2015. május 17., vasárnap

Maradjatok meg szeretetemben


Rakjuk össze, mit kér tőlünk Jézus János evangéliumának 14-15-16. fejezetei alapján.

- Maradjatok meg szeretetemben.
- Akkor szerettek engem, ha megtartjátok parancsaimat.
- Az én parancsom az, hogy szeressétek egymást.
- Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért.
- Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek.

Jézust akarjuk szeretni.
De nem úgy szerethetjük, hogy állandóan vele foglalkozunk, olvassuk az evangéliumot, imádkozunk, templomba megyünk. Mindez csak a hab a tortán. A bónusz, amit Tőle kapunk azért, mert teljesítettük parancsát.
Amikor tehát olyan helyzetben vagyok, hogy „életemet” – azaz időmet, figyelmemet, energiámat, tehetségemet – adhatom valakiért, akinek ott és akkor szüksége van a szolgálatomra, ne válasszam azt, hogy márpedig nekem fontosabb, hogy templomba, lelkigyakorlatra stb. menjek, ahol átélhetem a Jézussal való találkozást.
Meg fogom kapni ezeket az alkalmakat is ajándékként. Amikor nem kell választanom. Amikor az a természetes, hogy mehetek Jézushoz. Akkor igen, akkor ne maradjak el. Minden nap adódik ilyen alkalom. Különben nem tanította volna Jézus a Miatyánkban azt, hogy mindig csak a mai napért imádkozzunk.
Ha döntési helyzetben a Jézussal való találkozást olvasásban, imádkozásban, közösségben előbbre helyezem annál, hogy életemet adom azokért, akiket Ő körém rendelt, akkor önző vagyok és engedetlen, nem tartom be Jézus parancsát.

Az emberek közötti szeretet fejlődése a Bibliában (M.A. prédikációja alapján):
1. "Szemet szemért, fogat fogért" - ez már haladás, mert korlátot szab a bosszúnak: a büntetés nem lehet nagyobb, mint az elkövetett bűn.
2. "Szeresd felebarátodat, mint magadat" - Jézus tanítása első időszakában még ezt a parancsot értelmeztette tanítványaival. De el akar juttatni oda, hogy túllépjünk ezen, továbbfejlesszük szeretetünket. Az Újszövetség szeretetideálja túlmutat az ószövetségin:
3. "Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért." Ez pedig azt jelenti, hogy azokat, akik közel állnak hozzád, már jobban kell szeretned önmagadnál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése