2014. március 25., kedd

Lélekerősítő levelek 147

Újra együtt
Micca Campbell

„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” 1 Tessz 4,17

Mikor meghalt a férjem, bennem is meghalt valami vele együtt. Fájdalom és félelem vett körül azokban a sötét napokban. Sajgott a lelkem, elhagyatottnak, üresnek, magányosnak éreztem magam. Szörnyen hiányzott.
Néha annyira vágytam gyöngéd érintésére, hogy ez a vágy csúfot űzött velem. Egyszer láttam egy férfit, aki hasonlított a férjemre, és ugyanolyan piros terepjárót vezetett, mint ő. Mérföldeken át követtem a kocsit. A szívem eltelt reménnyel, minden más megszűnt körülöttem, a világ végéig is követtem volna, csak érjem utol azt az autót.
Mikor végül egy piros lámpánál mellé soroltam, a tekintetünk találkozott, és képzelgésem csúfos véget ért. Mintha valaki gonosz tréfát űzött volna velem. A valóság elgyengített, félrehúzódtam egy parkolóba, ledőltem az ülésre, és zokogni kezdtem. Ahogy lement a nap, egyre hűvösebb lett a kocsiban. Felültem, begomboltam a kabátomat, és elindultam hazafelé – a férjem nélkül, egyedül.
Óriási hiányérzet volt bennem, ha arra gondoltam, nem látom többé Portert. Talán ismered ezt az érzést, te is elvesztettél valakit. Hadd vigasztaljalak egy igazsággal: azok számára, akik ismerik és szeretik az Urat, az elválás csak időleges. Nem végső búcsú, hanem „viszontlátásra”.
Pál apostol biztosította erről a tesszaloniki híveket.
„Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16b-17.)
Ez a biztatás nekünk is szól. Három szó ad reményt, vigaszt és biztonságot a megtört szívűeknek Pál kijelentésében: mi, velük és együtt.
Mi (a földön élők), akik még élünk, elragadtatunk a magasba velük (akik a mennyben vannak) együtt (a két csoport találkozik).
Ez az ige az egyesülésről kinyilvánítja, hogy Isten gyermekei soha nem tapasztalják meg a végleges elszakadást egymástól. Ez jó hír! Egy napon te is meg én is újra együtt leszünk szeretteinkkel, akik hittek Jézusban, amíg a földön éltek. Micsoda nap lesz az!!
Amikor valóban fel tudtam ezt fogni, a szívem megnyugodott. Bár továbbra is nagyon hiányzott a férjem, a bánat szorítása lazult, már nem fuldokoltam tőle.
Ma már nem égeti a gyász a lelkemet. Él bennem az Isten ígéretéből fakadó remény, hogy egy nap újra együtt leszek Porterrel és a nagyszüleimmel. Ebbe a reménybe kapaszkodom, és ez enyhíti a halál fullánkjának marását. Jóleső várakozással tekintek előre.
A gyászban is van remény. Azok, akik elfogadják az Urat Megváltójuknak, nem búcsúznak el véglegesen. Csak azt mondják: „Viszontlátásra!”

Uram, köszönöm, hogy megosztottad velünk a dicsőséges újratalálkozásról szóló igazságot. Köszönöm, hogy nem a halálé a végső szó. Mikor mélyen gyötör a bánat, juttasd eszembe reményt nyújtó igazságodat: újra látni fogom eltávozott szeretteimet. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Reunited
Encouragement for today, 2013.11.06.
www.proverbs31.org


Mit kezd Isten a nehéz helyzetekkel?
Samantha Evilsizer

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” Jób 42,2

Az elmúlt évben sok nehézséggel kellett megküzdeniük olyan embereknek, akik közel állnak hozzám: az otthonuk elárverezése, csődbe ment vállalkozás, üres hűtő, kiszáradt benzintartály jelezték ezt. Barátok és családtagok házassága került veszélybe, van, akinek letartóztatták a gyermekét, a másik már több mint egy éve munkanélküli, kocsik robbantak le, gyülekezetek estek szét. Mikor ennyi rossz dolog történik, megkísérthet a gondolat, hogy Isten nem tudja eltörölni a fájdalmat, felépíteni, ami leomlott, megjavítani mindent, ami összetört. Vajon be tudja illeszteni szenvedésünk darabkáit egy reményteljes jövő kirakójába?
Ha abból indulunk ki, amit a körülmények sugallnak, arra a következtetésre juthatunk, hogy Isten nem tud jót kihozni a minket ért bajból. Vagy, hogy nem akar. Pedig az igazság az, hogy Isten tud és akar változtatni a körülményeinken.
Akár átalakítja mostani helyzetünket, akár nem, van hatalma arra, hogy jövőt és reményt adjon, és ez soha nem változik! Igéjéből vonhatjuk ezt le, ami ugyanerről szól. Ezért fontos azonnal lépni, mikor érezzük, hogy az Isten hatalmában való kételkedés beszivárog a gondolataink közé. Mit tegyünk ilyenkor?
Nekem nagyon sokat segít, ha a Jób 42,1-2-re gondolok: „Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.”
Isten hűségének Bibliából vett bizonyítékai támaszt nyújtanak, mikor körülöttünk minden összeomlani látszik. Ha arra gondolunk, mi mindent tett másokért, megerősödünk hitünkben, hogy értünk is megteheti. Nézzünk néhány példát a Szentírásból Isten megváltó tervére népe egyes fiaira, lányaira vonatkozóan:
Jób elvesztette családját, otthonát, vagyonát és egészségét, de közben Isten mindannak, ami elpusztult, kétszeresét készítette elő a történet végére neki (Jób 1-2 és 42,10).
József börtönbe vetett rabszolga volt, de Isten terveiben már Egyiptom második uraként szerepelt (Ter 39,19-21 és 41,41).
Ruth otthontalan, gyermektelen, fiatal özvegyasszony volt, de Isten már készítette új otthonát Boáz szívében, aki aztán feleségül vette. Isten azt is tudta, hogy Ruth a szép-szép-szépanyja lesz Jézusnak (Ruth 1,4-5 és 4,13-17).
Mikor Dávid házasságtöréssel elbukott, Isten már készítette az alapot, amin felállhat, és megbánhatja, amit tett (2Sám 2,4 és Zsolt 51).
Mikor Péter hitét vesztve megtagadta Krisztust, Isten tudta, mekkora szerepe lesz Péternek a keresztény egyház megalapozásában, és hogy ezreknek fogja hirdetni Krisztust (Mk 14,66-72 és ApCsel 2,38-41).
Míg Mária haldokló fiát nézte a kereszten, Isten pontosan tudta, hogy Jézus feltámad, és elfoglalja trónját a mennyben! (Jn 19,25-30 és Jel 3,21).
Bármilyen szörnyű, kilátástalan volt a helyzet, Isten mindegyiket reményteljes jövőre változtatta.
Isten képes megfordítani, újjáépíteni, feléleszteni, megújítani. Légy készen terveire, amik már működésbe léptek ebben a nagyon nehéz helyzetben, amiben vagy. Bízz Benne. Minden helyzetet, körülményt kézbe tud venni, hogy neked hasznodra, Neki dicsőségére váljék!

Uram, köszönöm hűségedet, amit minden nemzedéknek bizonyítottál, és köszönöm azt is, hogy mindezeket leírták, és így számunkra is megmaradtak a történetek, amikor a szörnyű múltat reményteli jövővé alakítottad. Tedd meg, kérlek, az én életemmel is. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: What Can God Do with Difficult Circumstances?
Encouragement for today, 2013.11.05.
www.proverbs31.org


Mi kerüljön középre
Tracie Miles

„Ő a közepe mindannak, amit hiszünk, hűséges mindenben, amivel Isten megbízta” – a Zsid 3,2 alapján

Úgy hittem, hogy hálaadásnapi dekorációimat biztonságban elcsomagoltam tavaly, ám mikor előszedtem a bőségszarut, valami gyanús lett. Néhány éhes egérke úgy gondolta, érdemes megkóstolni a hungarocell kenyérszeletet és a műanyag almákat.
Az volt a tervem, hogy a bőségszarut az ebédlőasztal közepére helyezem, mint minden évben. A nem megfelelő csomagolás áldozatot követelt, és dekorációm központi eleme tele volt rágott lyukakkal.
Míg azon igyekeztem, hogy helyrehozzam a kárt, szent koppintást éreztem a szívemen. Mintha jelezni akarta volna, hogy gondolkozzam el, biztos, hogy a megfelelő dolgot helyezem a közelgő Hálaadás ünnep közepére.
Az előző hónapok telve voltak rohanással, kihívásokkal. Szívemet többször is kiégettnek éreztem. Kialakult egy életritmusom, melyben a bajaimra és a tennivalóimra összpontosítottam, ahelyett hogy időt szakítottam volna a hálaadásra Isten jóságáért az életemben.
Eredeti szándékom az volt, hogy Jézust helyezem életem középpontjába, de nem tartottam meg a fogadásomat. Fókuszpontom elcsúszása eszembe juttatta a keresztényeket, akiknek a Zsidókhoz írt levelet szánta a szerzője.
Ezeket a hajdani embereket az a veszély fenyegette, hogy nem Krisztust tekintik egyetlen megváltójuknak. Próféták, angyalok vagy éppen Mózes került a fókuszpontba. A levél 3. fejezetében arra figyelmeztetik ezeket az embereket, hogy egyedül Jézus méltó a bizalomra, és Neki kell hitük középpontjában állnia.
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt akarta, hogy a keresztények hagyják abba, hogy önmagukra, más emberekre vagy dolgokra koncentrálnak, és tekintetüket irányítsák vissza Krisztusra.
Az akkori idők keresztényeihez hasonlóan, bizony a mi figyelmünket is könnyen elterelik a napi gondok, feladatok, és észrevétlenül középponti helyre kerülnek világi kötelességeink meg az ünnep külső jegyei. Jézusközpontúság helyett énközpontúvá válunk. Mintha beraknánk Jézust egy dobozba, s felpakolnánk lelkünk padlására, hogy akkor szedjük elő onnan, mikor „itt az ideje”. Ennek a következménye könnyen lehet kicsorbult élet, összelyuggatott szív, mert a gondok és kihívások megrágcsálják örömünket, békességünket.
Egy dolog hinni Jézusban, és más dolog Őt helyezni életünk közepére. Ha meghozzuk a legfontosabb döntést, kitartunk benne, hogy tekintetünket Jézuson tartsuk, és mindig hálásak legyünk azért, amit kapunk, szívünk és életünk egyensúlyban marad.
Az idei Hálaadáskor (és minden évben) dicsőítsük Istent, és ígérjük meg, hogy fókuszpontunkat Rajta tartjuk. Ha elhatározzuk, hogy Jézusra tesszük a hangsúlyt ünnepeink alatt és egész életünkben, a legszebb díszt kapjuk ajándékba dekorációnk közepére.

Uram, sosem akartalak felrakni a polcra, és hagyni, hogy az élet menete elvonja Rólad figyelmemet. Segíts, kérlek, hogy állandóan készen álljak Rajtad tartani tekintetemet az ünnepek alatt és az előttünk álló új esztendőben.

Tracie Miles: Choosing a Centerpiece
Encouragement for today, 2013.11.11.
www.proverbs31.org


A küzdelemről
Lynn Cowell

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.” Jak 1,2-4

„Miért nem lépünk már tovább?”
Hangom ingerültsége a szívem állapotát jelezte. Pontot akartam már tenni ennek a konfliktusnak a végére, s aztán lépjünk tovább, legyen mindenki boldog. Belefáradtam már a hosszantartó küzdelembe.
Alapjában véve én a megoldások embere vagyok. Főleg, ha a gyerekeimről van szó. Ha látom, hogy valamelyik szenved, vagy segítségre szorul, rögtön ugrok, hogy megoldjam a problémáját. Itthon hagytad a tornacuccodat? Máris utánad viszem az iskolába. Sokat kell tanulnod a dolgozatra? Majd én segítek. Nem érted a feladatot? Gyere, próbáljuk együtt.
Nem bírom nézni, ha küzdenek a gyermekeim, ezért azt képzelem, Isten, mennyei szülőnkként ugyanígy érez. Pedig velünk ellentétben, Isten nem ugrik mindig a segítségünkre, mert tudja, hogy nem mindig jó elkerülni a küzdelmet. Javunkra válhat. Ahogy Jakab levelének elején olvassuk, gyakran épp a küzdelem kell ahhoz, hogy „tökéletessé” váljunk.
Amikor a gyermekeimről van szó, többnyire az tűnik szeretetből fakadó lépésnek, ha közbelépek, és enyhítem rajtuk a nyomást. Ám gyakran túllépem a hatáskörömet, és többet ártok, mint használok. Segítségem meggátolja őket egy új készség, valami fontos tulajdonság megszerzésében.
Bármennyire nehéz, miközben gyermekeim a felnőtté válás útját járják, vissza kell húzódnom, hogy hagyjam növekedni őket. A tanárokkal való konfliktusok, az időbeosztás, a ruháik rendben tartása – ezek olyan területek, ahol gyermekeim hamar átvehetik és gyakorolhatják a felelősséget.
Küzdelmeiket úgy kell tekintenem, mint a lepkéjét, amelyik próbál kiszabadulni a gubóból. Forgolódik, nyomakodik, s mialatt küzd, egyre erősebbé válik, késszé arra, hogy áttörve a gubó falát kiterjessze a szárnyát, és szálljon szabadon. Ha a gubót feltörjük, hogy kisegítsük onnan a lepkét, nem fogja bírni a terhelést, hamar elpusztul.
Jézus, a maga bölcsességében pontosan tudja, hogy felnőttként is szükségünk van a küzdelmekből nyerhető erőre. Küzdünk a szeretetért kapcsolatainkban, küzdünk azért, hogy gyermekeink jövőjét Rá merjük bízni, vagy hogy ne aggódjunk anyagi biztonságunkért. Lehet, úgy képzeljük el ezt a folyamatot, mint felnőtté válást, pedig mi nem a felnőtté, hanem a tökéletessé válás útját járjuk a Jakab-levél szerint. „Tökéletessé”, más szóval „egésszé” kell válnunk.
Isten a megpróbáltatásokkal gyúr minket egyre hasonlóbbá önmagához. Amikor simán folyik az élet, elbánunk vele magunk is. A nehézség figyelmeztet, hogy fussunk oda Ahhoz, akinél ott az erő, amire szükségünk van, hogy az Ő kedve szerint válaszoljunk az élet kihívásaira. Ezzel hitünk és kitartásunk erősödni fog, alkalmassá válik a következő küzdelemre. Ebben az állandóan tartó folyamatban válunk egyre hasonlóbbá Őhozzá.
A Szentírás támogat minket ebben, segít hinnünk, hogy mindig megkapjuk a szükséges erőt Istentől. Ahelyett, hogy azt kérjük, szabaduljunk ki a megpróbáltatásból, kérhetjük, hogy növekedjünk általa.
Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy valaki, akit szeretek, nem ért meg, s ez nagyon zavart. Felnyitva a Bibliámat, kértem az Urat, tanítsa meg, hogyan reagáljak úgy, ahogy Ő tenné, ahelyett, hogy kifejezném a dühömet. Az első sor, amire a tekintetem ráesett, az Efézusi levél 5,1 volt: „Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek.” Ennél világosabban nem is mondhatta volna!
Arra tanít a Szentírás, hogy ha megpróbáltatásainkat tanulási lehetőségként fogjuk fel, egyre tökéletesebbé, egyre egészebbé válunk. Minden alkalommal erősebbek leszünk, készek arra, ami Isten terveiben szerepel számunkra.

Jézus, nem mondhatom, hogy ez a megpróbáltatás örömmel tölt el. Nyisd meg a szememet, hogy ezt a nehéz időszakot tanulási lehetőségnek lássam, ami a tökéletesség újabb fokára emel fel. Segíts, hogy fontos lépésnek tartsam a Feléd vezető úton. Ámen.

Lynn Cowell: The Struggle
Encouragement for today, 2013.11.08.
www.proverbs31.org


Amikor nem tudod, mit mondj
Lysa TerKeurst

„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” Náhum 1,7

Nemrég egy költöztető kocsi állt be a barátnőm háza elé. A költözés néha jóleső izgalommal jár. Néha meg nem.
Ez a költözés valaminek a végét jelentette. A költöztetők szakszerűen kiürítették a lakását néhány óra alatt. Egyik munkás odament hozzá kezében egy esküvői fotóval, és megkérdezte: „A fényképeket külön rakjuk?”
„Igen”, mondta, és ízlelgette a szó iróniáját: külön. Így fog élni ezentúl. Külön a régi szomszédoktól. Külön a férjétől. Külön attól az elképzeléstől, amilyennek az életét megálmodta.
Elvette az esküvői képet, és könnyeivel küszködve felhívott. „Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a fényképpel. Mit csinálsz az olyan holmikkal, amiknek már nincs helyük az életedben? Felépítettünk együtt egy életet, és most ez az ’együtt’ megszűnt.”
Tudtam, most nem az a dolgom, hogy valami közhellyel megtöltsem a kényelmetlen csendet. A sablonos szavak nem fognak odabújni mellé az ágyba, nem fogják körbeölelni feldúlt lelkét.
Talán ismerős a helyzet. Te ültél a romhalmaz közepén, vagy a vonal túloldalán kínlódtál a szavakat keresve. Ezekben a nehéz helyzetekben az egyetlen szilárd alapra helyezhetjük a lábunkat: Isten igazságára.
Az Ő igazsága nem suhan el az érzelmekkel.
Az Ő igazsága nem süllyed el a könnyek tengerében.
Az Ő igazsága nem hagy el akkor sem, ha szívből jövő kiáltásaid igazán nem hangzanak keresztényinek.
Végül ezt mondtam: „Nincsenek válaszaim, de imádkozni fogok. Le fogom írni neked beszélgetésemet Istennel, hogy lásd, Ő nem hallgat most sem. Lát téged. Hall téged. Igazságával vigasztalni akar.”
Kinyitottam a Bibliámat, és Isten elé tártam a fájdalmat és szomorúságot: „Istenem, kérlek, mutass rá ideillő igazságaidra. Használd a kezemet, hogy vigasztaló szavakat írjak Igédből a barátnőmnek.”
Én: Uram, nagyon rossz látni, mennyire szenved a barátnőm. Kérte, hogy mentsd meg a házasságát, és nem értjük, miért kellett mégis szétesnie.
Az Úr: Azt érzed, amit a Jób 17,11 kifejez? „Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, vágyaimmal együtt.”
Én: Uram, nem látod a könnyeit? Ha az én szívem megszakad látva az ő szomorúságát, bizonyára a tied is.
Az Úr: Emlékezz, milyen jó bízni Abban, aki egyedül látja, mi van, és mi jön ezután. Náhum 1,7: „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.”
Én: Igen, bízom Benned. De olyan rossz látni, hogy mindennek vége. Olyan értelmetlen az egész.
Az Úr: Semmi sem értelmetlen, amit megengedek. A fájdalomban is a jóért munkálkodom. Péld 19,20-21: „Hallgass a jó tanácsra és fogadd el az intést, hogy a végén mégis bölcs lehessél! Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz.”
Én: Miért kell mindezt átélnie?
Az Úr: Nem kell tudnod a választ. Te csak bízz. Ézs 55,9b: „magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”
Én: És a vágyai, mindaz, amit szeretne?
Az Úr: Egyedül én ismerem a vágyak összes lehetőségét. Te csak biztasd, hogy bízzon bennem, és okos döntéseket hozzon. Zsolt 37,3-4: „Remélj az Úrban és tedd a jót, akkor megmaradsz földeden és biztonságban élsz. Az Úrban leld örömed, s ő betölti szíved vágyait.”
Leírtam és elküldtem a barátnőmnek Istennel való beszélgetésünket. Ez a levél nem mulasztotta el a szenvedését, nem válaszolta meg a kérdéseit. Nem mutatott rá egy területre, ahova lerakhatja mindazt, aminek most nincs helye az életében. De arra késztette, hogy kinyissa Isten Igéjét, és ő maga is beszélgetni kezdjen Vele. És ez igazán alkalmas első lépésnek az előtte álló úton.

Uram, lélekben Eléd hozom szenvedő barátnőmet. Te vagy az egyetlen, aki végül fel tudod emelni. Bárcsak bízna Benned személyes, megélt bizalommal élete hullámvölgyei között! Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When You Don’t Know What to Say
Encouragement for today, 2013.11.14.
www.proverbs31.org


A mérges gyökér
Wendy Blight

„Vigyázzatok, Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Újraolvastam, amit írt, és még mérgesebb lettem tőle. Válasz helyett úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, s kikérem a véleményét. Nem tudtam volna higgadtan, kedvesen írni neki mostani lelkiállapotomban.
Mialatt fogalmaztam a férjemnek szánt levelet, egyre dühösebb lettem, s minden mérgemet kiokádtam abban az emailben. Mikor befejeztem, újraolvastam, meg voltam elégedve. Védett körülmények között ki tudtam fejezni, ami éreztem. Aztán rákattintottam a Küldés gombra.
Ebben a pillanatban a tekintetem a Címzett sorra vetült. Tévedésből nem a Továbbítás, hanem a Válasz gombot nyomtam meg. Minden erő kiment belőlem. Dühöngésem úton volt, de nem a férjem, hanem a barátnőm felé, aki felbosszantott.
Hányingerem lett. Mit tehetnék? Felhívtam a férjemet a munkahelyén. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal írnom kell egy másik emailt, amiben elmagyarázom a történteket, és bocsánatot kérek. A legnehezebb levél volt, amit valaha meg kellett írnom.
Kedves válasza meglepett. Megköszönte, hogy elnézést kértem, s ezekkel a szavakkal zárta: „Nem történt semmi, felejtsük el.” Az, hogy ilyen rendes volt, feloldotta bennem a dühöt, ami még egy órája rágta a lelkemet. Tudom, hogy nagyon rosszul estek neki az éles szavak, amiket írtam. Mégis úgy döntött, hogy támadásomat nem veszi figyelembe, megbocsátja.
Könnyen elfelejtjük, hogy amikor megbánt valaki, van döntési lehetőségünk. Letehetjük a fájdalmunkat, vagy továbbvihetjük magunkkal. Irgalmat gyakorolhatunk, vagy tárolhatjuk magunkban a mérget.
A méreg valóban mérgező. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérges gyökérként beszél róla, ami behálózza a szívünket, és sok bajt okoz a mi életünkben és másokéban is (Zsid 12,15). Gyakran úgy véljük, keserűségünk, dühünk, neheztelésünk indokolt, de ez nincs így. Ártalmasak és rombolóak ezek az érzelmek, magunkra nézve éppúgy, mint a másikra, aki megbántott minket.
Isten Igéje arra tanít, hogy megbocsássunk, méghozzá mielőbb, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Amikor mérgesek vagyunk valakire, helyt adunk a Sátánnak a szívünkben s a kapcsolatainkban. Barátnőm ahelyett, hogy engedte volna, hogy az ellenség gyomokkal szórja tele kapcsolatunkat, a megbocsátás virágát nyújtotta, megelőzve, hogy a mérges gyökér megeredjen köztünk.
Élő példája volt Pál apostol intésének az Efézusiakhoz írt levélből: „Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”(Ef 4,32). Bölcs reagálása segített túllépnem a mérgemen. Az alázat példája volt. Döntése megmentette a kapcsolatunkat, és befolyásolta az én jövőbeni válaszomat mások bántó megnyilvánulásaira. Azóta minden nap imádkozom azért, hogy Isten kegyelmét tanúsítsam a világ felé, és ne verhessen bennem gyökeret a méreg.

Uram, vizsgáld meg a szívemet. Nézz körül, van-e méreg, neheztelés benne. Vezess el a megbocsátáshoz. Szentlelked által tégy képessé arra, hogy eleresszem a sértődöttséget, a mérget, és tudjam közvetíteni csodálatos irgalmadat. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: The Bitter Root
Encouragement for today, 2013. okt. 29.
www.proverbs31.org

2014. március 21., péntek

Lélekerősítő levelek 146

Gyújts fényt
Ann Spangler

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a fényességedhez.” Ézs 60,1-3


Ha te is olyan hírfüggő vagy, mint én, tisztában vagy a rengeteg rosszal a világban. De közvetlen közeledben is hallhatsz rossz híreket. Akár így, akár úgy, bizonyára rábólintasz arra a képre, amit Ézsaiás próféta festett a világ helyzetéről a 60,1-3-ban.
Nem élénk kék és zöld színekkel ábrázolja a világot, mást mond a föld állapotáról: „sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket …”.
Nemrég kaptam egy emailt, ami nagyon megérintett. „ A gyermekek halála, az emberek érzéketlen megölése a munkahelyeken, amikről hallok a tengerentúlról, lefröcsköli, festékszóróval befedi azt a képet, amit eddig igaznak hittem Istenről.” Aztán folytatja az indoklást ez a fiatalasszony a levelében, hogy miért „csúfították el Krisztus képét a szívemben” ezek és más események.
Megdöbbentettek a képek, amiket használ. Arra késztetett, hogy elgondolkozzam, milyen az én Isten-képem, azt mi ferdíti el. Közeli és távoli nehézségek között hogy tudok egy olyan Isten-képhez ragaszkodni, melyen tündököl az Ő hatalma és jósága? Annyi kérdés türemkedik elő a sötétségből: „Miért nem lép közbe Isten?” „Miért van annyi gonoszság a világban?” Vagy személyesebben: „Miért nem segít rajtam Isten?”
Ézsaiás nem ad választ ezekre a kérdésekre. Inkább Isten hangjára figyel, és továbbadja, amit hall Tőle. A földről azt mondja, hogy sötétség borítja, de beszél egy fényről, mely elég erős ahhoz, hogy áttörje a sötétséget. „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége.” (1. vers.)
Nem azt mondja, hogy boldogság jellemzi a jelent - a jövő boldogságáról szól. Ézsaiás Jézus nevét nem tudhatta, de 700 évvel Jézus születése előtt már róla beszélt. Jézus a válasz arra a kérdésre, hogy hol van Isten. Ő a fény, mely áttöri a sötétséget, és megmutatja nekünk Isten hatalmas szeretetét.
Akárcsak Ézsaiás és a nép, melyhez beszélt, mi is érezzük magunkon a homály lucskát. Akkora sötétség van a világban! De nem kell egyedül botorkálnunk a sötétben. Megkaptuk Jézust, akinek fényén átszűrhetjük az élet nehézségeit.
Próbáljuk ma néhány percig elfordítani a tekintetünket a bajokról, és nézzünk Istenre. Kérjük Jézust, mutassa meg Önmaga mélységét, hadd ragyogjon fáklyaként az életünkben. Kérjük, segítsen, hogy a tragédiákat, a rossz híreket az ő szemével lássuk, hogy hihessük, hogy mindent javukra fog váltani az Őt szeretőknek (Róm 8,28).
Imádkozás közben gondolj arra, hogy a sötétség nem valóság, hanem a fény hiánya. Egy mínusz, egy semmi. Ahogy fényt gyújtasz, a sötétség eltűnik. Kérd Istent, gyújtson fényt benned, hogy mások is láthassák hatalmát, hogy mások is megismerjék jóságát.

Uram, szükségem van rá, hogy mélyebben megismerjelek. Mialatt kereslek, vonj közel magadhoz, és tölts fel jelenléteddel. Gyújtsd fel bennem a fényt. Jézus nevében, Ámen.

Ann Spangler: Turn the Light On
Encouragement for today, 2013.10.23.
www.proverbs31.org


Te megosztanád a történetedet?
Lysa TerKeurst

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.” 1Móz 50,20

Valahányszor kiléptem az emberek elé, hogy megvalósítsak valamit, amire úgy éreztem, Isten elhívott, kritikával és ítélkezéssel találkoztam. Szolgálatom elején hangos és kegyetlen volt a reakció. „Sosem lesz belőled jó előadó.” „Nincs szükség rád.” „Nézz magadra. Gondolod, hogy pont egy ilyen valakit akar felhasználni Isten?”
Néha másokhoz mértem magam. „Ő annyira okos! Olyan képzett! Kiváló kapcsolatai vannak. Hol vagyok én mindettől?” Úgy éreztem, összezsugorodom. Visszavonulót fújtam. A tökéletesség álcáját vettem magamra, gondosan kimunkált mondatokkal, rendben tartott otthonnal, csinosan öltöztetett gyermekekkel.
Kívül kifényesített, belül teljesen elhanyagolt voltam.
Néha az Úr szóbahozta ezt az ámítást. Párhuzamosan olvastam Henry Blackaby Experiencing God (Isten megtapasztalása) és Neil Anderson Victory Over the Darkness (Győzelem a sötétség fölött) című könyvét. Gyakran borították el könnyek a szememet, miközben próbáltam feldolgozni a tanultakat. Egy nap aztán már több történt a könnyeknél. Olyan zokogás tört fel belőlem, mintha a mellkasom darabokra akarna hasadni.
Arcra borulva kértem Istent, szóljon hozzám. Amit hallottam ezután, egy egyszerű kérdés volt, ami az egész életemet megváltoztatta: „Megosztanád a történetedet?”
„Igen, Meg fogom osztani a történetemet. A jó részeket, amik rendben vannak, biztonságosak, elfogadhatók.”
De Isten nem a rendben lévő, biztonságos, elfogadható részekre gondolt. A lehetetlent várta tőlem.
Teljességgel lehetetlen… saját erőmből.
Isten minden tiltakozásomra olyan igével válaszolt, ami arra mutatott, hogy ne a saját erőmre támaszkodjam, hanem az Övére.
Igényemre, hogy elfogadjanak, azt válaszolta, hogy az Egyetlen hallgatóság számítson. Rávezetett, hogy észrevegyem, honnan jönnek a kételyek, gondolkodjam el a forrásukról. És egyszerűen újra meg újra azt suttogta a fülembe, hogy Ő szeret engem.
Mikor először álltam ki nyíltan a történetemmel, ez abszolút engedelmességből eredt. Fejemet lehajtottam közben, s készen álltam a legrosszabbra. Arra számítottam, hogy nőkből álló hallgatóságom meg fog kövezni … főleg, mikor az abortuszhoz jutottam. A gyermekkori szexuális zaklatás, a kirekesztettség szégyene semmi volt ahhoz képest, amit gyermekem elvetéséről hozott döntésem okozott.
Sokszor megsirattam már ezt a döntésemet.
Bűnbánatot tartottam.
Több százszor kértem már Isten bocsánatát.
Mindannyiszor leraktam az oltár elé, mikor elhangzott az oltárhoz hívás.
De semmi sem hozta meg azt a megváltást, amit az a nap hozott. Remegve álltam a pódiumon, és megosztottam mindazt, amit Isten kért tőlem.
És akkor megtörtént a csoda.
Mikor befejeztem, és fel mertem nézni, könnyáztatta arcok néztek vissza rám. Az ajkak azt suttogták: „Én is. Én is.”
Ekkor végre megértettem, mi a jelentése az 1Móz 50,20-nak: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.”
Mindent megváltoztatott, hogy megtapasztaltam, Isten éppen azt használja fel mások érdekében, amitől értéktelennek hittem magamat. Végre széttéptem a Sátán szégyenláncát, és felismertem hazugságait. Abban a pillanatban győztesnek éreztem magam – nem saját erőmből, hanem az Úr erejéből és hatalmából, mely mindent jóra tud felhasználni. Az, hogy én igent mondtam Isten kérésére, másoknak is megadta erre a bátorságot. Hatalmas terhek nyomása szabadult fel. Életek változtak meg. Elrejtett titkokat érintett meg a kegyelem. Szép az, amikor az emberek igent mondanak Istennek. Téged mivel szólít fel az igenre?

Uram, köszönöm, hogy a lehetetlent lehetségessé teszed. Köszönöm, hogy kézbe veszed életem minden eseményét, és jóra használod fel. Áldalak érte, Uram. Követni fogom tervedet, amit az életemről alkottál. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Will You Share Your Story?
Encouragement for today, 2013. október 24.
www.proverbs31.org


Túlzott reakcióm fájdalmat okoz
Glynnis Whitwer

„Aki szeretetre törekszik, fátylat borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától.” Péld 17,9

Tizenéves fiam idén nyáron többhetes missziós útra ment egyik barátjával. Még sosem voltunk ilyen hosszú ideig távol egymástól. Ahogy közeledett hazajövetelének ideje, anyai szívem egyre inkább sóvárgott a kettesben töltött idő után.
Elképzeltem, mennyire hiányoztam neki, és hogy alig várja, hogy beszámoljon. Felkuporodunk a kanapéra, és beszélgetünk, nevetgélünk majd, nézegetjük a fényképeket.
Hazatérésük estéjén barátja családjával közös vacsorán ünnepeltük meg a viszontlátást. Mártogatós szószokkal és ropogtatnivalóval a tányérunkon, tacóval, jeges szódával kitűnően telt az idő mindaddig, míg meg nem hallottam, hogy fiam másnap edzésre akar menni – ugyanazzal a barátjával, akivel két hónapig együtt volt. Bölcs-anyuka énem, aki keményen dolgozott azon, hogy higgadtan fogadja, ha a gyermekei szívesebben töltik az idejüket barátaikkal, mint vele, próbált csendre inteni.
De sértett-anyuka énem félresöpörte a figyelmeztetést, érezve, hogy egyre erősödik valami szúrásféle a szívében. Kedvesnek szánt mosollyal igyekeztem kinyilvánítani álláspontomat: „Hacsak itthon nem tartalak magam mellett…ha, ha, ha.” A potenciálisan kellemetlen jelenetet sikerült feloldani nevetéssel. Legalábbis így gondoltam.
Később a fiam szóba hozta, és kedvesen megkért: „Kérlek, anya, ne csinálj ügyet abból, hogy holnap edzésre megyek, jó?”
Tudva, hogy igaza van, megígértem: „Nem fogok”. Majd egy szoros öleléssel útjára engedtem, hogy kimerülten ágyba bújhasson.
Én magam bezuhantam egy fotelbe az érzelmileg fárasztó nap végén, és igazán hálás lehettem volna. Ám a szúró érzés, amit a fiam holnapi tervei kiváltottak, újra felerősödött.
Egyetlen megjegyzés az edzésről, és én máris ügyet csinálok belőle. Nos, ha inkább a barátjával akar lenni, én hagyom. Nem szólok semmit. Menjen csak, töltse az egész napot a barátjával. Nem fogok könyörögni neki, hogy velem is legyen néha, nem fogok könyörögni.
Néztem a szoba túlsó sarkát, és éreztem, hogy könnyeim csatornái csordulásig teltek. Fájdalom és sértettség kavargott bennem.
Szerencsére bölcs-anya énem nem hagyott teljesen magamra. Mielőtt folytattam volna előbbi gondolatmenetemet, figyelmeztetett, hogy ássak túlzott reakcióm mélyére. Térj már magadhoz, a fiad edzésre akar menni. Mit kell ennek ekkora feneket keríteni?
Ahogy gondolataim és érzéseim mélyére ástam, rájöttem, hogy az fájt, hogy a fiam nem az én elvárásaim szerint képzelte el hazajövetelét. A csupasz igazság az, hogy több mint két hónapja nem volt edzésen. Az egésznek semmi köze nem volt irántam való érzéseihez, reakcióm mégis önző módon rólam szólt.
Amilyen tisztán csak lehetséges, „hallottam” Isten suttogását a szívemben: „Tudsz attól szeretni valakit, hogy nem mindig felel meg az elvárásaidnak?”
Ezen töprengve rájöttem, hogy én sem mindig felelek meg mások elvárásainak. Isten is hányszor megbotránkozhatna rajtam, nem beszélve a fiamról például épp a mai viselkedésem miatt. Miért várom el tőle, hogy mindig azt tegye, amit én elképzelek?
Helytelen elvárásaim fiam döntésének helytelen értelmezéséhez vezettek, ami fájdalmas reakciót váltott ki bennem, és fájdalmat okozhattam volna vele. Szeretni akartam a fiamat, de túlzott reakcióm egészen más üzenetet közvetíthetett volna neki.
„Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától” – mondja a Példabeszédek 17,9. A „vétek”, az ellenem való támadás, aznap az én kitalációm volt. De attól még ennek az igeversnek az igazsága ideillik.
A következő nap új lehetőséget nyújtott a valóban szeretetből fakadó reakcióra. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaimat félretéve élvezni tudtam a fiammal töltött időt. El tudott menni edzésre a barátjával, és egy sokkal elfogadóbb anyához térhetett haza.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz tökéletlenségem ellenére. Te mindig a legjobbat látod bennem. Segíts, kérlek, hogy én is a legjobbat lássam másokban, és ne legyenek többé eltúlzott reakcióim. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: My Super-Sized Reactions are Hurtful
Encouragement for Today, 2013.10.25.
www.proverbs31.org


Isten sosem aggódik
Karen Ehman

„Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.” Péld 3,24-26

Kislány koromban nagyon szerettem kint játszani. Fociztam az utcán a szomszédgyerekekkel, vagy bringáztam a háztömb körül, ahol laktunk. Egy dolgot nem szerettem a kintlétben: a különféle élőlényeket.
Féltem a pókoktól, rettegtem a kutyáktól. A kígyóknak a gondolata is megrémített. Erős félelmem mindezen lényektől gyakran elvette a játék örömét.
Ha kint nem is találkoztam csúszómászókkal, gyakran beférkőztek az álmaimba éjszaka. Visszatérő rémálmom volt, hogy kígyók kúsznak felém, és én megkövülten állok, nem tudok elszaladni. Ha felrettentem álmomból, a szívem vadul vert, a tenyerem csupa lucsok volt. Nem hittem, hogy valaha is megszabadulok a félelmeimtől, mígnem egy nyári program rákényszerített.
Húszéves koromban a nyári szünetben munkát vállaltam egy természetvédő táborban, négyévesekkel kellett foglalkoznom. Nem tudtam előre, hogy élőlényekkel is dolgom lesz.
Rovarokat kellett elkapnom, hogy bemutassam, majd elengedjem őket, pocsolyákat mertem ki, hogy megszemléljük élővilágukat, és még a főépületben üvegtartályban tartott kígyókat is ki kellett vennem a vízből, hogy beszéljek róluk. Minden porcikám menekülésre késztetett, de négyéves tekintetek néztek rám várakozva. Erőért fohászkodtam, félreraktam félelmemet, és eljátszottam a gyerekek kedvéért a természetrajongó tanító nénit, akinek a nyugalma biztosította őket, hogy nincs mitől félni. Ha a tanító néni nem parázik, ők miért tennék?
Bár azon a nyáron legyőztem az iszonyomat, felnőttként most is érzek késztetést a „parázásra”. Hajlamos vagyok elképzelni jeleneteket, történéseket, amik rettegéssel, borzalommal töltenek el. Nem mindig sikerül leráznom a félelmeimet, mikor próbálok elaludni.
Szemléletváltó hatással volt rám a felismerés, hogy Isten sosem aggódik, nem izgul. Nem áll ott a menny kapujában kezét tördelve, hogy vajon hogyan alakulnak a dolgok. Ő tudja, mert kézben tartja. És szeret.
Isten arra szeretné felhasználni életünk történéseit, hogy formázza vele elménket, kiművelje jellemünket, elűzze a félelmeket, melyek be akarnak furakodni tudatunkba, hogy lebénítva csökkentsék hatékonyságunkat. Isten a mindig türelmes, bölcs tanító – ha Ő nem parázik, mi miért tennénk?
Szívmelengető biztatást olvasunk a Példabeszédek 3,24-26-ban: „Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.”
Nem azt mondja, hogy nem lesz hirtelen ijedség az életünkben. Azt kéri, hogy ne rettegjünk ezektől. Miért? Mert az Úr, a jóságos és bölcs tanító, a mi biztonságunk. Ő jelen lesz, hogy megvigasztaljon és továbbvezessen, és megtanítson mindenre, amit meg kell tanulnunk.
Ha Isten őriz minket, nyugalomban élhetünk a jelenben. Ha Isten a mi biztonsági szolgálatunk, félelem nélkül nézhetünk a jövőbe. És biztonságérzetünket mások felé is sugározhatjuk, óvva őket a fölösleges rettegéstől, aggódástól. Hidd el, még a házamba bekerülő apró kis lények látványát is kibírom már sikítás nélkül. Többnyire.

Uram, segíts, hogy félelmeimet tudjam a Te kezedbe helyezni, tudva, hogy egyedül Te nyújtasz biztonságot most is és a jövőben is. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: God is Not Worried
Encouragement for today, 2013.11.01.
www.proverbs31.org


Értek a manipuláláshoz
Lysa TerKeurst

„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.” Iz 58,11

Attól még, hogy valami nagyszerű dolog megtörténik, nem biztos, hogy Istentől való. Onnan tudom, mert én is értek a manipuláláshoz, és elő tudom idézni, hogy nagyszerű dolgok történjenek.
Őszintén bevallom, viszolygok ettől a szótól. Manipulálás. Olyan érzésem van tőle, mintha a szívem lágy, sima részei közé valami durva, szemcsés anyag férkőzne be.
Pedig ott van. Ismerem. Mert használni is szoktam néha. Igen, manipulálok.
Tudom, hogyan adhatok el egy ötletet.
Tudom, hogyan tudok még többet kihozni valakiből.
Mindig tudom, hogyan érhetem el, hogy a tervemet csodálatos stratégiának lássák.
Nem arról van szó, hogy mindez alapvetően rossz lenne. Ezeket a tulajdonságokat Isten nagyon jól fel tudja használni.
De mi van, ha a képességeimet Isten tervétől függetlenül gyakorlom? Ha félretolom Isten időzítését, iránymutatását, a tervét, hogy megtanít valamire a folyamat során?
Úgy gondolom, azért hagyja, hogy néha eltérjünk az Ő jobb terveitől, hogy megtapasztalhassuk fejjel-a-falnak módszerünk következményeit. Ó, drágáim, mennyit tudnék mesélni! Fejest ugrottam valamibe, amiről azt hittem, akarom, s rengeteg feszültség, félelem, szorongás és mérhetetlen lelkiismeret-furdalás lett a vége.
Hasznos és jó, ha el tudunk adni egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratán kívül tesszük.
Hasznos és jó, ha erejét megfeszítve teljesít valaki. De nem jó, hogyha ezt csak saját érdekemben várom el tőle ahelyett, hogy mások szolgálatára tenné.
Hasznos és jó, ha tudunk tervezni, ha van stratégiánk. De nem jó, ha az a terv az én vágyaim kielégítésére készül, és nem Isten vágyait követi.
Próbálom megtanulni, hogy ne nyomuljak annyira. Hogy ne rohanjak úgy. Hogy személyes vágyaim tudjanak Istenre várni.
Nemrég alkalmam adódott valami nagyon jelentős dolgot elvállalni. Tudtam, hogyan nyerhetem meg a pályázatot.
Tudtam, milyen szavakat kell használnom, hogy ötletemet eladjam. Tudtam, hogyan emeljem a hangomat, hogy hatásos legyen a szereplésem. Tudtam, milyen stratégiával érhetek célt, és megvolt a tervem a sikerre.
Egy dolgot nem tudtam: Isten akarata-e ez, vagy csak az én vágyam.
Ha biztosan tudnám, hogy Isten tervéhez tartozik, akkor erőfeszítésem nem lenne manipulálás, csak ügyesség. De nem tudtam.
Akkor pedig minden nyomulásom, ügyeskedésem manipuláció. Így hát abbahagytam, leálltam, félrehúzódtam.
És vártam.
Azután kételkedni kezdtem. Rossz volt látni, hogy a kedvező alkalom elszáll. De tudtam, hogy most kell előtérbe kerülnie Istenbe vetett bizalmamnak. Ez is egy olyan alkalom, amikor mélyülhet a hitem. Az Iz 58,11 igazságába kapaszkodtam: „Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.”
Megnyugszom annak biztonságában, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. De amim van, azt manipulálás nélkül ajánlom fel. És aztán várom, hogy Isten is ajánlja fel, amit csak ő adhat. Akkor tehát, ha bekövetkezik valami az én összevissza erőfeszítéseim nélkül, tudni fogom, hogy igen, ez az Isten szerinti legjobb dolog, ami történhet.
Ha pedig nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megvédett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok örökké tartó szeretetedért, életemről alkotott tervedért. Segíts elfogadnom, magamhoz ölelnem az igazságot, hogy a Te terveid jobbak az enyémnél. Tedd szívemet alázatossá olyankor, amikor kézbe akarom venni a dolgokat – hogy teljességgel Téged szolgálhassalak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Know How to Manipulate
Encouragement for today, 2013.10.31.
www.proverbs31.org


Amikor senki sem veszi észre a munkádat
Glynnis Whitwer

„Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” Mt 6,6

Miután befejeztem egy nagy projektet a munkahelyemen, nagyon elégedett voltam magammal. Bár munkám jórésze a színfalak mögött zajlott, reméltem, hogy észreveszik. A rákövetkező napokban lestem az emailjeimet, vártam az sms-eket: „Bravó!” „Ügyes!” „Gratulálunk!” – de egy se jött.
Nem igazán zavart az elismerés hiánya, mígnem valaki befejezett egy apróbb feladatot, ami még a projekthez tartozott, és elözönlötték a postaládámat a neki szóló gratulációk és dicséretek. Megköszöntem a projektnek címzett elismeréseket, de közben éreztem, egyre jobban lelombozódom, mivel az én nevemet meg sem említették.
A kelleténél jobban fájt az elismerés elmaradása. A következő hetekben ez a fájdalom csak erősödött minden alkalommal, amikor úgy éreztem, nem méltányolják, amit teszek. Hogy összeszedem a széthajigált cipőket, elmosogatom más tányérjait, vacsorát készítek egy fárasztó nap után. Az eredeti fájdalom egyre mélyült.
Mígnem egy csendes péntek délután kitört belőlem a sírás, és ez rádöbbentett, hogy valami nincs rendben. A szívem rossz irányba fordult az elmúlt hónapokban, mikor nem dicsértek meg az emberek.
Jézus épp erről beszél a Máté 6. fejezetében. Hangsúlyozottan felhívja a figyelmet motivációinkra, mikor valami jó teszünk, és már az első versben rátapint a lényegre: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál” (Mt 6,1). Jézus tudta, hogy szívünk el tud fordulni a jó iránytól. A jócselekedetek is indulhatnak rossz megközelítésből, és lehetnek fájdalmas következményeik.
Jézus idejében a vallási vezetők nagy felhajtást csaptak jótetteik körül, hogy elnyerjék az emberek tiszteletét, kiváltsák csodálatukat. Jézus az ilyeneket képmutatóknak nevezi, és rámutat, mennyire félrecsúszhatnak a jó dolgok is, mint az imádkozás vagy az adakozás, ha helytelen motiváció van mögöttük.
Jézus nemcsak a szidásig jut el, megmondta nekik – és nekünk is -, hogyan cselekedjünk helyesen.
Így szól a 6. versben: „Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”
Nem tiltja a hangos imádkozást, csak szeretné megtörni mások dicséretére való sóvárgásunkat. Azt tanítja, hogy Isten akkor méltányolja tetteinket, ha mások radarsugarát kikerülve munkálkodunk, és nem parádézunk előttük cselekedeteinkkel.
Mialatt azon a nagy munkán dolgoztam, kevés időt szántam az Istennel való magányra. Sikerült minden nap olvasnom pár igét a Bibliából, el-elrebegtem néhány fohászt napközben, de az igazat megvallva elhanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat. Az Ő egyetértő mosolyát felcseréltem az emberek kiszámíthatatlan, rövid távú elismerésére.
Az kellett most, hogy mindent félretéve kettesben maradjak Istennel, lecsendesítsem vágyamat mások elismerésére, hogy meghallhassam az Ő suttogását.
Egyetlen szó Istentől felér több száz gratulációval az emberek részéről.
Legközelebb, ha belém nyilall, hogy nem figyelnek rám, vagy rajtakapom magam, hogy irigylem mások sikerét, ezt az érzést intő jelnek tekintem. Arra figyelmeztet, hogy el kell vonulnom titokban Mennyei Atyámmal.
Csak ott fogom megkapni azt az elismerést, ami kielégíti szívem vágyakozását.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megmutatod, mi az, amire valóban vágyom, és amire valójában szükségem van. Mások elismerése sosem elégít ki maradéktalanul. Segíts, hogy annak lássam, ami: silány pótléka a Te elismerésednek, ami szívemnek igaz örömöt, munkámnak igaz értelmet ad. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: When Nobody Notices Your Work
Encouragement for today, 2013.11.04.
www.proverbs31.org

2014. március 13., csütörtök

Lélekerősítő levelek 145.

Jogom van haragudni
Tracie Miles

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” Jak 1,19-20

Hazudtak nekem, becsaptak, megsebeztek. Dühös voltam, s úgy éreztem, minden jogom megvan rá. A harag összetörte a megbocsátási szándékot. Bár kértem Istent, hogy segítsen megbocsátani, adjon irgalmat a szívembe, gondolataim egyfolytában azon jártak, ami a mérgemet okozta, s ez mindig felülírta üres imáimat.
Belső párbeszédem egyetlen nagy vita volt. Egyik hang igyekezett igazolni tartós haragomat, a másik hang arról próbált meggyőzni, hogy az irgalom a helyes út. Hónapokon át a hangosabbik hang volt a kedvesebb sérült érzelmeimnek: igenis, jogom van haragudni. Mindenki igazat adna. A keserűség és sértettség hangjára figyelve gyakran előfordult, hogy türelmetlenül, közönségesen viselkedtem. Rövid ideig játszani tudtam a jó keresztény szerepét, de ha valami megpiszkálta elfojtott indulataimat, ellenségesen tört a felszínre minden sérelmem.
Egyik reggel, mikor a Szentírást olvastam, éreztem, Isten ráirányítja a figyelmemet az útra, amire a haragom vezet, s a kárra, amit ezzel okozhatok. Ahogy olvastam Jakab szavait, nem tudtam szabadulni attól a kifejezéstől, hogy „minden ember” legyen késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Isten Igéjének ez az igazsága nem hagyott helyet az én igazságosnak vélt felháborodásomnak. Kicsit lejjebb ezt olvastam: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jak 1,22.)
Világi szempontból, tudtam, teljes joggal dühöngök. De Isten nézőpontjából a dühöm csak tetézte a helyzetben már meglévő bűnt. Az, hogy nem voltam hajlandó olyan irgalommal és megbocsátással nyúlni az illető felé, ahogy Isten nyúl felém, megakadályozta, hogy cselekvője legyek az evangéliumnak.
Jakab szavai által Isten meglágyította szívemet. Elismertem, hogy bár azt mondtam, megbocsátottam, ezek szavak maradtak, a szívemben nem bocsátottam meg. Eljött az ideje annak, hogy ez megtörténjen, és továbblépjek.
Életünk minden területén, beleértve legerősebb érzelmeink kezelését, Isten azt kéri, legyünk gyorsak (Isten és mások) meghallására, késedelmesek a szólásra, és késedelmesek a haragra. Ha mindezt a gyakorlatban alkalmazzuk kapcsolatainkra, nem csupán hallgatói leszünk az igének, hanem cselekvői is, és közeledünk ahhoz az igazságossághoz, ami az Istené, amit Ő látni szeretne.

Uram, kérlek, bocsásd meg, hogy őrizgettem a neheztelést. Vértezz fel természetfeletti képességgel, hogy tudjak megbocsátani azoknak, akik bántanak. Töröld el szívemből a haragot, és adj örömet helyette. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: But I Have a Right to Be Angry
Encouragement for today, 2013.10.11.
www.proverbs31.org


„Ártatlan” kis hazugságok?
Glynnis Whitwer

„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.” (Lk 16,10)

Rengeteg munkám volt, de azt akartam, hogy jó munkaerőnek tartsanak. Frissdiplomásként örültem, hogy van állásom. De idővel mind a vállalkozás, mind a munka túlnőtt rajtam, süllyedni kezdtem. A dolgok előrehaladtával, kezdtem apró füllentéseket mondani a főnöknőmnek.
Ő nagyon rendes volt, figyelt rám, gyakran behívott, hogy megkérdezze, hogy állok a tennivalókkal. Rettegtem ezektől a találkozásoktól, féltem, hogy elégedetlen lesz a haladásommal. Így aztán az apró kis hazugságok beindultak. „Igen, nagyon jól haladok.” „Már szinte kész van.” „Már csak néhány információra van szükségem.”
Az ilyen találkozások után visszarohantam az asztalhoz, és gőzerővel nekiláttam, hogy a valóságot közelebb hozzam a hamis tájékoztatáshoz. Idővel az igazság és hamisság összekuszálódott. Túlléptem a becsület és a tisztességtelenség között húzódó határt, a lelkiismeretem állandóan tiltakozott, de nem elég hangosan ahhoz, hogy változtassak a dolgokon. Mígnem egy nap a főnökasszonyom kéréssel fordult hozzám: hazudjak a kedvéért.
Valamit nem tudott elvégezni, és megkért, hogy én vegyem fel az illetővel a kapcsolatot, és hazudjak neki. Pedig még el sem kezdte a munkát. Nekem kéne fedeznem őt? Olyan volt, mintha Isten sarkon fordított volna, hogy hátranézve vegyem észre, hol húzódik a tisztesség határa, amit magam is átléptem.
A lelkiismeretemmel kötött kompromisszum egyszerre csak egy féligazságot, egy hiba-eltusolást, egy magyarázkodást viselt el. Többet nem. Döntenem kellett. A tisztesség ezentúl álarc lesz számomra, amit a templomban viselek, a munkahelyen meg leteszek? A karrierem fontosabb, mint a jellemem?
Nehéz kérdések voltak ezek annak a fiatal nőnek. De kellettek. Isten ezt a helyzetet is felhasználta, hogy az általa elképzelthez alakítsa a személyiségemet.
Bár tudatában voltam, hogy az állásomba kerülhet, szerényen és tisztelettudóan közöltem a főnökömmel, hogy nem tudok, nem fogok hazudni érte. Meglepő, de nem háborodott fel. Egy sóhajjal s egy legyintéssel tudomásul vette a döntésemet.
Arra nem voltam képes, hogy bevalljam neki korábbi hazugságaimat, de Istennek bevallottam. Azon a napon elköteleztem magam a becsületesség mellett, bármennyire kínos lenne is az adott szituációban.
Isten azzal is törődik, amit csak ártatlan kis hazugságnak vélünk. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is” (Lk 16,10.)
Figyelt engem akkor, és figyel most is. Ezért van súlya minden szónak, amit kimondok. Nehéz az igazságot választani néha, főleg, ha valamilyen gyengeségünkre derül így fény. De Isten segítségével jó úton haladok, hogy az a tisztességes ember váljék belőlem, amilyennek Ő akar látni.

Uram, te vagy minden igazság forrása. Bocsásd meg, hogy mások véleményét manipulálva csaltam néha. Szeretném, ha a Te igazságoddal lenne tele a szívem. Mutass rá, kérlek, mindenre, ami ezt akadályozza. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: „Harmless” Little Lies?
Encouragement for today, 2013.10.16.
www.proverbs31.org


Egy gyógyír a magányra
Van Wallton

„… aki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld 11,25

Az életem jó részét újgyerekként éltem le. Apukámat a munkája állandóan más-más országba szólította, mi mentünk vele, s így távoli, idegen helyeken telt a gyermekkorom. Mikor „haza” érkeztünk, hogy végre gyökeret verjünk az Egyesült Államokban, magányosnak, kívülállónak éreztem magam.
A nomádélet felnőttkoromban is elkísért, férjemnek az Államokon belül akadt hol egyik, hol másik államban munkája.
Újgyerekként az iskolában, majd a bibliakörökben és munkahelyeken megtapasztaltam, milyen az, ha nincsenek barátaid, ha kirekesztettnek vagy „másnak” érzed magad.
Bár ezek az elkülönülten élt időszakok nagyon kemények voltak, valami csodálatos dolog sarjadt ki belőlük: az Istennel való kapcsolatom. Mialatt Vele voltam, és olvastam a Szentírást, a magány új perspektívája nyílt meg előttem. Egy igevers különösen megragadott: „… aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25).
Kihívásnak éreztem. Ahelyett, hogy azon bánkódom, hogy mások nem lépnek felém, én is léphetnék feléjük. Ha ezt teszem, az nekik is jó, és én magam is „felüdülök”. Időbe telt, de az évek során kialakítottam néhány módszert, hogyan élhetem meg ezt a verset: hogyan lehetek jóbarát, hogyan tudok bevonni másokat, hogyan fejleszthetem ki az érdeklődést az iránt, ami idegen számomra.
Tavaly történt, hogy az iskolánk által évente megrendezett családi esten észrevettem egy édesanyát, aki egyedül üldögélt egy teremben. Isten megbökött, és tudtam, mi a dolgom. Mikor közelebb léptem, már nem csodálkoztam, hogy egyedül van, felismertem benne egyik külföldi diákunk édesanyját.
A különbözőség széles skálája jellemzett minket: szakadéknyi életkorkülönbség, nyelvi akadályok, amik nehezítették, hogy megértsük egymást, kultúránk mássága. De kitartottunk, s előbb-utóbb rátaláltunk a közös pontra. Elismerte, hogy külföldiként magányos egy idegen országban. Ezt ismertem, megértettem. Ugyanakkor mindketten nők vagyunk, feleségek, anyák, ismerősök. És ami a legfontosabb, van egy közös hitünk. Aznap este szert tettem egy új barátra.
Elkezdtünk rendszeresen találkozni. Mesélt a nemrég történt megtéréséről, tele volt kérdésekkel. Kevés barátja volt, inkább olyanok, akik szintén ide hozták külföldről a gyermekeiket, hogy amerikai oktatást kapjanak. A többieket is foglalkoztatta a kereszténység, a Biblia, Jézus kérdése. Csatlakozhatnának hozzánk?
Elhatároztuk, hogy hetente összejövünk Isten Igéje körül, beszélgettünk a teremtésről, Dávid királyról, a kegyelemről.
Vége lett az iskolaévnek. Megkezdődött a nyári szünet. Hazarepültek. De megígértük egymásnak, hogy ősszel folytatjuk.
Most, hogy elkezdődött az iskola, alig várom az együttléteket. Hiányoznak új barátnőim, a boldogság, a nevetés, amit átélünk, mikor együtt vagyunk.
A magány, ha nem foglalkozunk vele, elkülönüléshez vezethet, ami legyengít, elszomorít, elcsüggeszt. Isten nem ezt tervezte az életünkkel. Ő arra hívott, hogy közösségben éljünk, kinyúljunk egymás felé, szolgáljuk, vigasztaljuk a másikat, társak legyünk.
Biztatni szeretnélek, hogy nézz körül, figyelj oda másokra – a szomszédságodban, a gyermekeid iskolájában, a templomban. Kérd Istent, vezessen oda olyan asszonyokhoz, akik magányosak. Mindenki vágyik arra, hogy tartozzon valahová, hogy befogadják, hogy legyenek törődő barátai. Leginkább úgy tudjuk kielégíteni ezt a vágyunkat, ha „felüdítünk” valakit. Nem tapasztalhatod meg a másik csodálatos barátságát, üdítő társaságát, ha nem nyúlsz ki felé, és nem hívod be az életedbe.

Mennyei Atyám, te barátja vagy az idegennek, a vándornak, a magányos embernek. Bocsásd meg, hogy komfortzónámban üldögélek, és nem törődöm azokkal, akik körülöttem közösségre vágynak. Juttasd eszembe, hogy ne csak a barátaimnak legyen nyitott a házam ajtaja, hanem idegeneket is lássak vendégül. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: A Remedy for Loneliness
Encouragement for today, 2013.10.09.
www.proverbs31.org

Szavak
Lysa TerKeurst

„Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve.” Jak 3,9

Egyik nap két gyerekem „növekedési alkalmat” rendezett – így nevezzük magunk között a veszekedést.
Ez a két gyerek szereti egymást, de ebből semmi se látszott a vita hevében. Felálltam láthatatlan szónoki emelvényemre, csípőre tettem a kezemet, és beszélni kezdtem hozzájuk. Nézzenek ki az ablakon, mondtam. Szerte az otthonunkon kívüli világban rengeteg ember él, akik vagy kedvesek lesznek hozzánk, ha találkozunk, vagy nem. Nincs garancia egyikre sem.
„De ebben a házban – és merően ránéztem külön-külön mindkettőjükre -, igenis vannak garanciák. Mióta megszültelek titeket, állandóan ugyanazt prédikálom a szavakról, amik az otthonunkban elhangzanak. Egyszerű tanítás: mielőtt kinyitnád a szádat, kérdezd meg magadtól: amit mondani akarok, kedves, szükséges és igaz? Ha mindhárom kérdésre ’igen’ a válaszod, akkor beszélhetsz. De ha csak egyikre is ’nem’ a válasz, akkor állítsd le a szavakat, mielőtt kimondanád.”
Azt jelenti ez, hogy sosem kerülhetnek szóba kényes kérdések nálunk? Nem. De itthon mindig a kedvesség jegyében közelítjük meg őket, olyan szavakkal, melyek szükségesek és igazak.
Aztán kitereltem őket a házból, mondtam, üljenek le a padra az udvaron, rendezzék el a dolgaikat egymással. Ide a házba csak akkor jöjjenek vissza, ha kedves, szükséges és igaz szavakat hoznak magukkal. Köszönöm szépen. Érezzétek jól magatokat ezen a meleg kis padon ezen a meleg kis napon.
Jakab levelében van néhány mondat, amit jó volna a tenyerembe írni, és hasonló „növekedési alkalmakkor” elég lenne csak felemelni a kezem, hogy olvashassák: „/Nyelvünkkel/ Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie!” (Jak 3, 9-10.) És aztán ugyanott később: „Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság” (16. vers).
Isten ments! Nem akarok zűrzavart és mindenféle hitványságot az otthonomba engedni. És ha az irigység és önzés (az egymásnak mondott csúnya szavak forrása) a kulcs, mely megnyitja otthonomat a hitványságnak, akkor mindent megteszek Jézus bennem lévő erejével, hogy megszabaduljak tőle, és hogy megszelídítsem a nyelvemet.
Ámen! – mondják erre Jézuskövető barátnőim.

Uram, segíts, hogy megtanítsam gyermekeimnek, hogyan tudnak egyre inkább hasonlítani Hozzád. Segíts, hogy tetteimmel, reagálásaimmal, minden szavammal Téged szemléltesselek. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Words
Encouragement for today, 2013.10.17.
www.proverbs31.org


Add azt, amire szükséged van
Nicki Koziarz

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,38

Egyik nap a múlt héten elfogyott itthon a tej, így hát mind az öten elindultunk a boltba. Bár az idő szorított, igyekeztem a legtöbbet kihozni a kirándulásból, a tejen kívül még egy-két dolgot be akartam szerezni. Az üzletben szétváltunk: a férjem toalettpapírért ment, nagyobbik lányunk kenyérért, a középső gyümölcsért állt sorba, a legkisebb pedig, Grace, velem jött a hűtőpulthoz tejért.
Mindenki gyorsan összeszedte, amit kellett, s találkoztunk a pénztárnál – a férjemet kivéve. Kiraktam a nálunk lévő árut a pultra, remélve, hogy férjem pillanatokon belül megérkezik. De csak nem jött. Mögöttem a sor hossza és türelmetlenségi szintje egyre nőtt, már azon gondolkoztam, visszapakolok mindent, és kiállok a sorból.
Ám az idő sürgetett. Már késésben voltunk. Így hát ebben a feszült pillanatban megkértem Grace-t fusson már oda az apjához, vegye el tőle a toalettpapírt, s hozza ide gyorsan. Grace elfutott, megtalálta az apját, a hóna alá vette a papírgurigát, s igyekezett visszafelé. Útközben egy pillanatra elvonta a figyelmét valamilyen csillogó gabonapehely, ezért megállt.
Nyugodt, de határozott hangon szóltam oda neki: „Grace, most gyere ide.”
Ő odanézett, és úgy döntött, a leggyorsabb módja, hogy hozzám kerüljön a vécépapír az, ha odagurítja. Azonnal cselekedett, és a guriga épp a lábam előtt állt meg. A körülöttünk állók mulatságosnak találták a jelenetet. Egy asszonyt kivéve.
Grace nevetgélve, ugrándozva érkezett mellénk a pénztárhoz, s én tudtam, hogy ez nem az a pillanat, amikor helyes viselkedésre kell oktatnom a gyermekemet, így csak halkan rászóltam, hogy nyugodjon le.
Az a bizonyos asszony másként gondolta, szerinte neki kell megleckéztetnie a gyermekemet, ha már az anyja nem teszi. „Hát nem akármi ez a gyerek!” – kezdte rosszalló hangon.
Nem akartam vitába keveredni, úgy tettem, mintha nem hallottam volna, szatyorba raktam a leszámlázott árut.
Ekkor Grace-hez fordult a nő: „Miért bohóckodsz ennyit?” „Mert fáradt vagyok” – jött a válasz.
És akkor elhangzott egy mondat, amit soha nem volna szabad egy túlfeszített anyukának meghallania: „Jó volna, ha anyukád időben ágyba dugna!”
Jól hallottam? Beleüti az orrát a nevelésembe? Felfújtam magam, vettem egy nagy levegőt, és készen álltam a visszavágásra.
Ebben a kaotikus pillanatban, a feszültség csúcsán azt éreztem, hogy Isten visszatart egy gondolattal: Add neki, amire a legnagyobb szükséged van.
Tessék, Atyám? Arra van szükségem, hogy jól odamondjak ennek a nőnek! – visította a lelkem.
De nem igaz. Ezekben a napokban nagy szükségem van valamire: kegyelemre. Kegyelemre. Irgalomra. Áldásra.
Így hát nem szóltam. Kegyelmet gyakoroltam. Rámosolyogtam, majd megfogtam Grace kezét, és kimentünk az üzletből, mialatt a Lk 6,38-on töprengtem: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Nagyon sok hibát követek el. Fontos dolgokról feledkezem meg. Én is szoktam ítélkezni túlfeszített anyukák fölött, akiknek rosszalkodnak a gyerekei a boltban. De a Szentírás arra int, hogy ha azt adjuk másnak, amire nekünk is szükségünk van, valami felemelő, felszabadító dolog történik: mi is megkapjuk, amire vágyunk.
Ha jóságot nyújtunk mások felé, olyan helyzetet teremtünk, melyben Isten erőteljesen megnyilvánulhat – nekünk és általunk. Nem mindig akarom adni, amire nekem is szükségem van. Első reakcióm az, hogy azt adom, amit megérdemelnek.
Visszavágást. Egy villámló tekintetet. Haragos megnyilvánulást.
De ezek sosem hozták magukkal, hogy én is megkapjam, amire szükségem van. Úgy tudom megélni ezt az igeverset, ha mások szükségleteire figyelek, annak alapján reagálok, nem indulataim szerint.
Mindenesetre legközelebb egyedül megyek tejért.

Jézusom, segíts, hogy azt adjam másoknak, amire nekem is szükségem van. Segíts nagylelkűnek lennem, hogy áldást tudjak nyújtani a konfliktus hevében is. Ámen.

Niki Koziarz: Give What You Need
Encouragement for today, 2013.10.18.
www.proverbs31.org


Éjszakai küzdelem
Lynn Cowell

„Nappal az Úr adja kegyelmét és éjjel neki énekelek, áldom éltető Istenemet.” Zsolt 42,9

Hogy történhetett meg? Megakadályozhattam volna?
Egyik gyermekem olyan döntést hozott, amitől érzelmeim mélyrepülésbe fogtak, s egy újabb álmatlan éjszaka várt rám. A gondolataim nem akartak elnyugodni. Nappal tudtam Isten ígéretébe kapaszkodni, hogy Ő mindent jóra fordít. De ahogy leszálltak az árnyak, a bizalomért vívott küzdelemben egyre inkább alulmaradtam.
Sokszor előfordul, hogy éjjel a gondolataim kavarogni kezdenek a gondjaim körül. Ilyenkor legerősebb a küzdelem. A hitem és a rettegésem hadakozik egymással.
Mi lesz, ha a gyermekem – vagy másvalaki, akit szeretek - soha nem jut el Jézushoz?
Mi lesz a következménye gyermekem mostani rossz döntésének?
Hogy tudnék segíteni barátnőmön, aki a rákkal küzd?
Hiába pihen a testem, a gondolataim hadakoznak.
Te szoktál csatákat vívni az éjszaka csendjében? Talán azt gondolod, másoknak kevesebb bajuk van. Mások láthatóan élvezik, hogy élnek. A te életed pedig annyira nehéz. Küzdelmeink, amiket ilyenkor vívunk, valóságosak, megfosztanak az örömtől – és a pihentető álomtól.
Nagyon szeretem Dávid király biztató szavait a 42. zsoltárban. Nappal engedte, hogy Isten szeretete vezérelje. A tudat, hogy Isten szereti, erőt adott neki a nehéz, de jó döntések meghozatalára. Éjjel félretette a gondokat s a gondolatokat, és átadta magát Isten dicsőítésének.
Én is ezt akarom tenni. Mikor leoltom a lámpát, kiválasztok egy dicsőítő, hálaadó éneket, ennek igazságával és érzéseivel vértezem fel magam, s imádom az Egyetlent, aki hordozni és helyrehozni tudja bajaimat, gondjaimat. Mikor egy gondolat újra be akarja fészkelni magát a tudatomba, hogy aztán csak forogjon, forogjon körbe-körbe, leállítom, és énekelni kezdek – még ha csak hangtalanul is.
A minap kipróbáltam, miközben kavargó gondolataimmal küszködtem. Eszembe jutott róla az a felirat, amit édesanyám falán olvastam: „Mielőtt lefekszel, add nekem a gondjaidat. Én amúgy is ébren maradok.” – Aláírás: Isten.
Válassz ki egy éneket, amit énekelhetsz, ha kopogtatnak a zavaró gondolatok, ha az aggódás meg akarja gyötörni szívedet és elmédet. Ének legyen az imádságod, és aztán egész nap énekelj magadban az Úrnak ébredéstől elalvásig. Figyeld meg, hogyan veszi át szívedben a hit a félelem helyét, ha rendíthetetlenül bízol az Úrban.

Uram, nappal erősebb vagyok, mint éjjel. Juttass eszembe, kérlek egy dicsőítő éneket, ami felemeli a szívemet, elhessegeti zavaró gondolataimat, és erősíti hitemet. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Battle in the Night
Encouragement for today, 2013.10.21.
www.proverbs31.org

2014. március 10., hétfő

Online nagyböjti lelkigyakorlat

Jobboldalt lent találsz egy linket, ami a sacredspace.ie magyar oldalán is fellelhető 2014-es online nagyböjti lelkigyakorlatra mutat. Ide is felteszem, hogy jobban látható legyen.

http://retreats.sacredspace.ie/hu