2018. április 16., hétfő

Lélekerősítő - Ma is rendelkezésünkre áll Isten ereje?


Glynnis Whitwer

„’Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.” A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira.” 2Krón 32,7-8

Az erő vonzó tulajdonság. Erős akarat. Erős karok. Erős állkapocs. Erős érzelmek. Csodáljuk őket.
Szeretjük azokat a filmeket, amelyekben erős hősök szerepelnek.
Szívesen követjük erős atléták versenyét a tévében.
Felnézünk az erős vezetőkre.
Ilyenkor mindig alkalom adódik rá, hogy összevessük velük saját elhatározásainkat, izmainkat, akaratunkat, és mert alulmaradunk, jelentéktelennek, gyengének látjuk magunkat. Anélkül, hogy bárki hallaná, lelkünk mélyén megfogalmazódik, hogy:
ha én is ilyen erős lennék,
- ellen tudnék állni a kísértésnek, amit senki sem vesz észre;
- követni tudnám karrierálmaimat;
- egyetemre mennék;
- olyan barát/szülő/munkatárs lennék, amilyen TUDOM, hogy lehetnék.
Aztán a valóság, mint hidegzuhany, felébreszt álmodozásunkból. Újra szembesülünk gyengeségünkkel, ami sorsszerűen hozzáköt rezignált mindennapjainkhoz. Rossz szokások, sérült kapcsolatok, teljesületlen álmok: ez az én életem - sóhajt szívünk keserűen.
Úgy ismerem ezeket a gondolatokat!
Életem nagy részében küszködtem gyengeségemmel bizonyos területeken, míg másban erős voltam. Következetlenségem nagyon zavart. Bátran nekifogtam hatalmas projekteknek a munkahelyemen, de hogy megosszam hitemet hitetlen apámmal…. Ebben nagyon gyengének éreztem magam. Erős voltam, mikor nemet tudtam mondani nyilvánvaló bűnökre, de gyenge, mikor nem tudtam ellenállni otthonom magányában a túlzott evésnek.
Aztán elém kerültek a Bibliából ilyen történetek, amilyen például Ezékiásé. Az egész feszül az erőtől, de a 7-8. vers igazságát különösen érdemes újraolvasni: ’„Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.” A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira.’
Júda népe rátekintett az asszíriai seregre – azután önmagára, és az eredmény minden tekintetben lesújtó volt. Ám Ezékiás király felhívta figyelmüket valamire, amit nem láthattak: Isten erejére, aki „részt vesz a harcainkban”.
Milyen könnyen elfelejtem, hogy minden egyes nap minden egyes percében van egy Erőforrásom. A mennyország ajtaján sosincs „Zárva” tábla. És ha segítségért hívom, nem előre felvett géphang felel.
Nekünk, akik Jézus követésére szántuk magunkat, mindig rendelkezésünkre áll Isten ereje. Nem úgy, hogy holnap képes leszek lefutni a maratont, mert ez az erő nem olyan erő. Ahogy azon gondolkodom, milyen erő hát ez, egy szó ugrik elém a 8. versből: ráhagyatkoznak. Nem magunkra hagyatkozunk, hanem Isten erejére, Aki kezelni tudja a problémát, amivel épp szembesülünk.
Mióta megtanultam, hogy Istenhez forduljak erőért, azt tapasztaltam, hogy bátorsággal telt meg a lelkem, mikor a testem legszívesebben feladta volna. Remény öntött el, pedig a kapcsolat már halottnak látszott. Békét éltem meg, mikor rettegés akart gúzsba kötni.
Isten, akit szolgálunk, határtalanul erős, és én ezt újra meg újra elfelejtem, és saját tökéletlen erőmre akarok támaszkodni. Mi lenne, ha ahelyett, hogy ahhoz hasonlítanánk magunkat, amit látunk, bíznánk abban, amit nem látunk? El tudjuk fogadni, hogy Isten világrengető ereje értünk van? Ha így tennénk, mi változna az életünkben?
De fogalmazzunk személyesebben: mi volna, ha tényleg elhinnéd, hogy Isten ereje a rendelkezésedre áll?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te vagy az erőm. Olyan sokszor érzem gyengének, alkalmatlannak magam. Köszönöm figyelmeztetésed, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom. Add, hogy amikor segítségre szorulok, előbb mindig Feléd forduljak, és ne saját erőmet (vagy annak hiányát) mérlegeljem. Jézus nevében, Ámen.

Gkynnis Whitwer: Is God’s Strength Still Available for Me?
Encouragement for today, 2018.04.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/04/16/is-gods-strength-still-available-for-me

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése