2013. december 24., kedd

Lélekerősítő levelek 138

Lát téged épp ott, ahol vagy
Glynnis Whitwer

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hír nem nappal érkezett. Nem trombitaszó jelezte a templom lépcsőjéről sok száz embernek, akik áldozatbemutatásra jöttek. Nem is a vásárban dobolták ki az ott nyüzsgő tömegnek. Éjjel történt, csendes elszigeteltségben.
A legelőkön nem szoktak fontos emberek járni. Főleg nem éjjel. Akkor éjjel is csak alvó juhok és bárányok, fáradtan nyugvó pásztorok voltak a legelőn. Csak ők. Távol a világ zajától. Kemény munkában elgyötört kemény emberek.
Minden lehetséges hely, idő és emberek közül, Isten itt, ezen az éjszakai órán, ezeknek az embereknek adta hírül Fia születését.
Ahogy Lukácsnál olvassuk: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Isten látta a pásztorokat ott, ahol voltak akkor éjjel. Látta a munkájukat, látta őket, magukat. Volt számukra egy reményüzenete, amire nagyon nagy szükségük volt.
Egy üzenet, amit nekem is sokszor kell hallanom. Tudnom kell, hogy Isten lát engem a sötétben. Amikor egyedül érzem magam. Amikor reményre szomjazom. Fiatal anyaként sok-sok éjjelen, karomon egy síró csecsemővel, amikor azon ábrándozom, vajon visszatér-e valaha is az élet a normális kerékvágásba. Vajon lesz még olyan, hogy végigalszom az éjszakát, és lesz-e még rajtam pecsétmentes ruha, fogok-e még valaha felnőtt módon beszélgetni?
Vagy mikor késő éjszakáig dolgozom, aggódom az anyagiak miatt, töprengek, mikor és honnan jöhet segítség. Lát Isten robotolás közben? Lát küzdelmeimben, vagy amikor nagyon elfáradok?
A pásztoroknál tett látogatás azt üzeni nekünk, hogy Isten lát, ahogy dolgozunk keményen, és lát a hosszú éjszakákon is. Ő nem alszik. Nem azokat választja, akik hatalmon vannak. Nem hagy magunkra. És van reményüzenete mindannyiunk számára.

Látlak, ahogy ringatod gyermekedet hajnali kettőkor, félve, hogy már nem tudsz visszaaludni.
Látlak, mikor késő éjjelig tanulsz, mialatt kortársaid buliznak valahol.
Látlak, ahogy idegesen jársz fel-alá, várva, hogy kamasz gyermeked hazaérjen.
Látlak, mialatt túlórázol, hogy ki tudjatok fizetni még egy számlát.
Látlak, ahogy ledőlsz a díványra, s attól rettegsz, hogy házasságod már nem menthető meg.
Látlak a barátnőd mellett ülve, miközben elmondja, hogy élete legszörnyűbb hírét kapta aznap.


Neked is szól. A hír, amit az angyal a pásztoroknak vitt, a tied is.
Halljátok ti is, te aggódó anyuka, vizsgára készülő diák, gyötrődő feleség– „nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek”(Lk 2,10). „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11), neked, te kimerült anyuka, szorongó testvér, hűséges barát…
Nem tévedésből küldte Isten angyalait akkor éjjel a sötét mezőre, az alázatos pásztorokhoz. Azoknak küldte az örömhírt, akiknek nagyon nagy szükségük volt rá.
Ma is, a te sötétségedben, fáradtságodban, elszigeteltségedben, Isten lát téged, és ugyanazt az üzenetet küldi neked. Megszületett a TE Megváltód.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy törődsz azokkal, akik egyedül vannak, akikről megfeledkeztek, akik elgyötörtek. Bevallom, én is szoktam így érezni magam. Köszönöm, hogy ismered szükségeimet, és elküldted Jézust, hogy mindezt kielégítse. Az Ő nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: He Sees You Right Where You Are
Encouragement for today, 2013.12.17.
www.proverbs31.org


Az ajándékozás készsége
Amy Carroll

„Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.” 1Tim 6,18-19

A karácsonyi készülődés ideje volt. Felállítottam az új műfenyőnket, s azon töprengtem, mi legyen a régivel. Még szép volt, használható, s úgy gondoltuk, ahelyett, hogy egy szervezetnek adnánk, személyesebbé tesszük az ajándékozást, és egy család felé mutatjuk ki általa szeretetünket.
Szerettük volna megfogadni az első Timóteus levél tanácsát: „Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.”
Legközelebb, mikor önkéntes szolgálatom helyére, az otthoni erőszakot szenvedők menhelyére mentem dolgozni, ötletet kértem a vezetőnktől. „Szeretném elajándékozni a karácsonyfánkat egy olyan anyukának, aki elvégezte a programot, és mostanában költözött új otthonába” – magyaráztam. Kaptam egy nevet és címet, és férjemmel, Barry-vel, eldöntöttük a látogatás időpontját.
A megbeszélt este, mikor találkozni készültünk Robinnal* és gyermekeivel, Tashával* és Nathannal*, várakozással teli lélekkel pakoltunk be a kocsiba. Nem messze az otthonuktól megálltunk, leszedtük a fát és az égősorokkal teli táskákat, s odavonszoltuk őket a bejárathoz. Mielőtt kopogtatni tudtunk volna, az ajtó kitárult, s két izgatott kisgyerek csillogó tekintete tapadt ránk. „Nem számítottam ekkora fára!”- kiáltotta Robin. Azt hittem, egy kis műfenyő lesz az asztalon.
Tasha és Nathan szó szerint táncot lejtett a szobában, mialatt Barry felállította a fát, majd megmutatta nekik, hogyan kell felrakni az égőket. Míg ők a fát díszítették, Robin az álmairól mesélt, gyermekei és saját biztonságos jövőjének reményéről.
Hazafelé menet arról beszélgettünk a férjemmel, mekkora igazság van a mondásban, hogy jobb adni, mint kapni. Isten képe villan meg rajtunk ilyenkor. Olyan Atya teremtett minket, aki örömét leli benne, ha adhat gyermekeinek.
Akkor este nem csak annyi történt, hogy odaadtuk valakinek a régi karácsonyfánkat és az égőket. Barátságban, nevetésben, örömben töltöttünk velük néhány órát. Odaajándékoztuk az időnket is. Azt a szeretetet nyújtottuk ismeretlen emberek felé, amit csak Jézustól kaphatunk.
Karácsony az az időszak, amikor megszoktuk, hogy adjunk, hogy jót tegyünk, de én egész évben utánozni szeretném Isten ajándékozó jóságát. Először is figyelem, Ő hogyan ad. A természetéhez tartozik az adás képessége, és arra szólít, hogy mi is osszuk meg másokkal, amink van. Hogyan ad Isten?
Szeretettel (2Móz 34,6).
Ingyen (Jak 1,17).
Gazdagon (Zsolt 132,15).
Bölcsen (Róm 16,27).
Tennivalóid intézése közben figyelj, hátha meglátod, kinek ajándékozhatsz egy jó szót vagy egy csésze kávét. Mialatt készülsz a karácsonyra, gondolkozz, nincs-e valaki, akinek az otthonát valamivel ünnepibbé teheted. Mikor megállsz a napi rohanásban, gondolj valakire, akit megajándékozhatsz egy imával vagy biztatással. Fejlesszük ki magunkban az ajándékozás készségét, adjunk Atyánk módjára, és vigyünk örömöt mások életébe.

Jó Istenem! Te vagy a példa, hogyan kell jó ajándékozónak lennem. Add szeretetedet, hogy nagylelkű lehessek, áldás mások életében. Segíts, hogy figyeljek arra, akinek adok, meggondoltan ajándékozzak, hogy valóban áldás lehessen az ajándékom. Jézus drága nevében kérem, Ámen.

*A neveket természetesen megváltoztattam

Amy Carroll: The Giving Gift
Encouragement for today, 2013.12.16.
www.proverbs31.org


A legkeresettebb válasz
Lysa TerKeurst

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” ApCsel 4,12

Fiatal lánykoromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.
Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.
Így az élet is jó lenne.
Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért. A kisbusz nem az igazi, de mikor a volánnál ülök, hivatalosan is anyukának érzem magam. Tehát végül ez is megfelelő.
Valahol a lelkemben mégis ott volt egy üresség. Valami még kellett. Valami hiányzott.
Úgy gondoltam, hozzá kell fognom valamihez. Amihez értek, ami örömöt okoz. Bizonyos szinten valóban kielégítettek az új foglalatosságok, de ezek is kevésnek bizonyultak, mikor leértem lelkemben arra a helyre, ami üresen kongott.
Az üresség súlyos teher. Gyötrő fájdalommal jár az az érthetetlen állapot, mikor érzed a hiányt, és fogalmad sincs, hogyan, mivel tölthetnéd ki. Az állandó keresés hiábavaló, és néha megrázó a sikertelenség.
Újra meg újra próbálkozol, úgy érzed, a megoldás ott van a sarkon túl, befordulsz, és mégsincs ott. Szíveden repedés támad, ami egyre tágul, és kiereszti minden tartalékodat, száraz, kiaszott terepet hagyva maga után.
Már semminek sem tudsz örülni, minden idegesít. Azok is, akiket szeretsz. Talán főleg ők.
Arcodra kiül egy műmosoly, és teszed egyik lépést a másik után. Még néha megállsz a következő sarok előtt, és bekukkantasz, hátha ott van mégis. Pedig már tudhatnád, hogy nincs. Minden ilyen felismerés szorosabbra vonja a hurkot reménységed nyakán.
Szomorú, de nagyon sok nő él ebben az állapotban.
Ismerem, mert átéltem én is. Küszködtem vele én is.
És sejtem, hogy te, vagy valaki, akit szeretsz, ezen a karácsonyon is ezt éli meg. Nagyon durva, mikor körülötted a világ az örömről visít, te pedig mindent érzel, csak örömöt nem.
Olyan büdössé válik az egész.
Nem állítom, hogy azonnal ujjongani fogsz, ha ezt a levelet elolvasod. De átnyújtok egy szófüzért, ami sok mindenre választ ad. Biztos, szilárd, igaz választ, tele az újra felfedezett remény lélegzetelállító csodájával.
„Nincs szabadulás senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben megszabadulhatnának.” ApCsel 4,12 alapján.
Nincs az a jó terv, ami megoldást jelenthetne.
Még egy jó férj, jó gyerekek, egy jó barát is csapnivaló Isten.
Semmilyen diploma, állás, ház nem tud megszabadítani.
És semmi más sem.
Csak Jézus.
És nem csak arról beszélek, hogy vallásosnak tartjuk magunkat. A szabályok követése vagy Jézus követése két különböző dolog.
A vallás előírásainak betartása sosem fog kielégíteni. Csak ha mélyen meghajlunk, ha teljes önátadásban megnyitjuk szívünket, és azt mondjuk: „Te, Jézus. Csakis Te. Nincs más. Sem ember, sem siker, sem vagyontárgy nem tudja kitölteni lelkem mélyén azt a helyet, amely Téged formáz.”
Ez a karácsonyi imádságom. Bár nagyon régen megszabadultam már, szeretném újraélni a „senki más” bizonyosságát.
És igaznak megélni.
Mert az. Igaz.

Jézusom, Csak Te tudod megmenteni és megtölteni a lelkemet, s megadni neki azt, amire vágyik. Kérlek, figyelmeztess, hogy húzódjam közelebb Hozzád, s higgyek ígéretedben, hogy Te is közelebb húzódsz hozzám, ha ezt teszem. Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Searched for Answer
Encouragement for today, 2013.12.19.
www.proverbs31.org

Még Máriának is szüksége volt egy barátnőre
Sharon Jaynes

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1,38

Kért már Isten olyasmire, amit nem értettél? Olyasmire, ami lehetetlennek látszott? El tudod képzelni, mit érezhetett Mária, Jézus édesanyja, mikor Gábriel közölte vele közelgő terhességét?
A mennyei döntés földi dilemmát okozott. Egy házasság előtti terhesség következménye az lehetett volna, hogy szülei kitagadják, a vőlegénye elhagyja, vádlói halálra kövezik. Máriának meg kellett tudnia, hogy hivatást kapott. Isten egy angyallal üzent neki, és hogy bizonyosságot nyerjen, elküldte Erzsébethez.
Mikor Isten meghívta Mózest, hogy vezesse ki a népet az egyiptomi fogságból, Mózes próbálta meggyőzni az Urat, hogy keressen mást erre a feladatra (Kiv 4,13). Mikor Isten meghívta Gedeont, hogy vezesse harcba az izraelitákat, Gedeon bizonytalankodott, és jelet kért az Úrtól (Bír 6,17). Mikor Isten meghívta Jeremiást, hogy ő legyen a következő nagy próféta, Jeremiás vitába szállt vele, mert túl fiatalnak tartotta magát a feladatra (Jer 1,6). Mikor Isten meghívta Jónást, hogy szólítsa fel bűnbánatra Ninivé lakóit, ő felkapott a legközelebbi hajóra, és elhagyta a várost (Jón 1,3). Ám mikor Isten meghívta Máriát, hogy hordja ki méhében a Fiát, Mária szép méltósággal elfogadta a megbízást.
„Az Úr szolgálója vagyok, felelte. Történjék velem úgy, ahogy mondod.”
A „szolgáló”-nak megfelelő görög szó az eredeti szövegben a doule. Átvitt értelemben azt jelenti, hogy „valaki, aki akaratát teljesen aláveti a másiknak, anélkül, hogy saját érdekeivel törődne”. Az Ószövetségben azokra a felszabadított rabszolgákra alkalmazzák a szót, akik szabad akaratukból az uruk szolgálatában maradtak halálukig. Az Újszövetségben átvitt értelemben a bűn szolgaságából megszabadított keresztényt jelenti, aki szabad akaratból marad Ura, Jézus szolgálatában élete végéig.
Nézzük, mi történt ezután:
„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek” (Lk 1,39-44).
Isten indítására Erzsébet Mária mellé kerül a jelenetben, kézen fogja őt, és kíséri a különleges célhoz vezető úton.
Erzsébet több volt, mint Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak élő inkubátora. Prófétaasszony volt, akit Isten kiválasztott a mentor szerepre Fia édesanyja mellé. Hihetetlen, ahogy Erzsébet felfogja azonnal a helyzetet! Mikor Mária életének későbbi fontos szereplői még semmiről se tudnak, ő rögtön megérti, hogy Mária a Messiást hordja a szíve alatt.
Hogy lehet ez? Igazán egyszerű a válasz. Nem azért, mert Erzsébetnek különleges adottságai voltak. Azért történt, mert a Szentlélek megvilágosító ereje megmutatta neki az igazságot. És ez így történik veled és velem is. Akkor érthetünk meg valami spirituális igazságot, ha a Szentlélek megnyitja rá a szemünket.
Hát nem csodálatos, hogy Isten a nőket kapcsolatra teremtette? Isten tudta, hogy Máriának szüksége lesz egy barátnőre. Isten mindig velünk van, de olykor hasonlóan gondolkodó barátnőket állít mellénk, hogy együtt menjünk az úton.

Uram, köszönöm a barátnőimet. Annyira hálás vagyok Neked, hogy nem arra hívsz, hogy egyedül járjuk végig az utunkat, hanem barátnőket adsz mellénk. Mutasd meg, Uram, ha valakinek ma egy ölelésre, egy biztató szóra, egy segítő kézre van szüksége. Add, hogy olyan könnyen és szabadon bánjak a dicsérő szavakkal, mint Erzsébet.
Jézus nevében.
Ámen

Sharon Jaynes: Even Mary Needed a Friend
Today’s Truth, 2013. dec. 23.
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends


Egy fénysugár a sötétben
Samantha Evilsizer

„Mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”Lk 2, 30-32

„Ne szálljon ki egyedül a kocsiból. Dudáljon egyet, mikor ideér, és kijövök.”
Ahogy közeledtem a sötétedő utcán, elgondolkoztam a 13 éves kissrác bölcsességén, aki ezt a tanácsot adta. Talán jó lett volna egy másik ifjúsági vezetővel együtt jönni. A dudálás vajon nem fogja felkelteni a drogdílerek érdeklődését, épp azokét, akiktől Jake óvni akart?
Végülis nem kaptam választ a kérdésemre. Ahogy közeledtem a házhoz, hunyorogva próbáltam kivenni a körvonalakat az alkonyi fényben. Jake alakja rajzolódott ki a sötét ég előtt, ahogy épp a levegőbe rúg egy labdát.
Letekertem az ablakot, karácsonyi dallamok áradtak a szabadba. Énekek a kis Jézus születéséről, Isten dicsőségéről a magasságban. Sorok, melyek az elérkezett szabadulásról szóltak – nekem, Jake-nek, a szomszédságnak, az egész világnak.
„Helló. Na mizu?” Ügyetlen kérdés, ismerve a körülményeket. Pár hónapja még börtönben volt az apja. Múlthéten meg túladagolta magát. Három nappal ezelőtt került a koporsóba.
Jake segített behurcolni a pizzát, amit a családnak hoztam. A heverőkön rokon nénik és bácsik ültek, a székek megrakva unokatesókkal, akik közül néhányan még valami ülőalkalmatosság után kutattak. Norma, Jake anyja, és még néhányan az asztal körül ültek. Sokan messziről jöttek: nagy távolságból érkezett, békességre vágyó, fáradt utazók. Az éhségüket lehet, hogy csillapítani fogja a pizza, de a fájdalmukat aligha. Nem fognak megvigasztalódni, míg rá nem lelnek arra, amit keresnek: egy fénysugárra szenvedésük sötétjében.
Komor emlékű nap – a televízió vibráló fénye a nappaliban – Norma kijelentése, hogy elköltözik az emlékekkel zsúfolt házból – Jake arról beszél, hogy más iskolakerületben fog ezentúl focizni – én meg imádkozom: Uram, kérlek, add, hogy meglássanak Téged.
Volt, amit át tudtam érezni a fájdalmukból. Én is kaptam élelmiszersegélyeket valamikor. Én is szőttem menekülési tervet az emlékek, a szenvedés elől. Én is álmodoztam arról, mi fog majd kiszabadítani a fájdalmas emlékek közül.
Talán neked is voltak ilyen álmaid. Gyötrődve kerested a felcsillanó fénysugarat a sötétben. Élt egy ember, aki beszámolhatott mérhetetlen boldogságáról, hogy elérkezett hozzá a várva-várt segítség.
Olvassunk bele Simeon bámulatos történetébe Lukács evangéliumában: „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2,25-32).
Simeon tudta, hogy a valódi segítség, a valódi szabadulás nem jöhet semmi mástól, csak Jézus Krisztustól.
Akkor ott, Jake-ék nappalijában állva én is tudtam. Mindegy, mennyi étel jut nekik, elköltöznek-e vagy sem, új iskolába megy Jake, vagy nem, Krisztus reménysége nélkül mindig valami másra fognak vágyni, más fényben fognak reménykedni, a teljesülés öröme nélkül. És ez igaz rám is, rád is. Simeon szenvedélye különleges volt: csak láthassa meg saját szemével a gyermek Krisztust, Isten megnyilvánuló dicsőségét! Tudta, hogy Jézus születésével elérkezett a szabadulás mindenkinek, aki hisz Benne, és abban, amit elért kereszthalálával. Élete megvilágítja Isten szeretetét a kétségbeesett világ iránt. Nekünk, akik hisszük, hogy Ő Isten Fia és a mi feltámadt Megváltónk, reményünk van az Istennel töltendő örök életre és békességre, meg örömre itt a földön. Most, mikor Jézus földre jövetelét ünnepeljük, fordítsuk figyelmünket valóban Őreá. Ő a mi reménységünk kétségbeejtő helyzetekben. Örömteli fény, mely a legsötétebb körülmények között is világosságot jelent.

Jézus, egyedül Te vagy a remény, melyre a világnak szüksége van. Köszönöm, hogy a mennyből a földre jöttél, Királyból szolgává, Istenből csecsemővé lettél. Adj simeoni szenvedélyt, hogy megláthassalak, Ámen.

Samantha Evilsizer: A Light in the Dark
Encouragement for today, 2013.12.25.
www.proverbs31.org


Köd vesz körül?
Mary Southerland

„A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” 2 Kor 4,17-18

Hogy kiszabaduljunk Dél-Florida brutális nyári hőségéből, elindult a család a gyönyörűséges észak-karolinai hegyek felé. Addig pancsoltunk a jéghideg hegyi patakokban, mígnem kezünk-lábunk fehérre gémberedett. Igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni, magunkba szívni a hűvös, kristálytiszta hegyi levegőt. A Kék Gerinc autóút volt az egyik kedvencünk, el is határoztuk, hogy másnap felfedezünk rajta néhány túra útvonalat, piknikezünk, majd meglátogatjuk Carl Sandburg csodálatos, történelmi, koloniális stílusú emlékházát.
Reggel arra ébredtünk, hogy az előző napi ragyogást csöpögő szitálás, sűrű köd váltotta fel. Nem hagyhattuk, hogy egy kis eső és köd megváltoztassa eredeti terveinket. Sokszor vakációztunk már Észak-Karolinában, tudtuk, hogy a köd gyakori vendég, még nyáron is. Bepakoltunk a kisbuszba, és irány a hegy.
Ahogy közeledtünk a Sandburg házhoz, a köd egyre vastagabb lett. Mire odaértünk, olyan sűrű volt, hogy alig tudtuk kivenni a letérőt az ajándékbolthoz, ahol jegyet vehettünk a ház és környékének felfedezéséhez. Elhatároztuk, hogy inkább visszajövünk máskor, de ha már úgyis ott voltunk, hát bemegyünk körülnézni az ajándékboltba.
Az üzlet tulajdonosa kedvesen fogadott, megkérdezte, veszünk-e jegyet a csoportos látogatáshoz, amihez vezetés jár, és kb. egy óra múlva kezdődik. Megrökönyödve kérdeztem. „Viccel? Látta mi van odakinn?” A tulajdonos mosolyogva válaszolt: „A ködre gondol? Az feloszlik addigra. Hány jegyet parancsol?” Utálom, mikor rám akarnak tukmálni valamit, legyenek bármilyen kedvesek és aranyosak – na meg talán rövidlátók. „Inkább várunk még, hogy lássuk, tényleg eloszlik-e a köd” – mondtam, és meg voltam győződve, hogy ez a homály, amilyen sűrű, még napokig fog tartani.
A boltban való nézelődés közben, észre sem vettem, hogy múlik az idő, csak a tulajdonos felszólítása térített magamhoz: „Negyedóra múlva indul a vezetés, most még lehet jegyet venni rá.” Odamentem az ajtóhoz, és mit látok: a köd valóban oszlani kezdett, néhol már az ég is látszott. Nem akartam hinni a szememnek! Egy- két perc, és a nap is kisütött, mintha a köd nem is létezett volna.

Néha úgy érezzük, a kételkedés köde, a félelem sötétje sosem oszlik el az életünkből. Isten ígéreteit felemésztik a nehézségek, amikkel szembesülünk. Legszívesebben káromkodnánk a történések miatt, nemhogy Istent dicsőítsük a krízis közepén. A szenvedés, a fájdalom elnyomják hitünket, megfeledkezünk róla, hogy ez a világ nem az otthonunk, gondjaink csak ideig-óráig tartanak. Emeld fel a fejed, barátnőm. Fordítsd szívedet és tekintetedet Isten felé – Ő ott van veled.
„Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? 2A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette.” Zsolt 121,1-2

Uram, a segítségedre van szükségem. Belefáradtam, hogy a magam erejéből küzdjek meg a problémáimmal. Segíts, kérlek, hogy szememet rajtad tartsam, mialatt gondjaimmal vesződöm. Juttasd eszembe, hogy a Te erőd több mint elég bármi elviseléséhez. Ha pedig félek, taníts meg, kérlek, bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Mary Southerland: Fogged In?
Girlfriends in God – December 27, 2013
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends/

2013. december 18., szerda

Lélekerősítő levelek 137

Tanulj meg újra rácsodálkozni
Lysa TerKeurst

„Uram, tied a nagyság, a hatalom, a fönség, a szilárdság és a dicsőség. Hiszen minden a tied a mennyben és a földön. Uram, tied a királyi hatalom, s te uralkodsz mindenek felett.” 1Krón 29,11

Néhány éve egy michigani repülőúton az a megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam A. J.-vel. Az előttem lévő sorban ült, és nem halogatta üdvözlésemet, ahogy elhelyezkedtem. Nem kellett hozzá sok idő, hogy mindenki tudomást szerezzen róla, mennyire örül A. J. az utazásnak.
Hangosan beszélt, felkiáltásai gyermetegnek tűntek egy korabeli férfihoz képest, beszédhibája miatt nehéz volt érteni, mit mond. Egy dolog viszont egyértelmű volt: szenvedélyesen élvezte a csodálatos dolgokat.
Tapsolt, és ugrált a székén, ahogy emelkedtünk. Tágra nyílt szemmel fordult a mellette ülőhöz, hogy közölje vele: „Mekkorák a felhők!”
Ekkor éreztem a jelzést a szívemben. A gyöngéd piszkálást, hogy tegyem félre feladatorientált önmagamat, aki dolgozni akar, és hangolódjam rá arra, ami körülöttem történik.
Élvezd ezt a percet, Lysa. Vedd őt észre. Vegyél Engem észre.
Így szokta Isten magára vonni a figyelmemet. Olyan feltűnő módon akasztja meg énközpontú gondolataimat, hogy nem tudom nem észrevenni, hogy ez csak Ő lehet. Letérít a bejáratott gondolatösvényekről, s azon kapom magam, hogy egy ismeretlen kalandokat rejtő mezőn ugrándozom.
Isten ott van mindenütt, bárhova nézel. Eszembe ötlött az 1Krón 29,11: „Uram, tied a nagyság, a hatalom, a fönség, a szilárdság és a dicsőség. Hiszen minden a tied a mennyben és a földön. Uram, tied a királyi hatalom, s te uralkodsz mindenek felett.”
A gépen mindenki fáradtnak látszott, fásultan utaztunk.
Kivéve A. J.-t.
Ő meglátta, amit senki más. Egy gyorsan haladó nagy, zárt csőben ülünk, ami elszakadt a földtől, felrepült a felhők közé, és elszállít minket egyik helyről a másikra, sok-sok kilométer távolságra néhány perc alatt. Néhány perc! Nem napok, hetek, hónapok alatt. Vajon mit szólnának ehhez a csodálatos dologhoz a párszáz évvel ezelőtt élt emberek?
Mi meg csak ülünk unottan. Még a felhőkre se pillantottunk ki. Lekötötte figyelmünket az épp aktuális tennivaló.
Elveszítettük a nagyszerűre való rácsodálkozás képességét. Nem értékeljük, hogy megláthatunk valamit Istenből és az Ő gondoskodásából, mert elvon ettől a figyelmünket állandóan igénylő világ.
De engem nem az érdekel, amit a világ fontosnak tart. Engem az érdekel, amire Isten akarja irányítani a figyelmemet. Az érdekel, hogy gyermekké válva tudjam csodálni mindazt, amiben Őt láthatom meg.
Landoláskor A. J. lelkesedése új irányt vett. Tapsolva, ugrándozva törtetett előre az emberek között a folyosón. Mikor megpillantotta édesanyját a kifutó végén, még harsányabban mint addig, adta mindenki tudtára, hogy ott az anyukája! Az ott az ő anyukája! Ott van!!
Édesanyja zavartan elpirult, de gyöngéd, meleg tekintettel várta a fiát. Mutatóujját csendesen az ajkára tette, jelezve neki, hogy talán kicsit halkabban kéne.
Mikor melléjük értem, éreztem, hogy összeszorul a torkom, és könnyek gyűlnek a szemembe, megérintettem az asszony vállát, és csak ennyit mondtam: „Csodálatos fia van.”
De jó lenne a mindennapokban rácsodálkozni a nagyszerű dolgokra! Ma is.

Uram, dicsőítelek csodálatos voltodért, amit környezetünkben felfedezhetünk. Adj nekem gyermeki alázatot, hogy Téged kövesselek, és ne a világgal foglalkozzam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Embrace the Magnificent
Encouragement for today, 2013.12.05.
www.proverbs31.org


Nem akarom elszalasztani ezt a percet
Glynnis Whitwer

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?
Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom. Aztán visszatérek a valóságba, és zsúfolásig telt mindennapjaim eloszlatják az álmokat.
Bizony sok különleges nap múlt el úgy, hogy visszanézve sajnálom, miért nem álltam meg, miért nem élveztem ki jobban. Hány alkalmat szalasztottam el, amikor jót tehettem volna, örömöt okozhattam volna!
Egyre inkább azt érzem, hogy Isten szeretné, ha jobban odafigyelnék napjaim kihasználására. Talán, mert annyi homályos év van mögöttem. Ránézek a gyermekeimre – túl gyorsan nőttek fel, nem is emlékszem, hogyan. A szüleim túl gyorsan öregedtek meg, a barátok túl gyorsan költöztek el. Egyre gyakrabban érzem, hogy meg kellene állni, s magamba szívni a mai nap szentségét, amivel Isten megajándékozott.
Emlékezz erre a percre – súgja a szívem. Őrizd meg az érzés emlékét. Annyiszor vágyom rá visszatekintve, hogy bár jobban jelen lettem volna. Bár gyakrabban megálltam volna a rohanásban. Bár többször kifejeztem volna valamivel, hogy „számítasz nekem”.
Nem az ünnepi ragyogásra gondolok. Nem a nagy bevásárlásokra. A szerény, csendes percekre, amik megmutatják, mi a fontos nekünk. Az értékeinket. Azt, amitől az vagyunk, aki. A mindennapi percek maradnak meg szeretteink szívében.
Van, aki ezt nagyon jól csinálja. Félreteszik a munkájukat, és kiötlenek valamit, amitől mindenki szeretve érzi magát. Én ehhez nem értek. Szeretem a különleges alkalmakat, de nem tudom spontán megteremteni őket.
A Péld 14,22 valami fontos dologra tanít: „A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Törekedni kell a jóra, odafigyelni, megtervezni a jót szeretteim életében. Közben fokozottan érezni fogom Isten szeretetét és hűségét. Micsoda ígéret!
Karácsony nagyon alkalmas rá, hogy gyakorlatba is átültessem ezt a tanulságot. Ha nem figyelek oda, különösebb nyom nélkül fog elrobogni mellettem ez a december is. Elvégzek egy csomó dolgot, de inkább kötelességből, nem Krisztus születésének ünnepe, és nem szeretetem kimutatása fog vezetni.
Így hát törekedni fogok, azaz előre tervezek. Nem lesz betonba öntve, amit kitalálok, de készítek egy listát a családom és magam számára fontos tennivalókról.
Például a férjem már régóta szeretne készíteni egy különleges reggelit, egy speciális holland kolbászt, amilyet az édesapja csinált régen. Nekem az esne jól, ha közösen adventeznénk, felolvasnék elmélkedéseket a karácsony igazi jelentőségéről. Terveim közt szerepelnek még családi programok, de a mások felé fordulás is. Spirálfüzetembe feljegyzem ezeket, de bekerülnek a bevásárló listák is, időpontokat rendelek az események mellé, felírom, kiket és mikor hívok fel. Igaz, időbe telik a tervezés, de tudom, hogy ha odafigyelek a tervezésre, akkor sikerül meg is valósítanom, amit elterveztem.
Ebben a hónapban tehát időt szakítok rá, hogy felvázoljam a legfontosabb tennivalókat: Istenhez fordulás és ajándékának megköszönése, szeretteimmel töltött idő, Isten áldásainak megosztása másokkal. Január elején újra tervet készítek.

Mennyei Atyám, Te megmutatod nekünk, milyen a tudatos szeretet. Elküldted Jézust a földre, és örök életet terveztél nekem is Veled. Segíts, hogy én is tudatosan élhessem meg a szeretetemet a hozzám tartozókkal. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: I Don’t Want to Miss This Moment
Encouragement for today, 2013.12.09.
www.proverbs31.org


Feltételezéseink ereje
Wendy Pope

„Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” 2Tim 1,7

Egész életemben küzdöttem a feltételezésekkel. Hátsó szándékot gyanítottam barátok, ismerősök megnyilvánulásai mögött, biztos voltam benne, hogy ellenem fordultak. Meg akarván előzni a szenvedést, inkább kihátráltam a kapcsolatokból valós indok nélkül.
Ismerős?
A barátnőd nem ült melléd egy rendezvényen, ahogy szokott, biztos megsértődött valamiért, ezért hát kerülöd hetekig. Egy másik barátnődet meghívják olyan találkozókra, ahova téged nem, biztos távolodtok egymástól, inkább te sem keresed. A testvéred nem válaszolt az sms-edre, az üzenetedre, biztos lett egy barátnője, aki fontosabb neki, akivel megoszthatja búját-baját, nem akarod zavarni, nem hívod többé.
Ha valakinek megváltozik a viselkedése, könnyen levonjuk a következtetést, hogy megsértődött, nem törődik már velünk, vagy túlságosan elfoglalt. Düh és szomorúság költözik a szívünkbe, önvédelemből nem keressük a kapcsolatot.
Az előfeltevések veszélyesek: tönkre tudják tenni a kapcsolatokat.
Mielőtt észrevennénk, feltevésünk számunkra igazsággá válik minden alap nélkül. Félreértelmezésünkből téves érzelmek születnek, és reakcióink is hibásak lesznek. Az eredmény: tönkrement kapcsolatok.
Isten nem akarja, hogy az előfeltevések pusztító hatalma alatt éljünk. „Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” – olvassuk a 2Tim 1,7-ben. A mondat végéből kiderül, hogy Isten képessé tett a józan gondolkodásra.
Krisztus által kiegyensúlyozott lelket kaptunk, mely összefüggéseiben tudja szemlélni a dolgokat. Józan elménk erősebb az érzelmeinknél, de lassabban jut szóhoz, időt kell hagynunk, hogy gondolataink utolérjék érzelmeinket. Álljunk meg, gondoljuk végig, milyen következtetéseket vontunk le.
Amikor egy ronda feltételezés felüti a fejét, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, még előtte vessük össze feltevésünket az illető jellemével, azzal, amilyennek megismertük. Ha viselkedése nem illik bele eddigi tapasztalatainkba, akkor fel kell tennünk néhány kérdést: Vajon nincs valami baja? Nem bántottam meg valamivel? Hogyan imádkozhatom érte? Igyekszem-e a legjobbat hinni felőle, mielőtt a rosszat feltételezném?
Ne engedjünk az előfeltevésnek. Kár kockára tenni miatta a kapcsolatainkat.
Megelőzhetjük az elhidegülést, elcsitíthatjuk gyanakvásunkat, ha odafigyelünk gondolatainkra. Isten megáldott a józanság lelkével, adjuk meg magunkat az igazságnak, ne hagyjuk, hogy képzelgéseink zabolátlanul rohangáljanak.
Állj meg tehát, mielőtt gyanakvás miatt tönkremegy egy kapcsolatod. Higgadj le, és gondold át, milyennek ismered barátnődet. Imádkozz érte, és találj módot rá, hogy tegyél egy lépést felé. Lehet, ő is épp feltételezéseivel küzd, és segíthetnél neki a tisztánlátásban.

Köszönöm, Uram, hogy hatalmat adsz a feltételezések fölött. Ígérem, hogy a legjobbat fogom gondolni mindenkiről, mielőtt rosszat tételeznék fel, és nem engedem, hogy megbízhatatlan érzelmeim alapján vonjak le következtetéseket. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: The Power of Assumptions
Encouragement for today, 2013.12.06.
www.proverbs31.org


Reményhordozás
Nicki Koziarz

„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Iz 52,7

Két kenyai lelkipásztorral álltam a mezőn hosszú vándorlás után.
Öt napon át jártunk kunyhóról kunyhóra Jézus életet adó üzenetét hordozva. Imádkoztunk, meghallgattuk őket, és én sírtam a hihetetlen nyomor láttán.
A rövid együtt töltött idő alatt ezek a lelkipásztorok új értelmet adtak a bátorság szónak számomra, a szenvedélynek, mellyel az Úr üzenetét hordozzák. Előfordul, hogy 30 mérföldet gyalogolnak, hogy egyetlen családdal megosszák Jézus örömhírét.
Én meg 30 métert sem teszek meg, hogy köszönjek szomszédomnak, akinek ugyanakkora szüksége lenne Istenre.
Igen, ezek az emberek az Izaiás 52,7 élő példái: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: ’Uralkodik a te Istened’.”
A bibliai kommentárok szerint az itt említett hírvivő örömhírt vitt a régóta fogságban élő zsidóknak. Már messziről látni lehetett, ahogy a dombokon fut feléjük. Csodálatos öröm és remény hírét hozta: szabadok lettek! Megszabadultak a kötelékektől, megszabadultak a kétségbeeséstől.
Van egy másik üzenet is, amit ez a hírvivő hordozott minden embernek, a régieknek éppúgy, mint a maiaknak: a közelgő Messiásnak, Jézusnak az örömhírét. Az ő születésének, halálának és feltámadásának örömhírét. A reményt, mely kisgyermekként jött a világra, férfiként halt meg, és örökéletet biztosító Megváltóként támadt fel. Ugyanazt a hírt, amit a két lelkipásztor hordozott Kenya poros útjain kunyhóról kunyhóra.
Hazatértem után még napokig lefoglalta gondolataimat a két lelkipásztor szenvedélyes munkája. Ez hívta életre meggyőződésemet, hogy Isten Igéjének hirdetése a hivatásom – nem csak más országok népe felé, hanem a körülöttem élőknek.
Sokat tanultam kenyai barátaimtól. Lehet, hogy nem gyalogolok mérföldeken át, de el tudok jutni a város túloldalára a hajléktalanokhoz. Át tudok menni az út másik oldalán lakó ismerőshöz, hogy elmondjam neki, Jézus ki tudja szabadítani az aggódás fogságából. És közvetíteni tudom a békességet, amire annyira vágynak az emberek.
Hetek, hónapok, majd évek múltak el kenyai kirándulásom óta, de velem maradt a mérföldeken át gyalogló lelkipásztorok emléke, akik meg akarják osztani másokkal az Úr jó hírét. Ez az emlék sarkall továbbra is, hogy kimozduljak megszokott életrendemből, és legyek örömhírt hordozó, ahogy az Izaiás 52,7 írja.
Velem tartasz?

Az élet nehéz, de Te jó vagy, Uram. Gyújtsd meg lelkemben a szenvedély lángját, mellyel hirdetni tudom környezetemben békességed és megváltásod örömhírét. Ámen.

Nicki Koziarz: Bringing Hope
Encouragement for today, 2013.12.10.
www.proverbs31.org


A karácsonyi ajándék
Renee Swope

„Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” Iz 7,14

Gondolataimban a tökéletes karácsony előkészítése kavargott. Szinte mindenki eljön hozzánk valamikor karácsony és újév között az én családomból és JJ családjából. Még sosem láttuk vendégül őket karácsonyi ebédre, ezért izgatott örömmel vártam az eseményt.
Mégis, a nagy készülődésben valahogy összekuszálódott a lelkem a karácsonyi égők és az irreális elvárások között, s alig vártam, hogy elmenjenek a vendégek.
Akkor kezdődött, mikor a férjem és a fiaim színes, villogó égőket akartak a karácsonyfára tenni. Mi nem rakunk színes égőket a karácsonyfára. Én fehér fénnyel szoktam díszíteni a fát – közöltem velük.
Ám JJ úgy döntött, hogy ebben az évben a család határozza meg a karácsonyi dekorálás mikéntjét. Ki ez az ember, és miért nem beszélt ezekről a jegyesoktatáson? – kérdeztem magamtól.
Belső fékem kezdett túlfeszülni. Ne merd áthúzni az én fehér fényes, békességet sugárzó, tökéletes karácsonyi otthonról alkotott elképzelésemet!
Évek óta álmodoztam erről a napról, s tökéletes otthont, tökéletes menüt, tökéletes asztaldíszeket szerettem volna. Ez a reményem szertefoszlott a vendégek érkezése előtti napon, mikor nem találtam már karácsonyi, ünnepi szalvétákat, és rájöttem, hogy nincs akkora tálam, amelyben egy pulyka egészben meg tud sülni.
Eljött a karácsony, a házam tele volt vendégekkel, de a szívem üresen borzongott. Mialatt a nappaliban összeszedegettem a fölösleges csomagolópapírokat, azon töprengtem, miért nem teljesülhetett a tökéletes karácsonyról alkotott álmom. Sok minden a helyén volt pedig: együtt játszó gyermekek, a díványon karácsonyi dallamokra szunyókáló nagyszülők, a bejárat mellett hokizó férfiak. Meggyújtottuk az adventi gyertyákat, felállítottuk a betlehemet. Valami mégis hiányzott.
Ki akartam szabadulni a zajból, felmentem a szobámba. Nagyot lélegeztem, s elővettem a Bibliámat, hogy elolvassam a Lukács 2-ből a karácsonyi történetet. Lassan olvastam, hogy minden szó életre keljen, s átéljem azt az első karácsonyi éjszakát, amikor Isten ígérete valóra vált Betlehemben. „… és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette” (Lk 2,7).
Behunyt szemmel próbáltam elképzelni Máriát, ahogy bepólyálja a csecsemő Jézust. Óvatosan, nagy gonddal rendezi el a ruha sarkait, mintha egy nagyon értékes ajándékot csomagolna. És akkor rájöttem, mi hiányzik. A nagy sürgésforgásban, hogy előkészítsem a tökéletes karácsonyt, elfelejtettem kibontani a legfontosabbat, az Emmánuel – Velünk az Isten ajándékot.
Fejemet lehajtottam, kezemet, szívemet kitártam Isten jelenlétének. Kértem Jézust, csitítsa el háborgó szívemet. Segítsen, hogy az Ő perspektívájából építsem fel várakozásaimat, és örülni tudjak lent várakozó családomnak. Elég volt egyszerűen egy kis szünetet tartani, felismerni és megköszönni Jézus társaságát, hogy olyan béke szálljon a szívembe, amit sem fehér fényű gyertyák, sem tökéletesre sült pulykák nem tudnak megteremteni.
Végül mégis ez lett a legtökéletesebb karácsony.

Uram, mindegy, mekkora rohanásban zajlik a készülődés, vagy hogy mennyire érzem egyedül magam ezen a karácsonyon, ki akarom bontani jelenléted ajándékát. Segíts, hogy végig lássalak és halljalak a szívem mélyén, és figyeljek oda, ha meg akarod mutatni a Te perspektívádat, és rá akarsz vezetni a Te békességedre. Minden elvárásomat a Te céljaid alapján szeretném felállítani. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Unwrapping His Christmas Presence
Encouragement for today, 2013. 12.11.
www.proverbs31.org


Üres tankkal igyekezve
Suzie Eller
„Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Zsolt 68,36

Költözködtünk, dobozokban volt az életünk. Férjem egyik államban végezte a munkáját, én a másikban árultam a házunkat. Megfáztam, éjszakánként aludni sem tudtam a köhögéstől. Olyan fáradt voltam, hogy a szemem alatti karikák is karikások lettek.
Mikor férjem azt indítványozta, hogy tegyük félre a költözést, a házeladást, az utazgatást, és pihenjünk egy kicsit, rögtön sorolni kezdtem az okokat, miért nem tehetjük meg. Hogyan jutnánk dolgaink végére, ha most megpihennénk?
De magyarázkodás közben teljesen figyelmen kívül hagytam mérhetetlen fáradtságom.
Fáradt voltam lelkileg, mert bár meggyőződésünk volt, hogy Isten akaratát teljesítjük, egyik akadály után a másikba botlottam, mire egyiken túljutottam, már ott volt a másik.
Fáradt voltam fizikailag az egy hete tartó náthától.
Fáradt voltam érzelmileg, mert nagyon hiányzott a férjem.
Nem mondhatom, hogy szörnyű helyzetben voltunk. Ennél sokkal keményebb szituációkkal is megküzdöttem régebben. Úgy okoskodtam hát, hogy tessék nagylányként viselkedni, és járatni tovább a motort. Ez lehet kiváló gondolkodás egy gép esetében, de én bizony emberből vagyok, és kimerültek a raktáraim.
Isten tudta. A férjem tudta. Ideje volt, hogy én is elismerjem. Időt kellett hagynom magamnak a pihenésre, s arra, hogy újra rácsatlakozzam Istenre az imádságon keresztül.
A 68. zsoltár 36. verse az élő Istenről ír, aki erőt és hatalmat ad népének. Hát erre volt most szükségem. A zsoltáros lelkesen és nagy örömmel dicséri Istent: „Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Ha elfordítjuk tekintetünket a haszontalan és erőtlen istenekről, önmagunkat is beleértve, felfedezhetjük Isten erejét és hatalmát. Hogy felfedezzem Istent, Aki vár rám, el kell fordítanom tekintetemet a Suzie-ról, aki azt hiszi, elég önmagának.
Letérdeltem, és átadtam mindent: a terveimet, az időmet, az igényemet, hogy folytassam a rohanást. Őszintén beismertem, hogy kimerültem, s hogy Mennyei Atyám erejére van szükségem, hogy elvégezzem a rám váró feladatokat.
Azon a hétvégén újratöltekeztem a díványom pihenve, imádkozva elcsendesedett elméért, mely az Úrra tud figyelni a sok-sok tennivaló helyett. Isten csodálatosra teremtett világában üldögéltem, s kértem, segítsen letenni a házunk eladásával járó stresszt. Békesség áradt el bennem, mialatt pihentem, és igyekeztem meggyógyulni a náthából.
Hétfőn már újra önmagam voltam. Nem arról van szó, hogy hirtelen minden nehézség kitörlődött az életemből, hanem arról, hogy feltöltődtem Isten erejével.
Talán egy cipőben járunk. Talán te is elfáradtál testileg-lelkileg, de úgy érzed, nincs mód szünetelni. Azt gondolod, akkor jársz el helyesen, ha teljes gőzzel haladsz előre.
De ha tovább járatjuk a motort üzemanyag nélkül, és nem állunk meg, hogy Isten feltankoljon, észre fogjuk venni, milyen korlátozott a saját erőnk.
Nem kéne visszavonulnod egy kis elmélyedésre? Talán egy parkban, vagy ha hideg van, egy könyvtár egyik sarkában. Nem a hely számít, hanem az, hogy megtaláld, és maradj kettesben az Úrral.
Minden mást felveszünk a napirendünkbe. Miért nem szakítunk időt arra is, hogy megpihenjünk Mennyei Atyánk társaságában? Tartsunk hát szünetet, és hagyjuk, hogy töltsön fel erejével az előttünk álló napokra.

Uram, testileg-lelkileg kimerültem, és meghallottam halk figyelmeztetésedet, hogy álljak meg, és töltekezzem újra. Köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Running on Empty
Encouragement for today, 2013.12.13.
www.proverbs31.org

2013. december 7., szombat

Lélekerősítő levelek 136

Az Úr gondoskodik
Wendy Blight

„A hegyen majd gondoskodik az Úr!” Ter 22,14b (KNB)

Valahányszor repülnöm kellett, az azt megelőző napok rettegésben teltek. Nem tudtam aludni, hol a gyomrom fájt, hol a fejem, a szívdobogásom mindegyre felgyorsult.
Ahogy nőtt a munkám, úgy szaporodtak a repülések is. Kimerülve érkeztem a helyszínre. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább. Próbáltam magyarázni, hogy ez más félelem, mint a többi. De ez nem igaz. A félelem félelem, bármi váltja ki.
Egy különösen nehéz utazás után döntöttem: ennyi volt! Elegem van, valamit tennem kell.
Régebben már sikerült megküzdenem a félelemmel, igaz, más körülmények között.
Mindenesetre újra Istenhez fordultam segítségért. Azon a csodálatos néven szólítottam meg, ami azt jelenti: „az Úr majd gondoskodik”: Yahweh Yireh.
Yahweh Yireh-hez imádkozva tudatosítottam magamban, hogy Isten látja, mi van velem, és gondoskodni tud rólam.
Yahweh Yireh, tudom, hogy velem vagy repülés közben. Neved azt mondja nekem, hogy tudod, mire van szükségem, és megígéred, hogy ellátsz vele. Kérem Tőled, és bízom abban, hogy megadod, amire szükségem van, hogy felülkerekedjem a repülés kiváltotta félelmen.
Lépésről lépésre azt nyújtotta, amire épp szükségem volt a szabadság felé vezető úton. Éreztem jelenlétének szelíd biztonságát a szívemben. Itt vagyok, gyermekem. Én vagyok a te Gondoskodó Istened. Emlékezz szolgám, Ábrahám történetére.
Felnyitottam a Teremtés Könyvének 22. fejezetét. Ezt olvastam a 14. versben: „A hegyen majd gondoskodik az Úr!” Emlékeztek, Isten megkérte Ábrahámot, hogy áldozza fel fiát, azt, akit Isten megígért és megadott Ábrahámnak. Ábrahám tétovázás nélkül nekilátott, hogy engedelmeskedjék Istennek. Hajlandó volt megtenni az elképzelhetetlent, mert Isten kérte. Bízott benne, hogy Isten talál módot rá, hogy gondoskodjék ígérete megvalósulásáról. Még mikor Izsák rákérdezett, hol van a feláldozni való bárány, Ábrahám akkor is mélységes hittel tudta válaszolni: Isten majd gondoskodik áldozatról. És ráfektette fiát az oltárra.
Amikor viszont Ábrahám felemelte a kését, hogy feláldozza gyermekét, az Úr angyala közbelépett. És Ábrahám megpillantott egy kost a bokorban.
Isten gondoskodott áldozatról.
És gondoskodott rólam is. Amit Ábrahám megélt, az egy egészen más szint, mint az én félelmem a repüléstől. De azt írja az Írás, hogy Isten ugyanaz, tegnap, ma és mindörökké (Zsid 3,8). Ugyanaz az Isten volt ott akkor Ábrahámmal, Aki itt van most velem. Minden egyes repülésemen ott volt olyan formában, ahogy jónak látta. Tudta, mire van szükségem, és megadta nekem.
Pilóták ültek néha mellém, és elmagyarázták a turbulencia törvényeit, a repülőgépek szerkezetét. Egyik alkalommal egy űrhajós került mellém! Hál’ Istennek nem kell az űrben repülnöm! – gondoltam. Egy ismerős társul szegődött az utakra, így volt, akinek megfogjam – vagy adott esetben teljes erőmből szorongassam - a kezét, ha valami történt repülés közben.
Minden utazással nyugodtabb lettem. Igeverseket találtam, amiket repülés közben imádkozhattam. Ezek megtanulása és imádkozása segített úrrá lennem a félelmen.
Neked mire van ma szükséged Yahweh Yireh-től? Békességre? Pénzügyi okosságra? Bizalomra? Egészségre? Ahogy rólam gondoskodott, gondoskodni fog rólad is. Csak fordulj Hozzá imádságban.
Már nem rettegek az utazástól, és jókat alszom az azt megelőző éjszaka. És mindenekelőtt bízni tudok Yahweh Yireh-ben, aki rajtam tartja a szemét, és ellát azzal, amire szükségem van, hogy megnyugodjam.

Yahweh Yireh, Te vagy Isten, Aki gondoskodik. Kérlek, avatkozz be mostani gondjaimba. Légy mindig jelen a szívemben, és láss el azzal, amire szükségem van, hogy legyőzzem a félelmemet. Ámen.

Wendy Blight: The Lord Will Provide
Encouragement for today, 2013.11.26.
www.proverbs31.org.

Ha nem tudod, tartozol-e valahová
Suzie Eller

„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm 8,16

Örökre beleégett a szívembe az a perc, mikor megtudtuk, hogy csodálatos ajándék érkezik a családunkba. Lányom és vejem nemsokára megkapja azt, amire három éve vágyik.
Sosem felejtjük el a napot, mikor értesítést kaptak, hogy egy anyaotthonban élő anyuka őket választotta születendő gyermeke nevelőszüleinek. Szélvészként repültünk hozzájuk, hogy mielőbb kialakítsuk a babaszobát, megvegyük a szükséges holmikat egy újszülött fogadásához. Öt nappal később egy tökéletes kisfiú született, és Josh és Melinda hazahozhatta a régóta áhított, gyönyörű csodát.
Átélve az örökbefogadás folyamatát velük, még közelebb került szívemhez a Róm 8,15: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”
Eredetileg nem tudtuk a gyermek nevét, sem azt, hogy hogy fog kinézni, még az etnikai hovatartozását sem. Nem tudtuk, milyen korú lesz, még azt sem, hogy cuki legényke lesz, vagy egy édes kicsi leány. Azt tudtuk, hogy szeretjük már jóval azelőtt, hogy lányom és vejem a karjában tarthatja őt.
Most, hogy valósággá vált ez a kis kincs a családunkban, az újdonsült szülők pelenkáznak és reggelente kialvatlanul ébrednek. Nem könnyű, de minden percnyi áldozat megéri.
Legyenek bármennyire kimerülve, a kicsi Luke-ot ugyanúgy akarják. Ugyanúgy értékelik. Ugyanúgy szeretik. Ugyanúgy csodának tartják.
Néha, mikor Istenre nézünk, eltöprenghetünk, mennyi gondot okozunk Neki. Hisz még dolgoznia kell rajtunk. Hányszor van az, hogy nincs időnk Rá, nyűgnek érezzük a Vele töltött időt. Vagy megfogadjuk, hogy figyelni fogunk lelki fejlődésünkre, a következő percben meg elveszítjük önuralmunkat a gyerekünkkel vagy a férjünkkel szemben. Miért szeretne Isten, mikor mindig mindent elrontunk?
A válasz a Róm 8,16-ban van: „A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.”Talán úgy érzed, hogy Isten nem szerethet téged. Ne félj, ez nem történhet meg, mert fogadott gyermeke vagy. Isten ugyanúgy szeret téged, mint Josh és Melissa Luke-ot, csak isteni mértékben.
A Róm 8, 14-16 biztosít róla, hogy Isten szeretete irántad visszavonhatatlan. Alá van írva, le van pecsételve, hogy hivatalosan az Ő gyermeke vagy. Kérd ma fogadott gyermekként a Szentlelket, emlékeztessen újra, Kihez tartozol, és hogy Ő mennyire szeret téged!

Uram, Te vagy az én Abba-Atyám! Félreteszek minden félelmet, s bizalmamat megerősítem Benned. Hozzád megyek, és te magadhoz ölelsz. Köszönöm, hogy örökbe fogadtál. Segíts, hogy megpihenjek istengyermekségem tudatában. Ámen.

Suzie Eller: When You’re Not Sure You Belong
Encouragement for today, 2013.10.28.
www.proverbs31.org

Reggeli imádság
Lysa TerKeurst

„Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, adj osztatlan szívet, hogy féljem nevedet.” Zsolt 86,11

Nagyon korán van még. A testem szívesen aludna, de a lelkem már igyekszik Jézus elé.
Testi szememmel nem látom Őt, de tudom, hogy itt van velem.
Kinyitom a Bibliát a Zsoltárok könyvénél, és imádkozom a verseket, hogy ezzel induljon a napom. Minél tovább imádkozom, annál kevésbé hallom a világ zsémbelődését. Isten igazságának harmonikus dallama kél, és aggódásom szertefoszlik a fényben. Ha az Ő szemszögéből nézem a gondjaimat, ez elfedi a bennem lévő szorongást. Az Istennel töltött idő felkészít mindenre, amit a nap hozhat. Felszerel szelíd bátorságával, csendes erejével, szerető irgalmával mindahhoz, ami előttem áll.
„Nyisd ki a szádat és én teletöltöm” – utasít Isten a 81. zsoltár 11. versében. Szavakat ad nekem. Megadja, mit mondjak örömteli percekben, és mit szorongatottságban. Mit mondjak, ha nem érzem magam biztonságban, és mit, ha igen. Arra is int, hogy néha tartsam csukva a számat, és ne mondjak semmit.
A 84. zsoltár eleje emlékeztet rá, milyen kedves Isten hajléka. Azt kérem hát, hogy lakozzék bennem gazdagon. Szeretném, ha Isten sugárzása miatt lennék vonzó. Nem a hajam miatt. Nem a külsőm miatt. Nem az erőfeszítéseim miatt. Egyszerűen Ő miatta: Aki eltörli helytelen hozzáállásomat, vigyáz szavaimra, állandó igazságokat suttog a szívembe.
A Zsolt 86,11 sürget, hogy kérjem: „Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, adj osztatlan szívet…”
Ezek a versek irányítják reggeli imádságomat:
Uram, szeretném, ha ma semmi nem választana el Tőled. Taníts, hogy mindig csak a Te utadon járjak, és minden lépéssel közelebb jussak Hozzád. Segíts, hogy az Ige vezessen, és ne saját érzéseim.
Segíts, hogy szívemet megőrizzem tisztának és osztatlannak. Védj meg saját óvatlan gondolataimtól, szavaimtól, cselekedeteimtől. Ne engedd, hogy saját akaratom, vágyaim, gondolataim a dolgok alakulásáról eltérítsenek.
Segíts, hogy bármi jöjjön is szembe az úton, azt fogadjam el, ne akadálynak tekintsem, hanem a lehetőséget lássam benne.
És végül engedj megpihennem a Zsolt 86,13 igazságában: „Hiszen annyira szeretsz engem”.
Te már látod, hol fogok megcsúszni, hol fogok bajt okozni. De most nagyon tudatosan belevésem lelkem mélyébe igaz szavadat az irántam való abszolút szeretetedről. Látom, hogy szereteted nem függ az én teljesítményemtől. Szeretsz mindenestül.
Ez ámulatba ejt.
De ami még ennél is bámulatosabb, hogy a világ Megváltója arra vágyik, hogy ma reggel velem töltsön pár percet. Uram, add, hogy sose felejtsem el, mekkora ajándék, hogy így itt ülhetek Veled. Ámen.

Most már készen állok szembenézni a mai nappal. Az Igazság fegyverzetében. Szeretetbe burkolózva. Telve kegyelemmel.

Szeretlek, Uram. Arra vágyik a szívem, amit fentebb leírtam. Bevallom, tetteim és reakcióim néha hűtlenül elárulják Irántad való szeretetemet. Bocsáss meg, kérlek. Köszönöm kegyelmedet, ami képessé tesz, hogy ezt a napot is lehetőségnek lássam, mely közelebb vihet Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Morning Prayer
Encouragement for today, 2013.11.28.
www.proverbs31.org

Bátorság
Lynn Cowell

„Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királyi méltósághoz?” Esz 4,14

Kislányom egy könyvvel a kezében elterült a függőágyon. Szeret történelmi ihletésű regényeket olvasni, amik elrepítik a lelkét egy más korba, ahol az élet sokkal jobb volt.
„Anya, úgy szeretném, ha máshol és máskor születtem volna!” – hallom tőle gyakran.
Én is könnyen belecsúszom a hasonló gondolatok csapdájába. Látva a pozitívnak nem igazán nevezhető változásokat kultúránkban, én is vágyakozom az előttünk élt nemzedékek nyugodtabbnak látszó világába. Vágyakozva gondolok arra, mennyivel könnyebb volt annak idején felnevelni a gyermekeket, gondoskodni a családról, osztozni a hitben.
Az ilyenfajta gondolatok elcsüggesztenek, néha az jut eszembe, hogy kár is próbálkozni, reménytelen az egész.
Eszter könyvét olvasva a Bibliában, rá kell jönnöm, hogy akárcsak Eszter életében, Istennek igenis célja van azzal, hogy épp most és épp itt élek.
Fiatal nőként elkerült zsidó családjából Szuzába, Xerxész perzsa király palotájába, tizenkét hónapos felkészülésre. A szépségét ápolták, fejlesztették, hogy készen álljon a királlyal való találkozásra, aki új királynőt akart magának választani.
Eszter nagyon megtetszett a királynak, és őt választotta királynőnek. Bár a király kegyeiben érezhette magát, Eszter nem tárta fel zsidó eredetét. Ám mikor híre terjedt, hogy terv készült a zsidók kiirtására, Mardokeus, Eszter egyik rokona, felkereste a királynőt, közbenjárását kérve népe megmentéséért.
A törvény nem tette lehetővé, hogy bárki kéretlenül a király elé járuljon. Az életét kockáztatta, aki ezt megpróbálta. Ráadásul a király már több mint egy hónapja nem hívatta Esztert, ami azt jelezte, hogy kezdi elveszíteni érdeklődését iránta. De Mardokeus így szólt Eszterhez: „… ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királyi méltósághoz?” (Esz 4,14).
Eszter felismerte, mi a fontosabb, és életét kockára tette a zsidó népért. Isten úgy rendezte, hogy Eszter Szuzában legyen akkor, hogy kiszabadítsa népét a veszedelemből. Egy bátor lány jókor jó helyen egy egész népet megmentett a pusztulástól.
Hihetjük, hogy Eszterhez hasonlóan mi is Isten szándékából vagyunk itt „a mostani idő miatt”. A mi feladatunk is fontos. Olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akiket szeret Isten, és akiket meg akar szabadítani. Ha megosztjuk Jézust családunkkal, a munkatársainkkal, szomszédainkkal, közösségünkkel, elvezethetjük őket Isten szeretetének elfogadásához.
Jézus szándékosan odaadta életét, hogy egy örökkévalóságon át királyunk elé járulhassunk. Kér, hogy osszuk meg másokkal új életünket. Lépjünk hát elő bátran, mint Eszter tette, legyünk készen a feladatra. Isten talán meg akar szabadítani valakit a kétségbeeséstől azzal, hogy az örökélet reményéről beszélünk neki.
Bár kellemes érzés régmúlt időkről ábrándozni, a fontos tennivalók itt és most várnak ránk.

Bölcs és erős Istenünk, Te mindig tudod, mit miért teszel. Nyisd fel a szemem, kérlek, és mutasd meg, milyen szabadító munkát kell elvégeznem „a mostani idő miatt”. Erősíts meg, hogy bátor legyek! Ámen.

Lynn Cowell: Boldness
Encouragement for today, 2013.11.29.
www.proverbs31.org

Kit tudnál meghívni?
Karen Ehman

„Árvák atyja, özvegyek védelmezője az Isten, szent hajlékában. Isten, aki otthont ad a házban az elhagyottnak …” Zsolt 68,6-7a

A hangszórókból vidáman áradtak a jól ismert énekek azon a havas karácsonyi délutánon.
Bármerre néztem, embereket láttam, akik az utolsó pillanatban még be akarják szerezni a leárazott ajándékokat, az ünnepi étkezések hozzávalóit, vagy a divatos karácsonyfaégők girlandját.
Álltam a sorban a pénztárnál, hogy kifizessem a sajtot, amit családi vacsoránkhoz vettem, s éreztem, hogy egyre nagyobb gombóc szorítja a torkomat. Ajkam remegni kezdett, forró könnyek buggyantak ki a szemem sarkából, és folytak végig szélfújta arcomon.
Hogy tudnak ilyen boldogok lenni? Miért megy minden úgy tovább, mintha mi sem történt volna? Julie, a barátnőm, a múlt éjjel meghalt, hátrahagyva a férjét és nyolc gyermekét, akiknek szükségük volna rá. Ez senkit sem izgat?
Ordítani tudtam volna. Azt akartam, hogy maradjanak el az ünnepek. Nyoma sem volt a lelkemben vidámságnak, s elvártam volna, hogy mindenki kövessen ebben, s hagyjon fel ezzel az egész ünnepi színjátékkal.
Nehéz volt a szívünk, de próbáltuk a legtöbbet kihozni abból a karácsonyból, főleg a gyermekeinkért, akik szomorkodtak kis pajtásaik édesanyjának halála miatt.
A következő hónapokban az életünk a megszokott rendben folyt tovább, de amennyire tőlünk tellett, férjemmel együtt igyekeztünk segíteni megözvegyült barátunknak.
Közösségünkből néhányan főztek rájuk heti váltakozással. Egy diáklány vállalta a takarítást. Julie egyik kisfia hétköznaponként csatlakozott otthoni óvodánkhoz. Továbbra is rettenetesen fájt a szívünk Julie elvesztésén, de úgy éreztük, hogy a férj és gyerekek segítésével az Isten által ránk rótt feladatot teljesítjük.
Az azóta eltelt években családunk minden évben gondol azokra, akiknek a Hálaadás vagy a Karácsony nem az év legboldogabb időszaka. Van akinek az ünnepek fájdalmasabbak a hétköznapoknál.
Felerősödik a magány. Még jobban elsötétül a depresszió. Szaporodnak az öngyilkosságok. Míg legtöbbünket feldob az ünnepi fények látványa, a hangok, az illatok, másokat a fájdalom érzéketlenné tesz, és utálják az egész felhajtást.
Tetszik, ahogy egyik szomszédunk tekint a vigasztalásra: „Az ünnep mentség arra, hogy valakinek jobbá tegyük az életét” – mondta egyszer. Milyen igaza van! Idén is vannak emberek, akik vigasztalásra, bátorításra, befogadásra vágynak az ünnepek alatt. Csak hagynánk magunknak időt a sürgés-forgásban, hogy észrevegyük őket!
Azóta a szomorú karácsony óta hagyománnyá tettük, hogy a sokszor csak magunkra figyelő felhajtás helyett inkább a segítségnyújtás jellemezze az ünnepeinket. A Hálaadás és a Karácsony nem arról szól már, hogy mit kapunk, figyelmünk középpontjába az került, hogy mit adhatunk.
Azóta, hogy családilag elhatároztuk, hogy az ünnepek alatt Jézus keze és lába leszünk másokért, Ő mindig ellátott minket feladattal. Lehetőségünk van megmutatni Isten szeretetét és más jellemzőit, ahogy a 68. zsoltár 6-7a írja: „Árvák atyja, özvegyek védelmezője az Isten, szent hajlékában. Isten, aki otthont ad a házban az elhagyottnak …”
Meghívunk valakit ebédre, vacsorára. Karácsonyi dalokat éneklünk olyanoknak, akik nem tudnak kimozdulni, feldíszítjük otthonukat, karácsonyi képeslapot küldünk magányosoknak, bevásárlunk azoknak, akik ezt nem tudják megtenni maguknak, süteményt viszünk a szomorkodóknak, vagy befogadunk valakit az otthonunkba szinte családtagként az ünnepek alatt. Mert valóban egy családhoz tartozunk.
Talán Isten szeretné, ha Ti is vigasztalnátok valakit az idei ünnepeken. Próbáljuk meg valakinek az életét jobbá, szeretetben gazdagabbá tenni, lássuk el finomságokkal, hogy érezze, figyelnek rá és törődnek vele.

Uram, mutasd meg, kérlek, ki felé forduljak ezen az ünnepen. Segíts, hogy gazdagítsam valakinek az életét, és enyhítsem magányosságát. Hadd legyek a Te kezed és lábad, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Whom Can You Invite?
Encouragement for today, 2013.11.27.
www.proverbs31.org

A legfontosabb döntés karácsonykor
Tracie Miles

„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: ’Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!’”Lk 2,13-14

A vidámság – és a stressz időszaka van. Hiába kellene a békességről szólnia, a lelkünk néha jobban össze van gubancolódva ilyenkor, mint egy rosszul elpakolt karácsonyi égősor.
Van, aki előre retteg a karácsony előtti zűrzavartól, tudja, hogy idegesség, magány vagy akár depresszió járhat vele. Bár egyesek boldogan várják ezt az időszakot, aggódás, rohanás, családi konfliktusok, túlzott elvárások és ebből adódó csalódások árnyékolhatják be az ünnepet.
Mindig választhatunk: hagyjuk, hogy a stressz nyomjon a földre, vagy imádattal borulunk le az Úr előtt.
A Szentírás gyönyörű képet fest az imádásról a Lk 2,13-14-ben. Mikor Jézus megszületett, angyal jelent meg a pásztorok előtt, és nemsokára rengetegen csatlakoztak hozzá a mennyből, hogy együtt dicsőítsék az Istent.
„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: ’Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!’”
Nem ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol az angyalok imádják Istent. A Zsid 1,6-ban olvassuk: „Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: ’Imádja őt Isten minden angyala.’” A Jelenések könyve 5,11-12-ben pedig: „És láttam meg hallottam sok angyalt, az élőlények és a vének hangját, akik a trón körül voltak, számuk tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer volt, és nagy szóval mondták: ’Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás.’”
Az angyalok mintául szolgálnak nekünk az imádásra. Leborulnak Jézus előtt. Elképzelhetetlen örömmel zengik dicsőítő éneküket. Az imádáson keresztül hirdetik Isten dicsőségét, fejezik ki hódolatukat. Az angyalok örömmel szánnak időt Isten dicséretére.
Krisztust benne tartani a karácsonyi ünnepségben nem csak egy klisé, hanem az imádás szándékos választása. Olyan hódolattal teli lelkület kell hozzá, amilyen az angyaloké. Ha Jézust állítjuk ünneplésünk középpontjába, az Ő szeretete, békéje és öröme tölt el bennünket.
Ez pedig arra indít, hogy az Ő keze és lába legyünk a szükséget szenvedők felé. Ha imádattal telik meg a szívünk, kevés hely marad benne a hosszú sorban állás miatti bosszankodásra az áruházakban. Arra összpontosítunk, amiről valójában a Karácsony szól - egy Megváltót kapunk ajándékba –, és nem stresszelünk a tökéletes ajándékok kiválasztásán. Higgadtak és kedvesek maradunk valakivel, mikor okunk lenne az ellenkezőjére. Az imádat arra késztet, hogy hálát adjunk Jézusnak mindazért, amit tett érünk, a dicsőítés nem engedi, hogy a stressz kiűzze Isten örömét a szívünkből.
Arra is indíthat, hogy csatlakozzunk a mennyei kórushoz, és dicséretet zengjünk a Báránynak – még ha kicsit hamiskásan is.
Az ünnepekkel járó felfokozott érzelmek beleránthatnak az izgatottság forgatagába, stressz-szintünk egészségtelen méreteket ölt, és ez megakadályozza, hogy átadjuk magunkat az imádatnak és dicséretnek, amivel ünnepelhetnénk Azt, Akiért ez az egész időszak létrejött.
Sok döntést hozunk decemberben: kiken segítünk, milyen ajándékokat veszünk, milyen rendezvényekre megyünk el. De a legfontosabb döntés, hogy imádjuk és dicsőítsük Urunkat. Az Ajándékért, a szeretetért, a békességért, amit kapunk Tőle.
Ha a szívünk békére lel, békés lesz az ünnepünk is.

Uram, imádni és dicsőíteni akarlak a mostani karácsonyi időszakban. Segíts, hogy figyelmemet Rád és a Te jóságodra összepontosítsam. Ámen.

Tracie Miles: The Most Important Christmas Choice
Encouragement for today, 2013.12.04.
www.proverbs31.org

2013. november 25., hétfő

Lélekerősítő levelek 135

Fehéren, mint a hó
Suzie Eller

Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!” Zsolt 51,8

Az ifjúsági csoportban ismerkedtünk meg. Aztán szombatonként elengedtek hozzájuk. Párosan randiztunk. Néha egymásnál aludtunk, kibeszéltük a fiúkat, frizurákat készítettünk egymásnak.
De a tinédzserkori butaságokon túl mi ketten voltunk a csoportban, akik családi támogatás nélkül rendszeresen jártunk templomba. Egymást buzdítottuk, és gyakran előfordult, hogy térden állva együtt imádkoztunk. A gimnázium után egy évvel sajnos elszakadtunk egymástól. Más-más városba kerültünk. Férjhez mentünk. Gyermekeink születtek. Életutaink soha többé nem keresztezték egymást.
Csak három évtizeddel később.
Facebook üzenete meglepett, alig vártam, hogy újra találkozzuk. Mikor ez megtörtént, elmesélte az elmúlt harminc év történéseit, s ettől mély fájdalom töltötte el a szívemet.
Annyi minden történt vele, kezdve a főiskolával, a partizásokkal. Férfiakkal találkozott, akik szerelmet hazudtak, de végül fájdalmat okoztak neki. Ezekből a káros kapcsolatokból több házasság is következett. Bántalmazták is, és végül odajutott, hogy úgy érezte, nem is érdemel mást.
Elég bátor volt ahhoz, hogy otthagyja bántalmazóit. Visszatért a tanuláshoz, így állást biztosított magának, s egyedül nevelte a gyermekeit.
De valami még hiányzott a szívéből. Hiába talált rá hajdan a szentségre egy kis templom oltáránál, most úgy gondolta, túlságosan eltávolodott már ahhoz, hogy visszataláljon. A férfiak, a bulik, az elkövetett bűnök vajon közé és Jézus közé álltak?
Az 51. zsoltár 9-11-ben a zsoltáros ugyanezen vívódik, s végül bűnbánati imában fordul az Úrhoz: „Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat!”
A zsoltároshoz hasonlóan Michelle is bánkódott bűnei és az út miatt, ami eltérítette őt Istennel való, hajdan életteli kapcsolatától. De tudta, hogy van mód a visszatérésre.
Nemcsak arra, hogy bocsánatot nyerjen, de a helyreállításra, megújulásra, az örömre Abban, Akihez újra hozzátartozik.
Isten szeretetéhez folyamodott: „Tudtam, hogy nem fordulhatok vissza, nem változtathatom meg a múltat. De jó útra térhetek, és kérhetem a bocsánatot, ami már elő van készítve számomra.”
Talán te is ismersz valakit – vagy te magad vagy –, aki hasonló cipőben jár, s úgy érzi, talán túl messzire ment.
A bűnbánat a bűnök miatti szomorúsággal és lelkiismeret-furdalással kezdődik, majd irányváltáshoz vezet. Elfordulsz régi életedtől, és Istenhez folyamodsz, hogy elfogadd határtalan bűnbocsánatát. A bűn terhét leemeli rólad, megtisztogat, fogja a bűnödet és lecseréli saját igaz voltával.
Ha ez rólad szól, akkor térj meg Jézus szeretetéhez. Tedd le a bűneidet magad mögé, és előre fordulva fogadd el az Ő teljes bocsánatát, amit ingyen ajánl fel neked. Ne várj tovább egy percig sem. Lehet, hogy a múltad alakított rajtad, de nem határoz meg, és főleg nem korlátozza le Isten lehetőségeit, mindazt, amit benned és általad véghez akar vinni.
Michelle azt példázza ma már, hogy milyenné válik az ember, ha fehérre mossák, mint a hó. Már nem érez szégyent vagy bűntudatot múltbeli tettei miatt. Megkönnyebbülés, örömteli távlatok váltották fel ezeket az érzéseket. Önkéntesként dolgozik egy rehabilitációs otthonban, ahol bántalmazás elől menekült vagy hajléktalan nőket gondoznak. Nagyon örül, mikor egy-egy nő megnyitja szívét Isten megtisztító, gyógyító érintése előtt. Elsőkézből ismeri a reményt és szabadulást, amit átél az, aki beveszi a hajtűkanyart vissza mindahhoz, amit Isten ingyen nyújt neki.

Jézusom, tudom, nem véletlen, hogy ma ezt elolvastam. Arra hívsz, hogy váltsak irányt, és fussak vissza Hozzád bocsánatért. Szabadon és örömmel teszem ezt, Uram. Köszönöm, hogy fehérre mosol, mint a hó. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: White As Snow
Encouragement for today, 2013.07.29.
www.crosswalk.com


Ideadod nekem a gyermekedet?
Glynnis Whitwer

„Fogadalmat tett, és így szólt: ’Seregek Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak szentelem, olló ne érje fejét.’” 1Sám 1,11

Mialatt szorosan átöleltem a fiamat, összeszorítottam a szemem, hátha így vissza tudom tartani a szemhéjam alatt gyülekező forró könnyeket. Magamra erőltettem a mosolyt, amit tudtam, ő látni szeretne, eleresztettem, és hátraléptem a repülőtér közlekedő folyosóján.
Hiába erőlködtem, a könnyek végigfolytak az arcomon. Próbáltam mosolyogni, vállat vontam, nem tudtam megszólalni. Fiam kedves incselkedése átsegített a búcsú kínos pillanatain. Egy utolsó ölelés, és 19 éves fiam elindult egy missziós útra Kínába.
Születésük előtt már azon álmodoztam, hogy gyermekeim majd örömmel akarják szolgálni Istent. Pici koruktól fogva ezért imádkoztam. Ezért dolgoztam éveken át. Nem gondoltam, hogy ennyire próbára fogja tenni a hitemet.
Tudjátok, évekkel azelőtt gyermekeinket az Úrnak ajánlottuk, és Isten szolgálatára neveltük őket. A fiam elkápráztatott az ötletével, hogy missziós útra szeretne menni – de mikor az egész valósággá vált, olyan volt, mintha a szívem egy darabját akarnák kiszakítani.
Mennyivel könnyebb volt Istennek ajánlani a gyermekemet a három év alatt, míg a meddőséggel harcoltunk. Valahányszor Hanna történetét olvastam, és az ő küzdelmeit a gyermektelenséggel az 1 Sámuel 2-ben, mindig remény lobbant a szívemben. Ahogy Ő ígérte Istennek, hogy neki adja a gyermekét, csak ajándékozza meg eggyel, én is ezt akartam tenni.
Akkor is könnyű volt Istennek ajánlani a gyermekeimet, mikor már megszülettek, de még karjaim biztonságában tudhattam őket.
Ám ott, a repülőtéren, az énem esendő fele bizony vissza akarta vonni a felajánlást. Félelmek gyötörtek. Olyan kalandvágyó a fiam, mi lesz, ha történik vele valami? Mi van, ha nem látom többé?
Próbáltam elnyomni a félelmet, de még órákkal a búcsú után is ott szorongattam egy zsebkendőt a markomban. Akkor meghallottam Isten hangját a lelkemben. Tévedés kizárva, Ő volt, én sosem kérdeznék magamtól ilyet: „Ideadod nekem a fiadat?”
Ő akkor már a gépen volt, a kérdésnek nem sok értelme látszott. De igazából a válaszom ez lett volna: „Hát, ha már kérded, nos, a válaszom: nem. Meggondoltam magam azzal az évekkel ezelőtti felajánlás-szerűséggel kapcsolatban.”
Az azóta eltelt hetekben sokszor töprengtem, miért tette fel nekem Isten ezt a kérdést, hisz nincs is szüksége az engedélyemre. Azt hiszem, az lehet az oka, mert tökéletesen tudja, hogy egy anyának van hatása még a felnőtt gyermekeire is. Kimondott vagy kimondatlan szavakkal, hanghordozással, érzelmi vagy anyagi támogatással (vagy annak hiányával), egy anya minden életkorban befolyásolni tudja gyermeke döntését, amivel ő Isten hívására reagál.
Az én esetemben Isten tudta, hogy a félelmeim máskor is hatással voltak a gyermekeimre. Tíz évvel azelőtt, az idősebbik fiam szeretett volna egy nemzetközi missziós útra menni, de az én aggódásom visszatartotta. Akkor azt gondoltam, túl fiatal még, az úti cél meg túl messze van. Az én aktív támogatásom nélkül terve dugába dőlt.
Az évek során Isten segített felülkerekednem a félelmeimen, és az a fiam már több missziós útra elment azóta. A hitem fejlődésének segített, valahányszor feloldottam az erős szorítást, amivel visszatartottam gyermekeimet az Istennek való engedelmességtől. Ezek szerint a hitemnek további növekedésre van szüksége, ezért ellenőrizte Isten a szívemet a kérdésével: „Ideadod nekem a fiadat?”
Idegesen morzsolgatva a zsebkendőmet, kimondtam egy remegő „Igen”-t. Reméltem, hogy elég jól sikerült, de éreztem, hogy mégsem, ezért megismételtem, mostmár határozottabban: „Igen! Neked adom a fiamat!”
Azonnal éreztem, hogy lelkemet elönti a béke, ahogy figyelmemet saját érzelmeimről Istennek fiammal kapcsolatos tervére fordítottam. A békesség és az öröm napról-napra növekedett.
Néha szeretnék azok közé az édesanyák közé tartozni, akik sosem aggódnak. Olyan magabiztosnak, erős hitűnek látszanak. De rájöttem, hogy valahányszor átadom Istennek a gyengeségeimet, Ő saját erejével helyettesíti azt, és az országa ezzel is növekszik. Így hát egy kis remegéssel, könnyekkel küzdve bár, de igent fogok mondani Istennek, valahányszor megkérdezi, neki adom-e valamelyik gyermekemet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gyengeségeim ellenére szeretsz engem. Szeretnék még jobban bízni Benned, és átadni neked félelmeimet, amik visszatartanak valamitől. Segíts, hogy mindig őszinte legyek Hozzád, és be tudjam fogadni megerősítésedet. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Will You Give Me Your Son?
Encouragement for today, 2013.07.30.
www.crosswalk.com


Túl a sértődésen
Wendy Blight

„Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.” Péld 19,11

Mit akart ezzel mondani? Miért bánt meg mindig? Miért viselkedik így velem? Nem vettem észre, hogy a hasonló rágódások állandóan a tudatom felszínén keringenek, míg a lányom fel nem hívta rá a figyelmemet.
Többször zárta így a beszélgetéseinket: „Miért veszed a szívedre?” „Ó, anya, te olyan érzékeny vagy!”
Eleinte bosszantottak a szavai. De később kezdtem felfogni, miről is beszél.
Hosszú évekig hagytam, hogy az emberek szavai érzékenyen érintsenek. Haragudtam miattuk. És a harag gyökeret eresztett. A Sátán újra meg újra eszembe juttatta a sértőnek hitt szavakat. Én meg kérődztem rajtuk. Minden felidézéssel a harag egyre mélyebbre hatolt. Prédikációhallgatás közben is ilyen gondolatok jártak a fejemben: „De kár, hogy xy nincs itt, neki kéne ezt hallani!” Persze a beszéd emiatt meg sem érintette a lelkemet.
Mások szavai észrevétlenül emésztették a gondolataimat, a figyelmemet, az időmet. Egyszer Isten arra indított, hogy tartsak bibliaismereti tanfolyamot a Példabeszédek Könyvéről. Napokon, heteken át szívtam magamba ennek a csodálatos könyvnek a bölcsességét. Egy délután ez az ige ugrott elém a lapról, egyenesen a szívem közepébe: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Péld 19,11). Nálam volt a labda. Mindaddig az történt, hogy meghallottam a másik szavait, levontam egy következtetést, eldöntöttem, hogy megbántottak.
Igéjével Isten kedvesen kijavította a műveletsort. Éreztem, arra akar rávezetni, hogy úgy is dönthetek, hogy nem veszem fel, amit mond valaki, nem tekintem megbántásnak. Érzelmek nélkül, objektíven fogadjam a szavakat, és kérdezzem meg magamtól: „Vajon miért mondja? Van benne igazság? Valami tüske van benne? Valamit várt tőlem, amit nem nyújtottam neki?”
Az én felelősségem, hogy engedem-e, hogy mások szavai gyökeret verjenek bennem.
Attól kezdve, hogy ezt elfogadtam, megváltozott a hozzáállásom. Persze, nem egyik percről a másikra, még mindig tart a folyamat. De ma már, ha valaki mond valamit, mielőtt hagynám, hogy az érzelmeimig hatoljon, megvizsgálom. Meghallom a szavakat, felismerem, hogy bántásként is felfoghatnám, és az Igazságba kapaszkodom. Valahogy így: „Díszemre válik, ha nem veszem fel, amit mond, ha nem tekintem sértőnek, ha azonnal megbocsátom”.
Ezzel mindenki nyer, mert nem fogom az egész napot duzzogással tölteni, tönkre téve mások hangulatát is, tocsogva az önsajnálatban. Minden alkalommal érzem, hogy Isten elégedett ilyenkor velem, az Ő dicsőségét szolgálja, ha túllépek a sértődésen.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te képedre alkottál. Köszönöm, hogy ha meg akarom találni magamat, Benned kereshetem. Köszönöm, hogy egyedül a Te szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleddel halljak. Segíts, hogy ne sértődjek, ne bántódjak meg könnyen. Segíts, hogy rakjak le most Eléd minden megbántottságot, ami felgyűlt bennem. Add, hogy a Te szereteted és megbocsátásod szabadságában éljek. Segíts, hogy ne a test szintjén éljek, hanem a Te Lelked tejességének, üdeségének magasságában. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Overlooking an Offense
Encouragement for today, 2013.07.31.
www.proverbs31.org


Téves személyazonosság
Karen Ehman

„Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Jn 8,47a

Kitöltöttem egy csésze kávét, letelepedtem a számítógéphez, hogy megnézzem egy barátnőm Facebook oldalát.
A nemrég feltett képeire lettem volna kíváncsi, de hiába kezdtem beírni a nevét a keresőbe, nem jelent meg. Nem értettem. Máskor mindig működött. Aztán ahogy fent, a képernyő jobb oldalára néztem, kiderült, hogy nem saját nevemben vagyok bejelentkezve. A fiam elfelejtett kijelentkezni, és én az ő nevében voltam benn a programban.
Nem jutottam el, ahova akartam, mert téves volt a személyazonosságom.
Néhány kattintás az egérrel, kicseréltem a belépőket, és újra saját magam voltam a Facebook-on. Saját személyazonosságommal már láthattam a barátaim oldalát, megjegyzéseket írhattam nekik, és oda mehettem, ahova akartam.
Az életben is előfordul, hogy egy téves személyazonosság meggátol, hogy azt az életet éljük, amit Isten legjobbként rendelt nekünk. Olyankor van ez, ha egy hang a múltunkból vagy egy negatív belső párbeszéd elfeledteti velünk, kik vagyunk Krisztusban. Rossz néven, helytelen gondolatokkal jelentkezünk be a napunkba, nem vagyunk szinkronban valódi énünkkel. A helytelen gondolatok oda vezetnek, hogy kételkedünk Isten ígéretének valóságában, abban, hogy az életünk mindig biztonságban van. Megkérdőjelezzük saját értékeinket, amikkel mélyen Isten szívében gyökerezünk. Igazi személyiségünk szavai helyett ilyeneket hallunk: „Kár nekifogni, úgysem tudod megcsinálni. Alkalmatlan vagy. Sosem fogsz megváltozni. Miért nem vagy olyan, mint a testvéred? Bezzeg, ha ezt és ezt jobban tudnád…, ha nem lennél olyan…. stb.”
Ha kételkedni kezdünk önmagunkban, ha a lehangoltság kezd eluralkodni rajtunk, vegyük észre, mi történik, jelentkezzünk ki a hazug gondolatok oldaláról, s jelentkezzünk be Isten igazságába. Csak így tudunk önmagunk lenni, csak így tudunk Isten Igéje szerint élni.
Íme néhány igazság, mely megmondja, kik vagyunk valójában: A Fenséges Isten gyermeke vagyok. Szeret, megváltott, megújított. Kiválasztott vagyok, szent és szeplőtelen. Nagy árat fizetett értem. Isten alaposan ismer engem, és mégis teljes mértékben szeret. Terve van a jövőmről, és az reményről szól, nem a bajról; áldásokról, nem elhagyatottságról. Hozzá tartozom.
Azt mondja a Jn 8,47a, hogy „Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Figyelnünk kell a szavára. Engedjük, hogy Igéje beférkőzzön az elménkbe, és kiradírozza onnan a hamis, romboló gondolatmintákat. A negatív belső párbeszédünk helyébe kerülő biztató Igék gyengéden, de határozottan emlékeztetni fognak, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Igen, „ha Istenhez tartozunk”, meghalljuk, mit mond. Ha naponta bejelentkezünk az Ő igazságába, nem fogjuk összekeverni többé a személyazonosságokat. Magabiztosak lehetünk, mert tudjuk, kik vagyunk Krisztusban.

Uram, mikor elkezdek megint egészségtelen, hazug gondolatokat táplálni önmagamról, kérlek, juttasd eszembe, ki vagyok, és Kihez tartozom. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: A Mistaken Identity
Encouragement for today, 2013.08.02.
www.crosswalk.com


Titkos hely
Lysa TerKeurst

„Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok.” Jn 15,4

Megoszthatok veletek valamit? Van egy hely, ahova mindig el szoktam menekülni, ha
lélegzetvételhez akarok jutni, ha meg akarok nyugodni, vagy gondolkozni szeretnék. Ezen a helyen eldobom a világ nyújtotta silány árut, és Isten tökéletességével találkozom. Ezen a helyen Isten újra magabiztossá tesz, biztosít róla, hogy kezében tartja a dolgokat, új szűrővel lát el, amin át az élet dolgait szemlélhetem.
Alapigénkben ezt olvassuk: „Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok”( Jn 15,4). Ez a békés hely, ahol mindig terem gyümölcs, az én titkos helyem.
Valljuk be őszintén, nem könnyű annak a jószándékú embernek, aki eldönti, hogy Isten akaratának mindenben engedelmeskedve fog élni.
Ahelyett, hogy ehhez ragaszkodnánk, könnyen hagyjuk, hogy a világ elhúzzon magával. Ideig-óráig tartó örömökért adjuk el a lelkünket, s könnyen elcsábulunk a Sátán mesterkedéseitől. Más emberek eltérítenek a helyes útról, s mi megyünk, hogy ne bántsuk meg őket. A világi gazdagság rikoltja felénk, hogy ha miénk lenne, legszebb álmainkat is teljesíteni tudná. Jogunk az igazságra felülírja Isten hívását az önfeláldozásra.
Mindeközben Isten hívja a lelkünket, hogy szakítson a világgal, és maradjon Őbenne. Hogy Benne maradhassak, és belépjek a titkos helyre, el kell döntenem, hogy Istennel akarok lenni, úgy hogy felidézem magamban Igéit, és elfogadom jelenlétét az imádkozásban.
Előfordul, hogy a kétségbeesés vesz rá, hogy ezt megtegyem. Így imádkozom: „Itt vagyok, Istenem. Nagyon nagy szükségem van most rád. Megtámadtak, körbekerítettek, összenyomnak, szétfeszítenek. Kérlek, találkozz velem ezen a helyen, segíts feldolgoznom azt, ami ért, a Te igazságod által. Nem szeretném, hogy az önzésem és bizonytalanságom befolyásoljon mindenben. Egyedül nem tudom méltóképpen feldolgozni ezt az egészet. Kérlek, akaszd meg természetes reakcióimat, és tölts fel Szentlelkeddel. Kérlek, vedd át tőlem, intézd el ezt nekem. Te mondd, amit mondanom kell, és adj erőt, hogy hallgatni tudjak arról, amit nem kell kimondanom.”
Máskor azért kell Istennel lennem, mert valami olyasmi felé vonzódom, ami tudom, nem lehet Isten terve rólam. Meglátok valamit, amire nincs pénzem. Olyan könnyen meg tudom magyarázni, miért veszem elő a hitelkártyámat, és vásárolom meg mégis, amit megkívántam. A következményekre nem gondolok.
Talán egy kapcsolatról van szó, ami tudjuk, nem Isten akaratából való. Vagy valamilyen szokásról, amiről tudjuk, hogy egészségtelen.
Bármi legyen is, nem kell tehetetlenül megadnunk magunkat ennek a vonzásnak. Imádkozhatunk: „Uram, tudom, hogy te sokkal erősebb vagy, mint az, ami annyira húz maga felé. Tudom, hogy amire vágyok, csak időszakos örömöt adhat. Tudom, ennek a döntésnek a következményei előbb-utóbb fájdalmat, keserűséget okozhatnak. A Te erőd segítségével el tudok fordulni a kísértéstől. Benned fogom megtalálni az örömöt, és érezni fogom, ahogy a Te teljességed kitölti az űrt, amit a téves döntésem hagyna maga után.”
Friss töltekezésre van szükségem Isten Lelkéből és Igéjéből. Elvonulok hát a titkos helyre, és imádságban és Igeolvasásban beszélgetek Istennel. Azután csendben maradok, hogy meghalljam a hangját. Néha rámutat az irányra, amerre indulnom kell, vagy útmutatást ad a folytatáshoz. Kedvesen kér, és nekem csak igent kell mondanom.
Minél többször mondunk igent arra, hogy Istennel maradunk a titkos helyen, annál inkább vágyni fogunk rá. Minél inkább vágyunk a találkozásra, annál inkább fog sikerülni. Minél többet megtapasztaljuk, annál jobban fogunk bízni Benne. Az egész pedig azzal kezdődik, hogy nemet mondunk a világ vonzására, és igent Isten napi hívására, hogy Vele legyünk.

Uram, annyira hálás vagyok a titkos helyért, ahol lelkem elpihenhet Benned. Segíts engedelmesnek lennem, és Benned maradnom. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Secret Place
2013.08.01.
www.crosswalk.com

Az Úr jósága
Sheila Mangum

„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.” Zsolt 23,6

Már javában tartott az gimnáziumi kosárlabdameccs második negyede, mikor a helyi csapat kapitánya késve megérkezett.
Aznap reggel váratlanul meghalt az édesanyja egy hirtelen keletkezett agyvérzésben. Öt évet küzdött keményen a rákkal - agydaganata volt -, aztán gyógyultnak minősítették, nem sokkal azelőtt, hogy a végzetes esemény bekövetkezett.
Több csapattag is bement délelőtt a kórházba, hogy együtt legyen gyászoló barátjával. Fontos mérkőzésük volt este, de el akarták halasztani. Összetört szívvel ugyan, de a kapitány biztatta a fiúkat, játsszák le a meccset.
Képzelhetitek a meglepetést, mikor a fiatalember megjelent, hogy erősítse a csapatát.
Az edző megkérdezte, leül-e a kispadra a többiekkel.
- Nem, válaszolta, szeretnék játszani.
A szabályok szerint nem léphet be a játékba olyan játékos, aki nem volt jelen a mérkőzés előtti válogatáson, kivéve, ha az ellenfél technikai hiba miatt két büntetőt dobhat. Szoros volt a játék, de az edző szándékosan úgy alakította a pontokat, hogy a játékosnak esélye legyen.
De az együttérzés nem ért itt véget.
A másik edző nem ragaszkodott a büntetőkhöz. Azt javasolta, hogy a fájdalmas veszteséget átélt játékos simán álljon be. Büntetők nélkül. Ez az edző és a bírók összevitatkoztak a játékszabályok miatt, és végül a bírók győztek azzal, hogy „A szabályokat nem lehet áthágni”.
Így hát egy rövid megbeszélés után az edzővel, a vendégcsapat kapitánya elfoglalta helyét a büntető dobásokhoz.
Miután egyetértően bólintott az edzőnek, cselezni kezdett, majd jóval a kosár fölé dobta a labdát. A közönség csodálkozva követte tekintetével a pályán kívülre kerülő labdát. A második büntetődobás túl rövidre sikerült. A játékos szándékosan elvesztegette a pontszerzési lehetőséget.
A közönség állva tapsolva ünnepelte ezt a sporttársi gesztust. Az egész terem zengett az ovációtól. A tömeg egy ritkán tapasztalható kedves tett tanúja volt, ami a vendégedző és a vendég csapatkapitány jóságából sarjadt.
Ritkán hallunk olyan esetekről, amikor az emberek kihasználják a jóság megnyilvánulásának ilyen lehetőségeit. Viszont minden nap megtapasztalhatjuk Isten jóságát, ha nyitottak vagyunk rá. A 23. zsoltár 6. versében ezt olvassuk:
„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.”
Mielőtt a játékos megérkezett a meccsre, Isten jósága már kísérte, és készen állt arra, hogy megnyilvánuljon akkor, amikor leginkább szükség van rá. A Jóság megérintette két edző lelkét. A Jóság halkan suttogott egy csapat tizenéves fiú szívébe.
Isten jósága jelen van számunkra is. Találkozhatunk vele mindennapi gondoskodásában és szeretetében, főleg a nehézségek idején. De „benne kell lennünk a játékban”, hogy megtapasztalhassuk. Ha kívül vagyunk, ha nem szoktunk imádkozni, ha nem akarjuk felfedezni Isten jóságát, nem is vesszük észre. Igaz, nem mindig olyan szembetűnő a jel, mint mikor egy kosárlabdacsapat lemond a büntetőpontjairól, de Isten jóságának jele ott van mindig körülöttünk.
Lehet, hogy egy barát bátorító szavában vagy ölelésében? Vagy a békességben, mely váratlanul elborítja háborgó lelkünket? Vagy talán a pár szóban, amit az élelmiszerbolt eladójával váltottunk, s amitől mosollyal az arcunkon hagyjuk el az üzletet?
Ennek a fiatalembernek, aki elveszítette az édesanyját, fogalma sem volt, hogyan fog enyhülni a fájdalom, amit érez. Talán te is valami hasonlót élsz át. Ezért ígéri Isten a 34. zsoltárban (19. vers): „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket.” Isten közelebb akar lenni hozzád, mint a fájdalom. Ennek egyik módja, hogy követ téged jóságával, és megmutatkozik mások keze és szíve által.
Fogalmam sincs, melyik válogatott nyerte a legutóbbi Világkupát, ki a Bajnokok Ligájának győztese, nem tudnám sorba rakni az NBA csapatait. De el tudtam mesélni egy súlyos csapást átélt fiatalember történetét, akit követett Isten jósága egy milwaukee-beli stadion kosárlabda mérkőzésére, és ott megmutatkozott neki. És elmondhatom azt is, hogy ez a fiatalember beállt a játékba, tíz pontot szerzett a csapatának, és ezzel biztosította számukra a győzelmet.
De ami a legfontosabb: elmondhatom neked, hogy Isten jósága követ téged. Csak állj be a játékba, és keresd a jeleit. Megteszed?

Uram, áldalak jóságodért. Nyisd meg, kérlek, a szememet, hogy mindig vegyem észre csodálatos működésedet. Jézus nevében, Ámen.

Sheila Mangum: My Goodness
Encouragement for today, 2013.08.06.
www.crosswalk.com

2013. november 18., hétfő

Lélekerősítő levelek 134

Egy lányka tánca
Lysa TerKeurst

„(Akkor) megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,32

Brooke-ot, a kislányomat mindig megnyugtatta az érintésem.
Emlékszem a rohanásra, mikor kicsike volt, s tudtam, egy óra múlva le kell fektetnem délutáni alvásához. De azt is tudtam, hogy addig még mi mindent kell elintéznem, ezért vezettem tovább, Brooke-kal a hátsó ülésen. Előbb csak nyugtalankodni kezdett, majd a nyüglődésekből, nyafogásokból kitört a bömbölésvulkán.
Nem sokat tehettem a lecsillapításáért vezetés közben, de hátranyúltam, s gyöngéden simogatni kezdtem a lábát. Beletelt néhány percbe, de végül elhallgatott, s kicsi kezével megfogta az enyémet.
Pár évre rá, Brooke egy táncfellépésre készült a hittanos csoporttal az iskolában. Nagyon szeretett színpadon szerepelni, arra számítottam, hogy csupa mosoly lesz az arca. Az előadás előtt pár perccel egy nagyon zaklatott Brooke jött le a nézőtérre, hogy megkeressen.
Folytak a könnyei, miközben elmesélte, hogy a tanító néni átrakta elölről a hátsó sorba, és ő nem tudja azoknak a táncát. Próbáltam megnyugtatni: „Drágaságom, csak menj fel, és figyeld a többieket, kövesd, amit ők csinálnak. A lépéseket tudod, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyugi, édesem, minden rendben lesz.”
Hüppögve válaszolt: „De el fogom rontani, és nagyon rossz lesz”.
Ekkor ugrott be, mire van szüksége, hogy ne izguljon: az érintésemre. De hát nem nyúlhattam fel a színpadra, mialatt táncol. Gyorsan odasúgtam neki: „Figyelj, Brooke, a szemedet kapcsold össze az enyémmel, és anyu mosolya végig simogatni fog. Ne nézz semerre, csak rám. Nem baj, ha elrontod. Csak az számít, hogy végig engem nézz. Együtt megcsináljuk.”
Csak ennyit kérdezett halkan: „Az elejétől a végéig, anyu?”
„Igen, végig” – mondtam, majd tekintetemmel követtem bátor kicsi leánykámat, ahogy elfoglalja helyét a többiek között.
Tánc közben egyszer-kétszer elvétette a lépéseket. Tudta, hogy hibázott, a szeme megtelt könnyel. De a könnyek nem csorogtak le. Tekintetét az én mosolygó arcomra rögzítette, és tovább táncolt.
A mosolyom nem a teljesítményének szólt. A mosolyom kimondhatatlan szeretetből fakadt, amit ez iránt a drága, bátor kicsi lány iránt érzek. Ahogy figyelmét a mosolyomra, tekintetem érintésére rögzítette, a külvilág lassan homályba veszett, és csak mi ketten voltunk a teremben.
Isten azt akarja, hogy így táncoljam végig az életemet.
Igaz, testi szememmel nem láthatom Őt, de a lelkemben tisztán érzékelem. Lelki szemem előtt ott van. Tekintetének érintése körülölel, jóleső érzéssel tölt el, biztonságot ad, s különös módon a környező világot homályossá teszi. Rajta tartom a tekintetemet, táncolok, és Ő mosolyog. Elmosódottá válnak a gúnyos vihogások. Tudom, hogy bántani akarnak, de nem tudnak elérni hozzám, nem vonják el a figyelmemet. Még saját botlásaim sem nyomasztanak.
Lépéseim gyakran nincsenek összhangban szívem szándékával, de Ő nem arra figyel, hogy tökéletes legyen az előadás. Arra figyel csak, hogy teljesen Tőle függjek.
És akkor a fülembe súgja: kapaszkodj belém, abba, amit én mondok neked. Az én szavaim mondják ki az igazságot rólad, arról, hogy milyenné teremtettelek. Elképzelem, hogy szünetet tart, majd hozzáteszi: és akkor megismered az igazságot, és az igazság szabaddá tesz téged (Jn 8,32).
Igazsága megszabadít a kételkedés, a bizonytalanság láncaitól. Igazsága megszabadít attól az érzéstől, hogy képtelen és alkalmatlan vagyok Isten keresésére. Igazsága elborít, ahogy határozottan visszasúgom: „igent akarok mondani Neked, Istenem, olyan akarok lenni, amilyennek megterveztél.” És abban a pillanatban, tekintetemmel belekapaszkodva, olyan is vagyok.

Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani, mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Little Girl’s Dance
Encouragement for today, 2013.07.18.
www.crosswalk.com


Isten terve rólunk
Van Walton

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6

Hatodikban Mr. Schmidt és Mr. Bradford voltak a kedvenc tanáraim. Két dolgot tudtak rólam, azt hogy kétnyelvű vagyok, és Bogotá (Colombia) nyomornegyedének közelében lakom. Sosem felejtem el azt a napot, amikor ez a két tanár segítséget kért tőlem.
A hatvanas évek elején Bogotában éltünk. Mr Schmidt és Mr Bradford az Amerikai Iskolában tanítottak, ahova én is jártam. Az iskolába menvén reggelente elhaladtak a nyomornegyed mellett. Lassacskán kialakult bennük egy elképzelés, hogy az ott élő gyermekeket is tanítani akarják, és ehhez az álomhoz én is hozzátartoztam!
Megkérdeztek, vállalnám-e a tolmácsolást, ezzel segítve azokat a tanárokat, akik csak angolul tudnak. Engedélyt kaptak egy ingyen iskola alapítására azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak másként oktatáshoz.
Nemcsak tolmácsolnom kellett, de segítőtársnak bevontak az iskolán kívüli tevékenységekbe is.
Ez a felkérés felébresztett valamit, ami már régóta ott szunnyadt a lelkemben. Kimondhatatlan szegénység vett körül gyermekkoromban, és ez már akkor állandó teherként nehezedett rám. Hogy lehetséges, hogy nekem van otthonom, és ennek a sok, utcán élő gyermeknek nincs? A megsegítésükről álmodoztam, de elhessegettem az ábrándozást, hisz csak kislány voltam még.
Isten másként gondolta. Neki megvolt a terve. Pedagógusi képzésem jóval az egyetem előtt elkezdődött. Két elhivatott tanár mellett dolgozva olyan pályára léptem, ami nemcsak egy munka, hanem egy élethivatás felé indított el.
Hosszú évek teltek el. Családom visszatért az Egyesült Államokba. Spanyol szakos diplomát szereztem az egyetemen, és tanítani kezdtem. Férjhez mentem, gyermekeim születtek.
Látszólag tanári hivatásom szögre került. Gyermekeit otthon nevelő anyaként egy másfajta oktatás lépett az életembe. Bibliaórákra kezdtem járni, és eredeti pedagógusi hajlamom új irányt vett. Szenvedélyesen szerettem volna továbbadni a Bibliáról, a Bibliából szerzett tudásomat. És el is kezdtem. Először a gyermekeimmel, aztán női csoportokkal.
Bibliaórákkal kezdődő szolgálatomat Isten tovább szélesítette. És egyszercsak összeállt a kép, világossá vált, milyen módszeresen építette fel az életemet. Néhány éve már olyan asszonyokat érek el szerte a világban, akik nem tudnak angolul, spanyol az anyanyelvük: elkezdtem számukra lefordítani a napi elmélkedéseket.
Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy Isten terve két elhivatott tanár álmaihoz, majd onnan Dél-Amerikába az Andok lejtőin élő asszonyokig vezet el. És ez a missziós szolgálat most is tart, energiával tölti fel a munkámat itt, Észak-Karolinában. Visszanézve látom, mennyi csodán keresztül vezetett Isten, épp, ahogy a 40. zsoltár 6. verse mondja!
Álmélkodom Isten tervén, aki egy dzsungel szélén élő kislányt kiválasztott, tapasztalatokat, találkozásokat szőtt az életébe, csodálatosan beteljesítve jelenbeli és jövőbeli terveit az életéről. „Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6
Engem így vezetett Isten. Más utakon bár, de téged is hasonlóképpen vezet.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy álmokat ültetsz a szívünkbe már akár kisgyermekként, amikkel Téged szolgálhatunk. Nyisd meg a szemünket, hogy meglássuk működésedet a világban, azt, ahogy egyetlen anyaggá szősz össze különböző helyzeteket, emberi életeket. Te adod álmainkat, és Te teljesíted be őket. Imádunk és dicsőítünk Téged, Urunk. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Things God Planned for Us
Encouragement for today, 2013.07.19.
www.crosswalk.com


Lélekerősítő a mindennapi taposómalomhoz
Samantha Evilsizer

Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein.” 1 Pt 3,12

Mindennapi, közönséges dolog. Azt mondja, semmi az egész, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló anyuka külön-külön kézbe veszi drága kicsi leányának minden haja szálát. Későre jár, de nem lankadhat, a hívatlan „vendégektől” meg kell szabadulni. Fésülés, lemosás, fésülés, az ujjai már el vannak gémberedve, éjfélt üt az óra.
Csodás, amit művelsz – írom neki sms-ben. Válaszában kételkedését fejezi ki. Mi a csodás a tetvészésben? –gondolja, mikor végre kimerülten ágyba roskad, és betakargatja kicsi kincsét anyai szárnyaival. Ez a kislány emlékezni fog az anyai áldozatra? Nem valószínű. De az anyai fészek melegét és biztonságát nem felejti el.
És a barátnőm, az édesanya? Ő mire fog emlékezni? Apró lábacskáktól kékfoltos lábszárára, az álom leheletére az arcán, a vánszorgásra a napi taposómalomban. Azt hiszi, ezekre fog emlékezni, amit senki sem lát, amikről rajta kívül senki sem tud. A kimerítő percekre, órákra, mikor valami sokkal nemesebb, figyelemre méltóbb tevékenységgel szeretett volna foglalkozni.
De én jobban tudom. Tudom, hogy nemcsak én látom a szeretetáldozatát. Tudom, hogy ezek a közönséges percek egymásra rakva szépséges életet építenek fel. Ezek a percek látszólag ingyen vannak, de igazából, ugye komoly áruk van? Milyen pénznemben? Időben, energiában, önzetlenségben, álmokban és igen, alvásban. Ezek a befektetések mind egy tágas, magas és mély szeretetéletet építenek fel.
Eszembe jut egy történet, amit évekkel ezelőtt olvastam egy asszonyról, aki a váróteremben felvett a kis asztalról egy katedrálisokról szóló albumot. Megérintette a könyv mottója: „Csodálattal azért a gyönyörűségért, amit felépítesz, mialatt téged senki sem lát.” Felidézte a könyv egyik történetét: Egy gazdag ember meglátogatja az épülő katedrálist. Az egyik építőmunkás egy szép kis madárkát farag az egyik gerenda belső oldalára. Az ember nem érti, ezért meg is kérdezi: „Miért foglalkozol ennyit azzal a faragással, mikor senki sem fogja látni, amit készítesz, hisz a tető el fogja takarni?” A munkás így válaszolt: „Mert Isten látni fogja.”*
Barátnőm tevékenységéről sem tudott senki, de az Úr látta. Éjszakába nyúló szeretetmunkája az Úr szemében valami gyönyörűségeset alkotott. Nézte őt, ahogy Péter első levelében megígérte: „Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein” (1Pt 3,12).
Tekintete őrködik rajtunk, mint az anyamadáré a fiókákon. Isten szeretettel, törődéssel, teli óvó tekintete látja mindennapi erőfeszítéseinket, amik könnyen kimerítenek a taposómalomban. Mikor már a tizenegyedik kosár ruhát hajtogatjuk össze aznap. Mikor feltálaljuk megint az ebédet, anélkül, hogy köszönő szót várnánk érte. Mikor éjszaka kicseréljük a lepedőt gyomorrontással kínlódó gyermekünk alatt.
Akár saját gyermekeidbe, akár máséba fekteted be az energiádat, tudd, hogy nagyszerű dolgot művelsz. A cselekedetek közönségesnek tűnhetnek, de te nem vagy közönséges. Építesz. És Valaki nézi.

Uram, annyira el tudok fáradni a mindennapi taposómalomban, még ha tudom is, hogy valakik életét építem vele. Néha olyan semminek, értéktelennek tűnik, amit senki nem vesz észre. Köszönöm, Uram, hogy biztosítasz róla: Te nézel engem. Ez nekem több mint elég. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: Encouragement for the Daily Grind
Encouragement for today, 2013. 07.23.
www.crosswalk.com

*Nicole Johnson: The Invisible Woman


Uram, szeretnélek megismerni

Renee Swope

Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” Zsolt 9,11

Sok jót hallottam róla, de míg össze nem kerültünk egy irodába dolgozni, nem mondhatom, hogy ismertem. És még azután is, a munkahelyen kívüli életben ismertem meg igazán kicsit száraz humorát, és azt a kivételes képességét, hogy a közelében mindenki fontosnak érzi magát.
Ahogy mélyült a barátságunk, rá tudtam hagyatkozni LeAnnre. Igazából akkor jöttem rá, mennyire bízhatom benne, amikor szükségem volt rá, és ő azonnal ott volt, és segített.
Istennel való kapcsolatunk is így válik egyre szorosabbá. Hallhatunk Róla akármennyit, nem fogjuk igazán megismerni, amíg nem töltünk vele együtt sok időt – beszélgetve, figyelve Rá, elmélkedve Róla, Rá hagyatkozva. Akkor tudunk igazán bízni Benne, ha együtt tevékenykedünk vele, ha személyesen megtapasztaljuk különböző tulajdonságait, működését.
A Bírák könyve 6. fejezetében az Úr angyala megjelenik Gedeonnak, és közli vele, hogy hős vitéz lesz, és az ellenség hatalmas hadseregét fogja legyőzni. Gedeon nem hisz neki.
Látod, Gedeon csak hírből ismerte Istent. Hallott hűségéről, amit mások életében bizonyított, de személyesen nem ismerte még.
Nehéz hinni valakinek, akit nem ismerünk.
Gedeon így szólt az Úr angyalához: „’Ha tetszésre találtam szemedben - mondta Gedeon -, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat és leteszem eléd.’ Az ezt mondta: ’Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz’” (Bír 6,17-18).
Mikor Gedeon elhozta az ajándékát, az Úr angyala megérintette azt a nála lévő bot végével, erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Gedeon ekkor döbbent rá, hogy az Úr angyala áll előtte, és felkiáltott: „Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre!” (22b).
Eddig Uramnak szólította a férfit, most illette a Felséges ÚRnak kijáró megszólítással, amikor megtapasztalta Isten hatalmát.
A bizalom új szintjére jutott Gedeon, mert tanúja volt Isten erejének. Rémült arca lehetett, mert „Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg!”(23.v). Különösen tetszik nekem Gedeon válasza erre: „Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség” (24a).
Isten azzal mutatkozott be Gedeonnak, hogy szemléltette erejét, és békességet adott neki, hogy felülkerekedhessen kételyein és félelmein.
Gedeon most már nemcsak Istenről tudott, hanem Őt magát is megismerte. Most már ő is tudja, hogy könnyebb hinni olyan valakinek, akit ismersz, akivel valamilyen személyes élményed van.
Ahogy LeAnn barátnőmmel, úgy Jézussal való kapcsolatom is egyre szorosabbá válik idővel, és egyre inkább megszeretem, ahogy megtapasztalom az Ő szeretetét irántam. Megtanultam Ráhagyatkozni, hinni és bízni Benne egyre teljesebben, ahogy mind jobban megismertem az Ő szívét és jellemét.
Nem fogjuk Istent Jehova Raphaként, a Gyógyítóként megismerni, amíg meg nem tapasztaljuk mi magunk a gyógyítását saját életünkben, akár érzelmi, mentális, szellemi vagy testi gyógyításról legyen is szó. Nem ismerjük meg Őt Jehova Jireh-ként a Gondoskodóként, amíg nem szenvedünk szükséget. Nem ismerjük meg Jehova Nissi-ként, Zászlónkként, míg nem vezet minket győzelemre.
Jézussal való kapcsolatunk továbbfejlődik, hitünk Benne elmélyül, ahogy megéljük mai alapigénk ígéretét: „Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” (Zsolt 9,11).

Uram, szeretnélek megismerni Annak, Aki vagy. Ahogy múlnak a napok, egyre jobban akarok bízni Benned és követni Téged. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Lord, I Want to Know You
Encouragement for today, 2012.08.15.
www.crosswalk.com


Mikor valaki az agyadra megy
Luann Prater

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Békességben mindenkivel? Elméletben könnyű, de gyakorlatban… Főleg, ha az illető állandóan a nyomodban van, és kiborul, ha nem foglalkozol vele eleget. A Római levél 12,18 mégis arra biztat, hogy amennyiben rajtunk áll, mindenkivel éljünk békességben.
Egyik módszere Istennek, hogy erre megtanítson az, hogy újra meg újra „reszelőket” helyez az életembe. Reszelőknek azokat az embereket nevezem, akik addig reszelnek, míg minden fény lekopik rólad! Az agyadra mennek, és a hideg is kiráz a barátságuktól.
Nemrég egy barátnőmnél voltam, és ott megismerkedtem egy Sue nevű lánnyal. Mindenhova követett, eldöntötte, hogy a legjobb barátnőm akar lenni. Nem sok közös volt bennünk, de ez nem tántorította el attól, hogy állandóan hívjon, sms-ekkel és emailekkel bombázzon – eleinte csak néhanapján, aztán állandóan.
Valamiért úgy gondolta, hogy én majd kitöltök valamilyen hézagot az életében. Sajnos inkább az történt, hogy ő kezdte az enyémet kilyukasztani.
Kiborította, és fájdalmat okozott neki, ha nem volt időm beszélgetni vagy válaszolni. Egyértelmű volt, hogy ezt a kapcsolatot tisztába kell tenni.
Amikor hasonló esetben kezd elegem lenni valakiből, mert kiszipolyozza az életemet, érzelmileg kimerít, és összekuszálja az életrendemet, néhány dolgot meg kell vizsgálnom: meghallgattam figyelmesen, és szeretettel reagáltam, valamint fel kell mérnem saját viselkedésemet, azt, hogy én mennyiben járultam hozzá a mérgező kapcsolathoz. Minden helyzetnek több oldala van, és fontos tisztában lennem a saját szerepemmel.
Korlátokat kell állítani. Az emberek csak akkor férnek hozzád, ha nyitva hagyod az ajtót! Döntsd el, hol van a számodra még egészséges határ, és ott húzd meg a vonalat. Mennyi időt tudsz felelősséggel rászánni? Mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni ezért a kapcsolatért? Imádkozz Istenhez, hogy segítsen felállítani a korlátokat. Beszélgessetek erről a „reszelőddel”, és együtt döntsetek a határokról.
Tudd, mikor kell odébbállni. Alapigénkben ott van az, hogy „ha lehetséges”, élj békességben. Ez azt jelenti, hogy előfordul, hogy nem lehetséges. Egy időre el kell szakadnunk egymástól. Isten bármit helyre tud hozni, lehet, hogy valamikor újra összehoz minket.
Ami Sue-t illeti, előszöris végiggondoltam, hogy együttérzőn és szeretettel viselkedtem-e. Kértem Istent, mutassa meg, ha valamelyik reakcióm helytelen volt. Isten megmutatta, milyen területekre helyezzek korlátokat Sue-val való kapcsolatomban, hogy továbbra is békességben élhessek vele.
Meghívtam ebédelni, és elnézést kértem tőle, amiért nem mondtam el neki világosan az időhatárokat az életemben. Imádkoztunk együtt, hogy Isten töltse be a meglévő hiányt mindkettőnk életében. Sue méltányolta az őszinteségemet, és megígérte, hogy tisztelni fogja a felállított korlátokat. Kapcsolatunk nem romlott meg, inkább értékesebbé vált.
Komoly megpróbáltatás - de egyúttal fontos része az életünknek -, ha nehéz emberekkel kerülünk kapcsolatba. Vizsgáld meg, mennyire vannak rád negatív hatással. Meg kell próbálni békességben élni velük. Első lépésként tekintetünket a Béke Fejedelmére vessük, azután pedig saját viselkedésünkre. Van egy javaslatom mára: ne tereljük el a gondolatainkat saját „reszelőinkről”, hanem boruljunk most térdre, és imádkozzunk értük.

Uram, olyan könnyű óvatlanul belekerülni egy kapcsolatba, ami aztán elkezdi kiszívni az energiámat. Add, hogy tudjak Rád figyelni, mutasd meg, hogyan viselkedjem vele. Taníts meg egészséges határokat szabni minden kapcsolatomban. Jézust akarom tükrözni egész életemmel. Az Ő nevében, Ámen.

Luann Prater: When People Drive You Crazy
Encouragement for today, 2012.08.16.
www.crosswalk.com


Haladás vagy halogatás?
Lisa Allen

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” – Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre. Préd 11,4

Egészségtelen szokások szivárogtak be az életembe. Először csak néhanapján, de aztán egyre gyakrabban úgy gondoltam, egyszerűbb otthon maradni, mint elmenni tornázni. Már nem foglalkoztam azzal sem, mennyi cukrot eszem. S bár tudtam, hogy helytelen, egyszerűbb volt egy gyorsétteremben bekapni valamit a napi rohanás közben.
Pár hónap lefelé csúszás után foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék visszatérni az egészséges életmódhoz. De rögtön előjöttek a kifogások: tudom persze, futnom kéne, de most nem alkalmas az időjárás. Most nem kezdhetek el diétázni, nemsokára elutazom, különben is most hétvégén a barátnőm születésnapi bulija lesz. Mindenki tudja, hogy a hétfő a legalkalmasabb nap, amikor elkezdhetünk új rend szerint élni.
Ez a fajta mentegetőzés odavezet, hogy továbbra is egészségtelenül étkezem, és nem mozgok eleget. Valahogy igazolom mindig magamnak, hogy akkor javulhat az egészségem, ha minden körülmény tökéletesen egybevág. Lehet persze, hogy csak az önző énem visít ilyenkor a háttérben: „Azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom.” Pedig ahhoz, hogy tényleg el tudjak indulni az egészségesebb életmód útján, csak annyit kellene kérdeznem magamtól: „Ma mit tehetek ezért?” És aztán megteszem. Nem kell hónapokra előre terveznem, de még egy hétre sem, csak mára.
Mikor tudatára ébredtem halogató természetemnek, arra is rájöttem, hogy ha felvetődik valami változtatás igénye vagy szükségessége, mindig addig várok, amíg a körülmények tökéletesen összeállnak, hogy zavartalanul elkezdhessem. Pedig a Préd 11,4 arra int, hogy ne így álljak hozzá: „Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre.”
Nem tudom, te hogy vagy ezekkel a küzdelmekkel, de én mindig elérhetetlennek látom a tökéletességet, és ezért inkább elodázom a terveimet.
Addig halogatjuk a reggeli áhítatok bevezetését, míg úgy nem alakul az életrendünk, hogy fel tudunk kelni korábban. Addig tologatjuk a takarítást, míg sikerül egy teljes hétvégét erre szánni. Majd akkor fogunk jelentkezni egy kisközösségbe, mikor úgy alakul az életünk, hogy be tudjuk iktatni a heti programunkba. Majd akkor kezdünk el egészségesebben élni, ha vége a nyaralásnak.
Az első lépés a legnehezebb, pedig ez a legfontosabb is. Még egy arasznyi előrejutás is jobb, mint a helyben topogás. Nagyon felszabadító tud lenni, ha a tökéletesség helyett magát az előrejutást tűzzük ki célul. Oké, nem fogok maratont futni, de felhúzhatom a cipőmet, és sétálhatok egyet. Az otthonom nem fog csillogni-villogni, de letörölhetem a vízszintes felületeket, és elpakolhatom a nappaliból a székekre dobott ruhákat. Hamar lesz újra koszos edény a mosogatóban, de attól még elmosogatok.
Isten arra tanít, hogy előre juthatok akkor is, ha a körülmények távolról sem tökéletesek. Még mindig törekszem a kiváló teljesítményre, de megpróbálom követni egy barátnőm tanácsát, aki egyszer azt mondta: „bizonyos területeken a csillagos ötös helyett a négyest kéne megcéloznod”. Erre gondolok, mikor a kifogások el akarnak uralkodni a gondolataimon. És azzal az elvvel igyekszem megnevelni kifogások keresésére hajló természetemet, hogy: a tökéletlen haladás még mindig sokkal jobb, mint a tökéletes halogatás.
Talán sosem jönnek össze tökéletesen a dolgok, hogy elkezdhessem a rendezettebb életet, a rendszeres testmozgást, a leszokást valami pótcselekvésről, a túlzott édességfogyasztásról. Akkor is el kell kezdeni. A tökéletes körülmények mindig ma vannak.

Atyám, te ismersz engem, tudod, hogy mindig halogattam az engedelmességet, arra vártam, hogy könnyebb legyen, hogy jobbak, alkalmasabbak legyenek a körülmények. Most már felismertem, hogy ez engedetlenség, kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts, hogy ma összpontosítani tudjak az engedelmességre. Add, hogy érezzem, megadsz minden segítséget az induláshoz ma, a továbbhaladáshoz holnap, és végig az úton, amit Veled akarok járni. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Allen: Progress or Procrastination?
Encouragement for today, 2013.07.22.
www.crosswalk.com