2017. január 27., péntek

Lélekerősítő - Ha le kell győznöd az aggódást


Betsy de Cruz

„Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” Mt 6,27
UF

Aggódásból olimpiai érmet szerezhetnék. Ami nem meglepő, mert felmenőim igencsak jártasak voltak az aggódásban.
Nagyszüleim viszik el a pálmát. Gyermekkoromban a családi összejövetelek előtt két órával már megjelentek, nehogy véletlenül elkéssenek. Aztán fél háromkor Papa fészkelődni kezdett, mert haza kell érniük sötétedés előtt. Háromkor el is indultak, hogy utánanézzenek a kutyának, meg annak, hogy nem gyulladt-e ki a házuk.
Gyakran jut eszembe egy jelenet, mikor autós kirándulásra vittek a nagyszüleim, még abban az időben, amikor a sebességkorlát 55 mérföld volt. Mama ötvennel tepert az országúton, mikor feltűnt egy forgalmi rendőrautó. Papa izgatottan figyelmeztette párját: „Látod a rendőrautót, Mama? Jó volna lassabban menni”. Halálra rémítette, hogy esetleg figyelmeztethetik gyorshajtásért.
Harminc év után könnyen kinevetem nagyszüleim rettegését, de Isten szemében talán ugyanilyen ostobának tűnnek az én aggódásaim is. Mindenható mennyei Atyám oldaláról nézve aggódásaim kicsik és értelmetlenek.
Jézus pontosan tudta, mennyire hajlamosak vagyunk az aggódásra, nem véletlenül teszi fel a kérdést: „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,27)
Lehet, hogy génjeimben hozom az aggódást, de táplálom is, valahányszor engedem, hogy belefészkelje magát a gondolataimba. Időt és energiát pazarolok Mennyei Atyám ellenőrzése alatt álló helyzeteken rágódva.
A Szentírás emlékeztet, hogy olyan szerető Atyám van, akinek még a madarakra is gondja van. „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Mt 6,26) Ha belegondolok, hogy Isten még a verebeknek is táplálékot ad, visszanyerem biztonságérzetemet. Arra gondolok, hogy mennyei Atyám lát engem, szeret, és gondja van rám.
Hát te, kedves barátnőm? Talán nyomasztó bizonytalanság gyötör. Munkahelyi gondok szívják el az energiádat. A gyermekeid miatti aggódás miatt nem tudsz aludni. Túl magasak a számlák. Egy orvosnál tett látogatás feje tetejére állította az egész életedet.
Gyere, tornáztassuk meg egy kicsit hitünk izmait.
Ne pazaroljunk időt, energiát az aggódásra, használjuk inkább hitünk építésére ezeket az eszközöket. Miért játsszam el gondolatban újra meg újra azt, ami félelmet gerjeszt bennem, mikor ehelyett fordulhatnék Isten igazságai felé? Mi lenne, ha felütném a Bibliát, és keresnék egy igehelyet, ami kifejezetten a mostani helyzetemre vonatkozik?
Isten igéjével rácsaphatunk a félelemre. Az aggódás nem változtat a helyzeten, de Isten Igéje képes rá. Amikor ránk tör az aggódás, fordítsuk el figyelmünket róla, és gondoljunk Isten ígéreteire, elmélkedjünk hűségén, amit már sokszor megtapasztaltunk. Aggódásunk alakuljon át imádsággá, mialatt magunkra és másokra alkalmazzuk Isten hatalmas Igéjét.
Ne feledjük, Isten nevén szólít minden csillagot, észrevesz minden kapirgáló verebet. Bízhatunk benne, hogy ránk is gondot visel.

Uram, tudom, hogy törődsz velem és mindazokkal, akiket szeretek. Taníts egyre jobban bíznom Benned. Add kegyelmedet, hogy hinni tudjam, jót hozol ki minden szituációból. Segíts, hogy lerakjam az aggódást, és hitem izmait erősítsem inkább. Jézus nevében, Ámen.

Betsy de Cruz: When You Need to Win over Worry
Encouragement for today, 2017-01-27
www.proverbs31.org

2017. január 20., péntek

Lélekerősítő - Szépen és bátran élni


Alicia Bruxvoort

„Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” Zsolt 16,11

A repülőtéren mellettem ülő asszony viseltes műbőr hátizsákot tartott az ölében, ami láthatóan sok eseményt, történetet mesélhetne gazdája életéből. A nő lábán lévő kopott túrabakancs is több ezer mérföld megtételéről tanúskodott.
Meglepett az elégedetlenség érzése a lelkem mélyén, ahogy elképzeltem, milyen kalandokat élt át a mellettem ülő utas.
Szeretnék az otthoni szennyeshalomnál magasabb hegyet is leküzdeni, álmodoztam a poros bakancs fűzőlyukait számolgatva.
Hétvégén egy konferencián segédkeztem, s rövidesen felszállok a gépre, ami hazarepít a kisvárosba, melyet otthonomnak nevezek. És bár vártam, hogy újra együtt legyek férjemmel és öt gyermekemmel, nem igazán kívántam újra bekerülni a napi gyerekszállítás, leckesegítés, főzés, takarítás mókuskerekébe.
„Hová utazik?” – kérdezte a bakancs viselője megszakítva dagonyázásomat az önsajnálatban.
„Haza” – válaszoltam felnézve, és fogadtam barátságos mosolyát. Majd visszakérdeztem.
Kiderült, hogy egy az úti célunk, de semmi más közös nincs bennünk. Egy nemzetközi segélyszervezet munkatársa, a szűkölködőket szolgálja szerte a világon. Én távmunkában dolgozom otthonról, és a velem egy fedél alatt élő hat embert szolgálom.
Az elmúlt héten például, mialatt én gyerekeim labdajátékát bámultam, és morgolódtam, hogy már megint vacsorát kell főzni, ő a napban gyönyörködött, ahogy lenyugszik a Himalája mögött, és nepáli gyerekeknek osztotta ki az ételt. Dzsungelek ösvényét taposta a lába, göröngyös hegyi utakat követett, mialatt én áruházak részlegein bolyongtam, és véget nem érő focimeccseken szurkoltam a ház mögötti udvaron.
Minél többet megtudtam róla, annál kíváncsibbá tett, mit keres egy ilyen világutazó a mi kis városunkban.
Felcsillant a szeme, mikor rákérdeztem.
A nővéréhez készül, aki „gyerekeket és jószágot” nevel a családi farmon, ahol mindketten felcseperedtek.
Próbáltam elképzelni a két testvér drámaian különböző életét. Az egyik szárnyat bontott, és ide-oda röpköd a világban, míg a másik gyökeret eresztett, és alig lépi át az állam határait.
„Ezek szerint ön a bátrabb kettejük közül?” – kacsintottam rá kedélyesen.
Az asszony a hátizsák zsinórjával babrált, majd felnézett, és látva, hogy választ várok, így szólt: „Ami azt illeti, ő a bátrabb”.
Az arcomra lehetett írva, hogy meghökkentem, mert úgy mosolygott rám, mint aki érti, majd folytatta: „Egész életemben a világot járva kerestem a boldogságot. A nővérem minden reggel ugyanott ébred, és ott akar örömre lelni, ahol van.”
Kezdtem érteni, mit akar mondani.
„Azt hiszem, ez a bátorság”, mormolta maga elé csendes tisztelettel.
Mai igénkben Dávid király arra tanít, hogy a szép élet titka nem abban áll, hogy melyik úton járunk, hanem hogy KIT követünk.
Nem az hozza meg a boldogságot, ha élményeket kergetünk, hanem ha a Megváltó után futunk.
És a Zsolt 16,11 szerint, ha Jézussal vagyunk – imádságos lélekkel keressük Őt, és követjük iránymutatását –, akkor megtaláljuk az elégedettséget ott, ahol éppen vagyunk.
A hangosbemondó először jelentette be a járatunkat, és hívta fel az utasok figyelmét a felszállásra. A mellettem ülő hölgy elnézést kért, mert még gyorsan fel akarta hívni bátor nővérét, én meg azon kaptam magam, hogy a szemem könnybe lábad.
Elképzeltem azt a közönséges életet, ami otthon vár, a kötelességeket és elragadtatásokat, a kuncogásokat és hisztiket, és észrevettem, hogy már alig várom, hogy felszálljak a gépre, és visszatérjek gyönyörű mindennapi életemhez.
És talán, ha majd átöleltem mind az öt gyermeket, akik anyjuknak hívnak, és legyőztem a hatalmas halom szennyest, ami felgyűlt, mialatt nem voltam otthon, előkeresem a túrabakancsomat, és odaállítom az ajtó mellé. Néha igenis szükségünk van emlékeztetőre, hogy azon az úton keressük az örömöt, ami a talpunk alatt van.

Uram, az örömöt abban az életben szeretném megtalálni, amit nekem szántál. Adj erőt, hogy kövesselek, és engedelmeskedjem. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: How to Live a Brave and Beautiful Life
Encouragement for today, 2017.01.20.
www.proverbs31.org

2017. január 18., szerda

Lélekerősítő - Meddig, Uram?


Esther Fleece

„Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?” Zsolt 13,3b

Harmincéves koromban, mikor újra meg újra költözködnöm kellett, sokszor imádkoztam így: Meddig még, Uram?
Élet- és munkakörülményeim hatására annyit cseréltem a lakcímemet, hogy egy életre elegem lett belőle. Magamnál hodtam korábbi lakcímeim listáját, hogy emlékezni tudjak rájuk, s megőrjített, ha a benzinkútnál irányítószámot kellett megadni az elektronikus fizetés hitelesítésére. Biológiai családom sajnos évekkel korábban szétesett, és bármerre néztem, minden azt erősítette bennem, hogy nincs egy hely, amelyet otthonnak nevezhetnék.
Meddig fér el mindenem egy bőröndben? Mikor változik már meg az életem?
Őszinte imák voltak ezek, nyers imák, de az Istennel megtett hosszú útra volt szükség, hogy elfogadjam, így is lehet és szabad imádkozni.
Sokáig úgy gondoltam, ha kérdezek, ezzel azt fejezem ki, hogy nem bízom eléggé Istenben. Tudtam, hogy bíznom kell gondviselésében, és Isten akaratának teljesülését kívántam, nem a magamét. De az engedelmességnek ezen az útján valahol elvesztek a kérdések, abbamaradtak a siránkozások.
A siránkozás, a lamentáció a bánat szenvedélyes kifejezése, és Isten elfogad minket fájdalmunkban. A panaszkodó imádságban őszinte érzéseinket tárjuk Isten elé. Isten hallani akar rólunk rossz napjainkon is, és mindig nyitott az őszinte imádságra.
A Szentírásban is találunk panaszkodást, jó példa erre a zsoltáros, amikor így kiált fel:
„Meddig feledkezel meg rólam, Uram? Mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?” (Zsolt 13,2)
Kiáltottál már így Istenhez: Meddig még, Uram? Meddig kell gyötrődöm? Meddig kell még várnom, hogy a gyermekeim Feléd forduljanak? Meddig kell még ezt a munkát végeznem, amiben semmi örömöt nem lelek?
Dávid panaszkodása rávilágít, hogy igenis van úgy, hogy azt érezzük, elfelejtett, sőt elhagyott Isten. A zsoltáros nem nyomja el ezt az érzést felszínes öröménekkel, nem egy értetlen barátnak mondja el, aki lesöpri az asztalról. Dávid egyenesen Istennek panaszkodik imádság formájában. A Szentírás szerint Isten engedi, hogy siránkozzunk, s ha panaszunkkal Hozzá fordulunk, válaszolni fog.
Dávid így folytatja: „Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond?” (Zsolt 13,2a).
Istennek feltehetjük a legőszintébb kérdéseinket is. Tudja, hogy vannak nehéz szakaszok az életben, amikor tele vagyunk aggodalommal. Csak az számít, hogy mit teszünk ezekben a siránkozásra indító helyzetekben.
Sajnos sokszor pletykálok Istennel ahelyett, hogy őszintén elé vinném panaszaimat imádságban. Gyermekeiként nyugodtan forduljunk kérdéseinkkel egyenesen Istenhez akkor is, ha szívünk tele van fájdalommal.
Ő miért mehetett férjhez, nekem meg még mindig nincs senkim?
Őt megáldottad, Uram, engem miért hagysz tovább küzdeni?
Miért végtelen a gyötrelem, miért nincs nyoma se a változásnak?

Téged milyen Meddig kérdés gyötör? Meg tudod osztani egy keresztény közösséggel? Megengeded magadnak, hogy egyenesen Istenhez fordulj velük?
Sok áldás van mindnyájunk életében, és sokan küzdünk ezzel párhuzamosan. Isten gyermekeiként sokféle érzést tapasztalhatunk meg egyidőben. Egy későbbi zsoltárban Dávid megvallja bűneit, ugyanakkor segítséget kér Istentől ahhoz, hogy dicsőíthesse: „Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet” (Zsolt 51,17).
A Szentírásban nincs színészkedés. A panaszkodás őszinte érzéseinket viszi Istenhez, és lehetőséget ad Neki, hogy megvigasztaljon, amikor nem minden rózsás bennünk és körülöttünk. Istennel való kapcsolatunk célja nem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem a bensőséges, álca nélküli együttlét Vele.
Ha bánatunkat Isten elé visszük, Ő azt a valónkat éri el, amilyenek vagyunk, nem pedig amilyennek mutatjuk magunkat. Ha magunkban tartjuk a panaszt, egy időn túl bezárkózunk, nem vesszük tudomásul érzéseinket, magunkra maradunk, sőt az imádkozást is abbahagyjuk. Nagylelkű Istenünk meghív, hogy tegyük fel a „meddig” kérdéseket, sőt a Szentírásban szemlélteti is, hogyan panaszkodjunk.

Mennyei Atyám, segíts, hogy ne akarjam visszatartani a panaszkodást Előtted. Amikor feléd kiáltok: Meddig, Uram? , légy velem a bajban, és fordítsd át dicsőítéssé panaszkodásomat. Jézus nevében, Ámen.

Esther Fleece: How Long, O Lord?
Encouragement for today, 2017.01.18.
www.proverbs31.org

2017. január 13., péntek

Lélekerősítő - Állj meg


Lynn Cowell

Így szól: „Álljatok meg, és lássátok, hogy én vagyok az Isten. Magasztalni fognak engem a nemzetek között, és magasztalni fog a föld.” Zsolt 46,10

Érkeznek az események, egyik a másik után, és újra meg újra döntéseket kell hozni.
Otthoni kihívások törnek rám. Ki fogja megjavítani? Ki felügyeli a munkát? Mennyibe fog kerülni?
Munkahelyi tennivalók nyomasztanak. Mi a következő lépés? Csak én tudom ezt elvégezni? Kérjek segítséget? Tudjuk-e tartani a határidőt?
Kapcsolati döntések rángatják a szívemet. Egyezzem bele? Hogy tudnék több időt tölteni velük? Jó az, ha teljesen őszintén beszélek a gondolataimról, érzéseimről?
Elfáradtam.
Mialatt ezeket írom, már a további elkerülhetetlen döntések gondolatától is kimerültnek érzem magam.
Elnyűtt szívem odafordul az Egyetlenhez, Aki minden egyes kérdésre tudja a választ.
A következő oldalra lapozok a naplómban, hogy fáradt gondolataimat megosszam Urammal.
Egy ima oson elő szívem rejtekéből, át a tollba, onnan a papírra. Kimerülten szivárognak a szavak: Uram, add újra éreznem jelenlétedet. Tölts fel újra önmagaddal. Adj bölcsességet, szelídséget. Békességet munkálj bennem, amit kisugározhatok. Rohanás nélkül. Feszültség nélkül. Nyugalmas irányítást kérek, hogy tudjak céltudatosan engedelmeskedni.
Ima közben rájövök, hogy a természetes út, az, hogy egyedül hozom meg a döntéseket, nem fog elvezetni a békességhez. Ő a béke.
Meghozom a legjobb döntést, és nekem szóló Igéjéhez fordulok: „Állj meg, és lásd, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,10a alapján).
Figyeled az első vesszőt? Mintha elő akarna ugrani a papírról.
Szünet.
Állj meg.
Ha megállok, tudni fogom. Megismerem a békét, amit megtestesít. Meg fogja mutatni az akaratát. Látni fogom, hogy Ő az Isten.
Nem akkor, amikor dolgozom, nem akkor, amikor produkálok, nem akkor, amikor meghozom a helyes döntéseket, hanem akkor, amikor megállok.
Az eredeti héber ige jelentései: ernyedten csüng, lesüllyed, gyenge, lusta, békén hagy, otthagy, visszahúzódik, ellazul.
Jól értem? Isten rábólint az ilyen magatartásra?

Igen, jól értem.
Állj meg. Türelem. Maradj nyugton. Bízz és láss. Erre hív. Tartsak szünetet, és Őt keressem. Béke és nyugalom.

Uram, olyan helytelennek tűnik megállni, mikor annyi a tennivaló. Hiába, a te utaid nem az én utaim. Segíts, hogy tudjak mélyet lélegezni, megállni, szünetet tartani, hogy befogadhassalak. Látni és tudni akarom, hogy Te vagy az Isten. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Be Still
Encouragement for today, 2017.01.13.
www.proverbs31.org

2017. január 10., kedd

Lélekerősítő - Lehet, hogy ilyen egyszerű


Glynnis Whitwer

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Mik 6,8 (KG)

Néha olyan bonyolult tud lenni az élet. Jó volna mindig tisztán látni, mi a helyes döntés. De akár kapcsolatokról, akár feladatokról vagy anyagiakról van is szó, könnyen összezavarodom. Főleg mostanában.
Olyan időszakába értem az életemnek, amikor döntenem kell, hogyan tovább. Valamikor nagyon világos volt Isten útmutatása. Mostanra viszont… Megváltoztak a dolgok. Ami egykor feltöltött energiával, most leszívja az erőmet. Ideje váltani.
De mi van, ha tévedek? Hátha kitartást vár tőlem Isten a nehézségek közepette? Ám az is lehet, hogy elvégeztem itt, amit nekem szánt, és eljött az idő, hogy továbblépjek. Istenem, nem tudnál egy mennyei szövegkiemelővel rávilágítani a megoldásra?
Voltál már ilyen helyzetben, amikor nem tudtad, mi a helyes lépés?
Régebben úgy gondoltam, hogy Isten kitalált számomra egy ösvényt, és vagy pontosan követem az utat, vagy elszalasztok valami jót, amit Isten nekem szánt. Mostanában viszont egyre inkább rájövök, hogy Isten azt akarja, hogy a szívem legyen a helyén. Hogy Őt mi módon szolgálom, az másodlagos.
A történelem során Isten népe mindegyre összekeverte ezt a két dolgot. Hozzátartozik emberi természetünkhöz, hogy irányítani akarunk, még Isten beleegyezését is manipulálni szeretnénk. A rítusok, szabályok megalkotása egyfajta biztonságot ad, ezekkel összevetve, mindig tudjuk, hol állunk.
Bár Isten alkotott számunkra szabályokat, melyek a javunkat szolgálják, ezek nem arra vannak, hogy a Vele való kapcsolat helyébe álljanak. Isten azt akarja, hogy Benne bízzunk, nem az iránymutatásokban.
Oly sokszor kell döntést hoznunk, igazán csoda lenne, ha mindig tudnánk, melyik a helyes út. Túlvállalhatjuk magunkat nagy igyekezetünkben, hogy Istent szolgáljuk, vagy alulteljesítünk, mert lebénít a félelem a rossz döntéstől, sőt akár fel is adjuk a próbálkozást, hogy megfeleljünk Isten akaratának.
Izrael népe ugyanezzel a problémával viaskodott. Nemzedékeken át vagy túlzásba vitték a törvénytiszteletet, hogy vallási áldozataikkal Isten kedvében járjanak, vagy feladták az igyekezetet, és megkeményítették szívüket.
Mikeás próféta idején a nép szíve eltávolodott Istentől. Betarthatatlan rítusok és szabályok szövevényéből alakították ki vallásos életüket. Egyesek el is fordultak Istentől, és bálványokat kezdtek imádni. De Isten nem tágított, folyamatosan hívta őket vissza magához.
Mikeás próbálta elmondani a népnek, hogy Isten követése sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt értelmezték: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6,8 KG).
El tudom képzelni, hogy sok hívő ember kevésnek tartotta a hitnek ezt az egyszerűsített változatát. Vagy talán elfogadták, de szerették volna néhány száz szabállyal kiegészíteni, pontosítani. Mikeás ezzel a próféciával tisztán közvetítette Isten szándékát. Három dolog szükséges: igazság, irgalmasság és alázat.
Érdekes belegondolni, hogy bár cselekedetekkel járnak, mégis mindhárom feltétel alapja a lágy, szerető szív. Nem fogunk igazul cselekedni, ha harag és gyűlölet van a szívünkben. Nem leszünk jók és irgalmasak, ha saját érdekeinket akarjuk szolgálni. És a gőgös szív mindig Isten elé helyezi a maga akaratát.
Ez a hármas feltétel vajon az én életemre is érvényes? Talán semmi mást nem vár tőlem Isten, csak hogy az igazság mellett álljak, a jóságot válasszam, és járjak minden nap Vele, alávetve akaratomat az Övének.
Lehet, hogy én magam nehezítem meg a döntést. Ha félresöprök minden emberalkotta szabályt, minden elvárásomat magammal szemben, és ha Istentől nem kaptam világos útmutatást, akkor egyetlen dolog számít: helyén van-e a szívem, benne lakik-e Isten.
Ha Isten évezredeken át követelte magának népe szívét, most is igényt tart a miénkre. A rutinszerű engedelmesség és szolgálat nem visz közel Hozzá. Igazából Isten, az Atya, azért küldte el Fiát, hogy a lelkébe költözzék azoknak, aki hisznek Jézusban – és ez a lehető legszorosabb kapcsolat.
Remélem, bátorítást kapsz Isten igéjéből, ha olyan helyzetben vagy, ahol döntened kell, de képtelen vagy rá. Lehet, hogy ilyen egyszerű: cselekedj az igazság szerint, szeress irgalmasan, járj alázattal Istennel. Ha ez mind megvan, rajtad áll, hogy döntesz, nem tudsz tévedni.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem raksz újabb terheket anélkül is nehéz életünkre, és egyszerű utat mutatsz követésedre. Segíts, hogy ne nehezítsem meg a dolgomat, és fontosabb legyen szívem állapota, mint az, hogy tökéletesen döntsek. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Maybe It Really is That Simple
Encouragement for today, 2017.01.03.
www.proverbs31.org

2017. január 4., szerda

Jézus kérő szava által

P. Gabrielle Di S. M. Magdalena OCD Benső végtelen című könyvét olvasom, az elmúlt három napra való elmélkedéseket. Csodálatosan fogalmazza meg Jézus nevének fontosságát, majd azt, hogy Jézus az egyetlen közvetítő az Atyához, csak általa lehet eljutni az üdvösségre.
Ezt sokszor próbáltam értelmezni, mert hiszem, hogy a többi nagy világvallásban élő, az egy igaz Istent hívő, és az Őt csak kereső, szeretetben élő jó embereket biztos nem zárja ki Isten a végső boldogságból.
Próbáltam úgy értelmezni, hogy az „Atyához” csak Jézuson át vezet az út, mert ő az egyetlen, aki személyes, szerető Atyaként állítja elénk Istent. De Istenhez jutnak el azok is, akik nem Atyaként tekintenek rá.
Így viszont eljuthatnak Istenhez Jézust megkerülve is emberek, és ez biztos, hogy nincs így. Jézus az emberiséget váltotta meg, minden embert, azzal hogy Benne egyesült Isten és ember, és emberként az Isten újra magához kapcsolta legnemesebb teremtményét egyszer s mindenkorra Jézus áldozata által. Tehát nincs kapcsolódás Istenhez Jézus nélkül.
Hogyan lehet ezt feloldani?
Azt hiszem, ma megkaptam a választ. Nem kell Jézusban hinni ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolat ember és Isten között. És mégis Jézus az, aki őket az Atyához viszi. Hogyan? Teremtő szavával. Mindent teljesít az Atya, amit kér tőle, mondja Jézus. Ezért biztat minket is arra, hogy az Ő nevében kérjünk. És mit kért Jézus a világtörténelem legsötétebb, és egyben legragyogóbb percében, a kereszten? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Bocsáss meg mindazoknak most és az idők végezetéig, akik üldöznek engem, akik nem hisznek bennem, de benned hisznek, hisz miattad haragszanak rám.
Vannak tehát, akik a Jézusban való hit által nyernek bocsánatot, és vannak, akiknek Isten Jézus kérő szavára bocsát meg.
Hogy azokkal mi történik, akik egyik kategóriába se tartoznak? Ők a „világ”. Egyetlen emberről sem tudhatjuk, hogy hol áll, nem ítélkezhetünk, még véleményt se mondhatunk. Isten viszont tudja, bízzuk rá az ítélkezést.

2017. január 3., kedd

Lélekerősítő - Őszinte szembenézés a szeretettel


Lysa TerKeurst

„Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” 1Kor 13,7-8a

Ma egy kicsit másként akarok a szeretetre nézni. Olykor előfordul, hogy lelkem belső csendjében a szeretettel foglalkozom, ilyenkor többnyire azt keresem, mit kapok tőle.
Szívem kis csészéjét odanyújtom annak, akit szerelemmel szeretek: „Kérlek szépen, töltsd tele. Tegyél valamit, amitől érezhetem, hogy én vagyok a legfontosabb, legkülönlegesebb nő a világon.”
Majd odanyújtom a gyermekeimnek: „Kérlek szépen, töltsétek tele. Viselkedjetek ma úgy, hogy azt érezzem, jó anya vagyok, tegyetek valamit, amitől büszke lehetek.”
Aztán odanyújtom a munkatársaimnak: „Kérlek, töltsétek meg az üres helyeket a lelkemben. Nyújtsatok valamit, amitől fontosabbnak érezhetem magam.”
Egy akármilyen szerda reggel talán kevéssé alkalmas az ilyen töprengésekre.
De így az újesztendő közeledtével talán épp ezen a szerda reggelen kell megnyomnom az újraindítás gombot gyakran törékeny szívemen. Bonyolult dolog a szeretet. Isten úgy alkotta szívünket, hogy sóvárogjon a szeretet után. Kijelentette róla, hogy nagyobb a reménynél, és nagyobb a hitnél is.
Elképesztő.
Azt is mondja, hogy nem szűnik meg soha. Szívem csendjébe belecsikordul az a félmondat az 1Kor 13-ból. Újra meg újra tapasztalom, hogy megszűnik a szeretet. Vagy mégsem?
Ha a szeretet számomra az, amit kapok belőle másoktól, akkor természetes, hogy újra meg újra megtapasztalom múlását. De nem a szeretet szűnik meg. Csak az van, hogy emberek nem helyettesíthetik Istent az életemben. A legcsodálatosabb család, a legkielégítőbb munka sem tud betölteni minden űrt a szívemben, nem hozza helyre a hibáimat, és nem simogatja el a mélyen meghúzódó védtelenségérzést.
Nem, nem szabad szeretetre éhesen olvasnom az 1Kor 13-at, aztán elvárni környezetemtől mindazt, amit találok benne. Inkább azzal a szilárd elhatározással olvassam, hogy lám, ez az a szeretet, amit adni tudok.
Határozzam el, hogy a szeretetem türelmes lesz. Jóságos. Nem fogja számon tartani a rosszat. (Hú, ez aztán nehéz, ugye?)
Határozzam el, hogy a szeretetem védelmező lesz és kitartó.
És elhatározom, hogy szívem csészéjét Jézus lábához rakom, abbahagyom a pörgést körbe-körbe remélve – nem is, elvárva -, hogy a környezetem olyasmit adjon, amire nem képes.
A szeretet nem annak lehetősége, hogy a világ adjon nekem valamit. A szeretet annak lehetősége, hogy én adjak másoknak.

Uram, megköszönöm szeretetedet. Tudom, hogy mivel bőséggel kapom a szeretetet Tőled, bőséggel tudom tovább is adni. Segíts, Uram, hogy szeretetedben éljek, szeretet nyújtva másoknak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Gut-Honest Look at Love
Encouragement for today, 2016.12.28.
www.proverbs31.org