Nancy Demoss Wolgemuth
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” 1Kor 2,9b
Tudjuk, hogy az emberi élethez kikerülhetetlenül hozzátartozik a szenvedés. Nem kéne hát, hogy meglepetésként érjen. De hogyan kezeljük? Hogy tudunk kitartani? Amikor hullámok közt vergődünk, hogyan tudunk a felszínen maradni?
Kritikus pontja küzdelmünknek a megfelelő perspektíva: tekintetünket irányítsuk felfelé, és ne kifelé a körülményekre, vagy befelé magunkra. Az igazság alapján adjunk tanácsot szívünknek. Gondolatainkat és érzelmeinket Isten történetére irányítsuk.
1895-ben egy Andrew Murray nevű dél-afrikai lelkész, tanító és író nagy létszámú keresztény összejöveteleken prédikált Angliában. Mivel egy korábbi sérülésből eredően, amikor szolgálati útján lelökték egy szekérről, állandó fájdalmai voltak, és mert éppen lehangoló kritikát kapott egy neves személytől, a kimerült Murray úgy döntött, hogy vasárnap reggel ágyban marad. De ahelyett, hogy testi-lelki fájdalmában dagonyázott volna, elhatározta, hogy megfogalmaz és leír magának néhány bátorító gondolatot.
A lap tetejére ez került: „Amikor bajban vagy, ezt mondd…” Ezután a következőket írta, hogy az igazsággal bátorítsa lelkét:
Először is: Ő hozott ide; az Ő akaratából vagyok ezen a szűk helyen; megnyugszom ebben a tényben.
Azután: Meg fog őrizni itt szeretetében, és megadja a kegyelmet, hogy gyermekeként viselkedjem.
Majd: Áldássá teszi a megpróbáltatást, megtanítja, amit szeretné, hogy megtanuljak, és kimunkálja bennem a kegyelmet, amit adni szeretne.
Végül: A Szerinte megfelelő időben újra kiemel innen – Ő tudja, hogy hogyan és mikor.
Mondjam hát, hogy itt vagyok, mert
1. Isten megbízott
2. megőriz
3. tanít
4. amíg jónak látja.
Nem lehet elégszer elismételni ezeket az igazságokat.
Sose felejtsd el, hogy Isten szeret. Vigyáz rád. Tudja, mit és mennyi ideig bírsz el. Amin keresztülmész, nem tart örökké. Ha szenvedsz valamitől – legyen az valami, amit nem akarsz, de mégis van, vagy valami, amit szeretnél, de nincs meg –, ez az a mennyre irányuló, neked való perspektíva, ami megadja a kegyelmet, bátorságot és erőt a folytatáshoz.
Hogyan tudunk kitartani a csüggedés idején?
Nézzünk felfelé. Jusson eszünkbe, hogy Isten minden gyermeke számára - éljen bármilyen körülmények között -, a legjobb még hátravan. Nem a pillanatnyi nehézség megoldása ad reményt az örömteli jövőre, hanem az a biztos tudat, hogy
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9b).
Mennyei Atyám, tanítsd meg, hogy amikor a csüggedés, fájdalom vagy kétségbeesés hullámai törnek rám, tudjak felfelé nézni, és bízzak rendületlenül isteni tervedben. Köszönöm a biztos reményt, hogy olyan csodálatos jövőt készítesz nekem, ami felülmúlja képzeletemet. Jézus nevében, Ámen.
Nancy Demoss Wolgemuth: When We’re in Times of Trouble
Daily Devotion, 2019. okt. 8.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/10/08/when-were-in-times-of-trouble
2019. október 9., szerda
2019. október 4., péntek
Lélekerősítő - Az engedelmes szív fájdalma
Corrie Gerbatz
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt szolgáljátok, és ő hozzá ragaszkodjatok.” 5Móz 13,5
Meg akartam oldani. Ott akartam lenni. Anyai ösztönöm őrjöngve aggódott, minden vágyam az volt, hogy megvédjem testvérkémet és újszülött kisbabáját.
De hogyan? Többszáz mérföldre voltam tőle, és orvosi tudásom kimerült a sebtapaszok felrakásában.
Annyira váratlan volt az egész! Egyik percben még családunk legújabb tagját ünnepeltük, és gratuláló üzeneteket küldtünk egymásnak. A következő percben megtudtuk, hogy szakembereket hívtak a babához, és elszállították a kétórányira lévő koraszülött-intenzív osztályra.
Súlyos teher nehezedett a szívemre.
Az a sok vizsgálat! Az állandó bizonytalanság! Félelemmel teli gondolatok keringtek a fejemben, nem is annyira a miért kérdése izgatott, mint a sokkal hatalmasabb: mi lesz most? Térdre borultam, és az Úrhoz kiáltottam:
Ott akarok lenni. Ott kell lennem! Hadd legyek a Te kezed és lábad Montanában. Gondozni fogom őket. Tudom, hogy képes vagyok rá.
Már láttam is magamat ebben a szerepben. Hitelkártyámat repülőjegyre váltom. Kit érdekel a pénz? Elképzeltem, hogy ott vagyok a váróteremben, készen álltam rá, hogy én legyek az erős oszlop, akire húgom támaszkodhat, akinek a vállán kisírhatja magát, aki imádságos lélekkel bátorítja – és ellátja finomságokkal. Csakhogy Isten nem oda képzelt engem.
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok” (5Móz 13,5).
Olyan erősen akartam a testvéremhez menni, hogy biztos voltam benne, Isten rábólint a szándékomra. Az én akaratomra. Elfeledkeztem a fenti ige figyelmeztetéséről: az Úr legyen az, aki irányít. Nem én. S minden könyörgésem ellenére, hogy a testvéremet szolgáljam Montanában, Isten arra kért, engedjem el saját tervem görcsös szorítását, hogy az Ő sokkal jobb tervét megragadhassam.
Persze, könnyebb ezt mondani, mint megcselekedni. De tudtam, hogy meg kell tennem, ha Isten akaratát akarom követni, és jól akarom szolgálni a testvéremet.
Isten ott volt Montanában, és jobban szerette a húgomat és családját, mint ahogy én bármikor is szerethetném. Isten akarata olyan orvosokkal és nővérekkel vette körül őket, akikre szükségük volt, és akiket ellátott szakértelemmel éppúgy, mint gondoskodó szeretettel. Az én vállaimra, ahol sírni lehet, nem volt szükség a váróteremben. Engedelmeskednem és maradnom kellett. Ott volt rám szükség, ahol épp voltam: lábamat megvetve Renóban, Nevadában, kezemmel pedig csak az éjjeliszekrényen lévő telefonomig kellett nyúlnom.
Isten szándéka az volt, hogy megkönnyítsem húgom számára a kommunikációt, én legyek a hang, aki közvetíti az új híreket, a változásokat a családdal és a barátokkal. Ott kellett szolgálnom, ahova meghívott.
És sajnálkozva bár, de megtettem. Az Úr viszont sokkal többet hozott ki abból, amit én csak engedelmességből vállalt egyszerű feladatnak gondoltam! Minden elküldött üzenet egy-egy szál volt hívő és nem hívő emberek egyre növekvő reménységszövetéhez. Együtt örültünk az intenzív osztályról érkező hírszálaknak a fejlődésről. Nevetésszálak is kerültek a szövetbe, mikor becenéven ötleteltünk a baba számára. És Ó!, meg Ah! hozzászólásokkal láttuk el a megosztott aranyos fényképeket.
De mindenki láthatta a legragyogóbb szálakat: Isten hűséges gondoskodásának csodaszálait, amivel a Jézus nevében mondott kérésekre válaszolt. Az Ő terve volt a legjobb. Ez a terv számolt minden apró részlettel és minden aggódó szívvel, beleértve az eleinte sajnálkozó, majd alázatos önmagamat is. Ó, milyen hálás voltam Isten irgalmas vezető kezének, mely engedte, hogy az Ő jobb tervének részeként jól tudjam szolgálni húgom családját!
Téged is szólít az Úr, hogy az Ő jobb tervében vállalj részt?
Tévútra tudnak vinni legjobb szándékaink is mások szeretetére és szolgálatára, ha nem az Ő akaratát tesszük az első helyre. De hála az Úrnak, Ő sosem téveszt szeme elől. Csak tegyük félre saját terveinket, hogy az Ő vezető kezébe kapaszkodhassunk.
Uram, jelenlétedben pihenek, és bűnbánatot érzek. A Te vezetésedet akarom követni, a Te igazságaidhoz akarok ragaszkodni. Mégis, úgy tűnik, hogy a szívem nagyon könnyen tévútra vezet, előre törekszem, ahelyett, hogy előbb a Te akaratodra figyelnék. Bocsáss meg, Uram. Igazítsd szívemet a Tiedhez, hogy részesedjem kegyelmeidben, és jól tudjalak szolgálni. Jézus nevében, Ámen.
Corrie Gerbatz: The Ache of an Obedient Heart
Daily Devotions, 2019. okt. 4.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/10/04/the-ache-of-an-obedient-heart
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt szolgáljátok, és ő hozzá ragaszkodjatok.” 5Móz 13,5
Meg akartam oldani. Ott akartam lenni. Anyai ösztönöm őrjöngve aggódott, minden vágyam az volt, hogy megvédjem testvérkémet és újszülött kisbabáját.
De hogyan? Többszáz mérföldre voltam tőle, és orvosi tudásom kimerült a sebtapaszok felrakásában.
Annyira váratlan volt az egész! Egyik percben még családunk legújabb tagját ünnepeltük, és gratuláló üzeneteket küldtünk egymásnak. A következő percben megtudtuk, hogy szakembereket hívtak a babához, és elszállították a kétórányira lévő koraszülött-intenzív osztályra.
Súlyos teher nehezedett a szívemre.
Az a sok vizsgálat! Az állandó bizonytalanság! Félelemmel teli gondolatok keringtek a fejemben, nem is annyira a miért kérdése izgatott, mint a sokkal hatalmasabb: mi lesz most? Térdre borultam, és az Úrhoz kiáltottam:
Ott akarok lenni. Ott kell lennem! Hadd legyek a Te kezed és lábad Montanában. Gondozni fogom őket. Tudom, hogy képes vagyok rá.
Már láttam is magamat ebben a szerepben. Hitelkártyámat repülőjegyre váltom. Kit érdekel a pénz? Elképzeltem, hogy ott vagyok a váróteremben, készen álltam rá, hogy én legyek az erős oszlop, akire húgom támaszkodhat, akinek a vállán kisírhatja magát, aki imádságos lélekkel bátorítja – és ellátja finomságokkal. Csakhogy Isten nem oda képzelt engem.
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok” (5Móz 13,5).
Olyan erősen akartam a testvéremhez menni, hogy biztos voltam benne, Isten rábólint a szándékomra. Az én akaratomra. Elfeledkeztem a fenti ige figyelmeztetéséről: az Úr legyen az, aki irányít. Nem én. S minden könyörgésem ellenére, hogy a testvéremet szolgáljam Montanában, Isten arra kért, engedjem el saját tervem görcsös szorítását, hogy az Ő sokkal jobb tervét megragadhassam.
Persze, könnyebb ezt mondani, mint megcselekedni. De tudtam, hogy meg kell tennem, ha Isten akaratát akarom követni, és jól akarom szolgálni a testvéremet.
Isten ott volt Montanában, és jobban szerette a húgomat és családját, mint ahogy én bármikor is szerethetném. Isten akarata olyan orvosokkal és nővérekkel vette körül őket, akikre szükségük volt, és akiket ellátott szakértelemmel éppúgy, mint gondoskodó szeretettel. Az én vállaimra, ahol sírni lehet, nem volt szükség a váróteremben. Engedelmeskednem és maradnom kellett. Ott volt rám szükség, ahol épp voltam: lábamat megvetve Renóban, Nevadában, kezemmel pedig csak az éjjeliszekrényen lévő telefonomig kellett nyúlnom.
Isten szándéka az volt, hogy megkönnyítsem húgom számára a kommunikációt, én legyek a hang, aki közvetíti az új híreket, a változásokat a családdal és a barátokkal. Ott kellett szolgálnom, ahova meghívott.
És sajnálkozva bár, de megtettem. Az Úr viszont sokkal többet hozott ki abból, amit én csak engedelmességből vállalt egyszerű feladatnak gondoltam! Minden elküldött üzenet egy-egy szál volt hívő és nem hívő emberek egyre növekvő reménységszövetéhez. Együtt örültünk az intenzív osztályról érkező hírszálaknak a fejlődésről. Nevetésszálak is kerültek a szövetbe, mikor becenéven ötleteltünk a baba számára. És Ó!, meg Ah! hozzászólásokkal láttuk el a megosztott aranyos fényképeket.
De mindenki láthatta a legragyogóbb szálakat: Isten hűséges gondoskodásának csodaszálait, amivel a Jézus nevében mondott kérésekre válaszolt. Az Ő terve volt a legjobb. Ez a terv számolt minden apró részlettel és minden aggódó szívvel, beleértve az eleinte sajnálkozó, majd alázatos önmagamat is. Ó, milyen hálás voltam Isten irgalmas vezető kezének, mely engedte, hogy az Ő jobb tervének részeként jól tudjam szolgálni húgom családját!
Téged is szólít az Úr, hogy az Ő jobb tervében vállalj részt?
Tévútra tudnak vinni legjobb szándékaink is mások szeretetére és szolgálatára, ha nem az Ő akaratát tesszük az első helyre. De hála az Úrnak, Ő sosem téveszt szeme elől. Csak tegyük félre saját terveinket, hogy az Ő vezető kezébe kapaszkodhassunk.
Uram, jelenlétedben pihenek, és bűnbánatot érzek. A Te vezetésedet akarom követni, a Te igazságaidhoz akarok ragaszkodni. Mégis, úgy tűnik, hogy a szívem nagyon könnyen tévútra vezet, előre törekszem, ahelyett, hogy előbb a Te akaratodra figyelnék. Bocsáss meg, Uram. Igazítsd szívemet a Tiedhez, hogy részesedjem kegyelmeidben, és jól tudjalak szolgálni. Jézus nevében, Ámen.
Corrie Gerbatz: The Ache of an Obedient Heart
Daily Devotions, 2019. okt. 4.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/10/04/the-ache-of-an-obedient-heart
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)