ígéretei kellenek neki, Aki sosem fogja megcsalni, sosem fogja elhagyni, sosem távozik tőle. Ezért adtam neki egy Hitnyilatkozatot, ami mindig emlékezteti rá, hogy Krisztusban sosincs egyedül, Ő semmi körülmények között nem szegi meg ígéreteit.
Megosztom veletek, amit neki adtam:
Ő szeret téged:
„Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).
A Mindenható Isten ismer téged:
„Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük” (Zsolt 139,15-16 KNB).
Megbocsát neked:
„Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket” (1Jn 1,9).
Élete árán megváltott téged:
„Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20).
Isten céllal teremtett téged, a mesterműve vagy:
„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk” (Ef 2,10).
Győzni fogsz:
„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).
Valaki összetörte a szívedet? Megcsalt? Hazudott neked? Kihasznált? Elveszettnek érzed magad? Magányosnak? Legyőzöttnek? Kétségbeesettnek? Aki már senkinek sem kell? Akit már senki sem szeret?
Nem vagy egyedül. Jézus megért téged, mert mindezt megtapasztalta. Azonosulni tud fájdalmaddal, szenvedéseddel. Azok árulták el, akiket Ő teremtett. Akiket szeretett, elhagyták. Jézus, a mi Megmentőnk és Szabadítónk érti, min megyünk keresztül.
Élő és cselekvő Igéjének igazságaival és ígéreteivel gyógyítja tátongó sebeinket, reményt ad a reménytelennek tűnő helyzetekben, igaz szavakkal írja fölül a hazugságokat.
Kedvesem, imádkozd a fenti igéket a saját helyzetedért. Ültesd el az igazság e magvait a lelkedben. Isten majd megöntözi és táplálja őket, hogy a szeretet, a remény és a hit mélyre nyúló gyökereit nevelje benned.

Mennyei Atyám, saját életemért imádkozom ma ezt a Nyilatkozatot. Ültesd el mélyen a szívemben ezeket az igazságokat és ígéreteket, öntözd őket szereteteddel, és keltsd őket életre mostani helyzetemben. Fiad, Jézus Krisztus nevében kérem, Ámen.

Wendy Blight: My Faith Declaration
Encouragement for today, 2014.05.07.
www.proverbs31.org