2015. június 26., péntek

Lélekerősítő levelek 178

Bíznom kell megint, de hogyan?
Suzie Eller

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” Jer 17,7-8

Jó hírben reménykedve léptünk be az orvos szobájába.
Olyan hírrel jöttünk ki onnan, amire nem számítottunk, kezünkben különféle leírások, ismertetések.
Házasságunk alatt már átéltük egyszer, mit jelent rákosnak lenni. Csakhogy akkor rólam volt szó, most meg róla.
A diagnózis után egyik unokánk aranyos születésnapi partijára mentünk. Majd egy családi esküvőn táncoltunk a csillagok alatt. A zajos hétvége után otthon, a nappaliban ültem, kezemben a Bibliámmal. Az ablakon át beragyogott a napfény, de én nagyon el voltam keseredve.
Uram, nem akarom még egyszer végigcsinálni.
Pillantásom a Bibliára esett, mely annál az igénél volt kinyitva, amit az előző heti elhatározásom szerint memorizálni akartam.
„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
Egy terebélyes fát képzeltem magam elé, lombos ágai a víz fölé, gyökerei mélyen a gazdag talajba nyúlnak. A fa tele van gyümölccsel, mialatt körülötte a vidéken kiégett, kiszáradt minden.
Most a hőség felénk közeledett. Nehéz döntések következnek. Pénzügyi terhek. Érzelmi bizonytalanság.
Könnyeimmel küszködve ismételgettem a csodálatos szavakat újra és újra, hogy beivódjanak a lelkembe: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.
Talán te is valami nehézséggel küzdesz. Olyasmivel esetleg, amit már átéltél, és amit nem szeretnél újra átélni. Imádkozom, hogy Jeremiás szavai iránymutatást jelentsenek neked is.
Először is, Jeremiás biztosít róla, hogy nyugodtan lehetünk őszinték az érzelmeinkkel kapcsolatban.
Néha, nehéz időszakban nem engedjük szabadjára szívünkben fogvatartott érzelmeinket. Azt gondoljuk, hogy talán hitünk gyengeségét mutatja, ha elismerjük őket.
Jeremiás nem szépíti a valóságot. Hőségről beszél, mely mindent kiéget a fa körül. De rámutat, hogy attól még Isten közel van. Isten tudja, miben vagyunk. Ő a menedékünk.
Miközben mi erősek vagyunk másokért, Ő erős értünk. Érted és értem.
Másodszor, odafuthatunk az életadó Forráshoz.
A nehéz időszakok nehéz döntésekkel járnak. A nehéz helyzetek kiszívják energiánkat. De ígéretünk van rá, hogy mélyről fakadó forráshoz jutunk, mely erőt ad és táplál, bármit élünk is át.
És végül, rögzítsük magunkban ezt az ígéretet is: Ha a nehéz időszakban szorosan Isten mellett maradunk, annak meglesz a gyümölcse.
Mivel már végigjártam ezt az utat, tudom, hogy ez valóban így van.
Gyümölcs lehet az öröm, ami érthetetlennek látszik az adott körülmények között.
Gyümölcs lehet a nevetés, ami felbukkan, hiába akarja a sötétség átvenni az uralmat.
Gyümölcs az örökkévalóság valós ígérete.
Gyümölcs érik bennünk, mialatt szorosan kapaszkodunk a hitbe, mely nagyobb nálunk.
A megrázó hír hatását most is érzem. Most sem akarom újra átélni azt, amin már egyszer keresztülmentünk. De legalább tudom, mit kell tennem. Gyökereimet le kell eresztenem nagyon mélyre a hitbe. Még szorosabban hozzá kell bújnom Istenhez a szárazság idején. Próbálok reménykedni a gyümölcsben, mely életünkben be fog érni ebben az időszakban.
Gyere, mondjuk együtt halkan. Maradjunk szorosan ez igazság mellett ebben a nehéz időszakban: Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.

Drága Jézus! Odamegyek a vízhez, és mélyen beleeresztem a gyökereimet az éltető talajba, hogy mindent magamba szívhassak, amire ebben a nehéz időszakban szükségem van. Köszönöm, hogy Forrásom vagy. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,2

Suzie Eller: How Do I Trust Again?
Encouragement for today, 2014.12.17.
www.proverbs31.org


Aggódom gyermekem jövőjéért

Lysa TerKeurst

Az elme megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja.” Péld 16,9

Érezted már a nyomást, hogy biztosítanod kell gyermeked sikerét az iskolában, mert így alapozod meg sikerességét az életben?
Néhány éve meghallottam, hogy Hope lányom arról beszél barátnőjének, mennyire örül, hogy mi nem nógattuk a jó jegyekért. Nem akartam hallgatózni, de minden szót hallani akartam, így hát persze hallgatóztam tovább.
Elmagyarázta, hogy tőle és testvéreitől mindig elvárták, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, de végül, ha láttuk, hogy dolgoztak, nem foglalkoztunk azzal, milyen jegyet kapnak a munkájukra.
Ez jórészt igaz is.
De nem volt mindig így. Mikor Hope óvodába került, kötelességemnek éreztem segíteni az előrehaladását. Hatalmas nyomásként nehezedett rám, hogy a siker a tanulásban az alapja az életben elért sikereknek is. És én meg akartam alapozni gyermekem későbbi sikerét.
Okos kislány volt, jól artikulált, de az óvodai évek alatt nem tanult meg olvasni.
Bekerült az első osztályba. Minden társa könnyedén olvasott már. Az én gyermekem nem. Bepánikoltam. Vizsgálatra vittem. Végig azon aggódtam, hogy szülőként nem tettem meg mindent.
De végül kiderült, hogy még nem állt készen az olvasásra. Mikor ennek az ideje elérkezett, megtanult olvasni.
Aztán jött a következő gyermek, aki 4 évesen már olvasott. Úgy látszik, végre valamit jól csinálok, gondoltam.
De később, a harmadik gyermekem rácáfolt erre, ő tanult meg leglassabban olvasni.
Mindezekkel Isten rá akart vezetni, hogy tévesen gondoltam eddig, hogy az iskolai sikeren múlik az élet sikeressége, és hogy az én szülői kötelességem, hogy toljam, kijárjam, követeljem, meghatározzam gyermekem jövőjét.
Lassan rájöttem, hogy Istennek mindegyik gyermekem számára külön terve van. Mindaddig, míg Isten irányítására bízom szülői működésemet, azt, hogy mit teszek meg, mit nem, nem fogom összekuszálni a jövőjüket. Erről biztosít mai alapigénk is. „Az elme megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja” (Péld 16,9).
Szülőként az én feladatom irányítani őket, de nem a világi siker a végső cél. Az én irányításom Isten mellé kell, hogy vezesse őket, ahol megkapják a jelzést, merre vezet az útjuk - osztályzataiktól függetlenül.
Mekkora felszabadulást jelentett, mikor ezt megértettem!
Nagyon tudok örülni, ha gyermekem valamelyik tárgyból kitűnik, mert azt tartom, hogy erre van szüksége az úton, mely felé Isten irányítja. Ha viszont valamilyen téren gyengébb a gyermekem, küszködik egy tantárggyal – nos ez is része Isten iránymutatásának.
Természetesen fontos, hogy keményen dolgozzanak, tegyenek meg minden tőlük telhetőt, tanuljanak lelkiismeretesen. De otthon nem a jegyekkel mérjük a sikerességet.
Lehet, hogy egy gyermek sosem kap olyan jegyeket az iskolában, amit a társadalom jónak ítél, de ha megkapja a szabadságot, hogy kitűnjön abban, amit Isten az ő számára eltervezett, akkor jó úton jár. Az örökkévalóság áll előtte perspektívaként, és ez sokkal értékesebb, mint bármilyen akadémiai elismerés.
Meggyőződésem, hogy a küzdelem a tanulással egy eszköz volt Isten kezében, hogy Hope-ot a fogantatásától neki rendelt ösvényen tartsa. Hope alig négy hónappal igencsak zűrös házasságunk után fogant. Sérült lelkű, bűnös emberek voltunk Arttal, akik azt a felelősségteljes feladatot kapták, hogy próbáljanak felnevelni egy gyermeket.
Sosem érzékeltem még Istent olyan valóságosan, mint mikor Hope megszületett. Finom kis lényét egy puha rózsaszín takaróba burkolva adták át nekem, nagy kék szeme, mint a megbocsátás égboltja nézett vissza rám.
Nem érintettem Istent addig a napig. És talán először történt az életemben, hogy az Ő reménysége szétáradt bennem, és elkezdte énem sérüléseinek átrendezését, gyógyítását.
Hope = Remény.
Hope-nak neveztük el a gyermeket.
Most inkább nem hozom elő azokat a beszélgetéseket, melyeket Istennel folytattam az Ő Reményéről, mikor hónapokon át nem hagyott aludni éjszaka. Kihagyom azokat a történeteket is, mikor pár éves kislányom csöpp csípőjére téve a kezét közölte velem, hogy nem én fogom megmondani neki, mit csináljon.
Ezek elmesélését tegyük el későbbre.
De sosem felejtem el azt az emailt, amit Hope-tól kaptam egyik missziós útjáról. Etiópia poros útjait járta, olyan mély szegénységet tapasztalva meg, amit nagyon nehezen tudott feldolgozni. Járt kartonpapírból készült otthonokban, látta a rongyos lepedőket.
Nem tántorodott meg, és remegő lélekkel elment egy városszéli árvaházba, ahol 30 AIDS-es gyermeket gyűjtöttek össze meghalni.
Ezt írta nekem: „Anyu, szerelmes lettem. Mikor beléptem, 30 gyermek szaladt oda hozzám, és én szerettem volna egyszerre mind a harmincat átölelni.”
Az Ő Reménysége.
Egy sérült anyától. Egy sérült világban. Az Ő Reménysége fennmarad, és halad tovább, amire csak az Ő Reménysége képes.
Mindezt miért mondtam el? Hogy megmagyarázzam, miért nem érdekelnek már az iskolai osztályzatok. Egyetlen titka van annak, hogy ne boruljunk ki – bízzunk Isten tervében.

Uram, köszönöm igazságodat, mely közli velünk, hogy Te határozod meg lépteinket. Juttasd eszembe ezt, kérlek, mindig, mikor aggódom gyermekem jövőjéért. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I’m Worried About My Child’s Future
Encouragement for today, 2014.12.18.
www.proverbs31.org


Velünk az Isten
Micca Campbell

A szűz fogan és fiút szül, akit Immánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti, ’Velünk az Isten’”. Mt 1,23

Nyolchónapos kisbabám sírására ébredtem, aki így fejezte ki igényét tiszta pelenkára és tejecskére. Mire beértem a szobájába, sikerült teljesen felébrednem. Karácsony reggel volt. Mélyet sóhajtottam. Nagyon féltem ettől a naptól.
Az első karácsony férjem halála óta.
Napjaim magányban és gyászban teltek. Tudtam, hogy az ünnep még rosszabb lesz, a egyedüllét érzése erősödni fog.
Nem volt öröm a szívemben. Senki sem ébresztett „Boldog Karácsonyt!”-tal. Nem volt ajándék, amit kinyithattam volna. Nem volt kivel ünnepelni. Számomra csak egy volt a többi nap közül, szokásos tennivalókkal. Gondozom a kisfiamat, és igyekszem túlélni a fájdalmat és a magányt.
Voltál már ennyire magányos? Talán a te helyezeted másképpen nehéz, de tudom, hogy az ilyen időszakokban Isten távolinak tűnik. Közömbösnek. Mint aki hátat fordított. Mint aki nem vesz észre. A 139. zsoltár 7. verse mégis megszólított azon a karácsonyon. „Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől?”
A zsoltáros világosan beszél. Isten mindenütt ott van. Sehova sem tudok menni, ahol Isten már ott ne lenne.
Ahogy ezen elmélkedtem, szívemben lassan ébredezni kezdett a remény. Sosem vagyok egyedül, mert Isten mindig és mindenütt velem van, jóban és rosszban egyaránt.
Hát nem ez a karácsony üzenete: Velünk az Isten? Nem ez a hitünk lényege: Velünk az Isten?
Talán ez ihlette Mátét is, hogy megfogalmazza mai alapigénket: „A szűz fogan és fiút szül, akit Immánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti, ’Velünk az Isten’” (Mt 1,23).
Az Immánuel név üzen mindkettőnknek.
Elmondja nekünk ez a név, hogy azon a szent éjszakán Jézus nem azért jött, hogy közölje velünk, ügyesek vagyunk. Nem azért jött, hogy vállon veregessen, hogy biztasson – egy alkalommal. Azért jött, hogy itt maradjon. Isten eljött, hogy köztünk lakjon, és szállást vegyen bennünk mindörökre.
Persze, Isten mindig is velünk volt, de ez az igazság egészen új fényben ragyogott fel Jézus születésével. Karácsony elképesztő híre az, hogy Isten emberi testet vett magára, és egy lett közülünk. Egy jászolban fekvő kisbaba bizonyítja, hogy Ő eljött, és a neve volt az üzenet, amit hozott nekünk. Isten velünk van emberi alakban. Immánuel egy lett közülünk, szenvedett, ahogy mi szenvedünk, hogy megérthesse fájdalmainkat. Hogy tudja, hogyan vigasztaljon és segítsen minket. És ez nem minden. Ez a kis Jézus nemcsak azért jött, hogy köztünk járkáljon. Azért jött, hogy kiszabadítson, hogy kibékítsen Istennel. Jézus érkezése azt jelentette, hogy Isten, az Atya, most küldte el a Fiát, hogy megszabadítsa a világot a bűntől.
Mit jelent ez neked és nekem? Azt jelenti, hogy bármilyen megpróbáltatás érjen, nem vagy egyedül. Bármire van is szükséged – szabadulásra, erőre, reménységre – Immánuel jelen van. Nem egy távoli Isten. Ott van épp melletted ebben a percben is.
Napjaim sötétsége oszladozni kezdett attól, hogy Isten társaságát kerestem a fájdalomban. Igazából többé már nem csak vonszoltam át magam a napokon, mert csodálatos Istenem mindig épp akkor volt velem, amikor szükségben voltam. Ez a titok. Minél inkább elfogadtam, hogy ott van, annál többet tapasztaltam meg jelenlétéből. Ezt te is meg tudod tenni.
Bárhol légy is ezen a Karácsony estén, nem vagy egyedül.
Érezheted magad magányosnak. Úgy tűnhet, egyedül vagy. De Krisztus ott van veled. Lát téged. Megért. És segíteni tud.
A holnap más lehet. Új örömmel ünnepelheted Karácsony reggelét, mert Ő – Maga Isten – eljött, hogy veled legyen. Felemelő társaságában, bár szenvedhetsz, nem vagy egyedül. Nem nélkülözöd Szeretetét, mindenre képes erejét. Nem nélkülözöd az Ő biztonságát. Nem nélkülözöd gondviselését. És nem nélkülözöd jelenlétét. Ez a legnagyobb üzenet. Immánuel, velünk az Isten!

Uram, köszönöm megígért jelenlétedet. Hittel tudok továbbhaladni, tudva, hogy Te velem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: God Is With Us
Encouragement for today, 2014.12.24.
www.proverbs31.org


Ha otthont szeretnél

Alicia Bruxvoort

„Jézus így válaszolt: ’Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.’” Jn 14,23

Januárban minden éjszaka sírt a kisfiam lefekvés után.
A karácsonyi ajándékdobozok helyett bepakolt ládák álltak a házban, mert az új évet új házban, új városban kezdtük, 300 kilométerre a helytől, amit Joshua „otthonnak” nevezett.
Mikor a Legókat már félretolta, a pingpongütő pattogása elcsitult, mikor a nappali nyüzsgés nyugovóra tért, és az éjszaka hangjai felerősödtek, legkisebb gyermekem felkucorodott az ágyára, és eszébe jutott, hol van.
Illetve hol nincs.
Az árnyak másként táncoltak az új falakon, a szél különös ritmusban rázta az ablaktáblákat. A közeli fenyvesben kísértetiesen rikoltozott a bagoly, az utcai lámpa aranyszínű sugarat vetett a vécéajtóra.
Haza akarok menni, szipogta gyermekem, és sós könnye átitatta a párnáját. Haza akarok menni.
Néha düh volt a hangjában. Máskor mint egy temetési ének, lassan búgtak elő a szavak a sötétben. De én mindannyiszor sajgó szívvel, remegve feküdtem mellette. És imádkoztam, míg meg nem adta magát az álomnak.
A hideg fal és Joshua apró teste közé nyomódva új barátokért, bátor lendületért imádkoztam. És vigasztalásért meg békességért. De mindenekelőtt azt kértem Istentől, tegye új házunkat otthonná.
Honvágyban töltött első hónapunk hosszú esti óráiban folyton ezt imádkoztam, mígnem egy reggel ráébredtem, hogy imádságom már rég meghallgatásra talált.
János evangéliumának 14. részénél időztem, és a 23. versnél hirtelen megdobbant a szívem.
„Ha valaki szeret engem, megtartja az én igémet; az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.
Felnéztem a Bibliából a felhalmozott dobozokra a sarokban, és magamba szívtam Szabadítóm szavainak vigasztalását.
Mikor kocsiba ültünk, és követtük a költöztető kamiont kelet felé, odahagytunk egy házat, de nem adtuk fel az otthonunkat.
Az otthon ugyanis nem egy hely, hanem egy Személy.
Az otthon nem menedék a vihar elől. Az otthon a Tökéletes Szeretet, mely felkorbácsolja a szívünket.
Az otthon nem a fény az út végén. Az otthon a kiolthatatlan remény, mely megvilágítja az utat.
És mielőtt Jézus a Mennybe ment volna, hogy örök hajlékot készítsen nekünk, meg akarta értetni velünk ezt az egyszerű igazságot.
Nem úgy jutunk haza, ha követjük a sárgaköves utat. Az otthon ránk talál, ha követjük Jézus tanítását, és eldöntjük, hogy az Ő szerelmeseként élünk.
Irányítószámunk változhat, a megszokott helyek emléke elmosódhat bennünk, de ha életünket Krisztusra mint szegletkőre építjük, sosem távolodunk el otthonunktól.
Mert az otthont nem lehet egy lakcímmel kifejezni.
Az otthon összefoglalója egy név. Immánuel.
A Máté 1,23 mondja: „’Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek’ - ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

Drága Jézus! Életemet a Te változatlan valódra akarom építeni, hogy bárhova menjek is, mindig otthon érezzem magam. Köszönöm, hogy te mindig és mindenütt velem vagy. Taníts meg, hogyan éljek Benned. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: If You’re Longing For Home This Christmas…
Encouragement for today, 2014.12.22.
www.proverbs31.org


Nem vagyok mindenre képes

Amy Carroll

„’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém…. mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12,9.10b

Nem akarok bowlingozni – mondtam, és hangomban hallottam a bólintást váró nyafogó árnyalatot.
Egész kiterjedt családom lelkesen készült a közös programra, én meg vonakodtam. Igazából nem utálom a bowlingozást. Csak egyszerűen NAGYON nem szeretek olyasmit csinálni, ami nem az erősségem. És a bowling nem megy. Természetes nekem, hogy inkább elkerülöm, kihagyom a próbálkozást.
Önérvényesítésre beállt társadalmunk így biztat: „Mindent lehet, csak akarni kell!”
Az igazság viszont az, hogy nem megy minden.
Kislánykoromban arról álmodoztam, hogy platinalemezes popsztár leszek. A hajkefém volt a mikrofon, abba énekeltem, és minden lehetséges alkalommal színpadon voltam, amikor az iskolában valami rendezvény készült. De gyakorolhattam bármennyit, szívből jövő de átlagos hangom csak lanyha tapsolást és együttérző vállveregetést váltott ki a hozzám közelállókból.
Ha egy kicsit később születek, egyike lehettem volna az American Idolba jelentkező szánalmas kiesőknek. Kiválónak hittem volna magam, akitől a világ elámul. Családom harsány szurkolással biztatott volna, míg mindenki más döbbenten nézné, mit keresek ott.
Akárhány énekórát vennék, akármennyit gyakorolnék, nem jutnék el a kórusszerepléstől a szólóéneklésig. Egyszerűen nem történhet meg. Az éneklés adományát nem kaptam meg Istentől, és nem érzem, hogy arra biztatna, tegyem meg a hit ugrását a lehetetlenbe. Ha elmennék egy meghallgatásra, nevetségessé válnék, mert saját vágyamat követve próbálkozom, annak alapján, hogy tévesen mértem fel adottságaimat.
Röviden: ég és föld a különbség az ostoba és az elhivatott próbálkozás között.
Fontosnak tartom, hogy ismerjük korlátainkat. Igen ám, de van egy hajlamom, amire kevésbé vagyok büszke. Mégpedig az, hogy könnyen feladok bármit az első nehézségnél, főleg ha olyasmit kell csinálnom, amiben tudom, hogy nem vagyok ügyes.
Nemrég találkoztam szakmai életem eddigi legnagyobb kihívásával. Dolgoztam rajta keményen, és sorra értek a kudarcok. Minden nap abba akartam hagyni. Fájdalmas volt tudomásul venni, hogy nem vagyok elég jó ehhez a feladathoz.
Ez a próbálkozás viszont az elhivatottak közé tartozott. Egy készség kialakulásának kezdetét jelentette, aminek alapját Isten megadta nekem, és világosan el is hívott rá.
Ezért térdre borultam, és útmutatást kértem Tőle, meg egy kicsivel több lelkierőt.
Hűséges volt, megadta a kellő biztatást. Azóta is egyértelműen jelzi, hogy nem csak utat nyitott egy lehetőséghez, de embereket adott mellém, akik segítenek felnevelni a belém helyezett, embriónyi képességet.
Ahelyett, hogy mint mai kultúránk, azt harsogná: képes vagy rá, csak akarnod kell, Isten arra indít, hogy örüljek, hogy nem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy
- megcsináljam Nélküle,
- elvégezzem mások segítsége nélkül,
- és befejezzem kitartó türelem nélkül (amiből kipróbált erény, majd abból reménység fakad – Róm 5,3-5).
Néha, mikor olyan feladatot kapunk, ami túlmutat rajtunk, örüljünk neki. Jó az, ha nem vagyunk jók mindenben. Ezek a küzdelmek, kudarcok és végső soron a fejlődés mutatja meg nekünk, hogy Isten igenis elég nekünk.

Uram, segíts, hogy örülni tudjak a nehéz feladatoknak, mert ezekben jutok el saját képességeim határáig, hogy onnan teljesen a Tieidre hagyatkozzam. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: I Can’t Do Everything
Encouragement for today, 2014.12.24.
www.proverbs31.org


Az én újévi imádságom
Wendy Blight

„Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet!... Szépségedet a király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!” Zsolt 45,10-11

Ez az ige ma neked üzen: a Király vágyik rád.
De nemcsak vágyik utánad, az életét adta érted.
A neve Jézus.
Ő az, „aki van, és aki volt, és aki eljövendő” (Jel 1,4).
Hallottad, mit mondott János? Most jön.
Alleluja! Jön a Király!
És azon a napon
- eljön a felhőkön teljes dicsőségben (Jel 1,7),
- vérbe mártott ruhában jön, rajta a neve: az Isten Igéje (Jel 19,13),
- szeme tűz lángja, és fején sokágú korona lesz (Jel 19,12),
- ruhájára és derekára az a név lesz írva: KIRÁLYOKNAK KIRÁLYA ÉS URAKNAK URA (Jel 19,16).
A dicsőséges napig hátralévő időre Jézus nagy ígérettel ajándékozott meg minket. Helyet készít nekünk. És mikor elkészül, visszatér hozzánk.
Egyetlen dolgot kér: készüljünk fel.
Mai alapigénk szavai rávilágítanak, hogyan kell készülnünk: „Halld csak, leány (ez te vagy, drága barátnőm)… hódolj hát néki!”
A közeledő Király leánya vagy, a Királyé, aki nagyon vágyik utánad, és aki egyetlen dolgot kér, mialatt várunk rá. Azt kéri, hogy imádjuk, hogy hódoljunk neki.
Felkészülésünk első lépése, hogy felfogjuk áldozatkész szeretetét – múltbeli életünktől függetlenül Jézus szépnek lát minket. Áldozata megszépít, letörli bűneink utolsó foltját is. Mindent megújít! Ha tehát nem érzed ma szépnek magad, ha szégyenkezel valami miatt, bűntudatod vagy lelkiismeretfurdalásod van, ha nincs benned remény, és értelmetlen minden, gondolj erre: Királyod, Jézus, meg tud újítani. Újra tud építeni.
Ha hasonlítunk, talán te is azt hiszed, ha az emberek meglátnák igazi valódat, a titkokat, amiket rejtegetsz a világ elől, elfordulnának tőled. Ne feledd, Szabadítód mindenről tud. Az Ő szeme elől nem rejthető el semmi. És Ő mégis nemhogy kedvel, de nagyon szeret téged.
Gyertek, húgaim és nővéreim Krisztusban, álljunk körbe, imádjuk Királyunkat, és hódoljunk előtte, imádságos lélekkel készüljünk új életünkre Jézusban.
Csatlakozzatok hozzám, mondjuk együtt
az én újévi imádságom:
Drága Jézus, csodállak dicsőségedben, hatalmad fenségében. Te vagy a föld Királya, és az én Királyom. Ma új év kezdődik számomra. Köszönöm ígéretedet, hogy helyet készítesz nekem. Ezt az ígéretet a szívemre tűzve, szilárdan állok Benned, életem Urában. Köszönöm, hogy Lelkeddel megpecsételtél, és nevemet belevésted a tenyeredbe.
Köszönöm, hogy a Te szemedben széppé tettél, és állandóan megszépítesz. Segíts magabiztosan élnem ebben a szépségben. Készítsd elő szívemet a Veled való találkozásra örök trónusod előtt.
Reggelenként ébreszd fel a lelkemet, hogy találkozzam Veled. Szívemet kapcsold szilárd igédhez. Mutasd meg vétkeimet. Tedd lelkem alázatossá, hogy megbánjam őket. Szitálj át, ha kell, Uram. Pusztíts el bennem mindent, ami akadálya szeretetemnek Irántad. Adj nekem engedelmes, alattvalói szívet.
Vonj közel magadhoz, hogy leghalkabb suttogásodat is meghalljam. Tölts csordultig szereteteddel, hogy bőven adhassam tovább, osztogathassam nagylelkűen. Gyújts lángot szívemben, hogy még jobban vágyakozzam Rád. Itass át Szentlelked erejének teljességével, használj eszközödként. Frissíts fel, ha lankadok.
Erősíts belülről, hogy tudjak mindig nekem szánt terveid szerint élni, kövessem akaratodat akkor is, ha nehéz. Add, hogy mindenben Rád bízzam magam. Mutasd meg ösvényeidet, és irányítsd szívemet, hogy azokon járjon.
Szeretlek, Jézus! Mindezt a te drága, szent Nevedben kérem.


És Isten leányai hozzáteszik: Ámen.
Képzeld csak el! Egy nap mi mindnyájan, egy családként ott fogunk térdelni Annak a trónja előtt, akinek a Neve fölötte áll minden névnek. Elképzelhetetlen örömmel telik meg a szívünk, ahogy tekintetünk találkozik Uralkodó Királyunk tekintetével, és végre szemtől-szembe látjuk Őt!
Mi itt a Proverbs31 Ministries-nél nagyon szeretünk téged, és áldott, csodálatos új évet kívánunk!

Wendy Blight: My New Year’s Prayer
Encouragement for today, 2015.01.01.
www.proverbs31.org

2015. június 24., szerda

Lélekerősítő levelek 177

Mikor Istennel is türelmetlen vagyok
Christy Mobley

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13

Vigyázz – kész – rajt!
Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.
Azért sem törődtem vele, hisz hetedikben én voltam a leggyorsabb az osztályban. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.
Minden évben megrendezték nálunk a Fizikai Erőnlét Elnöki Próbája nevű eseményt. Különböző próbákból állt, amivel erőnket és kitartásunkat mérték, és megállapították minden tanuló testi erőnlétét. Akik bizonyos százalék fölött végeztek, megkapták a Fizikai Erőnlét Elnöki Díját.
Nagyon akartam azt a díjat. Tudtam, hogy jól teljesítek a próbákon. Egy kivételével. A 600 méteres futás mindig kifogott rajtam. Most már olyan rövid távnak tűnik, de akkor számomra ez volt a Marathon.
Indulás előtt az edzőnk figyelmeztetett, hogy osszuk be az erőnket, állítsuk be úgy a sebességünket, hogy bírjuk végig a távot. No persze, gondoltam, ismerem én a magam sebességét. Gyors vagyok! Végigfutom, és célba érek, mielőtt a többiekhez eljut a vezényszó vége! Legalábbis így gondoltam.
Azt hittem, rám nem vonatkozik az edző figyelmeztetése. Mit tudja ő? Majd én beállítom a sebességemet. Így is történt.
Miután teljes gőzzel lefutottam az első 100 métert, a lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot. Mintha gumiból lennének. A tüdőm meg ólomból. Egy lépést se tudtam tenni. Előrehajoltam levegőért küzdve, és a szemem sarkából láttam, ahogy az osztálytársaim normál iramban elhúznak mellettem a győzelem felé.
Visszanézve már tudom, hogy nem jól álltam hozzá, nem kellett volna azonnal olyan gyorsan indítanom, ahogy csak bírok. Felnőttként is előfordul, hogy megelőzöm Isten terveit. Ahelyett, hogy imádságos lélekkel megkérdezném Istentől, hova kellene eljutnom, saját elképzeléseim szerint vágtatok előre. Ha pedig ezt teszem, olyan vagyok, mint egy gyorsan égő gyertya rövid kanóccal. Kiégek.
Mai alapigénk, a Filippiekhez írt levél 2,13 azt mondja, Istennek terve és célja van velünk, és eljuttat oda, ahol szüksége van ránk. Az Ő időzítése szerint. Ne próbálkozzunk megelőzni Őt a célvonalnál.
Hallottam egy meghatározást a türelemről, eszerint türelem az, amikor lelassulsz valaki másnak a ritmusára. Megtanultam, hogy Istennel is türelmesnek kell lennem, le kell lassulnom az Ő ritmusára – arra a sebességre, amit Ő nekem beállított.
El kell ismernem, nagyon csalódott voltam minden évben, hogy nem kaptam meg a Fizikai Erőnlét Elnöki Díjat. De ma már inkább Isten sebességével szeretném végigfutni a versenyt, hogy megkapjam díjként az Ő dicséretét: „Jól van, te derék és hűséges szolga.”

Mennyei Atyám! Futottam egész életemben, és kimerültem. Ezentúl Veled szeretnék lépést tartani. Segíts lelassulnom a Te sebességedre, hogy ne fussak el semmi mellett, amit Nekem előkészítettél. Jézus nevében, Ámen.

Christy Mobley: When I Lose My Patience with God
Encouragement for today, 2014.12.04.
www.proverbs31.org


De te nem tudod, milyenek a rokonaim
Karen Ehman

„Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.” Róm 12,18

A mindegyre elém kerülő képek az ünnepek közeledtével el tudnak kedvetleníteni, ünnepi hangulatomat drukkos bánkódássá fagyasztják.
Bámulatos otthon jelenik meg a képernyőn – tarkabarka díszek mindenütt, hívogató kandallófény, csodásan elrendezett bűvös dobozok a karácsonyfa körül, olyanok, mintha mindegyiket az áruházak hozzáértő munkatársai csomagolták volna.
Aztán körülnézek itthon.
Megszokott díszek a fán, közönséges, olcsó csomagolópapírba burkolt ajándékok. És a „burkolt” szót érthetjük a legtágabban. Nagyon ügyetlen vagyok, mikor egyszerre kell éles, egyenes vonalban lezárni a csomagolópapírt, és közben az átlátszó ragasztószalagról épp elég hosszúságú darabot lehúzni, majd letépni és felragasztani, miközben arra vigyázok, hogy a maradék szalagvég nehogy végleg leragadjon a tekercsre. Inkább lazán veszem a dolgot, és ajándékzacskóba csomagolok.
A szociális média sem marad alul. Ünnepi asztal csodásan tálalt ételekkel. Gyönyörű kézimunkák. Hihetetlen hagyományok. Ahogy nézem őket, csak arra gondolok, mennyivel kevesebb, amit én tudok nyújtani.
De leginkább azok a képek stresszelnek, amiken ott van a család is az asztal körül. És nem csak ott vannak, de láthatóan jól is érzik magukat!
Az ünnepek alatt komoly próbatétel lehet a családi összejövetel. Különböző személyiségek, életstílusok, vallási és politikai nézetek zsúfolódnak egy helyre – még az is vitatéma, hogy idén ki hozza a sütőtökös pitét. Mindebből kisülhet valami érdekes, izgalmas, de akár robbanásig feszült együttlét is.
Régebben mindig abból indultam ki, hogy az ilyen összejöveteleken mindenki tudja, hogy kell viselkedni. Nincsenek szóváltások, szarkasztikus vagy hátba támadó megjegyzések. Ha mégis vannak, ezt nálunk egyetlen kedves rokon váltja ki, aki saját véleményével akarja uralni a terepet a családi összejöveteleken. Mikor tudtam előre, hogy ő is jelen lesz, mindig azért imádkoztam, hogy ne kerüljek támadása célkeresztjébe. Többnyire hiába.
Vagy anyai képességeimet vonta kétségbe, vagy a krumplipüré nem volt eléggé áttörve, de volt ennél rosszabb is. Mindenesetre, álmaimat a békés családi együttlétről sikerült összezúznia, érzelmeimet és hangulatomat újra meg újra padlóra küldte.
Végül sikerült megtalálnom a módját, hogyan álljak hozzá ilyen-olyan rokonaimhoz. Alkalmazni kezdtem mai alapigénk bölcsességét: „Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben” (Róm 12,18).
Nem csak én felelek a családi összejövetelek békéjéért. Nem tudom mindig lehúzni a redőnyt a viharos jelenetek előtt. Nem kényszeríthetek másokat, hogy legyenek jól neveltek. De ura vagyok saját szavaimnak és tetteimnek. Biztosíthatom, hogy amit én mondok, nem növeli a feszültséget, nem táplálja az ellenségeskedést.
Amennyire rajtam áll, én viselkedhetek illemtudóan.
Még akár témát is válthatok. Nyugodt hangon, összeszedetten válaszolhatok a kérdéses személynek. Vagy egyszerűen csak befogom a szám, és nem szólok semmit. Kimehetek a szobából játszani a gyerekekkel. Vagy csendben elmosogathatok a konyhában.
Megtanultam, hogy nem kell mindent kimondanom, amit gondolok. Sőt még a felét sem!
Imádkozhatok és mérlegelhetek. Kérhetem az Urat, hogy segítsen eldöntenem, mikor hallgassak, mikor beszéljek. És mérlegre tehetem a szavaimat: alkalmasak-e, szükségesek-e, végső soron Istennek tetszőek-e.
Az együttlét végén pedig visszanézek, és örömmel látom, hogy nem járultam hozzá se szóval, se tettel az esetleg kirobbant vitához, ehelyett – amennyiben rajtam állt – megőriztem a nyugalmat, a békét. Ha így volt, nyugodtan felvehetem a kabátomat, és bűntudat, lelkiismeretfurdalás nélkül hagyhatom el a családi összejövetel helyszínét.
Legfeljebb azon bánkódhatom, hogy nem vettem még egy szeletet a sütőtökös pitéből.

Atyám, add, hogy amikor az idei ünnepeken találkozom családom közeli és távoli tagjaival, tudjak mindenkivel békében együtt lenni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: But You Don’t Know My Family
Encouragement for today, 2014.12.09.
www.proverbs31.org


Jézusért világítasz, bárhol legyél is
Holley Gerth

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” Mt 5,14-16

Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.
„Uram - imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”
Halk suttogást éreztem a szívemben: „Egyetlen módon lehet eloszlatni a sötétséget: világossággal.
A sötétség a fény hiánya. Ha közvetlenül támadjuk a sötétséget, az olyan, mintha az árnyékunkat kergetnénk. Nem lehet zsákba rakni, és kidobni. Csak a fénynek van hatalma arra, hogy eltüntesse a sötétséget. A Hegyi Beszédben Jézus egyértelműen tudtunkra adja, hogy mi vagyunk a világ világossága. A világítás a hivatásunk. De a fény, melyet megosztunk, nem tőlünk származik.
A teremtés kezdetétől fogva Isten a fény forrása lelki és gyakorlati értelemben egyaránt. Ezt olvassuk a Teremtés könyve 1,2b-3-ban: „sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: ’Legyen világosság’, és lett világosság”.
Képzeld el a teljes sötétséget. Aztán elhangzik néhány szó, és fény borít be mindent.
Világunk minden élőlényének léte a fényen alapszik – a növényeké, állatoké és az emberé. Isten, aki fényt adott a világnak, nekünk is ad. Ahogy a 2Kor 4,6a mondja: „Isten ugyanis, aki azt mondta: ’A sötétségből támadjon világosság’, a mi szívünket is megvilágosította”.
Az a legjobb ebben, hogy nem kell olyanok legyünk, mint a villanykörte, amelyik azt mondta: „Meg kell találnom a módját, hogyan világítsak!” Elment egy önsegítő csoportba, hogy tanuljon a világítani tudás belső képességéről. Könyveket olvasott arról, hogyan lehet fényesebb. Minden reggel, mikor felkelt, pozitív kijelentéseket ismételgetett: „Én villanykörte vagyok. Hiszek magamban. Világítani fogok!” De nem történt semmi.
Idővel a villanykörte elfáradt, elcsüggedt. Kezdett kételkedni saját valójában, képességeiben. Szinte teljesen kiégett. Szerencsére egy nap óvatosan becsavarták egy foglalatba. Fény gyulladt, és beragyogta a szobát. A villanykörte végre megvilágosodott.
Nem az a megoldás, hogy még jobban igyekszünk, hanem hogy csatlakozunk a forráshoz.
Magunktól világítani kimerítő lehet. Ehelyett azt a feladatot kaptuk, hogy szorosan csatlakozzunk Istenre, és maradjunk Benne. Ha ezt tesszük, az Ő világossága erős, ragyogó fénnyel szóródik szét általunk, és megváltoztatja a világot. Világításunk lehet, hogy nem kerül be a hírekbe, de nagyobb a hatása, mint amit mi látunk belőle.

Uram, köszönjük, hogy Te vagy bennünk a fény, és világíthatunk magunk körül a világban. Amikor úgy tűnik, eluralkodik a sötétség, használj fel minket, hogy ez megváltozzék. Arra kérünk, segíts, hogy főleg az évnek ebben a szakaszában megoszthassuk másokkal szeretetedet, örömödet, békédet. Te vagy a remény, amire szükségünk van, és az Egyetlen fény, mely nem alszik ki, nem győzhető le, nem homályosul el. Jézus nevében, Ámen.

Holley Gerth: You’re Shining for Jesus Wherever You Are
Encouragement for today, 2014.12.03.
www.proverbs31.org


Mikor el akar kapni a félelem

Lysa TerKeurst

„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”
Zsolt 91,1-2


A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres.
Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.”
Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.
Próbáltam felhívni, de olyan rossz volt a vonal, hogy nem értettük egymást. Csak az sms maradt, feltettem egy csomó kérdést, hogy világosabban láthassam a helyzetet.
Remegett a kezem, a szívem zakatolt. Borzasztóan tehetetlennek éreztem magam.
Kicsi korában, ha felsírt éjszaka, csak átmentem hozzá. Ültem az ágya szélén, simogattam a hátát. Láthatott engem. Meg tudtam nyugtatni az érintésemmel. Ott lehettem mellette, és biztató szavakat súghattam neki.
De most ez a kicsi lány kollégista lett, messze van tőlem.
Nem ülhettem az ágyára, nem láthatott. Nem nyugtathattam meg a simogatásommal. Nem súghattam a fülébe biztató szavakat.
Csak sms-ezhettem.
És ez a mostani szituációban nagyon kevésnek tűnt.
Rémképek jelentek meg a szemem előtt, minden, amit egy rettegő anyuka az ijesztő bizonytalanságban elképzelhet. Letérdeltem, és könyörögtem Istenhez, tisztítsa ki az agyamat, adjon szavakat, amikkel segíthetek.
Egyike volt azoknak az alkalmaknak életemben, amikor nagyon szerettem volna, ha Isten látható formában megjelenik előttem, és utasít lépésről-lépésre, hogy pontosan mit tegyek.
De nem láttam Őt. Egy szellemkéz nem írt üzenetet a falra. Viszont indíttatást éreztem, hogy figyeljek oda arra, amit azon a héten kaptam Tőle: egy barátnőm küldött sms-ben egy igét, amit én tovább is küldtem egy másik barátnőmnek. Ezt olvashatod a levelem elején.
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!
” Zsolt 91,1-2
Azért is szeretem, mert ad egy mondatot, amit imádságként ismételgethetek: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”
Gyorsan elküldtem ezt az igét Ashley-nek, kérve, hogy mondja ki hangosan, és ismételje mindaddig, míg érzi, hogy enged a félelem szorítása. Sejtheted, hogy én is ezt tettem.
Érdekes a két szó, aminek Istent nevezi itt a zsoltáros: menedék és vár.
A menedék egy olyan hely, ahol meghúzhatod magad szükség esetén. A vár, olyan erődítmény, ami kifejezetten a teljes biztonság érdekében épült. A héber szó, ami itt a szövegben áll, a metsudah nem csak várat, hanem megközelíthetetlen helyet is jelent. Isten nemcsak egy gyors menedék vihar elől, de olyan hely is, ahol nem érhet el hozzám a félelem.
És a félelem nem tudja elkapni azt, akit nem tud megközelíteni.
Nem arról van szó, hogy többé nem fognak rossz dolgok történni az életünkben. Sérült világban élünk, ennek megfelelő események történnek minden nap. De Isten gyermekeként nem kell a félelem szorító markában élnem.
Máig sem tudjuk, mi történt a kollégiumban, miért rendeltek el zárlatot. Istennek hála, Ashley és a barátnői épségben megúszták, bármi volt is, és még néhány órát alhattunk is azon az éjszakán. Tudom, hogy nem minden éjszakai hívás végződik ilyen jól. Sajnos, én magam is megtapasztaltam már.
De igyekszem valamelyest fejlődni a félelem feldolgozásában.
Tudom, hogy érezhetek félelmet, de nem kell félelemben élnem.
Kimondhatom hangosan: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Lehunyom a szemem, és elképzelem, ahogy felemel egy olyan helyre, ahol a félelem nem érhet el.

Uram, kijelentem, hogy többé nem élek félelemben. Minden rettegésem a kezedbe teszem, és megfogadom, hogy bízni fogok a terveidben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Fear Chases Me
Encouragement for today, 2014.12.11.
www.proverbs31.org


Nem akarok beilleszkedni
Lynn Cowell

„Ekkor a kikiáltó harsány hangon kihirdette: „Így szól a parancs, népek, nemzetek és nyelvek: Mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Aki nem borul le, és nem imádja, azt még ebben az órában tüzes kemencébe fogják vetni.” Dán 3,4-6

Tudtam, hogy nem kéne annyit emlegetnem Greget, de újdonsült menyasszonyként, nem bírtam abbahagyni. Újasszonyként is mindenki hallhatta, hogyan áradozom az én bámulatos férjemről.
Ám elég hamar észrevettem, hogy a munkahelyemen nem díjazzák sem a boldogságomat, sem azt, hogy férjnél vagyok. Az én dicshimnuszaim kilógtak a környezetemben hallható férjócsárlásból. Nem került sok időbe, hogy én is elkezdjek panaszkodni a házasságunkra, és így részt vehessek a társalgásban. Szándékosan keresnem kellett kivetnivaló dolgokat Gregben, hogy táplálhassam a máglyát. De bár szavaim illeszkedtek a többiekéhez, a negatív kijelentések fájdították a szívemet. Ő tudta az igazságot. Nem csak arról volt szó, hogy néha lecsúsztam az útról, de olyan szerepet játszottam, aminek nem volt köze hozzám.
Amikor azt a kifejezést halljuk, hogy „kortársnyomás”, többnyire serdülőkre gondolunk. Pedig a megfelelési kényszer nem múlik el az iskoláskorral. Nem függ életkortól, nemtől vagy társadalmi helyzettől. Valójában minden kultúrában megtaláljuk a csoporthoz tartozás vágyának hatásait.
Alapigénkben Nebukadnezár király Babilonban megparancsolta, hogy minden „népek, nemzetek és nyelvek” boruljanak le, és imádják az őt jelképező aranyszobrot. Mindenféle ember alá volt vetve a megfelelési kényszernek.
Ránk is naponta hat a kortársnyomás.
Hogy szidjuk a férjünket. Hogy tartsunk lépést másokkal, ami a kocsinkat, az öltözködésünket, a lakásunkat illeti. Testalkatunk feleljen meg a társadalmi elvárásoknak. Naponta rajtunk a nyomás, hogy hajtsunk térdet a fogyás, a vásárlás, a szépségipar istene előtt.
Házasságom első évei régen elszálltak már, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés nyomását viszont még mindig érzem.
De úgy döntöttem, nem csinálom tovább. Nem akarok beilleszkedni, ha ez szemben áll azzal, amit Isten eltervezett az Ő dicsőségére és az én javamra.
Akárcsak a három fiatalember, aki szembeszállt Nebukadnezár királlyal a Dániel 3-ban, és megtagadta a parancsot, hogy leboruljon az aranyszobor előtt, mi is merészen ellenállhatunk a kortársnyomásnak. Jézushoz fordulhatunk erőért, bátorságért, kitartásért, hogy nem borulunk le kultúránk viselkedési elvárásai előtt. Legyünk nyugodtan olyan nők, akik Jézust jelenítik meg, a Szentlélek gyümölcseit termik a környezetük számára. Megtaníthatjuk erre gyermekeinket is. Amikor szeretetet, derűt, békességet, kedvességet, jóságot, gyengédséget, hűséget és önuralmat nyújtunk — mások vagyunk. De ez egy csodálatos, Istennek kedves másság.

Jézusom, könnyű lenne minden nap aszerint élni, amit a társadalom „normálisnak” tart. De Te arra hívsz, hogy maradjak állva, és álljak ki Érted. Segíts ma is, hogy merjek más lenni, és hagyjam, hogy életemen a Te életed folyjon keresztül. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: I Don’t Want to Fit In
Encouragement for today, 2014.12.15.
www.proverbs31.org


Ha magányosnak érzed magad, olvasd ezt el

Lysa TerKeurst

„Tekints rám és könyörülj meg rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok!
Adj enyhületet szívem gyötrelmének és szabadíts ki bajaimból!” Zsolt 25,16-17


Sokféle érzelemre számítottam, amit majd a konferencia nyújt. Elfogadásra. Jóleső izgalomra. Összetartozásra.
A résztvevők papírforma szerint hozzám tartoznak.
Női egyesületek vezetői. Én is az vagyok. Sérülékenyek. Én is. Ismerik a határidők szorongatását, a szolgálat és a család közti egyensúly megteremtésének nehézségeit, és azt a rosszalló érzést, hogy a pizzafutár telefonszáma az elsők között szerepel a listámon.
Igen, közéjük tartozom.
Az a nagyon jó még abban, ha olyan emberekkel kerülsz össze, akikkel hasonló cipőben jártok, hogy tudod, azonnal meg fogjátok érteni egymást, jó lesz a hangulat, jókat fogtok beszélgetni, együtt mulattok a vicceken, melyeket csak ti tudtok megérteni.
Alig vártam, hogy velük legyek.
És vágytam a majdani mély barátságokra, amik ebből az együttlétből fognak kivirágozni.
Beléptem a terembe, és körülnézve megláttam az asztalt, ahol majd ülni fogunk a társaimmal, akikkel alig vártam a találkozást. Minden székhez névtáblát raktak, körbejártam az asztalt, hogy megtaláljam az enyémet. Mikor az utolsó székhez érve se láttam a saját nevemet, rossz érzés fogott el.
Bejártam az egész termet, hogy megkeressem a helyem, és végül meg is találtam egy asztalon a terem túlsó végében. Gondoltam, az Úr valami különlegeset tartogat számomra, azért kerültem más emberek közé. Leültem, kikapcsoltam a telefonomat, és türelmetlenül vártam asztaltársaimat.
Vártam.
És vártam.
És vártam.
Ahogy az asztali áldásnak vége volt, és ezzel kezdetét vette a konferenciaebéd, keserű szívvel vettem tudomásul, hogy valami megakadályozta a konferencián való részvételben a többieket, akiket az én asztalomhoz osztottak be. Így hát egyedül ültem ott. Nagyon magányosan.
Azt hiszem, senki sem vette észre a helyzetet. Addigra már a többi asztaloknál azzal voltak elfoglalva, hogy körbeadják a kiflit, a salátadresszingeket. Önsajnálatom arra indított, hogy én is csevegni kezdjek: „Figyelj, magam, kérsz egy kiflit? Vagy tízet talán? Jut annyi is, ha kell, mikor egyedül ülsz egy asztalnál.”
Ekkor egy mondat jelent meg a tudatom felszínen: „Lysa, téged nem félreültettek. Téged különültettek.” Nem volt hallható a mondat. És nem is volt az én gondolatom. Tudtam, hogy olyasmi, amin Isten szeretné, ha elgondolkoznék.
Ha különválasztanak a többiektől, az még nem jelent elutasítást.
Pedig az ellenség ezt akarta velem elhitetni. Ha sikerült volna neki, teljesen magamba fordulok, elbizonytalanodom, és nem jut el hozzám az üzenet, amiért Isten erre az eseményre vezetett.
Ha különválasztottak, akkor olyan feladatot kapsz, ami előkészületet igényel.
Szerintem ez az, amit meg akart láttatni velem Isten. Ha megértem, akkor képes leszek elfogadni ennek a helyzetnek a tanulságait.
Ismered ezt az állapotot? Esetleg ezt éled át most, karácsonyra készülődve? Durva ám látni, hogy körülötted minden a boldogságról harsog, te meg szenvedsz a magánytól, és mindent érzel, csak örömöt nem.
Nem csak ott azon a konferencián éltem ezt át. Hosszabb szakaszok voltak az életemben, amikor ugyanígy voltam: sok ember volt körülöttem, és én mégis nagyon magányosnak éreztem magam.
Szeretnék megosztani veled három biztató gondolatot.
1. Keresd a kicsiség ajándékát. A Péld 11,2b szerint „a szerénységgel bölcsesség jár”. Ebben a különültetett állapotban Isten különleges bölcsességgel ajándékoz meg, melyre szükséged lesz az előtted álló feladatokhoz.
2. Keresd az egyedüllét ajándékát.
Ez az állapot fogja felébreszteni benned az együttérzést azokkal, akik ugyanilyen helyzetben vannak. Elhiheted, hogy azóta, ha belépek egy terembe, mindig körülnézek, nincs-e valaki egyedül egy asztalnál, hogy biztosítsam, legalább egy valaki észrevette.
3. Keresd a csend ajándékát.
Ha azok hangja tölti be a teret körülöttem, akikkel annyira szerettem volna találkozni, nem hallottam volna meg Isten hangját. Igyekszem azóta több csendet engedni életem ritmusába, hogy bármikor mondhassam: „Mit akarsz mondani nekem, Uram? Hallgatlak.”
Az egyedüllét fájdalmas tud lenni. A félretoltság gondolatai hangosak, erőszakosan rá akarnak venni, hogy érezd az ürességet, amiért nem vesznek észre, nem hívnak magukhoz.
De ha imádságos lélekkel figyelsz az érzéseidre, gondold át, hátha nem arról van szó, hogy félretoltak, hanem fel akarnak készíteni valamire.
Valami csodálatosan szent dolog történik, amikor Isten egy leánya nem azon sajnálkozik, hogy félretolták, hanem azt keresi, milyen különleges üzenete van számára az Atyának, amiért különültette a többiektől.

Uram, segíts meglátnom mostani magányosságom ajándékait. Hiszem, hogy nem félretoltak, hanem különültettek. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.” Jn 15,16a

Lysa TerKeurst: If You Ever Feel Lonely, Read This
Encouragement for today, 2014.12.16.
www.proverbs31.org

2015. június 5., péntek

Lélekerősítő levelek 176

Mielőtt még egy dologra igent mondanál
Lysa Terkeurst

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Péld 29,25

Akarom, hogy szeressenek az emberek. Kedvükre akarok tenni, és azt színlelem, hogy képes vagyok mindenki igényeit kielégíteni.
Ettől aztán teljesen összekuszálódik minden bennem is és körülöttem is.
Nem beszélve arról, hogy mialatt mindenkinek kedvében akarok járni, a hozzám legközelebb állók mindegyre énem rosszabbik oldalát tapasztalják meg.
Nagyobbik lányom, Hope, 4 éves korában úgy döntött, igencsak unalmas dolog a délutáni szunyókálás. Mialatt tehát én odalent vendégek fogadására készültem, ő az emeleten foglalatoskodott.
Hogy tiszta legyen a kép, tudnotok kell, hogy nem vagyok egy konyhatündér. Rendben elkészítem az egyszerű ételeket a családomnak. De ha másoknak kell főznöm, nem csak a gyomrom áll görcsbe, olyan mintha mindenestül egy jó szoros csomó lennék.
Nem tudom beosztani az időt. A zöldség még kőkemény, mikor a hús már elkészült. Elfelejtem bekapcsolni a sütőt, ahova betettem a fagyasztóból kivett kenyeret. Az sem jut eszembe, hogy nem tanácsos előző nap elkészíteni a salátát, dresszinggel, pirított zsemlekockákkal összekeverve. Egy nagy, ragacsos massza lesz belőle másnapra.
Érzelmileg is padlón vagyok olyankor. Nem valami jó párosítás a szétszórtság meg a vágy a tökéletességre.
Mégis, mikor a Bibliaiskola vezetője megkérdezte, ki vállalná, hogy vendégül látja a csoportot az év végi vacsorán, és a barátnőim mind rám néztek, így szóltam: „Én szívesen megcsinálom, persze”. Lakásberendezési magazinok címlapjai jelentek meg a szemem előtt belső dekorációs ötletekkel. Ételkülönlegességek, virágdíszítés, tökéletesen megterített asztalok keringtek a gondolataimban, mint méreg szivárgott szét a lelkemben a „kiteszek magamért a barátaim kedvéért” izgalma. Súlyos tévedésben élve szinte öntudatlanul folytattam: „És ne hozzatok semmit, szeretnék valami igazán finom vacsorával kedveskedni nektek”.
Kapjon már valaki elő egy fakanalat, és vágjon jól kupán vele!
Az emberek kedvére tenni akaró oldalam elvakított. Egészen a nagy napig. Akkor viszont teljes valóságával zuhant rám vállalásom súlya, és legszívesebben elbújtam volna egy sarokban, ahol nem találnak rám.
Közel a kimerültséghez késésben voltam mindennel.
Nagyon fontos lett volna, hogy kicsinyeim segítsenek egy kis délutáni szunyókálással, mialatt nem kell velük foglalkoznom.
De Hope-nak esze ágában sem volt egyetérteni ezzel. Mikor tehát láttam, hogy a szellőző valami fehér port kezd fújni a levegőbe a földszinten, megállt bennem az ütő. Felrohantam, és azt láttam, hogy Hope egy nagy flakon babapúdert szórt szerteszét a szobájában, nem kímélve önmagát sem, és minden létező szellőzőnyílást. Lassan az egész házat belepte a fehér por, mintha évtizedek óta nem takarítottam volna.
Már addig is végsőkig feszített önmagam legmélyéből tört fel a fékezhetetlen indulat. A vacsorakészítés minden kudarcáért hirtelen Hope lett a felelős. Teli torokból üvöltöttem. „Elment az eszed? Hogy vagy képes mindig mindent tönkretenni?” Azonnal éreztem, hogy beborít a szégyen felhője, mely jóval vastagabb a szálló pornál.
Fojtogató bűntudat ragadta meg a torkomat, mikor a drága kicsi hang így válaszolt: „Én csak azt akartam, hogy legyen minden olyan, mint a mennyország. Csak örömet akartam szerezni neked, anyu”.
Istenem.
Az égő bűntudat mögül az is kezdett felsejleni, hogy a mindenkinek kedvére tevő magatartást tovább lehet adni, és általa az ellenkezőjévé válok annak a képnek, amilyennek Isten látni szeretne engem.
Azzal, hogy mindig mindenre igent mondok, nem vívom ki az emberek csodálatát. Csak kimerülök. És egy elnyűtt asszony senkinek sem kellemes. Elsősorban a családom sínyli meg. Aztán a barátaim. Azoknak se tetszik, akiket el akarok kápráztatni. És biztosan nem nyerem el vele Isten tetszését.
Ha mindezzel már tisztában vagyok, a tetszeni vágyást, a mindig mások kedvére tevést annak látom, ami: csapdának. Így nevezi alapigénk is a Példabeszédek 29,25-ben: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.”
Igen, ha csak arra fókuszálunk, hogy kedvében járjunk az embereknek, kegyetlenül becsapjuk magunkat, kelepcébe esünk, és magunkkal rántjuk közvetlen környezetünket is.
Mi tehát a közvetlen tennivalónk?
Keressük meg, és hatástalanítsuk a csapdát.
A hatástalanításhoz nem kell egyéb, mint hogy tanuljunk meg használni egyetlen szót: „nem”. Körültekintően és óvatosan, de használjuk.
Visszatérve a babapúder-mennyországra. Lekuporodtam, ölembe nyaláboltam kislányomat, és bocsánatot kértem tőle a kiabálásért. Aztán jól kisírtam magam. Különböző pontokon lefényképeztük a „mennyországot”. (Most, 16 évvel később, dédelgetett kincsek ezek a felvételek.)
Bibliaiskolai csoportomat pizzával kínáltam aznap este. A babapúderrel borított lakásban. És mindenki jól érezte magát, máig emlegetjük azt az estét.

Uram, segíts észrevennem a mások kedvére tenni akarás csapdáját. Minden bizalmamat Beléd vetem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Before You Say „Yes” to One More Thing
Encouragement for today, 2014.11.20.
www.proverbs31.org


Nem fogsz összeroppanni
Ann Voskamp

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” 1Móz 50,20

Mekkora sár van néha odakint! De az igazán őrjítő az, mikor odabent cuppog a mocsok.
Mindezzel nem törődünk: felrakjuk a lámpafüzéreket, odabiggyesztjük a kopott angyalkát a fa tetejére.
Díszes köntösbe öltöztetjük a bejáratokat és a hátsó utcákat, az egész elnyűtt világot. Nézd csak, hogy pörög minden a csillogó fényben!
De míg a világ karácsonyra csinosítja magát, talán észre sem veszi, hogy a fényes ruhák koszos szegélye a sárba lóg. A kívül ragyogó holmik hátoldala össze van karcolva, álmaink, kimondatlan reménységünk cafrangokban áll.
Ezt érzed is – a szétszakadt világban kicsit szétszaggatott önmagadat.
Ha elég bátor vagy, ajándékul adod magadnak az őszinte szembenézést a rongyaiddal. Megérinted őket, és azt tapasztalod, hogy lehetnek ezek elvékonyodások is, melyeken át elér hozzád Isten békessége.
A Teremtés könyvének Józsefeként, aki szintén odanyúlt önmaga elnyűtt részeihez. Végigtapogatta a szakadás szélét, és átnézett rajtuk, kimondva azt a bátorító igét, amibe ma belekapaszkodhatunk:”Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt”.
Azt, ami össze akart roppantani, Isten arra szánta, hogy összerakjon téged. Bármi legyen, ami elgyengített, Isten úgy intézi, hogy az elvékonyodott gyenge anyagon át dicsőséget láss. Bármi történik, bármi bontakozik ki, bármilyen irányt vesznek a dolgok, nem fognak összeroppantani.
Állhatsz a karácsonyfa mellett olyanokkal, mint József testvérei, csalókkal, hazugokkal, hóhérokkal. Vagy mint az apja, Jákob, akinek csalás miatt menekülnie kellett az atyai házból.
Egy ilyen zűrös család vonalának végére Isten a Messiást helyezte. Ami ártani akart, azt Isten jóra fordította, bármi akar most ártani neked, Isten karja ott van, és megtart. Nem fogsz összeroppanni.
Bármi akar ártani neked, Isten mindig jelen van, sohasem tehetetlen, soha sincs távol.
Nem fogsz összeroppanni.
Kollektív szemetünk közepén ott áll a legszörnyűbb gonosz. A baba-Jézust körülölelő bölcső széttört forgácsai előtt ott áll a kereszt fája. A betlehemi csillag alatti csecsemő sírását elnyomja az igazságtalanul elítélt ártatlan áldozat kiáltása a Kálvária dombon.
A jászol fölötti szent éjszaka sötétje átadta helyét a förtelem homályának a haldokló Messiás körül, a kalapács koppanásának, a csont roppanásának, a bőrszaggató tüskéknek – az alkotásnak, mely megöli Alkotóját.
A kereszten a gonosz győzedelmeskedik.
Ám Isten az ember történelmének e legnagyobb gonoszságát a valaha volt legnagyobb Ajándékká formálja át.
„Ha a legrosszabb dolgok a hívő ember javára válnak, mivé válnak a legjobb dolgok?” – kérdezi a puritán Thomas Watson. „Semmi nem sebzi meg az istenfélő embert … minden… összefog a javára, hogy keresztjei áldássá váljanak.”
Ha Isten a legnagyobb gonoszságot a legnagyobb Ajándékká tudja alakítani, akkor azon dolgozik, hogy ajándékká tegye azt, amin most átmész – legyen az bármi. Nem tud összeroppantani.
Advent tűnhet viharosnak, ricsajosnak, zűrzavarosnak.
De a karácsonyi díszbe öltözött világ bátran pöröghet tovább szépségében – Istenbe kapaszkodva, Aki nem engedi, hogy összeroppanj.

Uram, nem azért jövünk Hozzád, mert Te vagy utolsó menedékünk, hanem mert Te vagy első szerelmünk. Hozzád jövünk, mielőtt bármit tennénk, mert a legbölcsebb dolog, amit tehetünk, az, hogy várakozunk Rád. Bízunk Benned, hogy ezt az egészet rendbe fogod hozni a Magad idejében. Te csak jó vagy. Jézus nevében, Ámen.

Ann Voskamp: You Can Never Be Undone
Encouragement for today, 2014.11.25.
www.proverbs31.org


Mikor nem igazán érzed, hogy hálás is lehetnél
Lysa TerKeurst

„…azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9

Ez is egy olyan nap volt. Zuhogó esőben vezettem a repülőtérig. Szürke volt az ég. Borús az egész nap. Én is az voltam. Nagyon.
Egy csomó dolgot, ami az életben rám volt bízva, egyre inkább tehernek éreztem, mintsem áldásnak.
Sok apróság kavargott a gondolataimban. Mindegyre belém szúrt az alkalmatlanság érzése. Annyi mindenért vagyok felelős, és sosincs elég időm rá. Épp csak annyit tudok megtenni, hogy ne csússzanak szét a dolgok. De jól csinálom-e? Úgy érzem, semmit sem tudok jól végezni.
Minél tovább maradtam ezeknél a gondolatoknál, annál kimerültebbnek, túlterheltebbnek éreztem magam. Minél kimerültebb voltam, annál inkább magamba fordultam.
Bekanyarodtam a parkolóba, és kezdődött a küzdelem a csomagommal. Hiányzik két kerék a bőröndömről, amit persze már jó ideje készülök megjavíttatni. De nincs rá időm. Így hát küszködök egy buta bőrönddel, egy buta élettel, és egy buta gondolattal, hogy össze kéne kapnom a családomat, és elköltözni valahova nyugatra. Élhetnénk egy tanyán, ahol megtermelnénk saját ennivalónkat, és babot főznék szabadtűzön egy fekete cserépedényben.
Ez biztos mindent megoldana.
Kivéve, hogy nem oldana meg semmit.
Mert a káosz nem a körülményeimben van.
Hanem bennem.
Felszálltam a gépre. Kibámultam az ablakon. Néztem, ahogy a szürke felhők körülzárnak minket.
És akkor megtört a szürkeség.
Hirtelen a felhők fölé kerültünk, ahol ragyogóan sütött a nap. Mesésen kék volt az ég.
A felhők csak időszakosan fedték el a napot. Nem szüntették meg a ragyogását. Csak eltakarták a szemem elől. Nem csak a nap ragyogott fel. A hangulatom is.
Kimerültségem lassan oszladozni kezdett, ahogy megvilágosodott bennem három gondolat:
Amit érzek, az nem föltétlen a valóság.
Ahogy a felhők eltakarták szemem elől a napot, rossz kedvem nem hagyta, hogy meglássam az igazságot. Érezhetem úgy, hogy semmit sem csinálok jól, de ez nem jelenti azt, hogy így is van. Amiért vannak gyengébb oldalaim, nem vagyok mindenestül gyenge. Jó sok erősségem is van.
Azt fogom csinálni, hogy megkérem néhány közeli barátomat, családtagomat, segítsenek, hogy vegyem észre, mi az, amiben jó vagyok. Ezeknek örvendezhetek, aztán eltervezhetem, hogy lassanként milyen lépésekkel javíthatok azon, amiben még fejlődnöm kell. Kezdem azzal, hogy kiválasztok erre a hónapra egyetlen dolgot, és egy kicsit dolgozom rajta.
Nagyon sokan vannak, akik odaadnák legjobb napjukat az én legrosszabb napomért.
Igaz, nagyon sok mindent nekem kell intéznem. Igaz, a dolgok néha elsötétednek. De ez nem jelenti azt, hogy ezentúl mindig a homályban kell élnem. Emeljem ki a fejem a felhők fölé, nézzek körül, és vegyem számba a rengeteg napsütötte helyet az életemben.
Kezdem azzal, hogy írok egy listát mindarról, amiért hálás lehetek.
Alkalmat kell adnom az életemben a gondolkodásnak.
Ha állandóan nyaktörő sebességgel száguldok, egyszer ki is törhetem a nyakamat. Elmém nagyon hatékony eszköz, képes meglátni, mit és hogyan kell jól és hathatósan elvégezni, de alkalmat kell adnom neki a gondolkodásra. Mikor történt meg utoljára, hogy csak ültem csendben tollal, papírral a kezemben, és kértem Istent, segítsen gondolkozni?
Ahogy a 2Kor 12,9 tanítja, Isten ereje a gyengeségben nyilvánul meg tökéletesen. Amikor belesüllyedek a gondolatokba alkalmatlanságomról, jusson eszembe, hogy nem azt tudom megcsinálni, amire képesnek érzem magam. Attól jön az erőm és képességem, Aki mindent meg tud tenni.
Ahogy hagyom az Urat működni bennem és gyengeségeim által, kimerültségemet, túlterheltségemet felváltja egy másik érzés: meg tudom csinálni.
Ha az utóbbi időben kavarogtak körülötted a felhők, ideje megállnod. Tarts szünetet. Emeld a látószöged olyan magasságba, ahol a hozzáállásod is megváltozik.

Uram, köszönöm Neked mindazt, amit adtál nekem. Szeretném ápolni a hálát a szívemben, mely Rád hagyatkozik. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: What to Do When You Don’t Feel Very Thankful
Encouragement for today, 2014.11.27.
www.proverbs31.org


Én is olyan szép akarok lenni
Lynn Cowell

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok.” Zsolt 119,165

Tik-tak, tik-tak. Hallgattam a váróterem órájának kattogását, és arra gondoltam, mennyire jó lenne másutt lenni. Csak itt nem: engem csend vesz körül, barátnőmet odabenn a gépek. Tegnap kávézás közben, mennyivel boldogabbak voltunk!
Meghallottam a hangját, ahogy kijött a rendelőből. Hangszínéből tudtam, mi az eredmény. Nem a rémült nő hangja volt, aki most szembesült egy vizsgálat eddig ismeretlen eredményével. Ahogy az arcát is megpillantottam, láthattam, hogy az arckifejezése sem tükröz rettegést vagy bizonytalanságot.
Egész lényéről egyvalami sugárzott: béke. Teljes és tökéletes béke.
Mikor odamentem hozzá, hogy felajánljam támogatásomat, hangjában remény csengett: „Mielőtt elmegyünk, meg akarom mutatni, mit súgott a szívembe Jézus”.
Leültünk ott, a kórház előcsarnokában, és a barátnőm biztos kezekkel ütötte fel a Bibliáját, mint aki tudja jól, hol fogja megtalálni, amit keres. A várakozás egész hetében ez a jól ismert mondat itatta át a lelkét.
Mialatt elém tárta mélységes hitét, a legtöbb, amit tenni tudtam érte, az volt, hogy visszatartottam a könnyeimet. Nem azért vagyok itt, hogy támogassam? Mégis az ő Isten igéjét továbbadó szavai voltak azok, amik élettel töltöttek fel mindkettőnket.
Barátnőm ott és akkor megélte ezt a mondatot. „Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok” (Zsolt 119,165).
Van abban valami valószerűtlen, mikor ott ülünk valaki mellett, aki épp megkapta a hírt, amitől mindnyájan rettegünk. Aki ebben a hírben megérintette Istent, és már nem fél a fájdalomtól, amit az élet tartogat. Én még nem éltem meg a félelemnek ezt a szintjét. Még nem fizettem meg az árát annak a békességnek, amit ő most átél. És amit én is nagyon szeretnék. Azt a békét, amiben ő él. Szeretném, ha a szívem mindent természetesnek fogadna el, ami az utamba kerül, mert békességben nyugszik Istenben, akiről tudja, hogy jó.
Bármi történjék is.
Jézus azt mondja, olyan békességet ad nekünk, ami meghaladja az értelmünket (Fil 4,7). Én láttam ezt a békességet. Szó szerint, saját szememmel láttam csodálatos barátnőmben akkor délelőtt. Megtapasztaltam a szépséget, ami olyan nő szépsége lehet, aki minden nap megfürdik Isten Igéjében. Ez a szépség sokkal több, mint amit tükörben láthat valaki. Ezt a szépséget szeretném.
Valószínű, sosem fogom pontosan azt a félelmet megtapasztalni, amit ő átélt. De a szépséget elérhetem.
Tudom, mit kell tennem érte – legyek olyan, mint a barátnőm.
Olyan széppé válok, mint amilyen ő, ha naponta Isten jelenlétébe helyezkedem, ha megtanulom minden nap szeretni az Ő törvényét – ahogy a zsoltáros mondja.
Elvonulni egyedül. Minden nap megjelenni ott, ahol Igéje belém mélyed, mert én belemélyedek az Igébe. Minden mást félretenni, hogy békéje szívem legeldugottabb zugába is beszivároghasson. Hagyni, hogy a béke kiszorítson minden félelmet.
A barátnőm nem a csinos frizurája vagy a divatos öltözködése miatt szép, bár ezekkel is rendelkezik. Azért szép, mert megtalálta Jézus békéjét a fájdalom ellenére. Erre a valódi szépségre vágyom.
Atyám, világunk minden nap megpróbál meggyőzni arról, hogy mit tekintsünk szépnek. A magazinok, a szépségipar reklámjai állandóan arra buzdítanak, hogy „többet, többet, még többet”. Pedig a Te szépséged szelíd béke akkor is, ha a világ őrjöng körülöttünk.

Uram, add, hogy minden vágyunkkal olyanok akarjunk lenni, amilyennek Te akarsz minket, olyan nők, akik Téged sugároznak mindazokra, akikkel találkozunk. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: I Want to Be Beautiful Like That
Encouragement for today, 2014.11.28.
www.proverbs31.org


Amikor kell egy barátnő, aki érti, miről van szó
Liz Curtis Higgs

„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet.” Lk 1,39-40

Mikor első gyermekünket vártam, mindenhová magammal vittem egy könyvet, a What to Expect When You’re Expecting (Mire számíts, ha gyermeket vársz) címűt, és reménykedtem, hogy annak gyakorlati tanácsai majd átvezetnek a várakozás félelmetes – és örömteli – hónapjain.
Második gyermekünknél egy barátnőmhöz fordultam inkább, aki szintén második gyermekét várta. Kölcsönösen tanácsokat adtunk egymásnak, mindig megbeszéltük a várandóssággal járó örömöket és kellemetlenségeket, lelket öntöttünk egymásba, ahogy a szülés ideje közeledett. Amikor meghallgatásra vágyódsz, egy barátnő, aki veled azonos cipőben jár, kiválóan alkalmas erre a szerepre.
Ez volt a helyzet 2000 évvel ezelőtt is Máriával és Erzsébettel, akik közül egyik sem számított rá, hogy gyermeke lesz. Mária szűz volt, József jegyese. Erzsébet már idős, meddő asszony volt, Zakariás pap felesége.
Mikor Gábriel meghozta Máriának az örömhírt a Fiúról, Akit szülni fog, ezekkel a szavakkal bátorította: „Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták” (Lk 1,36).
Nem csoda, hogy Mária egyből indult Zakariásék házába! Erzsébet biztos el fogja hinni neki, ha elmeséli a csodát, ami vele történt. Mai alapigénk azt mondja, a fiatal Mária „útnak indult, és a hegyekbe sietett”, alig várta, hogy együtt legyen azzal, aki megérti a helyzetét: egy várandós asszonytárs, aki szintén hitt Isten csodatevő erejében.
Mikor meg szeretnéd osztani élményedet Isten működéséről az életedben – egy imameghallgatást, egy régóta várt áldás beteljesülését, egy váratlan adományt – nem fogod mindenkinek szétkürtölni a hírt. Olyasvalakinek mondod el, akiről tudod, hogy megérti. Egy barátnőnek, aki így reagál: „Istennek hála!” és nem azt mondja, hogy „Micsoda mázli!”
Különben is, kinek számolhatott volna be Mária? Fiatal barátnőinek? Vagy a názáreti szomszédoknak? „Figyelj, nálam volt egy angyal, és én fogom megszülni Isten Fiát.”
Hát ez ki volt zárva. Máriának Erzsébetre volt szüksége, ahogy nekünk is egy megértő barátnő kell, aki nem ítél el, aki tud tanácsot adni, mert maga is átélte már, vagy most éli át ő is.
Mikor Mária megérkezett, csoda történt megint. „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek” (Lk 1,41a). Gyakran előfordul, hogy érzi az anya a magzat mocorgását, de ez most más volt: „maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel” (Lk 1,41b).
El tudod képzelni, milyen érzések és érzelmek áradtak szét Erzsébet testében-lelkében? Egyszerre akart nevetni és sírni, úgy érezte, ráragyog a nap, friss szellő fúj át rajta, és nem bírja ki, hogy ne kiáltson fel örömében: Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1,42).
Képzeld el! Két egyszerű asszony, akiket egy különleges Isten köt össze, és bátorít Szentlelkével.
Mária és Erzsébet barátsága átragyog a történelmi korokon. Egymással megosztott hit, öröm, élmények. Ha szükséged van valakire, aki meghallgat, aki komolyan vesz, aki tanácsot ad, gondolj olyan nőtársadra, aki fordított helyzetben ugyanezekre számíthat tőled. Amikor a bátorítás mindkét irányban érvényesül, és Isten dicsőségére szolgál, az a barátság bizonyára kiállja az idő próbáját.

Uram, Te leszel mindig a legjobb barátunk, a legbölcsebb tanácsadónk, akihez először fordulunk. Köszönjük, hogy földi barátnőket is adsz mellénk, akik segítenek Rád figyelni a hétköznapokon is. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: When Only a Friend Who Gets it Will Do
Encouragement for today, 2014.12.01.
www.proverbs31.org


Ott akarom hagyni a szolgálatot
Lysa TerKeurst

„Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek(et)?” Jn 21,15*

Szeretnéd, ha Isten egyszer csak megjelenne hús-vér valóságában, és megmondaná pontosan, mit vár tőled egy adott élethelyzetben? Én néha nagyon szeretném.
Hogy nyújtson át egy papírlapot világos, személyre szabott utasításokkal lépésről-lépésre. Aztán tartanánk egy megbeszélést, ahol feltehetném a kérdéseimet, és ő kedvesen megválaszolná mindegyiket, mélyen belém vésve ezzel a tennivalókat.
Gondolom, egyesek azt mondják, mindez a hitem sekély voltát igazolja. Lehet. De az is lehet, hogy csak azt jelzi, mennyire retteg a szívem a döntésektől, milyen kétségbeesetten vágyom arra, hogy jól döntsek.
Annyira szeretem az Urat!
Meg akarom tisztelni az életemmel.
De néha úgy érzem, olyasmit vár el tőlem, ami ijesztően különbözik attól, amit én szeretnék tenni. Ha rám lenne bízva, én a biztonságos, biztosnak látszó, kényelmes utat választanám. És akkor felsorakoznak az igék a Szentírásból, és szembeszállva korlátozott perspektívámmal, olyan utat mutatnak, amit magamtól biztosan nem választanék. A következő kérdés rávesz, hogy tekintetemet arra az útra irányítsam: Akarod-e mindennél jobban Istent követni, és megélni az Ő üzenetét? Vagy még mélyebbre hatolva: Szereted-e, akarod-e mindennél jobban Jézust?
Ezt a kérdést tette fel a feltámadt Jézus Péternek, aki életútja mindent megfordító kereszteződéséhez érkezett. Annyira megértem Pétert!
Éveken át követte Jézust.
Aztán a dolgok rossz fordulatot vettek, egyre nehezebbé vált az út, ahogy Jézus előre megmondta a tanítványainak. De világosan kimondta azt is, mibe fogódzhatnak reményükkel:
„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33).
De mennyire nehéz, mikor amit látsz testi szemeddel, ellentétben van azzal, amit hiszel!
A gondok arra indítanak, hogy feledkezzünk el Isten ígéreteiről.
Péter megtagadta Jézust, mert félt az ártól, amit fizetnie kell, ha követi Őt.
A körülmények valóban nehézzé váltak. Jézust keresztre feszítették, és Péter elfordította tekintetét a nehéznek ígérkező útról, amit a szolgálat folytatása jelentett. Visszatért ahhoz, ami biztonságos, biztos és kényelmes volt: a halászathoz.
És akkor Péternek kijutott egy látogatás Jézustól, olyan, amire én is vágyok. A feltámadt Jézus megjelent neki testi valóságában, és világossá tette, mi az, amin szeretné, ha Péter elgondolkozna. Egyetlen kérdéssel halomba döntötte Péter mentségeit, amiért a biztonságot választotta.
„Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek(et)?” Jn 21,15
Jobban szeretsz engem, mint ezeket?
Mindegyikünknek vannak ilyen „ezek”-jei.
Minden idetartozik, ami el akar téríteni a kevésbé választott úttól, melyen teljes valónkkal, mindenünkkel Istent követjük.
No de térjünk vissza az én döntésemhez.
Tavaly ott akartam hagyni a szolgálatot. A Proverbs 31 Ministries (Pédabeszédek 31 Szolgálatok) hatalmasra duzzadt, és hirtelen óriási nyomással nehezedett rám, hogy nem vagyok képes rá, nem vagyok alkalmas már arra, hogy vezessem az egyesületet.
Minden nagyobb már, és ezzel félelmetesebb is – úgy éreztem.
A csapat szükségletei.
A pénzügyek.
A gondok.
Összegyűjtöttem a félelmeimet, és felterjesztettem ügyemet az Úrhoz azzal, hogy jelöljön ki valaki mást, hogy én csendben elslisszolhassak. Tekintetem azon volt, ami kényelmesebbnek, biztonságosabbnak és biztosabbnak látszott.
De Jézus kérdésével lerombolta minden kilépési tervemet: Jobban szeretsz engem, mint ezeket? A félelmeidet, a vágyadat, hogy valami könnyebb, biztonságosabb dologgal foglalkozz?
Itt állok tehát, remegő kezű kislányként, lábamon bakanccsal, melyre rárakódott a nem szokványos út vastag pora. Itt állok, és kijelentem: „Igen, Jézus, jobban szeretlek Téged, mint ezeket. Aláírom a megbízást, amit Szent Igédben raktál elém: „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel” (2Tim 4,2).
Tudom, a te küzdelmeid, a te döntéseid mások, mint az enyéim. De bármik legyenek is, én és a csapatom a Proverbs 31 Ministries-nél készen állunk, hogy ott, ahol szükséged van rá, Isten Igéjével rámutassunk a legjobb útra, amelyen járnod kell.
Azért imádkozom, hogy ez az elmélkedés, és a többi is, amit naponta küldünk, segítsen közel maradnod Isten Igazságához, és világosabban látnod, melyik irányba akar vezetni Isten azon a napon.

Uram, ki akarom ma jelenteni, hogy jobban szeretlek, mint bármi mást. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá, hogy akkor is Téged kövesselek, amikor nehéz. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Want to Quit Ministry
Encouragement for today, 2014.12.02.
www.proverbs31.org


*L.T ebben az elmélkedésben Jézus kérdésében a „these” szót nem „ezek”-nek, hanem „ezeket”-nek értelmezi (az angolban semmi nem különbözteti meg a Nominativust az Accusativustól). Az általam értett más nyelvű fordítások jó része: „jobban szeretsz engem, mint ezek?”-nek fordítja a görög eredetit, de például az arámi biblia angol változata (Aramaic Bible in Plain English) kifejezetten így fogalmaz: „more than these things” (jobban, mint ezeket a dolgokat). A görög eredetiben az itt használt touton szó Genitivus alak, ami nem tudom, hogy eldönti-e a kérdést. Maradjunk annyiban, hogy a kérdés így is valós, és csak ugyanaz a válasz lehetséges rá.

2015. június 3., szerda

Uram, irgalmazz!


A misében minden alkalommal felcsendülő Uram, irgalmazz! imában a jerikói vak kiáltását ismételjük meg. Ezért is szerepel még a latin misében is görögül: Kyrie eleison – ahogy az eredeti szövegben ránk maradt.
Ne azt érezzük tehát, amikor a misében a Kyriét mondjuk, énekeljük, hallgatjuk, vagy imádkozzuk, hogy az arcunk elé kapjuk a kezünket, és azt kiáltjuk: Ne üss! Ne büntess! – amit mai nyelvhasználatunkban sugall az irgalmazz, kegyelmezz ige.
Inkább tárjuk szét gondolatban a kezünket, nyújtsuk Isten felé a nyomorúságunkat, amitől épp szenvedünk, és teljes bizalommal kérjük: könyörülj rajtam! Essen meg rajtam a szíved! Szabadíts meg a szenvedéstől, a fájdalomtól, a szorongástól, a vétkeimtől, a magánytól, a csüggedéstől! Segíts hitetlenségemen! Add, hogy lássak!