2015. szeptember 1., kedd

Az aggódásról

Hogyan előzheted meg, hogy az aggódás eltorzítsa Istenről alkotott képedet?
Liz Kanoy

Ahogy próbáltam elaludni tegnap este, eszembe jutott egy aggasztó gondolat. Rögtön imádkozni kezdtem róla, mert olyasmihez kapcsolódott, ami nem rajtam múlott. Hirtelen rájöttem, hogy ma ez az első alkalom, hogy imádkozom. Mondtam imát a templomban és étkezések előtt, de az aggódás kellett ahhoz, hogy megálljak, és odaforduljak Istenhez. Isten azt akarja, hogy vigyük elé aggodalmainkat, de nem jó, ha az aggódás az első számú ok, amiért hozzá fordulunk.
Thomas Christianson lelkész és író így fogalmaz egy a Relevant Magazine-ban megjelent cikkében, melynek címe Hogyan torzítja el Istenről alkotott képedet az aggódás (How Worry Warps Your View of God):
„Bizalmunk Istenben nem azt jelenti, hogy szeretünk minden helyzetet, amibe belekerülünk… A kérdés az, hogy ezek a helyzetek, események nagyobbra nőnek-e a gondolataimban, mint Isten jósága és felségjoga (az, hogy ő tartja kézben a dolgokat, és törődik velem). Ha a szememben nagyobbak a gondok Istennél, akkor nagyobb hatással lesznek életemre, mint Isten.
A cselekedeteid mit tükröznek, hogyan gondolkozol Istenről? Az irányítás Isten kezében van, részt vesz az eseményekben, és ami a legfontosabb: mindig közel van. A mi Istenünk jelenvaló és cselekvő Isten. Christianson szavaival:
„Isten, akit szolgálunk, meghívott minket, hogy részt vegyünk a világ újraformálásában. Azt mondja, szerepünk van ebben a folyamatban. Nem kell elfogadnunk mindent úgy, ahogy van, tegyünk a világban meglévő igazságtalanság és szenvedés ellen.
De közben őrizzük meg helyes szemléletünket, amihez Christianson szerint alkalmazzuk a páli képletet: „Imádkozás + Hála = Békesség”.

Imádkozás
Az imádkozás ne az aggódásról és a bizonytalanságról szóljon, hanem Isten jelleméről és erejéről. Ő vagy megoldja gondunkat úgy, ahogy mi elképzeltük, vagy sem, de ahogy Christianson írja: „Ígéri, hogy erőt ad, ha az ő akaratát keressük életünkben és életünk által”.

Hála
Christianson biztat, hogy idézzük fel azokat az emlékeinket, amikor Isten valami reménytelen helyzetből kisegített. Majd így folytatja: „Köszönd meg, amit tett, és gyakorold hitedet azzal, hogy előre hálát adsz azért, amit tenni fog.

Békesség
Általában bízni akarunk Istenben, ha cserében megmondja, mik a tervei. Hajlandók vagyunk vállalni az utat, ha tudjuk, mi vár ránk. Christianson: „Jézus azt üzente, hogy az ő békessége minden értelmet meghalad, tehát aggódásunk megszüntetése ne függjön attól, hogy átlátjuk-e a dolgokat… Valójában az, hogy bizonytalanok vagyunk a jövőt illetően, esélyt ad arra, hogy Istenbe vessük bizalmunkat.
A békesség abból adódik, ha megértjük, kicsoda Isten, és nem abból, ha megértjük, miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek. Fontosabb a Ki, mint a Miért. Kelly Balarie, a crosswalk.com egyik munkatársa is erről ír Ne aggódj c. írásában:
Hála neked, Uram, Jézus. Minden hatalom a tied. Te uralkodol a magasságban. Senki nem tud lerántani helyedről. Semmilyen körülmény nem tud legyőzni. Te magad vagy a hatalom, a szeretet ereje, minden probléma megoldója. Nem kell vállamra vegyem a világot, mert te válladra vetted a keresztet. Meghajlok előtted. Alázatossá válok, elengedem a kevély aggódást, ami csalárd módon elhiteti velem, hogy rajtam áll, hogy megváltozzanak a dolgok. Minden rólad szól, Uram.”

Végül így biztat Christianson: „Tervezz, építs ki stratégiákat az életedre, de közben meríts erőt Istenben való bizalmadból, akárhogyan alakulnak a dolgok. Imádkozz, mondj köszönetet, és békesség legyen a lelkedben.

http://www.crosswalk.com/blogs/christian-trends/how-to-prevent-worry-from-warping-your-view-of-god.html?utm_source=facebook&utm_medium=fbpage&utm_campaign=cwupdate

1 megjegyzés:

  1. Ha képesek vagyunk hálát adni őszinte szívből, akkor van esélyünk, hogy elveszi tőlünk az Úr az aggodalmainkat. Ez egy nagy aggodalmaskodó véleménye. Az enyém. :)

    VálaszTörlés