Lélekerősítő levelek 184

A remény nem csal meg
Stacey Thacker

„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,5

Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.
Bevallom, csalódott voltam.
Néhány hete költöztünk új városba, és az újdonság izgalma mostanra elszállt. Az ügyintézés már nem számított kalandnak. Csak egyike volt a tételeknek tennivalóim listáján. Múlt héten, szokás szerint, megjelent Csalódottság kisasszony, karöltve legkedvesebb barátnőjével, Magányossággal. Azon a bizonyos napon mindkettejükkel találkoztam.
Mindennek a tetejébe újszülött kislányom is egyre jobban értett a síráshoz és az éjszakai virrasztáshoz. Én viszont azért sírtam, mert aludni szerettem volna, és a kocsiban szundikálás gondolata nagyon csábított. Tovább morfondírozva, buliztam egyet Önsajnálattal, de aztán mielőtt dúdolni kezdtem volna valami melankolikus dalt, rájöttem, mit kell tennem.
Elkezdtem imádkozni.
Uram, nagyon igyekszem, de nem megy. Tudnom kell, hogy itt vagy, szükségem van rá, hogy valaki a nevemen szólítson.
Neked ostobaságnak tűnhet a kérésem, de fontos volt ennek a vidéki lánynak, aki bekerült a nagyvárosba, ahol senkit sem nevezhet barátjának. Hetek óta nem hallottam kimondva a nevemet. Könnyek kezdtek gyülekezni a szemem sarkában. De tudtam egy jobb helyet nekik, mint hogy engedjem lefolyni őket az arcomon. Visszairányítottam őket befelé, hadd csordogáljanak szívem titkos rejtekébe, bementem az üzletbe, fogtam egy bevásárló kocsit, s próbáltam visszaemlékezni a vennivalóim listájára, amit persze otthon hagytam.
Azonnal megláttam a két korombeli lányt. Jól elvoltak, nevetgéltek, én meg egyszerre irigykedtem és háborogtam. Épp nagyon mulattak valamin, amit csak ők értettek, amikor elmentem mellettük. Tele volt a szívem vágyakozással. A Magányosság nevetett rajtam, de ahogy felnyúltam egy zacskó spagettiért, az egyik lány megszólalt: „Te vagy az, Stacey?”
Lefagytam, azt hittem, képzelődöm. „Igen” – válaszoltam.
Megfordulva rögtön felismertem egyikükben egy régi kollégiumi társamat. Megöleltük egymást, váltottunk néhány szót. A könnyek, amiket visszaparancsoltam, nagyon igyekeztek volna kifelé, így hát gyorsan a pénztárhoz mentem, és kisiettem a kocsimhoz. Ahogy magamra csaptam az ajtót, visszatarthatatlan zokogásban tört ki belőlem az öröm. „Uram, ez csak Te lehettél. Köszönöm!”
Új emberként értem haza a családomhoz. Van, Aki ismer és észrevesz, Isten lát engem, és mindenütt velem van.
Egy élelmiszerüzlet polcai között megjelent a Remény, mert ő nem egy kívánság vagy felcsillanó égi tünemény. A Remény egy személy, aki szeret engem meg téged, és mindennapi fárasztó életünk összes kis részletét. Ő volt az, aki aznap nevemen szólított.
Előfordulhat, hogy csalódottnak érezzük magunkat, nincsenek barátaink, nyüzsgő gyermekeink kimerítenek, mert – fogadjuk el – az élet nehéz. De ahogy alapigénk mondja, az igazi remény nem okoz csalódást, mert Isten a Szentlelken keresztül szeretetét árasztja szívünkbe. Ez az ő reményteli ígérete számunkra, és Ő sosem okoz csalódást.

Uram, köszönöm, hogy reményünk örök forrása vagy. Adj, Uram, továbbra is reményt, örömöt és békét, mert hiszünk Benned, és erős ígéreteidben. Jézus nevében, Ámen.

Stacey Thacker: Hope Does Not Disappoint
Encouragement for today, 2015.03.16.
www.proverbs31.org


Három dolog, amit jó lett volna tudni lánykoromban
Lysa TerKeurst

„Teljes figyelmeteket arra fordítsátok, mit tesz Isten most, és ne izgassátok magatokat amiatt, hogy mi lesz vagy nem lesz holnap.” Mt 6,34a (MSG*)

Emlékszem, mikor egyedülálló voltam, a vasárnap volt a hét legnehezebben elviselhető napja. Főleg az istentisztelet utáni időszak.
Ugyancsak egyedülálló barátaimnak a családdal volt közös programjuk. Nekem nem lehetett, én 9 órányi távolságra éltem az enyéimtől.
Ezért hát, mialatt átsétáltam a parkolón, néztem a fiatal anyukákat, akik egymás gyerekeinek vasárnapi iskolai rajzait csodálták, és azt gondoltam, az ő életük teli van áldásokkal.
A kézen fogva sétáló idős pár láttán arra gondoltam, milyen szerencsések, hogy ilyen derűs, könnyű életük van.
Ha egymást átkaroló fiatal pár mellett mentem el, szerencsésnek tartottam a lányt, mert érezheti, hogy szeretik.
Aztán elértem a kocsimhoz azzal a meggyőződéssel, hogy a boldogság, a teljesség, a megelégedettség a jövő zenéje, amit akkor fogok átélni, ha eljutok ahhoz az életmódhoz, amire annyira vágyom. Figyelmem arra irányult, ami lehetne majd, és nem a közvetlen jelenben kerestem Isten keze nyomát –, ahogy mai alapigénk, a Mt 6,34 javasolja.
Ó, mennyire szeretnék odaülni akkori, egyedülálló önmagam mellé az autóba, és elmondani neki az életadó igazságokat, amiket azóta megtanultam!
1. A magányosság nem oldódik meg attól, hogy emberekkel veszed körül magad.
Nagyszerű dolog, ha van, akivel beülj ebédelni valahová istentisztelet után. Csodálatos, ha ott van körülötted a család. De mindez nem szünteti meg a magányosság érzését úgy, ahogy képzeltem.
A legmagányosabb nők, akiket ismerek, jegygyűrűt hordanak az ujjukon.
Meg kellett tanulnom anélkül örülni az életnek, hogy függenék valakitől, aki reményem szerint megtölti örömmel a napjaimat. Ha eljutok ide, akkor én magam vihetek örömöt másoknak. Én kezdeményezhetem az érdekes beszélgetéseket. És jobban meg tudom válogatni, ki az, akivel jóban lehetek.
Mivel szeretsz foglalkozni, tevékenykedni, mit szeretsz alkotni, kutatni? Fordítsd arra magányos perceidet. Tegyél szert életre szóló élményekre, mialatt kedvteléseiddel foglalkozol. Az életteli emberek vonzanak másokat.
2. Tanulj kapcsolati baklövéseidből.
Ha kicsit jobban figyelek, észrevehettem volna az ismétlődő mintákat zátonyra futott kapcsolataimban. Kapcsolati küzdelmeim hamar előbukkantak a házasságunkban is.
Ha időben felfedezem saját hozzájárulásomat a barátságok megfenekléséhez, alkalmasabbá tehettem volna magam a házasságra, még mielőtt a férjemet megismerem.
Fejlődhettem volna például abban, hogy egy picit vissza tudjam fogni spontaneitásomat, hogy időben jusson eszembe, nem mindenki szeret társalogni korán reggel, és hogy nem kell mindent azonnal a szívemre venni. Hogy csak néhány lehetőséget említsek.
Mindenképpen arra biztattam volna egyedülálló önmagamat, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon a konfliktusaiból.
3. Ne számíts tökéletességre.
Azok az emberek, akiket vasárnapi magányos sétáimon láttam, nem éltek tökéletes életet. Voltak tökéletes perceik tökéletlen kapcsolataikban.
Az anyukák nem voltak tökéletes anyukák. A párok nem voltak tökéletes párok. Egy család sem volt tökéletes család.
Igen, az eszemmel jól tudom ezt. De a szívem gyakran még mindig beleesik a tökéletesség csapdájába, és elszalasztja azt, ami igazán jó.
Magányos lélek, tudd, hogy a tökéletesség nem létezik az örökkévalóság innenső oldalán, és igencsak kimerítő valami nemlétezőnek a hajszolása.
Nézd a kapcsolataidat a kegyelem lencséjén át. Ne azt kérdezd magadtól, hogy „Vajon ez az a tökéletes kapcsolat, amire vágytam?” hanem azt, hogy „Ő az, akivel kölcsönösen áldást tudunk nyújtani egymásnak?”
Ma már nem a vasárnap a legnehezebb nap a héten. De ez nem azért van, mert férjhez mentem, és gyermekeim születtek.
Hanem azért, mert végre megtanultam, hogyan adhatom az örömöt, amit át akartam élni, hogyan lehetek egészségesebb, és mert abbahagytam a tökéletesség hajszolását.

Uram, teljes figyelmemet arra akarom fordítani, hogy mi az, amit ma teszel az életemben. Segíts megőriznem a helyes perspektívát, ahogy terveimet és jövőmet a Te kezedbe helyezem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 3 Things I Wish I’d Known When I Was Single
Encouragement for today, 2015.03.19.
www.proverbs31.org


Fedjük fel, vagy fedjük le?
Lynn Cowell

„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” Ter 9,22-23

„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam.
Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki rossz, akkor a másokét is azzá teszi.
Egy percre félrevonultam imádkozni. Imádkoztam azért a társunkért. Imádkoztam mindkettőnk napjának alakulásáért. (A jelek szerint mindkettőnknek szükségünk volt rá!) Aztán elindultam az értekezletre, és szándékosan igyekeztem a megjegyzést elfelejtve lépni tovább.
Tudom, csoporttársam engem akart óvni, mikor figyelmeztetett, de amikor szembesítenek valami olyan információval, amiből nem kértünk, két dolgot tehetünk.
Felfedjük, vagy lefedjük?
Mai alapigénkben Noé fiai is választhattak. A vízözön után Noé telepített egy szőlőskertet. Egy nap, mialatt kertje és munkája gyümölcsét ízlelgette, berúgott. Részegségében elaludt a sátrában meztelenül. Egyik fia, Kám, benézett apja sátrába, és érthető módon megdöbbent attól, amit látott.
Kilépett a sátorból, és megosztotta felfedezését testvéreivel, Szemmel és Jáfettal. A két fiatalabb testvér reakciója az volt, hogy valamilyen ruhával a hátukon hátrafelé bementek a sátorba, háttal rádobták apjukra a köpenyt, majd anélkül, hogy odanéztek volna, kisiettek a sátorból.
Noé fiainak is volt választási lehetőségük, és más-más irányba léptek.
Kám úgy döntött, hogy felfedi, amit látott, megosztja másokkal apja szégyenét.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem szándékosan lett tanúja a kellemetlen helyzetnek. Nem olvasunk arról, hogy direkt kereste a részeg apját. Nem mondhatunk erről mást, mint hogy Kám rosszkor volt rossz helyen.
Szem és Jáfet viszont, mikor meghallották, lefedték apjuk szégyenét. Ők sem szándékosan tudták meg, milyen ostobaságot tett az apjuk. A különbség a reakciójukban volt. Ők olyasmivel reagáltak, ami enyhíti a helyzetet, ami óvja atyjukat. Nem olvasunk az elhangzott szavakról, nem mondanak védőbeszédet apjukért. Egyszerűen csak tisztelik. Szeretettel reagálnak.
Isten parancsa, hogy szeressük egymást. A szeretet pedig a másik javát keresi.
Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy meghallunk valakiről valamit, ami őt rossz fényben tünteti fel. Kísértést érzünk, hogy adjuk tovább másoknak a hírt. Lehet egy családtag a szereplője, mint a történetünkben, de lehet egy távoli ismerős is. Mindegy, ki az, akinek gyengeségéről értesültünk, Isten azt kéri, óvó szeretettel viselkedjünk. Ezt gyakorolni kell.
Gyakoroljuk, hogy mindenekelőtt Isten elé visszük, amit hallottunk. Nem a testvérünknek mondjuk el, és nem tesszük közzé a közösségi médiában. Ha Isten arra indít, megkeressük az illetőt, és védelmező szeretettel beszélünk vele. Akárhogyan reagálunk, az szeretetben történjen, és imádsággal mindig fedjük le a másik gyengeségét.
Most azonnal kérheted Istent, hogy adjon neki bölcsességet.

Atyám, egy illetőnek (a nevét mondd) szüksége van a bölcsességedre. Kérlek, lépj közbe, és irányítsd arra az útra, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Cover or Expose?
Encouragement for today, 2015.03.18.
www.proverbs31.org


Te legyél te
Nicki Koziarz

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Fil 2,3

Ezelőtt néhány hónappal volt egy viszonylag húzós beszélgetésem egy barátnőmmel. Azért mondom, hogy „viszonylag” húzós, mert olyan a kapcsolatunk, hogy mindig elmondhatjuk egymásnak, amit akarunk, aztán léphetünk tovább.
Ezzel együtt, nem volt kellemes.
Azon gyötrődött, hogy valaki a közelben ugyanolyan üzletbe kezdett, amilyen az övé. És minden adott volt ahhoz, hogy ez az illető sikeres legyen, mert jó hírneve, széles támogatottsága volt.
Barátnőm beismerte, hogy fenyegetve érzi magát.
De nemcsak futólag érezte, hanem ebben is élt. Pánik remegett a hangjában, ahogy végighadarta, milyen következményei lehetnek ennek az üzleti felállásnak. Napokig néztem, hogyan küszködik a féltékenység hullámvasútján.
Valahányszor mondott valamit az új üzlettulajdonosról, mindig nagyot sóhajtottam, és a gyomrom összeszorult. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, de nem akartam megbántani amúgy is érzékeny lelkivilágát.
Így aztán egyik délután, mikor telefonon beszélgettünk arról a másik üzletről, megpróbáltam kedvesen, szelíden felsorolni egy csomó érvet az ő vállalkozása mellett. Arról is biztosítottam, hogy mindig mellette állok. Amit ezután mondtam, tudtam, hogy kemény dió lesz: „Hagynod kell, hogy ő ő legyen, te meg legyél te. Mindketten hivatásként élitek meg ezt a munkát. Nem úgy áll a helyzet, hogy vagy te, vagy ő. Ez a szorongás viszont, amit átélsz, tönkretehet.” Nem hiszem, hogy ezt akarta hallani tőlem, de erre volt szüksége.
Tudom, mert pár évvel korábban nekem is kellett valaki, aki ezt kimondja, mikor hasonló cipőben jártam. Amikor hagytam, hogy valakinek a sikere napokig, sőt hetekig tönkretegye az életemet. És végtelennek tűnt az idő, ami alatt túl tudtam tenni magam rajta.
Kerek-perec ki kell mondani, hogy kiváló, amit „ő” csinál. Úgy tűnik, mintha semmi erőfeszítés nem kellene neki hozzá. Talán még jobban is csinálja. Isten meghívta, kiválasztotta „őt” egy célra.
És ezt tette veled is.
Valamit biztosan megtanultam Istenről: bőven van, miből gazdálkodnia, mikor célokat és lehetőségeket ad. És sosem küzdőtérnek szánja ezeket a célokat, hanem a meghívás biztonságos kikötőjének.
Mondjam meg, hogyan tudhatod biztosan – és mégis alázatosan –, hogy valamit Istenért teszel?
Legyél Jézussal.
Az alázatosság az Ő jelenlétéből fakad az életünkben. Ha Ő jelen van, önbizalmat ad, tudjuk, hogy célja van életünknek, annak, hogy Isten megteremtett. Jelenléte biztonságot sugároz, mikor a lelkünk elbizonytalanodik, sérülékennyé válik. És jelenléte megadja, hogy örülni tudjunk annak a lánynak a szomszédban akkor is, ha fenyegetve érezzük magunkat.
Kellett nekem ez a mai ige, a Filippi 2,3, hogy felidézze, mennyire fontos Istennek, hogy alázattal fogadjam adottságaimat, tehetségemet, képességeimet, amiket Tőle kaptam. Nem azért kaptam őket, hogy általuk több legyek, jobb legyek, mint a lány a szomszédban. Ez az ige arra késztet, hogy becsüljem, amit ő csinál, még jobban is, mint amit én teszek.
Ez nehéz. Komoly merészség kell ahhoz, hogy elengedjük bizonytalanságunkat, Istenre hagyatkozzunk, legyünk biztosak magunkban, mialatt végignézzük, hogy valaki más valósítja meg a mi álmainkat. De lehetséges. Sőt. Áldás és kegyelem jár annak, aki lelkes szurkolója tud lenni Isten leányainak.
A barátnőm, de jómagam is, még mindig naponta küzdünk ezekkel az érzésekkel. Még nem tökéletes az alázatos magabiztosságunk. De mindketten igyekszünk félre tenni naponta bizonytalanságainkat, és célirányosan haladni az Istennek tetsző siker felé.

Uram, köszönöm, hogy egyedi adottságokkal, képességekkel teremtettél. Segíts örömmel elfogadnom azt a helyet, ahol vagyok, és érezzem ott magam biztonságban. Bocsásd meg, hogy néha irigykedve, vetélkedéssel a szívemben nézek a lányra a szomszédban. Bízom benne, hogy van Nálad bőven cél és terv mindannyiunk számára. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2015.03.17.
Nicki Koziarz: You Be You
www.proverbs31.org


Az igazi szeretet vérzik
Chrystal Evans Hurst

„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” 1Jn 4,19

Egy konferencia szünetében azon kaptam magam, hogy a standoknál nézelődöm.
Legtöbb árus olyan portékát kínált, ami alkalmas rá, hogy a szolgálatunk eszközévé tegyük, mert segítségével valakinek vagy valakiknek az életét megváltoztathatjuk. Mikor belegondoltam, hogy olyasmit vehetek, amivel - legyen bármilyen apróság, de – hozzájárulhatok az Ország építéséhez, célzottabban kezdtem keresni valamit, amit magamon viselhetek, használhatok, vagy otthon kirakhatok.
Megálltam egy asztalnál, ahol művészi lenyomatokat árultak különböző idézetekkel vagy igeversekkel. Rengeteg szó hevert előttem. Úgy éreztem, kell itt lennie valaminek, amit kirakhatok otthon a falra. Egy mondat, ami mindig szól hozzám, és segít azzá válnom, akinek Isten látni akar engem.
Megtaláltam a mondatot. Nem az volt, amire számítottam, nem lélekmelengető, kedves szavakból állt. Nem olyan, ami mosolyra késztet otthon, ha elmegyek mellette.
Ehelyett olyan mondatot találtam, ami mélyen belém fog vágni. Mégis magához láncolt. Ihletet ad, de nem mosolyra késztetőt, hanem méltóságosat. Nem kelt kellemes érzést, de tüzet gyújt a lelkemben. Ez a mondat állt a lenyomaton:
„Az igazi szeretet vérzik.”
Megvettem.
Néha nagyon nehéz szeretni az embereket. Még nehezebb akkor, ha a szeretet azt várja tőled, hogy lelked legmélye, lényed lényege folyjon ki a sebeken, amiket épp azok okoztak, akikért a szíved dobog.
Mikor elolvastam a misszionáriussá átvedlett művész pingálta mondatot, megállított, mert tudtam, hogy én épp az ellenkezőjét csinálom.
Ahelyett, hogy vállalnám a „vérezést” azokért, akiket legjobban szeretek, az apátia páncélját építettem magam köré.
Miért? Mert néha a mások iránti szeretet és törődés rossz érzéssel jár.
Néha könnyebb nem szeretni.
Idővel anélkül, hogy észrevettem volna, önmagam megőrzésének, a fájdalom elkerülésének mestere lettem.
Nem nyúltam semmihez, ami fájdalmat okozhatott – beleértve a hozzám legközelebb állókat is.
Nagyon elszomorított, mikor rájöttem, hogy az a szeretet, amit Jézus folyamatosan nyújt nekem – az a szeretet, ami neki annyi kellemetlenséget, sőt a halálát okozta –, ugyanaz a szeretet, amit én nem akarok folyamatosan nyújtani másoknak.
Miért? Mert néha fájdalmat okoz, ha szeretek valakit.
Ahogy álltam a standnál, s a pénztárcámban keresgéltem, hogy kifizessem, amit megvettem, rájöttem, hogy az igazi szeretetért nagy árat kell adni – mint Jézus tette, aki önmagával fizetett az én bűneimért, ahogy mai igénkben is látjuk.
Újragondoltam az Ő szeretetáldozatát, amit értem hozott, és eszembe jutott parancsa, hogy példáját követnem kell: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
Valamit tisztázzunk. Nagyon jól tudom, hogy itt nem arról van szó, hogy automatikusan bárkiért, aki fájdalmat okoz nekem, a lehető legnagyobb áldozatot kellene hoznom. De tisztán látom már, hogy akarnom kell úgy szeretni, ahogy Krisztus szeret engem, és áldozatot hozni azokért, akikért életre hívott.
Egyet biztosan tudok: előfordul, hogy szeretetem néha nem érzelem, hanem elköteleződés a Jézusnak való engedelmességre – és bizony nem mindig kellemes. A kérdés az, hogy amikor a valódi szeretet számomra kellemetlenséggel vagy akár szívszaggató fájdalommal jár – hajlandó vagyok-e mégis szeretni?

Atyám, köszönöm szeretetedet – a szeretetet, mely soha nem csügged, és nem mond le rólam. Te vagy a szeretet tökéletes példája – a szereteté, mely teljes erővel árad akkor is, amikor nem kap viszonzást. Segíts úgy szeretnem, ahogy Te szeretsz. Szeretnélek megtisztelni azzal, hogy tőlem telhetően mindent megteszek azért, hogy úgy szeressek, ahogy Te szeretsz engem – akkor is, ha fáj. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Real Love Bleeds
Encouragement for today, 2015.03.27.
www.proverbs31.org


Amikor bennragadunk a közepében
Alicia Bruxvoort

„Ezért Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!’” Jn 11,14-15

Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek folydogáltak rajta.
Harmadik gyermekem érzékeny. Csecsemőként a nap 24 órájában tudott sírni. Óvodásként elsírta magát, ha a bátyja meghúzta a copfját. Elsős korában pedig sírt a vasárnapi iskolában, miközben Lázár feltámasztásának történetét hallgatta.
Az összezavarodott tanár néni félrehívott az istentisztelet után, és bocsánatot kért „valamiért, ami megríkatta Hannah-t a történet közben”. Megnyugtattam, hogy tudjuk, kicsi lányom lelke mennyire érzékeny.
Később azért megkérdeztem Hannah-t, miért sírt. Ahogy a tanár néni, én sem értettem, mi okozott neki szomorúságot ebben a történetben, mely inkább ujjongásra készteti az embert, mint könnyezésre.
„Én nem akartam sírni, anya, – magyarázta Hannah. - De olyan szomorú volt a történet.”
Leguggoltam, hogy kicsi lányom szemébe nézhessek. „Édesem, Lázár története egyike Jézus legnagyobb csodáinak.”
„Igen, tudom – értett egyet Hannah. - De nagyon sajnáltam a lányokat. Elképzeltem, hogy érezném magam, ha engem hagyna így cserben Jézus.”
„De, Hannah - csodálkoztam -, te tudod, hogy végződik a történet. Jézus megjön, és mindent rendbe tesz. A lányok visszakapják a testvérüket, és boldog örömünnepet ülnek!”
Kislányom keserveset sóhajtott, és halkan így válaszolt: „Attól még, hogy tudod a végét, a közepe fájhat.”
Mellbevágott, mekkora igazság hangzott el, és hirtelen megértettem a könnyeit.
Kislányom bennragadt „a közepében”.
Ott állt a sír mellett, és a lányokkal együtt siratta testvérüket, aki élettelenül feküdt a sírban.
Én is jártam már így. És talán te is, ha volt már sérült szakasz életutadon ebben a romlott világban.
Benne vagyunk a közepében, amikor Istenhez kiáltunk, és nem tudjuk, hallja-e a kiáltásunk.
Benne vagyunk a közepében, amikor üvöltenek a kétségek, és hallgat a Megváltó.
Benne vagyunk a közepében, amikor az életnek nincs értelme, a hit ostobaságnak tűnik, és szűnni látszik a remény.
Mikor beüt egy betegség, megcsal egy jó barát, csalódást okoz a társunk, lázad a gyermekünk. Ilyenkor nehezen hisszük el, hogy még lehet jó vége a történetnek.
Talán épp itt tartasz, lábad beleragadt a sárba a sír mellett, ahova minden reményedet és álmodat eltemették. Ha így van, őszintén sajnállak. De figyeld meg, mit mondott Jézus a tanítványoknak, mielőtt feltámasztotta Lázárt a halálból: „új alapot fogok adni a hiteteknek”.
Az, hogy benne vagyunk a közepében, nem csak fájdalmat jelenthet. Lehetőséget is rejt. Az a középső rész a kivirágzó hit gazdag talaja lehet. Ott, középen dönthetjük el, mit hiszünk Jézusról – függetlenül a körülményeinktől. Jézus még nem vitte végbe a csodát, mikor Márta már döntött: „Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27b).
Jézus válasza nekünk is szól: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” (Jn 11,40b).
Látod már? Nem azzal jutunk túl a közepén, ha átírjuk a történetet. Akkor éljük túl, ha lehorgonyzunk Annál, akinél már ott a tökéletes véggel rendelkező forgatókönyv.
Eljön az idő, amikor már senki sem ragad benn, középen, nem lesz több könny, és nem lesz több fájdalom (Jel 21,3-5).
Vesd meg hát szilárdan a lábadat Jézus ígéretein, drága barátnőm. Mert az élet innenső oldala csak a csodát megelőző jelenet. És ha hiszünk Jézusban, tudjuk, hogy boldog vége van a történetnek.

Drága Jézus, itt vagyok, bennragadva, és nagyon fáj. De hiszem, hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Segíts, hogy a hitet válasszam a félelem helyett. Újítsd meg reményemet a történet dicsőséges végében. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re stuck in the Middle
Encouragement for today, 2015.04.06.
www.proverbs31.org