2017. október 21., szombat

Lélekerősítő - Úgy érzem, fukar vagyok, Uram


Glynnis Whitwer

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” Mt 10,8b

Mondott valamit a fiam, amivel megbántott. Már nem is emlékszem, mit mondott (olyan apróság volt), de azt nem felejtettem el, mit éreztem akkor.
Azt, hogy fukar vagyok.
Abban a pillanatban szívem sértett fele átvette a hatalmat. Elhessegethettem volna a megjegyzést, gondolhattam volna, hogy félreértettem valamit, vagy próbálhattam volna megérteni a fiamat. De nem, reakcióm nem szeretetből fakadt, inkább megvontam a szeretetet.
Indulatok nélkül, ridegen közöltem nemtetszésemet. Az érzelmi nagylelkűség helyett a fukarságot választottam.
Előfordult már, hogy nyitottság helyett rácsapod az ajtót valakire érzelmileg?
Én sajnos így reagálok, ha megbántanak. Persze, könnyen igazolható ez a reakció, mert miért legyek megértő valaki felé, aki megsértett? Ám az Úr figyelmeztet, hogy ilyenkor hiányzik belőlem a nagylelkűség.
Ha őszintén magamba nézek, el kell ismernem, hogy ez a lelki fukarság évek óta fennáll. Azóta nevezem így ezt a hozzáállást, mióta olvastam Nicki barátnőm írását az érzelmi nagylelkűségről. Én gyakran tapasztalom magamon az ellenkezőjét.
Nehezen lépek túl egy sértésen. Nem örülök, ha valaki más kapja, amire titkon vágyakoztam. Nem tudok türelmes lenni, amikor stresszes vagyok. Nagylelkű válasz helyett önzően reagálok.
De nem akarok ilyen lenni. Nem ilyen anyának, feleségnek, barátnak szeretne látni Isten.
Évekkel ezelőtt találkoztam valakivel, aki a nagylelkűség mintaképe volt. Fiatal anya voltam, és épp elvállaltam kis gyülekezetünkben a gyermekprogramok irányítását. Volt a közelben egy nagyobb gyülekezet, találkozót kértem az ottani hasonló pozíciót viselő hölgytől, Joditól. Jodi azonnal talált rám időt sűrű tennivalói között, és mikor ezt megköszöntem, ennyit válaszolt: „Ingyen kaptuk, ingyen adjuk.”
Sejtettem, hogy a Bibliából erednek szavai, és később meg is találtam a megfelelő idézetet a Mt 10,8b versben. Maga Jézus mondta e szavakat, mikor elküldte 12 tanítványát szolgálni a nevében. Elmondta nekik utasításait, majd így szólt: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok”.
Jézus olyan vidékre küldte a tanítványokat, ahol bizonyosan találkoznak elutasítással. Az emberek bírálni, sőt talán üldözni is fogják őket. Jézus szerette volna, hogy ha elutasítással találkoznak, barátai emlékeznek mindarra, amit kaptak Tőle, és képesek szeretettel, érzelmi nagylelkűséggel válaszolni.
Jó volna, ha ez eszembe jutna, mikor legközelebb fukar módon készülök reagálni. Annyi mindent adott és megbocsátott nekem Isten, miért akarom szeretetét, megbocsátását, irgalmát megtartani magamnak?
Fukar szívem viszont még többet akar.
Pedig már mindenem megvan! Enyém Mennyei Atyám feltétel nélküli szeretete, aminek kiapadhatatlan a forrása. Korlátlan elfogadásban, korlátlan lehetőségekben, korlátlan ellátásban van részem. Nem kell szűkmarkúan visszatartanom semmit.
Szeretnék nagylelkűen élni! Minden helyzetben és minden körülmények között.
Milyen a nagylelkű szív? Irgalommal és megértéssel viszonyul a másikhoz. Elengedi az elvárásait, igyekszik elfogadó lenni. Hagyja, hogy a Szentlélek tegye a dolgát, és szeret feltétel nélkül, még akkor is, ha szerinte a másik rossz döntést hozott.
A fiammal való összezörrenéskor eszembe jutottak Jézus idézett szavai. Eszembe jutott elhatározásom, hogy nagylelkűen akarok élni. És helyre tudtam hozni, amit szinte elrontottam. Istennek legyen hála.
Ingyen kaptam, adjam is ingyen – egy igazság, ami szerint élnem kell. Így lehetővé válik, hogy önzés helyett áldást nyújtsak másoknak.

Uram, köszönöm, hogy annyira nagylelkű vagy velem. Nem érdemeltem megbocsátást, és Te mégis elküldted Fiadat, hogy meghaljon értem. Segíts nagylelkűen élni, ingyen megbocsátani és bőséggel szeretni! Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Lord, I Feel Stingy Today
Encouragement for today, 2017.10.20.
www.proverbs31.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése