2016. június 24., péntek

Lélekerősítő - Értékes vagy - üzenik, akiktől legkevésbé vártam


Julie Sunne

- Áldalak, amiért csodálatosnak alkottál! - Zsolt 139,14: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.”

Felszálltam a buszra – nyakamban jelvény, kezemben az ebédem, lelkemen teher. Rachel lányomat és speciális olimpiai csapatát kísértem focizni.
Önkéntes szállítóként segítettem már régóta a csapatot, és minden ilyen alkalom különleges volt. Ezen a napon viszont volt bennem még valami vágyakozás, amit nem tudtam megfogalmazni.
Mindig abból indultam ki, hogy úgy fogad el a világ, akkor vagyok értékes, ha megfelelően teljesítek. Igyekeztem kedvében járni másoknak azzal, hogy elég pénzt keresek, nevet szerzek magamnak, és így ki tudok elégíteni minden szükségletet, amivel találkozom.
Legyek nagyszerű anya, tökéletes feleség, a legjobb barátnő, a leghatékonyabb munkaerő, tudjam a választ és a megoldást mindenre, amit kérdeznek vagy kérnek tőlem. Bedőltem a hazugságnak, hogy a siker az, ami hitelesít, ami értékessé tesz.
És egyre jobban éreztem ennek az egésznek a szorítását.
Ahogy bevonultunk, ragyogó mosolyok világították be a stadiont. Ezek igazi, soha-jobban-nem-éreztem-magam mosolyok voltak, nem amolyan kötelező műmosolyok.
Majd mindenkinek az arcán ott ragyog ez a mosoly, a speciális olimpia sportolói ezzel üdvözlik egymást és a többieket is.
Nevetés, elragadtatott sikolyok töltötték be a kupolát, „Jó volt!”, „Ez az!”, „Ügyes vagy!”, „Fog ez menni!” biztatások visszhangoztak körös-körül.
Néztem a sportolókat, és rájöttem, mire is vágyom igazán. Arra, ami nekik már a birtokukban van: szabadságra, hogy az lehessek, aki vagyok, akivé teremtettem.
Hányan és hányan sóvárgunk rá, hogy abbahagyhassuk a megjátszást és akként éljünk, amilyennek teremtettünk!
Egy picit oldódni éreztem magamon a teljesítménykényszer szorítását.
Tekintetemmel kislányomat, Rachelt követtem, ahogy belerúgott a labdába. Még nem ért célba a labda, de az ő keze már magasban volt, csillogó szemmel ünnepelte a győzelmet, nevetése elhallatszott hozzám. A labda közel a célhoz megállt.
De Rachelt ez nem zavarta, ő ünnepelt!
Belém vágott a gondolat, hogy nem az eredmény adja az értékemet, az érték bennem van, mert Isten olyannak teremtett, amilyen vagyok!
A következő megmozdulás előtt Rachelt lekötötte, hogy integessen a lelátókra, nem hallotta az utasításokat. De mert a labda ott volt, ő belerúgott. Egészen máshova ment, mint ahova kellett volna, de ő kitárt karokkal győzelmet ünnepelt!
Éreztem, hogy növekszik bennem a vágy, hogy az legyek, akinek Isten megalkotott.
Kislányom újra meg újra belerúgott a labdába. Lelkendezett akkor is, mikor alig egy métert gurult előre a labda. Nem lankadó mosolya hívta a nézőket, hogy vele örüljenek.
És én örültem is! A lelkem dalra gyúlt!
Aznap minden sportoló arcán ugyanezt az örömöt láttam. Feltétel nélküli szeretet, felhőtlen öröm, különleges kegyelem sugárzott róluk. Szenvedéllyel és hitelesen, lelkesen élik meg azt, akik ők.
Az esemény végén még egyszer körbejárt tekintetem az arcokon, és csak bámultam derűjüket, nyitottságukat.
A speciális olimpiai eseményeken nincs megjátszás, ahogy a mindennapi életükben sincs az értelmi sérülteknek. Nem bújnak álarcok mögé. Szeretet van és valóság. Ők azok, akinek látszanak.
Minden speciális olimpikon hiteles, igazi, eredeti önmagát képviseli.
Mindig szerettem önkénteskedni az értelmi sérültek sporteseményein, a speciális olimpiákon. De most valami történt. Olyan emberként léptem be a stadionba, akinek fő gondja, hogy mindent megtegyen, hogy értékes ember váljék belőle. És úgy jöttem el, hogy tudtam, nem kell erőlködnöm, mert már értékes ember vagyok.
Csak hagynom kell, hogy én én legyek.
Mindannyian Isten képmásaként teremtettünk: különlegesnek, csodálatosnak. Nem kell bizonyítanunk, nem kell törekednünk rá, hogy értékessé váljunk. Mai igénk azt állítja, hogy Istennek minden alkotása csodálatos.
Akárcsak Rachel és speciális olimpiai társai, mi is értékesek vagyunk Teremtőnkben és Megváltónkban. Egyedül ez a felismerés hozhatja el számunkra a békességet, és azt, hogy szabadon éljük meg azt, aki vagyunk Krisztusban.

Uram, köszönöm, hogy mindegyikünket csodálatosnak alkottál. Segíts, hogy legyünk az az egyedi személy, akinek elterveztél. Segíts, hogy erőlködés nélkül folytassuk, békében és örömben élve, mint Királyságod örökösei, és Krisztus társörökösei. Jézus nevében, Ámen.

Julie Sunne: You Are Worthy: Lesson from the Least Likely
Encouragement for today, 2016.06.24.
www-proverbs31.org

2016. június 21., kedd

Lélekerősítő - Szeressem őket akkor is, ha ők nem szeretnek?


Kenisha Bethea (a szerző színesbőrű)

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Ter 1,27

Tíz évvel ezelőtt nagyon komolyan elhatároztam, hogy nem fogom szeretni azokat az embereket, akik másak, mint én.
Nemrég költöztem egy számomra új nagyvárosba, és olyan mértékű nyílt, előítéletes magatartást tapasztaltam meg, amilyet még soha. Belefáradtam, hogy ha bemegyek egy vendéglátóhelyre, még azok se fogadnak szívesen, akiknek pedig ez lenne a dolguk a bejáratnál. Ha meg már bent voltam, az emberek vagy átnéztek rajtam, vagy feltűnő megvetéssel bámultak rám.
Egy este, mikor hazafelé tartottam, egy kisteherautó lelassított mellettem, valaki bentről a levegőbe lőtt, és többen ocsmány, trágár szavakkal üvöltöztek rám, majd az autó tovarobogott, és elnyelte a napnyugta utáni sötétedés.
Könnyeimet törölgetve mentem tovább, próbáltam megemészteni, mi és miért történt, és eldöntöttem: nem próbálkozom tovább, hogy megszeressem ezeket az embereket. Udvari dulakodás utáni nagycsoportos észjárással kimondtam: ha ők nem szeretnek, én sem szeretem őket.
Hazaérve felhívtam anyukámat, elmeséltem neki, mi történt, és azt is, hogy mire jutottam: többé nem érdekelnek azok, akik bántanak. Igazából nem csak nem érdekeltek, hanem éreztem, ahogy a gyűlölet kezd szárba szökkenni a lelkemben.
„És ezt hogy fogod megoldani?” – kérdezte anyukám, mármint hogy mivel fogom indokolni keresztényként, hogy gyűlölök valakiket.
„Örülök, hogy épségben vagy” – mondta, és éreztem, hogy a kedvemért visszatartja a könnyeit. „De az elhatározásoddal nem értek egyet. Vagy maradsz keresztény, és szereted Istent és mindent, amit alkotott, vagy úgy döntesz, szembefordulsz Istennel, és megveted a teremtményeit. A kettő együtt nem működik. Tehát melyiket választod?”
Egy szóval se mondtam, hogy szemben állok Istennel, gondoltam, álláspontomat védelmezve.
De alighogy ez a gondolat megfogant, már hallottam is a fülemben egy igeverset, amit vasárnapi iskolában tanultunk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27).
Eddig mindig úgy tartottam, hogy ez az ige az emberi élet szent voltát támasztja alá, most meg kész vagyok felcserélni ezt a minden emberre vonatkozó igazságot arra a hazugságra, hogy az ember értéke a viselkedésén múlik.
Durva gondolataim éles ellentétben álltak Jézus szavaival: „Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,44). Majd ezt is mondja: „És ha csak barátaitokat köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?” (Mt 5,47)
Egy másodpercbe se telt, és ugyanazon a napon, amikor elhatároztam, hogy gyűlölni fogok másokat, döntésem más irányba fordult: sosem engedem, hogy szívemen eluralkodjék a gyűlölet.
Ez a szó még írásban is félelmetes számomra. De hogy teljesen tudatos legyen a döntésem, hogy nem engedem a szívem közelébe azt, amit az a szó jelent, bele kellett gondolnom mindabba, amit magában hordoz.
A gyűlölet hamis arroganciával ezt harsogja:
- Különb vagyok nálad!
- Jobbat érdemlek, mint te!
- Azt akarom, hogy tűnj el innen!
A spektrum ellentétes pólusán pedig a keresztény szív középpontjában szeretet lakik. Alázattal fordul mások felé – szelíden vallva, hogy Jézus keresztjének lábánál mindnyájan egyformák vagyunk.
Ez a szeretet így szól:
- Nem vagyok jobb nálad.
- Amim van, Jézusnak köszönhetem.
- Örülök neked.
Az ilyen szív hódol Isten, mindenek Alkotója előtt.

Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy nem vettem figyelembe, hogy minden embert saját képedre alkottál. Add kegyelmedet, hogy a gyűlöletet – másokban és magamban – annak lássam, ami: a Sátán eszközének, amivel meg akarja akadályozni, hogy Szereteted gazdagságát megtapasztaljam és továbbadjam. Uram, még ha nem is tetszik mindaz, amivel mások fájdalmat okoznak, segíts, hogy úgy szeressem őket, mint Te, hogy tovább tudjam adni mindazt a jóságot, irgalmat és kegyelmet, amit én kaptam Tőled. Jézus nevében, Ámen.

Kenisha Bethea: If They Don’t Like Me, Do I Have to Like Them?
Encouragement for today, 2016.06.17.
www.proverbs31.org

2016. június 13., hétfő

Lélekerősítő - A jót keresd a társadban


Kathi Lipp

A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” 1Kor 13,6-7 (KG)

Házasságunk elején Roger minden reggel, mikor munkába indult, felkiáltott az emeletre: „Csukd be az ajtót!”
Sehogy sem értettem. Csukjam be az ajtót? Minek? Ő van az ajtónál. Miért én csukjam be?
És ez így tartott hetekig (bár lehet, hogy csak nekem tűnt ennyinek). Ifjú feleségként nem akartam kiborítani a bilit, de gondolhatjátok, mennyire bosszantott. Mintha minden reggel ezt kaptam volna: „Bizonyosodj meg róla, hogy csukva az ajtó, és mert még nem vagy felnőtt, érett ember, minden nap figyelmeztetlek rá. Minden. Egyes. Nap.
Arról nem is beszélve, hogy képes úgy elmenni reggel, hogy annyit sem mond, hogy „szeretlek”. Ez még jobban kiborított.
Aztán egyszer, mikor megint visszakiáltott, hogy csukjam be az ajtót, és elindult a kocsi felé, összeszedtem a bátorságomat, és annyi magamban füstölgés után végre kimondtam: „Utálom, hogy minden reggel felkiáltod hozzám, hogy ’Csukd be az ajtót!’. Úgy érzem, lekicsinyelsz, hülyének tartasz.”
Látnotok kellett volna az arcát leesett állal. „Soha az életben nem mondtam neked, hogy csukd be az ajtót.” Aztán, mintha világosság gyúlt volna a fejében. „Várj csak, tudom már. Azt szoktam kiáltani búcsúzóul, mikor elmegyek, hogy ’Je t’adore!’ Így mondják franciául, hogy ’Imádlak!’” /Az angol ’Shut the door!’ (Csukd be az ajtót!) nagyon hasonlóan hangzik./
Hoppá!
Végig ítélkezést hallottam ki valamiből, amit pedig szerelmi vallomásnak szánt.
Hányszor elkövetjük ezt a tévedést kapcsolatainkban! Párunk újrarendezi a mosogatógépben az edényeket, hogy több férjen be, segíteni akar, mi meg azt hisszük kritizálja a munkánkat.
Kapunk tőle egy diétás vaníliás italt, és első gondolatunk az, hogy kövérnek lát. Pedig csak örömöt akar szerezni, mert tudja, hogy ez a kedvencünk.
Olyan könnyű kritikának értelmezni a szeretetüzeneteket! Vajon miért?
Néha talán védekezni akarunk egy elképzelt sértéssel szemben, és mikor rózsát nyújtanak nekünk, csak a tüskéket látjuk. Mintha nem mernénk elhinni az igazságot.
A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr” – olvassuk az 1Kor 13,6-7-ben.
Az igazságot akarjuk látni a férjünkkel való kapcsolatunkban, és ugyanakkor szeretnénk óvni, hinni, remélni, tűrni. Minden egyes nap szeretnénk megélni a szeretetet.
Mit tegyünk hát, hogy amit férjünk mond vagy tesz, annak lássuk, ami?
1. Fogadjuk jól. Nagyon szeretem Luci Swindoll megfogalmazását: „Vegyél mindent bóknak. Tovább fogsz élni”.
2. Keressük a jót. Pár éve akartam venni egy kisbuszt. Egyik barátom egy bizonyos márkát ajánlott, mondván, hogy „ez a legnépszerűbb, ebből látsz legtöbbet az utakon”. Kétségbe vontam állítása igazát, mert én bizony még egyet se láttam.
A szalonban végülis rábeszéltek arra a típusra. Hazafelé egyet nem láttam. Mert hogy hatot láttam. Annyi történt, hogy azelőtt nem is figyeltem rájuk, most meg direkt kerestem.
Így van ez a férjünkben rejtőzködő jóval is. Ha keressük megnyilvánulásaiban a szeretetet, egyre többet fogunk találni, olyasmit, amit azelőtt észre se vettünk. Kezdjük azzal, hogy keressük a szeretet jeleit a mindennapi beszélgetésekben.
3. Kedveskedjünk. Talán nagy a nyomás mostanában. Egy ideje nem használjuk a szeretet nyelvét. Oldjuk fel a bizonytalanságot egy kis kedvességgel. Például dicsérjük meg a grillező tudományáért. Köszönjük meg, hogy foglalkozott a gyerekekkel, míg mi befejeztük a munkát. (Persze, ez a dolga. Ő az apjuk. De attól még megköszönhetjük.) Vegyük észre a jót, és hívjuk elő a férjünkből. Az a férfi, aki érzi, hogy megbecsülik, csak úgy, önmagáért, másként mozog a világban.
Azóta, ha a férjemmel ki akarjuk fejezni egymás iránti mély szeretetünket, csak írunk egy sms-t: Csukd be az ajtót.
Ne csak vágyakozz a szeretetére. Vedd is észre.

Atyám, add, hogy a te igazságod és szereteted szemüvegén át lássak mindent, amit a férjem mond és tesz. Mindent úgy fogadjak tőle, ahogy ő adni akarja. Alakítsd ki, és töltsd fel, kérlek, a jóságtartályt a lelkemben. Jézus nevében, Ámen.

Kathi Lipp: Looking for the Good in Your Man
Encouragement for today, 2016.06.13.
www.proverbs31.org

2016. június 7., kedd

Lélekerősítő - Történjék bármi


Lysa TerKeurst

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” 5Móz 6,5


Nem felejtem el a napot, amikor Arttal eldöntöttük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Istent, és törekedni fogunk a Vele való állandó kapcsolatra.
Kórházban voltunk, akkor hathetes középső kislányunkkal. Tökéletesen egészségesnek látszott, mígnem allergiás rohama lett az anyatejben lévő fehérjétől, és az újszülött intenzívosztályon kötöttünk ki. A negyedik napon közölték az orvosok, hogy Ashley-nek sürgős műtétre van szüksége, és nem sok esélyt adtak az életben maradására.
Öt percet kaptunk, hogy elbúcsúzzunk kisbabánktól, mielőtt beviszik a műtőbe.
Összetört szívvel álltam.
Szerettem volna felkapni, magamhoz szorítani, és elrohanni a kórházból. Belelélegezni a kicsi testbe az én életemet. Helyet cserélni vele. Sokkal könnyebben elfogadnám a saját halálomat, mint a gyermekemét. Ashley imádkozott felette, majd elbúcsúztunk tőle, és sírva hagytuk, hogy elvigyék.
Mikor kiértünk a kórházból, a parkolóban zokogva omlottam Art karjaiba. Gyengéden tenyerébe vette az arcomat, hogy nézzek rá, és emlékeztetett, hogy Ashley Isten gyermeke, tőle kaptuk, vissza is veheti magához.
„Lysa, Isten még nálunk is jobban szereti Ashley-t – mondta szelíden. – Bízzunk a tervében.”
És akkor mondott valamit, ami fordulópontot jelentett Istennel való kapcsolatomban: „Állapodjunk meg a szívünkkel, hogy bármilyen kimenetele lesz is Ashley műtétjének, szeretni fogjuk Istent”.
Először ellenkezést váltott ki bennem Art kérése. Az az érzésem volt, hogy ezzel rábólintok Isten akaratára, ha magához veszi Ashley-t.
Minden porcikámmal ragaszkodtam a gyermekemhez, és ellenálltam Istennek. De bármennyire össze voltam törve, éreztem, hogy Isten velünk érez. Úgy éreztem, odavon magához, és gyengéd irgalommal körülölel. Isten első kézből tudta, mit érzünk, mert ő is átment rajta. Akarhatok bármit, a gyermekem jövőjét igazából nem tudom irányítani.
Sírva engedtük át Istennek drága kisbabánkat, és megígértük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Őt.
Úgy tűnt, minél inkább átadom magam Istennek, annál kevésbé nyom a perc súlya. Megéreztem Isten erejét, és ez megszüntette az ismeretlentől való félelmet. Abbahagytam a „mi lesz, ha” –képzelődést, és így szóltam magamban: Rendben van, Istenem. Megnyugszom Benned. Nem gondolok arra, mi lesz ezután. Benne maradok a jelen pillanatban, békességben.
Azon a napon nem csak a pillanatnyi helyzetre vonatkozóan, hanem egyszer s mindenkorra megszilárdítottuk Isten-szeretetünket. Nem voltunk boldogok, de valami megmagyarázhatatlan nyugalom áradt szét a lelkünkben. Az a tudat, hogy Az visel gondot Ashley-re, Aki még nálunk is jobban szereti, és akinek a terve kislányunk életére tökéletes, békét adott összetört szívünknek.
Ashley életének ez a szakasza csodával végződött, és mi nagyon hálásak vagyunk. Az orvosok sem értették, hogyan történt, de kislányunk teljesen felépült. Ki értené Isten döntéseit kéréseink meghallgatásának módjáról?
Átéltem a hasonló helyzetek másfajta kimenetelét is, amikor kicsi húgom nem gyógyult meg, és mi ott álltunk tehetetlenül, összetört szívvel a koporsó mellett. Mindkét esetből ugyanazt tanultam: bármi legyen is Isten válasza, bízzunk Benne, és szeressük tovább. Nem kell mindent értenem. Bíznom kell. Ez a teljes önátadás a békesség és az Isten-kapcsolat olyan mélységével ajándékoz meg, amit semmi más nem tud előidézni. Mindennek a forrását mai alapigénk tárja elénk: szeressem Istent teljes szívemből, teljes elmémből, és minden erőmből.
Az életben minden bizonytalan. Mint árapály a tengeren, változnak a körülmények. Az ismeretlen néha nagyon ijesztő tud lenni. Ahogy nem vagyunk hatással a dagály érkezésére, ugyanúgy nem tudjuk irányítani életünk folyását sem.
De minden percben eldönthetjük, hogy hagyjuk a lelkünket, nyugodjék meg Istenben.

Uram, szeretnélek az Írás utasítása szerint teljes szívemből, teljes elmémből, minden erőmből szeretni. Mutasd meg, hogyan szüntessem meg vágyamat az irányításra, amikor bizonytalan, nehéz körülmények közé kerülök. Vezess, hogy történjék bármi, szeretni tudjalak Téged. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: No Matter What
Encouragement for today, 2016.05.25.
www.proberbs31.org