2017. július 15., szombat

Lélekerősítő - Meghívót kaptál


Suzie Eller

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,3-5


A hűtőm eleje tele van meghívókkal. Egyik egy kisbaba születésének megünneplésére hív. Egy másik esküvőre. A harmadik születésnapi mulatságra. Nem tudok mindenhova elmenni, de jól esik, hogy valaki rám gondolt, mialatt szervezte a számára fontos eseményt.
Nemrég kaptam egy másik meghívót. Nincs kirakva a hűtőre. A naptáramban sem szerepel. Muszáj részt vennem, pedig nem akarok jelen lenni. Ugyanakkor tudom, Valaki rám gondol közben.
Huszonöt éve mellrákot állapítottak meg nálam. Nehéz időszak volt, de drágakövek is előbukkantak közben. Megtapasztaltam a barátság értékét. Megtanultam, mi számít, mi nem. Az emberek kerültek figyelmem középpontjába. Krisztus volt a támaszom.
Nemrég megtudtam, hogy a lányomnak mellrákja van. Épp úton voltam a repülőtérre, mikor a hír érkezett. Kerestem egy üres helyiséget a fürdőben, és addig zokogtam, míg elapadtak a könnyeim.
Ne megint, Uram.
Igaz, hogy hálás vagyok mindazért, amit annak idején megtanultam, de nincs anya, aki ilyen megpróbáltatást kívánna a gyermekének.
Alapigénk, a Róm 5 szolgált vigasztalásul.
Pál apostol itt meghívja valamire a római egyházat. Ha felületesen olvassuk, a meghívás szenvedésre szól, pedig nem így van. Valójában azt akarja, hogy megtapasztalják a hit örömét a megpróbáltatásban.
A szenvedésből türelem fakad.
Pál nem tagadja a szenvedés valóságát, de felhívja figyelmünket, hogy a szenvedés meg tud erősíteni. Két évtizeddel ezelőtt fogalmam sem volt, mennyire erős vagyok, Isten viszont tudott róla.
Ahogy a váróteremben ültem a lányommal, átkaroltam a vállát, de tudtam, hogy a Mennyei Atya is átölelve tartja. A lányom már erős, és ezt a hitének köszönheti. Mialatt végigéli ezt a megpróbáltatást, sok mindent fel fog még fedezni arról a nőről, akinek Isten megalkotta.
A türelemből kipróbált erény.
A kipróbáltság erénye megfizethetetlen, kemény kövek végzik a csiszolását. Azzá válunk, amivé lennünk kell, amilyennek Isten ismer minket. Ez az erény túlnő a megpróbáltatáson, bölcsesség, éleslátás, bátorság jellemzi.
A kipróbált erényből reménység.
A Jézussal viselt szenvedés alatt tekintetünk Rá, a Belé vetett reményre fókuszál. Ahogy lányomat kísérem az úton, fura, hogy kívül vagyok. Minden hajdani érzést újraélek, és minden még nehezebb, mert az én drága kislányom éli most át.
Egy dolgot biztosan tudok: Jézus végig vele lesz, és szelíden fogja tanítani. Azt kérem, hogy kislányom új fényben lássa meg a hit nyújtotta reménységet, amire ígéretet kaptunk a váratlan megpróbáltatások idejére.
A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiárad szívünkbe az Isten szeretete.
Amiben 25 éve támaszt leltem, most is érvényes. Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Szeret engem. Szeret téged. Szeretete bőségesen árad megpróbáltatások idején.
Mire szól hát meghívásunk a megpróbáltatásban?
A hűtőre és a naptárba új meghívók kerültek, mióta ezt az új utat járom a lányommal. Elhozni az unokákat ekkor, orvoshoz menni akkor, együtt imádkozás a lányomért egy másik alkalommal.
De az igazi meghívást anyai szívem őrzi, és imádkozom, hogy a lányom is megkapja: örömre szól, mert Isten szeretete még a legnehezebb időszakokon is átsegít.
Ezt a meghívást elfogadom, és az Úrba vetem bizalmamat.

Mennyei Atyám! Én ezt nem kértem, nem akartam, de tudom, hogy itt is velem vagy, és azokkal, akiket szeretek. Te vagy Kősziklám és Pajzsom, Benned biztonságban vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: You are Invited
Encouragement for today, 2017.07.13.
www.proverbs31.org-

2017. július 12., szerda

Lélekerősítő - Amikor nem tetszik Isten forgatókönyve

Sharon Jaynes

„Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Ha én dönthetnék, az élet forgatókönyvét néhány helyen átírtam volna. Annyi tragédia történt a környezetemben, a hozzám közel állók életében! Ha én volnék az író, több ponton változtattam volna a történeteken.
Szerencsére nem én vagyok a szerző, mert azok, akik mindazt átélték, most világszerte ezer és ezer nőre hatnak Isten szabadító erejéről szóló történeteikkel. Fájdalmuk céllá változott, nyomorúságuk misszióvá, a veszteségből reményt és újjáéledést hozó üzenet lett. Életükből újra meg újra tündöklő szikrák pattannak ki.
Útjuk sötét alagutakon vezetett át a fénybe.
Ha én dönthetnék?
Második gyermekem nem hagyott volna itt, mielőtt megszületett. Carol fia nem lenne börtönben. Linda lányának nem lenne béna mind a négy végtagja. Barbara lánya nem volna bipoláris depressziós. Patty 21 éves lánya nem lett volna autóbaleset áldozata. Jennifer férjének agyát nem pusztítanák daganatok.
A nehéz időszakok dicsőséges percekkel terhesek – olyan percek ezek, melyekben Isten terve készül megszületni azok életében, akik vállalják, hogy végigküzdik magukat a szenvedésen. Ne hagyjuk, hogy a keserűség és harag alkalmatlanná tegye lelkünket Isten ajándékainak befogadására.
A lelki sötétség elkerüléséhez mindenekelőtt állandó, hálatelt kommunikációra van szükség: Isten jelenlétének folytonos tudatosítására.
Miután elvégeztük az egyetemet, férjemmel Charlotte-ba költöztünk egy új vállalkozás kedvéért. De mikor már ott voltunk, a férfi, aki a társa lett volna az üzletben, meggondolta magát.
„Bocs, Steve. Más terveim vannak. Sok szerencsét, fiam.”
Nagyon el voltam keseredve. Őszintén szólva, szörnyen mérges voltam. Haragudtam a potenciális partnerre. Haragudtam Istenre. Imádkoztunk, böjtöltünk, úgy éreztük, ezen az úton vezet Isten. És most ott álltunk pénz nélkül, munka nélkül, diákhitel tartozással.
Három hónappal később kaptunk egy ajánlatot, ami sokkal jobb volt az előzőnél. Ef 3,20 a gyakorlatban: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erővel”.
De miért nem csinálta meg Isten elsőre? Miért nem vezetett egyenesen ehhez a második lehetőséghez, mikor annyit imádkoztunk és érdeklődtünk? Megtehette volna.
Őt bizony sokkal jobban izgatja jellemünk fejlődése, mint hogy kényelmes, ölünkbe hulló lehetőségekkel kényeztessen. C.S. Lewis mondta: „Ha azt gondolod, hogy a világot csak a mi boldogságunkért teremtették, kibírhatatlannak fogod tartani. Gondolj rá edzőteremként, fejlesztő szobaként, máris jobban érzed magad.”
Itt érkezünk el alapigénkhez: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6).
Mindig mi vagyunk a diákok, és Ő a tanár. A megpróbáltatások szétfeszítik önelégültségünk gyenge burkát, és Isten csodáinak nyersanyagává válnak. Ezek a csodák váratlan tündöklő pillanatok az út során.
Bárcsak tudnánk bízni akkor is, ha a menny innenső oldalán nem értjük meg az élet minden fordulatát. Igazából ezt jelenti az Istenbe vetett bizalom. Ha Benne élünk, mozgunk és vagyunk, az élet sötét időszakai alkalmat adnak arra, hogy higgyük, Isten ismeri az utat, tudja a megfelelő időpontokat, nekünk csak Bele kell kapaszkodnunk.
Főleg, mivel még írja a történetet.

Atyám, köszönöm, hogy mindig tudod, mi a legjobb nekem, és aszerint cselekszel. Bocsásd meg, amikor nem bízom benned, amikor azt hiszem, nekem jobb megoldás jutott az eszembe. Tudom, hogy nagyszerű meglepetésekkel vársz, ha egyszerűen csak bízom Benned. Köszönöm, hogy a Tanítóm vagy. Segíts, hogy jeles tanuló legyek igazságodból. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Don’t Like the Story God is Writing
Encouragement for today, 2017.07.11.
www.proverbs31.org

2017. július 10., hétfő

Lélekerősítő - Ezért szoktunk összegyűlni

Arlene Pellicane

„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél inkább látjátok közeledni a napot.” Zsid 10,24-25

„Legyen gombunk rá, hogy ne maradjunk otthon az összejövetelekről” – jelentettem ki okos tekintetű első és másodikos hittanosaimnak.
Nem egészen így írja a Biblia, de tudtam, így biztos emlékezni fognak rá Lucy-m hittanos társai.
„Nem gombunk! Gondunk!” – szóltak közbe nevetgélve.
Megismételtem most már szó szerint az idézetet, de Lucy-nak mindmáig elég annyit mondanom, hogy „legyen gombunk” – és már tudja is a folytatást.
Akár másodikos vagy, mint a kislányom, akár 90 éves, Isten népének nagyon fontos, hogy rendszeresen közösségbe járjon. Sajnos, sok embert ismerek, bizonyára te is, akik így nyilatkoznak:
„Otthon is tudok Bibliát olvasni meg imádkozni. Nincs szükségem egyházra ahhoz, hogy lelki életet éljek.”
„Megbántott valaki a templomban, én oda többé be nem teszem a lábam.”
„Csupa kétszínű ember jár a templomba”.
Pedig bármilyen is, ha jó, ha kevésbé jó a helyi közösség, az Egyház Jézus menyasszonya. Az Újszövetség nem ad választási lehetőséget a híveknek. Felkér, hogy járjunk össze, és ezt a szokásunkat ne hanyagoljuk el. Sokan vannak, akik valaha jártak templomba, gyülekezetbe, aztán ezért vagy azért elmaradoztak. Talán tévtanítók vezették félre őket, ahogy Pál apostol figyelmeztet az ApCsel 20,29-30-ban.
Mai rohanó világunkban a heti templomba járást könnyű feláldozni a sportolás, hétvégi bevásárlás, pihenés oltárán. Interneten is hallgathatunk prédikációt, énekelhetünk dicsőítő énekeket, és úgy érezhetjük, ez elég is.
Pedig nem elég.
Mielőtt édesanya lettem, egy nemzetközi rádió- és televízióadónál dolgoztam, aminek a missziós adásait több mint 2000 rádióállomás közvetítette, és üzenete 200 millió otthonban fogható volt. Bibliatanárunk gyakran hangsúlyozta a hallgatóknak: „Hétvégén föltétlen menjetek el a helyi gyülekezetbe. A mi adásunk nem helyettesíti a templomi közösséget.”
Ha betegség vagy testi korlátozottság miatt nem tudsz eljutni a templomba, adj hálát Istennek azokért a lelkészségekért, templomokért, amelyek rádión, televízión, interneten keresztül otthonodba viszik hited erősítését szolgáló istentiszteleteiket, alkalmaikat. De ha el tudsz menni, nagyon fontos, hogy aktív tagja légy a helyi gyülekezetnek, egyházközösségnek. Akár maroknyian valakinek az otthonában vagy több ezren egy csarnokban, arra kaptunk megbízatást, hogy összegyűljünk.
Kereszténnyé válásunk része, hogy egy családba tartozzunk más hívő testvérekkel. Szolgáljunk és működjünk együtt a közösséggel, mely úgy válik erőssé, ha minden tag hozzáteszi a magáét tehetsége és lehetőségei szerint. Szeretetre és jótettekre tudjuk buzdítani egymást.
Még elemista koromban kezdtem templomba járni. Szüleim mindig magukkal vittek, ha nyitva volt az épület, vasárnap reggel, vasárnap este, szerda este. Ha evangelizátor vagy misszionárius érkezett, mi mindig ott voltunk.
Előfordult, hogy betegnek tettettem magam, inkább maradtam volna otthon a tévé előtt. De legtöbbször szívesen mentem Isten házába. Hálás vagyok szüleimnek, hogy belém nevelték a templomba járás jó, hasznos, áldott szokását.
Ahogy Urunk visszaérkezésének napja közeledik, járjunk össze egyre szorgalmasabban. Mivel a mennyországban egyetlen Egyházzá egyesülünk, jó, ha már itt a földön ezen dolgozunk.
Elhatárolódva a többiektől nem tudunk teljes keresztény életet élni.
Szükségünk van egymásra. Ha egyikünk gyenge, a másik ereje segít. Egy testbe, egyházba egyesülve hűek tudunk maradni Istenhez és Igéjéhez. „Legyen gombunk” rá, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket.

Uram, köszönöm, hogy belehelyeztél a hívők családjába, melyet egyháznak nevezünk. Segíts, hogy aktív tagja legyek a helyi közösségnek. Tudjak áldás lenni, vigasztaljam és bátorítsam azt, akinek hittestvéreim közül szüksége van rá. Jézus nevében, Ámen.

Arlene Pellicane: Why We Gather
Encouragement for today, 2017.07.07.
www.proverbs31.org

2017. július 1., szombat

Lélekerősítő - Tekintsünk templomként testünkre


Cindy Bultema

„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?”
1Kor 19a


„Cindy egy kövér vörös tehén.”
Ez az öt szó két évtizeden át meghatározott engem.
A lányok fürdőszobájának deszkaajtajára írta föl valaki a középiskolában, ahova jártam. Mintha egy névtáblát ragasztottak volna rám. „Szia, Cindy vagyok, egy kövér vörös tehén.”
Nem fogtam fel, hogy a lányok egy darabig vihognak rajta, s aztán elfelejtik. Meg azt sem, hogy a gondnok lecsiszolja, s átfesti az ajtót. Bár az emlékezetemből is kitörölte volna!
Akkor még nem tudtam, hogy Isten számára más vagyok: kislányának hív, szeme világának, értékes hercegnőnek. Hagytam, hogy azok az ajtóra firkált szavak a hatalmukba kerítsenek.
Valahányszor a testemre, a kinézetemre gondoltam, bevillant a felirat. Kövér, vörös tehén. Igen, ez vagyok én. Elhittem, hogy testem idétlen, egyszerre túl nagy és mégsem elég.
Táplálkozási zavarok, szerfüggőség következett rövid időn belül. Belevetettem magam a szexualitásba, testemet mint gyöngyöt szórtam disznók elé. Te csak beszélsz róla, én meg is éltem. Bármit megtettem, csak meneküljek a szavak okozta fájdalomtól.
Sajnos, évekkel később, hiába adtam át az életemet Jézusnak, a testképem nem változott, állandó küzdelmet jelentett. Szerettem Jézust, mindenkinek elmeséltem, aki hajlandó volt meghallgatni, hogyan mentett ki Jézus a függőségből. De a kegyetlen szavak hatása alól, melyek oly mélyen beleégtek tinédzser lelkembe, nem szabadultam meg.
Aztán lassan kezdtem rájönni, hogy ha a testről beszélünk rondán, igazából olyan, mintha egy templomot káromolnánk.
A szabadulás úgy érkezett, hogy végre elhittem Pál apostol tanítását a korintusiaknak írt levélben: a testem templom, magának a Szentléleknek a hordozója.
Pál apostol szándékosan használta a templom szót az 1Kor 6,19-ben. Korintus tele volt templomokkal. A korai keresztények környezetéhez úgy hozzátartoztak a templomok, mint a miénkhez a felhőkarcolók. Csakhogy ezen a helyen Pál valami mást, meghökkentően mást mond a templomokról.
„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?” (1Kor 19a).
Pál levele címzettjeinek lelki szeme előtt rögtön megjelent egy templom képe a maga kupolájával, arannyal-ezüsttel bevont díszes faragványaival. Gyönyörű. Elegáns. Kiemelkedő.
Ez a mondat elkápráztatta őket. A korintusi egyház átvette a város jelszavát: „Az étel a testért van, a test pedig az ételért”. Új szívük volt már, de továbbra is kielégítették testi vágyaikat. A túlzásba vitt ivászat, a falánkság rendben való volt. Használni és kihasználni a testet nem számított a lélek szempontjából, nem érintette azt. Legalábbis így vélekedtek.
És most Pál azt mondja, hogy az ő testük templom. Szent hely, ahol lakást vett a Szentlélek. Szuper!
Ugyanez igaz rád is, rám is, és Krisztus minden követőjére szerte a világon. Igen, rád is!!
Akár templomnak érzed magad, akár nem, ez az IGAZSÁG. Krisztusban, ha bocsánatát kéred, tiszta templommá változol, akármilyen tisztátalan, hihetetlen dolgokat műveltél is azelőtt. Jézus kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának köszönhetően lekaparhatjuk a koszos foltokat és gondolatokat múltunkról, és feldíszíthetjük elménket Isten igazságával.
Ezek után hogy beszélsz a templomról? Ha belső monológodat kihangosítanák, káromlást vagy igazságot hallanánk?
Kedves barátnőm, kezdjünk el másképpen beszélni a testünkről, Isten szent templomáról. Értékesebbek, nagyobb áruk van bármelyik lélegzetelállító kastélynál, reklámozott álomotthonnál. Mindegy, mekkora, milyen idős vagy mennyire erős, testünk szent, és úgy jó, ahogy van. Végtelenül értékes, és Istent hihetetlenül érdekli, mit teszünk vele, mennyire tiszteljük.
Ideje, hogy kérjünk Istentől új szavakat, igaz szavakat, amikor testünk templomáról gondolkodunk és beszélünk.

Istenem, Te vagy a Teremtőm, Te alkottál engem. Bocsásd meg, ha néha elégedetlen vagyok, morgok a külsőm miatt. Mennyire fájhat neked, amikor a hibákra, a szeplőkre koncentrálok. Add, hogy a Te szemeddel lássam magamat. Vésd lelkembe a Te igazságodat a testemről, az értékességemről. Gondolataim és viselkedésem alapja ne a világ üzenete, hanem a Te Igéd legyen. Jézus nevében, Ámen.

Cindy Bultema: Changing our Body Trash Talk to Temple Talk
Encouragement for today, 2017. 06.28.
www.proverbs31.org