Jasmine Williams
„Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek”
Zsid 10,36
Kelj fel a gyerekek előtt – mondják. Vagy: Még munka előtt idd meg a kávédat és tarts csendes perceket. Ez csak kettő a jó szándékú tanácsok közül, hogy hogyan teremtsek énidőt magamnak.
De hát, mint tudjuk, ez nem ilyen egyszerű. Vannak nagyon zűrös reggelek. Éjszakák, melyek nem hoznak pihenést. Talán ha kevesebb feladatom lenne, több időt tölthetnék Istennel, és foglalkozhatnék azzal, amit szeretek.
Ismerős?
Szoktad azt érezni, hogy a jelen szituáció, amiben élsz, nem egyezik szíved céljaival? Mintha hátráltatna a továbblépésben?
Én szoktam. Néha nagyon idegesít, milyen lassan haladnak a dolgok. A szolgálat eredménye alig látszik, vagy úgy érzem, hiába próbálom segíteni egy fejlődési mérföldkőhöz ért gyermekemet. Gyakran türelmetlenné tesz a lassú folyamat, azon rágódom, nem kellene-e valami más módszert kipróbálnom.
Néha valóban ez a jó út, de rá kellett jönnöm, hogy nem mindig az újrakezdés a megoldás. Sokkal gyakrabban arról van szó, hogy az adott körülmények tökéletes teret nyújtanak Istennek, hogy saját tervei szerint ösztönözzön növekedésre.
Ha idegesít a munkád, amit már nem szeretsz, Isten talán ezzel akarja fejleszteni a kreativitásodat, mielőtt valami nagyobba kezdhetsz. Ha türelmetlen vagy az állandó pelenkacserék és örökös tápszerkészítés miatt, Isten talán erősíteni akarja kitartásodat, állhatatosságodat. Ő tudja, hogy erre lesz szükséged, hogy megvalósítsd álmaidat, amelyek most még elérhetetlennek tűnnek.
Néha csak arra a távoli célra összpontosítok, amit Isten elém tárt, és nem tudom értékelni a mai nap kihívásait. Akadályt látok bennük, pedig általuk növekszik a szárnyam a majdani repüléshez.
Képzeld el, hogy egy mag úgy dönt, unja már a talaj sötétjét. Ki kell jutnom innen a fényre, mondja magának. Ha megteszi, sosem válik azzá, amivé lennie kellene. Hasonlóképpen nekünk is végig kell élnünk kevésbé ragyogó időszakokat, hogy olyan virággá bomoljunk ki, amilyennek Isten az ő népét látni szeretné.
A Zsidókhoz írt levél erre tanít: „Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek” (Zsid 10,36).
Egy ígéret elnyerése vár ránk, ha teljesítjük Isten akaratát. Úgy tűnik, a napi káosz elszippantja az időt attól, amit Isten vár tőlünk. De hátha rossz oldalról nézzük? Mi van, ha azokban a napi feladatokban kell rátalálnunk Istenre, melyek most minden időnket lefoglalják? Ha megtanuljuk mindenben Istent keresni, jobban fel fogunk készülni a hivatásra, amelyet nekünk szánt.
Az Efézusi levél 2,10 szerint Isten előre elrendelt jótettekre teremtett minket. Gondolj bele! Minden tervünket és vágyunkat Istenre bízhatjuk, mert valamilyen módon pillanatnyi feladataink arra szolgálnak, hogy növekedjünk, és megtanuljuk mindazt, amire szükségünk van az isten által előre elrendelt tettekhez. Lehetséges, hogy amiben most vagy, felkészít arra, hogy elérd a célt, ahova tartasz.
Ne csüggedj, hát! Ne hagyd, hogy a napi feladatok megkísértsenek, hogy valami más után vágyakozzál. Tartsd magad Isten igéjéhez, és tudd, hogy Ő nem kudarcra teremtett téged. Bármit kell is elvégezned, tedd Isten dicsőségére, és Ő elvezet téged a következő nagy lépéshez.
Uram, te tudod, hogy szeretnék nagy dolgokat véghezvinni Érted. Segíts, hogy megtaláljalak mindenben, amit csinálok, hogy szeretni tudjam a folyamatot, élvezzem az utat, tudván, hogy akaratod teljesítésére teremtettél engem. Jézus nevében, Ámen.
Jasmine Williams: God Hasn’t Set You Up to Fail
Daily Devotion, 2020.04.27.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/04/27/god-hasnt-set-you-up-to-fail
2020. április 29., szerda
2020. április 20., hétfő
SACRED SPACE - NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT 2020 – UTAZÁS JÉZUSSAL
A nagyböjt elmúlt ugyan, de a lelkigyakorlat szövegei mindig érvényesek. Miután a honlapról letöröltük, valaki írt, hogy szeretné újraolvasni, főleg azokat a szakaszokat, amelyek az összpontosítást segítik. Gondoltam, felrakom ide, maradjon meg a lelkigyakorlat teljes szövege (amit idén Dyekiss Virág fordított angolból), így rákereshető bármikor.
Isten hozott a Pray-as-you-go és a Sacred Space oldalak nagyböjti lelkigyakorlatán, melynek címe: Utazás Jézussal. A lelkigyakorlat kitüntetett ideje kiemel a hétköznapok sodrából, hogy visszatekintsünk az elmúlt időre, szemügyre vegyük, hogy éppen hol tartunk, és megtegyük a szükséges változtatásokat egy szebb jövőért.
Isten mindig velünk dolgozik, szelíden sürget, beszél hozzánk, kapcsolatot keres, és a mi feladatunk, hogy időt szánjunk rá, megpróbáljunk válaszolni – bármit jelentsen is ez. A lelkigyakorlat ideje az imádság ideje; és az imádság ideje az az idő, amikor nyitottak és őszinték lehetünk Isten előtt, megpróbálunk egyszerűen együtt lenni Istennel, és kitalálni, hogyan tudunk a legjobban válaszolni neki.
Szent Ignác emlékeztet minket, hogy Isten ott van a legmélyebb vágyainkban. A szívünk vágyaira figyelni annyit jelent, hogy csendet teremtünk magunkban, hátralépünk egyet, engedjük, hogy felszínre törjenek belső dolgaink, és figyelünk Isten hangjára. Fontos, hogy külön időt szánjunk a lelkigyakorlatra, hogy meghalljuk Isten szavát. Készíts egy olyan napirendet, ami a legjobban illeszkedik a saját életedbe, különíts el egy idősávot, ami a leginkább belesimul a napjaid ritmusába. Próbálj ebben hűségesen kitartani.
A nagyböjt minden hetében új imaidő kerül fel az oldalra. Találj rá alkalmat hetente, de bármikor és bárhogyan használod is a lelkigyakorlatot, engedd, hogy növekedjen benned a vágy az Úrral való találkozásra. Ennek a lelkigyakorlatnak minden olvasmánya arra szolgál, hogy támogassa ezt a törekvésedet.
Lelkigyakorlatunk témája: Utazás Jézussal
Ebben a liturgikus évben nem egy evangélista fog végigkísérni minket a Nagyböjtön, hanem a vasárnapi evangéliumok egyik fele Mátétól, másik fele Jánostól való. Peter Edmonds SJ arról beszél, hogy a szentírási részek hallgatói hogyan követik Jézust a sivatagtól a sziklasírig, együtt egy utazáson, ami Jézus megkeresztelkedése után kezdődik... Egy sivatag, egy hegy, egy forrás, egy tó, egy sír, egy kivégzőhely és egy kert: ezeket a helyszíneket fogjuk meglátogatni az evangéliumi történeteken át a nagyböjti utunkon. Ahogy belsőleg magunkévá tesszük ezeket az evangéliumi szakaszokat, ahogy elolvassuk, átelmélkedjük és átimádkozzuk őket, megújíthatják bennünk a reményt a megértésre, a lelkesedésre és a bűnbánatra. Útitervet kínál számunkra, amit követhetünk éves nagyböjti zarándoklatunkon.
Ebben az évben lelkigyakorlatunkban teret szeretnénk engedni annak, hogy mélyebben találkozzunk Isten élő Igéjével. Ezért elkészítettünk lelkigyakorlatunkhoz egy kiegészítő szakaszt a Lectio Divina spirituális gyakorlatát alkalmazva. Azt ajánljuk, hogy miután meghallgattad vagy elolvastad az adott szentírási részt, állj meg, és imádkozz a Lectio Divina segítségével, akár a kiegészítő szakasz segítségével, akár a saját módszereddel, ha már korábban megismerted ezt a gyakorlatot.
Lectio Divina – A szívünkkel figyelünk
A Lectio Divina latin kifejezés, jelentése: Isteni olvasás. Egyszerű, mégis mély imamód, melyet a keresztény lelkiség sok hagyományos formájában megtalálunk.
Olykor meditatív olvasásnak, spirituális olvasásnak is mondják, de talán legjobb, ha a figyelő szív imájaként határozzuk meg.
A Lectio Divina „lectió”-ja az, ahogyan természetes módon a szívünkkel figyelünk például, ha megragad egy napnyugta szépsége, vagy mikor egy régi kedves emléken merengünk, vagy figyelünk valakire, akit nagyon szeretünk.
Amikor így imádkozunk, egy szentírási szakaszt vagy más szent szöveget olvasunk, és hagyjuk, hogy Isten irányítsa a szívünket.
Lassan olvasunk, szüneteket tartva, ízlelgetjük, magunkba fogadjuk a szavakat. Egy természetes folyamat játszódik le: a teljes szívvel figyelés közben mélyebben elmélkedünk a szavakon és a köztük lévő csenden, és ez a mély elmélkedés kiváltja a szív válaszát. Észreveszed, hogy szívedből beszélsz Istenhez, aki szól hozzád. Engedd, hogy az ilyen ima nyugalma, ritmusa segítsen mélyebben behatolni Isten jelenlétébe.
Mikor olvassuk, vagy a misén halljuk, az Írás szent igéje Jézus Krisztust jeleníti meg nekünk. Általa ismerjük meg az Atyát.
A Lectio Divina gyakorlata
Legyen előtted a szentírási szakasz, ismerkedj meg vele.
Olvasd el többször, hogy tökéletesen befogadd az értelmét. Hívd Istent, szóljon hozzád a szövegen keresztül. Kérd, hogy nyissa meg szívedet, elmédet. Teremts bensődben várakozó csendet.
Ennek az imamódnak három „fázisa” van, melyeken áthaladsz, akkor váltva a következőre, amikor úgy érzed, itt az ideje. Ez a három szakasz a lectio (olvasás), a meditatio (elmélkedés) és az oratio (ima).
Lectio
Lassan, szelíden haladj az olvasásban, szíveddel figyelj a szavakra. Nincs ok sietségre. Nem kell mielőbb végére érni a szakasznak. Ha egy szó vagy kifejezés megérint, maradj ott, ízlelgesd ...
Meditatio
... engedd, hogy a lelkedbe hatoljon. Időzz el nála. Hagyd, hogy visszhangra találjon benned. Ismételd magadban, ápolgasd, rezonálj rá, hagyd, hogy beivódjék a lelkedbe, míg úgy érzed, kezd tovaszállni. Ekkor ...
Oratio
... válaszolj rá imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy lelked csendjében, vagy spontán, kimondhatatlan érzelemmel. Amikor úgy érzed, beérett a pillanat, haladj tovább az olvasással ...
Befejezés
Amikor a végére értél, valamilyen zárómozdulattal vagy záróimával fejezd be imaidődet. Utána késztetést érezhetsz rá, hogy lejegyezd, amit fontosnak találsz.
ELSŐ IMAIDŐ – A PUSZTA
Felkészülés az imádságra
Amikor belépünk az imaidőbe, mindig érdemes néhány percet arra szánni, hogy elcsendesedjünk, megnyugodjunk, belülre összpontosítsuk a figyelmünket. Különböző módokon lehet ezt elérni, és talán már van jól bevált módszered. Tölts el egy kis időt azzal, hogy figyelmedet egyes testrészeidre irányítod. Nem számít, hogy egy kényelmes széken ülsz, fekszel vagy éppen sétálsz. Először tudatosítsd magadban lábfejed érzését, azt, ahogy a cipő körülveszi, vagy ahogy a föld nyomja a talpadat. Segíthet, ha megmozgatod a lábujjaidat.
Utána haladj figyelmeddel felfelé a testeden – a lábaidtól, csípődtől, törzsedtől, a karjaidon és kezeiden át az arcodig és fejbőrödig. Érzékeld minden testrészedet, és csak akkor folytasd, ha az érzés tudatosodott.
Ha elérted a fejedet, figyelmeddel újra térj vissza a lábfejedhez, és lassan vezesd végig újra a testeden egyszer vagy kétszer.
Ha ezzel elkészültél, figyelmedet nyugtasd el valahol bensőd központjában.
Ebből a csendes központból kiindulva fordítsd most figyelmedet a szentírási részre, amely Máté evangéliumából való... Az olvasást követve arra hívunk, hogy maradj egy ideig a szövegnél, használva a Lectio Divina összefoglalónkat, amely segíteni fog mélyebb szinten elmélkedni a Szentíráson.
Szentírási szakasz: Máté 4,1-11
Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta:
– Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!
Ő így válaszolt:
– Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
Ekkor magával vitte az ördög a szent városba, és a Templom oromzatára állította, és így szólt hozzá:
– Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, mert meg van írva: Angyalainak parancsol a te érdekedben, és ők tenyerükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd a lábad.
Jézus ezt mondta neki:
– Az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!
Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki:
– Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.
Ekkor így szólt hozzá Jézus:
– Távozz, Sátán! Meg van írva ugyanis: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ekkor elhagyta az ördög, és íme, angyalok jöttek, és gondoskodtak róla.
Elmélkedés
• Ebben a szentírási szakaszban Jézus megkísértéseiről hallunk. Jézus kiment a pusztába. A puszta volt az a hely, ahova – Ozeás próféta szavai szerint – Isten kivezeti feleségét, Izrael népét, hogy gyengéden a szívére beszéljen (Oz 2,16 ). A puszta az a hely, ahol találkozunk Istennel.
• Azonban a puszta a próbatétel helye is. Isten azt mondja népének, hogy őseik a pusztában tették próbára az Urat (Zsolt 95,8-9). Izrael negyven évig a pusztában vándorolt (MTörv, 8,2), Jézus negyven napig volt ott.
• A pusztában Jézus Isten jelenlétében élt. Nemrég hallotta Isten hangját szólni a keresztelésekor, és az Isten Lelke vitte őt a pusztába. Amikor Jézus megszólal, Isten szavait idézi, amelyeket Mózes által mondott a Második Törvénykönyvben (8,3; 6,13,16)
• Ugyanakkor megkísértette és megpróbálta a Sátán: „Ha Isten Fia vagy” – gúnyolódott vele, épp ahogy az ellenségei tették, amikor a kereszten függött. (Mt, 27,40) . De Jézus visszautasít minden kísértő gondolatot, amit a Sátán eléje tár. Nem tesz csodákat a saját kedvéért, nem kísérti az Istent, és nem adja át magát hamis imádatnak.
Beszélgess Istennel
• A nagyböjt mindannyiunk számára olyan időszak, amikor közelebb élünk Istenhez. Imádkozzunk, hogy mélyebben megértsük keresztény hivatásunkat és méltóságunkat. Ha szeretnéd, kérd most ezt imában a magad számára.
• Megkeresztelkedésünk óta mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Tudjuk, ahogy Jézus is tudta, hogy nem csak kenyérrel élünk, hanem minden szóval, ami Isten szájából származik. Meghallottál egy különleges szót „Isten szájából” a mai szakaszban? Talán amikor a Lectio Divina szerint elmélkedtél... Beszélgess Istennel, ahogy egyik barát a másikkal mindarról, ami megmozdult ma benned.
• Nem hozzuk magunkat olyan helyzetbe, amiből csak Isten tud kimenteni, és nem imádunk semmit vagy senkit, csak Istent magát. Van valamilyen különleges kegyelem vagy vigasz, amiben reménykedsz, hogy ezen a nagyböjti úton megkapod? Gondolkodj egy kicsit erről most, az imaidő végén.
MÁSODIK IMAIDŐ: A HEGY
Felkészülés az imára
Az ima kezdetén néhány percig figyelj a saját légzésedre, hogy mélyebbre merülhess a csendben. Fontos, hogy ne próbálj változtatni légzésed ritmusán vagy mélységén. Elég, ha figyelmedet felé fordítod. Figyeld, ahogy belélegzel és ahogy kilélegzel. Légy tudatában annak, ahogy a levegőt beszívod az orrodba, majd annak is, ahogy újra kilép a légkörbe, amikor kifújod. Egyszerűen, nyugodtan fordítsd figyelmedet a következő néhány levegővételre.
Most, amikor belélegzel, figyelmeddel kövesd a levegő útját a mellkasodba. A héberben a „lélegzet” és a „lélek” szó, mely a Szentlelket is jelenti, ugyanaz: ruah. Képzeld el, hogy Isten Lelkét lélegzed be, és engeded, hogy lényed központja túlcsorduljon a Lélek melegétől és fényétől. Ahogy nyugodtan tovább lélegzel, figyelmed maradjon a Szentlélekkel a saját szívedben. Csak pihentesd ott, a csendes béke helyén.
És a csendes béke e helyén figyelj Isten szavára, ahogy megérkezik hozzád Máté evangéliumának szavain át... Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Mt 17,1-9
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, Jakab testvérét, és felvitte őket külön egy magas hegyre. Ott előttük elváltozott. Az arca ragyogott, mint a nap, a ruhája pedig olyan fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
– Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek.
Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, s íme, a felhőből hang szólt:
– Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, és nagyon megijedtek. Jézus odament, megérintette őket, és ezt mondta:
– Keljetek fel, és ne féljetek!
Amikor felemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik:
– Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül!
Elmélkedés
• A múlt heti evangéliumi szakaszban Jézussal voltunk a pusztában. Egyedül volt, távol az emberektől. Magányában megkísértette az ördög. Ebben az imaidőben egy hegyre kísérjük őt. Magával viszi három apostolát, akiket név szerint ismerünk. Péter, a vezetőjük, nemrég vallotta Jézust „az élő Isten Fiának”. Minden apostol megrendült és elbizonytalanodott, amikor Jézus először beszélt eljövendő szenvedéséről és haláláról, és figyelmeztette őket, hogy ha valaki követni akarja, az vegye fel keresztjét. A szenvedés napjai közelednek.
• A hegytetőn Jézus alakja Isten jelenlétét sugározza arca fényességében és ruhájának színében (Ezekiel 8,2). Nem volt egyedül, Mózes, a nagy törvényhozó, és Illés, a hatalmas próféta volt vele. Péter úgy reagál, mintha már a mennyben volnának, mert akkoriban az volt a közkeletű hiedelem, hogy az üdvözültek sátorban laknak.
• Egyszercsak egy hangot hallanak, mely Jézusról beszél. Ő valóban Isten Fia, ahogy Péter kinyilvánította, és ő az, akinek engedelmeskedni kell: „Őt hallgassátok!”. Most Isten beszél. Nem úgy, mint a múltban, Mózesen át, hanem Jézuson keresztül, és az apostolok felfogják a keresztről szóló üzenetet. Jézus a próféta, akit Isten megígért Mózesnek: elküldi, hogy rá hallgassanak (MTörv, 18,15).
Beszélgess Istennel
• Az apostolok félelmükben arca borulnak, épp mint Dániel, amikor meghallotta Isten hangját (Dániel 10, 9-10). Jézus odalép hozzájuk, ahogy majd az evangélium végén fog (Mt 28,18), megérinti őket, biztató és bátorító szavakkal szól hozzájuk. Észrevettél magadban félelmet a mai ima során? Ha igen, képzeld el, ahogy Jézus ugyanezzel a biztatással és bátorítással hozzád lép oda...
• Jézus látványától megújul a bizalom. Az ő jelenléte vigaszt és nem fenyegetést jelent. Tudod Jézust tisztán látni ma? Érzed azt a biztatást, amit ő hoz? Ha ez nehéz, térj vissza a szentírási rész egy mondatához vagy képéhez, ami megérintett... megkérheted Istent, hogy ez által mutassa meg neked Jézus bátorítását.
• A Nagyböjt második hetében csatlakozunk Jézushoz és a kiválasztott apostolokhoz fenn a hegyen, hogy biztos léptekkel indulhassunk a kihívások elé, amelyekkel az életben találkozunk.
HARMADIK IMAIDŐ – A KÚT
Felkészülés az imára
Az imaidő kezdetén figyelj oda, hogy milyen hangokat hallasz magad körül. Lehet, hogy nagyon csendes helyen vagy; de ott is elér hozzád valamilyen hang. Talán a mindennapi élet lármája vesz körül. Akárhogy legyen is, valószínűleg hallasz valamit magad körül. Figyelj oda a különböző hangokra, és arra is, honnan jönnek.
Most irányítsd a figyelmed közvetlen környezetedre, és figyelj a hozzád közelebbi hangokra. A többit engedd el – továbbra is ott lehetnek a háttérben. Most valami közeli hangra figyelj abban a szobában, ahol imádkozol, vagy olyan hangra, ami a hozzád legközelebb lévő valakitől vagy valamiből származik. Figyelj egy kis ideig ezekre a közeli hangokra.
Most hagyd el ezeket a hangokat, és engedd őket is eltűnni a háttérben, ahogy a figyelmedet befelé fordítod. Keress magadban egy csendes helyet, és néhány percig egyszerűen pihenj meg a csendben éned központjában.
Majd halld meg, ahogy Isten szavai felhangoznak ezen a csendes helyen, és elmesélik Jézusnak egy találkozását Szent János evangéliumából. Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 4,5-42
Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” „Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” „Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Elmélkedés
• Az eheti szentírási szakaszban egy szamáriai kút mellett találkozunk Jézussal. Abban a küldetésben jár, amit Atyja bízott rá; az ő „eledele az, hogy megtegye annak akaratát, aki küldte őt.” Kimerült és szomjas. Idegen és barátságtalan helyre érkezett, „a zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.”. A nap legforróbb órája van, a hatodik óra, pontosan az, amelyben majd Poncius Pilátus átadja őt, hogy keresztre feszítsék (Jn 19,14).
• A kútnál Jézus találkozik egy asszonnyal. Nem tudjuk a nevét. Egyedül jön, mintha el akarná kerülni a falu többi asszonyát. Nem teljesíti Jézus kérését, hanem hangot ad csodálkozásának. Jézus kijelenti, hogy inkább neki van ajándéka az asszony számára, „élő vizet” tud adni neki. János evangéliumában ez egyszerre jelenti Jézus tanítását és a Szentlelket, melyet az a víz jelképez, ami Jézus halála után az oldalából folyik majd (Jn 7,38. 19,34).
• Jézus türelmesen beszélget vele, és ennek köszönhetően az asszony kéri tőle ezt a vizet. Mélyebben megismeri Jézus személyét. Ő valóban nagyobb, mint „atyánk, Jákob”, ő próféta, ő a Messiás, akit az asszony és népe vár. Miután meggyőződött Jézus kilétéről, visszarohan a faluba, most maga is küldetésben, és sürgeti a népét, hogy jöjjenek, és találkozzanak személyesen Jézussal.
Beszélgess Istennel
• A történet főszereplői Jézus és az asszony. De ne tekintsünk el attól a szereptől sem, amelyet az apostolok játszanak, illetve nem játszanak a történetben. Úgy tűnik, őket csak a fizikai étel érdekli. Egyedül hagyják Jézust a kútnál, amíg elmennek ennivalóért, és amikor visszatérnek, szeretnék, ha Jézus enne az ételből. Túl gyakran kell ráébrednünk, hogy teljesen betölt a világ anyagi valósága. Ahogy ma ezzel az igeszakasszal imádkozol, van-e valami nyugtalanító tényező, valami anyagi dolog, ami a figyelmedet követeli? Megnevezheted ezeket, majd engedd el őket.
• A történetben szerepelnek még a város lakói is, akik meghívják Jézust, hogy maradjon a városukban. Annyira lenyűgözi őket a mondanivalója, hogy közlik az asszonnyal, már nincs is szükségük többé az ő bizonyságtételére. Számukra Jézus „a világ Üdvözítője”. Állj meg egy kicsit, és hívd Jézust, „a világ Üdvözítőjét”, hogy legyen veled ebben az imaidőben....
Ahogy a harmadik imaidő végére érünk, nyíljunk meg Jézus előtt, aki most is küldetésben jár a világban. Köszönjük meg az élő vizet, amit felkínál nekünk szavai és a szentségek által.
NEGYEDIK IMAIDŐ – A TÓ
Imára hangolódás
Kezdd a mai imát azzal, hogy csendben maradsz. Mindegy, hogy felállsz, kényelmesen ülsz vagy lefekszel. Olyan testhelyzetet keress, amelyben egy pár percig lehetőleg ellazultan, mégis figyelemmel tudsz jelen lenni. Maradj egy-két percig csendben ebben a helyzetben.
Most szánj időt arra, hogy figyeld, mi zajlik benned, az eszedben és a szívedben. Milyen gondolatok futnak át az agyadon? Milyen érzelmeket fedezel fel? Amikor elcsendesedsz, mint most, mi minden tölti be a tudatodat?
Ahogy egy darabig figyelsz ezekre a gondolatokra és érzésekre, észlelheted, ahogy jönnek-mennek, kavarognak, mint a habok egy gyorsfolyású folyón. Talán néhány fontosabbnak tűnik, és hosszabban a felszínen marad. Mások egyszerű röpke gondolatok, gyorsan jönnek és mennek. Egy kis ideig még figyeld a gondolatok felbukkanását és távozását, ahogy átfutnak rajtad. Tudatosítsd, hogy amikor figyelmedet a gondolatok és érzések folyamára irányítod, te a néző vagy, és nem a folyó. A néző perspektívájából nyugodtan megfigyelheted, hogy mi történik, anélkül, hogy azonnal a részese lennél. Engedd, hogy a gondolatok és érzések folyója tovább fusson az útján. Eközben, a folyót megfigyelő csendes helyről fordítsd figyelmedet János evangéliumának eheti szakaszára. Az olvasmány után, kérünk, tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 9,1-41
Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”
Elmélkedés
• Negyedik útszakaszunkon elindulunk a távoli Szamariából, hogy eljussunk Jeruzsálem nyüzsgő városába, ahol éppen ünnepre készülődnek. Az egész város fel van díszítve és ragyog a betakarításért hálát adó Sátrak ünnepén. Ez volt az az alkalom, amikor Jézus a Világ világosságának nyilvánította ki magát (Jn, 8,12). Ez által került összetűzésbe vallásos kritikusaival, a farizeusokkal.
• Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is válaszol, csodajel gyanánt megnyitja egy vakon született ember szemét Siloam tavánál. A gyógyítás után Jézus eltűnik a történetből, és hagyja, hogy a férfi egyedül védekezzen szomszédai kérdezősködésével és Jézus ellenségeivel szemben, akik haragjukat Jézus helyett inkább rá zúdítják.
• Hallgatva, ahogy ez az ember reagál a kérdésekre, ráébredünk, hogy Jézus nem csak a fizikai szemét nyitotta meg, hanem a lelki látás képességét is megadta neki. Amikor a szomszédainak válaszol, a nemrég még vak ember úgy utal Jézusra, hogy ő „az ember, akit Jézusnak hívnak”. Amikor a farizeusok faggatják, Jézust prófétának nevezi. Később azzal „dicsőíti meg” Istent, hogy megvédi Jézust attól a vádtól, hogy bűnös lenne. Teológussá vált. Végül, amikor Jézus megkeresi, az ember Úrnak nevezi, leborul előtte és imádja. Hisz. Példakép ő mindenkinek, aki hallja ezt az evangéliumi történetet (Jn, 20:31).
Beszélgess Istennel
• Ahogy ez a férfi a történet előrehaladtával egyre ragyogóbbnak látta a fényt, úgy mások csak botladoztak tovább az egyre mélyülő sötétségbe. Ez persze lelki sötétség volt, nem fizikai. Tapasztalsz-e valamilyen lelki sötétséget az életedben? Beszéld meg az Úrral, mint egyik barát a másikkal...
• A szomszédok véleménye megoszlott, a vak ember szüleinek nem volt bátorságuk elismerni, amit tudtak, a Jézust bíráló farizeusok vitatkoztak egymással, és tagadták, hogy az ember egyáltalán meggyógyult. Van-e most az életedben valami megosztottság? Talán a közösségedben vagy a családban, barátok között, önmagadban....
• A történet elején elhangzik a kérdés: „Ki vétkezett?” A vége felé már látjuk, hogy a farizeusok azok, akik vétkeztek. A vakon születettel ellentétben, ők nem vették észre azt, aki a Világ világossága. Te hogy válaszolsz a Világ világosságának most, hogy az eheti imaidőnk végére értünk?
ÖTÖDIK IMAIDŐ – A SÍR
Imára hangolódás
Ennek a lelkigyakorlatnak minden egyes szakasza más módot kínál arra, hogy növekedjen benned a csend, hogy megtaláld a középpontodat, amikor arra készülsz, hogy meghalld Isten szavát. Ma kezdhetnéd azzal, hogy kézbe veszel valamilyen tárgyat, valamit, amit kényelmesen meg tudsz tartani. Lehet egy bögre, egy gyümölcs, egy madártoll vagy egy kavics.
Ha nincs semmi más a kezed ügyében, fókuszáld a figyelmed egy ruhadarabra, amelyet viselsz. Válassz ki valamit, és csak maradj vele csendben egy darabig.
Most forgasd meg a tárgyat a kezedben. Nézd meg alaposan. Érezd meg, milyen a tapintása, milyen a súlya, sima vagy érdes, kemény vagy puha. Pár percig teljes figyelmedet összpontosítsd arra a tárgyra, amit tartasz.
Most nézd meg még egyszer. Van rajta valami, amit első alkalommal nem vettél észre? Mi teszi különlegessé, egyetlenné a maga nemében? Még ha valami sorozatgyártott dologról van is szó, biztos találsz valamit rajta, ami megkülönbözteti a többi társától.
Tölts még egy kis időt azzal, hogy értékeled azt a tárgyat, amit választottál, mint olyan valamit, ami végső soron Isten teremtésének része. Most hallgasd meg ezt a feltámadásról és életről szóló részt János evangéliumából... Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 11,1-45
Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” „Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.
Elmélkedés
• Két héttel Jézus halálának és feltámadásának ünnepe előtt arra hív az Egyház, hogy Lázár történetének átelmélkedésével készüljünk rá, Lázáréval, aki meghalt, de Jézus kihívta a sírból, és életre kelt. Összetett történet, sok szereplővel. Jézus uralja a drámát, ő van a középpontjában, kijelentve, hogy ő maga „a feltámadás és az élet”. Két fontos szereplő, Márta és Mária, Lázár testvérei, küszködtek azzal, hogy elfogadják ezt a kijelentést.
• Mindkét nővér a maga módján reagál fivére halálára. Márta kimondja, hogy hisz abban, hogy testvére feltámad az utolsó napon, és amikor hallja Jézus szavait: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, kifejezi, hogy hisz neki, mert „ő az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba”. Ám mikor Jézus odamegy a sírhoz, mintha elfeledkezne hitéről, és figyelmezteti Jézust, hogy testvére már négy napja halott.
• Mária - akit úgy mutat be János evangélista a történet elején, hogy ő volt az, aki megkente Jézus lábát olajjal mintegy a temetésére készítve őt elő - , Lázár sírjához megy más gyászolókkal együtt, és szabad folyást enged könnyeinek. Úgy tűnik, ő sem hisz abban, hogy Jézus „a feltámadás és az élet”.
Beszélgess Istennel
• Jézus is sírva fakad, de az eredeti görög szövegben más szót használnak az ő sírására. Sokan úgy gondolják, hogy Jézus azért sír, mert fáj neki, hogy a két nővér hitetlenséget tanúsít testvérük halálakor. Viselkedésük amikor szembesülnek a halállal, nem illik olyan emberekhez, akik elfogadják Jézust mint „a feltámadást és az életet”. Ez az értékes, új, feltámadott élet jelenik meg a pillanatban, amikor Lázár előbukkan a sírból. Ha belehelyezkedsz a jelenetbe, te hogy reagáltál volna, amikor látod Lázárt előjönni a sziklasírból? Hitetlenkedve? Áhítattal? Esetleg félelemmel?
• Lázár még mindig a temetési lepleket viselte, és csak azért tért vissza az életbe, hogy majd újra meghaljon. Nem annyira feltámadt, mint inkább újjáéledt. Ezzel ellentétben, amikor Jézus feltámadt a sziklasírból Húsvét napján, hátrahagyta a temetési lepleket a sziklasírban (Jn 20, 6-7). Képzeld el egy pillanatra, hogy te vagy Lázár....visszatérni a mindennapi életbe ez után az élmény után...milyen lehetett?
• Lázár feltámadás utáni új élete arról az új életről tanít minket, melyet Istentől kaptunk ajándékba az évente megünnepelt húsvéti események eredményeként. Vidd az Úr elé, amit a mai imaalkalom felszínre hozott a lelkedben.…
HATODIK IMAIDŐ – A GOLGOTA
Imára hangolódás
Ha követted eddig ennek a lelkigyakorlatnak a szakaszait, akkor már több módszerről olvashattál, melyek mind abban segítettek, hogy elcsendesedj és összpontosítani tudj az imára. Megtapasztaltad légzésed ritmusát, tudatosan érzékelted tested különböző tagjait, csendesen követted gondolataid és érzéseid hullámzását. Lenyugtatott egy hétköznapi tárgyra való koncentrálás, és a téged körülvevő hangokra figyelve felfedezhetted a mögöttük megbúvó csendet. Emlékezz vissza ezekre a módszerekre, és gondold végig, hogy melyik működött a legjobban nálad.
Ha valamelyik módszert hasznosnak találtad, haladj rajta végig újból. Ha újak számodra ezek a módszerek, talán inkább csak ülj most néhány percig csendben, így készülj fel arra, hogy meghallgass egy részt Máté evangéliumából. Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Mt 26,26-30; 27,11-14.27-31.45-54
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”
Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére. …
Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. …
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. …
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.
Elmélkedés
• Jézus szenvedésének és halálának elbeszélése a leghosszabb történet minden evangéliumban; az „A ” évben virágvasárnap Máté változatát hallhatjuk, amely a négy közül a leghosszabb. Máté Márk beszámolóját dolgozza fel. Nem csökkentette a történet borzalmait; Jézus hallgatag, megvetett és elhagyatott halála pillanatáig, amikor a templom függönyének kettészakadása és a százados hitvallása által Isten rávilágít, hogy mindez a feltámadás előjátéka (Mk 14,1-15,47).
• Máté leírása segít, hogy az események jelentését jobban megértsük. Jézus a dráma kezdetén kijelenti: „Közel van az órám” (Mt 26,18). A tanítványaival eltöltött utolsó vacsorán elmagyarázza halálának áldozati jellegét: a bűnök bocsánatára szolgál (26,28). Amikor letartóztatják a Getszemáni kertben, bevallja, hogy akár tizenkét légió angyalt tudna mozgósítani a maga védelmére (26,53). Az, hogy nem tanúsít ellenállást, visszautal arra, amit a Hegyibeszédben tanított (Mt 5,39). Amikor meghal, az ellenségei „Isten Fiának” csúfolják (Bölcs 2,13), de mi tudjuk megkísértésének történetéből, hogy nem fogja felhasználni az Atyával való bensőséges kapcsolatát a maga javára (Mt. 4,6-7).
• Az evangélium kezdetén több történetben kijelentették, hogy Jézus az Isten Fia (Mt 2,15; 3,17) és működését látva az apostolok maguk is felismerték ezt (14,33; 16,16).
A kereszt felirata, hogy Jézus, a zsidók királya, nem téves, hiszen ő volt a gyermek király, akit a napkeleti bölcsek ajándékokkal halmoztak el (2,2), majd aki alázatos királyként szamáron érkezett Jeruzsálembe (21,5-9; Zakariás 9,9).
Beszélgess Istennel
• Úgy tűnhet, hogy az ószövetségi Izrael már Pilátus előtt formálisan megtagadta Jézust, úgy bántak vele, mint egy gonosztevővel (27,25). De Isten a múltban megbocsátotta Izrael bűneit, és így fog tenni most is (Jeremiás 31,34): emlékezzünk Pál szavaira: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11,29). Ha a múltadat vagy egy bizonyos bűnödet Isten elé akarod ma vinni, szánj rá egy kis időt, és tedd meg, emlékezve arra, hogy olyan Istenünk van, aki Atyánk is, telve kegyelemmel és szeretettel.
• Végül a földrengés és az igazak feltámadása, melyről egyedül Máté beszél, valamint Jézus halála azt mutatja, hogy az idők fordulópontja, melynek bekövetkeztét a jövőben várták, már elérkezett (27,51-53). A világ újjáteremtődött (Gal 6,14). Hogy érzékeled ezt az „új teremtményt” a mindennapi életedben? Hol újítja meg Isten a dolgokat ebben a pillanatban? Beszélj erről Istennel, mielőtt véget érne mai imaidőnk.
HETEDIK IMAIDŐ – A KERT
Imára hangolódás
A Lelkigyakorlatok című könyvében Loyolai Szent Ignác számos módszert ajánl az imába való belépésre. Az egyik közülük nagyon egyszerű, de talán elsőre különösnek tűnhet. Tudatosítsd – javasolja, - hogy Isten, a mi Urunk téged néz. Mi az első reakciód erre a kérésre?
Az evangéliumokban számos helyet találunk, ahol Jézus komolyan rátekint valakire, mintha fel akarná mérni őket. De pillantása mindig együttérző volt, soha nem kíméletlenül bíráló. Talán ez segít megérteni, hogy mire gondolhatott Ignác. Próbáld meg. Szánj néhány percet arra, hogy tudatosítod: Isten téged néz.
Jézus az emberarcú Isten. Képzeld el Krisztus arckifejezését, ahogy elkapja pillantásodat, és figyelmesen néz téged. Hogy írnád le tekintetét egy érdeklődő barátodnak?
Bevezető a záró imaszakaszhoz
Ezzel a szakasszal lezárul idei lelkigyakorlatunk. A záró imaidőre kiterjesztjük a Lectio Divinat, ezzel a módszerrel elmélkedjük végig a János evangéliuma szerinti feltámadás-történetet.
Az utolsó imaidő címe: A kert. Az elmélkedő olvasásra készülve egy percig maradj csöndben... képzeld el, ahogy ott sétálsz a kertben, ahol Jézus sírja van, és eközben olvasd el az első szakaszt János evangéliumának 20. fejezetéből. Hallgasd meg, vagy olvasd el néhányszor, hogy ne maradjanak kérdések benned az olvasott rész jelentésével kapcsolatban. Kérd meg Istent, hogy szóljon hozzád a szövegen át. Kérj nyitottságot. Maradj várakozó nyugalomban.
Szentírási szakasz: Jn 20:1-10
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.
Lectio - ezzel kezdd
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.
Az evangélium folytatása: Jn 20,11-18:
Megismételjük az előző lépéseket János evangéliumának következő részével
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
Lectio
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.
Végül, amikor elkészültél, zárd le az imaidőt valamilyen befejező mozdulattal vagy imával. Ha valami különösen fontosnak tűnik abból, amit átéltél, átelmélkedtél, le is jegyezheted.
Előretekintés
Lehet, hogy észreveszel magadon vagy abban, ahogy imádkozol, valamilyen változást a lelkigyakorlat kezdete óta. Talán az elején kértél Istentől valamilyen különleges ajándékot, és úgy érzed, hogy részben vagy egészben, meg is kaptad. Lehetséges, hogy Isten sokkal többet adott, mint amit kértél vagy elképzeltél, amikor ráléptél erre a közös útra. Szánj egy kis időt arra, hogy megköszönöd Istennek mindazt, amit tett veled ebben az időszakban.
Most pedig tekints előre a következő néhány napra, hétre. Maradt valami a lelkigyakorlatból, amivel még foglalkozni szeretnél? Van olyan területe az életednek, amin úgy érzed, Isten még keményen dolgozik? Van Istennek olyan ajándéka, amire azt hiszed, nagyon szükséged lenne, és amire még mindig várakozol? Kérj Istentől bármit, amit szeretnél megkapni a közeljövőben.
Nagyböjtzáró ima (A Suscipe (Fogadd el, Uram) ima alapján)
Mindent Te adtál nekem.
Visszaadom, Uram.
Minden a Tiéd, tégy vele, amit akarsz.
Csupán szeretetedet és kegyelmedet add,
ez elég nekem.
Isten hozott a Pray-as-you-go és a Sacred Space oldalak nagyböjti lelkigyakorlatán, melynek címe: Utazás Jézussal. A lelkigyakorlat kitüntetett ideje kiemel a hétköznapok sodrából, hogy visszatekintsünk az elmúlt időre, szemügyre vegyük, hogy éppen hol tartunk, és megtegyük a szükséges változtatásokat egy szebb jövőért.
Isten mindig velünk dolgozik, szelíden sürget, beszél hozzánk, kapcsolatot keres, és a mi feladatunk, hogy időt szánjunk rá, megpróbáljunk válaszolni – bármit jelentsen is ez. A lelkigyakorlat ideje az imádság ideje; és az imádság ideje az az idő, amikor nyitottak és őszinték lehetünk Isten előtt, megpróbálunk egyszerűen együtt lenni Istennel, és kitalálni, hogyan tudunk a legjobban válaszolni neki.
Szent Ignác emlékeztet minket, hogy Isten ott van a legmélyebb vágyainkban. A szívünk vágyaira figyelni annyit jelent, hogy csendet teremtünk magunkban, hátralépünk egyet, engedjük, hogy felszínre törjenek belső dolgaink, és figyelünk Isten hangjára. Fontos, hogy külön időt szánjunk a lelkigyakorlatra, hogy meghalljuk Isten szavát. Készíts egy olyan napirendet, ami a legjobban illeszkedik a saját életedbe, különíts el egy idősávot, ami a leginkább belesimul a napjaid ritmusába. Próbálj ebben hűségesen kitartani.
A nagyböjt minden hetében új imaidő kerül fel az oldalra. Találj rá alkalmat hetente, de bármikor és bárhogyan használod is a lelkigyakorlatot, engedd, hogy növekedjen benned a vágy az Úrral való találkozásra. Ennek a lelkigyakorlatnak minden olvasmánya arra szolgál, hogy támogassa ezt a törekvésedet.
Lelkigyakorlatunk témája: Utazás Jézussal
Ebben a liturgikus évben nem egy evangélista fog végigkísérni minket a Nagyböjtön, hanem a vasárnapi evangéliumok egyik fele Mátétól, másik fele Jánostól való. Peter Edmonds SJ arról beszél, hogy a szentírási részek hallgatói hogyan követik Jézust a sivatagtól a sziklasírig, együtt egy utazáson, ami Jézus megkeresztelkedése után kezdődik... Egy sivatag, egy hegy, egy forrás, egy tó, egy sír, egy kivégzőhely és egy kert: ezeket a helyszíneket fogjuk meglátogatni az evangéliumi történeteken át a nagyböjti utunkon. Ahogy belsőleg magunkévá tesszük ezeket az evangéliumi szakaszokat, ahogy elolvassuk, átelmélkedjük és átimádkozzuk őket, megújíthatják bennünk a reményt a megértésre, a lelkesedésre és a bűnbánatra. Útitervet kínál számunkra, amit követhetünk éves nagyböjti zarándoklatunkon.
Ebben az évben lelkigyakorlatunkban teret szeretnénk engedni annak, hogy mélyebben találkozzunk Isten élő Igéjével. Ezért elkészítettünk lelkigyakorlatunkhoz egy kiegészítő szakaszt a Lectio Divina spirituális gyakorlatát alkalmazva. Azt ajánljuk, hogy miután meghallgattad vagy elolvastad az adott szentírási részt, állj meg, és imádkozz a Lectio Divina segítségével, akár a kiegészítő szakasz segítségével, akár a saját módszereddel, ha már korábban megismerted ezt a gyakorlatot.
Lectio Divina – A szívünkkel figyelünk
A Lectio Divina latin kifejezés, jelentése: Isteni olvasás. Egyszerű, mégis mély imamód, melyet a keresztény lelkiség sok hagyományos formájában megtalálunk.
Olykor meditatív olvasásnak, spirituális olvasásnak is mondják, de talán legjobb, ha a figyelő szív imájaként határozzuk meg.
A Lectio Divina „lectió”-ja az, ahogyan természetes módon a szívünkkel figyelünk például, ha megragad egy napnyugta szépsége, vagy mikor egy régi kedves emléken merengünk, vagy figyelünk valakire, akit nagyon szeretünk.
Amikor így imádkozunk, egy szentírási szakaszt vagy más szent szöveget olvasunk, és hagyjuk, hogy Isten irányítsa a szívünket.
Lassan olvasunk, szüneteket tartva, ízlelgetjük, magunkba fogadjuk a szavakat. Egy természetes folyamat játszódik le: a teljes szívvel figyelés közben mélyebben elmélkedünk a szavakon és a köztük lévő csenden, és ez a mély elmélkedés kiváltja a szív válaszát. Észreveszed, hogy szívedből beszélsz Istenhez, aki szól hozzád. Engedd, hogy az ilyen ima nyugalma, ritmusa segítsen mélyebben behatolni Isten jelenlétébe.
Mikor olvassuk, vagy a misén halljuk, az Írás szent igéje Jézus Krisztust jeleníti meg nekünk. Általa ismerjük meg az Atyát.
A Lectio Divina gyakorlata
Legyen előtted a szentírási szakasz, ismerkedj meg vele.
Olvasd el többször, hogy tökéletesen befogadd az értelmét. Hívd Istent, szóljon hozzád a szövegen keresztül. Kérd, hogy nyissa meg szívedet, elmédet. Teremts bensődben várakozó csendet.
Ennek az imamódnak három „fázisa” van, melyeken áthaladsz, akkor váltva a következőre, amikor úgy érzed, itt az ideje. Ez a három szakasz a lectio (olvasás), a meditatio (elmélkedés) és az oratio (ima).
Lectio
Lassan, szelíden haladj az olvasásban, szíveddel figyelj a szavakra. Nincs ok sietségre. Nem kell mielőbb végére érni a szakasznak. Ha egy szó vagy kifejezés megérint, maradj ott, ízlelgesd ...
Meditatio
... engedd, hogy a lelkedbe hatoljon. Időzz el nála. Hagyd, hogy visszhangra találjon benned. Ismételd magadban, ápolgasd, rezonálj rá, hagyd, hogy beivódjék a lelkedbe, míg úgy érzed, kezd tovaszállni. Ekkor ...
Oratio
... válaszolj rá imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy lelked csendjében, vagy spontán, kimondhatatlan érzelemmel. Amikor úgy érzed, beérett a pillanat, haladj tovább az olvasással ...
Befejezés
Amikor a végére értél, valamilyen zárómozdulattal vagy záróimával fejezd be imaidődet. Utána késztetést érezhetsz rá, hogy lejegyezd, amit fontosnak találsz.
ELSŐ IMAIDŐ – A PUSZTA
Felkészülés az imádságra
Amikor belépünk az imaidőbe, mindig érdemes néhány percet arra szánni, hogy elcsendesedjünk, megnyugodjunk, belülre összpontosítsuk a figyelmünket. Különböző módokon lehet ezt elérni, és talán már van jól bevált módszered. Tölts el egy kis időt azzal, hogy figyelmedet egyes testrészeidre irányítod. Nem számít, hogy egy kényelmes széken ülsz, fekszel vagy éppen sétálsz. Először tudatosítsd magadban lábfejed érzését, azt, ahogy a cipő körülveszi, vagy ahogy a föld nyomja a talpadat. Segíthet, ha megmozgatod a lábujjaidat.
Utána haladj figyelmeddel felfelé a testeden – a lábaidtól, csípődtől, törzsedtől, a karjaidon és kezeiden át az arcodig és fejbőrödig. Érzékeld minden testrészedet, és csak akkor folytasd, ha az érzés tudatosodott.
Ha elérted a fejedet, figyelmeddel újra térj vissza a lábfejedhez, és lassan vezesd végig újra a testeden egyszer vagy kétszer.
Ha ezzel elkészültél, figyelmedet nyugtasd el valahol bensőd központjában.
Ebből a csendes központból kiindulva fordítsd most figyelmedet a szentírási részre, amely Máté evangéliumából való... Az olvasást követve arra hívunk, hogy maradj egy ideig a szövegnél, használva a Lectio Divina összefoglalónkat, amely segíteni fog mélyebb szinten elmélkedni a Szentíráson.
Szentírási szakasz: Máté 4,1-11
Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta:
– Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!
Ő így válaszolt:
– Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
Ekkor magával vitte az ördög a szent városba, és a Templom oromzatára állította, és így szólt hozzá:
– Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, mert meg van írva: Angyalainak parancsol a te érdekedben, és ők tenyerükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd a lábad.
Jézus ezt mondta neki:
– Az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!
Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki:
– Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.
Ekkor így szólt hozzá Jézus:
– Távozz, Sátán! Meg van írva ugyanis: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ekkor elhagyta az ördög, és íme, angyalok jöttek, és gondoskodtak róla.
Elmélkedés
• Ebben a szentírási szakaszban Jézus megkísértéseiről hallunk. Jézus kiment a pusztába. A puszta volt az a hely, ahova – Ozeás próféta szavai szerint – Isten kivezeti feleségét, Izrael népét, hogy gyengéden a szívére beszéljen (Oz 2,16 ). A puszta az a hely, ahol találkozunk Istennel.
• Azonban a puszta a próbatétel helye is. Isten azt mondja népének, hogy őseik a pusztában tették próbára az Urat (Zsolt 95,8-9). Izrael negyven évig a pusztában vándorolt (MTörv, 8,2), Jézus negyven napig volt ott.
• A pusztában Jézus Isten jelenlétében élt. Nemrég hallotta Isten hangját szólni a keresztelésekor, és az Isten Lelke vitte őt a pusztába. Amikor Jézus megszólal, Isten szavait idézi, amelyeket Mózes által mondott a Második Törvénykönyvben (8,3; 6,13,16)
• Ugyanakkor megkísértette és megpróbálta a Sátán: „Ha Isten Fia vagy” – gúnyolódott vele, épp ahogy az ellenségei tették, amikor a kereszten függött. (Mt, 27,40) . De Jézus visszautasít minden kísértő gondolatot, amit a Sátán eléje tár. Nem tesz csodákat a saját kedvéért, nem kísérti az Istent, és nem adja át magát hamis imádatnak.
Beszélgess Istennel
• A nagyböjt mindannyiunk számára olyan időszak, amikor közelebb élünk Istenhez. Imádkozzunk, hogy mélyebben megértsük keresztény hivatásunkat és méltóságunkat. Ha szeretnéd, kérd most ezt imában a magad számára.
• Megkeresztelkedésünk óta mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Tudjuk, ahogy Jézus is tudta, hogy nem csak kenyérrel élünk, hanem minden szóval, ami Isten szájából származik. Meghallottál egy különleges szót „Isten szájából” a mai szakaszban? Talán amikor a Lectio Divina szerint elmélkedtél... Beszélgess Istennel, ahogy egyik barát a másikkal mindarról, ami megmozdult ma benned.
• Nem hozzuk magunkat olyan helyzetbe, amiből csak Isten tud kimenteni, és nem imádunk semmit vagy senkit, csak Istent magát. Van valamilyen különleges kegyelem vagy vigasz, amiben reménykedsz, hogy ezen a nagyböjti úton megkapod? Gondolkodj egy kicsit erről most, az imaidő végén.
MÁSODIK IMAIDŐ: A HEGY
Felkészülés az imára
Az ima kezdetén néhány percig figyelj a saját légzésedre, hogy mélyebbre merülhess a csendben. Fontos, hogy ne próbálj változtatni légzésed ritmusán vagy mélységén. Elég, ha figyelmedet felé fordítod. Figyeld, ahogy belélegzel és ahogy kilélegzel. Légy tudatában annak, ahogy a levegőt beszívod az orrodba, majd annak is, ahogy újra kilép a légkörbe, amikor kifújod. Egyszerűen, nyugodtan fordítsd figyelmedet a következő néhány levegővételre.
Most, amikor belélegzel, figyelmeddel kövesd a levegő útját a mellkasodba. A héberben a „lélegzet” és a „lélek” szó, mely a Szentlelket is jelenti, ugyanaz: ruah. Képzeld el, hogy Isten Lelkét lélegzed be, és engeded, hogy lényed központja túlcsorduljon a Lélek melegétől és fényétől. Ahogy nyugodtan tovább lélegzel, figyelmed maradjon a Szentlélekkel a saját szívedben. Csak pihentesd ott, a csendes béke helyén.
És a csendes béke e helyén figyelj Isten szavára, ahogy megérkezik hozzád Máté evangéliumának szavain át... Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Mt 17,1-9
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, Jakab testvérét, és felvitte őket külön egy magas hegyre. Ott előttük elváltozott. Az arca ragyogott, mint a nap, a ruhája pedig olyan fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
– Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek.
Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, s íme, a felhőből hang szólt:
– Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, és nagyon megijedtek. Jézus odament, megérintette őket, és ezt mondta:
– Keljetek fel, és ne féljetek!
Amikor felemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik:
– Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül!
Elmélkedés
• A múlt heti evangéliumi szakaszban Jézussal voltunk a pusztában. Egyedül volt, távol az emberektől. Magányában megkísértette az ördög. Ebben az imaidőben egy hegyre kísérjük őt. Magával viszi három apostolát, akiket név szerint ismerünk. Péter, a vezetőjük, nemrég vallotta Jézust „az élő Isten Fiának”. Minden apostol megrendült és elbizonytalanodott, amikor Jézus először beszélt eljövendő szenvedéséről és haláláról, és figyelmeztette őket, hogy ha valaki követni akarja, az vegye fel keresztjét. A szenvedés napjai közelednek.
• A hegytetőn Jézus alakja Isten jelenlétét sugározza arca fényességében és ruhájának színében (Ezekiel 8,2). Nem volt egyedül, Mózes, a nagy törvényhozó, és Illés, a hatalmas próféta volt vele. Péter úgy reagál, mintha már a mennyben volnának, mert akkoriban az volt a közkeletű hiedelem, hogy az üdvözültek sátorban laknak.
• Egyszercsak egy hangot hallanak, mely Jézusról beszél. Ő valóban Isten Fia, ahogy Péter kinyilvánította, és ő az, akinek engedelmeskedni kell: „Őt hallgassátok!”. Most Isten beszél. Nem úgy, mint a múltban, Mózesen át, hanem Jézuson keresztül, és az apostolok felfogják a keresztről szóló üzenetet. Jézus a próféta, akit Isten megígért Mózesnek: elküldi, hogy rá hallgassanak (MTörv, 18,15).
Beszélgess Istennel
• Az apostolok félelmükben arca borulnak, épp mint Dániel, amikor meghallotta Isten hangját (Dániel 10, 9-10). Jézus odalép hozzájuk, ahogy majd az evangélium végén fog (Mt 28,18), megérinti őket, biztató és bátorító szavakkal szól hozzájuk. Észrevettél magadban félelmet a mai ima során? Ha igen, képzeld el, ahogy Jézus ugyanezzel a biztatással és bátorítással hozzád lép oda...
• Jézus látványától megújul a bizalom. Az ő jelenléte vigaszt és nem fenyegetést jelent. Tudod Jézust tisztán látni ma? Érzed azt a biztatást, amit ő hoz? Ha ez nehéz, térj vissza a szentírási rész egy mondatához vagy képéhez, ami megérintett... megkérheted Istent, hogy ez által mutassa meg neked Jézus bátorítását.
• A Nagyböjt második hetében csatlakozunk Jézushoz és a kiválasztott apostolokhoz fenn a hegyen, hogy biztos léptekkel indulhassunk a kihívások elé, amelyekkel az életben találkozunk.
HARMADIK IMAIDŐ – A KÚT
Felkészülés az imára
Az imaidő kezdetén figyelj oda, hogy milyen hangokat hallasz magad körül. Lehet, hogy nagyon csendes helyen vagy; de ott is elér hozzád valamilyen hang. Talán a mindennapi élet lármája vesz körül. Akárhogy legyen is, valószínűleg hallasz valamit magad körül. Figyelj oda a különböző hangokra, és arra is, honnan jönnek.
Most irányítsd a figyelmed közvetlen környezetedre, és figyelj a hozzád közelebbi hangokra. A többit engedd el – továbbra is ott lehetnek a háttérben. Most valami közeli hangra figyelj abban a szobában, ahol imádkozol, vagy olyan hangra, ami a hozzád legközelebb lévő valakitől vagy valamiből származik. Figyelj egy kis ideig ezekre a közeli hangokra.
Most hagyd el ezeket a hangokat, és engedd őket is eltűnni a háttérben, ahogy a figyelmedet befelé fordítod. Keress magadban egy csendes helyet, és néhány percig egyszerűen pihenj meg a csendben éned központjában.
Majd halld meg, ahogy Isten szavai felhangoznak ezen a csendes helyen, és elmesélik Jézusnak egy találkozását Szent János evangéliumából. Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 4,5-42
Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” „Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” „Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Elmélkedés
• Az eheti szentírási szakaszban egy szamáriai kút mellett találkozunk Jézussal. Abban a küldetésben jár, amit Atyja bízott rá; az ő „eledele az, hogy megtegye annak akaratát, aki küldte őt.” Kimerült és szomjas. Idegen és barátságtalan helyre érkezett, „a zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.”. A nap legforróbb órája van, a hatodik óra, pontosan az, amelyben majd Poncius Pilátus átadja őt, hogy keresztre feszítsék (Jn 19,14).
• A kútnál Jézus találkozik egy asszonnyal. Nem tudjuk a nevét. Egyedül jön, mintha el akarná kerülni a falu többi asszonyát. Nem teljesíti Jézus kérését, hanem hangot ad csodálkozásának. Jézus kijelenti, hogy inkább neki van ajándéka az asszony számára, „élő vizet” tud adni neki. János evangéliumában ez egyszerre jelenti Jézus tanítását és a Szentlelket, melyet az a víz jelképez, ami Jézus halála után az oldalából folyik majd (Jn 7,38. 19,34).
• Jézus türelmesen beszélget vele, és ennek köszönhetően az asszony kéri tőle ezt a vizet. Mélyebben megismeri Jézus személyét. Ő valóban nagyobb, mint „atyánk, Jákob”, ő próféta, ő a Messiás, akit az asszony és népe vár. Miután meggyőződött Jézus kilétéről, visszarohan a faluba, most maga is küldetésben, és sürgeti a népét, hogy jöjjenek, és találkozzanak személyesen Jézussal.
Beszélgess Istennel
• A történet főszereplői Jézus és az asszony. De ne tekintsünk el attól a szereptől sem, amelyet az apostolok játszanak, illetve nem játszanak a történetben. Úgy tűnik, őket csak a fizikai étel érdekli. Egyedül hagyják Jézust a kútnál, amíg elmennek ennivalóért, és amikor visszatérnek, szeretnék, ha Jézus enne az ételből. Túl gyakran kell ráébrednünk, hogy teljesen betölt a világ anyagi valósága. Ahogy ma ezzel az igeszakasszal imádkozol, van-e valami nyugtalanító tényező, valami anyagi dolog, ami a figyelmedet követeli? Megnevezheted ezeket, majd engedd el őket.
• A történetben szerepelnek még a város lakói is, akik meghívják Jézust, hogy maradjon a városukban. Annyira lenyűgözi őket a mondanivalója, hogy közlik az asszonnyal, már nincs is szükségük többé az ő bizonyságtételére. Számukra Jézus „a világ Üdvözítője”. Állj meg egy kicsit, és hívd Jézust, „a világ Üdvözítőjét”, hogy legyen veled ebben az imaidőben....
Ahogy a harmadik imaidő végére érünk, nyíljunk meg Jézus előtt, aki most is küldetésben jár a világban. Köszönjük meg az élő vizet, amit felkínál nekünk szavai és a szentségek által.
NEGYEDIK IMAIDŐ – A TÓ
Imára hangolódás
Kezdd a mai imát azzal, hogy csendben maradsz. Mindegy, hogy felállsz, kényelmesen ülsz vagy lefekszel. Olyan testhelyzetet keress, amelyben egy pár percig lehetőleg ellazultan, mégis figyelemmel tudsz jelen lenni. Maradj egy-két percig csendben ebben a helyzetben.
Most szánj időt arra, hogy figyeld, mi zajlik benned, az eszedben és a szívedben. Milyen gondolatok futnak át az agyadon? Milyen érzelmeket fedezel fel? Amikor elcsendesedsz, mint most, mi minden tölti be a tudatodat?
Ahogy egy darabig figyelsz ezekre a gondolatokra és érzésekre, észlelheted, ahogy jönnek-mennek, kavarognak, mint a habok egy gyorsfolyású folyón. Talán néhány fontosabbnak tűnik, és hosszabban a felszínen marad. Mások egyszerű röpke gondolatok, gyorsan jönnek és mennek. Egy kis ideig még figyeld a gondolatok felbukkanását és távozását, ahogy átfutnak rajtad. Tudatosítsd, hogy amikor figyelmedet a gondolatok és érzések folyamára irányítod, te a néző vagy, és nem a folyó. A néző perspektívájából nyugodtan megfigyelheted, hogy mi történik, anélkül, hogy azonnal a részese lennél. Engedd, hogy a gondolatok és érzések folyója tovább fusson az útján. Eközben, a folyót megfigyelő csendes helyről fordítsd figyelmedet János evangéliumának eheti szakaszára. Az olvasmány után, kérünk, tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 9,1-41
Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”
Elmélkedés
• Negyedik útszakaszunkon elindulunk a távoli Szamariából, hogy eljussunk Jeruzsálem nyüzsgő városába, ahol éppen ünnepre készülődnek. Az egész város fel van díszítve és ragyog a betakarításért hálát adó Sátrak ünnepén. Ez volt az az alkalom, amikor Jézus a Világ világosságának nyilvánította ki magát (Jn, 8,12). Ez által került összetűzésbe vallásos kritikusaival, a farizeusokkal.
• Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is válaszol, csodajel gyanánt megnyitja egy vakon született ember szemét Siloam tavánál. A gyógyítás után Jézus eltűnik a történetből, és hagyja, hogy a férfi egyedül védekezzen szomszédai kérdezősködésével és Jézus ellenségeivel szemben, akik haragjukat Jézus helyett inkább rá zúdítják.
• Hallgatva, ahogy ez az ember reagál a kérdésekre, ráébredünk, hogy Jézus nem csak a fizikai szemét nyitotta meg, hanem a lelki látás képességét is megadta neki. Amikor a szomszédainak válaszol, a nemrég még vak ember úgy utal Jézusra, hogy ő „az ember, akit Jézusnak hívnak”. Amikor a farizeusok faggatják, Jézust prófétának nevezi. Később azzal „dicsőíti meg” Istent, hogy megvédi Jézust attól a vádtól, hogy bűnös lenne. Teológussá vált. Végül, amikor Jézus megkeresi, az ember Úrnak nevezi, leborul előtte és imádja. Hisz. Példakép ő mindenkinek, aki hallja ezt az evangéliumi történetet (Jn, 20:31).
Beszélgess Istennel
• Ahogy ez a férfi a történet előrehaladtával egyre ragyogóbbnak látta a fényt, úgy mások csak botladoztak tovább az egyre mélyülő sötétségbe. Ez persze lelki sötétség volt, nem fizikai. Tapasztalsz-e valamilyen lelki sötétséget az életedben? Beszéld meg az Úrral, mint egyik barát a másikkal...
• A szomszédok véleménye megoszlott, a vak ember szüleinek nem volt bátorságuk elismerni, amit tudtak, a Jézust bíráló farizeusok vitatkoztak egymással, és tagadták, hogy az ember egyáltalán meggyógyult. Van-e most az életedben valami megosztottság? Talán a közösségedben vagy a családban, barátok között, önmagadban....
• A történet elején elhangzik a kérdés: „Ki vétkezett?” A vége felé már látjuk, hogy a farizeusok azok, akik vétkeztek. A vakon születettel ellentétben, ők nem vették észre azt, aki a Világ világossága. Te hogy válaszolsz a Világ világosságának most, hogy az eheti imaidőnk végére értünk?
ÖTÖDIK IMAIDŐ – A SÍR
Imára hangolódás
Ennek a lelkigyakorlatnak minden egyes szakasza más módot kínál arra, hogy növekedjen benned a csend, hogy megtaláld a középpontodat, amikor arra készülsz, hogy meghalld Isten szavát. Ma kezdhetnéd azzal, hogy kézbe veszel valamilyen tárgyat, valamit, amit kényelmesen meg tudsz tartani. Lehet egy bögre, egy gyümölcs, egy madártoll vagy egy kavics.
Ha nincs semmi más a kezed ügyében, fókuszáld a figyelmed egy ruhadarabra, amelyet viselsz. Válassz ki valamit, és csak maradj vele csendben egy darabig.
Most forgasd meg a tárgyat a kezedben. Nézd meg alaposan. Érezd meg, milyen a tapintása, milyen a súlya, sima vagy érdes, kemény vagy puha. Pár percig teljes figyelmedet összpontosítsd arra a tárgyra, amit tartasz.
Most nézd meg még egyszer. Van rajta valami, amit első alkalommal nem vettél észre? Mi teszi különlegessé, egyetlenné a maga nemében? Még ha valami sorozatgyártott dologról van is szó, biztos találsz valamit rajta, ami megkülönbözteti a többi társától.
Tölts még egy kis időt azzal, hogy értékeled azt a tárgyat, amit választottál, mint olyan valamit, ami végső soron Isten teremtésének része. Most hallgasd meg ezt a feltámadásról és életről szóló részt János evangéliumából... Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Jn 11,1-45
Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” „Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.
Elmélkedés
• Két héttel Jézus halálának és feltámadásának ünnepe előtt arra hív az Egyház, hogy Lázár történetének átelmélkedésével készüljünk rá, Lázáréval, aki meghalt, de Jézus kihívta a sírból, és életre kelt. Összetett történet, sok szereplővel. Jézus uralja a drámát, ő van a középpontjában, kijelentve, hogy ő maga „a feltámadás és az élet”. Két fontos szereplő, Márta és Mária, Lázár testvérei, küszködtek azzal, hogy elfogadják ezt a kijelentést.
• Mindkét nővér a maga módján reagál fivére halálára. Márta kimondja, hogy hisz abban, hogy testvére feltámad az utolsó napon, és amikor hallja Jézus szavait: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, kifejezi, hogy hisz neki, mert „ő az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba”. Ám mikor Jézus odamegy a sírhoz, mintha elfeledkezne hitéről, és figyelmezteti Jézust, hogy testvére már négy napja halott.
• Mária - akit úgy mutat be János evangélista a történet elején, hogy ő volt az, aki megkente Jézus lábát olajjal mintegy a temetésére készítve őt elő - , Lázár sírjához megy más gyászolókkal együtt, és szabad folyást enged könnyeinek. Úgy tűnik, ő sem hisz abban, hogy Jézus „a feltámadás és az élet”.
Beszélgess Istennel
• Jézus is sírva fakad, de az eredeti görög szövegben más szót használnak az ő sírására. Sokan úgy gondolják, hogy Jézus azért sír, mert fáj neki, hogy a két nővér hitetlenséget tanúsít testvérük halálakor. Viselkedésük amikor szembesülnek a halállal, nem illik olyan emberekhez, akik elfogadják Jézust mint „a feltámadást és az életet”. Ez az értékes, új, feltámadott élet jelenik meg a pillanatban, amikor Lázár előbukkan a sírból. Ha belehelyezkedsz a jelenetbe, te hogy reagáltál volna, amikor látod Lázárt előjönni a sziklasírból? Hitetlenkedve? Áhítattal? Esetleg félelemmel?
• Lázár még mindig a temetési lepleket viselte, és csak azért tért vissza az életbe, hogy majd újra meghaljon. Nem annyira feltámadt, mint inkább újjáéledt. Ezzel ellentétben, amikor Jézus feltámadt a sziklasírból Húsvét napján, hátrahagyta a temetési lepleket a sziklasírban (Jn 20, 6-7). Képzeld el egy pillanatra, hogy te vagy Lázár....visszatérni a mindennapi életbe ez után az élmény után...milyen lehetett?
• Lázár feltámadás utáni új élete arról az új életről tanít minket, melyet Istentől kaptunk ajándékba az évente megünnepelt húsvéti események eredményeként. Vidd az Úr elé, amit a mai imaalkalom felszínre hozott a lelkedben.…
HATODIK IMAIDŐ – A GOLGOTA
Imára hangolódás
Ha követted eddig ennek a lelkigyakorlatnak a szakaszait, akkor már több módszerről olvashattál, melyek mind abban segítettek, hogy elcsendesedj és összpontosítani tudj az imára. Megtapasztaltad légzésed ritmusát, tudatosan érzékelted tested különböző tagjait, csendesen követted gondolataid és érzéseid hullámzását. Lenyugtatott egy hétköznapi tárgyra való koncentrálás, és a téged körülvevő hangokra figyelve felfedezhetted a mögöttük megbúvó csendet. Emlékezz vissza ezekre a módszerekre, és gondold végig, hogy melyik működött a legjobban nálad.
Ha valamelyik módszert hasznosnak találtad, haladj rajta végig újból. Ha újak számodra ezek a módszerek, talán inkább csak ülj most néhány percig csendben, így készülj fel arra, hogy meghallgass egy részt Máté evangéliumából. Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.
Szentírási szakasz: Mt 26,26-30; 27,11-14.27-31.45-54
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”
Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére. …
Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. …
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. …
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.
Elmélkedés
• Jézus szenvedésének és halálának elbeszélése a leghosszabb történet minden evangéliumban; az „A ” évben virágvasárnap Máté változatát hallhatjuk, amely a négy közül a leghosszabb. Máté Márk beszámolóját dolgozza fel. Nem csökkentette a történet borzalmait; Jézus hallgatag, megvetett és elhagyatott halála pillanatáig, amikor a templom függönyének kettészakadása és a százados hitvallása által Isten rávilágít, hogy mindez a feltámadás előjátéka (Mk 14,1-15,47).
• Máté leírása segít, hogy az események jelentését jobban megértsük. Jézus a dráma kezdetén kijelenti: „Közel van az órám” (Mt 26,18). A tanítványaival eltöltött utolsó vacsorán elmagyarázza halálának áldozati jellegét: a bűnök bocsánatára szolgál (26,28). Amikor letartóztatják a Getszemáni kertben, bevallja, hogy akár tizenkét légió angyalt tudna mozgósítani a maga védelmére (26,53). Az, hogy nem tanúsít ellenállást, visszautal arra, amit a Hegyibeszédben tanított (Mt 5,39). Amikor meghal, az ellenségei „Isten Fiának” csúfolják (Bölcs 2,13), de mi tudjuk megkísértésének történetéből, hogy nem fogja felhasználni az Atyával való bensőséges kapcsolatát a maga javára (Mt. 4,6-7).
• Az evangélium kezdetén több történetben kijelentették, hogy Jézus az Isten Fia (Mt 2,15; 3,17) és működését látva az apostolok maguk is felismerték ezt (14,33; 16,16).
A kereszt felirata, hogy Jézus, a zsidók királya, nem téves, hiszen ő volt a gyermek király, akit a napkeleti bölcsek ajándékokkal halmoztak el (2,2), majd aki alázatos királyként szamáron érkezett Jeruzsálembe (21,5-9; Zakariás 9,9).
Beszélgess Istennel
• Úgy tűnhet, hogy az ószövetségi Izrael már Pilátus előtt formálisan megtagadta Jézust, úgy bántak vele, mint egy gonosztevővel (27,25). De Isten a múltban megbocsátotta Izrael bűneit, és így fog tenni most is (Jeremiás 31,34): emlékezzünk Pál szavaira: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11,29). Ha a múltadat vagy egy bizonyos bűnödet Isten elé akarod ma vinni, szánj rá egy kis időt, és tedd meg, emlékezve arra, hogy olyan Istenünk van, aki Atyánk is, telve kegyelemmel és szeretettel.
• Végül a földrengés és az igazak feltámadása, melyről egyedül Máté beszél, valamint Jézus halála azt mutatja, hogy az idők fordulópontja, melynek bekövetkeztét a jövőben várták, már elérkezett (27,51-53). A világ újjáteremtődött (Gal 6,14). Hogy érzékeled ezt az „új teremtményt” a mindennapi életedben? Hol újítja meg Isten a dolgokat ebben a pillanatban? Beszélj erről Istennel, mielőtt véget érne mai imaidőnk.
HETEDIK IMAIDŐ – A KERT
Imára hangolódás
A Lelkigyakorlatok című könyvében Loyolai Szent Ignác számos módszert ajánl az imába való belépésre. Az egyik közülük nagyon egyszerű, de talán elsőre különösnek tűnhet. Tudatosítsd – javasolja, - hogy Isten, a mi Urunk téged néz. Mi az első reakciód erre a kérésre?
Az evangéliumokban számos helyet találunk, ahol Jézus komolyan rátekint valakire, mintha fel akarná mérni őket. De pillantása mindig együttérző volt, soha nem kíméletlenül bíráló. Talán ez segít megérteni, hogy mire gondolhatott Ignác. Próbáld meg. Szánj néhány percet arra, hogy tudatosítod: Isten téged néz.
Jézus az emberarcú Isten. Képzeld el Krisztus arckifejezését, ahogy elkapja pillantásodat, és figyelmesen néz téged. Hogy írnád le tekintetét egy érdeklődő barátodnak?
Bevezető a záró imaszakaszhoz
Ezzel a szakasszal lezárul idei lelkigyakorlatunk. A záró imaidőre kiterjesztjük a Lectio Divinat, ezzel a módszerrel elmélkedjük végig a János evangéliuma szerinti feltámadás-történetet.
Az utolsó imaidő címe: A kert. Az elmélkedő olvasásra készülve egy percig maradj csöndben... képzeld el, ahogy ott sétálsz a kertben, ahol Jézus sírja van, és eközben olvasd el az első szakaszt János evangéliumának 20. fejezetéből. Hallgasd meg, vagy olvasd el néhányszor, hogy ne maradjanak kérdések benned az olvasott rész jelentésével kapcsolatban. Kérd meg Istent, hogy szóljon hozzád a szövegen át. Kérj nyitottságot. Maradj várakozó nyugalomban.
Szentírási szakasz: Jn 20:1-10
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.
Lectio - ezzel kezdd
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.
Az evangélium folytatása: Jn 20,11-18:
Megismételjük az előző lépéseket János evangéliumának következő részével
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
Lectio
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.
Végül, amikor elkészültél, zárd le az imaidőt valamilyen befejező mozdulattal vagy imával. Ha valami különösen fontosnak tűnik abból, amit átéltél, átelmélkedtél, le is jegyezheted.
Előretekintés
Lehet, hogy észreveszel magadon vagy abban, ahogy imádkozol, valamilyen változást a lelkigyakorlat kezdete óta. Talán az elején kértél Istentől valamilyen különleges ajándékot, és úgy érzed, hogy részben vagy egészben, meg is kaptad. Lehetséges, hogy Isten sokkal többet adott, mint amit kértél vagy elképzeltél, amikor ráléptél erre a közös útra. Szánj egy kis időt arra, hogy megköszönöd Istennek mindazt, amit tett veled ebben az időszakban.
Most pedig tekints előre a következő néhány napra, hétre. Maradt valami a lelkigyakorlatból, amivel még foglalkozni szeretnél? Van olyan területe az életednek, amin úgy érzed, Isten még keményen dolgozik? Van Istennek olyan ajándéka, amire azt hiszed, nagyon szükséged lenne, és amire még mindig várakozol? Kérj Istentől bármit, amit szeretnél megkapni a közeljövőben.
Nagyböjtzáró ima (A Suscipe (Fogadd el, Uram) ima alapján)
Mindent Te adtál nekem.
Visszaadom, Uram.
Minden a Tiéd, tégy vele, amit akarsz.
Csupán szeretetedet és kegyelmedet add,
ez elég nekem.
2020. április 18., szombat
Lélekerősítő - Állj meg, és lélegezz
Tracie Miles
„Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;” Zsolt 46,2
Felszállásra vártam a repülőtéren, és éreztem, hogy egyre nő bennem a szorongás.
Figyelmesen végignéztem az utastársakon, vajon fenyeget-e valami részükről. Próbáltam az arcukról leolvasni, ránéztem kézipoggyászukra, vajon veszélyforrást jelent-e valamelyik. Egészséges-e mindenki, vagy az utastér légkondicionálója vírusokat fog keringetni a levegőben?
A szívemre nehezedett az utóbbi hetek-hónapok aggódása, zűrzavara.
A vírusfertőzéstől való félelem, a sok értékes, elveszített élet, természeti katasztrófáktól sújtott közösségek, a hírekben hallott megszámlálhatatlan tragédia mind ott zsongott az agyamban. Amikor ennyi irányíthatatlan pánikról, fájdalomról, szenvedésről hallunk, könnyen eluralkodik rajtunk a félelem. Mi történik a világunkkal, miért olyan gonoszak az emberek, miért csúszott ki a kezünkből életünk irányítása, élünk-e még valaha biztonságban és békében?
Egyre több „mi lesz ha”, meg „miért” zsongott a gondolataimban, mikor éreztem, hogy Isten halkan a fülembe súgja a 46. zsoltár ígéreteit. Leálltam a töprengéssel, hogy tudatosítsam magamban, ő velem van, és nem kell félnem.
Ezt olvassuk a 46. zsoltár első verseiben: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”
Amikor a félelem beköltözik a szívünkbe, vegyük elő a 46. zsoltárt, hogy eszünkbe juttassa: bármi történik az életünkben, hazánkban vagy a világban, Isten velünk van.
Isten most is a menedékünk. A védelmezőnk. Nála találunk erőt és békességet mindenhez, amitől félünk.
Mégis, hiába vagyunk ennek tudatában, tragédia, veszteség vagy rettegés idején megkérdőjelezzük Isten jelenlétét, kételkedni kezdünk ígéretében. Hiába képes Isten megvédeni minden bajtól, néha megengedi, hogy nehézségekkel szembesüljünk.
De szavai azt ígérik, hogy a megpróbáltatásokkal tanítani akar, közelebb akar vonni magához. Bár néha átéljük, hogy mintha Isten nem védelmezne meg minket vagy szeretteinket úgy, ahogyan számítunk rá, megnyugodhatunk abban, hogy Ő tudja, mi a legjobb védelem számunkra. Ha mindentől megóvna, sosem tanulnánk meg teljesen rábízni magunkat.
Így folytatódik a 46. zsoltár : „Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”
Jeruzsálemben nem volt folyó, de ezzel a képpel fejezték ki Isten békességének jelenlétét, még az élet viharaiban is. Ha mi nem hagyjuk, semmi sem tudja tönkretenni Isten békéjét és örömét a szívünkben.
Figyeld meg, hogy a zsoltár minden szakasza a Szela szóval zárul a refrén után. Ez a szó szünetet, közjátékot jelent, amikor levegőt vehetünk, megpihenhetünk. Hiába van zűrzavar a világban, Isten nem változik, Ő most is Isten. Ő ül a trónon. Kezében a hatalom. Hűsége örökké tart. Ő uralkodik. Ő tart kezében mindent. „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”
Ha megállunk, és belegondolunk, hogy Isten Isten, szívünk békére lel, legyen bármilyen félelmetes az élet.
Ha elfogott a félelem az utóbbi időben, állj meg, s gondolj arra, hogy Isten a te oltalmad, Ő veled van, és nála nagyobb hatalom nincs ebben a sérült világban. Kérd, hogy csillapítsa a szorongást lelkedben.
Aztán csak lélegezz.
Uram, köszönöm, hogy te biztos hely vagy, ahova menekülhetek, és mindig békességet nyújtasz, ha szorongani kezdek. Töltsd meg szívemet örömmel a félelem helyett. Jézus nevében, Ámen.
Tracie Miles: Pause and Breathe
Daily Devotion, 2020. április 17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/04/17/pause-and-breathe
„Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;” Zsolt 46,2
Felszállásra vártam a repülőtéren, és éreztem, hogy egyre nő bennem a szorongás.
Figyelmesen végignéztem az utastársakon, vajon fenyeget-e valami részükről. Próbáltam az arcukról leolvasni, ránéztem kézipoggyászukra, vajon veszélyforrást jelent-e valamelyik. Egészséges-e mindenki, vagy az utastér légkondicionálója vírusokat fog keringetni a levegőben?
A szívemre nehezedett az utóbbi hetek-hónapok aggódása, zűrzavara.
A vírusfertőzéstől való félelem, a sok értékes, elveszített élet, természeti katasztrófáktól sújtott közösségek, a hírekben hallott megszámlálhatatlan tragédia mind ott zsongott az agyamban. Amikor ennyi irányíthatatlan pánikról, fájdalomról, szenvedésről hallunk, könnyen eluralkodik rajtunk a félelem. Mi történik a világunkkal, miért olyan gonoszak az emberek, miért csúszott ki a kezünkből életünk irányítása, élünk-e még valaha biztonságban és békében?
Egyre több „mi lesz ha”, meg „miért” zsongott a gondolataimban, mikor éreztem, hogy Isten halkan a fülembe súgja a 46. zsoltár ígéreteit. Leálltam a töprengéssel, hogy tudatosítsam magamban, ő velem van, és nem kell félnem.
Ezt olvassuk a 46. zsoltár első verseiben: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”
Amikor a félelem beköltözik a szívünkbe, vegyük elő a 46. zsoltárt, hogy eszünkbe juttassa: bármi történik az életünkben, hazánkban vagy a világban, Isten velünk van.
Isten most is a menedékünk. A védelmezőnk. Nála találunk erőt és békességet mindenhez, amitől félünk.
Mégis, hiába vagyunk ennek tudatában, tragédia, veszteség vagy rettegés idején megkérdőjelezzük Isten jelenlétét, kételkedni kezdünk ígéretében. Hiába képes Isten megvédeni minden bajtól, néha megengedi, hogy nehézségekkel szembesüljünk.
De szavai azt ígérik, hogy a megpróbáltatásokkal tanítani akar, közelebb akar vonni magához. Bár néha átéljük, hogy mintha Isten nem védelmezne meg minket vagy szeretteinket úgy, ahogyan számítunk rá, megnyugodhatunk abban, hogy Ő tudja, mi a legjobb védelem számunkra. Ha mindentől megóvna, sosem tanulnánk meg teljesen rábízni magunkat.
Így folytatódik a 46. zsoltár : „Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”
Jeruzsálemben nem volt folyó, de ezzel a képpel fejezték ki Isten békességének jelenlétét, még az élet viharaiban is. Ha mi nem hagyjuk, semmi sem tudja tönkretenni Isten békéjét és örömét a szívünkben.
Figyeld meg, hogy a zsoltár minden szakasza a Szela szóval zárul a refrén után. Ez a szó szünetet, közjátékot jelent, amikor levegőt vehetünk, megpihenhetünk. Hiába van zűrzavar a világban, Isten nem változik, Ő most is Isten. Ő ül a trónon. Kezében a hatalom. Hűsége örökké tart. Ő uralkodik. Ő tart kezében mindent. „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”
Ha megállunk, és belegondolunk, hogy Isten Isten, szívünk békére lel, legyen bármilyen félelmetes az élet.
Ha elfogott a félelem az utóbbi időben, állj meg, s gondolj arra, hogy Isten a te oltalmad, Ő veled van, és nála nagyobb hatalom nincs ebben a sérült világban. Kérd, hogy csillapítsa a szorongást lelkedben.
Aztán csak lélegezz.
Uram, köszönöm, hogy te biztos hely vagy, ahova menekülhetek, és mindig békességet nyújtasz, ha szorongani kezdek. Töltsd meg szívemet örömmel a félelem helyett. Jézus nevében, Ámen.
Tracie Miles: Pause and Breathe
Daily Devotion, 2020. április 17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/04/17/pause-and-breathe
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)