2017. április 30., vasárnap

Lélekerősítő - Ha nem mesés, Isten még nem fejezte be


Alicia Bruxvoort

„Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” Fil 1,6


„Készítek valami meséset”, közölte Maggie lányom egy esős délelőtt, ahogy elindult az alagsorba a kézműves alapanyagokhoz.
A hajtogatnivaló ruhák halma fölött biztató mosolyt villantottam nyolcéves gyermekem felé: „Nagyon jó. Mindjárt megyek, és megnézem.”
Később, mikor lementem hozzá, csak azt láttam, hogy hatalmas rumli veszi körül kreatív gyermekemet. Nem volt ott semmi, ami mesés lett volna, ehelyett festéktubusuk, gyurmatégelyek, zsinórok, szalagok, színes papírok hevertek szanaszét körülötte.
Nagyot sóhajtottam a káosz láttán, sajnáltam, hogy a mesés tervek kudarcba fulladtak. Lehajoltam, s összeszedtem néhány üveggyöngyöt, amik színes harmatcseppekként csillogtak a padlón. Majd megsimogattam Maggie vállát, és megkérdeztem: „Hogy haladsz?”
Arra számítottam, hogy kislányom csalódásának ad hangot, és megkér, hogy segítsek rendet rakni. Legnagyobb meglepetésemre ragyogó szemmel fordult felém, hajában egy narancssárga festékfolttal. „Gyönyörű lesz! Igazi műalkotás!”
Kétkedő arckifejezésemet látva letette az ecsetet, és nyugodtan állta a tekintetemet. Majd körbemutatva biztatóan így szólt: „Ne aggódj, anyu. Most még nem mesés, mert még nem végeztem”.
Hagytam, hogy gyermekem magabiztos szavai visszhangra leljenek a lelkemben, és hirtelen összeszorult a torkom. Hányszor, de hányszor suttogta Isten ugyanezt a szívembe? „Ne aggódj, gyermekem. Most még nem mesés, mert még nem végeztem.”
Amikor egy-egy álmom darabokra hullik, amikor legszebb tervem kudarcba fullad, amikor szeretteim szenvednek, vagy ha nagyon elnehezedik a szívem, lehet, hogy nem egy sikertelen folyamat végét látom, hanem csak a zűrzavaros kibontakozást? Amikor a helyzet inkább siralmas, mint dicső, lehet, hogy Isten még dolgozik rajta?
A Biblia kijelenti, hogy Isten mindent szépen bevégez a maga idejében (Préd 3,11), és hogy minden javukra válik azoknak, akik szeretik Istent (Róm 8,28). Amikor viszont egy fájdalommal vagy stresszel teli időszakot élünk, nehezen tudjuk ezeket az ígéreteket magunkra is vonatkoztatni.
Mesés művét alkotó kislányomtól tanultam valamit a reményről azon a napon. Mikor magára hagytam, még hallottam, hogy egy vidám dalt dúdol magában munka közben. Hirtelen rájöttem, mi okozza dalos kedvét: ahol én zűrzavart látok, kislányom lehetőséget. Ahol én káoszt, ő reményt.
Így van ez Istennel is: Ő a mi káoszunkat kibontakozó mesterműnek látja.
Amikor rátekint életünkre, Ő nem a rendetlenségét látja, ami most van, hanem a szépséget, ami majd lesz. És mint a hozzám közelálló kis művészpalánta, türelmes Alkotónk sem hagyja abba az egészet a folyamat közepén, ahol káoszt tapasztal. Ahogy mai alapigénkben olvassuk: nem hagyja abba a jót, amíg be nem fejezi dicsőségben.
Legközelebb, mikor úgy tűnik, az Úr tervei kudarcot vallanak, tekintetünket emeljük fel a zűrzavarról, és nézzünk Alkotónkra. Kapaszkodjunk ígéreteibe, higgyünk szilárdan hűségében.
Amikor nem sikerül felfedeznünk Isten keze munkáját életünk sötét pillanataiban, egy nyolcéves kislánytól tanult bölcsességgel nyugodjunk meg abban, hogy „még nem mesés, mert Isten még nem végzett”.

Uram, segíts, hogy bízni tudjak Benned akkor is, amikor az életem összezavarodik. Segíts néha megpillantanom mesés művedet, amit bennem és a körülöttem lévő világban alkotsz. Ki szeretnék tartani ígéreteid mellett, hogy ne váljak a félelem és kételkedés prédájává. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: If it’s Not Fabulous, God’s Not Finished
Encouragement for today, 2017.04.28.
www.proverbs31.org

2017. április 24., hétfő

Lélekerősítő - Mi értelme ennek a sok kapcsolatnak?


Karen Ehman

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,34-35

Mintha minden nap csapatszemlén vennénk részt. Te is, tudom. Személyesen, online, mobilképernyőn, az emberekkel való érintkezések nem érnek véget.
Kezdjük reggel. Az első, akivel találkozol, a házastársad vagy egy szobatárs. Aztán eléd kerül egy gyermek, aki reggelit kér. A konyhapulton jelez a telefonod, sms érkezett valakitől. A postás virágos képeslapot hoz a nagymamától. Újabb csengés a mobilodon, valaki üzent a templomi közösségből, a családból – az életedből.
Aztán újabb emberek csatlakoznak a szemléhez.
Szomszédok, tanárok, a kedvenc bolti eladód. Munkatársakkal érintkezel, vagy szurkolókkal a focipálya szélén. És végül ott vannak az ismeretlenek, akikkel egy-egy pillanatra találkozol. A kapcsolatok egy részét te választottad, másokat úgy kaptál.
Miért kerülünk kapcsolatba ennyi emberrel? Talán azért küldi Isten utunkba őket, hogy megtanítson valamit általuk, vagy hogy mi nyújtsunk szeretetet feléjük?
Vegyük például az iskolai focikupán mellettem ülő nagypapát. Vagy az ismeretlen nőt, akinek sietős a dolga, és elém vág a lámpánál. Tudok-e kedvességet sugározni feléjük? Tudok érdeklődni a nagypapánál az unokájáról? Vagy tudok őszinte mosolyt küldeni a dühös autósnak?
A Szentírásban sok tanácsot kapunk arról, hogyan bánjunk vagy ne bánjunk egymással. Csak az Újszövetségben közel 40 előírást találunk, melyek mindegyike tartalmazza az „egymás” szót.
Mai alapigénkben maga Jézus adja az utasítást: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35).
A szeretetben Jézus a minta. Az ő szeretete áldozatkész. Állhatatos. Feltétel nélküli. Nincs hozzá zsinórmérték. Akkor mutatjuk be pontosan Krisztus irántunk való szeretetét, ha úgy szeretjük a másikat, ahogy Jézus minket. Az emberek számára felvillan valami az evangéliumból, amikor Isten szeretetét próbáljuk tükrözni feléjük.
Itt egy másik példa az „egymás” igeversekre, melyet a „szemlén” résztvevőkre vonatkoztathatunk.
„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10).
Azt kívánja tőlünk, hogy helyezzük a másikat magunk elé. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Nemcsak azt jelenti, hogy a legkisebb szeletet veszem ki a kókuszos süteményből, hogy a többieknek nagyobb maradjon. Nem csak azt jelenti, hogy kinyitom és megtartom az ajtót a másik előtt. A másik tisztelete azt jelenti, hogy az ő kívánságát és jóllétét tartom szem előtt, amikor én is vágyom valamire. Azt jelenti, hogy Istenre bízom, és elengedem azt az érzést, hogy előjogom van valamihez. Azt jelenti, hogy kedvesen és tisztelettel beszélek, néha engedek a másiknak, és nem rombolom, hanem építem őt.
Mások iránti tiszteletemmel Jézust tükrözöm. Ha az Úr is maga elé helyezett másokat, nekünk is meg kell birkóznunk ezzel, legyen bármilyen nehéz.
Ne gondoljak arra, hogy nem könnyű kapcsolatban lenni az emberekkel. Vegyem tudomásul, hogy hűség és szilárd eltökéltség kell hozzá. A házasságok néha azért bomlanak fel, mert elhalványulnak az érzelmek. Ha nehéz kitartani egy barátságban, inkább szakítunk. Csökkentjük a kapcsolattartást felnőtt gyermekeinkkel, mikor úgy véljük, túlságosan nagyot csalódtunk bennük. Pedig a Római levélben olvasható parancs egyértelmű: ne hanyagoljátok kapcsolataitokat, hanem szolgáljatok fáradhatatlanul. (Persze nem a kárt okozó, erőszakkal terhelt kapcsolatokról beszélek.)
Ha minden nap arra figyelek a másikra gondolva, hogy: „mit tehetek érte?” és nem arra, hogy „mi hasznom belőle?”, felfedezem, mekkora öröm Jézust szolgálni úgy, hogy nem várok érte semmit cserébe az emberektől.
Mutassam meg, hogyan értelmezem az „egymásért” élést, a tiszteletteljes szolgálatot azok felé, akikkel ma találkozom, Jézus örömhírét sugározva feléjük.
Igen, még azok felé is, akik beárnyékolják a napomat.

Segíts, Mennyei Atyám, hogy az emberekkel való kapcsolatomat lehetőségnek lássam az Örömhír terjesztésére. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: What’s the Point of All These People?
Encouragement for today, 2017.04.24.
www.proverbs31.org

2017. április 20., csütörtök

Lélekerősítő - Nem merek bátran imádkozni


Lysa TerKeurs

„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16)


Bevallom, néha nem merek bátran imádkozni.
Nem azért mintha nem hinném, hogy Isten mindenre képes. Hogyne hinném. Odavagyok Jézusért. Teljes erőmmel követni akarom. Engedelmeskedni neki. Kalandra kelni Istennel.
Ingadozásom tehát nem abból ered, mintha kételkednék Istenben. Inkább magamban kételkedem, abban, hogy fel tudom-e ismerni, mi az Isten akarata. Tény, hogy Isten néha úgy dönt, nem tesz semmit. Ha pedig Ő a Nem mellett dönt, én pedig vadul imádkozom az Igenért, úgy érzem, nem vagyok összhangban az akaratával.
Ismered ezt az érzést?
Annyira szeretnék Isten akaratával azonosulni, hogy ilyeneket mondok imádkozás közben: Uram, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod őt venni, azt is elfogadom.
Miért nem imádkozom bátran: Uram, gyógyítsd meg a barátnőmet! És aztán továbblépek, tudva, hogy nem imádkoztam hiába – függetlenül attól, mi következik ezután.
A bátor imádkozás átemel a vallásos megszokásból az Istennel való hiteles kapcsolatba.
Az imádkozás olyasmire nyitja meg lelki szemeimet, amit magamtól nem látnék meg. És biztos vagyok benne, hogy számít az ima. Az imádság erős és hatékony, ha igaz szívvel imádkozom (Jak 5,16).
Az ima tehát hat – megváltoztatja az életet, fellobbantja az elmét, megrázza a földet. Nem kell tudnom, hogyan. Nem kell tudnom, mikor. Csak bizalommal boruljak térdre, és akkor ennek a Jézust szerető lánynak a remegő imái hullámot vetve terjednek tova a magasságban és a mélységekben.
Hagyjam, hogy ez az abszolút igazság beáradjon a lelkembe, és kioltsa a kételkedés szikráit. Hajlítsa be a térdem. És lobbantson új, bátor, lángolóbb tüzet bennem. Ez a bátorság nem a főnök követelőző bátorsága. Ez a bátorság azt jelenti, hogy teljes szívemből szeretem Jézust, akkor hát hogy adhatnék neki lángoló imaéletnél kevesebbet?
Jézus a Mt 6, 6-8 versekben az imádságos életről beszél. „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.”
Merjünk hát kérni. Újra meg újra. Nem azért, mintha ezzel akarata ellenére cselekvésre késztethetnénk Istent, hanem hogy lelkünk rákapcsolódjék drága Jézusunkra, és láthassuk, mit tesz a maga akarata szerint.

Uram, hálát adok a lehetőségért, hogy minden bajomat, bánatomat Eléd hozhatom. Köszönöm, hogy pontosan azt adod, amire szükségem van. Hiszem, hogy mindig a javunkat tartod szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I’m Scared to Pray Boldly
Encouragement for today, 2017. április 6.
www.proverbs31.org

2017. április 10., hétfő

Lélekerősítő - Drámamentes élet


Cindi McMenamin

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17

Emlékszem arra az estére, amikor új lappal indult az életem.
Krónikus hátfájdalommal küzdő édesanyám gerincét megműtötték. Hiába küldtem sms-eket, hagytam üzeneteket, a műtét óta nem kaptam hírt felőle. Bátyámtól sem, aki közel lakik, és be tud járni hozzá a kórházba. Néhány zavaros sms érkezett anyukámtól, amiket nem tudtam kibogozni, egyszer meg hívott is, de senki se szólt bele a telefonba.
Azzal bátorítottam magam, hogy a bátyám úgyis hívna, ha baj lenne, meg Isten ura a helyzetnek.
Végre három nappal a műtét után meghallottam anyukám hangját. Alig ismertem fel. Este 9-kor hívott (náluk éjfél volt), nehezen formálta a szavakat, de azt megértettem, hogy elviselhetetlen fájdalmai vannak. Kapott fájdalomcsillapítót, de az orvos megtiltotta, hogy néhány órán belül újat adjanak neki.
Azért hívott, mert úgy érzi, nem éli túl az éjszakát.
Első reakcióm érzelmi volt. Azonnal beszélni akartam az éjszakás nővérrel, hogy adjon gyógyszert édesanyámnak. Fel akartam hívni a bátyámat, hogy leteremtsem, miért nem intézkedik személyesen. Rögtön meg akartam osztani az egészet a férjemmel és a lányommal, hadd tudják ők is, mi történik családom távol élő tagjaival.
De végül időt adtam magamnak, hogy felfogjam, jobban teszem, ha ahelyett, hogy három ponton is drámát szítok, Isten bölcsességéhez fordulok. Azt szeretném, hogy amit mondok vagy teszek, az Ő dicsőségét szolgálja.
Uram, adj bölcs szavakat, mit mondjak most édesanyámnak – fohászkodtam. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell átélnie, mondtam neki a telefonba, imádkozom érte, hogy Isten „csendesítse le a vihart”, és legyen édesanyám Békessége, Gondviselője, Védelmezője és Orvosa ezen az éjszakán.
Anyukám megnyugodott, biztosított a szeretetéről, és lerakta a telefont. Én pedig valami új dolgot tettem. Nem hívtam fel a testvéreimet, hogy rájuk zúdítsam, mit éltem át pár perccel ezelőtt. Nem számoltam be kis családomnak sem a történtekről. Ehelyett csendesen megköszöntem az Úrnak, hogy segített megnyugtatni édesanyámat, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és a pillanatnyi dráma elcsitult.
Akkor megértettem, hogy új korszak kezdődik: Krisztussal a szívemben drámamentes életet élhetek.
Évekig azt hittem, én már csak ilyen vagyok, hogy érzelmileg reagálok mindenre, hisz ebben nőttem fel. De mert Krisztusban újjá születtem, és ha Hozzá fordulok, megosztja velem bölcsességét, új lapot kezdhetek: reagálhatok felnőtt módra, nem kell hagynom, hogy az érzelmeim vezessenek, mikor hirtelen valami történik.
Mikor meghalok önmagamnak (Gal 2,20), és Krisztus él bennem, érzelmeim elveszítik központi szerepüket. Nem az vezérel, hogy én hogy látom a dolgokat. A jogok, melyeket magamnak tulajdonítok, már nem állnak az első helyen.
Érzelmeim, véleményem, jogaim mind az Övéi, és Ő nyilatkozik meg általam. Az Ő reakciója lesz az én reakcióm, az Ő cselekedetei az én cselekedeteim. Ahelyett, hogy jelenetet rendeznék, alávetem Neki magam. Csak arra kell gondolnom – ki is mondhatom hangosan –, hogy: Tied vagyok Uram, legyen nekem akaratod szerint.
Legkönnyebben úgy élhetek drámamentesen, ha mentes vagyok önmagamtól. Magamtól megszabadulva Krisztus személyével töltődöm fel. Csak így láthatom meg, hogy az Igazi Történet akkor bontakozik ki, ha Jézus növekszik bennem, én pedig kisebbedem.

Uram, köszönöm, hogy Krisztusban új életet kezdhetek. Köszönöm, hogy a bölcsesség egy fohásznyi távolságra van mindig, és így tudok felnőtt módra reagálni ahelyett, hogy az érzelmeim vagy a hangulatom vezérelnének. Segíts drámamentesen élni, Rád, a Te igazságodra összpontosítva önmagam és az érzelmeim helyett. Jézus nevében, Ámen.

Cindi McMenamin: Living a Drama-Free Life
Encouragement for today, 2017. április 5.
www.proverbs31.org

2017. április 5., szerda

Lélekerősítő - Az asszony, aki az igazságot tálalja fel


Liz Curtis Higgs

„Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” Jn 11,27

A legjobb barátnőim mind Márták. Hívhatják őket Aninak vagy Erzsébetnek, ugyanolyan vendégszeretők, mint bibliai előképük, Márta, aki megnyitotta otthonát egy csapat szedett-vedett tanítványnak.
Az évszázadok során Márta nevéhez sok rosszallás tapadt, amiért rászólt testvérére, a betániai Máriára, hogy keljen már fel Jézus lábaitól, és segítsen neki a vendégek kiszolgálásában. „Szólj neki, hogy segítsen nekem!” (Lk 10,40), kérte díszvendégüktől.
Jézus szelíden, de határozottan válaszolt. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít”, mondta neki, és rámutatott a valódi problémára: Márta fontosabbnak gondolta saját erőfeszítéseit, mint Máriáét. Mi, akik nyüzsögni szoktunk, gyakran lenézzük azokat, akik inkább hallgatnak és elmélkednek.
Jó hír viszont, hogy Márta tanult Mária példájából, főleg pedig mindkettejük Mesterétől.
Jézus legközelebbi betániai látogatásakor, mikor a nővérek a haldokló fivérükhöz hívták, Márta felpattant, és eléje futott. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem” (Jn 11,21).
Várjunk csak? Márta összeszidta Jézust? Úgy értette, hogy a tragédia nem történt volna meg, ha Jézus hamarabb érkezik? Láttuk már korábban is, hogy Márta bátor, szókimondó nő volt. Csalódásának ad most hangot? Vagy ideges és zavart?
Következő szavaiból kitűnik, hogy egyik sem. „De tudom, hogy most is bármit kérsz az Istentől, megadja neked” (Jn 11,22). Nem a düh mozgatta, hanem a hit, a bizonyosság, hogy Jézus képes visszahozni Lázárt az életbe. A „megadja neked” a bizalom szava, nem a kétségé és félelemé.
Jézus egy fokkal magasabb szintre emeli Márta hitét: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25), majd hozzáteszi az örökkévalóságot átívelő, észbontó ígéretet: „aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (Jn 11,26).
De hát nem pusztul el a testünk? Távozásunkat nem kíséri a sok-sok virág és részvétüzenet meg a gyászszertartás? De igen, ám halhatatlan részünk, a lelkünk, Jézusnak köszönhetően mindörökké élni fog.
Végül feltette Mártának a Nagy Kérdést, melyre mindnyájunknak válaszolnunk kell: „Hiszed-e ezt?
Ezt”, vagyis hogy ki Ő, miért jött, és mit jelent számunkra.
Márta válasza gyors volt és határozott, hitének bátor kifejezése, a mi mai alapigénk: „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27).
Ez az, Márta! Amikor Jézus kijelentette: Én vagyok, ő megerősítette: Te vagy. Márta „hiszem” hitvallása igen fontos, mert Jézus címének, isteni természetének és hivatásának elismerése volt. Nem Péter és nem János tette ezt a bátor nyilatkozatot aznap Betániában. Egy nő tette. Isten leánya.
Márta hite ekkor már olyan biztos és megingathatatlan, mint testvéréé, Máriáé. Ő, aki az ételt adta vendégeinek, felszolgálta az igazságot is: „te vagy, akinek el kell jönnie a világba”.
Amit Márta tett, mi is megtehetjük. Éljük hitünket hivatásszerűen. Hirdessük Isten igazságát. Mozdítsuk elő országának építését. Ezt a Jézust nem lehet heti egy órában letudni. Nem lehet vasárnaponként egy órán át dicsőíteni, aztán már délután nem gondolni rá. Jézus nem vár el és nem érdemel kevesebbet, mint teljes odaadást.
Nem kell káprázatos vendéglátónak, magabiztos szakácsnak lennünk, elég, ha kitárjuk szívünk ajtaját és örömmel üdvözöljük Vendégünket.

Uram, taníts meg, hogy teljünk el hittel, mint Márta, és mint ő, bízzunk ígéreteidben akkor is, ha lehetetlennek látszanak. Juttasd eszünkbe, hogy Veled minden lehetséges, beleértve a feltámadást is: a tiédet és a miénket. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: A Woman, Who Dishes Out the Truth
Encouragement for today, 2017.04.04.
www.proverbs31.org

2017. március 29., szerda

Lélekerősítő - Amikor belefáradunk a várakozásba


Ann Sindwell

„Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít.” Siral 3,25-26

Ültem az ágyon, és nyitott tenyeremet felfelé fordítva próbáltam imádkozni. Az én nézőpontomból fájdalmasan rossz volt az elmúlt időszak.
Kifacsart a munkám, a sok gyorsan közeledő, túl gyakori határidő. Pár hónapon belül méhemben kétszer is élet sarjadt, majd hamar el is távozott onnan. Kislányunk a sürgősségire került, betegsége tartósnak bizonyult, és elrabolta éjszakai nyugalmunkat. Testi panaszokkal küszködtem magam is nap mint nap, és ez szintén nagyon kimerített.
Aztán váratlanul, egy hitelbedőlés miatt költöznünk kellett,egy héttel karácsony előtt. Új városba kerültünk, ahol új kapcsolatokat kellett kiépíteni.
Kívülről nézve többet nyüzsögtem, mint valaha, a bensőm viszont alig vonszolta magát.
Mit tehettem volna? Azt, amit máskor: igyekeztem kitalálni, hogyan lehetek úrrá mindenen. Ha átszervezném a munkám, ha felkeresnék egy szakorvost, ha valahonnan pénzt teremtenék elő, ha a kislányom meggyógyulna - talán akkor minden jóra fordulna. Könnyebb lenne. Reményteljesebb.
De minél inkább próbáltam megoldásokat találni, annál zaklatottabb, kimerültebb lettem. Sírva kiáltottam az Úrhoz, meddő kérdésekkel: Miért olyan nehéz? Miért ért ennyi veszteség? Miért nem tudok elmozdulni a holtpontról?
Isten válaszolt, de nem a miértjeimre felelt.
Ahogy ültem és imádkoztam, Isten eszembe juttatta, hogy mindaz, amit olyan görcsösen szeretnék elrendezni – az életet, az egészséget, anyagiakat – Tőle érkezik. Én nem tudom meggyógyítani magam vagy a kislányomat. Nem tudom fenntartani az életet a méhemben. Nem tudom biztosítani családom szükségleteit. Isten az, aki megad mindent, amire szükségünk van.
Hogy én mit tehetek? Imádkozzam. És várjak.
Kifújtam a levegőt, könnyeim apadni kezdtek. A várakozás időszaka sokszor visszatért már az életemben, de ettől nem vált könnyebbé. Mindig fájdalmas, mert rá kell jönnöm újra meg újra, hogy nem én tartom kézben a dolgokat. Nem tudom megadni magamnak, amire szükségem van. Csak Istentől kérhetem a gyógyulást, a megújulást, az anyagi gondoskodást.
Kértem Istent, javítson a helyzetünkön, majd az Igéhez fordultam, és olyan verseket olvastam, melyek biztosítanak róla, hogy Krisztusban mindenem megvan (Ef 1,3; Fil 4,19). Ott az ágyon ülve beláttam, hogy az Úr sosem ígért nekem még egy gyermeket, könnyű életet, vaskos pénztárcát és tökéletes egészséget. Többet ígért: Önmagát.
Lehet, hogy mindenre várnom kell, de Istenre nem kell várnom.
De akkor miért olyan nehéz mégis a várakozás? Ha mindenem megvan Krisztusban, miért igyekszem mindenre megoldást találni, ahelyett, hogy Isten időzítésére várnék? A várakozás felfedi szívünk rejtekét, és megmutatja, mennyire mi magunk akarjuk irányítani az életünket. Ha jól akarunk várakozni, mondjunk le az irányításról, ne akarjunk mindent megoldani, hanem keressük Krisztust.
Jeremiás Siralmaiból vett alapigénk kijelenti, hogy „Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi”. Nem könnyű, de „jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít”. Jó arra várni, hogy Isten munkálkodjék értünk.
Nehéz élethelyzeteink talán nem fognak könnyen, gyorsan megoldódni, de ha Istenre várunk, ha Belé vetjük reményünket és nem a helyzet megváltozásába, rá fogunk jönni, hogy Ő Maga számunkra több, mint elég.
Krisztusban miénk minden, amire szükségünk van.

Uram, nehéz várnom, hogy válaszolj kéréseimre, de kijelentem, hogy mindenem megvan Krisztusban. Segíts, hogy bízzam Benned, és várakozzam reménységgel, tudva, hogy mindent javamra fordítasz a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

Ann Sindwell: When Waiting Wears You Down
Encouragement for today, 2017. 03. 29.
www.proverbs31.org

2017. március 25., szombat

Lélekerősítő - Sosem akarok hibázni


Glynnis Whitwer

„(Az evangéliumban) Isten igazsága nyilvánul meg, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: „Az igaz ember a hitből él.” Róm 1,17

Nagyon fontos nekem, hogy helyes legyen, amit mondok és teszek. Mintha egy hang állandóan arra sarkallna, hogy bizonyítsam, amit mondok, ne kövessek el hibát, és mások ne vegyék észre a gyengeségeimet.
Hosszú évekig megadtam magam ennek a hangnak. De ahelyett, hogy jó színben tűntem volna fel, az ellenkezője történt. Sokszor enyém volt az utolsó szó, túl gyorsan reagáltam, és őrt állítottam a szívem elé. Mindez kihatott a kapcsolataimra, mert míg én úgy láttam, az igazság mellett állok ki, mások ítélkezésnek, szeretetlenségnek, nagyképűségnek vették.
Úgy tűnik, nem csak én akarom, hogy nálam legyen az igazság. Részt vettem tavaly egy konferencián, ahol az előadó arról beszélt, hogy döntéseinket három szempont szokta meghatározni. Az, hogy jó színben tűnjünk fel, hogy jónak higgyük magunkat, és hogy igazunk legyen.
Néhány hete ez be is igazolódott, mikor épp mentem ki a templomból. A férjemmel beszélgettem, ránéztem, és megbotlottam egy kiálló kockakőben. Esélyem sem volt megtartani magam, és nagyot estem. Előbb térdre, majd könyökre, végül az arcomra. Az út tele volt emberekkel, többen odasiettek segíteni.
Szerencsére a zavarom nagyobb volt a sérüléseknél. Férjem felsegített, elnézést kért, hogy nem tudott megtartani, és folytattuk utunkat a gyerekeink fel. Az arcomon maradt piros folton kívül semmi se mutatta, mi történt. Ebéd közben aztán elmeséltem a gyerekeknek, hogy elestem, mire egyik fiam tett egy megjegyzést, amivel bizonyította velünk született tulajdonságunkat, hogy jó színben akarunk feltűnni mások előtt.
Nem azt kérdezte, hogy hogy érzem magam, fáj-e, hanem azt, hogy „Látott valaki?”.
Elnevettem magam, mert engem is az zavart legjobban, hogy sokan tanúi voltak az esésemnek.
Pár éve még nem nevettem volna. A büszkeségemen akkora csorba esett volna, ami meghatározta volna a közös étkezés hangulatát. Persze, tudtam, hogy a fiam törődik velem, és kérdése egyszerűen csak őszinte volt. Mindig ez az első gondolatunk, ha hibázunk: észrevette-e valaki.
Az Úr csodálatos munkát végez az életemben. Rávilágított, hogy a vágy, hogy tévedhetetlen legyek, büszkeségből ered, és a büszkeség mindig szembeállít másokkal. Először Istennel, aztán a környezetemmel. Bonyolult folyamat volt, míg felszínre került a büszkeségem, de Isten segítségével jó úton haladok, hogy mindig felismerjem, és gyorsan be is valljam.
Nehéz tananyag volt, de megtanultam, hogy Isten gyűlöli a büszkeséget, a gőgöt. Jézus legélesebben azokhoz a vallási vezetőkhöz szólt, akik azt hitték, náluk az igazság, és azt akarták, hogy mások is ezt higgyék. Jézus tudta, hogy szívük nincs a helyén, és rájuk pirított.
Sosem szidta azokat, akiknek a gyengesége nyilvánvaló volt. Nem szégyenítette meg a prostituáltat vagy a koldust. Nem ítélkezett nyilvánosan azok fölött, akik bűnnel hadakoztak. Magához hívta őket, hogy irgalmat és megbocsátást leljenek. Jézus mindig szeretettel irányított.
Az igazság vágyát Isten ültette belénk. Csakhogy azt szerette volna, hogy az Ő igazságára vágyjunk, ne az emberekére. Még ha Ő a fontosabb nekünk, akkor is tudunk tévúton járni, mert megpróbálunk minden szabályt betartani, és lessük, hogy a többiek is betartják-e. Ez nem az a fajta „igaz” magatartás, amit Isten vár tőlünk.
Jézus megmutatta azt az igazságot, ami szerint Isten akarata szerint élnünk kell, és ez nem helyes cselekedetben nyilvánul meg, hanem a hit által. Ahogy mai alapigénk mondja: „ (Az evangéliumban) Isten igazsága nyilvánul meg, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: „Az igaz a hitből él.”” (Róm 1,17).
Ha meg akarunk szabadulni az egészségtelen vágytól, hogy tévedhetetlenek legyünk, a hitet kell az első helyre tennünk. Ha abbahagyjuk, hogy minden körülményt kontrollálni akarjunk, és egyszerűen rábízzuk magunkat Istenre, örök Gondviselőnkre, akkor kevésbé fog minden rólunk szólni, jobban tudunk figyelni másokra. És mint Jézus, nagylelkűen tudunk szeretni.
Huhh! Mekkora megkönnyebbülés. Kimerítő mindig arra ügyelni, hogy tévedhetetlenek legyünk. Természetesen vannak olyan területek, ahol nagyon fontos, hogy helyesen járjunk el (pl. a szerkesztésben, ami munkám). Meg tudom különböztetni ezt a fajta „helyesen” cselekvést, attól, ami a büszkeségemből sarjad, és már tudok a Jézusban való hitből élni.

Köszönöm, Uram, hogy megszabadítottál attól a kényszertől, hogy mindig igazam legyen, és sosem tévedhetek. Segíts, hogy minden helyzetben a szeretet vezéreljen, és a többiek fontosabbak legyenek számomra, mint az, hogy jó benyomást tegyek rájuk. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: I Want to Be Right!
Encouragement for today, 2017.03.24.
www.proverbs31.org

2017. március 21., kedd

Lélekerősítő - Siratjuk a meghallgatott imákat


Suzie Eller

„Az Úr így szólt Mózeshez: ’Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak.’” Kiv 14,15


Elővettem egy régi imanaplómat, és igen, ott volt, saját kézírásommal . Egy kérés, amiért éveken át imádkoztam.
Könnyeim elhomályosították a leírt szavakat.
Kibontakozóban volt a válasz imámra. Ez ugye jó hír? De alig öt perce még azon szorongtam, hogy túl nagy a feladat. Reggel, mint a vizsgálatvezetők szokták, nekiszegeztem a kérdést férjemnek:
Biztos vagy benne, hogy menni fog?
Jól döntöttünk?
Kérdésekkel bombáztam, minden apró részletet pontosan át akartam látni, hiába alig kezdődött még el a folyamat. Éjjel alvás helyett csak számolgattam és számolgattam.
Nagyon kimerítő volt.
Az imanaplóba beírt kérés felhívta a figyelmemet, hogy de hiszen épp ezt kértem Istentől, és Ő kegyesen kinyitotta az ajtót. Én meg ahelyett, hogy örülnék, bosszankodom.
Mai olvasmányunkban Mózes kivezeti a népet Egyiptomból, a több száz éves szolgaságból. Életük fogvatartóiktól függött, végeérhetetlen órákon át téglát gyúrtak szalmából. Nemzedékeken át imádkoztak szabadulásért, és végre meghallgatásra találtak! Sokezer ember hagyta el Egyiptomot, és indult az Ígéret Földje felé. Még nem jutottak messzire, mikor a fáraó utánuk küldte embereit, és az izraeliták bepánikoltak.
Siránkozni kezdtek, és Mózesnek támadtak.
„Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból?” – kiáltották.
Csak az akadályokat látták, és elfelejtették, mennyit könyörögtek Istenhez a szolgaságból való szabadulásért. Most meg, az Egyiptomból való szabadulás küszöbén, mikor annyi generáció után ők végre szabadok lettek – csak panaszkodni tudtak. Morgásukat hallgatva, Mózes Isten elé vitte ügyüket.
Isten azonnal válaszolt: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak” (Kiv 14,15b).
Ujjaimmal végigsimítottam a régi imakérést a naplóban, és rádöbbentem, hogy beleragadtam a siránkozásba, mivel csak az akadályokra koncentráltam.
„Indulj tovább, Suzie.”
Imáink meghallgatása ritkán jelent csendes vitorlázást a sima tengeren.
Imádkozunk, hogy térjen vissza a tékozló gyermek. Ő visszatér, de kapcsolatunk építése még számtalan nehézséget tartogat.
Kérjük Istent, teljesítse az álmunkat. Megteszi, és kiderül, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy elképzeltük.
Előléptetésért könyörgünk, de tanulási görbe fogad.
Indulj. Menj tovább.
Meghallgatta kérésünket, és velünk lesz minden lépésnél. Lebénulhatunk a nehézségek előtt, vagy örömmel készülünk a folytatásra, lesve, hova vezet Isten.
Elővettem egy tollat, és a régi imakérés mellé beírtam egy dátumot, és azt, hogy „meghallgatva”.
Majd nekiláttam, és feljegyeztem sorba az akadályokat, amiket Isten ledöntött, hogy teljesíthesse kérésemet. Újraolvasva ezeket, rossz hangulatom elszállt. Igen, ott vannak az akadályok, de ott van Isten is.
Becsuktam a naplót, és kitártam a kezemet, hogy hálát adjak Neki. Ideje volt abbahagyni a siránkozást a meghallgatott imák miatt. Örvendezzek, és induljak tovább.

Mennyei Atyám! Annyira csak az akadályokra koncentráltam, hogy figyelmen kívül hagytam mindazt, amit értem tettél. Köszönöm, hogy meghallgattad imámat. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Crying Over Answered Prayers
Encouragement for today, 2017. március 21.
www.proverbs31.org

2017. március 13., hétfő

Lélekerősítő - Amikor túl nagy a teher


Jennifer Rothschild

A föld széléről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess fel engem a kősziklára, amely túlságosan magas nekem!” Zsolt 61,2

Kihagyod a reggelit. Elkésel a munkából. Elfelejtettél tízórait csomagolni a kisfiadnak. Everestnyi a szennyes a fürdőszobában. Valaki, akit nagyon szeretsz, kórházba került. Nem lesz időd bevásárolni a napi szükséges élelmiszert. Még mindig nem válaszoltál a rengeteg telefonüzenetre, emailre.
Édesanyádnak szüksége van rád. A barátnődnek szüksége van rád. A férjednek szüksége van rád. A gyerekeknek szükségük van rád. A főnöködnek szüksége van rád. Klónozni kéne téged, tanácsra van szükséged, vigasztalásra, vagy egyszerűen felrepülni az Úrhoz!
Ragadj el, Uram!
Stressz. Bűntudat. Alkalmatlanság-érzés. Túlterheltség!
Túlterheltség. Sok oka lehet. Nem ismerlek, de magamról tudom, hogy amikor túl sok a teher, legszívesebben elmenekülnék. El akarok rohanni, mikor a gond túl nagy és megoldhatatlan. Vagy legszívesebben elbújnék a kuckómba egy doboz csokoládéval…
Istennek hála, Ő is azt akarja, hogy meneküljünk, amikor túl nagy a teher. Ám ahelyett, hogy a gondtól futnánk el (vagy csokihoz fordulnánk segítségért), Ő azt akarja, hogy Hozzá fussunk. Mert bármi is az, ami túlnőtt rajtad, csak egy porszem a Sziklához képest!
Megtanultam, és gyakorolnom kell, hogy amikor laposra nyom a súly, ami rám nehezedik, amikor már nincsenek ötleteim, ne a stressznek fordítsak hátat. És ne csokoládéban keressek menedéket!
Meg kell tanulnom, hogy Istenhez fussak, az Ő Igéjéhez, amikor kimerít a stressz!
Ha az Igéhez fordulok, rájövök, hogy „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2). Amikor Hozzá futok, kiderül, hogy nem úgy menekülök meg a stressztől, ha elfutok előle. Isten a menedékem. Rájövök újra, hogy az erőm nem tőlem származik, nem az én állóképességemből, energiámból. Az erőt az Úrtól kapom.
Ő a szikla, mely túlnő rajtam. Amikor Hozzá futok, felismerem, hogy az Ő törvénye örömmel tölt el, védelmet nyújt és megőriz a teljes kimerüléstől, attól, hogy feladjam vagy összeroppanjak (Zsolt 119,92). Ő valóban a Szikla, mely hatalmasabb mindennél, amivel szembe kell néznünk.
Ha úgy érzed, szeretnél elfutni, húzd fel a futócipődet, és indulj! Rohanj Jézus erős karjaiba! Ő a te erőd. Ő a Sziklád. Ő a menedéked.
És ha körbeölel Igéjének igazsága és jelenlétének szentsége, a stressz, mely elnyomorított és túlnőtt rajtad, hirtelen összezsugorodik kavicsméretűre, amekkora valójában!
Isten Igéje megadja a perspektívát, amire szükséged van. Isten jelenléte megadja a békét, amire szükséged van. Fuss hát, testvérem, fuss a Sziklához, mely várja, hogy védelmet nyújtson és biztonságot adjon neked.

Uram, amikor túl nagy a teher, emeld fel, és töltsd fel a helyét békességeddel. Vonj magadhoz, sziklám. Vezess Igédhez, mely erőt és védelmet ad. Segíts, hogy ne keressek támaszt apró dolgokban. Vonzz, hogy elsőként Hozzád fussak. Segíts megszoknom, hogy terheimet Hozzád vigyem, és akaratodhoz igazítsam. Köszönöm, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Jennifer Rothschild: Where to Run if You’re Overwhelmed
Encouragement for today, 2017. március 8
www.proverbs31.org

2017. március 8., szerda

Lélekerősítő - Egy felette nagy titok biztonságában élni


Amy Carroll

„Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.”Ef 5,31-32

Julia rémülten, elbizonytalanodva nézett körül.
„Hol van David?” – kérdezte a balján ülő vendégtől. Jobbról David rátette kezét az övére, és megszólalt: „Itt vagyok. Nincs semmi baj.” Egy gyöngéd mozdulattal megnyugtatta, Julia világa újra békéssé, biztonságossá vált.
Valamivel korábban ott álltam, és néztem, ahogy Julia becsoszog a szobába, érzelemmentes, mozdulatlan arccal, mintha maszkot hordana. Hiába próbált egy közös ismerősünk felkészíteni a találkozásra, megdöbbentem a rombolástól, amit az Alzheimer végzett ezen a nálam csak pár évvel idősebb asszonyon.
Emlékei milliárdjait veszítette már el Júlia, de amint a férje megfogta a kezét, két dolgot biztosan tudott: szeretik és biztonságban van.
Ellentétes érzelmek kavarogtak bennem, ahogy néztem ezt a két embert. „Megható, milyen hűségesen szereti a férje – gondoltam. - Fogadom, hogy az esküvő napján nem gondolta volna, hogy ilyen fájdalmat kell majd elviselnie.”
Gondolataim visszakanyarodtak arra a tavaszi délutánra, mikor talpig fehér csipkében ott álltam a legjóképűbb férfival szemben, akivel valaha találkoztam. Átható tekintete összekapcsolódott az enyémmel, miközben az eskü szavait mondta, és fogadta az én örömteli könnyek között mondott szavaimat.

Én, Amy, Téged, Barry, férjemül fogadlak …
A „férjem” szó új volt és ragyogott akkor, de a házassággal kapcsolatos tapasztalataim még csak arra korlátozódtak, hogy milyen színű ruhát viseljek, és milyen csokrot készíttessek az esküvőre.

… mindvégig melletted leszek

Nem tudtam még, hogy a jövő, amire készülök, egyszer majd nagyon-nagyon hosszú útnak fog tűnni mindkettőnk számára. Nem tudtam, hogy teljes erőnkkel kapaszkodnunk kell majd egymásba.

jóban-rosszban …
Azon a boldog napon el nem tudtam volna képzelni, hogy a rossz létezik, pedig óhatatlanul jönni fog. Nehéz az élet egy sérült világban.

gazdagságban-szegénységben …
Az esküvői ünnepség gazdagságában nem láthattam előre, hogy lesz idő, amikor több lesz a számla, mint a pénzünk rá. Nem tudtam a lemondásokról, amiket vállalnunk kell majd.

egészségben-betegségben …
Nem jutott eszembe a „rák” szó vagy az Alzheimer, miközben csendben ismételtem a lelkész szavait barátaink előtt.

szerető és hűséges hitvesed leszek …
Kedvesem szeme ragyogását nézve nem gondoltam rossz leheletre, bosszúságra. Teljes pompájában virult a szerelem, egymás dédelgetése szeretetben, hűségben nevetségesen könnyű feladatnak tűnt – mielőtt életünk közös térbe került volna.

míg a halál el nem választ.

Két életteli fiatal mondja ki e szavakat. Nem tapasztaltuk még meg az élet törékenységét, a halál még olyan nagyon messzinek tűnik.

Isten engem úgy segéljen.

Akár egy hónapja, akár évek vagy évtizedek óta élsz házasságban, tudod, hogy a házasság sokkal nehezebb, mint ahogy elképzelted – ugyanakkor sokkal jobb is. Titok rejlik ezekben az ünnepélyesen kimondott szavakban. Két különálló lény eggyé válik. A hűség elvezet az összetartozáshoz. A védelem biztonságot ad. Az ottmaradás, a soha el nem hagyás kizárólagos opció. Pontosan ez az, amit Krisztus nyújt nekünk.
Eskünk megtartása szemlélteti Krisztus erejét bennünk. David gondoskodása, melyet Julia sosem tud már viszonozni, tökéletesen ábrázolja ezt az igazságot.
Rosszra fordult a jó? Szegénységgé a gazdagság? Betegségbe váltott a fiatalság és egészség? Kétségtelenül nehéz. De most arra kérlek, öleljük magunkhoz a feszültséget, ami összeköti hajdani álmainkat a most megélt valósággal. Maradjunk hűségesek ígéretünkhöz, hogy eggyé válunk férjünkkel, és bizonyítsuk ezzel Krisztus bennünk működő erejét. Álljunk egymás mellett összefogózva a titokban és a biztonságban, melyet esküszavaink rejtenek.

Istenem, segíts, kérlek, hogy szilárdan álljak az egység nagy titkában, melyet a házastársaknak adsz. Segíts, hogy bízzam Benned, és szeressem őt hűségesen az élet megpróbáltatásai között. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Living in the Safety of a Profound Mistery
Encouragement for today, 2017. március 7.
www.proverbs31.com

2017. március 6., hétfő

Lélekerősítő - Ne hagyd, hogy negatív hozzáállás uralja az életedet


Tracie Miles

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” Jak 1,2

Tavaly egész évben kínzott a rossz hangulat. Gyakran jutott eszembe a mondás: ha létezik szerencse, az csak balszerencse lehet. Egész évben morgolódtam.
Életem minden területén felütötte fejét a baj. Fontos kapcsolatok estek szét, álmok váltak köddé, szűkösek voltak az anyagi lehetőségeink, határidők csúsztak, és még a gyülekezeti szolgálatban is csalódások értek, sokat idegeskedtem. A régi hűtőnk feladta, és három hónapon belül több kis közlekedési balesetünk is volt. Mikor már úgy éreztem, nem bírok többet elviselni, Isten a Jakab levél 1,2-re irányította figyelmemet.
Lehetek őszinte? Mi sem állt tőlem távolabb, mint hogy nagy örömnek tartsam a bajokat, amikkel szembesültem. Nem tehettem róla, vissza kellett kérdeznem: „Istenem, komolyan gondolod? Hogy volna ez lehetséges?” De ahelyett, hogy csalódottan becsuktam volna a Bibliát, éreztem Isten késztetését, hogy vegyek egy nagy levegőt, és olvassak tovább. Akkor még nem tudtam, hogy gyönyörű biztatás van Isten tarsolyában, és éppen erre volt most szükségem.
Ha kiragadva a szövegből, önálló gondolatként olvassuk ezt a mondatot, úgy tűnik, képtelenség megvalósítani. Ha viszont a mögötte lévő bibliai valóságot is figyelembe vesszük, az egész új perspektívába kerül, és kezdjük elfogadni, hogy – Isten segítségével – megvalósítható.
Jakab olyan időszakban írta ezt a mai igét, amikor a keresztények élete tele volt csalódással, bosszúsággal, és ez elvette derűjüket, optimizmusukat. Hadd szóljon mentségükre, hogy rossz hozzáállásuknak igen komoly oka volt.
Könyörtelen üldöztetésben, sorozatos megpróbáltatásokban és szenvedésben volt részük a bebörtönzéstől a kivégzésig Saul keze nyomán, aki minden igyekezetével szét akarta zúzni az egyházat, elpusztítani mindenkit, aki kapcsolatba hozható Jézussal. Ezek a keresztények váltakozva éltek meg rettegést, gyászt, összezavarodást, magányt, akár a reménytelenségig.
Sokan életüket féltve elmenekültek otthonukból. Akkora szegénységben éltek, hogy néha lopásra kényszerültek a megélhetésért. Sok beteg volt köztük, teljesen kimerült mindenki. Minden okuk megvolt a negatív, pesszimista hozzáállásra. Elképzelem, hogy a látszólag leküzdhetetlen gondok és félelmek súlya alatt nemcsak ők maguk, de a hitük is fulladozott.
Jakab elismerte a gondokat, a szenvedést, de szeretett volna reményt, biztatást nyújtani nekik. Elmondta, hogy a belső öröm még mindig az övék lehet, ha hajlandók irányítani gondolataikat, és megváltoztatni a hozzáállásukat. Arra biztatta őket, hogy álljanak meg egy percre, és fordítsák figyelmüket a hit felé.
Amikor súlyos gondok érnek, nehéz elkerülni, hogy a rossz hozzáállás eluralkodjék rajtunk, és kézbe vegye az irányítást. Talán nem vallásüldözés miatt szenvedünk, mint az első keresztények, de vegyük tudomásul, az emberek igenis megbántanak, üldöz a múltunk, munkatársaink rosszul bánnak velünk, a szüleink szeretetlenek, a barátaink átnéznek rajtunk, házastársunk nem becsül meg, gyermekeink semmibe vesznek és nem tisztelnek minket, a bevételeink nem fedeznek mindent, az egészségünk nem tart ki örökké. Jakab intelmei a kortárs hívők számára nekünk is segítségünkre lehetnek.
Becsuktam a Bibliát, tudomásul vettem, hogy a hozzáállásom rajtam áll: ha nem hagyom, semmilyen körülménynek nincs hatalma arra, hogy diktálja a hozzáállásomat.
Igaz, hogy nehéz mosolyogva, szívbéli tiszta örömmel viselni a megpróbáltatásokat, de ha ezt tesszük, hitünk erősödni fog, és lehetőség nyílik hozzáállásunk megváltoztatására.
A dolgokhoz való viszonyulás azt tükrözi, ami a szívünkben zajlik. Ha szívünk figyelme jó irányba fordul, hozzáállásunk követni fogja. A pozitív hozzáállás választásával egy dolgot veszíthetünk: a negatív hozzáállást.

Uram, szabadíts meg a negatív hozzáállás bilincseitől. Munkálkodj szívemben és elmémben, hogy gondolkodásom küzdelmeim ellenére pozitívvá váljék. Tölts fel azzal az örömmel, mely csak Tőled származhat. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Don’t let a Bad Attitude Rule Your Life
Encouragement for today, 2017.03.03.
www.proverbs31.org

2017. március 3., péntek

Lélekerősítő - Egyedül egy emberekkel teli szobában


Lysa terKeurst

„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel” Szof 3,17

Szerettem volna, ha megnyílik a padló, és mindenestül elnyel engem. Tűnjek el a mélységben, rejtsen el, szabaduljak el innen.
Fájdalmas egyedül lenni egy emberekkel teli helyiségben.
Mindenkinek volt beszélgetőtársa. Csevegtek, kacagtak, a kapcsolat szimfóniája felemelte a lelküket. Körbenéztem, de egyetlen ismerős arcot sem fedeztem fel.
Az agyam azt parancsolta, menjek oda valakihez, akárkihez, és mutatkozzam be. De a szívem ellenkezett, mert jól láthatóan mind térdig jártak valamilyen témában, és zavart keltett volna, ha megszakítom a beszélgetésüket.
Hát nem furcsa, hogy szó szerint testközelben vagy egy csomó emberrel, és közben végtelenül egyedül érzed magad? A közelség, az aktivitás nem mindig jelent kapcsolódást.
A felszínen úgy tűnhet, hogy a kapcsolódáshoz nem kell más, minthogy én kapcsolódjam másokhoz, és ők kapcsolódjanak hozzám. Tudom, hogy az az összejövetel csak extrém példája volt a tömegben való magányosságnak, de ez az érzés nem csak az ilyen helyzetekben törhet ránk.
Ezt érezhetem akkor is, ha családon belül elhidegülünk egymástól, és körülvesz a csend. Mélyen magamban érzem, hogy csak bocsánatot kellene kérnem, de büszkeségem visszatartja a szavakat. Így továbbra sem szólunk egymáshoz. S bár egy légtérben vagyunk, nem nevezhető kapcsolatnak, ami köztünk van.
De feltörhet ez az érzés akkor is, ha együtt vagyok más lányokkal, asszonyokkal, és képtelen vagyok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Szidom magam, miért nem vagyok ékesszólóbb, miért nem vagyok naprakész a világ eseményeiről vagy az aktuális divathullámokról. Ők mindenről könnyedén tudnak társalogni.
Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben emberek között vagyok, mégis gyötör az egyedüllét.
És titokban azon morfondírozom, hogy ott az összejövetelen mindenki levizsgázott: csak önmagukkal és régi bajaikkal törődnek, érzéketlenek és figyelmetlenek.
Pedig nem a többi emberrel volt a gond. Nem a családtagjaimmal vagy a nőcsoporttal. Én nem voltam kellőképpen felvértezve, feltöltekezve. Ezt a feltöltést csak Isten tudja elvégezni.
Olyan volt az egész, mintha azt éreztem volna ezekben a helyzetekben, hogy nem tudok lélegezni, ha valaki nem ad a maga levegőjéből. Az egész helyiség tele volt belélegezhető levegővel, de mivel ellenálltam a lélegzésnek, szenvedtem.
Nem várhatom el senkitől, hogy a lelkem oxigénje legyen. Nem élhetek úgy, hogy következő lélegzetvételem attól függ, van-e valaki, aki ad a magáéból, hogy megtölthessem a tüdőmet, mert különben üvöltök a fájdalomtól.
Nem arról beszélek, hogy nincs szükségünk az emberekre. De életünk legnagyobb csalódásai abból adódnak, hogy olyasmit várunk el másoktól, amit nem tudnak megadni. Ilyenkor a kapcsolódásra való vágyakozás mögött nincs valós szükséglet.
Megmondom, mi az a titkos átállítás, amit végre kell hajtanunk:
Úgy lépek be egy szituációba, hogy lelkem üres, és arra vár, hogy mások töltsék meg áldásokkal?
Vagy:
Úgy lépek be minden szituációba, hogy előre feltöltődöm Isten teljességével, és szabadon kereshetem az alkalmat, hogy áldás legyek mások számára?
Az Isten teljességével feltöltött emberek nem kivételes képességűek, akiken átsugárzik az önbizalom. Nem. Isten teljessége lényük szent helyein van elrejtve. Isten teljes befogadása lelkük oxigénje. Szó sincs arról, hogy nekik nem lenne szükségük az emberekre. Hogyne lenne. Isten őket is közösségi lénynek alkotta. De szeretetük nem üres kétségbeesésből fakad, hanem belső feltöltöttségből. Tudják, hogy szeretve vannak, és ebben élnek.
Én is így szeretnék élni.
Ha telítve vagyunk Isten szeretetével, ez erőt ad, és a legjobbat hozza ki belőlünk. Mély belső biztonságot ad az Ő szeretete, ezt ígéri mai alapigénk is, a Szof/Zof 3,17.
Ha Isten szeretetének bőségében élünk, nem fogunk emberek szeretetmorzsáira áhítozni. Belépünk a szobába, és megosztjuk másokkal a szeretetet, amiről tudjuk, hogy már a miénk.
Uram, hálásan köszönöm, hogy szeretsz – olyan szeretettel, mely meg nem inog, senki el nem veheti, és soha meg nem fakul. Segíts, hogy Hozzád, és csak Hozzád forduljak lelkem feltöltődésért. Jézus nevében, Ámen.
Lysa TerKeurst: Alone in a Crowded Room
Encouragement for today, 2017. március 2.
www.proverbs31.org

2017. február 25., szombat

Lélekerősítő - Áttörve a fájdalmon


Lysa TerKeurst

„Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok.” Jak 4,8a


Szoktad úgy érezni, hogy beleroppansz a fájdalomba?
Megértelek. Én is átéltem ezt. A fájdalom éles erővel belém hasított, úgy éreztem, átvágta a bőrömet, a csontjaimat, s a szívemig hatolt. Az ilyen fájdalom elbizonytalanít, hogy tudok-e még valaha normális emberi lényként funkcionálni.
Csakhogy Isten gyöngéden figyelmeztetett, hogy nem maga a fájdalom az ellenség. A fájdalom csak jelzi, hogy megsérültem.
A fájdalom emlékeztet, hogy a valódi ellenség akar kiemelni a sorból és leteperni, hogy beleragadjak sebeimbe. A fájdalom ajándék, mely arra sarkall, hogy bátor kitartással és határozottsággal vegyem fel a harcot, küzdjek, tudva, hogy a túloldalon a gyógyulás győzelme vár rám.
De mi zajlik mindaddig? Amikor még nem értük el a túlsó partot, a seb még nyers, szívünk hegesedése el se kezdődött?
A fájdalom Isten kérése, hogy engedjük be, és saját bizonytalan erőforrásainkat cseréljük le az ő erejével. Nem azért írom ezt, hogy jól hangzó lelki közhelyeket pufogtassak. Szívem legmélyéről törnek fel a szavak, mert teljes meggyőződéssel tudom, hogy ez az egyetlen megoldás.
Be kell hívnunk Istent a fájdalmunkba, hogy segítsen fennmaradni, amíg elérjük a túlsó partot.
A másik lehetőség, hogy valami kábító módszerrel elmenekülünk a szenvedés elől. De a fájdalom elfedése étellel, teljesítménnyel, droggal, alkohollal, szexszel sosem hatol le a baj forrásáig, sosem hozza el a gyógyulást. Csak segélykiáltásunk erejét tompítja le.
Azt hisszük, megszabadulunk a fájdalomtól, pedig közben a segítségül használt eszköz rabjává válunk. Ha elnyomni akarjuk a fájdalmat, rést üt rajtunk. Lassan lehetetlenné teszi, hogy feltöltsük szívünket, hogy egészen be tudjuk fogadni egymást, hogy teljes lelkünkből tudjunk szeretni. Még az Istennel való kapcsolatunkat is lefölözi.
Ha fájdalmat érzünk, tudhatjuk, hogy valamin változtatnunk kell. Valami meggyengült, ami megerősítésre szorul. És a pillanatnyi megkönnyebbülés helyett hosszantartó erőforrásra van szükség.
Hogyan jutunk ehhez az új erőhöz? Hogyan tudunk leállni a pillanatnyi megoldások keresésével, amikor az egész lényünk enyhülésért kiált? Hogyan tudjuk megállítani a most is érzett éles fájdalmat?
Közelebb hívjuk Istent.
Nekem ez imádkozást jelent. Akármekkora is a gödör, az imádság elég hatalmas, hogy feltöltse Isten jelenlétének tudatosításával.
Mai alapigénk (Jak 4,8a) szerint, ha közelebb húzódunk Istenhez, Ő is közelebb jön hozzánk. Mindig elfogadja a meghívásunkat.
Amikor meg annyira fáj, hogy a szavak is elhagynak, a Szentíráshoz fordulok. Imanaplómba lemásolom az igét, és hozzáteszem saját imádságos gondolataimat.
Egyik személyes kedvencem, amit ilyenkor fellapozok, a 91. zsoltár. Szeretném megosztani most veletek egyik sorát példaként, hogyan hívhatjátok be Istent a fájdalomba.
Az ige: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az” (Zsolt 91,1 KG).
Imádság: Uram, vonj magadhoz.
Igéd arra tanít, hogy ha közelebb húzódom Hozzád, elérlek. Szeretnék állandóan a közeledben lakni. Azért könyörgök, hogy amikor gyengének, üresnek, magányosnak érzem magam, ne engedjem, hogy ez az érzés lehúzzon a védtelenség gödrébe. Azt szeretném, hogy épp ezek az érzések sarkalljanak, hogy megragadva Hozzád emeljem és becseréljem őket az általad nyújtott biztonságra.
Nem vagyok egyedül, mert Te velem vagy. Nem vagyok gyenge, mert a Te erőd él bennem. Nem vagyok kiüresedett, mert naponta kortyolok teljességedből. Nálad védelmet találok minden viharos körülmény és durva valóság elől. Nem teszek úgy, mintha nem volnának nehézségek, de örülök, hogy takaród elfed előlük, és már nem engedi, hogy úgy hassanak rám, mint régen.
Nálad, a legnagyobb Fenségnél, van az utolsó szó sorsomról. Te ismersz engem, és nagyon szeretsz. Kijelentem ma, hogy bízni fogok Benned a fájdalomban. Te vagy az állandó lakhelyem, Te vagy megmentő kegyelmem.
Jézus nevében, Ámen.

És azzal becsukom az imanaplót, és már sokkal kevésbé érzem kétségbeesve, szétesve magam. Magamba szívom az élet leheletét, mely az igéből árad.
Magam elé képzelem, ahogy az Úr ott áll jövőm ajtajában, és bebocsátást kér. Ha beengedem a sötétségbe, amit ma átélek, kitárja az ajtót egy ragyogóbb holnap felé.

2017. február 2., csütörtök

Lélekerősítő - Nem tudok eléggé bízni


Lysa TerKeurst

„Hiszen ő maga ígérte: ’Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.’ Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?” Zsid 13,5b-6

Szeretném, ha az élet olyan biztos lenne, mint a matematika. Kettő meg kettő mindig négy. Négy ma, négy holnap, és négy a következő évek bármelyik holnapján.
Egy matematikai egyenletnek nincsenek szakításai és idegösszeomlásai. Nem támadja meg a rák. Nem helyezik át a legjobb barátnőjét több száz kilométerre, az ország túlsó felére. Nem bonyolódik viszonyokba, nincsenek rendetlen érzelmei. Előre kiszámítható. Ezért könnyű bízni benne.
Az élet viszont nem szokott kijönni, mint egy matekpélda eredménye. Az emberek se szoktak. És amikor zsigerig fáj valami, valljuk be, Isten sem „jön ki”. Így aztán csak szorítjuk-szorítjuk a bizalmat, nehogy elhagyjon, s észre sem vesszük, hogy a hit helyett a félelmeinkhez kötöttük hozzá.
Ez volt a helyzet akkor is, amikor Bob és Maria kezüket nyújtották, és meghívtak hegyvidéki otthonukba. Istennek kellett kibogoznia összekuszálódott bizalmamat.
Bobék lelkigyakorlatot szerveztek egy barátokból álló, vegyes összetételű csoport számára, és valahogy én is felkerültem a listára.
Minden rendben ment, amíg a kezembe nem nyomtak egy bukósisakot. Kötélpálya-gyakorlat következett.
De nem ám egy szokásos kötélpálya. Nem-nem. A fő eleme a gyakorlatnak kötélugrás volt az árok fölött. Nekilendülés egy stabil emelvényről, hogy elkapjunk egy néhány méterrel előttünk felfüggesztett rudat. Riadtan lestem körbe, keresve a vészkijáratot, mert nincs az a kincs széles e világon, amivel rá tudnának venni az ugrásra.
És akkor megjelent Bob. Széles mosolyával, nagyapósan őszbehajló fejével , tiszta szeretetet sugárzó mágneses karjával, és odavont az emelvény szélére.
„Lysa, ez nem arról szól, hogy teljesítened kell a feladatot. Itt most arról van szó, hogy legyőzd a tétovázást, az ellenszegülést, a félelmet. Ha elvéted, és nem éred el a rudat, a kötelek alig fognak megrántani. Megtartanak, egészen biztosan nem esel le” – suttogta, mintha egy ablakon át belelátott volna a gondolataimba.
Felmértem a távolságot az emelvény és a rúd között. Én halált láttam. Bob életet látott.
Tökéletes szemléltetése a bizalomnak.
Ha, amit tudunk, nem irányítja azt, amit látunk, akkor amit látunk, fölül fogja írni azt, amit tudunk.
Bob tudta, hogy a kötél meg fog tartani. Tudta, hogy nem az én ügyességemtől függ, hogy túlélem-e ezt az ugrást. Biztonságban voltam az emelvényen. Biztonságban leszek félúton, a levegőben is. És tökéletes biztonságban leszek, akár elérem a rudat, akár nem.
„Lysa, téged nagyon szeretnek. Ha készen állsz, ugorj.”
Nem tudnám megmondani, mennyi ideig álltam ott. Egyszerre tűnt úgy, hogy napokig és a másodperc töredékéig. Az egész világ örvénylett, billegett, miközben egy izomrostom se mozdult. Elfelejtettem lélegezni. Még pislogni se bírtam.
Gondolom, a te életedben is voltak ilyen bénító pillanatok. Ilyenkor szorosan hurkoljunk rá a szívünkre lélekszilárdító igéket, olyanokat, mint mai alapigénk: „Hiszen ő maga ígérte: ’Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.’ Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?” (Zsid 13,5b-6).
Mint a többszörösen testemre tekert kötelek, melyek a pálya végéig biztosítják épségemet, úgy tekeredik lelkünkre, biztonságot adva, Isten igéje.
Kiszámíthatatlan emberek és szituációk nem kell, hogy kibillentsék lelkem békéjét. Érzelmeink meg-megcsúsznak, ez természetes. Az emberek hatnak ránk. De lelkünk békéjének tartókötele Istenhez van kikötve. Igaz, hogy nem ismerjük előre speciális terveit, de azt előre megmondta, hogy mindent jóvá fog összeszerkeszteni.
Bob végül ennyit mondott: „Már megtörtént”.
Nem tudom, mire gondolt pontosan, de azt tudom, hogyan értette a szívem. Isten már elkapott engem. Jósága és szeretete megkeresett és meggyőzött. Ebbe a valóságba kell beleugranom. És minden további gondolkodás helyett a lelkem megadta azt a lökést, amire az agyam képtelen volt. Lábam ellódult az emelvényről, és a levegőbe kerültem.
Elértem a rudat, de nem tudtam elkapni. Nem is kellett. A bizalom megtartott.

Uram, nem tudom eléggé megköszönni ígéretedet, hogy mindig bízhatom Benned. Akkor is, ha az emberek elárulnak. Akkor is, ha elhagynak. Te nem fogsz sosem. Kérem, hogy ez az igazság szilárdítsa meg a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Have Trust Issues
Encouragement for today, 2017.02.02.
www.proverbs31.org

2017. január 27., péntek

Lélekerősítő - Ha le kell győznöd az aggódást


Betsy de Cruz

„Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” Mt 6,27
UF

Aggódásból olimpiai érmet szerezhetnék. Ami nem meglepő, mert felmenőim igencsak jártasak voltak az aggódásban.
Nagyszüleim viszik el a pálmát. Gyermekkoromban a családi összejövetelek előtt két órával már megjelentek, nehogy véletlenül elkéssenek. Aztán fél háromkor Papa fészkelődni kezdett, mert haza kell érniük sötétedés előtt. Háromkor el is indultak, hogy utánanézzenek a kutyának, meg annak, hogy nem gyulladt-e ki a házuk.
Gyakran jut eszembe egy jelenet, mikor autós kirándulásra vittek a nagyszüleim, még abban az időben, amikor a sebességkorlát 55 mérföld volt. Mama ötvennel tepert az országúton, mikor feltűnt egy forgalmi rendőrautó. Papa izgatottan figyelmeztette párját: „Látod a rendőrautót, Mama? Jó volna lassabban menni”. Halálra rémítette, hogy esetleg figyelmeztethetik gyorshajtásért.
Harminc év után könnyen kinevetem nagyszüleim rettegését, de Isten szemében talán ugyanilyen ostobának tűnnek az én aggódásaim is. Mindenható mennyei Atyám oldaláról nézve aggódásaim kicsik és értelmetlenek.
Jézus pontosan tudta, mennyire hajlamosak vagyunk az aggódásra, nem véletlenül teszi fel a kérdést: „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,27)
Lehet, hogy génjeimben hozom az aggódást, de táplálom is, valahányszor engedem, hogy belefészkelje magát a gondolataimba. Időt és energiát pazarolok Mennyei Atyám ellenőrzése alatt álló helyzeteken rágódva.
A Szentírás emlékeztet, hogy olyan szerető Atyám van, akinek még a madarakra is gondja van. „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Mt 6,26) Ha belegondolok, hogy Isten még a verebeknek is táplálékot ad, visszanyerem biztonságérzetemet. Arra gondolok, hogy mennyei Atyám lát engem, szeret, és gondja van rám.
Hát te, kedves barátnőm? Talán nyomasztó bizonytalanság gyötör. Munkahelyi gondok szívják el az energiádat. A gyermekeid miatti aggódás miatt nem tudsz aludni. Túl magasak a számlák. Egy orvosnál tett látogatás feje tetejére állította az egész életedet.
Gyere, tornáztassuk meg egy kicsit hitünk izmait.
Ne pazaroljunk időt, energiát az aggódásra, használjuk inkább hitünk építésére ezeket az eszközöket. Miért játsszam el gondolatban újra meg újra azt, ami félelmet gerjeszt bennem, mikor ehelyett fordulhatnék Isten igazságai felé? Mi lenne, ha felütném a Bibliát, és keresnék egy igehelyet, ami kifejezetten a mostani helyzetemre vonatkozik?
Isten igéjével rácsaphatunk a félelemre. Az aggódás nem változtat a helyzeten, de Isten Igéje képes rá. Amikor ránk tör az aggódás, fordítsuk el figyelmünket róla, és gondoljunk Isten ígéreteire, elmélkedjünk hűségén, amit már sokszor megtapasztaltunk. Aggódásunk alakuljon át imádsággá, mialatt magunkra és másokra alkalmazzuk Isten hatalmas Igéjét.
Ne feledjük, Isten nevén szólít minden csillagot, észrevesz minden kapirgáló verebet. Bízhatunk benne, hogy ránk is gondot visel.

Uram, tudom, hogy törődsz velem és mindazokkal, akiket szeretek. Taníts egyre jobban bíznom Benned. Add kegyelmedet, hogy hinni tudjam, jót hozol ki minden szituációból. Segíts, hogy lerakjam az aggódást, és hitem izmait erősítsem inkább. Jézus nevében, Ámen.

Betsy de Cruz: When You Need to Win over Worry
Encouragement for today, 2017-01-27
www.proverbs31.org

2017. január 20., péntek

Lélekerősítő - Szépen és bátran élni


Alicia Bruxvoort

„Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” Zsolt 16,11

A repülőtéren mellettem ülő asszony viseltes műbőr hátizsákot tartott az ölében, ami láthatóan sok eseményt, történetet mesélhetne gazdája életéből. A nő lábán lévő kopott túrabakancs is több ezer mérföld megtételéről tanúskodott.
Meglepett az elégedetlenség érzése a lelkem mélyén, ahogy elképzeltem, milyen kalandokat élt át a mellettem ülő utas.
Szeretnék az otthoni szennyeshalomnál magasabb hegyet is leküzdeni, álmodoztam a poros bakancs fűzőlyukait számolgatva.
Hétvégén egy konferencián segédkeztem, s rövidesen felszállok a gépre, ami hazarepít a kisvárosba, melyet otthonomnak nevezek. És bár vártam, hogy újra együtt legyek férjemmel és öt gyermekemmel, nem igazán kívántam újra bekerülni a napi gyerekszállítás, leckesegítés, főzés, takarítás mókuskerekébe.
„Hová utazik?” – kérdezte a bakancs viselője megszakítva dagonyázásomat az önsajnálatban.
„Haza” – válaszoltam felnézve, és fogadtam barátságos mosolyát. Majd visszakérdeztem.
Kiderült, hogy egy az úti célunk, de semmi más közös nincs bennünk. Egy nemzetközi segélyszervezet munkatársa, a szűkölködőket szolgálja szerte a világon. Én távmunkában dolgozom otthonról, és a velem egy fedél alatt élő hat embert szolgálom.
Az elmúlt héten például, mialatt én gyerekeim labdajátékát bámultam, és morgolódtam, hogy már megint vacsorát kell főzni, ő a napban gyönyörködött, ahogy lenyugszik a Himalája mögött, és nepáli gyerekeknek osztotta ki az ételt. Dzsungelek ösvényét taposta a lába, göröngyös hegyi utakat követett, mialatt én áruházak részlegein bolyongtam, és véget nem érő focimeccseken szurkoltam a ház mögötti udvaron.
Minél többet megtudtam róla, annál kíváncsibbá tett, mit keres egy ilyen világutazó a mi kis városunkban.
Felcsillant a szeme, mikor rákérdeztem.
A nővéréhez készül, aki „gyerekeket és jószágot” nevel a családi farmon, ahol mindketten felcseperedtek.
Próbáltam elképzelni a két testvér drámaian különböző életét. Az egyik szárnyat bontott, és ide-oda röpköd a világban, míg a másik gyökeret eresztett, és alig lépi át az állam határait.
„Ezek szerint ön a bátrabb kettejük közül?” – kacsintottam rá kedélyesen.
Az asszony a hátizsák zsinórjával babrált, majd felnézett, és látva, hogy választ várok, így szólt: „Ami azt illeti, ő a bátrabb”.
Az arcomra lehetett írva, hogy meghökkentem, mert úgy mosolygott rám, mint aki érti, majd folytatta: „Egész életemben a világot járva kerestem a boldogságot. A nővérem minden reggel ugyanott ébred, és ott akar örömre lelni, ahol van.”
Kezdtem érteni, mit akar mondani.
„Azt hiszem, ez a bátorság”, mormolta maga elé csendes tisztelettel.
Mai igénkben Dávid király arra tanít, hogy a szép élet titka nem abban áll, hogy melyik úton járunk, hanem hogy KIT követünk.
Nem az hozza meg a boldogságot, ha élményeket kergetünk, hanem ha a Megváltó után futunk.
És a Zsolt 16,11 szerint, ha Jézussal vagyunk – imádságos lélekkel keressük Őt, és követjük iránymutatását –, akkor megtaláljuk az elégedettséget ott, ahol éppen vagyunk.
A hangosbemondó először jelentette be a járatunkat, és hívta fel az utasok figyelmét a felszállásra. A mellettem ülő hölgy elnézést kért, mert még gyorsan fel akarta hívni bátor nővérét, én meg azon kaptam magam, hogy a szemem könnybe lábad.
Elképzeltem azt a közönséges életet, ami otthon vár, a kötelességeket és elragadtatásokat, a kuncogásokat és hisztiket, és észrevettem, hogy már alig várom, hogy felszálljak a gépre, és visszatérjek gyönyörű mindennapi életemhez.
És talán, ha majd átöleltem mind az öt gyermeket, akik anyjuknak hívnak, és legyőztem a hatalmas halom szennyest, ami felgyűlt, mialatt nem voltam otthon, előkeresem a túrabakancsomat, és odaállítom az ajtó mellé. Néha igenis szükségünk van emlékeztetőre, hogy azon az úton keressük az örömöt, ami a talpunk alatt van.

Uram, az örömöt abban az életben szeretném megtalálni, amit nekem szántál. Adj erőt, hogy kövesselek, és engedelmeskedjem. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: How to Live a Brave and Beautiful Life
Encouragement for today, 2017.01.20.
www.proverbs31.org

2017. január 18., szerda

Lélekerősítő - Meddig, Uram?


Esther Fleece

„Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?” Zsolt 13,3b

Harmincéves koromban, mikor újra meg újra költözködnöm kellett, sokszor imádkoztam így: Meddig még, Uram?
Élet- és munkakörülményeim hatására annyit cseréltem a lakcímemet, hogy egy életre elegem lett belőle. Magamnál hodtam korábbi lakcímeim listáját, hogy emlékezni tudjak rájuk, s megőrjített, ha a benzinkútnál irányítószámot kellett megadni az elektronikus fizetés hitelesítésére. Biológiai családom sajnos évekkel korábban szétesett, és bármerre néztem, minden azt erősítette bennem, hogy nincs egy hely, amelyet otthonnak nevezhetnék.
Meddig fér el mindenem egy bőröndben? Mikor változik már meg az életem?
Őszinte imák voltak ezek, nyers imák, de az Istennel megtett hosszú útra volt szükség, hogy elfogadjam, így is lehet és szabad imádkozni.
Sokáig úgy gondoltam, ha kérdezek, ezzel azt fejezem ki, hogy nem bízom eléggé Istenben. Tudtam, hogy bíznom kell gondviselésében, és Isten akaratának teljesülését kívántam, nem a magamét. De az engedelmességnek ezen az útján valahol elvesztek a kérdések, abbamaradtak a siránkozások.
A siránkozás, a lamentáció a bánat szenvedélyes kifejezése, és Isten elfogad minket fájdalmunkban. A panaszkodó imádságban őszinte érzéseinket tárjuk Isten elé. Isten hallani akar rólunk rossz napjainkon is, és mindig nyitott az őszinte imádságra.
A Szentírásban is találunk panaszkodást, jó példa erre a zsoltáros, amikor így kiált fel:
„Meddig feledkezel meg rólam, Uram? Mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?” (Zsolt 13,2)
Kiáltottál már így Istenhez: Meddig még, Uram? Meddig kell gyötrődöm? Meddig kell még várnom, hogy a gyermekeim Feléd forduljanak? Meddig kell még ezt a munkát végeznem, amiben semmi örömöt nem lelek?
Dávid panaszkodása rávilágít, hogy igenis van úgy, hogy azt érezzük, elfelejtett, sőt elhagyott Isten. A zsoltáros nem nyomja el ezt az érzést felszínes öröménekkel, nem egy értetlen barátnak mondja el, aki lesöpri az asztalról. Dávid egyenesen Istennek panaszkodik imádság formájában. A Szentírás szerint Isten engedi, hogy siránkozzunk, s ha panaszunkkal Hozzá fordulunk, válaszolni fog.
Dávid így folytatja: „Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond?” (Zsolt 13,2a).
Istennek feltehetjük a legőszintébb kérdéseinket is. Tudja, hogy vannak nehéz szakaszok az életben, amikor tele vagyunk aggodalommal. Csak az számít, hogy mit teszünk ezekben a siránkozásra indító helyzetekben.
Sajnos sokszor pletykálok Istennel ahelyett, hogy őszintén elé vinném panaszaimat imádságban. Gyermekeiként nyugodtan forduljunk kérdéseinkkel egyenesen Istenhez akkor is, ha szívünk tele van fájdalommal.
Ő miért mehetett férjhez, nekem meg még mindig nincs senkim?
Őt megáldottad, Uram, engem miért hagysz tovább küzdeni?
Miért végtelen a gyötrelem, miért nincs nyoma se a változásnak?

Téged milyen Meddig kérdés gyötör? Meg tudod osztani egy keresztény közösséggel? Megengeded magadnak, hogy egyenesen Istenhez fordulj velük?
Sok áldás van mindnyájunk életében, és sokan küzdünk ezzel párhuzamosan. Isten gyermekeiként sokféle érzést tapasztalhatunk meg egyidőben. Egy későbbi zsoltárban Dávid megvallja bűneit, ugyanakkor segítséget kér Istentől ahhoz, hogy dicsőíthesse: „Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet” (Zsolt 51,17).
A Szentírásban nincs színészkedés. A panaszkodás őszinte érzéseinket viszi Istenhez, és lehetőséget ad Neki, hogy megvigasztaljon, amikor nem minden rózsás bennünk és körülöttünk. Istennel való kapcsolatunk célja nem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem a bensőséges, álca nélküli együttlét Vele.
Ha bánatunkat Isten elé visszük, Ő azt a valónkat éri el, amilyenek vagyunk, nem pedig amilyennek mutatjuk magunkat. Ha magunkban tartjuk a panaszt, egy időn túl bezárkózunk, nem vesszük tudomásul érzéseinket, magunkra maradunk, sőt az imádkozást is abbahagyjuk. Nagylelkű Istenünk meghív, hogy tegyük fel a „meddig” kérdéseket, sőt a Szentírásban szemlélteti is, hogyan panaszkodjunk.

Mennyei Atyám, segíts, hogy ne akarjam visszatartani a panaszkodást Előtted. Amikor feléd kiáltok: Meddig, Uram? , légy velem a bajban, és fordítsd át dicsőítéssé panaszkodásomat. Jézus nevében, Ámen.

Esther Fleece: How Long, O Lord?
Encouragement for today, 2017.01.18.
www.proverbs31.org

2017. január 13., péntek

Lélekerősítő - Állj meg


Lynn Cowell

Így szól: „Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten. Magasztalni fognak engem a nemzetek között, és magasztalni fog a föld.” Zsolt 46,10

Érkeznek az események, egyik a másik után, és újra meg újra döntéseket kell hozni.
Otthoni kihívások törnek rám. Ki fogja megjavítani? Ki felügyeli a munkát? Mennyibe fog kerülni?
Munkahelyi tennivalók nyomasztanak. Mi a következő lépés? Csak én tudom ezt elvégezni? Kérjek segítséget? Tudjuk-e tartani a határidőt?
Kapcsolati döntések rángatják a szívemet. Egyezzem bele? Hogy tudnék több időt tölteni velük? Jó az, ha teljesen őszintén beszélek a gondolataimról, érzéseimről?
Elfáradtam.
Mialatt ezeket írom, már a további elkerülhetetlen döntések gondolatától is kimerültnek érzem magam.
Elnyűtt szívem odafordul az Egyetlenhez, Aki minden egyes kérdésre tudja a választ.
A következő oldalra lapozok a naplómban, hogy fáradt gondolataimat megosszam Urammal.
Egy ima oson elő szívem rejtekéből, át a tollba, onnan a papírra. Kimerülten szivárognak a szavak: Uram, add újra éreznem jelenlétedet. Tölts fel újra önmagaddal. Adj bölcsességet, szelídséget. Békességet munkálj bennem, amit kisugározhatok. Rohanás nélkül. Feszültség nélkül. Nyugalmas irányítást kérek, hogy tudjak céltudatosan engedelmeskedni.
Ima közben rájövök, hogy a természetes út, az, hogy egyedül hozom meg a döntéseket, nem fog elvezetni a békességhez. Ő a béke.
Meghozom a legjobb döntést, és nekem szóló Igéjéhez fordulok: „Állj meg, és lásd, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,10a alapján).
Figyeled az első vesszőt? Mintha elő akarna ugrani a papírról.
Szünet.
Állj meg.
Ha megállok, tudni fogom. Megismerem a békét, amit megtestesít. Meg fogja mutatni az akaratát. Látni fogom, hogy Ő az Isten.
Nem akkor, amikor dolgozom, nem akkor, amikor produkálok, nem akkor, amikor meghozom a helyes döntéseket, hanem akkor, amikor megállok.
Az eredeti héber ige jelentései: ernyedten csüng, lesüllyed, gyenge, lusta, békén hagy, otthagy, visszahúzódik, ellazul.
Jól értem? Isten rábólint az ilyen magatartásra?

Igen, jól értem.
Állj meg. Türelem. Maradj nyugton. Bízz és láss. Erre hív. Tartsak szünetet, és Őt keressem. Béke és nyugalom.

Uram, olyan helytelennek tűnik megállni, mikor annyi a tennivaló. Hiába, a te utaid nem az én utaim. Segíts, hogy tudjak mélyet lélegezni, megállni, szünetet tartani, hogy befogadhassalak. Látni és tudni akarom, hogy Te vagy az Isten. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Be Still
Encouragement for today, 2017.01.13.
www.proverbs31.org

2017. január 10., kedd

Lélekerősítő - Lehet, hogy ilyen egyszerű


Glynnis Whitwer

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Mik 6,8 (KG)

Néha olyan bonyolult tud lenni az élet. Jó volna mindig tisztán látni, mi a helyes döntés. De akár kapcsolatokról, akár feladatokról vagy anyagiakról van is szó, könnyen összezavarodom. Főleg mostanában.
Olyan időszakába értem az életemnek, amikor döntenem kell, hogyan tovább. Valamikor nagyon világos volt Isten útmutatása. Mostanra viszont… Megváltoztak a dolgok. Ami egykor feltöltött energiával, most leszívja az erőmet. Ideje váltani.
De mi van, ha tévedek? Hátha kitartást vár tőlem Isten a nehézségek közepette? Ám az is lehet, hogy elvégeztem itt, amit nekem szánt, és eljött az idő, hogy továbblépjek. Istenem, nem tudnál egy mennyei szövegkiemelővel rávilágítani a megoldásra?
Voltál már ilyen helyzetben, amikor nem tudtad, mi a helyes lépés?
Régebben úgy gondoltam, hogy Isten kitalált számomra egy ösvényt, és vagy pontosan követem az utat, vagy elszalasztok valami jót, amit Isten nekem szánt. Mostanában viszont egyre inkább rájövök, hogy Isten azt akarja, hogy a szívem legyen a helyén. Hogy Őt mi módon szolgálom, az másodlagos.
A történelem során Isten népe mindegyre összekeverte ezt a két dolgot. Hozzátartozik emberi természetünkhöz, hogy irányítani akarunk, még Isten beleegyezését is manipulálni szeretnénk. A rítusok, szabályok megalkotása egyfajta biztonságot ad, ezekkel összevetve, mindig tudjuk, hol állunk.
Bár Isten alkotott számunkra szabályokat, melyek a javunkat szolgálják, ezek nem arra vannak, hogy a Vele való kapcsolat helyébe álljanak. Isten azt akarja, hogy Benne bízzunk, nem az iránymutatásokban.
Oly sokszor kell döntést hoznunk, igazán csoda lenne, ha mindig tudnánk, melyik a helyes út. Túlvállalhatjuk magunkat nagy igyekezetünkben, hogy Istent szolgáljuk, vagy alulteljesítünk, mert lebénít a félelem a rossz döntéstől, sőt akár fel is adjuk a próbálkozást, hogy megfeleljünk Isten akaratának.
Izrael népe ugyanezzel a problémával viaskodott. Nemzedékeken át vagy túlzásba vitték a törvénytiszteletet, hogy vallási áldozataikkal Isten kedvében járjanak, vagy feladták az igyekezetet, és megkeményítették szívüket.
Mikeás próféta idején a nép szíve eltávolodott Istentől. Betarthatatlan rítusok és szabályok szövevényéből alakították ki vallásos életüket. Egyesek el is fordultak Istentől, és bálványokat kezdtek imádni. De Isten nem tágított, folyamatosan hívta őket vissza magához.
Mikeás próbálta elmondani a népnek, hogy Isten követése sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt értelmezték: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6,8 KG).
El tudom képzelni, hogy sok hívő ember kevésnek tartotta a hitnek ezt az egyszerűsített változatát. Vagy talán elfogadták, de szerették volna néhány száz szabállyal kiegészíteni, pontosítani. Mikeás ezzel a próféciával tisztán közvetítette Isten szándékát. Három dolog szükséges: igazság, irgalmasság és alázat.
Érdekes belegondolni, hogy bár cselekedetekkel járnak, mégis mindhárom feltétel alapja a lágy, szerető szív. Nem fogunk igazul cselekedni, ha harag és gyűlölet van a szívünkben. Nem leszünk jók és irgalmasak, ha saját érdekeinket akarjuk szolgálni. És a gőgös szív mindig Isten elé helyezi a maga akaratát.
Ez a hármas feltétel vajon az én életemre is érvényes? Talán semmi mást nem vár tőlem Isten, csak hogy az igazság mellett álljak, a jóságot válasszam, és járjak minden nap Vele, alávetve akaratomat az Övének.
Lehet, hogy én magam nehezítem meg a döntést. Ha félresöprök minden emberalkotta szabályt, minden elvárásomat magammal szemben, és ha Istentől nem kaptam világos útmutatást, akkor egyetlen dolog számít: helyén van-e a szívem, benne lakik-e Isten.
Ha Isten évezredeken át követelte magának népe szívét, most is igényt tart a miénkre. A rutinszerű engedelmesség és szolgálat nem visz közel Hozzá. Igazából Isten, az Atya, azért küldte el Fiát, hogy a lelkébe költözzék azoknak, aki hisznek Jézusban – és ez a lehető legszorosabb kapcsolat.
Remélem, bátorítást kapsz Isten igéjéből, ha olyan helyzetben vagy, ahol döntened kell, de képtelen vagy rá. Lehet, hogy ilyen egyszerű: cselekedj az igazság szerint, szeress irgalmasan, járj alázattal Istennel. Ha ez mind megvan, rajtad áll, hogy döntesz, nem tudsz tévedni.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem raksz újabb terheket anélkül is nehéz életünkre, és egyszerű utat mutatsz követésedre. Segíts, hogy ne nehezítsem meg a dolgomat, és fontosabb legyen szívem állapota, mint az, hogy tökéletesen döntsek. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Maybe It Really is That Simple
Encouragement for today, 2017.01.03.
www.proverbs31.org

2017. január 4., szerda

Jézus kérő szava által

P. Gabrielle Di S. M. Magdalena OCD Benső végtelen című könyvét olvasom, az elmúlt három napra való elmélkedéseket. Csodálatosan fogalmazza meg Jézus nevének fontosságát, majd azt, hogy Jézus az egyetlen közvetítő az Atyához, csak általa lehet eljutni az üdvösségre.
Ezt sokszor próbáltam értelmezni, mert hiszem, hogy a többi nagy világvallásban élő, az egy igaz Istent hívő, és az Őt csak kereső, szeretetben élő jó embereket biztos nem zárja ki Isten a végső boldogságból.
Próbáltam úgy értelmezni, hogy az „Atyához” csak Jézuson át vezet az út, mert ő az egyetlen, aki személyes, szerető Atyaként állítja elénk Istent. De Istenhez jutnak el azok is, akik nem Atyaként tekintenek rá.
Így viszont eljuthatnak Istenhez Jézust megkerülve is emberek, és ez biztos, hogy nincs így. Jézus az emberiséget váltotta meg, minden embert, azzal hogy Benne egyesült Isten és ember, és emberként az Isten újra magához kapcsolta legnemesebb teremtményét egyszer s mindenkorra Jézus áldozata által. Tehát nincs kapcsolódás Istenhez Jézus nélkül.
Hogyan lehet ezt feloldani?
Azt hiszem, ma megkaptam a választ. Nem kell Jézusban hinni ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolat ember és Isten között. És mégis Jézus az, aki őket az Atyához viszi. Hogyan? Teremtő szavával. Mindent teljesít az Atya, amit kér tőle, mondja Jézus. Ezért biztat minket is arra, hogy az Ő nevében kérjünk. És mit kért Jézus a világtörténelem legsötétebb, és egyben legragyogóbb percében, a kereszten? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Bocsáss meg mindazoknak most és az idők végezetéig, akik üldöznek engem, akik nem hisznek bennem, de benned hisznek, hisz miattad haragszanak rám.
Vannak tehát, akik a Jézusban való hit által nyernek bocsánatot, és vannak, akiknek Isten Jézus kérő szavára bocsát meg.
Hogy azokkal mi történik, akik egyik kategóriába se tartoznak? Ők a „világ”. Egyetlen emberről sem tudhatjuk, hogy hol áll, nem ítélkezhetünk, még véleményt se mondhatunk. Isten viszont tudja, bízzuk rá az ítélkezést.

2017. január 3., kedd

Lélekerősítő - Őszinte szembenézés a szeretettel


Lysa TerKeurst

„Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” 1Kor 13,7-8a

Ma egy kicsit másként akarok a szeretetre nézni. Olykor előfordul, hogy lelkem belső csendjében a szeretettel foglalkozom, ilyenkor többnyire azt keresem, mit kapok tőle.
Szívem kis csészéjét odanyújtom annak, akit szerelemmel szeretek: „Kérlek szépen, töltsd tele. Tegyél valamit, amitől érezhetem, hogy én vagyok a legfontosabb, legkülönlegesebb nő a világon.”
Majd odanyújtom a gyermekeimnek: „Kérlek szépen, töltsétek tele. Viselkedjetek ma úgy, hogy azt érezzem, jó anya vagyok, tegyetek valamit, amitől büszke lehetek.”
Aztán odanyújtom a munkatársaimnak: „Kérlek, töltsétek meg az üres helyeket a lelkemben. Nyújtsatok valamit, amitől fontosabbnak érezhetem magam.”
Egy akármilyen szerda reggel talán kevéssé alkalmas az ilyen töprengésekre.
De így az újesztendő közeledtével talán épp ezen a szerda reggelen kell megnyomnom az újraindítás gombot gyakran törékeny szívemen. Bonyolult dolog a szeretet. Isten úgy alkotta szívünket, hogy sóvárogjon a szeretet után. Kijelentette róla, hogy nagyobb a reménynél, és nagyobb a hitnél is.
Elképesztő.
Azt is mondja, hogy nem szűnik meg soha. Szívem csendjébe belecsikordul az a félmondat az 1Kor 13-ból. Újra meg újra tapasztalom, hogy megszűnik a szeretet. Vagy mégsem?
Ha a szeretet számomra az, amit kapok belőle másoktól, akkor természetes, hogy újra meg újra megtapasztalom múlását. De nem a szeretet szűnik meg. Csak az van, hogy emberek nem helyettesíthetik Istent az életemben. A legcsodálatosabb család, a legkielégítőbb munka sem tud betölteni minden űrt a szívemben, nem hozza helyre a hibáimat, és nem simogatja el a mélyen meghúzódó védtelenségérzést.
Nem, nem szabad szeretetre éhesen olvasnom az 1Kor 13-at, aztán elvárni környezetemtől mindazt, amit találok benne. Inkább azzal a szilárd elhatározással olvassam, hogy lám, ez az a szeretet, amit adni tudok.
Határozzam el, hogy a szeretetem türelmes lesz. Jóságos. Nem fogja számon tartani a rosszat. (Hú, ez aztán nehéz, ugye?)
Határozzam el, hogy a szeretetem védelmező lesz és kitartó.
És elhatározom, hogy szívem csészéjét Jézus lábához rakom, abbahagyom a pörgést körbe-körbe remélve – nem is, elvárva -, hogy a környezetem olyasmit adjon, amire nem képes.
A szeretet nem annak lehetősége, hogy a világ adjon nekem valamit. A szeretet annak lehetősége, hogy én adjak másoknak.

Uram, megköszönöm szeretetedet. Tudom, hogy mivel bőséggel kapom a szeretetet Tőled, bőséggel tudom tovább is adni. Segíts, Uram, hogy szeretetedben éljek, szeretet nyújtva másoknak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Gut-Honest Look at Love
Encouragement for today, 2016.12.28.
www.proverbs31.org