Eszmélkedések

A kétség árnya

2012-03-04T16:20:00.000+01:00

Max Lucado

Vasárnap reggel. Korán szoktam kelni, jóval azelőtt, hogy a család mozgolódni kezd, még nem is hajnalodik, s az újságot se csapták le a bejárati ajtó elé. Hadd aludjon még a világ. Én nem teszem. A vasárnap az én nagy napom, amikor megállok egy gyülekezet előtt, olyan emberek előtt, akik azért jöttek el, hogy kiszakítsanak 30 percet az idejükből töltekezésre, arra, hogy biztatást, reményt kapjanak.
Legtöbbször könnyedén nekilátok. Néha viszont nem megy. (Zavar, hogy ezt elárulom?) Néha azon a pirkadati órán, mikor már nem sok választ el a pulpitustól, belém vág az abszurditása annak, amiben hiszek. Szíven szorít a félelem: hátha nincs is Isten. Hátha nincs válasz a miértre? A kétség sötét völgyébe kerültem.
Valamilyen szinten mindenki el-elkalandozik arrafelé. A Lukács evangélium végén azt látjuk, hogy ez az orvosból lett történész az utolsó fejezetet annak a kérdésnek szenteli, hogy mit tesz Jézus, ha kételkedünk benne. Ugyanazt kapják az Emmauszba tartó tanítványok (Lk 24,13-35), mint azok, akik a felső szobában gyülekeznek (Lk 24, 36-49): egy közös étkezést, tanítást a Bibliából. A tanítványok bátorságra lelnek, mi meg két gyakorlatias választ kapunk kérdésünkre, hogy mit akar Jézus, mit tegyünk, amikor kételkedünk. A válasza: érintsd meg a testemet, és gondolkozz el a történetemen. Még mindig ez a válasz. Még mindig megérinthetjük Jézus testét. Nagyon jó lenne, ha megérinthetnénk a Názáreti fizikai valóját, sebeit, bőrét. De amikor részt veszünk az egyház életében, éppen ezt tesszük: az egyház „az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben” (Ef 1,23).
Krisztus a közösségen keresztül osztja szét a bátorságot; a közösség által oszlatja el a kételkedést. Nem egyetlen emberbe táplálja be a tudást, hanem mint egy puzzle darabjait, szétosztja sokak között. Amikor te elmondod nekem, amit megértettél, amikor megosztjuk egymással felfedezéseinket… Amikor összejövünk, együtt vagyunk, megvalljuk bűneinket, és imádkozunk – Jézus beszél.
A tanítványok egymáshoz való ragaszkodása példa számunkra. Ők együtt maradtak. Összetört reménységgel is beszélgető közelségben maradtak. Egyre csak „beszélgettek egymással mindarról, ami történt” (Lk 24,14). Ez ugye az egyház előképe? Megosztjuk gondolatainkat, ötleteinket, töprengünk a lehetőségeken, biztatjuk egymást. S mialatt ezt tették, Jézus megjelent, és tanította őket, bizonyítva, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

UpWords with May Lucado, 2012.03.02.
www.crosswalk.com

Lélekerősítő levelek 75

2012-02-27T10:05:00.000+01:00

Apróságok
Marybeth Whalen

„Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” Zsolt 38,5

Apróság volt. Egy pinduri kavics vagy kagylóhéj-darabka beleállt a talpamba, mikor a fövenyen sétáltam. Nem érdekelt. Majd kijön magától. Nem törődtem vele, az élet ment tovább. Pár hét múlva egyértelművé vált, hogy rosszul számítottam. A „apróság” nem jött ki, nem múlt el, mélyebbre nyomult a bőröm alá. Egyre nehezebben ment a járás. Már nem tehettem meg, hogy nem foglalkozom az apró kis sérüléssel.
Férjem unszolására végül elmentem az orvoshoz, aki rávilágított, hogy amit az elején könnyen megoldott volna, most komoly problémává vált. Ha akkor jövök, kiszedi, mint egy szálkát, most viszont bele kell vágni a lábamba.
Gondolataim az életemben apróságnak tartott dolgokra fordultak, amikről nem vettem tudomást, s ahelyett, hogy még az elején megszabadultam volna tőlük, hagytam, hogy mélyebbre ássák magukat. Neheztelés, düh, féltékenység, pletyka, harag, bűnös gondolatok – ezeket mind ki tudnánk húzni abban a pillanatban, amint megjelennek, és felismerjük őket. Ha félretoljuk őket, mélyebbre kerülnek.
Ami egy imádság, egy beszélgetés egyszeri témája lehetett volna, olyan gonddá dagad, ami már nem hagy nyugton, és fájdalmat okoz – nem csak nekünk, hanem másoknak is. Ha nem törődsz az apró dolgokkal, könnyen nagyra tudnak nőni. Csipesz helyett sebész szike kell a megoldásukhoz. Ahogy a 38. zsoltár elején olvassuk, a bűneink okozta sebek nem gyógyulnak maguktól, hanem elfekélyesednek.
Sajnáltam az időt az orvoshoz menésre. Összekuszálja a programomat, ha foglalkozom ezzel a kis aprósággal, fájdalmas is lehet, ha kihúzzák. Majd én elintézem, vagy kijön magától. Hát ez nem jött be. Orvosra volt szükség, hogy elvégezze, amit én nem tudtam. Így van ez a gondolkodásomban megbújó apróságokkal is. A Nagy Orvosra van szükségem, aki ki tudja húzni azt, amihez én nem érek el – és mindezt mielőtt a szálka olyan mélyre hatol, hogy már a részemmé válik.
Megtanultam, hogy amikor valami apróság zavarni kezd, kérjem Isten segítségét, hogy Igéje fényében, imádságban megvizsgáljam, mi is történik bennem. Hallgassak a Szentlélek javaslataira, kérjem ki családom és barátaim őszinte véleményét.
Ahogy egyik barátnőm mondta nemrég: „Az igazság fáj, de gyógyít is”. Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz, és megtegyünk mindent, hogy azonosítsuk és eltávolítsuk a zavaró apróságokat a szívünkből és a gondolkodásunkból.

Uram, kérlek, mutass rá az apróságokra, amiket félretoltam gondolatban – legyen az valami viselkedésbeli hiba, mint például mások kibeszélése, vagy egy érzelem, mint az irigység vagy a neheztelés. Áltatom magam, hogy vannak „apró bűnök”, pedig igazából tudom, hogy az apró dolgok igen nagyra nőhetnek, ha nem törődünk velük. Győzz meg, kérlek, Szent Lelkeddel, és segíts, hogy azt tegyem, amit Te vársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.16.
www.proverbs31.org

Kidobott ételmaradék-kincs
Lysa TerKeurst

„Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” 1Kor 15,57

Ha van valami titka annak, hogyan tudjuk megnyitni Isten békességének zsilipjét, az nem más, mint a hála érzésére való állandó nyitottság. Akkor értettem ezt meg, mikor elolvastam Jackson fiam egyik dolgozatát.
A szülőföldjén lezajlott polgárháborúhoz vezető korrupcióról és kapzsiságról írt. Jackson élete első 13 évét egy harmadik világhoz tartozó ország, az afrikai Libéria egyik árvaházában élte le. Az írásán látszott, hogy rengeteget dolgozott a tények összegyűjtésén. De látszott valami más is: Jackson nem csak az összeszedett adatok alapján elemezte a történetet – ő ott élt a szörnyű, háborús körülmények között.
A dolgozat egy pontján beszámol arról, milyen érzés volt meztelenül turkálni a szemétben kidobott ételmaradék-kincs után kutatva.
Kidobott ételmaradék-kincs.
Nehezen tartom vissza a könnyeimet, ahogy ezt leírom. Hisz ő az én fiam.
Mégis, gyermekkora borzalmas körülményei ellenére, a visszaemlékezés át van szőve valami megmagyarázhatatlan békességgel. Isten jelenlétéből fakadó csodálatos békével.
Az őszinte hálát érző emberben őszinte békesség van. Kialakít magában egy három lépésből álló gyakorlatot, amit minden körülmények között alkalmazni tud: észrevesz, elgondolkozik, dönt.
Észreveszi minden körülmények között, mi az, amiért hálás lehet.
Elgondolkozik azon, hogy ez a valami Isten jelenlétének jele.
Eldönti, hogy Isten jelenlétére koncentrál mindaddig, míg elárad benne a béke.
Hogyan alakíthatjuk ki magunkban ezt a hármas képességet? Hogyan lehetünk hálásak minden körülmények között?
A hála erejét az egész Szentírásban megtapasztalhatjuk. Mit imádkozott Dániel közvetlenül azelőtt, hogy bedobták az oroszlánok vermébe, majd megtapasztalta, hogy a vadállatok szája csukva maradt? Hálát adott.
A cethal gyomrában töltött három rettenetes nap után, mielőtt végleg kiszabadult volna, mit tett Jónás? Hálát adott.
Mit javasol a Filippi 4,6, amikor félünk? Adjunk hálát.
És mi következik mindig a hálaadás után ezekben az esetekben? Békesség.
Hatalmas, megmagyarázhatatlan, végtelen békesség.
„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” Fil 4,7.
Hogyan tudnánk ma megünnepelni Isten csodálatos jóságát?
Vajon mi történne, ha elhatároznánk, hogy ma, bármi történjék velünk, mindig észreveszünk valamit, amiért hálásak lehetünk, elgondolkozunk Isten jelenlétén, és benne maradunk, míg szétárad bennünk a béke…

Uram, kérlek, segíts észrevennem mindig valamit, amiért hálás lehetek, bármi történik is velem. Segíts, hogy eszembe jusson megállni, és észrevenni a Te jelenlétedet abban, amiért hálás lehetek. És segíts, kérlek, hogy a jelenlétedben maradjak, amíg csodálatos békességed elönti a szívemet, és lehetővé teszi, hogy mindent tisztábban lássak. Köszönöm neked annak valóságát, hogy a hála érzése mindent át tud alakítani. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.17.
www.proverbs31.org

Túlhajszoltság
Karen Ehman

„De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem! Az időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából!” Zsolt 31,15-16

„Anyu, gyorsan… nézz már oda!” –kiáltotta tizennégy éves fiam, ahogy az autópályán haladtunk egy mozgalmas csütörtök délután. „Tilos, amit az a nő csinál!”- tette hozzá mély meggyőződéssel.
Átpillantottam a mellettünk suhanó autóra, arra számítva, hogy valaki nem abban a pozícióban tartja a kezét a kormányon, ahogy a szabályokhoz ragaszkodó fiam azt elvárná. Szinte lehajtottam az útról döbbenetemben, mikor megpillantottam, mit szúrt ki járőrszimatú gyermekem.
A nő jobb vállával a füléhez szorítva telefonját, beszélt bele, bal kezében egy McDonald’s-os zacskót tartott, jobb kezében fogta a dresszinges dobozkát, amit a fogával igyekezett felnyitni – s közben a térdével kormányozta az autót!
A mindenit! Fiammal együtt biztosra vettük, hogy ha nem hagyja abba, nekimegy valaminek.
„Hát én biztos sosem tennék ilyet vezetés közben”, gondoltam önelégülten. „Veszélyes és szabálytalan.” De jó, hogy a biztonságos vezetés terén az alma nem esett messze az „Édesem, már megint nem használtad a visszapillantó tükröt”- szövegű anyja fájától.
Késő este aztán leesett. A tantusz. Lehet, hogy vezetés közben nem koncentrálok másra, és nem kockáztatom az ütközést. De máskor? Napi tennivalóim közben? A „persze, bevállalom még ezt is, hogy meg legyenek velem elégedve” – hozzáállásommal? Gyakran annyira túlvállalom magam, hogy közel kerülök az ütközéshez. Ha túl sok feladatot veszünk a nyakunkba, legyen az bármennyire „jó” feladat, kockáztatjuk, hogy Isten szolgálatában eredménytelenek leszünk. Ő ismeri a határainkat. Megérti lehetőségeinket. Készen áll rá, hogy – ha kérjük – segítsen navigálni rengeteg feltorlódott elfoglaltságunk között.
A fenti ige egy ilyen ki-se-látszom-a-tennivalókból napon került elém. Bár Dávid bizonyára fizikai valóval rendelkező ellenségekről beszél, férfiakról, akik üldözték, elkaphatták és megölhették volna, rájöttem, hogy az én ellenségem aznap a túlhajszoltság volt. Az otthonom négy falán túli tennivalók és felelősségek már-már elborítottak. Üldöztek, utolértek, bekerítettek, készültek lesújtani rám.
Hála Neki, Isten ki tud menteni a túlhajszoltság csapdájából. Arra hív, hogy emeljük hozzá túlzsúfolt tálcánkat, hadd dobálja le róla az emészthetetlen tennivalókat, felelősségeket. Csak azt hagyja rajta, csak azt tegye rá, amit Ő szánt nekünk.
Ha érezzük, hogy nem bírjuk sokáig, illesszünk be a naptárunkba egy lelkigyakorlatot, csendes napot, amikor Istennel találkozhatunk. Olyan időszakot, amikor lenyugodhatunk, csendben ülve figyelhetjük magának az idő Szerzőjének tanítását.
Nos, te hogy állsz ezzel? Gyere barátnőm, fogjunk hozzá tennivalóink kirostálásához, mielőtt összeomolnánk és kiégnénk!

Uram, bocsásd meg, hogy hagytam, hogy a hajsza eluralkodjék az életemen, kiszorítva másokat és főleg Téged. Segíts, hogy csak olyasmit hagyjak tennivalóim, felelősségeim tálcáján, amit Te nekem szánsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.18.
www.proverbs31.org

Ebből nem kértem
Samantha Reed

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Ebből nem kértem. Ebből nem. Az irgalmasságnak ebből az érzéséből, ami könyörtelenül rángatni kezdi lelkem húrjait. Túlságosan erős és kéretlenül érkezett.
Az irgalmasság már régóta próbált áttörni a szívem köré épített erődítményen. Irgalmasság – olyan könnyű elfogadni a létét; és a valóságban mégis olyan nehéz. Romboló erő, amire nincs idő felkészülni. Ezért inkább fokozatosan, téglánként felépítek ellene egy gátat. Már nem hallom meg a szomorúságot – mozsárágyúval védekezem ellene. Felüti fejét az empátia – visszatartom az együttérző könnyek áradatát. Kerülöm az irgalomgyanús helyzeteket – újabb réteg, amivel vastagítom a szívem köré épített falat.
Magas gát vesz körül, ami nem engedi át a mások bajával való törődést. Mögötte biztonságban meghúzódom, nem kell mások gondjaival bajlódnom, fájdalmukba beleásnom magam, félelmeikkel szembesülnöm. Sokkal könnyebb így.
És akkor egy pár elnyűtt teniszcipő megragad. A lepattogzott műbőr réteg kilyukasztja mozsárágyúm csövét. A be nem kötött, rojtosra használt cipőfűző kiüt egy téglát a falamból. A valaha fehér, rovátkás, most barna, simára kopott gumitalp rést üt a gáton.
A lány cipői szerényen hátratolva néztek rám a vendégszobám hintaszéke alól. Hallgattak. Szavak és a legkisebb erőkifejtés nélkül, ezek az elkoptatott barna cipők áttörtek a lelkemet körülvevő megkeményedett kérgen.
A saját vendégszobámban, Jézus meghív, legyek a vendége. Megbízhatatlan szívemet bevonja ezzel az ősi intéssel: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel” (Mik 6,8).
A gát recseg-ropog, betör rajta a fájdalom. Elviselhetetlen volna, ha nem lenne velem az Ő kegyelme, aki mellettem áll, és megtart, hogy el ne essem. Sós könnyek mosnak át, mikor végül megadom magam az együttérzésnek, és átélem a mindent elvesztés fájdalmát, ami a lány életét derékba törte.
Az Írás gyengéd unszolása ráébreszt, hogy Ő akarta, hogy ezt átéljem. Hogy kapaszkodjam a kezébe, és merjek ránézni azokra a cipőkre. A szívre az elnyűtt külső mögött. A fájdalomra és szégyenre, a gyötrelemre és a szörnyű veszteségre. A kétségbeesésből felröppenő reménységre, ami ezeket a cipőket idejönni kényszerítette.
Isten azt akarta, hogy felhúzzam egy időre azokat a cipőket. Hogy szeretettel forduljak a történethez, amit elmeséltek nekem. Hogy szeretettel forduljak a lány felé. Hogy megszeressem az irgalmasságot.
Ennek a fájdalomnak két oldala van bennem. Hogy voltam képes hűvös maradni ennyi ideig? Távolságtartó és vak, hogy ne lássak, ne lássam a fájdalmat magam körül? Körbezárt szívem megnyílik (még mindig vonakodva, mert fél beengedni az irgalmasságot) a szeretet előtt.
Nem kértem az irgalmasságból, de az irgalmasság igényelt engem. Kért a szívemből, kért a gondolataimból, kért az életemből.
Hosszú ideig küzdöttem az irgalmasság ellen; úgy gondoltam, ez elfogadható, hisz nem az irgalmasság a legfontosabb „lelki ajándékom”. De lelkem úgy lett megalkotva, hogy amit az Úr szeret, azt ő is szeresse. Általa, Érte, Vele járva.
A gát leomlott, felhúzom az elnyűtt sportcipőt, átküzdöm magam az összetört téglahalmokon, a felborult mozsárágyún. Istenbe kapaszkodva letaposom az ellenállás, a visszahúzódás, az elfordulás gondolati sémáit. Visszatérve körülnézek, keresni kezdem azokat, akik irgalmasságra szomjaznak, járni kezdek az úton nyitott szemmel a szükséget szenvedőkre.
Ha összefutnánk, nézz rám irgalommal, ahogy botladozva próbálom megtanulni, hogyan öleljem magamhoz mások fájdalmát, hogyan szeressek irgalmasan az Ő útmutatása szerint.

Uram, köszönöm az irgalmasságot, amit a Kereszten mutattál. Amikor szükségben voltam, szenvedtem, súlyos helyzetet éltem át, irgalmasságod sosem lankadt. Segíts, kérlek, irgalmasan szeretni, és alázatosan járni Veled az úton. Jézus nevében, Ámen.

Megfontolásra:
„Az igazi alázatosság nem az, ha kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem ha kevesebbet gondolunk magunkra.” Tim Keller

Encouragement for today, 2011.11.21.
www.proverbs31.org

TISZ-TE-LET – Ő ezt várja tőlem
Renee Swope

„Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” Ef 5,33

Tartozom egy vallomással. Mikor férjemmel, J.J.-vel összeházasodtunk több mint 18 évvel ezelőtt, az eskü szövegéből kihagytam a „tisztelni fogom” és „engedelmeskedni fogok” szavakat. Nem volt benne az alávetem "magam" az akaratának kifejezés sem. Arra esküdtem, hogy elképzeléseimet és álmaimat alávetem J.J.-nek, és Istenre bízom a házasságunk irányítását.
Igen, komoly gondjaim voltak a házassággal. Fiatal keresztényként idegenkedtem az „alávetni” szótól, nem akartam, hogy Isten és a tanúim hazugságon kapjanak.
Sok más nőhöz hasonlóan attól féltem, hogy ha alávetem magamat a férjem akaratának, ezzel hagyom, hogy belém törölje a lábát, elveszítem önmagamat, ha átadom neki a vezetést. Sajnálattal emlékszem vissza, mikor J.J. elárulta, könnyebb volt hagyni, hogy én vezessek, mint folytatni velem a hiábavaló vitákat.
Azt gondolhatjátok, hogy ezzel megkaptam, amit akartam – mehettem a magam feje szerint -, de ez nem igaz, mert a férjem apátiába süllyedt. Csak magamat hibáztathatom azért, hogy elveszítettem a tiszteletet J.J. iránt. Elvártam tőle, hogy határozott legyen, de ha megpróbálta, mindig belekötöttem, kritizáltam. Egy nagy kuszaság volt az egész.
Imádkoztam Istenhez, kérve, hogy változtassa meg J.J.-t, tegye határozottabbá, magabiztosabbá, oltalmazóbbá, szóval olyanná, amilyennek szeretném. Egy alkalommal Isten egyértelműen rámutatott, hogy a kritizálásommal semmire se megyek, ezzel nem kerülök közelebb a célhoz. Valójában az, ahogy viselkedtem vele, megingatta hitét önmagában, akadályozta, hogy a szó igaz értelmében családfő legyen Isten útmutatását követve.
A Szentlélek rámutatott, hogy a Sátán égő ítéletnyilainak tüzét táplálom, melyeknek célpontja a férjem szíve volt. Társultam ahhoz, aki meg akarta akadályozni, hogy J.J. méltó családfő legyen. Imádkozás közben rájöttem, hogy a férjemnek a szurkolásomra van szüksége, nem a szúrkálásomra, a támasza kell, hogy legyek mind szavaimmal, mind érzelmileg és lelkileg.
Isten kihívás elé állított, be kellett fognom a szám, ha nem tetszett valami, amit J.J. csinált, vagy amikor olyan irányba döntött, ahova nem volt kedvem követni. Akkor kellett megszólalnom, ha valami tetszett, szavaim erejét arra kellett használnom, hogy felépítsem, ne pedig leromboljam a házastársamat.
Elkezdtem Isten útmutatása szerint viselkedni, olyan vonásait kerestem és találtam meg a férjemnek, amiket azelőtt észre sem vettem. Szándékosan arra figyeltem, ami tiszteletet ébreszt, s Istenre bíztam mindazt, ami nem. Igyekeztem kisebb-nagyobb dolgokkal, jelzésekkel kimutatni tiszteletemet. És mire vezetett mindez? Számtalan olyan vonását fedeztem fel a férjemnek, ami méltó a tiszteletre.
Sok mindent éltünk meg együtt az évek során. Isten követését gyakoroltam azzal, hogy rábíztam magam a férjem döntéseire, azokra is, amiktől rettegtem: mikor állást váltott, pedig én nem akartam; olyasmikbe fektetett, ami nekem túl kockázatosnak tűnt; nevelési kérdésekben, amikor nem értettünk egyet. Nem volt könnyű, és most sem az, de hálás vagyok azért, hogy a férjemből igazi családfő lett. És ha hiszitek, ha nem, sokkal jobban érzem magam azóta, mióta követem az ő vezetését.

Uram, tisztelni akarom a férjemet, építeni szeretném a szavaimmal. Segíts, hogy mindig mérlegeljem a gondolataimat, s panaszaimmal Hozzád forduljak. Szeretnék férjem legnagyobb szurkolója lenni, figyelni, hogyan hajtod végre a tervedet az életében. Tudom, hogy ez akkor lehetséges, ha hagyom, hogy bennem és rajtam keresztül is Te éld az életet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.22.
www.proverbs31.org

Viszonyítás
Glynnis Whitwer

„Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett.” 5Móz 5,15

Kishúgommal verhetetlenek voltunk egy jól ismert társasjátékban. Pillanatok alatt megfejtettük egymás rajzait, ellenfeleink bosszúságára. Előfordult, hogy valami közös emlék okozta, de gyakrabban az, hogy mindketten értettük a viszonyítás fogalmát.
Például, ha kosárlabdát akartunk rajzolni, nem a labdával kezdtük, hanem rajzoltunk valami viszonyítási pontot. Különben a többiek arra vesztegették volna az idejüket, hogy kitalálják, napot, földet vagy arcot akarunk rajzolni. Egy pálcikaemberke viszont, aki kezében tartja a karikát, máris szűkíti a lehetőségek körét. A viszonyítási pont elősegíti az igazság kibontakozását.
A viszonyításon múlt a játék sikere, és ezen múlik az életünk eseményeihez való hozzáállásunk is. Viszonyítás nélkül apróságok leküzdhetetlennek látszanak, és nem vesszük észre a figyelmeztető jeleket sem. De megfelelő viszonyítással, a kétségbeesés helyett a hála uralkodik el rajtunk.
Hogy a nehéz időszakokban is kiegyensúlyozott maradjak, felállítottam magamnak pár viszonyítási pontot. Ezek alapja néhány igen kemény lecke volt az életem során. A viszonyítási pontok segítségével az egyébként gyászos eseményekben is értéket találok. Amikor rossz hírt kapok, csalódás vagy kudarc ér, megragadom valamelyik viszonyítási pontomat, arra fordulok, mint az iránytű nyelve észak felé, annak fényében értékelem az eseményt, és hálás tudok lenni.
Az egyik legmegrázóbb viszonyítási pont az életemben Christa unokahúgom halála egy autóbalesetben. Gyakran úgy érzem, az életem két szakaszra oszlik: Christa halála előtti és Christa halála utáni időre. Öt gyermek édesanyjaként számomra családunknak ez a megrázó vesztesége viszonyítási pontja lett mindennek, ami a gyermekeimmel történik. Amikor valamelyik olyan döntést hoz, amitől majd meghasad a szívem, gyötrődöm és reagálok, de utána nagyon gyorsan, mint egy mágnestű fordulok a viszonyítási pont felé, és szívem megtelik hálával. Uram, köszönöm, hogy él a gyermekem.
Egy másik viszonyítási pont az elmúlt évek gazdasági összeomlása. Picit már könnyebb, de még hosszú évekig fogunk vergődni, hogy kijussunk a mocsárból. Ahelyett, hogy neheztelnék, hálás vagyok, hogy még egyáltalán van valamennyi pénzem. Köszönöm Uram, hogy átsegítesz ezen a nehéz időszakon, és hogy ma is volt pénzem a legszükségesebbekre.
Az 5Móz 5-ben Mózes átnyújtja Izrael népének a Tízparancsolatot. Amikor a nyugalom napjának megtartásához ér, figyelmezteti a népet: „Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett” (5Móz /MTörv 5,15). Isten biztosít egy napot a pihenésre, de ez egyúttal a viszonyítás és a hála napja is. Azt akarja, hogy népe ne feledje el a nehéz időket, és ahhoz viszonyítson minden eseményt, hogy még jobban értékelni tudja a jót, ami történik vele.
A viszonyítási pontokból nyilak indulnak, amik a hálaadásra mutatnak. Felidézik Isten hűségét, és hűségének állandóságát. Eszembe juttatják, hogy Isten akkor is hatalmasabb volt a körülményeknél, és most is az. És ami a legfontosabb, segítik, hogy állandóan hálás legyek azért, amim van, akkor is, ha veszteség ér. Az igazság az, hogy amíg lélegezni tudunk, mindig van okunk a hálára és a reménykedésre.
A Hálaadás ünnepén gondoljunk életünk viszonyítási pontjaira. Így tudunk értéket találni abban is, ami veszteségnek tűnik. Azt bizonyítják, hogy Isten bármiből ki tud hozni jót, és szívünket a neheztelés helyett hálára ösztönzik.

Uram, köszönöm Neked életem nehéz időszakait. Bár akkor nem volt könnyű, már látom, hogyan működtél bennük és általuk. Segíts viszonyításban látnom mai problémáimat, emlékezve múltbeli hűségedre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.24.
www.proverbs31.org

Nagyböjti lelkigyakorlat

2012-02-22T10:50:00.000+01:00

Elkezdődött a nagyböjt. Felteszek ide néhány gondolatot az online nagyböjti lelkigyakorlat bevezetőjéből, aminek linkjét jobb oldalt, a linkajánlóban megtaláljátok, hátha valaki kedvet kap hozá.

Isten hozott a nagyböjti lelkigyakorlaton

Nagyböjti lelkigyakorlatunk idei témája a “szerető szolgálat”. Jézus Krisztusra figyelünk, akivel együtt járjuk végig a nagyböjti heteket, a nagyhét sötétségét, és jutunk el Húsvét ragyogásába. Ha folyamatosan észben tartjuk, hogy utolsó napjainak minden nagy pillanata jelzi Jézus elkötelezettségét a szerető szolgálat iránt, megleljük a kulcsot, amely megnyitja számunkra Isten misztériumát. Az evangélisták “szerető szolgaként” állítják elénk Jézust, aki a “legvégsőkig” szolgálja az Atyát és minket. Ez a szerető szolgálat hozza el a megváltást a világ számára.

Jézus tehát egy új, isteni jelentést ad a világszerte működő szerető szolgálatnak. Minden szolgálat, a tied is és az enyém is, részt vesz most már a világ átalakításában. Ez jóérzéssel tölthet el, amikor úgy érzed, túl sok a feladat, és alig marad időd a magad számára.

Jézus ugyanakkor az Atya képmása. ‘Aki engem lát, látja az Atyát.’ Ő tehát Istent “szerető szolgaként” jeleníti meg. Ez bizony kihívást jelent Istenről alkotott felfogásunknak: többnyire teljhatalmú uralkodóként, magányos, távoli úrként képzeljük el Istent, aki szeret ugyan minket, de kérlelhetetlenül ítélkezik a bűnösök fölött.

Mi, akik ezt a lelkigyakorlatot végezzük, a Megszentelt tér (Sacred Space) közösség tagjai vagyunk. Miközben együtt járjuk végig az utat, imádkozzunk egymásért, hogy ki-ki kapja meg azokat a kegyelmeket, amelyeket Isten neki szán. Ahogy egyre hasonlóbbá válunk Urunkhoz, egyre nagyobb szeretettel tudjuk a jövőbe szolgálni a többieket. Ezzel a jövőbe-szolgálással járulunk hozzá a minket körülvevő világ megváltoztatásához, és ezzel tudunk örömöt okozni Jézusnak, aki előttünk jár, és példát mutat nekünk. Öröm lesz a mennyben, ha sikerrel járunk (Lk 15,7; 10).

Időbeosztás

Úgy végezd a lelkigyakorlatot, ahogy neked a legjobban megfelel. Kiválaszthatsz egy napot rá, amikor minden mást félreteszel. De lehet, hogy neked alkalmasabb, ha az imaórákat több napra osztod szét. Ez azt jelenti, hogy a kijelölt napokon a szokásos imával töltött idődön kívül jelölsz ki magadnak egy időszakot a lelkigyakorlatra. Úgy imádkozz, ahogy meg tudod oldani. Az elvonulás örömforrás legyen, ne tehertétel, aminek alig várod a végét. A legfontosabb, hogy találkozz az Úrral, és egyre hasonlóbbá válj hozzá. Mivel a mostani lelkigyakorlat témája rendkívül egyszerű, a megszabott imaidőn kívül is foglalkozhatsz vele.

Térjünk át a gyakorlati megvalósításra. Kivonom magam szokásos napi teendőim közül. Átgondolom a napjaimat, és kiválasztok egy olyan időpontot, amikor teljes csendet tudok teremteni magam körül. Jézus ilyen elvonulásra kérte tanítványait egy fárasztó nap végén, amikor tudomásukra jutott Keresztelő János lefejezésének borzalmas híre (Mk 6,14-29). “Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” - mondja a kis csapatnak (Mk 6,31). Ezt kéri most tőlem is.

Három imaórát állítottunk össze, mindegyiket egy-egy olyan evangéliumi szakasz köré, melyet a keresztény egyházak a húsvéti időben híveik figyelmének középpontjába állítanak. Ha egy óra túl hosszúnak tűnik, átgondolhatod mennyi időt tudsz szánni rá. Talán fél óra, vagy annál kevesebb felel meg neked. Lehet, hogy menet közben úgy fogod érezni, jó lenne több időt szánni rá. Az imádkozás nem terhelési próba! A lényeg mindig az, hogy személyesen találkozzunk az Úrral, figyeljünk arra, ami vele történik, beszélgessünk vele, hallgassuk őt.
/.../
A szerető szolgálatról

Fontos megjegyezni, hogy a szerető szolgálat nem megalázkodást jelent. Nem jelenti, hogy mindig készen kell állnom bárki szeszélyeinek teljesítésére, hogy rabszolgaként kell viselkednem. Isten szeret engem, és szerinte jogom van törődni magammal. Helyesen kell szeretnem önmagamat.

A szerető szolgálat szabadon, önként vállalt szolgálatot jelent. Lehet, hogy a megkülönböztetés művészetét kell gyakorolnom, mikor az élet elvárásaival szembesülök. Szent Ignác arra int, ne döntsek semmiben, mielőtt meg nem tárgyaltam Istennel. Megkérdezem hát: “Te, Uram, mit akarsz, mit tegyek?” Nem tudok mindenütt helyt állni. Előfordul, hogy Isten azt akarja, ne foglalkozzam az egyik feladattal, inkább vállaljam el a másikat, vagy tegyem félre mindkettőt, és pihenjek.

Amikor jól vagyok, a szolgálatom is többet ér, mint ha fáradtan, figyelmetlenül végzem. A Jean Vanier által alapított egyik Bárka-közösségben van egy ilyen szabály: “Ha nem vagy formában, ne te főzd az ebédet!” Az, hogy nemet mondok, irgalmas cselekedet is lehet, ha abból indulok ki, hogy én csak egy véges energiájú kis emberke vagyok, Isten gondoskodása viszont életbe lép ott, ahol én már nem tudok helyt állni. Alázatosan fel kell mérnem a korlátaimat. Jézus “ahol csak járt, jót tett”, de ő is szakított időt az imádságra, az egyedüllétre. Számára ez a két dolog is hozzátartozott a körülötte élők szerető szolgálatához. Kövessem hát ebben is.

A szolgálatnak vannak nagyon nehéz formái, de ezeket is lehet szeretettel végezni. Ha egy fiatal párnak súlyosan fogyatékos gyermeke születik, a szeretet új mélységére van szükségük, hogy felerősítse a közönséges szülői szeretetet. Egy gyermek elvállalja idős szüleinek a gondozását, amíg egészségesek, de ha egyiküknél Alzheimer kórt diagnosztizálnak, úgy érezheti, hogy ez már meghaladja az erejét. Jézus egyszerű munkatervvel érkezett a földre: jót akart tenni az emberekkel. De ahogy az ellenséges hangulat egyre nőtt körülötte, szeretetét a végsőkig kellett feszítenie. Isten gondot visel ránk, ha olyan szolgálatra hív, ami túlnő a lehetőségeimen, ő megadja az elvégzéséhez szükséges többlet-szeretetet.

Ha felfogom, mennyire szeret engem Isten, a szerető szolgálat is könnyebben megy. Ha látom, mit tett értem Jézus, jobban megértem az ignáci jelmondatot: “Mindenben szeretni és szolgálni”. Ez a lelkigyakorlat hozzájárul, hogy együttérzőbb és segítőkészebb legyek, mert Jézus szeretetének új távlatait nyitja meg előttem. Ezáltal pedig új szeretet születik a világra!

Lélekerősítő levelek 74

2012-02-20T11:19:00.000+01:00

Ne becsüld le
Samantha Reed

„Az Úr közel van.” Fil 4,5b

Csapdában voltam, mint éjjeli lepke a befőttesüvegben. Fulladozva tekintgettem kifelé, néztem, ahogy mások álmai, reményei, örömei táncot járnak, az enyémek meg ott porosodnak a fájdalom völgyében.
Optimizmusra hajló szívem lassan éledni kezdett. De amint hangosan is elismertem csalódottságom mélységét, a szomorúság befedte a maradék pislákoló fényforrást.
Kihunyt. Kialudt. Már nincs remény.
„Nagyon sajnálom, hogy ekkorát csalódtál”, mondta a barátnőm. „Bár tudtam volna, mennyire szenvedsz. Szívesen álltam volna melletted.”
„Köszönöm. De az összetört szív ostobaság. Főleg, ha látod, mások mennyit szenvednek.” Közös barátnőnk férje nemrég hunyt el. Hónapok óta súlyos beteg volt. Eddig a szeretett ember szenvedését, most a gyászt kellett elviselnie a feleségnek. Mi ehhez képest egy szakítás? Csak fehér zaj lenne a panaszkodásom a körülöttem harsogó szomorúságszimfóniában.
Az önbizalomhiány elhallgattatott. Értéktelennek hittem magam.
Lebecsültem a fájdalmamat, attól féltem, jelentéktelennek tartják mások fontosabbnak látszó veszteségei mellett. Lebecsültem a fájdalmamat, és egyúttal lebecsültem Isten törődését a szenvedésemmel. Felajánlotta a gyógyítást, de én elfordultam Attól, aki enyhíteni akarta fájdalmamat.
Barátnőm szemében hosszú évek bölcsessége, értő irgalom fénylett.
Megfogta a kezemet, s elindultunk visszafelé. Vissza abba az időbe, amikor elvesztette két gyermekét. Valaki azt tanácsolta, tartsa kordában a fájdalmát. Hasonlítsa össze mindig mások szenvedéseivel.
Megfogta a kezemet, és elindultunk visszafelé. Abba az időbe, amikor nem elfojtottuk, hanem elismertük a fájdalmat, amikor foglalkoztunk vele, s nem hajítottuk félre egy sötét sarokba. A fájdalomról tekintetünket az Úrra vetettük, aki segített meggyógyítani a hasztalan kitárt ölelő karok és az üres bölcső fájdalmát.
Megfogta a kezem, és elindultunk előre. „Ne becsüld le a fájdalmadat. A fájdalmad igazi. A völgy, amibe kerültél, valóságos. El kell ismerned, hogy az Úr közel, el kell fogadnod a segítségét, hogy kikerülj a mélységből.”
Barátnőm engedélyt adott, hogy átéljem a veszteség fájdalmát. Más volt, mint az övé, de ugyanolyan őszinte. Csak most ébredtem rá, hogy távol tartottam magamtól a fájdalmat, kerültem, mert abszurdnak véltem. Összetört szívem biztosra vette, hogy Istennek nincs ideje ilyen apróságokkal törődni.
Barátnőm szavaiban megéreztem az igazságot. Senki nem szeret úgy, mint Ő, mint ahogy Ő akar szeretni. Senki nem tud úgy gyógyítani. Senki nem áll olyan közel, hogy felfogja könnyeinket. Minden könnycseppünk értékes Számára, egyet sem akar elveszíteni.
Kedvesem, talán itt az ideje, hogy elismerd a fájdalmadat. Hogy felfogd az Úr törődését, állandó jelenlétét melletted. Ha völgyben vagyunk, szükségünk van Istenre és a barátainkra. Lelkünk hosszú éjszakájában a csillagok számlálása is könnyebben megy, ha van mellettünk valaki. Az első fénysugár gyakran tőlük érkezik. Ha vágysz valakire, aki melletted áll, imádkozz érte. Talán ha csatlakozol egy kisközösséghez, ha elhívsz valakit kávézni, ha segítséget nyújtasz a szomszédnak, egy szép barátság fog kibontakozni.
Ne törődj azzal, mit mondanak, vagy mit gondolnak mások, a fájdalmad valódi.
Nem kerülhetjük el a szenvedés időszakait. Jönnek, de el is mennek. Ezt ne felejtsd el. A fájdalom nem arra van, hogy örökké tartson. Isten mélységes szeretettel szeret, és meg akar gyógyítani. Nincs túl nagy fájdalom, de túl kicsi sem. Gyakran csak egy megbízható ember kell, aki eszünkbe juttatja, hogy az Úr közel van. Ő meg tud gyógyítani. Le fogja csavarni a befőttesüveg kupakját, és kiereszti álmainkat, reményeinket, örömeinket. És velünk száll felfelé, ki a völgyből.

Istenem, köszönöm, hogy annyira szeretsz minket, hogy Fiad, Jézus, kereszthalálában átélted fájdalmainkat. Ő viselte a fájdalmunkat. Ő ismeri a fájdalmunkat. Ő meggyógyítja a fájdalmunkat. Köszönöm. Az Ő Nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.08.
www.proverbs31.org

Ő ott van
Renee Swope

„Így keresztül kellett mennie Szamarián… Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: ’Adj innom!’” Jn 4:4, 6-7

Mit keres ott az a férfi? Az asszony nem tudta, ki Ő, s elcsodálkozott, hogy megszólítja őt, a szamariai asszonyt.
A hangjában szelídség volt. Inni kért. A szeme ítélkezés helyett elfogadást, gyűlölet helyett szeretetet tükrözött.
Úgy szoktuk őt hívni, hogy „a szamariai asszony”, de én inkább Samnek hívom. Így valóságosabbnak érzem. Olyan, mint mi, aki küzd a fájdalmaival, az elutasítással, a magánnyal.
Különösen szeretem abban a részben, amit idéztem, amikor Jézusnak „keresztül kellett mennie Szamarián”. A teológusoktól tudjuk, hogy a zsidók a világ söpredékének tartották a szamariaiakat, mindent megtettek, hogy elkerüljék őket. Inkább megkerülték az országot, semhogy átmenjenek rajta. Nem így Jézus.
Neki keresztül „kellett” mennie Szamarián. Talán mert tudta, hogy találkozik Sam-mel.
Tudjuk, hogy az asszonyok hajnalban vagy alkonyatkor jártak vízért. Együtt mentek a nap hűvösebb szakaszában, hogy elkerüljék a perzselő hőséget, ami még inkább megnehezítette a súlyos, vízzel telt korsókat, amiket haza kellett szállítani. Sam kivétel volt. Ő egyedül ment a legnagyobb melegben.
Nem az égető napsugarakat akarta elkerülni, hanem a többiek szúrós tekintetét, megvetését, ítélkezését. A vízzel telt korsó súlya szinte elviselhetetlen volt a hőségben, de a helybeli asszonyok megjegyzéseit, amik a vétkeire emlékeztették, még kevésbé tudta elviselni.
Samnek ugye öt férje volt. Egy olyan kultúrában, ahol az asszonyok nem válhattak el a férjüktől, ez azt jelentette, hogy őt már öt férfi bocsátotta el. És most egy olyannal élt együtt, aki arra se méltatta, hogy feleségül vegye.
Mikor Jézussal találkozott, Sam a munkáját végezte, miközben igyekezett elkerülni azokat, akik ismerték őt, akik tudtak a vétkeiről. Jézus tudta, hogy attól menekül, ami a tökéletlenségére emlékezteti, ezért úgy időzített, hogy Vele, nála pedig a tökéletes szeretettel találkozzon.
Jézus kezdte a beszélgetést, az egyetlen dolgot kérte, amit Sam adni tudott: vizet. Nem sok, de indulásnak elég. Sam megtehette volna, hogy figyelmen kívül hagyja, megtölti a korsóit, és hazaindul. De ő megállt, és figyelt Rá. Hagyta, hogy szavaival megérintse lelke összetört, sérült darabkáit, az űrt, amit érzett. Jézus szándékosan Sam napjának talán legmagányosabb pillanatában találkozott vele. Így tesz velünk is: gyakran tökéletlen és magányos életünkben akkor jön elénk, mikor csalódásaink, fájdalmaink, elbukásaink igyekeznek végleg elpusztítani önbizalmunkat.
Jézus ott vár ránk.
Ő ott van, amikor vonszoljuk magunkat, tudjuk, mi mindent meg kell tennünk, de fogalmunk sincs, hogy leszünk képesek rá.
Ő ott van, mikor a tegnapi kirohanásunk miatt verjük a falba a fejünket, vagy amikor dolgozni indulunk, és azt sem tudjuk, miért tesszük.
Ő ott van a pelenkázás, mosás, mosogatás végtelen sorában, amikor azon gondolkozunk, meglátjuk-e valaha az értelmét a monotóniának.
Ő ott van, amikor hazatérünk az üres lakásba, és azon vívódunk, miért nincs családunk, vagy hazamegyünk egy otthonnak nevezett házba, ahol egy tinédzser megvető tekintete fogad, s egy férj, aki észre sem vesz bennünket.
Jézus látja a szívünket, ismeri magányunk, csalódottságunk, elutasítottságunk fájdalmát. Keres és hív minket, menjünk Hozzá, és fogadjuk el tökéletes szeretetét, a szeretetet, ami türelmes és jóságos, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Akárhol vagy most és bármit csinálsz, állj meg, és szólj Hozzá. Csendesítsd el a gondolataidat, hogy meghallhasd, amit mond neked.

Uram, köszönöm, hogy keresel, hogy vársz reám. Meg akarom ismerni irántam táplált szeretetedet, rá akarok hagyatkozni, a biztonságában akarok élni! Amikor rám tör ma a félelem, amikor jelentéktelennek vagy magányosnak érzem magam, segíts, hogy Feléd forduljak, és jusson eszembe, hogy Te mindig ott vagy! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.09.
www.lelekerosito.hu

Mikor úgy érzed, csapdába kerültél
Glynnis Whitwer

„Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől.” Zsolt 107,13

Szörnyű állapot, ha úgy érezzük, csapdába kerültünk. Tudom. Többször átéltem az utóbbi években.
Mikor az ingatlanpiac összeomlott, tanácsadással foglalkozó családi vállalkozásunk padlóra került. A szerződéseket felbontották, a várt üzletkötések elmaradtak, az adó az égbe szökött, a beruházások megálltak. A legtöbb probléma okáról nem tehettünk, de volt olyan, ami saját rossz döntésünk következménye volt.
Egyik hónap vonszolta magát a másik után. Volt néhány hét, amikor éppen csak megúsztuk a teljes csődöt. Nem veszítettem el hitemet Istenben, mert láttam, hogyan gondoskodik a mindennapjainkról. De az Ő számítása arról, mikor húz ki minket a gödörből, nem egyezett az enyémmel. Én gyors megoldásért kiáltottam, de az Ő terve másról szólt.
Mielőtt megérkezett a segítség, Isten hosszú ideig benne hagyott a pácban. Tovább kellett a tehetetlenséggel küzdenünk, mint szerettük volna. Minden korábbi lehetőség a segítségnyújtásra elillant. Akik azelőtt segítő kezet nyújtottak volna, már képtelenek voltak rá. Néha úgy éreztük, teljesen magunkra maradtunk, minden és mindenki elhagyott. Mi rontottunk el valamit? Rossz döntéseket hoztunk? Vívódtunk.
De aztán Isten közbelépett. És mivel olyan sokáig voltunk bajban, hálánk megkétszereződött. Tisztán látszott a keze munkája. Utólag úgy látjuk, ha sikerült volna saját erőnkből kikecmeregni, magunkat veregettük volna vállon az okosságunkért. Így viszont minden dicsőség Istené.
Talán épp most érzed csapdában magad, s arra gondolsz, vajon téged hogyan ment ki Isten. Talán téves döntéseket hoztál. Talán úgy érzed, meg sem érdemled, hogy kiszabadulj. Ha ez van, mondok neked egy jó hírt. Mindegy, hogy magad vagy más miatt kerültél bajba, Isten törődik veled, és megvan a terve a kiszabadításodra. Erről szól a 107. zsoltár. Istennek a népéhez való hűségéről tanít, minden körülmények között: a pusztaságban, a sötétségben, az ostobaságaikban. Mindegy hol voltak, vagy mit tettek, ha az Úrhoz kiáltottak, Ő meghallgatta őket. És hall minket is. Ez a zsoltár nem csak egy szép vers. A hajdani hívek üzenete a mai hívőknek. Írásba foglalták, s az írás megőrizte, hogy amikor elveszettnek, tehetetlennek, kimerültnek érezzük magunkat, vagy félünk, elolvashassuk, és higgyünk – higgyük, hogy Isten, aki akkor szabadulást hozott, megteszi ma is.
Álljon itt egy kis részlet az üzenetből, de ha lesz időd, olvasd el az egészet. 107. zsoltár 10-14:
„A sötétben és a halál árnyékában ültek, megbilincselve, nyomorban és vasban. Mert ellenszegültek az Isten szavának, és megvetették a Fölséges törvényét. Ezért szívüket bánattal puhította, megtántorodtak, de nem jött senki, hogy támogassa őket. Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Kivezette őket a sötétségből s a halál árnyékából, és széttörte bilincseiket.”
Isten a csapdából való kiszabadítás specialistája – függetlenül attól, ki hogy jutott oda. Velem is így tett – veled is így fog tenni.

Uram, csak te ismered kétségbeejtő helyzetem mélyégét. Te tudod, mennyire tehetetlennek érzem magam. Igaz, nem jártam el mindig helyesen, bevallom lázadozásaimat. Uram, te azt ígérted, ha Hozzád kiáltunk, meghallgatsz. Most kiáltok, Uram. Kérlek, segíts! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.10.
www.proverbs31.org

Már nem tartunk családi áhítatokat
Holly Good

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” Jn 15,9

Már nem tartunk szervezett családi áhítatokat, és megvallom, hiányoznak. A legszebb este volt a héten. „Családi órának” hívtuk.
Jó néhány éve kezdtük el, mikor az Úr arra indított, hogy az otthonunkban is tartsunk áhítatokat. A templom és az ifjúsági csoport mellett, úgy éreztem, a családdal is kell minőségi időt töltenem egyszer egy héten a Bibliát tanulmányozva és együtt imádkozva. Jó alkalom volta arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz serdülő gyermekeinkkel. A családi áhítaton olvastuk a Bibliát, idézeteket tanultunk, beszélgettünk arról, hogyan hallgatja meg Isten az imádságokat, imádkoztunk.
Hamar észrevettem, hogy a gyermekeim nem fogják fel Isten irántuk való szeretetének mélységét, valóságát. A férjemmel együtt igyekeztünk rámutatni Isten szeretetének mindenhatóságára, és arra, hogy Ő mindig elérhető számunkra. Nagyon jól tudtuk, hogy nem vagyunk tökéletes szülők. De ismertük a tökéletes szülőt, és azt akartuk, hogy a gyermekeink is megismerjék.
Szilárd igazságokat igyekeztünk a tudatukba táplálni, közben mégis gyakran zavaros, viharos vizeken kellett egyensúlyban tartanunk hajónkat fiatal tinédzsereink bizonyos döntései miatt. Néha olyan erős volt a sodrás, hogy attól féltem, kettészakítja a hajót – és a szívemet. Akkora viharok dúltak, hogy térden állva könyörögtem Istenhez irgalomért, megoldásért.
Bármilyen helyzettel szembesültünk is, a családi áhítatokat megtartottuk, imádkoztunk, kerestük az Urat. Nem hagytuk, hogy a gyermekeink azt érezzék, Isten elfordult tőlük, már nem tartja őket értékesnek. Isten nem ítél el, szeret mindig. Ő maga a Szeretet.
Igyekeztem sokszor visszatérni erre a gondolatra, s Jézus saját szavait idéztem: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.”
Isten Igéje, megbocsátása és igazsága tartott össze minket a megpróbáltatások viharos időszakaiban is.
A lányunk most 19 éves, részmunkaidőben dolgozik, és nappali tagozatra jár az egyetemen. Szereti az Urat, nemrég tért haza egy missziós útról Németországból, ahol ifjúsági táborban szolgált az édesapjával együtt.
16 éves fiúnk másodéves gimnazista, nemrég keresztelkedett meg. Nyíltan megéli a hitét a barátai, a kortársai között.
Az életünkben történt változások átalakították a heti családi áhítatunkat. Már nem ülünk le rendszeresen áhítatot tartani. De továbbra is összegyűlünk az asztal körül közös vacsorára, nyíltan beszélgetünk az életünkről, a hitünkről, küzdelmeinkről, a Bibliáról, Isten csodálatos dolgairól. Szervezett áhítatunk életünk normájává alakult.
A tudatosan megtartott régi családi áhítatok hatására a gyermekeink tudják, hogy bármikor megkérhetnek rá, hogy imádkozzunk értük vagy velük. És ezt majdnem mindennap meg is teszik. Belátták, mekkora értéke van, ha Isten bölcsességét, erejét, iránymutatását keressük az élet minden dolgában.
Sosem hagytuk, hogy régi botlásaik, az együtt átélt viharos időszakok megrendítsék hitüket Isten valóságában, és abban, hogy szereti őket. Most már ezt hiszik, megélik és tudják. Istennek hála.

Uram, hálát adok Neked a családomért. Kérlek, mutasd meg ezentúl is, hogyan szeressem őket, vezess a Te akaratod szerint. Add, hogy nyíltan megmutathassam nekik Irántad való szeretetemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.11.
www.proverbs31.org

Széljegyzetek ceruzával
T. Suzanne Eller

„és letöröl minden könnyet a szemükről; és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jel 21,4

Egyik barátnőm megjegyezte a minap, hogy mennyire össze van firkálva a bibliám: aláhúzások, jegyzetek, imádságok, s mindez tollal.
„Én sosem írok tollal a bibliámba” – mondta. „Csakis ceruzával.”
Elmesélte, hogy nehéz gyermekkora volt. Cseperedése közben sok emberben csalódott, sokan elhagyták. Végül már nem is próbálkozott, és ez nemcsak neki magának fájt, hanem ártott a gyermekeinek és a házasságának is.
Egy nap elővette a bibliáját, és elkezdte olvasni. Sok fejezetet keménynek ítélt, de úgy gondolta, a szebbek, békésebbek nem neki szólnak. Olvasás közben megjegyzéseket írt a lapszélekre. Főleg kérdéseket. Az egyik rész mellé odarajzolt egy összetört szívet.
Idővel a bibliai szövegek kezdtek megtelni élettel. Ami régen keménynek tűnt, most szeretetet üzent. „Isten nem akart semmit elvenni tőlem. Megpróbált életet lehelni belém” – mondja.
Ahogy egyre többet olvasott, úgy szaporodtak a jegyzetek is, de mindig ceruzával. A kérdőjelek lassan kitörlődtek, hálát kifejező jegyzet került a helyükre. Olyan részek, amik régebben másoknak íródtak, most őt szólították meg. Aztán egy nap a széttört szívet is kiradírozta, és egy új szívet rajzolt a helyébe – épet, szépet.
A Jelenések 21,4 arról biztosít minket, hogy Isten letörli a régi dolgokat. Kiradírozza. Állandóan jegyzetel életünk lapszélére, kitörli a könnyet, felülírja örömmel. A gyász és fájdalom elillan, helyét a jövő reménysége foglalja el. Amit mi állandónak, véglegesnek hiszünk, Isten szerint ceruzával van írva.
Talán úgy érzed, már úgysem változhat meg valami. Hívd meg Istent életed lapszélére. A gondolataidba. A sebeidbe. Az elbukásaidba. Az érzéseidbe.
Ha ezt tesszük, a dolgok kezdenek megváltozni. A régiek eltűnnek, s ahogy Isten átírja őket a maga igazságával, újjászületünk. Egyre hasonlóbbá válunk Hozzá, és felfedezzük, mi mindent tartogat még Isten számunkra, mialatt belevési szeretetét a szívünkbe, az életünkbe.

Uram, érintsd meg a mélységeket bennem. Vesd fényedet a lapszélekre került ceruzás jegyzetekre. Keresd meg lelkem foltjait. Nyúlj hozzá a gondolataimhoz, amik megkötöznek. Töröld ki a régit, írd át újra. Kitárom előtted szívemet, életemet, lapozd át. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.14.
www.proverbs31.org

Címkék
Lisa Whittle

„Neveden szólítottalak, enyém vagy.” Iz/Ézs 43,1b

Trappoltam le az emeletről, hogy birtokba vehessem a szokásos pirosba, zöldbe, ezüstbe csomagolt ajándékokat. Türelmetlenül bontogattam őket, lesve mi mindent kaptam meg hosszú karácsonyi kívánságlistámról. Mindennek lelkesen örültem, de volt egy kedvencem: ezentúl lesz egy saját, fényes fekete matricakészítőm.
A rákövetkező hetekben mindent felcímkéztem, ami a szemem elé került. A cipőm fehér matricát kapott az oldalára, rajta szürke, botladozó betűkkel a nevem: ’Lisa’. Hasonlóan jártak a könyveim, a táskáim, a műanyag bevonatú nyelek és fogantyúk, még a bicikliülésem is. Nagyon élveztem megjelölni a nevemmel mindent, amit szeretek.
Évek múltával másra kezdtem használni a címkéket. Magabiztossággal jelöltem meg magam, miközben belül remegtem a félelemtől. Rossznak tartottam magam, mikor rám nehezedett a bűntudat. Még felnőttként is, mikor 13 hónapos működés után bezártuk a gyülekezeti termet a férjemmel, felragasztottam magamra a címkét: Vesztes.
Címkék. Nem mindig jó, ha vannak.
A címkék alatt, amiket felnőttként magunkra aggatunk, gyakran űr tátong – az a fajta, amit csak Isten tud kitölteni. Olyankor van ez, amikor kiragadunk az elmúlt éveinkből egyetlen eseményt, negatív tapasztalatot, és úgy véljük, hogy egész életünket, értékünket, jövőnket meghatározza a címke, amit az az esemény ránk ragasztott. Elfelejtjük, hogy egyetlen címke van, aminek a viselésére szükségünk van, az, hogy Jézushoz tartozunk.
Isten nem azért alkotott minket, hogy e világ címkéit hordjuk magunkon, vagy azokat, amiket mi magunk rakunk fel. Saját „kedves gyermekeinek” (Ef 5,1) alkotott meg minket.
A címkék gyakran eltakarják ezt. Stigmákat raknak ránk, ártalmas érzelmekkel, múltunkból hozott sérülésekkel nyomasztanak, akadályozzák, hogy Isten terve megvalósuljon bennünk.
Az igazság az, hogy élményeink csak akkor uralkodhatnak rajtunk, ha megengedjük nekik. Mindig hozzáférhetünk Isten erejéhez, ami segít letépni a címkéket, s elkezdhetünk egy új, teljes életet – az élet teljességét.
Szeretnél címkék nélkül élni? Akkor jó helyen vagy. Mert Jézus azt üzeni ma neked, hogy az Ő szeretetmatricája minden mást eltakar. S mellette nincs hely más címkék felragasztására.

Uram, köszönöm Neked, hogy az egyetlen címke, amire szükségem van, a Tiéd. Segíts lefejtenem magamról minden más címkét, azokat is, amiket én aggattam magamra. Segíts felismernem, hogy aki Benned él, az szabad, és add, hogy Szentlelked erejével ez a tudat lelkem mélyéig átjárjon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.15.
www.proverbs31.org

Életcél - olyan egyszerű

2012-02-18T08:09:00.002+01:00

Megismerni
Szeretni
Szolgálni
ISTENt

Megismerni
Szeretni
Szolgálni
az Embert az emberekben

Megismerni
Szeretni
Használni
Gondozni
Védeni
mindazt a Földön, amit Isten az uralmunk alá adott.

Isten fut feléd

2012-02-16T20:51:00.002+01:00

Max Lucado

Hogy szebb legyen a napod, képzeld el Istent, ahogy fut feléd.
Mikor látta a pátriárkák hitét, Isten megáldotta őket. Mikor Péter prédikált, Pál tollat ragadott, Tamás hitt – Isten mosolygott. De nem futott feléjük.
Ezt a (nyelvtani) igét a tékozló fiú történetére tartogatta a biblia. „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk 15,20).
Isten futni kezd, mikor meglátja a disznók vályújától hazatérő gyermekét. A mókuskerékből kiszálló drogfüggőt. A bulizásnak hátat fordító tinédzsert. Az íróasztalt ott hagyó hivatalnokot, aki a társadalmi ranglétrán kapaszkodott felfelé. A szellemidézőt, aki elhagyja bálványait. A materialistát, aki otthagyja az anyagot, az ateista a hitetlenségét, az elitista az önreklámozást…
Mikor a tékozló fiúk alakja feltűnik a hazafelé tartó ösvényen, Isten képtelen ülve maradni.
A mennyország trónterme visszhangzik a szandálcsattogástól, a lábdobogástól, s az angyalok csöndben figyelik az Atyát, aki átöleli gyermekét.
Ha Isten felé fordulsz, Ő futni kezd feléd.

Upwords with Max Lucado, 2012.02.16.
www.crosswalk.com

2012-02-14T09:06:00.001+01:00

„Mi Atyánk…”
Mikor a nővéremnek írok, s megkérdezem, hogy vannak a szüleink, mindig megtorpanok. Automatikusan így mondanám: édesanyám hogy van, vagy mondd meg édesanyámnak stb, de hát a nővéremnek írok, neki is édesanyja, ezért átalakítom: édesanyánk.
Így van ez a mi Atyánkkal is. Ezért nem így tanított Jézus imádkozni: Ti pedig így imádkozzatok: Atyám, aki a mennyekben vagy. Nem, ezt csak Ő mondhatja. Én mikor megszólítom Istent, nem sajátíthatom ki. Ő nem az én apukám, aki erősebb a te apukádnál. Ő a mi közös édesapánk, úgy kell rád gondolnom, mint a testvéremre, akivel szemben nem dicsekedhetem az én apukámmal.

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…”
Ez nem csak azt jelenti, hogy számítsunk támadásokra, akár életet fenyegető támadásokra is, ha Jézus küldetésében járunk.
Ez utasítás is. Bárányoknak kell lennünk a farkasok között is. Nem fogunk Jézustól segítséget kapni, hogy visszaharapjunk. Ő azt akarja, hogy maradjunk bárányok. Ez az ő akarata. Ha mégis sikerül visszatámadnunk, az nem az Ő akarata szerint történt. Akkor pedig nem származhat belőle semmi jó.

Lélekerősítő levelek 73

2012-02-09T10:38:00.000+01:00

Amikor Isten közbeszól
Wendy Blight

„Szólt az Úr igéje Jónáshoz:” (Jón 1,1)

Alig vártam, hogy végre egy egész délutánt egyedül tölthessek. A férjem kerékpártúrára ment, mindkét gyereknek programja volt. Egyre azt tervezgettem, milyen lesz néhány csendes óra magamban – senki nem kér semmit, senkinek sincs azonnal szüksége rám. Csodálatosnak ígérkezett!
Ám ekkor: a lányom berobbant az ajtón, és közölte, most jut eszébe, hogy holnapra egy projektfeladata van. El kell vinnem kocsival ide meg ide, hogy beszerezze a kellékeket, amikkel elkészítheti a munkát. Ezzel a feladat kettőnkké lett.
Az idegesség minden megtett lépéssel nőtt bennem. Alig szóltam egy szót egész út alatt. Bosszankodtam, s ezt nem is igyekeztem palástolni. A lányom beleszólt a terveimbe.
Jónás is megtapasztalta, milyen az, ha valaki közbeszól. Ő Izrael északi részének prófétája volt. Népszerű, sikeres, köztiszteletnek örvendő ember. Ám ekkor: „szólt Isten igéje Jónáshoz” (Jn 1,1). Isten beleszólt Jónás kényelmes életébe, s azt a parancsot adta, hogy hagyja el szeretett népét és országát, és prédikáljon – nem ám Isten népéhez, hanem az egyik leggyűlöltebb ellenségnek.
Isten hívása gyökeresen más irányba terelte Jónás életét, mint amiben jól érezte magát. Jónás ideges lett, mérgelődött – mint én, amikor a lányom berobbant a szobába, mint bármelyikünk, amikor valami közbeszól, és felborítja szokásos életvitelünket: legyen az egy felnőtt gyermek, aki hazaköltözik, egy nem várt terhesség, elveszített állás, egy rémületet keltő diagnózis vagy hirtelen költözési kényszer.
Jónás annyira megdöbbent, hogy nem csak hogy nem teljesítette a parancsot, de elfutott az ellenkező irányba, hogy minél messzebb kerüljön Istentől.
Bárcsak láthatta volna a történet végét! Megtudhatta volna, hogy Isten „közbeszólása” részvételre hívta őt a történelem legcsodálatosabb megtérésében, részt vehetett Isten örök tervében az Ország építésére.
Végül Jónás engedelmeskedett, és Isten felhasználta őt egy egész nép újjáéledésére. Jónás csak kimondott néhány szót: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” - és 24 óra alatt Ninive egész népe megtért gonoszságából. Egyes tudósok ezt tartják a legcsodálatosabb éledésnek az emberiség történelmében.
Jónás története segít újraértelmeznem a „közbeszólásokat”. Arra késztet, hogy minden hasonló helyzetben megvizsgáljam, Isten keze működik-e ott, van-e valami, ami azt jelzi, hogy Ő hív valami új dologban való részvételre
Néhány hete kollégiumba vittük a lányunkat. Mit nem adnék, ha újraélhetném azt a délutánt, mikor Isten beleszólt a terveimbe! Egy egész délután a lányommal, vásárolgatva, projektmunkát készítve!
Segít-e Jónás története, hogy átértékeld a zavaró tényezőket, a „közbeszólásokat” életedben? Bízzunk Istenben és az Ő tervében, fogadjuk el, ha új utakra hív, ha olyan módon akarja, hogy részt vegyünk a tervében, amire nem számítottunk. Bólintsunk rá Isten tervére, jó?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy terved van az életemre, olyan terved, ami javamra és nem káromra szolgál, olyan terved, ami reményt és jövőt ad. Köszönöm, hogy néha beleszólsz az életembe, és visszaterelsz a tervezett útra, ha eltérek tőle, vagy ha túlságosan elkényelmesedem a jelenlegi állapotban. Adj, kérlek, látó szemeket és engedelmes szívet, hogy válaszoljak minden hívásodra. Szentlelked erejével segíts engedelmeskednem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.30.
www.proverbs31.org

Mikor imádkozzam?
Rachel Olsen

„Szüntelen imádkozzatok.” 1 Thessz 5,17

Lelkiismeret-furdalás. Amikor az imádkozásról beszélgetek másokkal, sokszor elhangzik ez a szó. Megértem őket.
Én is így éreztem. Megkért valaki, hogy imádkozzam érte, s mikor elmondta, milyen nehézséggel küzd, azonnal vállaltam. Együttérző lélekkel válaszoltam: „Igen, imádkozni fogok érted!” Aztán kiment a fejemből, jöttek a különböző elfoglaltságok, még öt embernek megígértem, s végül jó szándékom ellenére, nem teljesítettem az ígéretemet.
Elodáztam az imádkozást, várva a megfelelő alkalomra. Aztán az élet hozta a formáját, s az alkalom nem jött el. Mikor kicsit össze tudtam szedni magam, s felidéztem, kiknek is ígértem, hogy imádkozom értük, nem mindenki jutott eszembe.
Úgy gondoltam, ahhoz, hogy „jól” imádkozzam, hosszabb időre van szükség. A rövid imádkozás nem hatékony, nincs ereje. Aztán felfedeztem valamit, ami megváltoztatta a hozzáállásomat. A Máté 6-ban Jézus imádkozni tanít. Ezt mondja: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek” (Mt 6,7-8).
Nahát, nem kell órákig imádkoznom, fennkölt szólamokkal ostromolnom Istent? Megnyugtató, felszabadító volt, hogy épp Jézus szájából hangzottak el ezek a szavak.
Aztán egy újabb aha! élmény következett. A következő versben Jézus így folytatja: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”
Ez a Miatyánk, más szóval „Az Úr imádsága”.
Állj meg egy pillanatra. Nézd meg az órát, majd mondd el hangosan a Miatyánkot. Mennyi időbe telt? Jézus ezzel érzékeltette, hogyan imádkozzunk – akkor miért is hisszük, hogy a hosszú imádságok a hatásosak?
Igen, vannak helyzetek, amikor több időt kell imádságban töltenünk (gondoljunk Jézusra a Getsemáné kertben Mt 26,36-46). De nagyon sok mindenért imádkozhatunk rövid imákkal napközben bármikor, ha eszünkbe jut.
Mostmár, ha kapok egy emailt, amiben valaki azt kéri, imádkozzam érte, ritkán válaszolok azzal, hogy „Imádkozni fogok”. Inkább megállok, imádkozom érte, s azt válaszolom: „Imádkoztam érted”. Ha valaki felhív, vagy személyesen kér meg, leggyakrabban ott helyben megkérem, imádkozzunk együtt.
Ha valami hírről olvasok vagy hallok, valakikről, akikért imádkozni szeretnék, ott helyben imádkozom értük. Ilyenkor nem akarok hosszadalmas és ékesszóló lenni, inkább azon igyekszem, hogy azonnal Isten elé vigyem a kérést, mielőtt elfelejtem.
Ha úgy érzem, valakiért többször kell imádkoznom, megteszem, valahányszor napközben eszembe jut. Mivel nagyon akarok imádkozni, többször eszembe jut, és rájöttem, nem kivitelezhetetlen, hogy „szüntelen imádkozzunk”. A gyakori rövid vagy azonnali imádkozással megszűnt a lelkiismeret furdalásom, a nyomás, hogy valamit még meg kell tennem, időt kell rá szakítanom. S ami ennél sokkal fontosabb, megtörténik az imádkozás azokért a dolgokért, amiket az emberek rám bíztak. S ugye ez volt a cél?
Az imádkozással kapcsolatosan azt olvasom a Bibliában, hogy gyakran imádkozzunk, hittel és kitartással imádkozzunk, és minden gondunkat vigyük Isten elé imádságban. Az sehol sincs megírva, hogy minden kérést alaposan megfogalmazva, részletesen fejtsünk ki, hogy Isten meghallgassa.
Remélem, neked is segítettem ezzel, s a lelkiismeret-furdalást nálad is felváltja egy megújult lelkesedés, hogy imádkozzunk.

Uram, segíts, hogy gyakran, kitartóan és hittel imádkozzam, akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.31.
www.proverbs31.org

Ahol a szíved
Susan Meissner

„…az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (Préd 3,11b)

Nagykorú fiam nemrég meglátogatta barátait abban a városban, ahol felnőtt. Megállt a ház előtt, ahol gyermekkorát töltötte. Vágyat érzett rá, hogy bekopogtasson, s bemutatkozott a mostani, ismeretlen tulajdonosoknak. Mikor megtudták, hogy abban a házban nőtt fel, a feleség azonnal kedvesen beinvitálta. Ő is tudta, hogy régi otthonaink olyan érzést keltenek bennünk, mint egy hűséges szövetséges, egy kedves barát, vagy valaki, aki néma tanúja volt fájdalmainknak.
Úgy vagyunk beprogramozva, hogy vonz minket az a hely, ahol biztonságban érezzük magunkat, ahol fontosak vagyunk, ahol gondunkat viselik. Nyugtalan a szívünk, amíg távol vagyunk az otthonunktól, vagy ha elveszik tőlünk, vagy mikor valami megzavarja otthonunk nyugalmát.
Mit tehetünk hát, ha nem érezzük otthon magunkat? Jusson eszünkbe, hogy Krisztus otthon van bennünk. Olyan, mintha örök otthonunkat mindig mindenhová magunkkal vinnénk. Bárhol vagyunk, biztonságban lehetünk, érezhetjük, hogy fontosak vagyunk, és gondunkat viseli Krisztus, aki minden hívőben ott lakik.
Amikor Izrael népe arra várt, hogy Isten az Ígéret Földjére, új otthonukba vezesse őket, egy tabernákulumot építettek számára, hogy mindig velük legyen, bárhol vannak útjuk során.
Ha a tabernákulum szó eredetét keressük, kiderül, hogy a gyökere ugyanaz a szó, amiből a „lakik”, „tartózkodik”, „megtelepedik” szavak héber megfelelői származnak. Isten ott van jelen, ahol vagyunk. Nálunk „tartózkodik”.
Isten, a Mindenható Úr bennünk lakik. Lelke bennünk van. Szívünk az ő Szent Tabernákuluma, otthon van bennünk. Hát nem csodálatos, értelmet meghaladó tény ez?
Azt olvassuk fenti igénkben, hogy Isten az örökkévalóságot az értelmünk elé tárta. Azt akarta, hogy vágyjunk az Ő mennyei ölelésére. A földi otthonaink iránt érzett vágyunk ebből, az örökkévaló otthonunk iránti vágy parazsából táplálkozik.
Nincs több olyan hely, mint az otthonunk. Ezért szeretjük, ha ünnepekkor mindenki hazajön, ha szeretteink sötétedés előtt itthon vannak, s haza vágyunk egy-egy nehéz nap után. Az otthon az, ahol megnyugszik a szívünk. És szívünk mindig megnyugodhat Benne.
Akár közel van földi otthonod, akár messze ahhoz, hogy ma megérkezz oda, tudhatod, hogy Isten megígérte, Ő veled lakik! Együtt veled. Te vagy az Ő földi lakcíme. És Benne te is mindig otthon vagy.

Uram, segíts felfognom, és örülnöm annak, hogy Te vagy az állandó otthonom, Benned mindig otthon vagyok, mert Te is otthon vagy bennem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.01.
www.proverbs31.org

Mi az, amit nem hiszek
Glynnis Whitwer

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csapjátok be.” Jak 1,22

Minden szülő ismeri az érzést, milyen zavaró, ha figyelmezteti valamire a gyermekét, az meg csak megy a maga feje után, s megtapasztalja a következményeket. Az „Én megmondtam” kijelentése nem hoz akkora elégedettséget, mint gondolnánk.
Amikor idősebbik fiam el kezdett vezetni, úgy gondolta, hogy a sebességkorlátozások csak sebességjavaslatok. A barátai bizonygatták neki, hogy jóval a sebességhatár fölött is hajthat az autójával, anélkül, hogy megbüntetnék. Persze, hogy bevette. A rendőrségnek viszont más volt a véleménye. A fiam megtanulta, hogy az a pár perc időnyereség vagy az adrenalinlöket nem éri meg azt a pénzt, amit a sebességtúllépésért fizetni kell. A fiam becsapta saját magát. Elhitette magával, hogy bizonyos szabályok rá nem vonatkoznak. Egy darabig ment, de aztán szembekerült a következményekkel.
Rájöttem, hogy én is hasonlóan gondolkozom. Ha nem is a közlekedési szabályok terén. Olvasom a Bibliát, és úgy döntök, hogy Isten igéjének bizonyos szakaszai rám nem vonatkoznak.
Fiatalon is hűségesen eljártam a templomba, hallgattam a Biblia tanítását. Voltak bizonyos részek, amikkel nem törődtem, mert úgy véltem, nem érvényesek. Például az, hogy tisztelnem kell a férjemet, s alá kell vetnem magam az ő akaratának (Kol 3,18). Vagy az, hogy tökéletesen meg kell bocsátanom az ellenem vétőnek (Mt 6,14-15). Vagy, hogy kerüljem a horoszkópokat (Iz/Ézs 47, 12-14). Nem volt bennem dac, nem dobbantottam a lábammal, hogy márpedig én a magam útját járom. Csak egyszerűen nem vettem tudomást a tanításról, s szépen kialakítottam magamnak egy hitet a saját véleményem és szabályaim szerint. Keresztény voltam Glynnis módra.
Ugye mennyire kísért, hogy Isten üzenetét a magunk módján értelmezzük? Hogy kimondjuk, „Isten nem kéne, hogy….” és itt jönne egy felsorolás, hogy szerintem mi mindent nem kellene Istennek tiltania, szabályoznia. Ahelyett, hogy nézeteimet a Biblia tanácsainak szellemében átvizsgálnám, kialakítok magamnak egy biztonságos, megengedő, sosem fenyegető Isten-képet. Lehozom Istent a magam szintjére, és megfeledkezem szent voltáról. A Jak 1,22 szerint becsapjuk önmagunkat, ha csak hallgatjuk, de nem követjük Isten Igéjét. Nem tudom, te hogy gondolod, de én nem szeretem, ha becsapnak – még akkor sem, ha én magam vagyok az, aki ezt teszi.
Mit változtattam hát? Őszintén beismertem, hogy hajlamos vagyok a magam feje szerint menni. Bevallottam, hogy nem bízom eléggé Isten bölcsességében. Azután elhatároztam, hogy elfogadom Istent annak, Aki. Egyszerű – de távolról sem könnyű – döntés volt amellett, hogy bízom Isten tökéletességében, s abban, hogy az a legjobb nekem, amit Ő mond, s nem az, amit én.
Veszélyes dolog válogatni, mit hiszek, mit nem. Lehet, hogy nem kapok pénzbüntetést a szabályok áthágásáért, de olyan következményeknek nyitok ajtót, amik aztán éveken át háborgatnak. Ha viszont úgy döntök, hogy Neki hiszek, a legbölcsebb dolgot teszem, amit tehetek.

Uram, Te mindenben tökéletes és szent vagy. Bocsáss meg, amikor be akarlak skatulyázni, vagy olyanná teszlek, amilyennek én akarlak látni. Segíts elfogadnom, hogy nem tudok mindent megérteni a mennyországtól innen, és teljes szívemmel bíznom kell Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.02.
www.proverbs31.org

Tudnod kell
Lysa TerKeurst

„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!” ApCsel 3,6

Van egy barátnőm, aki nagyon szenved. Az élet, amilyennek ismerte, hirtelen felborult, és elöntötte a káosz és zűrzavar őrjöngő folyama. Levegőért is alig tud a felszínre emelkedni, már el is ragadja a következő örvény.
Ha létezik víz nélküli vízbefúlás, ezt éli most át a barátnőm.
Talán neked is van egy szenvedő barátod.
Tegnap leültem az asztalhoz, hogy küldjek a barátnőmnek egy apró ajándékot, s írjak hozzá egy pár sort. Nagyon szerettem volna szeretni a szavaimmal. A szívem tele volt törődéssel, együttérzéssel, a vággyal, hogy biztassam, bátorítsam, de mindez nehezen akart szavakban megfogalmazódni.
Istenhez fordultam segítségért, s imádkozás közben mindegyre elém ugrott az „értékes” szó.
Juttasd eszébe, mennyire értékes.
Mondd el neki, mennyire tiszteled.
Tudatosítsd benne, mennyi mindent tud másoknak nyújtani.
Az ApCsel 3-ban Péter és János egy nyomorék emberrel találkozik az Ékesnek nevezett kapunál. Megállnak. Észrevették. Meg akarják érinteni. Nem voltak értékeik, de értékelni tudták azt az embert.
„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj! Jobb kezénél fogva fölsegítette…” (ApCsel 3, 6-7a).
Nem volt ezüstjük, de volt segítőkész kezük, és volt mit adniuk. A szükséget szenvedő ember megérdemelte az érintést. A szükségben lévő embernek kellett valaki, aki kézen fogja és felsegíti. A most már járni tudó ember bement a templomba, „járkált, ugrándozott és dicsőítette Istent”. Az emberek látták, és nem tudtak hova lenni a csodálkozástól és csodálattól Isten művén.
Az ember, akinek azelőtt adni kellett, most rengeteget tudott nyújtani.
Szeretném, ha a barátnőm tudná, ő is fel tud állni. Ő is fel tudja kelteni másokban a csodálatot Istenünk iránt.
Igen, neki is vannak értékei, amit nyújtani tud.
Egy egyszerű kártyára tökéletlen szavakkal ezt írtam végül: „Csak azt akarom mondani, hogy tudnod kell, mennyire értékes vagy. Tisztellek, és nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy az vagy, aki vagy.”
Van valaki, aki örülne egy ilyen kártyának a környezetedben? Ülj le most, és írj neki, ne hagyd, hogy elillanjon a pillanat.

Uram, köszönöm, hogy megmutatod, hogyan szeressek másokat. Segíts, hogy a te kezed és lábad legyek ma. Add nekem a szívedet, hogy meglássam azt, akinek ma szüksége van a biztatásomra. Amikor kinyújtom a kezem, te benyúlsz a szívembe, és megáldasz engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.03.
www.proverbs31.org

Kavargasd
Marybeth Whalen

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13

Az első korty kávé után fancsali képpel néztem a csészébe. Minden olyan volt, mint máskor, csak épp a kávé nem volt édes. Pedig emlékszem, hogy feltéptem a kis sárga zacskót, s a tartalmát, a sok apró fehér kristályt beleszórtam a tejtől karamell színű italba. Most jut eszembe, igaz, hogy beletettem a cukrot, de nem kavartam el. Kavarás nélkül a cukor nem tud feloldódni, nem tudja elvégezni a küldetését.
Így vagyok a hitemmel is. Belerakok minden hozzávalót. A Bibliát, feliratkozást elmélkedésekre, kegyes barátnőket, a gyülekezetet, imanaplómat, a dicsőítő énekeket, a megtanult igeverseket. Ha megnézel, azt látod, minden benne van. De az igazat megvallva, igyekszem elkerülni a kavargatást. Ha kérdeznéd, azt mondanám, tudom, hogy az hasznodra van. Azt mondanám, nem jó egyhelyben állni. Azt mondanám, vesd alá magad Isten kavargatásának, s én szívesen imádkozom érted ezalatt.
De ha rólam van szó? No nem. Engem hagyjatok békén. Hadd üldögéljek. Inkább tűnjön úgy, hogy minden rendben van, és érezzem jól magam, semhogy megkavargassanak, és elkészüljek.
Te szoktál így érezni?
Talán ma épp felkavarodva érzed magad. Az anyagi helyzeted vagy a munkád, a házasságod, a gyermekeid vagy a kapcsolataid, az álmaid – mintha egy ciklon söpörne végig rajtuk, minden bizonytalan és kavarog benned és körülötted. Talán eltöprengsz, miért engedi Isten, hogy ez megtörténjék, miért feledkezett meg rólad. Eszedbe sem jut, hogy esetleg ez az ő kavargatása. A benned zajló örvénylést használja arra, hogy mindenhova elérjen, ahova akar. Ahogy a mai igénkben olvassuk, azon dolgozik, hogy elérd a célt, amit kitűzött számodra.
Tavaly egyik nap jókora adag spagetti szószt készítettünk a barátnőmmel. Otthagytuk a lábast a tűzhelyen, s kimentünk a kertbe a többiekhez. Mikor visszatértünk a házba, égett szag fogadott. Levettük a fedőt a szószról, úgy tűnt, nincs semmi baja. Minden olyan volt, amilyennek lennie kell: szép piros volt, sűrű, benne a darált húsdarabkák, hagymaszeletek, fűszerpöttyök. Csak mikor elővettünk egy fakanalat, és belenyúltunk a szószba, derült ki, hogy a fenekén vastag rétegben leragadt, mivel nem voltunk benn, hogy kavargassuk, mozgásban tartsuk, ne engedjük leülepedni. Ami leülepszik, összeragad, odakozmál.
Amikor Isten felkavarja az életedet, köszönd meg neki, hogy annyira szeret, hogy nem enged leragadni, odakapni. Benned vannak a hozzávalók, és ez nagyon fontos, de csak kavargatással érjük el azt a minőséget, amit Ő szeretne létrehozni bennünk.

Uram, amikor úgy érzem, minden felkavarodik, juttasd eszembe, hogy épp Te dolgozod el bennem édességedet, épp meg akarod akadályozni, hogy leragadjak. Igen, tovább akarok lépni, azzá akarok lenni, akinek Te elképzeltél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.07.
www.proverbs31.org

Lélekerősítő levelek 72

2012-02-01T10:53:00.000+01:00

Eltűntek
Lysa TerKeurst

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel.” Zsid 12,28

Nincsenek gyönyörű ékszereim. Általában csak a jegygyűrűmet viselem, s egy másikat, amit Arttól kaptam 15. házassági évfordulónkra.
E két gyűrűn kívül összegyűlt még néhány ékszerem az évek során. Apró kis kincsek. Pénzbeli értékük nem sok, de a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt különlegesek.
Egy gyermekgyűrű, amit mostohaapámtól kaptam, mikor megkérte édesanyám kezét.
Egy karkötő édesanyámtól, néhány éve adta karácsonyra. Meg egy másik karkötő Arttól, amit idén kaptam Valentin-napi ajándékként.
Egy gyűrű a családi örökségből, amit első gyermekem születésekor kaptam.
Egy pici pecsétgyűrű, benne halványan apám monogramja, aki elment, és sosem tért vissza.
Egyszerű, de különleges tárgyak.
Egy héttel ezelőtt hiába kerestem az Arttól kapott karkötőt, nem volt ott, ahol hittem. Napokig kutattam utána, el nem tudtam képzelni, hol lehet. Nem aggódtam, biztos voltam benne, hogy majd csak előkerül, valahova gondatlanul letettem, s ott felejtettem.
Harmadik nap felötlött bennem, hátha beraktam a többi ékszer közé a fiókba.
Kihúztam a fiókot, s mintha jeges kéz markolta volna meg a szívemet. Időbe telt, míg újra gondolkozni tudtam. Minden eltűnt. A gyűrűk. A karkötők. Az egyetlen tárgy, ami biológiai apámtól maradt. Aprócska dolgok, amiket az emlékek tettek értékessé.
Első reakcióm az volt, hogy a gyűrűs ujjaimra néztem. Megkönnyebbülve láttam, hogy aznap mindkét gyűrű rajtam volt. Biztonságban.
De minden másnak lába kelt, mintha soha nem is lettek volna. Pedig léteztek. És most nincsenek.
Csak bámultam az üres fiókot. Leültem egy kis székre az öltözőasztal mellett, és kényszerítettem az agyamat, hogy soroljon fel különböző okokat, amiért - hálás lehetek.
Furcsa, tudom.
Higgyétek el, sok egyéb felsorolás tülekedett, hogy a tudatom felszínére jusson. Gyanúsítottak listája. Az eltűnt holmik listája. Az emlékek, és hogy mennyire pótolhatatlan minden, ami eltűnt. Ötletek, hogy mikor és hogyan történhetett. Minden idegszálam azt áhította, hogy egy olyan igazi, rugdosódó dühroham törjön ki belőlem.
Higgyétek el nekem, néha a kiborulásnak való ellenállás be tudja bizonyítani, hogy másképpen is reagálhatunk. Erős akarattal visszatereltem a feltörni készülő gondolatokat. Elég veszteség ért abban a pillanatban, ne károsodjon még a lelkem is.
Mert a lelkem bízik abban, hogy „rendíthetetlen országot kaptunk”, s mivel ebben igenis biztos vagyok, megtehetem, hogy „hálás legyek, és úgy imádjam Istent, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel” Zsid 12,28.
Hálás vagyok, hogy vannak gyermekeim – és ők megvannak.
Hálás vagyok, hogy van férjem, aki este majd engedi, hogy a takarója alá csúsztatva megmelegítsem hideg lábamat.
Hálás vagyok a napért, ami ma fényesen süt, és hálás vagyok a holdért, aminek a sugarai az éjszakai árnyékokon táncolnak majd.
Hálás vagyok a sok száz könnyű lélegzetvételért a mai napon, amikre nem kell odafigyelnem.
Hálás vagyok az emlékekért, amik ha akarom, felbukkannak és kigyúlnak.
Hálás vagyok, hogy még képes vagyok felidézni őket.
És így tovább. Addig folytattam, míg már nyugodtan be tudtam csukni a fiókot, s csak egy dolgot kértem Istentől. Na jó, kettőt.
„Először, Uram, azokért könyörgöm, akik ezt tették. Takard őket reménységbe, s mutasd meg nekik, hogy van más út. Bizonyára nagyon rossz helyzetben vannak. Uram, állj kérlek melléjük. Másodszor, ha lehetséges, hadd hozzanak vissza egy valamit. Uram, te tudod, mire gondolok. Ha lehetséges. Ha meg nem…akkor is újra meg újra köszönök mindent, Uram.”
Kincseim elvesztése ellenére még mindig enyém volt a nagy ajándék, hogy számbavehetem, mi mindenem van még.

Uram, segíts észben tartanom, hogy Te mindig vagy nekem. Az élet nehéz pillanataiban is van mit megköszönnöm, számbavehetem jóságod jeleit. Mert te mindig látod, tudod, számontartod, ami történik velem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.20.
www.proverbs31.org

A korlátok feszegetése
Marybeth Whalen

„Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Zsolt 16,6

Reggelente, mikor kieresztem a kutyánkat, mindig körbefut a kerítés mentén, aztán visszatér a kapuhoz, s nekiveti az oldalát, hátha sikerül kiszabadulnia. Közben rám néz, mintha azt mondaná, „Csak ellenőrzöm, hogy be van-e zárva”. Múltnap is jót nevettem rajta, milyen ostoba egy állat. Aztán beugrott a párhuzam: nem sokban különbözöm tőle, amikor életem korlátairól van szó.
Mint mi a kutyánkét, az én Gazdám is korlátokkal vette körül az életemet, hogy biztonságban legyek. De nem mindig vannak ínyemre a kerítések. Nem értem, miért muszáj ott lenniük. Miért nem bóklászhatom szabadon, ahova tetszik, tehetem, amit jónak látok, dönthetek, ahogy akarok? Miért vagyok korlátok közé szorítva?
Akár a kutyám, én se veszem könnyen tudomásul, hogy a korlátok a védelmemre szolgálnak. Csak járok körbe, kocogtatom, feszegetem, próbálgatom őket, nekik feszülök, ahelyett, hogy elfogadnám a létüket. Ahelyett, hogy bíznék a korlátok felállítójában, úgy érzem, csapdában vagyok.
Visszanézve az életemre, bizony sok korlátfeszegetést látok. Amikor anya lettem, nehezen fogadtam el, hogy már nem tehetek meg mindent, amit azelőtt. Jó lett volna néha máshol lenni, mással foglalkozni. Mikor olyan iránymutatást kaptam Istentől, hogy oda kell figyelnem, mire mennyit költök, vágyakozva gondoltam vissza a hitelkártya nyújtotta szabadságra.
Mikor a házasságom nagyon, de nagyon nehéz lett, elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezzel az emberrel kell-e leélnem az életemet.
Amikor egyértelművé tette Isten, hogy otthon kell tanítanom a gyermekeimet, kapálóztam ellene, nem akartam az otthonom és a gyermekeim rabja lenni, s csak lassan jöttem rá, hogy olyan dolgokat tanulok meg ebben az élethelyzetben, amit sehol másutt nem sajátíthattam volna el.
Ahogy végiggondoltam a célhoz vezető utat, eltöprengtem, hátha van más út is, hátha nem is ott vagyok, ahol lennem kellene.
Úgy tűnik, minden kerítéssel megküzdök, nekifeszülök minden korlátnak, amit Isten elém állít. Ahelyett, hogy a biztonságnak örülnék, csak azt nézem, mitől foszt meg a korlát. Visszatekintve látom, hogy ezek a korlátok mindig olyan helyen tartottak, ahol Isten el tudott érni. S mikor eljött az ideje, mindig felismerhettem a korlátok előnyeit. Az anyaság által megtanultam szolgálni. A házasságom megtanított megbocsátani és elfogadni a bocsánatot. Az adósságaim kifizetésével megismertem az anyagi függetlenséget. Az otthontanításnak köszönhetően már hozzá tudom igazítani az órarendemet Isten időbeosztásához. Jobb ember lettem, és közelebb kerültem Istenhez életem korlátai által.
Te szoktad feszegetni a korlátaidat? Nézed a kerítést, szeretnél nekimenni ahelyett, hogy abban a területben gyönyörködnél, amit körbezárnak, s ahol csodálatos örökség vár rád. Talán te is elfelejtetted, hogy Gazdád a te javadat tartotta szem előtt, mikor meghúzta a határokat.
Délelőtt bekopogtatott a szomszéd. A kutyánk ma reggel is nekiment a kapunak, s a kapu ma engedett. A kutya kiszabadult, elindult, hogy felfedezze a környéket boldogan és szabadon, nem tudva, hogy az autók elüthetik, és a sintér boldogan befogná, ha találkozna vele.
A szomszéd meglátta és visszahozta, én pedig bezártam a biztonságos ketrecébe. Nem tudja azóta sem, miért van szüksége a kerítésre. De én, a gazdája, tudom. Bíznia kell bennem, hogy a kerítés az ő biztonságát szolgálja, és meg kell szoknia, hogy ezen a kellemes helyen lakik. Ahogy nekem is.

Uram, kérlek, segíts, hogy ne akarjam ledönteni a korlátokat, amiket felállítottál az életemben. Segíts felfognom, hogy a határok a biztonságomat szolgálják, a javamra vannak. Tekintsem kellemes helynek, ahová Te raktál, s biztonságos legelődön éljek elégedetten, bízva Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.21.
www.proverbs31.org

Sötétségben
Amy Carroll

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.” Jn 1,4-5

Lassan próbáltam hozzászokni a sokkolóan idegen környezethez. Egy földre dobott szalmazsákon ültem csupasz, kopott téglafalak között. Bangladesi menekülteknek kialakított szálláson voltam.
Ha ilyen a hely, ahova ezek a mélységes nyomorban élő emberek érkeztek, milyen lehetett az, ahonnan elmenekültek. Amerikai érzékszerveim tiltakoztak, mikor megpróbáltam elképzelni.
Kolkata (korábban Calcuttának tudtam) szaga, a füst, az utcákon készített ételek, a trágya és a bomló hulladék bűze minden légmozgásnál megtöltötte orromat és gondolataimat. Missziós csapatunk tagjai és az asszonyok, akiket meglátogattunk, törökülésben ültek a matracokon, térdeink egymáshoz értek, mert szűk volt a hely, s mert érezni akartuk egymás közelségét. Mivel asszonyok közé jöttünk, ott voltak a gyerekek is. Szépséges feketeszemű, hollóhajú gyermekek. Mosolyuk tele volt reménységgel, mint a mi két fiúnké odahaza, több ezer mérföldre innen.
De a nyomor és az élet durvaságától megkeményedett asszonyok mások voltak.
Ahogy körültekintettem az arcokon s a környezeten, a szívem felsikoltott Jézushoz megváltó szeretetéért esdve. Az arcvonások gyönyörűek voltak, de a szemekben a kétségbeesés, a reményvesztettség sötétsége ült.
Mikor eléjük álltam, s beszéltem hozzájuk, üres tekintetekkel találkozott az enyém, amiből áradt feléjük a könyörgés, hogy fogadják el Azt, aki maga a Remény. És ekkor észrevettem őt.
Ott volt egy asszony, akinek az arca sugárzott a sötét tekintetek tömegében. Szépsége túlmutatott a testi vonásokon. Alig vártam, hogy megtudjam, mit vitt végbe Isten abban a fényes szívben, ami így tud világítani az asszony arcán. Mikor vége volta az istentiszteletnek, átfurakodtam a többiek között, és megszólítottam: „Mit tett Jézus a szívedben, mialatt beszéltem?” Az asszony mosolyogva válaszolt: „Én már régóta szeretem Jézust. Örültem, hogy Róla hallok tőled.”
Azt hiszem, az én arcom is sugározhatott, mialatt hallgattam a történetét, hogyan találkozott Jézussal ilyen nyomorúságos körülmények között.
Jézus a világ Világosságaként érkezett, telve irgalommal, igazsággal, kegyelemmel. Élete a hívő emberben gyökeres változásokat okoz, Fénye elűzi az árnyakat, a sötétséget. Döbbenetes volt látni a Fény-a-sötétben valóságát egy sugárzó asszonyon olyan arcok tömegében, akik még nem találkoztak Jézussal.
Most szombaton, október 22-én, újra felszálltam egy repülőre, hogy visszatérjek az asszonyokhoz Indiába barátoktól, családtagoktól, a Proverbs31 egyesülettől gyűjtött adományokkal. Tele vagyok Fénnyel, csak azért, mert az Ő gyermeke vagyok. Azért imádkozom, hogy mialatt beszélek hozzájuk, több arc is fényleni kezdjen a sötét teremben attól a belső ragyogástól, amit csak a Jézusban való hit tud gerjeszteni.
Isten gyermekeiként mindnyájan sugározhatjuk a reménységet, amit Krisztustól kapunk. Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg a módját, hogyan oszthatnánk meg a megváltó szeretet világosságát másokkal – egy missziós úton, vagy a válságban lévő szomszédunkkal, vagy egy munkahelyi ebédelés közben. Milyen jó lenne tudni, hogyan működik Isten általunk, milyen jó lenne együtt imádkozni lelkekért, hogy felragyogjon bennük az Ő világossága.

Uram, köszönöm fényedet, ami gyermekeidben áramlik. Kihoztál minket a sötétségből, új otthont adtál a Te Világosságodban. Segíts, hogy hálánk ezért arra késztessen, hogy másokkal is meg akarjuk osztani Világosságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.24.
www.proverbs31.org

Jól választani
Lisa Whittle

„A bölcs ember a jó irányt választja…” Préd 10,2a

(Ford. megj: Az elmélkedés és a könyv, amit a szerző említ, egy szójátékon alapul. Angolul a „whole” szó egészet, teljeset jelent, míg az ugyanúgy hangzó „hole” rést, lyukat, hézagot.)

Előfordul, hogy a rossz irányt választom.
Olyan műsort nézek a tévében, ami beszennyezi a lelkemet. Úgy viselkedem, hogy ártok a házasságomnak. Olyan pénzt költök, ami nincs, nem azt mondom, amit szeretnék, abbahagyok dolgokat, amiket be kéne fejeznem. Indulatból cselekszem, és ezzel rosszul képviselem Jézust.
Hézagok vannak bennem: belső üregek, amik korlátoznak és meghatároznak – és ez meglátszik.
Ha itt érne véget a történet, nagy bajban lennék. Eltörnék dolgokat, amiket nem lehet megjavítani. Összezúznék valamit, amit már nem lehet összerakni. Tönkretennék kapcsolatokat helyrehozhatatlanul. Beteljesületlen életet élnék büszkén, és a lelkem nem találna nyugtot. Ha nem foglalkozom a bennem lévő hézagokkal, ez az eredmény.
De van a történetnek egy másik oldala is, és ez reményt kelt bennem. Jézus, aki természetfölötti lehetőségeivel fel tudja tölteni a legmélyebb szakadékokat is, hív és arra kér, válasszam azt az utat, ami rendbe hozza a lelkemet. Minden hívő számára fontos választás. Ez vezet az egész-séghez.
Nem mindig könnyű meghozni azt a döntést, ami meggyógyítja a lelkünket. Néha szakítanunk kell valamivel, amit szeretünk, ami mérgező szokásunkká vált. Gyakran fel kell adnunk saját akaratunkat, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk.
Szeretem a fenti idézetet a Prédikátor Könyvéből: „A bölcs ember a jó irányt választja…” Ez az ige rámutat, hogy ha jóváhagyásunk nélkül vagy másvalaki akaratából történik is velünk valami, még mindig dönthetünk, merre indulunk tovább.
[w]hole című könyvemben megosztom az olvasókkal családom történetének egy szakaszát, amikor belekeveredtünk egy egész életünket felforgató botrányba főiskolás koromban. A zűrzavarban nem a jó utat választottam, olyasmiket tettem, amivel később fájdalmat okoztam magamnak és másoknak is.
De volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, megváltozom. Jobb akarok lenni, engedni fogom, hogy Isten életem irányát az igazság felé fordítsa, még ha fáj is. Sosem bántam meg ezt a döntést, azt, ami a „jó útra” helyezett, a gyógyulás és a teljessé válás útjára. A lelki egész-séget nem éri el az, aki csak félszívvel próbálkozik. Azok jutnak el oda, akik belefáradtak már, hogy önmaguknak éljenek, hogy saját élményeik, tapasztalataik áldozatai legyenek, azok, akik meg akarják találni igazi önmagukat, azok, akik többre vágynak a világi sikereknél. Az egész-séget az éri el, aki le akar vetni mindent, ami beskatulyázza, ami korlátozza, és aki bármire képes, hogy megváltozzék.
Mindig minden áldozatot megér a lelkünk gyógyulása. Bőséges öröm, Isten kegyelmi gazdagsága, az igazság és teljesség szilárd biztonsága lesz azé, aki úgy dönt, nem akar többé belső hézagokkal élni, egész akar lenni.
Ha hézagainkat Jézus elé tárjuk, ezzel esélyt adunk neki, hogy Önmagával feltöltse a réseket.
És ez, kedveseim, a jó út választása.

Uram, szeretnék jól dönteni. Segíts, hogy ne álljak saját gyógyulásom, egésszé válásom útjába. Ha fel kell adnom bizonyos szokásaimat, adj erőt, kérlek, hogy meg tudjam tenni. Segíts, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, ami elkoptatja a lelkemet, ehelyett húzz magadhoz, hogy meríthessek végtelen bölcsességed, békéd és szereteted mélységes kútjából. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.október 25.
www.proverbs31.org

Mi van velem?
Renee Swope

„Isten erre azt kérdezte: ’Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?’” Ter/1Móz 3,11a

Meg szoktad néha kérdezni magadtól: Mi van velem?
Egyik nap felfigyeltem rá, milyen sokszor felteszem ezt a kérdést. Amikor elvesztem a kulcsaimat, amikor utálatos vagyok a férjemmel, ha nem tartok be egy ígéretet, amikor elkések egy találkozóról, amikor üvöltözöm a gyerekekkel, ha elfelejtek valami fontosat, és a többi, és a többi.
Felötlött bennem, hogy valahányszor azt kérdezem, „mi van velem?” valójában azt mondom magamnak, hogy valami baj van velem. Majd azon morfondírozom, mi okozza a bajt, s hogyan tudnék változtatni rajta.
Rájöttem, hogy amin változtatnom kell, az a mód, ahogy magamhoz beszélek. Nem akarom tovább folytatni önmagam győzködését, hogy valami baj van velem.
Isten nem akarja, hogy így viszonyuljunk önmagunkhoz. Van viszont egy ellenségünk, aki az önmagunkban való kételkedés árnyékával akar beborítani. Megpróbál rávenni, hogy állandóan arra figyeljünk, mi bennünk a - valós vagy képzelt – rossz, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mi az, ami jó.
A Szentírás szerint a Sátán, amikor hazudik, az anyanyelvén beszél, mert ő „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). A „hazugság” szó a félrevezetés szándékával mondott valótlan állítást jelent.
A Sátán szándékosan akarja félrevezetni szívünket, hogy tekintetünket elfordítsuk arról az önmagunkról, akik Krisztusban vagyunk, és a hiányosságainkra összpontosítsunk – hogy aztán azzal teljenek a napjaink, hogy ezeket a hiányosságokat igyekszünk takargatni mások előtt.
Az a célja, hogy elhiggyük hazugságait, amiktől kevésnek érezzük magunkat, amiktől önbizalmunk megrendül. Pontosan ezt tette Évával az Édenkertben. Talán Éva is azt mondta magában, „Mi baj van velem?” amikor rádöbbent hiányosságaira.
„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőt készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte. Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok. Ezért rejtőztem el” (Ter/1Móz 3,7-10).
A 11. vers szerint Isten egy kérdéssel válaszol, megkérdezi Ádámot, kimondta meg nekik, hogy meztelenek. „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?” Ezzel a kérdéssel Isten kijelentette, hogy van valaki, aki szégyenérzetet keltett bennük, és az a valaki nem Ő.
Szerintem fel akarta hívni a figyelmüket ezzel a kérdéssel az ellenségre, aki igazságnak tűnő hazugságokat suttog a szívükbe, amik eltávolítják őket Istentől és egymástól. Bennünk is tudatosítani akarja, hogy van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy alkalmatlanok vagyunk, hogy nincs minden rendben velünk.
Sajnos, gyakran bevesszük a Sátán hazugságait, és azok szerint élünk. Ritkán gondolkozunk el azon, hogy ki suttogja nekünk ezeket. Ki késztet arra, hogy kételkedjek magamban? Én magam? Valami a múltamból? Vagy lelkem ellensége álcázza saját hangját az én hangommal?
De ezen változtatni tudunk. Először is vegyük észre, hogy a Sátán terve most is ugyanaz, mint Éva esetében volt. Másodszor, elhatározzuk, hogy nem esünk újra meg újra a csapdájába. Átírhatjuk, és ezzel hatástalaníthatjuk hazugságait és vádjait igazságokkal. Ha bizalmunkat Krisztusba, a mi Megváltónkba helyezzük, szilárdan megállhatunk az alábbi igazságokon:
- Amikor vesztesnek, legyőzöttnek érezzük magunkat: „Mindezekkel szemben diadalmaskodom azáltal, aki szeret engem” (Róm 8,37 alapján).
- Amikor értéktelennek érezzük magunkat, Isten így szól: „Drágának és becsesnek tartalak, szeretlek” Iz/Ézs 43,4).
- Amikor alkalmatlannak, nem megfelelőnek érezzük magunkat, Isten biztat: „Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok” (Iz/Ézs 43,10).

Uram, segíts felismernem az ellenség vádaskodását saját elbizonytalanodásaim mögött. Emlékeztess mindig feltétel nélküli szeretetedre, segíts, kérlek, hogy el tudjak fordulni a hazugságoktól, és a Te Igazságodra figyeljek, abban éljek! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.26.
www.proverbs31.org

Ti nem kedveltek engem
Lysa TerKeurst

„Ne aggódjatok semmi miatt…” Filippi 4,6

„Nem szeretnek.”
„Mégis miből gondolod, hogy képes vagy rá?”
„Miért kellett ezt mondanod? Az ilyenekért tartanak idegesítőnek.”
„A gyermekeid csak az anyai hiányosságaidat tükrözik.”
„Átnéznek rajtad.”
Szoktak néha rád támadni hasonló gondolatok? Én gyakran átélem. Miért hagyjuk, hogy ilyen romboló mondatok gyötörjék a lelkünket? Azért olyan veszélyesek a mérgező gondolatok, mert kiszorítják agyunkból azt, ami jó, ami szép, ami igaz. És ha nincs jelen az igazság, eluralkodik a hazugság.
Nemrég a férjemmel beszélgetve valami ilyesmit mondtam: „Tudom, most azt gondolod, hogy idegesítő vagyok, és túlságosan óvom őket, de…”
Megállított, és azt kérdezte: „Honnan tudod, hogy mit gondolok? Légy szíves ne fogj rám olyasmit, amit nem én mondtam, hanem te gondolsz magadról.”
Hoppá. Milyen igaza van. Ő tényleg nem mondott ilyesmit soha. Én csak feltételeztem róla ezeket a gondolatokat, és úgy viselkedtem, mintha ezek a mérgező gondolatok valóságosak lennének.
Szerintem, mi, lányok, hajlamosak vagyunk erre. Az emberek feleannyit sem foglalkoznak velünk, vagy ítélkeznek rólunk, mint amennyit mi feltételezünk.
Keresztényekként magasabb mércéhez kellene igazítanunk a gondolatainkat. Hogy merészelnek ezek az elvetemült gondolatok az agyunkban korzózni, mintha igazak lennének, és képesek kiváltani, hogy önbizalmunk meginogjon, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, s azt higgyük, nem értenek meg, félreismernek bennünket? Mennyi, de mennyi gondot szerzünk magunknak a feltételezésekkel! Az utasítás így szól:
„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.” (Filippi 4,6-9)
Bizonyára ismeritek ezeket az igéket. De próbáltátok már a gondolataitokra alkalmazni őket, főleg a mérgező gondolatokra? Építő gondolatokon kell töprengenünk, elidőznünk, nem rombolókon. Olyan gondolatokon, amik alkotnak, nem tönkretesznek. Amikből élet áramlik belénk, nem amik elszívják az életet. Amikből jóérzés fakad, nem szorongás.

Íme három kérdés, amit tegyünk fel magunknak, ha a gondolataink a földre húznak:
1. Valóban elhangzott az a mondat, vagy csak én feltételezem, hogy az illető ezt gondolja?
Ha kimondták, akkor foglalkozzam vele. Ha csak feltételezem, akkor az jogtalan a másikkal szemben, és kártékony számomra. Szorongás helyett inkább az igazságot kutassam Istent keresve, s kérjem Őt, hogy nyugtasson meg, adjon nekem békességet.
Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.
2. Igyekszem állandóan az igazság oldalán állni?
Minél többet olvassuk Isten igazságát, és hagyjuk, hogy az igazság töltse ki a gondolatainkat, annál kevesebbet fogunk hamis lehetőségeken töprengeni.
A nem kellően kordában tartott, aggódó gondolatok szorongást gerjesztenek. Az igazságról való gondolkodás békességet fakaszt, és segít felülemelkedni a körülményeken.
Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
3. Vannak olyan helyzetek, kapcsolatok, amik táplálják bennem a bizonytalanságot?
Ha igen, egy időre meg kell próbálnom távol tartani magam ezektől.
Olyan tevékenységeket, olyan barátságokat keressek, amiket őszinteség, tisztelet, szeretet jellemez.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.

Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mindez mennyire nehéz. Tudom, hogy sokszor jóval bonyolultabb a helyzet, semhogy három kérdéssel el lehetne intézni. De kiindulópontnak jók ezek, segítségükkel elkezdhetjük gondolataink irányítását kezünkbe venni.
Végülis ne feledjük, úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Na még egyszer. Úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Bár csak az igaz dolgokon gondolkoznánk, és aszerint élnénk ma egész nap!

Uram, kérlek, világíts rá a hamis dolgokra, amik olyan könnyen magukkal ragadnak és elbátortalanítanak. Segíts, hogy Téged lássalak és keresselek mindenben, amit teszek. Arra tanítasz, hogy csak a Te igazságod tud szabaddá tenni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.27.
www.proverbs31.org

Mk 5,21-

2012-01-31T08:38:00.001+01:00

A jelenet a vérfolyásos asszony gyógyulásáról újra meg újra meghökkent. Nem vesszük elég komolyan, mekkora hatalma van a hitünknek.
Mert mi történik? Hogyan követik egymást a történések?
Adott egy nagy, lökdösődő tömeg Jézus körül. Sokan hozzáérnek.
1.lépés: Az asszonyban megfogalmazódik a hit/meggyőződés: Ha csak megérintem, meggyógyulok.
2.lépés: Cselekszik. Odafurakodik, megérinti Jézust.
3.lépés: És ezt szoktuk elfelejteni: meggyógyul. Ott helyben. Attól, hogy ő megérintette Jézust. Nem Jézus érintette meg őt. Nem Jézus figyelt fel rá, és fordult oda hozzá. Jézus észre sem vette.
4.lépés: Jézus megérezte, hogy erő áradt ki belőle. Nem ő akarta. Az asszony érintésétől áradt ki belőle az erő.
5.lépés: Jézus ekkor fordul az asszony felé.
6.lépés: A szavak szintjén is találkoznak: az asszony elmondja, mi történt. Jézus válaszol, megerősíti a gyógyulás tényét szavakkal is: A te hited meggyógyított téged.
Nem mondja, hogy én gyógyítottalak meg, hisz ez részéről a gyógyulás pillanatában nem volt tudatos cselekvés, odafordulás a beteghez.
Az asszonyt saját hite gyógyította meg. Az volt a bekapcsológomb Jézus gyógyító erejéhez.

Ma reggeli gondolatok

2012-01-28T09:34:00.000+01:00

2012.01.28.

1. A víz a teremtő szó megfelelője a teremtett világban. Hatására élet sarjad a látszólag élettelen területeken, csíra indul az éveken át moccanatlan szunnyadó magban is.

2. Három éven át hatalmas csodatételekre volt szükség, - víz borrá változtatása, vihar elcsendesítése, kenyérszaporítás, gyógyítások sora (leprások, vakok), fügefa kiszárítása, Jairus leányának felélesztése és Lázár feltámasztása – hogy a tanítványok képesek legyenek befogadni a legnagyobb csodát: ez az én testem…, ez az én vérem.

3. Kezdem felfogni, miért válhatott mára szét a társadalom az "épelméjűség" szerint - mostanra jutottunk oda, először a világtörténelemben, hogy egymást követően a többedik ateista szemléletű nemzedék nőtt fel, és az ő gondolkodásuktól már annyira idegen a nem ateista világfelfogás, hogy nem tudják ép elméjűnek tartani azt, aki nem csak a látható-mérhető valóságot tartja igaznak. És ezt a teljes kettészakadást a békemenet részvevőinek nagy száma hozta a felszínre. Kezd különválni a búza meg a konkoly?

4. Tegnap este felé Kati azt mondta, úgy érzi, lebeg, majd később: úgy érzi lebegteti Isten (sosem mondja ki Isten vagy Jézus nevét, csak felfelé mutat), és fel akarja venni magához (ezt sem tudta megfogalmazni, csak mutogatással, és nagyon kifejező arcjátékkal fejezte ki.) Beszélgettünk egy kicsit erről.
Ma, mert nem emlékeztem pontosan, elolvastam a mise mai olvasmányának a folytatását, szeretném, ha megmaradna nekem valahol, ezért idemásolom.
21Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél. 22Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. 23De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám. 2 Sám 12

Lélekerősítő levelek 71

2012-01-24T10:33:00.001+01:00

Nincs időm a fájdalomra
Renee Swope

„Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” Zsolt 18,7

Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.
Nincs időm a kiborulásra. Különben is mindez nagyon régen volt, és reménykedtem, hogy magától el fog múlni.
Volt már olyan, hogy nem akartál valamilyen sebeddel foglalkozni, mert túl sok időt venne igénybe? Vagy előfordult, hogy megpróbáltál imádkozni azért, hogy múljon el a fájdalom, ám kiderült, hogy a gyógyulás egy folyamat, amit nem biztos, hogy be akarsz vállalni?
Bár valóban nem mehetünk vissza a múltba, hogy eltöröljük, ami történt, arra van mód, hogy visszatérjünk, és Jézussal együtt feldolgozzuk a fájdalmunkat. Az igazság az, hogy nem fogunk meggyógyulni, míg ezt meg nem tesszük. Ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, tegnapi fájdalmaink beszivárognak a mába, és elzárják a lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, mit készített a holnapunk számára Isten.
Ez történt éveken át a házaséletemben. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdődött, de tudom, hogy sokszor éreztem dühöt a férjem, JJ iránt, és rájöttem, hogy nagyon kritikus vagyok vele szemben. Egyik nap éreztem, hogy Isten rávilágít azokra a sérülésekre gyermekkoromból, amikkel nem foglalkoztam, s amik még nem gyógyultak be. Múltam történései elhomályosították jelenemet, és a félelem és bizonytalanság árnyékát vetették a jövőmre.
Elhatároztam, készítek egy folyamatábrát az életemről, és bejelölöm a legfontosabb „érzelmi történéseket”. Imádkoztam érte, majd papírra vetettem minden fájdalmas eseményt, jelenetet stb., amire emlékeztem.
Bár féltem tőle, mégis kértem a Szentlelket, juttasson eszembe minden élményt, minden kapcsolatot, amik megsebesítettek, világítsa meg, milyen hatással voltak rám, milyen messzire taszítottak Istentől, mennyi fájdalmat okoztak nekem vagy másoknak.
A szétesett otthonban összetört szívvel élő gyermek éveken át felgyülemlett csalódásai óriási hiányérzetet keltettek bennem. Mégsem gyászoltam el soha a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire annyira vágytam, és nem kaptam meg. A beteljesületlen remények keserű elvárásokat ébresztettek bennem.
A feldolgozás alatt Isten megmutatta, hogy JJ-től vártam el, hogy mindaz legyen, amit apám nem teljesített felém apaként vagy anyám felé férjként. Elvártam, hogy teljesüljön a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” az én verzióm szerint, s ettől kritikussá és ítélkezővé váltam.
Azt hittem, hogy ha JJ olyan férj és apa lesz, amilyennek szeretném, ezzel széttört álmaim újra összeállnak, megvalósulnak. Biztosíthatja számomra azt a biztonságot és védelmet, amire a bennem rejtőző kislány áhítozott.
De a stratégia nem működött. Arra volt szükségem, hogy Istenhez kiáltsak szükségemben, és Őt hívjam segítségül. És időt kellett szánnom rá, hogy reagáljak, hogy feldolgozzam mindazt, amit megmutat nekem.
Időt szánnom arra, hogy Istentől kérjem a biztonságot és a reményt, s hagyjam, hogy Ő legyen számomra az apa, akire vágytam. Időt, hogy elsirassam mindazt, amire apámtól számítottam, és nem kaptam meg. Időt, hogy behívjam Istent a sebeimbe, hogy meggyógyítsa sérült érzelmeimet, és felszabadítson attól való félelmemtől, hogy sosem ismerem meg a boldogságot.
És végül, meg kellett bocsátanom apámnak, és ezzel elengednem a dühöt, az elhagyottság érzését, a csalódottságot, a fájdalmat. Be kellett vallanom irreális elvárásaimat, el kellett engednem elképzelt jogomat a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapothoz.
Ez a folyamat sok időt vett igénybe, sok imádkozást, bátorságot és könnyet, de végül megérte. Lassacskán el tudtam ereszteni a múltamat és a fájdalmamat, miközben megnyíltam a remény és a gyógyulás felé. Elértem, hogy elfogadjam JJ-t olyannak, amilyen, és rábízzam Istenre, hogy olyan férjjé tegye, amilyenre Szerinte szükségem van, és nem amilyet én képzeltem magamnak.
Ha engedjük, hogy Jézus átkutassa a szívünket, és az Ő perspektívájából mutassa meg fájdalmainkat, eljön a megváltás. Legyen szó múltbeli sérüléseinkről vagy mai fájdalmainkról, ha időt hagyunk Jézusnak, hogy az Ő igazságát öntse a sebeinkbe, szeretete átjárja fájdalmunkat, és újra összeállunk egésszé.

Uram, adj kérlek bátorságot, hogy szánjak időt a feldolgozásra, hagyván, hogy meggyógyítsd sebeimet, és újra reménnyel töltsd fel a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.12.
www.proverbs31.org

Egy jobb út
Wendy Blight

„Én vagyok az út.” Jn 14,6a

Előfordul néha, hogy tétovázol, merj-e Isten elé járulni? Talán mert szeretet nélkül beszéltél valakivel. Vagy olyasmit tettél, amit nem kellett volna. Vagy úgy érzed, nem tudsz megbocsátani. Szoktad ilyesmik miatt úgy érezni, hogy vétked méltatlanná tesz arra, hogy Isten előtt megjelenj?
Az ószövetségi törvény megtiltotta a zsidóknak, hogy Isten jelenlétében tartózkodjanak. A törvény szerint Isten dicsősége a Templomban, azon belül is a Szentek Szentjében székelt, ahova csak a Főpap léphetett be. Isten kiválasztotta ezt a férfit, és megbízta azzal, hogy belépjen a Szentek Szentjébe évente egy alkalommal, hogy engesztelő áldozatot mutasson be a nép bűneinek bocsánatáért.
Miért volt erre szükség? Mert a bűn korlátot emelt Isten és az ember közé. A Főpap a nép nevében áldozatot mutatott be, mert ahhoz, hogy a korlát leomoljon, véres áldozatra volt szükség. Az emberek nem csak egyszer vétkeztek egy évben. Naponta vétkeztek, és vétkeik súlyát cipelték magukkal. Az áldozatbemutatásnak ez a módja egész évben ébren tartotta a bűntudatukat, csak évente egyszer szabadulhattak meg tőle.
El tudod képzelni azt a lelkiállapotot, mikor egyfolytában emlékeztetned kell magadat a bűneidre?
Én el tudom. Nem is olyan régen jöttem rá, hogy én is ilyen lélekkel élek. Valahányszor ingerült voltam, tiszteletlenül beszéltem a férjemmel, vagy nem akartam valamit megbocsátani, falat emeltem önmagam és Isten közé. Szégyent és bűntudatot éreztem, mert nem tudtam jóvátenni, és nem tudtam megváltozni. Beszámoltam róla Istennek, mondtam, mennyire sajnálom, aztán pár nap múlva újra elkövettem.
De nekünk – és ebbe te meg én is beletartozunk – nem kell úgy élnünk, mint az ószövetségi zsidóknak. Jézusban Isten új utat nyitott elénk. Elküldte a Legnagyobb Főpapot, aki maga az Út. Egy jobb út. Isten elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon értünk a kereszten. Ő egyszemélyben a Főpap és az áldozati Bárány. Jézus áldozatát nem kell megismételni évente, havonta, hetente. Jézus elvégezte az áldozatot, és ez egyszer s mindenkorra megszabadított minden bűntől, amit elkövettek - elkövettünk, vagy el fognak - el fogunk – követni. Vére ontásával Jézus megbocsátotta bűneinket, tisztára mosott, szentté tett Isten szemében.
Jézus így szól: „Én vagyok az út”. Kereszthalála utat nyitott neked és nekem, hogy elérjük őt, a jelenlétében legyünk, és bátran, bízó lélekkel elé tárjuk minden szükségünket, beleértve a bűntudatot is, ami nyomasztja szívünket.
Ha vétkezünk, egyszerűen járuljunk őszinte szívvel Isten elé, kérjük és fogadjuk el bocsánatát, és ezzel bűneink el vannak törölve. Soha többé nem kell éreznünk miattuk szégyent vagy bűntudatot. Drága barátnőm, megszabadultunk! Jézusban Isten egy jobb utat nyitott előttünk!

Drága Jézus, köszönöm Neked, hogy elhagytad égi trónodat, hogy a néped között éljél. Köszönöm, hogy Te lettél a Főpapunk. Köszönöm, hogy lebontottad a falat, utat nyitottál bűneim bocsánata előtt. Adj, kérlek, bátorságot, hogy félretéve szégyenkezésemet és bűntudatomat, trónod elé járuljak, átvegyem bűneim bocsánatát, és ennek szabadságában éljek most és mindörökké. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.13.
www.proverbs31.org

Süteményt vagy sarat?
Rachel Olsen

„A rágalmazó/pletykáló szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe.” Péld 18,8

A családi vagy baráti összejövetelek általában ugyanúgy zajlanak. A férfiak összegyűlnek a grill vagy a TV körül, zenéről vagy sportról beszélgetnek. Ezalatt mi lányok begyűlünk a konyhába egy kis hagyományos női csevegésre.
A nők számára az emberek és a kapcsolatok jelentik a beszélgetések fő témáját. Érzelmesebbek, kapcsolatfüggőbbek vagyunk a férfiaknál. És hát persze a konyhában, az otthon szívében gyűlünk össze. Na meg ott van az étel is. Egy csésze kávé vagy egy sütemény kellemesen feldobja a társalgást.
Van viszont az asszonyi csevegésnek egy veszélyes és függőséget okozó válfaja.
Pletykának hívják.
Miért szoktunk pletykálni? Azt hiszem ugyanazért, amiért más dolgokat is megteszünk, amikről tudjuk, hogy nem kéne - például flörtölünk a főnökünkkel, vagy rávetjük magunkat a sajttortára: azért, mert jólesik.
Pletykálás közben jólesik, hogy úgy érezzük, megtudunk valamit. Egy pillanatig bár, de mindenki ránk figyel. A szemek tágra nyílnak, az adrenalin száguld, ahogy megosztjuk barátnőinkkel a hihetetlen újságot. Lesik minden szavunkat.
Ha más mondja a pletykát, az legalább olyan érdekes, olyan, mint mikor megosztanak velünk egy titkot. A pletykálás mindenkinek jólesik, annak is, aki mondja, annak is, aki hallja, kivétel csak az lenne, aki a pletykálásunk tárgya.
Ha magamba nézek, és megvizsgálom, mi motivál a pletykálásra, nem örülök annak, amit találok. Büszkeséget látok, felelőtlenséget, ítélkezést. Egy önző attitűdöt, ami kedveli az érzést, amit a pletykálás kivált. Bár pillanatnyilag jóleshet a pletykálás, ugyanúgy, mint a túl sok sajttorta, megterhelheti a gyomromat. A pletykálás behatol lelkem belsejébe, a lelkiismeretfurdalás és a bűn súlyával lehúzza azt.
Rá kellett jönnöm, hogy amikor feltálalom a sarat, vagy akár csak meghallgatom a pletykát, sárral táplálom a lelkemet.
Elhatároztam, hogy legközelebb, ha összejövünk a lányokkal, pletykaböjtöt fogok tartani. Megpróbálom elterelni a beszélgetést, vagy elnézést kérve kimegyek a mosdóba, ha a pletykálás elkezdődik. Nem akarok sarat feltálalni vagy magamhoz venni. Ha a szívem érzékeny Isten igazságára, később csak hányingert okoz mások kibeszélése.
De egy csésze kávét vagy egy darabka süteményt biztosan magamhoz veszek.
Te mitől éreznéd jobban magad – egy kanál sártól vagy egy szelet sajttortától?

Uram, kérlek, bocsásd meg a pletykálásomat. Tudom, hogy bántok vele másokat, és rosszat teszek magamnak is. Segíts észrevennem, mikor pletykálni kezdek, tégy bátorrá, hogy tartsam a számat vagy témát váltsak. Tölts fel bölcs, együttérző, biztató szavakkal. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.14.
www.proverbs31.org

Üres tevékenység
Glynnis Whitwer

„Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.” 2Tessz 3,11

Szeretem az üres kalóriákat. Bevallom, így van. Kedvencem a csokis browny. Próbálom nyugtatgatni magam, hogy a benne lévő tojástól egészséges étel, de igazából nem sok van benne, ami jótékony hatással van a szervezetemre. A pillanatnyi élvezeten túl mást nem kapok tőle, mint egy kis kalóriát, de a szervezetemet igazából nem táplálja.
Gyakran ilyen a tevékenykedésünk. Meg tudjuk tölteni a napjainkat különféle foglalatosságokkal, s vacsora után kimerülten és kiüresedve zuhanunk a fotelbe. S mégis, körülnézve azt látjuk, hogy felgyűltek a megválaszolatlan levelek az íróasztalon, koszos ruhák vannak a karfára dobva, a konyha kövezete foltos, ragadós. Pedig egész nap nyüzsögtünk!
Hasonlóan a nőhöz, aki elkölt 100 dollárt az élelmiszerboltban, és mégsincs miből vacsorát főznie, ha nem gondoljuk át tevékenykedésünket, elkeseredhetünk, milyen kevés az egész napi munkánk eredménye. Mint a browny a maga üres kalóriáival, a tevékenykedésünk gyakran semmi hasznot nem hajt.
Az üres foglalatosság egyik kísértője a számítógépem. A munkám megköveteli, hogy sok időt töltsek a gép előtt. Ha nincs előre elgondolt tervem, amikor leülök, akár két óra is eltelik úgy, hogy nem jutottam előre – mert például aranyos kutyakölykökről készült videókat nézegettem. Ha viszont vettem a fáradságot, s előre beosztottam a gép előtt töltendő időmet, jobban tudok koncentrálni a tennivalóimra.
Ugyanez a helyzet a házimunkával is. Ha szánok pár percet reggel arra, hogy sorba rakjam az elvégzendő feladatokat, több esély van rá, hogy estig mindent befejezzek. Különben megtörténik, hogy este 7-kor ébredek fel, hogy fogalmam sincs, mi legyen vacsorára.
Nemrég tűnt szemembe a mai igénk. Rájöttem, hogy nem különbözünk a régiektől, akiknek szól a figyelmeztetés. Csak a tétlenségünk különbözik: tevékenységnek látszik. Többnyire meg is győzzük magunkat, hogy fontos volt elolvasni a híreket, körülnézni a barátnőnk blogján, vagy rákeresni a jövő évi üdülési lehetőségekre. Persze, fontos. De nem biztos, hogy ma kellett volna.
Megvan az ideje a csokis sütizésnek, a barátokkal való csevegésnek, az internetes keresgélésnek. Megvan az ideje a pihenésnek. Végül is Isten rendelt nekünk egy pihenőnapot. Megvan az ideje a játéknak. A termékeny tevékenykedés kulcsa, hogy tudjuk, mikor minek van itt az ideje.
Ahelyett, hogy maga töprengene rajta, Isten bölcs leánya az Atyához fordul eligazításért. Én úgy tudom elkerülni az üres tevékenységeket, hogy minden nap megkérdezem, Isten mit szánt nekem arra a napra. A reggeli imámban mindig szerepel az időbeosztás. Azon túl, hogy élvezni akarom Isten jelenlétét, eligazítást kérek Tőle az adott napra.
Leülök a konyhaasztalhoz egy csésze kávéval s a jegyzetfüzetemmel, kezemben egy toll, és kérem Istent, sorolja fel, mit vár el tőlem aznapra. Mindig segít összeállítani az időbeosztásomat, a tennivalók listáját – nem másnapra vagy a következő hétre, hanem az adott napra.
A nekem – munkára, játékra, pihenésre - jutott idő gondos intézője akarok lenni. Túl sok időt elfecséreltem hiábavalóságokkal. Jó dolog a tevékenykedés, de csak akkor, ha nem üres. A sütievés is jó dolog a maga idejében.

Uram, Te teremtetted az időt, s én mégis olyan ritkán keresem eligazításodat, hogy mire használjam fel. Időbeosztásom intézőjévé, gondnokává tettél, szükségem van a segítségedre. Mutasd meg kérlek, hogyan töltsem termékenyen az időm – és mikor tegyem félre a tennivalókat, hogy pihenjek vagy játsszam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.17.
www.proverbs31.org

Belefáradtam az Istenre való várakozásba
Tracie Miles

„Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek születtek.” Ter/1Móz 25,26b

Érezted már, hogy belefáradtál a várakozásba, hogy Isten meghallgassa kérésedet?
Nemrég volt egy időszak, amikor elbizonytalanodtam, és egy kicsit bizony el is fáradtam a várakozásban.
Belefáradtam, hogy napról napra, hónapról hónapra, évről évre ismételgessem ugyanazt a kérést. Hogy újra meg újra elmondjam Istennek ugyanazt a régi problémát, ami sehogy sem akar megoldódni. Belefáradtam saját elkoptatott szavaimba, és az is eszembe jutott, Istent is fárasztja már, hogy mindegyre ugyanazt a kérést hallgatja tőlem.
Lehajtott fejjel bevallottam Istennek, hogy elfáradtam a várakozásban.
Az érzelmi kimerültségnek ebben az állapotában lapozgatni kezdtem a Bibliámat. Reméltem, hogy Isten majd kiemel néhány igét, ami a szemem elé ugrik olvasás közben, s egyből utat talál a szívembe.
Azt a részt kezdtem olvasni, amikor Rebeka ikerfiúkat szült Izsáknak. Egy mondat különösen megragadott, újra meg újra elolvastam. A szívem felujjongott, mikor rájöttem, hogy Isten ezzel a rövidke mondattal akar reményt adni a lelkemnek. Lelki kiemelő filcét használta, ahogy számítottam rá.
A Teremtés Könyve 25,26-ban azt olvassuk, hogy Izsák hatvan éves volt, amikor az ikrek megszülettek. Egyszerű bibliai tény, de nekem abban az állapotban nagyon sokat jelentett. Tudjuk, hogy Izsák türelmesen várt a tökéletes feleségre – 40 éves volt, amikor elvette Rebekát. Egy kis matematikával kiszámíthatjuk, hogy 20 évig várakozott, hogy fia szülessen! Vehetett volna ágyast magához, aki fiút szülhetett volna neki. De nem, ő kitartóan várt Istenre. És végül megkapta türelmes hite jutalmát.
Izsák sosem adta fel a reményt, hogy Isten a lehetetlent is lehetségessé tudja tenni. Megtanulta, hogy Isten mindig gondoskodik róla. Ezért napról napra, hónapról hónapra, évről évre szenvedélyesen imádkozott Hozzá egy fiúgyermekért. A Ter 25,21-ben azt olvassuk, „könyörgött az Úrnak”, ami azt jelenti, hogy minden erejével imádkozott. Nem csak úgy félszívvel kérte Istent, hanem „könyörgött” egy fiúgyermekért! Szenvedélyesen, minden erejével. Elképzelem a korosodó Izsákot az alatt a húsz év alatt, ahogy kitárt karral, könnyes szemmel térdel arccal a forró porban, s esedezik Istenhez, hogy hallgassa meg kérését. Bizonyára nagyon fáradt volt már, de nem hagyta abba az imádkozást, nem adta fel a reményt, hogy álma valóra válik. És Isten tökéletes időzítésében ez be is teljesedett.
Belefáradtál te is a várakozásba? Esedezz tovább Istenhez, ahogy Izsák tette. Eltelhet húsz év, de elég lehet húsz perc is, hogy Isten válaszoljon imáinkra. Találjunk békességet Izsák történetében, türelmes hitében, és reményünket táplálja a tudat, hogy Isten nem fárad bele könyörgésünk hallgatásába. Ő csak vár a válasszal a megfelelő pillanatra, a tökéletes időzítésre.

Uram, segíts, hogy türelmes legyek, hogy ne lankadjon a hitem, mialatt várom válaszodat. Segíts, hogy izgatott várakozással nézzek annak a napnak elébe, mikor végre kiderül, hogyan válaszolod meg könyörgésemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.18.
www.proverbs31.org

A remény ajándéka
LeAnn Rice

„Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.” 1Tim 6,17

Biztos, hogy nem vagyok gazdag. 14 éve lettem özvegy, azóta egyedül nevelem a gyermekemet, nincs pénzem olyan extrákra, mint egy új ruha vagy hétvégi üdülés. Ezért nem sokat adhattam másoknak se, és ez fájt. Legalábbis, míg rá nem jöttem, hogy nem az ajándék mérete számít.
Az számít igazán, hogy mennyi reménységbe tudom az ajándékot csomagolni.
Egy kisfiú segített megtanulnom, mi az igazi gazdagság, egy kisfiú, akivel Ecuadorban találkoztam egy missziós kiránduláson a Compassion International szervezésében.
Miguel egy egy helyiségből álló házban lakik az édesanyjával és három testvérével. A padlótlan földre rakott közös ágyon alusznak mindannyian. Nincs fürdőszobájuk, nincs villanyáramuk. A zöldségek, pontosabban a héjak és a bomló zöldségmaradványok, amikből édesanyjuk vacsorát főz nekik, bizonyára nem kerülnének be a fazekamba. Gondolkozás nélkül kidobnám őket.
Könnybe lábadt a szemem a szomorúságtól, mikor szembekerültem a valódi szegénységgel. De Miguel tekintete különleges, drága örömtől ragyogott. Egy szponzor, egy támogató a reménység ajándékát lehelte Miguel életébe, és ez mindennek más színt adott.
Ez az élmény elgondolkoztatott. Meg kell találnom a módját, hogy szponzora lehessek egy gyermeknek, s ugyanezt a hatást érjem el nála. A világ minden problémáját nem tudom megoldani, de a remény ajándékával fényt vihetek valakinek az életébe, és ez indulásnak nagyszerű.
Rövid találkozásom Miguellel rávilágított a gazdagság igazi értelmére, és gyakran gondolok arra, amit ott tapasztaltam. Miguel jut eszembe, ha rajtakapom magam, hogy lakásom méretére panaszkodom, vagy ha a villanyszámla többet mutat, mint amire számítottam. De főleg arra volt jó a találkozás, hogy megtanuljam a reménység ajándékának felbecsülhetetlen értékét.
Kedveseim, még pár hét, és benne leszünk a karácsonyi sürgés-forgásban. Karácsonyfát állítunk, égőket, díszeket aggatunk rá. Elővesszük a családi betlehemet, ajándékokat csomagolunk, a fa körül állva karácsonyi dalokat énekelünk. S mialatt karácsonyi hagyományainkat követjük, Arra gondolunk, Akiért mindez lehetségessé vált, Arra, Akit ünnepelünk.
Mi mással tudnánk szebben ünnepelni, mint reménységbe csomagolt ajándékokkal a nálunk nagyobb szükséget szenvedők számára.
Reményünket megoszthatjuk, ha segítünk a meleg levesek kiosztásában, vagy ha apró ajándékokkal megtöltünk egy cipős dobozt, s eljuttatjuk egy segítő szervezethez. Valaki nagyon fog örülni neki karácsony este.
Kabátokat, pokrócokat gyűjthetünk a környék hajléktalan családjainak.
Vagy szponzorai lehetünk egy távoli gyermeknek, olyannak, mint Miguel, s ezzel biztosíthatjuk számára a tanulás és a lelki nevelés, az egészségügyi ellátás és a ruházkodás kellékeit.
Akár kevés, akár sok a bevételünk, valamit mindnyájan tehetünk. Ahogy Jézus Nevében odafordulunk a körülöttünk élők felé, olyasmit nyújtunk nekik, ami minden földi kincsnél értékesebb: a remény ajándékát!

Uram, add nekem a Te szemedet, hogy meglássam, és a Te füledet, hogy meghalljam a körülöttem élők szükségleteit – nem csak karácsonykor, hanem állandóan. Meg akarom osztani szeretetedet a szegényekkel, a rászorulókkal. Segíts megjegyeznem, hogy az igazi gazdagságot nem a bankbetét, hanem a szív nagyságával mérjük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.19.
www.proverbs31.org

Csak higgy

2012-01-20T22:13:00.004+01:00

Max Lucado

Olyan könnyen átugrik rajta a tekintet. Csak két szó. Tudom, hogy legalább százszor elolvastam már ezt a részt, és sosem vettem észre.
De többé nem kerüli el a figyelmemet. Kijelöltem sárgával, aláhúztam pirossal. Tegyétek ezt ti is. Nyissátok fel Márk evangéliumának 16. fejezetét. Készítsétek elő a ceruzátokat, és gyönyörködjetek a 7. vers eme gyöngyszemében. Így hangzik: „De siessetek, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába.”
Észrevettétek? Olvassátok el újra. (Kiemeltem.)
„De siessetek, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába.”
Ugye, hogy egy rejtett gyöngyszemet találtunk?
Ha megengeditek, átfogalmaznám: „Ne maradjatok itt, siessetek, mondjátok el a tanítványoknak – itt egy pillanatnyi szünet, elmosolyodik a hírhozó – és Pétert ki ne hagyjátok, neki főleg mondjátok el, hogy Ő előttetek megy Galileába.”
Micsoda mondat. Mintha a menny minden lakója végignézte volna Péter bukását – és mintha mindnyájan segíteni akartak volna neki, hogy talpra álljon. „Biztosítsátok, hogy Péter mindenképpen tudja meg, neki is szól az üzenet. Tudassátok vele, hogy egy rossz döntés nem jelent kirekesztést.”
Huhh!
Nem hiába nevezik a második esély evangéliumának.
Akik értenek hozzá, azt tartják, hogy Márk evangéliuma Péter lejegyzett mondatai, lediktált gondolatai alapján készült. Ha ez így van, ezeket a szavakat maga Péter szúrta be a szövegbe. És ha ezek valóban az ő szavai, elképzelem az öreg halászembert, ahogy letöröl a szeme sarkából egy könnyet, és nyel egy nagyot, amikor a történetben ehhez a mondathoz ér. Nem minden nap történik meg, hogy kapunk egy második esélyt. Péter ezt jól tudta. Mikor legközelebb meglátta Jézust, olyan izgatott lett, hogy még fel sem kapta magára a ruháját, úgy ugrott a Genezáreti tó hideg hullámai közé. Arra is erőt kapott ez a kérges kezű galileai, hogy a második esély evangéliumával meg se álljon Rómáig, ahol aztán megölték érte. Ha eddig nem értettétek, mi késztet egy embert arra, hogy kérje, fejjel lefelé feszítsék fel a keresztre, most már talán megértitek.
Nem minden nap találsz valakit, aki megadja neked a második esélyt – még kevésbé valakit, aki ezt minden nap megadja. Jézusban Péter megtalálta mindkettőt.

Upwords with Max Lucado 2012.01.20.
www.crosswalk.com

Lélekerősítő levelek 70

2012-01-14T09:40:00.000+01:00

Ha bántanak
Glynnis Whitwer

„Vigyázzatok, álljatok meg szilárdan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek.” 1Kor 16,13

A tanév kezdetével újra felszínre kerülnek a bántalmazások. A legijesztőbbek helyet kapnak a médiában is, de ez csak a bántások jéghegyének a csúcsa. Sajnos, a bántalmazások áldozatai gyakran csendben maradnak, mert szégyellik magukat, megfélemlítették őket, vagy valami hallgatólagos szabálynak engedelmeskednek.
Persze nem csak az iskolai udvar a bántások helyszíne ebben a hónapban. Mindenütt tapasztalható. Irodákban, bizottsági üléseken, otthonokban, közösségi találkozókon. Mindenütt, ahol az akarat erejével uralkodhatnak. És azt hiszem, jó ideje félelemben tartanak egy egész generációt.
Sajnos, sok jószándékú keresztény „odatartja a másik arcát” (Mt 5,39), amikor bántják. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk azt az igeszakaszt, valami fontos dolog derül ki. A másik arc odatartása nem passzivitást jelent, hanem azt a szándékunkat fejezi ki, hogy nem törődünk a bántással, még ha lehetőségünk volna is visszaütni. Nem azért fordulunk el, mert félünk.
Jézus ezer angyalt hívhatott volna segítségül, hogy megakadályozzák a keresztre feszítését, de Ő szándékosan odaadta az életét. Ő maga mondja: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától” (Jn 10,17-18).
Jézus jobb dolognak tartotta, ha odaadja az életét azoknak, akik el akarják venni tőle. Értünk tette. Egy ilyen pillanatban az a legjobb reakció, hogy odatartjuk a másik arcunkat.
Bár Jézus megbocsátó és együttérző életre nevel minket, ő sem tűrte el, hogy megszentségtelenítsék Isten szent templomát. Jogos felháborodásában felborogatta az asztalokat, kiűzte a pénzváltókat s a galambárusokat a templom falai közül, s azzal vádolta őket, hogy Atyja házát rablók tanyájává züllesztették (Mk 11,17). Jézus azt is tanította tanítványainak, hogy álljanak a veszély útjába a többiekért.
Keresztényként, azt hiszem, különös szerepünk van a bántalmazások megfékezésére. Nem az, amit a világ játszik – telve dühvel és bosszúvággyal. Nem is passzivitás a szerepünk. Nem gyűlölködés. Nem jutalmazhatjuk magunkat szemet-szemért alapon. Más szóval, nem könnyű a szerepünk.
Az a küldetésünk, hogy szeressük ellenségeinket, imádkozzunk értük, de álljunk meg szilárdan az igazságtalansággal szemben. Húznunk kell egy vonalat a homokban annak védelmében, amit hiszünk. Nem leheünk agresszívek, de legyünk asszertívak. Nem kérkedünk, de bízunk Isten akaratában. Ami a legfontosabb, hogy nem hunyhatunk szemet. Nem állítja meg a bántásokat, ha nem veszünk róluk tudomást. Csak szítjuk ezzel, hogy erősebben üssön. Mi hát az, ami segít? Mindenekelőtt imádkozzunk Istenhez bölcsességért az adott szituációban. Értsd meg, Isten szeret téged, és szereti az ő népét, nem akarja, hogy bárki is áldozattá váljék. Akkor hát, ha testi bántalmazás fenyeget, menekülj egy védett helyre, és jelentsd a feljebbvalódnak vagy a hatóságnak. Ha a bántás érzelmi természetű, állj meg szilárdan abban, amit hited szerint Isten vár tőled az adott helyzetben. Ha súlya van, akkor ne hátrálj meg.
Mindez nem garantálja, hogy véget érnek a bántások, de esélyt ad a bántások nélküli élet kialakításához. Valójában a benned lévő erkölcsi bátorság fejlesztésének az eszköze. Ezt pedig nem állhatják a bántók.
Hiszem, hogy Isten arra hív, hogy az ő népéért lobogó szenvedéllyel éljünk, ehhez pedig gyakran van szükség erkölcsi bátorságra. A világban tapasztalható igazságtalanságok ellen óriási erkölcsi bátorságra van szükség. Sokszor érzünk jogos felháborodást, mint Jézus a templomban a pénzváltók láttán. Fejlődésünk ott kezdődik, ahogy az iskolai csúfolódásokat fogadjuk.

Uram, áldom szentségedet és igazságosságodat. A Te utaid tökéletesek. Segíts helyesen cselekednem, mikor bántanak. Mutasd meg, mikor kell szilárdan megállnom, és mikor kell elfordulnom. Bízom a segítségedben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.04.
www.proverbs31.org

Sérült áru
Carol Davis

„Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.” Zsolt 51,19

A diszkont élelmiszerbolt polcait nézegettem, valami létfontosságú terméket keresgéltem a leárazott árucikkek között. Itt sosem lehet tudni, mit találsz, vagy eltalálod a pillanatot, vagy sem. Hát most megint a „vagy sem” volt érvényben.
Aztán, ahogy egy láda mellett elhaladtam, feltűnt a felirat: „Sérült áruk”. Tele volt horpadt vagy címke nélküli konzervdobozokkal. Semmi izgalmas reklám vagy ajánlás, csak véletlenszerűen összedobált termékek, amik alkalmatlanok voltak, hogy felkerüljenek a polcra. Ahogy néztem őket, tudtam, hogy érzik magukat.
Néha az élet váratlan felismerésekre vezet. A kemény ütések iskoláját járva horpadások keletkeznek rajtunk, lemállik rólunk a címke, ami meghatározza, kik vagyunk. Úgy érezzük, nem tartanak már méltónak arra, hogy a polcon maradjunk, beledobtak egy ládába. Egyesek bevették a hazugságot, hogy másodosztályú, csökkent értékű termékek vagyunk, s szertefoszlott minden reményünk.
Lehajoltam, s kiválasztottam egy horpadt, címke nélküli konzervdobozt. Otthon ráhelyeztem az elektromos konzervnyitóra, s izgatottan várakoztam. A gép berregése végül leemelve a fedelet, felfedte a doboz tartalmát: őszibarack!! Mint egy tini, felsikítottam örömömben! Imádom az őszibarackot! Mekkora mázli: kinyitom ezt a címkézetlen konzervet, s egyik kedvencemet találom benne! A doboz kívül sérült volt, de a tartalma ép – és nagyon finom.
Isten bizonyára elmosolyodott, mert egy napsugár bevillant a konyhaablakon. Éreztem, hogy ez most egy lecke volt.
Én is megsérültem. Bizonyos fokig mindannyian sérültek vagyunk. Nem olyan az életem, amilyennek gyermekkoromban elképzeltem. Ám a sérülés, ami ért, a szívemet jobbá tette, együttérzőbbé, Jézuskeresőbbé. Sokan lenéztek, félredobtak, akik nem láttak címkét rajtam, s büszkén mutogatták a magukét.Szerettem volna megmondani nekik: „Ne ítéljetek elhamarkodottan. Nem a sérülésem határoz meg engem, az csak javított rajtam.” Néha az élet ládájának mélyére kerülhetek, de Jézus ugyanolyan magas árat fizetett az alul levőkért, mint azokért, akik a polcokon pöffeszkednek.
Nézz körül. Látsz valakit a környezetedben, a családodban, a gyülekezetben, akit „sérült árunak” tartasz? Ne hagyd ki az alkalmat, hogy érte nyúlj. Olyan barátságra lelhetsz benne, ami szép – és finom.

Uram, az életem nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzeltem. De tudom, hogy Te így is használni tudsz engem. Bocsásd meg, hogy úgy alkotok véleményt másokról, hogy csak a külsőségeket nézem, s nem a Te munkádat, amit a szívükben végzel. Segíts megjegyeznem, hogy mindenkin vannak horpadások, de ezek tartják ébren kétségbeesett vágyunkat egy Megmentő után. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.05.
www.proverbs31.org

Zátonyra futva
Marybeth Whalen

„Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!” ApCsel 27,26

Átélted-e már, hogy mész előre, követve hivatásodat, biztos vagy az irányban, Isten jóságában, aztán egyszer csak történik valami, ami lesodor a pályáról?
Mikor a férjemmel eltökéltük, hogy rendbe szedjük anyagi helyzetünket, s tartozásainkat letudva fokozatosan létrehoztunk egy biztonsági alapot, tönkrement egyik háztartási gépünk, és a javításra minden félretett pénzünkre szükségünk volt. Ahelyett, hogy előre jutottunk volna, hátrafelé mentünk.
Választhattunk: megköszönjük Istennek, hogy van miből kifizetni a javítást, vagy kételkedünk gondviselésében, mert engedte, hogy elromoljon a gép, és elolvadjon a biztonsági tartalékunk.
Az Apostolok cselekedeteinek 27. fejezetében Pál a dühöngő viharban közli a vele utazókkal, hogy Isten küldetést adott nekik. Biztos benne, hogy a Szentlélek velük van. Útközben mégis zátonyra kell futniuk, ami azt jelenti, hogy egy szigeten fognak vesztegelni, mielőtt elérnék céljukat.
Utóbb kiderült, hogy ez a várakozás is része volt a tervnek. Ez is „felsőbb utasításra” történt. Persze, akkor még nem így látták. Csak azt tudták, hogy partra vetődtek egy ismeretlen szigeten.
Talán te is egy szigeten vagy. Fájdalmas, elhúzódó száműzetést élsz át. Már abban sem vagy biztos, hogy Isten lát téged, tudja hol vagy, törődik veled. Visszaemlékszel indulásodra: szél feszíti a vitorlákat, teljes gőzzel előre. Sajnálod, hogy elmúlt. Szeretnéd, ha Isten megmentene a szigetről, ha folytathatnád az utadat. Abban is kételkedsz már, hogy Istennek terve van számodra.
Nem tudom, milyen a te szigeted. Talán elszigetelődtél a házasságodban, pusztasággá vált anyai életed, elsivatagosodott a karriered. Vagy nem látod életed valódi célját, amiért szenvedéllyel tenni tudnál, mialatt mások - úgy tűnik - teljes gőzzel haladnak előre.
Amikor kezd hatalmába keríteni ez az érzés, én a fenti verset idézem fel magamban. Még Pálnak is zátonyra kellett futnia, még Pál is megtapasztalta a kényszerű megtorpanást. De felidézem azt is, hogy itt még nem ér véget a történet. Közeledik a megmentés. A partra vetődés nem azt jelenti, hogy kívül kerültél Isten akaratán. Talán ott vagy, ahol lenned kell. Használd fel ezt az időt arra, hogy erősíted Istenbe vetett bizalmadat, és figyeled, hogyan működik az életedben, még akkor is, ha a pálmafák eltakarják előled a kilátást.

Istenem, bevallom, úgy érzem, mintha egy távoli szigeten felejtettél volna. Eddig nem jöttem rá, hogy ez a megtorpanás a te engedélyeddel történt. Segíts, hogy megtaláljalak a zátonyon is. Segíts közelebb kerülni Hozzád, bízni jóságodban és szeretetedben. Alig várom, hogy kiderüljön, mi vár rám a sziget túlsó partján. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.06.
www.proverbs31.org

De hát mindenki ezt csinálja
Tracie Miles

„Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hisz ki tudná másképp kormányozni ezt a te hatalmas népedet?” 1Kir 3,9

„Attól még, hogy mindenki azt teszi, nem biztos, hogy helyes.” Ezek az unalomig ismert szavak, amiket annyiszor hallottam édesanyámtól, egyre gyakrabban hangzanak el az én számból is.
Tinédzser gyermekeim már tudják ilyenkor, hogy bármi legyen az „az”, amit köztudottan „mindenki más” tesz, nekik nem szabad megtenniük.
Tudom, nehéz tinédzsernek lenni. Emlékszem, mennyire vágytam arra, hogy el- és befogadjanak, hogy szeressenek. Arra is emlékszem, néha olyan erős volt a vágy, hogy azt tegyem, amit „a többiek”, és ne lógjak ki a sorból, hogy ez felül tudta írni a józan megfontolást. Felnőtt nőként is rajtakapom néha magamat, hogy az elfogadottságnak ugyanazzal a vágyával küzdök, mint hajdanán, tetszeni akarok, beilleszkedni bizonyos társadalmi körökbe, legyen az a munkahelyem, a gyerekek iskolája, a gyülekezet vagy a szomszédság. Emiatt annyira koncentrálok a más anyukákkal való „hasonulásra”, hogy észrevétlenül beleesem a „de hát csak azt teszem, amit mások” csapdájába.
Megesett már veled is, hogy tétovázva félretolod saját meggyőződésed, s azon morfondírozol, hogy „ha mindenki más megengedi ezt a gyermekének, nem kéne nekem is?”
Bevallom, volt már úgy, hogy igent mondtam erre a kérdésre, s később bizony meg kellett bánnom. De arra jó volt, hogy belássam, akár fiatal vagy, akár öreg, a beilleszkedési vágy nagyon erős, a nyomás nagyon valóságos.
Keresztény szülőnek lenni gyakran kimerítő hivatás. Ahogy az élet egyre bonyolultabbá, a szülői döntések egyre keményebbé válnak, az érzelmi kimerültség oda vezethet, hogy apró repedések keletkeznek, amiken a Sátán be tud férkőzni az életünkbe.
Nemrég átéltem egy ilyen rossz, kimerítő nevelési helyzetet. Emlékszem, bölcsességért, jó ítélőképességért imádkoztam döntés előtt. Isten elém tárt egy esetet, amikor Salamon király valami nagyon hasonlót érzett.
Az 1Kir 3-ban arról olvasunk, hogy mikor Salamon átvette a trónt apjától, Dávidtól, túlságosan nehéznek érezte a feladatot, önmagát pedig még éretlennek a nép vezetésére. Egy nap felment a legnagyobb magaslatra imádkozni, Isten megjelent neki álmában, és így szólt hozzá: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked” (5. v.).
Salamon bármit kérhetett volna, gazdagságot, hatalmat, győzelmet az ellenségei fölött vagy hosszú életet – ő ezek helyett bölcsességet kért, hogy végre tudja hajtani a feladatot, amivel Isten megbízta. És ez nagyon tetszett Istennek.
Salamonnak mindaddig hiányos volt az eszköztára a vezetéshez, amíg nem kereste mindenekelőtt Isten irányítását, és ezzel mi is így vagyunk. Ahogy Salamon tudta, hogy szüksége van Isten bölcsességére, hogy teljesítse királyi hivatását, nekünk is Isten segítségére van szükségünk, hogy sikeresen teljesíthessük keresztény szülői küldetésünket. Ha Isten Igéjére, az Ő ítéletére és megértésére hagyatkozunk szülői döntéseinkben, megkapjuk, amire szükségünk van. Ha ahelyett, hogy az árral úsznánk, és azt tennénk, amit mások, arra biztatjuk gyermekeinket, hogy ők is a kevésbé járt utat válasszák, ez tetszeni fog Istennek.
Sosem leszünk tökéletes szülők, de ugye jó érzés tudni, hogy mindig kérhetjük és megkaphatjuk a bölcsességet Attól, Aki Van?

Uram, adj nekem Rád hallgató szívet, aki a Te bölcsességedet keresi. Légy mellettem a szülői hivatás útján, és segíts szilárdan ellenállnom a világ nyomásának. Itass át erőddel, hogy ki tudjak tartani, segíts, hogy ne adjak semmi esélyt a Sátán uralmának a szívem és gyermekeim szíve fölött. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.07.
www.proverbs31.org

Fogadott gyermekként
T. Suzanne Eller

„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm 8,16

Június elején tudtuk meg, hogy egy csodálatos ajándékot kap a családunk. Drága kislányom és vőm már több mint három éve várták ezt a pillanatot.
Sosem felejtjük el azt a napot, mikor megérkezett a hír, hogy őket választották egy újszülött baba nevelőszüleinek. Beindult a forgatag, együtt készítettük elő a babaszobát, vásároltuk meg a szükséges holmikat. Öt nappal később megszületett egy tökéletes kisfiú, és Josh meg Melissa hazahozták a régóta várt, gyönyörű csodát.
Az örökbefogadás procedúráját végigjárva velük, még inkább kitisztult bennem, és kincsemmé vált a Római levél 8,15: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”
Nem tudtuk előre sem a baba nevét, sem azt, hogy fog kinézni, vagy milyen bőrszíne lesz. Nem tudhattuk mennyi idős lesz, mikor hozzánk kerül, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány. Annyit tudtunk, hogy már jóval azelőtt, hogy magukhoz ölelhették volna, a lányom és a vőm szerették őt.
Most, hogy az örökbefogadás egy aranyos csöppségben valósággá lett, a fiatalok pelenkacserével, etetéssel foglalkoznak, szédelegve az átalvatlan éjszakák után. Nem könnyű, de a kis jövevény megér minden áldozatot.
Még mindig akarják. Még mindig kincsnek tartják. Még mindig szeretik. Még mindig csodaként fogják fel.
Néha felmerülhet bennünk a gondolat, nem vagyunk mi terhére Istennek? Létrejöttünk folyamatát éljük. Rohanunk, és elfelejtünk négyszemközt találkozni Istennel. Megígérjük magunknak, hogy lelkileg fejlődni fogunk, aztán elveszítjük a türelmünket valakivel szemben, akit szeretünk.
Talán küzdesz azzal, hogy elfogadd Isten szeretetét. Mai igénk azt üzeni, ne félj a visszautasítástól, mert fogadott gyermeke vagy. Isten ugyanúgy szeret, ahogy Josh és Melissa szereti a kisfiát, csak isteni mértékben.
Mikor a kisunokánkat örökbe fogadták, édesanyja és édesapja elvitte őt a bíróságra, és a bíró hivatalosan is érvényesnek mondta ki az örökbefogadást. Visszafordíthatatlannak.
Tudtad, hogy a te hatóságod Isten Igéje? A Római levél 8,14-16 kimondja, hogy Isten szeretete irántad visszafordíthatatlan. Aláírták, lepecsételték, hivatalossá tették örökbefogadásodat. Fordulj fogadott gyermekként a Szentlélekhez, kérd, hogy gyengéden figyelmeztessen mindig, Kié vagy, és hogy Ő mennyire szeret téged!

Uram, te vagy Abba, az Atyám! Minden félelmemet félreteszem, és teljes bizalommal fordulok Feléd. Hozzád megyek, Te magadhoz ölelsz, és örülsz nekem. Köszönöm ezt a csodálatos ajándékot, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.10.
www.proverbs31.org

Az anyai hiszti kivédése
Lynn Cowell

„Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.” Eféz 4,2

Elaludni a reggeli ébresztőt az iskolai fényképezés napján nem valami biztató kezdet. Pánikszerűen rohantam a lányok szobájába, s harsányan költögettem őket. Zúgolódás volt a válasz: „Ne már! Épp ma!”
Összeszedtem magam, készen arra, hogy a következő pillanatban kitör a cirkusz. Ám pár perc múlva csak vihogás meg éneklés hallatszott a szobájukból. Meglepett, hogy a veszekedés helyett békés hangokat hallok. Valamiért úgy döntöttek, hogy nem vezetik le egymáson idegességüket. Nagyon megkönnyebbültem. De jó lenne most azt mondani, hogy ugye, az én lányaim, tőlem tanulták. Csak hát nem ez a helyzet. Isten jó ideje munkálkodik, hogy féken tartsa a belőlem mindegyre kitörni készülő anyai hisztit. Ilyen igékkel szembesít újra meg újra, mint ez a mai is: „Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.”
Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, vagy érzem, hogy a gyeplő kicsúszik a kezemből, az indulatok eluralkodnak rajtam. Beszélni kezdek, mielőtt átgondolnám, mit is akarok mondani. Hiába a bölcs tanács az alázatosságról, szelídségről, türelemről, ilyenkor biztos nem jut eszembe.
Te szoktál így járni? Szoktál kiabálni a gyermekeiddel? Hagyod, hogy indulatokban törjön ki belőled a tehetetlenség? Te is szenvedsz saját anyai hisztijeidtől?
Aznap reggel még egy alkalmat adott a Jóisten, hogy az alázatosság, szelídség és türelem mellett döntsek a lányaimmal szemben. Már kifelé mentünk a házból, mikor beugrott, hogy nem töltöttem ki a fényképek megrendelő lapját. Vadul kotorásztam a táskámban a papírok, a csekkfüzetem, a tollam után, s éreztem, hogy megint felszökik bennem a feszültség.
Választhattam: hagyom, hogy indulataim egy újabb anyai hisztiben kitörjenek, vagy feloldom a drámát megalázkodva Isten előtt, amitől felülkerekedik bennem a türelem és szeretet lányaim iránt.
Istennek hála, azon a reggelen le tudtam állni időben, utat engedtem a Szentlélek irányításának. Beteljesült a vágyam, hogy ezentúl a békességre törekedjek, és ne adjam át magam az anyai hisztinek.
Hogyan tudjak megmaradni ezen az úton? Hogyan maradhatunk alázatosak, türelmesek, gyermekeinkkel szelídek szeretetben?
Tapasztalatom arra tanít, hogy ha van rá időm, hagyjam ott a feszültség helyszínét, s maradjak magamra néhány percre. Ha csak egy percre is el tudok vonulni, esélyt adok magamnak az Isten előtti megalázkodásra, kérhetem, hogy rakjon rendet összekuszálódott érzelmeimben, s segítsen átengednem gondolataim irányítását a Szentléleknek. Az elvonulással a gyermekeim is megtapasztalhatják a türelmet és szelídséget, a jutalmat, ami együtt jár azzal, ha nem hagyjuk, hogy indulataink eluralkodjanak rajtunk.
Ha nincs lehetőség fizikai eltávolodásra, mindig megtehetem, hogy veszek egy nagy levegőt, s a Szentlélekhez fordulok bölcsességért és önuralomért.
Ha úgy döntünk, hogy nem hagyjuk kitörni az anyai hisztit, és érzelmeinket, cselekedeteinket, reakcióinkat alávetjük Istennek, a békesség válhat életünk új normájává.

Uram, segíts, hogy az anyai hiszti váljon múlttá a családomban, tégy engem a Te békességed eszközévé. Meg akarom tanulni, hogy mindig álljak meg, s kérjem a Szentlelket, vegye át az irányítást az adott helyzetben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.11.
www.proverbs31.org

Az ösvény

2012-01-11T10:43:00.001+01:00

Karen Mayes

A napsütötte ösvényen haladva lehajoltam, hogy megszagoljak egy csodálatos kis virágot, amilyen szépet még sohase láttam. Édes illata átjárta egész testemet. Felemelkedve körülnéztem, bőröm élvezettel szívta be a lágy napsütést. Gyönyörű ösvény volt.

Elmosolyodtam, s azt mondtam magamban: Igen, tökéletes életutat választottam. Tele van jóérzéssel és boldogsággal. Gyenge szellő játszadozott a körülöttem álló fák ágai között, ettől a levelek mintha megtapsoltak volna.

Ahogy tovább mentem az úton, hallottam, hogy valaki szólít. Megfordultam, egy kedves arcú férfi jött elő a fák közül.

Gyermekem. Kérlek, kövess engem. Egy másik út a te utad.

Megálltam. Tessék? Másik út? Félelem szorította össze a szívemet, és remegő hangon válaszoltam. Kedves uram, ön bizonyára téved. Nagyon aprólékosan kidolgoztam az utam tervét. Tökéletes lett. Mindig erre vágytam. Az út, amelyre ön mutat, sziklás és bizonytalan.

Ez igaz, válaszolta türelmesen a férfi. Néha nehéz lesz az út. De ne félj, majd én segítek.

Sírni kezdtem. Reménytelenség áradt szét a lelkemben, éreztem, hogy nem kapok levegőt. Telve szomorúsággal térdre estem, úgy könyörögtem: Ne, kérem, ne. Ne engem hívjon. Az én utam az, amire mindig is vágytam, amit elterveztem. Örömben, szeretetben, békességben akarok élni.

Úgy tűnt, megérti a fájdalmamat, könnyes szemmel mondta: Drága gyermekem. Igen, az út, amit én terveztem neked, néha megpróbáltatásokkal jár majd, de én soha nem hagylak magadra. Én már megtettem ezt az utat előtted. Ismerem. Tudom, hova visz. A nehézségek, amiket átélsz, a legártatlanabb örömhöz, a legtisztább szeretethez, az emberi értelmet meghaladó békességhez vezetnek. És idővel fel fogod fedezni az út szépségét.

Mélyen a férfi szemébe néztem, egy pillanatra látni véltem az előttem kanyargó utat. Támaszt nyújtó családot, ölelő karú barátokat láttam, és egy Megváltót, aki az ölében visz át a megáradt folyón.

Megfogtam a férfi sebhelyes kezét, és így szóltam csendesen: Igen. Követlek az úton.

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Jer 29,11

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Iz 43,2

http://www.akmayes.com/2011/09/path-short-story.html

Lélekerősítő levelek 69

2012-01-03T10:45:00.000+01:00

A szelep
Luann Prater

„Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak.” Jak 3,5

A férjem megkért, hogy hazafelé jövet vegyek dieselolajat a traktorhoz. Az olajos kannát a teherautó hátuljában tartja egy ládában. Nos, mivel én alig vagyok 160 cm, olyan műveletek, amiket nálam magasabbak könnyedén elvégeznek, függőlegesen korlátozott magamnak komoly kihívást jelentenek. Átpumpáltam az olajat a kannába, majd megpróbáltam felemelni, nemcsak a rakodótér szintjéig, hanem a láda peremén át. Ekkor vettem észre, hogy a kis szelep kupakja nyitva maradt.
Legalább egy decinyi olaj kicsorgott azon a kis nyíláson, végig a pólómon, egészen a nadrágomig. Hazaérve nekiálltam sikálni magam a zuhany alatt, remélve, hogy megszabadulok a bűztől, de a szag még nagyon sokáig benne maradt az orromban.
Az ajkam olyan, mint az a kis nyílás a szelepen. Hiába kicsi, ami kifolyik belőle, nagyon kellemetlen, maró, akár halálos is lehet. Az ajkak nyitott kupakja sok csapást mért a családomra. Kemény hang mérgezett meg barátokat. Meggondolatlan szavak ártottak gyermekek könnyen sebezhető lelkének.
Jakab levelében azt olvassuk, hogy a nyelv nyugtalan gonosz, telve halálos méreggel. Nem volt a férjem szándéka, hogy kifolyjon az olaj, ő jóra akarta használni. Isten nem akarja, hogy megnyíljék az ajkunk, csak ha bátorító, buzdító üzenetet mond a nyelvünk.
Pár éve hoztam egy apró, de az életünket megváltoztató elhatározást. Ha egy bántó gondolat el akarja hagyni a számat, összeszorítom az ajkam, és megnyomom az agyamban a szünet gombot. Ha csak egy másodpercet hagyok is, hogy átfusson a gondolataimon mi mindent okoznék a kemény szavakkal, azzal, hogy „megmondom a magamét”, ez elég arra, hogy a Szentlélek átvilágítsa a szívemet, a motivációimat. Abban a másodpercben azt kérem magamban: „Uram, irányítsd a nyelvemet.” És megteszi.
Hogy sikerül-e minden alkalommal? Nem. De azóta kevesebb sérelmet, kevesebb sebet osztok és kapok, kevesebb mérgezett nyíl hagyja el a számat. És nem bűzlök az olajtól, amit a tűzre öntöttem volna.
Megpróbálod te is? Tarts szünetet. Rakd fel a kupakot a szelepre, és engedd, hogy a Szentlélek jóra használja a szavaidat, amiket kimondasz.

Uram, köszönöm, hogy eszembe juttattad, hogy a nyelvem megsebezheti és meg is gyógyíthatja mások szívét. Taníts meg szünetet tartani, hogy Szentlelkednek ideje legyen működni bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.26.
www.proverbs31.org

Miért van mégis értelme
Rachel Olsen

„Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van.” Préd 2,24-25

Elégedett vagy a munkáddal? Napjaid szakadatlan örömben telnek? Szinte hallom a választ: „Á, dehogy. Távolról sem.” Az enyém sem. Egyetemistákat tanítok. Szeretek tanulni, és szeretem átadni a tudásomat. Imádom a frissen hegyezett ceruzák illatát. Élvezem a megtiszteltetést, a kihívást, amit a következő generáció formálása jelent.
Nem szeretem viszont a javításokra, osztályzásokra szánt órákat, s azt, ha egy motiválatlan diák miatt úgy érzem, hiábavalóak az erőfeszítéseim. Van úgy, hogy felhangol a munkám, máskor meg elkedvetlenít. Biztos, hogy a tied is ilyen.
Kultúránkban tartja magát egy szemlélet, miszerint ha megtalálnánk a tökéletes, ránk szabott munkát, álmaink munkáját, akkor lelkesen, céltudatosan élnénk napról napra. Pedig valójában a legnemesebb feladat, a legkáprázatosabb hivatás, a legáhítottabb állás is okozhat néha csalódást, levertséget.
Salamon király felismerte ezt, és elkeseredett miatta. Meggyűlölte az életet, mikor kiderült, hogy az étkezések, a pénz, a munka nem okoz állandó kielégülést (Préd 2,18). Elég bölcs volt ahhoz, hogy rájöjjön, semmilyen hús-vér, földi, anyagi dolog nem tud teljesen kielégíteni minket. Semmilyen mulatság, hónap-dolgozója-kitüntetés, új otthon, kapcsolat, béremelés, finom kávé vagy hónap végi kiárusítás.
Mikor Salamon rájött, hogy az élet javai nem tudják kielégíteni, s hogy egyszer távoznia kell, s előbb-utóbb feledésbe merül mindaz, amit tett, úgy érezte, hogy minden hiábavalóság, minden értelmetlen a nap alatt – kivéve Istent. Összezavart a könyve az állandóan ismételt „minden hiábavalóság” miatt. Úgy tűnt, Salamon mindent értelmetlennek talál, amit az életünk nyújthat. Valahol a lelkemben megértettem, de lázadoztam is a gondolat ellen, hogy minden öröm, minden teljesítmény értelmetlen, semmit sem ér.
Elhatároztam, hogy nekilátok a Prédikátor Könyvének. Egy éven át tanulmányoztam, keresve Isten üzenetét. Tudni akartam, hogyan viszonyuljak a munkához és a pihenéshez, a levertséghez és az örömhöz.
Célul tűztem ki, hogy olyan értelmes életet alakítsak ki magamnak, ami nekem is, Istennek is tetszik. Beiratkoztam főzőtanfolyamra, megtanultam, hogyan készíthetek ízletesnél ízletesebb ételeket, még azt is megtanultam, hogy a sütés-főzés folyamatát is élvezzem. A Biblia mellett regényeket is olvasgattam a hátsó teraszon. Felfrissítettem tanítási módszereimet. Örültem az életben elért apró sikereimnek, erőt gyűjtöttem belőlük az elégedetlenség, a depresszió, s ami még rosszabb, a bűn ellen.
Az az év megtanított egy isteni titokra. A mai ige rávilágít, hogy Salamon is tudott róla. A munkánkban, a nevetésben, vagy akár a mindennapi étkezésben talált örömpillanatok mind-mind Isten ajándékai. Kedvkeltő ajándékok. Gyakran sötét, hideg, kiábrándító világunkban emlékeztetnek arra, hogy Isten jó.
Ezek az ajándékok nem adnak állandó örömöt, csak központozzák a nyűggel, könnyekkel telt napokat. Ízelítőt adnak egy élet utáni életből, ami felül fogja múlni a finom ételek, a virágzó tulipánok, a jól végzett munka nyújtotta örömöket. Ezek az ajándékok újra meg újra feltöltenek – és itt a lényeg - hálával Isten iránt. Nemcsak megajándékoznak a fölöttük érzett örömmel, de rámutatnak a Teremtőre, Aki szeret, aki a jobbjában tart minden gyönyörűséget (Zsolt 16,11).
Ettől a felismeréstől még inkább örülök az ajándéknak és a percnek, amikor azt átélem. Ez a hála valóban kielégít – tetszik nekem, és tetszik Istennek is. Ezért hát eszem, iszom, és élvezem a munkámat, mert Isten nélkül nem örülhetnék nekik. Bennük, az örömömmel dicsőíthetem Istent.

Uram, köszönök neked minden örömforrást, amivel ellátsz. Tudom, hogy minden jó és tökéletes ajándék a Te kezedből érkezik, és én hálás vagyok ezért Neked. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.27.
www.proverbs31.org

Megszentelő fenyítés
Wendy Blight

„Igaz, most minden fenyítés inkább fájdalmat okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” Zsid 12,11

A fenyítés fáj. Ha az érkezési oldalán állunk, gyűlöljük. Siránkozunk. Panaszkodunk. Bűnös természetünk védekezik, lázad, igazolja magát.
A Zsidókhoz írt levél szerzője tudta ezt, ezért mondja: „Minden fenyítés inkább fájdalmat okoz, mintsem örömet szerez”. Lám, Isten igazolja érzéseinket. A fenyítés igenis fáj!
De ha tovább olvasunk, láthatjuk, Isten ígérettel folytatja. Azzal biztat, hogy később „a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli”. Isten megígéri, hogy a fenyítés jó termést hoz. A gyümölcs Isten fenyítésének hatására érik be. Minden alkalom, amikor Isten megfenyít, közelebb visz ahhoz, hogy szentté váljunk.
De mégis, annyira tud fájni. Nemrég tanúja voltam, ahogy a férjem – szerintem – kemény szavakkal illette a fiúnkat a viselkedése miatt. Úgy éreztem, a gyermekes viselkedés nem indokolta férjem reakcióját. Ki is mondtam ezt a véleményemet akkor és ott – a fiúnk előtt. Visszatekintve belátom, hogy ezzel romboltam férjem tekintélyét, tiszteletlen voltam vele. Akkor persze nem így láttam. Úgy éreztem, meg kell védenem gyermekem sérülékeny lelkét, azt hittem, én jobban, helyesebben el tudom mondani, amit a férjem akart.
Este, mikor csak ketten voltunk, a férjem szóba hozta az esetet. Úgy éreztem, kioktat. Ennek megfelelően reagáltam – védelmeztem az igazamat.
Isten, lévén Isten, már előre úgy rendezte, hogy másnap beülök egy kávéra egy kedves barátnőmmel, aki úgy tíz évvel előttem jár a szülői szerepben. Beszélgetés közben megkérdeztem, hogy van a kisebbik fia. Az így indult beszélgetés oda kanyarodott, hogy a feleségnek tisztelnie kell a férjét, és rá kell hagynia a fiúk nevelését. Külön hangsúlyozta, hogy nemcsak tisztelni kell a férjünket, hanem bíznunk is kell bennük, imádkoznunk értük – bölcsességért és erőért gyermekeik, különösen a fiúk nevelésében.
Hoppá! Nem tudott a tegnapi esetről, amikor elkezdett ezekről beszélni, és megosztotta tapasztalatait, bölcsességét. Könnybe lábadt a szemem, mert úgy éreztem, Isten szól hozzám általa.
Isten meglágyította a szívemet. Hogy miért sikerült? Őszintén megvallva, talán azért, mert nem a férjem szájából hallottam ezeket a szavakat.
Rájöttem, hogy meg kell változtatnom a hozzáállásomat. Barátnőm szavai rávilágítottak, hogy férjem a tegnap esti pirongatásával Isten jóra sarkalló fenyítését közvetítette. Ezzel az új szemponttal kiegészítve úgy látom, szívesebben vetem alá magam Isten fenyítésének, Vele akarok működni, nem Ellene.
Beszélgetésünk végén barátnőm imádkozott értem, gyönyörű imája bűnbánatra ébresztett. Alig vártam, hogy este hazajöjjön a férjem, és elmeséljem neki, mire tanított ma Isten.
Az ígéretnek nincs vége a fenti igével. A 12-13. versekben ezt írja az apostol: „Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket. Lábatokat szoktassátok biztos járáshoz, nehogy kificamodjék, inkább gyógyuljon meg.”
Kedves barátnőm, Isten a fenyítést gyógyításra használja. A legjobbat akarja nekünk. Szeret minket. Örömét leli bennünk. Terve van az életünkre. Csak ha engedjük, hogy Isten megszentelje szívünket, és eltávolítsa belőle a bűnt (büszkeséget, keménységet, félelmet, bizalmatlanságot, szégyent, bűntudatot, dühöt stb.), akkor tud igazán használni minket, akkor tudja véghezvinni tervét bennünk és általunk.

Mennyei Atyám, add, hogy örömmel vessem alá magam fenyítésednek. Atyám, bármit vállalok, ami közelebb visz ahhoz, hogy hasonlóvá legyek Jézushoz. Segíts, hogy a megigazulás békés gyümölcsét teremje az életem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.28.
www.proverbs31.org

Az áramlatban
Lysa TerKeurst

„Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket.” 2Pét 1,3

Nyáron csodás helyen voltunk a családdal. Erdei Tábornak hívják, s az Adindronack hegység vonulatai közé ékelődik be. Kiváló elvonulási hely kicsiknek-nagyoknak, nagyszerű prédikációk minden reggel, nincs tévé, de van egy gyönyörű tó, tábortűz, horgászás, minigolf pálya, kártyaasztal és még számos játéklehetőség. Megragad a természet érintetlen szépsége, s arra ösztönöz, hogy megismerd. Ezért hát, mikor sportkedvelő barátaink felvetették, hogy induljunk el velük egy mérsékelt hegymászásra, beleegyeztem.
Nos, a „mérsékelt” szót ők más szótárból ismerik, mint én. Talán nem is ugyanannak a bolygónak a szóhasználatából. Drágaságaim, ez a túra minden volt, csak nem „mérsékelt”!
Úgy képzeltem, hogy majd egy kellemesen kanyargó ösvényen közeledünk a csúcs felé.
Ehelyett, amit megmásztunk, egy sziklákból és gyökerekből álló fal volt.
Nem hülyéskedem.
Olyan magasságban, ahol a levegő ritkasága miatt azt éreztem, hogy a tüdőm összetapad, és nem hajlandó megtölteni mellkasomat lélegzetvételkor.
Fel, fel, egyre feljebb. Mikor egy lefelé ereszkedő csoport elment mellettünk, és vidáman megjegyezték: „Már majdnem félúton járnak”, fel akartam adni. Félúton? Ez komoly?!
Toltam magam előre. Léptem, feszítettem, nyomtam, kapaszkodtam, s puffogtam magamban. Ha be tudtam volna csukni az ajkam, biztos sírásra görbült volna.
Aztán egyszercsak fenn voltunk a csúcson. Az oldalamat fogva előre hajoltam, s azon csodálkoztam, hogy valaki, aki annyit fut mint én, hogy tud ilyen kevéssé formában lenni. Menni egyre feljebb, a gravitáció ellenében nehéz volt. Nagyon, nagyon nehéz.
Lefelé már egészen más volt. Ugyanazokon a köveken és gyökereken jutottunk egyre lejjebb feleannyi feszültséggel és izgalommal. Még élveztem is. Be tudtam fogadni a táj szépségét, s még a körülöttem lévőkkel való beszélgetésre is volt levegőm.
Úgy félúton lefelé döbbentem rá, hogy Krisztuskövetésünk útja mennyire hasonló.
Fentről indulva, a gravitáció vonzásával egyirányban mennyivel könnyebb, mint lentről mászni felfelé, küzdve a gravitációval.
Ugyanazt az utat tettük meg, s mégis mennyivel könnyebb és jobb volt a vonzás áramlatában haladni.
Mikor az életben szembe találkozom egy problémával, mennyivel könnyebb a dolgom, ha Isten áramlatában haladok előre, mintha szembeszegülök vele.
Más szavakkal, mikor igyekszem Isten akaratának engedelmeskedni, ez a hozzáállás beállít engem Isten ereje áramlásának irányába. Végig kell járnom az utat, amivel megoldódik a helyzet, de sokkal kevesebb erő és energia kell hozzá.
Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek. Éljek az Ige szerint. Az Ő útján járjak, nem aszerint, amit a világ sugall. Részt vegyek isteni tervében, s ne saját rossz hajlamaim, bizonytalanságaim mocsarát tapodjam. Akkor nem kell puffognom, és szájlegörbítve keresnem a megoldásokat. Része leszek az áramlatnak. Isten minden elintéz a Maga módján, a Maga idejében.
„Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében” (2Pét 1,3-4).
A kérdés tehát ez: az áramlat irányában vagy vele szemben akarunk-e haladni?
Maradj abban az irányban, amerre Isten ereje áramlik. Ez az isteni erő mindent megad, amire a haladáshoz szükségünk van. Ahogy ezt a gondolatot befogadom, olyan kedvem támad mindent Isten útmutatása szerint cselekedni. Mindent!
Ám ha azon gondolkozol, hogy meghívsz egy hegyi túrára, előbb kérek fényképetek az útról, hallod-e?

Uram, segíts, hogy Erőd áramlatával egyirányban működjek, és ne vele szemben. Isteni erőd mindent megadott nekem, ami az úthoz szükséges. Segíts, hogy ez az igazság beépüljön a tudatomba, az életembe. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.29.
www.proverbs31.org

Miért rohanok úgy?
Lynn Cowell

„A mécstartó így készült: aranyból kalapálták, még a lábát s rajta a virágokat is aranyból kalapálták; pontosan arra a mintára készítette el Mózes a mécstartót, amelyet az Úr mutatott neki.” Szám/4Móz 8,4

A harminc perces autózás alatt a városba nem éreztem mást, csak ingerültséget. Ki a csudának van ideje autós iskolába menni? No jó, az elmúlt három év alatt másodszor kaptak el gyorshajtásért, de meg fogok változni. A lassítás már a terveim közt szerepel.
Ahogy találtam egy ülőhelyet, komputeragyam bekapcsolt, lehetővé téve, hogy egyszerre több dologra figyeljek a csöpp osztályteremben. Három „ablak” nyílt meg gondolati képernyőmön: mi mindent kell elvégeznem aznap; mi mindent fogok csinálni a szabadságom alatt; mi a legsürgősebb tennivaló a lakásfelújítással.
Az igazat megvallva akármilyen rövid lett volna az a tanfolyam, úgyis túl hosszú volt. Mikor végre kiszabadultam, rohantam a kocsimhoz. Rápillantottam az órámra, s konstatáltam, hogy épp egy órám van arra, hogy a szőnyegboltban kiválasszam a megfelelő színű szőnyeget, s elérjek a buszmegállóhoz, hogy felszedjem a gyerekeket. A bolt úgy félórára volt, de tudtam, hogy épp időben vagyok.
Sikerült tökéletes árnyalatú szőnyeget találnom, be az autóba, indulás hazafelé. Hátramenetbe kapcsoltam, az autó nekilódult, s BUMM! A visszapillantó tükörből láttam, hogy nekimentem egy szegélyjelző cementoszlopnak. Tehetetlenségemben ráhajoltam a kormányra, és sírni kezdtem. „Uram, nem akarhatod, hogy így teljen a napom!”
Kimerített a gondolati és fizikai sebesség, amivel hajtottam magam. Tudtam, hogy ez nem Isten terve, az Övé jobb ennél. Akkoriban olvastam a Mózes 4. könyvének 8,4 versét, s rácsodálkoztam, mekkora figyelmet fordított Isten egy egyszerű mécstartó részleteire. Azt írja a Biblia, hogy aranyból kalapálták még a rajta lévő virágokat is. Isten nemcsak a használhatóságra figyelt, hanem a szépségre is.
Ha Isten ennyire odafigyel a részletekre, fontosak neki az én életem részletei is. Tudtam, le kell lassítanom, hogy észrevegyem, mi az Ő terve a napjaimmal, ahelyett, hogy telezsúfolom őket a saját száguldó képzeletem alkotta tennivalókkal.
Elhatároztam, hogy ezentúl minden reggel megbeszélem Istennel a napirendemet. Néha rávilágít, hogy túl sokat akarok elvégezni túl rövid idő alatt. Máskor rámutat, hogy nemet kell mondanom bizonyos dolgokra, hogy élvezhessem azokat, amikre Szerinte igent kell mondanom, s ne csak felületesen fussak át rajtuk.
Talán téged is elkapott a láz, hogy mindent elvégezz. Szoktál éjszaka ébren forgolódva izgulni, hogy vajon sikerül-e mindent teljesítened? Biztatnálak, hogy próbálj ki valamit, ami nekem bevált. Holnap reggel, mielőtt a talpadat letennéd a földre, szólítsd meg az Urat: „Uram, ez a nap a Tiéd, nem az enyém. Megteszek mindent, amit akarsz. Nem fogok olyasmit csinálni, ami nem a Te akaratod.”
Napközben, ahogy érzed, hogy már-már elkap a minél többet minél rövidebb idő alatt lendülete, és kezd eluralkodni rajtad a stressz, ismételd meg az imádat. Rövidesen tapasztalni fogod, hogy ha átadod napod egyes szakaszait Istennek, kijutsz a káoszból, s belépsz az Ő tervébe, ami békét és célt ad a mindennapjaidnak.
Távolról sem tökéletes most sem az életem, de napjaim többségét a rohanás helyett sikerül alávetnem Isten terveinek. És egyre inkább megtanulom, hogyan éljek minden nap Isten csodálatos időbeosztása és munkaterve szerint, amit nekem szánt.

Uram, minden nap annyi tennivalót hoz, és olyan kevés rá az idő. Tudom, hogy nem a Te szándékod, hogy stresszben és kuszaságban teljenek a napjaim. Segíts, kérlek, hogy minden napra csak annyit tervezzek, amennyi a Te akaratod szerint való, és ne próbáljak ennél többet belezsúfolni az időmbe. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.30.
www.proverb31.org

A bizalom
Alison Strobel

„Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld fölismerni, és akkor egyenessé teszi ösvényedet.” Péld 3,5-6

Tegnap elmentem egy állásinterjúra – általános iskolai helyettesítő tanárnak jelentkeztem; ugye milyen bátor vagyok? Mikor kijöttem, úgy éreztem, rám talált egy teljesen új hivatás. Csakhogy én nem akarok új hivatást. Jó nekem az, amiben eddig éltem: feleség vagyok, anya, regényíró, gyermekkönyv szerző. Nem gondoltam, hogy Isten valami mást tartogat nekem a tarsolyában, és nem éreztem szükségét. Nem szeretem a változásokat.
Az interjúztató azt mondta, hogy ő rendelkezik a felismerés adományával. Aztán olyasmit tett, ami még nem fordult elő az életemben. Egy igét mondott rólam.
Ilyesmit sosem tapasztaltam a gyülekezetben, amiben felnőttem. Számomra a felismerés adománya azt jelentette, hogy valaki megbízhatóan érzékeli, hogy valóban igaz-e, vagy egyezik-e a Biblia tanításával, amit a másik mond. Nem azt, hogy valaki belelát Isten terveibe egy másik emberről. Pedig amit ez az ember mondott, tökéletesen illett rám, olyan volt, mint egy hiányzó darabkája egy kirakónak, ami a bennem mostanában egyéni és szakmai téren végbemenő változásokat értelmessé teszi. Míg beszélt, tisztán éreztem, hogy amit mond, valóban az Úrtól származik.
Ennek ellenére nem voltam nagyon lelkes, mikor elhagytam az irodáját. Igazából annak sem örültem, amit mondott nekem, bár szavai a szívemig hatoltak. Ki kéne nyitnom az öklömet, és el kéne engednem azokat a dolgokat, amiket benne szorongatok. Be kell vallanom, énem egy része erősen tiltakozik ez ellen.
Szeretem az életem olyannak, amilyen. Uram, Te tudod, mennyire nem kedvelem a változást, még akkor sem, ha ezzel beteljesülhetne egy régi álmom.
Végső soron a küzdelem abból adódik, hogy nem bízom eléggé Istenben.
A Composing Amelia (Amelia megalkotása) című regényem főhőse is ebben a küzdelemben él. Inkább marad az ismerős helyzetekben, semhogy bízna abban, hogy Isten olyasmire hívja, amit majd szeretni fog, csak még nem tudja elképzelni, milyen lesz.
Nem szeretnék olyan lenni, mint Amelia. Nem akarok rövidlátó lenni, kételkedni Isten szándékában és képességében, hogy áldást hoz rám, vagy ellenállni a jövőnek, amit számomra tervezett. A bizalom hiánya, a félelem az ismeretlentől, a vonakodás a kényelem feladásától azzal fenyeget, hogy engedetlen leszek Istennel. És ez nagyon nem lenne jó.
Tehát döntenem kell. Elhiszem-e, hogy Isten tervei jobbak, mint az enyémek? Vállalom-e a kockázatot, hogy kilépek komfortzónámból? Elhiszem-e, hogy a rám váró kegyelmek megérik a változással járó veszteséget és fájdalmat? Bízom-e abban, hogy Isten valóban gondot visel rám? Vagy bekuporodom az íróasztalom alá ujjaimat a fülembe dugva, és úgy teszek, mintha a tegnapi találkozás meg sem történt volna?
Te hogy állsz ezzel? Milyen változásokra noszogat Isten, aminek ellenállsz, mit kéne eleresztened, amit szorosan markolsz? Elhiszed-e, hogy a jutalom megéri a fájdalmat? Vagy hogy Isten tervei megérik otthagyni az elégedettséget, a kényelmet?
Bízol-e Benne? Vagy elrejtőzöl, és reméled, elmegy melletted úgy, hogy nem vesz észre? Ijesztő minden, ami ismeretlen. De – legalábbis számomra – ijesztőbb az, hogy mit veszítek, ha nem teszem meg azt a lépést. Ezért inkább mondok egy fohászt, kinyitom bezárt öklömet, átnézek az ismerős dolgokon a jövő hatalmas terébe, egy tájba, amit egyetlen óriási kérdőjel ural. Te is látod?
Gyere, határozzuk el, hogy bízni fogunk Istenben, akkor is, ha nem szeretjük sőt nem is értjük, miért hív valamire. Vessük alá magunkat Neki, bízzunk benne, hogy az út, amire hív, megéri a veszteséget, a kockázatot, az erőfeszítést, csak mert Ő választotta számunkra.

Uram, áldalak szeretetedért, vágyadért, hogy fejlődni láss. Köszönöm ígéretedet, hogy mindig velünk leszel, minden lépésnél, amit megteszünk, akár látjuk vagy érezzük jelenlétedet, akár nem. Bocsásd meg bizonytalanságomat, kételkedésemet a jövőt illetően, adj erőt, hogy megtegyem a következő lépést abba az irányba, amit Te mutatsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.03.
www.proverbs31.org

Újévi imádság

2012-01-02T09:17:00.000+01:00

Wendy Blight (Proverbs31 Ministries)

Atyám,
Te vagy a királyok királya, uraknak ura, Te uralkodsz mindenek fölött.
Te ismersz minden drága embert, akit ma ide vezettél.
Te tervezted el a találkozást. Te alkottad a szívét.
Ismered minden szükségét, legmélyebb vágyait, élete foltjait és nyitott sebeit.
Uram, kérlek, hogy ebben az új évben újítsd meg vele a kapcsolatodat.

Atyám,
Te szent vagy, és arra hívsz, hogy szentek legyünk.
Mégis, be kell vallanom, olyan gyakran eltávolodik Tőled a szívünk.
Szavaink nem szolgálják dicsőségedet, cselekedeteink nem méltók Hozzád.
Nyisd meg gyöngéden szívünket, hogy befogadhassa drága Lelked nekünk suttogott üzenetét.
Öltöztess alázatba. Vedd el a vágyat, hogy mindig nekünk legyen igazunk, hogy mindig a magunk útján járjunk.
Segíts, hogy mindenben, amit szólunk vagy teszünk, először Téged keressünk.
Segíts, hogy megadjuk magunkat Igédnek, hogy engedjük be szívünk legrejtettebb zugaiba is, amelyek tiltakoznak a változás ellen.
Ha szükséges, vezess át a tisztulás tüzén, égessen le rólunk minden olyan tulajdonságot, ami akadályoz, hogy lépést tartsunk Veled.

Atyám,
adj olyan szívet, ami mindenekelőtt az Igazságot szereti és kutatja.
Adj bölcsességet és helyes ítélőképességet, hogy visszautasítsuk a világ hazugságait, és felismerjük a gonosz cselszövéseit.
Vezess el az Igazsághoz. Irányítsd a szívünket, és ne hagyd, hogy tekintetünket levegyük Rólad.
Tölts el Szentlelked gyümölcseivel, hogy egyre inkább hasonlítsunk Hozzád.
Igéd tanulmányozása közben tapasztaltasd meg velünk szent jelenléted teljességét.

Atyám,
a mai napon átadjuk neked gondolatainkat, szavainkat, érzéseinket.
Köszönjük hűségedet.
Hisszük, hogy hatékony munkát végzel bennünk és általunk ebben az évben.
Köszönjük, hogy amit elkezdtél, végig is viszed addig a napig, amikor belépünk Veled az örökkévalóságba.
Segíts, hogy teljes szívvel higgyünk Benned, és ne hagyatkozzunk saját megértésünkre.
Segíts, hogy elismerjük vezetésedet életünk minden területén, és képesek legyünk engedelmeskedni, mikor azt halljuk: „Ez a helyes út. Erre indulj.”

Atyám, szeretünk Téged, és köszönjük, hogy szeretsz minket.
Add, hogy életünk élő bizonyságtétel legyen Rólad.
Mindezt Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus, nevében kérjük Tőled, aki többet ad és bőségesebben, mint amennyit valaha kérni vagy elképzelni tudnánk.
Ámen.

wendyblight.com

Más szemszögből

2011-12-30T21:41:00.001+01:00

Miért kellett a gyermekemnek sérülten születnie?
Miért kellett a fiam első barátnőjének meghalnia?
Olyan természetes, hogy így teszem fel a kérdést.
Pedig minden megváltozik, ha kiemelkedem énközpontúságomból, ha Isten gondviselő szemével próbálom látni életem eseményeit.
Isten szereti a sérülten születendő gyermekemet, és szereti azt a fiatal lányt, akinél majd szétszóródott agydaganatot diagnosztizálnak. Előre szereti őket, akkor, amikor én még nem is tudom, hogy meg fog születni a gyermekem, vagy hogy derékba törik egy fiatal élet. Ő látja, tudja előre. Nem akadályozza meg. De ahogy kiválasztotta Máriát, hogy a Fiának anyja legyen, úgy talált rá az én fiamra, hogy végigkísérje ezt a kislányt az utolsó, rettenetes hónapokon, és kiválasztott és alkalmassá tett engem, hogy anyja legyek egy önmagát ellátni képtelen sérült gyermeknek. Nem őt adta nekem, engem adott neki. Nem a beteget adta az egészségesnek, az egészségest adta a betegnek.
Meghajtom a fejem, és hálát adok Istennek a feladatért.
Milyen jó, hogy nekünk nem jelezte előre az angyal. Nem tudom, sőt szinte biztos vagyok benne, nem mertem volna igent mondani, nem hangzott volna el a jól ismert mondat: Legyen nekem a Te igéd szerint.
És mégis képesek lettünk rá, mert Ő képessé tett. Óráról-órára, napról-napra töltött fel épp annyi erővel, annyi szeretettel, kitartással, bölcsességgel, türelemmel, amennyire szükség volt.
Ne féljetek attól, mi következik. Semmi olyan nem érhet, amit Isten nem akar, amire nem tud alkalmassá tenni. Most, amíg csak mint félelmetes lehetőségre gondolsz rá, úgy érzed, nincs erőd hozzá, nem tudnád elviselni. Ne igyekezz, tényleg meghaladja az erődet a feladat. Most. Amíg még nem a jelenedhez tartozik. Akkor majd, ha bekövetkezne, megkapsz hozzá mindent, hogy elviseld. Hogy méltóképpen viseld el. Saját szenvedésedet vagy a másikét.

Lélekerősítő levelek 68

2011-12-26T10:18:00.000+01:00

Gondolataid kerekeken járnak
Tracie Miles

„Mert olyan ő, ahogyan magában gondolkozik.” Péld 23,7 alapján

Szépen indult a nap, de könnyekben végződött. Félszeg kisiskolásként felszálltam az iskolabuszra, alig vártam, hogy hazaérjek egy hosszú nap végén.
Csendben ültem a helyemen, aztán éreztem, hogy lassan összeszorul a gyomrom. A környezet ismerős volt, és valami mégsem volt rendben.
A busz színe ugyanolyan volt, mint máskor: aranysárga. A székek huzata a megszokott fekete műanyag bevonat, rajta hosszú évek koptatásának nyomaival. A padlón itt-ott egy ceruza, egy radír, egy papírlap, ahogy mindig. És valami mégis más volt.
Egyetlen ismerős arc sem volt körülöttem. Idegenek voltak a gyerekek, sosem láttam még a buszvezetőt. Kétségbeesetten kerestem egy ismerős arcot, hiába. Az arcomon rózsák gyúltak, a szívem vadul verni kezdett, mikor rájöttem, hogy rossz buszra szálltam.
Úton voltam valahova, de nem oda, ahova akartam.
A társaimmal való beszélgetések, a sok házi feladat, amit kaptunk, az álmosságom elvonta a figyelmemet. Nem ügyeltem arra, hova megyek. A következmény az volt, hogy nem oda jutottam, ahova el szerettem volna érni.
Ahogy visszaemlékszem arra a napra, eltöprengek, mennyire befolyásolják életünk irányát a gondolataink. Mint az iskolabusz, a gondolataink is elvisznek valahová, de nem biztos, hogy oda, ahova el akarunk jutni.
Ha azon gondolkodunk, hogy a főnökünk milyen kevéssé becsüli meg a munkánkat, gondolataink odavezetnek, hogy elmegy a munkakedvünk, s valószínű romlik a teljesítményünk.
Ha azon töprengünk, milyen sokat teszünk másokért, és ezt milyen kevéssé értékelik, sértődöttek leszünk, türelmetlenekké válunk, lankad a szeretetünk.
Ha azon morfondírozunk egész nap, mi rosszat tett vagy mondott a férjünk vagy a gyermekünk, s gondolatban gyakoroljuk, hogyan fogjuk majd megmondani nekik a magunkét, gondolataink veszekedéshez, sérelmekhez, megromlott kapcsolatokhoz vezetnek.
Ha azon jár az eszünk, miért engedte Isten, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, gondolataink olyan területre szállítanak, ahol megszűnik a biztonságunk és a boldogságunk, mert megrendül a bizalmunk Istenben.
Ha a pénzre, a karrierre, a sikerre és az élvezetekre összpontosítunk, a tévelygők, az elveszettek országában találjuk magunkat, frusztrálttá, elégedetlenné válunk.
Gondolatainknak hatalmuk van, erős önkontrollra van szükségünk, hogy uraljuk őket. Ha hagyjuk, hogy a maguk útján járjanak, hogy elfelé vezessenek Istentől, olyan helyre jutunk, amit nagyon szerettünk volna elkerülni.
Mai igénkkel is arra tanít Isten, hogy gondosan meg kéne válogatnunk, miről gondolkozunk, mert gondolataink határozzák meg, kik vagyunk, és hogyan cselekszünk, hogyan élünk.
Gyermekkoromból felrémlett emlékem is figyelmeztet, hogy állandóan kérjem Isten segítségét, hogy gondolataimat Rá irányítsam, és az Ő gondolataira velem kapcsolatban. Ha ezt teszem, az Ő tervei, az Ő távlatai szerint tudok élni, s észre tudom venni, hová vezetnek a gondolataim. Mert gondolatainknak kerekeik vannak. A te gondolataid hova visznek téged?

Uram, kérlek, segíts, hogy kézben tartsam gondolataim irányítását, és azokra a dolgokra koncentráljak, amik kedvesek Előtted. Szítsd fel bennem a vágyat, hogy Hozzád méltóan akarjak élni, gondolataim a Te Igéd közelében lakozzanak, olyan vidéken, ahol mindig lenni szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.16.
www.proverbs31.org

Kétségbeesett feleségek
Micca Monda Campbell

„A történtek után urának felesége szemet vetett Józsefre, és így szólt hozzá: Hálj velem!”
Ter/1Móz 39,7

Elismerem, középiskolás koromban imádtam a szappanoperákat. Elkápráztatott a romantika és a dráma, úgy véltem, a felnőtt élet hasonló módon zajlik majd a valóságban is. Hát tévedtem! Drámából bőséggel kijut nekem, de a romantikát legtöbbször félre kell tenni.
A valós élet nem olyan, mint amit a TV-ben látunk, vagy a romantikus regényekben olvasunk. Az utóbbiak veszélyesek is lehetnek a magányosokra éppúgy, mint a házasokra. Amikor a valós életünk úgy tűnik, nem ér fel álmainkhoz, könnyen más forrásból keressük a kielégülést. A szappanoperák, pornófilmek, romantikus regények veszélyes viselkedésre ösztönözhetnek, ami aztán elvezethet a bűnhöz.
Házas emberek, asszonyok gyakran meggyőzik magukat, hogy nincs abban semmi rossz, ha valaki másra néznek, másról álmodoznak, amíg ténylegesen meg nem csalják életük párját. Magányosok is érezhetik úgy, hogy vágyakozhatnak valaki után, képzeletben együtt lehetnek vele, ha „testileg tiszták” maradnak. Jézus világosan megmondta: „Mindaz, aki vágyakozással tekint egy asszonyra, gondolatban már házasságtörést követett el vele.” (Mt 5,28). Ez nekünk is szól, lányok.
Úgy gondolom, hogy Potifár felesége, akire mai igénk utal, a „kétségbeesett feleségek” első bibliai példája volt. Nem volt tévéje, amit nézhetett volna, nem olvashatott romantikus történeteket. Szemét és elméjét ki tudta elégíteni a valós életben: ott volt neki József. Vezette a birtokot, s a házukban élt. Jól esett legeltetni rajta a tekintetét. József tudtán kívül közel volt ahhoz, hogy egy kétségbeesett feleség prédájává váljon.
Nem az történt, hogy ez az egyiptomi nő egy nap megpillantotta Józsefet, és a pillanat hevében megkérte, feküdjön le vele. Nem. Azt olvassuk, „szemet vetett Józsefre”. Más szóval, már régóta nézte vágyakozva, bűnös gondolatai voltak vele kapcsolatban, s ez előbb-utóbb cselekvésre késztette. A vágytól merész lett és szégyentelen.
Hogyan óvjuk meg magunkat ettől a bűntől? Követhetjük Jób példáját: „A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek”. Illetve fiúra. Igen nagy szükségünk van rá, és felelősségünk is, hogy mi is szövetséget kössünk a szemünkkel, hogy nem nézünk vágyakozva másokra. Gondolj a gyermekdalra, amit a vasárnapi iskolában énekeltünk: „Jól vigyázz, kicsi szem, mit figyelsz! Jól vigyázz kicsi szem, mit figyelsz! Mert a te Jó Atyád a mennyből nézz le rád, jól vigyázz, kicsi szem, mit figyelsz.”
Eldönthetjük, hogy nem nézünk olyan filmeket, TV műsorokat, amik a szexet dicsőítik, és bűnre csábítanak. Ha férjnél vagyunk, elhatározhatjuk vele együtt, hogy imádkozunk magunkért és egymásért, kérve Istent, védjen meg a vágy csábításától, attól, hogy vágyakozva tekintsünk másokra. Azt se felejtsük el, nem igaz, hogy a szomszéd fűje zöldebb. Garantálom, kedvesem, hogy az a pali is mindig felnyitva hagyja a vécékagyló peremét.
Tudom, emberek vagyunk, vétkezünk. Kívül a mennyen senki sem tökéletes. Ezért kell résen lennünk. Nagyon fontos az is, hogy amint észrevesszük a vágyakozó gondolatot, azonnal tegyük lapátra, s dobjuk ki a tudatunkból. A kísértő gondolat megjelenése még nem bűn. De ha hagyjuk, hogy befészkelje magát a fejünkbe, ha foglalkozunk vele, akkor bűnös cselekedetekre vezethet. Ne legyünk olyanok, mint Potifár felesége. Kérjük Istent, adjon nekünk „tiszta” szemet, ami Rá tekint – és a férjünkre, ha házasok vagyunk.

Édes Istenem, bocsáss meg, ha vétkeztem. Ígérem, hogy ha megint jelentkeznének a csábító gondolatok, azonnal kiűzöm őket a tudatomból. Szeretném, ha minden gondolatom tetszésedre lenne. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.19.
www.proverbs31.org

Vissza a hálóhoz
Marybeth Whalen

„’Megyek halászni.’ ’Veled tartunk’ – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit.” Jn 21,3

Voltál-e már azon a ponton, amikor úgy érzed, reményeid, álmaid szertefoszlottak? Mit tettél akkor?
Péter, Jézus tanítványa, elárulta az Urat, és látta meghalni. Jézus már nincs velük. Mit tehetne? A Jn 21-ben azt látjuk, hogy visszatér ahhoz a tevékenységéhez, amit a Jézussal való találkozás előtt űzött. Néha eltöprengek, mire gondolhatott Péter, mialatt ott állt a halászhajó korlátjánál, és a láthatárt kémlelte.
Úgy érezte, az egész egy álom volt? Aggódott a jövő miatt? Eljutott a lelki-szellemi élet csúcsára: együtt barangolt Jézussal, hallgatta Jézust, jövőjét Jézussal tervezte el. Aztán egy szempillantás alatt újra ott találja magát a társaival a régi helyen, mintha semmi sem történt volna.
Isten folytatta a munkát, de egyelőre hagyta, hogy Péter és a többiek visszatérjenek a halászathoz. Hagyott néhány napot a töprengésre, aggódásra. Hagyta, hogy Őt keresve fürkésszék a horizontot – és ne találjanak semmit. Egy időre hagyta, hogy egyedül, sőt elhagyatva érezzék magukat.
Mikor így érzünk, hajlamosak vagyunk visszalépni ahhoz, ami azelőtt volt, amit ismertünk. Régi szokásokhoz, régi barátokhoz, akik és amik talán nem a legmegfelelőbbek voltak számunkra. Régi tevékenységekhez, régi mankókhoz, amikre hajdanán támaszkodtunk. Péterhez hasonlóan, olyan helyen találhatjuk magunkat, ahova azt hittük, sosem térünk vissza.
Most valami mégis más. Van egy szikrányi remény, hogy bár visszatértünk, talán nem sokáig kell itt maradnunk.
Úgy szeretem, hogy ez a történet azzal végződik, hogy Jézus ott áll a parton, és várja, hogy Péterék végezzenek a halászattal, és oda jöjjenek Hozzá. Meg hogy Péter, mikor meglátta, beugrott a vízbe, hogy minél hamarabb odaérjen Jézushoz.
Talán te is kikerültél álmaidból, és visszatértél a megszokotthoz. A csalódás, a kudarc talán arra indít, hogy megkérdezd, hol van Isten. Remélem, bele tudsz kapaszkodni a mai történetbe. Bízom benne, hogy ha körbefürkészed a láthatárodat, ott találod Istent várva rád. S ha meglátod, odarohansz hozzá, ahogyan csak bírsz.
Talán egy időre hagyja, hogy egyedül légy. Hagyja, hogy elbizonytalanodj, hogy ott van-e még. Imádkozom, hogy az a szikrányi remény ne hunyjon ki benned ezalatt. Talán visszatértél a „halászathoz”, de Ő nem akarja, hogy ott maradj. Sokkal több tennivalót akar rád bízni. Ő a háttérben is munkálkodik. Tervei mindig előre visznek, nem visszafelé.

Uram, egyedül érzem magam, mint akiről megfeledkeztek. Néha arra gondolok, valóságosak voltak-e lelki élményeim, vagy csak képzelődtem. Visszatértem a megszokotthoz, mert csak ezt ismerem. De tudom, hogy nem akarsz ott hagyni. Meg akarlak pillantani, miközben kémlelem a horizontot. S ha meglátlak, segíts, adj bátorságot, hogy odafussak Hozzád. Bízom benne, hogy még van terved számomra. És az a terv, tudom, előre visz, nem visszafelé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.20.
www.proverbs31.org

Remény a jövőmben dacára múltam fájdalmainak
Renee Swope

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” Jer 29,11

„Isten mindent jóra fordít.”
„Célja van veled, ha megteremtett.”
„Istennek megvan a terve az életedről.”
Mit érzel, mikor ezeket az ígéreteket olvasod? Hiszed őket? Vagy néha megkérdőjelezed, hogy igazak rád is?
Én kételkedtem is, hittem is.
Röviddel azután, hogy átadtam életemet Krisztusnak, elkezdődött bennem egy küzdelem múltam fájdalmas történéseivel, s kételkedni kezdtem Isten ígéreteiben. Így töprengtem: Ha Isten valóban szeret, miért hagyta, hogy ennyit szenvedjek?
Ha szeret, miért hagyta, hogy a családomat szétzúzza a hűtlenség és a válás, a zűrzavar és káosz, az alkohol és a drog, és még annyi minden? És miért nem állított meg, mikor én magam okoztam fájdalmat magamnak, miért nem óvott meg a depresszió sötétségétől?
Egyik délután összeszedtem a bátorságomat, és beszéltem Wanda barátnőmnek a kétségeimről, a kérdéseimről. Emlékszem, nem csitítgatott, megértően nézett rám, és annyit mondott, hogy sajnál. Aztán elmesélte a saját történetét, csalódásait, kétségbeeséseit. Szavaiban mégsem éreztem kétséget vagy fájdalmat. Bizalom és remény sugárzott belőlük.
Felnyitotta a Bibliáját, és kikereste a Jeremiás 29. részét, majd felolvasta belőle mai igénket nekem szóló ígéretként. „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr -, ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.”
Azt mondta, Isten meg akarja gyógyítani múltam sebeit, ezekkel kövezi ki az utat, ami a jövőmre vonatkozó terveihez vezet. De én nem akartam, hogy Isten felhasználja fájdalmaimat vagy a múltamat. Hogyan származhatna ezekből bárkinek bármi jó, kiváltképpen nekem?
Érezted már ezt? Kérdezted már magadtól: Ha Isten szeret, akkor miért….?
Az ilyen kérdések könnyen felmerülnek bennünk, ha sebzettek és csalódottak vagyunk. A be nem gyógyult sebek megkeseredéshez és megkötözöttséghez vezetnek. Mégis, Jézussal való kapcsolatunk biztonságában Isten arra hív, hogy tegyük fel ezeket a nehéz kérdéseket, és keressünk rájuk válaszokat, amik elvezetnek megváltó szeretetének és gyógyító hatalmának mélységeibe.
Hadd súgjak ma egy kis reményt a szívedbe. Ha élsz és lélegzel, Isten még nem ért el veled való tervének végére. Mindegy, mit tettél, vagy mi történt veled eddig, Istennek még terve van az életeddel.
Hogyan fedezheted fel ezeket a terveket? Olvassuk el a fenti ige folytatását. Miután Isten kinyilvánítja, hogy Ő ismeri az életünkről kigondolt terveit, így folytatja: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek, és ha teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (12-13. v.)
Megtaláljuk Isten tervét, ha a magunkét naponta átadjuk Neki. Ez egy lépésről lépésre, percről percre tartó folyamata a Hozzá fordulásnak, a Vele való beszélgetésnek, a hitnek, hogy hall és meghallgat, s annak, hogy hagyjuk, hogy reménységre és gyógyulásra szeressen minket.
Isten szeretete nem gyorsan ható tapasz a sebeinkre, hanem arra is hatalma van, hogy helyrehozzon és újraépítse bennünk a bizakodó reménységet. Ha engedjük, hogy az Élő Vízként áradó Szentlélek mélyen átmossa a sebeinket, kívül-belül meg tudja gyógyítani a szívünket.
Mialatt feldolgozzuk tegnapunk fájdalmait és átéljük a ma csalódásait, a kétségek újra feltörhetnek, s reményünk elrablásával fenyegetnek. De mikor ezt érezzük, mindig álljunk meg, és ott, azon a helyen keressük Istent. Kérjük, mutassa meg, mi célja van velünk és azzal, ami történt vagy történik, adjon segítséget a kételkedő gondolatok ellen.
Aztán kérjük, segítsen újragondolni saját jövőnket, már nem múltunk és fájdalmaink szűrőjén át, hanem az Ő életadó igazságának erejében. És tudod, mi történik, ha ezt végigcsináljuk percről percre, napról napra, kétségről kétségre? Amit Isten a Jer 29. ezután következő mondatában mond: „Megtaláltok engem – így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat” (14. v.). Újra és újra meg fogjuk találni. Megtaláljuk Őt, aki ki akar hozni minket kételyeink fogságából a szabadságra és a reményre. Tudom, hogy ez így van, mert már végigjártam, végigküzdöttem ezt az utat, ellenálltam, aztán mindig megadtam magam neki.
Isten szeretete nemcsak csillapíthatatlan, de gyógyító, újraépítő szeretet is. Igazsága küzdelmeink mélyére vág, célt ad fájdalmainknak, megváltást múltunknak, reményt a jövőnknek!

Uram, kérlek, gyógyítsd be sebeimet, adj reményt, mialatt bízni tanulok rólam kigondolt terveidben. Teljes szívemmel fordulok ma Hozzád, kereslek Téged. Oldd fel, kérlek kételyeim bilincseit, tölts el bizakodó reménységgel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.21.
www.proverbs31.org

Te vagy, akit Isten keres?
T. Suzanne Eller

„Kerestem köztük egy embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam, de nem találtam.” Ez 22,30

Nagyon szerettem. Gyakran imádkoztam érte, de meggyőztem magam, nem szólok neki. Nem ismertem az összes körülményt. Nem az én dolgom volt. Nem akartam, hogy azt higgye, elítélem.
Bűnbe keveredett, s félresöpört minden következményt rá és szeretteire nézve. Hosszú ideig titokban csinálta, de mára már kitudódott. Mégsem szóltam semmit.
Ha az autóval piroson hajt át, biztosan figyelmeztetem. A bűn belehajtott a döntéseibe, és még egy piros zászlót sem lengettem meg. Mindaddig, míg egy nap imádkozás közben Isten meg nem állított a fenti igénél: „Kerestem köztük egy embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam, de nem találtam” (Ez 22,30).
Én vagyok, akit keresel, Istenem? Kérdeztem magamtól. Annyira nehéz már miatta a szíved, hogy keresel valakit, aki beáll a fal résébe?
Nem volt könnyű a beszélgetésünk. De átitatta az imádság. Beburkolta a szeretet. És az őszinteség, az édes őszinteség két nő között. Megmondtam, mennyire szeretem, és Jézus is szereti. Annyira szereti, hogy hónapok óta imádkoztat engem érte. Elmondtam, hogy eddigi hallgatásom nem a szeretetemből, hanem a félelmemből fakadt. Azt akartam, hogy tudja, ő jobban számít nekem, mint a félelmem az elutasítástól, a félreértéstől, a konfliktustól.
Hányszor nézzük szó nélkül, hogy egy barátunk, egy gyermekünk, valaki, akit nagyon szeretünk, egyre távolodik Istentől. Hányszor elhanyagoljuk az imádságot érte!
Nagyon nehéz feladat volt, amikor Isten arra hívta Ezékielt, építse meg az igazság falát és álljon be a résbe. Mondja el az igazságot az izraelitáknak. Isten nem ígérte, hogy hallgatni fognak rá. Vagy hogy hatására megváltoznak. Ezékielnek közölnie kellett velük, hogy Isten, mint egy gondoskodó édesapa tévelygő gyermekét, figyeli őket. Gyűlölte bűneiket, de új irányba akarta vezetni őket, nem elnéző volt, hanem határozott.
Barátnőm jól fogadta a szavaimat, innen már rajta áll, meg Istenen, a folytatás. Megígértem, hogy mindig őszinte leszek hozzá, bátorítani, szeretni fogom, imádkozom vele.
Van valaki a közeledben, szeretteid között, akit elkapott a bűn csapdája? Arra kér Isten, hogy szóld az igazságot? Keres téged, hogy beállj a résbe?
Ha igen, tedd meg a következő lépéseket:
- Imádkozz bölcsességért.
- Ne vádaskodj, de beszélj őszintén.
- Ne oktasd, hanem biztasd, bátorítsd.
- Ne vitatkozz, hallgasd meg.
- Beszélj neki Isten szeretetéről és irgalmáról, ezt se felejtsd el.
Kapaszkodó: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek” (Ez 36, 26-27a).

Jó Atyám, te jobban szereted őt, mint én. Terved van az életével. Adj nekem szavakat, amikkel szólhatok hozzá. Őszintén, igazságban. De egyúttal szeretetben is. Segíts, hogy beálljak a résbe. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.22.
www.proverbs31.org

Nem tehetek mindenki kedvére
Glynnis Whitwer

„Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Négy éve kezdtem sms-ezni, mikor felvettük a 21 éves Kortney-t, hogy segítsen a vállalkozásunkban. Egyik nap munkába menet küldött egy sms-t, hogy készítsen-e kávét, mire bemegyek. Még be se gépeltem a választ, már jött az újabb üzenet, majd a harmadik.
Végül abbahagytam a próbálkozást, és felhívtam telefonon. „Kortney, drága – mondtam -, ha egy pillanatra abbahagynád az írogatást, tudnék válaszolni!” Napokig nevettünk rajta. Ő inkább tán rajtam nevetett, de én is jót mulattam.
Mostani kultúránkban az emberek elvárják, hogy azonnal és hatékonyan reagáljunk kéréseikre. Legyen az telefonhívás, sms, e-mail, chat, Facebook bejegyzés, a közmegegyezés – pontosabban elvárás – szerint, válaszolnunk kell.
Bevallom, én is így vagyok vele. Nekem is fontos, hogy szükség legyen rám. Valaki igényli a véleményemet, a segítségemet. De legalábbis kapcsolatba akar lépni velem. Ha valaki be akar vonni az életébe, szeretnék reagálni rá. Azonnal. Ötletesen. Humorosan akár. De valljuk be őszintén, ez bizony kimerítő lehet.
Mások elvárásainak eleget tenni, különösen nekünk, nőknek nehéz. Képtelenség mindenki igényeinek megfelelni. Nincs már határvonal a magánéletünk és társasági életünk között, s ettől némelyikünk mániásan igyekszik mások kedvére tenni. Sajnos, ezzel a viselkedéssel önmagunkat szabotáljuk.
Jézus is észrevett tanítványainál egy ilyen mindenkinek-megfelelni tendenciát. Állandó feszültséget jelentett számukra, hogy másoknak is eleget tegyenek, de Jézusnak is engedelmeskedjenek. Követni akarták Jézust, de a maguk módján. Jézus kihívás elé állította őket, az engedelmességnek egy magasabb szintjére akarta vezetni tanítványait, hogy mindig azt válasszák, ami a fontosabb. Néhány példa erre:
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja” (Mt 16,24-25).
„Egy harmadik ezt mondta neki: ’Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.’ Jézus így válaszolt: ’Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára’” (Lk 9, 61-62).
Amikor mások igényei veszélyeztették az engedelmességet, Jézus visszafordította őket Önmagához. Ugyanazt a ki nem mondott kérdést tette fel nekik, amit nekünk is: Kinek akartok előbb eleget tenni?
Ha nem állunk meg, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést önmagunkban, túlterheltté, túlhajszolttá válhat az életünk. Olyanok leszünk, mint azok az elemes játékautók, amelyek elindulnak egyenesen, nekiütköznek egy akadálynak, visszapattannak, s már indulnak is egy másik irányba.
Többször is volt ilyen az életmódom. De a lelkem egyértelmű irányt kapott azóta, hogy Jézus Krisztust tettem vezetőmmé. Ez persze nem ment egyik pillanatról a másikra. Így gondolkoztam, így beszéltem, de évekbe telt, míg életem minden területét sikerült ebbe az irányba fordítanom. A folyamat ma is tart, és néha ma is szembesítenem kell a valóságot a szándékaimmal.
Ha tudatosan Jézusra bízzuk az irányítást, ezzel megszabadulunk a másoknak-megfelelés kötelékeitől, könnyebben felismerjük a szándékaink mögött húzódó motivációkat. Nem beszélve arról, hogy csökken bennünk a stressz, mert elfogadjuk, hogy nem tehetünk mindig mindenki kedvére, és Isten sosem várja el tőlünk, hogy ezt megpróbáljuk.

Uram, egyedül Te vagy méltó arra, hogy kövesselek. Bocsásd meg, hogy néha másokat raktam az első helyre. Adj nekem osztatlan szívet, ezt szeretném. Segíts széttépnem a másoknak való megfelelés kötelékét. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.23.
www.proverbs31.org

Pici száj, pici láb

2011-12-24T09:39:00.003+01:00

Max Lucado

Isten. Kisbaba-Isten. A menny legigazabb gyermeke. Az isteni kegy a kegyvesztett emberrel egyesült. Így fogantál. Aludj jól.
Aludj jól. Sütkérezz a gyémántfényű éjszaka hűvösében. Aludj jól, mert a harag tüze lopakodva közeledik. Élvezd a jászol csendjét, mert messziről már hallatszik az eljövendő zűrzavar robaja. Élvezd karom meleg biztonságát, mert közel a nap, amikor már nem tudlak megvédeni.
Nyugodjatok csendben drága kis kezek. Hiába tartoztok a királyhoz, nem fogtok szatént érinteni, nem számolgattok aranyat. Sosem tartotok tollat, nem irányíttok ecsetet. Nem, drága kis kezek, titeket ennél sokkal értékesebb munkára szántak:
hogy megérintsétek a leprás fekélyes sebét,
hogy letöröljétek az özvegyasszony gyötrelmének könnyeit,
hogy Getszemane rögeit markoljátok.
Újszülött csecsemő zárt kicsi ökle a kezed. Nem fog kormánypálcát szorongatni, nem integet palotaerkélyről a tömegnek. Arra való, hogy majd egy római vascövek odaszegezze egy római kereszthez.
Aludjatok mélyen, drága kis szemek. Maradjatok csukva, amíg lehet. Mert nemsokára tisztul előletek a homály, és látni fogjátok a felfordulást, amit a világban végbevittünk.
Szemek, melyek a pokol legmélyebb bugyrába néznek majd, és találkoznak a sötétség undorító fejedelmével – aludjatok, kérlek, aludjatok; aludjatok, amíg lehet.
Szunnyadj csendben, drága pici száj. Pihenj, nemsokára az örökkévalóság üzenetét fogod elmondani.
Kicsi nyelv, aki életre szólítod majd a halottakat,
aki közlöd a kegyelmet,
aki elhallgattatod ostobaságunkat.
Rózsaszirom ajkak – a biztos megbocsátás csókját rejtitek azoknak, akik hinni fognak, s a biztos halálét azoknak, akik megtagadnak – pihenjetek még.
Drága kicsi láb, tenyerembe veszlek, rád kulcsolom gyengéden ujjaimat, pihenj. Nehéz lépések várnak rád.
Pihenj kicsi láb, pihenj ma még, hogy holnap erő és hatalom legyen járásodban.
Pihenj. Milliók fogják követni lépteidet.
És te, kicsi szív, szent kicsi szív – te, aki az élet vérét pumpálod a világegyetembe – vajon hányszor fogunk összetörni téged?
Megszaggatnak vádaskodásaink.
Bűneink rákja szétmarja sejtjeidet.
Összelapít saját szomorúságod súlya.
És végül beléd fúródik elutasításunk lándzsája.
Ám mégis, az az utolsó döfés, az izom utolsó görcsös összerándulása, a vér és víz kiáradása hozza meg neked a nyugalmat. Kezed kiszabadul, szemed meglátja az igazságot, ajkad mosolyogni fog, lábad biztos úton hazavisz.
És ott végre megnyugszol - most már Atyád örök ölelésében.

Részlet a Christmas Stories: Heartwarming Classics of Angels, a Manger, and the Birth of Hope (2011) c. könyvből

UpWords with Max Lucado, 2011.12.23.
www.crosswalk.com

Az apától az Atyának

2011-12-18T19:31:00.002+01:00

Max Lucado

Én nem így terveztem, Istenem. Egyáltalán nem így. Hogy a gyermekem egy istállóban lássa meg a napvilágot? Eszembe nem jutott volna, hogy így történik. Egy barlangban, juhok és szamarak, széna és szalma közt? Úgy adjon életet a feleségem, hogy legfeljebb a csillagok hallják a vajúdás sikoltásait?
Egyáltalán nem így képzeltem. Nem, én a családdal akartam. Segítő nagymamákkal. Szomszédokkal, akik az ajtó előtt szoronganak, barátokkal, akik körbevesznek. Elképzeltem az üdvrivalgást, ami felveri a házat, mikor felsír a baba. Gratuláló vállveregetések. Hangos nevetés. Ünneplés.
Én valahogy így gondoltam.
Most pedig…? Ki fog velünk ünnepelni? A juhok? A pásztorok? A csillagok?
Ez nem tűnik igazságosnak. Miféle férj vagyok én? Nem tudok bábát szerezni vajúdó feleségem mellé? Egy ágyat, amihez nekitámaszthatja hátát. Párnát is a szamaram takarójából hajtogattam.
Valamit félreértettem? Ez történt, Istenem?
Mikor elküldted az angyalt, aki a fiú születéséről beszélt – akkor nem ezt a jövőt láttam magam előtt. Elképzeltem Jeruzsálemet, a templomot, a papokat, a bámészkodó tömeget. Ünnepi felvonulást talán. Parádét. De legalább egy díszvacsorát. Úgy értem, ez való a Messiáshoz!
Vagy ha nem Jeruzsálemben, legalább Názáretben, nem? Názáret nem lett volna jobb? Ott legalább van házam, ott a műhelyem. De itt kint, itt mim van? Egy elcsigázott öszvér, pár darab tüzifa, egy korsónyi meleg víz. Nem ezt akartam! Bocsásd meg, hogy megkérdezem, de így kell Istennek a világba érkeznie? Az angyal híradását elfogadtam. Az emberek kérdéseit a várandóssággal kapcsolatban el tudtam viselni. Utazást Betlehembe, rendben. De, Istenem, egy istállóban szülni?

Most már bármelyik pillanatban szülhet Mária. Nem egy gyermeket, hanem a Messiást. Nem egy csecsemőt, hanem Istent. Ezt mondta az angyal. Ezt hiszi Mária. És Istenem, édes Istenem, ezt akarom hinni én is. De biztosan megérted, nem könnyű. Annyira, annyira… bizarr.
Nagyon idegen nekem ez az összevisszaság, Istenem. Én ács vagyok. Összeillesztem a dolgokat. Lecsiszolom az éleket. Követem a vízmértéket. Kétszer is mérek, mielőtt vágnék. A meglepetések nem az én asztalom. Szeretem ismerni a tervet. Látni akarom a tervet, mielőtt belefognék.
De most nem én építek, ugye? Most én egy szerszám vagyok. Kalapács a markodban. Szög az ujjaid között. Véső a kezedben. Ez a munka a tied, nem az enyém.
Gondolom, ostobaság számon kérni tőled bármit is. Bocsásd meg a küszködésem. Nem tudok könnyedén bízni, Istenem. De soha nem ígérted, hogy könnyű lesz, ugye?
Egy utolsó kérdést, Atyám. Az angyalt te küldted? Nem küldhetnél megint egyet? Ha nem angyalt, legalább egy embert? Senkit nem ismerek itt, és olyan jó volna, ha nem lennénk egyedül. Talán a kocsmárost. Vagy egy vándort? Még egy pásztornak is örülnék.

One Incredible Savior: Celebrating the Majesty of the Manger - részlet

UpWords with Max Lucado, 2011.12.16.
www.crosswalk.com

Lélekerősítő levelek 67

2011-12-15T21:09:00.000+01:00

Nincs ítélet
Melissa Taylor

„Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.”
Róma 8,1

Szoktál hallani belső, ítélkező suttogásokat, amik szerint nem az vagy, akinek lenned kéne, megint csalódást okoztál valakinek, sosem fogsz megváltozni stb.?
Én szoktam. Rossz szokásaim egyike önmagam elítélése, és ha hagyom, szét tudja tépni önbizalmamat nőként, feleségként, anyaként. Szerencsére épp oly jól ismerem Isten ígéreteit, mint a sátán hazugságait. Elértek szívemhez Jézus szeretetének és jóságának bizonyítékai, köztük a fenti ige ígérete: „nincs már semmi kárhoztató ítélet”.
Igen, de bár ismerem ezt a nekem is szóló igazságot, tudom, meg kell állnom, és válaszolnom kell rá. Ha nem őrzöm fülemet felhangolva az Ő hangjára, ha nem állítom be gondolataimat állandóan az Ő gondolatainak hullámsávjára, megfeledkezem az ígéreteiről.
Az ítélkezés visszatér, és átveszi helyét a Krisztusban gyökerező önbizalomnak.
Egyik reggel mikor az önbecsmérlő ítéletekkel küszködtem, Isten a következő szavakkal szólt hozzám reggeli áhítatomban: „Ne hallgass az ítélkező szavakra, mert nem tőlem származnak.”
Kinyitottam naplómat és szívem mélyéből válaszoltam:
„Jó reggelt, Uram. Te tudod, hogy gyakran ítélkezem önmagam fölött, és mindennek elmondom magamat. Tudod, most is valakinek a szavai keltették ezt bennem. Szavak, amelyek letörtek, amik elrabolták önbizalmamat. Értéktelennek, lúzernek érzem magam. Hallom, hogy Te azt mondod, ne hallgassak az ítélkező hangra. Köszönöm, hogy épp most mondod ezt, amikor olyan nagy szükségem van rá.”
Tovább olvastam az elmélkedést: „Tarts szünetet, mielőtt reagálsz az emberekre és a szituációkra, adj lehetőséget Lelkemnek, hogy általad cselekedjen. A hirtelen szavak és tettek nem hagynak számomra terepet.”
Újra kézbevettem a tollat:
„Uram, tudod, hogy kemény szavakkal válaszoltam az illetőnek. Köszönöm, hogy intesz, tartsak szünetet, mielőtt reagálnék. Áldalak hűségedért. Köszönöm ezeket a szavakat, amik figyelmeztetnek arra, mit vársz tőlem. Nagy szükségem volt rá ma reggel.”
Ha egyedül kéne megvédenünk magunkat önbecsmérlésünktől vagy mások ítélkezésétől, mindig veszítenénk. Szerencsére nem magunknak kell megvédenünk magunkat. Isten igéje biztat: „Az Úr maga fog harcolni értetek” (Kiv/2Móz 14,13-14).
A legnagyszerűbb védőügyvéd: Isten és az Ő Igéje - áll ki mellettünk. Az Ő igazsága felépíti bennünk azt, amit az ítélkezés lerombolt.
A mi dolgunk az, hogy ismerjük Isten ígéreteit, válaszoljunk az Ő igazságára, és higgyünk benne! Az, hogy állandóan át vagyunk itatva az Ő Igéjétől, hogy hagyunk magunknak időt, hogy meghalljuk a hangját, az egyetlen lehetőség a felülkerekedésre, ha a külső vagy belső ítélkezés támad. Olvassunk elmélkedéseket, ássuk bele magunkat olyan könyvekbe, írásokba, amik arról a területről szólnak, ahol épp a harcok dúlnak bennünk, rendszeresen tanulmányozzuk a Bibliát, beszélgessünk Jézussal imádságban, hogy újraépüljön önbizalmunk, ami megillet minket Krisztusban.
Amikor ma Felé fordulunk, hogy meghalljuk a hangját, kérjük, ne engedje, hogy elfelejtsük, hogy Ő velünk van, szeret minket, és igaz az, hogy: „nincs már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak”. Hisz ez a mondat rólunk is szól, rólad és rólam is!

Uram, ha elfelejteném, juttasd eszembe, hogy nincs már ítélet ellenem. Segíts, hogy tekintetem és gondolataim irányát állandóan Feléd fordítsam. És hogy igazságként fogadjam el Igédet, s így önbizalmam erős maradjon Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.07.
www.proverbs31.org

Csak úgy
Amy Carroll

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

„Hogy vagy? – kérdezte. – Hallottam nagymamád haláláról, és sokat gondoltam rád.” Meglepetten és örömmel ismertem fel a telefonban Melanie hangját. Régi, nagyon kedves barátnőm, de messze lakunk egymástól, nem tartunk szoros kapcsolatot.
Beszéltem neki a szomorúságomról, de az örömről is, amit érzek, tudván, milyen teljes életet élt nagymamám. Aztán folytattuk a csevegést régi barátokról, barátnőkről, gyermekeinkről, a közösségeinkről. Kezdtem kíváncsi lenni, mikor mondja már meg, miért hívott. Egyszercsak szünetet tartott, s közölte szabadkozva, hogy vissza kell térnie a munkájához.
Meglepődtem. Ennyi volt?
Nem volt semmi különösebb oka a hívásának. Egyszerűen csak szakított egy kis időt a napi hajszában, hogy beszélgessünk.
Melanie fiatal özvegy, drága férjét nemrég veszítette el hirtelen. Egyedül küszködik gyermekei nevelésével, a vállalkozással, amit addig ketten vittek a vállukon, és mindazzal, amit az élet naponta elé hoz. Ennek ellenére szakított időt rá, hogy felhívjon, és beszélgessen velem. Megmondtam neki, milyen hálás vagyok a kedvességéért.
Ekkor elmesélte, hogy a férje halála után a templomi csendes imádás ideje volt az egyetlen alkalom, ahol a fájdalma zsilipjei megnyílhattak. Volt úgy, hogy végigsírta az egész istentiszteletet, kiöntve a szívét Istennek, s vigasztalást találva Nála. Volt egy asszony, aki néha melléült, és csendben fogta a kezét.
Egy asszony.
Csendben.
Felajánlotta a jelenlét szolgálatát.
Hatalmas ajándék.
Aztán elmondta, milyen hatással volt rá ez a gesztus. „Megtanultam, milyen sokat jelent az egymásra szánt idő. Ha csak annyira futja, hogy egy-két süteményt tudok vinni valakinek, aki szenved, megteszem. Néha nyomaszt a rengeteg tennivaló, de mindig szakítok időt az emberekre. Az emberi kapcsolatok a legfontosabb elemei az életünknek.”
Arra gondoltam, mennyire tükrözi mindez Jézus lelkületét, aki szintén előre helyezte napirendjében az emberekkel való kapcsolatfelvételt. Hány és hány emberért állt meg. Arcok a tömegből, akikhez odafordult, akiket megszólított. Csak úgy.
Az asszony a kútnál.
Zákeus.
A vérfolyásos asszony.
A tanítványok.
Mária a lábánál.
És folytathatnánk a listát.
Mialatt most írok, számba veszem mai tennivalóimat. Hosszú a lista. Sok-sok kipipálni való, ami még előttem áll, ami az időmet, a figyelmemet igényli. Mind fontosak, de hogyan futtathatom át a listámat mai igénken? Hogyan válhatok minél hasonlóbbá Jézushoz, hogyan vehetem számba úgy a napjaimat, hogy bölcs szívhez jussak? Azt hiszem, új listát írok, és tanulok Melanie-tól. A listám első pontjait üresen hagyom. Nevek, nem tennivalók számára. Az első sor pedig így szól majd: „Válj hasonlóvá Jézushoz. Legyenek ma az emberek a legfontosabbak.”

Uram, a segítségedet kérem, hogy a Te fontossági sorrended szerint alakítsam a napomat. Te tudod, mennyire feladatorientált vagyok. Megtanítanád, hogyan tehetem az embereket az első helyre? Tedd fogékonnyá a lelkemet, hogy érzékelje a Tiédet, és megálljak az emberek mellett, ahogy Te tennéd. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.08.
www.proverbs31.org

Kell az elvonulás
Karen Ehman

„Gyertek velem, csak ti magatok, egy csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mk 6,31

Érzed, hogy függő vagy? Én igen. Sajnos, néha egészen súlyos a függőségem. A statisztikák szerint sokan osztoznak velem ebben. Tevékenységfüggő vagyok.
A főiskolán kezdődött. Egy távolról sem tökéletes, szétesett otthonból és az emiatti gyötrő fájdalomtól menekülve igyekeztem mindig lekötni magam. Sportoltam, szerkesztettem az iskola újságját, nyelviskolába jártam, ifjúsági csoportba, önkénteskedtem, s mellette részmunkaidőben dolgoztam, hogy eltartsam magam. Háromnak is elég lett volna, amennyi tevékenységet magamra vállaltam.
Sajnos, a nyüzsöghetnék nem hagyott el felnőttként sem.
A kultúra, amelyben élünk, nem segít leszokni, inkább bátorítja a hektikus életstílust, megtapsolja, jutalmazza. S ki az, aki nem szeretné, hogy néha megveregessék a vállát?
Ám ahhoz, hogy hatékonyan szolgáljuk Istent, nem elég csak lelassulni, csökkenteni vállalásaink számát, hanem néha teljesen le is kell állítanunk a nyüzsgést.
Épp túlvagyok egy egész hónapig tartó internet- és facebook-nélküli böjtölésen. Elmaradtak az állapotfrissítések, nem osztottan meg mókás képeket és videókat, nem száguldoztam blogos autópályákon 31 napig. Iszonyúan nehéz volt, de végül nagyon megérte.
Leutaztam egy 1950 körül épült lelkigyakorlatos házba. Olyan, mint egy diákotthon, nagyon olcsó (napi 10 dollár), de szép helyen van: szőlővel borított dombok között, illatos alma- és körtefákkal teli gyümölcsös mellett.
Bár lehetetlennek tűnő feladat kiszakadni az élet forgatagából, néha eljövök ide, hogy egyedül legyek Istennel, olvassak, töprengjek, írjak és elmélkedjem.
Magányosan sétálgatok az örökzöld sövénnyel szegélyezett utakon. Nincsenek villogó képernyők, televízió és internet, megcsörrenő telefonok. Csak szokatlan, áldott nyugalom.
Évekbe telt, míg megszoktam, hogy évente akár csak 24-48 órára megszüntessek minden tevékenykedést. Csomagolás közben egyfolytában rágódom: „Mi lesz a gyerekekkel? Mégis itthon kéne maradnom inkább. Annyi mindent meg tudnék csinálni ennyi idő alatt. Önzés, hogy elmegyek egyedül?”
De Jézus hív. Téged is. A fenti igeverssel: „Gyertek velem, csak ti magatok…”
Egyedül. Magadban és magadért. Javunkra szolgál.
És mindenekelőtt, mert szükségünk van rá. Az elvonulásban meghallhatjuk Isten hangját, Aki nem szereti túlkiabálni nyüzsgő életünk zajait, inkább halkan suttog, amikor egyedül vagyunk.
Nem mindig engedhetjük meg magunknak, hogy ténylegesen elmenjünk otthonról. Néha akkor is tudatosan ki kell húznunk magunkat a konnektorból. Egy-egy nap pár órára figyeljünk csak az Igére, és az Ő szavaira.
Keress egy barátnőt, akinek szintén erre van szüksége. Beszéljétek meg, hogy ilyenkor felváltva vigyáztok a gyerekekre. Akár úgyis, hogy ő átjön hozzátok a gyerekekkel, te meg átmész hozzá egyedül. (Barátnőd otthonában kevésbé vonja el a figyelmedet a szennyes ruha vagy a feltörlésre váró padló!) Legközelebb meg fordítva csináljátok.
Igen, a keresztény élethez kell az elvonulás. Jézus maga is szünetet tartott néha, és visszavonult a csendbe, a magányba. Kövessük példáját ebben is. Próbálj találni már ma egy alkalmas napot, időszakot, amikor te is leállsz, visszavonulsz és feltöltekezel. Nem fogod megbánni.

Uram, bocsásd meg, hogy nem hallgattam hívásodra, hogy vonuljak el veled egy csendes helyre. Segíts, kérlek, úgy rendezni a dolgaimat, hogy szakíthassak időt a Veled való együttlétre anélkül, hogy megzavarnának. Nagyot kortyolnék végtelen szeretetedből, hogy eltöltsön a nyugalom és béke, amire annyira vágyom, és amit csak Tőled kaphatok meg. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.09.
www.proverbs31.org

Belépni a másik fájdalmába
Samantha Reed

„Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” Lk 10,33

Fülledt nyáreste borította be a hátsó verandát, ahhoz is meleg volt, hogy megbillentsük a hintaszékeket, amiken ültünk. Egyetlen könyörülő szellő se rezdült. A pillanat nyugalma csendre késztetett. Csak hallgasd. Légy irgalmas. Térdét felhúzta az arcáig, a tekintete könyörgött. „Kell valaki, aki mellém kuporodik a gödörben. Aki segít kitörnöm a bánatból.”
Egy gombóc a torkomban válaszolt a fájdalmára. A történések leütötték. Félholtan hevert az élet útja mentén.
Kényelemszeretetem intett: surranj ki a vészkijáraton, mielőtt elárasztja lelked a zavartkeltő irgalom. Közismert sémaválaszok tülekedtek az ajkamra:
Az idő meggyógyítja a sebeket.
Amibe nem halsz bele, attól megerősödsz.
Isten időzítése mindig tökéletes.
Mindennek eljön az ideje.
„de amikor meglátta, elkerülte” (Lk 10,31b).
Nem tehetem meg, hogy elmegyek a vesztesége mellett. Hogy előre gyártott szavakat dobok rá, miközben átlépek a fájdalmán. Sokszor jobb visszatartani egy mondatot, mint hanyagul odavetni. Hallgass. Figyelj rá. Légy irgalmas.
„Egy szamaritánus pedig, amikor odaért és meglátta, megszánta; odament hozzá…” (Lk 10,33-34a)
Nem akarom sima sajnálkozással megérinteni. A sima dolgok nem tapadnak. Az átélt irgalom tapaszát ragasztom a sebére.
A közhelyek nem hoznak megkönnyebbülést. A csendes jelenlét, az odafigyelés, a könyörülő kéz segít. Az Ige igazsága irgalmas cselekedetekkel párosulva elindíthatja a gyógyulás folyamatát. Be kell lépnünk a gödörbe. Belesüllyednünk a csendbe. Hallgass. Figyelj rá. Légy irgalmas.
„olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta.” (34. v.).
Az irgalmas szamaritánus többet tett, mint hogy odalökött pár pénzdarabot, egy pokrócot vagy egy kortynyi vizet adott. Első volt a sorban, aki ápolta a sebesültet, segített neki talpra állni és meggyógyulni. Az irgalmas szamaritánus megállt, odahajolt hozzá, és biztosította a szükséges segítséget.
Azon a fülledt estén barátnőm lassú gyógyulása elkezdődött. Nem sokat tehettem, de segítőkész lélekkel adtam, amim volt - és a segítő szándék sokra képes. A karom nem mozdult, de hozzáért az övéhez, az élet valóságát közvetítette. Figyeltem reménység szintjének ingadozását, s ha alacsony volt, feltöltöttem.
Az irgalom az újrabízás, a feltámadó hit lehetősége felé irányította. Mások tanácsokkal látták el, imádkoztak érte, igaz szavakat mondtak neki. Karunkkal alányúltunk, felemeltük, és kihoztuk a gödörből. A gyógyulás felé fordítottuk.
„Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.” (35. v.)
Évek múltán összetört a szívem. Darabkái szanaszét gurultak, mint üveggyöngyök a dobozból. Meginogtam, majd elvágódtam a fájdalom mocsarába.
Barátnőm odajött hozzám, a túloldalon hagyta a „fel a fejjel”, „az, hogy szerettétek egymást, megéri a veszteséget” – szerű közhelyeket. Odahajolt a fájdalmamra. Csendben, figyelve, irgalmasan. Egy enyhe tavaszi reggelen, ugyanazon a verandán, előttünk két kávéscsésze.
„Újra egész leszel. Meg fogsz gyógyulni. Hinni fogod még, hogy Isten jó, vannak tervei veled, nem hagyott el sohasem.” Egy szemhunyorítással folytatta: „Valaki mondta ezt egyszer nekem, és igaza volt. Újra hiszek; újra bizakodom.” Az Irgalom rábólintott, ketten átkaroltak, és segítettek felállni. Ideje indulni; ideje gyógyulni.
„Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."” (36-37. v.)

Köszönöm, Uram, gyógyító irgalmadat. Köszönöm, hogy osztoztál fájdalmamban, mikor meghaltál a kereszten. Kérlek, nyisd meg a szemem, hogy meglássam magam körül a szenvedőket, taníts meg csendben lenni, figyelni rájuk és irgalmat gyakorolni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.12.
www.proverbs31.org

Az én gondolataim vs. Isten gondolatai
Melissa Taylor

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10

Meg szoktad kérdőjelezni saját értékes voltodat? Gyakrabban gondolsz arra, ami rossz benned, mint arra, ami jó?
Egyik nap tudatára ébredtem, hogy magamat boncolgatom, miközben valami probléma gyökerét keresem. Ahogy előre haladtam önmagam szétszerelésében, felismertem, hogy nem is saját magam, hanem egy másik hang, az ellenség, a Sátán hangja dobja rám a tojásokat. Minél tovább hallgattam a vádjait, annál jobban zsugorodott önértékelésem és biztonságérzetem.
Hosszú ideig nem ismertem fel a hangját. A sajátomnak hittem a sok negatív gondolatot és a hamis megállapításokat.
A Biblia legelején egy kígyó besiklik Ádám és Éva életébe. Hazug sziszegésével beférkőzött a tudatukba, hittek neki, és így elszakadtak Istentől. Jézust is megkísértette a hazug. De Ő készen állt az Írás szavaival visszavágni neki, és győzni tudott.
Nekünk is birtokunkban lehet ez a fegyver. Ha szívünk és tudatunk megtelik az Igazsággal, le tudjuk győzni a hazug gondolatokat önmagunkról, és a Sátán fülünkbe suttogott álságait.
Megdöbbent a különbség, ha összevetem saját negatív gondolataimat az Igével:
Az én gondolatom: Fel akarom adni.
Isten szava: Tarts ki. (Mt 5,33-37)
Az én gondolatom: Nem látom az utat, el fogok tévedni.
Isten szava: Ő szemmel tartja és elegyengeti az utamat. (Péld 5,21; 4,26)
Az én gondolatom: Senki sem szeret.
Isten szava: Ő az életnél is jobban szeret. (Jn 3,16)
Az én gondolatom: Csúnya vagyok.
Isten szava: Csodálatosnak alkotott. (Zsolt 139,14)
Az én gondolatom: Egyedül vagyok, nem ért meg senki.
Isten szava: Ő soha nem hagy el. Tervei vannak az életemmel. (5Móz 31,6; Jer 29,11)
Az én gondolatom: Egyszerűen nem vagyok elég jó.
Isten szava: Saját képére teremtett engem. (1Móz 1,26)
Lennél szíves kicserélni a tudatodban a hazugságokat Isten igazságával, hogy amikor az ellenség újra támad, visszaverhesd hamis vádjait Isten rólad mondott szavaival?
Kezdetnek vesd mérlegre a gondolataidat, imádkozz bölcsességért, hogy meg tudjad különböztetni az ellenség hangját. Az elítélő gondolatok, amik rombolják önbecsülésedet Krisztusban, nem Istentől származnak. Határozzuk el, hogy mindennap megújítjuk gondolatainkat Isten Igéjében, kiszedegetjük közülük a régi, álnok hazugságokat, s az Igazságot ültetjük helyükbe.

Uram, köszönöm Neked életadó igazságaidat. Tölts fel Igéddel, hogy szabadságban élhessek, és megújuljon önbizalmam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.14.
www.proverbs31.org

Mikor Isten megbánt
Lysa TerKeurst

„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad.” Fil 4,12-13

Bántott már meg Isten? Őszintén bevallom, néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippibeliekhez írt levélből, azt gondolom, hogy ez kemény dió.
Hogy elégedett legyek minden helyzetben?
Tényleg?
Évekkel ezelőtt a kislányom a nemzeti tornászválogatott tagja volt. Mialatt néztem a gyakorlatait, úgy éreztem Isten is mosolyog. Szép volt, csupa báj és kellem, magával ragadta a tekintetet.
Egyik este edzés közben, mikor élete egyik legnagyobb versenyére készült, leesett. Százszor is elvégezte már a gyakorlatot gond nélkül. De most valami félresikerült, és egy kis hiba örökre keresztülhúzta tornászálmait.
Egy évig jártunk egyik orvostól a másikig, de végül mindig ugyanazt hallottuk: a sérült válla soha sem lesz képes megtartani a testsúlyát.
Bevallom, szívszorító volt. Nézni, ahogy egy 14 éves kislány küszködik a felismeréssel, hogy egyszer s mindenkorra le kell mondania az álmairól – hát ez nem igazán tölt el elégedettséggel. Persze, tudom, a nagybetűs életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel is szembekerülnek emberek. De az ő életében ez óriási csapás volt.
Milyen könnyű ilyenkor belekerülni a miértek örvényébe, és közölni Istennel, hogy megbántott.
Miért kellett ennek megtörténnie?
Miért nem akadályozta meg Isten?
Miért nem hallgatta meg az imádságaimat?
Átélted már? Voltál már olyan helyzetben, amikor minden egyetlen kérdésben sűrűsödött: hogy engedhette Isten, hogy ez megtörténjen? Lehet ez persze apróság is, például, mikor nem találod a kulcsaidat, vagy arra lépsz ki a házból, hogy leeresztett a kerék, épp aznap, mikor nagyon pontosan kéne érkezned egy fontos találkozóra.
A miértek kísértése nagyon erős.
Rákérdezni a miértekre természetes dolog. Egyáltalán nem mond ellent szellemi értékrendünknek. De ha a miértek eltávolítanak Istentől ahelyett, hogy közelebb vinnének, akkor helytelenül tettük fel a kérdést.
Ha a „miért?” reménytelen, akkor milyen kérdés mutat előre?
A „mit?” és a „mi?” kérdés.
Más szóval: „Most, hogy ez a helyzet, mit kezdhetek vele?”
Fil 4,8: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”
Ezt az igét úgy szoktam hívni, hogy „a gondolataim parkolóhelye”.
Ide kellett elérkeznie Ashley-nek is az adott szituációban. Ahelyett, hogy a miérteken rágódna, segítenem kellett, hogy másfajta kérdéseket tegyen fel magában:
Ez a valóság - mit kezdhetek vele?
Mit tanulhatok belőle?
Mi az ebben, ami a javamat szolgálja?
Mit, milyen más lehetőséget nyit meg előttem Isten gondoskodása?
Mennyiben járul ez hozzá a fejlődésemhez, a szellemi növekedésemhez?
Ha átkapcsolunk a miértekről a „mit” kérdésekre, gondolatainkat a helyes parkolóhely felé tereljük.
Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.
Segít, hogy továbblépjünk, amikor úgy érezzük, Isten valami olyasmit engedett megtörténni, ami szörnyű, és ezt nem értjük? Igen, segít.
Azért imádkozom, hogy neked is segítsen.

Uram, szeretnék a szereteteden átszűrni mindent, ami történik velem. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni, miért következnek be bizonyos események. Felemészt a próbálkozás, hogy megtaláljam a dolgok értelmét, pedig ehelyett a Te perspektívádból kéne néznem az élet történéseit, és bíznom kéne Benned. Köszönöm, hogy másként látom mostmár a dolgokat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.15.
www.proverbs31.org

Történetek Adventre 23

2011-12-11T21:54:00.002+01:00

Örökre - karácsonyi történet Oroszországból
Will Fish
rövidített, terjeszthető változat

1994-ben két amerikai tanár elfogadta az Orosz Oktatási Hivatal meghívását, hogy bibliai alapokon álló erkölcstant és etikát tanítson állami intézményekben: börtönökben, cégeknél, tűzoltóságokon és rendőrségeken, és egy nagy árvaházban. Mintegy 100 árva, elhagyott vagy az otthoni durva bántalmazásból kimentett gyermek élt az állami fenntartású intézményben. Az amerikai küldöttektől hallottuk az alábbi történetet:

Közeledtek az ünnepek 1994 telén, ez volt az első alkalom, hogy a gyermekek a Karácsony igaz történetéről hallottak. Meséltünk nekik Máriáról és Józsefről, akik megérkeztek Betlehembe. Nem találtak szállást a fogadóban, ezért egy istállóban húzták meg magukat. Ott született meg a kis Jézus, szülei egy jászolba fektették.
A gyerekek és az otthon személyzete feszült figyelemmel hallgatták a történetet. Többen előre jöttek, s felültek a padok tetejére, hogy egy szót se veszítsenek el.
Mikor befejeztük, kartonlapokat osztottunk ki a gyerekeknek, s megmutattuk, hogyan tudnak jászlat hajtogatni. Mindenki kapott egy kis sárga papírszalvéta darabot, amit otthonról hoztunk. A városban nem lehetett színes papírt kapni. Útmutatásunk szerint a gyermekek összetépték a sárga szalvétát, és gondosan kibélelték „szalmával” a jászolt. Kis darab flanelből készítették el a kis Jézus pólyáját. A flanel egy amerikai hölgy hálóingéből származott, aki mikor hazaindult, hátrahagyta néhány régi ruháját ilyen célra. Szintén még Amerikából hoztuk azt a drapp posztót, amiből babaformákat vágtunk.
A gyerekek szorgosan dolgoztak a jászluk összeállításán, én az asztalok közt sétálgattam, hogy segítsek, ha szükséges. Minden rendben ment, míg oda nem értem a kis Misa asztalához. 6 év körüli kisfiú volt, és már befejezte a munkát. Belenéztem a jászolba, amit készített, és meglepődve láttam, hogy két baba fekszik a szalmán.
Gyorsan odahívtam a tolmácsot, és kértem, kérdezze már meg a kisfiút, miért rakott két babát a jászolba. Misa öntudatosan összefonta a karját a mellén, ránézett az elkészült jászolra, és elkezdte mesélni a betlehemi történetet. Ahhoz képest, hogy alig volt hat éves, és hogy először hallotta, nagyon pontosan elsorolt mindent – addig, amíg oda nem ért, hogy Mária elhelyezte a kis Jézust a jászolba.
Innen már szabadon szőtte tovább a történetet. Saját befejezést talált ki hozzá: „És amikor Mária betette a kisbabát a jászolba, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hol lakom. Mondtam, hogy nincs anyukám meg apukám, és nincs hol laknom.
Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatom nála. De mondtam neki, hogy azt nem lehet, mert nem tudok neki ajándékot adni, pedig mindenki más adott. De nagyon szerettem volna vele lenni, és gondolkoztam, mim van, amit neki adhatnék. Arra gondoltam, ha melegíthetném, az jó ajándék lenne.
Ezért megkérdeztem Jézust: „Ha melegítenélek, az elég lenne ajándéknak?”
„Igen”, mondta Jézus, „ha melegítenél, az lenne a legjobb ajándék, amit kaphatok.”
Ezért bemásztam a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, maradjak vele, és lakjam nála örökre.”
Mikor befejezte a történetet, Misa szemét ellepték a könnyek. Kezével eltakarta a szemét, leborult a padra, a válla rázkódott a zokogástól. Az árva kisfiú rátalált valakire, aki sosem hagyja el, aki vele marad ÖRÖKRE.

Történetek Adventre 22

2011-12-09T17:06:00.000+01:00

Erik és az öregember

Egy Nancy nevű édesanya mesélte el ezt a történetet egy karácsonyi ebédről, amit a nagyszülőkhöz tartva költöttek el útközben egy étteremben, távol az otthonuktól.

Csak mi voltunk kisgyermekkel az étteremben. Eriket egy magas etetőszékbe ültettem, körülnéztem, a vendégek csendben ettek, vagy halkan beszélgettek. Hirtelen Erik széles mosollyal elkiáltotta magát: Szia! Kisbaba tenyerét az etetőszék tálcájához nyomta, mintha ki akarna szállni. A szeme csillogott az örömtől, s tele szájjal vigyorgott. Apró kis hangokat hallatott boldogságában.
Körülnéztem, keresve az öröm forrását. És megláttam. Egy férfi volt. Kabátja kopott, foltos, elviselt. A nadrágja gyűrött, szakadt, cipzárja rég nem működött, valaha cipőnek nevezett lábbelijéből kikandikáltak az ujjai. Az inge is koszos volt, a haja fésületlen, mocskos. Szakállnak nem nevezhető borosta volt az arcán, az orra göcsörtös, pirosas lila foltokkal. Elég távol voltunk tőle, hogy érezhettük volna a szagát, de biztos voltam benne, hogy bűzlik.
Kezét lóbálva integetett vissza Eriknek. „Szia, baba; szia nagyfiú; látlak ám kishaver!” – kiabálta. A férjemmel egymásra néztünk. Most mit tegyünk? Erik továbbra is lelkesen kacagott: „Szia!” – kiáltotta vissza. Az emberek felfigyeltek, előbb ránk néztek, majd az öregre. Ha van össze nem illő pár, az a vén csavargó volt – meg az én gyönyörű kisfiam.
Megjött a rendelésünk, az öreg tovább hangoskodott. „Kerekecske-dombocska, vagy nem is, tudod a csípicsókát? Nézzék, tudja, hogy kell csípicsókázni!” Mindenki azt hitte, nincs ki a négy kereke. Egyértelműen részeg volt. Zavarban voltunk. Csendben fogyasztottuk az ételt, persze csak mi a férjemmel, mert Erik előadta teljes repertoárját a benne gyönyörködő züllött öregembernek, aki mindent lelkesen kommentált.
Végre készen voltunk, s indulhattunk a kijárat felé. A férjem a pulthoz ment fizetni. Mondta, kint megvár a kocsinál. Ahogy mentem kifelé Erikkel az ölemben, az öreg az ajtóhoz közeledett. „Uram, csak jussak ki, mielőtt hozzánk ér” – könyörögtem. Ahogy mellé értem, megpróbáltam neki háttal, oldalazva elmenni mellette, nehogy véletlenül elérjen a lélegzete. Ahogy elfordultam, Erik áthajolt a karomon, s mindkét kezével az öreg felé nyújtózkodott: „Ölbe, ölbe…” Mielőtt észbe kaptam volna, már át is tornázta magát az öreghez, aki kivette a karomból. Egy bűzös vénember és egy nagyon kicsi gyermek szeretetölelését láttam. Erik bizalommal, teljes odaadással rásimult az öreg vállára. Az behunyta a szemét, és két könnycsepp indult el a szemhéja alól. Az egyik, a kegyetlen élettől, nehéz munkától, fájdalomtól göcsörtös öreg kéz gyöngéden, nagyon gyöngéden tartotta kisfiam fenekét, míg a másik a hátát simogatta.
Nincs két emberi lény, aki ilyen rövid ideig ilyen erősen szerette volna egymást. A fájdalomtól döbbenten álltam. Az öreg fél percig még ringatta Eriket, aztán kinyitotta a szemét és belevéste tekintetét az enyémbe. Határozott, parancsoló hangon mondta: „Aztán vigyázzon erre a gyermekre.” Megbabonázva válaszoltam: „Vigyázni fogok”, s a torkom elszorult. Az öreg lefejtette Erik kezét a nyakáról, kényszeredetten, vágyakozva, mintha nagyon fájna. Átvettem a kisfiamat, az öreg pedig elbúcsúzott. „Áldja meg az Isten, asszonyom, köszönöm, hogy én is kaptam karácsonyi ajándékot.” Nem tudtam válaszolni, valami köszönöm-félét motyogtam.
Erikkel a karomban a kocsihoz futottam. A férjem nem értette, miért sírok, miért szorítom a kicsit úgy magamhoz, és miért mondom egyre: „Istenem, bocsáss meg!” Az előbb tanúja voltam Krisztus szeretetének, amit egy törékeny, ártatlan kisgyerek mutatott meg nekem, aki nem ismeri a bűnt, aki nem ítélkezik; itt volt egy gyermek, aki csak a lelket – s az anyja, aki csak a külsőt látja. Egy vak keresztény - ölében egy látó kisgyermekkel. Úgy éreztem, Isten ezt kérdezi tőlem: Átadod egy pillanatra a gyermekedet? – Isten, aki a sajátját egy örökkévalóságig nekünk adta.
A rozzant öregember, tudtán kívül, rávezetett egy addig csak félig értett igazságra: ahhoz, hogy bejussunk Isten Országába, olyanoknak kell lennünk, amilyenek a kisgyerekek.

www.just4kidsmagazine.com

Lélekerősítő levelek 66

2011-12-06T20:44:00.000+01:00

A kos már úton van
Glynnis Whitwer

„Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” 1Móz 22,14

Voltál már olyan kétségbeesett helyzetben, hogy minden reményed elveszett?
Ültél már a konyhaasztal mellett kezedben a villanyszámlával, és fogalmad sem volt, hogy tudod majd kifizetni? Álltál már a csukott ajtó előtt, amit épp most csapott be előtted egy lázadó tinédzser, és úgy érezted, sosem jön már helyre a kapcsolatotok? Törték már össze úgy a szíved, hogy azt hitted, sosem fogsz felépülni?
Szomorúan látjuk, hogy tönkrement világban élünk, ahol a kétségbeejtő szituációk mindennaposak. Tudom, van olyan olvasója ennek a bizonyságtételnek, aki nem látja a kiutat reménytelen helyzetéből. Ha te vagy az, kérlek, olvass tovább. Hiszem, hogy Istennek van számodra ma egy reményt keltő üzenete.
Az üzenet a Bibliából való, egy kétségbeejtő helyzetbe került ember története. Ábrahámnak hívják, és élete legnagyobb próbatétele előtt áll. Egy gyermek utáni vágyakozás hosszú évei után Isten megajándékozza Ábrahámot egy fiúval, akit Izsáknak neveznek el. Ábrahám sosem gondolta volna, hogy Isten azzal teszi próbára a hitét, hogy fel kell áldoznia a fiát. De ez történik.
Ábrahám életének legsötétebb napja lehetett, mikor baktatott fölfelé a hegyen, mellette Izsák a tűzhöz való rőzsével a hátán. Ábrahám úgy gondolta, minden lépéssel közelebb jut egy reménytelen szituáció szomorú végéhez: a fia halálához. Szomorúsága ellenére Ábrahám bízott Istenben. Szíve nem repesett az örömtől. Nem perdült táncra felfelé a hegyen. De rakta egyik lábát a másik elé. Ment előre a sötétségben, engedelmeskedett Istene parancsának.
Ábrahám tudta nélkül valami más is baktatott felfelé a hegyen. Lassan. Nem látta senki. A hegy másik oldalán. Valami más is rakta egyik lábát a másik elé. De Ábrahám nem láthatta.
Ábrahám minden lépésével egy időben egy kos is tett egy lépést felfelé a hegyen.
Ábrahám csak a saját magányos, fájdalmas útját észlelte. Minél közelebb jutott a célhoz, annál erősebb lett a gyötrelmes rettegés. Nem tudom, voltak-e kérdései közben. Nekem lettek volna. Miért nem lép közbe Isten? Miért nem vet már véget a próbatételnek? Nem bizonyította már eléggé Ábrahám a hűségét? Miért így teszi próbára?
Nem jött válasz. Nem hangzott szózat a mennyből. Ezért hát folytatta engedelmesen a parancs teljesítését. Elhelyezte Izsákot az oltáron, és készült fia feláldozására.
És ebben a pillanatban, a legutolsóban, mikor úgy tűnt, eljött a vég, Isten megszólalt, és leállította az áldozatot. Ábrahám felnézett, és meglátott egy kost a bokrokba akadva. Levette fiát az oltárról, helyére fektette a kost, és feláldozta az Úrnak.
A helyet Yahveh-Yireh-nek nevezte el, ami annyit tesz: Az Úr gondoskodik. A történetet leírták, hogy az Isten-követők hosszú nemzedékei olvashassák. Leírták, hogy te és én is olvashassuk, mikor reménytelen helyzetbe kerülünk. Kinyomtatták, hogy te és én is megtudhassuk, hogy Istennek megvan a terve a megoldáshoz. Nem látjuk még. Nem hallunk semmit. De bízhatunk Isten működésében. Az Úr gondoskodik. Rólad is, rólam is.
Bízni akarok Istenben. A kos már úton van.

Uram, Te tudod, mennyire kétségbeesett vagyok. Tudod, hogy megingott a hitem. Akarok bízni benned, de nehezen megy. Kérlek, lépj közbe, segíts, hogy hinni tudjak, mialatt várakozom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.30.
www.proverbs31.org

Túl a kétségek árnyain
Renee Swope

Te azonban kiválasztott vagy, királyi pap, szent ember, Isten tulajdonba vett, hogy hirdesd nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő világosságára hívott el. (1 Pt 2,9 alapján)

A fürdőszobai tükör előtt álltam, a nagy eseményre szépítkezve, s könyörögtem Istenhez, fűtsön fel önbizalommal, vagy küldje vissza, legyen szíves, Jézust, mielőtt az előadásomra sor kerülne. Egész héten bénító kétségek gyötörtek, minden megkérdőjeleződött.
Hiába éreztem megtiszteltetésnek hónapokkal ezelőtt, mikor a szervező felkért a közreműködésre, már nem voltam biztos benne, hogy jól tettem, hogy igent mondtam neki. Szünet nélkül jöttek a kérdések: Mi lesz, ha belesülök, ha elfelejtem, mit akartam mondani? Mi lesz, ha hatástalanok lesznek az érveim? Ha nem fogják fel történeteim értelmét, ha nem nevetnek a poénjaimon? Mi lesz, ha….?
Mikor megfordultam, hogy még beletegyek valamit a hátam mögött lévő táskába, megláttam háromméteres árnyékomat a falon. Meglepett, milyen hatalmas, mennyire eltorzítja 165 cm magas, normál testalkatomat.
Aztán ráébredtem, hogy a bizonytalanságom is létrehozott egy hatalmas árnyékot, a kételkedés árnyékát. Eltorzította a gondolkodásomat, elhatalmasodott az érzelmeimen.
Ahogy ott álltam, és néztem az árnyékomat, Isten mintha a szívemhez suttogott volna: Renee, azért látod az árnyékot, mert háttal vagy a fénynek. Fordulj a fény felé.
Ha valami a fény útjába kerül, árnyékok vetülnek körénk. Ez a helyzet a kétségek árnyékával is. Ha magunkra összpontosítunk, arra, milyen alkalmatlannak érezzük magunkat, vagy hogy mások mit gondolnak rólunk, árnyékot vetünk a gondolkodásunkra, megszakítjuk Isten fényének áradását a szívünk felé.
Nem az a feladatunk, hogy árnyékot vessünk, vagy hogy magunk legyünk a fény. Arra rendeltettünk, hogy a Fényben éljünk, és figyeljünk arra, mit gondol Isten rólunk. Úgy szeretem, ahogy Keresztelő Jánost írja le a Biblia: „Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie” (Jn 1,6-7).
Ez ránk is igaz. Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12b). Ha elég közel maradunk Jézushoz, mialatt követjük Őt, bizalmunkat megtaláljuk Benne.
Ha érzelmeink fókuszát saját alkalmatlanságunkról az Ő mindenre alkalmasságot ígérő szavaira fordítjuk, önbizalomhiányunkat tartós Istenbizalomra cserélhetjük. Ha így teszünk, életünk bizonyságtétellé válik, tanúskodunk Arról, aki előhívott minket a sötétségből az Ő ragyogó világosságába (1 Pét 2,9).
Szeretnél jobban kötődni Jézushoz, szeretnél Istenben bízó emberré válni, aki biztonságát kizárólag Rá alapozza? Ha igen, akkor legközelebb, mikor az alkalmatlanság érzésének hideg árnyékát érzed, ne kérj Istentől több önbizalmat, imádkozz inkább tartós Istenbizalomért. Aztán fordulj oda a Fényhez, hogy szíved az Ő ígéreteiből fakadó biztonságra fókuszáljon, és abban éljen.
- Amikor alkalmatlannak érzed magad arra, amit vállaltál, jusson eszedbe Isten szava: kiválasztott vagy.
„Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én vagyok” (Iz 43,10a).
- Amikor úgy érzed, képtelen vagy valamire, ha meginog alattad a talaj, Isten azt mondja: képes vagy.
„Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, és magaslatokon enged járni engem” (Hab 3,19).
- Ha érdemtelenséged gyötör, gondolj arra, hogy Isten azt mondja, szeret téged.
„Drágának tartalak és becsesnek … szeretlek” (Iz 43,4a).

Uram, Igéd azt mondja, kiválasztottál, királyi pappá, szentté tettél, Hozzád tartozom. Segíts, hogy sose felejtsem el, hogy előhívtál kétségeim árnyékából, hogy másoknak is bizonyságot tegyek a Fényről és a reményről, amit Benned megtaláltam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. 08. 31.
www.proverbs31.org

Mikor elő akar jönni belőlem a csúnya kislány
Lysa TerKeurst

„Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” (Jn 15,11)

Előfordul néha veled is, hogy valaki ki akarja tépni az örömöt az életedből?
Velem igen.
És ilyenkor nagyon nehéz. Harcolnom kell. A jó kislány bennem azt mondja: „Légy kedves. Viselkedj Jézushoz méltóan. A te felelősséged, hogyan reagálsz. Uralkodj magadon, Lysa, uralkodj magadon.”
De az agyam csúnya-kislány-oldala kifakad. „Hogy volt képes ezt tenni/mondani! Majd én megmutatom neki!”
Az egyik énem így szól: kulcsold imára a kezedet.
A másik: mondd meg neki a magadét amúgy istenigazából.
Veszekedések.
Kijut belőlük. Talán mindegyikünknek. Főleg azokon a bizonyos napokon.
És Isten?
Nagyon szeretem, ahogy ez a két szó hat rám. Megakaszt. Lecsillapít. Emlékeztet. Megnyugtat. Legyőzi bennem a csúnya kislányt. És arra késztet, hogy megálljak. Állj meg. Csak egy pillanatra állj meg. Mert ezzel a pillanatnyi szünettel esélyt adsz a Szentléleknek, hogy leállítsa a csúnya kislányt, aki majd kirobban belőled, és ezzel végleg elmérgesítené a helyzetet.
A Szentlélek másképp beszél: „Lysa, állj meg, és gondolkodj. Lehet, pillanatnyilag jól esne üvöltözni, visszavágni, kiönteni a dühödet. De hosszútávon neked is rossz lenne. Rettenetesen éreznéd magad. Furdalna a lelkiismeret. Gyerünk, Lysa, csillapodj. Nézz előre, és tedd azt, ami hosszútávon a legjobb.”
Jó. De akkor is ronda dolog, hogy el akarja venni az örömömet.
Ám valójában senki sem veheti el az örömömet, ha én nem hagyom.
Jézus mondja a Jn 15,10-12-ben: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen. Az én parancsom pedig ez: szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”
Több ponton is megérint ez az ige. Minden másokkal való interakcióban eldönthetem, megmaradok-e Isten szeretetében, vagy elfordulok tőle. Azt nem tudom irányítani, hogy az a személy hogy viszonyul hozzám. De azt igen, hogy én hogyan reagálok. Ha úgy döntök, megmaradok Isten szeretetében és kedves leszek, ez az örömömre jó hatással lesz. Jézus beinjekciózza örömét a kedves emberek szívébe. Ha úgy döntök, hogy kedves leszek, örömöm ahelyett, hogy megcsappanna, feltelik, teljessé lesz.
Vonulj hát vissza, csúnya-kislány-énem. A jézusi kislány föléd kerekedik. És ragaszkodik minden cseppnyi örömhöz, ami jogosan az enyém. Külső körülmények elrabolhatnak tőlem dolgokat. De az örömömet nem vehetik el.

Uram, ez most olyan szépen hangzik. De nem lesz könnyű, mikor újra találkozom az illetővel, azzal, aki miatt a csúnya kislány elő akar jönni belőlem. Segítesz, hogy ne felejtsem el ezeket a gondolatokat? Segítsz állandóan tudatosítani, hogy ez az ember nem rabolhatja el az örömömet, ha nem hagyom? Juttasd mindig eszembe, hogy ha kedves vagyok, az nem lecsapolja, hanem feltölti örömömet. És ez az, amit szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. 09. 01.
www.proverbs31.org

Hitet az érzelmek fölé
Tracie Miles

„Mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Zsolt 25,5,

Hónapokig dolgoztam rajta, nagy reményekkel, bízó várakozással.
Egy szempillantás alatt összeomlott. A hír hegyes késként a szívemig hatolt, álmaimat apró darabkákra vagdosta.
Olyan nagy volt a csalódás, hogy nem tudtam az érzéseimen felülemelkedni. Fáradhatatlanul dolgoztam ezen a projekten, és most kiderült: hiába. Csalódást és elutasítást éreztem.
Aztán ez az érzés ingerültségbe fordult, majd sértődöttségbe. Úgy éreztem, ez nem fair.
Miért nem hallgatta meg Isten a kéréseimet? Miért ültette a szívembe egy álom csíráit, ha aztán hagyja, hogy kitépjék onnan? Miért engedte, hogy ez megtörténjék? Miért velem történt meg?
Tudtam, hogy pozitívan kéne hozzáállnom, hogy nem kéne feladnom, de úgy éreztem, erre képtelen vagyok!
Kérdések zakatoltak az agyamban. Mi értelme lenne? Miért próbálkozzam újra? Ha Isten ilyen sokáig nem teljesítette a kérésemet, miért folytassam?
Hagytam, hogy az érzéseim felülírják a hitemet.
Csak az járt az eszemben, mit érzek a kudarc miatt, és nem az, vajon mit tesz közben Isten láthatatlanul. Úgy éreztem, igazságtalan a helyzet, és nem gondoltam arra, hogy mindig Isten útjai a legjobbak. Vágytam az azonnali eredményre, és nem bíztam Isten mindig tökéletes időzítésében.
Mivel rájöttem, hogy érzéseim útját állják hitemnek, a 25. zsoltárhoz fordultam iránymutatásért. A zsoltáros szavai átmosták a lelkemet.
1. vers: „Uram, lélekben hozzád emelkedem!”
Csüggedt voltam, reménytelen, úgy éreztem értéktelen vagyok, elutasítottak. Ezért szívemet kiöntöttem Istennek. És Ő figyelt rám.
2. vers: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!”
Isten figyelmeztetett, hogy Benne bízzam, ne pedig valami álomban vagy vágyban. Ne a világ szempontjaiban. Ne a saját képességeimben. Ne az én időzítésemben. Ne a saját elképzeléseimben. Csak Benne bízzam. Isten elé hoztam imádságban ellenségeimet: az olyan nehezen megfogható érzéseket, mint a kételkedés, az elbizonytalanodás, az összezavarodás, a csüggedés.
3. vers: „Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!”
Függetlenül attól, hogy beteljesülnek-e elképzeléseim, nem szégyenülök meg, mert Isten az én Istenem. Még ha tervei ütköznek is az én álmaimmal, tudom, hogy akkor is betartja örök ígéreteit.
4-5a vers: „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem.”
Ezek a szavak megállítottak. Kezdtem racionálisan gondolkozni. Miért vertem a fejem a falba? Miért emészt a szorongás, a frusztráció? Hagytam-e, hogy Isten mutassa az irányt az utamon? Isten gyöngéden figyelmeztetni akar, hogy Ő a tanár, én a diák vagyok.
5b vers: „… mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.”
Ha saját vágyaimra és képességeimre hagyatkozom, biztos kudarc vár rám. Az öröm és a beteljesülés reménye egyedül Krisztusból származhat. Benne legyen a reményem, nem az emberekben, a karrierben, a férjemben vagy a gyermekeimben, az egyházban, az anyagi sikerben, a gondtalan életben vagy a beteljesülő álmokban. Istennel a csalódások lehetőségekké válnak, amik erősítik Belé vetett bizalmunkat. Az első lépés, hogy futtassuk át érzéseinket a hitünk igazságain.

Uram, Te tudod, mi fáj, ismered a csalódást, ami a szívembe szúrt. Segíts, hogy bízzam Benned, ahelyett, hogy engedem, hogy felemésszenek az érzéseim. Erősítsed meg hitemet, hogy uralkodni tudjon érzelmeimen. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.02.
www.proverbs31.org

Jelentésteli szépségek váratlan helyeken
Sarah Jio

„Tekintsetek föl a magasba,és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” Ézs 40,26

Ha azt mondja valaki, találok valami szépet a kertem gyomjai közt, nem hittem volna. Mégis ez történt egyik tavaszi reggel Seattle-ben lévő otthonomban.
Harmadik gyermekemmel való terhességem első időszakában voltam, annak minden kimerítő tünetével, elhívtam egy kedves, korosodó úriembert, hogy tisztítsa meg a kertemet a már-már uralomra jutó gazoktól. A délelőtt folyamán Randy, méretes szalmakalapjával, benyitott, és kérte, menjek vele, mert szeretne mutatni valamit.
„Nézze”, mutatott egy gazcsomóra.
„Mi ez?”
„Erdei ibolyák”, válaszolta.
Elkápráztatott a finom, halványlila kicsi virágok szépsége a szív alakú, sötétzöld levelek hátterével. „Vadvirágok” – folytatta Randy. „A legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Van, aki nem törődik velük, pedig szépek.” Rám nézett. „Meghagyhatom őket?”
Csodálatos volt a formás kis lila virágok csoportja a sok gyomnövény között. Megérintett. Hetek óta hányingerrel kezdtem a napot. Nyakig benne voltam az új regényem lektorálásában, miközben két féktelen lurkóra próbáltam vigyázni, s igyekeztem lépést tartani napi munkámmal egy magazinkiadónál. Az élet olyan volt, mint egy állandó maraton – és én már alig bírtam levegővel.
Ahogy ott álltam a kertben aznap reggel, rájöttem, hogy olyannyira csak a futásra koncentráltam, hogy elfelejtettem megállni, és beleszippantani a rózsák illatába – vagy felfedezni a gyomok között az ibolyát. Isten akar figyelmeztetni? Egy ilyen apró, finom kis valami, mint az ibolya, ami váratlanul és hívatlanul előbújik a kertemben, hordozhat valami fontos üzenetet számomra?
Lúdbőrös lett a karom a gondolatra. „Igen” – mondtam. „Kérem, hagyja ott őket!”
Aznap délután, nyitott szemmel Isten teremtett világára, észrevettem, hogy az út mentén is egész ibolyaszőnyeg virít. Talán már elmentem mellettük anélkül, hogy észrevettem volna őket. Mi van még, ami mellett vakon elmentem?
Míg tovább dolgoztam a regényemen, az ibolyák nem hagytak nyugodni. Éreztem, hogy a történetnek szüksége van ezekre az apró, mégis szembetűnő virágszirmokra. Lassacskán a megváltás, a megbocsátás, a kiengesztelődés kulcsszimbólumává váltak a regényemben.
A gyomok gyakran elvonják figyelmünket a szépség és öröm jelenségeiről az életünkben. Gondjaink és tennivalóink eltakarják szemünk elől a csillagok seregét és Azt, aki teremtette őket. Az ibolyák most arra figyelmeztetnek, hogy álljak meg a rohanásban, ne csak a következő feladatra koncentráljak, hanem próbáljak egyszerűen jelen lenni. Arra figyelmeztetnek, hogy keressem Istent a teremtett világban.
A természet különböző elemeit, a vadvirágoktól a madarakig, a Biblia gyakran felhasználja mélyebb mondanivaló közvetítéséhez. A Mt 6, 28-at például mindenki ismeri: „Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak….”
Isten kincsekkel szórta tele az életünket – ajándékokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Miket nem vettünk még észre, mit nem láttunk meg a nagy rohanásban?
Kérlek, nézz ma körül Isten teremtett világában, a ragyogó csillagoktól a szitakötő szárnyának kékes vibrálásáig. Emeld föl a tekinteted, és fogadd be a csillagok seregének látványát. Előfordul, hogy Isten jelentéktelennek látszó dolgokkal mély értelmű üzenetet küld nekünk.

Uram, köszönöm Neked teremtett világod szépségét. Segíts, nyisd meg a szemem, add, hogy jelen legyek, és meghalljam hangodat az apró, látszólag jelentéktelen pillanatokban. Azért imádkozom, hogy sose legyek annyira elfoglalt, hogy ne vegyem észre a szép és jelentésteli dolgokat, amiket az utamra helyezel, hogy vezessenek, és örömöt ébresszenek a szívemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.05.
www.proverbs31.org

A hála érzése mindent átalakít
Lysa TerKeurst

„Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12)

1992-t írtunk. Ültem az ágyon, arcomon csorogtak a könnyek, negatív gondolatok kergették egymást a fejemben. Miért olyan nehéz együtt élni vele? Miért nem képes megérteni? Miért nem tud megváltozni? Talán nem is kellett volna hozzámennem.
Ez a jelenet újra meg újra megismétlődött házasságunk első öt évében. Csüggedt voltam és kimerült, közel ahhoz, hogy feladjam.
És íme, itt vagyok, eltelt 19 év, és nagyon örülök, hogy akkor nem mentem el.
Az évek során az Efézusiaknak írt levél 6,12 megtanított, hogy nem a férjem az ellenségem. Érezhetem úgy, hogy ő az, de valójában az igazi ellenségem a Sátán, aki gyűlöli a házasságot, és mindent kieszel, hogy közénk álljon.
A Sátán célja mindig az, hogy valamit beékeljen két ember közé, és szétválassza őket.
Minden úton-módon el akar választani egymástól: konfliktusokkal, fájdalommal, félreértésekkel, a zavarkeltés száz meg száz módszerével.
El akar szakítani a szomszédainktól, a barátainktól, a munkatársainktól, a szüleinktől, a házastársunktól, a gyermekeinktől.
Mindenekelőtt Istentől akar elválasztani. Isten szívéről akar leszakítani.
Egyik stratégiája a Sátánnak, amivel az szétválasztást elindítja, hogy igyekszik minket belesüllyeszteni a duzzogás, panaszkodás lelkiállapotába. Ha sikerül figyelmünket a nehézségekre, az egyértelműen negatív dolgokra irányítania, ezzel apró, egyre táguló repedéseket üthet kapcsolataink falán.
A szomszéd – és bárki más – füve egyre zöldebbnek látszik a miénknél.
Tisztán látom a folyamatot, ami házasságunk első öt évében végbement. Valahogy hiperérzékeny lettem mindenre, amit rossznak véltem a férjemben, s teljesen vak lettem a jóra.
Duzzogtam, panaszkodtam, zaklattam, és meg akartam változtatni.
S eközben majdnem tönkretettem a házasságomat.
A Sátán egyre inkább teret nyert, ahogy a távolság Art és köztem napról napra növekedett. Elmentünk tanácsadásra, de szívem annyira fájt, úgy megkeményedett, hogy semmi szinten nem voltam hajlandó kapcsolatba lépni vele. Keserű voltam, zsémbes, és boldogtalan.
Aztán egyik nap, mikor könnyek között könyörögtem Istenhez, tegyen valamit, hogy jó irányba forduljanak a dolgok, késztetést éreztem, hogy felsoroljam Artnak azokat a tulajdonságait, amikért hálás lehetek.
Eleinte nehezen ment. A Sátán suttogásainak hatása alatt voltam, csak a negatív dolgokat láttam, fel sem merült, hogy valami jót is találhatok.
Aztán, ahogy egymás után felszínre kerültek a pozitív vonások, a hozzáállásom is kezdett megváltozni. Mintha a negatív felhők lassan oszladozni kezdtek volna, újra láthatóvá váltak a pozitív tulajdonságok.
Szomorú, hogy öt évem arra ment el, hogy a zöldebb füvön ábrándoztam. Mostmár tudom, hogy ott zöldebb a pázsit, ahol trágyázzuk, és öntözzük. A hála érzése – amikor tudatosan számba vesszük, miért lehetünk hálásak – kiváló módja a pázsit gondozásának. Mindent átalakít.

Uram, köszönöm, hogy megmutattad, milyen jótékony hatása van, ha tudatosítom és értékelem szeretteim jó tulajdonságait. Segíts felismernem a Sátán mesterkedéseit, és hogy ellen tudjak állni nekik valódi hálatelt szívvel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.06.
www.proverbs31.org

Történetek Adventre 21

2011-12-04T19:19:00.003+01:00

Karácsony a szereteté. Meg az örömé, az ajándékozásé, a megosztásé, a családi és baráti együttléteké, a csillogásé, a ragyogó ajándékcsomagoké. De elsősorban a szereteté. Ez akkor vált számomra bizonyossá, mikor egy kismanóra emlékeztető, ártatlan szemű, rózsaszirom arcú tanítványomtól kaptam egy csodálatos karácsonyi ajándékot.
Mark 11 éves árvagyerek volt, a nagynénjénél lakott, egy megkeseredett, középkorú hölgynél, aki súlyos teherként vállalta elhunyt testvére gyermekének gondozását. Ki nem hagyott volna egy alkalmat sem, amikor emlékeztethette Markot saját kedvességére, ami nélkül a fiú most rongyos, hajléktalan csavargó lenne. Az otthoni rideg környezet dacára Mark kedves, melegszívű gyermek volt.
Nem figyeltem fel Markra, míg szokásává nem vált, hogy órák után ott marad az iskolában (kockáztatva, hogy magára vonja nagynénje haragját – mint később megtudtam), hogy segítsen nekem elpakolni, rendet rakni a teremben. Nyugodtan, kényelmes tempóban dolgoztunk, nem sokat beszélgettünk, mindketten élveztük a nyüzsgő iskolai nap utáni csendet. Amikor mégis megszólalt, Mark az édesanyjáról beszélt. Kicsi volt még, mikor elveszítette, de kedves, melegszívű, szerető asszonyként élt az emlékezetében, aki nagyon sok időt töltött vele.
Karácsony közeledtével Mark órák utáni ott maradásai megszűntek. Eleinte vártam rá, de csak múltak a napok egymás után, és ő továbbra is sietve összepakolt az órák végén, és elviharzott. Egyik délután megállítottam, és megkérdeztem, miért nem segít nekem mostanában. Elmondtam, mennyire megszoktam, s most mennyire hiányzik. Nagy szürke szeme felcsillant, ahogy visszakérdezett: „Tényleg hiányoztam magának?”
Elmagyaráztam, milyen sokat jelentett a segítsége. „Egy ajándékot készítek magának délutánonként – suttogta bizalmasan. - Karácsonyra.” Zavarba jött, és kiszaladt a teremből. Továbbra sem maradt velem délutánonként.
Végre eljött az utolsó iskolai nap karácsony előtt. Késő délután Mark beóvakodott a terembe, háta mögött rejtegetve valamit. „Nálam van az ajándéka”- mondta félénken, amikor felnéztem. „Remélem, tetszeni fog.” Elővette a háta mögül, és a tenyerén felém nyújtott egy kicsi, fából faragott dobozt.
„Mark, ez nagyon szép. Van valami benne?”- kérdeztem felnyitva a fedelét.
„Ó, nem látszik, mi van benne- felelte. - Nem lehet megfogni vagy megenni, vagy megsimogatni, de édesanyám sokszor mondta, hogy ettől mindig jól érzed magad, nem fázol, ha hideg van éjjel, és biztonságban vagy akkor is, ha nincs veled senki.”
Csak néztem a doboz üres belsejét. „Mi az, Mark - kérdeztem gyengéden, - amitől ilyen jól fogom érezni magam?” „A szeretet – mondta, lágyan ejtve a szót. – Anya azt mondta, akkor a legjobb érzés, ha továbbadod.” Azzal megfordult, és lassan kiment a teremből.

Most tehát a nappalimban, a zongorán, ott áll egy esetlenül kifaragott fadobozka, s csak mosolygok, ha ismerőseim furcsán néznek rám, mikor kérdésükre, hogy mit tartok benne, azt válaszolom: szeretetet.

- ismeretlen szerző -

Történetek Adventre 20

2011-11-30T11:18:00.002+01:00

Hogy megmutassa nekünk az utat
- ismeretlen szerző –

Élt egy ember, aki nem hitt a megtestesülésben, Karácsony igazi jelentésében, szkeptikus volt Istennel kapcsolatban is. Egy kis faluban lakott a családjával. A felesége elkötelezett hívő asszony volt, s hitben nevelte a gyermekeit is. A férfi gyakran okozott neki nehéz perceket a hite ócsárlásával, s minden karácsonykor kigúnyolta a vallásos meggyőződéséért. Egy havas karácsonyeste az asszony felöltöztette a gyermekeket, hogy elinduljanak az esti szertartásra. Könyörgött a férjének, menjen velük, de ő szilárdan ellenállt. Kinevette, amiért hisz Krisztus megtestesülésében, ostobaságnak tartotta. „Ugyan hogy alacsonyodna le Isten, hogy olyan ember legyen, mint mi? Képtelen, nevetséges elképzelés!”- mondta. Így hát az asszony a gyerekekkel elment a templomba, a férfi pedig magára maradt.
Alighogy elmentek, kint felerősödött a szél, s hatalmas hóvihar kerekedett. A férfi az ablakhoz ment, kinézett, de csak a kavargó hótömeget látta. Később hallotta, hogy valami az ablakhoz csapódik. Aztán megint. Kinézett, de semmit sem látott. Felkapta a kabátját, s kimerészkedett az udvarra. A háza melletti szabad téren olyasmit látott, amire a legkevésbé sem számított: egy vadlúdcsapatot. Bizonyára dél felé, melegebb vidékekre vonultak, de csapdába ejtette őket a hóvihar. A szél kavarta a havat, elvakította és összezavarta őket, elvesztették az irányt. Eltévedtek, s leszálltak a farmon, sem élelem, sem valami biztonságos hely nem volt, ahol meghúzódhattak volna. Néha szárnyra kaptak, s köröztek a tisztáson vakon, céltalanul.
Megsajnálta őket, és segíteni akart. Gondolkozott. Az udvar végében ott a csűr! Ott meghúzhatnák magukat, míg elül a vihar. Melegben és biztonságban eltölthetnék az éjszakát. Odament hát a csűrhöz, s nem kis fáradsággal kitárta a kétszárnyú kaput. Várt és figyelt, remélve, hogy észreveszik a nyitott csűrt, és behúzódnak. De a ludak csak csapkodtak, köröztek tovább, nem vették észre a nyitott kapukat, vagy nem fogták fel, mit jelentene nekik. A férfi elkezdett fütyülni, hívogatta őket. Semmi. Kiabált, le-föl ugrált, integetett a karjával. A ludak oda se hederítettek. Közelebb ment hozzájuk, hogy felfigyeljenek rá, de csak megijedtek, s arrébb repültek. Bement a házba, kihozott egy darab kenyeret, morzsákra törte, leszórta az útra, hátha az élelem odavonzza őket a csűrhöz. Továbbra sem törődtek vele. Egyre tehetetlenebbnek érezte magát, hátulról feléjük futott, gondolta, sikerül bekergetnie őket a védett helyre. De a ludak csak jobban megrémültek, szétröppentek minden irányba, csak a csűr felé nem. Bármit próbált, nem érte el, hogy berepüljenek a csűrbe. Bármit csinált, nem tudta eljuttatni őket a biztonságba, a melegbe, bármit csinált, nem sikerült rávennie őket, hogy bemenjenek az egyetlen helyre, ahol életben maradhatnak.
Tehetetlenségében felkiáltott: „Miért nem hallgatnak rám? Miért nem követnek? Mi van velük? Miért nem látják meg az egyetlen helyet, ahol túlélhetik a vihart? Hogy tudjam rávenni őket, hogy bemenjenek?” Kis gondolkodás után rájött, hogy egyszerűen nem hajlandók egy ember utasításait követni. „Ó bár meg tudnám menteni őket! Csak úgy tehetném, ha én is vadlúd lennék! Ó bár azzá válhatnék! Akkor meg tudnám mutatni nekik az utat! Akkor meg tudnám menteni őket! Akkor követnének, nem félnének tőlem. Bíznának bennem, s el tudnám vezetni őket a biztonságba.”
Hirtelen elhallgatott, újragondolta az előbbi szavakat, mintha magának mondaná. „Ó bárcsak egy lennék közülük – akkor meg tudnám mutatni az utat – akkor megmenthetném őket.” Eszébe jutott, mit is mondott a feleségének: „Ugyan miért akarna Isten olyan lenni, mint mi? Ez olyan nevetséges!” Fény gyúlt a lelkében, ahogy ezt a két dolgot összekapcsolta gondolatban. Olyan volt, mint egy megvilágosodás – megértette a megtestesülést. Olyanok voltunk, mint ezek a vadludak – vakok, céltalanok, a vesztünkbe rohanók. Isten egy lett közülünk, hogy megmutassa az utat, hogy megtanítson, hogyan menekülhetünk meg. Ez hát a Karácsony értelme, mondta magában.
Ahogy a szél, a hó kavargása elcsendesedett, a szíve is megnyugodott, s hosszan eltöprengett azon, amire rájött. Már értette, miről szól a Karácsony. Már tudta, miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételkedése, hitetlensége szertefoszlott, s ő azon a havas karácsonyéjszakán boldogan ölelte magához a megszületett igazságot.

www.domestic-church.com

Történetek Adventre 19

2011-11-27T19:41:00.004+01:00

Három rózsa

Úgy léptem be az élelmiszerüzletbe, hogy nem igazán érdekelt a vásárlás. Nem voltam éhes. 37 éves férjem elvesztésének fájdalma még túlságosan friss volt. És annyi szép emlék kötődik ehhez a bolthoz. Rudyval gyakran betértünk ide, s szinte mindig volt egy pillanat, amikor közölte, hogy előre megy, mert meg akar keresni valami különlegeset. Tudtam, miben sántikál. Pár perc múlva megjelent, kezében három szál sárga rózsával. Tudta, mennyire szeretem a sárga rózsát. Gyásszal a szívemben tértem be most, csak egy-két dolgot akartam venni, de még a vásárlás is más volt, mióta Rudy elment. Hosszabb időbe telik, több gondolkodást igényel, ha egy személyre akarunk vásárolni, mint ha kettőre. Álltam a húspult előtt, kerestem egy tökéletes, kisméretű karajszeletet, s közben az járt az eszemben, Rudy mennyire szerette a karajt.
Egyszer csak egy nő állt meg mellettem. Szőke volt, vékony, szép halványzöld nadrágkosztümöt viselt. Láttam, ahogy felemel egy nagy, előre csomagolt oldalast, betette a kosarába, majd egy kis tétovázás után visszarakta a pultra. Már-már elindult, de aztán megint megfogta a húst. Észrevette, hogy nézem, elmosolyodott. „A férjem nagyon szereti az oldalast, de őszintén, ilyen áron, hát nem is tudom.”
Fojtott hangon, könnyeimet visszanyelve, halványkék szemébe nézve mondtam: „Az én férjem nyolc napja ment el”. Ránéztem a csomagra a kezében, s igyekeztem uralkodni hangom remegésén. „Vegye meg azt az oldalast. És örüljön minden percnek, amit együtt töltenek.”
Megrázta a fejét, láttam a feltörő érzelmet a tekintetében, berakta a csomagot a kosarába, s elindult. Megfordultam, a kocsit eltoltam az üzlet végébe a tejtermékekhez. Ott megint töprenghettem, mekkora kiszerelésű tejet vásároljak.
Negyedliterest, döntöttem, majd elindultam a fagylaltos pult felé az üzlet elején. Azt legalább tudtam, hogy jégkrémből egy darabot kell vennem. Beraktam a kocsiba, és a pénztár felé néztem.
Először a világoszöld kosztümöt vettem észre, aztán felismertem a csinos fiatal nőt, akivel az imént beszélgettem. Valami csomag volt a kezében. Arcán a legragyogóbb mosoly, amit valaha láttam. Tekintetét rám szegezve közeledett, esküszöm, mintha lágy glória ragyogott volna fényes szőke haján. Ahogy közelebb ért, észrevettem, mit tart a kezében, s láttam azt is, hogy könnyek homályosítják el a szemét.
„Ezt neked vettem”, szólt kedvesen, s átadott három hosszúszárú, gyönyörű sárga rózsát.
„A pénztárnál tudni fogják, hogy ez már ki van fizetve” – szólt, majd hozzám hajolt, megpuszilta az arcomat, újra elmosolyodott, s elindult a kijárat felé. Meg akartam mondani neki, mit tett, mit jelentenek nekem a rózsák, de képtelen voltam megszólalni. Csak néztem, ahogy távolodik, s már nem is próbáltam visszatartani a könnyeimet. Lepillantottam a zöld selyempapírba csomagolt csodálatos rózsákra, szinte kételkedtem a valóságukban. Honnan tudta? Aztán hirtelen kitisztult a válasz. Nem voltam egyedül. „Ó Rudy, hát nem felejtettél el?”- suttogtam sírva. Igen, Rudy velem volt, s az angyalával találkoztam.

- ismeretlen szerző -

Lélekerősítő levelek 65

2011-11-26T10:40:00.000+01:00

Nagyobb szeretetet
Luann Pater

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

Gyilkos vagyok. Komolyan. Kimondom, elismerem. Nem úgy, ahogy talán gondoljátok, de az életemben hosszú ideig barátsággyilkos voltam.
Sokat töprengtem azon, vajon a gyermekkori élményeim okozták-e. Évente költözködtünk, ami tizenéves koromig minden évben iskolaváltást is jelentett. Egy rendkívül félénk kislány számára ez maga a rettenet. Az első iskolai nap előtti éjszakán mindig kivert a víz a félelemtől, hogy megint új osztály, új vizslató tekintetek, új suttogások a hátam mögött, új vihogások várnak.
Az élmények egymásra épültek, úgy gondoltam, nem számít az se, ha megszeretnek az osztálytársak, mert úgysem leszünk együtt hosszú ideig. Néha egy-egy picit megnyíltam. Aztán anyu szólt: „Pakolás”, és megint előkerültek a dobozok, s a bőröndökkel együtt bezárult a szívem is.
Túlságosan fájt arra gondolni, hogy a barátságok tartósak is lehetnek. Biztos voltam benne, hogy ez nem így van, ezért megöltem őket, mielőtt szárba szökkentek volna. Zárd le, mielőtt túl sokat fektetnél bele – ez volt az elvem.
Talán pontosan tudod, miről beszélek. Azzal áltatjuk magunkat, hogy ha nem nyílunk meg, elkerülhetjük az elutasítás fájdalmát, a veszteség miatti kétségbeesést.
Barátnőm, hadd mondjam el, mire jöttem rá. János apostol egy melegszívű, valóságos Jézust rajzol elénk. Jézusnak ez a képe megszólított. Eljutott a szívemig, és attól a pillanattól kezdve a Megváltó szeretete kezdte átalakítani az életemet. Mostmár nagyobb szeretet van bennem is. Megtaláltam az élő víz forrását, amit János evangéliumában Jézus felajánl az asszonynak a kútnál.
Örök életre fakadó víz forrása! És észrevettem, hogyha élni kezdjük ezt a sugárzó életet, másokat is megfertőzünk vele. A bensőnkből fölpezsdülő örömöt nem lehet elrejteni. Hozzád vonz másokat, akik csodálkoznak, miért maradsz derűs minden körülmények között. És akkor megtörténik. Barátságok születnek. A régi énem bezárult és elmenekült volna a kapcsolatok elől. Nem hittem, hogy képes vagyok életben és egészségben tartani egy barátságot. Én nem is vagyok képes, de Isten igen. Az új énem örül a barátoknak!
Talán te is küzdesz a kapcsolataiddal. Isten ma keresztezte az útjainkat, ez nem véletlen. Arra kér, vállaljuk fel a kockázatot. Hallgattasd el a csőszt benned, és szeress, ahogy Ő szeretett.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz, s hogy megtanítasz, hogyan fogadhatom be életembe nagyobb szeretettel a barátokat. Nyisd meg az elmémet, hogy túlláthassak önmagamon, és vállaljam a Te szereteteden alapuló kapcsolatok kockázatát. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.16.
www.proverbs31.org

Elég nekünk Isten?
Melissa Taylor

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban.” Filippi 4,19

Elég nekem Isten? Életem eseményei gyakran visszakényszerítenek ehhez a kérdéshez. Eljutottam odáig, hogy már nem csak azt mondom, hogy Isten elég, hanem azt is, hogy elég kell, hogy legyen.
Erőfeszítés árán is ott kell tartanom a szívemet ennél az igazságnál.
Gyermekként nem ismertem fel, hogy szükségem van Istenre, de azt éreztem, hogy valami nagyon hiányzik. Hét éves koromban szexuálisan bántalmaztak. Tizenegy voltam, mikor apu elhagyott minket. Mindkét dolog letaglózott, nem hittem, hogy Isten valaha is meg tud gyógyítani. Éveken át a magam erejéből kerestem a gyógyulást, igyekeztem jól érezni magam.
Semmi sem tudott kielégíteni. Semmi sem hozta meg a várt hatást.
Ahogy múltak az évek, egyszerű hívő keresztényből Krisztust aktívan kereső és követő kereszténnyé váltam. S az életem kezdett átalakulni.
Közvetlen kapcsolatom Istennel az imádságban és az állhatatos bibliaolvasás kihívás elé állított. Rájöttem, hogy amikor valamilyen csapás ér, akkor tudok tovább lépni, ha felteszem magamnak a kérdést: „Elég nekem Isten?”
Amikor elárul egy barátom, elég nekem Isten?
Ha meg kell bocsátanom, ami megbocsáthatatlannak tűnik, elég nekem Isten?
Amikor a gyermekem olyan utakon jár, ami kívül esik a látókörömből, elég nekem Isten?
Amikor a házasságom a szakadék szélére kerül, elég nekem Isten?
Amikor valaki nem bocsát meg, elég nekem Isten?
Amikor édesanyám rákban haldoklik, elég nekem Isten?
Amikor mások nem ismerik fel az értékeimet, elég nekem Isten?
Amikor szakmailag vakvágányra kerülök, elég nekem Isten?
Amikor ellenem támad valaki, akit szeretek, elég nekem Isten?
Amikor a hiteleim miatt nem tudom kifizetni a számlákat, elég nekem Isten?
Amikor üldöz a múltam, elég nekem Isten?
Amikor meginog az egészségem, elég nekem Isten?
Amikor mindenben csalódom, elég nekem Isten?
Legutóbb, mikor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Elég nekem Isten?”, kinyitottam egy kis dobozt, amiben egyik barátomtól kapott, személyre szabott bibliai idézeteket tartok. Miközben hangosan végigolvastam az igéket, kételkedő gondolataim lassan elcsitultak.
Rájöttem, hogy a válasz a kérdésemre, „Elég nekem Isten?” mindig ugyanaz: Igen, elég.
Semmire sincs garancia itt a földön. Ha mindent elveszítenék is, Jézusomat senki nem vehetné el tőlem. Akár hegyoldalra épült palotában, akár szalmakunyhóban élek, Jézus az enyém. Akár mellettem áll a világ, akár ellenem fordul, Jézus velem van. Amikor földre dönt valami, felkapaszkodom térdelésbe, és megtalálom Jézusom.
Amikor úgy érzed, az élet jobban sújt, mint amit el tudsz viselni, ne add fel. És ne higgy a hazugságnak, hogy Isten nem elég. Ehelyett tedd fel magadnak a kérdést: „Elég nekem Isten?” Majd ültesd el a szavait jó mélyen a szívedbe, hogy bármikor elő tudd venni a választ: „Igen, elég.” Elég nekem Isten, és elég neked is: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő dicső gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban” (Filippi 4,19).

Uram, segíts felismernem és észben tartanom, hogy a minden körülmények közti elégedettség titka Te vagy. Segíts, hogy mindig, bármi történik, tudatában legyek jelenlétednek az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.17.
www.proverbs31.org

Nagyon akartam…
Tracie Miles

„Szeresse tehát mindegyiktek a feleségét, akárcsak önmagát, az asszony meg tisztelje férjét.” Ef 5,33

Mikor több mint húsz éve hozzámentem a férjemhez, nagyon akartam szeretni, tisztelni, csodálni őt. Minden erőmmel tökéletes felesége akartam lenni, aki kedves szavakkal, romantikus csókkal, finom vacsorával fogadja élete párját minden este.
Később aztán munkahelyi problémák adódtak, emelkedtek a számlák, gyermekek születtek, egyre nagyobb volt a szennyes ruhák halma, és az élet kaotikussá vált. Tudat alatt lassacskán kialakult bennem az elvárások mérőrúdja, amivel azt méricskéltem, mennyire érdemli meg a férjem a szeretetemet és a tiszteletemet.
Amikor úgy érezzük, házasságunk távol áll az esküvő előtti irreális várakozástól, amikor a való élettel szembesülünk, gyakran kialakul az a rossz szokásunk, hogy férjünket - és ezzel a házasságunkat - negatív színben lássuk. Minél tovább él együtt a házaspár, annál könnyebb nem csak észrevenni, de kíméletlenül kritizálni is a másik hibáit. Ez aztán ingerlékenységhez vezet, türelmünk a minimumra esik, és eltűnik minden ragyogás a házasságunkból.
Ennek eredményeként már igencsak kelletlenül adjuk – ha egyáltalán - a szeretet, tisztelet, csodálat ajándékát, amit olyan nagyon adni akartunk házasságunk elején.
Néhány éve a kezembe került egy feleségeknek szóló könyv, amit Rick Johnson barátom írt. Reméltem, hogy talán sikerül visszacsempésznie valami örömöt a házasságomba. Nem sejtettem, hogy Isten a könyvben leírt igazságokkal fogja felhívni a figyelmemet - és segíteni is fog -, hogy bizonyos változásokat hajtsak végre saját belső életemben. Míg olvastam, Isten ítéletet mondott arról, ahogy csak pár napja is viselkedtem a férjemmel. Felidéztem, miket vágtam a fejéhez, és milyen könnyedén áradt ki a számon a sok-sok kritika, amit már nagyon megbántam. Míg valaha férjem legerősebb támasza akartam lenni, most én voltam az, aki leginkább kedvét szegte.
Isten rávilágított, mekkora hatással vagyok férjemre és házasságunkra, ha biztató szavakat mondok. Építőket, nem rombolókat.
Nekünk, nőknek, hatalmunk van minden nap felépíteni vagy földig rombolni a férjünket attól függően, mennyi tiszteletet mutatunk iránta, mekkora bizalomról teszünk tanúságot.
A tisztelet és a csodálat a két legerősebb eszköz, amivel egy feleség befolyásolhatja a férjét. Mikor ráébredtem, hogy én megtagadtam tőle ezt a két becses ajándékot, kértem Istent, segítsen, hogy megválogathassam a szavaimat. Kértem Őt, töltse fel szívemet olyan érzésekkel, nyelvemet olyan szavakkal, amiktől a férjem úgy érzi, tisztelem, csodálom, szeretem őt függetlenül attól, hogy véleményem szerint megérdemli-e vagy sem.
Az Ő segítségére volt szükségem, hogy beválthassam, amit a házasságom elején vállaltam, kértem, hogy jelezze mindig, ha kritikus gondolatok türemkednek be a tudatomba, és segítsen, hogy ezek ne jussanak a megfogalmazás szintjéig.
Néhány hét alatt már észrevehető volt a változás – bennem, a férjem viselkedésében, a kapcsolatunkban. Olyan változás, ami újraélesztette a feltétel nélküli szeretetet, tiszteletet és csodálatot. Olyan változás, ami lehetővé tette, hogy azt adjam, amit végig adnom kellett volna, ahogy eredetileg szándékoztam.
Tiszteletet és csodálatot tükröző szavaink segítenek férjünknek azzá a nagyszerű emberré válni, akinek Isten szándékai szerint válnia kellene, és viszonzásul olyan házasságban élhetünk, amilyet mindig is álmodtunk magunknak.

Uram, segíts féken tartanom a nyelvemet, és felépítenem a nagyszerű embert férjemben. Szabadíts meg, kérlek, kritizáló hajlamomtól, még akkor is, ha okom volna rá. Nyisd meg a szememet, hogy a rossz helyett mindig a jót lássam. Segíts, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, s erős, szeretetteljes házasságot építsünk ki egymással. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.19.
www.proverbs31.org

Megtervezem a pihenésem
Glynnis Whitwer

„Ő azt felelte nekik: ’Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra.’” 2Móz 16,23

Rengeteg munkával jár a nyaralásra készülődés. Mire mindent kimosok, kitakarítom a lakást, és rendet hagyok magam után az irodában, már ki is merültem.
Idén a családi nyaralásunk két nappal egy többhetes nagy munkahelyi hajtás után kezdődött. Mire bezártam a bejárati ajtót, és a kocsihoz indultam, rám tört a testi-lelki fáradtság.
Megérkezve úti célunkhoz, sírni tudtam volna a megkönnyebbüléstől. Megérte a hónapokig tartó tervezés, az utóbbi hetek lázas készülődése. Néhány napi teljes nyugalom és kikapcsolódás után úgy éreztem, feltöltődtem, kész vagyok ott folytatni, ahol abbahagytam.
A pihenésre való felkészülés természetes dolog a nagy nyaralások előtt, de a Sabbath megünneplése előtt az utóbbi időkig nem jutott eszembe a készülődés. Minden héten esélyt kapok a nyugalomra. Illetve ez nem csak esély, hanem az Úr parancsa. De ahelyett, hogy a pihenést tervezném, beleveszek egy egész napnyi tennivalóba. Valamiért úgy gondolom, hogy a pihenőnap majd magától kialakul. De ez nem igaz. Át kell gondolnom, hogyan fogom Isten parancsát teljesíteni. Szándék kell hozzá, hogy megtörténjék, különben csak az elmaradt tennivalóimat pótolom a pihenőnapon.
Isten évek óta gyengéden korholt, amiért nem szentelem meg az Ő napját. Az igazság az, hogy hiába tudtam, hogy egyike a Tíz Parancsolatnak, gyakran az engedelmesség elé helyeztem a tennivalókat. Nem egyszer igyekeztem szépíteni a dolgot, és aktív pihenésnek neveztem ki a munkát, amit végeztem, mintha ezzel becsaphatnám Istent. Valójában hétnapos munkahetem volt, és nem törődtem a pihenőnappal.
Könnyű mentséget találni a pihenés elhanyagolására: öt gyermek anyja vagyok, a munkám kötődik a gyülekezethez, csak néhány emailt kell megírnom stb. Hát elég sutának tűnnek ezek a kifogások, ha összevetem őket Isten kérésével, hogy engedelmeskedjem neki valamiben, ami kellemes, és a javamat szolgálja.
A Sabbath a szerető mennyei Atya ajándéka gyermekeinek. Egy nap, amikor megkönnyebbülten felsóhajthatok, és abbahagyhatom a munkát. Testem, lelkem, elmém vágyik a pihenésre. Ha elutasítom ezt a gyógyító ajándékot, az nekem és a családomnak is fájni fog. Nem beszélve arról, hogy konkrétan engedetlenné válok Istennel szemben.
Mivel tudom magamról, hogy mindig tevékenykedni akarok, tudatosan meg kell terveznem a pihenést. A házimunkát szét kell osztanom a hétköznapokra, a mosást-vasalást egy nappal előbb be kell fejeznem, főzni is előre fogok. Meg kell terveznem a hetemet. De ha a Sabbathot ily módon előtérbe helyezem, Isten gondoskodó parancsának engedelmeskedem, és a gyermekeimnek is megtanítom, hogy ezt tegyék.
Mikor szomjas lelkem megérzi a pihenés frissítő erejét, rájövök, miért kéri Isten, hogy szenteljem meg az Ő napját.

Uram, bocsáss meg, hogy sokszor kifogásokat kerestem, és nem engedelmeskedtem parancsodnak. Tudom, hogy ajándékul adtad nekem ezt a napot, s én mégis gyakran visszautasítottam, hogy a magam útját járjam. Segíts, hogy tudjam bölcsen megtervezni a hetemet, hogy mindig készen álljak a pihenőnapra. Köszönöm, hogy megbocsátasz, és újabb esélyt adsz az engedelmességre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.22.
www.proverbs31.org

Kelj fel a romokból
Micca Monda Campbell

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Róm 8,28

Nem először olvastam már az Apostolok Cselekedeteit, s őszintén megvallva úgy éreztem, nem tud már semmi újat nyújtani. Aztán elérkeztem a kilencedik fejezethez, s valami a szemem elé ugrott. „Elutasítás” – ez a szó pattant elém, pedig benne sem volt a szövegben. Talán azt láttam meg, amit éreztem aznap: az elutasítást.
Ott tartottam a történetben, hogy Saul, a gyilkos, átalakul Pállá, Krisztus tanítványává. Bár Pál személyisége teljesen megváltozott, sokan elutasították őt múltbeli tettei és életmódja, a híre miatt.
Sőt, miután teljesen odaadta magát Krisztus szolgálatára – feláldozva tanulmányait, életmódját, megmaradva magányosnak, hogy jobban szolgálhassa az Urat –, többször alaptalanul megvádolták, börtönbe vetették, hajótörést szenvedett nem egyszer. Nem furcsa ez egy olyan ember életében, akit Isten elhívott? Isten meghívása ugye meg kellett volna, hogy védje ezektől a dolgoktól?
A betegségre gondoltam, ami hónapokig kínzott. Olyan súlyos volt, hogy hetekig ágyhoz kötött, nem tudtam dolgozni, tevékenykedni, szolgálni. Úgy éreztem, Isten elvetett magától. Értelmetlennek tűnt az egész. Meg se tudnám számlálni, hányféle módon igyekeztem szolgálni Istent. Aztán minden figyelmeztetés nélkül, feltámad a vihar, és betör az életembe. Fellegek tornyosulnak fölém, és hajótörést szenvedek. Így éreztem.
Talán te is átélted már. Talán a családtagjaid, a barátaid, a munkatársaid vetettek el maguktól. Vagy alaptalanul megvádoltak. Talán gúzsba köt az anyagi helyzeted, talán valaki más bűneinek árát kell megfizetned.
Olyan igazságtalannak tűnik az egész. Igyekeztél helyesen élni. Amennyire tudsz, az engedelmesség útján jársz. Hiszel Isten Szavában, bízol az ígéreteiben. Ez a hit sima utazást kéne, hogy biztosítson, nem pedig viharos, hajótöréssel fenyegető hánykolódást, nemde?
Ha végigkövetjük Pál útját, láthatjuk Isten működését az elutasításokban, a próbatételekben, a börtön ideje alatt, a hajótörésekben. Az elutasítás és a bebörtönzés alkalmat adott Pálnak, hogy megossza az evangéliumot a farizeusokkal. A nép megtapasztalhatta Isten hatalmának áradását, látva, hogy Pál túléli a viharokat, a kígyómarást, és még a börtön falai is megrázkódnak, hogy kinyíljanak az ajtók, lehulljanak a bilincsek.
Pál nem hagyta, hogy a körülmények hajótöröttet csináljanak belőle. Nem hagyta, hogy az önsajnálat és a kételkedés eluralkodjanak rajta. Ehelyett azt látjuk az ApCsel 16,22-31-ben, hogy miután letépték ruháját, megbotozták, bedobták a belső cellába, lábát kalodába zárták, ő Szilásszal együtt hangosan imádkozott és énekekkel magasztalta Istent. A rabok a börtönben hallgatták. Isten ereje oly mértékben megnyilvánult, hogy a börtönőr remegve kérdezte meg tőlük: „Uraim, mit kell cselekedjek, hogy üdvözüljek?” A válasz: „Higgy az Úr Jézusban”.
Isten tartotta magát ígéretéhez, hogy mindent a javára fordít ennek az embernek, aki szereti őt, és akit Ő hívott el. Mialatt Pál Istenre hagyatkozott és bízott az Ő hűségében a megpróbáltatások alatt is, sokan megtapasztalták Isten hatalmát, és hitre jutottak.
Ez ránk is igaz. Isten nem pazarolja el fájdalmainkat, az elutasításokat, a „hajótöréseket”, amiket átélünk. Felhasználja ezeket a terveihez – úgy alakítja sorsunkat, hogy mások is tanúi legyenek hatalmának, amivel megváltoztatja az életünket, és higgyenek az élő Istenben.
Ha ez így van – és így van -, a mi feladatunk nem más, mint Pálé: keljünk fel a romokból, hogy életünk tanúsággá váljék, ami másokat is elvezet Jézushoz. Nem ücsörgök már az életem peremén magamat sajnálva. Felkelek, imádkozom, dicsőítem Istent, hogy felragyogtathassa rajtam dicsőségét, és mások is higgyenek Benne.

Uram, bocsásd meg nekem, hogy az önsajnálatban, az elutasítottságban dagonyáztam. Hiszem, hogy te a teljes képet látod. Elhiszem, hogy értelme van a szenvedésemnek. Erősíts meg kérlek, hogy felkeljek a hamuból, és mások láthassák rajtam, hogy Te vagy a segítségem és a megmentőm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.23.
www.proverbs31.org

Újjáépültem
Amy Carroll

„Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.” 2Kor 3,4-5

„Alkalmasnak hiszed magad arra, hogy farkánál fogva elkapd a vadmacskát?” kérdezte édesanyám szélesen mosolyogva. Ez volt a válasza, mikor Barry, akivel jártam, megkérte a kezemet.
Még mindig nevetnem kell, mert igazi első gyerek voltam, furcsa egyvelege az engedelmességnek, a szeszélyességnek, a vad függetlenségvágynak és szabálykövetésnek. Ma sem tudom, sejtette-e Barry, mit vállal, amikor igennel válaszolt.
Több mint húsz év telt el azóta, s mikor egy családi nyaraláson Barry feltett nekem egy váratlan kérdést, rádöbbentem, mennyi munkája volt Istennek az életemmel. Az óceán partján ültünk a mólón, halkan beszélgettünk mindenféle fontos témáról: anyagiakról, gyermeknevelésről, tervekről. Hirtelen azt kérdezte Barry:
„Ha lehetőséged volna, hogy egy dolgot megváltoztass bennem, mi volna az?”
Minden gondolatom elszállt, csak azt tudtam, hogy ennek a kérdésnek nagy súlya van. Előbb nem is akartam válaszolni (minek rontsak el egy ilyen szép estét?), de aztán mégis feleltem, majd visszakérdeztem: „És te mit változtatnál meg bennem?”
Gondolatban már soroltam is a lehetőségeket – szeretném, ha kevesebbet kritizálnál, ha kevesebbet beszélnél, ha gyakrabban főznél meleg vacsorát stb.
Meglepett a válasza. „Azt szeretném, ha visszanyernéd az önbizalmadat. Mikor elvettelek, a kedvenc szavajárásod az volt: ’Majd én megcsinálom!’ Azt kellett látnom, hogy az évek során elvesztetted az önbizalmadat, s szeretném, ha visszanyernéd” – válaszolta.
Egy költözés, rosszul végződött barátságok, a küzdelem, hogy megtaláljam a helyem az új lakókörnyezetemben - kiüresített, mintha egy rongybabából kiszednék a töltelékanyagot. Hiába küszködtem a magamat másokkal összehasonlítgató hajlamom, a tökéletességre való törekvésem, a túlzott felelősségvállalás ellen. Szép lassan meggyőztem magam, hogy nem az vagyok, aki lenni szeretnék, alkalmatlan vagyok. Önbizalmam megingott, majd összeomlott. De néha le kell rombolni dolgokat ahhoz, hogy újjáépíthessük őket.
Vajon Isten tervei közt szerepelt, hogy költözzünk el, hogy menjenek tönkre a barátságaim, hogy próbáljak mássá lenni, mint ami vagyok? Biztos, hogy nem. De felhasználta ezeket a rossz dolgokat, hogy valami jót hozzon ki belőlük. Néhány éve már elkezdte újjáépíteni a magabiztosságomat, s fel is rakta rá a tetőt, mikor hazaértem egy Proverbs 31 Ministries She Speaks konferenciáról abban az évben. A konferencián újra meg újra azt sugallta nekem, hogy vessem az életem az Ő irányítása alá. Következő vasárnap a Vasárnapi Iskolában a fenti igéről kellett beszélnem. „Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket, hogy egy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,4-6).
Évekig saját erőmre támaszkodtam: „Majd én megcsinálom!”, ám Isten megmutatta saját erejét, és tudtomra adta, hogy Ő majd megcsinálja bennem.
Kiemelt saját erőmből, ami korlátozott és törékeny, és rákapcsolt a Lélek állandóan áramló erejére.
Az önmagamban való hitnek vajmi kevés hatalma van, de a Benne való hit korlátlan lehetőségeket tár elém.
Tudom, hogy lesznek még napok, amikor küzdenem kell a magabiztosságért, de újjáépített, megújított önbizalmam már szilárdan támaszkodik Krisztusra. Nagyon jó hely ez.

Uram, gyakran magamra támaszkodtam, és sokszor leestem. Önbizalmam megingott. Építs újjá, segíts, hogy teljes bizalmammal Rád támaszkodjam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.24.
www.proverbs31.org

Lélekerősítő levelek 64

2011-11-18T09:46:00.000+01:00

Az ima, ami megváltoztatta az életemet
Wendy Pope

„Neki pedig, aki a bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk…” Ef 3,20

Huszonkétezer nő várta izgatottan a folytatást, amikor az előadó feltette a kérdést: „Szeretnétek Jézust olthatatlan szeretettel szeretni?” A kérdés ott feszült a levegőben. Aztán megjött a válasz: „Imádkozzatok ezért. Ha olthatatlan szeretettel akarjátok szeretni Jézust, imádkozzatok érte.”
A tollamért kotorásztam, s próbáltam hiba nélkül leírni az olthatatlan szót – fel kellett jegyeznem ezt az egyszerű, s mégis erőteljes mondatot. A szavak a szívembe fúródtak. Ahogy az előadó kiejtette a Jézus iránti „olthatatlan szeretet” szavakat, éreztem, hogy ezt én nem ismerem még.
Igen, tagja voltam egy gyülekezetnek, rengeteg templomi szolgálat volt már a hátam mögött, szeretetet is éreztem. Jézust a Megváltómnak tartottam, de valami mégis hiányzott.
Igen, kértem Jézust, hogy szabadítson meg, legyen a Megváltóm, de azt nem engedtem, hogy Ura legyen az életemnek. Szerettem azért, amit tett, de nem azért, aki Ő. 34 évesen ezt a szeretetért való imádságot akartam Istenhez kiáltani. De megtorpantam: „Mit gondol rólam Isten?”
Az egész életem az Ő szolgálatáról szól. Mindenek elé helyeztem a gyülekezetemért való odaadást. De szerettem-e? Hogy lehetséges, hogy igazából nem „szeretem” Jézust? Isten bizonyára nem hajlandó meghallgatni egy ilyen kezdetleges imádságot egy felnőtt nőtől, aki már nagyon régóta keresztényként élt.
Rossz irányba terelődtek a gondolataim. Ez egy olyan imádság, amelyre Isten válasza mérhetetlenül több, mint amit én el tudtam képzelni. Ő igenis azt akarja, hogy olthatatlan szeretettel szeressem Őt!
Az előadó felvetése azon az estén, imádságos életem központjává vált. Idővel a szívemben lévő űrt olyan szeretet töltötte ki Jézus iránt, amiről addig nem volt fogalmam. Lelkem ettől kezdve nemcsak hálát adott, és dicsőítette mindazért, amit tett az életemben, hanem szerette önmagáért, azért, Aki, azért, mert Ő az én Uram.
Engedelmességem és szolgálatom már nem kötelességtudatból, hanem szeretetből forrásozott. A hazugságok, amik az életemet és az önmagamról vallott képet alakították, a semmibe vesztek, helyüket átvette az Ő Igéjének őszintesége és ereje. A bizonyosságban, hogy Ő az én Uram, megtaláltam mindent, amit egész életemben kerestem. A tudás szabaddá tett, és bátorságot adott, hogy meg is éljem a szabadságomat.
A fenti idézetben olvasható ígéret és igazság valósággá vált az életemben, és örökre megváltoztatott. Most én szeretném felvetni neked: Szeretnéd Jézust olthatatlan szeretettel szeretni?
Ha igen, imádkozz érte.
Merj megalázkodni az Úr előtt, és kérd a segítségét, hogy szerethesd. Sokkal többet fogsz kapni Tőle, mint amit el tudsz képzelni. Idővel olyan szeretet fogja Jézus iránt kitölteni a szívedben lévő ürességet, amiről azelőtt fogalmad sem volt. Szíved ujjongani fog azért, amit tesz érted, és azért, aki Ő: a te Urad. Ha szeretnéd ezt, imádkozz érte.

Uram, olthatatlan szeretettel akarlak szeretni. Válaszolj könyörgésemre, hogy megtapasztaljam azt a szeretetet, amit még elképzelni sem tudok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.08.
www.proverbs31.org

Csak egy kell hozzá
Marybeth Whalen

„De a kegyelemmel nem úgy áll a dolog, mint a vétekkel. Ha ugyanis egynek vétke miatt oly sokan meghaltak, Isten kegyelme s az egy embernek, Jézus Krisztusnak kegyelmi ajándéka még bővebben kiárad sokakra.” Róm 5,15

„Annyit akarok mondani neked – szólt az ismerősöm - hogy csak egyetlen ember kell hozzá.” Tudta, hogy eladásra kínáljuk a házunkat, s biztatni akart. Ők is nemrég járták végig ezt a házeladási tortúrát, tudta, miben vagyok.
Ültünk egymással szemben az asztalnál, biztatóan rátette a kezét az enyémre, a szemembe nézett, hogy érezzem szavai meggyőző erejét: „Csak egyetlen ember kell, aki idejön, megtetszik neki a házatok, és meg akarja venni. Erre gondolj, amikor úgy érzed, agyonnyom a bizonytalanság. Csak egyetlen ember kell hozzá. Isten el fogja küldeni azt az egyet.”
Elgondolkoztam azon, amit mondott, és rájöttem, hogy ez az igazság az életem más területeire is érvényes. Isten el fogja küldeni azt az egyet. Azt az egy embert, aki biztatást ad. Azt az egy embert, aki tudja a választ a kérdésemre. Azt az egy szikrányi Igazságot, amire sóvárog a lelkem. Azt az egy falatnyi reményt, amire szükségem van, ha minden meginog körülöttem. Mi az az „egy” dolog, amire vársz, hogy Isten elküldje neked? Talán egy vizsgálati eredmény. Vagy az a csekk, amit napok óta lesel a postaládádban, s amivel kihúzod a fizetésig. Talán egy rábólintás, amire úgy vágysz, s mégis olyan ritkán kapod meg.
Hiszed, hogy Isten elküldi azt az egyet? Tudsz bizakodva élni, még akkor is, ha a körülmények mást mutatnak? Mire figyelsz inkább: a történésekre vagy Isten ígéreteire?
Isten legcsodálatosabb ígérete az Egyetlenen keresztül érkezett hozzánk, aki megtapasztalta a kísértést, de bűntelen maradt. Oroszlán és mégis bárány, ember, és mégis Isten. Isten megváltói tervét az Ő egyetlen Fia hozta el a világra.
Csak egy kellett hozzá – egy áldozat, egy feltámadás, egy remény az örökkévalóságban. Az emberiség megújulásért kiáltott, és Isten azzal válaszolt, hogy elküldte az Egyet.
„Csak egyetlen ember kell hozzá” – mondta nekem az az asszony. És ez igaz a mi összetört, elbukott világunkra is. Hányszor érezzük távolinak azt az „egyet”, nem számítunk rá, kétségbeesve azt gondoljuk, már el se jön.
Szánd arra a mai napodat, hogy higgy annak az egy dolognak a bekövetkeztében – hogy meglátod a lakáshirdetéseden az „Elkelt” táblát, vagy helyrejön a kapcsolatod. Fordulj mindenek Teremtőjéhez azzal, ami a szívedet nyomja. Szánd arra a napodat, hogy elmélkedsz az egyetlen áldozaton, amit érted hozott, örök szeretetből. Bízd Rá, hogy azt tegye, ami a legjobb neked – bármi legyen az – és élj a bőséges élet reményében, amit megígért.

Uram, segíts bíznom Benned, hogy elküldöd a választ, amire szükségem van. Segíts, hogy tekintetemet felemeljem a körülményekről, s csak Téged nézzelek, Rád figyeljek. Köszönöm, hogy feláldoztad Egyetlen drága Fiadat, hogy én megmeneküljek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.09.
www.proverbs31.org

Leépülsz vagy felépülsz?
Renee Swope

„Mit szóljunk ehhez? Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Róm 8,31

Egy reggel nagyon nyomott hangulatban ébredtem. Kétségek gyötörtek: képtelen vagyok mindennek eleget tenni. Nem tudok egyszerre feleség, családanya, szüleim gyermeke, konferencia-előadó, író lenni, és minden más, amire Isten meghívott. A gondolataim szembefordultak velem, s velük tartottak az érzelmeim is.
Mialatt az alkalmatlanság érzésével küszködve feküdtem az ágyon, megszólalt a rádióm ébresztője. Twila Paris éneke megszakította gondolataim fonalát. Higgadt magabiztossággal szólt a lelkemhez, azt mondta, nem a félelem ideje ez, hanem a hité és a bizonyosságé. Intett, hogy ne hagyjam homályba veszni a célt, ne engedjem, hogy érzelmeim, hangulatom uralkodjanak rajtam, kapaszkodjam a szívem mélyébe rejtett igazságba, abba, hogy mindaz valóság, amiben hiszek. Végül felidézte a legfontosabb igazságot: Isten kézben tartja az eseményeket.
Ezek a szavak Isten igazságával elnyugtatták háborgó lelkemet. Megváltoztatták gondolataim irányát. A szorongás átadta helyét a magabiztosságnak, a kontrolvesztés a biztonságérzésnek: Isten kézben tartja az irányítást.
Rajtunk áll, engedjük-e hogy a kételyek leépítsenek, vagy hagyjuk, hogy Isten igazsága felépítsen.
Ha Krisztus a miénk, hozzáférésünk van Isten hatalmához és ígéreteihez, s bizakodó szívvel élhetünk. De ez nem történik meg csak azért, mert lehetőség van rá. Tennünk kell érte.
Nagyon örültem, hogy előző este erre az adóra állítottam rádióm ébresztőjét, s biztató zenére, bátorító szavakra ébredhettem. Ahogy eldöntöttem, melyik adóra ébredjek, ugyanilyen szándékosan kell saját gondolataimat Isten gondolataira hangolnom minden nap.
Ahogy a rádiómat közép- vagy rövidhullámon hallgathatom, ugyanúgy gondolataim is két hullámhosszra állhatnak rá. Egyiken az ellenem szóló (AM – against me), másikon az értem, mellettem szóló (FM - for me) gondolatokat hallgathatom. Sajnos túl gyakran kapcsolunk az ellenünk szóló gondolatok állomásaira.
Ha gondolataim ellenem irányulnak, így tesznek érzelmeim is. Legközelebb, ha úgy érzed, kételkedsz magadban, állj le, és kérd meg a Szentlelket, mutassa meg, mire gondoltál, ami kiváltotta belőled ezt az érzést. Aztán gondolataidat vesd össze Isten gondolataival, amiket a Szentírásban találsz. Egyeznek? Ha nem, keress egy igazságot Isten Igéjében, ami felülírja hazug gondolatodat, ami a szorongást keltette benned. Mondok néhány példát:
Amikor ellenem fordul a kételkedés, és arról győzköd, hogy gyenge vagyok és magányos, Istenre gondolok, aki mellettem van! Erős lehetek és bátor, mert az Úr, az Isten velem van. Ő sosem fordul el tőlem, és nem hagy cserben (5Móz 31,6).
Amikor ellenem fordul a kételkedés, és azt bizonygatja, hogy alkalmatlan vagyok valamire, Istenre gondolok, aki mellettem van! Azt mondja, az ő alkotása vagyok, Krisztusban újjáteremtett, hogy elvégezzem azokat a jó dolgokat, amiket Ő előre elgondolt nekem (Eféz 2,10).

Uram, Igéd azt mondja, kiválasztott vagyok, királyi pappá tettél, szent lányoddá, egy emberré, aki Hozzád tartozik. Segíts szem előtt tartanom, hogy kivezettél a kételyek sötétjéből, hogy másoknak is beszélhessek a Világosságról, amit Benned megtaláltam. Köszönöm, hogy mellettem állsz, segítsz harcolni ellenségeimmel: a bizonytalanság és alkalmatlanság érzésével. Általa, Aki szeret engem, nemcsak győzni tudok, de uralkodni is ellenségeim felett. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.10.
www.proverbs31.org

A csúszós lejtő
Lysa TerKeurst

„…hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek…” ApCsel 26,18

Érezted már, hogy vonz valami izgalmas, de tiltott dolog? Felvillan a piros jelzés, de meggyőzöd magad, hogy ura leszel a helyzetnek. „Csak egy kis szórakozás. Nincs jelentősége. Csak egy kis örömszerző vágyakozás.”
Ezt érezte egyik barátnőm is, mikor észrevette, hogy egyik szimpatikus munkatársa a szokásosnál figyelmesebb hozzá. A házassága problémás volt, belefáradt már a sok próbálkozásba. Kezdett több időt tölteni reggelente a tükör előtt, délutánonként szívesen maradt benn munkaidőn túl is. Mindig megdobbant a szíve, amikor az illető megjelent. Aztán elkezdtek titokban beszélgetni. Titokban sms-ezgetni. Titokban találkozni. És csúszott lefelé a lejtőn.
A lefelé csúszásnak egy biztos ismérve van: titokban cselekszünk.
Attól a perctől kezdve, hogy kezdünk elrejteni dolgokat szeretteink elől, settenkedünk, féligazságokat vagy hazugságokat mondunk, ügyeskedni kezdünk, hogy fedezzük magunkat – ráléptünk a lejtőre, és egyre gyorsabban csúszunk lefelé.
A Sátán a sötétség ura. Mindaddig, míg rá tud venni, hogy titkaink sötétjében éljünk, folytatja félrevezetésünket. Az Apostolok Cselekedetei 26,17-18-ban olvassuk: „Ezek közé azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt.”
Drága barátnőm, meg kell tudnunk különböztetni a sötétséget a világosságtól, s mindig válasszuk a világosságot. Döntéseinket hozzuk ki Jézus fényére, hogy Ő rávilágítson az igazságra. Csak akkor állíthatjuk bizonyosan, hogy Jézus útján járunk, és nem a Sátán félrevezetése szerint.
A Sátán útját jelzi a titkolózás. Ez keményen hangzik, de érdemes megfontolni az igazságát.
A Sátán elfedi a veszélyeket radarunk elől, elvakít csábításai ragyogásával. A barátnőmet is elvakította. S mikor végre látni kezdte, hogy félrevezették, elszörnyedt a pusztítástól, ami addigra végbement.
Ha titkolsz valamit, vidd ki a fényre:
- találj egy hívő jóbarátot, s kérd meg, segítsen kitartani az igaz döntések mellett;
- légy őszinte azokkal, akik szeretnek téged;
- kerüld azokat a helyzeteket, ahol biztonságban érezheted magad a felelősségre vonás alól;
- kérj Jézustól segítséget, bocsánatot és világos útmutatást, hogyan tudnád behúzni a féket, és hátramenetbe kapcsolni életed csúszásnak indult járművét. Hagyd, hogy az Ő igazsága hangosabban szóljon, mint az érzéseid, amik könyörögnek, hogy maradj meg a titkolózásban.
„Akiket a belém vetett hit megszentelt” – olvassuk a 18. vers végén. A megszentelt, igaz életet - ami fenntart, ami a valódi szeretet/szerelem, valódi meggazdagodás, valódi kielégülés megtapasztalásához vezet – csak Jézust követve találhatod meg.

Uram, védj meg ma engem a Sátán sötétségétől. Segíts, hogy döntéseimet a Te világosságodban hozzam meg, mert csak Te tudsz rávilágítani az igazságra. Te vagy az egyetlen Út. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.11.
www.proverbs31.org

Engem nem lehet szeretni
Samantha Reed

„Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni.” Énekek 8,7a

„Engem nem lehet szeretni.”
Hányszor emésztette már a lelkedet ez a gondolat? Sodró ereje van, mint a megáradt tavaszi pataknak. Mint egy játékcsónakot dobálja ide-oda a lelket és az elmét a kétség, a rettegés és a félelem romboló folyamában.
Az „engem nem lehet szeretni” gondolat gyakran taszít minket egyik fájdalmas élethelyzetből a másikba.
A szülői szeretet hiányától megsebzett szív kétségbeesetten próbálja kitölteni a benne lévő űrt, s ez gyakran vezet szeretetnélküli, bántalmazással teli kapcsolatokhoz. A megsebzett szív sokszor étkezéssel gyógyítgatja magát, ami elhízást eredményez, és tovább erősíti a „csúnya vagyok”, „engem nem lehet szeretni” érzését.
Szívünk sérült részecskéi bűntudattal és szomorúsággal bélelt sötét folyosókra vezethetnek minket.
Nem tudom, milyen sziszegő, kínzó szavakat, tetteket, gúnyolódásokat kellett elviselned. Nem tudom, miféle elutasítások, durvaságok, felszaggatott sebek gyilkolják a szívedet. Nem tudom, milyen döntéseket hoztál – vagy hoztak mások helyetted -, amik ebbe a zubogó sodrásba taszítottak, mely egyre csak visz lefelé hazugságokkal, fájdalmakkal.
Egyet viszont tudok – el fogsz süllyedni abban a folyóban, ha nem ragadod meg a mentőkötelet, aminek a neve: szeretnivaló vagy.
Igen. Te. Szeretnivaló vagy.
Van egy Teremtőd, aki maga a Szeretet, és teljhatalmú Úr. Nagy szó ez: teljhatalmú. Minden hatalom az Övé. Úgy döntött, hogy megalkot téged. Létezésed az Ő döntése volt. Azt választotta, hogy neveden szólít. Tehetett volna másként, nem volt kötelező megalkotnia téged. Mondhatta volna:
Ugyan, tudom én, mi lesz ebből.
A depresszió és a kétségek fogják vezetni, nem Rám hallgat majd.
Férfiak erőszakossága fogja bántalmazni a testét.
A házassága szétesik.
A szüleivel nem lesz jó a kapcsolata.
A gyerekei elfordulnak tőle.
Slampos.
Nem éri meg rápazarolni az időmet és tehetségemet.
Nem lehet szeretni.
Ehelyett ezt mondta:
Tudom, mi lesz belőle.
Bízni fog bennem ingatagsága és nehéz körülményei ellenére.
Múltját azzal váltja ki, hogy tisztaságra nevel fiatal lányokat.
Támogatja, menti mások házasságát.
Örülök, hogy az Atyja lehetek, és a gyermekemnek szólíthatom.
Lángoló szeretettel imádkozik térdre esve gyermekeiért.
Gyönyörű.
Érdemes Fiam életére és halálára.
Annyira szeretnivaló, hogy jó neki azt mondanom: „enyém vagy” – és semmi, amit tesz, vagy ami történik vele, nem csökkentheti szeretetemet iránta.
Nem tudom, mi oka van, hogy úgy gondolod, nem vagy szeretnivaló. Vagy hogy milyen hazugságok győztek meg arról, hogy múltad, tetteid, szégyened, bűnöd nem tesz méltóvá a szeretetre.
Azt viszont tudom, nem igaz, hogy nem lehet szeretni téged. Szeretnivaló vagy. Az Isten gyermeke vagy, és ez nagy méltóság. De ne rám hallgass. Halld az Ő szavait:
„Kegyelmet kapott (ide illeszd be a nevedet), aki megmenekült (ide azt írd be, ami miatt úgy érzed, nem lehet szeretni téged)-tól, és nyugalmat talál. A messzeségben is megjelent az Úr: örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. Fölépítelek, és fölépülsz, (ide illeszd be a nevedet)” (Jer 31,2-4a).

Uram, dicsőítelek, amiért csodálatosnak alkottál! Hálát adok, amiért tökéletesen ismersz és végtelenül szeretsz engem. Segíts, kérlek, hogy elhiggyem, hogy tudjam, szeretnivaló vagyok. Köszönöm a szabadságot, amit adsz a fájdalommal és a hazugságokkal szemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.12.
www.proverbs31.org

Miért akasszam be a ruhámat a szekrénybe
Glynnis Whitwer

„De én nem becsülöm sokra az életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat, és az Úr Jézustól rám ruházott feladatomat.” ApCsel 20,24

Elsőre a komód tetején akartam hagyni az összehajtogatott tiszta ruhákat. A karom tele volt velük, nehéz lett volna kinyitni a fiókot, mialatt a halom ruhával egyensúlyozom. Mentségem lett volna rá, hogy csak leteszem a szekrényre. Végül legyőztem első indíttatásomat, rászántam azt a fél percet, és szépen beraktam a ruhát a fiókba.
Meglepően sokszor előfordul, hogy abbahagyok valamit, mielőtt teljesen befejezném. A fürdőköpenyemet ledobom az ágyra, a farmeromat a kád szélére, a távirányítót a legközelebbi vízszintes felületre rakom. Ha kellően összeszedett vagyok, megteszem azt a pár mozdulatot, amivel teljesen befejezem a feladatot.
Évekkel ezelőtt tudatosult bennem, hogy ez a szokásom - mármint hogy nem fejezem be a tennivalókat, nem rakom helyre a dolgokat - azt eredményezte, hogy mindig felfordulás volt körülöttem otthon és az irodában is. Számos félbehagyott munkával éltem együtt, nem csak olyan apróságokkal, mint a ruhák helyre rakása, de például egy fal festését is abbahagytam a felénél.
Izgalmas dolog nekilendülni egy feladatnak, általában kapunk ilyenkor egy jókora energialöketet. Ám ez az energia lassan elpárolog, ahogy közeledünk a tennivaló vége felé. Ahelyett, hogy az adott feladatot, munkát, projektet tökéletesen elvégezném, megelégszem azzal, hogy elég jól megcsinálom. Sajnos, ha megszokom az „elég jól” szintjét, megszokom a középszerűséget is. A középszerűség pedig igencsak távol áll attól, amit Isten elvár tőlem. A tennivaló befejezése tehát nem csak jó szervezés és ügyes háztartásvezetés kérdése, hanem spirituális kötelesség is.
Mikor felfedeztem a félbehagyásra való hajlamomat, rájöttem, hogy ez bizony életem sok más területét is meghatározza. Régebben elég volt nekem egy távoli kapcsolattartás Istennel, nem törekedtem közelségre. Megelégedtem az Írás felszínes megértésével is. A másokkal való kapcsolatom is megrekedt a „szia, hogy vagy?” szintjén. Ahelyett, hogy igyekeznénk teljesen kiaknázni mindazt, amit Isten nyújt, könnyebb megragadni a felszínen, leállítani a kapcsolatokat az „elégséges” szinten. Talán biztonságosabbnak érezzük. Egyszerűbbnek. Kevesebb kényelmetlenséggel, személyes elköteleződéssel jár.
Érdekes, hogy nem nehéz most erről a témáról írni. Elismertem a hajlamomat, és elhatároztam, hogy megváltozom. Mostanában, ha készülök a szárítóban hagyni a ruhát, vagy félig írok meg egy emailt, szigorúan rászólok magamra: „Fejezd be, amit elkezdtél.” Odafigyelek, hogy ne kezdjek valami újba, míg teljesen be nem fejezem, amit éppen csinálok. Persze vannak olyan dolgok, amikhez komolyabb erőfeszítés kell, de általában jól boldogulok ezzel az elhatározással.
Nem tudnám kimerítően elmagyarázni, miért hagyok abba sok tennivalót, mielőtt tökéletesen elvégezném, az eredményt viszont ismerem. Be nem tartott ígéretek, hézagos eredmények, sekélyes kapcsolatok. Nagyon messze van ez attól az életformától, amit Jézus akar adni nekünk, hogy életünk legyen és bőséges legyen. Az élet, amit Ő ad, nem részleges, hanem a határokig nyúló, kifeszített, teljes élet.
Úgy tűnhet, mindez túl messzire vezetett a szekrényre rakott ruháktól vagy a mosogatóba dobott koszos lábostól. Pedig a bevégzéshez szükséges fegyelem átszövi az egész életemet – vagy épp hiányzik belőle. Azt hiszem, mégis megteszem azt a többletlépést, és felakasztom a ruhámat a szekrénybe. Hozzáteszek egy öltést ahhoz a hímzéshez, amit Isten az életemből szeretne megalkotni.

Uram, köszönöm, hogy Jézus életén keresztül megmutattad, hogyan kell valamit végigvinni. Tudom, Jézus megállhatott volna, mielőtt kifizette értem a váltságdíjat. De nem tette. Határtalan hálát érzek ezért. Segíts, kérlek, túljutnom a középszerűségen, hogy kibontakoztassam azt a teljességet, amit az életemmel nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.15.
www.proverbs31.org

A jerikói vak

2011-11-14T08:45:00.004+01:00

Mi olyan megindító ebben az emberben, ami Jézust is lépni kényszerítette?
Látom a Jerikó felé vezető utat, vibrál a levegő a hőségtől, kicsit fúj a szél, nem hűsít, csak felkavarja a port. Ül a vak koldus az út szélén, bozontos haját, szakállát, mocskos gönceit lengeti a szél. A fejét felfelé tartja, mint általában a vakok, kifinomult hallásával figyeli és elemzi a környezet hangjait. Már messziről hallja a közeledő tömeg jellegzetes morajlását. Tízen voltak? Húszan? Ötvenen? Százan? Nem több ezres tömeg volt, hisz zajuk nem nyomta el a vak koldus kiáltását.
Ahogy hallja a lábak dobogását maga előtt a porban, valakinek megrángatja a köntösét, és megkérdezi, mi történik. Vagy alamizsnáért kiabált, s valaki odament hozzá adni valamit, és attól kérdezi meg. A választ hallva nagyon gyorsan döntenie kell. Azon nincs idő töprengeni, hogy vajon Jézus tényleg a Messiás-e, hogy vajon érdemes-e próbálkoznia, hogy lehetséges-e, hogy meggyógyítja őt. Ezen a ponton gondolkodás nélkül átugrik, tényként fogadja el a lehetőséget, már csak azt kell nagyon gyorsan eldöntenie, hogy mit tegyen. Ha feláll, és megpróbál odamenni, a többiek fellökik. Talán ez sem futott át az agyán, csak a szokásos figyelemfelkeltő eszközéhez nyúlt: kiabálni kezdett. Azon sem gondolkozott, hogyan szólítsa meg Jézust, nincs idő. Kimondja, ami elsőre jut az eszébe, ami tudata felszínén van, mert mióta Jézusról hallott,sokszor álmodozott a lehetőségről: mi lenne, ha tényleg Jézus lenne „Dávid Fia”, a Messiás. A „Názáreti Jézus” megszólítás különben is közönséges, talán meg sem hallaná Jézus, állandóan így szólongatják. De ezt a hívást, ami a vak koldusból kirobban, amiben benne van az elesett ember minden töprengése, álmodozása, vágya a gyógyulásra, ezt meghallja.
Ami ezután történik, azt a koldus mintegy álomban éli át. Hallja, hogy megtorpannak a lábak, valaki mond valamit, majd léptek közelednek, valaki megragadja, felhúzza a porból, s ő botladozva hagyja, hogy vigyék. Megáll, feszülten figyel, csend van, mindenki kíváncsian várakozik. A szíve a torkában dobog, mikor meghallja a kérdést: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Hát ugyan mit? Szüntesse meg azt, ami minden bajának, szenvedésének, megaláztatásának forrása. Fel sem fogja, csak megéli a pillanatot, minden mást elnyom a feszültség: itt a pillanat. A megismételhetetlen, a visszahozhatatlan. Az egyetlen lehetőség. Nem érdekli a kockáztatás, nem foglalkozik azzal, hogy kigúnyolhatják, kinevethetik gyermeki hite miatt. Most vagy soha! Csak ennyit érez, s már mondja is: „Uram, hogy lássak!” Nem szégyenlősen, pironkodva, kételkedve, hanem gyorsan, energikusan, határozottan.
A jerikói vaknak nem jól átgondolt, sokszor megvívott küzdelemben érlelődött, intellektuális hite volt. Zsigeri hit volt ez, amit csak a nagy veszedelemben lévő vagy a nagy mélységből Istenhez kiáltó ember élhet át. Megfontolás nélküli hit. Amikor nincs alternatíva. Csak a foggal-körömmel kapaszkodás az Egyetlenbe.

Lélekerősítő levelek 63

2011-11-08T10:32:00.000+01:00

Készen állsz az újrajátszásra?
Glynnis Whitwer

„Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked?” Jón 3,1-2

Ritkán van alkalom arra, hogy valamit „újrajátsszunk”. Ha mégis lehetőséget kapunk, készen kell állnunk rá. Egyik percben még átlagos vasárnap este van, a másikban Isten ezüsttálcán nyújtja neked az „újrajátszás” lehetőségét.
Hétvégén Robbie fiam és az édesapja Mexikóba, Rocky Pointba utazott egy missziós kirándulásra. Néhány apáca alapított ott egy hétvégi klinikát, a fiúk segíteni mentek, játszottak a várakozó gyermekekkel.
Nagyon jól érezték magukat, s a vasárnapi közös vacsorára érkeztek haza. Utána Robbie segített rendet rakni, s közben az élményeiről beszélgettünk. A férjem már elmondta, mennyire tetszett Robbie-nak az egész, dicsérte a lendületét, amivel belevetette magát a munkába. Most viszont csak ketten voltunk a konyhában, Robbie meg én.
Robbie háttal volt nekem, a konyhapultot tisztogatta. Kicsit remegő, restelkedő hangon így szólt: „Azt hiszem, megtaláltam a hivatásomat”.
Azon a vasárnap estén egészen másként reagáltam, mint tettem volna hét évvel ezelőtt. Szégyellem bevallani, de hét évvel korábban, nem igazán támogattam volna.
Csak az járt volna a fejemben, hogy milyen messzire kerülne tőlem a kisfiam, akit annyira szeretek. Néhány „anyai” intelmet böktem volna ki. Nem annyira a kimondott szavakkal, hanem a rábólintás elmaradásával fejeztem volna ki a véleményemet. Ezt már megtettem egyszer.
Hét éve Robbie idősebb bátyja Hondurasba akart menni 13 éves korában. Akkor így reagáltam. Előtte Mexikóban járt, s az ottani missziós munka felrázta a kicsi, városi lelkét. Szerette volna folytatni a missziós munkát, s Honduras jó választásnak tűnt neki. Nem mondtam nemet, de a kimondott és ki nem mondott szavaimmal befolyásoltam a kisfiamat. El is vetette az ötletet.
Szégyellem magam. Azóta sokszor gyötört a lelkiismeret. Nagyon bántott, hogy hagytam, hogy a félelmeim, az aggódásom visszatartsák fiamat, hogy kövesse Isten hívását. Évek óta gyötörtek a „mi lett volna, ha” kérdések. Mi lett volna, ha biztatom Josht, hogy kipróbálja potenciális hivatását? Vajon hogy hatott volna egy ilyen élmény a lelki fejlődésére?
Vasárnap este Robbie egészen más választ kapott tőlem, mint a bátyja. Abbahagytam a takarítást, és odafordultam hozzá. „Szeretnél újra elmenni egy ilyen kirándulásra? Az egyház sok ilyen lehetőséget támogat.” (Éreztem, hogy izgalomba jövök, uralkodnom kell a lelkesedésemen.)
„Vissza szeretnék menni Mexikóba.”
„Ugandára, Hondurasra nem gondoltál?” – kérdeztem. (Nehezen fegyelmeztem magam.)
„Előbb szeretném újra kipróbálni Mexikót, mielőtt nagyobb feladatba fognék.” (Milyen jó, hogy mégiscsak örökölt valamit az én óvatos természetemből.)
„Robbie – szóltam, és igyekeztem, hogy meglássa szememben a bizalmat és a büszkeséget - mi mindennel támogatni fogunk, hogy el tudj menni bármilyen missziós kirándulásra, amire vágyat érzel.”
„Köszönöm, anyu”.
És a szívemben is megszólalt egy halk, suttogó hang: Köszönöm, Glynnis.
Mosolyogva fordultam vissza a mosogatóhoz, és meghajtottam a fejemet. Uram, én köszönöm a második esélyt.

Uram, köszönöm, hogy megbocsátasz, amikor félelmeim visszatartják szeretteimet, hogy kövessék hívásodat. Szeretném teljes bizalommal Rád bízni családtagjaim életét. Segíts, hogy a hitem elég legyen ahhoz, hogy ha kell, el tudjak szakadni a gyermekeimtől, higgyem, hogy Te nagyon jól tudod, mit miért teszel velük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.29.
www.proverbs31.org

Úgy végezd be, ahogy elkezdted
Marybeth Whalen

„Annyira oktalanok vagytok, hogy amit lélekkel kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?” Gal 3,3

Ha már érezted Isten hívását, ismered azt a tiszta izgalmat – és félelmet – amit érzel, mikor nekiindulsz, hogy válaszolj a hívásra. Tudod, mit jelent hitben járni, követni Őt az ismeretlenbe. Átélted azt a hatalmas lelki megújulást, ami eltölt, mikor kimondod az igent, és teljesen Rá bízod magad.
Súlyosak és riasztóak lehetnek ezek az igen-időszakok az életünkben, ugyanakkor fel is töltenek energiával, lelkesedéssel. Sosem éreztem magam közelebb Hozzá, mint mikor nekiindultam hittel, követve a célt, amit elém tűzött, ami nagyobb volt, mint amit magamtól elérhettem, és tisztán láttam, hogy Isten-tervezte cél.
Aztán telik az idő. Az izgalom első hullámai elcsitulnak, feloldódnak a mindennapi menetelés monotóniájában, ahogy az úton talált napi kis feladatokat végzed. A nagy cél, ami olyan felemelőnek, hatalmasnak tűnt az elején, egyre zsugorodik, ahogy közeledünk hozzá. Kezdeti izgalmunk lassan átadja helyét az apátiának.
És egyre gyakrabban kilépünk a Szentlélek ritmusából, s elkezdünk a magunk feje szerint cselekedni.
Minél kevésbé félünk, annál inkább átvesszük a vezetést. Kezdjük erősnek érezni magunkat, s ennek arányában csökken ráhagyatkozásunk Arra, Aki elhívott a feladatra.
Mikor elém került a mai igénk, szó szerint elállt a lélegzetem a felismeréstől. A válaszom Pál kérdésére: igen. Oktalan voltam. Saját erőmmel – „testben” – akartam elvégezni a feladatot.
Hová lett a napi Ráhagyatkozás, annak a vágya, hogy Isten rajtam keresztül tevékenykedjen? Megerősödtem, megnőtt az önbizalmam, kevésbé éreztem, hogy szükségem van Rá. A test átvette az irányítást, a Lélek hangját elhallgattatta bennem.
Talán te is átélted már, hogy észrevétlenül átvetted a vezetést. Érezted saját alkalmasságodat, s ez önteltté tett, mint engem is.
Soha többé nem akarok öntelt lenni. Szítani akarom a tüzet, lankadás nélkül, tudni mindig, hogy egyedül alkalmatlan vagyok minden helyzetben, amibe Isten állít.
Miután elolvastam a Gal 3,3-at, kiírtam egy kis kártyára, s odaraktam az éjjeliszekrényemre, hogy mindig lássam, amikor felkelek. Amikor ránézek, kérem Istent, hogy irányítsa figyelmem a bennem élő Szentlélekre, ne hagyja, hogy a magam útját kezdjem járni, segítsen céljaimat mindig az Övéhez igazítani. Akkor is, ha ehhez meg kell, hogy alázzon. Akkor is, ha új célt kell, hogy elém tűzzön, s ezzel kiragad komfortzónámból. Akkor is, ha kezdhetek mindent elölről. A Lélekkel kezdtem el, s úgy is akarom befejezni, hogy végig szorosan belékapaszkodom.
Gondolom, te is ezt szeretnéd.

Uram, a Szentlélekkel indultam neki, s végig tartani akarom vele a lépést. Segíts, hogy Rád hagyatkozzam, és ne a saját erőmre. Amikor úgy érzem, képes vagyok valamire, mutasd meg gyengeségeimet, hogy soha ne próbáljak emberi erőfeszítéssel előre jutni, hanem hagyjam mindig, hogy a Te erőd vigyen előre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.01.
www.proverbs31.org

Kiszabadulva
Mary DeMuth

„Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 124,7-8)

Az öröm és a hit lányaiként szárnyalhatunk, mint a paradicsommadarak, szabadon élhetjük jelenünket, legtöbb ember észre sem veheti rajtunk múltunk sötét árnyait.
Isten határtalanul nagyobb múltbeli próbatételeinknél. Ő már kiszabadított minket a kalitkánkból, alig várja, hogy kiterjesszük szárnyunkat.
Sajnos nem mindig élem ezt meg. Hasonlóan Willához, új regényem főszereplőjéhez, néha megfeneklek a múltban, s azt hiszem, akkor válok szabaddá, ha minden mocskot feltárok.
Sajnos az emberek és családok titkai nem mindig fényesek és ragyogóak. Utórezgéseik hatására azt kérdezem magamtól: szabad lehetek-e, ha nincs tudomásom minden apró részletről?
Ha végiggondolom, amit az Úr a lelkembe vésett, tudhatom, hogy Ő kinyitotta a kalitkám ajtaját. Erre én magamtól nem lettem volna képes. Ez az Ő ingyen kegyelmi ajándéka. Nem vagyok Pollyanna, aki örülni tud a rossznak is, mert megtalálja benne a jót. De életemet nem muszáj a befelé forduló pesszimizmus perspektívájából látnom, nézhetem a jézusi optimizmus felől is.
Miért? Mert megtanultam, hogy a múltbeli elbukások nem kell, hogy meghatározzanak. Én nem a bűnbánó Mária vagyok (bár a bánat is része az életemnek). Én a felszabadított Mária vagyok. Aki kiszabadult a kalitkából. Jézus radikális, szabadságot hozó tettének a kereszten és felfoghatatlan feltámadásának köszönhetően nem kell már a múltbeli bűnök kalitkájában sorvadoznom. Örvendezhetek itt és most.
Mi nők gyakran kalitkában éljük az életünket. Kalitkánk, melyet többnyire fájdalmas múltunk zárt körénk, kényelmessé vált. Fészket raktunk benne, természetesnek tartjuk. A repülés túlságosan riasztó, túlságosan újszerű lehetőség. Inkább maradunk fura komfortzónánk csapdájában. Az utóbbi időben Isten a madarásszal kapcsolatos igékhez vezetett. Mint a Zsolt 124,7-8. A madarász csapdába ejti a madarakat. Hosszú ideig figyeli a madár szokásait, amíg már előre meg tudja jósolni, mit fog most tenni a madár. Aztán a szokásait megismerve, tőrt tud vetni a madárnak. Ilyen madarász a Sátán is. Ismeri kalitkáinkat. Meggyőz arról, hogy a kalitkánk zárva van, és nem tudunk kiszabadulni. Pedig mi az igazság? A kalitka ajtaja tárva nyitva van, csak mi félünk kirepülni.
Charles Spurgeon biztat a madarászról szóló elmélkedésében: „A paradicsommadár sosem pusztul el a madarász csapdájában.” Értékesebb annál, semhogy benne hagyják.
Úgy szeretném, ha megtapasztalnád a kalitka nélküli, örömteli szabadságot! Ha elég rafinált lennél, és elhallgattatnád az ellenség üvöltését: „Zárva van a kalitkád!”. Ha egy lépésnyire eltávolodnál kényelmes kalitkádtól, s kinyújtóztatnád meggémberedett szárnyaidat. Merj bátor lenni, és bízz benne, hogy ha kitárod a szárnyad, repülni fogsz.

Jézus, segíts felismernem, ha befészkelem magam a múltamba, ha mentségként használom a fejlődés elmaradásáért. Add, hogy vegyem észre életem kalitkájának nyitott ajtaját. Adj bátorságot, hogy ki tudjak lépni, és merjek kalitka nélkül élni. Úgy szeretnék repülni, repülni, repülni! Bízom benned, hogy segítségeddel szárnyalni fogok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.02.
www.proverbs31.org

Ne dobd el a bizalmadat
Renee Swope

„Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.” Zsid 10,35-36

Egyik este a konyha takarítása közben egy kis gumikütyüt találtam a pulton. Csak miután már kidobtam a szemétbe, jöttem rá, hogy a tévé távirányító egyik kiesett gombja volt. Míg a szemétben kotorásztam érte, bosszankodtam, miért dobtam ki ilyen hamar. Aztán, hogy megtaláltam, éreztem, Isten rá akar mutatni, milyen könnyen elhajítom a bizalmamat – anélkül, hogy felismerném.
Nagyon törékeny. Valami eszembe jut, amit meg szeretnék tenni, vagy úgy érzem, Isten arra hív, hogy megtegyem, de rám tör a bizonytalanság, és ilyeneket suttog a szívembe: „Úgyse tudod megcsinálni. Nem vagy alkalmas rá.” Váratlanul, a semmiből előbukkan ez a kínos elbizonytalanodás.
Sokszor előfordult, hogy hatására gondolkodás nélkül szemétbe dobtam kezdeti bizakodásomat.
Évekig nem beszéltem senkinek önbizalomhiányomról, úgy képzeltem, ha elmondom, mások is meglátják gyengeségeimet, és igazat adnak nekem. Komolyan mondom, azt hittem, egyedül én küzdök a kételkedéssel.
Persze nem kételkedésnek neveztem. Talán te sem így hívod. Aggódásnak mondtam például – aggódom, nehogy csalódást okozzak valakinek, aggódom, hogy hibázok, és kritikát kapok érte, aggódom, mert elkezdek valamit, és nem tudom befejezni.
Máskor félelemnek hívtam. Félek, hogy nem felelek meg, félek, hogy hülyének néznek, félek, nehogy önteltnek tartsanak, aki azt képzeli magáról, ilyen nagy dolgot is képes megtenni Istenért. Igen, évek során rájöttem, hogy megjelenhetnek ezek az érzelmek félelemként, aggódásként, de gyökerük az önbizalomhiány.
Ha visszatekintek, felismerem a gondolkodásmintát, ami a kételkedéshez vezetett.
Gyermekként úgy éreztem, értéktelen vagyok, nem érdemes megtartani engem. A vidámparkban nem mertem beülni a körhintába, mert azt hittem, apa kihasználja az alkalmat, és otthagy. Az iskolában csúnyának és ügyetlennek tartottam magam. A kudarctól való félelem megfosztott egy csomó jó élménytől.
Menyasszonyként is úgy éreztem, nem vagyok elég értékes a vőlegényem szemében. Bár sosem adott rá okot, hogy kételkedjem szerelmében, emlékszem, házasságunk első éveiben egymást érték a bizonytalanságomból eredő viták.
Te hogy állsz ezzel? Megkérdőjelezed néha értékes voltodat, mondjuk, nőként? Milyen gyakran hallgatsz a kételkedés suttogására, és veted szemétbe önbizalmadat, ami pedig Isten gyermekeként megillet téged?
Rendszeresen kérem Istent, szóljon rám, amikor készülök a szemétbe dobni a bizalmamat, s segítsen inkább a bizonytalanságot messze hajítani. Társulsz hozzám? Gyere, kapaszkodjunk erősen Isten ígéreteibe, hallgassunk az Ő igazságára, hogy megszerezzük azt a biztonságot, amire szükségünk van, s az önbizalmat, amire vágyunk.
- Amikor suttogni kezd a kétely: „Úgysem tudom megcsinálni. Nem sikerül úgysem, s csak hülyét csinálok magamból.” Vesd el ezt a hazugságot, és kapaszkodj az igazságba (akár mondd is ki hangosan): „Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?” (Zsid 13,6).
- Amikor suttogni kezd a kétely: „Nem tudok megváltozni.” Vesd el ezt a hazugságot, kapaszkodj az igazságba: „Bízom abban, hogy aki megkezdte bennetek (bennem is) a jót, be is fejezi Krisztus Jézus napjáig” (Filippi 1,6).
- Amikor suttogni kezd a kétely: „Ez túl nehéz. Alkalmatlan vagyok rá.” Vesd el ezt a hazugságot, és tarts ki az igazságban: „De mindezen diadalmaskodunk (diadalmaskodom) őáltala, aki szeret minket (engem)” (Róm 8,37).

Uram, Krisztusban bízó, magabiztos szívet szeretnék. Segíts, kérlek, hogy észrevegyem, ha szemétbe akarom vetni a bizalmamat, s segíts, hogy helyette a kételkedést dobjam el. Ki akarok tartani a Te igazságodban, hogy ha teljesítettem akaratodat, elnyerjem, amit ígértél. Amikor rám tör a kétség és a bizonytalanság, hogy nem vagyok képes valamire, juttasd eszembe, hogy minden lehetséges annak, aki hisz Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.03.
www.proverbs31.org

A pillanat
Lysa TerKeurst

„Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.” (1Kor 12,13b-13,1)

Némely kapcsolatunk annyira természetessé válik, hogy elfeledkezünk róla. Elrohanunk mellette. Tudjuk, hogy van. Úgy érezzük, egyszer s mindenkorra van.
Ám ez az örökre-a-miénk érzés elértékteleníti a pillanatok átélését.
Van egy szokásunk a férjemmel, ami rutinná vált, minden reggel megismétlődik. Egyszerű. Semmi mélyenszántó. Semmi, ami megérné, hogy megálljunk egy percre, s készítsünk róla egy felvételt. Csak egy pillanat.
Megkér, hogy válasszak neki egy nyakkendőt. Aztán kimegy, és magára ölti hivatali ruháját. Nemsokára visszatér, az inggallérja feltűrve, szabályosan kialakított nyakkendőcsomó simul az ingére. Gyöngéd kezekre van szüksége, hogy ráhajtsák a gallért a nyakkendőjére. Igazából nincs szüksége rá. Csak azt akarja, hogy gyöngéd kezek hajtsák le a gallérját.
És én lehajtom.
Csak egy pillanat.
De ez a pillanatot olyan magasztos, mint amiről Pál apostol beszél. Ebben a közbevetett pillanatban újra meg újra biztosítjuk egymást: „Szeretlek. Én is szeretlek.”
Nehogy túlzottan idillikus képet fess magad elé a házasságunkról. Korántsem az. Gyakran vannak „fejlődésre alkalmat adó” pillanataink.
De ez a nyakkendős pillanat olyan, mint egy csepp ragasztó, ami napról napra biztosabbá teszi a köztünk lévő köteléket. Annyira egyszerű, és mégis az elképzelhető legmélyebb fájdalmat élném át, ha tudnám, hogy a mai pillanat volt az utolsó.
A mai.
Eleredtek a könnyeim, ahogy erre gondolok. Istenem segíts, hogy maradjak ennél a gondolatnál. Segíts lelki fényképezőgépemmel száz meg száz képet készítenem a pillanatokról, raktározzam el őket, és gondoljak rájuk legnagyobb kincseimként.
Itt akarok maradni gondolatban.
Hadd pihenjen itt a lelkem is.
Merje a szám kimondani, mekkora öröm ez. „Szeretlek. Szeretem magunkat. Szeretem ezt a pillanatot minden nap.”
Nem, a kapcsolatunk távolról sem tökéletes. Egy kapcsolat sem az. Mi mindketten erős akaratú emberek vagyunk, akik nagyon különbözően vélekednek az élet dolgairól. Ó, milyen könnyű lenne felsorolni, mi mindenben különbözünk! Ő azt szereti, ha a törülköző mindig ugyanott lóg. Én ennél lazább vagyok. De abbahagyom a felsorolást.
Abbahagyom, mert a szerelem nem azt jelenti, hogy egyik ember a másikban a hozzáillő tökéletes párt találta meg.
A szerelem azt jelenti, hogy két ember elhatározza, hogy egy párt alkot.
Elhatározás.
Hogy lehajtom a gallért, hogy megörökítem a pillanatot, hogy könnyekig hálás vagyok.
Mennyivel jobbak az örömkönnyek ma, mint a megbánás könnyei holnap, tudva, hogy elszalasztottam valamit.
Csak egy pillanat.
Vagy több annál?

Istenem, segíts, hogy minden kapott pillanatot értékelni tudjak. Szeretnék gondolatban elidőzni azoknál a pillanatoknál, amiket olyan maguktól értetődőknek veszek. Köszönöm ezt az oly egyszerű és egyben oly édes örömöt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.04.
www.proverbs31.org

A jó nem mindig a legjobb Isten szemében
Glynnis Whitwer

„Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz.” Jób 22,21

Fiatalon azt hittem, szakmai karriert fogok építeni. Egyetemre mentem, beszereztem a megfelelő táskát, kosztümöt, magas sarkú cipőt, terveztem a jövőmet. Bár gyermekeket is akartam, végig úgy gondoltam rájuk, mint életem kiegészítőire, mint egy szép ékszerre a hivatásomon. Nem tudhattam, hogy Isten tervei egészen másról szólnak.
Esküvőnk után négy év alatt három kisfiúnk született. Belevaló gyerekek.
Majd’ elvesztettem az eszemet. Komolyan mondom. Emlékszem, egyszer elindultam velük egyedül vásárolni. Egyetlen egyszer. A négyéves Joshua megígérte, hogy mellettem marad – no persze. Ott voltam hát Joshuát üldözve, a kétéves Dylan készült kimászni a bevásárló kocsiból, hogy utánunk induljon, a még csecsemő Robbie üvöltött, mert utálta, hogy le van kötve. Úgy éreztem, én is felpattanok a kocsira, s visítva gurulok a bejáratig.
Azóta lelkiismeret-furdalás nélkül folyamodom a megvesztegetés módszeréhez. Ha ezzel megúszok egy bevásárlási cirkuszt, akkor megéri.
De nem csak a bevásárlás készített ki. Elhurcoltam a gyerekeimet olyan helyekre, ahova más anyukák is elviszik a magukét. Csakhogy az övéik csendben ülve játszottak az épp ott lévő játékokkal. Az én fiaim mindenben kalandot kerestek. Ha csendben voltak, az valami rosszat sejtetett. Már számon sem tudtam tartani, hányszor hagytam ott egy-egy helyszínt sírva, mérgesen, és úgy tűnt, korlátozva van az életem, amit élnem kellene.
Az anyaság korai éveiben megpróbáltam visszaszerezni valamit régi életemből, megtalálni a régi Glynnist, de ez nem sikerült. Személyes céljaim naponta ütköztek a valósága falába, zavart okozva, és megkérdőjelezve elképzelt hivatásomat.
Egyetemi diplomával nemde szakmai karriert illenék befutnom? Szervezési készségemet Isten az egyházban akarja kamatoztatni ugyebár? Önkéntes szolgálatot kell vállalnom, nőegyleteket vezetnem, szünidőben bibliaiskolát, év közben jótékony célú előadásokat szerveznem, énekelnem a templomi kórusban stb., stb.? Ha így van, miért nem vagyok már képes minderre?
Százmérföldes sebességgel száguldottam saját utamon. És egyszer sem álltam meg, hogy ellenőrizzem, hagyom-e, hogy Ő vezessen. Nem kérdeztem meg, Ő mit tart fontosabbnak. Hiszen amit elterveztem, a felelősségeim, a döntéseim, mind „jó” dolgokra irányultak. És Isten felruházott a hozzájuk szükséges képességekkel. A problémát az okozta, hogy valamit nem vettem tudomásul – ezeket a feladatokat nem Isten adta nekem abban az időben.
Kisebb földrengésre volt szükség – ami egy távoli helyre való költözésben jelentkezett -, hogy felébredjek. Azzal a költözéssel Isten minden felsorolt „jó” dolgot elvett tőlem. Egy ideig lázadozott a lelkem. A férjemet hibáztattam, úgy láttam, ő húzta át Isten akaratát az életemre.
Üressé vált az életem, nem maradt benne semmi. Mikor végre abbahagytam az önsajnálatot, felnéztem, és megláttam, hogy maradt valami: egy szerető férj, és három drága kisfiú.
Nagy igyekezetemben, hogy úgy kövessem Isten akaratát, ahogy azelőtt, nem vettem észre, hogy Ő megváltoztatta szolgálati területemet. Már nem az otthonon kívül volt. Isten rámutatott, hogy szolgálatom elsődleges terepe a férjem és a gyermekeim élete. Ez a felismerés átrendezte a fontossági sorrendet, átalakította kapcsolatomat Istennel és a családommal is.
Rájöttem, hogy nem mindig a jó dolgok képezik a feladataimat. Csak azért, mert értek valamihez, nem föltétlen kell azzal foglalkoznom. A három kisfiú ma már tizenéves, és hat évvel ezelőtt két kicsi lányt adott hozzájuk Isten. Kaptam szolgálati lehetőséget is, szakmai és önkéntes feladatokat, amit itthonról végezhetek. Egy dolog nem változott: mindig azt kell követnem, ami Isten akarata számomra az adott időszakban. Mert ez után az időszak után újabb jön, és a jó nem mindig a legjobb Isten szemében.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz engem akaratosságommal, makacsságommal együtt. Sajnálom, hogy nem mindig figyeltem a Te akaratodra, hanem saját, jónak hitt utamat követtem. Segíts, hogy álmaimat, céljaimat mindig belehelyezzem a Te szerető kezedbe. Megtapasztaltam, hogy mindig öröm és megelégedés a jutalmam, ha így teszek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.05.
www.proverbs31.org

Mindennapi Halloween

2011-10-31T22:43:00.001+01:00

Egy hölgy nemrég keresztelkedett meg. Egyik munkatársa megkérdezte, milyen érzés kereszténynek lenni. A nőt váratlanul érte a kérdés, nem tudta, mit feleljen. Aztán észrevett egy töklámpást egy távolabbi asztalon. "Olyan érzés, mintha tök lennék."
"Megmagyaráznád?"- csodálkozott a kolléga.
"Hát, Isten felszed az útszélről, bevisz, és alaposan letisztogatja rólad a koszt, ami a többi tökökről rád ragadt. Aztán felnyit, és kiszedi belőled mindazt, ami romlandó trutyi benned. Kikotorja a kételkedés, a gyűlölet, az irigység, stb. magjait. Aztán mosolygó arcot vés rád, és beléd helyezi fényét, hogy világíts a többieknek."

www.freechristiancontent.org.

Lélekerősítő levelek 62

2011-10-31T22:23:00.000+01:00

Miért jó a szivárgás?
Lysa TerKeurst

„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek”
Iz 55,10

A hátsó teraszon van két cserép virágom. Egyszerre ültettem őket. Ugyanolyan fajta virágokat tettem ugyanolyan virágföldbe. Ugyanannyi víz, árnyék és napfény éri őket. Minden szempontból egyformák, és mégis nagyon különböznek egymástól.
Az egyik tündököl.
A másik nem.
Az egyik cserép falán vízesésként omlanak alá a bimbókkal, virágokkal teli hajtások - minden kertész vágyálma.
A másiknak egy-két virágja van a zöldes-barnás levelek között. Néhány hajtáscsoport elszórtan itt-ott – semmiképpen nem nevezhető vágyálomnak.
Egyik este megkérdeztem a férjemet, mi okozza a különbséget a két tő virág között. „Egyszerű – válaszolta -, az egyik cserép alján vannak vízáteresztő lyukak, a másikon meg nincsenek.”
Izgalmas.
Amelyik át tudja ereszteni a vizet, abban tündököl a virág.
Amelyik visszatartja a vizet, abban szenved a növény.
Ma reggel az Izaiás 55,10-13-at olvastam, s közben eszembe jutottak a virágcserepeim.
Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.
A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő.
A víz ráhull a földre, növekedést fakaszt, elszivárog, hogy páraként visszatérjen a magasba, ezzel bevégezvén a hivatását.
Nem az a dolga, hogy lehullva a cserépben maradjon, megposhadjon, s lassítsa a belőle sarjadó növekedést.
Így van ez Isten Igéjével is.
Az Ige ráhull életünkre, növekedést gerjeszt, és ha megfelelően élünk, rajtunk keresztül kiszivárog. Az emberek látni fogják rajtunk, az életünkön, hogy hat ránk Isten Igéje. Látni fogják örömünket, békességünket. Nem leszünk szúrósak, mint a család vagy a tövis, szépek leszünk, mint a ciprus, illatunk édes, mint a mirtuszé.
Isten Igéje fog szivárogni belőlünk.
Eszembe jutott, hogyan reagálok a kritikára, a nyers hangú emailekre. Ez bizony kihívás.
Nem elég higgadtan válaszolni, amikor kritizálnak. A kritikák emlékeztessenek arra, mennyire vágyik mindenki a biztatásra.
Szivárogtatnom kellene a pozitív hangú emaileket és megjegyzéseket, a köszönömöket üzletfeleknek, testvéreknek, a gyülekezet vezetőinek, akiktől hétről hétre áldást kapok.
Nem szoktam kritizálni. De az se jó, ha semleges és passzív vagyok.
Ahhoz, hogy úgy tündököljek, ahogy Isten szeretné, sokkal több szeretet kéne átszivárogjon rajtam.
Drága barátnőm, próbáljunk ezen a héten lyukacsosabbak lenni. Az virágzik, amelyik szivárogni tud.

Uram, bocsásd meg nekem, ha passzív voltam. Ha befogadtam és magamnál tartottam Igédet, és nem szivárgott belőlem öröm és béke. Használj, kérlek úgy, ahogy szeretnél, reagáljak úgy az emberekre, ahogy Te akarod. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.21.
www.proverbs31.org

Tevékeny barátok
Marybeth Whalen

„Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

Ki a jóbarát? Aki intézkedik helyetted, mikor beteg vagy? Aki vigyáz a gyermekeidre, ha egy kis szabadságra van szükséged? Aki leül veled egy kávéra és meghallgat? Akire számíthatsz, ha meg akarsz nézni egy jó kis filmet? Valaki, aki tükröt tart eléd, hogy jobb feleség, jobb anya, Isten jobb gyermeke legyél?
Ezeket nevezem baráti akcióknak. A Bibliát tanulmányozva három példát találtam tevékeny barátokra. A Jób 2,11-13-ban olvassuk, hogy Jób barátai eljöttek hozzá, amikor bajba került. Mindent odahagytak, hogy barátjuk segítségére siessenek – még ha ez csak annyit jelentett is, hogy csendben ültek mellette. Tudták, hogy a jelenlétük, készségük a meghallgatására jól esik a barátjuknak.
Az ApCsel 12,12-19 rámutat, hogy már jóbarátaink látványa is mennyire biztató tud lenni. A barátok értesültek róla, hogy Pál eljön hozzájuk, hosszú utat megtettek, hogy eléje menjenek. Pálnak ez óriási áldás volt. Néha elég a tudat, hogy van valaki, aki segíteni akar, s vitorláink kifeszülnek, szelet kapnak. Tetszik, hogy Pál mindenekelőtt Istennek ad hálát a barátaiért. Emlékeztet rá, mekkora ajándéka Istennek a jóbarát.
Az ApCsel 12,12-19-ben azt látjuk, hogy Péterrel nem tudnak együtt lenni a barátai, mert börtönben van. De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy megtegyenek minden tőlük telhetőt. Összegyűlnek imádkozni. Az ApCsel 12,5 szerint szünet nélkül imádkoztak, amíg börtönben volt. Tudták, hogy a közös ima olyan lehetőség, amivel távol lévő barátjukon is segíthetnek.
Akár el tudunk menni barátunkhoz, akár csak lélekben állunk mellé imádságban, ezek a példák megmutatják, hogyan léphetnek akcióba a barátok.
Mai világunkban, ahol egyre inkább teret hódít a közösségi média, a rövid szöveges üzenetek, az emailek, ne feledkezzünk meg a tényleges tevékenység erejéről. Tehetünk hitben, tehetünk szeretetben, örvendezésben, együttérzésben. Tenni akarunk, mert megértjük, hogy tagjai – keze, lába - vagyunk azoknak, akiket Isten az életünkbe rendelt. Lehet, hogy erőfeszítést igényel, időt, néha pénzt is, hogy tevékeny barátok legyünk. De a belőle fakadó áldás messze meghaladja az erőfeszítést, ha követjük a példákat, amiket Isten elénk állított.

Uram, segíts, hogy tevékeny barát tudjak lenni. Mikor elém hozol valakit, érezzek sürgős késztetést a megsegítésére. Segíts, hogy kövessem a bibliai példákat, és ne csak gondolatban, hanem valóságosan is jóbarát legyek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.28.
www.proverbs31.org

Mikor nem omlanak le a falak
T. Suzanne Eller

„Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt.”
Hab 3,17-18
V
ádként tornyosultak a számlák. Okosabban kellett volna. Kisebb falattal kellett volna kezdeni. Mit képzeltél?
Nem tudom, mit szólt volna valaki, ha látja, hogy hétszer körbejárom a pajtát. Kétségbe voltam esve. Ifjú férjem heti 80-100 órát dolgozott, hogy ne kelljen bezárni a gazdaságot. Eszembe jutott Józsué az Ószövetségből, aki körbejárta Jerikó falait. Isten látta Józsué hitét, és Jerikó falai leomlottak. Gondoltam, ha körbejárom az istállót, megtörténik a csoda, amiért imádkoztam, Isten ledönti a fenyegető csőd falait.
Vegyes érzelmekkel gondolok vissza arra az időre. A férjem álma a gazdálkodás volt. Én, bár városi lány voltam, betársultam, mert szerettem a jóképű fiatal farmeremet.
Tíz év kemény, áldozatos munkája után válság tört a mezőgazdaságra. Jövedelmünk egyre zsugorodott. Barátaink sorra adták el a farmjaikat, s beadták derekukat a 40 órás munkahét, a havi kétszeri fizetés idegen világának. Mi még kitartottunk.
Aztán eljött a pillanat, amikor beláttuk, hogy Jerikónk falai nem fognak leomlani. Ott álltam férjem mellett, ahogy álmai maradványait szekerekre pakolták, és elindultak velük a poros úton, kifelé az életünkből.
Nem találtam vigasztaló szavakat, amiket a férjemnek mondhatnék. Isten hűsége volt az egyetlen igazság, amibe kapaszkodhattunk. Ez volt a vitorlánk abban a bizonytalan esztendőben.
Nagy szerencsétlenség sújtotta Habakuk prófétát is, és ő is Isten előző években megtapasztalt hűségébe kapaszkodott. Az élet bizonytalan volt, de Isten szeretete és gondoskodása nem.
Évekkel később visszatekintve látom, hogy Isten velünk volt a göröngyös úton, amin jártunk, de akkor ezt nehezen érzékeltük. Pályát módosítottunk. Eladtuk a farmot. Évekbe telt, míg kimásztunk az adósságok csapdájából. De Isten karjaiban tartotta a küszködő fiatal párt.
Mint Habakukot, minket is megáldott megmagyarázhatatlan örömpercekkel. Sokat nevettünk egymásba kapaszkodva. Értékes családi együttléteink voltak az olcsó kirándulások, piknikek a közeli erdőben, csobbanások az ingyen strandokon. Együtt bízni Istenben, ez vált életünk új alapelvévé.
Ha nehéz időket élsz át, íme néhány bátorító ötlet, miközben erősen Belé kapaszkodsz.
Tedd meg, ami a te dolgod. Akár anyagi, akár más gondjaid vannak, nézz szembe velük. Átgondoltuk bevételeinket, számlát nyitottunk, meghatároztuk mi az a maximum, amit költhetünk, ami elég a megélhetésünkhöz. Számbavettük az okokat, amik idevezettek, s ha találtunk olyat, ami rajtunk múlt, megoldást kerestünk a változtatásra.
Bízd Istenre, ami az ő dolga. Imádkozz, hogy megoldódjon a helyzet. Adj hálát a kapott kegyelmekért, és figyelmedet összpontosítsd rájuk. Tedd meg, amit meg kell tenned, a többit bízd Rá.
A nehéz helyzetek leküzdése csapatmunkát igényel, Istennel együtt kell végrehajtanotok. A legnagyobb csodák akkor érnek, mikor Isten megváltoztat, és örömöt ad akkor is, ha nem úgy oldja meg gondjainkat, ahogy kértük, ahogy elképzeltük.

Istenem, nehéz ez az időszak, szükségem van Rád. Bizalmamat Beléd helyezem. Amikor látszólag semmi sem változik, boldog szeretnék lenni Benned. Adj, kérlek, örömöt a nehézségek között is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.25.
www.proverbs31.org

A tökéletes gyöngeség
Micca Monda Campbell

„’Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg teljesen.’”
2Kor 12,9a

Úgy indult, mint bármelyik otthon töltött este. Donny vacsorát főzött, míg Annie aerobic edzésen volt munka után. Jó volt ez így. Donny gyakorolhatta főzési tudományát, Annie-nek meg szüksége volt a testmozgásra. Mire Annie hazaért, készen volt a vacsora.
Abban a pillanatban nem tudhatták, hogy életük rövidesen gyökeresen megváltozik. Vacsora közben Annie jobb keze hirtelen lebénult. A villa kiesett belőle.
„Jól vagy?” – kérdezte Donny. Annie nem érezte jól magát. A feje úgy lüktetett, mint még soha. Valami nagyon nem volt rendben.
Másnap az MRI agyi aneurizmát mutatott ki Annie koponyájában. Jó hír volt, hogy az elváltozás műthető. Az orvos részletesen elmondta, mi következik, ettől Annie teljesen összeomlott. Le fogják borotválni a fejét a beavatkozás helyén. Majd egy agysebész leemeli koponyája bal oldalát. Egy pillanatra meg fogják állítani a szívét, hogy egy vékony fémkapcsot helyezzenek az agyi artéria köré. Ez egy időre tönkreteszi a beszédkészségét. Az orvos nem tudta garantálni a műtét kimenetelét, de reménykedett. Annie és Donny fájdalma nem ismert határokat.
Miután a rokonokkal és barátokkal is közölték a hírt, Annie mély depresszióba esett. Megbénította a félelem mindattól, ami előtte állt. Napokig nem kelt ki az ágyból, nem is tisztálkodott. Aztán elment a lelkészéhez. Ő talán megadja neki azt a békét, amire szüksége van. De a beszélgetés nem hozta meg a várt eredményt.
„Ez nem elég”- vallotta be Annie a lelkésznek.
„Ő az, akire szükséged van” – mutatott a pap a templom homlokzatán függő nagy keresztre. Annie lassan odament a kereszthez, letérdelt előtte, és az Úrhoz kiáltott. Nem könyörgött gyógyulásért. Még azt sem kérte, hogy élje túl a műtétet. „Csak adj erőt, hogy teljesíteni tudjam akaratodat”- könyörgött.
Ott a kereszt tövében Annie életét Isten kezébe helyezte, s eltöltötte az Ő békéje és ereje. Nem sírt többé. Abban a percben tudta, hogy bármi történjék, akár meghal, akár tovább él, minden rendben lesz.
Annie műtéte sikeres volt. Hónapokba telt ugyan, míg újra beszélni tudott, s majd egy év eltelt, mire teljesen meggyógyult, de többet kapott, mintha megpróbáltatások, betegségek nélkül élt volna. Társa lett Krisztus, és bizonyságot kapott az Ő erejéről és gyógyító kegyelméről.
A világ így gondolkozik: „Amit nem tudnak meggyógyítani, azt tűrnöd kell”. Mai igénk ennek ellenkezőjét állítja. Amit nem tudnak meggyógyítani, az Isten erejétől tesz függővé. Ebben a függésben megkapod az Ő hatalmát, és erős leszel. Én is megtanultam ezt az igazságot. Isten nem mindig húz ki a fájdalomból, de támogat benne. Ez több erőt ad, mint bármi más.
Valami csodálatos dolog zajlik le bennünk, ha hittel az Úrhoz kiáltunk gyengeségünkben, és hiszünk az Ő tökéletes gondviselésében. Megtapasztaljuk természetfölötti hatalmát és békéjét. Hitünk hirtelen erősebbé válik félelmünknél, és bizalmunk mások számára is hatékony tanúságtétel lesz. Legyél nyugodtan gyenge, ha megtörténik a baj. Elég neked az Ő ereje és kegyelme.

Uram, köszönöm kegyelmedet, amivel elárasztasz, mikor a helyzetem meginog. Gyengeségemben teljesen Tőled függök, és Hozzád kiáltok. Mutasd meg nekem hatalmadat. Légy a reménységem, a békém és az erőm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.26.
www.proverbs31.org

Megütöd a mércét
Renee Swope

„Mi természetesen nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlgatják.” (2Kor 10,12)

Szoktad magad másokhoz hasonlítgatni, és ilyenkor úgy érzed, nem ütöd meg a mércét? Úgy látod, kevésbé vagy csinos, okos, vonzó, vagy mondjuk kevésbé mély a hited?
Olyan könnyen esünk abba tévedésbe, hogy ha tudásunk vagy ingóságunk több lenne, nagyobb biztonságban élhetnénk. Pedig az igazság az, hogy a hiány érzésével azok is küzdenek, akiknek „mindenük megvan”. A biblia egy olyan nő történetével kezdődik, akinek mindene megvolt, de ez nem volt elég neki.
Éva mindent megkapott azzal, hogy Isten gyermeke, a Teremtés úrnője lehetett. Megadta neki Isten minden nő vágyát: gyöngédséget, szépséget, biztonságot, fontosnak tudhatta magát, életének értelme volt. A Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania Évát azzal, hogy tekintetét elfordítva arról, amije volt, arra irányította, ami nem volt az övé.
Ugye, ismerjük ezt a jelenséget? Hányszor hallottam én is a Sátán suttogását: nem elég, amid van, nem elég, amilyen vagy… Olvasás közben (Ter/1Móz2) megértettem, hogy a Sátán kérdései el akarták bizonytalanítani Évát, a kételkedés magjait akarták elültetni a szívébe. A Sátán azt akarta, hogy ne bízzon Istenben, és ne bízzon önmagában.
Az ellenség suttogása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, önbizalmát Isten gondoskodásán kívüli forrásból növelje. A Sátán meggyőzte, hogy valami hiányzik az életéből, és hogy a tiltott gyümölcs Istenhez tenné hasonlóvá.
Oktalan összehasonlítás, de minden összehasonlítás az. Mégis mindig ezt tesszük. Bárcsak olyan lennék, mint ő… Olyan házam, olyan férjem, olyan munkám lenne. Bárcsak úgy viselkednének a gyermekeim, mint az övéi. Bárcsak… és akkor fontosnak érezhetném magam, elégedett lennék.
Pál apostol figyelmeztet, hogy oktalan dolog önmagunk méricskélése. Az összehasonlítgatás miatt mindig úgy érezzük, nem ütjük meg a mércét. Egyre többet akarunk, és sosem leszünk elégedettek.
Bárcsak Éva arra figyelt volna, ami volt és amije volt Isten gyermekeként. Bárcsak mi is ezt tennénk.
A Sátán arra ösztökél, hogy hibáinkra figyeljünk, hogy ettől úgy érezzük, nem vagyunk elég jók, aztán abban éljük fel energiánkat, hogy leplezni próbáljuk azt, amiben úgy érezzük, alulmaradtunk. De nem törvényszerű, hogy kövessük sugalmazásait. Vegyük észre hazugságait, győzzük le a kísértőt igazsággal, koncentráljunk Istenre, aki elfogad, biztonságot ad és fontosnak tart. Majd köszönjük meg Neki a törődését, az ígéreteit, amikből megtanulhatjuk, mik vagyunk Benne:
Elfogad
Ef 1,3-8: Isten kiválasztott engem, és gyermekévé fogadott.
Kol 1,13-14: Megváltott, minden bűnömet megbocsátotta.
Kol 2,9-10: Krisztusban teljes vagyok.
Biztonságban vagyok
Róm 8,28: Isten minden körülményt a javamra fordít.
Róm 8,31-39: Megszabadultam az ítélettől, semmi nem választhat el Isten szeretetétől.
Fil 1,6: Biztosra vehetem, hogy Isten véghezviszi bennem a jót, amit elkezdett.
Fontos vagyok
Ef 2,10: Isten alkotása vagyok.
Ef 3,12: Bátran és teljes bizalommal közeledhetek Istenhez.
Filippi 4,13: Mindent megtehetek Krisztus által, aki megerősít engem.

Uram, köszönöm Neked, hogy Krisztusban elfogadsz, biztonságban tartasz, és fontos vagyok. Mikor kísértést érzek, hogy gondviseléseden és ígéreteiden kívül keressem az önbizalmat, a biztonságomat, mutass rá a Sátán hazugságaira, segíts ellenállnom a kísértésnek, és szilárdan kitartanom a hitemben. Emlékeztess rá, hogy önbizalmam Krisztusból ered, semmit sem tulajdoníthatok magamnak, ami vagyok, Általa vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.27.
www.proverbs31.org

Ezt kívánom
Lysa TerKeurst

„Mert ahol a kincsed, ott a szíved is.” Lk 12,34

Az én lányaimnak, a ti lányaitoknak. Az én fiaimnak, a ti fiaitoknak. Ezt kívánom.
Fiatalok vagytok, szemetekben ártatlanság csillog. Ne vigyétek vásárra. Ne cseréljétek le a tiszta békét, amivel reggel ébredtek, valamivel, ami csak később való nektek. Később, amikor valakinek, akit Isten kiszemelt erre a feladatra, minden vágya az lesz, hogy mellétek álljon. Nem fog akarni semmit tőletek. Mindent értetek akar majd.
Értetek és nektek.
Ezt kívánom.
Amikor fiatal voltam, és szememben ártatlanság csillogott, hagytam, hogy elcsábítson a vágy. Egy vágy, ami mélyről, egy kétségbeesett lány szíve mélyéből fakadt. Hogy szeressék. Hogy becéző szavakat mondjanak neki. Hogy érezze, észreveszik, kívánják, tetszik valakinek.
Békességemet a zsebembe gyömöszöltem, biztos voltam benne, hogy ott marad akkor is, ha én közben megmártom a lábujjamat a vágyam patakjában.
Veszélyes vizekbe gázoltam. Amíg bokáig ért, izgalmat okozott a sodrás. Mikor már térdig jártam benne, elég idősnek, erősnek éreztem magam, és bosszantott, hogy olyan emberek, akiket tisztelek, nem bíznak bennem. Tudom, mit csinálok. Nem tűnt veszélyesnek, ezért úgy döntöttem, nem veszélyes.
Pedig az volt.
Tévedtem.
Ezt kívánom.
Bárcsak hallgattam volna másokra.
Hallgattam volna az igazság hangjára, ami azt kiáltotta, forduljak vissza, fussak vissza, lépjek ki a patakból. Álljak ellen a vonzásnak. Utasítsam vissza a hazug szólamot: kövesd az érzéseidet. Az érzéseknek be kell előbb érniük az igazság szilárd talaján. Az igazságén, ami nem röppen el. Az igazságén, ami nem csap be.
De én mentem tovább, egyre beljebb. Egyre mélyebbre. Olyan erős volt a sodrás, hogy észre sem vettem, milyen messzire jutottam. Mígnem késő volt. A bűntudat, a szorongás, a félelem hullámai átcsaptak rajtam. Aki azt mondta, tetszem neki, elhagyott.
És elhagyott valami más is. Beletúrtam a zsebembe, de üresen találtam. Pedig olyan biztos voltam benne, hogy a békesség ott marad. Tévedtem. Kicsúszott, és eltűnt.
Bár megfordultam volna ott és akkor, és visszafutottam volna az igazsághoz, a biztos talajra. Láthattam volna, hogy a békességem is odaúszott. Amikor a békesség kicsúszik a kezedből, mindig visszatalál az igazsághoz, és kézenfogva várnak rád. Ahogy végül nekem is sikerült visszatalálnom. De többévnyi szenvedést, tengernyi könnyet megspóroltam volna, ha soha el sem hagyom őket.
Ezt kívánom.

Uram, segíts rátalálnom az igazságra, a szilárd talajra. Úgy szeretném, ha minden döntésem Hozzád vezetne. Csak Hozzád. Itt és most. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.28.
www.proverbs31.org

Sátán - szenvedés - Jézus

2011-10-31T09:19:00.001+01:00

A 2010. okt. 19. bejegyzés folytatása

A bűn, a szenvedés, a halál nem azért van, mert a Sátán „belepiszkított” a teremtésbe. Azért van, mert az ember, az elsőként megteremtett ember, akkor a legelején, az első próbán megbukott. Életbe lépett a B terv. Paradicsomi állapotok megszűnnek, az ember megtapasztalja választása gyümölcsét: a szenvedést. A szenvedést Jézusig nem lehetett másként magyarázni emberi értelemmel, csak mint megtorlást elkövetett bűnökért. Isten az első próba alapján (amikor azok az emberek, akik őt „személyesen”, színről színre ismerték, elbuktak, mert a Sátán csábítására önmaguk dicsőségét választották Istené helyett: „olyanok lesztek, mint Isten”) tudta, hogy ezzel végleg eldőlt a teremtett ember sorsa. Soha senki nem lesz olyan erős, hogy Istent válassza a Sátán helyett.
Hacsak. Hacsak Isten maga meg nem testesül. Születik egy ember, aki egyszerre ember és egyszerre Isten. Igen, neki van esélye. És ha neki sikerül, akkor megmenekül az ember. Hiszen a Sátán hatalma addig tart, amíg az első vereséget el nem szenvedi, míg egyetlen ember be nem bizonyítja, hogy ellen tud neki állni.
(Jób közel állt ehhez az eredményhez. Megmaradt Isten mellett, de nem „szolgálta” őt. Megkérdőjelezte Isten döntését, azt hitte, saját logikája alapján ítélkezhet Isten tettei felett. Pedig mit tudta ő, micsoda világrengető erők feszültek egymásnak a háttérben!)
A Szentlélek erejéből egy tiszta, zsidó leánytól megszületett Jézus. Az egész emberiség – az azelőtti, az akkor élő és a később születő összes ember – sorsa azon múlott, hogy emberként képes lesz-e nemet mondani a Sátánnak, képes lesz-e Isten mellett dönteni, amellett az út mellett, amit Isten mutatott neki. Sok a titok. Mikortól tudta Jézus, hogy mi az útja? Talán az után világosodott meg, miután az első nagy próbán, a Sátánnal való pusztai találkozáson sikeresen túljutott. A kánai menyegzőn már tudta, hogy eljön az „órája”. Amikortól kezdve élesben megy a játék.
És végigcsinálta. A legnagyobb szenvedések (lelki: azok is elhagynak, azok sem értenek meg, azok sincsenek mellettem, akik a legközelebb állnak hozzám, akikben leginkább bízhatnék; és testi kínok), az elgyengülések (vedd el tőlem ezt a pohárt) ellenére kitartott Isten akarata mellett haláláig. Pedig még azt is át kellett élnie, hogy Isten is elhagyta őt, ami számára a legnagyobb fájdalom lehetett az összes között.
Nem pusztította el a Sátánt, de megtörte a hatalmát. Bebizonyította, hogy az ember képes a jót választani. A Sátán hatalma megtörésével együtt a halál is megszűnt egyetlen alternatívának lenni. Jézus feltámadt. „Elsőként a halottak közül.” Ettől mi nem lettünk erősebbek mint az első megteremtett ember. Mi ugyanolyan gyarlók vagyunk. Jézus nélkül továbbra sem tudnánk mindig Isten mellett dönteni. Jézus tette meg helyettünk. És Ő egész életével, tanításával előttünk áll a Szentírás lapjain. Nekünk csak bele kell kapaszkodnunk. Nincs bezárva a Szentírásba, ott csak a tanítása és az élettörténete van. Jézus él. Bennünk és velünk (is). Nem kell már emberfeletti hatalmunk legyen, hogy ellenálljunk a Sátánnak, aki tovább végzi a dolgát. Csak kapcsolódjunk Jézushoz. Történjék velünk bármi, bukhatunk bármekkorát, Ő utánunk nyúl, ha kérjük. (Olykor akkor is, ha nem kérjük, mert tudja, hogy kérnénk, ha tudnánk.)

A szenvedés nem szűnt meg. A szenvedés továbbra is próbatétel. Annak, aki átéli, és annak is, aki segít a szenvedőnek. Szenvedés nélkül az emberiség már elpusztította volna önmagát. A szenvedés a figyelmeztető felkiáltójel: eddig, és ne tovább! S ami a legfontosabb, szenvedés nélkül nem volna esélyünk Istent – nekünk keresztényeknek Jézust, az Ő útját - választani. Elfeledkeznénk Istenről, mennénk a magunk útján, nem tudnánk együtt érezni, mindig a magunk java szerint döntenénk, nem lenne bennünk szánalom – hisz csak az tudja átérezni a másik szenvedését, aki maga is szenvedett már. Lenne egy Isten nélküli, ember léptékű világ – amíg mindent el nem pusztítanánk magunk körül - beleértve magunkat is, mert Isten nélkül és a másik szolgálata nélkül értelmetlen lenne az életünk. Szeretet nélkül megszűnne az élet, a szeretetet a szenvedés generálja.
Egyszer véget ér a próbatétel ideje az emberiség számára. Most még nyitva van a kapu, be lehet menni a vendégségre. Vagy visszautasíthatjuk a meghívást. Most még. Csak az Atya tudja a pontos idejét, hogy mikor, de be fogja csukni a kaput. Isten nem akarja, hogy kívül rekedjünk. Jézussal bizonyította be, mennyire szeret, mekkora áldozatra képes azért, hogy Vele legyünk.

Lélekerősítő levelek 61

2011-10-24T09:53:00.000+02:00

Mikor az aggódás elbizonytalanít
Renee Swope

„Egyszercsak megállt: ’Uram, méltatlankodott, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül enged szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen!’” Lk 10,40b

Mikor elárasztanak az élethozta feladatok, eszedbe jut, hogy Isten vajon látja-e egyáltalán, mi mindenben kell helyt állnod – például hogy mennyire igyekszel mindenről és mindenkiről gondoskodni? Éjszakáig dolgozol, hogy kifizethesd a számlákat, majd szétszakadsz, hogy eleget tehess otthon és a szolgálatban, s közben ápolod idős szüleidet, robotolsz a munkahelyeden és fuvarozod a gyerekeket?
Néhány éve képtelen voltam mindenütt helyt állni. Úgy éreztem megfulladok a kötelességek súlya alatt. Hagytam, hogy az örökös aggódás átszője a gondolataimat, állandóan az foglalkoztatott, hogy fogok majd mindent elvégezni. Tudtam, hogy bíznom kéne Istenben, de úgy éreztem, ha abbahagyom az aggódást mindenért és mindenkiért, Ő se fog törődni velük.
Aztán eljutottam a kimerülésig, s már-már feladtam mindent. Kifogyott az üzemanyag. Nem volt már energiám, hogy minden szerepemnek, minden kapcsolatomnak és felelősségemnek eleget tegyek.
Elfogyott a hitem is. Kételkedni kezdtem saját képességeimben, abban, hogy alkalmas vagyok az életem irányítására, hogy tisztán halljam Istent, és megtegyek mindent, amit szerintem elvár tőlem. A sok aggódás, ami kimerített, el is gondolkoztatott. Miért nem tesz Isten semmit, hogy könnyebb legyen az életem? Egyáltalán látja, törődik vele, hogy mi mindent igyekszem megtenni Érte és másokért?
Egy nap a Bibliát olvasva, felfigyeltem Mártára, aki kimerülve a szolgálatban rákérdez Jézusra, látja-e, hogy a testvére magára hagyta a konyhai feladatokkal, s mindent egyedül kell elvégeznie. Figyeld meg, mit válaszol neki az Úr: „Márta, Márta! Sokmindennel törődöl, sokminden nyugtalanít. Pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszti el soha.”
Hogyan kell a jobbik részt választani? Hogyan engedhetjük el az aggódást, és találhatunk rá a békés bizonyosságra, hogy Isten figyel és törődik velünk?
Lám, mit mond Péter apostol (1Pét 5,7): „Minden gondotokat őreá vessétek, mert ő gondot visel rátok.”
Pál apostol is ugyanezt mondja, s rámutat a hogyanra is: „Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért. Mindazt, amit kértek, hálaadással párosult imádsággal és könyörgéssel terjesszétek Isten színe elé. Akkor Isten békéje, mely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6-7)
Olyan egyszerűnek tűnik, akkor mégis miért olyan nehéz? Szerintem azért, mert a Sátán szüntelenül az ellenkezőjét sugallja. Ilyeneket suttog a fülünkbe: „Meg ne nyugodj semmiben. Izgulj és aggódj. Mondd meg Istennek, mit kell tennie. Aztán vedd át az irányítást, ha nem hallgat rád.” A többit már magában teszi hozzá: „A gondok, amiket nem engedsz el, savként marják szét a szívedet, a szorongás és kétkedés kikezdi a bizalmadat!”
Ne hagyjuk, hogy az ellenség suttogása hasson ránk, figyeljünk inkább Isten békesség-ígéretére. Határozzuk el, hogy legközelebb, ha túl soknak tűnik a feladatunk, a tennivalónk:
- Abbahagyjuk az aggódást – megnyomjuk a Stop gombot, mielőtt kikészülnénk.
- Elkezdünk imádkozni – mondjuk el Istennek mindazt, ami nyomaszt. Kérdezzük meg, mit kell félretennünk, hogy Őt megtaláljuk szolgálat közben.
- Adjunk hálát szüntelenül – köszönjük meg Istennek, amit tett a múltban, s amit tenni fog a jövőben. Ez segíteni fog, hogy visszanyerjük vagy megőrizzük bizalmunkat.

Uram, amikor kiszívják a feladatok az energiámat, jusson eszembe, hogy Te nem hagytál el, mellettem vagy, fogod a kezem, és vezetsz, ha hagyom. Meg akarlak találni, ez legalább olyan fontos, mint az, hogy szolgáljalak Téged és másokat. Segíts, hogy kialakíthassam az egyensúlyt az életemben, és aggódásaimat átengedjem Neked, bízva abban, hogy törődsz velem és ebben is tökéletes vagy! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.13.
www.proverbs31.org

Csak egy aprócska bűn?
Lysa TerKeurst

„Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban. Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik.” 1Móz 37,17b-18

Ma is lesz olyan pillanat. Senki sem fog vázlatot rajzolni róla. Akik naplót vezetnek, nem jegyzik le. Nem jut eszünkbe, mikor számbavesszük napunkat elalvás előtt.
Mégis eljön.
Aztán elmúlik.
Látszólag észrevétlenül. De a hatása nem tűnik a semmibe. Megmarad. És ha táplálják, hatalmassá dagad.
Az a pillanat, amikor valami beférkőzik a tudatunkba, és a jóról a rosszra irányítja figyelmünket. Csak egy aprócska hiba. Egészen picike. De a ferde gondolat legkisebb mennyiségben is, bármilyen jelentéktelennek látszik is, gyökeret tud verni.
És nőni kezd.
Minden elképzelésünket meghaladó méretűvé.
Egyik kedvenc történetem a Bibliából, amikor Mózes elmegy a fáraóhoz, és kikéri a népét. Miért is? Milyen eseménysorozat vezetett idáig? Miért volt fogságban Izrael népe? Miért volt egész Izrael – Isten teljes népe – mind a tizenkét törzs – az egyiptomiak szolgaságában?
Ha visszapörgeted az eseményeket, a kezdet egy viszonylag jelentéktelen momentum volt. Az emberiség történelme fordulatot vett, mert egy család néhány tagja, néhány fiatal férfi bosszús és féltékeny lett Józsefre, az öccsükre. Irigység és düh szivárgott a szívükbe. Csak ennyi. De ez elég volt.
Nem egy világrengető esemény történt.
Egy fiatal fiút belöktek egy gödörbe, majd eladták rabszolgának.
Múltak az évek.
Fájdalmakkal teli, zűrzavaros évek teltek el.
Úgy adódott, hogy József Egyiptom egyik legjelentősebb pozíciójába került, lehetősége volt élelemmel ellátni a családtagjait. Ezért mind a 11 testvére Egyiptomba költözött családostul. József és 11 testvérének leszármazottai Izrael tizenkét törzse. A megnövekedett törzsek alkotják Izrael népét.
A testvérek szándéka rossz volt, de Isten jóra fordította. Megmentette Izraelt az éhhaláltól. De nem ez volt az utolsó hatása a fiúk hibás döntésének.
József halála után „Új király került Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet. Az pedig ezt mondta népének: Lám, az izraeli nép nagyobb és erősebb, mint mi. Bánjunk okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból. Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt.” (2Móz 1,8-11)
Ezért hát az egész népet elnyomták és rabszolgává tették. Miért? Mert egy napon néhány fiatal férfi féltékeny lett, és engedték, hogy a düh és az irigység beférkőzzék a szívükbe.
Abban a percben, mikor ezt megengedték, a világtörténelem folyamata megváltozott.
Abban a percben.
Sose higgyük, hogy nem számítanak a perceink. Bármely nap, bármely pillanatában meghozott döntésünknek súlya van.
Nincsenek jelentéktelen percek, nincsenek aprócska bűnök.
A dominó effektus mindig működésre kész.
Hálás vagyok Istennek, hogy erre rávilágított. Kérem, hogy tegye lelkemet érzékenyebbé, figyelmesebbé, tudatosabbá. Állandóan szükségem van a bűnbocsánatra.
Gyenge vagyok, de a teljes függőség erejében élek.
Nem fogom korbácsolni magam a tegnap elkövetett hibákért. Ma új nap virradt. Új lehetőségek napja, amikor megfordíthatom a rossz irányt vett folyamatokat.
József testvéreinek évek adattak, hogy kijavítsák hibájukat, s megpróbálják kiszabadítani Józsefet – megkeressék, segítsenek rajta, és ezzel helyrehozzák, amit tettek.
Éveket kaptak. Hosszú éveket. De sosem fogtak hozzá, hogy megfordítsák a történések menetét.
Drága barátnőm, ígérjük meg egymásnak, hogy nem fogunk elsiklani az aprócska bűnök felett.
Igenis számítanak a pillanatok. Figyelj, és vedd észre, ha a düh, az irigység vagy valami más negatív gondolat be akar csúszni a többi közé. Vedd észre. Űzd el. Helyettesítsd Isten Lelkének szeretetével.

Uram, Te alkottál, ismersz engem. Szükségem van Rád a gyengeségeim ellen. Mutasd meg, hol tértem vagy térek le a csapásról. Add, hogy vágyjam azt tenni, ami tetszik Neked. Azt akarom tenni, ami a Te akaratod is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.14.
www.proverbs31.org

Békességgyűjtés
T. Suzanne Eller

„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” Filippi 4,7

Vidéken autóztunk éppen, mikor a férjem dúdolni kezdte egy régi ének refrénjét, amit már évek óta nem hallottam.
„Békesség, békesség, csodálatos békesség…”
Eszünkbe jutott a folytatás is, együtt énekeltük tovább. Ez jól hangzik, ugye? Azt nem mondanám, hogy akkor ott jól hangzott. Egyikünk se nagy énekes, de lelkesen fújtuk a régi dallamot, ahogy autónk követte az út kanyarjait. Idétlenek lehettünk, nem örültem volna, ha valaki lát (vagy hall!) minket, mégis, így visszagondolva is úgy érzem, azok a szavak hatottak ránk.
A közös éneklés a békességről túlmutatott az ének szövegén. Volt egy időszak az életünkben, amikor nem kaptunk választ a kérdéseinkre, de békesség töltötte el a lelkünket, és megtanított hinni az ígéret igazságában: Isten elég. Mikor rákot diagnosztizáltak nálam, a békesség átölelt minket, ahogy együtt sírtunk és imádkoztunk.
Békesség. Békesség. Csodálatos békesség. Feléled a vágy utána, ahogy hallgatjuk ezeket a szavakat kaotikus világunkban. Milyen lenne, ha békesség, békesség, csodálatos békesség burkolná be házasságomat, gyermekeimmel való kapcsolatomat, belső életemet?
De hol találom meg azt a békességet?
Ahogy egy egész napi utazás során többször megállunk az út menti pihenőknél enni- és innivalóért, Isten úgy alkotott, hogy ugyanígy legyen Rá is szükségünk folyamatosan. A nap folyamán begyűjthetjük a békességet. Kérhetjük Tőle, mikor útkereszteződéshez érünk, és ösztöneink a rossz irányba vezetnének. Kérhetjük, amikor érezzük, hogy belső életünkben káros érzelmek kezdenek gyökeret verni.
Az Ő békéje stabilitást jelent akkor is, ha körülöttünk felfordul a világ.
Ő a békesség Forrása. Lesznek olyan időszakok, amikor békességszinted lecsökken. Talán a mai is egy ilyen nap. Aggódás helyett lassíts, és állj meg a Forrásnál. Mondd el Neki, mi történt, mire van szükséged, ne akarj egyedül, egyre szomjasabban hajtani tovább.
Köszönj meg Neki mindent, amit tett veled, ha ezekre gondolsz, az áldásokat is látni fogod az életedben, nemcsak a nehézségeket. Kérj Tőle annyi békességet, amennyire pillanatnyilag szükséged van. Amennyi elég, hogy átvigyen érzelmeiden az Igazság felé.
Felajánlja békességét, csodálatos békességét, Hozzá fordulhatsz bármikor, a Forrás sosem fog kiapadni. Elegendő békességet kapsz a mai napra, és holnap még többet kérhetsz.

Uram, köszönöm neked hogy nem csak egy cseppnyi békességet adsz, nem kell egy csészényivel kihúznom holnapig. A békesség forrásához vezetsz, abból adsz ma, holnap és mindig, folyamatosan. Áldalak érte Uram, juttasd eszembe, hogy mindig forduljak hozzá, ha megszomjazom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. 07. 15.
www.proverbs31.org

Én mit ajánlhatok fel?
Glynnis Whitwer

„Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.” 2Móz 4,10

Mikor úgy alakult, hogy családommal az ország egyik végéből a másikba kellett költöznünk, meglepődtem, mennyire elbizonytalanodtam. Általában magabiztos voltam életem legtöbb területén, és most hirtelen nem találtam a helyemet, megkérdőjeleztem a képességeimet.
Félre ne értsetek. Az emberek aranyosak, barátságosak voltak. Csak valahogy nagyon másnak éreztem magam. Az asszonyok mind csinosak, elegánsak voltak, dallamosan beszéltek. Én közönségesen öltözködtem, s hirtelen úgy tűnt, unalmas, monoton a beszédstílusom.
És ez még nem minden. Isten olyan munkahelyre irányított, ahol minden más nőnek jelentős elemekkel volt tele az életrajza, elismert teljesítmény volt mögöttük. Évek óta együtt dolgoztak. Tudták, mit akarnak, magabiztosaknak látszottak. Új jövevényként az önbizalmam megingott, mikor összevetettem saját tapasztalataimat és képességeimet az övékkel.
Idővel ezek a különbségek tovább növekedtek, ahogy munkatársaim egyre több sikert könyvelhettek el. Az én adottságaim jelentékteleneknek látszottak. Ugyan mire használna Isten egy olyan egyszerű, közönséges nőt, mint én, mikor annyi csodálatos, aranyos asszony van körülöttem?
A tudatom kételkedett, de a szívemben Isten világosságot gyújtott. Arra tanított, hogy az Ő szeretete nem függ a teljesítménytől. Nem számít, mi van a szakmai előtörténetemben, vagy hogy milyen sikerekről számolhatok be. Annyit vár el tőlem, hogy elfogadjam a szeretetét, én, a magam egyszerű valójában. Mekkora szabadságot rejt ez a felismerés egy olyan teljesítménykényszeres emberkének, amilyen én vagyok!
Nem ment egyik napról a másikra, de ahogy egyre inkább felfogtam, hogy az értékemet Isten szeretete adja, rá kellett jönnöm, hogy Ő sohasem hasonlít össze másokkal. Nem számlálja a sikereimet, nem méricskéli a teljesítményemet. Csak azzal törődik, mihez kezdek a tálentumokkal, amiket rám bízott.
Hosszú évek önbecsmérlése után végre elfogadtam, hogy Isten olyanná alkotott, amilyen vagyok. A gondolkodásom, a személyiségem, a képességeim mind eszközök Isten tervének megvalósításához. Abban, amit én hibának hittem, Ő lehetőséget lát. Minél tovább foglalkoztam azzal, milyennek alkotott engem Isten, annál inkább felragyogott az Ő dicsősége, s annál jobban tudtam teljesíteni a munkámban, a hivatásomban.
Ez mindenkire érvényes igazság. Isten nem véletlenül tervezett olyanná, amilyen vagy. Oka van annak, hogy nem olyan vagy, mint a szüleid, mint a testvéreid vagy a barátaid. Életed és munkád sosem lesz olyan, mint a főnöködé, akit csodálsz, vagy a közösségvezetődé, vagy a szomszédodban lakóké. És ez így van jól, mert Isten nem akarja, hogy olyan légy, mint ők. Ő azt akarja, hogy te TE legyél.
A mai házi feladat az legyen, hogy elengeded az elvárásokat, amiket magad elé állítottál, s igyekszel megismerni Isten csodálatos tervét rólad. Rá fogsz jönni, amire én is rájöttem: mindenkinek van mit felajánlani.

Uram, köszönöm a lehetőségeket, amiket belém tápláltál. Bocsásd meg, hogy semmibe vettem az ajándékaidat, a tálentumokat, amiket nekem adtál, s mások képességeire, tapasztalataira vágytam. Segíts, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyennek alkottál, s felfedezzem csodálatos tervedet, ami rólam szól. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.18.
www.proverbs31.org

Isten tervrajza szerint
Tracie Miles

„Majd odaállt a király az oszlop mellé, és szövetséget kötött az Úr színe előtt arra nézve, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívvel és lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben.”
2Kir 23,3a

Tucatjával halmozódtak az óriási lapok az íróasztalon, mint papír-vízesés omlottak alá az asztal szélein. Építési szerződések ellenőrzésével foglalkozó férjem szorgalmasan dolgozott legújabb munkáján, átfésült minden részletet a legutolsó adatig.
Mindig csodáltam egy-egy tervrajztömb méretét. Rengeteg lap, mindeniken számtalan aprólékos utasítás az épület felépítéséhez az alapozástól az utolsó tetőcserépig. Ha csak egyetlen számot elnéznek, az épület teljes szerkezete összeomolhat.
Ma reggel Isten tervrajzaira gondoltam, amiket a Bibliában fektetett le. Minden bölcs szó, ami benne van, arra szolgál, hogy felépítse bűntelen életünket, és mélyen megalapozzon minket Krisztusban.
Jósiás király története a Királyok könyve 2. részének 21-23. fejezetében rámutat mindennek a fontosságára. Jósiás király szerette az Urat, és követni akarta az utasításait. Mégis eltért a tervtől, és engedte, hogy a bűn beférkőzzék az országába.
Egy nap elküldte Sáfán kancellárt a főpaphoz, hogy megbeszélje vele a templom restaurálását. Sáfán megtudta a főpaptól, hogy a templomban megtalálták Mózes eredetinek hitt könyvét (amit ma Deuteronómiumnak, Második Törvénynek vagy Mózes 5. könyvének mondunk). Valószínű a korábbi gonosz királyok uralkodása alatt rejtették el.
Ebben a könyvben súlyos figyelmeztetéseket olvashatunk, mi fog történni, ha Isten népe nem engedelmeskedik a Törvénynek. Mivel a dokumentumok szerint utoljára 250 éve olvasták eredetiben Isten Igéjét, valószínűleg sem Jósiás király, sem a nép nem látta még a Törvény Könyvét. Most viszont Jósiás megtudhatta feketén-fehéren leírva, hogy a nép azt tette, amit az Úr megtiltott neki.
Mialatt Sáfán felolvasta neki Isten „tervrajzát”, Jósiás rádöbbent, hogy a nép élete alapjaiban romlott. Nekifogott hát, hogy saját és népe életét új, szilárd lelki alapokra helyezze Isten eredeti tervrajza alapján, amit az Könyvben talált. Azonnal eltávolíttatta és elégettette a bálványok imádására használt eszközöket, oltárokat a templomból. Eltávolította a bálványimádó papokat. Leromboltatta a paráznák házait és még sok mindent.
Néha én is azon kapom magam, hogy mint Jósiás, nem az Isten tervrajza, hanem a magam tervei szerint építem az életemet. A bűn meggyengíti lelkem alapjait, nehezebben állok ellen olyasminek, amiről pedig tudom, hogy nem kedves Isten előtt.
Talán téged is eltérített a bűn Isten eredeti tervétől, amit az életed építéséhez készített. Egy ártalmatlan flörtölés közös vacsorához vezethet, ami a házasságtörés előszobája, és romba döntheti a házasságodat. Pletykálásod arcul ütheti barátod lelkét, és többéves barátság hull a porba. Vagy…
Könnyű e világhoz alkalmazkodni, és semmibe venni Isten utasításait mindennapi életünkhöz. Hálás vagyok Istennek, mert Igéjében megmutatta, hogyan építsük fel magunkat úgy, hogy ellen tudjunk állni a bűn támadásának. Azzal, hogy naponta olvasom a Bibliámat, tartani tudom magam az Ő tervrajzához, és neki tetsző életet építhetek fel. Isten szelíd és alázatos szívet kér tőlünk tervei megvalósításához, olyat, amilyen Jósiásnak volt. Ha ehhez tartjuk magunkat, lelkünk alapjai erősek lesznek, a Sziklára és a fekete-fehéren lefektetett Igazságra épülünk fel.

Uram, bocsásd meg, hogy megpróbáltam saját terveim szerint élni, és elfeledkeztem utasításaidról, amiket Igédben lefektettél. Add, hogy vágyjak eligazításodra, s arra, hogy életem a te dicsőségedet szolgálja. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.19.
www.proverbs31.org

Ingerlési pontok
Renee Swope

„Kérlek, Uram- mondta neki Gedeon -, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában.”
Bírák 6,15

Milyen nagyszerű lenne, ha azzal, hogy keresztényekké válunk, elszállna minden félelmünk és kételkedésünk! Vajon miért küzdünk még mindig bizonytalansággal, miért kételkedünk magunkban, ha tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk?
Isten egy közösség vezetését akarja rád bízni, de te meggyőzöd magad, hogy alkalmatlan vagy erre a szerepre. Gyermekekre vágytál, most van egy szép családod, s úgy érzed, nem tudsz jó anya lenni. Szerettél volna más munkát keresni, most itt az alkalom, s mégsem lépsz, mert félsz, hogy nem tudsz helytállni az új helyen.
Emlékszem, mennyire gúzsba kötött a félelem, mikor elköteleztem magam egy közösségi feladat mellett. Könyörögtem Istenhez, adjon önbizalmat, de szembesülnöm kellett azzal, hogy nem teszi meg. Akkor azt kértem, mutassa meg, mi az oka a bizonytalanságérzésnek, hadd láthassam az egészet az Ő szemszögéből.
Gedeon jutott eszembe, akit elhívott Isten, de akit megbénított az alkalmatlanság érzése. Gedeon történetéből a Bírák 6-ban azt látjuk, hogy akkor sikerült felülkerekednie félelmein, amikor ahelyett, hogy arra koncentrált volna, milyennek tartja ő saját magát, azt kezdte figyelni, milyennek tartja őt Isten. Mindenekelőtt nagyon őszintén átgondolta a folyamatot Isten jelenlétében. Az utóbbi idők konfliktusai és vereségei arra indították, hogy kételkedni kezdjen Isten gondoskodásában, ígéreteiben. Mikor az Úr angyala megjelent előtte, és közölte, hogy Isten őt küldi, hogy győzze le a midianitákat, Gedeon odafordult hozzá, és megkérdezte: „hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában” (Bírák 6,15).
Attól, amilyennek ő látta saját magát, úgy érezte, alkalmatlan a feladatra.
Régi sérelmeink, múltbeli kudarcaink nagyban befolyásolják önértékelésünket.
Tudtam, hogy nekem is nagyon őszintén el kell beszélgetnem Istennel. Nem pillanatnyi gyors segítségre van szükségem. Meg kell találnom, mi váltotta ki kételkedésemet, mi tart ebben a bizonytalanság-trutyiban.
Azon a héten konfliktusba kerültem egyik barátommal, s ez megkérdőjelezte alkalmasságomat a közösségvezetésre. Ha nem tudok mindig és mindenütt stabilan működő kapcsolatokat fenntartani, hogyan tudnék segíteni másoknak?
Ugyancsak pár napja egyik munkámról negatív visszajelzés érkezett. Egyetlen nyers, kritikus hozzászólás elhomályosította a sok pozitív véleményt, s figyelmemet magához láncolta.
Harmadszor, összevetettem magam egy közeledő konferencia többi előadójával, és úgy éreztem, én vagyok köztük a legtehetségtelenebb.
Gondold át te is. Ha konfliktusba kerülsz valakivel otthon vagy a munkahelyeden, úgy érzed, alkalmatlan vagy a közösségi feladatokra, a vezetésre? Téged is megtántorít a kritika, s már nem hiszed, hogy eleget tudsz tenni egy feladatnak? Össze szoktad hasonlítani magadat másokkal, s gyakran alulmaradsz saját szemedben, úgy érzed, mások kompetensebbek nálad?
Régebben azt gondoltam, ez a bizonytalanság csak egy negatív érzés, egy rés az önbizalmamon, a hitem megingása. Azt akartam, hogy Isten szüntesse meg, de Ő nem ezt tette, hanem a Tőle való függésemet mélyítette el.
Megtanultam, hogy Isten erejére támaszkodva győzzem le saját kételkedésemet, és így váljak alkalmassá hívásai teljesítésére. Ez neked is segíteni fog. Amikor úgy érzed, elbizonytalanodsz, kételkedsz saját magadban, próbáld azonosítani az ingerlési pontokat gondolataidban és érzelmi életedben. Utána tisztítsd meg ezeket, mosd át őket Isten gondolataival és ígéreteivel.
Kérd, hogy mutassa meg a hibás hozzáállást, cserélje ki a hazug következtetéseket az Ő igazságával. Aztán kérd segítségét, hogy saját önmagaddal kapcsolatos gondolataid helyett figyelj mindig arra, amit Ő gondol rólad.
Ha megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat, átalakulnak érzelmeink, s megváltozhat az életünk is.
Egy biztos: Isten nem akarja, hogy az önbizalomhiány árnyékában éljünk! De nem mindig az a fontos számára, hogy mi mit teszünk, hanem inkább az, hogy Ő mit akar tenni bennünk, mialatt megtanuljuk mindenben teljesen Rá bízni magunkat.

Uram, belefáradtam, hogy mindig kételkedem magamban, hogy állandó bizonytalanságban élek. Mutasd meg, kérlek, melyek azok az ingerlési pontok a gondolkodásomban, ahol az önbizalomhiány feléled bennem, és segíts, hogy figyelmemet önmagamról alkotott véleményemről a Te velem kapcsolatos gondolataidra fordítsam. A Te ígéreteid erejére támaszkodva szeretnék élni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.20.
www.proverbs31.org

Igazságok

2011-10-18T07:44:00.000+02:00

Lk 12,14

„Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?”
- kérdezi mindenek Ura és Bírája, mikor egy örökösödési kérdésben hozzá fordulnak.

Ha ezt megértem, kitisztul az „igazság” fogalma is, ami annyi gondot okoz.
Ez a mondat határt húz két régió: Isten országa és a „világ” között.

Isten országában az igazság: ne légy önző. Egy örökösödési helyzetben például, ha te gazdag vagy, a testvéred szegény, hagyd, sőt ajánld fel, hogy ő örököljön mindent.
A világ igazsága szerint ez elképzelhetetlen.

Márta és Mária esetében.
A világ igazsága: a vendéget ki kell szolgálni, sürögni-forogni kell körülötte, ha ketten vagyunk erre, osszuk meg a munkát.
Isten országának igazsága: a vendégre oda kell figyelni. Hányszor szívesebben osztaná meg gondját-baját vagy gondolatait a vendég, mint hogy leüljön az asztalhoz, s szilárd-folyékony földi javakkal elláttassék.
Nem rossz, amit Márta csinál, de Mária a jobbik részt választotta.
Nem rossz a világ igazsága, de Isten országának igazsága jobb.

A szőlőbeli napszámosok ügyében
A világ igazsága kettős. Annyit kapjak, amennyire szerződtem, ez alap. Ugyanakkor ezt felülírja a szemünkben a társadalmi igazságosság, minden forradalom alapja: aki többet dolgozik, kapjon többet.
Isten országának igazsága: annyit kapok, amennyit ígért nekem a Gazda. Ne akarjam felülbírálni másokról hozott döntését, nem ismerhetem az összes körülményt, ne akarjak mindent tudni, illetve ne higgyem magamról, hogy mindent tudok. Egyet higgyek: Isten jó, és eszerint dönt, nem a világ igazságossága szerint.

A jogászok, a politikusok csak a világ igazsága szerint járhatnak el, ha ettől eltérnek, és Isten országának igazsága szerint próbálnak döntéseket hozni, elveszítik állásukat, pozíciójukat. Esetleg a józan eszük is megkérdőjeleződik.
A törvény világába is bekerült azonban egy fogalom, ami mutatja, hogy az ember képtelen teljesen elszakadni Isten országának igazságától. Ez a fogalom a „méltányosság”.

Gondolatok az imádkozásról

2011-10-16T20:57:00.001+02:00

Az imádkozás nem önző dolog! Valahányszor megállok imádkozni, saját szívembe lépek be. Ugyanakkor, csodálatos módon, kapcsolatba kerülök minden igazságra és jóságra törekvő ember életével, akik hozzám hasonlóan imádságban emelik fel a szívüket. Az én és az ő imádságuk által az egész földkerekség Isten elé emelkedik. Vannak emberek, akiknek egész élete így zajlik – például a karthauzi, szemlélődő életet élő szerzeteseké, akiket a 2005-ös, A nagy csend című film mutat be. Ezek az egyszerű emberek, akik a csendre és az imádkozásra kaptak meghívást, éjjel-nappal az élő Isten misztériumának szentelik magukat, és folyamatosan Hozzá emelik a világot összes szükségletével együtt.
Mindegyikőnknek megvan a maga helye ebben a hatalmas imapanorámában – mert valahányszor megállunk imádkozni mindennapi elfoglaltságaink közepette, belépünk a Megszentelt Térbe, és csatlakozunk a világon imádkozó emberek sokaságához. A filmben újra meg újra felbukkan a Jeremiás 20,7 szövege: „Elcsábítottál, Uram, és én hagytam, hogy elcsábíts.” Ennek az erős fogalmazásnak különös jelentősége van, ha a karthauzi szerzetes rendkívüli helyzetére gondolunk. De ezeket a szavakat önmagamra is vonatkoztathatom. Amikor érzem, hogy vonz a csend és az imádkozás, engem is „csábít” Isten! Amikor Isten elé lépek, és igyekszem ezt a tőlem telhető legjobban, szegény szívem teljességével tenni, jelen van az egész világ, minden szükségével együtt.

www.szentter.com