2016. április 29., péntek

Lélekerősítő - Megbántottam Istent?


Leah DiPascal

„Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.” Ef 4,30

Hát nem remek lenne, ha Isten azonnal válaszolna, mikor kérünk vagy kérdezünk tőle valamit?
Gondolj bele: mindig pontos iránymutatást, biztos eligazítást kapnál. Minden helyzetben pontosan tudnád, mit kell tenned. Vége a tétovázásnak, a kísérletezgetésnek.
Fantasztikus lenne!
Néhány hónapja nehéz helyzetbe kerültem. Egyfolytában azt kértem Istentől, világosítson meg, mit kellene tennem. Kutattam a választ a Szentírásban, kiváló igéket kaptam, amik illettek az adott szituációra.
De ennél többet szerettem volna. Egyedi, különleges szavakat, melyek az én egyedi, különleges helyzetemre vonatkoznak. Egyetlen konkrét mondat elég lenne. Valami… Bármi… Rövid, világos útmutatás.
Számtalan lehetőséget végiggondoltam. Ötletekkel bombáztam Istent. Még nyafogtam is egy kicsit. De nem érkezett különleges mondat.
Aztán egyik este, mikor elcsendesedtem, újra megkérdeztem: Uram, miért nem mutatod meg, mit tegyek ebben a mostani helyzetben? Pedig tudod, hogy küszködöm, és várom a nekem szóló igédet.
Pár pillanat múlva mai alapigénk, az Ef 4,30 ugrott a tudatom felszínére. „Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.”
Tessék?
A szívem megrendült. A vállam összecsuklott. Tekintetem a föld felé fordult.
Uram, hogyan okozhattam szomorúságot Szentlelkednek? Tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek.
Gyorsan vettem a Bibliát, felütöttem az Efézusiaknak írt levél 4. részénél. Ott állt előttem fehéren-feketén: „Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz” Ef 4,30-31.
Egyértelmű volt, hogy Isten fogta a szent szövegkiemelőjét, és végighúzta a speciálisan nekem szóló szavakon.
Csakhogy ez nem az volt, amire vártam.
Rám fért egy kis Biblia-tanulmányozás, elolvastam hát az Efézusi levél 4. részét, fellapoztam a kereszthivatkozásokat, átgondoltam a kommentárokat, hogy biztosan jól értsek mindent.
Aztán eltöprengtem a szituáción, aminek megoldásához vártam az útmutatást Istentől – csakhogy most nem a magam szemszögéből, hanem Istenéből tekintettem át.
Imádkoztam még egy kicsit, majd csendben maradtam, hallani akartam, nem beszélni egyfolytában. És akkor megértettem…
A korábbi napokban, mióta ez a dolog elkezdődött, észre se vettem, mennyi idegességnek, bosszúságnak, csúnya gondolatnak adok hangot. Mert nemcsak gondolatban foglalkoztam ilyenekkel, hanem a családomnak, és egy közeli barátnőmnek is juttattam belőle.
Továbbra is imádkoztam naponta, olvastam a Bibliát, és hallgattam dicsőítő dalokat. De minden alkalommal, mikor ez a dolog eszembe jutott vagy szóba hoztam, a keserűségnek és a haragnak egy apró magvát ültettem el a szívemben. A bűnnek ezek a parányi magjai gyökeret eresztettek, és a negativizmus csúnya ágaival kezdték befonni gondolataimat, életemet, hozzáállásomat, beszédemet.
Ez a bűn nem szakított el Istentől, de határozottan nehezítette a kapcsolatunkat, és elszomorította Isten Lelkét.
Nem vettem számításba, hogy a Szentlélek érzésekkel, érzelmekkel rendelkező Isteni Személy. Az én megnyilvánulásaim ellentétben álltak a Lélek gyümölcseivel: a szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, kedvességgel, jósággal, szelídséggel, önuralommal.
Nem vesztegettem az időt, azonnal bocsánatot kértem, és megvallottam bűnömet. Semmi sem fontosabb számomra Istennel való szoros kapcsolatomnál.
Hogyan tudjuk tehát megőrizni barátságunkat a Szentlélekkel? Az efézusi levél felsorol néhány lehetőséget: „legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,32).
Amikor Krisztus szerint élünk, azaz megbocsátunk másoknak, kedvesek, jók vagyunk velük, őszinte szeretettel vagyunk egymás iránt, és szívünk gyengéd, ahogyan Isten megformálta, akkor Isten örül. Öröme gazdagítja Vele való barátságunkat, és sokkal kellemesebbé teszi kapcsolatunkat másokkal.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy megajándékoztál Szentlelkeddel, aki Vezetőm és Társam életem során. Köszönöm, hogy feltétel nélkül szeretsz, olyankor is, amikor nem úgy viselkedem, ahogyan kéne. Add, hogy vegyem észre minden bűnömet, aminek nem vagyok tudatában, hogy megbánhassam, és folytathassam utamat Feléd. Jézus nevében, Ámen.

Leah DiPascal: Did I Hurt God’s Feelings?
Encouragement for today, 2016.04.29.
www.proverbs31.org

2016. április 26., kedd

Lélekerősítő - Nem ismerem a jövőt, de tudom, Ki tartja kezében


Tracie Miles

„De az Úr így szólt Mózeshez: ’Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el.’”

Egész éjjel alig aludtam, aggodalmaimat csak felnagyította a sötétség. Amint az első napsugarak betekintettek az ablakon, imádkozni kezdtem. Kiöntöttem Istennek a szívemet, a lába elé tettem mindent, ami foglalkoztatott.
Imádságomban felfigyeltem valamiféle ismétlődésre. Bármiről beszéltem, bármit osztottam meg Istennel, mindennek a hátterében ugyanaz állt: félelem, hogy hiányt fogok szenvedni valamiben.
Megváltoztak a körülmények, a jövő már nem volt olyan szilárd, mint valaha. Éreztem, hogy Isten arra biztat, hagyjam abba a rettegést, és bízzam rá az ismeretlent, amitől félek. Halk suttogást hallottam a lelkemben: „Én egyedül gondoskodom rólad”.
Behunyt szemmel, a könnyeimmel küzdve bólintottam. „Igen, Uram, Te vagy a Gondviselőm. Bocsásd meg, hogy kételkedtem gondoskodásodban. Békédet keresem, kérlek, vedd el tőlem a szívembe markoló félelmet. Nem tudom, mit tartogat a jövő, de tudom, hogy a jövőt Te tartod kezedben. Ámen.”
Kinyitottam a szemem, és éreztem, hogy Jézus arra hív, foglalkozzam még egy darabig az Ő igéjével. Elővettem a telefonomat, rákattintottam az alkalmazásra, ahol a napi elmélkedéseket szoktam elolvasni. Pár másodperc múlva sírni kezdtem, mert az elmélkedés, amit megnyitottam, mintha pár perccel azelőtti imám visszhangja lett volna. A megélhetés miatti félelmekről szólt, arról, amiről beszéltem Istennek. Szinte szóról szóra úgy fogalmazott, mint én korábban. Isten figyelt kiáltásomra, és azonnal vissza akarta igazolni, hogy hallott engem.
Az elmélkedés alapja mai alapigénk volt a Kivonulás Könyvéből. Isten csodálatos módon gondoskodott népéről. Az volt a célja, hogy ezzel közelebb vonja őket magához, mert arra voltak kényszerítve, hogy napi szinten rábízzák magukat a gondoskodására.
Az elmélkedés szerint Izrael népe mindenfelé tekintgetett segítségért, csak épp felfelé nem. Az egyiptomiak rabszolgái voltak, és miután Isten felszabadította őket, minden szükségleteikben csak Rá támaszkodhattak. Testükben már szabadok voltak, de gondolatban még fogva tartotta őket régi szokásuk, hogy emberektől és dolgoktól várják megélhetésük biztosítását.
Belegondoltam, én hova fordulok, és bizony, ez az irány sem felfelé mutatott. A munkámhoz fordultam. A férjemhez. A csekkfüzetemhez. A megtakarításaimhoz. Céljaimhoz és álmaimhoz. Kapcsolataimhoz. De most megváltozott minden, és Isten azt akarja, hogy Hozzá forduljak.
Kicsit tovább ezt olvastam a Kiv 16,8-ban: „Mózes azután így folytatta: ’Ma este az Úr húst ad nektek enni és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mi vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen’.”
Hát igen. Én is zúgolódtam. Megosztottam másokkal a gondjaimat. Rá kellett jönnöm, hogy nemcsak Gondviselőmnek panaszkodtam, hanem Rá is. Arra, aki mindig gondoskodott rólam a múltban, és aki ezt teszi a jövőben is, még ha én nem is látom előre, hogyan.
Miután elolvastam az elmélkedést, és megköszöntem Istennek, hogy figyelmeztetett, hogy Ő az, aki gondoskodik rólam, béke öntötte el a szívemet. Elismertem, hogy szükségem van Istenre, Ő számomra Jehova-Jireh, és ettől megkönnyebbültem, a perspektíva előttem megváltozott.
Talán továbbra sem tudom, mit tartogat a jövő, de tudom, Ki tartja a jövőmet. Ő tartja kezében a tiédet is.

Uram, aggódó és kétkedő gondolataim foglya vagyok, bocsánatodat kérem ezért. Segíts örökre megjegyeznem, hogy Te gondoskodsz minden szükségletemről: testiekről, szellemiekről, érzelmiekről. Segíts felismernem, hogyan hullatsz mannát minden nap, add, hogy teljesen Rád tudjam bízni a jövőt. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: I Don’t Know the Future, but I Know Who Holds It
Encouragement for today, 2016. április 11.
www.proverbs31.org

2016. április 12., kedd

Lélekerősítő - Megvagy!



„Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.
” Fil 2,4

Beléptem az ajtón, titokban abban reménykedtem, hogy valaki odajön hozzám, bemutat a csoportnak, és segít, hogy felengedjek. Mikor ez nem történt meg, és csak múltak a percek, elővettem a mobilomat, pörgetni kezdtem az emaileket, hogy legalább úgy tűnjék, mintha kapcsolatban lennék valakivel. Bárkivel.
Jill, nézz körül.
Isten kérése hang nélkül zendült a lelkem mélyén.
Felemeltem tekintetemet a telefonomról, és körbenéztem a teremben. Ide tartozom én egyáltalán? Ezek a nők olyan kiegyensúlyozottak.
Mindegyiknek megvan a maga története, Jill, éppúgy, mint neked. Ne akard összevetni a te bensődet az ő külsejükkel. Lehet, hogy kívülről mindegyik kiegyensúlyozottnak látszik, de belül dolgoznom kell tökéletlen életükön. Próbáld meg az én szememmel látni őket!
Összeszedtem minden bátorságomat, elhagytam székem biztonságát és a telefonom iránti mímelt érdeklődésemet, átmentem a szobán, és szóba elegyedtem egy ismeretlen nővel, aki szintén egyedül üldögélt. Eleinte zavarban voltunk, de egy idő után jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy kapcsolatba kerültem valakivel.
Olvastam egyszer, hogy kétféle ember van. Az egyik belép egy terembe, és így szól: „Itt vagyok. Gyertek, szólítsatok meg. Szórakoztassatok, hogy jól érezzem magam”. A másik belép a terembe, és ezt mondja: „Megvagytok! Izgalmas lesz megismerni benneteket. Szeretnék többet tudni rólatok”.
Jézus mestere volt a „Megvagytok!” hozzáállásnak. Meglátta az embert, és utánanyúlt.
Zákeusnak. Az asszonynak a kútnál. Mindegyik tanítványának. Jézus rájuk talált. Feléjük fordult. Valóban látta őket.
Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, én nem mindig látok megfelelően.
Ha másokkal vagyok, gyakran fontosabb, hogy én érezzem jól magam, mint az, hogy másoknak segítsek ebben.
Anya szerepben gyakran tekintettem nyájként a gyermekeimre, főleg míg kisebbek voltak. Eltereltem ötüket a templomba. Az iskolába. A délutáni foglalkozásokra. Csoportként láttam a gyermekeimet, nem egyedi emberkékként, amilyennek Isten kitalálta őket.
Néha a férjemet sem látom. A szívem üvölt: „Itt vagyok! Nézz rám!”, és nem veszem észre, hogy nekem kellene megáldanom és biztatnom őt, vagy legalább meglátnom, mennyire fáradt vagy csüggedt.
Igen, úgy látni másokat, mint Jézus. Teljesen megélni mai igénk üzenetét: „Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is” Fil 2,4.
Nem vagyunk tökéletesek, de Isten minden nap azon dolgozik, hogy egyre tökéletesebbek legyünk, egyre jobban hasonlítsunk Jézushoz. Ez azt is jelenti, hogy az „itt vagyok” helyett lehetőleg minél többször legyünk „megvagy!” típusú emberek.

Istenem, Atyám, köszönöm, hogy látsz engem. Köszönöm, hogy feltétel nélküli szeretettel követsz mindig. Segíts, hogy úgy lássak, ahogy Te. Segíts ellenállnom a kísértésnek, hogy saját bensőmet mások külsejével vessem össze, segíts abbahagynom az összehasonlítgatást, és kezdjek el igazán látni. Add, hogy a Te szemeddel lássak, amikor ránézek férjemre, gyermekeimre, a körülöttem lévőkre. Segíts, hogy egyre inkább „megvagy!” típusú emberré váljak. Jézus nevében, Ámen.

Jill Savage: There You Are!
Encouragement for today, 2016. április 8.
www.proverbs31.org

2016. április 9., szombat

Képmeditáció

Gondolatok egy Máriát és Évát ábrázoló gyönyörű kép szemlélése közben
Garrett Johnson

A mai elmélkedésünk tárgyát képező festmény címe Mária és Éva. A Mississippi Apátság ciszterci nővérei közösségében élő Grace Remington OCSO nővér készítette viaszkrétával és ceruzával.
Ennek a gyönyörű képnek a jelképrendszere több szempontból is összefoglalja mindazt, amit hiszünk Máriáról.
A kép formája és esztétikuma Éva nyilvánvaló sérülékenységét és Mária tiszta örömét sugallja.
Baloldalt Évát látjuk, pontosabban önmagunkat, ahogy az úton haladva visszatart a kígyó ránk tekeredő pikkelyes teste, mialatt fájdalommal telve magunkhoz szorítjuk élvezetvágyunk és isteni nagyravágyásunk szimbólumát.
A háttérből a Szentháromság legszelídebb (mindig tevékeny, de a háttérben meghúzódó) alakja, a Szentlélek lebeg, és fényével megvilágítja a jelenetet. Isten, az Atya lenéz szeretett kertjére. Talán egy könnycsepp is legördül az arcán, ahogy ez a régen várt találkozás megtörténik. A Fiú végre alászáll az emberiség mélységeibe, hogy ott szegénységből, szelídségből lakhelyet építsen magának. Olyan közel az emberi szívhez, amennyire fizikailag lehetséges, türelemmel elfogadva az emberi magzat fejlődésének ritmusát, növekedni kezd egy fiatal nő méhében, akit Máriának hívnak.
Sokat tudnánk beszélni erről a jelenetről. Sr. Grace bizonyára sokkal jobban el tudná magyarázni saját alkotását. Én mégis belevágok, hogy megfogalmazzak néhány gondolatot, melyekkel ez a szépséges alkotás hasznunkra válhat, hogy megértessük másokkal, mi az, amit Máriáról hiszünk.

1. A Kert
Számos kultúrában (köztük az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában) a kert a vendégfogadás helye. Öntözik, művelik, szépítgetik. A találkozás, a közösség céljait szolgálja.
A Teremtés Könyvének 2. fejezetében maga Isten sétálgat a kertben, kimutatva ezzel barátságát, közelségét az emberhez. A kertet az ember ajándékba kapta, hogy művelje és gondozza. Ebben az értelemben a kapcsolat és együttműködés helyszíne.
Sajnos, a Bibliában a kert negatív érzelmekre is utal, irigységre, emberölésre. Ezzel találkozhatunk Zsuzsanna kertjében (Dán 13), és mindenekelőtt Nábot szőlőskertjében (1Kir 21).
A prófétai iratokban a kert békében, bőségben élő embert jelez.
Az Énekek énekében a szerelmet ábrázolja a kert. Így szól a vőlegény kedveséhez: „Húgom, mátkám akár az elzárt kert, mint az elzárt kert, a lepecsételt forrás” /a görögben az ’elzárt kert’ a paradicsomot jelképezi/ (Én 4,12).
Végül János evangéliuma 18. részében a kert újra az árulás helyszíne lesz.
Mindebből azt vonhatjuk le, hogy mi magunk vagyunk ez a kert. A szívünkben állandóan zajlik a hűség és szeretet, elgyengülés és árulás véget nem érő drámája. Ez a rajz eszünkbe juttatja mégis, hogy Mária a maga engedelmes hűségével megszakította az ördögi kört. Ezért mondhatjuk, hogy ő „spes nostrae” (a reményünk).

2. A boltív


A katolikus építészetre, művészetre különösen is jellemző a boltív. Sok mindent magába foglal és szimbolizál: erőt és támaszt, könnyedséget és nyitottságot, kezdetet és véget. A mitológiában a boltívek vagy ajtók időbeli és térbeli átjárók, melyeken az ember átmehet egyik időből-térből (chronos, az ideig tartó világ) egy másik időbe-térbe (kairos, a szellemi világ).
A boltív erős, inspiráló kép, de ugyanakkor paradoxon is, hisz gyengeségből épül fel. Leonardo da Vinci így fogalmaz: „a boltív nem más, mint két gyengeségből összeálló erő; az épületekben a boltív két körív, melyek önmagukban erőtlenek, le akarnak omlani, és azáltal, hogy egyik a másikat megtámasztja, a két gyengeség egyetlen erővé egyesül.” (www.ssje.org/symbols.html)
Ugyanúgy, ahogy templomainkban a boltív arra hív, hogy átmenvén alatta, lépjünk be egy más időbeliségbe, ezen a képen ugyanez történik. Valami különlegesbe lépünk be. A történelem és az örökkévalóság találkozik itt. Éva bánata és Mária öröme visszamutat a történeti valóságra (Éva szomorúsága az emberiség bánatát jeleníti meg az egész történelem folyamán), ugyanakkor előre is mutatnak valami örökkévalóra: a gyengeség és bűn fölötti végső győzelemre, megváltásunkra Jézus Krisztusban, mely örök örömünk forrása.

3. A Gyümölcs
Ezen az ábrán háromféle gyümölcsöt vesz észre a figyelmes szem. Kettő a szemünk előtt van. Az egyik fajta gyümölcs az, ami a boltívet alkotó gyümölcsfa-szerű ágakon díszeleg. Egészségesnek, ízletesnek, bőven termőnek látszik ez a gyümölcs. A másik Éva markában van – egyértelműen visszautal Éva tettére, hogy leszakította a tudás fájáról, és evett belőle (Ter 3). A harmadik gyümölcs rejtve van Mária méhében: ő természetesen Jézus Krisztus. Jussanak eszünkbe Erzsébet szavai: „… és áldott a te méhednek gyümölcse” (Lk 2,42).
Az Évánál lévő gyümölcs „élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére”. Mária gyümölcse, fia Jézus, ennek az ellenkezője. Alighogy megszüli gyermekét, Máriát figyelmeztetik, hogy „szívét tőr járja át” miatta. Szenvedése közben elmondható volt Jézusról, hogy „sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott és alig volt emberi ábrázata –… Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó”( Iz 52,14.53,2). Ahogy Pál mondta róla: „Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság” (1Kor 1,23).
Paradox módon mégis Jézus az igazi gyümölcs. Minden egyes ember összes vágyának megtestesítője. Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy kereszténynek lenni annyit tesz, hogy felfogjuk végre, hogy Jézus önmagában a mi összes táplálékunk, boldogságunk egyedüli forrása, egyetlen „gyümölcsünk”.
Ezért, bűne és engedetlensége következtében Évát szomorúnak, gyümölcstelennek ábrázolják. Mária viszont gyermeket vár. Lénye mélyén élet – az Élet – vert gyökeret, mely rövidesen minden ember életét helyre fogja hozni. Ez az a gyönyörű titok, mely beragyogja Mária örömteli arcát a képen.
Mindebből megérthetjük, miért tartjuk Máriát mind Urunk, mind az összes keresztény ember anyjának. Ő a mi anyánk! /…/

4. Kéz és tekintet


A bűn furcsán hat ránk. Eleinte mindent ígér, a végén viszont csak szégyen és csalódottság marad utána. És mégis, bizarr módon, kitartunk mellette. Mint egy szúrás, amit nem tudunk észre nem venni, sebhely, amit mindegyre megérintünk. Még azok előtt is vonakodunk küzdelmeinkről beszélni, akik meg tudnának gyógyítani.
A bánat lassan megtelepszik lelkünkben. Míg Mária kékbe öltözött (a kék az ember színe, aki az egyetlen teremtmény, mely fel tud nézni az égre, a mennyre), Éva saját barna – föld színű - hajába burkolózik. Igen, a bűn egyfajta Alzheimer kórt okoz bennünk, elfelejtjük, honnan jövünk, de azt is, hová tartunk: az örök együttlétbe Istennel, aki a Szeretet. Oda juttat, hogy bezárkózunk mások előtt. Már nem nézünk az emberek szemébe, mert félünk, hogy belénk látnak.
Mária tekintete az almára fordul, de meg merem kockáztatni, hogy túl néz rajta, Éva lelkébe. Ne feledjük, hogy bár bűn nélkül született, bűntelensége a Fia által szerzett megváltás gyümölcse. Tisztasága és öröme egyszerűen ajándék, egyszerűen elfogadás. Ő is megtapasztalta Isten végtelen irgalmasságát, és ezért képes irgalommal tekinteni Éva szívére. Tekintetében értés és anyai megértés van.
Kezei két mozdulatot hajtanak végre. Balkezével megragadta Éva kezét, mely szégyenében valószínű még mindig az almára kulcsolódott, és odahúzta a méhe fölé. Mária ezzel a keresztény dráma első cselekedetét tanítja meg: eresszük el büszkeségünket és szégyenünket, hogy felfedezhessük az Élő Isten szíve dobogását.
Ez a végtelen szeretet túl erős ahhoz, hogy a homályhoz szokott szemek, az eltompított fülek érzékelni tudják. A tapintás az, ami az első odamozdulásnál eszköz lehet. Mária nem magyaráz, nem érvel, egyszerűen odavezet a testté-lett-Istennel való találkozáshoz. Teljesen váratlan módon Isten úgy ment meg, hogy sérülékennyé válik, arra tanít, hogy merjünk újra gyermekek lenni, felhívja figyelmünket a Szent Gyermek szíve dobogásának ellenállhatatlan szépségére az anyaméhben.
Jobb kezét Mária Éva megvetéshez szokott arcára teszi. Gyengéd mozdulattal támogatja tekintetét szeretett Fia felé.
Ez Mária küldetése, de a miénk is ez: hirdetni Isten megbocsátásának örömhírét (az evangéliumot), és elvezetni mindenkit az Ő Szent Szívéhez.

5. A Fény
Szeretném felhívni a figyelmet az aranysárga fényre, mely az egész jelenetet megvilágítja. Ez a szín általában az istenit jelképezi, Isten kegyelmét és jelenlétét. Ezen a képen szemlélhetjük, hogyan burkolja be, öleli át mind Évát, mind Máriát.
Fiában, Jézus Krisztusban Isten minden kételyt feloldott. Ő Emmánuel. Velünk van. Akár elesésünk és bűnünk perce, akár hűségünk és engedelmességünk ideje van – Isten nem hagy el. Ott van, működik és szeret a háttérben. Még ha ezer és ezer évet kell is várnia, mire végre hajlandók vagyunk kimondani tiszta, nagylelkű igenünket, Ő várni fog rá.

6. A kígyó


Azt olvassuk a Lk 1,42-ben, hogy Mária köszöntését hallva Erzsébet eltelt Szentlélekkel, és hangosan felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” Két másik helyen is megtaláljuk ezt a kifejezést („áldott az asszonyok között”) a Bibliában, az Ószövetségben: a Bírák 5,24-ben és a Judit 13,18-20-ban.
Az első esetben Debóra és Bárák áldja e szavakkal Jáélt, mert megölte Sziszerát. A Bírák korában (Kr.e. 1220-1040) vagyunk, nehéz korszaka volt ez Izraelnek. Isten bírákat választott ki és hívott el, hogy álljanak ki, és vezessék Isten népét a belső és külső harcokban.
A második alkalom jóval később következik be, Kr. e. 105 körül, de a történelmi helyzet hasonló: Izraelt erős külső ellenség tartja elnyomás alatt, jelen esetben Nebukadnezár, Babilon királya. Uzija az, aki Juditnak címezi az áldó szavakat, amiért megölte Holoferneszt, Nebukadnezár hadvezérét.
Lukács szemében, akiről joggal tételezzük fel, hogy jól ismerte az Ószövetséget, Mária az asszony, aki azáltal, hogy szívébe és testébe fogadta a Megtestesült Igét, el fogja hozni a végső győzelmet az ellenség felett. Az Isten tervére mondott alázatos és hűséges igenjével Mária mind a maga, mind az egész emberiség számára biztosította a megváltás lehetőségét.
És amikor a korai keresztények és egyházatyák a Vulgátában, a Ter 3,15-ben, azt olvasták, hogy „ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba”, Máriára asszociáltak, aki Isten kegyelmének hűséges elfogadásával megszülte Azt, aki legyőzi a kígyót, vagyis az ördögöt.
És ezért van az, hogy sok keresztény fordul ma is Máriához segítségért. Hiszik, hogy közbenjárásával Mária anyaként segít az ördög elleni, a kísértések elleni harcban életünk során.
/.../

A fordítás az alábbi linken található írás alapján készült:
http://catholic-link.org/2016/04/04/mary-and-eve/

2016. április 1., péntek

Lélekerősítő - Elsiratjuk előre



„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16

Évekkel ezelőtt történt, hogy akkor még tinédzser fiam odaállt elém, és megkérdezte, elviheti-e a kisebb testvéreit fagylaltozni. Mekkora ötlet! Milyen figyelmes! „Persze” – mondtam. „Hozom a kulcsaimat, és indulhatunk!”
„Anya… mi úgy gondoltuk, hogy inkább csak mi megyünk, gyerekek” – válaszolta gyorsan.
„Aha” – mondtam, egyébre nem tellett a gondolataimtól, amik őrült sebességgel kezdtek kergetőzni a fejemben. Szörnyű baleset képeit láttam, telefonhívás érkezik a rendőrségtől, temetésre készülünk, és közben visszagondolok erre a pillanatra, amikor nemet kellett volna mondanom.
Úgy éreztem, minden az én döntésemen, minden rajtam múlik, ezért akartam így válaszolni: Nem. Szó sincs róla. Itthon maradtok. Örökre itthon maradtok. Vigyáznom kell rátok.
Miért csinálják ezt az anyák? Legtöbben ebben élünk, ebben a marcangoló, szörnyű rettegésben, hogy valami rossz történik valamelyik gyermekünkkel. Ránk nehezedik a tudat, hogy végső soron minden attól függ, mennyire tudjuk kézben tartani a dolgok menetét. És gondolatban számtalanszor elsiratjuk őket.
Azért van ez, mert tudjuk, hogy egy tönkretett világban élünk, ahol igenis történnek balesetek. A tragédia nem válogat, elér öreget és fiatalt egyaránt. Semmi sem garantálja, hogy megérjük a holnapot. És ez a tudat bizony megterheli egy anyuka szívét.
Álltam az ablakban körmömet rágva, és végignéztem, ahogy anyai szívem teljes tartalma benyomul egy autó belsejébe.
És ekkor rájöttem, hogy van választási lehetőségem.
Agyonaggódhatom magam a tudattól, hogy tőlem függ, meg tudom-e védeni őket. Vagy fordulhatok Istenhez, segítsen bölcs döntéseket hozni, és az igazság mentén leparkolni a gondolataimat.

Mert az igazság ez:

Isten megtervezte gyermekeim napjainak a számát.

Én a döntéseimmel hozzájárulhatok az életük minőségéhez, de a mennyiségét nem befolyásolhatom. Meghúzódhatnak bár itthon a szárnyam alatt, ha eljön az idő, hogy Jézushoz térjenek, el fognak menni.
Mai alapigénk így szól: „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16

Jézus legyőzte a halált, már nem kell félnünk tőle.

Hihetetlenül szomorú lennék, ha bárki meghalna szeretteim közül, összetörne a szívem. De nem kell a halálfélelem fogságában élnem.
Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” Zsid 2,14-15

A halál csak átmeneti elválást hoz. Újra együtt leszünk majd.

A 2Sám 12-ben, mikor Dávid kisgyermeke meghalt, ő bízva mondta: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám” (23b). Tudta Dávid, hogy újra találkozni fog gyermekével, nem egy arctalan, személytelen lélekkel, hanem ezzel a gyermekkel, aki után most vágyódik. Felismerik egymást, átöleli, megcsókolja majd, és véget ér a halálokozta szétválás állapota.

Tudom, nehéz mindezeket megemészteni így kora reggel. És nem ígérem, hogy ezek az igazságok megvédenek a rettegéstől. De bízom benne, hogy segítenek a félelem helyett az igazságba horgonyozni a szívedet.

Uram, természetesnek érzem, hogy rágja a félelem a szívemet, hátha történik valami a gyermekemmel. De tudom, hogy ezzel csak ártok magamnak. Segíts, hogy feléd fordítsam a figyelmemet, a Te igazságod, szereteted, gondolataid és hatalmad foglalják el a félelem helyét. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Planning Funerals that Won’t Happen Today
Encouragement for today, 2016.03.31.
www.proverbs31.org