Lélekerősítő - Amikor csak nem múlik a szenvedés

Shanna Garcia

„Este szállást vesz a sírás, de reggelre itt az öröm.” Zsolt 30,6b

Rengeteg baj köszöntött családunkra az elmúlt két évben. Zátonyra futott egy házasság, meghalt több családtag, drága kislányunk elveszítette magzatát. Sosem szenvedtem még így, és nem mondhatom, hogy már nem szenvedek.
Tavaly áprilisban lehetőségünk volt otthonunktól távol tölteni néhány napot a férjemmel. Sokan jöttünk össze az Államok egész területéről, olyanok, akik hozzánk hasonlóan nehéz időket élnek át, és olyanok, akik már előttünk végigmentek ezen az úton, és egy bölcsességsugárral megvilágíthatják a mi utunkat is.
Ott történt, a semmi középen, fák között, természetet járva, hogy az Úr kedvesen rávezetett, hogyan értsem jól szolgájának, Dávidnak, alapigénkben idézett mondását. Dávid is tudta, mi a szenvedés, és szavai végre beletaláltak a szívembe, és segítettek elcsitítani a legfájóbb gondolatokat.
„Este szállást vesz a sírás, de reggelre itt az öröm” Zsolt 30,6b.
Fájdalmaim közben gyakran megkérdőjeleztem ennek az igének az érvényességét. „A sírás csak egy éjszakát kéne, hogy tartson, reggelre meg kellene jönnie az örömnek! Ez van Igédben. Miért nem múlik hát a fájdalom? Miért kell gyermekeidnek napokon, hónapokon, éveken át szenvedniük?”
Elfelejtettem, milyen is egy napkelte. Nem az történik, hogy egyszer csak ott a nap az égen. A sötétség nem vált át hirtelen világosságra.
A sírás éjszakáján fojtó, mély sötétség uralkodik, nincs kiút. Napkelte előtt gyakran még sötétebb van.
Aztán csendesen, alig érezhetően változás kezdődik. A fekete lassan szürkére vált. Kezdjük kivenni a körvonalakat. Ahogy szemünk alkalmazkodik, egy kicsit mindent másként kezdünk látni.
Ha felemeljük a földről tekintetünket, már kivehető a látóhatár. Egészen halvány rózsaszínes árnyalatot ölt, még homályos minden, de színek kezdenek beszüremkedni a tájba.
A rózsaszín lassan aranyszínűre vált, az ég egyre világosabb. A változás kezd felgyorsulni.
Még fel sem ocsúdtunk, és már láthatóvá válik a nap, a madarak felébrednek, s rázendítenek reggeli hangversenyükre. Élesednek a homályos színek és körvonalak, kitárul a reggel, kezdődik a nap.
Az éj sötétje múlttá válik, már csak emlék. A sírást dicsőítő ének váltja fel, a gyászt tánc követi, a szomorúság végre átadja helyét az örömnek.
Persze, lesz mindig, ami emlékeztessen arra, ami történt. De ha rájuk vetül a fény, ezek erejüket vesztik, már nem okoznak félelmet.
Az én történetem ott tart, hogy már látszik a nap, de még nem kelt fel. Biztatni szeretnék mindenkit, aki még fájdalomban él. Akár a legsötétebb órában vagy, akár a napkelte felé araszolsz, fontos, hogy lesd, mikor jelenik meg a szürke szín, utána pedig a rózsaszín.
Tudom, szeretnéd, ha azonnal felkelne a nap, de hidd el, a sötétségben is van remény. Hozzá kell szoktatnunk szemünket, hogy az apró kis fénymorzsákat észrevegyük. Tudva, hogy a hajnal egyszer mindenképpen eljön, reméld, hogy örömöd újra kiteljesedik, s addig is élvezd az apró kis jeleket, melyek már a közeledő pirkadatot idézik.
Észre sem vesszük, és Dáviddal együtt elmondhatjuk: ”Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel” (Zsolt 30,12 KG).
És táncolni fogunk a napsütésben.

Mennyei Atyám, a szenvedésben is neked akarok hódolni. Segíts észrevennem hűségedet, mikor lelkemet a fájdalom vihara csapkodja. Hadd érezzem a Szentlélek vigasztalását, míg várom a pirkadatot. És add, hogy fényed átvilágítson rajtam, hogy mások is lássák jóságodat, és dicsérjék Jézus nevét. Jézus nevében, Ámen.

Shanna Garcia: When you’re STILL Suffering
Encouragement for today
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/26/when-youre-still-suffering

Lélekerősítő - Hogyan lelhetek újra örömöt a munkámban

Amy Carroll

„Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája.” Péld 22,29

Életem legzsúfoltabb időszakát nagyon idegesen kezdtem. A megszaporodott tennivalóktól, a sok apró részlettől egyre fáradtabb voltam. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztam mindennap, s éjszakánként a következő 24 óra tennivalóin töprengtem.
Kimerült voltam, csüggedt, és azon járt a fejem, van-e értelme egyáltalán annak, amit csinálok.
Aztán két dolog jutott eszembe, ami megváltoztatta a hozzáállásomat.
Először egy imádság, amit akkor imádkoztam, mikor erre az erőmet meghaladó szolgálatra készültem. Így szólt: „Uram, segíts, hogy ebben az időszakban mindent megtegyek, amit rám bízol, de semmivel se többet.”
Ugyanakkor eszembe juttatott az Úr egy gondolatot, amit Suzie barátnőm osztott meg velem. Azt mondta, azért imádkozik, hogy Isten imádsággá alakítsa minden munkáját. Gyönyörű ötlet! Minden reggel Istennel kezdte a napot, olvasta a Bibliát és imádkozott, majd mikor megkezdte napi tevékenységét, hagyta, hogy Isten jelenléte áradjon minden feladatába.
Negatív hozzáállásomon töprengve, rájöttem, hogy e két gondolat egyikét sem vettem figyelembe. Túlhajszoltam magam, és a munkát elkülönítettem életem többi részétől. Ez a két hiba okozta, hogy a kezem munkájához való viszonyulásom elferdült.
Mert mi történik, ha helytelen hozzáállással dolgozunk?
1. Túlhajszoljuk magunkat
Ahelyett, hogy az imádságom szerint élnék – „Uram, segíts, hogy ebben az időszakban mindent megtegyek, amit rám bízol, de semmivel se többet” –, és figyelnék az Ő vezetésére, belevetem magam a feladatokba, s végül idegesen csak azt érzem, hogy nem tudok kiszállni a mókuskerékből.
A kimerültség pontosan jelzi, hogy ideje megtanácskozni Istennel a ténykedésemet. Kérdezzem meg: Mit akarsz, Uram, mit tegyek meg? Mit hagyjak abba? Hol húzzam meg tevékenységeim határát?
Isten hűsége csodálatos. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy gondját viseli az időmnek. Ha követem utasításait, és aszerint osztom be az időmet munkára és pihenésre, mindent pontosan el tudok végezni az adott idő alatt. És ez csodálattal tölt el. Ha a tervei szerint élek, újra átélem, hogy az Ő ajándékai közt ott van az öröm a munkában, és egyúttal a kiteljesedés más területeken: szeretetben, barátságban, közösségben stb.
2. Külön kategóriába soroljuk a munkát és életünk többi területét
Egyik legkárosabb tévedésem az évek során az volt, hogy különválasztottam a lelkiéletet a „valódi élettől”.
„Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája” – olvassuk a Péld 22,29-ben.
Lehet, sosem fogunk valami előkelő címet viselő embernek dolgozni, és munkálkodhatunk otthon vagy távol az otthonunktól, egy biztos: a Királyok Királyának dolgozunk. Ügyességünk egyik alapja, hogy tudjuk, ki a mi igazi Főnökünk, és mindenben az Ő kedvét keressük. Az Ő irányítását követjük, hogy ne keményen dolgozzunk, hanem jól. Őt követjük, hogy örömünket leljük abban, amit végzünk.
Háromszemélyű egy Istenünk test, lélek és szellem egységének alkotott minket. Isten a munkát jónak teremtette – már az Édenkertben. Imádság az is, ahogy a testünkkel bánunk, és ehhez hozzátartozik, mivel etetjük a gondolatainkat, és hogyan tervezzük meg a munkánkat. Ha összekapcsoljuk lelkiéletünket elvégzendő feladatainkkal, észrevehetjük, hogy mindent Istenért teszünk – és ez így van akkor is, ha nem vesszük észre.
Megéri imádsággá tenni a munkát.
Ami azt illeti, mivel Isten szellemi lényekké alkotott minket, minden munkánkkal együtt jár az imádat. A kérdés csak az, kit imádunk? Magunkat-e azzal, hogy határidőket, célokat állítunk fel, vagy Istent azzal, hogy az Ő határidőit és céljait akarjuk követni? Az eredmény ég és föld.

Imádjuk hát Istent a munkánkkal, hogy újra örömöt és kiteljesedést leljünk benne!

Uram, vissza akarom kapni feladataim végzésének örömét. Segíts, hogy munkámmal Téged dicsőítselek, és mindent a Királyok Királyáért tegyek. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: How to Rediscover Joy in Your Work
Encouragement for today, 2018.01.12.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/12/how-to-rediscover-joy-in-your-work

Lélekerősítő - Dolgozni és pihenni bűntudat nélkül

Glynnis Whitwer

„Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok.” Ésa 30,15 (KG)

A lelkiismeret furdalás hosszú időn át hűséges társam volt.
Ő motivált a munkában, aztán ő gyötört, mert túl sokat dolgoztam. Motiválta a pihenésem, hogy aztán számon kérje, miért nem dolgozom eleget.
Egy bűnös tettre egészséges válasz a bűntudat, ha bűnbánatra késztet. De amit én éreztem, nem is volt valódi bűntudat. Olyasmiért volt bűntudatom, ami nem számított bűnnek. Saját elvárásaim indokolták az állandó lelkiismeret furdalást.
Bűntudatom volt, ha túl sok időt töltöttem egy projekten, és nem voltam eleget a gyermekeimmel. Furdalt a lelkiismeret, mert komolyan vettem bizonyos feladatokat, és mert nem szántam elég figyelmet másokra. Például nem töltöttem elég időt az Úrral, nem írtam elég gyakran szponzorált gyermekemnek, nem vállaltam önkéntes munkát a veteránokért, nem vettem részt a mellrák-felvonuláson, nem segítettem a család egyik tagjának költöztetésében, stb, stb.
Azokért a tetteinkért, amik valóban bűnösek, Jézus magára vette bűnösségünket. Kereszthalálával megfizetett Istennek bűneinkért. Ha valóban megbánjuk bűneinket, Isten hűségesen megbocsát. Ezzel bűnösségünknek vége!
De a bűntudat olyasmi miatt, ami önmagában nem rossz, meg tud nyomorítani – mert Istennek nincs mit megbocsátania! Ezért sosem érezzük, hogy megbocsátott. Hibáztatjuk magunkat (helytelenül), és csendben együtt élünk a szégyenérzettel, állandó kudarcélménnyel.
Van egy ellensége lelkünknek, aki hozzá szeretne láncolni a bűntudathoz, mert tudja, hogy ebben az állapotban két dolgot tehetünk: túldolgozzuk magunkat, vagy legyőzötten feladjuk.
Miután hosszú ideig éltem a kimerültség körforgásában, az Úr rávezetett, hogy felismerjem: a munka és a pihenés az ő szent ajándékai. Egyik sem fontosabb a másiknál. A problémát nálam az okozta, hogy túlértékeltem a munkát, és alulértékeltem a pihenést. Fel kellett újra fedeznem, hogy mindkettő parancs, ajándék és ígéret, amit helyes arányban bele kell építenünk az életünkbe.
Egy olyan munkamániásnak, mint én vagyok, tudomásul kell vennie, hogy Isten parancsa a pihenésre (Kiv 20,8-11) ugyanolyan fontos, mint a többi kilenc parancsolat. Miért esik mégis nehezemre a pihenés? Nem tudom, de Istennek bizonyára rosszul esik, hogy visszautasítom a pihenés ajándékát.
Ésaiás próféta által ezt üzeni az Úr: „Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok.” Ésa 30,15 (KG).
Vigasztal egy kicsit, hogy hajdan az izraeliták is küzdöttek a pihenéssel, a megnyugvással. Pedig Istennek megszakad a szíve, mikor látja, hogy szüntelenül dolgozunk. Ha Isten kedvére szeretnék tenni (és ez így van), akkor nagyon fontos megértenem és komolyan vennem a pihenés parancsát.
Amikor elkezdtem tiszteletben tartani a pihenőnapot (szabbat), békesség töltött el, és elmúlt a lelkiismeret furdalásom. Visszanézve látom, hogy ez volt az az engedetlenség, amit meg kellett vallanom. Ezen a ponton volt szükségem bűnbocsánatra, nem a többi területen. Csakhogy a Sátán átirányította bűntudatomat az igazi forrásától olyasmi felé, amiben nem voltam vétkes.
Attól kezdve, hogy komolyan vettem Isten Szavát, és elhatároztam, hogy heti egy napon nem fogok dolgozni, lehullottak a túlteljesítésre ösztönzés láncai. Amit sem egy időbeosztást vagy tervezést segítő programmal, sem a vággyal a még több munkára nem tudtam elérni, megoldódott azáltal, hogy engedelmeskedtem Isten pihenést előíró parancsának.
Isten akkor tud legjobb munkát végezni bennem és általam, ha kipihenem magam, és nem törekszem arra, hogy mindent a magam feje szerint oldjak meg.
Olyan titok ez, amit ellenségünk igyekszik elrejteni előlünk. Azt akarja, hogy a pihenést gyengeségnek tartsuk. De ha ráhagyatkozunk Istenre és az Ő Igéjére, csodálatos módon megtapasztaljuk hatalmát. Nagyon jó hír ez azoknak, akik, mint én tettem, megtagadják maguktól a pihenést.

Uram, köszönöm, hogy parancsba adtad a pihenést. Sajnálom, hogy éveken át nem vettem figyelembe, lekicsinyeltem a pihenőnap megtartását. Köszönöm, hogy megbocsátottál, és megszabadítottál a hosszú ideig tartó, szüntelen, nyomasztó bűntudattól. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Guilt-free Approach to Work and Rest
Encouragement for today, 2018. január 9.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/09/guilt-free-approach-to-work-and-rest

Lélekerősítő - Imádság lehet az ordítás is

Mary Demuth

„Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott.” Zsid 5,7

Huszonéves koromban volt két hamis elképzelésem.
Az egyik az volt, hogy Isten fájdalommentes élettel tartozik nekem gyermekkorom traumái miatt. Elég sérelemben és fájdalomban volt már részem, s úgy gondoltam, az a természetes, ha Isten megvéd a további szenvedéstől. Egy ideig úgy is tűnt, hogy egyetért velem: lediplomáztam, jó álláshoz jutottam, és találkoztam későbbi férjemmel, Patrickkel. Minden az én terveim szerint alakult.
A másik tévképzetem az volt, hogy csak kedvesen szólhatok Istenhez, nem oszthatom meg vele idegességemet, negatív érzelmeimet.
Egy rettenetes délután, amikor kicsi kék autómban ültem, kártyavárként omlott össze mindkét hamis elképzelésem. Hetekkel előtte életemben először kimondtam: gyermeket várok. A korai terhességi teszt halvány kék csíkja azt mutatta, hogy teljesült az álmom. Szexuális abúzust, elhanyagolást, három válást, egyik szülőm halálát megélt kisgyermekként alig vártam, hogy gyermekem legyen, és ezzel átírhatom a múltamat, és mindent újrakezdhetek – tökéletesnek képzelt felnőtt életemben.
Aztán görcsök jöttek, invazív ultrahang, és megfordult velem a világ, mikor orvosom fejcsóválva közölte: méhen kívüli terhesség.
Útban a kórház felé, ahol bizonyossá válhatott az életveszélyt jelentő diagnózis (ó, de kicsi babám életét már el is vette!), felordítottam, és minden dühömmel rákiáltottam Istenre.
Most bebizonyítottad, hogy nem szeretsz!
Gyásszal terhes üvöltés tört ki belőlem. Omlott a könnyem, a szívem összetört, méhem üres – mindezt vadul, kérdésekkel, forrongó dühvel Istenre zúdítottam.
Sosem voltam még ilyen őszinte Vele. Könyörögtem, hogy tegyen csodát, fordítsa meg a diagnózist, kértem, tartsa magát a szerződéshez, melyet szerintem megkötöttünk, hogy nem fogok többet szenvedni. Ordítottam mindaddig, míg bele nem fáradtam, s a hangom rekedt mormogásba fulladt.
Ziháló mellkassal, véraláfutásos szemekkel ültem a kocsiban két mérföldre a kórháztól, s a rám szakadt csend a kocsiban furcsa módon megnyugtatott. Arra készültem, hogy villámként csap le rám Isten haragja, de ez elmaradt.
Helyette megmagyarázhatatlan békesség töltött el. Akkor megértettem, hogy Isten tudott ellenséges érzelmeimről, mielőtt kimondtam volna őket. Nem érte váratlanul, és nyers dühöm nem bosszantotta fel. Ordító imám közöttünk feszült, de ott volt az erő is. Isten csodálatos ereje találkozott az én gyengeségemmel.
Nem végződött happy enddel kórházi látogatásunk. Rettenetes fájdalommal járt. Igazolódott, hogy a méhen kívüli terhesség véget vetett kisbabám életének, s én szembesültem a lehetőséggel, hogy talán soha nem lehet gyermekem.
Akkor és azóta megtanultam, hogy Isten nem tartozik nekem fájdalommentes élettel. Nincs olyan mérce, amit ha elérünk, megszerezzük ezt a kiváltságot. Mikor azt akartam, hogy Isten engedelmeskedjen elképzeléseimnek, az Ő szerepében tetszelegtem ahelyett, hogy elfogadtam volna rám vonatkozó ellentmondásosnak látszó terveit.
Az igazság az, hogy többet fejlődtem a szenvedés által, mint a könnyűnek tűnő időszakokban összesen. Életünk szépsége nem a fájdalommentességben rejlik, hanem annak megtapasztalásában, hogy Isten ott van velünk leggyötrőbb megpróbáltatásainkban is.
Isten háta elég széles, hogy elviselje őszinteségemet. Pontosan tudja, mi zajlik bennünk, minek játsszuk hát meg magunkat? A keresztény élet nem azt jelenti, hogy jó arcot mutatunk mindenhez, akkor is, ha nagyon rossz, amit átélünk. Rengeteg energiát fordíthatok a tökéletesség látszatára, és közben elfelejtem, hogy Isten ereje akkor nyilvánul meg legjobban, amikor a leggyengébb vagyok.
Mai alapigénkben Jézus megmutatja, milyen az őszinte imádság – tele lehet könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyekkel. „Földi életében könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott” (Zsid 5,7). Ha Ő így imádkozott, hidd el, mi is megtehetjük.

Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy úgy gondoltam, fájdalommentes élettel tartozol nekem. Erősíts meg, hogy tudjak mindig őszintén imádkozni. Köszönöm, hogy elég széles a hátad, hogy hordozni tudja őszinteségemet. Jézus nevében, Ámen.

Mary Demuth: When Hollering is Prayer
Encouragement for today, 2018.01.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/03/when-hollering-is-prayer