2017. június 5., hétfő

Lélekerősítő - Tetszem Jézusnak, jól tudom


Alicia Bruxvoort

„megmentett, mert gyönyörködik bennem.” Zsolt 18,19b

Négyéves kislányomtól semmi mély mondanivalóra nem számítottam, mikor beszélgetni kezdtem vele azon a forró nyári napon, csak szerettem volna az asztalnál tartani örökmozgó gyermekemet, hogy fejezze be a mogyorókrémes szendvicsét, mielőtt továbbrohan játszani.
- Mit tanultatok ma a szünidei bibliaiskolában? – kérdeztem tőle, miközben rózsaszín műanyag tányérja fölött átnyúlva letöröltem arcáról a mogyorókrémet.
Gyermekem szájához emelte a szendvicsét, beleharapott, s úgy lesett rám a kenyér héja fölött, mint mikor a szomszéd átsandít a kerítésen.
- Azt tanultam, hogy tetszem Jézusnak – csámcsogta. – Nagggyon tetszem neki!
Mintha egy vidám gyerekdalt énekelne. Majd átnyúlt az asztalon, és gyengéden megsimogatta a kezem. – És anya, tudom, hogy te is nagyon-nagyon tetszel neki! – mondta, mialatt ragacsos ujjacskáit az enyémekbe kulcsolta.
Azután mindkét karjával repdesni kezdett, mint egy kismadár, és én azt éreztem, hogy az én szívem is mindjárt szárnyra kel.
Régóta hiszem, hogy Jézus szeret, a kereszt rá a bizonyíték, de mikor a tükörbe nézek, nehéz elhinnem, hogy tetszem is Szabadítómnak.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én gyakran érzem úgy, hogy senki tetszését nem nyerhetem el.
Vannak napok, mikor minden összezavarodik, keserű vagyok, túlhajszolt és kimerült.
Vannak napok, amikor nem tudok hálás lenni, vidám, rugalmas vagy szórakoztató.
Vannak napok, amikor nem okozok örömöt a férjemnek, a gyermekeimnek, de még a legközelebbi barátnőimnek sem.
S ha igazán őszinte akarok lenni, gyakran saját magamnak se tetszem.
De mint megbocsátó barát, a Biblia is visszhangozza kicsi lányom elbűvölő szavait.
A Szentírásból kitűnik, hogy Aki a Kálvária keresztjén a helyünkre lépett, nem csak megtűr minket, fogcsikorgatva vagy szent kényszerűségből. Bármilyen abszurdan hangzik, Ő, Aki előbb szeretett minket, tetszését is leli bennünk. Íme a bizonyíték:
- Mai alapigénk szerint Isten gyönyörködik bennünk
- Ugyanezt mondja ki a Zsolt 149,4 is.
- Ujjongva örül nekünk, állítja a Zof 3,17.
- A Zsolt 147,11 újra kimondja, hogy gyönyörködik bennünk.
Őrület, ha belegondolsz, hogy a Menny tökéletes Hercege gyönyörködik a föld porában élő, hibákkal teli követőiben. De ha tudomásul veszem ezt az egyszerű igazságot, másként tekintek Megváltómra.
Ha elfogadom, hogy Jézus örömét leli bennem, keresem a módját, hogyan örüljek én is Neki. Igyekszem rátalálni napközben, beszélgetek vele, mialatt vezetek, együtt nevetünk gyermekeim butuska bohóckodásain.
Felfigyelek kedvességére a mindennapok taposómalmában – egy rézvörös naplementében a hegyek mögött, vagy mikor egy nehéz napon váratlanul felhív egy jóbarát.
Jelenléte nyugtat meg a zűrzavarban, szeretetét hallom a madarak énekében az ablak alatt, Őt érzem a megmagyarázhatatlan békességben, ami eltölt rohanás közben, vagy ha egy bátorító ige felbukkan tudatom felszínére, mikor legnagyobb szükségem van rá.
Egyszóval, ha tudatosítom, hogy Ő, aki meghalt értem, örömét leli bennem, én is keresem, hogyan gyönyörködhetem Benne.
Dúdolgatom a vasárnapi iskolában tanult kis éneket: „Engem szeret Jézusom, Bibliámból jól tudom”.
De nem felejtem el azt a sokszor figyelmen kívül hagyott igazságot sem, amit egy négyéves kislány mondott nekem teli szájjal, s megörvendeztette vele sóvárgó lelkemet.
Valóban tetszem Jézusnak. – És tudd meg, hogy te is tetszel neki nagyon-nagyon!

Drága Jézus! Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy megváltottál, és annyira tetszem neked, hogy ezzel megszépíted a napjaim. Taníts meg, hogyan tudjak mindig örömöt találni Benned, és úgy szeresselek, ahogy te szeretsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Jesus Likes Me, This I Know
Encouragement for today, 2017.06.02.
www.proverbs31.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése