2017. július 31., hétfő

Lélekerősítő - Amikor úgy érzed, láthatatlan vagy


Ashlee Glad

„Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen.” És 40,26 (KG)

Hat hónapja voltunk szülők, mikor apósom elhunyt.
Ha behunyom a szemem, még mindig magam előtt látom a jelenetet, amikor megtudtuk a hírt. Öt nemfogadott hívás. A férjem a kocsifelhajtón állt, s újra meg újra ezt mondta a telefonba: „Az nem lehet. Az nem lehet.”
Tudtam, mi történt.
Elszorult torokkal szabadítottam ki a kocsiülésből kisbabámat. 90 mérföldre voltunk apósomék otthonától. Emlékszem, sütött a nap, pedig nem illett volna. Emlékszem, ott álltunk a kocsifelhajtón, a hasamra kötött gyermekünkkel kettőnk között öleltük egymást. Emlékszem az útra, egyszer megálltunk marhahúsos szendvicset venni. Emlékszem a megérkezésre anyósom házához, ahol első mozdulatommal a karjaiba tettem egyetlen felajánlásomat, hat és fél kilónyi ártatlanságot: kékszemű kisbabámat.
Különös dolog megtapasztalni a születést és a halált ilyen közeli időpontban egymáshoz. Kisfiam első évét a családunkat ért mélységes fájdalom vette körül. Az egész élet tele lett ellentmondásokkal. Egyik nap pici fiúnk először nevet magára a tükörben. Másnap ott állunk a koporsókkal teli ravatalozóban. Hogyan tud az ember egyszerre örülni és gyötrődni? Mikor van ideje a nevetésnek? Mikor a sírásnak?
A Prédikátor könyvének 3. fejezete állítja, hogy mindennek megvan az órája, mindennek a maga ideje az ég alatt. De hogy létezhet egyidőben mély gyász és elragadtatott öröm?
Anyaságom első évét két folyamat határozta meg: egyfelől tanultam a csecsemőgondozást, másfelől azt, hogyan lehetek férjem támasza az egész életét megrázó veszteségben. E felelősségeken túl nem tudtam, ki vagyok. Lábujjhegyen járkáltam a házban, csak azon igyekeztem, hogy ne zavarjak senkit és semmit. Még egy ellentmondást átéltem: hiába volt egy kisbaba állandóan a csípőmön, még soha nem éreztem magam ennyire egyedül.
„Úgy érzem, láthatatlan lettem – vallottam be egyik éjjel a férjemnek. – Próbálok mindenkinek mindene lenni, de senki sem akar nekem valakim lenni.”
„Nagyon el vagyok keseredve – viszonozta a vallomást a férjem. – Apám elvesztésével mintha egy rész belőlem szintén meghalt volna.”
Így folytatódtak a vallomások könnyek között oda-vissza azon az éjszakán, míg rá nem jöttem valamire.
Én nem tudom megszabadítani a férjemet, és ő sem tud engem.
Nagyon szerettük volna, ha valaki meggyógyítana, szeretne, észrevenne, megértene, de magunk körül kerestük a megoldást, ahelyett, hogy felfelé néztünk volna. Mindketten Szabadítót kerestünk, de ezt sosem találhatjuk meg egymásban.
Jézust nem lehet helyettesíteni. Amíg a házastársunkban, egy barátban, a gyermekünkben vagy internetes közönséghez fordulva keressük a szeretetet, gyógyulást, elismerést, amit csak egy Szabadító adhat, mindig hoppon maradunk.
Láthatatlannak érzed magad? Senki nem vesz észre, bár nagyon szeretnéd, ha valaki feléd fordulna, és megértené, miben vagy éppen?
Legyen mai alapigénk vigasztalásodra: „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen” (És 40,26).
Akár reggel 7-kor a fürdőszobában sírsz, vagy este 7-kor, mikor a kilencedik adag ruhát hajtogatod, vagy éjjel 3-kor a gyermekedet ringatva, nyugodj meg: Isten lát, Isten észrevesz, Isten szeret téged.
Minden egyes nap minden egyes percében, mindent tud rólad, és mindenestül szeret. Ha Isten az égbolt összes csillagát előhívja, és néven nevezi, mennyivel inkább ismer és szeret téged!

Uram, köszönöm, hogy Te látsz, mikor láthatatlannak érzem magam, és szeretsz, mikor el vagyok keseredve. Segíts, hogy tekintetemet a magasba fordítsam, Rád, és juttasd mindig eszembe, hogy most és mindörökre a gyermeked vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Ashlee Gadd: When You feel Invisible
Encouragement for today, 2017.07.26.
www.proverbs31.org

2017. július 25., kedd

Lélekerősítő - Úton az ismeretlenbe


Bekah Difelice

„Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Ruth 1,16-17
(KG)

Amikor a nagy váltásokra gondolok életem helyszíneiben, egy sárga költöztető kamion jelenik meg lelki szemeim előtt, s az otthon egyre távolodó képét látom a visszapillantó tükörben.
Úgy tíz éve már, hogy elköltöztem szülővárosomból, miután férjhez mentem egyetemi szerelmemhez, aki a katonaságnál kezdte pályafutását.
Yumába helyezték, Arizban.
Tudod, hol van?
Nos, én sem tudtam. (Ha meg tudod, jó neked!)
Kiderült, hogy egy város a mexikói határ mellett, és forró éghajlatáról, a Cracker Barrel étteremhálózatról és egy vadnyugati időkből fennmaradt történelmi börtönről nevezetes.
Nemde ez minden újdonsült asszonyka álma?
Nehéz döntés volt elhagyni otthonunkat. Bevallom, mikor megálltunk egy benzinkútnál, leültem sírdogálni a járdaszegélyre, és szipogva mondtam a férjemnek: „Nem hiszem, hogy folytatni tudom az utat. Rettenetes ötlet volt.”
Azt hiszem, a nagy döntéseket gyakran éljük meg hatalmas, túlzott áldozatnak, és remegő hitünk könyörög Istennek, hogy ne hagyja el.
A változás költözéssel jár. Régiből az újba, ismertből az ismeretlenbe, hazulról idegenbe. Mintha egy külföldi túrára indulnánk.
Ruth könyvében is találkozunk ezzel az élethelyzettel. A könyv elején Naómi és férje, Elimélek, elhagyják szülővárosukat, és Moáb vidékén telepednek meg. Pár mondattal később azt olvassuk, hogy miután férje és fiai meghalnak, Naómi újból útra kel, ezúttal a menyeivel.
Bethlehembe tartanak, és útközben Naómi felajánlja Ruthnak és Orpának, hogy forduljanak vissza. Megérti, ha nem vállalják az út és az ismeretlen jövő nehézségeit, és hazamennek.
Megható, hogy Ruth vállalja az áldozatot. „Ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg” (Ruth 1,16b), mondja Naóminak.
Ruth nemcsak Naómi mellett dönt, hanem Izrael Istene mellett is („Istened az én Istenem). Ez ránk is igaz nehéz döntéseinkben. Nemcsak a cél mellett döntünk, hanem az Isten hűségébe vetett hit mellett is. Az Ő gondoskodásába kapaszkodunk.
Akárcsak Ruth, mi is arra kényszerülünk, hogy valami új helyre menjünk, anélkül, hogy tudnánk, mi vár a túloldalon. Ritkán kapunk isteni eredetű felvilágosítást arról, ami előttünk áll. De megyünk előre, bízva Isten jóságában, még ha nem is látjuk át a helyzetünket.
Isten gyakran úgy húzza közelebb magához az embereket, hogy előbb kiemeli őket komfortzónájukból. Ha kiszakadunk megszokott kényelmünkből, élesebben látjuk Isten megváltó munkáját a mindennapokban. Hitünk gyökereket növeszt, ha életünkből hiányzik a stabilitás.
Ruth könyvének vége arról tanúskodik, hogy Isten a legfájdalmasabb változásokból is jót tud kihozni. Előbb éhség és gyász jellemzi Ruth életét, mely azután kiteljesedik: a fiatalasszony férjhez megy Boázhoz, és megszüli gyermekét, Obedet.
És még itt sincs vége a történetnek. Ruth és Boáz egyesülését utódok sora követi, mely elvezet Dávidig. És Dávid sarjai sorának végén ott találjuk a világ Üdvözítőjét.
Ha nehéz döntést kell meghoznod, vagy ismeretlenbe vezető út előtt állsz, biztatni szeretnélek. Ruth története igazolja, hogy a fájdalmas elszakadások megsokszorozzák Isten gondviselését, Aki aktívan jelen van közöttünk, és nincs olyan út, mely olyan helyre visz, ahova Isten oda ne ért volna már előttünk.
Uram, köszönöm az utat, amelyen az életemet vezeted, bár néhány éles kanyarban nehéz meglátnom gondviselésedet. Segíts, hogy bízzam Benned, bárhogy alakul életem története. Jézus nevében, Ámen.

Bekah Difelice: Traveling Toward the Unknown
Encouragement for today, 2017.07.24.
www.proverbs31.org

2017. július 24., hétfő

Lélekerősítő - Szerette volna, ha másra hasonlítanék


Tondi Wheat

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Gal 2,20 (KG)

Mindig önbizalomhiánnyal küzdöttem, és ezen a házasság sem változtatott.
Befolyásolta életem minden területét, és a gondolataimat is:
Gyermekeim boldogabbak lennének, ha belevalóbb anyukájuk lenne.
Nem vagyok alkalmas az otthoni tanításra.
Ha jobban meg tudnám szervezni a munkámat, nem volna mindig ekkora felfordulás itthon.
A férjem boldogabb lenne valaki mással.
Valamit biztos rosszul csinálok, azért nem bíztak rám semmi feladatot a közösségi esemény lebonyolításában.

Folytonosan azon rágódtam, hogy nem felelek meg.
Néhány éve úgy éreztem, nő a távolság köztem és férjem között. Valaki más boldoggá tudná tenni, gondoltam újra meg újra.
Karba font kézzel, fejemet lehajtva vettem egy nagy levegőt, és bátran kijelentettem: „Érzem, hogy szeretnéd, ha másmilyen lennék.” A szívem vadul vert, miközben rettegve vártam a választ. Vajon megmondja, kihez kellene hasonlítanom, vagy el fogja titkolni? – szorongtam.
Felnézett a munkájából, és így szólt: „Igen, így van.”
Összeszorult a szívem. Igazolódott, amitől féltem. A férjem nem akar engem. Valaki másra vágyik.
Próbáltam visszatartani a könnyeimet, és megkérdeztem: „Ki az, akihez hasonlítanom kellene?"
A szemembe nézett, és tudtam, hogy a válasza örökre meghatározza az életemet. Megfontoltan, törődéssel a hangjában így szólt: „Szeretném, ha jobban hasonlítanál Jézusra”.
Nem erre számítottam. Sokan megfordultak a fejemben, de Jézusra nem gondoltam. A férjem nem azt akarja, hogy csinosabb legyek, aktívabb, összeszedettebb. Azt szeretné, ha jobban figyelnék Istenre.
Mindaz, amitől féltem, meg sem fordult a gondolataiban.
Azon a napon eldöntöttem, hogy olyan leszek, amilyennek a férjem látni szeretne, amilyen feleségre vágyik. Tanulmányozni kezdtem a „kézikönyvet” (Isten tanácsait a Bibliában), hogyan lehetnék jobb feleség, anya, ember és keresztény.
Pál írásai sokat segítettek. Mai alapigénket a galatáknak címezte: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2,20).
Ez ma is áll. Amikor szívünkbe fogadtuk Krisztust, meghaltunk önmagunknak. Ehhez az „önmagunkhoz” tartoznak bűneink, szokásaink, gondolataink és még az önbizalomhiányunk is.
Ha nem bízom magamban, nem lehetek teljesen hasonló Krisztushoz.
Pedig én ezt szeretném. Nem azért, mert erre vágyik a férjem, hanem mert Krisztus új életet ad. Az önbizalomhiány néha nagyon el tud gyengíteni. Megszabadulok tőle, ha feltételezett hiányosságaim helyett Istenre koncentrálok.
Nem könnyű elhessegetni a gondolatokat, amik éveken át uralkodtak rajtam.
Isten gyakran - van úgy, hogy naponta - figyelmeztet, hogy ezek mind negatív gondolatok, és nem Tőle származnak. Az, hogy befogadtuk szívünkbe Krisztust, nem jelenti, hogy a Sátán abbahagyja a negatív gondolatok sugalmazását.
Viszont Jézus segít túllépni a negatív gondolatokon. Néha egy olyan ember által, aki közel áll hozzánk.

Uram, Te formáltál engem anyám méhében. Ismered erősségeimet, gyengeségeimet. Nyisd meg a szívemet, hogy Hozzád váljak hasonlóvá. Segíts, hogy Rád figyeljek, és arra, ami a Te akaratod velem. A Te utad tökéletes és igaz. Vezess és irányíts, hogy az legyek, akinek Te látni akarsz. Köszönöm, hogy segítsz megváltozni, és új életet adsz. Jézus nevében, Ámen.

Tondi Heat: My Husband Wanted Me to Be Like Someone Else
Encouragement for today, 2017.07.21.
www.proverbs31.org

2017. július 15., szombat

Lélekerősítő - Meghívót kaptál


Suzie Eller

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,3-5


A hűtőm eleje tele van meghívókkal. Egyik egy kisbaba születésének megünneplésére hív. Egy másik esküvőre. A harmadik születésnapi mulatságra. Nem tudok mindenhova elmenni, de jól esik, hogy valaki rám gondolt, mialatt szervezte a számára fontos eseményt.
Nemrég kaptam egy másik meghívót. Nincs kirakva a hűtőre. A naptáramban sem szerepel. Muszáj részt vennem, pedig nem akarok jelen lenni. Ugyanakkor tudom, Valaki rám gondol közben.
Huszonöt éve mellrákot állapítottak meg nálam. Nehéz időszak volt, de drágakövek is előbukkantak közben. Megtapasztaltam a barátság értékét. Megtanultam, mi számít, mi nem. Az emberek kerültek figyelmem középpontjába. Krisztus volt a támaszom.
Nemrég megtudtam, hogy a lányomnak mellrákja van. Épp úton voltam a repülőtérre, mikor a hír érkezett. Kerestem egy üres helyiséget a fürdőben, és addig zokogtam, míg elapadtak a könnyeim.
Ne megint, Uram.
Igaz, hogy hálás vagyok mindazért, amit annak idején megtanultam, de nincs anya, aki ilyen megpróbáltatást kívánna a gyermekének.
Alapigénk, a Róm 5 szolgált vigasztalásul.
Pál apostol itt meghívja valamire a római egyházat. Ha felületesen olvassuk, a meghívás szenvedésre szól, pedig nem így van. Valójában azt akarja, hogy megtapasztalják a hit örömét a megpróbáltatásban.
A szenvedésből türelem fakad.
Pál nem tagadja a szenvedés valóságát, de felhívja figyelmünket, hogy a szenvedés meg tud erősíteni. Két évtizeddel ezelőtt fogalmam sem volt, mennyire erős vagyok, Isten viszont tudott róla.
Ahogy a váróteremben ültem a lányommal, átkaroltam a vállát, de tudtam, hogy a Mennyei Atya is átölelve tartja. A lányom már erős, és ezt a hitének köszönheti. Mialatt végigéli ezt a megpróbáltatást, sok mindent fel fog még fedezni arról a nőről, akinek Isten megalkotta.
A türelemből kipróbált erény.
A kipróbáltság erénye megfizethetetlen, kemény kövek végzik a csiszolását. Azzá válunk, amivé lennünk kell, amilyennek Isten ismer minket. Ez az erény túlnő a megpróbáltatáson, bölcsesség, éleslátás, bátorság jellemzi.
A kipróbált erényből reménység.
A Jézussal viselt szenvedés alatt tekintetünk Rá, a Belé vetett reményre fókuszál. Ahogy lányomat kísérem az úton, fura, hogy kívül vagyok. Minden hajdani érzést újraélek, és minden még nehezebb, mert az én drága kislányom éli most át.
Egy dolgot biztosan tudok: Jézus végig vele lesz, és szelíden fogja tanítani. Azt kérem, hogy kislányom új fényben lássa meg a hit nyújtotta reménységet, amire ígéretet kaptunk a váratlan megpróbáltatások idejére.
A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiárad szívünkbe az Isten szeretete.
Amiben 25 éve támaszt leltem, most is érvényes. Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Szeret engem. Szeret téged. Szeretete bőségesen árad megpróbáltatások idején.
Mire szól hát meghívásunk a megpróbáltatásban?
A hűtőre és a naptárba új meghívók kerültek, mióta ezt az új utat járom a lányommal. Elhozni az unokákat ekkor, orvoshoz menni akkor, együtt imádkozás a lányomért egy másik alkalommal.
De az igazi meghívást anyai szívem őrzi, és imádkozom, hogy a lányom is megkapja: örömre szól, mert Isten szeretete még a legnehezebb időszakokon is átsegít.
Ezt a meghívást elfogadom, és az Úrba vetem bizalmamat.

Mennyei Atyám! Én ezt nem kértem, nem akartam, de tudom, hogy itt is velem vagy, és azokkal, akiket szeretek. Te vagy Kősziklám és Pajzsom, Benned biztonságban vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: You are Invited
Encouragement for today, 2017.07.13.
www.proverbs31.org-

2017. július 12., szerda

Lélekerősítő - Amikor nem tetszik Isten forgatókönyve

Sharon Jaynes

„Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Ha én dönthetnék, az élet forgatókönyvét néhány helyen átírtam volna. Annyi tragédia történt a környezetemben, a hozzám közel állók életében! Ha én volnék az író, több ponton változtattam volna a történeteken.
Szerencsére nem én vagyok a szerző, mert azok, akik mindazt átélték, most világszerte ezer és ezer nőre hatnak Isten szabadító erejéről szóló történeteikkel. Fájdalmuk céllá változott, nyomorúságuk misszióvá, a veszteségből reményt és újjáéledést hozó üzenet lett. Életükből újra meg újra tündöklő szikrák pattannak ki.
Útjuk sötét alagutakon vezetett át a fénybe.
Ha én dönthetnék?
Második gyermekem nem hagyott volna itt, mielőtt megszületett. Carol fia nem lenne börtönben. Linda lányának nem lenne béna mind a négy végtagja. Barbara lánya nem volna bipoláris depressziós. Patty 21 éves lánya nem lett volna autóbaleset áldozata. Jennifer férjének agyát nem pusztítanák daganatok.
A nehéz időszakok dicsőséges percekkel terhesek – olyan percek ezek, melyekben Isten terve készül megszületni azok életében, akik vállalják, hogy végigküzdik magukat a szenvedésen. Ne hagyjuk, hogy a keserűség és harag alkalmatlanná tegye lelkünket Isten ajándékainak befogadására.
A lelki sötétség elkerüléséhez mindenekelőtt állandó, hálatelt kommunikációra van szükség: Isten jelenlétének folytonos tudatosítására.
Miután elvégeztük az egyetemet, férjemmel Charlotte-ba költöztünk egy új vállalkozás kedvéért. De mikor már ott voltunk, a férfi, aki a társa lett volna az üzletben, meggondolta magát.
„Bocs, Steve. Más terveim vannak. Sok szerencsét, fiam.”
Nagyon el voltam keseredve. Őszintén szólva, szörnyen mérges voltam. Haragudtam a potenciális partnerre. Haragudtam Istenre. Imádkoztunk, böjtöltünk, úgy éreztük, ezen az úton vezet Isten. És most ott álltunk pénz nélkül, munka nélkül, diákhitel tartozással.
Három hónappal később kaptunk egy ajánlatot, ami sokkal jobb volt az előzőnél. Ef 3,20 a gyakorlatban: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erővel”.
De miért nem csinálta meg Isten elsőre? Miért nem vezetett egyenesen ehhez a második lehetőséghez, mikor annyit imádkoztunk és érdeklődtünk? Megtehette volna.
Őt bizony sokkal jobban izgatja jellemünk fejlődése, mint hogy kényelmes, ölünkbe hulló lehetőségekkel kényeztessen. C.S. Lewis mondta: „Ha azt gondolod, hogy a világot csak a mi boldogságunkért teremtették, kibírhatatlannak fogod tartani. Gondolj rá edzőteremként, fejlesztő szobaként, máris jobban érzed magad.”
Itt érkezünk el alapigénkhez: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon próbáld fölismerni, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,5-6).
Mindig mi vagyunk a diákok, és Ő a tanár. A megpróbáltatások szétfeszítik önelégültségünk gyenge burkát, és Isten csodáinak nyersanyagává válnak. Ezek a csodák váratlan tündöklő pillanatok az út során.
Bárcsak tudnánk bízni akkor is, ha a menny innenső oldalán nem értjük meg az élet minden fordulatát. Igazából ezt jelenti az Istenbe vetett bizalom. Ha Benne élünk, mozgunk és vagyunk, az élet sötét időszakai alkalmat adnak arra, hogy higgyük, Isten ismeri az utat, tudja a megfelelő időpontokat, nekünk csak Bele kell kapaszkodnunk.
Főleg, mivel még írja a történetet.

Atyám, köszönöm, hogy mindig tudod, mi a legjobb nekem, és aszerint cselekszel. Bocsásd meg, amikor nem bízom benned, amikor azt hiszem, nekem jobb megoldás jutott az eszembe. Tudom, hogy nagyszerű meglepetésekkel vársz, ha egyszerűen csak bízom Benned. Köszönöm, hogy a Tanítóm vagy. Segíts, hogy jeles tanuló legyek igazságodból. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Don’t Like the Story God is Writing
Encouragement for today, 2017.07.11.
www.proverbs31.org

2017. július 10., hétfő

Lélekerősítő - Ezért szoktunk összegyűlni

Arlene Pellicane

„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél inkább látjátok közeledni a napot.” Zsid 10,24-25

„Legyen gombunk rá, hogy ne maradjunk otthon az összejövetelekről” – jelentettem ki okos tekintetű első és másodikos hittanosaimnak.
Nem egészen így írja a Biblia, de tudtam, így biztos emlékezni fognak rá Lucy-m hittanos társai.
„Nem gombunk! Gondunk!” – szóltak közbe nevetgélve.
Megismételtem most már szó szerint az idézetet, de Lucy-nak mindmáig elég annyit mondanom, hogy „legyen gombunk” – és már tudja is a folytatást.
Akár másodikos vagy, mint a kislányom, akár 90 éves, Isten népének nagyon fontos, hogy rendszeresen közösségbe járjon. Sajnos, sok embert ismerek, bizonyára te is, akik így nyilatkoznak:
„Otthon is tudok Bibliát olvasni meg imádkozni. Nincs szükségem egyházra ahhoz, hogy lelki életet éljek.”
„Megbántott valaki a templomban, én oda többé be nem teszem a lábam.”
„Csupa kétszínű ember jár a templomba”.
Pedig bármilyen is, ha jó, ha kevésbé jó a helyi közösség, az Egyház Jézus menyasszonya. Az Újszövetség nem ad választási lehetőséget a híveknek. Felkér, hogy járjunk össze, és ezt a szokásunkat ne hanyagoljuk el. Sokan vannak, akik valaha jártak templomba, gyülekezetbe, aztán ezért vagy azért elmaradoztak. Talán tévtanítók vezették félre őket, ahogy Pál apostol figyelmeztet az ApCsel 20,29-30-ban.
Mai rohanó világunkban a heti templomba járást könnyű feláldozni a sportolás, hétvégi bevásárlás, pihenés oltárán. Interneten is hallgathatunk prédikációt, énekelhetünk dicsőítő énekeket, és úgy érezhetjük, ez elég is.
Pedig nem elég.
Mielőtt édesanya lettem, egy nemzetközi rádió- és televízióadónál dolgoztam, aminek a missziós adásait több mint 2000 rádióállomás közvetítette, és üzenete 200 millió otthonban fogható volt. Bibliatanárunk gyakran hangsúlyozta a hallgatóknak: „Hétvégén föltétlen menjetek el a helyi gyülekezetbe. A mi adásunk nem helyettesíti a templomi közösséget.”
Ha betegség vagy testi korlátozottság miatt nem tudsz eljutni a templomba, adj hálát Istennek azokért a lelkészségekért, templomokért, amelyek rádión, televízión, interneten keresztül otthonodba viszik hited erősítését szolgáló istentiszteleteiket, alkalmaikat. De ha el tudsz menni, nagyon fontos, hogy aktív tagja légy a helyi gyülekezetnek, egyházközösségnek. Akár maroknyian valakinek az otthonában vagy több ezren egy csarnokban, arra kaptunk megbízatást, hogy összegyűljünk.
Kereszténnyé válásunk része, hogy egy családba tartozzunk más hívő testvérekkel. Szolgáljunk és működjünk együtt a közösséggel, mely úgy válik erőssé, ha minden tag hozzáteszi a magáét tehetsége és lehetőségei szerint. Szeretetre és jótettekre tudjuk buzdítani egymást.
Még elemista koromban kezdtem templomba járni. Szüleim mindig magukkal vittek, ha nyitva volt az épület, vasárnap reggel, vasárnap este, szerda este. Ha evangelizátor vagy misszionárius érkezett, mi mindig ott voltunk.
Előfordult, hogy betegnek tettettem magam, inkább maradtam volna otthon a tévé előtt. De legtöbbször szívesen mentem Isten házába. Hálás vagyok szüleimnek, hogy belém nevelték a templomba járás jó, hasznos, áldott szokását.
Ahogy Urunk visszaérkezésének napja közeledik, járjunk össze egyre szorgalmasabban. Mivel a mennyországban egyetlen Egyházzá egyesülünk, jó, ha már itt a földön ezen dolgozunk.
Elhatárolódva a többiektől nem tudunk teljes keresztény életet élni.
Szükségünk van egymásra. Ha egyikünk gyenge, a másik ereje segít. Egy testbe, egyházba egyesülve hűek tudunk maradni Istenhez és Igéjéhez. „Legyen gombunk” rá, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket.

Uram, köszönöm, hogy belehelyeztél a hívők családjába, melyet egyháznak nevezünk. Segíts, hogy aktív tagja legyek a helyi közösségnek. Tudjak áldás lenni, vigasztaljam és bátorítsam azt, akinek hittestvéreim közül szüksége van rá. Jézus nevében, Ámen.

Arlene Pellicane: Why We Gather
Encouragement for today, 2017.07.07.
www.proverbs31.org

2017. július 1., szombat

Lélekerősítő - Tekintsünk templomként testünkre


Cindy Bultema

„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?”
1Kor 19a


„Cindy egy kövér vörös tehén.”
Ez az öt szó két évtizeden át meghatározott engem.
A lányok fürdőszobájának deszkaajtajára írta föl valaki a középiskolában, ahova jártam. Mintha egy névtáblát ragasztottak volna rám. „Szia, Cindy vagyok, egy kövér vörös tehén.”
Nem fogtam fel, hogy a lányok egy darabig vihognak rajta, s aztán elfelejtik. Meg azt sem, hogy a gondnok lecsiszolja, s átfesti az ajtót. Bár az emlékezetemből is kitörölte volna!
Akkor még nem tudtam, hogy Isten számára más vagyok: kislányának hív, szeme világának, értékes hercegnőnek. Hagytam, hogy azok az ajtóra firkált szavak a hatalmukba kerítsenek.
Valahányszor a testemre, a kinézetemre gondoltam, bevillant a felirat. Kövér, vörös tehén. Igen, ez vagyok én. Elhittem, hogy testem idétlen, egyszerre túl nagy és mégsem elég.
Táplálkozási zavarok, szerfüggőség következett rövid időn belül. Belevetettem magam a szexualitásba, testemet mint gyöngyöt szórtam disznók elé. Te csak beszélsz róla, én meg is éltem. Bármit megtettem, csak meneküljek a szavak okozta fájdalomtól.
Sajnos, évekkel később, hiába adtam át az életemet Jézusnak, a testképem nem változott, állandó küzdelmet jelentett. Szerettem Jézust, mindenkinek elmeséltem, aki hajlandó volt meghallgatni, hogyan mentett ki Jézus a függőségből. De a kegyetlen szavak hatása alól, melyek oly mélyen beleégtek tinédzser lelkembe, nem szabadultam meg.
Aztán lassan kezdtem rájönni, hogy ha a testről beszélünk rondán, igazából olyan, mintha egy templomot káromolnánk.
A szabadulás úgy érkezett, hogy végre elhittem Pál apostol tanítását a korintusiaknak írt levélben: a testem templom, magának a Szentléleknek a hordozója.
Pál apostol szándékosan használta a templom szót az 1Kor 6,19-ben. Korintus tele volt templomokkal. A korai keresztények környezetéhez úgy hozzátartoztak a templomok, mint a miénkhez a felhőkarcolók. Csakhogy ezen a helyen Pál valami mást, meghökkentően mást mond a templomokról.
„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?” (1Kor 19a).
Pál levele címzettjeinek lelki szeme előtt rögtön megjelent egy templom képe a maga kupolájával, arannyal-ezüsttel bevont díszes faragványaival. Gyönyörű. Elegáns. Kiemelkedő.
Ez a mondat elkápráztatta őket. A korintusi egyház átvette a város jelszavát: „Az étel a testért van, a test pedig az ételért”. Új szívük volt már, de továbbra is kielégítették testi vágyaikat. A túlzásba vitt ivászat, a falánkság rendben való volt. Használni és kihasználni a testet nem számított a lélek szempontjából, nem érintette azt. Legalábbis így vélekedtek.
És most Pál azt mondja, hogy az ő testük templom. Szent hely, ahol lakást vett a Szentlélek. Szuper!
Ugyanez igaz rád is, rám is, és Krisztus minden követőjére szerte a világon. Igen, rád is!!
Akár templomnak érzed magad, akár nem, ez az IGAZSÁG. Krisztusban, ha bocsánatát kéred, tiszta templommá változol, akármilyen tisztátalan, hihetetlen dolgokat műveltél is azelőtt. Jézus kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának köszönhetően lekaparhatjuk a koszos foltokat és gondolatokat múltunkról, és feldíszíthetjük elménket Isten igazságával.
Ezek után hogy beszélsz a templomról? Ha belső monológodat kihangosítanák, káromlást vagy igazságot hallanánk?
Kedves barátnőm, kezdjünk el másképpen beszélni a testünkről, Isten szent templomáról. Értékesebbek, nagyobb áruk van bármelyik lélegzetelállító kastélynál, reklámozott álomotthonnál. Mindegy, mekkora, milyen idős vagy mennyire erős, testünk szent, és úgy jó, ahogy van. Végtelenül értékes, és Istent hihetetlenül érdekli, mit teszünk vele, mennyire tiszteljük.
Ideje, hogy kérjünk Istentől új szavakat, igaz szavakat, amikor testünk templomáról gondolkodunk és beszélünk.

Istenem, Te vagy a Teremtőm, Te alkottál engem. Bocsásd meg, ha néha elégedetlen vagyok, morgok a külsőm miatt. Mennyire fájhat neked, amikor a hibákra, a szeplőkre koncentrálok. Add, hogy a Te szemeddel lássam magamat. Vésd lelkembe a Te igazságodat a testemről, az értékességemről. Gondolataim és viselkedésem alapja ne a világ üzenete, hanem a Te Igéd legyen. Jézus nevében, Ámen.

Cindy Bultema: Changing our Body Trash Talk to Temple Talk
Encouragement for today, 2017. 06.28.
www.proverbs31.org