2015. július 29., szerda

Vedd és fogadd el... Suspice - ahogy édesanyám megélte



Ragyogó asszony volt édesanyám, Rosemary Mulligan McCann, ezért különösen is nehéz volt végignéznünk, hogyan szív ki belőle az Alzheimer minden ragyogást.
Amikor Szent Ignác arra biztat, tartsuk távol magunkat, legyünk közömbösek egy ügy kimenetelével vagy egy döntéssel kapcsolatban, tudja, hogy ez az elkülönülés szabadsághoz vezet, mely által közelebb jutunk Istenhez. Amikor erről a felszabadító leválásról gondolkodom, gyakran jutnak eszembe édesanyám utolsó évei.
Sosem panaszkodott a kilenc nehéz év alatt. Először csak nem tudott többé autót vezetni. Később nem tudta kiválasztani, milyen ruhát vegyen magára reggel. Nem ő akarta elveszíteni ezeket a képességet, de nem kesergett az elvesztésükön.

Vedd és fogadd el, Uram, szabadságomat,

Hálás volt mindenért, amit fel kellett adnia. Büszkén mutatott be minket, lányait, akár több alkalommal is egy közös étkezésnél. Egy időn túl már szeretett nővérei voltunk.
Mikor bekerült az otthonba, csatlakozott az énekkarhoz, de pár hónap múlva kiszállt, mert már nem tudott új énekeket megtanulni.
A szörnyű betegség egyik legnagyobb terhe számára az volt, hogy naponta többször nem ismert rá a környezetére. „Ez az én szobám?” kérdezgette. „Kinek a szobájában vagyok?” – nézett körül csodálkozva.

… vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésem,

Nem ő akart leválni: rákényszerült, hogy naponta gyakorolja az elszakadást, fokozatosan ne legyen többé tudatában a környező világnak. Elmúlt a lelkesedése a politikáért, a vágya, hogy szórakoztassa a körülötte lévőket. Öt gyermeke végignézte, hogyan foszlik szét először a nagymamai szerep, majd az anyai: előbb a gyermekeinket nem ismerte fel, aztán már ránk sem emlékezett.
Már nem kereste a kapcsolatot régi barátnőivel, hisz nem tudott hosszabb beszélgetésben részt venni, és nem tudta használni a telefont.

…Mindazt, amim van, és ami vagyok,

Mikor meglátogattam, kitörő örömmel fogadott, ahogy beléptem. Ha egy percre kimentem valamiért, és visszatértem, ugyanolyan lelkesedéssel köszöntött, elragadtatással ünnepelte, hogy meglátogattam. Fogalma sem volt, hogy csak egy perce hagytam el a helyiséget.

Te adtad nekem.

Hívő élete mély volt és őszinte, egész életében gyakran töltötte az éjszaka egy részét térdelve és imádkozva az ágya mellett. Mikor már nem tudta, melyik évet írjuk, vagy milyen városban él, még mindig megérezte, hogy vasárnap reggel van, és misére akart menni. Egyszer még az otthonból is kisurrant, és a közeli országúton találtak rá, egy templomot keresett.

Visszaadom, Uram.

Hálás volt azoknak, akik etették, akik bejöttek a szobájába, ápolták, gondozták, elrendezték. Viszonzásul ők is szerették jó kedélyéért, viccelődéséért, bár a nevüket nem tudta megjegyezni.

Mindenem a tied, rendelkezz vele akaratod szerint.

A betegség későbbi szakaszaiban már nem sokat beszélt. De zenével és imádsággal még kapcsolatba tudtunk lépni vele. Gyermekkora énekeire még emlékezett, és felismerte az operadallamokat, amiket az édesapjával hallgatott régen.
Rózsafüzért imádkoztam érte, olykor a fájdalmas olvasó titkaival, beszéltem neki Jézusról, aki érte szenvedett, és nagyon szereti őt. Néha a szája mozgása jelezte, hogy ismétli a szavakat, amikkel imádkoztam.

Csak szeretetedet add és kegyelmedet,

Számomra édesanyám Isten szeretetének és gondoskodásának példája lett az összekuszálódott, félelemteli helyzetekben. Akaratán kívül elengedte az intelligenciáját, a kapcsolatait, számos dolgot, melyek olyan élénkké tették korábbi életét. Hagyta, hogy Isten magához ölelje, szavak nélkül, mikor már semmit sem fogott fel abból, ami történik vele.

Ha a magam életére nézek, azt látom, hogy nem más, mint egy állandó, felszínes rohanás, hogy teljesítsem a feladatokat, a tennivalókat, eredményeket érjek el, és ostobán bizonyítani akarjak Istennek, aki végtelenül szeret engem. Igyekezetem, hogy ellenőrzésem alatt tartsam az életemet, megalapozatlan elképzelésem, hogy méltónak kell tennem magam az üdvösségre, annyira más, mint amit édesanyám példáz. Isten a létezésemben szeret, nem a cselekvésemben.
Annyi mindent meg kell még tanulnom, és minden ott áll előttem a példában, ahogy édesanyám eleresztett mindent.

…és az nekem elég.
________________________________________
Az írásba szőtt imádság Loyolai Szent Ignác imája, a Suspice.
Szerző: Maureen McCann Waldron
Az írás eredetije itt jelent meg: Ignatian Spirituality.
Posted: 28 Jul 2015 03:30 AM PDT

2015. július 21., kedd

Lélekerősítő levelek 182

Jobb lett volna hallgatni
Karen Ehman

„Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? A bolondnak is több a reménye, mint neki.” Péld 29,20

Előfordult már, hogy bajba sodort – akár még bűnre is vitt – az, hogy túl sokat beszéltél?
Velem megtörtént nemegyszer.
Évekkel ezelőtt egy barátnőmmel a középiskolai kosárlabda mérkőzést néztük, és a 17 éves gyermekeink – az ő fia és az én lányom - között bimbózó kapcsolatról beszélgettünk. Nem volt ez hivatalos együttjárás, de tudtuk, hogy kedvelik egymást, és ennek örültünk mindketten.
Én csak hadartam tovább, hogy milyen kemény munkát fektettünk abba a férjemmel, hogy a gyermekeink megtanulják, hogyan válasszák meg párjukat vagy majd házastársukat, és ne csak a külsőt nézzék. Tréfásan azzal indokoltuk ezt, hogy így is úgy is mind megcsúnyulunk idővel (mire a lányom okosan megjegyezte, hogy épp ezért fontos a jó kiindulópont!).
Miközben én azon igyekeztem, hogy éreztessem, milyen boldogok vagyunk, hogy lányunk hallgatott ránk, és fontos neki, hogy ne csak jóképű legyen a barátja, de rendes gyerek is és csodálatos egyéniség, a barátnőm valahogy azt vonta le mindebből, hogy mi örülünk, hogy a lányunk egy jellemes fiút választott, és nem foglalkozott a közönséges külsővel!
Napok múltak, mire rájöttem, hogy rossz üzenetet adtam át. Levelet kaptam a barátnőmtől, amiben leírta, milyen rosszul esett neki, hogy míg látszólag dicsértem fia jellemét, közben azt akartam mondani, hogy nem tartom vonzó fiatalembernek.
Ledöbbentem.
Valami összetört. Félreértették, amit mondtam. És most itt állok egy tönkrement barátsággal, amihez még oly sok reményt fűztem. Mindez azért, mert nem gondolom meg, mit mondok.
Azonnal felhívtam telefonon a barátnőmet, bocsánatot kértem, és elmondtam most már érthetően, világosan a gondolataimat, amik megelőzték hirtelen kimondott szavaimat, melyek félreértéshez, konfliktushoz vezettek, és amelyeket támadásként lehetett értelmezni.
Istennek hála, barátnőm elfogadta a magyarázatot, és még most, hat évvel később is jó barátnők vagyunk!
Ha el akarjuk kerülni, hogy megbántsuk barátainkat, szeretteinket – és általában, hogy verbális bűnöket kövessünk el -, meg kell tanulnunk vigyázni a nyelvünkre. Ha megérezzük a Szentlélek halk jelzését, hogy álljunk meg, vegyük mindig komolyan, és mondjuk egyszerűen: „Bocsánat. Túl sokat beszélek.”
Túl hamar szoktunk megszólalni. Mielőtt még minden körülményt megfontoltunk volna. Mielőtt a másik mindent elmondhatott volna. És ami a legfontosabb, mielőtt rákapcsolódhattunk volna az Úrra, és vele együtt gondoltuk volna át, amit hallottunk. Bármelyiket követtük is el ezek közül együtt vagy külön-külön, az bizony bolondság.
A Szentírásnak sok mondanivalója van a bolondokról. Ezek egyike mai alapigénk: „Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? A bolondnak is több a reménye, mint neki” (Péld 29,20).
Hogy ne beszéljünk elhamarkodottan, alakítsunk ki két szokást:
Tartsunk mindig szünetet. A megállás űrt hoz létre a beszélgetésben, ami lehetővé teszi, hogy összeszedjük a gondolatainkat, mielőtt kimondanánk őket. Elég tízig számolni, hogy rendeződjön a mondanivalónk, és valóban azt tükrözzék szavaink, amit mondani szeretnénk.
Gondoljuk át, mit mondott a másik, és ha hiányoznak még információk, kérdezzünk rá. Könnyű levonni a következtetéseket, mielőtt még minden ténynek birtokában lennénk. Ha befogjuk a szánkat, és visszatartjuk véleményünket egy darabig, elég időt kapunk rá, hogy mérlegeljük a helyzetet, mielőtt ítéletet mondanánk. Sokszor vettem észre, hogy amit kimondtam, nem az volt, amit végül közölni szerettem volna. Adjunk időt a gondolkozásra, a Szentlélek működésére, és ezzel leszokunk az elhamarkodott véleménynyilvánításról, amitől ostobának látszhatnánk.
Tehát állj meg. Gyűjtsd össze a tényeket. Gondolkozz, mielőtt válaszolsz, és ne beszélj túl hamar.

Atyám, azt akarom, hogy mindig a Te szeretetedet tükrözzem, valahányszor beszédre nyitom a számat. Kérlek szépen, tartsd vissza a nyelvemet, mielőtt olyasmit mondok ki, amivel megbántok valakit, vagy aminek kellemetlen következményei lehetnek. Ha viszont mégis úgy alakul, segíts, hogy gyorsan helyrehozzam a hibámat, és megbékítsem, akit megbántottam. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: The Day I Couldn’t Shut Up
Encouragement for today, 2015.02.11.
www.proverbs31.org


Életadó kapcsolatok
Lysa TerKeurst

„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást.” Zsid 10,24

A bejárati ajtó ablakának támasztottam a homlokomat, könnycseppek szánkóztak le az arcomon. A férjemet néztem, ahogy kitolat a garázs elől, és munkába indul egy új nap reggelén. Aztán odafordultam ahhoz, amit az új nap nekem tartogat: egy ordító kisbabát, felfordult házat, mindent elborító rettegést. Hogy lehetséges ez?
Végre megvolt mindenem, ami boldoggá tehet, amitől kiteljesedettnek, fontosnak, elégedettnek érezhetném magam, és ehelyett nyomorultabb és magányosabb vagyok, mint valaha. Mikor végre felfogtam, hogy egy nagyszerű férj, egy egészséges kisbaba, egy kényelmes ház virágágyással az utca felé nem hozza el a várva várt végső boldogságot, a lelkem mélyen megrendült.
Lelkünk legmélyén olyan üregek vannak, melyeket Isten önmaga számára alkotott, és melyeket csak Ő tud kitölteni.
Ám az én életem eddig azzal telt, hogy megszerezzem a fenti dolgokat, amikkel majd kiteljesedem. Mikor nem váltak be, földre estem, és felkiáltottam: „Nem megy, Istenem. Hova induljak tovább? Hol találhatok Rád? Segíts!”
Pár hétre rá a férjem egyszer felhívott, és közölte, hogy van egy nő az étteremben, aki szeretne velem találkozni. Végignéztem foltos szabadidőruhámon, hátrasimítottam zsíros hajamat, és próbáltam ellenállni annak, hogy azonnal tiltakozni kezdjek a találkozó ellen.
A meglévő kapcsolataimat sem tudtam ápolni, hogyan lenne időm egy újabbra. Különben is, ha túl közel kerülök valakihez, akinek az élete látszólag rendezett, észre fogja venni, hogy az enyém meg szánalomra méltóan szétesett. Egyszerűen nem fért bele senki az életembe a családon kívül.
De hát épp ez volt a baj. Mindent odaadtam a családomnak, amim csak volt, és nem kaptam semmit, ami újratölthetett volna, nem segített át senki a nehézségeken, nem kaptam gyakorlati tanácsot senkitől, aki már átment mindezen.
Fogtam hát magam, megtömtem a pelenkás szatyrot, s kiléptem az ajtón.
Az azóta eltelt évek során többször eszembe jutott az a meghatározó pillanat, mikor döntöttem, és beláttam, hogy szükségem van barátokra. Nem csak a mindennapi személyes életemben segítettek, de nagy szerepük volt abban, hogy meg tudtam felelni anyaként és feleségként. Megelevenítették az életemben mai alapigénket, a Zsid 10,24-et.
Amiről valaha azt hittem, elrabol a családtól, arról bebizonyosodott, hogy olyan gazdagságot hoz az életünkbe, amit máshonnan nem kaphattam volna meg.
Ha hasonló cipőben jársz, mint én annakidején, hadd adjak három gyakorlati tanácsot, hogyan tehetsz szert életadó barátságokra.
1) Találj valakit, aki nagyon ért valamihez, amiben te fejlődni szeretnél.
Lehet ez bármi: iratok és más papírok rendszerezése, főzés, a gyerekek szobájának vagy sarkának berendezése, a szeretet kimutatása a férj felé kreatív módon, hatékony fegyelmezés vagy száz más dolog. Bármi legyen az, kérj engedélyt az illetőtől, hogy nézhesd, hogyan csinálja, amit olyan jól csinál. A nők nagyon szeretnek beszélni arról, amihez értenek.
2) Válassz ki egy barátnőt, akivel együtt tudsz imádkozni anélkül, hogy zavarna.
Nincs jobb ajándék a családnak, mint egy imádkozó feleség és édesanya. Ha együtt imádkozol valakivel a szeretteidért, nem csak családod tagjaihoz kerül közelebb a szíved, hanem az illető barátnőhöz is.
3) Igyekezz barátkozni valakivel, aki egy lépéssel mögötted van.
Ajánld fel a segítségedet olyan stresszes élethelyzetben, amit te már megoldottál.
Mi lenne, ha ma imádkoznánk meglévő barátaidért, barátnőidért, és azokért, akikkel még ezután fogsz megismerkedni? Isten szereti megválaszolni a barátságról szóló imákat. És bízz bennem: menj, mosd meg a hajad, öltözz fel rendesen, mert megszólalhat a telefon, és életed meghatározó találkozása várhat rád, mint rám akkor, sok évvel ezelőtt.

Uram, te jól tudod, milyen barátságokra van szükségem életem e szakaszában. Imádkozom meglévő barátaimért, és azokért, akikkel még ezután fogok megismerkedni. Segíts, hogy barátként is méltó legyek Hozzád, és ne gyengítsem, hanem erősítsem barátaim Veled való kapcsolatát. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 3 Ways to Find Life-Giving Relationships
Encouragement for today, 2015.02.12.
www.proverbs31.org


Isten aki a csillagokat tartja, téged is tart

Sally Clarkson

Neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.” Zsolt 139,12

„Mama, olyan ijesztő hely a nagyvilág, nem érzem biztonságban magam, gyenge vagyok. Félek egyedül, hogy a család, a barátaim nélkül kell megküzdenem minden nehézséggel, ami rám vár.”
Joy, a kislányom utolsó éves egyetemista, másnap indult Oxfordba, Angliába, hogy egy félévet ott végezzen el. A csomagolás napján végezte ki az ISIS a második amerikai újságírót. Joy barátai sms-ekben, üzenetekben érdeklődtek, hallotta-e a híreket.
„Anglia lesz a következő célpont, és ebből akár háború is kirobbanhat, mialatt itt vagy” – írta egyikük. Nem csoda, hogy Joy fiatal szívét megremegtették a pusztításokról, tragédiákról érkező hírek, földrengésekről, keresztény vezetők erkölcstelenségeiről szóló tudósítások.
Késő este lett, mire összehúztuk a cipzárt az utolsó bőröndön. Mindketten kimerültünk a nagy összpontosításban, hogy mindent tökéletesen előkészítsünk a másnapi felszálláshoz, de Joy kérlelni kezdett: „Kimehetnénk együtt még egyszer utoljára a fűre a csillagok alá? Szükségem van egy kis békességre, mielőtt lefekszem.”
Tudtam, hogy nem múltak még el a félelmei, ezért halkan így válaszoltam: „Persze, drágám! Lesz még egy közös emlékünk, mielőtt elmész.”
Régi szokásunk volt, hogy felnyaláboltunk néhány puha takarót, kimentünk az udvarra, és lefeküdtünk a fűre egymás mellé, nem messze a magas fenyőktől. A hűvös coloradói hegyi levegő lágyan simogatta az arcunkat, a rezgő nyárfa levelei a közelben susogtak táncot lejtve. Messze valahol egy kutya ugatott, de különben semmi nem zavarta meg az éjszaka csendjét és nyugalmát.
Bámultuk a csillagokat, csendben osztoztunk a pillanatban. Csillagok töltötték meg a mélykék tájat fölöttünk, és mintha csak a mi kedvünkért sziporkáztak volna. Kilélegeztük magunkból az elmúlt nap hordalékát és félelmeit, és magunkba szívtuk a fenséges égbolt nyugalmát.
„Mama, mikor nézem mindazt, amit Isten alkotott, és nem veszem le a tekintetem Róla, úgy érzem, eloszlik bennem a félelem” – suttogta Joy, és közelebb húzódott.
Úgy tűnt, Isten maga adja a számra a szavakat, amikor válaszoltam.
„Kislányom, ez a rengeteg csillag a helyén van, mióta világ a világ, Isten erős, biztos keze tartja őket, mialatt háborúk dúlnak, tragédiák sorozata, szomorúság, mindenfajta szörnyűség történik. Az emberi történelem semmilyen eseménye nem rendítette meg Isten erejét és uralmát.
Mialatt végigéltem az elmúlt éveket, az álmatlan éjszakákat, amikor asztmásan levegő után kapkodtál, az autóbaleseteket, anyagi összeomlást, barátaink tragédiáit, visszanézve mindenütt fel tudom fedezni Isten hűségét napról napra éveken át.
Isten, a mi Istenünk, aki mindezt, amit látsz, megteremtette, hogy gyönyörködjünk benne, Ő, aki megmutatja hatalmát a csendes nyári éjszakában, veled lesz minden lépteden utazásod során.
Azzal a Lélekkel tölt el téged, amelyik helyére rakta az éjszakai égboltot, hogy átéljük jelenlétét, szeretetét, szépségét és bölcsességét utunk minden lépésénél. Emlékezz, mit mondott Józsuénak, amikor az félt: „Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,9).
Joy, Isten megalkotta a te hited történetét is. Sokan lesznek Oxfordban, akik vágynak megismerni az Ő szeretetét, és te ezt el tudod vinni nekik. Mások válaszokat keresnek, Isten igazságára van szükségük, és a te lelkedben ott rejtőznek az igazság üzenetei, hogy átadhasd nekik. Szépség hull majd utadra, hogy keze nyomát mindig észrevedd.
A te reménységedre és hitedre van szükségük azoknak, akiken ezekben a sötét időkben eluralkodik a kétségbeesés. Ha örömmel elfogadod az előtted álló napokat, amiket neked készített Isten, Oxfordban töltött időd célt és értelmet kap, bármit tartogatnak is ezek a napok. Bárhova mész, magaddal viszed az Ő fényét és szeretetét.
De ne feledd Joy, mindig választhatsz.
Ha a napi hírek sötétségével és félelmével foglalkozol, lelked homályba borul.
Nézz Istenre. Válaszd azt, hogy Rá bízod a napjaidat. Élj az Ő valóságában.
Ne foglalkozz a félelemmel, őrizd meg ennek az estének az emlékét, Isten erejét és szépségét a gondolataidban – és akkor minden napra elegendő bátorságot és reményt kapsz majd. Isten, aki a csillagokat tartja, tart téged is.”

Mennyei Atyám, hadd fordítsuk Feléd tekintetünket, nyugtasson meg minket, hogy Te át tudsz juttatni a félelmeken, mindenen, amit a napok hoznak. Jézus nevében, Ámen.

Sally Clarkson: The God Who Holds the Stars, Holds You
Encouragement for today, 2015.02.16.
www.proverbs31.org


Mit akarok bizonyítani?
Glynnis Whitwer

„A bolond egyenesnek véli útját, az okos ember hallgat a tanácsra.” Péld 12,15

Új város, új szomszédság, új iskola a gyerekeknek – magamat is nagyon újnak éreztem. És bizonytalannak. És magányosnak. Eltöprengtem: be tudok-e illeszkedni valaha is, tudok-e majd ehhez a közösséghez tartozni?
Mikor a gyermekeim hazahoztak egy értesítést a közelgő szülői értekezletről, kiraktam a szórólapot a hűtőre, bejelöltem az eseményt a naptáramban, úgy gondoltam ez lesz a tökéletes indítás, hogy találkozzam hozzám hasonló anyukákkal. De nem csak erre vágytam, szerettem volna valahogy a tapasztalataimat, a képességeimet is megmutatni.
Eljött az összejövetel estje, és néhány fölösleges kör után az ismeretlen kampuszon, megláttam a fényt a könyvtár nyitott ajtaján át. Gyorsan leparkoltam, és beléptem a terembe. Szerettem volna megismerkedni néhány emberrel még az értekezlet előtt, de minden asztalnál nevetgélve csevegő mi-már-régóta-barátnők-vagyunk társaságokat láttam. Végül hátul találtam helyet, és leültem egy apuka asztalához, aki éppúgy kilógott a sorból, mint én.
A gyerekek jutalmazásáról, értékeléséről folyt a szó, a szabadtéri foglalkozásokhoz szükséges felszerelésről, a kerti fákról és az éves pólóvásárról. Látszott, hogy minden tökéletes szervezéssel működik, és úgy tűnt, rám nem is lesz szükség. Mindaddig, míg a tavaszi fesztivál témája fel nem merült.
Kiderült, hogy szükség van valakire, aki a büféért felel. Önkéntest kerestek, és senki nem jelentkezett. Persze, meg kellett volna kérdeznem, mivel jár a feladat, de hát annyi hasonlót csináltam már, segítettem gyerekkori barátaimnak egyesületet, klubokat indítani, színdarabokat rendeztem, jótékonysági jelmezbálokat szerveztem az udvarunkon. Felemeltem hát a kezem, és végül rám osztották a szerepet, hogy az esemény teljes élelmezési ellátását intézzem.
Éreztétek már elemében magatokat? Lelkesen láttam neki a snack bár szervezésének. Ez az én terepem. Vettem egy új mappát, beszereztem a hozzá való megvonalazott betétlapokat, hogy mindent papírra vessek, és neki is láttam a listagyártásnak. Kiket kell felhívni, mit kell megvásárolni, miből mennyire van szükség. El lesznek ragadtatva a szervezéstől! Az enyém lehet a valaha volt legjobb büfé az iskola történetében!
Minden remekül ment, majd eljött a következő szülői értekezlet ideje. Egyik anyuka, aki már veteránnak számított az iskolában, szélesen mosolyogva odajött hozzám, és így szólt: „Találtam egy nagyon előnyös ásványvíz-akciót, vettem is a büfé részére. Gyere, megmutatom, hova raktam be a ládákat.” Ahelyett, hogy örültem volna a segítségnek valakitől, aki tudja, mit jelent egy büfét megszervezni, sértve éreztem magam. Azt hiszi, nem tudom megoldani az ásványvíz-ellátást egy büfében?
Követtem a raktárba, és különféle ásványvizes palackokkal teli ládákat láttam egymásra rakva. Hálásnak kellett volna lennem. Őszinte lelkesedéssel kellett volna megköszönnöm. De ez elmaradt. Az anyuka észrevette, hogy valami nem stimmel, de nem értette, mi bajom, és az egész nagyon kínos volt.
Sértettségem, elkedvetlenedésem a bizonyítási vágyból származott. Meg akartam mutatni, hogy jó vagyok valamiben, hogy becsüljenek. És mikor ez megkérdőjeleződött (legalábbis én így éreztem), olyan lettem, mint a sündisznó, aki védekezésül kimereszti a tüskéit. Potenciális új barátnőm megérezte a szúrást.
Ahelyett, hogy alázatos lettem volna, büszke voltam. Ahelyett, hogy tanácsot és segítséget kértem volna, be akartam bizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok rá. Ezzel a hozzáállással épp azt akadályoztam, ami az egész mögötti rejtett vágyam volt: hogy barátokra leljek.
Később Isten rámutatott büszkeségemre, és felhasználta ezt az alkalmat, hogy örökre megtanítson valamit: úgy közelítsek minden új helyzethez, hogy tanulni akarok, nem pedig bizonyítani.
Az én-tudom-a-legjobban hozzáállás nem Isten útja, és nem is bölcs magatartás. A Példabeszédek világosan megfogalmazza, hogy a bölcsesség alázatból fakad. Mai alapigénk is erre tanít: „A bolond egyenesnek véli útját, az okos ember hallgat a tanácsra” (Péld 12,15).
Az elkövetkező években ezt igyekeztem gyakorolni, és igazolódott, hogy így közeledve sokkal könnyebb barátokra lelni. Ráadásul azt is megtanultam, hogy nem igaz, hogy mindent jobban tudok. Isten iskolájában még mindig jut tanulnivaló számomra minden nap, és általában embereket használ arra, hogy tanítsanak. Még olyan területen is, ahol elememben vagyok.

Atyám, köszönöm, hogy megtanítottad, hogy a Te útjaid mindig a legjobbak. Segíts, hogy minden új szituációhoz nyitott, szelíd szívvel álljak hozzá, készen rá, hogy megtanuljam, amit aznap tanítani akarsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: What Do I Have to Prove?
Encouragement for today, 2015.02.18.
www.proverbs31.org


Mikor így szólok magamhoz: elbuktál
Lynn Cowell

Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked
. (új angol fordítás)
Zsolt 57,8

Hát ez bukta. Ezt szokták mondani a gyermekeim, amikor valami nem sikerül. Egyszerűen csak „bukta”.
Jól ismerem a szót, jól ismerem az érzést, amit takar. Akkor éreztem legutóbb, mikor teljes tudásomat és lelkesedésemet beleadva készítettem el egy projektet, és végül saját mércém szerint nagyon rosszul sikerült. Csak ez járt az eszemben: elbuktál.
Pörgött az agyam, próbáltam végiggondolni, mi történt. Összezavarodva kérdeztem meg Istentől, miért nem segített. A projekttel Őt akartam szolgálni. Az ember azt gondolná, odalép, és segít – úgy, ahogy én a segítséget elképzelem.
Hol rontottam el?
Talán ez az egész nem való nekem.
Már nem tudok bizakodni.
Átélted már ezt? Valaminek nekifogsz, amiről úgy gondolod, Isten akarata szerint való, és végül mégsem sikerül úgy, ahogy szeretted volna? Megrendült-e a bizalmad önmagadban - és talán Istenben is?
Nem vagy egyedül, barátnőm. Olyan könnyen odavész a bizakodásunk, ha rosszul mennek a dolgok.
Mai alapigénkben Dávid a bizalomról beszél. „Szívem bizakodik Benned, Istenem.
Ezt olvasva azt hihetjük, hogy Dávid élete sínen volt, mikor ezt írta, talán épp a király lányát készült feleségül venni, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak.
A valóság igencsak távol állt ettől. Amikor Dávid megfogalmazta ezt a mondatot, szó szerint egy őrült elől menekült, Saul elől, aki nemcsak hogy meg akarta ölni őt, de meg is volt ehhez a hatalma (olvasd el 1Sámuel 19-22 fejezeteket, ha többet szeretnél tudni minderről).
Amikor megfogalmazódtak benne ezek a hittel és reménységgel tele mondatok: „Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked”, talán egy barlang mélyén húzta meg magát többedmagával, akik vele együtt odahagyták otthonukat, biztonságukat, földönfutókká lettek, életük állandó veszélyben volt. Ez bizony szörnyű életállapot, ám Dávid kijelenti, hogy belső biztonsága nem rendült meg, csak a külső körülmények változtak. Bizalmát továbbra is Istenre alapozza.
A bibliamagyarázat szerint, amit használni szoktam, az a szó, amit „bízik”-ra fordítottak, eredetileg más jelentésekkel is bír: „helyén áll, biztonságban van, készen van, hozzákapcsolódik”. (Magyar bibliafordítók inkább ezeket a jelentéseket vették figyelembe: „A szívem nyugodt, Istenem, a szívem nyugodt, énekelek neked és zsoltározok”(SZIT). „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek” (UF) .)
Nagyon szeretem az utolsó jelentését a szónak: „hozzákapcsolódik”. Elképzelek egy szerelmes fiatal lányt, egy menyasszonyt, aki lelkében teljesen hozzákapcsolódik valakihez, aki őt mélyen szereti. A lány arca ragyog, a szerelmével való kapcsolata, az hogy szeretik, önbizalmat nyújt neki.
Dávidnak is önbizalmat adott a kapcsolata. A jelen helyzet szörnyűségei ellenére biztonságban érezte magát, bízott, mert tudta, hogy Isten vele van a félelmetes körülmények között is.
Isten bátorrá tehet minket, akár egyben van az életünk, akár szétesőben. Szívünk és elménk a helyén állhat, biztonságban, készen, Hozzá kapcsolódva akkor is, ha a körülmények azt sugallják: elbuktunk.
Szeretnék olyan lenni, mint Dávid. Bizalmammal Istenhez kapcsolódva. Ne rendítsenek meg helyzetek és körülmények. És ne tudjam megállni, hogy dicséretet ne zengjek Neki.

Drága Jézus! Annyira másként határozod meg Te a bukást, mint mi. Segíts kérlek, hogy semmilyen helyzet ne ingasson meg. Ha valami rossz történik, tekintsek úgy rá, hogy alkalmat ad Benned való bizalmam megerősítésére. Mindig csakis Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: When My Mind Says „You Failed”
Encouragement for today, 2015.02.23.
www.proverbs31.org


Őrséget szám elé

Karen Ehman

„Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” Zsolt 141,3


Máig emlékszem, mikor tűnt fel nekem először a csukott ajkak ereje.
A kollégiumi szobámban ültünk a lányokkal, és beszélgetés közben felmerült valakinek a neve, akit mindnyájan ismertünk a főiskoláról. Egymás után mindenki kifejtette a véleményét erről a személyről.
Mindenki - kivéve a szobatársamat. Ő csak ült az ágyán, és nézett kifelé az ablakon. Még mikor egyik lány odaszólt, hogy ugye ő is így gondolja, akkor sem válaszolt semmit.
Végül valaki megkérdezte tőle, hogy egyáltalán figyel-e. Válaszát sosem felejtem el. „Persze, hogy figyelek. De nem hiszem, hogy van mit mondanom. Nem kellene így kibeszélnünk őt a háta mögött.”
Süket csend támadt. Jó lecke volt.
Szobatársam igazat mondott. Senki se szeretné, ha mások így beszélnének róla. Akkor mi miért tesszük olyan lelkesen? Hát igen, nincs hatékonyabb módja annak, hogy kimaradjunk a pletykálásból, mint ha nem nyitjuk ki a szánkat. És ha szeretnél még egy jó módszert, elmondom, én mit gyakorlok már néhány éve.
Ígérd meg, hogy nem szólsz, és ragaszkodj az ígéretedhez.
Évekkel ezelőtt felhívott valaki, megkérdezte, olvastam-e az aznapi újságot. Nem olvastam.
De nem is volt már szükség rá, mert az illető részletesen előadta nekem, mi történt kicsiny városunkban. Megkérdezte, ismerem-e azt, akiről szó van, akit épp letartóztattak felszínre került szörnyű tetteiért.
Igen, ismertem. Egyik családtagjával jó barátságban voltam. Belesajdult a szívem, ahogy elgondoltam, hogy szenvedhet most a barátnőm, akinek fogalma sem volt arról, ami a háttérben zajlott. Alig tettem le a kagylót, újra csörgött a mobilom. Hangüzenetek is jöttek, jelezve, hogy emailem érkezett.
Helytelen dolognak tartottam, hogy csámcsogjunk erről az esetről, ezért egyszerűen nem vettem fel a telefont, és nem nyitottam meg az emailjeimet, mert féltem, hogy mind ugyanarról fog szólni. Isten és a barátnőm iránti tiszteletből el akartam kerülni a pletykát. Ekkor úgy éreztem, mintha Isten megszólítana: „Komolyan így gondolod? Akkor mondd el neki.”
Így hát küldtem egy sms-t, amiben elmondtam a barátnőmnek, mennyire szeretem és együttérzek vele. El sem tudom képzelni, min megy keresztül. Végül hozzátettem: „Tudd, hogy senkivel nem fogok erről az egészről beszélni, csak Istennel és veled. Mondd meg, hogyan imádkozhatom érted. És ha szeretnél beszélgetni, vagy bármire szükséged van, hívj, vagy írj. Szeretünk téged.”
Szerettem volna – és nagy szükségem volt rá –, ha az Úr megerősítene, hogy vissza tudjam fogni a nyelvem, és ne járjon a szám arról, ami ebben a családban történt. A 141. zsoltár szerzőjének ugyanerre a segítségre volt szüksége, ahogy a 3. versben olvassuk: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!
Azzal, hogy felvettem a kapcsolatot a barátnőmmel, és ígéretet tettem neki, őrséget állítottam a szám elé. Valahányszor ingert éreztem rá, hogy megszólaljak, mindig sikerült visszatartanom magam. Nem tudtam megszegni az ígéretet, amit egy barátnak és Istennek tettem. Sorsfordítónak bizonyult az az ígéret. Megfogadtam, hogy nem pletykálok, és Istennek hála, meg is tudtam tartani.
Ha valaki felhozta a témát, nyíltan megmondtam, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy Istenen és rajta kívül mással nem fogom ezt az ügyet megtárgyalni. Az ígéret erőt adott, hogy visszatartsam magam a pletykától, és mások is példát vettek róla.
Pletykaéhes társadalmunkban nem lesz könnyű távol tartanunk magunkat mások kibeszéléstől. De a zsoltárossal együtt kérhetjük Isten segítségét, tudva, hogy ő hűségesen őrt áll ajkunk kapujában.

Uram, add, hogy szavaim mindig méltók legyenek Hozzád. Állj őrt, kérlek a szám előtt, mikor olyasmit készülök mondani, ami sértő lehet Rád vagy valaki másra nézve. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: How to Keep Your Lips Zipped
Encouragement for today, 2015.02.25.
www.proverbs31.org

2015. július 12., vasárnap

Lélekerősítő levelek 181

Legyen a hitem olyan, mint a pókháló
Wendy Pope

„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” Ef 6,10

Egy erdő mélyén van a házunk. Aki erdőben lakik, gyakran kerül szembe Isten változatos teremtményeivel. Sok aranyos van közöttük: „Anyu, nézd, milyen cuki!”-félék. Mások undorítóak ez a „Pfuj, taposd el!” – kategória. Számomra a pókok ez utóbbiba tartoznak…
Nem igazán díjazom, ha valami mászik. Szeretnek megtelepedni az ablakok sarkában, hálót szőnek az autószárnyék oszlopai közé. Ha nem figyelek, átmegyek a hálón, és magammal viszem a ragacsos fonalakat a pókkal együtt. Brrr.
Alig vártam, hogy eljöjjön az ablakmosás napja, és eltüntessem őket az otthonukkal együtt. Fogtam egy hosszú nyelű kefét, beszappanoztam az ablakot, majd a slag szórófejét a pókhálóra irányítottam. Megnyomtam a nyelet – a vízsugár meg se kottyant a hálónak. Állt szilárdan. Nagyobb nyomásra van szükség – gondoltam. Maximumra állítottam a víz nyomását, és újra próbálkoztam. Megint semmi.
Közelebbről kell. Meg kell próbálnom közelebbről. Kihoztam egy fellépő létrát, hogy közelebb kerüljek a hálóhoz. Ezzel a taktikával sikerült csuromvizessé lennem, de a háló a helyén maradt. Erős volt, szilárd és ellenálló, nem akarta megadni magát a nyomásnak, amit rá gyakoroltam. Szárítkozás közben megvilágosodtam: ilyen hit kell nekem, mint a pókháló. Mely ellenáll a nyomásnak, legyen az alacsony vagy magas, jöjjön bármilyen közelről.
A háló ereje és rugalmassága kíváncsivá tett, kicsit utánanéztem, és három dolgot tanultam meg a pókhálókról.
1. A pókháló összetett szó, egybeírjuk. Ez mondjuk nem sokat számít a lelki életem szempontjából, de jó tudni.
2. TS – ez egy mutató, ami a nyúlékonyságát, a szakításnak való ellenállását mutatja egy anyagnak. Nos, a pókfonál TS-e nagyobb, mint az azonos tömegű acélszálé, és legalább annyira rugalmas.
Kísérletek folynak, hogy a pókfonalat felhasználhassák lövésálló mellények és műinak készítéséhez. Hogyan? Nos ez meghaladja az én kompetenciámat. De áttérve a spiritualitás területére: olyan hitet szeretnék, ami ellenáll az élet nyomásának.
3. A pókháló, ha összetömörítenék, gyakran akár a hússzorosa is lehet az őt készítő pók tömegének. Szeretném, ha a hitem sokszorosan nagyobb lenne nálam, és biztonságban tartana viharok közben is.
Az erős szél meghajlítana, de nem repítene el.
Michele barátnőm hite jut eszembe, ami sok próbát kibírt. Michele kétszer is felülkerekedett a rákon, utána az édesapjánál diagnosztizálták a betegséget. Barátnőm hite tántorítatlan maradt, mialatt végignézte édesapja bátor küzdelmét, és végül vereségét a bajjal szemben. Mi jöhet még?
Tavaly ősszel váratlan hírt kapott. Négy éven belül harmadszor támad a rák. Hogy hogyan reagált? „Béke vesz körül. Mély, mindent átható, félelem nélküli béke. Miért? Mert már ismerem ezt. Már voltam kilátástalan helyzetben. És Isten mindig – MINDEN EGYES ALKALOMMAL – megmutatkozott. A félelem hiábavaló energiapazarlás egy ilyen Szabadító jelenlétében.”
A te hited mennyire áll ellen az élet nyomásainak? A Szentírás megígéri, hogy megerősödhetünk az Úrban az Ő mindenható erejéből (Ef 6,10). Hitünk túlnőhet rajtunk, rezzenetlenül állhatja az élet kemény viharait. Mit tanulhatunk a nyolclábú takácstól?
A pók teljesen átadja magát a célnak. Annak, hogy erős hálót épít. Erre koncentrál, hosszú órákon át sző körkörösen, vigyázva, hogy belülről kifelé feszesen tartsa a selyemszálat. Mi úgy építhetünk erős hitet, ha célként Isten megismerését tűzzük magunk elé. Tanulmányozzuk az Igét, összpontosítunk Isten üzeneteire, és hagyjuk, hogy az igazság belülről kifelé megerősítsen minket. Ha Isten Igéje áll a középpontban, biztosítja hitünk szilárdságát a minket érő nyomással szemben.
Nem mondanám, hogy megkedveltem a pókokat, de csodálom kitartásukat, céltudatos munkájukat, hogy erős otthont építsenek. Én is erős otthont akarok építeni magamban az Úr számára. Tényleg azt akarom, hogy olyan legyen a hitem, mint a pókháló.

Uram, apró teremtményeidet használtad fel, hogy valami fontosat taníts nekem. Segíts, hogy úgy építsem föl a hitemet, ahogy a pók a hálóját. Legyen erős és rugalmas, mégis tántoríthatatlan. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Faith Like a Spider Web
Encouragement for today, 2015.01.16.
www.proverbs31.org


Mitől jutok a mennybe?
Sharon Glasgow

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16

Magányos volt, haldoklott, fájdalmai voltak. Családtagjai, barátai mind elmentek már. Megkérte a szeretetotthon alkalmazottait, hívjanak el hozzá valakit, aki imádkozna vele.
Ebédidő volt, mikor megszólalt a mobilom. Aki hívott, azt mondta, sürgős, menjek máris.
Nem ismertem személyesen az ágyon fekvő idős hölgyet. Még sosem találkoztunk, de ahogy ránéztem, felbugyogott a szívemben a szeretet. A szemébe néztem, de ő nem tudott visszanézni – vak volt. Megfogtam elgyengült kezét, és feltettem néhány kérdést. Aztán ő így szólt: „Haldoklom. Szeretném, ha imádkozna értem.”
„Mit szeretne, mit imádkozzam?” – kérdeztem. Vártam. Homályos kék szeme könnybe lábadt. Hallgatott. Én is hallgattam.
Miután egy darabig vártam, hogy a Szentlélek irányt mutasson, így szóltam hozzá: „Meséljen arról a napról, amikor elfogadta Jézust.” Nem mondott semmit. Tudtam, hogy csendben kell lennem, amíg átgondolja a kérdésemet. Végül így válaszolt: „Nem tudok mondani semmit. Kicsi koromban jártam templomba. Egész életemben jó ember voltam. De igazából nem ismertem Jézust.”
Világos volt, merre vezet Isten. Bertha tudta, hogy az, hogy valaki jó, nem ugyanaz, mint ha az Úrért él, és Neki engedelmeskedik. Meg kellett tennünk még egy lépést.
„Hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” – kérdeztem.
Bólintott, és ahogy kimondtam mai alapigénk szavait, a könnyek újra peregni kezdtek lefelé az arcán. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Így folytattam: „Meghalt a kereszten a maga bűnei miatt, és feltámadt, hogy maga örökké Vele élhessen. Az örök élet ajándék; ingyen kapjuk. Isten nagyon szereti magát, Bertha! Azt akarja, hogy az egész örökkévalóságot együtt töltsék.”
Elmondtunk együtt egy egyszerű imádságot. Ő elfogadta Jézust Megváltójának, és kérte, hogy bocsássa meg a bűneit. Nem sokkal beszélgetésünk után Bertha meghalt. Nem volt alkalma több jócselekedetre. De nem is volt erre szüksége. Nem kellett ahhoz, hogy övé legyen Jézus ingyen ajándéka: a Vele töltött örök élet.
Nagyon sok alkalom adódik a jótettekre az év folyamán: meleg télikabátot adhatunk fázó gyermekeknek, takarókat vihetünk hajléktalanszállókra, tartós élelmiszert adományozhatunk. Mi el szoktunk hívni magunkhoz az ünnepekre olyanokat, akiknek nincs hol tölteniük az ünnepet. De tudom, hogy azzal, hogy betegeket látogatok, vagy időseket a szeretetotthonban, vagy asztalhoz ültetem a magányosokat (vagy bármilyen más jócselekedettel), nem biztosítom a helyemet a Mennyországban.
Mitől jutok a Mennybe? Isten egyszülött Fia, Jézus juttat el oda.
A legnagyobb ajándék a földön az, hogy hihetem, hogy születése, halála és feltámadása valóban megtörtént. Olyan drága ez az ajándék, hogy sosem tudnánk megvásárolni. Nem arról van szó, hogy mennyi jót tettünk, vagy mennyi rossznak álltunk ellen, hanem arról, hogy mit tett Jézus. Kétezer évvel ezelőtt feláldozta életét a kereszten, hogy mi élhessünk a halál után. Ez a legnagyobb ajándék az életünk folyamán, amit elfogadhatunk, mint Bertha!

Uram, köszönöm Neked ingyen ajándékodat, az örök életet. Születésed, halálod és feltámadásod minden idők legnagyobb ajándéka. Annyira hálás vagyok azért, hogy bárki, aki elfogad Téged, egykor Veled lesz a Mennyben. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: What Gets Me into Heaven?
Encouragement for today, 2015.01.28.
www.proverbs31.org


Hogy lehetek úrrá az aggódáson

Abby McDonald

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7

Mikor reggel Isten igéjét imádkoztam, még nem sejtettem a hírt, ami késő délután érkezett. Nem tudtam, hogy nemsokára mennyire szükségem lesz arra, hogy belekapaszkodjam a Fil 4,6-7 igazságába. Isten viszont tudta.
Mikor először elolvastam ezeket a sorokat, értettem a szavakat, de igazából nem nagyon hatottak békés szívemre. Tudtam, hogy igaz mindez, de akkor épp semmi miatt nem szorongtam, nem aggódtam. Imádkozó lélekkel olvastam újra őket, és nekiindultam a napi tennivalóknak.
Délután felhívott apukám. Szokásos kedveskedő megjegyzései az időjárásról, kérdezősködése az unokákról most nagyon rövid volt. Édesanyám kórházba került. A tünetek alapján agyvérzésre gyanakodtak az orvosok, de még nem voltak biztosak benne. Órák fognak eltelni, mire megjön a vizsgálatok eredménye. Csakhogy én nem vagyok az a várakozó típus. Én cselekedni szoktam. Ha valami probléma adódik, összekuszálódik az élet, minden erőmmel azon igyekszem, hogy helyreállítsam a dolgokat. Ha meg nem sikerül, akkor aggódom. Tudat alatt azt hiszem, hogy irányítani tudom a körülményeket, amiken pedig nem tudok változtatni. Szüleim úgy 400 km-re laktak tőlünk. Még azt sem tehettem, hogy beugrom az autóba, és elkocsikázom hozzájuk.
Mialatt próbáltam értelmet keresni az érthetetlenben, beugrott az ige, amit aznap reggel imádkoztam: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).
Tisztán láttam, hogy Isten fel akart készíteni arra, ami következett. Ez az ige világosan megmondja, mit tegyek az aggódásommal. Adjam oda Istennek.
Mint aki újra rátalált a helyes irányra, imádkozni kezdtem anyukámért és a családomért. Imádkoztam az orvosokért, akik a teszteken dolgoztak, hogy megalkossák a diagnózist, a személyzetért, akik édesanyámat gondozták. Megköszöntem Istennek, hogy időben kórházba került anyukám, és hogy lehetőség van az ilyen betegek ellátására. Megköszöntem Neki az élő igét, amit átnyújtott szükségemben.
Imádkozás közben tenni akaró énem felfedezte, hogy tesz valamit. Igaz, hogy nem voltam ura a helyzetnek, de átadtam a Mindenhatónak, aki viszont Ura volt. És ez volt a lehető legjobb „cselekvés”.
Kimondhatatlan békesség áradt el bennem, ami ahogy az ige is írja, érthetetlen volt. De nagyon hálás voltam érte. Isten útmutatása, ígérete velem volt, míg hírt nem kaptam.
Órák múlva telefonált apu, mondva, hogy úgy néz ki, anyukám helyre fog jönni. Jól sejtették, agyvérzése volt, de megfelelő terápiával az orvosok szerint vissza fogja nyerni régi képességei jó részét.
Hetekkel később hazamentem karácsonyra. Hallgattam, ahogy anyukám karácsonyi dalokat játszik a zongorán. El voltam ragadtatva. Istentől nemcsak békességet kaptam, mikor nagy szükségem volt rá, hanem meghallgatta kéréseinket oly mértékig, amire nem is számítottunk. Ha Isten igéjét a szívünkben hordozzuk, megvan a fegyverünk az aggódás, a szorongás ellen.
Mindennapi életünkben újra és újra történni fognak előre nem látható, irányíthatatlan események, de felvértezhetjük magunkat az Igazsággal, mely megóvja szívünket és elménket. Ha ezt tesszük, az ige gyógyító balzsamként fog hatni szorongó lelkünkre.
A bizalom átveszi a kételkedés helyét, a béke az aggódásét. Nyugalmat találunk, mert ahelyett, hogy saját erőnkre számítanánk, az ígéretekre támaszkodunk Jézus Krisztusban.

Köszönöm, Uram, az erőt, amit igédben találok, és az ima ajándékát. Ha túlságosan nyomaszt az élet, add, hogy jussanak eszembe ígéreteid a Szentírásból. Segíts felismernem, hogy amikor imádkozom, gondjaimat Arra bízom, akinek a gondoskodása tökéletes. Jézus nevében, Ámen.

Abby McDonald: How Do I Stop Worrying
Encouragement for today, 2015.01.30.
www.proverbs31.org


Dalolj csak, kislány

Nicki Koziarz

„Hogy egy szívvel, egy szájjal/hanggal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját.” Róm 15,6

Egyik első munkahelyem egy szeretetotthon volt, ahol az Alzheimer kórban szenvedő betegek gondozásában segítettem. Sokszor próbára teszi az embert a bajlódás azokkal, akik ezzel a nehéz kórral küszködnek, de gyakran csendült fel nevetés is az osztályon.
Ennek forrása többnyire egy Bunny nevű apró kis hölgy volt. Bunny a járókeretével tötyögött végig a folyosón, és közben mindenféle dalokat énekelt. A régebbi gondozóktól azt hallottam, hogy Bunny hajdanán egyike volt az Óz a nagy varázsló filmben szereplő mumpicoknak. Elhiszem, mert valami hihetetlen volt!
Amikor Bunny végigvonszolta mulatós kedvét a folyosókon, az előcsarnokon, dalai visszhangra találtak a többi betegnél, és mókás hangok töltötték be a teret. Ha ilyenkor elmentem mellette, ránéztem, és mosolyogva odaszóltam neki: „Dalolj csak, kislány!” Olyankor ő cifrázott rajta egyet, és néha a hasunkat fogtuk a nevetéstől.
Bunny hangja mindenki számára kellemesebbé tette az otthon légkörét.
Vegyük tudomásul: bár nem mindenki tud énekelni (néztetek már X-faktor válogatót?), mindenkinek az élete sugároz valamilyen hangot.
De milyen ez a hang – harmonikus dallam, vagy csak zaj? Nem mindegy.
Az Értelmező szótár szerint a zaj „harmónia nélküli, disszonáns hangok csoportja”. Ha tovább bányászunk, és az angol zaj – noise – szó eredetét keressük, kiderül, hogy a latin „nausea”, azaz „hányinger” szóból származik. Ebből is egyértelmű, hogy a zaj kellemetlen, senki sem szereti. Gondoljunk csak egy mindnyájunknak ismerős példára, mikor az anyuka felkiált: Nem bírom már ezt a zajt, hagyjátok abba!
Jó esetben csak nem lehet figyelni a zajban, de okozhat akár komoly fejfájást is.
Bunny dalolása nem volt tökéletes, néha túlságosan erős is volt, de mindig sugárzott valamit, amiért szerettük: örömöt.
Erre a hangra szükségünk volt.
Azért is szeretem mai alapigénket, mert világosan leírja, mit jelent Isten hangjának lenni: „Hogy egy szívvel, egy szájjal/hanggal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját” (Róm 15,6).
Egy hang, mely magasztalja Istent.
Nem szeretném, ha az én életem zaj lenne. Olyan hangot szeretnék sugározni, amire ennek a nemzedéknek nagy szüksége van, hogy ők is közelebb kerüljenek Istenhez.
Isten hangja béke, öröm, gyengédség, harmónia. Olyan hang, mely nem elválaszt, hanem egyesít. A zaj szerintem mindennek az ellenkezője: gyűlölet, szembenállás, durvaság.
Naponta feltehetem magamnak a kérdést: most épp hang árad belőlem, vagy zajt keltek?
Tudom, nem sikerül mindig elkapni a szólamot, de a szándékom az, hogy hangjaim magasztalják Istent, buzdítsák a többieket, és örömöt vigyenek oda, ahol a ború uralkodik. Harmóniát a disszonanciába.
Kedves barátnőm, a te hangod is készen áll, hogy áradjon belőled. „Dalolj csak, kislány!”

Istenem, köszönöm Neked a tökéletes hangot, mely a mennyből érkezett: Jézust. Segíts, kérlek, hogy életünk olyan legyen, mely egyre örömtelibb hangot áraszt maga köré. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Sing It, Girl
Encouragement for today, 2015 február 4.
www.proverbs31.org


Ha a férjed már feladta
Lysa TerKeurst

„Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Áldalak, amiért félelmetesen és csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem jól tudja ezt.” Zsolt 139,13-14

Ismerem a szívszorító reménytelenséget, amit egy felbomló kapcsolat jelent. A csendet. A megvetést. Kemény szavakat. A gyengédség hiányát. Kérdéseket. Hogy nincsenek válaszok. A fájdalmat.
Házasságunk első öt éve nagyon nehéz volt. Két bűnös lélek összekerült, egy csomó lim-lommal, valószerűtlen reményekkel, és túlságosan erős akarattal.
Fáj a szívem mindazokért, akik küzdenek a házasságukért. Sokan átéltük ezt.
De szerintem a legfájdalmasabb az, amikor te még próbálkozol, de látod, hogy a társad már feladta. Pánikszerűen próbálnád felébreszteni, hogy ne hagyja abba, segítsen, hogy mentsétek meg a kapcsolatotokat.
Egy ilyen helyzet bonyolultabb annál, semhogy pár jó tanáccsal elintézhetném. Mégis szeretném valamire felhívni a figyelmedet, egy támaszra, aminek nekidőlhetsz, hogy visszanyerd egyensúlyodat, és abbahagyd a rettegést.
Tudatosítsd magadban, hogy fontos és értékes vagy.
Mert így van. Fontos és értékes. Talán nem így érzed. De pillants bele a 139. zsoltárba, és látni fogod. Csodálatosnak alkotott a téged szerető Isten, aki törődik veled. Aki szeret. És inkább kéne Isten biztos igazságára támaszkodni, mint tünékeny érzelmeink hullámvasútjára.
Szépséges vagy, elragadó, vonzó, okos és ügyes. Ha viszont egy túlzott elvárásokkal, teljesítetlen vágyakkal, akadozó kommunikációval jellemezhető kapcsolatban élsz, nem biztos, hogy ilyennek látod magadat.
Az összetört kapcsolat minket is összetör. Ha hasonlítunk egymáshoz, akkor mikor le vagy törve, környezeted valóban a legrosszabbik oldaladat tapasztalhatja meg. Így aztán a fájdalom és aggódás tetejébe még lelkiismeret-furdalás és szégyen is rakódik, meg az az érzés, hogy már nem vagy önmagad. Kiveszett belőled az a pozitív szemléletű, boldog lány, aki készen állt meghódítani a világot.
Hadd súgjam meg neked, mi a megoldás. Csak úgy tudod visszaszerezni ezt az énedet, ha kitörsz a mélyből a felszínre, nagy levegőt veszel, és tudatosítod magadban: fontos és értékes vagy, mert a Világegyetem Teremtője annak tart.
És ez után tudsz úgy élni, hogy amit teszel, az is értékes legyen.
Lépj ki a szentimentális pocsolyából, hogy tudj döntéseket hozni. Gondolj ki egy tervet. Keress fel bölcs embereket, akiket ismersz, kérj tanácsot istenfélő tanácsadóktól vagy barátoktól, akik aztán végigkísérnek az úton.
Ha kell, húzd meg a határokat a férjed és közötted.
Imádkozz eszeveszetten jó ítélőképességért. Mert Jézus a legjobb forrás, ha segítségre van szükséged.
A Hozzá intézett őszinte segélykiáltások nem tévesztenek célt. Ő lát. Ismer. Szeret. És vezetni fog, amíg Belé kapaszkodsz.
Ne feledd, az nem rajtad áll, hogy férjed mit tesz, hogyan reagál, de az igen, hogy te mit teszel és hogyan reagálsz.
Ragaszkodj ahhoz, aki vagy.
Imádkozom, hogy kapcsolatotok túlélje a krízist. Lényem minden porcikájával ezért imádkozom. De ha ez mégsem következik be, akkor azért imádkozom mindenekelőtt, hogy az a szépséges nő, aki vagy, emelkedjen ki a pocsolyából, belekapaszkodva az egyetlen véleménybe, amelyik számít – Annak a véleményébe, aki szerint fontos és értékes vagy.

Uram, küzdelmes a házasságunk. Harcolok érte. Segíts, kérlek. Bele akarok kapaszkodni igazságaidba, abba, hogy értékes vagyok. Mutasd meg, Istenem, mit tegyek, hogy megmentsem a házasságomat. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Your Husband Has Given Up
Encouragement for today, 2015.02.05.
www.proverbs31.org


Elegem van

Leah DiPascal

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal 6,9


Megfordultam az ágyban, fülemre húztam a takarót, és odapillantottam az ébresztőóra világító számlapjára. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam elaludni.
Véget nem érő száguldozást rendeztek a gondolatok az agyamban, egyik kérdés törtetett a másik után. Észre se vettem, megint eltelt egy óra, és az álom messze volt.
Nem akarok holnap dolgozni. Beteget jelentek. Biztos beugrik valaki helyettem. Nehéz a munkám, és nem értékeli senki.
Sajnos a „beteget jelentek” nem valós lehetőség az anyaságban, klienseim, akik már hajnalban igényt tartanak rám, egy 4 és egy 6 éves kisfiú.
Kilenc évi házasság után született az első gyermekünk. Sokáig vártam, hogy bekerüljek az Anyukák Klubjába. De végre teljesült az álmom, és tudtam, hogy én leszek a legjobb anya a világon!
Legnagyobb örömöm az volt, mikor reggelente megláttam mosolyukat, kócos üstöküket. De lehetek őszinte? Nagyon sok próbatétellel járt a két kisfiú nevelése.
Elolvastam minden fellelhető gyermeknevelési magazint, mégis nap mint nap küzdöttem a kihívásokkal. Úgy tűnt, hogy az én valós anyai képességeim nem érték el a magazinok cikkeit író anyukák szintjét.
Hamar megtanultam, hogy az anyaság nem a nyafkáknak való.
Napi 24 órában. Heti 7 napon át. Évente 52 héten keresztül. Szolgálatban. És nem várt havonta fizetés a bankszámlámon.
Szakács voltam, orvos, mesélő, és ha összekaptak, még a bírói talárt is felvehettem.
Kakis pelenkákat cseréltem le, nyálas ivópoharakat töltöttem fel, koszos ruhákat mostam. Ál-lan-dó-an. Mikor már alig bírtam, kimondtam: elegem van. Erre aztán anyai bűntudat kerített hatalmába, és még jobban elcsüggedtem.
Miért nem érzek örömöt, mikor olyasmivel foglalkozom, amiről hosszú évekig álmodoztam?
Talán te is átélted már, hogy a gyermeknevelés követelményei összecsaptak túlfeszített idegzeteddel, törékeny érzéseiddel, és a lelked teljesen kimerült.
Ha hasonlóak vagyunk, te is magasztos hivatásnak gondolod az anyaságot. Gyermekeidet Isten értékes ajándékainak tartod, otthonodat olyan helynek, ahol együtt vannak, akik szeretik egymást, és ahol árad az áldás és kegyelem.
Igen, de vannak napok, amikor túlzottá válnak a követelmények, a türelem szövete elvékonyodik, és beszivárog rajta a kimerültség. Ilyenkor kell belekapaszkodnunk alapigénk reménységébe: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gal 6,9).
A gyermeknevelés olyan, mint a lelki veteményezés. Esély van a bőséges, minden várakozást felülmúlóan gazdag termésre. Mindig tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül az anyaság kihívásaiban. Az Úr ott van velünk, és ha elfáradunk, Hozzá kiálthatunk. Mindig készen áll rá, hogy felénk nyúljon kegyelemmel, iránymutatással, erőt adva.
Mialatt megpróbálunk talpon maradni, gondoljunk a gazdag termésre, amit Isten készít elő, ha sikerül kitartanunk. Lehet, nem látjuk azonnal az eredményt, de ha tovább tesszük a jót, és bízunk Istenben, a megfelelő időben gazdag áldást fogunk learatni.

Atyám, Istenem, köszönöm megfizethetetlen ajándékodat, a gyermekemet/gyermekeimet. Segíts, hogy ne a saját akaratom, hanem a Tied szerint neveljem őket. Ha elfáradok, tölts fel erőddel, hogy ki tudjak tartani, és cselekedjem a jót. Köszönöm a gazdag termés ígéretét, ha nem lankadok el. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: I Want to Quit
Encouragement for today, 2015.02.09.
www.proverbs31.org

2015. július 4., szombat

Lélekerősítő levelek 180

Találd meg a helyedet*
Ruth Soukup

„s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye jókedvvel.” Róm 12,6-8

Sokak szemében középszerű lány volt. Semmi különös. Felejthető.
Egy „átlagos” tanuló, aki nem sportol, nem tagja egyik klubnak sem, sosem választják be a diáktanácsba. Sosem tett vagy mondott olyat, amivel felhívhatta volna magára a figyelmet.
De aki csak ezt látta benne, nem vette észre higgadt kitartását, eltökéltségét.
Nem látták, hogyan dolgozott végig a gimnázium alatt, hogy összegyűjtse a pénzt a kollégiumra és a szépészeti tanulmányokra. Nem tudtak személyes tragédiáiról, amik még több munkára sarkallták. Nem látták, hogyan igyekszik egyre jobb lenni abban, amit szeretett, megtanulni mindent a fodrászatról, a divatról, az ízlésről, az üzletvezetésről.
Bár ma már 3000 mérföld választ el minket egymástól, gyermekkori barátnőm, Alysha, máig hat rám.
Alysha már saját sikeres szépségszalonját és butikját vezeti. Nem véletlenül nevezik Bliss-nek, boldogságnak, elég belépned az ajtón, hogy máris különlegesnek érezd magad.
Nem csak jó abban, amit csinál, hanem kiváló.
Alyshával hatodikos korunktól vagyunk barátnők, mindig tudtam, hogy tévednek, akik lebecsülik őt. Végig tanúja voltam, ahogy kitart abban, amit szeret, legyőzi az akadályokat, mígnem elérkezik a pontra, ahol passziója, tehetsége és képességei találkoznak.
Ez az a pont, ahol leginkább érezzük a hivatástudatot, ez az, amit szeretünk, amihez értünk, ami értelmessé teszi az életünket.
Úgy érhetünk el erre a helyre, ha – mint Alysha - bátran követjük álmainkat, kockázatokat vállalunk, keményebben dolgozunk, mint azt valaha hittük, hogy céljaink eléréséhez szükséges.
Ahogy alapigénkben, a Róm 12-ben olvassuk, más-más adottságaink vannak. Van, aki a vezetésben tűnik ki, van aki mások biztatásában, vagy hatékony szolgálatban a színfalak mögött, adakozásban, szervezésben, kitartásban. És bár bizonyos képességek feltűnőbbek, fontosabbnak tűnnek, valójában mindegyik lényeges. A te helyed egyedül csak a tiéd.
Minden adottság Istentől származik: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz” (1Kor 12,4-6).
Ahhoz, hogy megtaláld saját helyedet, gyakran keresgélsz összevissza, majd megtanulod, hogyan fogadd el azokat a képességeket, amiket Istentől kaptál, ahelyett, hogy olyanra vágyakoznál, ami nincs meg benned. Felfedezed, mi az, amit örömmel végzel, amiben valóban jó vagy, és aztán meghatározod, hogyan tudod tehetségedet, képességeidet egybeolvasztani ötleteiddel, álmaiddal, vágyaiddal. Menet közben előfordul, hogy rossz irányba fordulsz, vagy akár el is esel. De minden nehézség ellenére, én abban reménykedem, hogy el tudunk jutni arra a pontra, ahol félelem nélkül vállaljuk az ugrást még akkor is, ha fennáll a kudarc lehetősége. Jusson eszünkbe a Fil 4,13: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”
Ne gátoljon az eleséstől való félelem abban, hogy megpróbáld. Előfordul, hogy hibázol, hogy elrontasz valamit, hogy el kell ismerned a vereséget. De menj tovább. Tanulj a hibákból, megmutatják, mi nem működik, de tarts ki az utadon. A helyed megvan, vár rád. Ha még nem találtad is meg, végül elérsz oda, ahol lenned kell.

Uram, segíts felfedeznem a képességeket, adottságokat, amiket nekem adtál, hogy megtaláljam a helyet, amit számomra tartogatsz. Segíts, hogy elérjek oda, ahol vágyaim és adottságaim találkoznak, mert tudom, hogy van ilyen, és hogy el tudom végezni azt a munkát, amire elhívtál. Jézus nevében, Ámen.

Ruth Soukup: Finding Your Sweet Spot
Encouragement for today, 2015.01.14.
www.proverbs31.org

*Az írás címében is szereplő „sweet spot” kifejezés az a pont, terület egy (golf-, tenisz- stb.) ütőn, amivel a legsikeresebben lehet elütni a labdát. Nem találtam rá magyar szót, de ha valaki tud ilyet, írja meg nekem. Cs.M.


Fogalmazzuk újra, mi a szép
Lynn Cowell

Péter ekkor így szólt hozzá: ’Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!’” ApCsel 3,6

Minden lány olyat akart. És persze, neki is „szüksége volt” rá!
Ez volt „a” csizma azon a télen. Máskor meg „a” hátizsák, „a” dzseki. Amíg iskolába járt, mindig volt valami, ami „kellett” a lányomnak.
Ha közel volt a karácsony vagy a születésnapja, gyakran megkapta, amire vágyott. De olyan is volt, hogy mire ezek az ajándékozási alkalmak elérkeztek, már valami más kötötte le a vágyait.
Persze tudom, legtöbbször mi motiválta: be akart illeszkedni. Olyan akart lenni, mint a többi lány az iskolában. És bár nem szerettem volna erősíteni az anyagi javak utáni vágyakozását, anyai szívem nagyon is megértette. Nem akart kilógni a sorból – legalábbis ezen a téren.
Biztos volt benne, hogy ha megkapja, amire vágyik, akkor ezzel kielégíti szükségletét, megold egy problémát.
Akkor jutott eszembe mindez, mikor Péter, János és a béna lábú ember történetét olvastam.
Az ApCsel 3,1-10 számol be a történtekről. Ezt az embert minden reggel kivittek a templom Ékes-kapujához. Ott üldögélt, és koldult azoktól, akik bementek a templom udvarára. Egyik nap meglátta Péter és Jánost, Jézus tanítványait, akik szintén a templomba tartottak, és tőlük is alamizsnát kért. Péter rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!” A férfi odafordult, remélve, hogy megkapja, amire vágyik.
De Péter így folytatta: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3,6b). Azután megfogta a kezét, és felsegítette. A férfi felugrott, és járkálni kezdett. Ugrándozva követte őket a templomba, és dicsőítette Istent. Mindenki elámult, aki ismerte a születésétől béna férfit.
Szeretteink közül is vannak, akik minden nap odajárulnak az Ékesség kapujához koldulni. Emberalkotta kapu az Ékesség, kultúránk normája, amit követni kell. Azokhoz fordulunk, akiknek van miből, és kérjük, adjanak arra, amire szükségünk van. Egy kamaszlány szükséglete az, hogy elfogadja őt egy népszerű csoport vagy „a” fiú. Nőként figyelemre vágyunk, arra, hogy értékesnek tartsanak. De akárcsak a sánta férfi, mi sem vesszük észre, hogy nem azt kérjük, amit kell, és nem attól, aki adni tud. A sánta férfi sem tudta, hogy van jobb megoldás is. Péter és János nem azt adta neki, amire szerinte szüksége volt. Azt adták, ami valóban kellett neki: épséget.
Bennünk is sok gyógyítanivaló van. A társadalom ránk erőlteti szépségnormáit, megmondja, hogyan kell kinéznünk, mennyi legyen a súlyunk, a különböző méreteink.
De akárcsak a sánta férfi az ApCsel 3-ban, mi is éppé-egészségessé válhatunk. Jézus nevében új meghatározást adhatunk a szépségnek, az Ő normái szerint, és megkaphatjuk az elismerést, az elfogadást, amire szükségünk van.
„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen” (Énekek 4,7).

Atyám, sántává tett a társadalom szépségideálja. Szeretnék ép lenni. Gyógyítsd meg nyomorék lelkemet. Állítsd helyre összetört szívemet. Tedd egyenessé elgörbült önértékelésemet. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel,” (Zsof 3,17).

Lynn Cowell: Redefine Beautiful
Encouragement for today, 2015.01.19.
www.proverbs31.org


Tiszta lappal indulhatok
Lara Casey

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17

Mikor évekkel ezelőtt személyi edzőként dolgoztam, a január mindig izgalmas hónap volt. Megtelt az edzőterem, izzott az energia, áramlott a remény. Az újrakezdés lendülete volt ez. Nagy dolgok előtt álltunk!
Aztán eljött a február. Ugye, nem is kell folytatnom… Én is átéltem, milyen az, nagy célokat tűzni ki magam elé, nekilendülni, aztán pár hét múlva szégyenkezve bevallani magamnak: nem sikerült. Képtelen vagyok rá. Kevés vagyok én ehhez. Elrontottam – oda a remény.
Nincs a január elsejében semmi rendkívüli. Mindegy, mit teszel, vagy mit nem teszel meg, nagy dolgok előtt állsz, ha Istennel haladsz. A legjobb még ezután következik. Minden nap esélyt kapunk a megújulásra Krisztusban, nem saját erőnkből, hanem épp azzal, hogy átadjuk magunkat. Pál kijelenti mai alapigénkben: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg” (2Kor 5,17).
Ki kéne írnom ezt egy cédulára, és felragasztanom a homlokomra minden reggel.
Kisgyermekes anyaként, feleségként, üzletasszonyként és barátként is gyakran elrontok valamit. Ugyanúgy szükségünk van az újonnan kezdés lehetőségére, mint a napi élelemre vagy a tiszta pelenkára. Igyekszem mindent számon tartani: az etetési-alvási ritmust, a határidőket, tennivalóim listáját. Mikor kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, és a kimerülés réme fenyeget, visszagondolok egy hideg novemberi napra, mikor a változás elkezdődött bennem.
Azelőtt nagyon féltem elengedni a gyeplőt. Féltem a szenvedéstől. Attól, hogy szétesik az életem, és már sosem lesz olyan, mint volt.
De aztán rájöttem, minél jobban ragaszkodom a dolgok irányításához, annál erősebb lesz a fájdalom. Azon a napon, mikor kislányom, Grace, megszületett, megtanultam egy életre szóló igazságot: azzal, hogy én akarok irányítani, visszatartom az élet kibontakozását.
Az akadályok, amik az utadat állják, talán nem is akadályok, hanem az újrakezdés lehetőségei álruhában. Botlásaid igazából alkalmak a fejlődésre, arra hogy közelebb kerülj Istenhez, lökést adnak, hogy fejest ugorj a hitbe.
Ahhoz, hogy a mag kicsírázzon, előbb fel kell hasadnia külső buroknak, mely feladja önmagát, hogy új élet sarjadjon. Ez igaz a mi életünkre is. Valamennyit – néha nagyon sokat – el kell engednünk ahhoz, hogy egy új kezdet kibontakozhasson. Pál így ír a Fil 3,13b-14-ben: „elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.”
Gimnáziumi angoltanárom faliújságján ez volt a mottó: „Elmúlik ez is”. (És igazán örülök, hogy elmúltak azok a napok, amikor dauert rakattam amúgy is hullámos hajamba!) Azok a szavak a táblán nem a Bibliából származtak ugyan, de igazság volt bennük. Ez az élet, és mindaz, ami benne van, elmúlik, de Isten szeretete sosem változik. A több pénz, több munka, több szórakozás, több cucc vagy több edzés nem fog új kezdetet jelenteni. Csak Benne tudunk újrakezdeni.

Uram, néha úgy érzem, kimerültem, nem bírok mindent elvégezni, elintézni. Olyan jó, hogy az irányítás a Te kezedben van, nem az enyémben. Köszönöm kegyelmedet, amellyel mindent megújítasz. Segíts, hogy tévedéseimet, botlásaimat annak lássam, aminek Te látod őket: alkalmaknak, amikor közelebb húzódhatom Hozzád. Segíts, hogy csak Benned lássam a magam értékét és egyediségét, ne pedig teljesítményeimben vagy bukásaimban. Szeretlek, Uram. Közelebb akarok kerülni Hozzád, biztos akarok lenni állandóan az új kezdés lehetőségében, amit áldozatod által nyújtasz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Lara Casey: I Need a Fresh Start
Encouragement for today, 2014.01.20.
www.proverbs31.org


Találkozunk a mennyben

Leah Dipascal

„Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.” Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Jel 21,4-5a

Ahogy fejemet a mellére hajtottam, éreztem lassú szívverését. Folyt a könnyem, próbáltam visszatartani a zokogást, ami ki akart törni a szívem mélyéből. Lehunyt szemmel magam előtt láttam ötéves önmagamat, amikor széles vállára ültetve először vitt el az állatkertbe. Olyan régen volt. Édes emlékek. És most megszakad a szívem.
Uram, ne még. Nem állok készen a búcsúra. Még annyi mindent el akarok mondani neki. Fontos dolgokat. Szeretném, ha tudná apukám, mennyire szeretem. Ne még, Uram, ne még.
Közelebb kucorodtam, mint hajdan az az ötéves kislány, hallgattam sekély levegővételeit. Gyöngéden tenyerembe vettem a kezét.
Köszönöm, Uram, hogy nincsenek fájdalmai. Ha eljön az idő, vedd őt magadhoz békességben. De ne még, Uram, ne még.
Ketyeg az óra. Múlnak a percek. Az emlékek maradnak.
És eljött az idő.
A búcsú édesapámtól azon a napon, életem legfájóbb élménye. Alig 15 hónappal korábban ment el édesanyám, és a gondolat, hogy most őt is elveszítem, elviselhetetlen volt.
Többé nem mondhatom neki, hogy „Szeretlek, apukám!” Nem hívhatom fel, hogy tanácsát kérjem. Nem látom többé mosolyogni, nem érzem kezét a kezemen.
Többé már nem.
Ebben a hónapban volt két éve annak, hogy apu elment. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy rájuk gondolnék. Nagyon hiányoznak. Annyira szeretnék velük lenni újra.
A földi élet „többé már nem” homályába betör egy reménysugár. Érzem magamban. Tudom. Ígéretem van rá, hogy egy napon újra látni fogom a szüleimet.
Vigasztalást találok abban, hogy tudom, létezik egy valóságos hely, amit Isten teremtett, és Jézus előkészít mindnyájunk számára, akik elfogadják a meghívását. Egy csodálatos hely. Nagyszerűbb mindennél, amit el tudunk képzelni. Egy hely, amit mennyországnak hívnak.
Ahogy felébredek egy újabb „többé már nem” napra, lehorgonyzom szívemet Jézus szavainak biztonságába: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2).
Azokban a percekben, mikor feltörnek az emlékek, és a szomorúság visszatér, megvigasztal, sőt örömöt okoz, ha ennek az ígéretnek a fényében gondolok a szüleimre. Mert a mennyországban nincs gyász, nincs sírás, nincs fájdalom, nincs halál. Minden megújul.
Ha egy cipőben járunk, és neked is nagyon hiányzik ma valaki – akit látni szeretnél újra, megfogni a kezét, és csak annyit mondani: Szeretlek, de aztán a „többé már soha” befurakodik a gondolataidba minden nap, amit nélkülük élsz meg – biztatni szeretnélek ezzel az igazsággal. Ha az, akire gondolsz, elfogadta Isten meghívását, nem halt meg, hanem a mennyben él. Azon a bámulatos csodákkal teli, rendkívüli helyen, ahol megszűnik a szomorúság és a fájdalom.
Öröm és békesség árad szét bennük, miközben gyönyörködnek örök otthonuk fényességében.
És adjon reményt, vigaszt, biztonságot, hogy ha elfogadod Isten meghívását, egy napon újra találkozni fogsz velük.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megalkottad a mennyországot. Azt a helyet, ahol Veled és meghívásodat elfogadó szeretteinkkel együtt leszünk az örökkévalóságban. Segíts, hogy öröm legyen a szívünkben, és megoszthassuk örökéletbe vetett reményünket másokkal is. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,16
Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” Jn 11,25
„Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.” Jn 10,28

Leah Dipascal: When I See You in Heaven
Encouragement for today, 2015.01.21.
www.proverbs31.org


Miért törődik velem Isten?
Randy Frazee

„Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.” Zsolt 121,8

A 121. zsoltár 8. verse nehezen hihető dolgot állít: az Úr figyeli minden léptemet. Tényleg állandóan, megszakítás nélkül számon tart engem? Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Nem tudtam elképzelni. Mindaddig, míg a lányom meg nem mutatta a RunKeeper applikációt.
Ez az app megmutatja, hogy mennyit futottam, milyen volt az átlagsebességem, és másodpercekre lebontva a tényleges eredményem. Mindezt grafikonra szerkeszti, és térképen is ábrázolja, hogy hol futottam eddig. Ha megmutathatnám nektek ezt a térképet, látnátok rajta tengerpartot, hegyeket és mindenféle helyszíneket szerte a nagyvilágban. És ami még ennél is káprázatosabb: a RunKeeper nem csak az én lépteimet és helyszíneimet tartja számon, hanem 10 millió más futóét is! Ha az ember ki tudott találni egy olyan kütyüt, ami egyidőben 10 millió futó lépéseit tudja számon tartani, tényleg elképzelhetetlen, hogy Isten odafigyel 6 milliárdunkra?
Dehogy. Isten transzcendens; mindenek fölött való. És immanens. Közel van. Nagyon-nagyon közel.
Mennyire? Pár sorral előbb ezt írja a zsoltáros: „Az Úr a te védelmed jobbod felől” (Zsolt 121,5b).
Tehát már van elképzelésem róla, hogyan képes Isten minden jöttömet-mentemet számon tartani most is és mindörökké. De még mindig zavarba ejt egy kérdés: miért?
Miért teszi ezt Isten? Napjaimtól egy alvászavaros ember elaludna. Jómagam nem unatkozom, szeretem a napi rutinomat, az apró kis tennivalókat a „listámon”. De hogy ennek a figyelése hasznos időtöltés lenne az Isteni Alkotó számára…..
Nem nehéz megtalálni a választ a miértre. Ott ragyog a Szentírás majd minden oldalán. Isten azért törődik minden lépésünkkel most és mindörökké, mert szeret, mélységesen szeret minket.
Ezt felfogom, de megérteni már nehezebb, hogy az egy igaz Isten mélyen szeret, és törődik velünk.
Most épp egy kórteremben üldögélek. Tegnap érkezett a világra az unokám. Fekszik az ágyacskájában, és én fölé hajolva lesem minden mozdulatát: a szeme rebbenését, a karja mozgását. Nagy hírnek számít egy ásítás is. A gázok okozta kis fintor az arcán első mosolyaként íródik be az emlékeim közé.
Mások számára mindez haszontalan időtöltés. De nekem, a feleségemnek, a lányomnak és a vejemnek nem az. Szeretem a kisunokámat. Nahát! Így érez Isten irántam, ilyen mély és teljes szeretettel. Valahogy el kell jutnunk oda, hogy felfogjuk, hogy magunkba szívjuk ezt az igazságot.
Unokámnak most még fogalma sincs szeretetem erejéről, arról, mennyire törődöm vele. De majd egyszer tudni fogja. Így vagyunk mi is Isten szeretetével. Csak bóklászunk át az életen, és nem vesszük észre, hogy éjjel-nappal követi minden mozdulatunkat. De el kell jönnie a napnak, mikor felfedezzük Isten jelenlétét az életünkben. És ha ez bekövetkezik, mi is megírhatjuk a magunk zsoltárát – ha nem is olyan ékesszólóan mint az eredeti, de ugyanolyan mély értelemmel. Örülnék, ha te ma felfognád ezt az igazságot!

Drága Mennyei Atyám! Már értem, hogy vagy képes odafigyelni minden lépésemre jártamban-keltemben, most és ezután is mindig. Ez csodálatos! És ami még csodálatosabb: az ok, amiért ezt teszed. Minden mozdulatomat számon akarod tartani, mert szeretsz, és törődöl velem. Nem igazán értem, miért választottál ki, de tudom, hogy így van, és ez biztonságot ad. Köszönöm! Jézus nevében, Ámen.

Randy Frazee: Why Does God Care About Me?
Encouragement for today, 2014.01.26.
www.proverbs31.org


Ha úgy érzed, valamit nagyon elrontottál

James Merritt

„Jézus azt mondta neki feleletül: ’Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.’ Erre az asszony kérte: ’Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.’” Jn 4,13-15

Volt-e már, hogy azt gondoltad, olyat tettél, ami miatt Isten elfordult tőled? Ha igen, nem vagy egyedül: mind átéltük már ezt. Mind hoztunk helytelen, rossz döntéseket. Előfordul, hogy ennek ára a házasságunk, a munkánk, barátságokat vagy a lelki békénket veszítjük el.
De ha hajlandó vagy elismerni, hogy te rontottad el, nagy esélyed van rá, hogy találkozol Jézussal. Ő épp erre specializálódott, hogy elrontott életű embereknek tegyen szolgálatot. Többek között épp azért szeretem annyira Jézust, mert vonzódik a semmibe vett, a nevetségessé tett, a megvetett, az elutasított emberekhez.
Egyik legkiválóbb példa erre a János evangélium 4. fejezetében van leírva. Jézus egy asszonnyal találkozik a kútnál. Ez a névtelen asszony összekuszált életének mindennapjaihoz tartozó tevékenység: vízhordás közben kerül kapcsolatba Jézussal.
Hamar megtanulta a leckét, amit nekünk is tudnunk kell: az, ami mindennapi, különlegessé válhat, ha hagyjuk, hogy Jézus takarítsa össze a lomot, és radikális változást hozzon az életünkben. Jézus olyannyira szeretne rendet rakni az életünkben, hogy ennek kedvéért bármilyen korlátot hajlandó áthágni.
Például azért, hogy azzal az asszonnyal találkozhasson a kútnál:
- Jézus túllépett egy kulturális korláton. Olyan vidéken ment keresztül, amit a zsidók messze elkerültek. A kulturális különbségekben Jézus nem az együttérzés korlátját látta, hanem a szolgálat hídját.
- Jézus túllépett egy erkölcsi korláton. Ennek az asszonynak szörnyű híre volt. Múltja tette hírhedtté. Ötször volt férjnél, és akivel most együtt él, az nem a férje. Mindenki tudta ezt a közösségben, és egyetlen férfiember se lett volna hajlandó nyilvánosan szóba állni vele. Egyetlen egy sem – Jézust kivéve! Jézus szólt hozzá, és az asszony beismerte bűneit.
Kultúránk, melyben élünk, arra késztet, hogy rejtegessük azt, amit tettünk, ne nevezzük néven bűneinket. Ezen az asszonyon keresztül Jézus bizonyítja, hogy megbocsát nekünk, ha megvalljuk neki a bűnünket.
Jézus nem jön zavarba a múltunktól. Túllát botlásainkon, és megígéri, hogy mellettünk marad. Nem tudunk olyan rosszat elkövetni, ami elfordítaná tőlünk Isten szeretetét.
Ha miközben ezt olvasod, arra gondolsz, veled már nem tud mit kezdeni Jézus, tudnod kell, hogy minden korlátot átszakítana, hogy találkozhasson veled. Nagyon komolyan veszi a feladatot, amiért alászállt a mennyből: hogy megújítson mindenkit, aki szeretne megtisztulni. Találkozhatsz vele ma is, csak vidd oda hozzá, amit elrontottál, és hagyd, hogy megszabadítson tőle.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy hajlandó vagy bármilyen korlátot lebontani, ami elválaszt Tőled. Segíts, hogy beláthassam és bevallhassam mindazt, amit elrontottam az életemben, és részem lehessen csodálatos megbocsátásodban. Jézus nevében, Ámen.

James Merritt: Hope for the Messed-Up Life
Encouragement for today, 2015.01.05.
www.proverbs31.org
Ötletek imaéleted felfrissítésére
Andy Otto

Az ima az Istennel való találkozás ideje, amit nagyon szeretünk, de néha unalmasnak érzünk. Még ha megszoktuk is, hogy naponta imádkozunk, olykor terméketlennek érezzük az imára fordított időt, türelmetlenséget tapasztalunk magunkban. Hasznos, ha kialakítunk egy rendet imaéletünkben, de néha jót tesz, ha valami mást is kipróbálunk, ami elüt a megszokottól. Mint minden kapcsolat, Istennel való kapcsolatunk is igényli a felfrissülést. Szeretnék adni néhány ötletet, hogyan újíthatjuk meg imádkozásunkat.

1. Összpontosítsunk arra, amit érzékelünk

Isten öt érzékszervet adott nekünk. Válassz ki egyet az érzékek közül, és koncentrálj rá. Ha például a hallást választod, felfigyelhetsz a géped vagy a hűtő zúgására, vagy kint a szellő susogására. Ha a tapintást választod, észreveheted, hogyan nehezedik rá a tested a székre, vagy valami viszketést érzel a nyakadon. Válassz ki egy érzéket, figyeld, mit kapsz általa, gondolj rá Isten ajándékaként, adj hálát érte.

2. Vízfelajánlás

Egyik kedvenc különleges imaformámat Rachel Naomi Remen könyvéből vettem, melynek címe: Grandfather’s Blessings: Stories of Strength, Refuge, and Belonging (Áldások nagyapámtól: történetek erőről, menedékről, odatartozásról). Azt javasolja Remen, hogy lassan csorgassak vizet egy tálba, míg megtelik, és közben gondoljak arra, hogy ez a víz az életem különböző „tartalmait” jelképezi: egészségemet, képességeimet, gyengeségeimet, családomat, sikereimet, javaimat, eddigi életem történéseit. Ha megtelt, helyezzem a tálat egy kitüntetett helyre, és ajánljam fel Istennek. „Minden, amim van, és ami vagyok … visszaadom, Uram” , ahogy Ignác felajánló imájában imádkozzuk. Mielőtt lefekszem, öntsem ki a vizet a földre.

3. Lassított imádkozás

Válassz ki egy kötött imát, amit jól ismersz, például a Miatyánkot, és kezdd el mondani nagyon lassan. Egyszerre mindig csak egy szót mondj ki, hagyd, hogy az az egy szó mindent elmondjon magáról. Ízlelgesd a jelentését. Hagyd, hogy megérintsen. Aztán lépj tovább a következő szóhoz. Az sem baj, ha az egész imára szánt időt egyetlen szóval töltöd.

4. Fent-lent ima

Az Egzámen rövidített formája. Kérdezd meg magadtól, melyik volt a napod csúcspontja, és miért. Azután kérdezd meg, melyik volt a mélypont, és miért. Vidd Isten elé ezt a két momentumot, beszélgess Vele róluk.

5. A tevékenység imája

Talán sok lelki tanácsadótól hallottad már, hogy imádkozás közben nem lehet tevékenykedni. Rendben, viszont miért ne tennél imává egy tevékenységet? Például ha épp testmozgást végzel, figyeld a mozdulataidat. Gondolj bele, hogyan árasztja Isten beléd az életet, az energiát. Ha takarítasz, légy jelen abban, amit csinálsz, mintha minden portörlési mozdulatot Isten dicsőségére végeznél. Ha főzöl, figyelj fel az alapanyagok, az étel színére, illatára, ízére, fogadd őket Isten ajándékaként.

Ahogy egy baráttal-barátnővel egyik héten kávézni mész, másik héten bowlingozni, ugyanúgy meg lehet tapasztalni különböző tevékenységekben az Istennel, a legjobb barátunkkal való együttlétet.

http://www.ignatianspirituality.com/19956/five-fresh-ideas-for-renewing-prayer?utm_source=social&utm_medium=social&utm_campaign=31Days-2015#sthash.ZIIkeEMp.dpuf

2015. július 1., szerda

Lélekerősítő levelek 179

Megbocsát nekem Isten?
Suzie Eller

(Péter) „Kiment és keserves sírásra fakadt.” Lk 22,62

A tornácon várakoztunk. Holdfény szűrődött át az ágak között, egy érkező autó kerekei alatt csikorgott a kavics a felhajtón. Mikor ellépett az autótól, felálltunk. Meglátott, és lehorgasztotta a fejét.
Magunkhoz fogadtuk, hogy biztonságban éljen. Adott időre vártuk aznap este. Órák múltak el a megbeszélt időponton túl, az aggódás ereje késztetett rá, hogy kint, a hidegben várakozzunk rá.
Azt mondtuk neki, reggel megbeszéljük.
Másnap reggel, mikor bementem a nappaliba, a szőnyegen ült, két kézzel fogta a fejét, és előre-hátra himbálózott.
„Maradhatok?” – kérdezte.
Hát persze, tudhatta volna, hogy nem dobjuk ki.
Csakhogy nem tudta. Korábbi emlékei nem ezt tanították neki. Büntetést várt, ha nem is testileg, de legalábbis azt, hogy tovább már nem látjuk szívesen.
Férjemmel letérdeltünk mellé, átkaroltuk, és imádkozni kezdtünk.
Sok éve már ennek. Ma már az a gyönyörű fiatalember édesapa. Szerető férj. Lelkész, erős ember a hitben.
Az Újszövetségben is találunk valakit, aki aggódott, hogy nem bocsátanak meg neki: Péter, aki egész lényével szerette Jézust. Mégis, a Lukács 22 szerint azon az éjszakán, melyen Jézust átadták a hatóságnak, Péter azt is letagadta, hogy ismerné Őt. Keservesen sírva hagyta el a helyszínt. Aggódás és fájdalom voltak a társai.
Istennek hála, a történet nem ér itt véget.
Később látjuk Jézust, ahogy a tóparton beszélget Péterrel (Jn 21,17). Rövid párbeszédükben Jézus emlékezteti Pétert az identitására.
Kicsoda ő, és Kié.
Igen, Péter komoly hibát követett el. Olyat, ami látszólag helyrehozhatatlan, de Jézus túlnéz a hibán, Ő a szívre tekint.
Idővel Péterből tanító és előadó lesz, aki tömegeket vezet Jézushoz (ApCsel 2,14-36), és csodák kibontakozását szemléli. Ő a szerzője két levélnek a Bibliában, melyek nemzedékeken át milliók hitére hatottak szerte a világon.
Bukása után Péter újra megtagadhatta volna Jézust, ha visszautasítja szeretetét. Megtehette volna, hogy nem veszi komolyan Jézus szavait, és hagyja, hogy egész életére meghatározza a bukása.
Nem ez történt, Péter elfogadta, hogy Megváltója megbocsát a bűnbánó szívnek. Elfogadta, hogy Jézus mindenek ellenére szereti őt.
Talán te is elbuktál. Talán NAGYOT buktál. Leginkább az fáj, hogy cserbenhagytad Jézust, pedig ezt sosem akartad.
Van választási lehetőséged.
Beleragadhatsz a szégyenkezésbe.
Vagy odaborulhatsz Jézus szeretetéhez.
Talán van mit helyrehoznod. Az Ő segítségével, tedd meg.
Talán nehéz felállni, hibáztatod magad, és ennek nagyon nagy súlya tud lenni.
Engedd el ezt a terhet. Egyszer majd mérföldkőként fogsz erre a napra visszanézni, és rájössz, hogy mikor felkeltél, egyenesen Jézus karjaiban találtad magad.
Talán korábbi tapasztalataid alapján úgy gondolod, a hiba elutasítást von maga után. Ha elbuktál, ezzel felrobbantottad magad mögött a visszavezető utat. Csakhogy ez nem így van. Az igazság ez:
Isten be fogja fejezni a munkát, amit megkezdett benned (Fil 1,6).
Bűnbánatodra megbocsátással válaszol (1Jn 1,9).
Ha elfogadod az ajándékot, Mennyei Atyád meg fog változtatni (2Pét 1,3).
A fiatalember, aki valaha velünk élt, tanult a hibáiból. A fenti incidens nem az első, és nem is a legnagyobb volt, amin együtt keresztülmentünk, de valahányszor elfogadta a szeretetet, ahelyett, hogy elfutott volna tőle, megerősödött.
Aztán egy nap rájött, hogy ki ő.
És hogy Kié.
Istened szeret téged mindenek ellenére. Rólad alkotott tervét nem húzta át a vétked. Mikor választanod kell, hogyan tovább, válaszd azt, hogy odafutsz a karjaiba, és tiszta lappal indulsz tovább.

Drága Jézus! Bár úgy érzem, menekülnék Előled, segíts, hogy kinyújtsam kezem szereteted és megbocsátásod felé. Taníts azáltal, amin keresztülmentem, és add, hogy növekedjek általa. Köszönöm, hogy Neked hála, van még jövőm. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Will God Forgive Me?
Encouragement for today, 2015.01.02.
www.proverbs31.org


Mikor válogassuk meg a szavainkat
Karen Ehman

„Az igaz megfontolja szívében, hogy mit válaszoljon, a gonoszok szájából pedig árad a rossz.” Péld 15,28

Kedvenc szombat reggeli elfoglaltságom, hogy kimegyek az őstermelői piacra. Már a hatalmas épület látványa, tele közelről-távolról érkezett finomságokkal, gyönyörködteti a szemem. Egyik alkalommal Isten az almákat használta fel, hogy világos üzenetet küldjön nekem a szavaimról.
Árusok sorakoznak egymás mellett. Színpompás vágott virágok. Ragyogóan friss zöldségek. Illatozó gyümölcsök. Házi készítésű szappanok és testápolók. Szőttesek és szárított növények. Ez számomra a legjobb zárása a hétnek: bóklászom a piacon, és összeszedegetem a friss hozzávalókat a következő hét finomságaihoz.
Valahányszor almás pitét szeretnék sütni, mindig a Michigan Northern Spy fajtát keresem hozzá. Ez egy nagyméretű alma, a legjobb a család kedvencéhez. Így tanította édesanyám. Válogatom az almákat, felrakom őket az árus régi, szürke, fémből készült mérlegére, és figyelem, hogy épp elég legyen a süteményhez. (Ha tudni szeretnéd, három fontra – kb. 1,5 kg - van szükség egy-egy pitéhez!). A kiválasztott almákat egyenként ráteszem a mérlegre. A 3 fonthoz közeledve ügyelek, hogy megfelelő méretű almát válasszak utoljára, hogy a lehető legjobban megközelítse a mérleg mutatója a kívánt értéket. Beletelik egy időbe, de ha gondosan méricskélek, biztos lehetek benne, hogy épp a szükséges mennyiségű alma lesz finom, porhanyós süteményemben.
Hát így kéne bánnunk a szavakkal is. Ha azt akarjuk, hogy tökéletes legyen az eredmény, gondosan mérlegelnünk kell. Főleg – ahogy mai alapigénk tanít – amikor válaszolunk valakinek.
Mikor egy gyermek kérésére válaszolunk, mielőtt kinyitnánk a szánkat, gondoljuk át, mi a legjobb neki. A hirtelen válasz kényelmetlen helyzetbe hozhatja a szülőt.
Mielőtt munkatársunknak vagy családtagunknak válaszolunk, aki valamiért neheztel ránk, óvatosan mérlegeljük szavainkat, hogy amit mondunk, az igazságot fedje, de egyben a megértést, a békességet is szolgálja. Ha meggondolatlanul válaszolunk, érzelmi kitörés, hosszantartó vita lehet a következmény.
Előfordul, hogy olyan kérdést tesznek fel nekünk, amire szelíd, gyöngéd választ kell adni a gyors,megfontolás nélküli reagálás helyett. (Könnyebb mondani, mint megtenni!) Válogatnunk kell a lehetőségek között, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy a legodaillőbb, leggyümölcsözőbb szavakat fűzzük egybe a választékból.
Ha az igaz úton akarunk járni, meg kell szívlelnünk mai igénk, a Péld 15,28 tanácsát: „Az igaz megfontolja szívében, hogy mit válaszoljon”.
Szívében. Nem a szájában.
Néha, mikor a szavak már az ajkunkon buzognak, késő meggondolni. Ha nem tartok szünetet, nem imádkozom és töprengek a szívemben, könnyen megeshet, hogy bántó szavak hagyják el a számat. Hogy elkerüljem a fájdalomokozást és a lelkiismeretfurdalást, megtanultam titokban elmélkedni szavaimon. Ami annyit tesz, hogy átfuttatom szavaimat a Szentírás szűrőjén, mielőtt engedném, hogy elhagyják ajkamat.
Újra és újra, ha kell. Keresve a legmegfelelőbbet, az igazat, a gyümölcsöt hozó válogatásokat.
Megpróbálod te is a mai napon megválogatni a szavaidat? Az eredmény jóleső ajándék lesz neked, a címzettnek és Istennek is. Talán még az én híres almás pitémnél is finomabbra sikerül!

Uram, a mai nap során is sok szót kell kimondanom hangosan is, online is. Segíts, hogy gondosan mérlegeljem őket a szívemben, mielőtt hagynám, hogy elhagyják ajkamat vagy a billentyűzetet. Szeretném, ha termést hoznának a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: When to Weigh Your Words
Encouragement for today, 2015.01.06.
www.proverbs31.org


Jusson eszedbe, mikor jelentéktelennek tűnik az életed
Alicia Bruxvoort

„Van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját?” Zak 4,10a

Napjaimat mosott ruhák fogják keretbe. Tiszta fehérnemű és hajtogatni való pólókupacok, párosítatlan zoknicsomók, gyűrött nadrágok hegyei. Fejre állított kosarakkal volt tele a nappali padlója, mintha asztalkák volnának egy készülődő gyerekzsúrhoz. Ám nem igazán voltam partihangulatban. Önsajnálatom mély kútjából kortyolgattam
Kimerült vagyok. A csüggedés hangja a szívemben elnyomja az igazságot, amit hiszek.
Mivel telt el a napod?
Mikor jutsz már a munka végére?
Sosem lesz időd valami értelmes dologgal is foglalkozni.
Mosatlan és kosz, dühkitörések és kapkodások – egy anya élete némely napokon olyan haszontalannak látszik.
A tenyeremmel próbálom elsimítani a ráncokat a farmeron, ami a szárítóban rákerült, mert nem ellenőriztem. Bárcsak így el tudnám simítani a lelkem egyenetlenségeit is…
„Néha úgy szeretnék valami nagyobb dolgot végezni ennél…” – mondom a férjemnek, aki mellém kuporodik, hogy segítsen a hajtogatásban-válogatásban.
Gondolom, te is érezted már így magad. Nem kell otthonülő anyának lenned, hogy elcsüggesszen a mindennapi mókuskerék. Ügyeket intézel, vagy vállalkozást vezetsz, menüt tervezel vagy vállalati fúziót, a megszokott mindennapok csekélynek, jelentéktelennek tűnhetnek.
Párom hallgat, mérlegeli a szavait, mielőtt reagálna. Végül ennyit mond: „Csak mert valamit kicsinek érzel, még nem biztos, hogy az”.
Már-már elengedem fülem mellett a megjegyzését, ahogy félrerakom a szakadt zoknikat, mikor eszembe jut egy pár órával korábbi jelenet a kocsifelhajtón.
A gyerekek rózsaszín aszfaltkréta darabokkal versenypályát rajzoltak a betonra, majd felsorakoztak robogóikkal a startvonalon. Magam indítottam a versenyt egy intéssel, majd félreálltam, hogy figyeljem őket. Vinnyogtak a kerekek. Visítottak a gyerekek. Aztán egy sikítás véget vetett a versenynek. Tízéves kislányom elterült a földön, körülötte mindenütt a szétesett motor darabjai. A térde vérzett, kék szeme tele volt könnyel.
„Mi történt?” – kérdeztem odafutva.
„Nem tudom” – szipogott Hannah, és körülnézett a széthullott csavarokon, szegecseken, fogaskerekeken. „Csak egy pici alkatrész hiányzott, mikor összeraktam…”
Bosszús hangon magyarázta: „Valami kiesett a robogóból, a verseny előtt, de csak valami apró dolog, nem gondoltam, hogy számít.”
Mialatt Hannáh-t felsegítettem, az öccse egy vederbe szedegette a széthullott alkatrészeket. Pimasz képpel tolta oda a vödröt a nővére orra alá, és közben így szólt: „Elég nagy rumlit tudott az az „apró” dolog okozni!”
Zakariás ősi könyvében nincs ugyan szó robogóversenyről, de Isten üzenete mai alapigénkben mégis összecseng rózsaszín aszfaltkrétával kipingált kocsifelhajtónk emlékeztetőjével.
Ki az, aki meg meri vetni az apró dolgok napjait…
Isten eredetileg Júda gyermekeihez intézte e szavakat, akik a templomot készültek felépíteni téglánként. Tudta, hogy könnyen elcsüggesztheti őket a mindennapok egyhangúsága, a téglák naponta ismétlődő felrakása, talán jelentéktelennek, látszat nélkülinek érzik a munkájukat. De Isten tudta, hogy ha gyermekei hűségesek maradnak, és kitartanak a feladat végzésében, azokból az apró téglákból egy nap megépül az imádás csodálatos hajléka.
Mint Júda gyermekei, mi is választhatunk. Mérhetjük életünk értelmét teljesítményeink méretével, vagy ráhagyatkozhatunk Istenre, hogy használja saját dicsőségére mindennapjaink apró felajánlásait.
Én tudom, hogy kérni fogom Istentől, újítsa meg bennem a lelkesedést a ruhahajtogatós, gyermekhurcolós mindennapokért. Mert van a garázsban egy szétesett robogó, ami arra tanít, hogy az apró dolgok bizony nagyon is fontosak lehetnek!

Mennyei Atyám, bocsáss meg, hogy jelentőségemet a teljesítményeimmel próbálom mérni. Egész szívemmel Neked akarok szolgálni a kis dolgokban éppúgy, mint a nagyokban. Tölts fel új lendülettel a napi mókuskerékhez, és segíts, hogy mindennel, amit teszek, Téged dicsőítselek. Jézus nevében, Ámen.

Igazságok a mai napra:

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” Kol 3,23

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal 6,9

Alicia Bruxvoort: The One Thing To Remember If Your Life Feels Small…
Encouragement for today, 2015.01.07.
www.proverbs31.org


Építkezés a múlt alapjaira
Amy Carroll

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hitben, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen bőséges.” Kol 2,6-7

Újévkor minden évben ugyanazt a dilemmát élem át: tegyek újévi fogadalmat, vagy ne tegyek. Egyfelől jó érzés újrakezdeni, reménykedni, hogy idén jobban sikerül. De az igazat megvallva, nem igazán reménykedem. Inkább félek a kudarctól, az újrakezdéssel járó „mi lesz, ha…” feltételezésektől.
Idén találtam egy fogódzót a Szentírásban, ami segít, hogy reménykedéssel, és ne rettegéssel gondoljak az újévi fogadalmakra. Mai alapigénk rámutat, hogyan tervezzük a jövőnket a hálaadásra koncentrálva. Segít, hogy a jövőt egy biztos alapokon álló múltra tervezzük, a jelen növekedési mintájával.
„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hitben, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen bőséges.” Kol 2,6-7
Visszatekintve hosszú évekre, bámulva szemlélem, mennyire megváltozik az ember élete, ha átadja magát Jézusnak, mint Urának. Csúcsélményekkel, új igazságok felismerésének borzongásával, a nehézségek átértelmezésével gyökeret verünk, és megerősödünk. Jézus alapot épít bennünk, ami nem rendülhet meg, így köszönetet mondhatunk neki a múltunkért.
A jelenre azt kéri, hogy „éljünk benne”. Mindennapi életünk elvárásai között is igyekezzünk arra figyelni, hogy Istenben éljük életünket. Figyelmünk jutalmaként az Ő javaiban részesülünk: békesség, útmutatás, szeretet és megbocsátás lesz osztályrészünk.
Ajándékul kaptuk, hogy Benne élhetünk, ezért hálásak lehetünk a jelenünkért.
Azzal, hogy emlékezünk a múltra, és igyekszünk Istent jelenünk legfontosabb részévé tenni, „felépülünk őbenne”. Itt válik ez az egész izgalmassá a jövő szempontjából. A görög „felépül” szó jelentése: „a valakiben vagy valamiben rejlő potenciál növelése az adott folyamat szempontjából.”
Bámulatos, de igaz. Isten mindenkit képességforrásokkal, tehetségbimbókkal alkotott meg. Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Isten előkészítette számunkra a jócselekedeteket (Ef 2,10). Tervezz tehát nyugodtan az új évre! Kérd Istent, hogy építsen tovább téged 2015-ben, tegye nyilvánvalóvá a még benned rejlő lehetőségeket. De miközben előre nézel, ne feledd a múltat és a jelent – burkold be az egészet a hála köntösébe.
Ma reggel üldögéltem a csendben, néztem ahogy a hajnal első sugarai megvilágítják az ablakokat. Nem kísérte kürtszó, sem parádé. Alázatra indító pillanat volt, mélységes békébe és túlcsorduló hálába mártva, ezért
hálát adtam Istennek a múltamért:
Szüleimért, akik olyan otthonban neveltek fel, ahol szerettük Istent.
A sok nehézségért és rossz döntésért, amik segítettek rájönnöm, hogy szükségem van Jézusra.
A vasárnap iskola tanáraiért, a közösségi vezetőkért, akik tanítottak.
Az utamra hullatott áldásokért: családomért, munkahelyekért, amiket szerettem, és amiket nem szerettem, az otthonomért.
Azután áttértem a jelen egyszerű ajándékaira:
A kezemben gőzölgő csészére.
A kandallótűzre, ami melegíti a szobámat.
A heverőn szundikáló kis vörös kutyámra.
Barátaimra, akik ismernek jól, mégis szeretnek.
A férjemtől kapott szeretetre, kedvességre.
A fiaim nevetésére.
Teremtőm rám áradó kegyelmére.
Végül pedig megköszöntem Istennek a 2015-ös évet az összes lehetőségeivel:
A leckékkel, amiket még meg kell tanulnom.
Az álmokkal, amik még beteljesedésre várnak.
Növekedési tapasztalatokkal.
Minden ismeretlen dologgal, amit hozni fog.
Most rajtad a sor. Még ha nem is úgy indult 2015, ahogy szeretted volna – adj érte hálát. Álmodj. Tervezz. Tégy fogadalmakat múltad alapzatán, a jelenben lakva. Kíváncsi vagyok, mi mindent tartogat számodra Isten 2015-ben!

Uram, köszönjük neked az új évet, az új kezdeteket, és áldunk téged a jelen pillanatért. Használd, Istenem, a múlt darabkáit, a jelen ajándékait, hogy felépítsd a jövőt, amit tervezel számunkra. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Building on the Past’s Foundation
Encouragement for today, 2015.01.09.
www.proverbs31.org


Adjátok meg a tiszteletet
Karen Ehman

„Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.” 1Pét 2,17

Délután volt, esett az eső. Hetedikes fiammal az iskola folyosóján haladtunk a kijárat felé az aligazgatónál tett látogatás után. Épp elővettem az esernyőmet, hogy védekezzem a kinti hideg zuhany ellen, mikor felhangzott mögöttem egy női hang:
– Helló! Elnézést. Kérdezhetek valamit?
Megfordultam, és felismertem az egyik konyhás nénit, ő jött utánam.
– Ön Spencer anyukája? – kérdezte.
– Igen – válaszoltam felé fordulva. – Valami baj van vele? – szorult össze a szívem. Épp az igazgatóhelyettestől jöttem, ahova a fiam osztálytermi vagánykodásáért hívtak be. Nem mondhatom, hogy feszült a keblem az anyai büszkeségtől. Megijedtem, hogy az ebédlőben is elkövetett valamit.
– Ó, dehogy! Nincs semmi baj, sőt! – jött a válasz. – Csak szólni akartam, milyen tisztelettudó fia van. Mindig rám mosolyog, és megköszöni, ha elé teszem az ételt, s néha még azt is megkérdi, hogy vagyok. És „asszonyomnak” szólít, a gondnokot meg „uramnak”. Gratulálni szeretnék, hogy ilyen kedves, tisztelettudó fiút neveltek!
Kevés lenne, ha azt mondanám, szavai simogatták anyai szívemet. Isten csókját éreztem, mikor ez a figyelmes iskolai alkalmazott rámutatott tinédzser fiam viselkedésének pozitív vonásaira.
A tisztelet jóformán eltűnt mai társadalmunkból. Személyesen – és főleg online – a másik becsmérlése, kifigurázása uralkodik. Újabban az a norma, hogy támadjuk a másikat, és rosszat mondjunk egymásról. Felnőttek és gyerekek egyaránt. A tiszteletnek meg nyoma sincs.
Már nem szoktuk „uramnak”, „asszonyomnak” szólítani azt, akit nem ismerünk. Ugyanilyen ritka az is, hogy tisztelettudóan bánjunk az idősebbekkel. Nem beszélve a felsőbb hatóság iránti tiszteletről, ami úgy tűnik, rég kiment a divatból.
A digitális világ sok új lehetőséget nyújt arra, hogy hallassuk szavunkat. Mindennapivá vált, hogy felhajítjuk a képernyőre a véleményünket – a szociális médiában, egy megjegyzésben vagy egy blogbejegyzésben. És sajnos véleményünket nagyon ritkán csomagoljuk a tisztelet borítékába. Cinizmusba, gúnyba, megvetésbe mártjuk inkább.
Pedig mai alapigénk a tiszteletről beszél. És nem csak arról, hogy tiszteljük a feljebbvalókat, a rendőröket, a bírókat, az elnököt vagy a kormányzót. Sokkal messzebbre megy, és azt kéri, tiszteljünk mindenkit.
MINDENKIT.
Úgy értsem, hogy a rosszindulatú szomszédot is, aki hagyja, hogy a kutyája összerohangálja és vécének használja az udvarunkat? Igen.
És a veszekedős rokont, aki mindig kibeszél a hátam mögött? Igen.
És mi legyen azzal a kiállhatatlan perszónával a bizottságban, akinek minden mozdulata, egész lénye az idegeimre megy? Hát ja. Őt is.
Megtanulhatunk tisztelettudóak lenni a körülményektől függetlenül. Hívjuk a Szentlélek erejét, hogy csillapítsa le nyelvünket, segítsen mérlegre tenni szavainkat, hogy udvarias hangnemben szólaljunk meg. Ez nem azt jelenti, hogy ne mondjunk igazat. Csak azt, hogy fogalmazzunk méltó módon.
Jézus szeretetét sugározzuk, amikor nyugodtan, összeszedetten, civil módon beszélünk.
Észre fogják venni – ahogy a konyhás néni észrevette az én csínytevő fiamon –, hogy a mi beszédünk nem goromba, nem tiszteletlen, nem durva. Szavaink tiszteletet tükröznek.
Nem csak azok felé, akikhez beszélünk, hanem ami ennél sokkal fontosabb: Isten felé is.

Atyám, segíts, hogy fontoljam meg, mielőtt kimondanék valamit, biztosítsd, hogy szavaim mindig tiszteletet sugározzanak, add, hogy hangom higgadt, viselkedésem kedves legyen. Szeretnék tetszésedre lenni, és megadni a tiszteletet másoknak a szavaimmal. Jézus nevében, Ámen.

Igazságok a mai napra:
„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Róm 12,10
„A bölcsnek okosságot ad szájába a szíve, az ajkán meg a tudást gyarapítja.” Péld 16,23

Karen Ehman: R-E-S-P-E-C-T
Encouragement for today, 2015.01.12.
www.proverbs31.org


Isten lát téged, kedvesem
Liz Curtis Higgs

„De az Úr látta Lea megvetett voltát…” 1Móz 29,31a


Ha valaha is úgy érezted, nem vesznek észre, jelentéktelennek tartanak, bibliai nővérünk, Lea, jó hírrel szolgál: Isten mélyen a szívünkbe néz, és megérti legnagyobb szükségeinket.
Amikor senki sem lát téged, Isten igen. Amikor senki nem törődik veled, Isten igen.
Isten látta, hogy Leát nem szeretik azok, akik legjobban kellett volna, hogy szeressék: a férje: Jákób, testvére: Rákhel, apja: Lábán. Nagyon is jól ismerjük néhányan, milyen érzés, mikor a család utasít el.
Ott és akkor, abban a világban, a nőt az tette értékessé családja és háza népe előtt, ha fiút szült urának. Isten ezért így gyógyította Lea szomorúságát, a legkedvesebb ajándékkal: „megnyitotta az ő méhét, Ráhel ellenben meddő maradt” (1Móz 29,31b).
Nem volt Isten kegyetlen Ráhelhez, de számára a gyermekáldás ideje még nem jött el. Előbb a megvetett Leát áldotta meg, tudva, hogy az asszony Őt fogja dicsőíteni érte.
Ez így is történt. Lea megszülte fiát, és a Rúben nevet adta neki, ami szó szerint azt jelenti: „Nézd, fiú!” – mert „meglátta az Úr nyomorúságomat” (1Móz 29,32b). Aztán, mint bármelyik nő egy boldogtalan házasságban, reménykedni kezd, hogy a gyermek születésétől a dolgok jóra fordulnak: „most már szeretni fog a férjem” (1Móz 29,32b).
Gyorsan továbbolvasunk, remélve, hogy így is lesz: „És Jákób odafordult Leához, mondván: Drágám! Szerelmem!”
Hát nem ez következik. Igazából az egész szakaszban nem találunk semmi reakciót Jákóbtól. Egyetlen egy kis szót sem.
Sok-sok évszázaddal később is érezzük, hogyan hanyatlik Lea reménykedése. Isten újabb fiúgyermekkel gyógyítja összetört szívét. Lea ki is mondja: „Bizony, meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is” (1Móz 29,33). Lea újból Istennek – és nem Jákóbnak – tulajdonítja, hogy fiúval áldotta meg, el is nevezi gyermekét Simeonnak, ami azt jelenti: „meghallgatás”.
Isten egyértelműen meghallgatta. És Lea egyértelműen imádkozott. Nagyszerű példa arra, hogyan kezeljük a csalódásokat. Kiborulás, hiszti helyett imádkozzunk és várjunk.
Isten lát. Isten hall. És időzítése mindig tökéletes.
Isten harmadik fiúgyermekkel is válaszolt Lea könyörgéseire, és ő újult reménységgel fordult férje szeretete felé: „Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki” (1Móz 29,34). Lévinek nevezte el a kisbabát a héber „ragaszkodni” jelentésű szóból. Bár házasságuk során testileg ragaszkodott hozzá Jákób, Lea ennél többre vágyott: a szeretetére. És ezt továbbra sem kapta meg Jákóbtól.
Mikor Isten újból megáldotta Lea méhét, az asszony szívében valami történt. Az előző három alkalommal egy gyenge ember felé fordult szeretetért. Negyedszerre viszont az erős Istenhez fordul, és így szól: „Most már hálát adok az Úrnak” (1Móz 29,35). Milyen bölcs ez az asszony!
Mikor Lea Júdának nevezte el negyedik fiát, ami a héber „dicsőít” szóval cseng egybe, szinte halljuk, ahogy örömmel felkiált: „Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok!” (Zsolt 146,2).
Azoknak, akik sóvárgunk a szeretetre, és újra meg újra csalódunk, Lea megmutatja az utat a megelégedés felé:
- Áldd az Urat azért, amid van, ahelyett, hogy hibáztatnád azért, amid nincs.
- Fogadd el a hatalmas igazságot, hogy elég neked az Ő bőséges szeretete.
Talán sajnáljuk, hogy Lea története nem a hagyományos happy enddel végződik – boldog házasságban élt szerető férjével -, de valójában a történet vége a legnagyobb győzelem: „Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott” (Zsid 7,14a). Most ezt képzeld el! A megvetett Lea ott van Jézus családfáján. Az asszony, akit látott, meghallgatott, megáldott és szeretett Isten.

Uram, Lea példája alázatra késztet. Segíts megnyugodnom szerető gondoskodásodban, és ne másoktól követeljek szeretetet. Adj erőt, hogy áldani tudjalak legsötétebb óráimban is, és ezzel dicsőségedet szolgáljam. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: God Sees You, Beloved
Encouragement for today, 2015.01.13.
www.proverbs31.org